Rudas Ernő bukaresti magyar nagykövet okt. 15-én átnyújtotta megbízólevelét Iliescu államelnöknek. /MTI/

Romulus Neagu külügyi államtitkár magához kérette Rudas Ernő bukaresti nagykövetet és rágalmazta a magyar diplomáciát. /MTI/

Ünnepélyesen beiktatták Bálint Lajost a gyulafehérvári érseki székbe. Több mint hatezer hívő jött el az ország minden részéből, megjelent Seregély István egri érsek, a magyar püspöki kar elnöke, az erdélyi egyházi hierarchia, élén a püspökökkel, John Bukowsky pápai nuncius, Todea Alexandru görög katolikus bíboros, Robu Ioan bukaresti érsek, érkeztek Kárpátaljáról, Felvidékről és Jugoszláviából is, ott volt Rudas Ernő nagykövet, Domokos Géza, az RMDSZ elnöke, az RMDSZ parlamenti frakciója és Entz Géza államtitkár. Bálint Lajos, Erdély 76. püspöke Csíkdelnén született, 1929. júl. 26-án. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 2., Valóság (Bukarest), okt. 4. (40. sz.)/

Aradon mintegy tízezren gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a szabadságharc vértanúiról. Először ökumenikus istentiszteletet tartottak, többek között Tőkés László püspök és Emilian Ardaleanul aradi ortodox püspök részvételével. A megemlékezések történetében először vett részt ortodox püspök. Beszédet mondott Szőcs Géza, az RMDSZ politikai alelnöke és Tokay György RMDSZ-képviselő. Az emlékezésen szép számban voltak jelen csendőrök, antiterrorista kommandósok, mindez félelmet keltett. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Jelen volt Rudas Ernő nagykövet, több magyarországi politikai párt, a Magyarok Világszövetsége és más szervezetek képviseltették magukat. Részt vettek a koszorúzáson a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének képviselői, viszont az Arad megyei prefektúra és a polgármesteri hivatal távol maradt a megemlékezésről. /MTI/

Theodor Melescanu a külügyminisztériumba kérette Rudas Ernő magyar nagykövetet, és aggodalmát fejezte ki azért, hogy a magyar határőrizeti szervek az utóbbi időben civilizálatlan bánásmódban részesítettek román állampolgárokat, fogva tartották őket, elkobozták javaikat. /Magyar Nemzet, márc. 5./

"A Spionaj, Contraspionaj román hetilap 25. száma Kémkedés Magyarország külügyminisztériumának "ernyője" alatt című cikke durván támadta Rudas Ernő nagykövetet, Oltványi Ottót, az MTI korábbi bukaresti tudósítóját és Aradi Sándor volt katonai attasét, mindhármukat kémkedéssel vádolva. Oltványi Ottó a Pesti Hírlapban visszautasította ezt a gyanúsítást. /Gulyás L. István: Oltványi Ottó nyilatkozata. = Pesti Hírlap, márc. 21./"

Okt. 6-án Aradon az aradi vértanúkra emlékeztek. Délelőtt római katolikus templomban Tempfli József nagyváradi püspök celebrálta a szentmisét, mintegy húsz pap közreműködésével, jelen volt - többek között - Katona Tamás államtitkár, Entz Géza, a Határon Túli Magyarok elnöke, Rudas Ernő bukaresti nagykövet, az RMDSZ nevében pedig Markó Béla elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Hosszú Zoltán szenátor, Tokay György képviselő. A püspök a vértanúk példájára emlékeztetett: példát adtak, miként kell küzdeni a másik ember egyenlőségéért, a kisebbségek kollektív jogaiért. Ezután Rudas Ernő nagykövet adott fogadást, ahol a megyei vezetők is megjelentek. Délután az emlékhelyen zajlott a koszorúzás, beszédet mondott Markó Béla, Katona Tamás és Tokay György RMDSZ-képviselő. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./

"Nov. 30-án a parlament két házának együttes ülésén, melyen a Moldovai Köztársaság parlamenti küldöttsége is megjelent, ünnepi ülést tartottak, az egyesülés 75. évfordulójára emlékezve. A szónokok Decebal dák vezértől kezdve bejárták a történelmet. Markó Béla RMDSZ-elnök megállapította, hogy a gyulafehérvári nyilatkozat nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos pontjait nem tartották meg. Valentin Dolganiuc, a Moldovai Köztársaság egyik képviselője a Dnyeszter és a Tisza közötti román területről beszélt, ekkor Rudas Ernő magyar nagykövet elhagyta a termet. Példáját követte az ukrajnai nagykövet is, amikor a jelenlevők Besszarábia nevét skandálták. - Gyulafehérváron a rendfenntartó erők riadókészültségben várják a dec. elsejei ünnepséget. /Bogdán Tibor, Bukarest: Ünnepi megemlékezés Romániában. = Magyar Hírlap, dec. 1./ A moldovai képviselő beszédének "a Dnyesztertől a Tiszáig terjedő" román határokat emlegető mondatánál a képviselők, a szenátorok, a kormánytagok és az elnöki tanácsosok tapsoltak. Ion Coja szenátor bekiáltva a Balatonig tolta ki a román határokat, ezt a televízió közvetítésénél is hallani lehetett. Az RMDSZ az ellenzékkel ünnepelt. = Népszabadság, dec. 2./"

"Traian Chebeleu elnöki szóvivő sajtókonferenciáján Iliescu aggodalmát tolmácsolta a tüntetések /dec. 8-i bukaresti tömegtüntetés/ miatt, ezek szerinte a belső stabilitást veszélyeztetik. Iliescu elnök kiállt a kormány mellett. Chebeleu szerint az Antonescu-szobor nem jelent antiszemitizmust. Chebeleu visszatért arra, hogy a Rudas Ernő magyar nagykövet nov. 30-án kivonult, amikor Valentin Dolganiuc, a Moldovai Köztársaság egyik képviselője a Dnyeszter és a Tisza közötti román területekről beszélt. A szóvivő nehezményezte ezt és igyekezett megmagyarázni, a képviselő csak Eminescu költőtől idézett, ennek " szerinte " senki sem ad politikai jelentőséget. /Ferencz L: Imre: Újul a falkerítés a Cotroceniben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./"

"Az elmúlt évben nov. 30-án, a parlament két házának együttes ülésén a Román Nemzeti Egységpárt képviselője Nagy-Romániát emlegette, amelynek határai a Dnyesztertől a Tiszáig érnek. Ekkor Rudas Ernő nagykövet elhagyta az üléstermet. Amennyiben bent maradt volna, hallhatta volna az egyik román képviselőt, aki szerint a Balatonig kellene masírozniuk a román katonáknak, hogy ott helyezzék el a magyar-román határkövet. /Máthé Éva, Marosvásárhely: A Balatonig kellene masírozni. = Magyar Fórum, jan. 6./"

Marosvásárhelyen márc. 15-én a Székely vértanúk emlékművénél ünnepelt a város magyarsága. Markó Béla RMDSZ-elnök emlékezett beszédében az 1848-as szabadságharcra. Emlékeztetett arra, hogy ezt a tiszta ünnepet sokan rágalmazzák, tartalmát meghamisítják, akik jogainkat támadják, saját jogaikat teszik támadhatóvá. Beszédet mondott még Kelemen András magyar külügyminisztériumi államtitkár, Borbély László, a megyei RMDSZ-elnök, Ungvári Zrínyi Imre, koszorút helyezett el - többek között - Sütő András, Nagy Győző polgármester és Rudas Ernő bukaresti magyar nagykövet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./

"A bukaresti Curierul National a magyarországi pártokat és a romániai magyarság vezetőit támadta márc. 15-e ürügyén. Felsorolta az Erdélybe látogató magyar vezetőket /Katona Tamás, Entz Géza, Kelemen András államtitkárok, Rudas Ernő nagykövet, a cikkíró szerint a Határon Túli Magyarok Hivatalának szakértői is ott lesznek. A bukaresti lap szerint a magyar tömegek megmozdulására kerül sor, összetűzéseket provokálnak, hogy a magyar média megfelelően tálalhassa az eseményeket. A "diverziós hangulatkeltéshez" az RMDSZ felhasználja a cigány és a szerb lakosságot. Az elszakadási mozgalom élén Tőkés László püspök áll. /Magyar Nemzet, márc. 12./"

1990 nyarán született meg az elhatározás Marosvásárhelyen, a helyi RMDSZ-ben, hogy szobrot állítanak a város hajdani polgármesterének, Bernády Györgynek, akit 1902-ben választottak meg erre a posztra. 1991-ben hivatalosan is bejelentették ezt a kezdeményezést, a prefektus közölte: állami támogatást nem adnak ehhez. 1992-ben megalakult a Bernády György Közművelődési Egyesület, elnöke Borbély László, alelnöke Király István lett. 1992 októberében 11 szobrászművészt kértek fel, vegyenek részt a pályázaton. Végül Bocskay Vince munkáját fogadták el, megindult a gyűjtés. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29-30./ Okt. 29-én 7-8 ezres tömeg előtt hullott le a lepel Bernády György szobráról. Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke, Sütő András, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Csoóri Sándor, Cornel Muraru író, főszerkesztő, Ion Rakolta prefektus és Marosi Barna, a Bernády György városa című könyv szerzője mondott beszédet. Koszorút helyezett el - többek között - Rudas Ernő nagykövet, Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettese és Entz Géza. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./ A szoboravatás valami újnak jelenti a kezdetét, hangzott el Takács Csaba beszédében. Talán a szobor lesz az, ami nem engedi, hogy Marosvásárhely újra gyilkos szenvedélyek színterévé váljék. Úgy tűnik, az igazságot is meg lehet szokni, jegyezte meg Sütő András. Mármint azt az igazságot, hogy Bernády Györgynek ebben a városban helye van. Valamikor Kossuth-, Petőfi- és Rákóczi-szobra is volt a városnak, de ezeket ledöntötték, megsemmisítették. Előbb vagy utóbb ezek is visszatérnek, mert sorsukról az itt élőknek és nem valamiféle bizottságnak kell dönteni. Csoóri Sándor arra emlékezett, hogy amikor először járt Marosvásárhelyen, rögtön látta, ez egy ízig-vérig magyar város. /Kurír, nov. 8./

A 86. születésnapjához közeledő Méliusz József írónak nov. 21-én a magyar nagykövetségen Rudas Ernő nagykövet átadta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, amit Göncz Árpád köztársasági elnök adományozott a neves írónak. A kitüntetett érdemeit Pomogáts Béla és Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar írók PEN klubjának elnöke méltatta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

Dec. 8-án Bukarestben, a magyar nagykövetségen a romániai magyar sajtó képviselői részére rendeztek fogadást. A fogadás célja nemcsak az volt, tájékoztatott Rudas Ernő nagykövet, hogy találkozzanak a magyar újságok küldötteivel, hanem az is, hogy a lapok munkatársai egymással is megismerkedjenek. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 13./

"Erdélyszerte méltósággal és a szélsőséges erők keltette feszültségek ellenére is békésen ünnepelte a magyar nemzeti közösség márc. 15-ét. Kolozsvárt Funar provokációs fenyegetése ellenére zavartalan volt a koszorúzás Petőfi és Balcescu emléktáblájánál, este ünnepi előadás volt a Magyar Színházban és ökumenikus istentisztelet a református templomban. Székelyudvarhelyen Sófalvi László városi RMDSZ-elnök, Kézdivásárhelyen a város szülötte, Markó Béla szövetségi elnök mondott beszédet. Március 15-e megünneplése számunkra kivívott jog - mondotta többek között. Kellenek a közös ünnepek. "Kell a közösség, amely megtart minket..." "Kell az otthon, az a föld, ahova bármikor visszatérhetünk, és kell a tudat, hogy egy nemzet maradunk, bárhol is éljünk a világon." /Markó Béla beszéde: Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./ Déván a református temetőben fehér márvány síroszlopot avattak az 1848-as, az első és második világháború áldozatainak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./Csíkszeredán a városháza előtt tartották az ünneplést, Borbély Ernő csíki területi elnök, majd dr. Csedő Csaba polgármester mondott beszédet. - Az utóbbi öt évben kialakult szokásnak megfelelően Alcsík népe a Nyergestetőn, a szabadságharc egyik utolsó csatájának színhelyén emlékezett. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 18./Gyergyószentmiklóson Dézsi Zoltán mondott beszédet, majd az ünnepség végén gyertyás körmenettel vonult a tömeg a temetőbe, ahol megkoszorúzták a hősök emlékművét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 18./Marosvásárhelyen zavartalanul zajlott az emlékezés, tízezernyi résztvevővel, viszont hatalmas rendőri erők vonultak fel. A Székely Vértanúk Emlékművénél folyt a koszorúzás, többek között Rudas Ernő nagykövet, a HTMH képviselője, Sütő András a Magyarok Világszövetsége nevében. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 18./Erdődön az 1990 tavaszán szétvert, majd helyreállított Petőfi-emlékműnél ünnepelték márc. 15-ét. Kabai István helyi RMDSZ-elnök mondott beszédet. Rohamkocsik álltak a közelben és több volt a rendőr, mint az ünneplő. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./"

Kolozsváron máj. 4-én nyitották meg az Euro Center East Fair áruvásárt, melyen többségben magyar vállalatok voltak jelen. Liviu Medrea alprefektus a megnyitón mondott beszédében kirohant Magyarország ellen, amely beolvasztó politikát folytat időtlen idők óta. A Romániáról kialakult torz kép a Budapestről irányított rosszindulat műve, miközben a romániai magyarság, hála a román nép hagyományos türelmének, valóságos előjogoknak örvend. Rudas Ernő magyar nagykövet gratulált a megjelenteknek fegyelmezettségükért, hogy végighallgatták az elhangzottakat. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./ Másnap a magyar üzletemberek fogadásán megjelent Grigore Zanc Kolozs megyei prefektus, aki elnézést kért helyettese kijelentéseiért. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./

Máj. 11-én - a Varadinum keretében - felavatták az RMDSZ Várad-újvárosi körzetének székházát, ahol megnyílt Tolnay Tibor festőművész kiállítása. Máj. 13-án tartották meg a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban a Keresztény Orvosok Szövetségének éves közgyűlését, több mint száz orvos részvételével, az RMDSZ-székházban pedig kiosztották a Szent László-pályázat díjait, amelyen 58 pályázó vett részt Erdélyből. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 15., 531. sz./ Máj. 14-én volt Nagyváradon a Varadinum`95 zárónapja. Koszorúzással emlékeztek meg Szent László szobra előtt halálának 900. évfordulójáról, majd misét celebrált Paskai László bíboros, szentbeszédet mondott Szendi József veszprémi püspök, igét hirdetett Tőkés László püspök. A vendégeket Tempfli József katolikus püspök köszöntötte. Az ünnepségen jelen volt Rudas Ernő bukaresti nagykövet, Csoóri Sándor vezetésével a Magyarok Világszövetsége küldöttsége, Székelyhídi Ágoston, az Erdélyi Szövetség elnöke, Markó Béla és több RMDSZ-képviselő, továbbá Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Vasile Hosu nagyváradi görög katolikus püspök. Este a színházban bemutatták a Szent Lászlóról szóló A lovag király című szertartásjátékot. /Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 17./

A romániai politikai. diplomáciai és kulturális élet számos ismert személyisége jelent meg Rudas Ernő bukaresti magyar nagykövet búcsúfogadásán. Rudas Ernő 1990 óta töltötte be ezt a tisztséget. A fogadáson megjelentek között volt Melescanu külügyminiszter, Manea Dragulin főügyész, Traian Chebeleu elnöki szóvivő, Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./

Calin Popescu Tariceanu 1952-ben Bukarestben született, alapképzése szerint okleveles vízügyi mérnök. 1980 és 1990 között egyetemi előadó, 1990-ben pedig egyik alapítója volt a Nemzeti Liberális Pártnak, s tagja volt már az első forradalom utáni törvényhozásnak is. 1996–1997-ben a Ciorbea-kabinet kereskedelem- és iparügyi minisztere államminiszteri rangban. Közben sikeres üzletemberré vált, mintegy 15 millió dollárra becsült vagyonát az általa alapított kereskedelmi rádió eladásából és a gépkocsi importból szerezte. Rudas Ernő volt bukaresti magyar nagykövettel közösen alapított Classic Motorcycles cége Harley-Davidson motorkerékpárok kereskedelmével foglalkozik. Theodor Stolojan októberi visszavonulása óta az NLP élén áll, s a liberális–demokrata pártszövetség társelnöke. /Autós szenvedélyéről, millióiról és budapesti esküvőjéről is közismert a kijelölt miniszterelnök. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 24./

Július 15-én megérkezett állomáshelyére, Bukarestbe Füzes Oszkár magyar nagykövet, akit Alföldi László első beosztott és Szesztay Ádám titkár fogadott a nagykövetségi rezidencián. A rezidencia a két világháború közötti idők óta a magyar diplomáciáé. Az 1989-es változások óta öt magyar nagykövet – Szűts Pál, Rudas Ernő, Szőcs Ferenc, Íjgyártó István és Terényi János – rezidenciájául szolgált. Füzes Oszkár július 22-étől adja át megbízólevelét Traian Basescu államfőnek. /Mihály László: Beköltözött az új nagykövet. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./

Erdélyhez mindenki ért Magyarországon
A napokban tért haza Erdélyből Budapestre Szilágyi Mátyás főkonzul, akinek lejárt négyéves megbízatása. A magyar diplomatával készült beszélgetésünk a román-magyar viszony erényeit és árnyoldalait boncolgatja.
– A kisebbségbe szorult külhoni magyarság, a többségi román nemzetállam és Magyarország bűvös háromszöget képez, amiben mi, erdélyi magyarok évtizedek óta keressük a helyünket. De mit jelent egy magyarországi számára az erdélyi lét? – Magyarországon minden harmadik embernek erdélyi rokona van, valamint ennél is több ismerőse, így az, ami Erdélyben fáj a magyaroknak, az rögtön sajog Budapesten is. Tulajdonképpen a rendszerváltás előtt is így volt, csak akkor egyféle búvópatakként érvényesült ez a hatás, annak ellenére, hogy – ismert történelmi-politikai okokból – a rendszer bűnös módon évtizedekig nem volt hajlandó tudatosan foglalkozni a kérdéssel. – Frissen végzett diplomataként a Ceauºescu-rendszer utolsó hónapjaiban került a magyar külügybe, a rendszerváltás után pedig a semmiből próbálták újjáépíteni a két ország közötti kapcsolatokat. Miben reménykedtek? – Mindenekelőtt a hatalmas eufóriában, amely 1989 végén Romániát és Magyarországot egyaránt hatalmába kerítette. Mindenki lelkesedett, és abban hitt, hogy egy csapásra megoldódnak a több évtizedes problémák. Nem így történt. A kezdeti lelkesedés hamar kihűlt, és néhány hét múlva olyan események következtek, amelyek a másik fél rendkívüli bizalmatlanságára világítottak rá. Kiderült, nem lehet gyors előrelépéseket elérni. Hosszú, befejezetlen, csonka diplomáciai jegyzőkönyvek és félbeszakított tárgyalások jellemezték a kilencvenes évek eleji román-magyar kapcsolatokat. A román fél bizalmatlansága miatt rendkívüli akadályokba ütközött a magyar nemzeti ünnepek megülése. – Emlékszik, mikor történt lényegi elmozdulás a román-magyar kapcsolatok terén? – Ha visszanézek erre az időszakra, azt kell mondanom, hogy a következő években hatalmas előrelépéseket értünk el. Már a kilencvenes évek második felére lényeges elmozdulások történtek: kialakult egy jól működő kapcsolatrendszer, megszületett a sokat kritizált alapszerződés – a maga hiányosságaival és erényeivel –, létrejöttek a kormányközi kisebbségi vegyes bizottságok, amelyek ma is működnek. Ez az időszak szinte pályakezdő koromra esett, amikor az ember sokkal rugalmasabb, nagyobb kedvvel dolgozik, és nem veszi észre, hogy mennyire nehéz, emberpróbáló éveket hagyott maga mögött. – Karrierdiplomataként az egymást követő magyar kormányok szolgálatában állt. Voltak-e törések és újrakezdések a román-magyar kapcsolatokban? – Húsz, huszonkét év egyértelmű tendenciát rajzol ki: a szövetségi rendszer jól körülhatárolható mozgásteret biztosít Magyarország számára, amin belül különböző külpolitikai, diplomáciai elveket lehet érvényesíteni, megítélésem szerint azonban nagy kitérések nem lehetségesek. Természetesen akadtak törések és bizalmi válságok, emellett viszont mindenik korszaknak megvoltak a maga erényei és kiemelkedő csúcspontjai. Antall József esetében fontos kiemelni a 15 millió magyarról való gondoskodás alkotmányos garanciáinak felvázolását. Ennek a korszaknak a hozománya a határon túli magyarság irányába történő erőteljes nyitás. 1997-ben, a Horn-kormány idején nyílt meg a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, és létrejött a kétoldalú alapszerződés. Az első Orbán-kormány idején a státus-, illetve kedvezménytörvénnyel minőségi ugrás történt: a határon túli magyarság jogérvényesítését az otthoni magyarok státusához próbálták igazítani, hogy a nemzetrészek között valamelyest szűküljön a szakadék. Figyelni kellett az Európai Unió diszkriminációellenes előírásaira, ezért az eredeti elképzelés csak részlegesen valósulhatott meg. A státustörvény nyújtotta kedvezményeket mind a mai napig sokan igénylik. – Mennyire volt sikeres a státustörvény? – Nemzetközi jogi vonatkozásban a magyar státustörvény európai szinten is jelentős eredmény. A státustörvénnyel Magyarország jogi-elméleti értelemben megalapozta azt az elgondolást, miszerint legális és jogos, ha a határain kívül élő történelmi nemzeti kisebbségeit figyelemmel követi az anyaország. A státustörvény által szavatolt gondoskodást a határon túli közösségekről elsőként Magyarország vezette be a világon. Volt már egy-két precedens, például a lengyel igazolvány, annak előírásai viszont jóval elmaradnak a magyar törvénykezés e téren történt sikerei mögött. Az Európa Tanács Velencei Bizottsága végül jóváhagyta és indokoltnak találta a magyar törvényt. – A magyar állampolgárság megadása a határon túli magyarság számára egy újabb sikertörténet, amely túlmutat minden eddigi gesztuson. Hogyan birkóznak meg a feladattal? – A döntést óriási várakozás övezte, ennek megfelelően a tevékenység hatalmas munkát igényel a magyar állam részéről. A leglátogatottabb – csíkszeredai, kolozsvári és szabadkai – konzulátusokon hatalmas munkaátszervezésre volt szükség. A tavalyi második félévhez képest idén még nagyobb az érdeklődés – számolnunk kell tehát azzal, hogy a folyamat több évig fog tartani. – A magyar diplomácia sikeresnek tartja a román-magyar kapcsolatokat, tény azonban, hogy fontos nemzetstratégiai kérdésekben nem történt előrelépés. Nem jött létre sem kulturális, sem területi autonómia, nincs önálló állami magyar egyetem – hogy csak a három legfontosabb magyar követelést említsem. Elérhetett volna többet a magyar diplomácia? – Arról beszélni a diplomáciában, hogy mi lett volna, ha, kissé történelmietlen. Mindig úgy tűnt, hogy vannak választási lehetőségeink, azonban mozgásterünk körülhatárolt volt. Nem szabad elfeledni, hogy a magyar-román kapcsolatrendszer kisebbségpolitikailag aszimmetrikus: nekünk egy másfél milliós magyar közösségünk van Erdélyben, míg Romániának egy 10-15 ezer fős kisebbsége Magyarországon. Amagyarországi román kisebbség iránti román érdeklődés a kétezres évek elejéig szinte elhanyagolható volt, mára azonban gyökeresen megváltozott ahelyzet. Diplomáciai síkon ez az aszimmetria nehézséget jelent, a diplomácia ugyanis a kölcsönösségre apellál. A magyar diplomácia egyik alapelve, hogy a kisebbségi jogokat nem lehet viszonossági alapon kezelni, mert az az adott kisebbség szerves hozzátartozója. Romániában hatalmas magyar kisebbség él sajátos jogkövetelésekkel, igényekkel, amit nemzeti közösségként kell kezelni. – Magyarországnak nem kell szégyenkeznie, hiszen a szolid kisebbségi önkormányzati rendszer bevezetésével széleskörű, személyi elvű, kulturális autonómiát biztosított a magyarországi románságnak is. Hol áll ettől a romániai joggyakorlat? – Magyarország kisebbségei számára kollektív jogokat ad, ezt a terminológiát azonban a romániai jogrend nem ismeri el. Ezekről a kérdésekről nagyon nehéz – vagy egyáltalán nem lehet a – román féllel tárgyalni. A kétoldalú vegyes bizottságokban inkább gyakorlati, pragmatikus kérdésekről esik szó. – Melyek azok a kérdések, amelyekre a vegyes bizottságokban megoldás született? – A bizottságoknak hatalmas problémaleltárral kell számolniuk. Vannak megoldott kérdések, vannak kezelés alatt levő problémák, illetve olyan tételek, amelyekre megoldást keresünk. Az elmúlt tíz év alatt számos kérdést sikerült rendezni. Gondolok itt a különböző intézménytámogatási kötelezettségekre: a kulturális intézmények, iskolák, a műemlék-felújítási programok támogatására – például a kormányközi sikerként elkönyvelt Mátyás-szoborcsoport restaurálása –, aminek kézzelfogható hozadéka van. A restitúció kérdése is a vegyes bizottságok asztalára került, itt egyelőre azonban sok a nyitott kérdés, a restitúciós folyamatok az utóbbi öt évben lelassultak. Szintén a vegyes bizottságokban foglalkozunk a kétnyelvű táblák ügyével, például a kolozsvárival vagy a Mátyás-szoborcsoport elé került Iorga-idézettel, amit a magyar fél törvénytelennek tekint. – Választási kampányok idején tapasztaljuk, hogy a kétoldalú kapcsolatokban minden összeomolhat, ha beindul a gyűlöletkampány... – A román-magyar viszonyt kétségkívül élénken befolyásolják a hangzatos megnyilvánulások. Ahogy mondani szokás, Magyarországon a focihoz, a politikához és Erdélyhez mindenki ért, így aztán ezekben a kérdésekben mindenki állást foglal. A román politikai elitben sok olyan személy van, aki szívesen kihasználja a témát, és választásokon rögtön előrántja a magyar kártyát. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem körüli hercehurca március 15-ei kirobbanása a 22 évvel ezelőtti márciusi eseményekre emlékeztetett egy olyan városban, ahol csak egy szikra kellett... A Nyirő-temetés már csak olaj volt a tűzre. Normális emberi környezetben magától értetődő, hogy egy nagy személyiséget saját szülőföldjén temessenek el. Az eredeti menetrend szerint a temetésre egyébként nem a választási kampányban került volna sor. – Mi lenne a román-magyar viszonyban az a lépcsőfok, amit mindenképpen meg kéne lépni? – El kell érni a magyar regionálisan hivatalos nyelvi státusát, ezt a törekvést a magyar kormány teljes mellszélességgel támogatja. Minden kérdésben tárgyalásos, parlamentáris módon kell előrelépni. Az új román kormánnyal is meg kell találni, ki kell alakítani a közlekedési csatornákat. – A Kolozsvári Magyar Főkonzulátus hatékonyan részt vesz a helyi kulturális életben, számos rendezvény szervezője. Személyes elkötelezettséget érez az ilyen tevékenységek iránt? – A kulturális rendezvények nem titkolt szándéka, hogy Kolozsváron létrehozzunk egy Magyar Kulturális Intézetet. Ennek nem csak az erdélyi magyarság, hanem a románság is haszonélvezője lenne. A zene, a képzőművészet, a szépirodalom és a történelmi művek egymás nyelveire történő fordítása csupán néhány példa arra, hogy a leendő kulturális intézet igen áldásos tevékenységet folytathatna. Amennyiben nem beszél, vagy nem olvas magyarul, az egyébként érdeklődő román értelmiség számára is elérhetetlen a magyar kulturális kincs. Ez az egyik akadálya annak, hogy a románok megértsék álláspontunkat, érzésvilágunkat.
Szilágyi Mátyás
Budapesten született, édesanyja szülei azonban lugosi (bánsági) eredetűek, a család 1945 után telepedett le Magyarországon. Két gyermek édesapja. Szilágyi Mátyás a magyar külügyminisztérium ösztöndíjasaként a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Diplomáciai Egyetemét végezte 1984-1989 között, itt románt és franciát tanult. 1989-ben tért haza Magyarországra, ahol a külügyminisztérium román referatúráján dolgozott Rudas Ernő későbbi bukaresti nagykövettel. Munkatársa volt többek között Rékás Domokosnak, aki a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus felszámolása után, 1988-ban tért haza Budapestre. 1991-1997 között a bukaresti magyar nagykövetség beosztott diplomatája, ezt követően a magyar külügyminisztérium délkelet-európai főosztályát vezette. 2002 és 2006 között a luxemburgi magyar nagykövetség első beosztottja, 2008-tól nevezték ki kolozsvári magyar főkonzulnak. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Objektív közelség az erdélyi ügyekhez
„Nehezen tudom elképzelni, hogy távolságot tartsak általam régóta ismert személyekkel, politikusokkal. Velük közeli, baráti kapcsolatot ápolok, ez jellemző a »pártelválasztóvonal« mindhárom oldalán állókra. Magánemberként a legközelebbi lelki közelséget érzem az erdélyi magyarokkal, ami nemcsak a hivatalos pályafutásomhoz kapcsolódik, hanem családi hagyomány.” Beszélgetés Szilágyi Mátyás volt kolozsvári magyar főkonzullal. (Budapesten született, a helyi József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Diplomáciai Egyetemén szerzett oklevelet 1989-ben. 1991 és 1997 között Magyarország bukaresti nagykövetségén töltött be külszolgálatot, előbb a nemzeti kisebbségi, közösségi és egyházügyeknek volt a felelőse, majd a teljes belpolitikai csoport irányításával bízták meg. Ezt követően a magyar Külügyminisztérium délkelet-európai főosztályát vezette, 2002 és 2006 között a luxemburgi magyar nagykövetség első beosztottja volt, 2008-ban pedig kinevezték kolozsvári főkonzulnak, mandátuma júniusban járt le.)
- A nyolcvanas évek szokásait ismerve nem meglepő, hogy a térség akkori geopolitikai központjában, Moszkvában végezte felsőfokú tanulmányait. De miért éppen nemzetközi kapcsolatok, diplomácia?
– Mindig humán érdeklődésű voltam, a történelem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé. Emellett érdekeltek a társadalomtudományok, a politológia, a nemzetközi kapcsolatok is; nemcsak Európa, hanem a világ különböző nagy térségeinek a sorsa az utóbbi száz évben. Így jutottam el a szomszédságpolitikához, Magyarország közvetlen környezetének kapcsolatrendszere is érdekelt. Ezen belül abban az időben megszabott irányok voltak. Mióta a két ország egymás mellett létezik, a magyar diplomáciára mindig jellemző volt, hogy fontos szerepet játszottak a román–magyar kapcsolatok, ezért igény volt a terület szakértőinek kiképzésére. Ebbe a hullámba estem bele, amit egyáltalán nem bánok, mert a legközpontibb témája a mindenkori magyar külügyi tevékenységnek. A kétoldalú kapcsolatrendszer Magyarország részéről, de talán Románia részéről is a legnagyobb felülettel rendelkezik, nincs még egy olyan ország, amelyhez az élet valamennyi, az államigazgatás, a kormányzat területén ennyi összekötő szál, kapocs kötne. Ez egy összetett, szervesen működő kapilláris rendszer, amelynek szépsége a kezdetektől magával ragadott.
– Noha tudjuk, hogy a majdani állomáshely kiválasztása nem a diplomatától függ, mintha tudatosan készült volna a romániai kiküldetésre, hiszen Moszkvában románul is tanult. Felmenői erdélyi gyökerei ösztönözték a romániai misszióra?
– Anyai nagyapám lugosi származású, onnan települtek át 1945 után. A családi hagyományban megvan ennek a témakörnek a szeretete, az érdeklődés Magyarország történelmi sorsa iránt, hogyan rendeződtek bizonyos kérdések a 20. században. Gondolok itt a legkülönbözőbb aspektusok közül az állampolgárság kérdésére, amelynek kezeléséhez éppen az utóbbi két évben tudtunk nekilátni oly módon, ahogy azt kell. Amúgy a családban – építészmérnök édesapám kivételével – a humán érdeklődés követhető nyomon, főleg anyai ágon, és én ezt a vonalat őriztem meg, a történelem, a társadalomtudomány, az idegen nyelvek iránt érdeklődtem, és ennek megfelelően alakult a pályaválasztásom. Erre predesztinált a nyelvtanulás is, hiszen román–francia szakos voltam a moszkvai egyetemen, és ebből egyértelműen következett a román reláció és Bukarest.
– Pályája kezdetén, 1991-ben rögtön mély vízbe „dobták”, a bukaresti magyar nagykövetség beosztottja lett. A kilencvenes évek eleje a román belpolitika, de a román–magyar államközi viszony tekintetében is zűrzavaros időszaknak számított, az erdélyi magyarság politikai képviselete ellenzékben volt. Hogyan sikerült újjáépíteni a magyar–magyar és a magyar–román kapcsolatokat a kommunizmus évei után?
– A ’89-es változásokkor euforikus hatást érzékeltünk. Mind a diplomáciában, államapparátusban dolgozóknak, mind a civil polgároknak az volt az érzésük, hogy pillanatok alatt sikerül meghaladni fél évszázados problémákat. Ez az eufória eltartott pár hétig, de aztán rövid távon nem igazolódott be. Kiderült, a kapcsolatrendszer teljes körű koncepcionális átgondolása, rendezése szükséges mindkét fél részéről. A magyar fél akkor a románhoz képest jobb pozícióban volt, hiszen a külpolitikai rendszerváltás a nyolcvanas években szinte láthatatlan módon elindult, így ’89-re a magyar diplomácia startra készen állt. Ebből a fáziseltolódásból adódott, hogy szükség volt öt-hat évre, amíg ezeket az alapkérdéseket a másik fél elfogadta, amíg újraalapozhattuk a szerződéses rendszert, és érdemben tárgyalhattunk arról, hogy a nemzeti kisebbségi kérdés központi szerepet kapjon a kétoldalú kapcsolatokban. Egy gyors, euforikus nekifutás után elkezdődött egy hosszú, cikcakkokkal, hullámvölgyekkel teli kétoldalú tárgyalási folyamat, amivel párhuzamosan kiépült Erdélyben a magyar politikai közképviseleti rendszer, illetve a bukaresti parlamenti képviselet. Ez az intézményrendszer néhány év alatt épült ki, amivel fantasztikus eredményt ért el a romániai magyar nemzeti közösség, hiszen megalapozta egy működő magyar személyi elvű autonómia struktúráját, ami a mai napig létezik, erősödik, sőt kiegészült közigazgatási, kulturális és oktatási autonómiaelemekkel. Ezt az intézményesülést követte a kétoldalú viszonyrendszer a maga tárgyalásaival, felsőszintű ágazati, politikai mechanizmusok kialakításával. Ennek egyik mérföldköve az alapszerződés aláírása volt 1996-ban, amit lehet jellemezni a hátrányaival, hiányosságaival, de előremutató jellegzetességeivel is, például hogy intézményesen kezelte a kisebbségi problematikát. Ennek folyományaként jött létre egy kormányközi vegyes bizottság és a ma is működő kisebbségügyi együttműködési bizottság. Aztán, egy bukaresti kormányváltás után újralétesülhetett az 1988-ban önkényesen bezárt kolozsvári főkonzulátus, majd a kétezres években precedensnek számított a csíkszeredai kirendeltség megnyitása. A kilencvenes évek első fele nagyon izgalmas időszak volt, a diplomáciának nincs olyan aspektusa, amely ne került volna elő a magyar–román kapcsolatokban, ami a legjobb iskola egy pályakezdő diplomata számára. Nagyon örülök, hogy ebbe belecsöppentem, és hálás vagyok azoknak a kollégáknak – például Rudas Ernő volt bukaresti nagykövetnek –, akik átadták az ismereteiket, tudásukat.
– Erdélybe, Kolozsvárra 2008-ban már tapasztalt diplomataként került, főkonzulként pedig a román–magyar kapcsolatok elmélyítését tűzte ki első számú céljaként. Most, mandátuma lejártával mennyire elégedett?
– Nem lehetek elégedett, mert sokkal nagyobb lehetőségek vannak, mint amenynyit kihasználtunk. Komplexebb, dinamikusabb munkával sokkal többet el lehet érni a kétoldalú kapcsolatokban. Attól függ, hogy a pohár félig tele vagy félig üres felét nézzük. Jelenleg ágazati projektek tucatjai állnak rendelkezésre, több mint ötven kétoldalú infrastrukturális, közlekedési, energetikai, kulturális terv létezik, amelyekben gyorsan előre lehet lépni, és reméljük, ez meg is történik hamarosan. Bizonyos részterületeken ugyanakkor megvan az ok az elégedettségre, gondolok itt a kultúrára, hiszen a főkonzulátuson sikerült találkozási pontot létrehozni rendszeres könyvbemutatóinkkal. Mindig örömmel vállaltunk társszervezői szerepet különböző helyi, konzuli kerületben lévő magyar vagy egyéb kulturális tevékenységekben, programokban. Fő alapelvünk, hogy a főkonzulátus látható, jelenléte érezhető legyen, lehetőségeink szerint mindenhol képviseljük a magyar színeket, és azt az érzést próbáljuk sugallni a magyar közösségnek, hogy figyelemmel kísérjük a helyzetét, gondjait, és ezekre a kétoldalú kapcsolatok keretei között igyekszünk megoldást javasolni a magyarországi döntéshozóknak. De ez a képviseleti szerep vonatkozott egyházi, tudományos, oktatási, részben pedig politikai területre is. Úgy érzem, sikerült konkrét dolgokat is tenni. Bekapcsolódtunk a műemlékvédelembe, a Házsongárdi temető rendbetétele keretében a külügyminisztériummal közösen a Bánffy-kripta felújításában jelentős szerepet vállaltunk, akárcsak a nagyenyedi diákemlékmű helyreállításában. A továbbiakban Kolozsváron a szamosfalvi emlékmű rendbehozatalához kívánunk hozzájárulni. A hadisírok speciális területe az együttműködésnek, e téren létezik magyar–román kormányközi megállapodás, amelynek keretében sokkal többet lehetne tenni, de úgy tűnik, részben pénzhiány miatt sokkal inkább az egyoldalú projektek működnek. Magyarország támogatásával az elmúlt négy évben tíznél több ilyen emlékmű helyreállítása vagy újrafelállítása történt meg, gondolok a tordaszentlászlói, a szindi vagy a krasznai honvédemlékművekre, nemrég a váradi Rulikowski temetőben kezdődtek meg a helyreállítási munkálatok. De számtalan munka van még: Désen méltó állapotba kellene hozni a honvédsírokat, amelyek jelenleg egy lekaszálatlan területen találhatók, ami nem méltó a hősök emlékének; Kolozsváron a Horea úti zsidó temető területén közel nyolcszáz honvéd földi maradványait tartalmazó tömegsír található, az úgynevezett hősök temetőjében pedig a sírok többsége magyar honvédeket rejt. A kétoldalú kapcsolatok történetében premiernek számított Erdély egyik legjelentősebb magyar emlékműve, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport közös felújítása, amelynek folytatása lehet a Mátyás-emlékház kialakítása a király szülőházában. A magyar külügyminisztérium szeretne szerepet vállalni a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurálásában is. A kultúra, a műemlékvédelem mögött kissé lemaradt az infrastrukturális fejlesztés, az úthálózat, a határátkelők, alacsonyabb rendű átkötő utak létrehozása. Különös tekintettel arra, hogy Románia rövidesen csatlakozik a schengeni övezethez, és akkor a polgároknak jogos igénye lesz, hogy ne kelljen ötven- vagy százkilométeres kerülőket megtenniük a határátkeléshez. Az energetikai együttműködés keretében az Arad és Szeged közötti gázvezeték 2010-es átadása volt a legjelentősebb momentum, és reményeink szerint hamarosan elkezdődhet az Arad–Békéscsaba-ivóvízvezeték megvalósítása is. Ez mind az egymásrautaltságot mutatja: a határ két oldalán élőknek ki kell használniuk a lehetőségeket, ez Európában mindenhol így működik. Magyarország és Románia 2004, illetve 2007-es uniós csatlakozása után lendületes nekifutás történt a közös tevékenységeink terén, aztán a gazdasági válság hatására ezek kissé lelassultak, de azon vagyunk, hogy ezeket újra felgyorsítsuk.
– Apropó, egymásrautaltság. A júniusi helyhatósági választás kampánya idején is felbukkant a be nem avatkozás elve, többen elmondták: nagyon jó, hogy az anyaország támogatja az erdélyi közösséget, de onnan senki ne szóljon bele a mi életünkbe. Önnek mi a véleménye erről?
– Érdekes ezeknek a kifejezéseknek a történelmi evolúciója az utóbbi 22 évben. Már korábban felmerült a távolságtartás és az egyenlő távolságtartás elve. Már a kilencvenes években éreztük, hogy ez alapjában rossz kifejezés. Mi nem tarthatunk távolságot az autochton 1100 éves területükön élő magyar közösségektől és honfitársainktól, nekünk közelséget kell – de még csak nem is tartani, hanem közel kell jönni. Ennek ellentettje volt később az egyenlő közelségtartás elve, ami már közelebb áll a valósághoz, az elfogadható szóhasználathoz. Én, aki 22 éve ebben a relációban dolgozom, nehezen tudom elképzelni, hogy távolságot tartsak általam régóta ismert személyekkel, politikusokkal. Velük közeli, baráti kapcsolatot ápolok, ez jellemző a „pártelválasztó vonal” mindhárom oldalán állókra. Magyarországon a társadalom sokrétű, éppen ezért sokféleképpen ítéli meg az erdélyi kérdést, a magyarság helyzetét. A többség empatikus és megértő az erdélyi magyarral szemben, akit a nagy többség nem románoz le. Magánemberként a legközelebbi lelki közelséget érzem az erdélyi magyarokkal, ami nemcsak a hivatalos pályafutásomhoz kapcsolódik, hanem családi hagyomány. Hivatalosan azt tudom megerősíteni, amit Martonyi János külügyminiszter februári látogatása során hangoztatott Bukarestben a pluralizmus, a magyar–magyar verseny kérdéséről. Számunkra nagyon fontos alapelv, hogy a külügyminisztérium nem befolyásol, nem óhajt beavatkozni ebbe a küzdelembe, fő célként pedig az kell vezéreljen minden magyar politikai szereplőt, hogy a létező legerősebb és legoptimálisabb politikai, társadalmi képviseletet érje el a magyarság országos és helyi szinten. Én ehhez próbáltam tartani a saját irányvonalamat itt Kolozsváron, ami objektív közelséget és nem távolságot jelentett az erdélyi ügyekhez és a magyarok kérdéseihez. Ezek számunkra nem kívülről szemlélt, hideg hivatali ügyek, hanem a legszorosabban vett nemzeti ügyeink. Ahogy azt az új alkotmány is tükrözi, amelynek korszakalkotó jelentősége, hogy az alaptörvény szintjén megfogalmazza a magyar nemzet kulturális, lelki egységét, és megerősíti a mindenkori kormányzat kötelezettségét, hogy minden lehetséges törvényes eszközével viselje gondját a külhoni magyarságnak. Erről szól a kormány utóbbi két évben kifejtett tevékenysége, például az állampolgárságnak az egyszerűsített honosítás révén történő megadása, ami szintén korszakalkotó lépés volt, 90 éves hiányt pótolt be, megoldott egy olyan jogi státusbeli kérdést, ami sokak számára lehetetlennek tűnt. És érzékeljük is, hogy az emberek ezért hálásak.
– Nem volt véletlen a kérdés a be nem avatkozásról, nemrég ugyanis Önnek is felrótták, hogy „beleszólt” a helyi magyarság életébe, amikor bírálta a kolozsvári magyar színház egyoldalú műsorpolitikáját.
– A diplomácia egyik klasszikus alapelve a be nem avatkozás elve, amihez nemzetközi jogi értelemben tartjuk is magunkat. A beavatkozás ettől eltérő más értelemben, ha segíteni akarunk, és a beavatkozás pozitív előjelű, és nem utasítja el a célközönség, a fogadó ország. Például árvíz vagy más természeti katasztrófa esetén a segítő országok, szervezetek jó értelemben avatkoznak be. Nekem mindig az volt az alapelvem, hogy a magyar nemzeti közösség ügyeiben csak olyan álláspontot hangoztatok, ami megegyezik valamilyen konszenzusos megítéléssel az adott közösség részéről. Alapelv, hogy soha semmit rajtuk kívül, a fejük fölött, hanem mindig mindent, ami a közösségben megalapozott és támogatott. A kolozsvári színházzal kapcsolatos véleménynyilvánításom bírálata részben félreértésen alapulhatott, hiszen mindig hangsúlyoztam, sőt kimutattam, menynyire nagyra becsülöm a kísérleti színházi stratégia eredményeit, nem volt olyan színdarab, amelyet meg ne néztem volna. Nagyra tartom Tompa Gábor igazgató és helyettese, Visky András színházkultúráját és -politikáját, az egyes darabokat kiválónak értékelem. Viszont a közönség elég széles rétegeiben megfogalmazást nyert, hogy sokan klasszikus színházat is szeretnének látni, ami technikailag, pénzügyileg nem egyszerűen egyeztethető össze. Általános gond, hogy nincs több színház, csak egy, és ennek keretében egy kiváló, a határokon túl egyedülálló magyar operát is fenn kell tartani. Én kizárólag ezt akartam hangos gondolkodásként, baráti reflexióként elmondani, semmiféleképpen nem bírálatként, amit számos, általam nagyra becsült kolozsvári, erdélyi magyar értelmiségitől hallottam véleményként. Szerintem ez a kérdés nagyon egyszerűen megoldható, a város fejlődésével erre más struktúrákat is biztosítani kell, és a színház megfelelő bővülésével, akár más színházi műhelyek kialakításával ki lehet elégíteni egy másfajta közönségigényt is. Ezzel együtt a magyar színház által végzett kiváló színházi koncepciót, munkát fönn kell tartani, és támogatni kell. Engem semmiféle beavatkozó, pláne dirigáló szándék nem jellemzett, amikor ezt mondtam a Kolozsvár Társaság tagjaként, ami egy hivatalban lévő külképviselet-vezető esetében nyilván nem magánvéleményként hat.
– Gondolom, egy magyar diplomata számára nem lényegtelen, hogy mandátuma idején több tízezerrel nő a magyar állampolgárok száma.
– Felemelő érzés, hogy a hivatali időm alatt ment végbe a magyar államigazgatás történetében előzmény nélküli intézkedés, ami nem egyszerű hivatali kötelezettség, hanem nemzeti jelentőségű dolog, nemes ügy. Az emberek hálája, meghatottsága átragad a diplomatákra is, ennek a szelleme magával ragad, és számomra megtiszteltetés, hogy részt vehettem ennek a nemzeti kezdeményezésnek az ügyintézésében. Különben az idei év első felében a tavalyi év hasonló időszakához képest nagyobb érdeklődés tapasztalható a honosítás iránt. Itt tulajdonképpen az emberek méltó igényének a kielégítéséről van szó, hogy ne legyen diszkrimináció magyar és magyar között, még ezáltal is erősítve, hogy a magyar nemzet részének érezhessék magukat. Természetesen a nemzethez tartozás nem függ igazolványtól vagy plecsnitől, hanem vele született tulajdonsága a magyar embernek. Az állampolgárság a szülőföldjén kívánja megerősíteni a magyarságot, hozzájárulva annak biztonság- és összetartozás-érzetéhez.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)