Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Rus, Radu
6 tétel
2005. november 30.
November 29-én a parlament két házának együttes ülésén elfogadták a jövő év költségvetés törvényét. Az ülésről kivonult az ellenzék, azt követően, hogy az ülésvezetéssel megbízott Dan Radu Rusanu kijelentette: számos badar módosító indítványt nyújtottak be. Először a szociáldemokraták vonultak ki, majd a nagy-romániások is testületileg kimentek. A kormánypártiak nem hiányoztak az ülésről, több miniszter is részt vett a szavazáson. /Megszavazták a 2006-os költségvetést. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./
2006. május 25.
Traian Basescu államfő szerint az állami intézmények kaotikusan kezelték a madárinfluenza ügyét, ezért felszólította Calin Popescu Tariceanu kormányfőt, vegye át az irányítást Gheorghe Flutur mezőgazdasági minisztertől. Május 24-én leváltották a titkosszolgálat brassói vezetőjét, Maricel Gavrilat. A képviselőház állandó bizottsága úgy döntött: a mezőgazdasági szakbizottság keretében különleges bizottságot hoznak létre a járvány terjedésének kivizsgálása érdekében. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét ellenőrző szenátusi bizottság elnöke, Radu Stroe magyarázatot kért Radu Timoftétól, az SRI igazgatójától a madárinfluenzáról készített jelentésről. Dan Radu Rusanu, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) alelnöke szerint Traian Basescu túllépi hatáskörét, amikor állandóan beleavatkozik a kormány munkájába azzal, hogy folyton leteremti, utasítja a minisztereket, mintha nem is államfő, hanem miniszterelnök lenne. /Leteremtette a kormányt Basescu. Az elnök szerint kaotikusra sikeredett a válságkezelés. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./
2012. január 10.
Ortodox érdeket sért a váradi tanintézmény-átszervezés
A nagyváradi ortodox líceum és az egyház képviselői meg szerették volna tartani az Aluminei utcai ingatlant azok után is, hogy a líceum visszaköltözik saját, Fő utcai ingatlanába. Szerintük a líceum a magyar osztályok miatt működik deficitesen.
Felháborodást keltett a nagyváradi ortodox líceum tanárai és az ortodox egyház képviselőinek körében a nagyváradi önkormányzat által előterjesztett és a Bihar Megyei Tanfelügyelőség által jóváhagyott nagyváradi iskolarendszer-átszervezési tervezet. A helyi tanács által tegnap megszavazott átszervezés nyomán az eddigi 66 nagyváradi tanintézmény helyett 45 fog működni. Eddig 28 óvoda, 12 általános általános iskola valamint 26 líceum működött a városban, de az átszervezés után marad kilenc önálló óvoda, tizenegy iskola és huszonöt líceum. A jogi személyiségüket elveszítő óvodákat líceumok irányítása alá helyezik, és az Octavian Goga iskolát összevonják a Transilvania iskolával. Mivel az ortodox egyház visszanyerte a várostól a Dimitrie Leonida műszaki kollégium Fő utcai épületét, ezért a városvezetés úgy döntött, hogy az Aluminei utcai épületben jelenleg működő ortodox líceum beköltözik saját tulajdonú ingatlanába, és összevonják azt a Dimitrie Leonidaval, míg az Aluminei utcai épületben maradó osztályok az Eminescu Főgimnázium hatáskörébe kerülnek. A tanácsülés előtti sajtótájékoztatón Ilie Bolojan polgármester elmondta, hogy ennek az átszervezésnek köszönhetően állások nem, csak igazgatói tisztségek szűnnek meg, ami költségmegtakarítést jelent, továbbá egyes óvodák adminisztratív részlegén lehet leépítésekre szémítani.
Mindkettő kell 
Mint nem sokkal később kiderült, az ortodox egyháznak nem felelt meg a város által felvázolt megoldás, melynek értelmében az ortodoxok nem tarthatják meg maguknak a Fő utcai ingatlan mellett az Aluminei utcai iskolát is. A sajtájékoztató utáni helyi tanácsülésen ugyanis megjelent az ortodox líceum tanári kara valamint az ortodox egyház képviselői is, hogy meggyőzzék a tanácsot arról, hogy ne szavazzák meg az előterjesztést. A napirendi pont vitáján szót kért Gheorghe Erdeli az ortodox líceum igazgatója, aki kifejtette: az Andrei Muresanu iskolát a szülők beleegyezésével vonták össze az ortodox líceummal, ugyanakkor ezzel a beolvasztással eleget tettek annak az előirányzatnak is, miszerint az általános iskolát olvasztották be egy középiskolába. Kifejtette, hogy az összevonás után nőtt az első osztályba iratkozó gyerekek száma, és a jövő évre máris 75 gyereket irattak be első osztályba oda. Elmagyarázta, hogy a költségdeficitük abból származik, hogy a magyar tagozatos osztályok a törvény által megszabott gyereklétszám alatti létszámmal működek, és a magyar tanerőknek is többet kell fizetniük. Kijelentette, hogy a tanári gárda egyöntetűen azt akarja, hogy ne változtassanak a jelenlegi struktúrán, és megítélése szerint a városvezetés döntése igazságtalan és diszkriminatív a tanintézménnyel szemben. Végezetül arra kérte a helyi tanácsot, hogy adjon egy kis időt a tanintézménynek arra, hogy átszervezze magát.
Magyar kártya
Carmen Butnaru a szülőbizottság nevében megismételte Erdeli érveit, kiegészítve azzal az utalással, hogy a helyi önkormányzat a nemzeti kisebbségek egyházi iskoláinak megadta a fejlődés lehetőségét, az ortodox líceumnak viszont nem. Radu Rus a nagyváradi ortodox püspökség vikáriusa felidézte az ortodox líceum történetét, elmondva, hogy a 2007-ben alapítottott tanintézmény a Muresanu iskolában kapott helyet, és egy idő elteltével úgy ítélték meg, hogy mindkét fél számára az lenne a legmegfelelőbb, ha az ortodox líceum magába olvasztaná a Muresanu iskolát. Rus nehezményezte azt, hogy az iskolahálózat átszervezése után minden líceumhoz mellérendeltek óvodákat, csak az ortodox líceum mellé nem, pedig mint mondta, a 10-es számú óvoda a Fő utcai épületük közvetlen közelében működik. Erdeli igazgatóhoz hasonlóan Rus is feltette a kérdést, hogy az Aluminei utcai iskola miért nem maradhat az ortodox líceum hatásköráben, miért kell azt az Eminescunak alárendelni.
Megszavazva
Válaszában Ilie Bolojan elmondta: a nagyváradi középiskolák közül az ortodox líceumnak van a legnagyobb hiánya, ami a tanintézménynek megszabott iskolai finanszírozási keret huszonhét százalékát teszi ki, miközben az összes többi líceumnak ebből a szempontból többlete van. A polgármester leszögezte: természetes dolognak tartja azt, hogy mindenki a saját tulajdonú épületében fejlessze iskoláit, és erre az ortodox püspökségnek is lehetősége van, miután megnyerte a város ellen indított, a Fő utcai Leonida Műszaki Kollégium épületének tulajdonjogára vonatkozó perét. Kifejtette továbbá, hogy a város oktatásszervezési koncepciójának része az, hogy a lakónegyedbeli iskolákat a központi nagy líceumokhoz utalják át, így kívánják elkerülni azt, hogy a gyerekek a lakóhelyüktől távol eső iskolákba járjanak, miközben a közelükben is működik tanintézmény. Ennek a koncepciónak az első lépése volt az, hogy az Aluminei utcai iskolát az Eminescuhoz utalták át. Elárulta azt is, hogy mivel a város anyagi helyzete ezt nem engedi meg, ezért nem tudnak minden ortodox projektet finanszírozni. A helyi tanács az önkormányzat által előterjesztett tanintézmény-átszervezési javaslatot megszavazta, a huszonöt jelenlévő tanácsos közül huszonnégyen igennel szavaztak, a demokrata-liberális Nicusor Lepadatu tartózkodott.
Magyar kártya 2
Az eredmény ellen tiltakozott Radu Rus, aki ismét szót kért és elismételte, hogy az iskola költségvetési hiánya a magyar osztályok miatt keletkezett, kijelentette továbbá, hogy ez a döntés merénylet a nagyváradi ortodox oktatási intézmény ellen, ami annál is inkább elfogadhatatlan, mert az ortodox egyház képviseli a többséget Nagyváradon. Dorel Luca helyi tanácsos, aki egyébként a Bihar Megyei Tanfelügyelőség vezetője is, erre reagálva elmondta, hogy nem a magyar diákok miatt van kevesebb pénze az iskolának, épp ellenkezőleg, ha a líceum törekedne arra, hogy magyar tagozatokat működtessen, akkor több pénzhez jutna. Hozzátette, hogy a Fő utcai ingatlan nagyon jól fel van szerelve, ami biztosítani fogja annak lehetőségét, hogy az ortodox líceum fejlődjön, az Aluminei utcán maradó tanárok pedig az Eminescu Főgimnázium címzetes tanárai lesznek. „Sokan szeretnének címzetes tanári állást az Eminescuban” – zárta beszédét Luca. A szavazás és a vita után a líceum tantestülete és az ortodox egyház képviselői csalódottan hagyták el az üléstermet.
Háttér
Az ülés után Biró Rozália alpolgármester az ügy kapcsán lapunknak elmondta: „Az RMDSZ javaslata volt az, hogy az Aluminei utcai iskola az Eminescu líceumhoz kerüljön, mert abban az intézményben a magyar nyelvű oktatás elismert szinten zajlik. Így lehetőség nyílik a magyar szülők számára, hogy egy magas szinvonalú anyanyelvi oktatásban tudják gyermekeiket. A magyar diák után mintegy harminc százalékkal több pénz jár, mint a román gyerekek után, ezért nem örül az ortodox líceum annak, hogy a magyar osztályok az Eminescuba kerülnek át.” Az ortodox líceum képviselőinek érveire vonatkozó kérdéseinkre válaszolva Biró Rozália elmondta: „Tekintettel arra, hogy magyar nyelvű oktatás folyik máshol is, ezért ez a költségekben azon iskolák esetében is meg kellene jelenjen, tehát az iskola képviselőinek érvelése, miszerint a magyar osztályok miatt van költségdeficitjük, nem állja meg a helyét. Az az állítás sem igaz, hogy minden líceumhoz hozzárendeltünk óvodákat, például az Ady Líceum sem kapott, mint ahogy a többi felekezeti oktatási intézménynek is megvan a saját felekezeti óvodája, így nem kellett azokhoz óvodát rendelni.”
Pap István
erdon.ro
2012. december 17.
Már a választások előtt megállapodott az USL az RMDSZ-szel az együttműködésről
Csak akkor egyezik bele a Nemzeti Liberális Párt (PNL) az RMDSZ kormányra lépésébe, ha a magyar alakulat elismeri Románia nemzetállami voltát – derült ki a parlamenti választásokon kétharmados többségre szert tett Szociálliberális Uniót (USL) alkotó alakulat vezetőinek hétvégi nyilatkozataiból. Crin Antonescu, a PNL elnöke továbbra is úgy véli, kevés az esély arra, hogy az RMDSZ kormányra kerüljön, szerinte a magyar alakulatnak „tisztáznia kell álláspontját” az alkotmány 1-es számú cikkelyével kapcsolatban, amely nemzetállamként határozza meg Romániát. Az USL liberális társelnöke a kormányközeli Antena 3 hírcsatornának szombaton este elismerte, a balliberálisok és az RMDSZ vezetői már a december 9-i megmérettetés előtt tárgyaltak arról, hogy közösen alakítsanak ki többséget a parlamentben.
Ezt azonban a kampányban elhallgatták a felek, sőt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Krónikának adott interjúban annak idején azt mondta, csak a választások után lehet beszélni arról, kormányra lépne-e a szövetség az USL-vel, ha erre felkérik. Crin Antonescu a hétvégén úgy vélekedett: csalódást okozna a választóknak, ha kooptálnák az RMDSZ-t a hatalomban, szerinte ugyanakkor nem a magyar alakulat kormányzati szerepén múlik Románia külföldi megítélése, hanem a kisebbségek jogainak tiszteletben tartásán.
„Ha az RMDSZ kormányra kerül, nem jelenti azt, hogy az ország egy darabját idegenek kezére adtuk. Szerintem akár miniszterelnöki vagy – ha megválasztják – akár államfői tisztséget is betölthet bármely román állampolgár etnikumától függetlenül. Másfelől viszont az sem minősíthető a magyar kisebbség elnyomásának, ha az RMDSZ egy adott pillanatban nincs kormányon” – fejtegette Antonescu.
Közben Dan Radu Ruşanu, a PNL alelnöke leszögezte: a liberálisok elutasítanak minden, a román alkotmány 1-es számú cikkelyének módosítását célzó egyezkedést, szerinte pedig az RMDSZ kormányra lépésének „nélkülözhetetlen feltétele” az, hogy a szövetség ismerje el Románia nemzetállami jellegét. Mint ismert, az RMDSZ politikusai a mostani korteshadjárat során is úgy vélekedtek, hogy a jövőre esedékes alkotmánymódosítás során törölni kellene ezt a kitételt az alaptörvényből. Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ugyancsak szombaton, az RMDSZ miniparlamentjének tanácskozása után közölte, hajlandó miniszteri tárcát is adni a szövetségnek. „Be akarom bizonyítani, hogy a mienk nem olyan kétharmad, mint a magyarországi, amely elnyomja a politikai és nemzeti kisebbségeket” – fogalmazott Ponta.
Ezzel egy időben a hétvégén kiszivárgott, hogy az USL vezetői a múlt hét közepén zárt ajtók mögött zajlott megbeszélést folytattak Traian Băsescu államfővel. Bukaresti sajtóértesülések szerint a titkos találkozón a felek paktumot kötöttek arról, hogy a kormányzó USL szavatolja az állami intézmények függetlenségét, a jogállamiságot, és nem tesz újabb kísérletet az elnök menesztésére, „cserében” Băsescu Pontát bízza meg a kormányalakítással.
Ezzel állhat összefüggésben a bukaresti mandátuma végéhez ért Mark Gitenstein amerikai nagykövet hétvégi kijelentése, miszerint az Egyesült Államok elvárja a bukaresti politikai elittől, hogy tartsa be a gazdasági reform folytatására, a jogállamiság tiszteletben tartására vonatkozó ígéretét. „Ne ismételjék meg a nyári politikai válságot!” – szólította fel Gitenstein Bukarestet, politikai társbérlet kialakítására ösztönözve az USL vezetőit és Traian Băsescut. Victor Ponta kormányfő a hétvégén – arra hivatkozva, hogy informális találkozó volt – nem volt hajlandó részleteket elárulni az államfővel folytatott megbeszélés kapcsán, Crin Antonescu viszont megerősítette, hogy történt egyeztetés, ugyanakkor cáfolta, hogy titkos paktumot kötöttek volna az államfővel.
Időközben Traian Băsescu ma tíz órára konzultációra hívta a parlamenti pártok vezetőit, amelyet közvebetően várhatóan megnevezi miniszterelnök-jelöltjét. Szerdára hívta össze az államfő a december 9-én megválasztott új parlamentet, miután a választások végeredménye péntek este megjelent a Hivatalos Közlönyben. Victor Ponta bejelentette, karácsony előtt megalakulhat az új kormány, egy esetleges alkotmánymódosítás pedig csak a következő választási ciklusban lépne érvénybe.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. február 19.
Hírsaláta
MAGYAR A VILÁG UNITÁRIUSAINAK ÉLÉN. Elsőként választottak – Gyerő Dávid kolozsi unitárius lelkész személyében – erdélyi magyart az Unitáriusok és Univerzalisták Nemzetközi Tanácsa élére a New Yorkban tartott közgyűlésen. A közgyűlés határozatot fogadott el a verespataki bányatervek tárgyában, amelyben támogatásáról biztosította a tervek ellen fellépő Magyar Unitárius Egyházat. (Kolozsvári Rádió)
HÉT LEJ LEHET A BENZIN LITERE ÁPRILISTÓL. Április elsejétől a 7 eurócent/liter luxusadó bevezetésével 5–7 százalékkal növekedhet az üzemanyagok kiskereskedelmi ára. Ez nagyjából 40 banis drágulást jelent minden liternyi benzinre vagy gázolajra. (Capital) RASSZISTA TANOKAT HIRDETETT EGY ORTODOX PAP. Elvesztette hétfőn gyülekezetét egy ortodox pap, aki rasszista tanokat hirdetett vallásórán a temesvári pedagógiai líceumban. A lelkész-tanárt a diákjai leplezték le. Már néhány évvel ezelőtt videofelvételt készítettek az egyik órájáról, ám a film csak a napokban került fel a YouTube-ra. A pap a diákoknak többek között arról beszél: sajnálja, hogy Ion Antonescu marsall nem élt legalább még egy évet, hogy kiirtsa az összes romát. „Áthajtanék a cigányokon a gyalogátjárón. Többször is végigmennék rajtuk az autómmal. Antonescu szent volt, egy mártír” – mondta az órán a pap, aki szerint a holokauszt csak mese. A felvétel hétfőn bejárta a román sajtót. Délután a temesvári ortodox érsekség közleményt adott ki, amely szerint a papot megfosztják gyülekezetétől. (Cotidianul) PÉNZ SZÁMOLVA, ASSZONY VERVE JÓ? Egy tavaly júliusi felmérés szerint a romániai lakosság 43,5 százalékának tudomása van az ismerősök, szomszédság körében zajló családon belüli erőszakról. 30,9 százalékuk úgy gondolja, „ha a nőket verik, azt ők kiérdemelték”. Több mint 8 százalék véli úgy, hogy a bántalmazás „velünk született tulajdonság”, 6,4 százalék pedig arról van meggyőződve, hogy „nem is szereti a feleségét az a férfi, aki nem üti meg”. A legmegbotránkoztatóbb viszont az a tény, hogy a megkérdezettek 7 százaléka úgy véli, a nő a férfi tulajdona. (Maszol.ro)
ISĂRESCU FIZETÉSE. A Román Nemzeti Banknál a fizetések alacsonyabbak, mint a Pénzügyi Szervezetek Felügyeleténél – nyilatkozta Adrian Vasilescu. A jegybank elnökének tanácsadója elmondta: Mugur Isărescu illetménye havi 10 ezer euró, az összes pótlékkal néha 12 ezerre is felmegy. Vasilescu azt is mondta, ők úgy tudták, hogy a felügyeletnél hasonló mértékűek a fizetések, mint a jegybanknál. Amint arról beszámoltunk, Dan Radu Rușanu, a Pénzügyi Szervezetek Felügyeletének elnöke 2013 utolsó két hónapjában bruttó 72 094 eurót kapott. (Ziare.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 26.
Belföldi hírek
Helyén marad a kilencedik osztály
A 9. osztály a középiskolai oktatás keretében marad: a képviselőház tegnap nagy többséggel fogadta el az erre vonatkozó rendeletet, amely azt is kimondja, hogy megmarad az általános iskolai, illetve a gimnáziumi oktatás négyéves időtartama, a kötelező oktatás időtartama pedig 10 évről 11 évre emelkedik (az előkészítő osztállyal együtt).
A tervezetet még a szenátusnak is jóvá kell hagynia. A kilencedik osztálynak az általános iskolához való csatolását a 2011/1-es, az oktatást szabályozó törvény mondta ki, ezzel a középiskolai oktatás időtartama három évre csökkent volna; a kiigazítás megtartja a közoktatás jelenlegi felépítését.
Bekerült az RMDSZ azon javaslata is, amely szerint ismét kormányhatározattal lehet önálló karokat létrehozni az egyetemeken. Emelik a településvezetők bérét
Július 1-jétől nő a településvezetők fizetése: a parlament tegnap megszavazta a közigazgatási és regionális fejlesztési tárca erre vonatkozó javaslatát. A megyevezetők bére nem változik, a községi vezetők bérei azonban 44,4–50,1 százalékkal emelkednek (a legkisebb községi alpolgármesteri fizetés 2300-ról 3300 lejre, a polgármesteré 2600-ól 3800 lejre). A városi elöljárók 16,6, a municípiumok vezetői 7,2 százalékos fizetésemelést kapnak, a lakosság létszámától függően (a kisvárosokban 4–5 ezer lej körüli összegeket vihetnek haza). Bukarest polgármesterének bére 5,5 százalékkal nő (8000 lejre).
Őrizetben a pénzügyi felügyelet elnöke
Őrizetbe vették tegnap Dan Radu Rușanut, az országos pénzügyi felügyelet elnökét, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy biztosító érdekeit védte törvénytelenül. A korrupcióellenes ügyészség Daniel Chiţoiu volt pénzügyminiszter ellen is bűnvádi eljárást kíván indítani hatalommal való visszaélés miatt, és ehhez kérni fogja mentelmi jogának megvonását a képviselőháztól. Az ügyészek szerint Rușanu és Chiţoiu – mindketten NLP-sek – a Carpatica biztosító védelme érdekében dolgozott ki egy sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé tette egy olyan személy – Marian Marzac – kinevezését a felügyelet vezetőtanácsába, aki hajlandó lett volna szemet hunyni a biztosító működésével kapcsolatos rendellenességek fölött. Az Ilie Carabulea üzletember által birtokolt Carpatica biztosító miatt az ügyészek korábban Chiţoiu felesége ellen is bűnvádi eljárást indítottak. A többrendbeli befolyás vásárlásával gyanúsított Carabulea, valamint Marzac január végétől előzetes letartóztatásban van. Őket bűnszövetkezet létrehozásával is gyanúsítják.
Ellenzéki indítványok
Elutasította tegnap a képviselőház a DLP által a hóeltakarítás ügyében benyújtott egyszerű indítványt. A DLP rögtön újabb egyszerű indítványt nyújtott be a nem megfelelően előkészített decentralizáció miatt. Ezzel nem a reformot sürgetik, hanem azt követelik, hogy a kormány mondjon le „az alkotmányba ütköző decentralizálásról”. A kormány által felelősségvállalással elfogadott decentralizációs törvényt a DLP az alkotmánybíróságon is megtámadta, és a taláros testület helyt adott az óvásnak. Az erre alapozott indítványt a képviselőház Állandó Bizottsága átfogalmazás végett visszaküldte. A DLP azonban már a harmadik, ezúttal nem egy miniszter vagy törvény, hanem az egész kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítvány kidolgozásába kezdett, amelyhez az NLP támogatását is meg akarják szerezni. A kezdeményezés címe: Az SZLSZ-kormányzás fekete könyve: két év hazugság. Az SZLSZ után az özönvíz. A DLP első alelnöke, Andreea Paul szerint Victor Ponta hazudott a románoknak, egyetlen ígéretét sem tartotta be. Fel is sorolta a legfontosabbakat: nem hozott létre egymillió új munkahelyet, nem tartja tiszteletben a jogállamot, nem csökkentette öt százalékkal a tb-járulékot, nem csökkentette 24-ről 19 százalékra az általános, és 9 százalékra a mezőgazdasági termelőkre kiszabott áfát, nem adott kedvezményeket a kisnyugdíjasoknak. Hozzátette: Ponta ott hibázott súlyosan, hogy „mind az SZDP, mind az NLP teljes erőből, folyamatosan támadta a jogállamot, és ennek a támadásnak a csúcspontja a parlamentben végbement fekete keddre esett”, emellett az SZDP lemondott arról, hogy több mint 400 millió dolláros adósságot behajtson a Rompetrol vállalattól, nem sikerült az országot bejuttatnia a schengeni övezetbe, nem sikerült a decentralizációs törekvése, a közigazgatás hatékonnyá tételére tett erőfeszítése sem, és az alkotmánymódosítás tervezetével is hibázott.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),