Szabadság és felelősség
„A mikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!”
Jules Renard francia író békebeli, magvas gondolata száz-egynéhány esztendős, mégis jól jellemzi képlékeny demokráciánk szavatosságát. Az áthallás az erdélyi magyarság számára nagyon is egyértelművé válhatott az elmúlt hetekben, hónapokban, amikor egy sor, a közösség számára fontos ügyben a kiteljesedés helyett a visszaszorulás és a „megleckéztetés” jelei mutatkoztak meg. (Azt mondják a jövőbe látók, hogy ez még csak a kezdet. Ne legyen igazuk!) Kérdés persze, hogy a hétköznapok nyavalyáiba, megélhetési gondjaiba temetkező kisebbségi magyar ingerküszö­bét mindezekből mi és mennyire is érte el.
A Renard-i gondolat arra mindenképpen jó, hogy rádöbbentsen, hová jutottunk, hol is találjuk éppen magunkat. Akit érdekelt a délvidéki vagy felvidéki magyar közösségek, a szerb és a szlovák politika útvesztőiben taktikázó kisebbségi érdekképviseletek sorsa, nemrégiben még viszonylagos nyugalommal gondolhatott arra, hogy az ő történetük mégsem egészen a mi történetünk, az ő tanulságaik nem egészen a mi tanulságaink, az ő helyi színezetű békáikat pedig nem nekünk kell majd lenyelni keresztben. (És persze, hogy nem: hisz fuldokolhatunk a mieinktől!) Jelentem: tévedtünk! Sokkal nagyobb a hasonlóság Szabadka és Marosvásárhely, netán Szlovákia nemzetiségi szempontból már zanzásított önkormányzati egységei és a nálunk megálmodott (vissza)fejlesztési régiók között, mint azt gondolnánk! A népszámlálás meg itt is, ott is, amott is ugyanazt a vészesen fogyást és lemorzsolódást mutatja.
Képlékeny demokráciát említettem, amelyben – képletes szavakkal élve – divatos lett a pálfordulás. Nem, ez így nem fedi a valóságot: Saulusból a saját és mindannyiunk javára lett Paulus, egyszer és mindenkorra. Nálunk, a „Nép Háza” táján inkább a szélkakasjárás jelzi, mikor milyen irányt vesz a nagy nemzeti zűrzavar, amelyben mindennek van ára, de semmi sem drága. Á lá Caragiale! (És most gyorsan kérjünk bocsánatot a templomok toronygombjain táncoló szélkakasainktól: derekabb jószágok ők, mert ingyen és bérmentve, semleges jószándékkal mutatják, honnan is fúj és hová!)
Képlékeny időkben márpedig létkérdés értékeink védelme, létkérdés az értük vállalt, cselekvő felelősség. A gazda bekeríti házát – mondaná Babits: bekeríti törvénnyel és joggal, a közösség megtartó és megújhodó erejével, hatékony munkával, éber nyugalommal. Ezzel állít jelet, hogy megvan, itt van és joga van a maga módján lenni!
„Amikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!”
A hosszúra nyújtott mézesmadzagok, a Kánaán ígéretével és összes javaival gazdagon rakott kortesbeszédek idején egy-egy hasonlóan tömör és nyers aforizma bizonyára jobban elgondolkodtat minden retorikai mesterfogásnál. Márpedig most ideje van a józan, indulatoktól mentes gondolkodásnak, hogy felmérjük esetleges (már-már esedékes) veszteségeinket, erőforrásainkkal pedig azonmód, a lehető leghatékonyabban gazdálkodhassunk.
Részt vállalni „a köz életében” – felelősség. Választani – és választhatónak lenni – szintén felelősség! Mi több: a szabadság egyik megnyilvánulási formája, mellyel nem élni paradox módon már nem a szabadság ismérve, csak a felelősség hiányáé.
„Amikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!”
Mindig egymásért, sohasem a másik ellenében!
LACZKÓ VASS RÓBERT. Szabadság (Kolozsvár)