In memoriam Reisz Katalin (1928–2012)
Szomorúsággal értesültünk Reisz Katalin újságíró, szerkesztő és műfordító haláláról. Tudatában vagyunk annak, hogy a pályafutásunk egyszer véget ér, és hogy egyikünk élete sem végtelen, a búcsúzás pillanata mégis megrázó mindig, minden kedves embertársunktól.
Reisz Katalin Marosvásárhelyen született 1928. március 24-én. Iskolai éveit szülővárosában töltötte, 1946-ban érettségizett a marosvásárhelyi Református Leánygimnáziumban, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett francia-román nyelv és irodalomtudományi oklevelet. Kiváló tanulmányi eredményei okán 1949 és 1951 között az egyetem romanisztikai tanszékén tanársegédként kezdhette el pályafutását. 1951-ben került át az akkori kolozsvári magyar napilap, az Igazság szerkesztőségébe, s attól a perctől kezdve életét az újságírásnak szentelte.
A lapnál 1970 és 1974 között, az Igazság talán legtermékenyebb korszakában, főszerkesztő-helyettesi tisztséget töltött be, úgy, hogy közben 1970 és 1972 között megbízott főszerkesztő volt, 1974-től pedig, 1985-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig, a művelődési osztály vezetője volt. Ez utóbbi időszakban, mintegy négy éven át írta az olvasóközönség jelentős hányada számára mindmáig emlékezetes Tallózó című rovatot, valójában az egyetlen olyan kolozsvári fórumot, amely művelt, hozzáértő, el nem torzított kitekintést nyújtott Európára és a nagyvilág dolgaira. Kiváló írásait – némelykor Tordai Mária írói néven – a bukaresti A Hét, a marosvásárhelyi Új Élet, valamint a kolozsvári Utunk irodalmi lap és a Korunk folyóirat is közölte.
Munkájában Reisz Katalin az adott körülmények között maximális teljesítményre törekedett, és az esetek többségében el is érte azt. Így nem rajta múlott, hogy olyan korban vállalta magára a tollforgató hálátlan feladatát, amikor ennek a mesterségnek igen csekély önmegvalósítási mozgástere kínálkozott. Ennek ellenére, Reisz Katalin hűségesen és jó szakmai tudással szolgálta a magyar nyelvet és magyar olvasót. Stiláris és nyelvi igényességgel kérte számon munkatársaitól is az írások minőségét. Meggyőződéses, őszinte és becsületes baloldali ember volt, aki a köpönyegforgatást nem művelte, és aki elveihez élete utolsó szakaszáig hűséges maradt.
Életévek sokasága, a közvetlen munkatársi tapasztalatok hiánya, a világnézeteink közti különbségek választottak el Reisz Katalintól, ám a kölcsönös tisztelet és elismerés tekintetében mégis mindegyik találkozásunk alkalmával egyetértettünk. Emlékét írásai és az általa szerkesztett lapszámok és rovatok őrzik meg az utókornak, az egyetlen objektív fórumnak, amelyik valamennyi eltávozott alkotó ember befejezett életművéről, morális értékeiről, írástudói teljesítményéről és magatartásáról dönteni hivatott.
Emlékét kegyelettel megőrizzük, nyugodjék békében!
Tibori Szabó Zoltán. Szabadság (Kolozsvár)

Egykori kolozsvári portrék
Kolozsváron, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, Deák Ferenc „Egykori kolozsvári portrék” címmel igen figyelemre méltó közönség előtt megnyitotta dokumentumértékű kiállítását. Jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban, New Yorkban élő fotóművész 1960 és 1965 közötti időszakban az Igazság napilap fotóriportere volt.
Amikor nem tudta elviselni a kommunista korszak „aranykorát,” kivándorolt. A lehetőségek hazájában bizonyította, a fotó nemzetközi nyelvét tökéletesen ismeri, amint a mostani látogatása alkalmával példa értékűen nyomatékosított. Kolozsvári munkásságának saját szavaival megfogalmazva: „egytízedét tárta az érdeklődők elé”. Analóg fotók hitelesen mutatják be azokat, akik a hajdani műtermébe betértek. A képek csoportosítása mesteri. Egy rámába került Valeriu L. Bologa professzor és Jancsó Elemér, professzor. 80 kép az akkori kor értelmiségének egy sajátos szegmentumát öleli fel. A kiállítás megnyitása alkalmából bevallotta, a baráti köre nagyon megritkult. Sokan elhalálozottak, de még többen Magyarországon, néhányan Erdélyben élnek. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke a kiállítást megnyitó beszédében kiemelte, Deák Ferenc New Yorkban lakik, de tulajdonképpen Kolozsváron él. A kolozsvári kiállításon a munkásságának, 10%-át mutatta be. Ezeknek a képeknek a negatívjait a Minerva Alapítványnak ajándékozta. A Deák- gyűjteményt digitalizálják, és közzéteszik a minerva.org.ro honlapon, ami a hozzáférési lehetőséget biztosít. Mint ismeretes, az Igazság és a Făclia fotóriportereinek, 1955 és 1993 közötti időszakban, készített fotóit, így a Deák Ferenc képeit is digitalizálják, a honlapon közlik. Tibori köszönetét fejezte ki, hogy a Minerva-házat választotta a kiállításához és az értékes adományért. A kiállított művészi portrék neves személyiségeket plasztikuson örökítenek. A teljesség igénye nélkül, sorolnék fel néhány személyiség nevét, akit megörökített a fotóművész: Horváth Béla, Rodica Popescu, Köllő Béla, Orosz Lujza, Albert Júlia színművészeket, Pálfi Mircea, Dózsa Mária, László Ferenc, Reisz Katalin az Igazság munkatársait, Ruha István hegedűművészt, Balogh Edgár, Fodor Sándor írókat, költőket- Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár.
Nem felejtette el a hazai tájakat
Deák Ferenc bevallotta, nem tudja elfelejteni a hazai tájakat. S nem felejtette el a román nyelvet sem. Interneten, nyomon követi az itteni életet. Minden érdekli, ami itt történik. Ebben segít a digitalizált felhasználási lehetőség. Nem állt szándékában, hogy kiállítsa a portrékat. Dokumentum jellegű kiállításnak tekinti, egy fajta társadalmi találkozásnak. A lényeg az, hogy munkásságát, minél többen megismerjék. Egy vergődő lélek képi nyelven való megnyilvánulását csodálhatja meg a látogató, amely ma már csak képi megnyilvánulásban található meg.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro