Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Rus, Teodor
2 tétel
1991. június 12.
Kincses Előd elmondta, hogy románra fordította Marosvásárhely fekete márciusa című könyvét, amelyet most a sepsiszentgyörgyi Háromszék Kiadó jelentetett meg. Kiegészítést tett ebbe a fordításba: annak a teherautónak, amely nekirontott a görög katolikus templom lépcsőjének, és halálra gázolta Kiss Zoltánt, egyik utasa, az egyik felfegyverzett román támadó, Teodor Rusu belehalt a teherautó ütközésénél szerzett sérüléseibe, tehát nem a magyarok áldozata volt. /Oláh István: Adalékok a fekete márciushoz. Kincses Előddel beszélgettünk Kisvárdán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./
2004. augusztus 19.
Több mint két évig tartó per folyt, amelyet két erdészmérnök Melles Előd és Laczkó Terézia indított Gál Éva Emese és a Romániai Magyar Szó ellen, olyan 2000 őszén megjelent újságcikkek miatt, amelyek az erdők visszaadását szolgálták. Az erdészmérnökök Teodor Rus nevű ügyvédje hamis vádakat hozott ellene, írta Gál Éva Emese. Melles Előd RMDSZ tisztségviselő megyei tanácsos és a területi szervezet Állandó Bizottságának tagja. Nem méltó RMDSZ tisztségviselésre olyan személy, aki az RMDSZ célkitűzéseit fölvállaló újságírót perelt be, állapította meg az újságírónő. Ezért 2004 januárjában beadvánnyal fordult először a Gyergyó Területi RMDSZ-szervezethez, amelyben kérte, hogy vonja meg bizalmát Melles Elődtől, illetve mentse fel RMDSZ-tisztségeiből, majd miután a területi szervezet elutasította kérelmét, a beadvánnyal az országos RMDSZ Etikai Bizottságához fordult. Panaszát 2004. február 5-én iktatták. Az Országos Etikai Bizottságtól azóta sem kapott választ. Melles Előd jelenleg is a Gyergyó Területi RMDSZ Állandó Bizottságának tagja. Vajon miért érdeke az RMDSZ-nek, hogy egy ilyen embert támogasson egy becsületes újságíróval szemben? /Gál Éva Emese: Várom az etikai bizottságtól a választ! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./