A román–moldáv viszonyban a mélypont akkor volt, amikor a 2001-es nézeteltérések kiújultak. A román–moldáv politikai alapszerződésről és a határegyezményről szóló tárgyalások 2001-ben álltak le. A Moldovai Köztársaság ugyanis a moldáv nyelvről és moldáv identitásról szóló passzusokat szeretett volna belevenni a szerződésbe. 2005-től Traian Basescu elnök személye által érdemi és intézményes közeledés ment végbe, de úgy tűnik, ez sem volt elegendő. Az utóbbi pár hónapban a moldáv intézmények terület-visszafoglalási szándékkal vádolták meg Romániát, és Filip Teodorescu, Románia moldovai nagykövete kijelentése, miszerint az 1947-es párizsi békeszerződés idejétmúlt és meghaladott, a Vladimir Voronyint támogató Vasile Statit arra a nyilatkozatra késztette, hogy „a két ország háborúban áll egymással”. A román külügyminisztérium mindössze „barátságtalan” lépésnek ítélte a két román diplomata moldvai kitoloncolását, és nem áll el attól a szándékától, hogy Moldovai Köztársaságot továbbra is támogassa. Romániában a moldovai diákok számára fenntartott egyetemi helyek és ösztöndíjak száma növekedett. Miután 2007. augusztusában a moldáv főügyészség Alexandru Rus konzult korrupcióval vádolta meg, az államelnök azt mondta, ez volt az utolsó provokáció, amit Románia eltűr, és kemény válaszlépéseket ígért. Augusztus 25-én azonban a Szuverén Moldova kormánybarát napilap bizonyítékokat is bemutatott a kérdéses vízumkorrupció ügyében, és a román hangvétel ismét barátságosabbá vált. Elemzők szerint a mostani moldáv elhidegülés nem más, mint Vladimir Voronyin elnök 2009-re szóló választási kampányának szerves része. A Kommunista Párt nem áll túl jól a közvélemény-kutatásokban, ezért a Voronyin elnök vezette párt az orosz ajkú lakosság irányába próbál nyitni. /Fazekas Zoltán: Román–moldáv közelharc. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./

A kommunista rezsim által üldözött görög-katolikus egyház
A Rómával Egyesült Egyház 1948 decemberétől befejezte működését Romániában. Megszüntetése annak gyümölcse volt, hogy szovjet modell szerint az ortodox egyház együttműködött a kommunista rezsimmel.
A görög-katolikus papság és a hívek a kommunizmus évei alatt megpróbálták megőrizni Erdélyben a bizánci rítusú katolicizmus szellemiségét. Az egyház illegalitásban működött, a Szentszékkel meglévő diplomáciai kapcsolatok témája lévén.
A görög-katolikusok 1948 és 1989 közötti megpróbáltatásairól Sergiu Soica teológussal beszélgettünk. A nagyváradi görög-katolikus Teológiai Egyetem végzőseként jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza.
- Soica úr, meg tudja becsülni, hány görög-katolikus hívő volt 1948-ban? - 1948-ban a romániai görög-katolikus egyháznak kb. 1.500.000 hívője volt. Őket nagyjából 1.700 pap vezette. A hívek többsége Erdélyben volt. Az Annuaire Pontifical (a Szentszék hivatalos statisztikai adatai) szerint, a Bánságban a görög-katolikusok száma 120.000 hívő és 208 pap volt.
- Megszüntetése előtt milyen volt a görög-katolikus egyház struktúrája? A görög-katolikus egyháznak 1948-ban volt egy metropoliája Balázsfalván és 4 püspöki székhelye: Kolozsváron (ennek a püspökségnek Kolozs-Szamosújvár volt a neve), Nagyváradon, Máramarosban (Nagybánya székhellyel), Lugoson és egy helytartóság Bukaresten egy püspök-helyettessel. - 1948 után mi történt a görög-katolikus püspökökkel? - A Román Unitus Egyház megszüntetése után az összes görög-katolikus püspök a kommunista börtönökbe, aztán házi őrizetbe került. A máramarosszigeti börtönben hunyt el Valeriu Traian Frenţiu a Nagyváradi Püspökségről, Ioan Suciu püspök a Balázsfalvi Metropoliáról, Tit Liviu Chinezu, aki 1948 óta a második bukaresti püspök-helyettes volt. Vasile Aftenie bukaresti püspököt a bukaresti Közigazgatási és Belügyi Minisztériumban (MAI) verték meg és hunyt el 1950-ben. A lugosi püspök, Ioan Bălan megjárta a máramarosszigeti börtönt, házi őrizetben hunyt el. Szintén házi őrizetben hunyt el a kolozs-szamosújvári püspök, Iuliu Hossu. Öt évet töltött el a máramarosszigeti börtönben, később a római pápa kardinálissá nevezte ki. A máramarosi püspök, Alexandru Rusu a szamosújvári börtönben hunyt el. - Tehát a görög-katolikus egyház vezetők nélkül maradt… - Nem. Titokban kineveztek más püspököket az egyház vezetésére. De őket is bebörtönözték. Ezzel kapcsolatosan megemlítjük a lugosi Ioan Ploscaru püspököt, aki 14 évet töltött el a kommunista börtönökben. Alexandru Todeat, a romániai görög-katolikus egyház vezetői közül a második kardinálist 13 évre zárták be a kommunista börtönökbe. A nagyváradi Iuliu Hirţea 12 évig volt a kommunista börtönökben. Ioan Cherteş püspök 14 évet töltött a kommunista börtönökben. - Az egyház felszámolása után hogy tudták a görög-katolikus megőrizni a hitüket? - Az alatt a 41 év alatt, amíg a görög-katolikus egyház megszüntetése tartott, a hitet nagyon nehéz volt megőrizni a hívőkben. Egyes papok kitették magukat a kockázatoknak, a kommunista rezsim fenyegetéseinek és végezték a pasztorálást, amennyire tudták. Megemlíthetem, hogy 1956-ban, Kolozsvár központjában görög-katolikus papokkal tartottak szent liturgiát. Ez volt az egyetlen, mondjuk úgy szélsőséges, gesztus a romániai kommunista időszakban. Más, nagyobb számban megtörtént esetek: titkos vallási szolgáltatások nyújtása, mint amilyen a misézés, a keresztelés, esketés és temetés; a fiatalok vallásos tanítása és a fiatal görög-katolikus papok felkészítése. Ezeket a jövendő papokat nehéz körülmények között készítették fel, nem voltak tanáraik, nem voltak kurzusaik, hanem csak néhány teológiai könyvük, melyeket maximális figyelemmel adták kölcsön, nehogy megtalálja azokat a Securitate. Vizsgák is voltak, melyeket csak püspökökkel tartottak. Ennek ellenére voltak olyanok is, akiket ebben az időszakban szenteltek pappá. - Mit jelentettek a titkos misék és keresztelői, esküvői stb. ceremóniák? - Ezek a görög-katolikus egyház emlékirataiban szereplő titkos misék figyelemre méltók. Érdekes, filmbe illő részletekkel szolgálnak az olvasónak. A papok biztosnak tartott helyeken folytatták le a ceremóniákat, ismert részvevőkkel, hogy a Securitate ne azonosíthassa őket. A szentségek kiszolgáltatásával járó ceremóniákat, mint amilyen a keresztelő, vagy az esküvő, éjszaka tartották, gyertyafénynél, jól bezárt ablakokkal. A titkos misék helyszínéül szolgáló házakban takarókkal fedték el az ablakokat, minden suttogva zajlott. A helyszínt őrizték. Ha elment valaki a közelben, vagy gépkocsi hangja hallatszott, a ceremóniát időben le lehetett állítani. Ugyanígy volt az esküvőkkel. Azokat a házasulandók, vagy a pap házában tartották. A helyzettől függetlenül, ezeken a ceremóniákon egyszerre kevesen vettek részt.
Sor került görög-katolikus papok, vagy olyan személyek eltemetésére is, akik úgy végrendelkeztek, hogy a saját vallásuk szerint szertartásban részesüljenek. A szertartást római katolikus papok vezették le. De a temetőben a menetet ortodox papok várták, akik átvették az elhunytat és újra elvégezték a temetési szertartást.
- Milyen volt a kapcsolat a magas rangú ortodox egyházvezetők és az ortodox egyházba beolvasztást elutasító görög-katolikus püspökök közötti kapcsolat? - Számomra a válasz nagyon egyszerű. Nem tudok arról, hogy lett volna kapcsolat e két egyházvezetés között.
A kommunista időszakban a görög-katolikusok kaptak külföldről támogatást? A görög-katolikus papok a kommunista időszakban kaptak pénzügyi támogatást. Az egyház és a hívők életével foglalkozók évente 450 dollárt kaptak a németországi Caritastól. Ez az összeg a kommunista rezsim utolsó éveiben csökkent. Így kb. 325 dollár lett évente. További pénzügyi támogatásokat kaptak a megszüntetés utáni első években, az Apostoli Nunciatúrától, aztán a Szentszéktől, pontosabban a Keleti Egyházak Kongregációjától. A pénzügyi támogatás mellett olyan esetekre is bukkantam, amikor a papokat gyógyszerekkel, különféle javakkal és teológiai könyvekkel segítették külföldről.
- A titkos görög-katolikus papok hogy kapták meg a pénzügyi és anyagi támogatásokat? - A pénz egy részét a nyugati diplomáciai hivatalokon keresztül osztották szét. Elsősorban az olaszokon. De ismertem egy olasz papot is, aki a kommunista időszakban személyesen foglalkozott a segélyek elosztásával. Rendkívüli történetek voltak! A pénzt szalámirudakban rejtette el, melyeket aztán szétbontott, amikor a görög-katolikus közösségekben érkezett. Máskor Romániában adta el azt a gépkocsit, amivel a határon átjött. A kérdéses pap a valuta lejre váltásával is foglalkozott, mert ha a román papok tették volna ezt, akkor a büntetőtörvénykönyv hatálya alá kerültek volna.
A Görög-katolikus Egyház felszámolása
A kommunista rezsim számára a katolikus egyház létezése nagy akadályt jelentett. Úgy az egyház, mint ahogy a hívők is a pápának voltak alárendelve. A Szovjetunióban maga Sztálin foglalkozott ezzel az aspektussal. Ő megpróbált létrehozni egy „nemzeti” katolikus egyházat, mely ne tartozzon a pápa kánoni joghatósága alá. De ez nem sikerült. A legtöbb, amit megtehetett, az a Szovjetunió – egy bizonyos korszakban a Habsburg Birodalom részét képező – nyugati részeiben lévő görög-katolikus egyházak megszüntetése volt.
„Visszatérés” az ortodoxiához
A kommunista Romániában a rezsim „gyümölcsöző” módon kötött szövetséget az Ortodox Egyházzal a görög-katolikus felekezet felszámolására. A magas rangú egyházvezetők közül Nicolae Bălan erdélyi metropolita mutatkozott a legaktívabbnak. Ő már a háborúk közötti időszakban is fellépett a görög-katolikusok ellen. De más oka is volt pozitívan viszonyulni a rezsim politikájához. Bălan metropolita a 30-as években többször is részt vett legionárius körmeneteken. Így aztán Nicolae Bălan 1948 májusában–júniusában többször is prédikált a nagyszebeni metropolitai katedrálisban és az ortodoxia „kebelére” „hívta” a görög-katolikusokat. Persze, ő nem cselekedett az Ortodox Egyház vezetősége által mutatottakkal ellentétesen. Bălan kezdeményezéseit az új pátriárka, Iustinian Marina teljes mértékben támogatta.
Az Ortodox Egyház és az állam
A görög-katolikusok ortodoxiához való „visszatérési” folyamata nem volt az Ortodox Egyház kizárólagos „műve”. Az állam minden adminisztratív erői szerepet vállaltak: a Siguranţa (a Securitate elődje – RS), a Csendőrség, a főispánságok, a megyei rendőrigazgatóságok, a falusi polgármesteri hivatalok, az iskolai tanítók stb. 1948 őszén „ankét” indult a görög-katolikusok között egy esetleges „visszatérés”-hez való viszonyulásukról. A Siguranţa azt a pletykát terjesztette, hogy Kolozsváron nagy gyűlést fognak tartani, amit Iuliu Hossu görög-katolikus püspök fog vezetni és ahol támogatni fogja az egyesülést az ortodoxokkal. Amikor a Hossu beszédéről szóló „változatot” már nem hitték el, azt mondták, hogy a gyűlést Iuga, a kolozsvári kanonok fogja vezetni, majd azt, hogy ismertebb helyi egyházvezetők. A Vallásügyi Minisztérium 1948 szeptembere végén űrlapokat osztogatott a görög-katolikus parókiákban, amelyekkel a papoknak képviselőket kellett kijelölniük a „visszatérési kongresszusra”. Később a Görög-katolikus Egyház egyes vezetőit arra kényszerítették, hogy írjanak alá különféle papírokat az ortodoxiához csatlakozásról. A dokumentumokat aztán, a „visszatérés” elfogadtatása érdekében bemutatták a hívőknek.
Kényszerítések Iuliu Hossu püspököt házi őrizetben tartották és aki megpróbálta meglátogatni, azt bebörtönözték. Egy ilyen káoszban a görög-katolikusok kb. 25 százaléka írt alá az ortodoxiához való „visszatérés” mellett. 1948. október 1-én, egy kolozsvári tornateremben szervezték meg 38 görög-katolikus küldött ortodoxiához való visszatérésének ceremóniáját. Ugyanennyi küldött írta alá a XVII. században a „Rómával egyesülés”-t is. A szertartás reváns kívánt lenni a Vatikánnal szemben.
A „visszatérést” elfogadó görög-katolikus képviselőket a következő napokban Bukarestre hozták, ahol az esemény tiszteletére több ceremóniát tartottak. A végső szertartásra 1948. október 21-én került sor, Gyulafehérváron, ugyanott, ahol pontosan 250 évvel korábban Erdélyben lerakták a görög-katolikusság alapjait.
A Görög-katolikus Egyház megszüntetését a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége által 1948. december 1-én kibocsátott 358/1948-as rendelettel szentesítették. A dokumentum szerint, a görög-katolikus felekezet megszűnt létezni és minden vagyonát kisajátították.
Ceauşescu, a pápa és a görög-katolikusok
A kommunista rezsim rögtön a Görög-katolikus Egyház megszüntetése, 1948. december 1-e után többször is felkérte a görög-katolikus egyházvezetést, hogy térjen meg az Ortodox Egyház kebelére. Még fontos vezetőtisztségeket is felajánlott nekik az ortodoxia struktúrájában, de ezeket elusították.
E felkérésekre válaszul a görög-katolikus egyházvezetés számos memorandumot küldött a hatóságoknak, hogy helyezzék vissza jogaiba a Görög-katolikus Egyházat. A memorandumok vagy kollektívek, egész egyházvezetőség által aláírtak, egy egyéniek, egy egyházvezető által írtak voltak. Többek között még világiak is összeállítottak memorandumokat, melyekben azt kérték a rezsimtől, hogy helyezze vissza jogaiba a Görög-katolikus Egyházat és engedjék ki a börtönből a püspököket. Ilyen jellegű kéréseket még 1988–1989-ben is küldtek. A görög-katolikus hívők és a rezsim közötti kapcsolatok némi javulására Nicolae Ceauşescu 1973-as vatikáni látogatása után került sor. VI. Pál pápa azt kérte Ceauşescutól, engedje meg az Unitus Egyház újbóli működését. A bukaresti kommunista rezsim ebbe nem egyezett bele. Ennek ellenére, Ceauşescu szentszéki látogatása után, néhány évvel később, a hitüket továbbra is gyakorló görög-katolikusokkal szembeni korlátozások enyhítése volt tapasztalható.
eurocom.worldpress.com
Erdély.ma

Hatvanöt év, megannyi szereplő, élmény a Puck Bábszínház történetében
Sok ember pályája, élete fonódott össze az évek során a kolozsvári Puck Bábszínház történetével: többek között rendezők (Kovács Ildikó, Dan Vasile, Aureliu Manea, Mona Marian, Tudor Chirilă, Varga Ibolya, Traian Savinescu, Rumi László, Bogdan Ulmu stb.), színészek (Péter János, Balló Zoltán, Benedek Dezső, Pillich Erzsébet, Sigmond Júlia, B. Laczka Zsuzsánna, Jakab Ildikó, Botos Júlia, Jobbágy Sándor, Ferencz Éva, Koblicska Kálmán, D. Szabó Lajos stb.), díszlettervezők (Alexandru Rusan, Botár Edit, Virgil Svinţiu, Epaminonda Tiotiu, Szervátiusz Tibor, Walner Günther, Carmencita Brojboiu stb.) éltek, dolgoztak hónapokon, éveken vagy akár évtizedeken át az intézmény falai között a korántsem áldásos körülmények közepette is arra törekedve, hogy a művészet nyelvén minél több gyereket és felnőttet megörvendeztessenek, elgondolkodtassanak.

Alexandru Rusu püspök és a kommunista rendszer (1945‒1963)