Markó Béla szept. 2-án Bukarestben, a Szövetségi Elnöki Hivatalban fogadta dr. Törzsök Erikát, a budapesti Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Intézetének ügyvivő igazgatóját. A megbeszélésen részt vett az intézet munkatársai közül Ágoston Vilmos és dr. Réti Tamás, továbbá dr. Szabó Béla rendkívüli követ. Törzsök Erika ismertette az általa vezetett intézet felépítését és tevékenységi területeit. Markó Béla nagyra értékelte, hogy a hagyományosan a kisebbségi jogok tárgykörébe sorolt kérdések mellett, mint az anyanyelvű oktatás helyzete, vagy a kisebbségi jogokat biztosító törvényes keretek a különböző országokban, az intézet kutatói programjában jelen van a kisebbségek érvényesülése gazdasági téren, részvételük a posztkommunista országokban végbemenő privatizációs folyamatokban. A találkozón áttekintették az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Intézete és az RMDSZ közötti együttműködés lehetőségeit. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 3. - 1549. sz./

December 4-én Székelyudvarhelyen bemutatták Bán Péter műfordító A mézeskalács házikó című gyermekkötetét. A Székelymuzsnán élő szerzőnek négy újabb könyve kerül piacra hamarosan. Bán Péter elmondta, hogy legalább 300 oldalnyi mesét fordított: karél, kirgiz, vogul, grúz, török népmeséket oroszból, Budapesten szeretné a Nap leánya címmel megjelentetni. Legszívesebben a litván nyelvből fordít. Kis nép nyelvéről van szó, amely azonban nagy múltra és fejlett irodalomra tekint vissza. Megható az a ragaszkodás, amelyben a litvánok részesítik irodalmuk népszerűsítőit. Vagy tízszer járt Litvániában, a Litván Írószövetség vendégeként. A marosvásárhelyi Mentor Kiadónál van kb. 200 oldalnyi litván novellaválogatása Halál Lisszabonban címmel. Nyomdakész állapotban vannak Eduardas Miezelaitis Daina naplója, Sóvárosi levelek c. könyvei is. Most adott le Pesten a Central European Time-nak Miezelaitis Lírai etűdök c. önéletrajzi regényéből 40 oldalt. Bán Péter kedvence Jeszenyin, felkereste szülőfaluját is, levelezett Jeszenyin húgával, Surával. 1981-ben az Európa Könyvkiadónál 260 oldalnyi visszaemlékezést adott ki Jeszenyinről, most jelenik meg a Pallas–Akadémia Könyvkiadónál 22 nem közölt visszaemlékezés-fordítása Találkozásaim a költővel címmel. – Bán Péter tavaly júl. 14-én lett 55 éves. A Pallas–Akadémia Kiadónál elindította a Nagyapó Mesefája új sorozatát, a napokban várható a hetedik kötet megjelenése, finnugor népmesefordításai, Pera vitéz alcímmel. Bán Péter nagyon szereti Tamási Áront, 338 oldalnyi visszaemlékezést adottam ki róla a Pallas–Akadémiánál. /P. Buzogány Árpád: Én a mesében fogok élni. Beszélgetés Bán Péter műfordítóval. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 9./

"Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatási Közalapítvány (EÖKIK) vezetője, Törzsök Erika, exkluzív interjút adott a lapnak az alapítvány tevékenységéről. November 28-án a budapesti Kossuth Klubban egynapos konferenciát szervezett az EÖKIK a határon túli magyarok által lakott régiók gazdasági átalakulásáról. Az elhangzott előadások (a partiumi, erdélyi, felvidéki, vajdasági helyzet elemzései) egy hosszabb kutatómunka tanulságait foglalták össze, amelyet Réti Tamás vezetett. Következtetéseik - amelyek majd egy kötetben látnak napvilágot - a magyar kormány, a politikusok, közgazdászok, potenciális befektetők számára fogalmaznak meg tennivalókat. Törzsök Erika szerint a státustörvénnyel való bíbelődés és a kettős állampolgársággal kapcsolatos vita - pótcselekvés. Sürgősebb a gazdasági fejlődés elősegítése, a kitörési pontok felmutatása. Králik Lóránd, az Erdélyi Riport munkatársa a Partium helyzetével, az ezt alkotó öt megye elemzésével foglalkozott. Rámutatott: a máramarosi bányászat visszafejlődése, az idegenforgalmi lehetőségek kiaknázatlansága, az utak rossz állapota stb. miatt Máramaros megye elmaradt akár a szomszédos Szatmár mögött is, ahol a gépipar, cserealkatrész-gyártás jelen van. Bihar megyében több az idegenforgalmi lehetőség, miközben Félix-fürdő kapacitásának csak a 30-40 %-át használják ki. Arad megyéből eltűnt az élelmiszeripar, megmaradt a vagongyár. Temes megye Románia gazdasági motorja, ahol virágzik az elektrotechnika, az elektronika. A magyar cégek a Partiumban az idegenforgalomban, gyógyturizmusban, élelmiszeriparban, gyümölcsfeldolgozásban, mezőgazdaságban, autópálya-építésben, a hátrányos helyzetű övezetek fellendítésében vehetnének részt. Tibori Szabó Zoltán, a kolozsvári Szabadság és a budapesti Népszabadság munkatársa a Központi Fejlesztési Régióval: Szilágy, Beszterce-Naszód, Kolozs és Fehér megyével foglalkozott, rámutatva a komoly egyenlőtlenségekre. Az egész térségbe 1990 óta mindössze 330 millió dollárnyi működő tőke érkezett külföldről, és abból 221 millió Kolozs megyében telepedett meg. A térség legelmaradottabb övezete Beszterce-Naszód és Fehér megye, utóbbiban még mindig bizonytalan a verespataki aranybánya helyzete. Kolozs megyében csak a MOL jelenléte miatt mutatható ki nagyobb mennyiségű magyar tőke. A Székelyföld elemzői, Szabó Árpád és Sánduly Edit (Sapientia Egyetem) megállapították: habár három szakértői csoport is foglalkozik a térség gazdasági stratégiájával, ezekből még nem állt össze egy hosszú távú, székelyföldi gazdasági fejlesztési elképzelés. Az autópályák ezután is elkerülik Hargita és Kovászna megyét. A szántóföld gyenge minőségű, viszont kiaknázandó az idegenforgalom, a gyógyturizmus, az ásvány- és termálvíz. Vannak kitörési pontok: például a hagyománnyal nem rendelkező Székelyudvarhelyen több kis nyomda működik, a romániai reklám- szórólapok 90%-a (!), a magyarországi tankönyvek egy része Udvarhelyen készül. Sánduly Edit szerint a térség további fejlődése szempontjából igen káros, hogy Romániában recentralizáció zajlik. A legújabb intézkedések drasztikusan megnövelik a prefektúrák, kormányhivatalok szerepét, egy sor feladatot, hatáskört visszavesznek az önkormányzatoktól. Hargita megyében az utóbbi időben felére csökkent az önkormányzati alkalmazottak a száma. Székelyföldön az életképes vállalkozásokat kell támogatni. A szlovákiai kutatók - Ádám János Imre, Reiter Flóra, Morvay Károly, Tuba Lajos - rámutattak, hogy a magyarok által lakott vidékek életszínvonala messze elmarad például Pozsony és környékétől. A szlovák gazdaság az utóbbi években valóságos csodát produkált. Optimista hangnemben nyilatkozott Süli János is, Kassa óvárosának polgármestere. Elmondta: Romániával ellentétben Szlovákiában adminisztrációs decentralizálás, jelentős önkormányzati reform zajlik. Tóth Attila, a kassai Novitech Kft. vezetője, nemzetközileg elismert közgazdász egy olyan HUNG-ARC elnevezésű, kárpát-medencei projektet mutatott be, amelyet Törzsök Erikával együtt dolgoztak ki. A magyarországi Huszka Beáta doktorandus Szerbiáról és külön a Vajdaságról készített elemzése szerint a magyarországi tőke szinte teljes mértékben kimaradt a szerbiai, vajdasági privatizációból. Pásztor István, a vajdasági kormány alelnöke drámai képet festett a vajdasági magyarok helyzetéről - éppen a magánosítás szempontjából. Bagóért keltek el igen jelentős mezőgazdasági vállalatok, melyek a magyarok lakta területen működtek, szerb üzletemberek vásárolták fel őket, céljuk a magyar lakosság ellehetetlenítése. Pásztor István szerint "vagyonában él a nemzet", ezért "érthetetlen, hogy a szerbiai gazdasági neokolonializmus most zajló folyamatában miért nem vesz részt a magyar állam, a magyar tőke, miért hagyják elszaladni az utolsó vonatokat"... Ötven millió eurót érő vállalkozások 1,5 millió euróért kerülnek szerb kézbe a Vajdaságban, a tulajdonosok majd megválogatják a bedolgozók körét, a csődbe ment helyi magyar vállalkozók kénytelenek lesznek elvándorolni. Összegzésként Törzsök Erika kifejtette: nem elég a magyar kormány részéről arra koncentrálni, hogy az Illyés és más közalapítványok kiket mennyivel támogatnak a határon túli magyarok közül. Nemzeti stratégiára van szükség, amely az "olasz példára" hasonlíthatna. 1992-ben az olasz kormány olyan innovációs törvényt fogadott el, amely azóta is meghatározza az olasz tőkének a kelet- európai térségbe való áramlását, működését. /Máthé Éva: EÖKIK-konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./"

Fordulatnak kell bekövetkeznie a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek lakta területekkel tartott gazdasági kapcsolatoknak – állapította meg az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványa befejezés előtt álló tanulmánya. A kutatók a kormány megbízásából vizsgálták, milyen, eddig kihasználatlan regionális együttműködési lehetőségek adódnak, miként ösztönözhető a térségbe irányuló magyar tőkekivitel, illetve élénkíthető a kölcsönös külkereskedelem. Réti Tamás, a tanulmány egyik szerzője-szerkesztője a közalapítvány minapi, a témáról tartott műhelykonferenciáján azt hangsúlyozta, hogy a magyarok részéről hiba volt kimaradni a magyarok lakta területeken zajló és mostanában felgyorsuló privatizációból. Az elszalasztott lehetőségek különösen fájdalmasak a Vajdaságban, illetve Romániában, ahol már megjelentek a német és olasz befektetők. A magyar kis- és középvállalkozók uniós forrásokkal felvértezve kell, hogy meginduljanak a határon túli területekre, ahol egyre több ipari parkban van mód a „beköltözésre". Különösen vonzónak tűnik ebből a szempontból a Felvidék. Az azonos iparágakban működő társaságok laza szövetségeinek, a klasztereknek akad terepe a Győr-Bécs-Pozsony háromszögben. Délen a Bihar, Kolozsvár, Temesvár övezte régió kecsegtet sikerekkel. Itt már számos magyar vállalkozás találta meg együttműködő partnerét például a nyomdaiparban, autóalkatrészek gyártásában, építőiparban, kereskedelemben és szolgáltatásokban. (Megjelent a Népszava márc. 24-i számában). /Kihasználatlan határon túli gazdasági kapcsolatok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./

Fogy a szlovákiai és az erdélyi magyarok száma
(MTI) – Tíz év alatt kilenc százalékkal csökkenhet a szlovákiai és az erdélyi magyarok száma – derül ki az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKIK) legújabb kötetéből, amelyet másik két tanulmánykötettel együtt mutattak be pénteken Budapesten.
Nincs politikai stratégia arra, hogyan lehetne visszakapcsolni a magyar nyelvű közösség életébe a határon túli magyar népességből a többségi nemzethez csatlakozókat, az asszimilálódókat, továbbá az elvándorlókat – jelentette ki Kiss Tamás, a Párhuzamok és különbségek – A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése című tanulmánykötet egyik szerzője a könyvbemutatón.
Gyurgyík László, a kötet szlovákiai magyarokkal foglalkozó részének szerzője arról beszélt, hogy a helyi jellemzők alapján némileg eltérő módszerrel kiszámolták a szlovákiai és a romániai magyarság várható létszámbeli csökkenését.
Ennek alapján a 2001-es népszámlálási adatokhoz képest 2011-ben mindkét országban ismét esedékes népszámlálások nagyjából 9 százalékos fogyást fognak mutatni. A szlovákiai magyarok létszáma már most félmillió alatt van, és Gyurgyík László számításai szerint 2011-ben 460-490 ezer fő között lesz.
A kötet további újdonsága, hogy a két demográfus szerző a magyar nyelvű romák helyzetével is foglalkozik.
Réti Tamás, a Kincses Kolozsvár – ma című kötet szerkesztője arról beszélt, hogy a határon átnyúló, Európai Unión belüli gazdasági együttműködések számára hasznos háttéranyagokkal szolgálnak a kötet adatai. A helyi közgazdászok által megírt gazdasági tanulmánykötetből kiderül, hogy kedvező földrajzi fekvése és műszaki egyeteme miatt az erdélyi nagyváros folytatni tudja majd 2004-ben kezdődött jelentős gazdasági erősödését a nemzetközi gazdasági válság kedvezőtlen hatásai ellenére.
Törzsök Erika, az EÖKIK elnöke hozzátette, Kolozsvár tervei között szerepel, hogy pályázzon az Európa kulturális fővárosa címre, ezért figyelnek a pécsi tapasztalatokra.
Az unión belüli együttműködéssel foglalkozik az EÖKIK harmadik friss kötete is. A szlovák gazdaság és Dél-Szlovákia magyarlakta vidékeinek fejlődése az EU-csatlakozás óta című tanulmány szerzője, Renczes Ágoston elmondta, hogy Szlovákia 2004-től kezdődő gyors gazdasági fejlődésének megtorpanása a nemzetközi gazdasági válság hatására beszűkült exportpiacoknak tulajdonítható. A határ menti régiók pedig egyértelműen húzó hatást tudnak gyakorolni egymásra – vélekedett. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Török Ákos fekete-fehér billentyűi (Kézdiszentlélekről indult)
Támogatóinak köszönhetően néhány nap múlva saját elektronikus zongoráján gyakorolhat az idei tanévtől a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban tanuló tizenhat éves kézdiszentléleki Török Ákos, aki a rövid őszi vakáció után ma újból visszazökken a megszokott ritmusba, és reggel fél hétkor már a fehér-fekete billentyűkön varázsolja elő az első futamokat. Múlt heti itthonléte alkalmából kérdeztük, hogy a tíz éve kezdődött szerelem a zongora iránt nem vett-e el valamit a gyermekkorából, hisz amíg mások fára másztak, rúgták a bőrt, ő gyakorolt, jelenleg a lovaglásról és az erdőjárásról is le kell mondania. Azt válaszolta: a gyermekkora teljes volt, mert azt csinálta, amit a legjobban szeret, „a lovaglás és az erdő hiányzik, elég furcsa, hogy ez kimarad az életemből, de muszáj kibírni és ki is fogom, mert ezt akarom folytatni”.
Édesanyja szerint sorsszerű volt Ákos találkozása a zongorával, hisz a családban nem volt senkinek zenei előélete. „Huncut is voltam, szerettem játszani is, de a zongora jobban megragadott, mint amit más gyermekek csináltak. Megláttam a zongorát egy esküvőben, és egész éjszaka a zongoristát figyeltem. Nagyon megtetszett, nem is tudom elmondani, hogy pontosan mit éreztem” – emlékezik vissza Ákos. Az első osztályt a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola zeneosztályában kezdte, az is véletlen volt, hogy bejutott, mert a helyek már beteltek, amikor valaki visszalépett, és a kis Ákos hirtelen Páll Laura zenetanár tanítványává vált, „aki nagyon megszerettette a zongorát, és a zongora alapjait is nagyon jól megtanította”. Harmadik osztályig nem volt otthon zongora a Török családnál, hogy is lett volna, amikor Ákos három évvel nagyobb bátyja mellett a szülők két gyermeket vettek magukhoz hivatásos nevelőszülőkként, így a család hattagúra szaporodott. „Én úgy szeretem őket, mint az édes testvéremet. Szilárdka, amióta megszületett, nálunk nevelkedett, most hétéves, Szidónia Izolda tízéves lesz. Egy kicsit sajnálom is őket, hogy ilyen helyzetbe kerültek, de azt is látom, hogy szüleim úgy nevelik a testvéreimet, hogy mindent megtesznek értük, amit nekünk tettek meg. Ez nekem nagyon tetszik, és örvendek, hogy ilyen testvéreim vannak.” Locsolópénzből zongora
„Amíg nem volt zongoránk, az asztalon gyakoroltam be, amit felhagyott a tanárnő. Aztán a locsolópénzünkből, amit a testvéremmel gyűjtöttünk, vettünk egy zongorát, amin tudtam gyakorolni. Nem volt drága zongora, de a gyakorlásra jó volt.”
Ötödik osztálytól Diaconu Mónika volt Ákos zenetanára a Molnár Józsiás Általános Iskolában, majd VIII. és IX. osztályban Constantin Rozália egyengette az útját a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban. Mindkettejükről azt tartja, azért kapott sokat tőlük, mert át tudták adni mindazt, amit tudnia kell. Szerinte lehet valaki világhírű zenész, ha nem tudja tolmácsolni az adott hangszerről való tudást, akkor tanárként nem lehet eredményes. Ákos hálás mindazért, amit tőlük kapott, „nélkülük, Constantin Rozália két éve nélkül nem jutottam volna a Virtuózokig”. A Virtuózok
Török Ákost sokan a Virtuózok tehetségkutató műsorából ismerték meg. A magyarországi közmédia komolyzenei tehetségkutatójának műsorkészítő csapata azokat a fiatalokat próbálja felkutatni, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek valamelyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A Virtuózok határon túliakhoz való eljuttatásában és az ő bevonásukban Molnár Levente gyergyóremetei születésű operaénekes vállalt fontos szerepet, általa valósult meg tavaly a csíkszeredai előválogató, amelyen Ákos továbbjutott a budapesti meghallgatásig, majd az elődöntőbe. A neves előadóművészekből álló zsűri Csíkszeredában nemcsak az Ákos által előadott klasszikus mű kidolgozását értékelte, hanem saját szerzeményére is felfigyelt, amelynek Molnár Levente az Édes átok címet adta, Ákos szerint találóan.
A Virtuózok nem csak tehetségkutató verseny, annál jóval több, hisz a felfedezetteknek lehetőséget biztosítanak, hogy neves mesterektől tanuljanak, koncertkörúton vegyenek részt, mint legutóbb a Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is érintő székelyföldi turné, és még a továbbtanulásukban, fejlődésükben is egyengetik az útjukat. Az első mesterkurzust Ákos a Plugor Sándor Művészeti Líceumnak köszönheti. Idén júniusban a ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában képezte magát Réti Tamás és Eckhardt Gábor zongoraművésznél, júliusban a pomázi György Ádám Kastélyakadémián vett részt a világ több országából meghívott tehetséges fiatalokkal együtt, mely lehetőséget a Virtuózokon nyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara különdíjaként. Itt a Liszt Ferenc Zeneakadémia több tanárától, világhírű előadóművészektől tanulhatott, György Ádám, Nádor György, Réti Balázs nevét említi, és megjegyzi, György Ádám nem csak előadói példaképe, de még a Rubik-kocka kirakását is tőle tanulta. Egy vele készített interjúban (Magyar Nemzet, 2016. július 13.) György Ádám így nyilatkozott Ákosról: „Egy rendkívül szimpatikus és szeretetre méltó fiú, aki már ezalatt a néhány nap alatt is nagyon sokat fejlődött. Az ő esetében például több szempontból is jó inspiráció ez a kurzus. Az összes magyar résztvevővel együtt láthatja, hogy egy zongoraművész karrierje nemcsak abból áll, hogy gyakorol-e a hangszeren, vagy azt éppen milyen minőségben és mennyit teszi, hanem ez egy sokkal összetettebb kérdés.”
A sorozat folytatódott a nagykanizsai mesterkurzuson, majd megcsillant a lehetőség, hogy Ákos felvételizzen a budapesti Bartók Béla-gyakorlóiskolába.
Budapesti tanévkezdés
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola (mely nevet 2014-től viseli) Magyarország legrégebbi középfokú zeneoktatási intézménye. A tanoda ismertetőjében olvassuk, hogy alapításának története a reformkorba nyúlik vissza. 1840-ben Mátray Gábor igazgatásával alakult meg a Nemzeti Zenede, a Pest-Budai Hangász Egylet Énekesiskolájaként 75 növendékkel. Az alapításhoz szükséges összeg előteremtésében vezető szerepet játszott Liszt Ferenc, aki két nagy sikerű hangversenyt adott a Hangász Egylet javára. Tíz évvel később már kétszáz növendéke volt az intézménynek, és a korábbi ének, zeneszerzés és kórus szakok mellett megalakul a zongora, hegedű, gordonka, fuvola és klarinét tanszak is. 1867-ben Nemzeti Zenedére keresztelik az intézményt, és a Zeneakadémia 1875-ös megalakulásáig a magyar zeneoktatás legrangosabb otthona. Rövid időre állami kezelésbe kerül, majd ismét egyesületben működik. A gimnáziumi tagozat létrehozása Kresz Géza hegedűművész nevéhez fűződik, aki 1941-től veszi át az intézmény vezetését. 1948-ban állami rendelettel felszámolják, és Állami Konzervatóriumként folytatja tevékenységét. 1966-tól Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolaként működik, 1973-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gyakorlóiskolája, új nevén Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola. Jelenleg közel négyszáz hallgatója van huszonnégy tanszakon. Ákos meséli: „Augusztusban merült fel először, hogy mehetnék Budapestre. Jelentkeztem a pótfelvételire, ott meghallgattak, sikerült. Még nem nagyon gondolkodtam azon, hogy milyen lenne, ha ott tanulnék, úgy belesodródtam. Budapesten nehezebb, mint itthon, mert nagyok a távolságok, reggel korán kell bemennem az iskolába gyakorolni. Háromnegyed hatkor kelek, villamossal megyek, fél hétkor már ott kell lennem. Nyolctól vannak az órák, de a zongorához csak ilyen korán férek hozzá.” Néhány nap múlva ez már a múlté. Ákosnak saját zongorája lesz, amin a kollégiumban is gyakorolhat, „csak felteszem a fülhallgatót, és nem zavarok senkit”. Összegyűjtött pénzére is büszke, hisz azért megdolgozott, „lemuzsikálta”, de a támogatók nélkül álma nem sikerülhetne. Szinte alig meri sorolni segítőit, fél, hogy valaki kimarad, hisz azokat is említenie kellene, akik mellette állnak, elsősorban szülei, egykori diáktársai, akik nem irigykednek, hanem őszintén gratulálnak, „hisz sokan tehetségesek, vannak még rajtam kívül is jók, de örvendenek az én sikereimnek”. A dr. Bock Industries és a Bóbita Egyesület közösen meghirdetett ösztöndíja, a Pro Sanitate Alapítvány, a Zarah Moden és a New Fashion készruhagyár, a kézdivásárhelyi Rotary Klub, az RMDSZ, Molnár Levente és édesapja, dr. Molnár Csaba támogatása már az édesanya által összesített listán szerepel, köszönetet mond a család nevében mindannyiuknak.
Az úton végig kell menni
Ákos zongoraművész akar lenni, miközben már régóta az. Szereti Chopin, Liszt Ferenc, Haydn, Bach műveit, „és még sok másik szerzőét, mert nagyon szépeket alkottak”. Liszt Ferenc XV. magyar rapszódiájával nehezen küzdött meg, „talán még nem nekem való, fizikailag is nehéz. Muszáj tornászni és jól táplálkozni. Eddig lovagoltam, erre itt nincs lehetőségem, de heti öt tornaóra van, és ez jó. Eszem is eleget, bár a házi ízek nagyon hiányoznak.”
Napi négy óra gyakorlás, „de az ennél több a jó”, hét végén egy kis pihenés, esetleg filmnézés a barátokkal, egy kis angol tanulás, és hétfőn reggel újból csörög az óra. Ákos hazagondol, szüleire, testvéreire, egykori tanáraira, barátaira. Kézdiszentlélektől nyolcszáz kilométerre egyetlen célja, hogy zongoraművész legyen. De tudja, az oda vezető út nem könnyű, „az úton végig kell menni”: négy év zenei előkészítő középiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kívánja folytatni tanulmányait, el szeretné játszani a világ zongorairodalmának legfontosabb darabjait, és a sok száz többit, és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni...
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)