Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Rogojan, Aurel I.
4 tétel
2007. február 16.
Hat jogszabályból álló nemzetbiztonsági törvénycsomagot terjesztett a parlament elé február 15-én a Nemzeti Liberális Párt részéről Radu Stroe, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) ellenőrző parlamenti bizottság elnöke és Marius Oprea, a kormányfő nemzetbiztonsági tanácsosa. A hat tervezet egyebek között a hírszerzés és a kémelhárítás tevékenységét, a hírszerző tiszt státuszát, a Lehallgatásokat Végző Országos Hatóság, az SRI és a Külföldi Hírszerző Szolgálat megszervezését és munkáját szabályozza. A törvénycsomag célja Stroe szerint olyan szervezetté változtatni a titkosszolgálatokat, amelyek saját lelkiismeretük és a törvény szerint végezhetik munkájukat anélkül, hogy bárkitől is politikai utasítást kaphatnának. A megalakuló Lehallgatásokat Végző Országos Hatóságot is a parlament ellenőrizné. A kidolgozók szerint az előző hasonló jogszabály összeállításában volt szekusok is részt vettek Aurel Rogojanu a Szekuritate utolsó főnöke, Iulian Vlad egykori kabinetfőnöke irányításával. Rogojanut, egyébként a Román Hírszerző Szolgálat korábbi igazgatója, Radu Timofte is személyes tanácsosaként foglalkoztatta. /Bogdán Tibor: A liberálisok változata – liberálisabb. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./
2011. december 9.
Szekus önvallomás
Kedden délután különös életpályájú szerző különleges könyvét mutatták be igen válogatott társaságban. A Grand Szálloda zsúfolásig megtelt termében Aurel I. Rogojan: A titkosszolgálatok ablaka – Románia a globális stratégiák játékában címmel írt kötetét ismertették.
Aurel I. Rogojan 1970-ben évfolyamelsőként végezte az állambiztonsági főiskolát (szekuritáté), ahol kémelhárításban szakosodott. 1973-ban jogot tanult egyetem utáni képzésben. 1970-től Bukarestben a belbiztonsági szolgálat alkalmazottja, 1977 és 1985 között Iulian Vlad akkori belügyminisztériumi államtitkár (országos szekuritátéparancsnok) kémelhárításért felelő kabinetvezetője. 1987-ben államtitkári rangban dolgozott. 1990-ben aktívan részt vett a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) megalakításában és felépítésében. A könyvet elsősorban volt kollégáknak („camarazi”) szánta, akik szép számban jelen voltak a könyvbemutatón.
Ha csupán felsoroljuk azokat, akik a könyvet méltatták – Vasile Dobrescu történész, egyetemi tanár, Ioan Pop Sabău ügyvéd (mindketten a Vatra Românească hajdani és jelenleg is igen aktív tagjai), Adrian Bărbulescu, az RHSZ tábornoka és Iulian Vlad tartalékos tábornok, 1989-ben a szekuritáté főparancsnoka – akkor anélkül, hogy mélyebben tanulmányoznánk a kötetet, rájöhetünk, hogy tulajdonképpen milyen céllal jelentette meg a szerző.
A könyvben a szerző érdekes fejezetekbe foglalva a romániai kémelhárítás „kulisszatitkaiba” vezeti be az olvasót. Nem tekinthetünk el attól sem, hogy a szerző, aki a múltat, a közelmúltat és a napjaink eseményeit elemzi, igen sok kulcsfontosságú információhoz jutott az évek során, így nagyon jól dokumentált a könyv. Nem kétséges, hogy a szelekció tendenciózus, de ezt maga a szerző sem tagadja, hiszen a könyv 554 oldalon nagyrészt azt elemzi, hogy az egységes Romániát miként próbálták meg évszázadok óta a nagyhatalmak különböző érdekszférákba sorolni, területét feldarabolni.
Többé-kevésbé köztudott és a történészek is bizonyítják, hogy az angolok voltak azok, akik a második világháborúban a Balkán északi részének két országát, Bulgáriát és Romániát a szovjeteknek játszották át. S hogy kinek milyen szerepe volt ebben, erről is érdekes epizódokat említ a szerző. A nem történészi szempontok szerint összeállított kötetben szó esik néhány olyan disszidensről is, akik a szerző szerint tulajdonképpen úgy ellenezték Ceauşescu rendszerét, hogy mindvégig a szovjetek malmára hajtották a vizet, magyarán: háttérből Románia sorsát a KGB irányította beépített értelmiségiekkel. Rogojan tábornok külön fejezetet szentel I. M. Pacepának is, aki tettével „elárulta nemzetét”.
Egy másik igen érdekes fejezet az 1989-es rendszerváltásról szól, nevezetesen arról, hogy a volt szekuritáténak milyen szerepe volt a decemberi és az azt követő eseményekben. A könyvbemutatón elhangzott, azt bizonyítja a tábornok, hogy abban az igen zavaros időszakban a szekuritáté mentette meg Romániát a széteséstől, attól, hogy az 1990-es évek elején geopolitikailag átrendeződő Európában a nagyhatalmak „ne osszák újra Romániát”. S hogy kik „formáltak jogot a nemzeti egységállamra”? – ezzel két – elsősorban nekünk, magyaroknak is igen érdekes fejezet foglalkozik. „A magyar delírium: propaganda, kémkedés és szélsőségesség Szent István Magyarországáért” – című részben a szerző az első világháborútól napjainkig végigköveti mindazt „az erőfeszítést, amelyet az anyaországiak és az erdélyi magyarok megtettek és tesznek annak érdekében, hogy átrajzolják Románia térképét”. Az adatok igen pontosak, tényszerűek – nyilvánvalóan mondhatnánk, de rögtön hozzá is tehetjük: sértően egyoldalúak, tendenciózusak, félrevezetőek. Belelapozgatva, igen vitatott kötetet juttattak eszembe. Ion Lăncrănjan történésznek valamikor a ’80-as években megjelent: Egy szó Erdélyről című gyűlölködő torzítása köszönt vissza az igen dokumentált főszekus művében. Igaz, ezúttal a kötet írója nem értelmez, magyaráz, csupán féligazságokat közöl.
S hogy ne csak a magyarokat viktimizálja mindazért, ami ma történik az országban, az utolsó fejezet Jugoszlávia és Románia árnyékháborúját ecseteli, felvázolva mindkét ország 1945 és 1989 közötti kémelhárító tevékenységét. S hogy ennek a küzdelemnek mi volt az igazi tétje? Nem kétséges, állítja a szerző, a szerbek a Bánságot akarták elcsatolni Romániától. E részből kiderül, hogy az éber szekuritáté miként akadályozta meg azt, hogy ez az országrész se váljon ki „a történelmi Romániából”.
Mindezek mellett – állítja egy másik rész –, ma az ország politikusainak a globalizáció gazdasági fenyegetettségével is szembe kell nézniük. Az üzleti érdekháborúnak is az a célja, hogy felossza az országot. Ezúttal nem a politikai átrajzolásról van szó, hanem arról, hogy a hazai erőforrásokat, a nyersanyagok kiaknázását egyes érdekek szerint átjátsszák a külföldi konszerneknek.
A bemutatón többek között az is elhangzott, hogy az 1989-es rendszerváltást követő események, az említett területi és gazdasági jellegű fenyegetettség kényszere miatt alakult meg a Román Hírszerző Szolgálat. A könyv szerzője pedig egyike volt, aki ezt a struktúrát újraépítette. Erről olvashat az érdeklődő a munkában, amely tulajdonképpen a „kémszolgálatok fölöttébb szükséges voltáról” próbálja meggyőzni az olvasót.
A mindenkori kémeknek, a belbiztonságiaknak az a szerepük, hogy megbízható, naprakész információt szolgáltassanak a politikusoknak, hogy a megfelelő információ birtokában a legjobb döntéseket hozzák – hangsúlyozták többen a teremben. A történelmi idők óta a kémek nemzeti érdeket szolgáltak – vallották többen is a pulpitusról.
Attól függ kinek, milyen érdeket – tehetjük hozzá a könyv olvastán.
Vajda György
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
Kedden délután különös életpályájú szerző különleges könyvét mutatták be igen válogatott társaságban. A Grand Szálloda zsúfolásig megtelt termében Aurel I. Rogojan: A titkosszolgálatok ablaka – Románia a globális stratégiák játékában címmel írt kötetét ismertették.
Aurel I. Rogojan 1970-ben évfolyamelsőként végezte az állambiztonsági főiskolát (szekuritáté), ahol kémelhárításban szakosodott. 1973-ban jogot tanult egyetem utáni képzésben. 1970-től Bukarestben a belbiztonsági szolgálat alkalmazottja, 1977 és 1985 között Iulian Vlad akkori belügyminisztériumi államtitkár (országos szekuritátéparancsnok) kémelhárításért felelő kabinetvezetője. 1987-ben államtitkári rangban dolgozott. 1990-ben aktívan részt vett a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) megalakításában és felépítésében. A könyvet elsősorban volt kollégáknak („camarazi”) szánta, akik szép számban jelen voltak a könyvbemutatón.
Ha csupán felsoroljuk azokat, akik a könyvet méltatták – Vasile Dobrescu történész, egyetemi tanár, Ioan Pop Sabău ügyvéd (mindketten a Vatra Românească hajdani és jelenleg is igen aktív tagjai), Adrian Bărbulescu, az RHSZ tábornoka és Iulian Vlad tartalékos tábornok, 1989-ben a szekuritáté főparancsnoka – akkor anélkül, hogy mélyebben tanulmányoznánk a kötetet, rájöhetünk, hogy tulajdonképpen milyen céllal jelentette meg a szerző.
A könyvben a szerző érdekes fejezetekbe foglalva a romániai kémelhárítás „kulisszatitkaiba” vezeti be az olvasót. Nem tekinthetünk el attól sem, hogy a szerző, aki a múltat, a közelmúltat és a napjaink eseményeit elemzi, igen sok kulcsfontosságú információhoz jutott az évek során, így nagyon jól dokumentált a könyv. Nem kétséges, hogy a szelekció tendenciózus, de ezt maga a szerző sem tagadja, hiszen a könyv 554 oldalon nagyrészt azt elemzi, hogy az egységes Romániát miként próbálták meg évszázadok óta a nagyhatalmak különböző érdekszférákba sorolni, területét feldarabolni.
Többé-kevésbé köztudott és a történészek is bizonyítják, hogy az angolok voltak azok, akik a második világháborúban a Balkán északi részének két országát, Bulgáriát és Romániát a szovjeteknek játszották át. S hogy kinek milyen szerepe volt ebben, erről is érdekes epizódokat említ a szerző. A nem történészi szempontok szerint összeállított kötetben szó esik néhány olyan disszidensről is, akik a szerző szerint tulajdonképpen úgy ellenezték Ceauşescu rendszerét, hogy mindvégig a szovjetek malmára hajtották a vizet, magyarán: háttérből Románia sorsát a KGB irányította beépített értelmiségiekkel. Rogojan tábornok külön fejezetet szentel I. M. Pacepának is, aki tettével „elárulta nemzetét”.
Egy másik igen érdekes fejezet az 1989-es rendszerváltásról szól, nevezetesen arról, hogy a volt szekuritáténak milyen szerepe volt a decemberi és az azt követő eseményekben. A könyvbemutatón elhangzott, azt bizonyítja a tábornok, hogy abban az igen zavaros időszakban a szekuritáté mentette meg Romániát a széteséstől, attól, hogy az 1990-es évek elején geopolitikailag átrendeződő Európában a nagyhatalmak „ne osszák újra Romániát”. S hogy kik „formáltak jogot a nemzeti egységállamra”? – ezzel két – elsősorban nekünk, magyaroknak is igen érdekes fejezet foglalkozik. „A magyar delírium: propaganda, kémkedés és szélsőségesség Szent István Magyarországáért” – című részben a szerző az első világháborútól napjainkig végigköveti mindazt „az erőfeszítést, amelyet az anyaországiak és az erdélyi magyarok megtettek és tesznek annak érdekében, hogy átrajzolják Románia térképét”. Az adatok igen pontosak, tényszerűek – nyilvánvalóan mondhatnánk, de rögtön hozzá is tehetjük: sértően egyoldalúak, tendenciózusak, félrevezetőek. Belelapozgatva, igen vitatott kötetet juttattak eszembe. Ion Lăncrănjan történésznek valamikor a ’80-as években megjelent: Egy szó Erdélyről című gyűlölködő torzítása köszönt vissza az igen dokumentált főszekus művében. Igaz, ezúttal a kötet írója nem értelmez, magyaráz, csupán féligazságokat közöl.
S hogy ne csak a magyarokat viktimizálja mindazért, ami ma történik az országban, az utolsó fejezet Jugoszlávia és Románia árnyékháborúját ecseteli, felvázolva mindkét ország 1945 és 1989 közötti kémelhárító tevékenységét. S hogy ennek a küzdelemnek mi volt az igazi tétje? Nem kétséges, állítja a szerző, a szerbek a Bánságot akarták elcsatolni Romániától. E részből kiderül, hogy az éber szekuritáté miként akadályozta meg azt, hogy ez az országrész se váljon ki „a történelmi Romániából”.
Mindezek mellett – állítja egy másik rész –, ma az ország politikusainak a globalizáció gazdasági fenyegetettségével is szembe kell nézniük. Az üzleti érdekháborúnak is az a célja, hogy felossza az országot. Ezúttal nem a politikai átrajzolásról van szó, hanem arról, hogy a hazai erőforrásokat, a nyersanyagok kiaknázását egyes érdekek szerint átjátsszák a külföldi konszerneknek.
A bemutatón többek között az is elhangzott, hogy az 1989-es rendszerváltást követő események, az említett területi és gazdasági jellegű fenyegetettség kényszere miatt alakult meg a Román Hírszerző Szolgálat. A könyv szerzője pedig egyike volt, aki ezt a struktúrát újraépítette. Erről olvashat az érdeklődő a munkában, amely tulajdonképpen a „kémszolgálatok fölöttébb szükséges voltáról” próbálja meggyőzni az olvasót.
A mindenkori kémeknek, a belbiztonságiaknak az a szerepük, hogy megbízható, naprakész információt szolgáltassanak a politikusoknak, hogy a megfelelő információ birtokában a legjobb döntéseket hozzák – hangsúlyozták többen a teremben. A történelmi idők óta a kémek nemzeti érdeket szolgáltak – vallották többen is a pulpitusról.
Attól függ kinek, milyen érdeket – tehetjük hozzá a könyv olvastán.
Vajda György
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2013. január 9.
Sergiu Nicolaescu, a történelemhamisítás mestere
Akárcsak a kommunista rendszer volt udvari költője, Adrian Păunescu halálakor, most, a Ceuasescu-féle politika szintén feltétel nélküli kiszolgálója, Sergiu Nicolaescu elhunyta alkalmából is valóságos nemzeti hisztéria tört ki – amit ezúttal természetesen súlyosbított az ortodoxok szerint „nem keresztényi temetésnek" számító, a „szinte az öngyilkossággal egyenlő" elégetés ténye is. Érdekes, hogy az emberek mennyire könnyedén feledkeznek meg mennyekbe emelt „hőseik" emberi gyarlóságairól, meghunyászkodásairól-gyávaságairól, megalkuvásairól.
Telt ház – nemzetközi díj nélkül
Sergiu Nicoalescu filmjei idehaza telt házakat vonzottak – ám soha egyetlen rangosabb nemzetközi díjat nem nyertek, még csak nevezésre sem tartották alkalmasnak műveit. Ezek a filmek voltaképpen a Ceauşescu-féle diktatúra szolgálatában állottak, egyaránt meghamisítva a múltat, a jelent és a „dicsőséges jövőt".
Történelmi filmjeiben a „román nép nagyszerű múltját" elevenítette fel, korántsem visszariadva a „múlt nagyszerűsége" érdekébent tett történelmi csalásoktól. Filmjei azoknak a filmeknek a kategóriájába tartoztak, amelyekben – ha egyáltalán voltak is – a magyar figurák csakis az „ország újraegyesítését" meggátolni akaró, „románnyúzó", „hazaáruló" grófok voltak – vagy legalább is púposak.
1970-ben készült, Romániába még ma is vetített Mihai Viteazul című filmjében a legnagyobb hamisítást a „román nép újraegyesítése" jelenti. Mihai Viteazulnak ugyanis ilyesmi eszébe sem juthatott, a középkorban ilyen cél még nem létezett – egyetlen nemzet számára sem. Az újraegyesítés gondolata Romániában például csak a 19. században fogalmazódott meg, a cél harcosai, a román értelmiségiek Mihai Viteazult csupám annak bizonygatására kívánták felhasználni, hogy ez a törekvés már évszázadok óta lelkesítette a román népet.
A Ceauşescu-féle nemzeti kommunista Romániában mindez nagyszerűen megfelelt a Moszkva befolyása alól némiképpen szabadulni kívánó pártfőtitkárnak, a „nemzeti egységet" valamennyi román uralkodót vezérlő gondolatnak kiáltotta ki, Burebisztától kezdve, Decebálon át – Nicolae Ceauşescuig.
Történelemhamisító hazugság az is, hogy az „Erdélyt az ősi román röghöz csatoló" címszereplőt a calugareni-i csata győzteseként ábrázolja, hiszen – a történelmi tények szerint – Mihai Viteazul felismerve a török hadsereg túlerejét, a törökök kezén hagyta Bukarestet és Targovistét, visszavonulva a csata színhelyéről a hegyekbe, ahol magyar segítségre várt. 1989-ben készül Mircea című filmjében Mircea cel Mare rovinei „hőstettéről" ír – még a főhös nevét is meghamisítva. Mircea cel Mare neve Mircea cel Bâtrănből ered, csakhogy a nyolcvanas évek elején Nicolae Ceauşescu rendeletére meg kellett változtatni a román történelmi személyek nevét is: Mircea cel Bâtrin nem lehetett „öreg, legfeljebb „nagy", így vált belőle Mircea cel Mare, Ioan Vodă cel Cumplitból pedig Ioan Vodă cel Viteaz lett. (Ezt bármely korabeli történelemtanár megmondhatja).
Kommunista akciófilm
„Akciófilmjeiben" Andrei Moldovan rendőrbiztos a főszereplő. Ő többé-kevésbé valós alak: Sergiu Nicoalescu nagybátyáról, a negyvenes évek Bukarestjének legendás hírű rendőrfelügyelőjéről mintázta meg. A többi viszont hazugság.
A komisszár vádol című filmjében a kommunisták vasgárdistákkal szembeni hősies ellenállásáról ír. A film szerint a kommunistákat 1941-ben kimentették a jilavai börtönből a vasgárdisták vérengzése elől. Csakhogy mindez nem igaz. A kommunisták a börtönben maradtak, és jóllehet a vasgárdisták 64 bebörtönzött tisztet, volt magas rangú tisztségviselőt öltek meg, a kommunistákkal nem foglalkoztak. A korabeli kommunista párt jelentéktelen erő volt akkor is, akárcsak 1944-ben.
A film Nicolae Ceauşescu hírhedtté vált 1971. júliusi téziseinek jegyében született meg: a 17 pontból álló „pártfőtitkári kezdeményezés" az Intézkedési javaslatok a politikai- ideológiai, a párttagok, valamennyi dolgozó marxista-leninista szellemben történő nevelése érdekében címet viselte, amolyan „kínai kulturális forradalom" megvalósítását javasolva. Sergiu Nicolaescu az időtájt a filmművészek pártszervezetének titkára volt. A téziseket követő ülés alkalmával arról biztosította a pártfőtitkárt, hogy a filmművészek a legteljesebb módon megértették az előttük álló feladatokat.
Az 1978-ban forgatott Megtorlás című filmjében a kommunista történetírásnak azt a tételét próbálja illusztrálni, hogy a vasgárdisták és az Antonescu-rendszer utcai harcáért a vasgárdisták voltak a felelősek. A filmben ugyanis egyik vezérük gyilkolta meg a Helmut Döring német őrnagyot, ami miatt kezdetét vették a harcok. A valóságban azonban köztudott, hogy a gyilkos egy görög eredetű angol titkosszolgálati ügynök, Sarantopoulos volt. Ő azonban a filmben csak egyszerű utcai csavargóként jelenik meg, akit a vasgárdisták megpróbáltak bűnbaknak megtenni a merénylet kapcsán.
Sergiu Nicolaescu felismerte, hogy Romániában nagy keletje van az akciófilmeknek. Román lapok idézik a Securitate volt tábornokát, Aurel Rogojant, aki szerint a rendező – nyilván, nem csak a tézisek illusztrálása miatt, de saját sikere érdekében is – megegyezett a Belügyminisztériummal abban, hogy komisszárja vitéz tetteiben egyben népszerűsíti majd a román rendőrséget is.
Sergiu Nicolaescu kiválóan tudott helyezkedni is. Fiatal rendezőként, amikor Nicolae Ceauşescu 1966-ban utasítást adott a művészeknek arra, hogy alkotásaikban a román nép bátorságát népszerűsítsék a történelmi hősökön keresztül, nyomban leforgatta A dákok című filmjét. E filmnek nagy szerepe van abban, hogy 1968-ban meghívták a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Ideológiai Bizottságának ülésére, ahol rögtön Ceauşescu után kapott szót.
Nem lett Mihai
Sergiu Nicolaescu nem csak rendezőként, de színészként is sikerre vágyott. Egyebek között Mihai Viteazul szerepét kívánta eljátszani. Ebben éppen egyik forgatókönyv-írója, Titus Popovici akadályozta meg, aki a Központi Bizottság ideológiáért és kultúráért felelős titkárához, Dumitru Popescuhoz fordult azért, hogy Sergiu Nicolaescut megakadályozza tervében. Titus Popovici szerint Sergiu Nicolaescunak nem voltak meg a színészi adottságai egy ilyen szerep eljátszásához. Annyit elért, hogy a központi bizottsági titkár meghallgatta a szerepre kiírt többi jelöltet is – és végül Amza Pellea mellett döntött.
Sergiu Nicolaescu azzal fenyegetőzött, hogy Ion Gheorghe Maurer miniszterelnökhöz fordul, akivel – mint híreszelte – unokatestvér. Dumitru Popescu azonban megelőzte őt, javaslatával közvetlenül Nicolae Ceauseşcuhoz fordult, aki rábólintott Amza Pelleára.
Dumitru Popescu persze azért is igazat adott Titus Popovici-nak, mert jól tudta, forgatókönyv-írókra szüksége van: egy-egy forgatókönyv elfogadása ugyanis rendkívül lassan haladt, több mint 40 ember kezén ment át, ameddig végül is a rendezőhöz jutott.
Ceauşescu szavaival
A középkorral foglalkozó román történész, Mariu Diaconescu a Histora című folyóiratban kitér Sergiu Nicolaescu filmjeinek történelemhamisítására. A Mircea című film kapcsán megjegyzi: Mircea cel Bâtran korántsem nyerte meg a csatát Bajaziddal szemben, mi több, csaknem két évig Erdélyben kényszerült maradni, 1395-ben pedig Brassóban hűséget esküdött Luxemburgi Zsigmond magyar királynak. Magyar segítséggel többször is megpróbált ismét trónra lépni, de a törökök minden kísérletét meghiúsították. „Hazafinak lenni nem jelenti az is, hogy hazugnak kell lennünk: A hazafiságot nem hazugságokban mérik" – vonta le következtetését cikke végén a történész.
Persze Romániában más filmrendezők is enyhén szólva könnyedén bántak a történelmi valósággal A Pintye Vitéz című filmben Mircea Moldovan rendező Pintyét a Habsburg-elnyomás ellen harcoló román hősként állítja be. Marius Diaconescu szerint azonban „Pintye vitéz" egyszerű útonálló volt, akit éppen a Habsburgok támogattak a románság magyarok elleni harcában.
Sergiu Nicolaescu azonban mondhatni mindannyiukon túltett. Így például Mircea című filmjében Mircea cel Batran (avagy a filmben: Mare) a román nép hősiességéről Nicolae Ceausescu egyik pártkongresszusi mondatával áradozik.
Maszol.ro,
Akárcsak a kommunista rendszer volt udvari költője, Adrian Păunescu halálakor, most, a Ceuasescu-féle politika szintén feltétel nélküli kiszolgálója, Sergiu Nicolaescu elhunyta alkalmából is valóságos nemzeti hisztéria tört ki – amit ezúttal természetesen súlyosbított az ortodoxok szerint „nem keresztényi temetésnek" számító, a „szinte az öngyilkossággal egyenlő" elégetés ténye is. Érdekes, hogy az emberek mennyire könnyedén feledkeznek meg mennyekbe emelt „hőseik" emberi gyarlóságairól, meghunyászkodásairól-gyávaságairól, megalkuvásairól.
Telt ház – nemzetközi díj nélkül
Sergiu Nicoalescu filmjei idehaza telt házakat vonzottak – ám soha egyetlen rangosabb nemzetközi díjat nem nyertek, még csak nevezésre sem tartották alkalmasnak műveit. Ezek a filmek voltaképpen a Ceauşescu-féle diktatúra szolgálatában állottak, egyaránt meghamisítva a múltat, a jelent és a „dicsőséges jövőt".
Történelmi filmjeiben a „román nép nagyszerű múltját" elevenítette fel, korántsem visszariadva a „múlt nagyszerűsége" érdekébent tett történelmi csalásoktól. Filmjei azoknak a filmeknek a kategóriájába tartoztak, amelyekben – ha egyáltalán voltak is – a magyar figurák csakis az „ország újraegyesítését" meggátolni akaró, „románnyúzó", „hazaáruló" grófok voltak – vagy legalább is púposak.
1970-ben készült, Romániába még ma is vetített Mihai Viteazul című filmjében a legnagyobb hamisítást a „román nép újraegyesítése" jelenti. Mihai Viteazulnak ugyanis ilyesmi eszébe sem juthatott, a középkorban ilyen cél még nem létezett – egyetlen nemzet számára sem. Az újraegyesítés gondolata Romániában például csak a 19. században fogalmazódott meg, a cél harcosai, a román értelmiségiek Mihai Viteazult csupám annak bizonygatására kívánták felhasználni, hogy ez a törekvés már évszázadok óta lelkesítette a román népet.
A Ceauşescu-féle nemzeti kommunista Romániában mindez nagyszerűen megfelelt a Moszkva befolyása alól némiképpen szabadulni kívánó pártfőtitkárnak, a „nemzeti egységet" valamennyi román uralkodót vezérlő gondolatnak kiáltotta ki, Burebisztától kezdve, Decebálon át – Nicolae Ceauşescuig.
Történelemhamisító hazugság az is, hogy az „Erdélyt az ősi román röghöz csatoló" címszereplőt a calugareni-i csata győzteseként ábrázolja, hiszen – a történelmi tények szerint – Mihai Viteazul felismerve a török hadsereg túlerejét, a törökök kezén hagyta Bukarestet és Targovistét, visszavonulva a csata színhelyéről a hegyekbe, ahol magyar segítségre várt. 1989-ben készül Mircea című filmjében Mircea cel Mare rovinei „hőstettéről" ír – még a főhös nevét is meghamisítva. Mircea cel Mare neve Mircea cel Bâtrănből ered, csakhogy a nyolcvanas évek elején Nicolae Ceauşescu rendeletére meg kellett változtatni a román történelmi személyek nevét is: Mircea cel Bâtrin nem lehetett „öreg, legfeljebb „nagy", így vált belőle Mircea cel Mare, Ioan Vodă cel Cumplitból pedig Ioan Vodă cel Viteaz lett. (Ezt bármely korabeli történelemtanár megmondhatja).
Kommunista akciófilm
„Akciófilmjeiben" Andrei Moldovan rendőrbiztos a főszereplő. Ő többé-kevésbé valós alak: Sergiu Nicoalescu nagybátyáról, a negyvenes évek Bukarestjének legendás hírű rendőrfelügyelőjéről mintázta meg. A többi viszont hazugság.
A komisszár vádol című filmjében a kommunisták vasgárdistákkal szembeni hősies ellenállásáról ír. A film szerint a kommunistákat 1941-ben kimentették a jilavai börtönből a vasgárdisták vérengzése elől. Csakhogy mindez nem igaz. A kommunisták a börtönben maradtak, és jóllehet a vasgárdisták 64 bebörtönzött tisztet, volt magas rangú tisztségviselőt öltek meg, a kommunistákkal nem foglalkoztak. A korabeli kommunista párt jelentéktelen erő volt akkor is, akárcsak 1944-ben.
A film Nicolae Ceauşescu hírhedtté vált 1971. júliusi téziseinek jegyében született meg: a 17 pontból álló „pártfőtitkári kezdeményezés" az Intézkedési javaslatok a politikai- ideológiai, a párttagok, valamennyi dolgozó marxista-leninista szellemben történő nevelése érdekében címet viselte, amolyan „kínai kulturális forradalom" megvalósítását javasolva. Sergiu Nicolaescu az időtájt a filmművészek pártszervezetének titkára volt. A téziseket követő ülés alkalmával arról biztosította a pártfőtitkárt, hogy a filmművészek a legteljesebb módon megértették az előttük álló feladatokat.
Az 1978-ban forgatott Megtorlás című filmjében a kommunista történetírásnak azt a tételét próbálja illusztrálni, hogy a vasgárdisták és az Antonescu-rendszer utcai harcáért a vasgárdisták voltak a felelősek. A filmben ugyanis egyik vezérük gyilkolta meg a Helmut Döring német őrnagyot, ami miatt kezdetét vették a harcok. A valóságban azonban köztudott, hogy a gyilkos egy görög eredetű angol titkosszolgálati ügynök, Sarantopoulos volt. Ő azonban a filmben csak egyszerű utcai csavargóként jelenik meg, akit a vasgárdisták megpróbáltak bűnbaknak megtenni a merénylet kapcsán.
Sergiu Nicolaescu felismerte, hogy Romániában nagy keletje van az akciófilmeknek. Román lapok idézik a Securitate volt tábornokát, Aurel Rogojant, aki szerint a rendező – nyilván, nem csak a tézisek illusztrálása miatt, de saját sikere érdekében is – megegyezett a Belügyminisztériummal abban, hogy komisszárja vitéz tetteiben egyben népszerűsíti majd a román rendőrséget is.
Sergiu Nicolaescu kiválóan tudott helyezkedni is. Fiatal rendezőként, amikor Nicolae Ceauşescu 1966-ban utasítást adott a művészeknek arra, hogy alkotásaikban a román nép bátorságát népszerűsítsék a történelmi hősökön keresztül, nyomban leforgatta A dákok című filmjét. E filmnek nagy szerepe van abban, hogy 1968-ban meghívták a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Ideológiai Bizottságának ülésére, ahol rögtön Ceauşescu után kapott szót.
Nem lett Mihai
Sergiu Nicolaescu nem csak rendezőként, de színészként is sikerre vágyott. Egyebek között Mihai Viteazul szerepét kívánta eljátszani. Ebben éppen egyik forgatókönyv-írója, Titus Popovici akadályozta meg, aki a Központi Bizottság ideológiáért és kultúráért felelős titkárához, Dumitru Popescuhoz fordult azért, hogy Sergiu Nicolaescut megakadályozza tervében. Titus Popovici szerint Sergiu Nicolaescunak nem voltak meg a színészi adottságai egy ilyen szerep eljátszásához. Annyit elért, hogy a központi bizottsági titkár meghallgatta a szerepre kiírt többi jelöltet is – és végül Amza Pellea mellett döntött.
Sergiu Nicolaescu azzal fenyegetőzött, hogy Ion Gheorghe Maurer miniszterelnökhöz fordul, akivel – mint híreszelte – unokatestvér. Dumitru Popescu azonban megelőzte őt, javaslatával közvetlenül Nicolae Ceauseşcuhoz fordult, aki rábólintott Amza Pelleára.
Dumitru Popescu persze azért is igazat adott Titus Popovici-nak, mert jól tudta, forgatókönyv-írókra szüksége van: egy-egy forgatókönyv elfogadása ugyanis rendkívül lassan haladt, több mint 40 ember kezén ment át, ameddig végül is a rendezőhöz jutott.
Ceauşescu szavaival
A középkorral foglalkozó román történész, Mariu Diaconescu a Histora című folyóiratban kitér Sergiu Nicolaescu filmjeinek történelemhamisítására. A Mircea című film kapcsán megjegyzi: Mircea cel Bâtran korántsem nyerte meg a csatát Bajaziddal szemben, mi több, csaknem két évig Erdélyben kényszerült maradni, 1395-ben pedig Brassóban hűséget esküdött Luxemburgi Zsigmond magyar királynak. Magyar segítséggel többször is megpróbált ismét trónra lépni, de a törökök minden kísérletét meghiúsították. „Hazafinak lenni nem jelenti az is, hogy hazugnak kell lennünk: A hazafiságot nem hazugságokban mérik" – vonta le következtetését cikke végén a történész.
Persze Romániában más filmrendezők is enyhén szólva könnyedén bántak a történelmi valósággal A Pintye Vitéz című filmben Mircea Moldovan rendező Pintyét a Habsburg-elnyomás ellen harcoló román hősként állítja be. Marius Diaconescu szerint azonban „Pintye vitéz" egyszerű útonálló volt, akit éppen a Habsburgok támogattak a románság magyarok elleni harcában.
Sergiu Nicolaescu azonban mondhatni mindannyiukon túltett. Így például Mircea című filmjében Mircea cel Batran (avagy a filmben: Mare) a román nép hősiességéről Nicolae Ceausescu egyik pártkongresszusi mondatával áradozik.
Maszol.ro,
2015. december 18.
A SRI volt tábornoka cáfolja, hogy Ceauşescu rakétákat akart bevetni Magyarország ellen
Románia egykori védelmi minisztere és egy volt titkosszolgálati tábornok cáfolja, hogy Nicolae Ceauşescu 1989 nyarán a paksi atomerőmű elleni rakétatámadást készített volna elő, ahogyan azt Szőczi Árpád újságíró Temesvár - A romániai forradalom kitörésének valódi története című könyvében leírta.
Az Adevarul című lap mai számában Victor Atanasie Stanculescu volt védelmi miniszter és Aurel Rogojan, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt tábornoka reagált a könyvben leírt állításokra.
Szőczi Árpád kanadai születésű magyar újságíró - aki maga is szerepet játszott annak a diktatúrát bíráló interjúnak a megszervezésében és külföldre csempészésében, amelyet Tőkés László akkori temesvári református lelkész adott 1989 elején egy kanadai tévéstábnak - a budapesti történeti levéltárban bukkant egy olyan magyar hírszerzői jelentésre, amely arról szólt, hogy Nicolae Ceausescu 1989 nyarán hét rakétát telepített a Kolozsvár melletti szászfenesi (Floresti) katonai egységbe, amelyeket a paksi atomerőműre állíttatott rá. A rakétákat állítólag arab közvetítéssel Kínából vásárolta, ugyanis attól tartott, hogy a magyarországi reformok Romániába is eljutnak, és őt is elsodorják.
Az újságírónak Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök is megerősítette az információt. A volt magyar kormányfő arról is tájékoztatta, hogy a fenyegetés hatására Magyarország az Egyesült Államokból és Japánból szerzett be rakétavédelmi rendszert.
Az Adevarulnak nyilatkozó Stanculescu - akit a történészek a Ceausescu-diktatúra megbuktatása egyik kulcsfigurájának tartanak - cáfolta, hogy Szászfenesre Magyarországot fenyegető rakétákat telepítettek volna. Romániának csak a moldvai Tecuciban voltak 300 kilométeres hatótávolságú, déli célpontok felé irányított orosz gyártmányú rakétái, Szászfenesen csak 17 kilométeres hatótávolságú légvédelmi lövegek voltak - magyarázta.
"Érdekes, okos emberként ismertem meg Németh Miklóst. 1989 decemberében Magyarország miniszterelnöke felajánlotta segítségét Romániának. Kérdezte, hogy szükségünk van-e vérkészítményekre, de azt mondtam neki, boldogulunk egyedül is. Csak azért mondták rólunk, hogy barátok vagyunk, mert a Balatonon nyaraltam. Sosem állt fenn annak a veszélye, hogy háború törjön ki Románia és Magyarország között" - idézte a volt védelmi minisztert az Adevarul.
Aurel Rogojan titkosszolgálati tábornok szerint a Szőczi Árpád által megtalált magyar titkosszolgálati jelentést egy a bukaresti nagykövetségen dolgozó tiszt juttathatta Magyarországra ellenőrizhetetlen híresztelések alapján.
"Olyasmi csak az országot lejáratni akaró (Amerikába menekült volt Securitate-vezető) Pacepa tábornok fejében fordulhatott meg, hogy Romániába arabok szállítottak fegyvereket, és semmi szükségünk nem volt kínai fegyverekre, akkoriban talán nekik lett volna szükségük a mieinkre" - mondta Rogojan az Adevarulnak. (mti, adevarul) .
Transindex.ro
Románia egykori védelmi minisztere és egy volt titkosszolgálati tábornok cáfolja, hogy Nicolae Ceauşescu 1989 nyarán a paksi atomerőmű elleni rakétatámadást készített volna elő, ahogyan azt Szőczi Árpád újságíró Temesvár - A romániai forradalom kitörésének valódi története című könyvében leírta.
Az Adevarul című lap mai számában Victor Atanasie Stanculescu volt védelmi miniszter és Aurel Rogojan, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt tábornoka reagált a könyvben leírt állításokra.
Szőczi Árpád kanadai születésű magyar újságíró - aki maga is szerepet játszott annak a diktatúrát bíráló interjúnak a megszervezésében és külföldre csempészésében, amelyet Tőkés László akkori temesvári református lelkész adott 1989 elején egy kanadai tévéstábnak - a budapesti történeti levéltárban bukkant egy olyan magyar hírszerzői jelentésre, amely arról szólt, hogy Nicolae Ceausescu 1989 nyarán hét rakétát telepített a Kolozsvár melletti szászfenesi (Floresti) katonai egységbe, amelyeket a paksi atomerőműre állíttatott rá. A rakétákat állítólag arab közvetítéssel Kínából vásárolta, ugyanis attól tartott, hogy a magyarországi reformok Romániába is eljutnak, és őt is elsodorják.
Az újságírónak Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök is megerősítette az információt. A volt magyar kormányfő arról is tájékoztatta, hogy a fenyegetés hatására Magyarország az Egyesült Államokból és Japánból szerzett be rakétavédelmi rendszert.
Az Adevarulnak nyilatkozó Stanculescu - akit a történészek a Ceausescu-diktatúra megbuktatása egyik kulcsfigurájának tartanak - cáfolta, hogy Szászfenesre Magyarországot fenyegető rakétákat telepítettek volna. Romániának csak a moldvai Tecuciban voltak 300 kilométeres hatótávolságú, déli célpontok felé irányított orosz gyártmányú rakétái, Szászfenesen csak 17 kilométeres hatótávolságú légvédelmi lövegek voltak - magyarázta.
"Érdekes, okos emberként ismertem meg Németh Miklóst. 1989 decemberében Magyarország miniszterelnöke felajánlotta segítségét Romániának. Kérdezte, hogy szükségünk van-e vérkészítményekre, de azt mondtam neki, boldogulunk egyedül is. Csak azért mondták rólunk, hogy barátok vagyunk, mert a Balatonon nyaraltam. Sosem állt fenn annak a veszélye, hogy háború törjön ki Románia és Magyarország között" - idézte a volt védelmi minisztert az Adevarul.
Aurel Rogojan titkosszolgálati tábornok szerint a Szőczi Árpád által megtalált magyar titkosszolgálati jelentést egy a bukaresti nagykövetségen dolgozó tiszt juttathatta Magyarországra ellenőrizhetetlen híresztelések alapján.
"Olyasmi csak az országot lejáratni akaró (Amerikába menekült volt Securitate-vezető) Pacepa tábornok fejében fordulhatott meg, hogy Romániába arabok szállítottak fegyvereket, és semmi szükségünk nem volt kínai fegyverekre, akkoriban talán nekik lett volna szükségük a mieinkre" - mondta Rogojan az Adevarulnak. (mti, adevarul) .
Transindex.ro