A gyergyóditrói Csibi Istvánt állítása szerint megverte, és megfélemlítette a Hargita Megyei Rendőrség két nyomozója, majd egy olyan nyilatkozat aláírására kényszerítette, amelyet hiányos román nyelvtudása miatt nem értett. A fiatalembert két nyomozó november 23-án több órán át hallgatta ki a csíkszeredai megyei rendőrségen, egy júniusban Kovászna megyében elkövetett motorlopási ügyben gyanúsították meg. Mint elmondta, a kihallgatás során a rendőrök bántalmazták, s ezen kijelentését törvényszéki orvosi bizonylattal is igazolni tudja. Dr. Rémán István törvényszéki orvos 7–9 nap között gyógyuló, a koponyán és testen ejtett sérüléseket állapított meg, amelyeket kemény tárggyal való ütlegelés és karmolás okozhatott. Két civilruhás nyomozó hallgatta ki, hazugnak és gazembernek nevezték. Megfenyegették, hogy kiviszik az erdőbe, agyonverik és otthagyják. A két rendőr verte, megrugdosta és gumibottal ütlegelte őt. Ekkor Csibi azt mondta, mindent bevall, csak tovább ne verjék. A rendőrök tollba mondták a vallomást, amit ő aláírt. A rendőrség illetékesei, Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő cáfolták a történteket. /Jánossy Alíz: Rendőri túlkapás? = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./

Vörösmarty első szobra Erdélyben
Erdélyben elsőként állítottak szobrot Vörösmarty Mihálynak június 23-án a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkén.
Az ötszáz lelkes magyarlakta szórványtelepülésen 1998-ban avatták fel a Cserhalom-emlékművet, Kolozsi Tibor szobrászművész közel tíz méter magas alkotása Szent László – a kunok felett 1068-ban aratott – győzelmének állít emléket az egykori csatamező közelében. A Cserhalom Művelődési Egyesület most a győztes csatát Cserhalom című eposzában megéneklő költő előtt tisztelgett, Zawaczki Walter Levente székelyudvarhelyi szobrászművész alkotása a református templomkertben kapott helyet.
„Cserhalom nem a veszteségről szól, Cserhalom arról szól, hinnünk kell abban, hogy győzni lehet" – jelentette ki Vetési László lelkész az ünneplőkkel megtelt református templomban, ahol a helyiek mellett a 14. Lármafa-találkozó felvidéki és székelyföldi résztvevői töltötték meg a padokat. Az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója prédikációjában személyes élményeiből kiindulva idézte fel a Szent László-legenda különböző helyszíneit, szülőfalujából, Bögözből kiindulva, a Tordai-hasadékon át, egészen az esemény helyszínéig, ahol a győztes cserhalmi csata zajlott. Az igehirdető azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak győztes csaták vannak, példaként a környéket lakó szász közösséget említve, amely „már minden csatát elveszített".
Azonban nemcsak az omladozó szász templomokat hozta fel veszteségként, hanem a besztercei szórvány üresen maradó magyar templomait is. Ahogy vesztes csataként értékelte azt is, hogy a Spanyolországban, Olaszországban felnövő unokák nem ismerik nagyszüleik nyelvét, hogy „a magyar leányok kun vitézzel építik a jövőt, a magyar vitézek kun leányt követnek". „Cegőtelke a példa, hogy túl lehet élni, ha ott van a győzelemre vezető király hite, ha tudjuk, melyik hegyoldalba kell kapaszkodni" – mondta a település fekvésére utalva. Vetési útravalóul és mintegy emlékeztetőül a Tordai-hasadékból hozott „Szent László pénzével" ajándékozta meg a jelenlévőket.
Székely Pál, a Cserhalom Művelődési Egyesület elnöke a történelmi helyszínt és az ennek ápolására létrehozott civil szervezet munkáját ismertette, rámutatva: régi álmuk teljesül azzal, hogy a magyar kormány és a helyiek támogatásával emléket állíthattak a győztes csatát megéneklő költőnek, aki ismertté tette Cserhalom nevét. A Lármafa-találkozó résztvevőinek nevében Beder Tibor, a Juliánusz Alapítvány elnöke és Füzék Erzsébet, a Csemadok képviselője köszöntötte a helyieket, majd a cegőtelki iskolások és fúvószenekar műsora következett. Vörösmarty Mihály életét és munkásságát Rémán István belényesi lelkész ismertette, majd leleplezték és megáldották a műalkotást, illetve a sírkertben található Cserhalom-emlékművet is megkoszorúzták. Az ünnepség a Szent László, légy velünk! című rockopera bemutatásával zárult.
Krónika (Kolozsvár)

A félelem lebénít, az összefogás erősít
Bihar megye – Vasárnap a kultúráé és a hitéleté volt a főszerep Belényesben, az RMDSZ Bihar megyei szervezete által megrendezett I. Fekete Körös-völgyi Magyar Napok záróalkalmain. Délután a református templomban, este a katonai kultúrotthonban gyűlt össze a sokadalom. Íme a részletek.
Barátságosak, kedvesek, összetartóak a belényesi szórványmagyarok, olyanok, akik igénylik az együttlétet, és szívesen járnak közösségi rendezvényekre- nagyjából ezt a következtetést vonhatták le vasárnap azok a „messziről érkezett emberek”, akik azzal a szándékkal érkeztek a legutóbbi népszámlálás szerint 710 magyar lakta 9990 lélekszámú kisvárosba, hogy betekintést nyerjenek az RMDSZ Bihar megyei szervezete által civil szervezetekkel és magyar vezetésű önkormányzatokkal közösen rendezett I. Fekete Körös-völgyi Magyar Napok záróalkalmaiba.
A délutáni órákban a hitéleté volt a főszerep: a szinte zsúfolásig megtelt református templomban Szabó Béla, a Debrecen-Kerekestelepi Református Egyházközség lelkipásztora hirdette Isten megtartó igéjét. A 150. zsoltár hat versére alapozott prédikációjában a dicséret fontosságára helyezte a hangsúlyt, arra figyelmeztetve az összesereglett kálvinista atyafiakat és más vallású híveket: az életünkben mindig az Úré kell legyen a főhely és a dicsőség, legyen szó istentiszteletről, imáról vagy hangszeres kíséretű hálaadásról. Köszönetet kell mondjunk a Mindenhatónak a kegyelméért, a gondviseléséért és a munkálkodásáért- nyomatékosította többször is a vendéglelkész. A házigazda tiszteletes, Réman E. István köszöntőjében azon meggyőződésének adott hangot: a Magyar Napok történelmi határpontot fémjeleznek a Fekete Körös-völgyi magyarok számára, az ökumené jegyében zajló templomi találkozó, illetve a közös éneklés pedig azt tanúsítják, hogy miként tud istentiszteleti gyülekezetté válni az egybegyűltek serege. Ezen részt különböző kórusok és együttesek szolgálata zárta: fellépett a belényesi vegyes kórus, a köröstárkányi református ifjúsági zenekar, a belényesi baptista ifjúsági kórus, a helyi római katolikus énekkar, a várasfenesi felnőtt baptista kórus, a kisnyégerfalvi vegyes kórus, a köröstárkányi református felnőtt kórus és a debreceni Egykor zenekar.
Ne féljenek
A rendezvény második felében a meghívottak szólaltak fel, valamint leleplezték Petőfi Sándor bronzba öntött mellszobrát- Deák Árpád képzőművész alkotását- melyet a közeljövőben, valószínűleg 2014. március 15-én fognak felállítani a templom melletti parkban. (A költő járt Belényesben.) Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezete ügyvezető elnöke mondanivalójának fő üzenete az volt, hogy a Fekete Körös-völgyi magyarok ne féljenek közösséget építeni és felvállalni identitásukat, mert a félelem lebénít. Ehelyett példaértékűen fogjanak össze, és az erőt, amit egymás ellen fordítanának, tartogassák idősebb napjaikra, amikor szükségük lehet még rá pozitív értelemben. A politikus ugyanakkor felsorolta az eddig közösen elért eredményeket, és abbéli reményét fejezte ki, hogy Tárkányban valamikor egy Bartók-szobrot fognak felavatni. Adrian Domocoş belényesi polgármester azt emelte ki, hogy az általa vezetett településen konfliktusmentesen élnek a románok és a magyarok. Grim András az RMDSZ Bihar megyei szervezetének szórványért felelős ügyvezető alelnöke a Sebes Körös-völgyi magyarok dicséretét és üdvözletét közvetítette, kiemelve: sorsközösséget alkotnak a Fekete Körös-völgyi magyarokkal, ezért testvéreknek tekinthetik magukat. A Megyei Tanácsot képviselő Fenesi Tibor azt javasolta: készítsenek egy zászlót Együtt a megmaradásért felirattal, és ezt a jövő évi ünnepségen a különböző eseményeken tűzzék ki.
Folklórelőadás
A lelki táplálékok magához vétele után finom vacsora várta az ünneplőket a Ioan Ciordaş líceum étkezdéjében, töltött káposzta formájában. Az I. Fekete Körös-völgyi Magyar Napok, s egyúttal a III. szórványprogram-sorozat díjátadó gálával és folklórelőadással zárult a katonai kultúrházban. A Zsiskú János-szórványdíjat Miklós János képzőművész, tanár vehette át (erről szóló cikkünk lapunk 1. oldalán olvasható), majd fellépett a Nagyvárad Táncegyüttes Tánckörkép Erdélyből című műsorával. László Csaba koreográfus rendezésében Erdély néhány reprezentatív tájegységének, Székelyföld, Kalotaszeg és a Mezőség táncaival, dalaival és muzsikájával ismerkedhetett meg a népes közönség. Elsőként a Segesvárhoz közeli Marossárpatak és Nagybún táncait láthatta, közben pedig a Bartók Béla gyűjtéséből származó Halott katona balladáját hallgathatta meg Pelbát Ilona előadásában. Ezután szászcsávási muzsikával kedveskedett az együttes zenekara, amit a türei gyűjtésből származó nádasmenti, alszegi és felszegi táncok követtek Kalotaszeg vidékéről. Az est magyarszováti és ördöngösfüzesi táncokkal ért véget.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Az Irodalmi Jelennel „Biharországban”, Benedek István nyomában
Belényesújlakon, Belényesen, Nagyváradon és Nagyszalontán jártam, hónom alatt Benedek István könyvével, a Feljegyzések Hazámból, „Biharországból” cíművel. Örömest mentem. Barátaim, Siska Szabó Zoltán és Berecz Gábor kísértek el, vittek. Szép októbervégi napok voltak.
Megálltunk Belényesen. Csütörtök volt, vásárnap. Szekerek helyett csak gépkocsikat láttunk. Végigsétáltunk a „tanárok utcáján”, a Pavel utcán.
Két sor ötszobás kertes házat építettek a gimnázium tanárainak. Az utca két végét sorompó zárta le. Ide behajtani nem lehetett. Nyugodtan pihenhettek a heti 15 órától megfáradt tanár urak. Járhatott, vendégeskedhetett ebben az utcában Bartók Béla is.
Bármerre jártunk, ritka volt a magyar szó.
Így csak felidézni tudtam:
– Valál idesnél?
– Valék!
Vártak, szívesen fogadtak. Réman Elek István református lelkipásztor úr volt a házigazdánk, Boros István lelkész mutatta be a könyvet. Jó volt a hangulat a Belényesi Megmaradás Házban. Jöttek helybeliek, újlakiak, köröstárkányiak, várasfenesiek, közöttük ült Jitaru Széles Antal belényesi római katolikus plébános is.
Bemutatkozott az Irodalmi Jelen. A jelenlevők örültek az ajándékba küldött IJK-köteteknek és az IJ folyóirat példányainak. Kevésnek bizonyultak a magunkkal vitt Feljegyzések Hazámból, „Biharországból” példányok.
Útban Belényes felé, szétnéztünk Nagyszalontán – fotóztunk –, megkóstoltuk a tenkei ásványvizet. Belényes-Szent-Miklósnál integettünk a magára hagyott középkori Pálos-toronynak, Belényesújlak előtt majdnem „nekimentünk” a Pontos-kőnek – a környékbeliek Pantas-kűt mondanak. Mécsest gyújtottunk a belényesi temetőben, az 1944-ben elesett honvédek sírjánál és Köröstárkányban az 1919. áprilisi vérengzés áldozatainak emlékművénél.
A Fenesi-patak völgyében felszaladtunk Béla-váráig. Csak a hegy tövéig. Onnan „már” túl messze volt a vár.
Várad felé, Felix-fürdőn megkerestünk mindent, ami régi volt. Amit érdemes volt, le is fényképeztük.
Nagyváradon szép idő fogadott, sok volt a látni való. „A HOLNAP” városát kerestük. „Beültünk a Müllerájba” – Ady Múzeum –, néhány percre „A HOLNAPOSOK” üresen hagyott székén szemtelenkedtünk. Elsirattuk a Japport-cukrászdát, több mint fél órát időztünk a multikulturálisnak mondott Mihail Eminescu Nemzeti Kollégiumban, az egykori Premontrei Főgimnáziumban. Az iskola portása kíváncsi ember volt, dióhéjban elmondtam neki az iskola történetét 1808-tól 1959-ig. Onnan már tudta ő is. Mesélt az 1700 diákról, a 8 párhuzamos román, magyar, német osztályról. Barátaim végre elhitték, hogy egykori iskolámnak már 1943-tól két torna terme van. Addig csak egy volt.
Lefotóztuk a rendházhoz tartozó kék-fehér templom belsejét, amelynek százados lépcsőin, egy részeg hajnalon, szemináriumi éveire emlékezve Juhász Gyula egy profán misét celebrált.
A Lorántffy Zsuzsanna Református Központban, Magyari Sára elragadóan beszélt Benedek István könyvéről. Magam, többek között a város 1940–1944 közötti háborús napjairól meséltem, és arról, hogyan alakult ki az aradi születésű, kalandos életű Van der Hoschke Rozsnyay Kálmán hagyatékából a nagyváradi Ady Múzeum.
Az IJK köteteket és az Irodalmi Jelent Nagyváradon már ismerték, szétkapkodták. Szégyenkeznünk kellett, mert Belényes után, a bemutatott könyvből mindössze 5 példánnyal szolgálhattunk.
Házigazdáink – Zilahi Bertalan premontrei öregdiák és Veres-Kovács Attila tiszteletes úr – lekísértek bennünket abba a terembe, ahol egy koccintásra vendégül láthattuk az IJ és Benedek István nagyváradi barátait.
Elköszöntünk, de a várostól csak hosszas bolyongás után szabadultunk. Eltévedtünk, pedig a sofőr nem is koccintott.
Emlékeket és könyveket hoztunk magunkkal, abból az időből, amikor a Fekete-Körös különösen sok bánatot körözött.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)

Emléktábla a belényesi református templomfalán
Amikor Luther Márton 1517 október 31-én, levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen, biztosan nem egyházszakadásra gondolt. A levélhez csatolta vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Vasárnap Belényesen is erre emlékeztek. Viszont Európaszerte olyan változásokat idézett elő, amelyek bizonyos szempotokból máig is kihatóak és érvényesek. Magyarország és Erdély után, 1550 körül Biharban, Váradon és Belényesen már terjedtek titokban a protestáns tanok. A dél-bihari város mindenesetre főszerepet vállalt a reformáció melett, az új tanok térhódítása ezen a vidéken elképzelhetetlen lett volna Belényes létezése, kihatása, irányítása nélkül. Feljegyzések szerint, 1553 ban hívták meg Belényesre Szegedi Kis Istvánt, aki előbb tanítóként tevékenykedett, majd nyilvánosan is terjeszteni kezdte az új elveket. Ettől a dátumtól Belényes mintegy másfél évszázadon át a reformáció fellegvára volt, olyannyira, hogy hatása nemcsak a környékbeli magyarság, de még a románság életében is kimutatható, mivel számos román ember kiművelése az itteni református iskolából indult el, nem létezvén még sehol sem román iskola.1553-tól 1680-ig az egész város protestáns volt, Tárkány és Fenes 1600-ban már önálló református egyházak voltak. A reformáció meghonosodása Belényesen a római-katolikus templom elvételével is járhatott, amely az uradalmi vendéglő helyén állt valószínűleg, ahol feliratos faragott köveket találtak később az építkezések idején. Mintegy félszázados fénykorszak után az 1660-ik évtől kezdve 1667-ig hanyatlási időszaka következett a belényesi egyháznak. A régi templom romhalmazzá lett. Ilyen viszonyok között felépülhetett a fatornyú templom, a ma is fennálló templom helyére, körülbelül az 1670 -es évben.
1760. február 22.
A belényesi református egyház történetírásában igen fontos dátum 1760. február 22. Ekkor nyitotta meg az egyház a legrégibbi anyakönyveket. Az újjáéledt római katolikus püspökség nem engedélyezte az új templom felépítését a régi helyen, ezért az úgynevezett Magyar utcában építették fel, a legmódosabb, előkelőbb, nagyrészt nemes református polgárok épp ebben az utcában laktak. A templomépítésre végül 1779 júliusában érkezett meg az engedély Pozsonyból, s 1780. október 9-én letették az alapkövet. 1782-ben elkészült a templom külseje és belseje, majd a torony 1785-ben készült el. Ilyen előzmények után (melyek történelmi hitelességéhez Kun József – Belényes monografiája adott ihletet), jutottunk el a jelen napjaihoz, amikor a belényesi protestáns magyarság, számban megfogyatkozva, de hitben annál töretlenül ünnepelte meg a reformáció 500-ik, jubileumi évfordulóját. Az elmúlt vasárnapi istentisztelet adott helyet Belényesben a megemlékezésnek, meghivottak voltak a belényesi Baptista Gyülekezet tagjai is, élükön János Levente ügyintéző lelkipásztorral. Réman Elek István, mint házigazda lelkipásztor vezette le a program szerinti eseményeket, először az Ige szavai hangzottak el az Ünnepi Istentiszteletben, melynek keretében a belényesi református vegyeskar szolgált. Ezekután a hiveknek, meg lett teritve az Úrasztala, kenyérrel és borral emlékezve bűneinkre, a Krisztusi áldozatra, a mindenható Isteni kegyelemre és szeretetre. Az istentisztelet után, János Levente ügyintéző lelkipásztor, a baptista gyülekezet részéről tartott rövid köszöntőt, és kitért a reformáció történelmi és hitbeli fontosságára, a mai napokat is figyelembe véve.
Soli Deo Gloria!A program végén, a hivek kivonultak a templomkertbe, ahol a déli falon került felállitásra az eseményt rögzitő emléktábla: „Isten dicsőségére álitotta a belényesi református gyülekezet a Reformáció 500-ik jubileumi évében Soli Deo Gloria!”. Az emléktábla érdemi szerzője Erdei Attila sirkőfaragó, és Réman Elek István lelkipásztor és Gábor Ferenc gondnok leplezte le. Zárásként, a jelenlévők rövid szeretetvendégségre voltak hivatalosak a református templom meletti Megmaradás Házában. Kovács Zoltán / erdon.ro

A „második honalapító” szobra Várasfenesen
A várasfenesi református templom kertjében, a világháborús áldozatok turulmadaras emlékművétől karnyújtásnyira avatták fel november 26-án, vasárnap kora este a „második honalapítónak” nevezett IV. Béla király mellszobrát. Neki tulajdonítják a falu határában állt vár építtetését.
„A romok egy viszonylag nagy kiterjedésű vár létezésére utalnak, amelynek szabálytalan négyzet alaprajza volt. (…) Az a legenda született róla miszerint IV. Béla alapítása lett volna és ezért Bélavárnak nevezik.” Ezt olvashatjuk az egyik internetes lexikonban a Várasfenes határában található várrommal kapcsolatban, és a helyiek nemzeti öntudatát tovább erősítheti, hogy november 26-án, vasárnap délután ünnepi istentisztelet keretében avatták fel IV. Béla király (1206–1270) mellszobrát a református templomkertben. A helyszínre igyekezve, a megyét gyakorlatilag átautózva Érmihályfalvától Várasfenesig tapasztalhattuk, hogy mindenütt esős, hűvös idő volt domborzattól függetlenül. A kellemetlen időjárás ellenére megtelt a református templom, ahol Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese hirdetett igét a Krónikák könyvéből vett alapige mentén, Ezékiás júdai király történetéből példázva az örök érvényű intelmet, miszerint Isten mellett a nehéz időkben is ki lehet, ki kell állni. A szolgálatot a helyi gyülekezet élére alig pár hete került Fazakas Ildikó lelkész köszönte meg, köszöntve az egyházközség tagjai mellett a számos vendéget is, közöttük a később szót kapottakat, illetve Deák Árpád szobrászművészt, aki kézzel foghatóvá tette IV. Béla alakját, illetve a Belényesi-medence lelkipásztorait: Boros István nyugalmazott, korábbi belényesújlaki és Petrucz János jelenlegi belényesújlaki, Sebestyén László Ede köröstárkányi, Filep Attila kisnyégerfalvi, Nagy Brigitta belényessonkolyosi, és Réman István belényesi tiszteleteseket.
A gyepűk védelme
A helyi iskola I-IV. osztályosainak műsora következett. Elsőként azt a jelenetet láttuk, melyet Boros Gyöngyi tanítónő írt, s melyet 3 generáció előadott már, most pedig illett az alkalomhoz, hiszen IV. Béla korát idézi meg, ide értve Julianus barát hírhozatalát a közelgő tatát-veszedelemről, a tatárdúlást, az ország újraszervezését. Boros Annamária tanítványai versekkel, énekekkel csatlakoztak a műsorhoz, valamennyiük ruháját az Árpád-házi királyok címere díszítette. Mivel odakint a már említett esős idő volt, a szoboravatáshoz kapcsolódó beszédek is a templomban hangzottak el. Miután Molnár Szabolcs elmondta a helyi Csukás-Fenesi János: IV. Béla című versét, Miklós Mihály történelemtanár adott áttekintést a király életéről, arról, ahogyan a válságos körülmények között megerősítette az országot. A helyi vonatkozásra térve egyebek mellett megemlítette, hogy a király a gyepűk (határvonalak) védelmére építtetett várakat, ezek sorába illeszkedhet a fenesi is, melyet a település 1291-es első írásos említésekor már jegyeznek, tehát az előtt épült. Legendák máig élnek faluban, például, hogy föld alatti alagút vezetett a várba. Borsi Imre Lóránd, a megyei RMDSZ társadalmi szervezését felelős ügyvezető alelnöke beszédében hangsúlyozta: a szövetség az egyházakkal és a civil szervezetekkel karöltve igyekszik erősíteni a közösségeket „a végeken” is. Ezt szolgálják a szoborállítások, ahogyan Petőfi-szobor áll már Belényesben, Bartók-szobor Tárkányban, immár IV. Béla-szobor Fenesen, a későbbiekben Szt. László-szobor lesz Magyarremetén, II. Rákóczi Ferenc-szobor Belényesújlakon. Saját versét is felolvasta, melynek címe Bátor magyarok.
„Szent béke virult”
Szabó Ödön képviselő szerint „a sokszor szétszórt fenesieket” összehozta a szoborállítás ügye, mint közös cél, a kérdés, hogy egyszeri alkalomról van-e szó? IV. Béla kora történelmi tanulságának nevezte, hogy ne örökítsük a perlekedést, tanuljunk mások hibájából, tudjunk áldozatot hozni, és ne engedjük magunkat rossz eszközként felhasználni. Intésül ő is idézte (ahogyan az előtte beszélt két szónok is), IV. Béla sírfeliratát: „Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan”, úgy vélve, hogy ennek a szellemiségnek kell tovább élnie. Az ugyancsak helyi Pantea Erzsébet is felolvasta az alkalomhoz illő saját versét, ezzel zárult a bő kétórás templomi esemény, mely után sor kerülhetett a szobor leleplezésére. A már kora esti szürkületben Dénes István Lukács esperesre és Szabó Ödön képviselőre hárult a feladat. Az esperes meg is áldotta az alkotást, mely tövébe koszorúk is kerültek,s melyet később, a sokadalom eloszlása után, többen mobiltelefonok fényénél tekintettek meg tüzetesebben, egy személy meg is jegyezte: nagyon szép szobor, erőteljes vonásokkal, ahogyan egy erőt sugárzó királyhoz illik. A programnak még nem volt vége, hiszen a kultúrházban mindenkit terített asztalhoz vártak, ugyanott népviseletbe öltözött fiatalok Benedek Judit által betanított táncot adtak elő. A vendégek még javában beszélgettek, koccintgattak, mikor Szőcs Lőrinc és zenekarának tagjai már hangoltak, hiszen nótaest kezdődött, melyet Borsi Imre Lóránd nyitott meg, s mely az RMDSZ szervezte közösségi eseménysorozat rész volt. Rencz Csaba / erdon.ro