Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Rosonczy Ildikó
2 tétel
2010. április 5.
A történelmi Felvidék (Popély Gyula Felvidék 1914–1920 című kötetéről)
Popély Gyula történészprofesszor, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára az elmúlt években több könyvet írt a felvidéki magyarokról, elsősorban az oktatásügy helyzetéről. Most azonban a Felvidékkel kapcsolatban a legfontosabb kérdésről, e terület csehek általi megszállásáról és a megszállásért végzett cseh tevékenységről írta meg fenti című nagymonográfiáját. A 440 oldalas könyvet a Magyar Napló Kiadó adta ki 2010-ben, Rosonczy Ildikó szerkesztésében.
A könyv jelentős eseménye a magyar történetírásnak: a két baloldali történelemfelfogással (kommunistával és neoliberálissal) szemben magyarérdekű mondanivalójú, szaktudományos módszerekkel megírt könyvet olvashatunk, amely kiküszöböli az említett baloldali felfogások történelmet leegyszerűsítő módszereit.
A szerző a történelmi Felvidék sorsát sokoldalúan mutatja be. Vonalvezetésében első helyen áll a cseh politikai elit Monarchia- illetve Magyarország-ellenes ténykedésének részletes leírása, de természetesen elemzi a budapesti kormányok (a Károlyi Mihály és Kun Béla nevével fémjelzett csoportok) tevékenységét. A könyv sokszínűségét mutatja, hogy a csehek által elfoglalt kárpátaljai ruszin népnek, valamint a felvidéki szász, lengyel etnikai csoportnak a sorsát is bemutatja, s részletesen elemzi a háború alatti és végi szlovák vezetők tevékenységét. A Magyarországon megjelenő könyvek között egyedülálló a nemzetközi szabadkőművesség Magyarország-elleni működésének bemutatása.
A cseh történelemről bizony keveset tudó magyar olvasók (kivéve a felvidéki magyarok) megtudhatják, hogy a Monarchiában élő cseh nép a gazdasági lehetőségek teljes gyakorlásában, s a politikai jogoknak is széles körű birtokában élt. Mégis, már a világháború előtt megkezdték nemzeti mozgalmukat, legalább két irányban: meg akarták valósítani a független cseh államot, ami részünkről érthető, valamint bensőséges kapcsolatokat kezdtek kialakítani a magyarországi szlovákokkal, abból a célból, hogy adott alkalommal, ha a történelem olyan lehetőséget hoz, elszakítsák ezt a területet, s létrehozzák az akkor még csak képzeletben élő Csehszlovákiát. S hogy bátran ábrándoztak, mutatja Karel Kramaønak, 1918 októberétől első miniszterelnöküknek 1922-ből származó visszaemlékezése korábbi céljaikra: „Én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy Magyarországból csak Pest és vidéke maradna meg.” (Popély, 17. oldal.) S megindult részükről az a gátlástalan küzdelem, amelynek végén összeeszkábálták a Csehszlovák Köztársaságot, amelyről csak utólag (az 1990-es években) derült ki, hogy több ok miatt is életképtelen alakulat.
A harc módszereiről idézzük Popélyt: Masaryk „Már 1914 augusztusában (…) Hollandiába utazott és ott felvette a kapcsolatot a brit titkosszolgálattal (…) Masaryk – a bécsi Reichsrat tagja – tehát képviselői esküjét durván megszegve már 1914 augusztusában adatokat szolgáltatott az ellenségnek a Monarchia belső helyzetéről. Hazatérése után információiért Prágában felvehette az első megér-demelt honoráriumot. Október közepén a Prágába látogató Voskától minden lelki skrupulus nélkül átvett ezer amerikai dollárnak megfelelő értékű német márkát.” ([Popély, 18. oldal.] A szerző ezt az adatot egy 1998-ban Prágában megjelent cseh könyvből veszi, ami azt bizonyítja, hogy ismeri és beépíti munkájába a legfrissebb cseh szakirodalmat.) Részletek említése nélkül állapítjuk meg, hogy a későbbi Csehszlovákia mindegyik vezetője (Beneš külügyminiszter és Kramaø miniszterelnök) az angol, amerikai, orosz és francia titkosszolgálatoknak dolgoztak. Ez azt jelenti – s ez a recenzens megállapítása –, hogy furcsa nép és még furcsább állam az olyan, amelynek vezetői fölhasznált emberek. Igen, Popély könyve azt bizonyítja, hogy e cseh politikusokat az antantállamok vezetői pusztán fölhasználták a rettegett német birodalom és a Monarchia legyőzésére, s árulásuk fizetségeként kapták az államukat, persze nem a francia vagy orosz területekből, hanem a legyőzött és 1918 október végétől tehetségtelen, tehetetlen és koncepciótlan budapesti politikusok országából. Akkor ugyanis a budapesti vezetők (álnemzetiek, radikális szabadkőművesek és szociáldemokraták, később leninista kommunisták) semmivel sem voltak különbek a cseh vezetőknél, csak míg ezek csináltak maguknak egy országot, amazok elveszítették azt is, ami volt.
Popély elemzi a csehek által elterjesztett, Masarykkal kapcsolatos legendát, a humánus professzor meséjét. Kiderül, hogy Masaryk és emigráns társai a hosszú háborúért küzdöttek, abból a praktikus célból, hogy idő kell ahhoz, hogy meg tudják győzni az antantországok vezetőit Csehszlovákia létrehozásának fontosságáról. Ezért aztán mindent megtettek, hogy a központi hatalmak 1916. decemberi békejavaslatát utasítsák vissza az antant vezetői. Bizonyítható, hogy Masaryk és társai tevékenysége sok ember elpusztulását eredményezte, többek között a saját nemzetükből is.
A sok fontos megállapítás közül még egyet ki kell emelnünk, s ez a szabadkőművesség tevékenysége Magyarország szétdarabolása érdekében: „Az antantországokban – különösképpen Franciaországban – a hivatalos állampolitika irányvonalát egyre inkább a szabadkőművesség aknamunkája befolyásolta. A francia kormányokban már a háború kezdete óta meghatározó szerepe volt ennek a rejtelmes társaságnak. Nekik volt köszönhető például az is, hogy 1917 őszétől rohamosan növekedni kezdett Masaryk és Beneš presztízse a Szövetséges és Társult Hatalmak országaiban. A politikai agitáció utolérhetetlen zsonglőreinek számító két cseh politikus a franciákat azzal szédítette, hogy amennyiben szétverik az Osztrák–Magyar Monarchiát, ezzel »hozzájárulnak ama szent misszió teljesítéséhez, amit a Gondviselés bízott a forradalom népére, és előkészítik a ragyogó jövőt«. A hatalmas befolyással bíró, de láthatatlan szabadkőműves gépezet ily módon teljes fordulatszámmal beállt a cseh emigráció politikai törekvéseinek szolgálatába.” (Popély, 46. oldal.) A cseh független államra vonatkozó megállapításokat Popély a jelenleg Magyarországon radikális hagyományok alapján működő, ki tudja milyen módszerekkel dolgozó Martinovics szabadkőműves páholy vezetőjének 2002-ben Budapesten kiadott könyvéből idézi.
Popély Gyula könyve elemző és értékelő fejezetei közé tartozik a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság elnevezésű, első magyarországi kommunista diktatúra vezetőinek reagálása a csehek területet elvevő szándékaira. Helyhiány miatt csak az egyik összegező megállapítását idézzük, ami előtt szinte könyvnyi fejezetekben végzi el a történelmi szakmai elemzést: „Lám, amikor Magyarország végre képes volt nemet mondani az antant parancsára, a békekonferencia máris kész volt az egyezkedésre, akár a tanácskormánnyal is. Vajon nem Károlyiéknak kellett volna következetesen védelmezni az ország és a nemzet érdekeit még 1918 novemberében, és nem hagyni odafejlődni az állapotokat, ahová azok 1919. március 21-re eljutottak? Károlyiék azonban képtelenek voltak – igaz, nem is akartak – erőt felmutatni az általuk istenített antant egyre képtelenebb utasítgatásaival szemben.”(Popély 291. oldal.) Érdekes – tesszük hozzá –, hogy míg a Károlyi-kormány vezetője adta/adatta ki a parancsot a haderő leszerelésére és állandó visszavonulására, éppen a szabadkőműves Jászi próbálja a keleti Svájc elméletével megőrizni az ország területi integritását 1918 november közepén, amikor az erdélyi románokkal tárgyal. Ő pedig nem ismerte föl, hogy mint Kossuth egykori Duna-konföderációs terve, úgy az ő keleti-Svájc elképzelése is (Erdély etnikai alapú kantonokra osztása az ország területi integitása megőrzése mellett) minden reális alapot nélkülöz a román hadsereg és nyugati szabadkőműves „testvérei” tevékenysége következtében.
A könyv utolsó negyvenoldalas fejezete az 1920. év párizsi eseményeivel, a trianoni diktátum megalkotásával és az Apponyi gróf vezette magyar küldöttség küzdelmével foglalkozik. Idézi még a francia sajtóban is megjelent cikkeket, melyek szerint a győztes francia kormány bizony nem volt lovagias Magyarországgal szemben. Ez a legenyhébb kifejezés, amit a hatalmi tébolyban és győzelmi mámorban szenvedő francia többségről el lehet mondani, ugyanis viselkedésüket a végeredmény, Magyarország területi megcsonkítása minősíti. Nem véletlen, hogy Popély a nagy előd, a történész Szekfű Gyula 1934-ben írt mondataival zárja munkáját, amelyek szerint a Trianon ellen egységes magyar nemzet legfontosabb célja a haza területi integritásának visszaállítása.
A recenzens reméli, hogy e könyvet észreveszik a Magyar Tudományos Akadémián is, amelynek történészrészlege mind erkölcsi, mind tudományos szempontból katasztrofális állapotban van. Popély Gyula könyvét pedig a következő évtizedekben a magyar olvasóközönség generációi fogják eligazító jelentőségű gondolatként és szakmunkaként olvasni.
(Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2010)
Raffay Ernő
irodalmiszemle.bici.sk
Popély Gyula történészprofesszor, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára az elmúlt években több könyvet írt a felvidéki magyarokról, elsősorban az oktatásügy helyzetéről. Most azonban a Felvidékkel kapcsolatban a legfontosabb kérdésről, e terület csehek általi megszállásáról és a megszállásért végzett cseh tevékenységről írta meg fenti című nagymonográfiáját. A 440 oldalas könyvet a Magyar Napló Kiadó adta ki 2010-ben, Rosonczy Ildikó szerkesztésében.
A könyv jelentős eseménye a magyar történetírásnak: a két baloldali történelemfelfogással (kommunistával és neoliberálissal) szemben magyarérdekű mondanivalójú, szaktudományos módszerekkel megírt könyvet olvashatunk, amely kiküszöböli az említett baloldali felfogások történelmet leegyszerűsítő módszereit.
A szerző a történelmi Felvidék sorsát sokoldalúan mutatja be. Vonalvezetésében első helyen áll a cseh politikai elit Monarchia- illetve Magyarország-ellenes ténykedésének részletes leírása, de természetesen elemzi a budapesti kormányok (a Károlyi Mihály és Kun Béla nevével fémjelzett csoportok) tevékenységét. A könyv sokszínűségét mutatja, hogy a csehek által elfoglalt kárpátaljai ruszin népnek, valamint a felvidéki szász, lengyel etnikai csoportnak a sorsát is bemutatja, s részletesen elemzi a háború alatti és végi szlovák vezetők tevékenységét. A Magyarországon megjelenő könyvek között egyedülálló a nemzetközi szabadkőművesség Magyarország-elleni működésének bemutatása.
A cseh történelemről bizony keveset tudó magyar olvasók (kivéve a felvidéki magyarok) megtudhatják, hogy a Monarchiában élő cseh nép a gazdasági lehetőségek teljes gyakorlásában, s a politikai jogoknak is széles körű birtokában élt. Mégis, már a világháború előtt megkezdték nemzeti mozgalmukat, legalább két irányban: meg akarták valósítani a független cseh államot, ami részünkről érthető, valamint bensőséges kapcsolatokat kezdtek kialakítani a magyarországi szlovákokkal, abból a célból, hogy adott alkalommal, ha a történelem olyan lehetőséget hoz, elszakítsák ezt a területet, s létrehozzák az akkor még csak képzeletben élő Csehszlovákiát. S hogy bátran ábrándoztak, mutatja Karel Kramaønak, 1918 októberétől első miniszterelnöküknek 1922-ből származó visszaemlékezése korábbi céljaikra: „Én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy Magyarországból csak Pest és vidéke maradna meg.” (Popély, 17. oldal.) S megindult részükről az a gátlástalan küzdelem, amelynek végén összeeszkábálták a Csehszlovák Köztársaságot, amelyről csak utólag (az 1990-es években) derült ki, hogy több ok miatt is életképtelen alakulat.
A harc módszereiről idézzük Popélyt: Masaryk „Már 1914 augusztusában (…) Hollandiába utazott és ott felvette a kapcsolatot a brit titkosszolgálattal (…) Masaryk – a bécsi Reichsrat tagja – tehát képviselői esküjét durván megszegve már 1914 augusztusában adatokat szolgáltatott az ellenségnek a Monarchia belső helyzetéről. Hazatérése után információiért Prágában felvehette az első megér-demelt honoráriumot. Október közepén a Prágába látogató Voskától minden lelki skrupulus nélkül átvett ezer amerikai dollárnak megfelelő értékű német márkát.” ([Popély, 18. oldal.] A szerző ezt az adatot egy 1998-ban Prágában megjelent cseh könyvből veszi, ami azt bizonyítja, hogy ismeri és beépíti munkájába a legfrissebb cseh szakirodalmat.) Részletek említése nélkül állapítjuk meg, hogy a későbbi Csehszlovákia mindegyik vezetője (Beneš külügyminiszter és Kramaø miniszterelnök) az angol, amerikai, orosz és francia titkosszolgálatoknak dolgoztak. Ez azt jelenti – s ez a recenzens megállapítása –, hogy furcsa nép és még furcsább állam az olyan, amelynek vezetői fölhasznált emberek. Igen, Popély könyve azt bizonyítja, hogy e cseh politikusokat az antantállamok vezetői pusztán fölhasználták a rettegett német birodalom és a Monarchia legyőzésére, s árulásuk fizetségeként kapták az államukat, persze nem a francia vagy orosz területekből, hanem a legyőzött és 1918 október végétől tehetségtelen, tehetetlen és koncepciótlan budapesti politikusok országából. Akkor ugyanis a budapesti vezetők (álnemzetiek, radikális szabadkőművesek és szociáldemokraták, később leninista kommunisták) semmivel sem voltak különbek a cseh vezetőknél, csak míg ezek csináltak maguknak egy országot, amazok elveszítették azt is, ami volt.
Popély elemzi a csehek által elterjesztett, Masarykkal kapcsolatos legendát, a humánus professzor meséjét. Kiderül, hogy Masaryk és emigráns társai a hosszú háborúért küzdöttek, abból a praktikus célból, hogy idő kell ahhoz, hogy meg tudják győzni az antantországok vezetőit Csehszlovákia létrehozásának fontosságáról. Ezért aztán mindent megtettek, hogy a központi hatalmak 1916. decemberi békejavaslatát utasítsák vissza az antant vezetői. Bizonyítható, hogy Masaryk és társai tevékenysége sok ember elpusztulását eredményezte, többek között a saját nemzetükből is.
A sok fontos megállapítás közül még egyet ki kell emelnünk, s ez a szabadkőművesség tevékenysége Magyarország szétdarabolása érdekében: „Az antantországokban – különösképpen Franciaországban – a hivatalos állampolitika irányvonalát egyre inkább a szabadkőművesség aknamunkája befolyásolta. A francia kormányokban már a háború kezdete óta meghatározó szerepe volt ennek a rejtelmes társaságnak. Nekik volt köszönhető például az is, hogy 1917 őszétől rohamosan növekedni kezdett Masaryk és Beneš presztízse a Szövetséges és Társult Hatalmak országaiban. A politikai agitáció utolérhetetlen zsonglőreinek számító két cseh politikus a franciákat azzal szédítette, hogy amennyiben szétverik az Osztrák–Magyar Monarchiát, ezzel »hozzájárulnak ama szent misszió teljesítéséhez, amit a Gondviselés bízott a forradalom népére, és előkészítik a ragyogó jövőt«. A hatalmas befolyással bíró, de láthatatlan szabadkőműves gépezet ily módon teljes fordulatszámmal beállt a cseh emigráció politikai törekvéseinek szolgálatába.” (Popély, 46. oldal.) A cseh független államra vonatkozó megállapításokat Popély a jelenleg Magyarországon radikális hagyományok alapján működő, ki tudja milyen módszerekkel dolgozó Martinovics szabadkőműves páholy vezetőjének 2002-ben Budapesten kiadott könyvéből idézi.
Popély Gyula könyve elemző és értékelő fejezetei közé tartozik a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság elnevezésű, első magyarországi kommunista diktatúra vezetőinek reagálása a csehek területet elvevő szándékaira. Helyhiány miatt csak az egyik összegező megállapítását idézzük, ami előtt szinte könyvnyi fejezetekben végzi el a történelmi szakmai elemzést: „Lám, amikor Magyarország végre képes volt nemet mondani az antant parancsára, a békekonferencia máris kész volt az egyezkedésre, akár a tanácskormánnyal is. Vajon nem Károlyiéknak kellett volna következetesen védelmezni az ország és a nemzet érdekeit még 1918 novemberében, és nem hagyni odafejlődni az állapotokat, ahová azok 1919. március 21-re eljutottak? Károlyiék azonban képtelenek voltak – igaz, nem is akartak – erőt felmutatni az általuk istenített antant egyre képtelenebb utasítgatásaival szemben.”(Popély 291. oldal.) Érdekes – tesszük hozzá –, hogy míg a Károlyi-kormány vezetője adta/adatta ki a parancsot a haderő leszerelésére és állandó visszavonulására, éppen a szabadkőműves Jászi próbálja a keleti Svájc elméletével megőrizni az ország területi integritását 1918 november közepén, amikor az erdélyi románokkal tárgyal. Ő pedig nem ismerte föl, hogy mint Kossuth egykori Duna-konföderációs terve, úgy az ő keleti-Svájc elképzelése is (Erdély etnikai alapú kantonokra osztása az ország területi integitása megőrzése mellett) minden reális alapot nélkülöz a román hadsereg és nyugati szabadkőműves „testvérei” tevékenysége következtében.
A könyv utolsó negyvenoldalas fejezete az 1920. év párizsi eseményeivel, a trianoni diktátum megalkotásával és az Apponyi gróf vezette magyar küldöttség küzdelmével foglalkozik. Idézi még a francia sajtóban is megjelent cikkeket, melyek szerint a győztes francia kormány bizony nem volt lovagias Magyarországgal szemben. Ez a legenyhébb kifejezés, amit a hatalmi tébolyban és győzelmi mámorban szenvedő francia többségről el lehet mondani, ugyanis viselkedésüket a végeredmény, Magyarország területi megcsonkítása minősíti. Nem véletlen, hogy Popély a nagy előd, a történész Szekfű Gyula 1934-ben írt mondataival zárja munkáját, amelyek szerint a Trianon ellen egységes magyar nemzet legfontosabb célja a haza területi integritásának visszaállítása.
A recenzens reméli, hogy e könyvet észreveszik a Magyar Tudományos Akadémián is, amelynek történészrészlege mind erkölcsi, mind tudományos szempontból katasztrofális állapotban van. Popély Gyula könyvét pedig a következő évtizedekben a magyar olvasóközönség generációi fogják eligazító jelentőségű gondolatként és szakmunkaként olvasni.
(Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2010)
Raffay Ernő
irodalmiszemle.bici.sk
2014. december 17.
Magyar vonatkozású orosz levéltári iratok Budapesten
Az egykori Szovjet Írószövetség magyar vonatkozású levéltári iratairól készített digitális másolatok kerültek vissza Magyarországra.
„Oroszországban még ma is nagyon nehezen nyílnak meg az archívumok, jelenleg a második világháború lezárása táján járunk a különböző korszakok kutatási lehetőségeit tekintve, az 1956-os dokumentumoktól még mindig messze vagyunk” – fogalmazott Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára, volt moszkvai nagykövet. Mint mondta, óriási anyag felett ülnek még Moszkvában, ennek egyik oka az, hogy az események akkori aktív szereplőinek egy része még mindig pozícióban van. A második világháborúról, 1956-ról, a közép- és kelet-európai területhez való viszonyról sok esetben a múltból itt ragadt általános önképe van Oroszországnak, továbbra is tetten érhető a szovjet típusú megközelítés és történelemfelfogás.
A volt Szovjet Írószövetség magyar vonatkozású dokumentumainak digitális másolatait tartalmazó cédéket Seres Attila, a Moszkvai Magyar Levéltári Intézet vezetője nyújtotta át Mikó Zsuzsannának, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójának. Mikó Zsuzsanna kiemelte: a magyar múlt feltárása szempontjából kiemelt jelentőségűek az oroszországi levéltárakban fellelhető anyagok. Szólt arról, hogy a kutatások folytatását szolgálja a levéltári vegyes bizottság jövőre várható újabb ülése; a testület célja az, hogy együtt jelentesse meg a két ország levéltáraiban őrzött forrásokat. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke arról beszélt, hogy a dokumentumok hazakerülésével új korszak nyílik a magyar–szovjet írószövetségi kapcsolatok megismerése, a korszak lelkiállapotának bemutatása terén.
Az eseményt három új, magyar–orosz relációjú történelmi kötet bemutatója kísérte az Argumentum Kiadó és a Magyar Nemzeti Levéltár közös kiadásában. Rosonczy Ildikó Hadaink vonulnak című könyve K. R. Szemjakin orosz ezredes magyarországi leveleit mutatja be 1849-ből, Kolontári Attila és Seres Attila A Komintern „védőszárnyai” alatt című kötete Rákosi Mátyás 1925 és 1940 közötti börtönéveiről fellelt orosz levéltári forrásokra támaszkodik, Babus Antal Egy konzervatív úr a baloldali zarándokok között című munkája pedig Magyary Zoltán szovjetunióbeli útjáról szól.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az egykori Szovjet Írószövetség magyar vonatkozású levéltári iratairól készített digitális másolatok kerültek vissza Magyarországra.
„Oroszországban még ma is nagyon nehezen nyílnak meg az archívumok, jelenleg a második világháború lezárása táján járunk a különböző korszakok kutatási lehetőségeit tekintve, az 1956-os dokumentumoktól még mindig messze vagyunk” – fogalmazott Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára, volt moszkvai nagykövet. Mint mondta, óriási anyag felett ülnek még Moszkvában, ennek egyik oka az, hogy az események akkori aktív szereplőinek egy része még mindig pozícióban van. A második világháborúról, 1956-ról, a közép- és kelet-európai területhez való viszonyról sok esetben a múltból itt ragadt általános önképe van Oroszországnak, továbbra is tetten érhető a szovjet típusú megközelítés és történelemfelfogás.
A volt Szovjet Írószövetség magyar vonatkozású dokumentumainak digitális másolatait tartalmazó cédéket Seres Attila, a Moszkvai Magyar Levéltári Intézet vezetője nyújtotta át Mikó Zsuzsannának, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójának. Mikó Zsuzsanna kiemelte: a magyar múlt feltárása szempontjából kiemelt jelentőségűek az oroszországi levéltárakban fellelhető anyagok. Szólt arról, hogy a kutatások folytatását szolgálja a levéltári vegyes bizottság jövőre várható újabb ülése; a testület célja az, hogy együtt jelentesse meg a két ország levéltáraiban őrzött forrásokat. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke arról beszélt, hogy a dokumentumok hazakerülésével új korszak nyílik a magyar–szovjet írószövetségi kapcsolatok megismerése, a korszak lelkiállapotának bemutatása terén.
Az eseményt három új, magyar–orosz relációjú történelmi kötet bemutatója kísérte az Argumentum Kiadó és a Magyar Nemzeti Levéltár közös kiadásában. Rosonczy Ildikó Hadaink vonulnak című könyve K. R. Szemjakin orosz ezredes magyarországi leveleit mutatja be 1849-ből, Kolontári Attila és Seres Attila A Komintern „védőszárnyai” alatt című kötete Rákosi Mátyás 1925 és 1940 közötti börtönéveiről fellelt orosz levéltári forrásokra támaszkodik, Babus Antal Egy konzervatív úr a baloldali zarándokok között című munkája pedig Magyary Zoltán szovjetunióbeli útjáról szól.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)