Aradi szerző új könyve hagyta el az aradi Gutenberg nyomdát. Regéczy Szabina Perle Ha majd felébredek című kötete az alcím szerint a kortárs román költészet remekeiből válogatott verseket ad közre magyarul. A tolmácsoltak között van Ana Blandiana, Constanta Buzea, Anghel Dumbraveanu, Eugen Jebeleanu, az aradi Vasile Dan, Lucian Emandi és Iulian Negrila. A kötetet Ruja Ildikó tanár ismerteti szept. 11-én az Arad Megyei Könyvtárban. A Ha majd felébredek évtizedek óta az első, aradi szerzőtől magyarul megjelenő fordításkötet. /Aradi szerző új könyve. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 1/

"Dec. 19-én Aradon, a Kölcsey Egyesület termében Janus Pannonius költészetéről tartott előadást Ruja Ildikó magyar-angol szakos tanárnő. A résztvevők kazettáról hallhatták meg a Búcsú Váradtól című verset Dunai Tamás színművész előadásában, valamint Dávid Gyula fordításában a Bence Ilona által megzenésített Egy dunántúli mandulafához című epigrammát. /Janus Pannoniusról a Kölcsey Egyesületben. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 21./"

"Okt. 1-jén Aradon, a Tulipán könyvesboltban bemutatták Pávai Gyula első prózakötetét. Az aradi Kölcsey Egyesület elnöke már korábban is közölt rövidprózákat, több könyvet is jegyzett szerkesztőként, de első önálló prózakötete csak most látott napvilágot. A könyvesboltban Ruja Ildikó mutatta be a két kisregényt (Tanítóbácsi, Egy év az ötből). Pávai Gyula, aki nyugdíjba vonult már, de ma is aktív pedagógus, fontosnak tartotta megjegyezni, hogy foglalkozni kell a Mezőséggel, hiszen ott is beindult az "elcsángósodási" folyamat. A két kisregénynek van folytatása is, a tervek szerint év végére megjelenik a következő könyv: Tanár néni címmel. /Karácsonyi Zsolt: Bemutatták Pávai Gyula első prózakötetét. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./"

"Aradon okt. 9-én megtartották az új évad első előadását a Kölcsey Egyesületben: Pávai Gyula tanár Csokonai Vitéz Mihály életéről beszélt a költő születésének 230. évfordulója közeledtével. A most indult évadban Mikes Sarolta Fazekas Mihályról tart előadást, Ruja Ildikó Berzsenyi Dánielről, Pávai Gyula Katona Józsefről és Vörösmarty Mihályról, Petőfi költészetének különböző területeit Rudolf Ágnes, Ruja Ildikó, Ujj Ágnes és Pávai Gyula mutatják be, Arany János munkásságát Piroska Katalin (Magyarország) ismerteti. /Benke Tímea: Évadnyitó Kölcsey-csütörtök. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 14./"

"Októberben megjelent Arad kulturális szemléje, a Szövétnek 7. évfolyamának 4. száma. Egyik fő témája természetesen október 6-a, a tizenhárom vértanú és a szoborbotrány. Fekete Károly az aradi katolicizmus történetéből adott ízelítőt, Pálfi Sándor a helyi magyar kollégium újjáépítéséről írt. László Lajos a kisiratosi képzőművészeti táborról, Ruja Ildikó az új színházi évadról számolt be. Erdősné Veress Zsuzsanna Gyorokot mutatja be. /Lapszemle. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 11./"

"Nov. 13-án Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoportban a Kölcsey Egyesület szervezésében sorra kerülő irodalomtörténeti előadássorozat, a Kölcsey-csütörtök keretében Ruja Ildikó magyartanárnő Berzsenyi Dániel költészetéről beszélt az érdeklődőknek. /Berzsenyi-csütörtök. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 14./"

"Aradon a Kölcsey Egyesület újraalakulása 14. évfordulójának megünneplésére készül. Az egyesület 1990. január 23-án kezdte meg újra működését, a Himnusz keletkezése évfordulójának napján. A Kölcsey Népfőiskola - amely több mint kilenc éve, a Kölcsey Egyesület keretén belül jött létre - tudománytörténeti, technikatörténeti, (jelenleg) irodalomtörténeti, és e három témából összeállított vegyes kurzusokkal várja az aradi magyarságot. A Kölcsey Egyesület tagjai az elmúlt héten a Csiky Gergely Iskolacsoportban hallgathatták Ruja Ildikó tanárnő előadását Berzsenyi Dánielről. /Benke Tímea: Sikerek és gondok a Kölcsey Egyesületben. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 18./"

"Csiky Napokat szervezett az aradi Csiky Gergely Gimnázium, illetve az EMKE Arad Megyei Szervezete. A rendezvényt dec. 12-én Bognár Levente alpolgármester, Király András megyei RMDSZ-elnök, Matekovits Mihály főtanfelügyelő-helyettes és Szakács Ferenc iskolaigazgató nyitotta meg. Négy márványtáblát helyeztek el az iskola folyosóján az Aradon köztiszteletnek örvendett néhai pedagógusok emlékére, amelyeket Szilvágyi Zsolt temesvári püspöki titkár, az iskola volt tanítványa szentelt meg. Megkoszorúzták Csiky Gergely mellszobrát. A Csiky Gergely Gimnázium testvériskoláinak - köztük a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium, a békéscsabai Kossuth Zsuzsa Kollégium, a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum, a brassói Áprily Lajos Gimnázium - képviselői is elhelyeztek egy-egy koszorút. Ezt követően osztották ki Az én Európám című pályázat díjait, majd az aradi és a meghívott pedagógusok bemutatták a Nemzet - nemzetiség - európaiság témával kapcsolatos dolgozataikat. Matekovitsné Korodi Mária és Korodi Hajnalka Környezet- és életmódnevelés 9-14 éveseknek című könyvét méltatta Ruja Ildikó magyartanár. A napot a Szabadság-szobor talapzata előtti tisztelgés, majd a Jelen Házban a nagyváradi Kiss Stúdió Színház Wass Albert - Üzenet az otthoni hegyeknek című színpadi játéka zárta. /Gujdár Gabriella: Táblaavató a Csiky Napokon. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./"

Június 23-án mutatják be Aradon, a Tulipán könyvüzletben a Kölcsey Egyesület Arad és Vidéke című új antológiát, mely nemcsak Aradon élő vagy élt, de Arad megyében élő szerzők műveit is bemutatja. Az eltávozott költők között szerepelnek G. Pataky András, Kopacz Levente, Szávics Károly, Kenyeres Pál. Az élő költők közül Karácsonyi Zsolt, Horváth Csaba, Bognár Zoltán, Kenderessy Attila, Almási Szilárd, Gombos Szilárd, Ódry Mária, Regéczi Szabina Perle, Eszteró István versei. A prózai részben az elhunytak közül Szabó Imre, Manga István, Kenyeres Pál, Dísz Péter, az élők közül Brittich Erzsébet, Horváth Csaba, Kató Gizella, Pávai Gyula írásai szerepelnek. A visszaemlékezések, kritikák, és esszék rovatban Spectator, Ficzay Dénes mellett Ujj János, Ruja Ildikó, Brauch Magda, Kövér Gábor írásai, dr. Vajda Sándor, Baracsi Levente Zoltán, Csanádi János és Pávai Gyula megemlékezései, tanulmányai találhatók. A könyv megjelenését az Arad Városi Tanács és a Kölcsey Egyesület támogatta. /Könyvbemutató a Tulipánban. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./

Aradon január 30-án szűknek bizonyult a Tulipán könyvüzlet: a Kölcsey Egyesület ünnepi műsoros összejövetelét tartotta. Pávai Gyula, a Kölcsey Egyesület elnöke értékelte az elmúlt évet, majd Horváth Andrea, a Csiky Gergely Iskolacsoport magyartanára értekezett Kölcsey Ferencnek unokaöccséhez, Kölcsey Kálmánhoz intézett Intelmeiről. Ez alkalommal adták át a 2005-ös Kölcsey-díjakat Ruja Ildikó, a Csiky magyartanárai munkaközösségének vezetőjének és Kett-Groza János képzőművésznek. Az esten nem hiányozhattak a szép magyar versek sem, a Kölcsey Stúdió tagjai tolmácsolásában. /(Kiss): Átadták a Kölcsey-díjakat. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 1./

Február 20-án Aradon, a Tulipán könyvüzletben Ruja Ildikó magyartanár mutatta be Pávai Gyula legújabb kisregényét /Zakariás megújulása/. A tanárnő nem utalt rá, de a főhős kivonulása az emberi társadalomból felidézte a gyermekolvasmányok Robinsonját. /Kiss Károly: Pávai Gyula új kötete… = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./

Február 14-én Aradon bemutatták a tizenötödik Fecskés Könyvet, az evangélikus imateremben. A tágas termet szinte teljes egészében betöltő érdeklődő közönségnek Pávai Gyula, a Kölcsey Egyesület elnöke és Ruja Ildikó magyartanár mutatta be Tóth Zoltán Csaba Egyperces megváltás című kötetét, a Kölcsey Stúdió tagjai az abban megjelent költeményekből szavaltak. Tóth Zoltán Csaba evangélikus segédlelkész tavaly őszig Aradon szolgált, jelenleg a Beszterce melletti Zselyk evangélikus megbízott lelkésze. A verseskötet szerzője 1999-ben érettségizett Aradon, a Csikyben. /(Kiss): Egyperces megváltás. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 15./

Február 27-én az evangélikus-lutheránus templom imatermében tartotta tisztújító közgyűlését az aradi Kölcsey Egyesület. A leköszönő Pávai Gyula elnök tulajdonképpen az 1990-es januári újraalakulástól egész a mai napig foglalta össze a végzett tevékenységet – nem feledve a Havi Szemlét, a Fecskés Könyveket, a könyvtárat, a népfőiskolává nemesedett Kölcsey-csütörtököket, a színjátszó mozgalmat, amely 15 színművészt “termelt ki”, az emléktáblákat, valamint a sok-sok nehézséget, amelyet hol saját erőből, hol hathatós közösségi támogatással győztek le. Bognár Levente aradi alpolgármester az évek során folytonosan segítette a Kölcsey Egyesület különböző akcióit, most felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi törvénykezés a kulturális tevékenységek pénzelését a sikeres pályázatoktól teszi függővé, s ehhez a Kölcseynek is alkalmazkodnia kell. Pávai Gyula kifejtette, hogy az utóbbi időben magára maradt az egyesület irányításában. Ezért most a tisztségviselők választásakor többen is vállaltak feladatkört. Az újraválasztott Pávai Gyula elnök mellé Lehoczky Attila ügyvezető elnökként, Berecz Gábor titkárként, Ruja Ildikó irodalmi szakosztályi vezetőként került. /(Kiss): Újraválasztották Pávai Gyulát. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 1./

A magyar kultúra napján tartotta meg az aradi Kölcsey Egyesület beszámoló és tisztújító ülését. Újraalakulása, 1990 óta ilyenkor is megemlékezik az egyesület tagsága névadójáról. Idén nem nézhetett túl optimista várakozással a Kölcsey Egyesület csökkenő számú tagsága a közgyűlés elé: Pávai Gyula elnök Marosvásárhelyre költözött, nem vállalhatja tovább az egyesület vezetését. Szokás szerint ezúttal is átadták Az aradi magyar kultúráért elnevezésű Kölcsey-oklevelet és mellé egy (Dinyés László budapesti művész készítette) Kölcsey-plakettet. Idén a megtiszteltetés Kövér Gábort és Ódry Máriát érte. Előbbiről Pávai laudációjában azt mondta: az Egyesület legrégibb tagja a legidősebb (98 éves) aktív magyar ember Aradon, kincsesbányája az emlékeknek, ápolója a hagyományoknak. Az Ódry Mária képzőművész sokoldalú munkásságát méltató laudációt (a szerző Berecz Gábor, az Egyesület titkára távollétében) Ruja Ildikó olvasta fel. Az elnöki beszámolóban Pávai Gyula megemlítette az elmúlt évi rendezvényeket – kulturális műsort, könyvbemutatót, megemlékezést az elhunyt Szűcs Sándorról. A színjátszók vezetését Faragó Zénó (jelenleg temesvári) színművész vette át. Pávai említette az egyesület lapját, a Havi Szemlét. A Kölcsey Egyesület nem kapott támogatást, az RMDSZ mellőzte őket a Fábián-szobor felavatása kapcsán, kifelejtették az egyesületet a tavalyi aradi magyar napokról. Kemény bírálat hangzott el az Egyesület tisztségviselőiről, Lehoczky Attila alelnökről és Berecz Gábor titkárról különböző ügyek kapcsán. Lehoczky Attila visszautasította a vádakat, a későbbiekben (bár javasolták) nem volt hajlandó tisztséget vállalni. Király András, a megyei RMDSZ és a Szabadság Szobor-Egyesület üdvözletét tolmácsolva együttműködésre szólított fel, azt javasolva az újonnan megválasztandó Kölcsey-vezetőségnek és a többi aradi magyar kulturális szervezetnek, hogy üljenek össze, és beszéljék meg a teendőket. Az ezután következő tisztújítás majdnem teljes kudarccal végződött. Elnök és alelnök nem került, s Cziszter Kálmán áthidaló javaslatára úgy döntöttek, hogy az új tisztségviselők megválasztásáig a jelenlegi testület maradjon a vezető. /Jámbor Gyula: Kövér Gábor és Ódry Mária a Kölcsey-díjas. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 24./

Február 24-én zajlott Aradon a Kölcsey Egyesület második tisztújító ülése. Az első, január 22-én nem tudott dűlőre jutni, mert nem akadt jelentkező az egyesület új elnökének tisztségére. Új elnökre azért volt szükség, mert az eddigi, Pávai Gyula tanár Marosvásárhelyre költözött. Berecz Gábor titkár beszámolójából kiderült: az egyesület az 1990-es évek elején 115 tagú volt, a tavaly kibocsátott új tagsági könyveket 34-en vették át. Elmondta azt is, mit kellene a továbbiakban tenni: folytatni a színjátszó tevékenységet, megjelentetni a Havi Szemlét, tovább vinni a könyvkiadást a helytörténetet, irodalomtörténetet felkaroló Fecskés könyvekkel (ezek gondozására később a tiszteletbeli elnököt kérték fel), valamint aradi vagy Aradhoz közelálló szerzők könyveinek megjelentetésével, kiosztani továbbra is a Kölcsey-díjakat. Berecz Gábor elnöknek a jogi végzettségű Jankó András ny. rendőrtisztet javasolta, aki egy évre vállalta a megbízatást, s elmondta terveit, amelyek között szerepel a Kölcsey képzőművészeti és zenei tevékenységének beindítása kiállításokkal, kórustalálkozóval. Megválasztották a Kölcsey Egyesület elnökének Jankó Andrást, alelnöknek pedig Ruja Ildikó tanárnőt. /Jámbor Gyula: Jankó András a Kölcsey Egyesület elnöke. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 27./

Szemelvények az aradi Szövétnek tartalmából
Eljutott hozzánk az Aradon kiadott Szövétnek kulturális szemle decemberben megjelent száma. A főleg karácsonyi témához kapcsolódó írások mellett, a teljes tartalom tükrözi a folyóirat szerkesztőinek igényességét, s valamennyi szerzőnek az értékek iránti elkötelezettségét. Akinek még nem volt szerencséje belelapozni a folyóiratba, figyelmébe ajánljuk a tartalmát. Többek között Ujj János Beleborzongtam című írását, amely történelmi példák és megélt élmények felidézésével figyelmeztet az időnként újjáéledő nacionalista fanatizmus veszélyeire, azokra a napjainkban szabadon hirdetett vasgárda ideológiát tartalmazó kiadványokra, amelyeknek emlékei még zsigereinkben élnek és keltenek félelmet, akárcsak a fasizmus, vagy a kommunizmus megtorló időszakának emlékei.
Megindítóan szép karácsonyi ünnepséget idéz Schütz István 1940-ből, az utolsó aradi karácsonyi emlékéből. Visszaemlékezésében az Aradi Katolikus Fiúlíceum egykori /ma 88 éves/ diákja emléket állít Páter Karácsonyi Istvánnak, akit a Szoboszlay Aladár nevével fémjelzett államellenes összesküvés felgöngyölítésekor letartóztattak és börtönbe zártak. Réhon József annak az irodalmi karácsonyestnek az emlékét eleveníti fel, amikor 1910-ben az aradi születésű Rozsnyay Kálmán birtokán ünnepelte a karácsonyt a “Holnaposok” közül Dutka Ákos, Juhász Gyula és Tabéry Géza.
Sok kutyabarát szívét megdobogtatja M. Sághi Annamária Kutyakarácsony című elbeszélése.
Egy, a szlovákiai Somorján 1992-ben, karácsonykor forgató francia tévé stáb vendéglátója által idézett esetet írja le dr. Fóthy János a Magyarként élni szülőföldünkön című jegyzetében. Piroska Katalin összeállítást közöl Erkel-művek az aradi színpadon címmel. Vajda Noémi Ugrin Lajos szobrászművészt egy vele készült interjú által mutatja be. Dr. Vajda Sándor írásának címe: Barabás Miklós Oltárképei a borosjenői római katolikus templomban. Pávai Gyula a 215 éve születt Fábián Gábor munkásságát és családjának aradi vonatkozásait eleveníti fel. Rúja Ildikó értékeli az V. IFESZT színházi fesztivál eseményeit. Az irodalmi alkotások sorában Réhon József Két lány sétált a parkban c. karcolatát és Gál Z Csaba Őszi körforgás c.versét közli a folyóirat. További írások: Serdült Benke Éva: A fizika igézetében /Toró Tibortól Palágyi Menyhértig/, U.J.: Budavára a miénk!, Piroska István: Tanbetyárok, Blazovich László: Emlékhely-avatás Fűpereken, Berecz Gábor és Sztoi Demeter: Vad és Vadászat az Arad vidéki pecséteken, U.J.: Száz év a pécskai magyar oktatásban, Olasz Angéla: “Ötszáz, bizony Aradra ment Gyáli úti Puskás-diák, Gémes Mária: Mindenki Katica nénije, Simon Bernadett: Gondolatok, R. J.: ”Bizakodónak kell maradniuk, 9 kudarc 9 próbálkozást jelent.” Végül A végjáték előérzete címmel, -s-j szignóval jelenik meg a folyóirat hasábjain Graur János Feltámadás a Bánságban című, Temesváron kiadott kisregényének alábbi kritikája:
“…A kézirat a fiókba került, s ott is maradt egészen 2010-ig. Sajnos… Az író Lázár Mihály figuráját (részben) a mindenható diktátorunkról mintázta… a műveletlen felkapszkodott, mindenhez értő pék (a mi valóságunkban suszter) … Ő is, akárcsak az akkori államfőnk paranoiás, üldözési mániában szenved… Az általa felépített Radion gyógyfürdős, függőkertes luxusszálló a román diktátor Nép Palotájának kicsinyített mása…. A kisregény egy napon, pontosabban 24 órán keresztül bonyolított cselekménye banálisnak mondható… Az író ebbe a keretbe helyezi a Lázár Mihályhoz kötődő, szinte kivétel nélkül negatív szereplőket… Talán csak Borcsa néni, a nagyszájú takarítóasszony, valamint az árvízvédelemben a kezdeményezést végül átvevő unokahúg, Kármen, illetve a város bolondjának, Motoros Misinek az alakja szimpatikus… Megértem az akkori cenzor félelmét és döntését, mert a kisregény végén a tanácselnök megőrül, miközben a grandiózus megvalósítása… összeomlik. Akkoriban, a nyolcvanas évek végén még a kommunista rendszer leghívebb polgára is megértette volna az utalást a közelgő végső összeomlásra. Az asztalfiókba csúsztatott könyvében az író váteszként jósolta meg a néhány hónappal később bekövetkezett végjátékot, a diktátor pusztulását…
A sodró cselekményű, jó stílusban megírt alkotás elsősorban annak a generációnak szól, amelynek tagjai megélték a kommunizmust.”
Heti Új Szó (Temesvár)

Pávai Gyula posztumusz kötetének bemutatója
„Az mi keveset írtam, igazat írtam...”
A kemény téli idő ellenére kedden délután megtelt a Tulipán Könyvesbolt, ahol a Kölcsey Egyesület szervezésében Pávai Gyula Mélyvíz című dokumentumkrónikáját mutatták be.
Miután Berecz Gábor, a Kölcsey Egyesület titkára köszöntötte a jelenlévőket, a szerző életének Aradon eltöltött évtizedeit feldolgozó könyv ismertetését Ruja Ildikó egy Tinódi Lantos Sebestyén-idézettel indította: „Az mi keveset írtam, igazat írtam”. Ezzel az értékeléssel akár már be is fejezhette volna mondandóját, felkérve a közönséget, vegyék meg a kötetet, olvassák el, és győződjenek meg állítása igazával, hiszen a könyvben leírtaknak a legtöbben közvetlen átélői voltak.
No de Ruja Ildikó nem azért volt éveken át Pávai Gyula közeli munkatársa, nem azért alapos ismerője Pávai Gyula szépirodalmi alkotásának, hogy ennyivel megelégedjen. Ritkán hallható átéléssel foglalta keretbe a falusi környezetből egy nagyvárosba csöppenő kisebbségi értelmiségi társadalmi feladat-felismerését és -vállalását, ami egyáltalán nem volt konfliktusmentes az Aradon leélt és ledolgozott négy évtized alatt. Ruja Ildikó a korábbi, önéletrajzi ihletésű regények életmásaiból, alter egóiból vezette le a most már minden bizonnyal utolsó Pávai-könyv megírásának indíttatását: ezt a könyvet meg kellett írni.
Pávai Gyula visszatérő panasza volt, hogy Arad sohasem fogadta be. Ám, miután eltávozott Aradról, itteni kapcsolatait tovább ápolta, könyvbemutatóira rendszeresen visszatért, azaz úgymond megbékélt a Maros-parti várossal.
Ha ideje lett volna, bizonyára még átfésüli ezt az utolsót. Ám a könyv a rá jellemző módon fejeződik be egy, a halála előtt néhány nappal írott bejegyzéssel: „Ha nem jönnék vissza, így is kiadható”.
A család gondozásában megjelent kötet kivitelezésében is méltó záró aktusa egy közösségért végigküzdött életnek. A Tulipán Könyvüzletben kapható.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Csikys doktorok
Nagy Márta dr., irodalomtörténész
– Életkor?
– Harminc év... Azt hiszem, lassan letagadhatnék párat belőle.
– A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora vagy?
– Pécskáról indultam, akkor még Zabán Mártaként, és eszemben sem volt eljönni onnan, legfennebb Aradra, de semmiképpen sem tovább. Úgy gondolom, hogy szüleim irodalomszeretetétől, az otthoni felolvasóestektől, a könyvektől roskadozó családi könyvtártól indult minden. Persze kellett ehhez az is, hogy személyiségileg olyan legyek, hogy rezdüljön rá a lelkem. Rezdült. Nagyon szerettem az irodalmat.
Sohasem akartam azonban feljönni Kolozsvárra, nem tudtam elképzelni, hogy ilyen messze kerüljek a családomtól, ám édesanyám megfogta a kezem, és elhozott felvételizni: sosem lehetek neki eléggé hálás ezért. Lelkileg nagyon nehéz volt számomra az első pár év, és abban, hogy bevállaltam a doktori képzés három évét is, kulcsszerepe volt annak, hogy közben öcsém is felkerült Kolozsvárra.
Családi hátteremet most már új családom, férjem is jelenti, aki a doktori képzés évei alatt mindenben támogatott; segített legyőzni kishitűségemet, és valószínűleg a most futó posztdoktori ösztöndíjat sem pályáztam volna meg, ha ő nem biztatott volna rá.
Igen, a családi háttér nagyon fontos. Legelső és legmélyebb irodalmi élményem egyik ilyen gyermekkori családi felolvasóesthez kapcsolódik. József Attila Kései sirató című versét olvastuk, és azzal kezdtem az értelmezésemet, hogy – amint a vers első két sorából kiderül (Harminchat fokos lázban égek mindig / s te nem ápolsz, anyám), a beteg költő elhunyt édesanyját siratja. És akkor apu megkérdezte: A harminchat fok, az láz? És akkor történt meg először, hogy megcsillant előttem a költészetnek ez a csodája: pár szóban életek történetét, sorsok tragikumát, egész regényeket lehet elmondani. A Kései sirató harminchat fokos lázában az anyját gyászoló gyermek minden szenvedése benne van. Azt hiszem, innen egyenes út vezetett arra a pályára, ahol most vagyok.
– Mit köszönhetsz óvónőidnek, tanítóidnak, általános és középiskolai tanáraidnak?
– Természetesen rengeteget. Általában azt szeretjük mondani és gondolni magunkról, hogy istenadta zsenik vagyunk, hogy igazából nem is tudjuk, hogyan pottyantak ölünkbe az oklevelek, mindent csak úgy hozott az élet. Hát sajnos én ezt nem mondhatom el magamról. Én a jó tanuló jó kislány kategóriájába tartoztam, nem a korán felfedezett zsenik közé. Ugyanakkor rettenetesen rossz a memóriám, ezért a sok tanulás mellett ki kellett alakítanom egy jól működő spekulációs képességet, hiszen ha azzal nem tudtam jó jegyet szerezni, hogy mindent megjegyeztem, azzal voltam kénytelen, hogy összefüggéseket találtam, érdekes dolgokat vettem észre. Azt hiszem, ezért tudok jól szöveget értelmezni. Elsősorban tehát azt köszönhetem nekik, hogy a hiányosságaimat elfogadva segítettek céljaim elérésében. Gáspár Brigitte tanítónő olyan tudáscsomaggal indította útnak osztályunkat, ami a mai napig kitart, általános iskolai magyar- és romántanárom, Fridrik Rozália és Beke Rozália tanárnőktől versenyképes tudást és folyamatos odafigyelést kaptam – ők lettek a pedagógiai példaképeim. Az akkor még Csiky Gergely Iskolacsoportba felvételiztem, ott viszont meglehetősen rendhagyó módon egy, a mi osztályunkat nem oktató magyartanárnő és kémiatanár osztályfőnököm erősítették satnya önbizalmam. Ruja Ildikó tanárnő iskolai szintű válogatást rendezett a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőre felkészítendő csapat összeállítására, jelentkeztem, és sikerült bejutnom a csapatba. Nagyszerű élmény volt, maga a verseny is (amelyen egyik évben a mi csapatunk első helyezést ért el), de a felkészítő órák is nagyon emlékezetesek számomra. Osztályfőnököm, Réhon József személyisége pedig irodalomszeretetével, a magyar kultúra iránti elkötelezettségével elkerülhetetlenül nyomot hagyott diákjaiban.
– Az egyetem, mely ottani tanáraid tereltek arra a szakterületre, amelyen kikötöttél?
– Addigi irodalomról való gondolkodásomhoz képest az egyetem természetesen merőben új irodalomszemlélettel és hatalmas tudásanyaggal ajándékozott meg. Orbán Gyöngyike tanárnő irodalomelmélet előadásai első éven megtanítottak arra, hogy irodalomszemléletünk nem magától értetődő, hogy az irodalomról való gondolkodás korok szerint változó, és mi magunk is beleszülettünk egy irodalomszemléletbe, a saját korunkéba. Ennek tudatosításával mintha hatalmat kaptunk volna, a reflexív tudás hatalmát, nagy élmény volt saját irodalmi gondolkodásunkat történetiségében látni, elhelyezni más korok és kultúrák szemléletei között, darabjaira szedni és elemezni. Végül természetesen a klasszikus magyar irodalom történetének oktatója, T. Szabó Levente irodalomról való gondolkodása és értelmezői módszerei voltak a legmeghatározóbbak mai irodalomszemléletem kialakulásában, ő volt szakdolgozatom és mesteri disszertációm irányítója is, valamint doktori dolgozatom során nyújtott segítsége is felbecsülhetetlen. Dolgozatom irányítója, Cs. Gyimesi Éva pedig emberségességével, nyitottságával és szakértelmével segítette a dolgozat megszületését.
– Miért azt a témát választottad doktori tézisedül, amelyiket?
– Doktori dolgozatom címe nagyon tág ölelésű, ám ennek leginkább adminisztratív okai vannak. A jelöltek általában tág dolgozatcímet adnak meg, hogy nagyobb mozgásterük legyen a kutatásaik során, ugyanis a leendő címet már a képzés legelején le kell adniuk. Így az én készülő disszertációm címe Salamon Ferenc irodalmi munkássága lett. Ő dévai születésű 19. századi irodalomkritikus, irodalomtörténész, aki később történettudósként folytatta pályafutását.
Úgy kezdtem el Salamonnal foglalkozni, hogy valójában Csiky Gergellyel szerettem volna. Államvizsga-dolgozatomhoz gyűjtöttem anyagot, és úgy igyekeztem előkészíteni Csiky-kutatásomat, hogy a realizmusról szóló magyar elméleti szövegeket olvastam. Salamon nagyon érdekes véleményt képviselt a 19. századi realizmus-vitában, ezért elkezdtem komolyabban foglakozni vele, s ez lett belőle... Persze arról azóta sem mondtam le, hogy egyszer megírjak egy Csiky Gergely-monográfiát.
– Mi újat adtál eddig a művelt tudománynak, és milyen kifutást jósolsz témaválasztásodnak?
– No, ez nehéz kérdés egy ilyen interjúban. Nem könnyű összefoglalnom két mondatban, úgy hogy láthatóvá váljék ennek a kutatásnak az izgalmassága. A védést követően az opponensek legfőként azt emelték ki, hogy láthatóan nagyon izgalmas volt számomra ez a kutatás, mert még a védés izgalmai sem tudták lelohasztani a lelkesedésem. Ez így is van, valóságos szellemi kaland volt, hihetetlenül érdekes a mi 19. századi irodalmunk.
És végül a kérdésre is válaszolva: Természetesen a dolgozat egyik feladata Salamon Ferenc életművének értelmezése volt, de úgy gondoltam, hogy ez csak úgy önmagában nem elég, ezért munkásságát megpróbáltam belehelyezni a szaktudományok 19. századi kialakulásának folyamatába. Mint kiderült, ez volt az egyik legtermékenyebb lépése a kutatásomnak, ugyanis Salamon példáján keresztül elég sok új dolgot tudtunk meg a magyar irodalom 19. századi dinamikájáról, intézményesülésének folyamatáról.
– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzelsz ma magadnak?
–Jövő év februárjában le kell zárnom a posztdoktori kutatásom, viszont hogy utána mi lesz, az az álláslehetőségeknek, családi döntéseknek és a sors játékának függvénye.
– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tartasz eddigi tevékenységedből?
– 2005 óta minden évben lehetőségem nyílt szemináriumokat tartani a BBTE Bölcsészettudományi Karán A 19. század második felének magyar irodalma elnevezésű tárgy keretén belül. A Láthatatlan Kollégium kritikai műhelyében születő írásaim mellett ezért az oktatói élményért vagyok a leghálásabb a sorsnak, az engem körülvevő embereknek.
– Milyennek ítéled romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységed?
– Erdélyi magyar irodalomtörténészként természetesen felelősséget érzek az itteni magyar kulturális kérdésekkel kapcsolatban. Amennyire tudásom és lehetőségeim engedik, szívesen önkénteskedem civil kulturális szervezeteknél. Úgy szeretek tevékenykedni, hogy kevéssé kerüljek reflektorfénybe, nem vagyok a nagy állásfoglalások, véleménynyilvánítások embere – úgy gondolom, megvannak ehhez közösségünkben a megfelelő személyek, közkatonákra is szükség van.
– Pillanatnyilag mivel foglalkozol?
– Bár nem a dolgozatom folytatásaként, de annak intézménytörténeti következtetéseit felhasználva nemrég kezdtem bele egy egyetemtörténeti posztdoktori ösztöndíjba, szintén a BBTE keretei között.
– Hogyan látod az anyanyelven való tanulás szerepét pályaválasztásodban?
– Ez nem hálás kérdés az én esetemben, hiszen magától értetődik: ha szüleim román iskolába járattak volna, most nem lennék magyar irodalomtörténész. El sem tudom képzelni, milyen más pályát választottam volna magam számára, és hogy hogyan látnám a világot.
A mi irodalmunk az, amely igazán nekünk és rólunk szól, a mi történelmünk az, amely segít megérteni, hogy most hol vagyunk, és miért van így, a mi kultúránk az, amely meghatároz bennünket, ezek nélkül nem érthetjük önmagunkat sem igazán.
– Mit nem kérdeztem meg, de szerinted fontos?
– Hogy hogyan látjuk, milyen státusa van annak a címnek, amit megszereztünk.Én körülbelül ahhoz a sikerhez hasonlítanám, amit magyartanár kollégáim elérnek egy-egy versenyen résztvevő diákjuk első helyezésekor. Ez volt a dolguk: megtanítani a diákokat valamire, és bizonyítást nyert, hogy elérték. Nekem is megvolt a dolgom, megírni ezt a dolgozatot. Az oklevél bizonyítja, hogy megtettem, amit vállaltam.
Mikor elballagtunk az egyetemről, mindenki pályát választott. Sokan elmentek tanítani, mások szakmát váltottak, néhányan maradtunk. A választott pálya igényei szerint ezután mindannyian tettük a kötelességünket.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)

A negyedik Kölcsey-antológia
bensőséges hangulatú találkozón mutatták be ma délután a Jelen Ház nagytermét megtöltő közönség előtt az Aradi Kölcsey Egyesület most megjelent antológiáját.
Az egyesület vezetői két neves vendéget is meghívtak az Aradi Magyar Napok keretében sorra került rendezvényre: dr. Bodó Barna írót, publicistát, szerkesztőt, kolozsvári egyetemi tanárt, a bánsági és a romániai magyarság szórvány sorsát kutató számos kötet munkatársát, szerkesztőjét és Luptovics László (egykor aradi) zongoraművészt, nyolc színpadi alkotás zeneszerzőjét, aki nagyszerű játékával örvendeztette meg a közönséget.
Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnökének megnyitó szavai után Bodó Barna előadását azzal indította: itt, a végeken, ahol a nyelvért való küzdelem mindennapos, ha egy ilyen antológia bemutatója ekkora közönséget mozgósít, akkor nincs baj. Bár igaza volna… Egyébként elmondta, és teljes mértékben egyetértünk: egy ilyen antológiában nem azt kell nézni, hogy elér-e Kányádi- vagy Csoóri Sándor-magasságokat, hanem azt, hogy mennyire vannak benne azok, akik írták, mennyire hitelesen képviseli őket. A nyelvünket kell minden áron megőriznünk, s a műhely, amely a Kölcsey Egyesület körül kialakult, ezt teszi, ezzel az antológiával is.
Ruja Ildikó tanárnő „adatolónak” nevezte ismertetőjét, amelyben a Kölcsey Egyesület eddigi antológiáinak történetét elevenítette fel. Az első (az 1989 utáni időszakban) 1997-ben, a második 2003-ban, a harmadik 2005-ben jelent meg, valamennyi címmel ellátva. A negyediknek, a most bemutatottnak nincs külön címe, egyszerűen Antológia, amely a 2006–2012 között született, a Havi Szemlében megjelent írások javát mutatja be – aradi, de nem csak aradi szerzők tollából. A 283 oldalas kötetben negyedszáznál több költő, tíznél több prózaíró, húsznál több esszé- és tanulmány, emlékírás szerzője mutatkozik be.
A kötetbemutatón Pálfi Kinga, Veress Zsuzsanna, Becsi Anita, Kiss Zsuzsanna szavalók a kötetben megjelent versekből szavaltak.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Jubileumi, századik Szövétnek
„A Szövétnek 100. száma mögött bő 16 év, egy fél emberöltő húzódik meg. És még annyi minden… és annyi ’Mindenki’! Lelkes olvasók, fáradhatatlan terjesztők, nagyvonalú támogatók, önzetlen szerzők, fotózók, szerkesztők, figyelmes lektorok és tördelők. (…) hálás vagyok, hogy valamilyen formában magamat is közéjük sorolhattam” – írja az aradi kulturális szemle jubileumi számában a folyóirat alapító szerkesztője, Réhon József.
1997 decemberében jelent meg az első szám, az aradi gyökerű, kölni és budapesti pillérű Alma Mater Alapítvány anyagi támogatásával, és biztosan nem tudott volna fennmaradni, ha a nyomdai költségeket lelkes alapítványi tagok nem tudják összehozni. Az önzetlen szerkesztők, szerzők és minden más közreműködő pedig nem honoráriumért dolgoznak – hanem azért, hogy Arad megmaradt és innen elszármazott magyarsága számára egy jó színvonalú, értékeket őrző, teremtő, dokumentumként is helytálló folyóirattal szolgáljanak, amelyet élvezettel és haszonnal forgat az olvasó. Amint a jubileumi számot is, amelyben a három eddigi szerkesztő összegző vallomása mellett Sarusi Mihály, Puskel Péter, Ruja Ildikó, Piroska Katalin, Horváth Csaba, Juhász Béla, dr. Vajda Sándor, Móré-Sághi Annamária, Piros Dénes, Makai Zoltán érdekes írásait olvashatjuk, Matekovits Mihály pedig Czeglédy Józseftől, Vadász Ernő Heinrich Tamástól búcsúzik. És ne feledkezzünk meg Lészay Béláról, aki nemcsak hogy korrektorként a hibákat gyomlálja rendszeresen, de a lapszámokból emlékezetem szerint egyszer se hiányzott keresztrejtvényeket is elkészíti, éppen aktuális témával.
A jubileumi szám kapcsán néhány szót a szemle szerkesztőiről.
Réhon József után a (csak képletes) szerkesztői székbe Ilona János tanár ült, s társszerkesztőként dr. Pálfy Sándor szegődött mellé egy ideig. Tőlük Ujj János vette át a karmesteri feladatokat, amelyeket most, a századik szám után, másnak ad át. „Hivatalosan” még nincs új szerkesztő – a 100. számból legalábbis csak az eddigi távozása derül ki, „jól értesült körök” azonban tudják, hogy a Szövétnek irányítását Juhász Béla tanár veszi át.
Az eddigieknek köszönet és elismerés áldozatos, sok időt igénylő és stresszel járó munkájukért (hogy milyen a szerkesztő élete, csak az tudhatja igazán, aki próbálta), a következőnek pedig sok sikert és kitartást!
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)

A Kölcsey 28. Fecskés könyve
Aradi regény a múlt század húszas-harmincas éveiről
Ha valakinek gondja támadna a tekintetben, hogy mit is jelent a tegnapelőtt délután a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében bemutatott könyv címe, hadd tisztázzuk gyorsan: a Mátyás Anna név (a regény főhőse), a rövidáru pedig egy olyan üzletet jelöl, amelyben rövidárut kínálnak és vásárolnak – bár manapság, Aradon, a fiatalabbak valószínűleg kevésbé tudják, hogy mi is az. A regény cselekménye idején, az 1920-as–30-as években mindenki tudta.
Mint ahogy jól ismerte annak idején Arad magyarsága a regény szerzőjét, Prohászka Elvirát, aki számos helyi lap munkatársa volt, tagja a Kölcsey Egyesület vezetőségének, a Magyar Párt aradi szervezetének. Most, a Kölcsey Egyesület Fecskés könyvei 28. köteteként napvilágot látott művével, egy Aradon játszódó történettel ismét előtérbe került a neve. A történés számos színhelyét (mondjuk a Templom utcát) fel lehet ismerni ma is, Réhon József, a kéziratban maradt mű gondozója azt a kérdést is felveti, hogy Mátyás Anna létezett-e fizikai személyként. Bizonyára nem, de alakja hiteles, akár létezhetett volna.
Berecz Gábor, a Kölcsey titkárának felvezetője után – amelyben elmondta, többek között, mennyire megörült, amikor megtudta, hogy létezik kéziratban egy aradi témájú regény, amelyet egy ültében elolvasott – Ruja Ildikó tanár tartott nagyon színvonalas és érdekes könyvismertetőt. Lányregény, kulcsregény, aradi regény-e a Mátyás Anna – Rövidáru? Cselekménye, röviden, az, hogy egy fiatal lány elveszti édesapját és családfenntartóvá kell előlépnie, nagyszerűen helytáll, végül olyan üzletasszony lesz belőle, akinek sikerül eltartania családját, felneveli testvéreit, férjhez adja húgát, miközben búcsúzik egy összeomlóban lévő világtól.
Az 1930-as évek Romániájában vagyunk, amikor a „rövidáru” felirat eltűnik az üzletek cégtáblájáról és mărunţişuri lesz belőle, a vásárló hölgyek pedig „la Ana” mennek divatos és elegáns holmikért… „Mátyás Anna példaértékű női figura, aki szűkre szabott világán belül megtalálja a helyét”, mondta Ruja Ildikó.
Réhon József elmondta, hogyan került kezébe a könyv. Prohászka Elvira, a szerző Aradon élő unokahúga adta kezébe az Ausztráliába került, s az 1980-as években ott elhunyt nagynénje az évtizedek során megsárgult lapokra írott kéziratát. Azt elolvasta (a külföldön élő) Mandl Marietta tanárnő, a regényben a becsületesség, tisztesség jelképeként szereplő Mandl József kereskedő leszármazottja, és anyagilag támogatta a könyv kiadását. Amelyért további köszönetet kell mondani a szöveget gondozó, átdolgozó Réhon Józsefnek, Lészay Béla lektornak, Fritz Mihálynak a kitűnő fedéltervért, Csipkár Nándornak a nyomdai kapcsolattartásért. Az olvasónak pedig köszöntetet kell mondania a Kölcsey Egyesületnek azért, hogy ezt az Aradról szóló könyvet a kezébe kapta.
Jámbor Gyula
Prohászka Elvira: Mátyás Anna – Rövidáru
Prohászka Elvira Ausztráliába hunyt el, a könyvet 1944-ben írta,
Nyugati Jelen (Arad)

Múltidéző könyvbemutató Kisiratoson
A szórvány kultúrkörben zökkenőmentes az összefogás, felhőtlen a kezdeményezőkedv – a jöttünk, láttunk/láttattunk, győztünk elv –, az értékmorzsák tisztelete.
Amikor Hadnagy Dénes, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola igazgatója azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy közös erővel szervezzünk egy Brauch Magda-estet a faluban, úgy éreztem, évek távlatában néhai Almási Béla egyik végakarata érvényesül, hisz betegsége, majd halála ezt a tervét szintén irgalmatlanul áthúzta. Ezután is a sors rendezkedett: a Tulipánban ad hoc találkoztam Brauch Magdával. Nyitottsággal és természetes egyszerűséggel bólintott rá a felkérésre. Beszélgetésünkhöz csatlakozott Berecz Gábor, a Kölcsey Egyesület titkára, aki éppen az alig egy hónapja megjelent Prohászka Elvira-kötetet készült Kisiratosra hozni. Kész is volt a kettős könyvbemutató elképzelése. Almási Vince polgármester termet, vendéglátást kínált, és – ami elengedhetetlen és meghatározó mozzanat – közönségtoborzást ígért. Bár a hét folyamán szülői értekezlet volt, így az iskola minden tanulójának hozzátartozója kezébe vehette a meghívót, és bár felhívásunk a könyvbemutató napján megjelent a sajtóban, kevesen jöttek el a november 29-én 16 órától kezdődött rendezvényre. „Aki nem jött, bánhatja!” – tréfálkozott Berecz Gábor, és egyöntetűen bólogattunk, mert meghitt, családias, joviális beszélgetéssé alakult a hivatalosság feszengéseitől mentes esemény.
Brauch Magda elsőként a korábban megjelent „Jó szóval oktasd, játszani is engedd” nyelvőrző kötetét mutatta be, miközben interaktív módon górcső alá kerültek az anyaországi, erdélyi és végül a térségi nyelvi bakik, például a gyakori és hibás „én tanulnák” a helyes tanulnék forma helyett; az „el birom olvasni”, az el tudom helyett; anem javallott „per pillanat” a pillanatnyilag helyett. A könyvcím nemcsak szép, de egyben a pontos alkotói irányvonalról tájékoztat, hangsúlyozta a stiliszta; értelemszerűen inkább hasznos nyelvi játékkönyv, semmint tankönyv.
A vallomásos prózakötet kifejezést találónak vélte Brauch Magda legújabb, Személyi igazolvány című könyvének műfaji besorolásaképp, melyet két éve, karácsony másodnapján egy hirtelen felötlő emlék hatására kezdett írni. A kötetbe utolsóként sorolt Karácsony szombatján című írásból bontakozott ki a többi emlékkocka – a könyv alcíme is ez: Felvillanó emlékkockák. Ihletszerűen, az eddigi tudományos munkáitól eltérő rendszertelenségben, az őszinteség és becsületesség vezérelvével írt Brauch, akit – bevallása szerint – gátol az írásban a tudat, hogy megsérthet valakit. Akad tehát, amiről tudatosan hallgat, s ez írói szempontból nem feltétlenül előnyös – teszi hozzá a szerző. Így is összegyűlt már egy félkötetnyi újabb történet, mely folyamatosan gyarapszik.
Prohászka Elvira – Mátyás Anna Rövidáru című regénye a Kölcsey Egyesület legújabb kötete. Az 1997-től újrainduló fecskés sorozat 28. darabja külalakjában elsőként tér el a múlt század negyvenes éveiben megjelent fecskés kötetektől. Az aradi származású képzőművész, Fritz Mihály fedélterve a regénybeli ezerkilencszázhúszas-harmincas évek aradi utcaképét idézi, összhangban az írás sajátosságával: a felvillanó korabeli aradi kereskedők világával, a politikai változások sodrásában élő helybeliek küzdelmeivel. Ruja Ildikó átfogó műelemzésével zárta bemutatóját Berecz Gábor. A kiadvány kapcsán adódott a vita: valóban nem társadalomregény-e az idézett mű. Brauch szerint mindenképpen az, hisz a cselekmény során tükröződnek az adott kor társadalmi viszonyai. A regény sajátossága előbukkanásának körülménye is: évtizedekig lappangott az írás, míg a családtól több kézen át majdani átdolgozójához, Réhon Józsefhez jutottak a megsárgult gépelt oldalak.
Az est utolsó célkitűzése – a Kölcsey Egyesület helyi fiókjának létesítése – a nagyobb létszám reményében, egy komolyabb szervezés szándékával későbbi időpontra tevődött át. A fiókszervezet létrehozásának fontos hozadéka a közösséget érintő, érdeklő tematikájú előadások házhozszállítása lenne.
Vajda Anna Noémi
Nyugati Jelen (Arad)

Bemutatták a Kölcsey Egyesület újabb kötetét
Csiky Gergely írói életműve
Méltó környezetben, a Csiky Gergely Főgimnáziumban mutatták be hétfőn délután a Kölcsey Egyesület Fecskés sorozatának 36. kötetét. Nem véletlenül választották az iskolát helyszínként, hiszen a kötet a tanintézmény névadójának, a magyar dráma- és színműirodalom jelentős képviselőjének, Csiky Gergelynek az életművét ismerteti egy teljesen új, mindenki számára érthető megvilágításban. Földesdy Gabriella Csiky Gergely írói életműve c. könyvét kisszámú közönség előtt mutatták be, a szerzőről Berecz Gábor, a Kölcsey titkára mondott néhány szót, a kötetet Ruja Ildikó, az iskola tanára méltatta.
A könyv szerzője egyébként az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar–könyvtár szakon, 2005 óta tagja a Madách Irodalmi Társaságnak, ahol évente kétszer tart előadást Madách Imréhez kapcsolódó témakörökben. A hölgy tanár és színháztörténész, jelen kötete arról a Csiky Gergelyről szól, aki drámaíróként vált híressé. Az írónő 21. századi szemlélettel közelít Csiky Gergely műveihez, „keresve bennük mindazt, ami egy mai ember számára vonzó, érdekes, különleges lehet” – írja Berecz Gábor az előszóban.
A könnyen forgatható kötet, inkább összefoglaló, ismeretterjesztő értékelés, mint tudományos értekezés, mellyel Csiky Gergely születésének 175. és halálának 125. évfordulójára szeretnének emlékezni.
Ruja Ildikó beszédében emlékeztette a közönséget, hogy Csiky Gergely sokféle szállal kötődik régiónkhoz, majd elmondta: a könyv tartogat meglepetéseket azok számára, akik Csikyt csak a színpadról ismerik. (49 évéből 15-öt töltött írással és egész életében vonzotta a prózaírás.) A drámai alkotások és prózai művek bemutatásán túl a könyv felvázolja Csiky színháztörténeti munkásságának hátterét is, ami fontos ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk hagyatékát. „A színház szerelmeseinek kötelessége emlékezni rá, mert a magyar színháztörténet egyik fontos szereplője volt és az, amit ő technikailag, színpad-technikailag és a színdarabírás technikájában adott a magyar színműírásnak, meghatározta hosszú ideig még a 20. századi magyar drámairodalmat is” – mondta Ruja tanárnő, hangsúlyozva, hogy Csiky életműve a mai napig is jelen van a magyar színháztörténetben, és kötelességünk nem elfelejtkezni róla. Erre pedig a legjobb alkalom a könyv fellapozása.
A könyvbemutatót egy vetítéses prezentáció zárta, melyet maga a szerző, Földesdy Gabriella készített Csikyről.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)