Véres karót Gyulára! – Szobrot állítanak a magyarok ellenségének
Évek óta szorgalmazza a román kormány, hogy világ – a magyarok – csúfjára Magyarországon szobrot állítsanak Andrei Şaguna román ortodox mitropolitának. Bennünket ez meglep, noha szemtanúi és adózói voltunk annak a költségvetésnek is, amely meghintette a Romulust és Remust szoptató anyafarkas-szobrokkal Erdélyt. Nem Moldvát, nem Olténiát, hanem Erdélyországot – a római birodalom jelképével...
Megint Şaguna! Azért megint, mert Sepsiszentgyörgyön már áll egy szobra, Brassóban a másik annak a főpapnak, aki ádáz küzdelmet folytatott az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc leveréséért. Föllázította a hegyekben élő románságot a világszabadságot hirdető magyarság ellen, hívei megölték Vasvári Pált is, szálig kiirtották többek között Nagyenyed lakosságát. És most fogózzunk meg: Titus Corlățean mostani román külügyminiszter bejelentette sajtónak, világnak, hogy a magyar kormány elfogadta a Şaguna-szobor fölállítását Gyulán. Valószínű, állja is a nagylelkű a költségeket. Miért ne? Soha ilyen jó nem volt a magyar-román kapcsolat, mint most – ez hangzik naponta, és vallja Ponta. A tömeggyilkosságra sikerrel felhívó főpap most ott délcegül, ahol halt a honvédség. Őt a románság szentté avatta.
Juttatom észbe: a romános lakosságú Méhkerék 1993-ban azt üzente a magyar kormány felszólítására, hogy nincs pénzük román nyelvű utcanévtáblákat állítani. Bezzeg Erdélyben volt, van, de leverik Şaguna hívei! Nos, ezen a Méhkeréken – falu – a magyar kormány román kulturális központot létesít nemsokára. Húzzunk bele! És ez a kormány elismeri a Román Ortodox Egyházat történelmi egyháznak Magyarországon. Nem semmi! Ám a román kormány s külügyminisztere hallani sem akar magyar autonómiáról, mert az alkotmányellenes lenne. És elperelik a Mikó Kollégiumot, az egyházi javakat, épületeket államosítják. Megy ez, s így fog ez menni.
Şaguna 1849 januárjában Puchner tábornokhoz megyen Moldvába, tárgyal a magyarok leveretése, az oroszok sürgős behozása ügyében. Erdélyben nagy vérontás volt 1849-ben, őrjöngve mészárolták a magyarságot a románok, amikor már veszve voltak a seregek, védtelen a magyar civil lakosság. Ez volt Şaguna fő műve. Ezekért kapott egy halom kitüntetést az osztrákoktól, bárói rangot. El ne felejtsük: Budapesten kezdte és folytatta tanulmányait a pap, míg most kiköt Gyulán, ahol néhány száz román él, és semmiképp sem akart egyetlen román család máig Romániába költözni.
Ez a hírem október 6-ára, Arad véremlékére, kedves híveim. Nekünk Nyirő József hamvait sem szabadott eltemetnünk a szülőföldjén, holott soha nem bántott senkit a nagy székelymagyar író. Czegő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Rókatejet szoptak
Remus Pricopie tanügyminiszter a tévé élő műsorában sült fel a minap, úgy vélte, róka szoptatta a monda szerint a városalapító Romulust és Remust, s ezzel bizony akaratlanul egy nem akármilyen bizonyítványt állított ki magáról. Nyilván nem teszi ki az ablakába, noha saját kezű aláírását viseli. Egyúttal önkéntelen önjellemzését adta egy olyan politikai osztálynak, mely immár negyedszázada boldogítja e jobb sorsra érdemes országot, s mely a folytonos toldozás-foldozásba, következetlenségbe maholnap bele is bukhatna (ha nem gondoskodna oly körültekintően minden életképes ellenzék háttérbe szorításáról), mert szünet nélküli bukdácsolásnál egyebet eddig produkálni nem tudott.
Hogy szegény Romulus és ikertestvére mint város- és birodalomalapítók, mit szólnának mindehhez, el lehet gondolni. Mindenesetre fölöttébb büszkék voltak rá, hogy farkastejjel szívták magukba az erőt, de hát a távoli keleti leszármazott a vörös farkú tejével is beérheti, elvégre többet ravaszsággal, mint nyers erővel. E sajátos agyafúrtságnak azonban furcsa természetére vall, hogy úgy tűnik, saját kárára működik.
Sorolhatnánk a csődtömeg tételeit a termelőkapacitásokat leromboló privatizációtól az autópálya-építés elszabotálásáig, de hogy itt és most egyebet ne említsünk: a tanügyi reformot mintha nem előre vinni, hanem kimondottan elgáncsolni akarná az a csapat, amely még annyira sem volt képes, hogy szeptember tizenötödikére bár az ábécéskönyvet eljuttassa az elsősök kezébe. A versenytárgyalási óvások mechanizmusára hivatkoztak, mikor a késés okát magyarázták, mintha az orruknál tovább látni, azzal előre számolni főbenjáró bűn lett volna.
Itt csak a kisiskolások érdeke nem számít, pont az a másodlagos. E hétévesek primér élménye az első osztályba lépés pillanatában tehát az lett, hogy utólagos intézkedésként két hónapig még a régi tankönyveket osztják ki nekik, holott a reformtörvényt már két kerek éve elfogadta a parlament. Jókora taslival ér fel e fogadtatás, szebbet elképzelni sem lehetett volna.
S mindez azért, mert rókatejet szopott, hozzá nem értő kontárok kezére bízattak a közügyek, és siralmas közröhejbe fúló komédia színpadára lökték ki őket a vezetni nem tudó irányítók.
B. Kovács András, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)