Főhajtás a honvédek előtt Baróton
A baróti református templomban ismét honvédtalálkozót tartottak szombaton. Az ünnepeltek közül már alig hatan voltak jelen – a tizenöt esztendővel ezelőtt tartott első eseményen még háromszáznál többen –, de az egykori frontharcosok hozzátartozóinak és a vendégeknek köszönhetően így is szinte megtelt Isten háza. Az Erdővidék minden szegletéből és az anyaországból érkezettek úgy fogalmaztak, fontosnak tartják, hogy jelen legyenek, mert magyarságukban és hitükben megerősödve térnek haza.
A tizennyolcadik találkozót – volt esztendő, amikor kétszer is összegyűltek – a gróf Tisza István Dalárda bevonulása nyitotta meg, majd a református egyházközség Zathureczky Gyula Kórusa lépett fel. Balla Barna tiszteletes Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből vett igére alapozta az istentiszteletet. Az egykori honvédek minden körülmények között tették feladatukat, nem hátráltak meg akkor sem, ha fegyverropogás és bombarobbanás közben kellett a hazát megvédeni. Honvédő harcukat más eszközökkel folytatták, amikor a frontról vagy fogságból hazatérhettek szülőföldjükre: hittek abban, a haza nem veszett el csak azért, mert a térképet átrajzolták, családot alapítottak, és munkahelyükön dolgoztak azért, hogy továbbra is magyar maradjon e vidék. A málnási lelkipásztor arra kérte az egybegyűlteket, most anyanyelvünk megőrzésével, dalaink éneklésével és hitbéli megerősödéssel védjék a hazát.
Boér Imre nyugalmazott tanár, az egykori frontharcosok „számtartója” úgy becsülte, a hetven éve véget ért harcokban mintegy háromezer erdővidéki férfi vehetett részt, közülük háromszázan a harctereken, négyszázan pedig fogságban vesztették életüket. Tizenöt esztendővel ezelőtt szinte szűknek bizonyult a régi baróti református templom, manapság viszont talán csak harmincöten élnek közülük. A Boér Imre által mondottakat az 1925-ben született székelyszáldobosi Benkő Vilmos erősítette meg, majd szólt bevonulásáról, fogságba kerüléséről és az Arhangelszkben töltött nehéz évekről. Murányi Levente volt jobbikos képviselő történelmi eszmefuttatásában elítélően szólt a trianoni diktátumról – véleménye szerint Wilson amerikai elnök és a szabadkőművesek műve volt –, az első, majd a második bécsi döntést viszont újkori történelmünk egyik legjelentősebb pillanatának tartja.
A honvédtalálkozók örökös résztvevője, a Jobbik borsodi elnöke, Miklós Árpád köszönetet mondott a honvédeknek, amiért a haza érdekében áldozatokat hoztak, majd napjaink politikai történéseire tért ki. Mint mondotta, a liberalizmus jelenleg a legnagyobb ellenségünk: a gyermekek csonka családban nőnek fel, a fiatalok önző módon és könnyű szívvel hagyják el szülőföldjüket, helyükre pedig menekülteket próbálnak telepíteni. Hogy ennek gátat lehessen vetni, az szükséges, hogy a ma fiataljai az egykori honvédeket válasszák példaképüknek. Vitéz Nagy Zoltán azon frontharcosokról emlékezett meg, akiktől honvéd határőr egyenruhájának darabjait kapta, majd örömét fejezte ki, hogy a hagyományőrzés egyre többeknek fontos.
Vitéz Máthé Lóránt Pál a magyar hazáért küzdőket köszöntötte, s tolmácsolta a Történelmi Vitézi Rend országos törzskapitánya, Lázár Elemér jókívánságait a honvédtalálkozók szervezőjének és éltetőjének, Krizbai Imre lelkipásztornak. A nemsokára nyugalomba vonuló baróti tiszteletes iránti nagyrabecsülésüket a templomnyi résztvevő felállással és hosszan tartó tapssal fejezte ki.
A templom előtt álló, a magyar hadsereg 1940. szeptember 12. bevonulásának emlékét őrző kopjafa megkoszorúzása előtt szólították a jelen levő honvédeket: Boér Imre (Barót), Benkő Vilmos (Székelyszáldobos), Mokán Ferenc (Nagybacon), Román Jenő (Barót), Albert András (Olasztelek) és Tánczos Sándor (Vargyas).
Az eseményen fellépett még Ilyés Zsolt (zongora) és Ilyés Hunor (hegedű), valamint Szuroczky Judith Laura és Fogarasi József szavalt.
Hecser László
Háromszék
Erdély.ma

Honvédtalálkozó Baróton
Kövessük példájukat, a honvédbecsületet
Mint már beszámoltunk róla, augusztus elsején a 18. erdővidéki honvédtalálkozót tartották Baróton, a református templomban. A találkozón hat volt veterán katona jelent meg: Benkő Vilmos Székelyszáldobosról, Tánczos Sándor Vargyasról, Boér Imre és Román Jenő Barótról, Albert András Olasztelekről (ő volt a legidősebb, 93 éves) és Mokán Ferenc Nagybaconból.
Egyikük, Boér Imre, a találkozón elmondta, hogy a második világháborúban Erdővidékről összesen mintegy háromezer katona vett részt, háromszázan elestek a fronton, mintegy négyszázan fogságot szenvedtek. Jelenleg, tudomása szerint harmincöten vannak még életben, akik közül a legidősebb a vargyasi Lázár Imre, 101 éves. Ezután saját sorsáról ejtett néhány szót: a háború miatt félbeszakadt tanulmányait 1948-ban folytatta, tanító lett, először Székelyudvarhelyen, majd Szentkeresztbányán, de leste az alkalmat, hogy szülőföldjére hazakerülhessen, ami végül 1957-ben sikerült neki. „Eredj, ha tudsz” – idézte végül az ismert Reményik-verset, talán mindazok okulására, akik sem háborút, sem fogságot nem kell ma megjárjanak, ám szülőföldjüket mégis hátrahagyják a jobb élet reményében.
Az 1925-ben született Benkő Vilmos is felszólalt: meghatóan búcsúzott a találkozókat tizenöt éve szervező Krizbai Imre lelkipásztortól, és néhány szóban idézte azokat a szenvedéseket, melyeken átment, s melyeket a ma élők talán elképzelni sem tudnak. Tizennyolc napig utaztatták őket a zsúfolt vonaton Szibériába, javarészt víz nélkül, ott negyvenfokos hideget kellett elviseljenek rabruhában, hiányos öltözékben.
Murányi Levente magyarországi politikus úgy vélte, rossz idők közelegnek, melyekben az eddigieknél is nagyobb szükség lesz olyan emberekre, mint egykori honvédjeink voltak, olyan helytállásra, milyent ők tanúsítottak. „A harmadik világháború már elkezdődött, a magyar nemzet valakik számára útban áll, és semlegesíteni akarják”, mondta. Hasonlóképpen szólt Miklós Árpád történész is, aki ugyancsak Magyarországról jön el már évek óta rendszeresen a találkozóra: szerinte a második világháborút megnyerő nemzetek a sírgödör szélére juttatták Európát, ám arra biztatott, vessünk bizalmat a családi és a nemzeti értékekbe, ahogy a honvédek is tették, s akkor jövőnk nem veszhet el.
Az erdővidéki felmenőkkel rendelkező vitéz Nagy Zoltán ezúttal is eredeti honvédruhában jelent meg a találkozón, és arra intett, kövessük hagyományainkat, és kövessük azokat a példákat, melyeket hős honvédjeink mutattak fel számunkra. Végül Máthé Lóránt Pál, a Történelmi Vitézi Rend tagja vitéz László Elemér üzenetét tolmácsolta a nyugdíjba vonulás előtt álló Krizbai Imre lelkipásztornak, abban a Vitézi Rend erdélyi törzsállománya nevében megköszönték neki a volt honvédekért vállalt áldozatos munkát, de egész közösségünkért kifejtett tevékenységét is.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Honvédtalálkozót tartottak
A hősiesség példaképeit ünnepelték
Augusztus 13-án, szombaton a bibarcfalvi református templomban tartották meg a II. világháború frontszolgálatos katonáinak sorrendben 19. erdővidéki bajtársi találkozóját.
Az ünnepségen Krizbai Imre baróti nyugalmazott református lelkész, a találkozók kezdeményezője és elindítója Ámos próféta igéje alapján („Jaj azoknak, akik gondtalanul élnek a Sionon”) mondott prédikációt. Felhívta a figyelmet napjaink társadalmának visszásságaira, a megalkuvás egyre nyilvánvalóbb, az egészséges közélet alapjait egyre inkább züllesztő veszélyeire.
„Ma sötét módon fosztják meg az embereket véleményüktől, akik azt mégis kinyilvánítják, azoknak elveszik kenyerét, ellehetetlenítik életét. Nagy baj van a Sionon, de vannak még, akik az igazságot képviselik” – fogalmazott.
A vendégeket, a megjelent honvédeket Székely Lajos bibarcfalvi lelkipásztor is üdvözölte, kifejezve reményét, hogy a találkozó kedves momentumként fog megmAradni a helyiek emlékezetében.
Hat egykori magyar honvéd jelent meg a találkozón: Boér Imre és Román Jenő Barótról, Mokán Ferenc Nagybaconból, Albert Andor Olasztelekről, Tánczos Sándor Vargyasról és Maczkós Balázs Erdőfüléből.
Közülük Boér Imre nyugalmazott tanár volt ezúttal is az, aki felolvasott személyes nyilvántartásából, miszerint a II. világháborúban a frontra vezényelt háromezer erdővidéki katonából 25-en vannak még életben. Részletezte azt is, hogy az 1925-ben születettek voltak a legfiatalabbak, akiket még ugyan leventekatonaként, de már a harcterekre szólítottak.
Beszámolója után a felvidéki dr. Popély Gyula történész mondott alkalmi beszédet, emlékezve az 1940-es erdélyi bevonulásra, amelyen édesapja is részt vett, majd figyelmeztette a jelenlevőket arra, hogy nemcsak Felvidéken, de Erdélyben is fogyóban a magyarság.
„Ezt a folyamatot csakis házunk küszöbén állíthatjuk meg, megfogva a gyengék kezét, nekik személyes példaadással utat mutatva” – mondta.
Máthé Lóránt Pál, a Horthy Miklós Vitézi Rend Székelyföldi törzskapitánya a találkozón megjelent honvédeket a magyar hősiesség még élő bizonyítékainak nevezte, akik hazaszeretetből is példát mutattak.
„Ma azonban lassan már bűn hazafinak lenni, azt követelik tőlünk, legyünk multikulturálisak. Ám mi inkább ódivatúak mAradunk, lelkesedünk magyarságunkért, átadva ezt a lelkesedést másoknak is” – hangsúlyozta beszédében.
A találkozó ünnepi műsorral folytatódott: Máthé Bíborka, Máthé Melinda, Fogarasi József, Kelemen Csongor, a baróti Wesselényi Miklós kórus, a Tisza István dalkör és Szuróczki Judit dalokkal, versekkel szebbé, emlékezetesebbé tették a honvédek számára a napot. Végül a templom előtti téren kettős keresztet avattak, azt a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a baróti Székely Társalgó Egyesület állíttatta, avatóbeszédet Murányi Levente 56-os szabadságharcos mondott.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)