Nagyváradon több utca magyar nevet kapott, így lett Tabéri Géza, Schiff Ernő, Reményik Sándor, Rimanóczy Kálmán, Szent László /Sfantul Ladislau/ utca, ezenkívül a Kanonok sor visszakapta nevét /Sirul Canonicilor/. Székelyhídon is jóváhagytak több magyar utcanevet, így Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Kazinczy Ferenc és Irinyi János utca. /Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 6./

Budapesti támogatás a Rhédey-kápolnának
A magyarországi Műemléki Alap segítségével újítják fel a nagyváradi Rhédey-kápolnát, az alap 30 ezer lejjel támogatja a beruházást. A Rhédey-kertben található kápolnában gróf Rhédey Lajos, volt bihari főispán, mecénás és felesége nyugszik. A telket, amelyen az állatkert is működik, a 19. század elején ajándékozta a városnak.
1741-ben került Váradra, később visszaköltözött Pestre, de azt kívánta, hogy itt temessék el. A kápolnát, amelyet azelőtt az állatkert szarvasai használtak menedékként, 2004-ben kívülről már felújították, s a most kapott 30 ezer lejből, illetve a városkasszából hozzácsapott ugyanekkora összegből idén belülről is megújulhat – közölte csütörtökön Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere egy sajtótájékoztatón, amelyen dr. Kiss Katalin, Budapest főépítésze is részt vett. Mint mondta, a kápolnában egy kis emlékmúzeumot is létre kívánnak hozni. A csütörtökön aláírt szerződés értelmében márciusban megkezdődhet a munka, amelyet év végéig be kell fejezni.
A Műemléki Alap Nagyszalontán, Marosvásárhelyen, illetve a Felvidéken és Kárpátalján is segített már jelentős épületek helyreállításában, évente egyszer ugyanis résztámogatást biztosít különböző határon túli műemlék épületek felújítására. Kiss Katalin elmondta: a nagyváradi önkormányzat által benyújtott pályázat tökéletesen megfelelt az alap célkitűzéseinek.
Ilie Bolojan polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a város számtalan műemlék épülete közül elsősorban azokat kell helyreállítani, amelyek olyan emberekhez kötődnek, akik tettek valamit a városért. A következő felújítandó műemlék a városi temetőben található Rimanóczy-kápolna lesz. Rimanóczy Kálmán és fia, a két neves nagyváradi építész munkája nyomán épülhetett fel egyebek mellett a városháza is, Várad egyik legjelentősebb építészeti remeke.
Nagy Orsolya. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Emléknap a váradi kőszínház tiszteletére
Nagyvárad – Pénteken egész napos programsorozatal emlékezik meg a nagyváradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulójára a Szigligeti Színtársulat.
Nyílt próba, könyvbemutató, kerekasztal-megbeszélés, épületismertetés, ezek az események fémjelzik az október 15-i emléknapot, melyet a nagyváradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulója alkalmából szervez a helyi Szigligeti Színtársulat. Dimény Levente a társulat művészeti vezetője az emléknap kapcsán elmondta: „amikor célul tűztük ki azt, hogy október 15-én megünnepeljük a Szigligeti színház épületének száztíz éves évforduljóját, akkor még volt egy ígéretünk arra, hogy az épület felújítása október 15-re elkészül. Nyilván, ma már mindannyian tudjuk, hogy ez 15-re nem készül el, de mivel az évforduló attól még évforduló marad, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenképpen megtartjuk az emléknapot.”
Színháztörténet
Péter I. Zoltán helytörténész a váradi kőszínház építésének rövid történetét vázolta fel lapunknak: Az első magyar nyelvú előadás 1798 aug 26-án volt Nagyváradon, ezt követően az 1820-as években merült fel először egy kőszínház építésének gondolata. Gyűjtést is rendeztek erre a célra, de a színházépítésből nem lett semmi, nemcsak azért, mert nem gyűlt össze elég pénz, hanem azért is, mert Újváros és Olaszi polgárai nem tudtak megegyezni abban, hogy hol épüljön fel a színház. A színházépítési terv az 1890-es években kapott új lendületet, amikor az önkormányzat versenytárgyalást írt ki, amelyet azonban nem nyert meg senki. Ekkor közvetlenül a Fellner és Helmer bécsi céghez fordultak, amely el is készítette a tervet. Akkor még úgy volt, hogy a színház a Nagyvásártéren lesz. Ez az elképzelés a befolyásos váradi építészek, és főleg id. Rimanóczy Kálmán közbelépése nyomán módosult. Rimanóczy a Bémer teret javasolta a kőszínház helyszínéül, ahol akkoriban szűk bazárszoros nehezítette a közlekedést. Rimanóczy vállalta azt, hogy a színház felépítésével párhuzamosan lebontja a Bémer téri épületeket is, és bazárépületet épít, melynek évi jövedelmét 20 ezer koronára becsülte, és amennyiben a bazárépület nem termelne ennyi jövedelmet, akkor ő a különbözetet saját pénzéből fizette volna ki. Ez az érv hatott, így 1899 tavaszán Rimanóczyt bízták meg a kivitelezéssel az új helyszínen. Megjegyzenő, hogy Fellner és Helmer jóváhagyták az új helyszínt, mert alkalmasnak ítélték arra, hogy ott épüljön meg az általuk a Nagyvásártérre tervezett épület. Mivel a szakmában nem vették jónéven Rimanóczy eljárását, ezért ő maga mellé vette két riválisát, Guttman Józsefet és Rendes Vilmost. 1899 nyarán hozzákezdtek a Bémer téri épületek lebontásához, és rekordidő, mindösszet tizenöt hónap alatt elkészült a színház. 1900 október 15-én délben tették le a zárókövet a színház előcsarnokában, és akkor helyezték el azt az időkapszulát is, amelyet nemrégiben találtak meg az épület restaurálásakor. Ezt követően díszgyűlést tartottak a régi városháza épületében, este hét órakor pedig megkezdődőtt a díszelőadás, melynek fő műsora Erkel Ferenc Hunyadi László című operája volt a Szigligeti Színház társulatának előadásában.
Program
A száztíz éves évforduló pénteki emléknapjának első programja délelőtt tíz órakor kezdődik és egy óráig tart: a Szigligeti színtársulat művészei várják a diákokat, akiket körbevezetnek a színházon, megmutatják nekik a színpadot, az öltözőket, a műszaki berendezést, a zsinórpadlást stb. Egy órától kerekasztal-beszélgetés lesz az épületfelújításban résztvevő szakemberekkel és vállalkozókkal, amelyen főként a felújítás technikai kérdéseiről lesz szó. Két órától Szabó Attila az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa tart vetített képes előadást Közép-Kelet Európa színházépítészetéről. Délután fél hattól mutatják be Nagy Béla Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897-1902) című könyvét. Mind a kerekasztal-beszélgetés, mind a könyvbemutató moderátora Péter I. Zoltán helytörténész, lapunk egykori munkatársa lesz. Az emléknap zárómomentumaként este hét órától nyílt próbára invitálja az erdeklődőket a Szigligeti Színtársulat. „A készülő Pirandello darabunk munkálataiba nyerhet bepillantást a közönség” – jelezte Dimény Levente. Az emléknap minden rendezvényére a belépés ingyenes.
Pap István
erdon.ro

Hullámzás a szimbolikus térben
Ha nem érti a kedves olvasó, miféle képzavaros cím ez, nincs egyedül. Két ismert közéleti személyiség, Ilie Bolojan és Tőkés László szavaiból lett összegyúrva ez a mondat, a provokálás nem titkolt szándékával. Valóban, szimbólumokról van ismét szó, magyar szimbólumokról, méltatlanul meggyalázott, fel és leszerelt, ellopott és visszakövetelt, kiharcolt és gyáva, kompromisszumnak nevezett megalkuvással eltorzított, csúffá tett szimbólumokról. Természetesen Nagyvárad utcáinak, tereinek, sugárútjainak és mellékutcáinak magyar megnevezéseiről van szó. De beszélhetünk eltávolított és eltüntetett szimbólumokról (turul a városháza homlokzatán, magyar címer a színház homlokzatán), ellopott és kifacsart szimbólumokról (a város címere), szétdúlt, eltakarított és cinikus módon elnevezett szimbólumokról és szimbolikus terekről (olaszi és szőllősi temetők és sírkövek).
Jelképek ezek, többszörösen is. Nemcsak egy civilizált nagyváros tartozékai önmagukban, hanem egy kultúra, egy nép önkifejezési eszközei, egy szemléletmód tárgyiasult kellékei, egy életvitel szerves, képi és tárgyi megjelenítései. Olyannyira szorosan kötődnek az őket létrehozó, megalkotó emberekhez, azok kultúrájához, hogy egymás nélkül értelmezhetetlenek. Egyetlen nép sem lehet meg tárgyi jelképek nélkül, amelyek csak rá jellemzőek, és a jelképek, valamint az ezeket hordozó közösségi terek sem lehetnek meg az őket megalkotó kultúra nélkül, hisz ha nincs mögöttük nemzet, nép, kiüresednek, legfennebb régészek s múzeumlátogatók számára lesznek érdekesek. Mi magyarok, gazdag kultúránk révén, mindig is szálka voltunk sokak szemében, s ez mindenkori veszteségeinket okozta, jelképeink rombolásával is járt. A fentebb felsoroltakon kívül rengeteg veszteségünk volt a múltban, de sajnos a hivatalos diskurzus ellenére napjainkban sincs ez másképp. Hisz mi másként lehetne értelmezni az elmúlt húsz év demokratikusnak álcázott kultúrharcát? Erdély és a Partium tájain, lett légyen az szórvány vagy tömbmagyar terület, harcolni kellett (volna) jelképeinkért, szobrainkért, utca- és térelnevezéseinkért. Harcoltak/harcoltunk is, ki-ki tudása, hatalmi helyzete, akarata, tudatossága fokához mérten. Ne legyenek illúzióink, nem állunk nyerésre ebben a harcban. Nem csak azért, mert ellenfeleink számosak és erősek (helyi szinten Petru Filiptől, aki alig várja, hogy húsz százalék alá essen arányszámunk, egészen Bolojanig, aki számára fontosabbak a kátyúk, mint 56 ezer magyar), hanem azért is, mert a mi oldalunkon sem egy a tábor és a zászló...
A lehető legveszélyesebb és legtöbb kárt okozó helyzetben vagyunk: deklaráltan magyar és érdekvédelmi szervezetünk tele van inkompetens, oda nem való, karrierista pártkatonával. Ezt az állítást nem a már jól ismert érvekkel szeretném alátámasztani, hanem egészen friss és látszólag jelentéktelen apróságokkal. A napokban egy fórumon szóba került az RMDSZ eddigi teljesítménye, és ezzel kapcsolatban a váradi magyar alpolgármester a következőket mondta: „Mi értük el, hogy a városháza dísztermében egy emléktáblán a magyar polgármesterek is fel legyenek tüntetve. És mi értük el, hogy látható legyen Várad 1590-es évekből származó metszete, szintén a Polgármesteri Hivatal dísztermében.” Szép, mondhatni túl szép. Mi is itt a gond? Csupán annyi, hogy a mindkét falat díszítő, jelképerejű, történelemben gyökerező kép történelmet hamisít! A polgármesterek listáján két magyar polgármester neve is románosítva szerepel (a Csorba Jánosé és Petrovics Andrásé), azt sugallva, hogy az 1850-es években itt román polgármesterek voltak, ráadásul az évszámok sem stimmelnek, míg Takács Arnold (1854–1855), Miklósi Ferenc (1855–1857), Toperczer Ödön (1857–1860), Lázár Mihály (1862–1865), Stettner Lajos (1866) fel sincs tüntetve. A másik tábla pedig egy szimpla hamisítvány. Német nyelvű, részletes metszet a városról, felirata a következő: Grosswardein, Oradea 1590. Azon felül, hogy az Oradea városnév csak 1920 óta létezik, nem akadt egy városházi magyar érdekvédő, aki szóvá tette volna a szégyenletes hamisítást, vagy legalább egy Nagyvárad felirattal korrigálták volna a sokat emlegetett tolerancia jegyében, vagy akár kemény alku árán. De mit is várhat a bennszülött magyar olyan érdekvédőktől akik nem átallnak az említett fórumon olyan, a várost bemutatni hivatott reklámanyagot osztogatni, amelyben a következő emeletes okosságok olvashatóak: „1980-ban id. Rimanóczy Kálmán megépítette a ma bankfióknak otthont adó szállodaépület Körös-parti szárnyát”, illetve „Nagyvárad, az ország keleti határánál, a Nyugatot és Keletet összekötő kereskedelmi utak kereszteződésében alapították”. Nem elég, hogy nem ismerik a naptárat, sem az égtájakat, de a magyar nyelven is erőszakot tesznek.
Ennyi talán elég is lesz belőlük, és nem csak jelképesen. Ideje váltani.
Barta Béla, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Párhuzamos életrajzok és Örök Szilágy
Nagyvárad – A XIX. Festum Varadinum keretében mutatták be pénteken Kupán Árpád Párhuzamos életrajzok – Nagyvárad egykori hírességei című könyvét, illetve Bálint István János Örök Szilágy című tanulmánykötetét.
Zsúfolásig megtelt a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumterme Kupán Árpád történész könyvének bemutatóján, amely a Partiumi Füzetek sorozat 62. részeként jelent meg. Az alaphangulatot Thurzó Sándor József teremtette meg mélyhegedű-játékával, majd Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve örömét, hogy „a terem megtelt könyvszerető emberekkel”.
Életkor és gondolkozásmód
A kiadvány tematikáját, szerkezetét ismertetve a szerző előszavából idézett Dukrét Géza:„Annyit szeretnénk elérni írásunkkal, hogy kiemeljünk a feledés homályából néhány olyan egykori váradi hírességet, aki a maga idejében igazi lokálpatriótaként a városért élt és küzdött, dolgozott (…) A bemutatandó személyeket két szempont alapján párosítottuk: életkoruk és gondolkozásmódjuk szerint. Arra törekedtünk, hogy hasonló életkorúakat állítsunk párba; mégpedig úgy, hogy az első a konzervatív, hagyományőrző, jobboldali beállítottságú – a második szabadelvű, változtatni akaró, baloldali eszmerendszer híve legyen”.
Az egykori váradi hírességek közül a következők életéről és munkásságáról olvashatunk – nem csupán e személyiségeket ismerve meg, hanem átfogó képet kapva a korról is, amelyben éltek: Bertsey György – id. Rimanóczy Kálmán, dr. Karácsonyi János – dr. Berkovits Ferencz, Sulyok István – dr. Adorján Ármin, dr. Várady Zsigmond – dr. Edelmann Menyhért, dr. Adorján Emil – dr. Papp János, Hegedűs Nándor – Dutka Ákos, dr. Soós István – dr. Ágoston Péter.
Fontos a múlt ismerete
„A történelem az élet tanítómestere” – idézte az ókori latinokat Kupán Árpád felszólalásában, hiszen „a múlt ismerete számos tanulsággal szolgálhat arra, hogy elkerüljük a hibás döntéseket, téves lépéseket”. Szavai szerint helytörténeti kutatásai során „megismerhetett” olyan személyiségeket, akik sokat tettek városunkért, az itt élő közösségért, így állt össze egy könyvvé az életrajzsorozat. A kiadványt a korabeli fényképek mellett Bányai Szabados Katalin képzőművésznek az ismert nagyváradi épületekről készült grafikái díszítik.
Örök Szilágy
A pénteki rendezvényen Bálint István János Örök Szilágy című tanulmánykötetét is bemutatták. Péter I. Zoltán váradi helytörténész méltatásában a szerzőről elmondta: Zilahon született, a ’70-es években teológiát tanult Kolozsváron, majd 1977-ben áttelepült Magyarországra, ahol magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanári és művészettörténészi oklevelet szerez. „Az évtizedek során kutatói, könyvtárosi, levéltárosi, szerkesztői munkát végzett, több lapban jelentek meg tanulmányai. Több könyve is megjelent, legutóbb az Örök Szilágy, melyben a középkori hazai írásbeliség latin nyelvű kezdetétől gyűjtötte össze a Szilágyságról fellelhető írott és képi anyagot, illetve térképeket. Mindez nagy segítséget jelent e tájegység helytörténeti kutatói számára” – hangsúlyozta Péter I. Zoltán. A szerző, Bálint István János tudatta: elsősorban „a nemzettudat erősítésének” szánta tanulmánykötetét, melyben fellelhető sok más egyéb mellett viselettörténet, családtörténet, zászlótörténelem, ételkultúra stb. A kötet anyaga több mint hét évszázadot ölel át, és több mint húsz éves gyűjtői munkának az eredménye.
A kettős könyvbemutatón egy Juhász Gyula és egy Reményik Sándor vers elszavalásával S. Németh Katalin működött közre.
Tököli Magdolna
erdon.ro

Kétszáz éve kezdődött Várad újjáépítése
Nagyvárad – A Festum Varadinum keretében a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének meghívására Péter I. Zoltán, lapunk egykori munkatársa tartott előadást Nagyváradról a váradi Ady Líceumban.
Péter I. Zoltán előadásában először a város megalapításának hagyományára tért ki, elmondva, hogy a történelmi hitelesség tekintetében vannak még kételyek a város alapításának pontos időpontjára vonatkozóan, de a köztűudatba beépült hagyomány szerint a várost 1092-ben alapította Szent László király. Az előadó elmondta, hogy a városnak viszontagságos története volt, hiszen a tatárok és a törökök is feldúlták azt, de a Habsburgok is pusztították a várost, míg végül 1692-ben sikerült visszafoglalni a várat a törököktől. Ezzel azonban még nem ért véget a város szenvedése, hiszen a Rákóczi-féle szabadságharc alatt a kurucok is pusztították a Habsurgok erősségének számító várat és várost. Gyakorlatilag Nagyvárad újjáépítése 1711-ben, a Rákóczi szabadságharc bukása után kezdődött el, tehát az újjáépítés éppen kétszáz éves múltra tekint vissza. Megtudtuk, hogy 1711-ben mintegy száz ember maradt a városban, ezek az emberek kezdték meg annak újjáépítését, majd a demográfiai változások ismertetése következett. Péter I. Zoltán elárulta, hogy a múlt század hetvenes éveiben került először többségbe a románság Nagyváradon.
Régi felvételek
Ezt követően az elmúlt kétszáz évben történt nagyszabású, főként egyházi jellegű építkezésekről számolt be a helytörténész. Megtudtuk többek között, hogy a Széchenyi (Traian) téren lévő Szentháromság ortodox templom eredetileg a város első római-katolikus székesegyháza volt, és miután megépült a Szent László templom, a kis templomot átadták a pálos rendnek, majd a rutén katolikusokhoz került, ezt követően pedig 1777-ben a görög katolikusok kapták meg. A görög-katolikus egyház 1948-as felosztása után a templom a hetvenes évekig használaton kívül volt, akkor kapta meg az ortodox egyház az épületet. A jelenlévők számos más nagyváradi épület érdekes történetével is megismerkedtek Péter I. Zoltán előadásából, aki a program második felében Nagyváradról készült régi felvételeket vetíttetett le, végezetül pedig Rimanóczy Kálmán leszármazottjának, Rimanóczy Jenőnek rövid összeállítását tekintették meg zárásképpen a megjelentek.
Pap István
erdon.ro

Ünnepség: Város, kinek nem látni mását
A Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében január 19-én Berettyóújfaluban mutatták be dr. Fleisz János és Péter I. Zoltán tavaly megjelent köteteit. Az eseményt Juhász Gyula Várad című versének szavalata nyitotta meg Aranyosiné Csalánosi Csilla pedagógus előadásában, majd Pálfi Anikó, Berettyóújfalu alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket.
Nagyvárad történelmét, építészet történetét, valamint Ady Endre Váradon töltött éveit ismerhették meg közelebbről az érdeklődők a csütörtök délutáni könyvbemutatón Dr. Fleisz János a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke és Péter I. Zoltán helytörténész könyvein keresztül. Pálfi Anikó, Berettyóújfalu alpolgármester elmondta, hogy a Magyar Kultúra Napja már több éve rendezvénysorozattá nőtte ki magát, és ezt a közös ünnepet már tizenkét éve Nagyváraddal közreműködve szervezik. Köszöntőbeszédét Kodály Zoltán híres idézetével zárta: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”
Várad történelme
Sárközi Zoltán váradi tanácsos kifejtette, hogy a két ország magyarságát a közös nyelv köti össze, amelynek megőrzése az anyaországon kívül nehezebb, de Péter I. Zoltán és Fleisz János könyveiben megismerhető Nagyvárad és az itteni magyarság története.
Dr. Fleisz János három könyvét mutatta be: röviden beszélt Szacsvayról szóló, 2009-ben megjelent Egy tollvonás volt a bűne – Szacsvay Imre az Országgyűlés vértanú jegyzője című nagy monográfiájáról és Szacsvay Imre emlékezete című monográfiájáról, majd Nagyvárad várostörténete című könyvét mutatta be hosszabban. Dr. Fleisz János elmondta, hogy könyvében 1082-től a 2000-es évekig mutatja be a város történelmét. Hozzátette: a lendületes fejlődés, pusztulás, majd az újjászületés sorozatán ment keresztül a város, de mindig volt ereje az újrakezdésre. Elhangzott, hogy minden hányatottság ellenére Nagyváradnak ma is jelentős fejlődési képességei vannak.
Ady és Várad
Péter I. Zoltán több könyvét is bemutatta: Szecessziós építészet Nagyváradon; Nagyvárad városháza; Magam szeretem, ha szeretlek – Ady Endre szerelmei, regényes életrajz, valamint a Beszélgetések a fiatal Ady Endrével című köteteit. A város építészettörténetével kapcsolatban a szecessziós épületek helyzetét emelte ki. Elmondta, hogy a legtöbb szecessziós stílusú épület hálóval van lefedve, mivel jogi problémák miatt, és mivel a jelenlegi tulajdonosok nem tudnak arányosan hozzájárulni a felújításhoz, jelenleg ez a megoldást találta a város. Hozzátette:a szecessziós építészet fő alakja ifj. Rimanóczy Kálmán, aki a váradi városháza épületének tervezője. A városháza építésének az író külön könyvet szentelt, amelyben leírja az épület történetét és viszontagságait a tervezés fázisától kezdődően. Ezután Ady szerelmeiről szóló kötetét mutatta be, és az Adyval készült képzelt interjúkról is beszélt: „Első olvasatra bárki számára meglepőnek tűnhet a most publikált interjúcsokor. Valóban képzelt beszélgetések ezek, de gyorsan hozzá kell tennem, hogy hiteles válaszokkal, amelyek a fiatal újságíró nagyváradi újságcikkeiből származnak, amelyek a nagyközönséghez nehezen jutnak el.”
Új könyv
A könyvbemutató alkalmával Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság munkájáról és a Partiumi füzetek könyvsorozatról beszélt.
A bemutató után Péter I. Zoltánt arról kérdeztük, hogy milyen könyvön dolgozik jelenleg. „Ezt általában nem szokták elmondani a babonások, de én nem vagyok az. Jelenleg a Nagyvárad című napilapot kutatom, amely 1870-től jelent meg. Két-három hónappal ezelőtt kezdtem el lapozgatni. Jelenleg 1875-ig jutottam e,l és 1915-ig szeretném áttekinteni. A kutatási időszak körülbelül egy évig fog tartani. Több témában jegyzetelek: például az 1874-es váradi kolera járványról gyűjtök adatokat, amiből külön újságcikk lesz, valamint a váradi kávéházi életről a monarchiában, amelyből remélhetőleg egy könyv lesz. A kutatást több mindenre fogom felhasználni. Viszont van egy kéziratom ami tavaly készült, és amelynek címe Nagyvárad Anno 1900. Ez részben kötődik Adyhoz, mivel egy 1901-es cikkével kezdődik, amelyben arra tér ki, hogy meg kéne írni az 1900-as év krónikáját. Én erre a kérésre válaszoltam, és ígéretek szerint idén tavasszal könyv formájában is meg fog jelenni.”
Megnyitó
Ugyancsak január 19-én a berettyóújfalui Bihari Múzeum időszaki kiállító termében megnyitották A Himnusz kultuszának nyomában nevű időszaki kiállítását, amely márciusig látogatható. A kiállítást Kapornai Andrásné nyugdíjas pedagógus nyitotta meg. Közreműködött a Széchenyi-tagiskola énekkara.
Nagy Noémi
erdon.ro

Helytörténeti kiállítás a rogériuszi templomban
Egykor volt váradi nagyjaink, egykor volt nyughelyei címmel nyitottak meg helytörténeti fotókiállítást a rogériuszi templom előcsarnokában.
A vasárnapi tizenegy órás istentisztelet követően helytörténeti kiállítás nyílt Egykor volt váradi nagyjaink, egykor volt nyughelyei címmel. A fotók Kordics Imre gyűjtéséből származnak. Az eseményen a kiállítás fővédnöke, Cseke Attila polgármester jelölt köszöntötte a jelenlevőket. Elmondta, hogy váradi nagyjaink, építészek, orvosok, jogászok mindannyian mintát, példaképet hagytak hátra a jövő nemzedéknek. „A neves személyiségek olyan Nagyváradot hagytak ránk, ami Partium és Erdély motorja volt. A kiállítás üzenete pedig az, hogy azt az örökséget, amit ránk hagytak, vissza kell állítani, hogy a város újra motorja legyen Erdélynek”-mondta.
Neves személyek
A köszöntést követően Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke ismertette a kiállítás anyagát. Előszőr az Olaszi temetőről beszélt, amelynek mára nyoma veszett. Elmondta, hogy a temető történelmünk egy darabja, bizonyíték arra, hogy itt voltunk. Hozzátette, hogy napjainkban sajnos tudatos rombolás áldozatai ezek a sírhelyek, amelyek őseink nyughelyei. A továbbiakban azokról a jeles személyekről beszélt, akiket a kiállítás bemutat. Többek között idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán építészek, Ritoók Zsigmond jogász, Rómer Flóris a régészet és a műemlékvédelem megteremtőjének, Bunyitai Vince püspök, Sztaroveszky Károly orvos és Iványi Ödön újságíró életrajzi adatait és munkásságát mutatta be Dukrét Géza. Kerekes József református lelkipásztor végezetül hozzátette, hogy fontosak az ilyen kiállítások, mivel ha az emberek hallották is jeles őseink neveit, nagy részük nem tudja pontosan mit is köszönhetünk nekik.
Nagy Noémi. Erdon.ro

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y
"Az új esztendőben tehát nem nyugodhatunk bele sem az igazságtalanságokba, sem a hazugságba, sem a korrupcióba – (…) nem várhatunk és nem ülhetünk a babérainkon, tétlenül. Komoly munka és nehéz küzdelem vár reánk." – fogalmaz Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke 2013. január 4-én kiadott Újévi Nyilatkozatában.
A Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Szilágyi Zsolt néppárti alelnök társaságában tartott sajtótájékoztatón – melynek keretében a mellékelt Újévi Nyilatkozatot közrebocsátotta – Tőkés László az ez évi célkitűzések közül kiemelte a „kommunizmus perének” folytatását, a plurális egység megteremtését, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum működésének beindítását és kiszélesítését a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében, valamint a huszonhárom évvel ezelőtt már kezdeményezett Román–Magyar Kerekasztal létrehozását. Ez utóbbi megítélése szerint nem lehet „pártpolitikai paktumok” és „háttéralkuk” tárgya – utalt Tőkés László az RMDSZ és a Szociálliberális Unió (USL) még októberben kötetett titkos paktumára, amelyet Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédéhez, valamint a „neptuni áruláshoz” hasonlított. A paktumot megkötő RMDSZ-csúcsvezetők legsúlyosabb bűne Tőkés László szerint az, hogy semmilyen felhatalmazásuk nem volt annak megkötésére sem az erdélyi magyar közösség, sem pártjuk tagjai részéről. A Néppárt védnöke rámutatott arra is, hogy az USL-vel kötött titkos egyezség még az Európai Néppárt bukaresti kongresszusa előtt született, amelyet – mint ismeretes – az RMDSZ és Demokrata Liberális Párt (PDL) közösen szervezett. „Véget kell vetni a hazugságnak és a hamis nemzeti legitimációnak” – hangsúlyozta Tőkés László az ezzel szembeni egységes kiállásra bíztatva.
Az EMNT-elnök ugyanakkor nemcsak a magyar–magyar, illetve magyar–román párbeszéd és összefogás fontosságát hangsúlyozta, hanem a Kárpát-medencei, a kelet- és közép-európai népek összefogását is.
Végezetül bejelentette: nemzeti közösségünk számára az új év, Az Autonómia Éve, amely a Kárpát-medencei önrendelkezés és a föderalizmus gondolatát hivatott népszerűsíteni erdélyi és európai szinteken.
Nagyvárad, 2013. január 4.
ÚJÉVI NYILATKOZAT
– 2013 –
Karácsony után és az új esztendő kezdetén évértékelőt tartani már-már ünneprontásnak számít. Amennyire felemelő és reményteljes volt ünnepet ülni 1989 sorsfordító karácsonyán, és új évet nyitni a Ceauşescu-diktatúra bukása nyomán – közel negyed évszázad elteltével épp oly kiábrándító lett megérnünk az egykori szegénységet és reménytelenséget idéző nacionálkommunista restaurációt a decemberi választások alkalmával. Az erdélyi magyarok jobb híján legfeljebb az RMDSZ 5%-os választási küszöböt éppenhogy súroló eredményének örvendhetnek...
Akaratlanul is Krisztus Urunk tanítványainak „rangvitája” juthat eszükbe affelől, hogy: „ki a nagyobb közöttük” (Lk. 9,46). Jakab és János versengése, hogy a Mester jobb és bal keze felől ülhessenek, az Ő országában. Márpedig „az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért” (Mt. 20,21.28).
Miközben országunk népe egyre mélyülő nyomorban kénytelen élni, erdélyi magyar közöségünk pedig mindenkori történelmének egyik legnagyobb válságát éli át – az időközben kisiklott demokratikus rendszerváltozás politikusai zömének legfőbb gondját a hatalom, a pénz és a bársonyszékek megkaparintása képezi – netalán Victor Ponta és Crin Antonescu „jobb- és baloldalán”...
Elég volt a kommunista típusú „őszödi” hazugságpolitikából! Minekutána minden esetben azt hangoztatták, hogy a választások végeztéig semelyik párttal, semmiféle megegyezést nem kötnek, sőt még azután is, hogy napnál világosabban bebizonyosodott: a mindvégig tagadott alku már közel két hónapja megköttetett – íme, az RMDSZ elnöke még mindig azt szajkózza, hogy a szociálliberális szövetséggel semmiféle titkos paktum nem létezett... Netalán ez az újabb neptuni egyezség volt az ára az 5%-os szavazatarány „elvtársi” biztosításának?
A – nemzeti hovatartozástól független („fără deosebire de naţionalitate”) – korrupciónak is véget kell vetnünk már, hogyha (mellesleg) Románia be akarna jutni Schengenbe. Nem egy politikus vonatkozásában ugyanis találóan állapíthatjuk meg, hogy mindösszesen két lehetőségük volt: vagy a parlamentbe, vagy börtönbe jutni…
Bihari magyar jelöltjeink közül kettő a 320 millió forintos (cca. 1,3 millió euró) vonzatú Ady-központ korrupciós botrányában híresült el. „Ha tolvaj is, magyar” – idézhetjük erdélyi költőnket nagy együttérzéssel annak láttán, hogy egy esetleges elszámoltatás elől ők egyenesen egy bukaresti szenátori és egy képviselői bársonyszékbe avanzsáltak. Mondhatni: igazán jó helyre, hiszen az újan megalakult alsóház egyik első határozatával az Országos Korrupció-Ellenes Ügyészség (DNA) által meggyanúsított Ion Stan szociáldemokrata (PSD) honatya mentelmi jogának a felfüggesztését éppen a minap szavazta le… Ezt nevezik: cinkos szolidaritásnak!
A hamis nemzeti legitimációnak sem lehet többé helye sem a demokráciában, még kevésbé pedig a többszörösen nyomorúságos magyar kisebbségi társadalomban. Nemzeti nagyjaink – Ady Endre, A Holnaposok és Rimanóczy Kálmán – nevével senkinek sincs joga magyar közösségünk kárára visszaélnie! A magyar szabadság mártírja, Szacsvay Imre és Erdély apostola, Kós Károly is forog a sírjában, hogyha a nevükről elkeresztelt „akadémiákat” egy nemzetidegen és korrupt politika szolgálatára használják.
Apropo: Dsida Jenő. Azt is ő írta, hogy: „Krisztusnak és Pilátusnak / egyformán szolgálni nem lehet”. „Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” – hívja fel a figyelmünket Jézus a Hegyi beszédben (Mt. 6,24). Az „egyenlő távolság elvének” markói doktrínája a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vonatkozásában sem állja meg a helyét. Annak is véget kell vetni már tehát, hogy az RMDSZ történelmi egyházainkkal próbálja igazolni = legitimálni önmagát.
Az új esztendőben tehát nem nyugodhatunk bele sem az igazságtalanságokba, sem a hazugságba, sem a korrupcióba – a versengő és dicsvágyó tanítványok módjára nem várhatunk és nem ülhetünk a babérainkon, tétlenül. Komoly munka és nehéz küzdelem vár reánk. „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és élni akarunk, tehát dolgozni fogunk” – valljuk és vállaljuk Kós Károly szavával.
Isten segítségével folytatnunk kell az 1989-ben elkezdődött rendszerváltoztatás erőnk fölötti munkáját. Ehhez viszont emberi és közösségi, társadalmi és erkölcsi megújulásra van szükség.
Közeledik a kommunizmus bukásának a 25. évfordulója. 2014-ig szabadulnunk kell az isten- és embertelen diktatúra, valamint a titkosszolgálati múlt visszahúzó örökségétől. „Piszkos az a víz, amelyben kéz kezet mos” – tartja egy mondás. A politikai osztálynak, a közéletnek meg kell tisztulnia.
Ebben a folyamatban a szeretetnek és a megbocsátásnak is helye van – olyanképpen, amiként XVI. Benedek pápa kegyelmet adott tolvaj komornyikjának, vagy II. János Pál pápa is megbocsátott bűnbánó merénylőjének. „A múltat azonban be kell vallani…”
Mindenki által áhított összefogásunk sem mehet végbe megtisztulás és -újulás nélkül. A múlttal szembe kell nézni, a „kommunizmus perét” le kell folytatni.
Magyarok és magyarok, románok és magyarok, a Kárpát-medencei, a kelet- és közép-európai népek összefogására van szükség – Európa közösségében.
Ebben az évben „kampánycsend” lesz, nem lesznek választások. Ezt a „békeidőt” használjuk fel a – plurális – új egység megteremtésére.
Szélesítsük ki és hozzuk működésbe az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot.
Építsük tovább a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.
Két évtized után – közös ügyeink rendezésére – kezdeményezzük újból a Román–Magyar Kerekasztal létrehozását.
Nem utolsósorban pedig nemzeti közösségünk számára legyen ez az esztendő Az Autonómia Éve (2013) – Romániában és az egész Kárpát-medencében.
Nagyvárad, 2013. január 4.
Tőkés László
EP-képviselő
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke

Közgyűlés és honismereti találkozó
A Partiumi Magyar Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PMMET) múlt szombaton tartotta meg 18. honismereti találkozóját, illetve közgyűlését.
A nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében szombaton délelőtt tíz órától kezdődő esemény első részében a honismereti találkozó előadásait hallgatták meg a megjelentek. Péter I. Zoltán, lapunk egykori munkatársa id. Rimanóczy Kálmán mozgalmas életéről tartott érdekes, vetített képes előadást. Péter I. Zoltán bejelentette, hogy rövidesen egy könyv jelenik meg a tollából, melyben idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán életútját és munkásságát fogja bemutatni. A következő előadó Mihálka Nándor volt, aki a váradi középkori püspöki székesegyház területén végzett kutatásokról beszélt, melynek eddigi talán legjelentősebb lelete egy 160 x 80 centiméteres mészkőből készült, feliratos sírkő. Mihálka Nándor hozzátette, hogy a feltárt leletek a helyszínen kialakítandó vármúzeum részét képezik majd. A honismereti találkozón előadást tartott még Pásztai Ottó Beöthy Ödönről, Széll Kató Széchenyi Zsigmondról, Wilhelm Sándor a hagyományos érmelléki halászeszközökről, Nagy Aranka pedig a Kárpát-medencei kis jégkorszakról.
Közgyűlés
A közgyűlés során Dukrét Géza elnök beszámolt a társaság elmúlt évi tevékenységéről, Nagy Magda pedig a szervezet pénzügyi helyzetéről tartott beszámolót. A közgyűlés mindkét beszámolót elfogadta. Vita alakult ki viszont az ún. Wesselényi-tégla tervével kapcsolatban. Az eredeti felvetés úgy szólt, hogy öt lejes értékjegyeket bocsátana ki a társaság, és a Wesselényi-tégláknak nevezett értékjegyek eladásából származó összegből fel kellene újítani a zsibói Wesselényi kriptát, illetve egy szobrot, vagy emlékművet kellene állítani Wesselényi Miklósnak. Péter I. Zoltán először azt kifogásolta, hogy ezeket az értékjegyeket nem csak öt lejes áron kellene árusítani, később pedig jelezte, hogy először pontosan meg kellene határozni, hogy mit szándékozik végezni a társaság, és utána gyűjtsenek pénzt rá. Dukrét Géza elmondta, hogy tudomása szerint a Wesselényi kripta olyan rossz állapotban van, hogy az már nem helyrehozható, ezért egy emlékművet kell állítani a magyar államférfinak, viszont többen erősködtek, hogy egy emlékmű helyett mégis inkább a kriptát kellene felújítani. Ebben a kérdésben végül nem született döntés a közgyűlésen. A jelenlévők azonban elfogadták azt, hogy a Fényes Elek díjat az idén Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Nagy Magda, a társaság könyvelője kapják meg. A közgyűlés végén felszólalt Sárközi Zoltán, a nagyváradi helyi tanács RMDSZ-es tanácsosa is, tudatva azt, hogy a nagyváradi önkormányzat összeállítja a város leendő utcáinak névlistáját, de ezen a 85 névből szereplő listán mindössze öt magyar név szerepel. Mivel a város lakosságának 25 százaléka magyar, ezért ennek az aránynak az utcanévlistában is tükröződnie kell, így az RMDSZ összeállít egy alternatív listát, melyben magyar személyiségek nevei szerepelnek majd. A tanácsos felkérte a jelenlevőket, hogy javaslataikkal segítsék a lista összeállításának munkáját.
Pap István
erdon.ro,

Táblát kaptak a Rimanóczyak
Nagyvárad- Szombaton a másodjára megszervezett A Holnaposok Irodalmi Fesztivál keretében kétnyelvű emléktáblát avattak az egykori Rimanóczy-szálló Körös-parti oldalán a két építész tiszteletére.
Hosszas egyeztetést és még aznap is zajlott vitát követően végül az egykori Rimanóczy-szálló nemrég megújult- és a Rimanóczy-család címerét is magán viselő- Körös-parti oldalán sikerült kétnyelvű táblát elhelyezni és felavatni- Deák Árpád képzőművész alkotását- a város több mint száz évvel ezelőtt élt és tevékenykedett két jeles építésze és tervezője, idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán tiszteletére, a család két ági leszármazottjainak jelenlétében.
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Várad kulturális folyóirat által második alkalommal lebonyolított A Holnaposok Irodalmi Fesztivál keretében zajlott rövid ünnepségen Szabó Ödön parlamenti képviselő, ügyvezető elnök köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében azon meggyőződésének adott hangot: Várad egy adósságát rója le azon személyiségek előtt, akik a város arculatát egykor megteremtették. „Azt gondolom, hogy azoknak, akik váradiak, vagy váradiakká lettek, nem kell bemutatni id. és ifj. Rimanóczy Kálmán munkásságát. Amikor a városban sétálunk és meglátjuk az általuk tervezett vagy épített csodálatos épületeket, büszkék lehetünk, és már rég meg kellett volna tenni azt, amit mi most, késői utódok pótlunk, hogy legalább egy emléktábla erejéig a két építész óriásnak egy emlékhelyet állítunk”, fogalmazott.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kővel, betonnal…
Vannak, akik el akarják homályosítani Várad történelmét, dicső múltját. Mihály vajda lovas szobra a Szent László téren előreszegezi a fejét, farkát felkunkorítja, a lovas feláll a nyeregben, tekintetét előreszegezi és ugrásra készül. Talán az első célpont az Olaszi temető helyén lévő park lenne, ahol őseink nyugodtak, a csend szigete, a csend parkja. Kár lenne, ha nem oda való lópaták zaja felverné ezt a szent nyugalmat.
Mihály vajdának erdélyi vesszőfutása mindössze egy évig tartott, nem hiszem, hogy jelenléte a városban változtatna a történelem tényein, hogy ezt a várost a mai divatos szóval élve „kisebbségi építészek” építették, akik nagyot, monumentálist alkottak. Elég, ha csak a Rimanóczyakra gondolunk.
Lapozgatva Péter I. Zoltánnak a napokban bemutatott, A két Rimanóczy című könyvét, 42 épületegyüttest számoltam össze, amit apa és fia épített. Nagyon nagy szám, ez a sok épület egy utcát is kitenne. Jogosan vetődik fel a gondolat, hogy egy utcát is el lehetne nevezni róluk, valamint egy köztéri szobrot is felállíthatnának az emlékükre.
Szép a Bihar Megyei RMDSZ-től, hogy létrehozta a Rimanóczy-díjat és egy, Deák Árpád szobrászművész munkáját dicsérő féldomborművet helyezett el volt házuk falán. Magasra tették a mércét, magasra a domborművet, aminek leleplezése sem ment könnyen. Aki ártó vagy más szándékkal akar felé közeledni, az is magasra kell tegye a mércét…
A Rimanóczyak, apa és fia művészei voltak a mesterségüknek, valamennyi stílusirányzatban otthonosan mozogtak. Abban az időben a társadalom az építészetbe, a művészetbe fektette szellemi és anyagi erejét. A két Rimanóczy teljes mértékben kielégítette ezeket az igényeket.
A Mihály vajda lovas szobra közelében lévő városháza épülete a könnyedségén, a légiességén túl monumentális alkotás, egy örökéletű, bevehetetlen vár benyomását is kelti. Könnyűlovassággal nem lehet bevenni. Ifjú Rimanóczy Kálmán egyik legsikerültebb alkotása. A Rimanóczyak kővel, betonnal írták bele nevüket Várad történelmébe. (A betont 1904-től alkalmazták.)
V. Szilágyi István
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Átadták az idei Rimanóczy-díjat
Nagyvárad- Péter I. Zoltán helytörténész kapta az idén az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöksége által alapított Rimanóczy-díjat. Az ünnepséget Nagyváradon, az egykori Royal kávéházban tartották.
Az alkalomhoz méltó helyszínen, időpontban és társaságban- az id. Rimanóczy Kálmán nevéhez köthető, és éppen 114 évvel ezelőtt, vagyis 1900. október 15-én átadott egykori Royal kávéházban, építész szaktekintélyek, civil aktivisták, műemlékvédők, illetve a város sorsának alakulását szívügyüknek tekintő közéleti személyiségek jelenlétében- tartották az idén az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöksége által másfél esztendővel ezelőtt alapított Rimanóczy-díj idei átadási ünnepségét. A szerda este zajlott rendezvényét színvonalát emelte, hogy két Rimanóczy-leszármazott és családjaik, az „ötödik” Rimanóczy Kálmán és öccse, Péter is tiszteletét tette. Az egybegyűlteket Sárközi Zoltán, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ezért a területért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte, majd olyan személyiségek méltatták röviden a 2014-es díjazott, vagyis Péter I. Zoltán helytörténész, közíró munkásságát, illetve beszéltek a műemlékvédelem fontosságáról, és jelenlegi helyzetéről, akik az elmúlt évek, évtizedek folyamán és napjainkban is szakmai szempontból vagy barátságukra való tekintettel folyamatosan együttműködtek, együttműködnek vele: Makai Zoltán mérnök, Dukrét Géza ny. tanár, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság vezetője, Biró Rozália szenátor és Meleg Vilmos színművész. Emellett természetesen szót kapott Rimanóczy Kálmán és Rimanóczy Péter is, előbbi egy szimbolikus babérkoszorúval lepte meg az ünnepeltet.
Kinyitja szemünket
A laudatiot Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke olvasta fel. Többek közt elhangzott: a Rimanóczy-díjat olyan város- és műemlékvédő szakembereknek ítéli oda a kuratórium, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárulnak a történelmi belváros képének megőrzéséhez és az építészeti értékek népszerűsítéséhez. Péter I. Zoltán méltó rá, hiszen köteteivel a Holnaposok és a Rimanóczyak korabeli város majdnem idilli állapotába utaztat bennünket, de talán helyesebb kifejezés: kinyitja szemünket, hogy lássuk meg azt, ami a szemünk előtt van, s ha már látunk, akkor ismerjük meg a történelmét annak az épületnek, utcának vagy negyednek, melyekkel nap mint nap találkozunk, amitől gazdagnak érzi magát a váradi polgár. Az idén 65 éves díjazott 1970-ben diplomázott mint épületgépészeti tervezőmérnök, de 1998-ban fontosnak találta, hogy műemlékvédelmi szakmérnökké képezze magát, nem feladva a közel 15 évig tartó újságírói pályafutását a Bihari Naplónál, aminek eredményeképpen több száz városvédő és műemlék ismertető írással gazdagította az olvasók kultúráját. Munkásságát mások is díjazták, amiben bizonyára az is fontos szerepet játszott, hogy 29 önálló kötet és 13 társszerzői munka nem maradhat elismerés nélkül.
Kötetek sora
Péter I. Zoltán az elmúlt években kötetek sorát írta meg gyors egymásutánban. Ady és a századforduló pillanatképei köszönnek vissza a példás szakértelemmel szerkesztett lapokról, majd munkák következnek a váradi képeslapokról, helytörténeti tanulmányok, kutatási beszámolók hagyják nyitva a sort. Jelenleg „feltűnőben” van az a kötet, mely a nagyváradi négyes honvéd gyalogezred első világháborús történeteit hivatott bemutatni.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Unokáink is látni fogják
Péter I. Zoltán helytörténész, közíró szerdán este vette át a Rimanóczy-díjat. A díjátadón, a nagyváradi Butoiul de aur étteremben, az egykori Royal kávéházban megjelentek a Rimanóczy-család leszármazottai is.
A jó hangulatú díjátadást Sárközi Zoltán, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének műemlékvédelemért felelős alelnöke moderálta, a díjat Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök adta át, ő olvasta fel egyébként Péter I. Zoltán laudációját is. „Az idén 65 éves Péter I. Zoltán 1970-ben diplomázott mint épületgépészeti tervező mérnök,  de 1998 fontosnak találta, hogy műemlékvédelmi szakmérnökké képezze magát, nem feladva a 15 évig tartó újságíróskodást, ami eredményeként több száz városvédő és műemlék-ismertető írással tette gazdagabbá az olvasókat” –áll egyebek mellett a méltatásban. Péter I Zoltán a laudáció szerint „2001 óta birtokosa a Pro Partium-díjnak, 2004 óta a Podmaniczky-díjnak, 2005 óta a Magyar Kultúráért díjnak, majd 2010 a Román Kulturális Minisztérium találta fontosnak oklevéllel jutalmazni a szerzőt. 29 önálló kötet és 13 társszerzői munka nem maradhat elismerés nélkül.”
Az első díjat Ráday Mihály városvédő vette át, idézte fel Rimanóczy Péter, aki hozzátette, méltó helyre került a díj, hiszen Péter I. Zoltán munkásságának is köszönhető, hogy „unokáink is látni fogják” az elődeik által tervezett épületeket.
Ha valaki megérdemelte a díjat, akkor Péter I. Zoltán megérdemelte, mondta Dukrét Géza, a  Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és emlékhely Társaság vezetője, Makkay Zoltán mérnök pedig a helytörténésznek a város ipari műemlékeinek megőrzésében játszott szerepéről is beszél
Biró Rozália szenátor elmondta, hogy az egykori Tempfi József megyéspüspökhöz hasonlóan nagyszerű, szerény és tiszteletreméltó embernek ismeri Péter I Zoltánt, aki szintén a volt püspököt idézve köszönte meg a méltatásokat, mondván, hogy emberi gyarlóság, hogy jólesik a méltatás, s ha elhangzottaknak csak a fele igaz lenne, már az is sok lenne.
A díjátadás után Rimanóczy Kálmán a család ajándékaként egy jelképes babérkoszorút nyújtott át a díjazottnak, és megköszönte a család érdekében végzett munkáját. Péter I. Zoltán elmondta, hogy már 1989 előtt is érdekelte a helytörténet, csak akkor még jelentethetett meg írásokat, és az is kiderült, a helyszín- és időpontválasztást az indokolta, hogy az egykori Royal kávéházat október 15-én nyitották meg annak idején. A díjátadás Meleg Vilmos színművész szavalatával zárult, ő Horváth Imre verseivel köszöntötte a díjazottat.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Magunk alatt a fát
Először valami rossz viccnek hittem. Nézem a naptárt, hátha csak úgy elillant a március, és április elsejei bohóckodásnak estem áldozatul, de nem, a napok a helyükön, a hír igaz: törvénytervezet a magyar nyelv napjának „kikiáltása” végett.
Most, ebben a felfűtött hangulatban?! Ülünk, és vígan fűrészeljük magunk alatt a fát?! Általában nem vagyok híve a különböző nyakatekert összeesküvés-elméleteknek, tudtommal üldözési mánián sincs, de akkor mi történik? Minek kell november 13-ának a magyar nyelv napjává lennie?! És a többi napon mi lesz?
Ne legyen igazam, de félek, hogy egyhangúlag meg fogják szavazni ezt a dicső napot, apró betűs kis záradékot toldva hozzá: a többi napon viszont tilos lesz az állam hivatalos nyelvén kívül mást használnunk. Nekünk, csak nekünk! És örüljünk, hogy az anyanyelvünknek szentelt egyetlen napon kívül még ebben is kivételezettek lehetünk.
Olyan ismeretlen ez a logika? Mert nekem nem. De úgy látszik, Adynak ismét igaza van: igen, nekünk mindig, most is Mohács kell. Mert csak akkor szállunk alá a fellegekből. Az álmodozásból, hogy mi volt, mi volna, ha és mi minden lehetne. Közben pedig jót nevetnek rajtunk azok, akik döntenek-szavaznak helyettünk is.
Egyetlen példa: a nagy port felvert nagyváradi utcanevek körüli harcban teljesen elsikkadt, hogy a történelmi városközpontot nemcsak megálmodó, de meg is építő idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán így együtt, „csomagban” nem érdemelt egyebet, mint egy akkor még járdával sem rendelkező, krumpliköves külvárosi sikátort, a hajdani Pece utcát: str. Rimanóczy lett belőle, és kész. A helyi tanács rábólintott, megszavazta, büszkén kipipálta, hogyha nem is az eredeti helyén, de csak van ilyen nevű utca Váradon, amikor pedig felébredtek, mi is történt, már késő volt. Sebaj, majd tüntetünk, aláírást gyűjtünk stb. Halvaszületett nagymama kalandjai!
De mondom, ez csak egyetlen példa, gondolom, más településeken is bőven akad hasonló. Már bebizonyosodott, hogy Brüsszelt nem nagyon izgatják ezek a problémák, különösen nem, ha egy nagyhangú rikkancs azt kiáltja: ezeknek már az sem elég, hogy a nyelvüknek külön napja van a közéleti naptárban, még a többi napon is úgy akarnak beszélni, hogy azt más ne értse?! Meddig lehet ezt tűrni?!
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Perre viszik a névügyet
Az EMNP szerdán tudatta: sokadik beadványukat is elutasította a nagyváradi önkormányzat, ezért megindítják a bírósági eljárást a városvezetés ellen, mert az akadályozza a magyar történelmi utcaneveket tartalmazó táblák kihelyezését.
Megint elutasítóan, ráadásul a szokott mellébeszéléssel válaszolt a nagyváradi önkormányzat arra a bedványra, amelyben az Erdélyi Magyar Néppárt kérte, sokadszor, hogy helyezzenek ki a megyeszékhelyen történelmi magyar utcaneveket tartalmazó táblákat is. Csakhogy e legutóbbi beadvány már előzetes közigazgatási panasz volt, ami a közigazgatási per előszobája, így immár maga a per jön. Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke sajtótájékoztatóján közölte, hogy immár a peres eljárást kénytelenek kezdeményezni. Emlékeztetett : az utóbbi években többször is megkeresték Nagyvárad önkormányzatát, és személyesen Ilie Bolojan polgármestert azzal, hogy a kisebbségi nyelvhasználat részeként a város közterületeire tájékoztató, tehát nem hivatalos jelleggel kerüljenek ki a magyar nyelvű, hagyományos közterület-elnevezések is. Az elöljáróság mindannyiszor visszautasította a megkeresést, a helyi közigazgatási törvényre és az azt kiegészítő kormányhatározatra hivatkozva, mely konkrét formában határozza meg, hogy hivatalosan milyen elnevezéseket lehet használni azokon a településeken, ahol húsz százaléknál magasabb egy kisebbség aránya. Csomortányi szerint ez az indoklás azért nem állja meg a helyét, mert csak a helységnévtáblák esnek a törvény hatálya alá, az utcanévtáblák nem. Sőt, nemhogy nem tilos történelmi utcaneveket kiírni, ahnem három jogszabály szorgalmazza is ezt. Két vonatkozó törvény – az 1995/33-as, illetve a 2007/282-es számú – lényegében nemzetközi kisebbségvédelmi egyezmények hazai ratifikáló törvénye, a harmadik pedig maga a román-magyar Alapszerződés. Azaz még jogszabályi keret is van, ám azt sem tartják tiszteletben. Ezért – mondta a politikus – immár csak a per maradt.
„Ajándék”
Kiért a másik hasonló ügyre is, vagyis a Szent László emlékének ápolásával kapcsolatosakra. Úgy fogalmazott, „csodálatos meglepetést kapott épp húsvétra a magyar közösség, ugyanis épp ekkor jelentették be, hogy a névadások engedélyezésével foglalkozó helyi bizottság elutasította azt, hogy a központi híd Szent Lászlóról legyen elnevezve”. Mint már megírtuk, ez az elutasítás csak konzultatív jellegű, vagyis ettől elvben még mindig megszavazhatja a városvezetés a névadást, ám Csomortányi szerint „a döntés így sem járul hozzá a kérdéskörben kialakult feszültségek csökkentéséhez, sőt”. Jelezte: „Az ígéret az, hogy nem kerülhet vissza a városalapító Szent László szobra a felújítandó főtérre, ehelyett esetleg a hidat nevezik el róla, továbbá valamikor, a ködös jövőben esetleg a várban lehet szobra Szent Lászlónak, illetőleg a Körös áruház előtti kis teret Rimanóczyról neveznék el. Íme, ismét bebizonyosodik, hogy az RMDSZ újra hibás stratégiával élt, amikor a városvezetéssel való titkos tárgyalásokon próbálta rendezni az ügyet. A szobor főtéren való felállításához kellett volna ragaszkodni, nem olyasmikre áttérni inkább, amiket senki sem kért. Hiszen sem a magyar közösség, de még a román sem igényelte, hogy kezdjenek ehelyett hidakat átnevezni, és az áruház előtti tér elnevezése jó, köszönjük, de ezt sem kérte most senki. Nem ezek ugyanis a valós gondok ebben a témában, hanem az, hogy a város alapítójának legyen szobra a város főterén, ennyit megérdemelne ő is, az emlékének ápolása, de a város magyar közössége is.” Csomortányi úgy véli, az, hogy ehhez képest még azt sem sikerül zökkenőmentesen keresztülvinni, hogy a hat közúti hídból legalább egy magyar személyiség nevét kapja, mutatja, mennyire elhibázott a valós kérdésektől elterelő, titkos, háttéralkus politizálás. Bejelentette: mivel lényegében a névadásokkal foglalkozó bizottság arra hivatkozva utasította el a hozzájárulás megadását, hogy úgymond a román egység szimbolisztikáját sértené, ha a központban lévő híd magyar uralkodóról lenne elnevezve, az Erdélyi Magyar Néppárt az Országos Diszkrimináció-ellenes Bizottsághoz (CNCD) fordul.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Diszkriminációt kiált a bihari néppárt
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordul az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete azt követően, hogy a prefektúra névadásokat elbíráló bizottsága kifogásolta a Nagyvárad központjában található híd Szent Lászlóról történő elnevezését – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke.
A prefektúra bizottságának érvelése szerint zavarná a román nemzeti egységet, ha egy magyar királyról kapná nevét az egykori Szent László teret (ma Egyesül tér) az egykori Bémer térrel (ma Ferdinánd király tér) összekötő átkelő.
Az RMDSZ, a magyar történelmi egyházak képviselői és a városvezetés zártkörű tárgyalása folytán merült fel az a lehetőség, hogy a hidat nevezzék el a városalapítóról, továbbá Körös áruház előtti kis tér Rimanóczy Kálmán nevét vegye fel, és a Szent László-szobor a várban legyen felállítva. „Elterelték a figyelmet az eredeti kezdeményezésről, és előtérbe került egy másik megoldásra váró probléma” – fogalmazott Csomortányi, leszögezve, igaz, hogy a helyi tanácsra nézve nem kötelező érvényű a bizottság döntése, de az megállapítható, hogy egy olyan diszkriminatív magyarázat, ami feszültséget gerjeszt a Váradon élő román és magyar közösség között.
A néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke egyúttal arról is tájékoztatott, hogy az EMNP bírósághoz fordul a kétnyelvű utcanév-táblák ügyében annak apropóján, hogy az önkormányzat ismét negatív választ adott a párt ez irányú megkeresésre. Amint arról beszámoltuk, a közigazgatási panaszban a történelmi elnevezések szabad használatát lehetővé tevő hatályos törvényi keretekre hivatkozva azt kérték, hogy a kisebbségi nyelvhasználat részeként a város közterületeire tájékoztató, tehát nem hivatalos jelleggel kerüljenek ki a magyar nyelvű, hagyományos közterület-elnevezések is.
Az önkormányzat ismételten arra hivatkozva utasította vissza a megkeresést, hogy a helyi közigazgatási törvényben és az azt kiegészítő kormányhatározatban konkrét formában meghatározzák, hogy hivatalosan milyen elnevezéseket lehet használni a magyarok által legalább 20 százalékban lakott településeken. Csomortányi szerint ez az indoklás azért nem állja meg a helyét, mert csak a helységnévtáblák esnek a törvény hatálya alá, az utcanévtáblák nem
Krónika (Kolozsvár)

Átadták az idei Rimanóczy-díjat
Vasárnap délután a Szigligeti Színház átadták a megyei RMDSZ által alapított Rimanóczy-díjat. Idén a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tevékenységét ismerték el.
Minden évben a Rimanóczy-családhoz köthető egy-egy helyszínen adják a 2013-ban alapított díjat, idén ez a Szigligeti Színház volt. A vasárnap délután zajlott rövid ünnepségen jelen volt id. Rimanóczy Kálmán ükunokája, Péter a feleségével, Edittel, illetve a lányával, Dórával együtt, valamint a sógornője, Szomor Márta. A bátyja, aki szintén a Kálmán nevet kapta a keresztségben, sajnos halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen, akárcsak Rimanóczy Jenő Ybl-díjas építészmérnök, a család utolsó egyenes ági férfi leszármazottja, aki továbbvitte a nagy előd, ifj. Rimanóczy Kálmán hivatását, és aki idős kora miatt nem vállalta az utazást. Az egybegyűlteket Meleg Vilmos színművész köszöntötte, majd Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke olvasta fel a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság laudációját, mely a közösségünkért tett maradandó értékmentő munkássága elismeréseként részesült az elismerésben. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: immár 22 éve annak, hogy Dukrét Géza tanár kezdeményezésére létrejött egy olyan civil szervezet, melynek fő célja a helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezése, műemlékeink felmérése és gondozása, emlékhelyek létesítése és ápolása, honismereti tevékenység, az ifjúság honismereti nevelése, dokumentációs alap létrehozása, kiadói tevékenység. Több mint két évtized elteltével bebizonyosodott, hogy e társasággá alakult bizottság megvalósításai maradéktalanul megfelelnek az eredeti szándéknak, és jogos elismerést vívtak ki maguknak úgy a hazai, mint a magyarországi szakmai körökben.
Főbb tevékenységek
A PBMET eredményes munkásságát kiterjesztette az egész Partium területére, a megyék élén egy-egy szakirányítóval. Jelentősebb megvalósításai: emléktáblák avatása; a Bihar megyei emlékművek, emléktáblák összeírása, felmérése, majd könyvben való megjelentetése Dukrét Géza munkája nyomán; minden tavasszal Nagyváradon partiumi honismereti találkozók megszervezése, ősszel pedig más-más helységben szakmai kirándulásokkal fűszerezett honismereti konferenciák lebonyolítása. Emellett az ifjúság nevelését szolgálták a hosszú éveken keresztül megrendezett honismereti táborok, melyek keretében a fiatalok a műemlékek állagának megőrzésével foglalatoskodtak, és szakemberek előadásait hallgatták meg. Kiemelt fontosságot tulajdonítanak a hasonló célkitűzésű hazai és Kárpát-medencei szervezetekkel való jó kapcsolatok ápolásának, illetve ugyanakkor a társaság talán legmaradandóbb két megvalósítása egy honismereti lap és a könyvkiadás. A PBMET megálmodója, megvalósítója és a kezdetektől fogva igen aktív, sokoldalú elnöke Dukrét Géza, aki a hatékony szervezés mellett jelentősen kivette a részét a tudományos munkából is. Maradandót alkotott a műemlékvédelem és a néprajz terén is, az ő személye és irányító tehetsége volt a garanciája annak, hogy e sokoldalú érdeklődésű tagság az egyéni eredményeken kívül csapatként is fontosat alkotott, kiváltva ezzel a Rimanóczy-díj kuratóriumának is őszinte elismerését.
Köszönet
A díjért meghatódva mondott köszöntet Dukrét Géza, külön kiemelve Péter I. Zoltán helytörténész munkásságát, aki Várad főműemlékvédőjének nevezett. Rimanóczy Péter azt mondta: büszke arra, hogy egy olyan városban lehet, melynek utcáin az ősei is letették a névjegyüket.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Rimanóczy-leszármazottak jelenlétében adták át a Rimanóczy-díjat Nagyváradon
A Rimanóczy-család neve elválaszthatatlan Nagyváradtól, id. és ifj. Rimanóczy Kálmán a város máig emblematikus épületeinek tervezői és kivitelezői voltak. A róluk elnevezett díjat egyenesági leszármazottaik, Rimanóczy Kálmán és Péter jelenlétében április 18-án, a műemléki világnapon adták át Jakabffy László építészmérnöknek.
A díjátadónak az Ady Endre Emlékmúzeum adott otthont, ahol Imre Zoltán múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket majd átadta a szót Péter I. Zoltán helytörténésznek, aki megköszönte a Rimanóczy-testvéreknek – akik id. Rimanóczy Kálmánnak ük-, ifj,. Rimanóczy Kálmánnak dédunokái – hogy eljöttek ez alkalomra Nagyváradra, ezzel „hitelesebbé téve megemlékezésünket”.
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hagyományt szándékoztak teremteni a díjjal, és egyben emléket állítani azoknak, akik sokat tettek Nagyváradért. A 2016-os Rimanóczy-díjat adták át, pontosította az ügyvezető elnök, mivel tavaly választási év lévén nem akarták a kampánnyal egybemosni az ünnepséget. Szabó Ödön azt is elmondta: ettől az évtől kezdve a műemléki világnapon adják majd át a díjat.
Ifj. Rimanóczy Kálmán halálának századik évfordulóján, 2012-ben a Bihar Megyei RMDSZ eldöntötte, hogy Rimanóczy-díjat alapít, melyet egy szakmai zsűri évente a műemlékvédelem terén kimagasló teljesítményt nyújtó szakembernek ítél oda. Ekkor döntötték el azt is, hogy egy emléktáblával is leróják tiszteletüket idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán emléke előtt. Első alkalommal 2013. június elsején egy táblaavatóval egybekötött ünnepi rendezvény keretében idézték fel a mai városkép alakítóinak az emlékét. A díjat Ráday Mihály, a közismert magyarországi városvédő vehette át elsőként. 2014-ben Péter I. Zoltán, míg 2015-ben Dukrét Géza volt a díjazott.
„Számunkra volt megtiszteltetés a díjátadásra a meghívás, és a díj nekik dicsőség, hiszen megőrzi azoknak emlékét, akik Váradot építették” - mondta Rimanóczy Kálmán, míg öccse, Péter felidézte: annak idején a családban beszéltek az építészekről, azonban ezt például „az iskolában nem volt szabad mondani”. „Az én szívemben Várad a legszebb hely a világon” – mondta Rimanóczy Péter, és hozzátette: bár 1985-ben áttelepültek Magyarországra, most büszkén állnak itt, és örülnek annak, hogy ezt a nevet viselik.
„Jakabffy László építőmérnök Nagyvárad szülötte, aki egyetemi tanulmányait leszámítva eddigi élete során ebben a városban élt és dolgozott, tevékenykedett a város és a magyarság életében” – kezdte a díjazott laudációját Szabó Ödön. Jakabffy László volt többek között a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal ingatlankezelő igazgatóságának műszaki igazgatója, a Bihar megyei és Nagyváradi Műemlékvédő Alapítvány műszaki igazgatója, ebben a minőségében többek között a váradi vár felújítását felügyelte.
Részt vett 1991-ben a megkerült Petőfi-mellszobor felállításában a költőről elnevezett parkban, volt városi és megyei önkormányzati képviselői az RMDSZ színeiben, melynek bihari alapítói közé tartozik. Gazdag életpályája során volt főgondnok és presbiter, nevéhez fűződik a váradi Rulikowski-temetőben létesített háborús hősök obeliszkje, és kezdeményezte, hogy a vártemplomban egy majolika-plakettet helyezzenek el annak emlékére, hogy Mátyás király Vitéz János püspöksége idején járt az erődítményben. Ez a plakett egyébként a felújításkor elkerült onnan, a díjazott pedig elmondta, szeretné, ha visszakerülne. Jakabffy László vágya még, hogy a Bihar megyei műemléképületeket egy-egy tábla jelölje, hangzott el a laudációban, erre úgy tűnik, lesz lehetőség, mondta el azt est végén Péter I. Zoltán. „Amíg a Jóisten segít és erőt ad, addig próbálom folytatni ezeket a dolgokat” – ígérte a díj átvétele után Jakabffy László.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro