Ármány, lidérc, vándorláp – 160 éves a Magyar Mythologia
Százhatvan éve, 1854-ben jelent meg Ipolyi Arnold Magyar Mythologia című szintézise, amelynek célja az ősmagyar hitvilág rekonstruálása volt.
Ha nem is válthatta valóra egészen a hozzá fűzött romantikus reményeket, viszont kirobbantotta az egyik legnagyobb irodalmú vitát, a néprajztudomány történetében, az mindenképp elmondható róla, hogy nagyon gazdag gyűjteménye a régi magyar hitrendszer-mozaikoknak. Az Ipolyi által felvetett kérdés – keleti vagy nyugati alapozottságú a magyar mitológia – kutatások hosszú sorát indította el egészen a 20. század közepéig ívelően. Róheim Géza, Diószegi Vilmos és Pócs Éva jelentős súllyal bíró kutatásokat végeztek ezen a területen.
A korabeli Európán a népek nemzeti öntudatra ébredésével, valamint a kelta Osszián, a német Niebelung-énekek, az óizlandi germán Edda, a finn Kalevala őseposzok felfedezésével egy időben végigsöpört az az elgondolás, mi szerint minden népnek volt ősi eposza és saját mitológiája, legfeljebb a történelem során elveszett, szorgalmas kutatással az ősi írásokban és a szájhagyományban élő töredékekben azonban fellelhető. Hogy mennyire fontosnak ítélte a tudós és irodalmi közvélemény az ősvallás-rekonstrukciót, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Kisfaludy Társaság mitológiapályázatára szokatlanul nagy számban (hét) jelentkeztek. Ez a felhívás sarkallta Ipolyit is könyve megírására.
Mit lehet a régi bel- s külföldi krónikákból s egyéb emlékekből, valamint a hagyományokból, némely fenmaradt babonás erkölcsökből, s végre a nyelvben találtató nyomokból, a pogány magyarok vallási hitéről és szertartásairól bizonyosat vagy hihetőt kivonni? Mi vala hitök a világ eredetéről és leendő végéről, a lélekről, különösen a lélek szabadságáról, s a halálon túli állapotjáról? Voltak-e elődeinknek több isteneik, vagy egyéb felsőbb lényeik, név szerint mikori s mely eredetű és jelentésű fogalmak az Úr, Őr, Ördöng, Ármány, Manó, Óriás, Boszorkány, Fene, Garaboncás, Lidérc stb. s mily viszonyban gondoltattak ezek a legfőbb lénynyel? Honnan származhatott maiglan a néphitben fenlévő „magyarok istene” kitétel? - sorjáztak az eligazító kérdések ennél háromszor terjedelmesebben, olyan részletességgel, hogy felszentelés előtt álló római katolikus kispap, Ipolyi, meg is riad tőle, nem mer pályázni.
A magyar ősvallás kérdésköre viszont már korábban is foglalkoztatta, az 1846-os pályázati kiírás pedig újabb lendületet ad. Nyolcévi megfeszített munka után (az országos szájhagyomány, a régészeti és az írott dokumentumok, a külföldi párhuzamok felkutatása), 1854-ben megjelenhet végre a Magyar Mythologia. A 18 fejezetből álló mű átlátható rendszerezésben közelíti meg a témaköröket: istenek, szellemek, ördög, boszorkányok, tündérek, varázslat, szertartások, szent helyek, lélek, teremtés, halál utáni lét, természeti elemek stb. Megtudhatjuk például, hogy manó szavunk a manicheizmusra (link a Wikire) vezethető vissza, amely eretnekséggel a pogány magyarokat is vádolták Szent Gellért idején; vagy hogy milyen pogány vallási tudatról, rítusokról tanúskodnak Tűzhalom (pogány áldozati hely), Tündérvár (mondák szerint tündérek lakják), Balánbánya (balán-bálán-bálvány) helyneveink – számos etimológiai fejtegetés azonban később vakvágánynak bizonyult.
Ipolyi igen sokféle forrásból merített, hatalmas, sokszínű anyagot elemezve ragadott tollat. Áttekintette krónikai történetirodalmunkat, okleveleket, nyelvemlékeket, sajátlag gyűjtött és kéziratokban olvasott regéket, mondákat, meséket, közmondásokat, tájszólásokat, jellegzetes kifejezéseket, felhasználta a magyar (Bonfini, Otrokócsi Foris Ferenc, Kállay Ferenc stb.) és külföldi „mitológiai irodalmat”, etimológiai ismereteit, s figyelembe vette nem csak a magyarság, hanem a magyarsággal érintkező nemzetiségek szóbeli közléseit, szokásait, néphagyományát, és ami még újszerűnek bizonyult: a tárgyi emlékeket is. Ez a sokrétű munka, gazdag forrásgyűjtemény adja időtálló, megkérdőjelezhetetlen értékét a kiadványnak, ha az különben több szinten is támadható.(Ma már nyulvánvaló: tévedése volt az, hogy a magyar mitológiát olvasmányai hatására a klasszikus mitológiák szerkezete szerint alkotta meg. Bár tudott a nyelvrokonságról, nem részesítette előnyben a finnugor forrásokat.)
Rögtön a megjelenése utáni évben számos kritika is érte, a legsúlyosabb bírálat Csengery Antal részéről, aki Ipolyi könyvét akadémiai székfoglalója kritikai tárgyául választotta, és több tanulmányban kíméletlenül rótta fel hiányosságait, tévedéseit. Az egykori vita újraértékelői több ponton igazat adtak Csengerynek, aki először is elhamarkodottnak ítélte a megírást, másodszor hibásnak nevezte az ősmonoteizmus-elképzelést, harmadszor a forráskritika gyarlóságát vetette a szerző szemére. Vitájuk talán túlzás nélkül az egyik legélénkebbnek mondható a magyar néprajz történetében.
Nem mellékes az sem, hogy a művet megjelenésekor már más világ vette körül, mint 1846-os fogantatásakor, és bár a honfoglalás ezeredik évfordulóján egy pillanatra fellobban a „tiszta magyar mythologia”, a „nemzet őskátéja” iránti igény (ekkor adják ki b Magyar Mythologiáját, amelyet viszont már szóra is alig méltat a kritika), fokozatosan háttérbe szorult Ipolyi Arnold, a későbbi nagyváradi püspök hatszáz oldalt kitevő szintézise, amelynek értéke azonban nem csökkent, sőt megkerülhetetlenné vált a kutatók számára, de érdekes olvasmányként ajánlható minden olvasónak.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál
A távozni induló lélek, a maradó test élet-halál kapujában állásának pillanatát ragadja meg Balázs Lajosnak a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál néhány hete megjelent, Menj ki én lelkem a testemből című kötete.
A Csíkszentdomokos sorsforduló szokásainak kutatója hármas könyvbe rendezte korábban megjelent szokásmonográfiáit, kibővítve újabb kutatások eredményeivel, következtetésekkel.
„Azért választottam Csíkszentdomokost, mert felfedeztem, hogy egy erős, karakteres közösség, amely rendkívül sokat őrzött meg a három sorsforduló – születés, párválasztás, halál – szokásaiból” – magyarázta a szerző, aki igyekezett úgy megjeleníteni a székelység halottas kultúráját egy adott településen belül, hogy az reprezentatív legyen. Úgy véli, mindhárom kötet történelemkönyvnek is felfogható, együtt pedig történelmünk másképpen való elmondása. Mert mind a három az ember és önmagunk felemelkedésének története olyan értelemben, hogy hogyan szervezzük meg magunkat a három nagy sorsforduló körül.
Balázs Lajos elmondta, a gyűjtés rendszerezésére az a szemlélete vezette – amely merőben más az eddigi kutatásokhoz képest –, hogy minden sorsfordulatnak van egy nem látható valósága. Az ember sorsa mindhárom esetben megváltozik, és mind a három esetben az foglalkoztatja az érintettet: milyen lesz?
„A néprajzkutatásnak a halállal nemcsak a kialvás momentumától kell foglalkozzon, hanem a halál tudata, gondolatisága megjelenésének a folyamatával is. Ez egészen más, mint a tulajdonképpeni halál bekövetkezte. A nagy nyereségem az első kiadáshoz képest, hogy megláttam azt a kétfajta lelki vívódást, amit átél halála előtt a parasztember. Ez kétirányú. A halál előtti időszakban egyfajta lelki kényszer előtt áll az ember: ki akar békülni a haragosaival, és ki akar békülni Istennel. Mindkettő tulajdonképpen a saját magával szembeni leszámolás, a saját életével való szembesülés.”
A könyv első részében tehát a halálra való felkészülés momentumait vizsgálja Balázs, ugyanakkor tipologizálja és felvázolja a halál előjelrendszerét. Ezek közé tartoznak az álmok, az állatok jelzései, a megérzések, a jóslások, a „túlvilági” jelek is, melynek az a hit az alapja, hogy az élők és holtak kölcsönösen számon tartják egymást.
„Akkor kerül igazán válságos helyzetbe az ember, amikor kezdi látni a falon, hogy megjelennek az ősök. A mennyországot mondja az imában, de nem tudja, mit kezdjen vele. Nem tudja feldolgozni azt, hogy többet nincs szülő, gyermek, szomszéd, koma. S akkor kitalálja magának. Ezt a gondolatot Róheim Géza antropológus is megfogalmazta: a valós társadalom helyett halála előtt a paraszt ember egy fiktív társadalmat alkot meg magának. S én ezt felfedeztem Domokoson. Megjelennek, felsorolja, akiket lát, és akik őt várják. Hogy könnyebben elfogadja a halálát, akkor egy ilyenfajta kép jelenik meg.”
A második rész tulajdonképpen a meghalás pillanatát, az utána levő történéseket mutatja be. „Megszűnik a lelki gondozás, innen kezdődik a cselekvés. Ilyen a tükör letakarása, de a legfontosabb levetkőztetni meztelenre, és megmosdatni a halottat, a testi szennyet el kell tüntetni. Ez a rituális mosdatás: el kell választani mindenféle bűntől, azért, hogy egy új életet kezdhessen. Itt fedeztem fel a vidéki parasztember vallásosságának egészen különleges jelenségét, azt, hogy hogyan egyeztet össze kétféle teológiát. Hisz az Istenben, ugyanakkor egy sajátos paraszti szemlélet szerint indul el a lelke. A koporsója mellé vagy bele, két gyertyapálcát tesznek. Nem a mennyország vagy a pokol fele indul, hanem a Jordán folyó fele. Azzal a két pálcával megy át a Jordán vizén. Máshol a csónakosnak szánt pénzt tesznek a koporsóba. Domokoson nem, ott két pálcával indul el, megoldja maga. Lényeges gazdagítása ennek a hiedelemképnek.”
A második részben találjuk a végvacsorát, a búcsút, az imádkozót, magát a temetést, a tort. A halálkultúra nem csak az öregekről szól. Meghal a fiatal, a gyermek, az élete teljében dolgozó munkálkodó ember. Minden korú embernek megadják a végtisztességet – mutatott rá Balázs Lajos.
A harmadik nagy rész a halállal kapcsolatos hiedelmek világát mutatja be, magát a gyászt, annak típusait. Kérdésünkre, hogy milyen a halálhoz való viszonya a székely embernek, elmondta, bármennyire is harciasnak, erősnek és karakteresnek állítódik be, amikor odakerül, hogy közeledik a vég, bizony fél. „Erre a bizonyítékom az, hogy hogyan hal meg. Pontosan a halálfélelem az, ami fokozatosan beleviszi és arra készteti, hogy önmagával, az életével szembesüljön. Ennek minden fokozata a halál elfogadásáról beszél. Ezt nem kíséri derű, vidámság, fáj az elmúlás, az elválás. Ragaszkodik utolsó pillanatig az élethez. Az ettől való megválás gondot, szomorúságot jelent.”
Péter Beáta
Balázs Lajos: Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál III. Menj ki én lelkem a testemből - Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszerda. 2014/
Előző kötetek:
Balázs Lajos: Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál I. Szeretet fogott el a gyermek iránt - A születés szokásvilága Csíkszentdomokoson /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszerda. 2013/
Balázs Lajos: Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál II. Az én első tisztességes napom - Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszerda. 2013/
Székelyhon.ro