Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ruse, Mario
2 tétel
2001. augusztus 1.
"A két ország ifjúságpolitikáját érintő együttműködési szerződést írt alá júl. 31-én Csíkszeredában Mario Ruse és Szabó László, a román, illetve magyar Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkára. Szabó László elmondta: a magyar kormányzat jelentős összegekkel támogatja a romániai magyar ifjúsági szervezeteket. - Az ISM pályázati rendszere nyitott, bárki részt vehet ezeken - hangsúlyozta, hozzáfűzve: rosszindulatúnak tartja némely erdélyi ifjúsági szervezet tiltakozását a támogatásokkal kapcsolatban, hiszen csak a szakszerűtlenül összeállított pályázatokat utasították el. A két államtitkár a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) Marosfőn rendezett táborozása keretében folytatott tárgyalásokat, a jelen lévő ifjúsági szervezetek vezetőinek részvételével. Nagy Pál, a MISZSZ elnöke elmondta, hogy a szövetségnek mindkét ifjúsági államtitkársággal nagyon jó a kapcsolata. /Román-magyar ifjúsági együttműködés. Ruse és Szabó államtitkárok Csíkszeredában tanácskoztak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./"
2001. augusztus 7.
"Első nagyszabású nyári táborát szervezte meg a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) júl. 29. és aug. 1. között Marosfőn. A találkozón a szövetség 18 tagszervezetének 150 képviselője mellett 15 hollandiai fríz fiatal is jelen volt, továbbá a Vajdasági Ifjúsági Fórum képviselői. A táborban a magyar és román ifjúsági és sportminisztérium küldöttségei hivatalosan találkoztak, amelyeken a két ország készülő ifjúsági törvénytervezeteiről, a kisebbségi fiatalok szervezeteinek helyzetéről, intézményi és szervezeti együttműködésről, illetve az európai pénzalapok felhasználási lehetőségeiről tárgyaltak. Szabó László helyettes államtitkár és Mario Ruse ifjúsági ügyekben illetékes államtitkár több együttműködési javaslatot tett. Nagy Pál, a MISZSZ elnöke szerint a szövetség bebizonyította, hogy civil szervezetként is képes híd szerepet betölteni a két ország ifjúsági életében. /Nagy István: MISZSZ Civil szervezetként is hatékonyan. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 7./"