Koltay Gábor rendező a tévében lezajlott vitáról elmondta, hogy vitapartnerei ellenségesek voltak. Nem tartotta etikusnak, hogy a vitában ketten voltak Magyarországról, és négy személyt állítottak velük szembe. Hatvan év után első alkalommal őszinte gondolatok elhangozhattak Trianonról. Ha Trianon nevét valaki kiejti, akkor Romániában sokan rögtön arra gondolnak, hogy Magyarország igényt tart Erdély területére. Így nehéz párbeszédet kezdeményezni. Mona Musca kultuszminiszter rendkívül merev, elutasító volt. Az aránytalanul nagy büntetések mutatják, hogy itt valamiféle politikai megfélemlítési szándék dominál. /Rédai Attila: A magyarság halálát kívánták az Antena 1 nézői. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 11./

Március 15-én Székelyudvarhelyen most nem voltak jelen a politikusok, Szász Jenő polgármester az Egyesült Államokban emlékezett a forradalomra. A történelmi egyházak képviselői mondtak beszédet, mindannyiuk beszédének központi eleme a kudarcként átélt népszavazás volt. Sikert aratott a budapesti Nemzeti Kamaraszínház és a Debrecen Néptáncegyüttes műsora. Usztics Mátyás színművész emlékeztetett arra, hogy Franjo Tudjman néhai horvát elnöknek nem volt szüksége népszavazásra, országa függetlenségének kivívása utáni egyik első intézkedésében útlevelet és teljes szavazati jogot biztosított a világban bárhol élő horvátoknak. /Rédai Attila: Megváltozott ünnep, másfajta üzenet. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 16./

Birtalan József jelenleg egyike azon székelyudvarhelyinek, aki fontos tisztséget tölt be az RMDSZ kormányzati csapatában. 1995-ben lett az RMDSZ gazdasági igazgatója, majd a gazdasági ügyekért felelős ügyvezető alelnök. 1998 elején államtitkár lett a távközlési minisztériumban. Volt államtitkár a szállítási minisztériumban is, majd a kis- és közepes vállalkozások ügynökségének helyettes vezetőjeként tevékenykedett. 2000-től 2005 elejéig a köztisztviselők ügynökségének elnökhelyettese volt, a kormányváltás után átvette ezen a helyen az elnöki tisztséget, államtitkári rangban. Vannak udvarhelyiek a vezetésben, szenátusi frakcióvezetője /Verestóy Attila/ is van, megyei tanácselnöke is. Háromszéken György Ervin prefektus, aki Székelyudvarhelyen végezte az iskolát, s ő maga lövétei. A Birtalan által vezetetett ügynökség elsősorban a köztisztségek menedzsmentjével, meghatározásával, másfelől a tisztségviselők mint személyek szakmai és fizetési rendszerével, karrierjükkel, előmenetelükkel foglalkozik, megszervezi a versenyvizsgákat. Birtalant foglalkoztatja a magyarság megfelelő és arányos jelenléte a közigazgatás minden szintjén, s ehhez a kinevezések az ő ügynökségén keresztül történnek. Az arányos jelenlétet a megyei RMDSZ-szervezetekkel közösen fogják megvalósítani. /Rédai Attila: Nem dicsőség az udvarhelyi közéletben részt venni. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 27./

Marosvásárhelyi koncertje előtt május 19-én Hargita megyébe, Parajdra látogatott néhány órára az Omega együttes. Benkő Lászlóék meglátogatták a sóbányát, ahol együtt énekelték a magyar és a székely himnuszt a házigazdákkal és népes kíséretükkel. Az együttest az RMDSZ emberei, a Duna Tv stábja és több újságíró is elkísérte. Kóbor János, az együttes vezetője elmondta, tavaly decemberben szintén a környéken járt. /Rédai Attila: Parajdon énekelte a Himnuszt az Omega. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 20./

Már Erdélyben is lehet fogni „az egyik magyarországi agymosási kultúrintézmény műsorait, kezdjük érteni, hogy miért is használják néhányan odaát ezt a jellemzést a kereskedelmi televízióra.”, írta az RTL Tv-ről Rédai Attila. Legutóbb Csonka András „szlovák” névrokonát mutatták be a magyarországi színésznek, aki „Komarno”-ban lakik. „Pont olyan, mintha egy másik Rédai Attila mondjuk Nagykanizsán lakna, s engem mint román névrokonát hoznának össze vele” – jegyezte meg a cikkíró. Vágó István általános műveltségi vetélkedőjében így szólt Tamási Áron szülőfalujáról: Farkaslaka, mostani nevén Lupény. Aztán kijavította magát: mostani román nevén. Romániában jelenleg törvény rögzíti a település magyar nevét, tehát még hivatalos szinten is lehet így használni, nemhogy egy tévéműsorban. De nem csak az RTL Klubra jellemzők az ilyen megnyilvánulások. Nemrég a Magyar Televízió híradójában a temesi árvizek következményeiről tudósítva „romániai Bánátról” beszéltek Bánság helyett. /Rédai Attila: Bánáttól Komarnóig, magyarul. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 7./

Közel egymillió forintnyi segély gyűlt össze a debreceni Református Kollégium szeptember 19-i jótékonysági koncertjén, amelyet az udvarhelyszéki megrongálódott református templomok javítására, illetve a székelyudvarhelyi református gimnáziumba járó árvízkárosult gyerekek családjainak ajánlottak fel. A debreceni kollégium dísztermében megrendezett koncert vendége volt Tőkés Zsolt, az udvarhelyi egyházi oktatási intézmény igazgatója. Tőkés Zsolt tájékoztatása szerint a koncerten és az előtte szervezett gyűjtésen összegyűlt közel egymillió forintot a bikafalvi, hodgyai és siménfalvi református templomok felújítására, illetve az udvarhelyi református gimnáziumba járó 12 árvízkárosult diák családjainak megsegítésére ajánlották fel. /Rédai Attila: Újabb református segítség az árvízkárosultaknak. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 27./

Év elején a vagyonbevallások ideje van. Az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátorai közül természetesen Verestóy Attiláé a legterjedelmesebb bevallás. A politikus a szenátus honlapján közzétett nyilatkozata szerint zetelaki termőföldje, két vladiceascai és egy bukaresti erdőterülete mellé 2005-ben újabb 2500 négyzetméter erdőt vásárolt az Ilfov megyei településen. Épületeinek listája nem változott: három tömbházlakást és egy hétvégi házat vallott be, kettő Bukarestben van, egy Udvarhelyen, a víkendház pedig Vladiceascán. Egy 2001-es Audi S8-as gépkocsi van a nevén, 2005 májusához viszonyítva pedig 10–10 ezer euróval nagyobb értékű ékszereinek és festményeinek összessége, 30.000, illetve 20.000 eurót kóstálva. Folyószámláinak, bankbetéteinek értéke is növekedett 2005-ben, ebben az évben 1.980.000 eurót helyezett letétbe, 1.200.000 eurót a bécsi Kathrein & Co. Banknál, 150.000 eurót a genfi Clariden Banknál, 75.000 eurót pedig idehaza, a Raiffeisen Banknál. Több részvénytársaságnál, korlátolt felelősségű társaságnál, egyesületnél rendelkezik tulajdonrésszel. Legnagyobb piaci értéke a Junior Com Kft.-ben tulajdonolt részének van (1.615.000 új lej), ezt azonban mindjárt az egyesületi tulajdonrész követi (1.072.585 új lej). Magyarországon százszázalékos tulajdonosa a Sajó-Hor Kft.-nek, résztulajdonosa a Sajó 2005 Kft.-nek és a General Kémia Kft.-nek, ezek a tulajdonrészek azonban bevallása szerint „mindössze” 5,3 millió forintot érnek. A bukaresti részvénytőzsdén jegyzett vállalatoknál tulajdonolt értékpapírjait külön mellékletben tüntette fel a szenátor, ezek piaci értéke január 10-én közel 47,5 millió új lej volt. Verestóy Attila szenátusi fizetése 2005-ben 40.395 új lej volt, ugyanakkor 36.946 új lej a Hungastro Rt. területi igazgatójaként, 11.000 új lej a SIN-Bukarest, 2,4 millió forint a Sajó-Hor Kft. adminisztrátoraként, 7500 új lejben részesült a Famos Rt. cenzoraként. A Hungastro Rt. osztalékaként 6.170.180 új lej adózás utáni jövedelemben részesült 2005-ben, ugyanezen társaság részvényeinek eladásából 3.685.100 euró érkezett számláinak egyikére. A tőzsdés portfólió 5.385.345 új lejt hozott a konyhára részvénytranzakciókból, 26.235 új lejt osztalékból. A Famos Rt.-től 35.970 új lejnyi osztalékot vett fel. A Transilvania Bank és a Siretul Pascani Rt. ingyenrészvényei nyomán 487.000 illetve 2327 új lej bevételt tüntetett fel. Banki tranzakciók 1.040.058 új lejjel és 27.335 euróval gyarapították az udvarhelyi szenátort. Mellette csíki kollégája, Sógor Csaba vagyona szinte említésre sem méltó. Antal István mezőgazdasági és erdőterületekkel, vízfelülettel, négy épülettel vagy épületrésszel, két gépkocsival rendelkezik, bankbetétei is vannak, mintegy 10.000 euró és 90 millió régi lej értékben. Asztalos Ferenc 2005-ös bevallásának tanúsága szerint mindössze egy székelyudvarhelyi lakóház, egy 11.000 dolláros és egy 5000 eurós bankbetét tulajdonosa. Kelemen Hunor csíki képviselő egy 50.000 új lej értékű bankbetétet, valamint a csíkszeredai Medianet Kft.-ben birtokolt 1,8 millió lej tulajdonrészt vallotta be. /Rédai Attila: Képviselői, szenátori vagyonbevallások megyénkben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 24./

Kilépett medréből a Küküllő a Székelyudvarhely alatti részen, de nagyobb károkat nem okozott. /Rédai Attila: Kilépett medréből a Küküllő. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 5./

A rendszerváltozás után először hosszabbíthat mandátumot egy kormány Magyarországon: az MSZP koalíciós partnerével, az SZDSZ-szel közösen többséget szerzett az Országgyűlésben. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök marad, az eddigitől eltérő retorikát használt győzelmi beszédében amikor azt mondta, hogy tízmillió magyar nevében, tizenötmillió magyar érdekében fog cselekedni. Bár a külképviseletekről beérkező szavazatok megérkezéséig még nem lehet hivatalos végeredményt kikiáltani, ennek ellenére a legtöbb mandátumot a szocialisták szerezték meg. Az MSZP 2002-höz képest növelte képviselői számát, az eddigi 178 helyett legalább 189 tagú lesz frakciójuk, a Fidesz- és az SZDSZ-frakció ugyanakkora maradt, míg az MDF-nek kevesebb lesz a képviselője, mint 2002-ben, mégis több, mint ahány a frakciójukban maradt 2006-ra. Az április 23-i második fordulón 110 hely sorsa dőlt el. Ebből 64-et szerzett meg az MSZP, 42-t a Fidesz, 4-et az SZDSZ. Orbán Viktor a polgári oldal összefogása hiányának tulajdonította a választási vereséget. A Fidesz elnöke kihangsúlyozta, pártja hű marad a nevéhez, ami latinul hitet, bizalmat, hűséget jelent. Dávid Ibolya, az MDF elnöke kijelentette, Magyarországon nagyarányú átrendeződés előtt áll a jobboldal, és az MDF akarva-akaratlanul elindítója ezeknek a változásoknak. Az MDF elnöke keményen beszélt a Fidesz ellen. /Kiss Edit, Rédai Attila: Baloldali marad Magyarország. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 24./

Tolerancia mint megalkuvás
A külhoni magyarsággal kapcsolatos kérdésekben mindig némi fenntartással kell kezelni, amit a Népszabadság ír – ismerjük a „történelmi” okokat. Most sem tennék másképp: a „bukaresti” Szőcs Levente a kolozsvári Magyari Nándor László szociológust kérdezte a „székelyföldi politikai mentalitásról”. A Burjánzik az intolerancia című írás a világhálós kiadásban (Nol.hu) épp csütörtökön jelent meg. Bár egyáltalán értékelendő, hogy a Népszabadság hajlandó leírni azt a kifejezést, hogy Székelyföld, a címadásban is tetten érhető tendenciózus következtetést azért jócskán vitathatónak érzem. Az MSZP-vezérkar közelmúltbeli kolozsvári látogatása kapcsán például azt mondja Magyari Nándor László: az RMDSZ egy hibrid vezetésű párt lett, azaz ötvöződik benne a karizmatikus, „fideszes” modell, amelyben a „főnöknek mindig igaza van”, illetve a „racionális”, „demokratikus” modell, amelyben mindenki tartja magát a belső döntési mechanizmusokhoz. A szociológus szerint ezzel magyarázható, hogy míg Markóék Kolozsváron Mesterházyékkal tárgyalnak, székelyföldi RMDSZ-esek az MSZP itteni jelenlétét is kifogásolják. Ugyanis, s most megpróbálom egyszerűsíteni a magyarázatot, az RMDSZ-es központ a kormányból való kipottyanás után elveszítette az ellenőrzést a területek felett, a „helyi hatalom erős emberei egyre inkább a pártközpont fölé kerekednek”. Háromszéken például az ottani „karizmatikus” pártvezetők az RMDSZ-en belüli „szigetté” váltak azzal, hogy nyíltan hangoztatják Fidesz-közeliségüket, jobboldaliságukat, s nem egyszer „jobbról előzik” a „Fidesz nyúlvány populista formációit”. Félretéve azt a tényt, hogy az állítólag a hatalomból kipottyant RMDSZ mégiscsak helyet kapott a kormány hátsó kamrájában, nézzük, hogy Magyari szerint miért annyira jobboldaliak a székelyföldiek. „Egy egyre zártabb közösség, amilyen a székelyföldi, mentálisan is egyre zárkózottabb lesz. Az elmúlt jó húsz esztendőben »beültetett« jobboldaliság olyan gondolkodásbeli paneleket hozott létre és erősített meg, amelyeknek előterében az intolerancia minden formája virágzik. (...) Az örökös sündisznóállás, amibe a székelyföldi helyi elitek hangadói merevedtek (tisztelet a kivételnek), kirekesztő mindenfajta mássággal szemben” – fejtegeti Magyari. Néha az olyan hipotéziseknek, amelyek több, egyenként is igencsak vitatható állításra támaszkodnak, elég egyetlen lábát kiütni, s összeomlanak, mint egy kártyavár. Valóban el kell hinnünk azt, hogy a székelyföldiek azért jobboldaliak, mert zárkózottak, s azért intoleránsak is? A Markó-féle vonal meg demokratikusabbá és toleránsabbá válik azzal, hogy a Székelyföldön nemzetárulóként nyilvántartott szocialistákkal hajlandó leülni tárgyalni, egyezséget kötni, s ezzel az MSZP-t megpróbálja Erdélyben legitimálni?
A másik bajom ezzel az elmélettel, hogy ismét a „haladottabb szellemiségű, kulturált, toleráns” Kolozsvár versus az „elmaradottabb, konzervatívabb, intoleráns” Székelyföld kommunikációs sablont vélem felfedezni benne, amelybe hanyagul elmerülve, közben a román többségbe lassan beleolvadva a kolozsvári, marosvásárhelyi értelmiségiek még mindig hajlamosak lenézni Székelyföldet és a székelyföldieket. Mintha az MSZP-sek kolozsvári felvonulásán nem fogadták volna őket ugyanúgy a tiltakozók, mintha Csíkba vagy Udvarhelyre tették volna be a lábukat. A „tolerancia hívei” aztán persze rendőri segítséggel csak azokat az embereket engedték be a „nyilvános fórumra”, akiket ők jónak láttak, s akikre az RMDSZ-es szervezők rámutattak: az ellenvéleményekre, úgy tűnik, nem voltak kíváncsiak. De még így is volt incidens: az általunk oly „szeretett” MSZP-s vezéralak, Szanyi Tibor a fórumon elhangzottakat időnként kommentáló idős férfinak egy adott pillanatban odavetette, hogy „leverem a fejed, te takony!” (Krónika, 2013. január 23.). Később a képviselő a Facebookon „zsigeri barmoknak” nevezte a kolozsvári tiltakozókat, a bejegyzését kommentálókat pedig folyamatosan sértegette, sőt egyiküket felszólította: „Most már eleget verted itt a taknyodat, úgyhogy bátran eldugulhatsz”.
Ez az a „toleráns” MSZP, amiről a „szakértő” újabb jól hangzó, de a valósággal köszönőviszonyban sem levő sablont elsütve úgy vélekedik, hogy „a jelenleginél (kormánynál – szerk. megj.) sokkal korrektebb és átláthatóbb támogatáspolitikát folytatott a határon túl, sokkal érzékenyebb volt a politikai autonómiájukra”. Átláthatóbb támogatáspolitika? Kinek? Az RMDSZ-elitnek? Politikai autonómia tisztelete? Hogyan? A külhoniak magyarságának megtagadásával? Ha a „tolerancia” szoclib értelmezésben azt jelenti, hogy „megalkuvás”, „nemzetárulás”, „beolvadás”, „gerinctelenség”, „tiszteletlenség”, akkor a székelyek, remélem, még jó ideig nem kérnek belőle.
Rédai Attila
Székelyhon.ro,

Szigorúan ellenőrzött magyarok
Megdöbbentő volt látni a héten a Duna TV által műsorra tűzött, a tavalyi Tusványoson bemutatott Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilmben azt az elképesztő gonoszságot és eme gonoszságot kiszolgáló, olajozott gépezetet, amivel a román államhatalom és annak eszköze, a Szekuritáté nevű politikai rendőrség behálózta az egész erdélyi magyar társadalmat, ahogyan beszerezték az információkat és mire hasznosították ezeket. A filmben Márton Áron és Tőkés László megfigyelési iratcsomóinak megelevenítése által kézzel tapinthatóvá válik a valóság. Nem csak arról van szó, hogy levéltári dokumentumok által visszaidézhetővé válnak a történelmi tények: a filmnek köszönhetően részesévé válik az ember a történelemnek, felidéződik a történelmi korok hangulata, s az az egész pszichózis, aminek következtében ez az őrült rendszer, a kommunizmus évtizedekig működhetett.
De a történelmi tényekről is többet tudunk meg vagy fogunk fel így, hogy (szinte) főműsoridőben szembesülünk a besúgók, ügynökök kilétével polgári név, foglalkozás és fedőnév szerint, miközben a képernyőről az érintett fotója néz szembe velünk. Jobban el tudjuk képzelni, micsoda megrázkódtatás bárki számára, ha kiderül, hogy az a személy, akit közel engedett magához, befogadott családjába, tulajdonképpen ellene dolgozik és ártani akar. Márton Áronnak gyakorlatilag az egész környezete be volt szervezve a titkosszolgálatba, beleértve a gyóntatópapját is. Tőkés Lászlónak is a közvetlen környezetébe férkőzött be az államhatalom, amelynek képviselője napi szinten küldött jelentéseket a Szekunak, miközben részt vett a családi ünnepségeken, a születésnapokon, sőt: elvette feleségül a család egyik tagját.
A levegő is beleszorul az emberbe, mikor ezek a tények egy ilyen dokumentumfilm segítségével igazán tudatosulnak benne. Mert más dolog találkozni egy száraz információval, s más dolog látni a besúgó vigyorát Tőkésék családi videofelvételén.
Ezekkel a bűnökkel, aljasságokkal társadalmunk még mindig nem számolt el sem saját maga, sem az áldozatok előtt. Azok, akik megpróbálják felvenni a harcot, rövid úton marginalizálva vagy diszkreditálva találják magukat. Mintha a Szekuritáté még mindig dolgozna a háttérben...
S e dokumentumfilmet nézve tulajdonképpen ez tudatosul bennünk: igen, a mára átkeresztelt Szeku még mindig ott dolgozik a háttérben. Hallva az 1989 előtt jelentések bikkfanyelvű szövegében minduntalan előforduló sablonokat, a „soviniszta, nacionalista, revizionista” magyarokra és „köreikre” történő állandó utalást, furcsa kontinuitást vélhetünk felfedezni az államhatalom titkos tevékenységeinek akkori és mostani mozgatórugói között. Vajon ha elénkbe kerülne egy mostani titkosszolgálati jelentés egy Wass Alberttel kapcsolatos rendezvényről, az autonómiatüntetésekről, vajon nem fedeznénk-e fel benne ugyanezeket a fordulatokat? S miközben a felszínen állítólag lezajlott egy rendszerváltozás, a titkos háttérben nem még mindig tőlünk, „soviniszta” magyaroktól féltik a román nemzetállamot?
A filmet nézve jobban látjuk azt is, hogy mennyire megosztottak és gyengék vagyunk mint nemzeti közösség. A román államhatalomnak különböző érdekektől vezérelve egyre-másra feküdtek le az értelmiségiek: tanárok, mérnökök, papok és püspökök. S tudjuk: az árulók ma is itt vannak. Megdöbbenve hallottam például a minap, hogy miképpen volt bevett szokás még néhány évvel ezelőtt is Székelyföldön tevékenykedő, helyi vállalkozásokba románokat behozni amúgy haszontalan munkaerőnek, „főnöknek” a céghez azért, hogy megszabaduljunk a román állami szervek „túlzott figyelmétől”. Amikor ezt tettük, akkor is árulást követtünk el a nemzeti közösség ellen, hiszen hozzájárultunk a mindenkori román hatalom által hivatalosan soha be nem ismert, de soha meg nem cáfolt nemzetiségi politikájához: Románia magyarok által lakott területeinek elrománosításához.
Meggyőződésem, hogy a mai napig ez az igazi tét. S jusson ez mindig eszünkbe, amikor a látszólagos közvitában régiósításról, autonómiáról hallunk.
Rédai Attila
Székelyföld.ro,

Székelyföld románok nélkül?
Azt kifogásolják mostanában egyes tisztelt román polgártársaink, hogy mi olyan jövőt képzelünk el az „úgynevezett” Székelyföldön, amiben a románoknak nincsen helyük.
Megnéztem, mire alapozzák ezen kijelentéseiket. Általában ilyen indokokat fedezek fel, mint például: kiadtuk A székelység története című tankönyvet, megjelentettük Zabola község monográfiáját magyarul, a Sepsiszentgyörgy első írásos említésének évfordulójára kiadott kötetek összeállításánál nem kértük ki a román szakemberek véleményét, a kiadványokban nem szerepelnek a román közösségek képviselői, panorámaképet állítottunk fel Sepsiszentgyörgy főterén Székelyföld látványosságairól, de ebben nem szerepeltetünk román létesítményt, jelképeket. Amikor összeállítjuk a térség stratégiáját, akkor arról beszélünk, hogy miképpen képzeljük el Székelyföldet tíz, húsz, ötven év múlva, és egy szót sem ejtünk ebben a románokról.
Vagyis, ahogy én látom: éljük az életünket. Megüljük közösségi ünnepeinket, ápoljuk hagyományainkat. Tervezünk, gondolkodunk. Beszéljük a saját nyelvünket. A nevén nevezzük ezt a földet, amin élünk: Székelyföld.
Hogy még érthetőbb legyek: mi, Székelyföld lakói nem tehetünk arról, hogy élnek köztünk olyan polgártársak, akik nem találják meg szimbólumaikat, jelképeiket a térség szimbólumai, jelképei között, akik nem tudnak beszélni a nyelvünkön, nem értik kultúránkat, gondolkodásmódunkat. Akiket zavarnak ünnepeink, szúrja a szemüket zászlónk, címerünk. Azt is mondhatnám: lehet, hogy ezek a polgártársak rossz helyre tévedtek. Megtehetik esetleg azt, hogy visszanéznek azon vidékek felé, ahonnan nemrég érkeztek, s ott esetleg rálelnek arra, amit itt hiába keresnek.
Én abban hiszek, hogy Székelyföld a székelyföldieké, akik között vannak románok is. Nem várom el, hogy a köztünk élő románok feltétlenül székelyföldi identitást vállaljanak fel, de abszurdnak tartom, hogy egyesek folyamatosan ironizálják, idézőjelbe tegyék, „úgynevezett” jelzővel illessék a mi identitásunkat. A barikád ezen oldaláról inkább úgy látszik, hogy miközben mi vagyunk ebben az országban kisebbségben, mégis a mi jelképeinket éri folyamatosan támadás. Az agresszorok ráadásul úgy próbálják ezt beállítani, mintha a mi jelképeink puszta léte és használata volna agresszió a románság ellen. Hisz például azt az egyszerű tényt, hogy egy monográfiából, iskolai segédtankönyvből hiányzik a románságra való utalás, már románellenes támadásként fogják fel. Erre a legfrissebb bizonyíték Ioan Lăcătușunak, a „Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ” illetékesének a továbbra is fenntartott román megyei lapban április 23-án közzétett írása, amelynek igencsak megkapóan frappáns a címe: Kovászna és Hargita megye tanácsának vezetősége folytatja egy olyan „Székelyföld” fogalmának és imázsának promoveálását, amelyben nem voltak, nincsenek románok, és akiknek nincs itt jövőjük. Az említett példákat sorolva a szerző felteszi a kérdést: „ha még Székelyföld intézményesítése nélkül is előfordulhatnak ilyen nyilvánvalóan románellenes tettek, akkor mire számíthatnak a románok, ha Isten őrizz, valóra válik a Kárpátokon belüli etnikai enklávé létrehozására vonatkozó szeparatista kívánalom?”
Könnyű felfedezni ebben a sajátos logikát: magyar ünnep egyenlő románellenes tett. Székelyföld autonómiája egyenlő „etnikai enklávé”. Törekvés az önrendelkezésre egyenlő szeparatista kívánalom. Ugyanazon dolgok két külön megvilágításban. Csak amíg az egyik a jövőbe tekint, s megoldást próbál keresni, addig a másik a kilencvenes évek elejének szókincsét használja és státusát félti.
S tudjuk jól: igencsak van mit félteni.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Súlyosak a vádpontok Borbolyék ellen
Hivatali visszaélés és okirat-hamisításra való felbujtás gyanújával büntetőeljárást indított a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke ellen. Mellette Pállfy Domokos megyei tanácsos, a Stravia Group Kft. tényleges ügyvezetője és Csiszér Botond Benedek, a megyei önkormányzat útügyi igazgatóságának ügyvezetője ellen is eljárás indult.
Futótűzként terjedt a hírtévék, internetes portálok és a közösségi portálokon történő megosztások révén hétfő késő délután országszerte a hír, hogy Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét őrizetbe vették. A DNA marosvásárhelyi területi főügyésze, Elena Curcă érdeklődésünkre megerősítette az őrizetbe vétel tényét, de részletekbe nem bocsátkozott, mindössze annyit közölt, hogy az elnök a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában tartózkodik, ezt azonban néhány perc múlva Andreea Pop rendőrségi szóvivő cáfolta.
Eljárás Borboly, Pálffy, Csiszer ellen
A DNA hétfő esti közleményéből ugyanakkor kiderül: a vádlottként említett megyei tanácselnököt két esetben folytatólagosan a közérdek ellen elkövetett hivatali visszaéléssel, kenőpénz elfogadásával, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisításra való felbujtással, két esetben hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, két esetben közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel gyanúsítja.
Az ügyészek további két személyt vettek őrizetbe: Pálffy Domokos megyei tanácsost, aki egyben a Stravia Group Kft. ügyvezetője, illetve Csiszer Botondot, a megyei útügy ügyvezető igazgatóját. Az előbbit folytatólagosan elkövetett érdekellentéttel gyanúsítják, továbbá olyan, a tisztséggel összeférhetetlen kereskedelmi-pénzügyi műveletek végrehajtásával, amelyek révén anyagi haszna származott, valamint magánokirat-hamisításra való felbujtással és hamisításban való részvétellel. Csiszer Botondot közérdek ellen elkövetett hivatali visszaélésben való bűnsegédkezéssel, folytatólagosan elkövetett hamisítással, magánokirat-hamisításra való felbujtással és közérdek elleni hivatallal való visszaélésre való felbujtással gyanúsítják.
Mindhármuk ellen előzetes letartóztatást fog kérni ma a DNA. Az ügyészség közleménye ugyanakkor mindenféle nevesítés nélkül megjegyzi, hogy további érintett személyek ellen is vizsgálódnak.
Felesége szerint Borboly ártatlan
Alig néhány perccel az után, hogy tudomást szerezhetett a közvélemény a történtekről, 15 perces határidővel sajtótájékoztatót hívtak össze a megyeházához a megyei önkormányzat sajtósai. Itt Borboly Melinda, Borboly Csaba felesége jelent meg. Láthatóan megtörve, könnyeivel küszködve nyilatkozott a sajtónak. Mint elmondta, férje hétfőn korán reggel indult el Marosvásárhelyre, hogy a korrupcióellenes ügyészségen nyilatkozatot tegyen. „Délután hívott telefonon, hogy 24 órára őrizetbe vették. Sokkolt ez a hír, mert a családjáért, a közösségért dolgozott, nem érdemelte ezt meg, és mi sem” – mondta Borboly Melinda. Elmondta azt is, pár percet tudott beszélni a férjével, akivel az ügyészek azt is közölték, miért vették őrizetbe. Két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es számú megyei út felújítása kapcsán kifogásolta az ügyészség azt, hogy 2010-ben, a dokumentáció aláírásakor miért nem ellenőrizte személyesen az elnök az iratokat, mielőtt aláírta ezeket, illetve később meg mégis miért tett panaszt a hatóságoknál az észlelt hiányosságok miatt.
„Nem kívánom senkinek, hogy ezen keresztülmenjen, bízom benne, hogy az igazság kiderül. Elegem van abból, hogy azért, mert valaki megyei tanácselnök, a román és magyar média is úgy kezeli, mint egy gazembert” – mondta az elnök felesége. Arra a kérdésre, hogy szerinte politikai leszámolásról van-e szó, azt felelte, nem tudja.
Kelemen: nem véletlen az időzítés
Az RMDSZ bízik Borboly Csaba ártatlanságában – áll a Kelemen Hunor szövetségi elnök által jegyzett, kevéssel este hat óra után kiadott közleményben. „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megdöbbenéssel értesült, hogy Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét ma a Korrupcióellenes Ügyészség őrizetbe vette. A Szövetség szolidáris Borboly Csabával, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében végezte munkáját, a megyei tanács elnökeként, az RMDSZ politikusaként a Hargita megyei emberek jólétéért, mindennapjainak biztonságáért dolgozott. Az RMDSZ értetlenül áll az ügy előtt, ugyanakkor biztosak vagyunk abban, hogy Borboly Csaba törvényesen járt el minden esetben, hiszünk ártatlanságában. Bízunk benne, hogy az ügyészség mihamarabb a nyilvánosság elé tárja ennek a megdöbbentő ügynek a részleteit, és tisztázza a Borboly Csaba hírnevén esett csorbát” – áll a dokumentumban. Az RMDSZ elfogadhatatlannak véli, és nem tartja véletlennek a csíkszeredai kongresszusuk előtt alig két héttel, hogy egy többéves ügyben kezdett nyomozni ismét a Korrupcióellenes Ügyészség – fogalmaz a „Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében” kiadott állásfoglalásban a szövetségi elnök.
Két éve is érdeklődött a DNA
Borboly Csabát korábban, 2011-ben is vizsgálta a DNA, mert egy ismeretlen feljelentő szerint a megyei sürgősségi kórház új épületéhez készített tervek ellenértékéből részesült volna, és ebből készült volna családi háza terve, illetve az építkezés egy része a nyertes tervező cég által. A DNA akkor megszüntette a vizsgálatot, Borboly szerint az a feljelentés egy lejárató akciósorozat része volt.
Kovács Attila, Rédai Attila, Szüszer-Nagy Róbert
szekelyhon.ro

Az este, amire örökké emlékezni fogunk
Éppen tíz évvel ezelőtt, az Ezer Székely Leány Napja záró akkordjaként sokunk gyerekkori álma vált valóra a két Somlyó-hegy közötti nyeregben. Ott, ahol akkor már szintén mintegy évtizede gyökeret vert a pünkösdi búcsú, új mérföldkőként elhelyezte magát a történelemben az István, a király csíksomlyói bemutatója.
Tíz év s szinte egy korszak választ el bennünket már ettől az eseménytől. Ami a legtöbb „normális” országban egy egyszerű kulturális rendezvény lett volna, nálunk nem lehetett mindössze ennyi: katarzisszerű, nemzeti identitás-építő, nemzetegyesítő történelmi mérföldkő lett. Az a fajta történelmi esemény, ami referencia a legtöbb egyszerű ember életében: az a fajta hivatkozási pont, mint ami globális viszonylatban mondjuk a szeptember 11-ei terrortámadás: mindenki emlékszik arra, hogy mit csinált éppen akkor, amikor az történt. Csak miközben szeptember 11. a pusztításról, a gyűlöletről, a háborúról szólt, a csíksomlyói István, a király mindennek az ellenkezőjéről: az építkezésről, a szeretetről, a békéről. „Felel” ezért a mű és annak története, az előadás helyszíne, az aktuálpolitikai konjunktúra s nem utolsósorban az a több százezer ember, amelyik röpke két órára összekapaszkodott a rockopera üzenetében, félretéve minden hétköznapi bút, feledve a megpróbáltatásokat. Ma már csak csodálattal adózhatunk az akkori közhangulatnak: magyarok a határ két oldalán mennyire ki voltak éhezve erre az élményre, amelyet aztán mekkora intenzitással éltek, éltünk meg.
Alig tíz év telt el 2003. július 5. óta, s tudjuk: ma már meg sem tudnánk közelíteni az akkori István, a király hatását, sikerét. Ideális pillanat volt, előtte és utána megismételhetetlen. Előtte nem ért meg még rá az idő igazán, utána meg már keresztül is robogott rajta: nem sokkal utána, a 2004. december 5-ei magyarországi népszavazás újabb mérföldkő lett a nemzet történelmében, sajnos ellenkező előjellel.
Mégis: ezek azok az események, a kulturális-politikai referenciák, amelyek a jelenkorban a magyar nemzet identitását építik, ezektől vagyunk mi, magyarként olyanok, amilyenek. Röpke másfél év alatt megmutatta magát az érem mindkét oldala: a nemzeti eufória és a nemzetárulás. Ahogy a somlyói produkció jótékony hatása végigsugárzott a nemzet testén, rögtön volt, aki elrágja a méregkapszulát. Ennek ellenére az István, a király csíksomlyói bemutatója az én generációm meghatározó élménye marad, a december 5-ei keserűség ellenére. Visszagondolva alig néhány hónapunk volt utána arra, hogy megéljük az egységes magyarság illúzióját, amikor már és még nem voltunk felosztva „tápos” és „nem tápos” magyarokra. S a buli – ó, igen, a buli is fantasztikus volt.
Ahogy túltettük magunkat az időjárás szeszélyein, a zuhogó esőn, a viharon, ahogy összegyűlt a tömeg szinte pillanatokkal az előadás előtt, s amilyen fegyelmezetten le tudott vonulni utána a sötétben, a sáros úton, az maga a csoda volt. S amikor felcsendültek a kisgyerekkorunk óta ismerős dallamok, az sem számított, hogy a szervezők a közönség várható létszámát alábecsülve alátervezték a hangosítást: a dalfoszlányokat hiába fújta el a szél, mert a több százezer torok pótolta a hangszórók vézna erejét.
Minden bizonnyal mindenki más és más dolgokra emlékszik vissza arról az estéről, de egy dolog biztos: mindannyian életünk végéig emlékezni fogunk rá. Közös élményünk marad a lelki feltöltődés, a meghatottság, az összetartozás érzése is: bár nem jó kimondani, előfordulhat, hogy soha többé nem lesz, nem lehet épp ilyenben részünk.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

A csend, ami már szinte bizonyíték
Egy szász származású, segesvári illetőségű polgár a napokban az asztalra tett egy olyan 74 oldalas jelentést a székelyföldi „famaffiáról”, aminek csak a puszta nyilvánosságra kerülése akkora vihart kellett volna kavarjon, amely képletesen szólva földre kellett volna fektesse az egész bűnszervezetet. Ehhez képest egyelőre még egy enyhe szellőt sem tudott előidézni. A szélcsend, persze, több mint gyanús. Az is lehet, ez a vihar előtti csend már maga a bizonyíték.
Merthogy vihar lesz, ebben ne kételkedjünk. A jelentés konkrétumok tömkelegét tartalmazza, épp elég személynevet és bűncselekményre való utalást ahhoz, hogy ha mindennek csak fele igaz, akkor is fenekestől fel kell tudja forgatni a kialakult status quót. Csak az a kérdés, hogy mikor: lesz-e valakinek érdeke a közeljövőben felkavarni, a jelentés elkészítőjén kívül ezt a túl poshadt állóvizet?
Hans Hedrichnek és egyesületeinek (Neuer Weg, Fenntartható Segesvár) közel egy év és egy pályázaton elnyert pénzösszeg állt a rendelkezésére ahhoz, hogy alaposan feltérképezze és dokumentálja a jelenséget. Következtetéseit így lehetne dióhéjban megfogalmazni: a székelyföldi, az erdők letarolásából meggazdagodott famaffia olyannyira befolyásos, hogy érdekeit Romániában a legmagasabb szinteken védik. A maffia feje, derül ki a jelentésből, tandemben a jelenlegi Hargita megyei rendőrparancsnok, Radu Sandu Moldovan és a jelenlegi nemzetvédelmi miniszter, korábbi Hargita megyei prefektus, Mircea Duşa, akik politikai és szakmai karrierje kéz a kézben, az erdőirtások nyomán haladt előre. Az „érdekvédelmi szövetség” nagyon magas szintről, a miniszterelnök irodájából is kell kapjon protekciót, hisz Moldovan előéletéről, az egyébként a nálunk is megszellőztetett verőmilicista múltjáról Victor Ponta is kellett tudjon, amikor 2012-ben tábornokká való előléptetése mellett vezető beosztást kapott a belügyminisztériumnál – amelyet akkor még Duşa irányított. Mi több, tavaly környezetvédő aktivisták is felhívták a nagyobbik kormánypárt figyelmét, írja a jelentés, hogy Duşa védelmi miniszterré történő kinevezése „problémás”, tekintettel a Maroshévíz környéki törvénytelen erdőirtásokra.
A jelentés attól is figyelemre méltó, hogy mennyire részletes. Megtudhatjuk belőle nemcsak azt, hogy milyen úton-módon építtette a rendőrparancsnok villáját a Csíkszereda melletti Szécsenyben és Marosvásárhelyen, hanem hogy miképpen jártak el a „maffiózók” a Kászonokban például a Bodó és a Lakatos családdal, Velcz Lajossal és vejével, Silló Imrével. Ezek az esettanulmányok rávilágítanak arra, hogy miképpen működhet a famaffia: miután meglopják az egyszerű embert, nem hagyják, hogy ez kijárja az igazát. A rendőr a falusi őrsön nem jár el a feljelentés ügyében, amikor mégis megtalálja az ügy az útját az ügyészségig, akkor az ügyészek nem indítanak bűnügyi eljárást. Benne vannak a maffiában gatteresek is: előfordult, hogy a jóember a saját erdejéből kivágott fát vitte feldolgozásra az egyik fűrésztelepre, ahol egyszerűen ellopták tőle: azt mondták neki, hogy a fa nem az övé. Hivatalnokok sora áll a jogtalan visszaszolgáltatások mögött, megfosztva az egyszerű embereket jogos jussuktól.
A famaffia végrehajtói a verbális és fizikai agressziótól sem riadnak vissza: Bodó Rozáliát Kászonban „megnyakászták”, Gyergyóalfaluban viszont, mint még jól emlékezhetünk rá, Pál Imre ellen tulajdonképpen emberölési kísérletet követtek el. Az agresszió tettesei a Hedrich-jelentés szerint ismertek (fel is sorolja őket név szerint, egyikük egy ismert csíki maffiózó), de büntetve még nincsenek. Kászonban egy cigányembert súlyosan bántalmazott a rendőr, írja Herdrich, de még azt sem engedték meg neki, hogy orvosi látleletet készíttessen. Persze, benne van a maffiában az erdészet is: a gyergyószentmiklósi erdészet korábbi munkatársa, Pál Imre fölül inkább az egész hivatalt megszüntették, miután az „ellenállót” nem sikerült megölni és állásából kitenni, miközben a hivatal többi munkatársát szétosztották a tölgyesi és a maroshévízi erdészet között – derül ki a jelentésből. De hurcolt meg már a jelentés szerint a maffia rendőrt is: egy, a törvénytelen fakivágások ügyében nyomozó maroshévízi egyenruhás néhány év közigazgatási hercehurcát követően végül a rácsok mögött találta magát.
Sok eleme a jelentésben szereplő maffiaszerű jelenségnek nem hat az újdonság erejével. Különböző történések külön-külön már kiérdemelték a sajtó, a köz figyelmét. Harcolt már a jelenség ellen egyszerű erdész, de korábbi RMDSZ-es parlamenti képviselő is (jelenleg már nincs benne a politika fősodrában). A törvényesség visszaállítása érdekében ugyanakkor az alcsíki rendőrparancsnok, korábbi kászoni őrsparancsnok, Vasile Voicu idén tavaszi letartóztatásán kívül azonban látszólag nem történt előrehaladás, bár ez már legalább a remélt tisztulási folyamat felé mutató jel.
Jegyezzük meg jól: a famaffiának nincsen nemzetisége, sem politikai színezete, csak torkossága. A felsorolt nevek tanúsága szerint egyaránt vannak románok és magyarok a „maffiózok” és az áldozatok: a meglopottak, meghurcoltak, megvertek oldalán (cigány például csak az áldozatok között szerepel). A csend ugyanakkor gyanús, több mint gyanús. Ne feledjük: az is bűnös, aki csendben marad.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Segítséget kér a magyar címeres zászló kitűzése miatt megbírságolt csíkszéki polgármester
Szolidaritásra szólította fel az egyelőre passzív magatartást tanusító magyar polgármestereket Bíró László csíkmadarasi polgármester azt követően, hogy Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa 9000 lejre bírságolta meg az elöljárót a magyar címeres zászló kitűzése miatt.
A második mandátumát töltő RMDSZ-es polgármester közölte, a tizenöt napos határidőn belül fellebbezni fog a döntés ellen, azonban úgy véli, a helyi közösség szimbólumainak használata nem képezheti jogi vita tárgyát. „Nem állt szándékomban magyarkodni, és nem is kampányfogásként tűztem ki 2008-ban a piros-fehér-zöld címeres lobogót a községháza homlokzatára. Akkor is úgy gondoltam, és ez most sincs másképp, hogy a címeres magyar lobogó történelmi szimbólumunk, az összmagyarság jelképe és a községháza homlokzatán van a helye” – nyomatékosított az elöljáró. A községvezető hangsúlyozta, az egész térségből kapott bátorító üzeneteket, egy csomortáni lakos részéről pedig pénzbeli felajánlás is érkezett. Hozzátette azonban, a politikum részéről egyelőre nem érkezett konkrét jelzés a történtekkel kapcsolatban. „Folyamatban van az ügy, az RMDSZ-en belül még nem értünk oda, hogy konkrétumokat leszögezzünk. Úgy tudom, hogy a Területi Képviselők Tanácsa (TKT) következő ülésén értékelik ki a helyzetet” – mondta Bíró. A csíkmadarasi polgármester elmondta továbbá, Borboly Csaba megyei tanácselnök, a területi szervezet elnöke telefonon jelezte neki, hogy egyeztetni szeretne vele zászlóügyben. „Talán most jött el annak az ideje, hogy a többi csíki település vezetője is szolidaritást vállaljon ebben az ügyben. Nem igazán tettek ilyen jellegű lépést, úgy látom másképp értékelik ők ezt az egész történetét. Esetleg megkérdezném én tőlük, hogy mégis miben látják a megoldást az önrendelkezési törekvések terén?” – tette fel a kérdést a polgármester.
Többen is támogatnák az elöljárót
Az ügy kapcsán egyébként több olvasónk is érdeklődött levélben és sms-ben arról, hogyan tudna segíteni a prefektúra által kirótt büntetés kifizetésében. Egy szekszárdi olvasónk levelében érthetetlennek nevezi „az RMDSZ passzív magatartását” ebben az ügyben. „Nem szabad a megfutamodásnak még a látszatát sem kelteni, hiszen egy ilyen lépés a román politikusoknak azt a jelzést küldené, hogy a magyarokat meg lehet törni és meg lehet félemlíteni (…). Sajnos történtek már elrontott lépések az RMDSZ részéről az elmúlt évtizedekben, nem lenne szabad tovább fokozni a hibás döntéseket” – jegyzi meg a magyarországi olvasónk.
Kovács Péter: gyűjtést szervezünk
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Krónika kérdésére elmondta: a csíkmadarasi elöljáró fellebbezésének elbírálását követően, a döntés függvényében a szövetség gyűjtést szervezne a büntetés kifizetése érdekében. „Láthattuk a marosvásárhelyi eset kapcsán – amikor Lakó Péterfi Tündét megbírságolták a kétnyelvű árucímkék kiosztása miatt –, hogy közösségi üggyé vált, és rövid időn belül sokkal több pénz gyűlt össze, mint amennyire szükség volt. Természetesen segíteni fogunk a polgármesternek” – mondta Kovács Péter.
Amint arról beszámoltunk, néhány hónap alatt ez a második alkalom, hogy a községvezetőnek felelnie kell amiatt, hogy a községházára kitűzte a címerrel ellátott piros-fehér-zöld lobogót. Csíkmadaras polgármestere 2008-ban helyezte ki a magyar címeres lobogót a községházára, rá négy évre pedig a román média hatására indult hivatalos eljárás az ügyben. Hargita megye prefektusa ezt követően 4000 lejre bírságolta meg az elöljárót idén februárban. Végül hosszas jogi hercehurcát követően Bíró Lászlót 2500 lejes bírság kifizetésére és a magyar lobogó bevonására kötelezte a prefektusnak igazat adó törvényszék. Ennek a döntésnek október végén eleget is tett a polgármester, majd néhány nappal később ismét kitűzte a szóban forgó címeres zászlót a községházára. Adrian Jean Andrei kormánymegbízott a múlt hétfőn bírósági keresetet is benyújtott Bíró László ellen jogerős törvényszéki ítélet végrehajtásának elutasítása miatt. A prefektus azzal indokolta az eljárást, hogy a polgármester következetesen megtagadja a címeres lobogó eltávolítását, noha ennek kitűzését törvénytelennek ítélte a csíkszeredai bíróság és a Hargita megyei törvényszék. Bíró László polgármester elmondta, igazságtalannak tartja a prefektusi döntést, hiszen Magyarország hivatalos állami lobogója három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld, vízszintes sávból áll, míg a címerrel ellátott nem hivatalos, az összmagyarság jelképe.
Rédai Attila
Krónika (Kolozsvár)

Külhoni minimum
Ötszázezredik kérelmezőként csütörtökön Böjte Csaba ferences szerzetes és édesanyja, Böjte Julianna letette az állampolgársági esküt.
Az időpont kiválasztása persze szimbolikus is. Tegnap, december 5-én, ha nem lett volna ez az eskütétel, akkor 2004. december 5-re kellett volna csupán emlékezzünk.
Emlékeztünk persze így is. Már van annyi történelmi rálátásunk a történtekre, hogy kijelenthetjük: az akkori népszavazás hiba volt. Hiba volt kiírni eleve, rossz volt a feltett kérdés. Óriási felelőtlenség volt ebből a témából pártpolitikai ügyet csinálni. Egy felelősebb nemzetpolitikával megspórolhattuk volna az akkori megrázkódtatást.
De ma már más világ van. Ma már nem kérdés, hanem tény, hogy a Magyarország mai határain kívül élő magyarok nemcsak kulturális, hanem közjogi értelemben is a magyar nemzet részei. S mint ilyenek, joguk van tényszerűen is beleszólni abba, hogy ki irányítja ma az ország házából és a kormányhivatalokból a nemzet sorsát annak boldogulása érdekében és azért, hogy még egy ekkora sokkot soha többé ne kelljen ez a nemzet elszenvedjen.
Mert elég volt. Elég volt Trianonból, elég volt az önpusztító december 5-ökből. Elég volt a gyászból, elég volt a boldogtalanságból. Meg kellene tanulnunk végre élni.
Néhány napja Végel László vajdasági születésű, Kossuth-díjas író így fogalmazott a Népszabadság (!) legutóbbi Hétvége mellékletének Magyar tandráma című írásában: a több mint kétszázezer potenciális vajdasági magyar választópolgár „egyik része felvette a magyar állampolgárságot, a másik része nem. Ettől függetlenül mindannyian a magyar nemzet tagjai. Az új állampolgárok egy része érzelmi okokból vállalta ezt, a másik részét egzisztenciális megfontolások késztették erre (…). Azoknak, akik érzelmi okokból kérelmezték a magyar állampolgárságot, egy része nem vesz részt a választásokon, mert úgy gondolja, hogy nem dönthet olyan kérdésekben, amelyeknek következményeit nem viseli. A másik része viszont azt gondolja, hogy nem másodrendű állampolgár, tehát joga van szavazni. A nézetek különböznek, de nem mondható, hogy egyik jobb magyar, mint a másik.”
Attól tartok, Végel László kifelejtett a felsorolásból egy harmadik nézetet: ha az új állampolgár komolyan gondolja, hogy közjogi értelemben is immár a magyar nemzet része, akkor hozzá kell járuljon a nemzet boldogulásához azáltal is, hogy segítséget nyújt vezetőinek kiválasztásához. Hogyan is szól az állampolgársági eskü, fogadalom szövege? „Magyarországot hazámnak tekintem. (…) Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom.” Sokunk számára hazánk országgyűlési választásain részt venni nem jog, hanem egyenesen kötelesség: képességemnek megfelelően ezzel tudok most hozzájárulni a haza boldogulásához. Ettől függetlenül az is igaz, amit Végel László megállapít: a vajdasági – erdélyi, kárpátaljai, felvidéki stb. – magyar akkor is a magyar nemzet része, ha felveszi az állampolgárságot, akkor is, ha nem, s nem több vagy kevesebb magyar attól függően, hogy részt vesz a választásokon vagy sem. Kilenc évvel ezelőtt ilyen mondatok azért nemcsak a Népszabadságban, hanem általában véve a magyar közéletben nem hangozhattak volna el anélkül, hogy a kételynek legalább egy szikrája fel ne merüljön. Ha ma a legnagyobb baloldali napilapban tényként kezelik ezeket a megállapításokat, akkor látszólag mégiscsak van végre egy olyan nemzeti minimuma most már a magyarságnak, amelyet a külhoniak is sajátjuknak érezhetnek. S ez talán legalább olyan hatásos gyógyír a trianoni, december 5-ei sebekre, mint a külhoni magyarság állampolgársági szintű intézményesítése.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

A történelmi lehetőség, amivel élni kell
Tudjuk: sokféle nemzetfogalom létezik, illetve ugyanazon nemzet kebelén belül előfordul, hogy beállítódástól függetlenül másképp értelmezik, hogy ki tartozik a nemzethez, ki nem, illetve ki milyen fajta nemzethez tartozik. Magyarországon Trianon előtt a politikai nemzethez való tartozás jól elkülönült a kulturális értelemben vett nemzeti hovatartozástól, amint megtudhatjuk éppen frissiben Bárdi Nándortól, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársától is, aki Otthon és haza című tanulmánykötetéről adott interjút az Mno.hu-nak, s ebben a külhoni magyarság szemszögéből elemezte a helyzetet. A Trianon utáni mindenféle kényszerek jól összekuszálták ezeket az akkor látszólag jól körvonalazódott fogalmakat. A kommunizmus alatt nem gondolkodtak nemzetekben, ezért ez a probléma hivatalosan nem is merült fel. Meg is látszott ez a nyolcvanas, kilencvenes évek határozatlanságán, amikor újra ki kellett találni: ki tartozik a magyar nemzethez és ki nem? A többnyire szocialista kormányzások úgy tartották, hogy politikai értelemben magyar az, aki magyar állampolgár. Kulturális értelemben magyar az, aki magyarnak vallja magát. Magyar állampolgárnak viszont születni kellett, vagy hosszú évek magyarországi tartózkodását felvállalni, így a határon túli magyarok, ha nem költöztek Magyarországra, nem vállalhattak politikai közösséget a Magyarországon élő magyarokkal.
A külhoni állampolgárság intézménye és annak lehetősége, hogy külhoni magyarok is részt vegyenek az országgyűlési választásokon, új helyzetet teremtett, hisz azok is részévé válhatnak ezáltal a politikai magyar nemzetnek, akik nem élnek Magyarországon.
Van is ebből probléma. Sokan úgy vélik – még köztünk, erdélyi magyarok között is –, hogy igazából nincsen jogunk beleszólni a magyarországi politika alakulásába, mert nem élünk ott, nem viseljük döntésünk következményeit. Ez az érv már ott megdől, ha megnézzük: az egyik vagy másik színezetű kormányzás mit mondott és mit tett a határon túli magyarságért. Csak egyetlen példa: a mostani előtti ciklusban a magyar állam által fenntartott romániai magánegyetem, a Sapientia évről évre a megszűnés szélén evickélt, ma pedig folyamatosan a bővítésről, terjeszkedésről, campusépítésről érkeznek a hírek. Hogy ne éreznénk akkor bőrünkön egy országgyűlési választás eredményének következményeit? Ugyanebbe a kategóriába tartozik, csak sokkal alpáribb az a fajta érv, amelyik hamisan az adózás helyéhez köti a szavazati jogot: nem adózol Magyarországon, ne szavazz. Ez már egyenesen gyurcsányi mélységekbe húzó gondolkodásmód. A szavazati jog nem egy szolgáltatás, amit adód ellenében megvásárolsz, s akkor nem is beszéltünk arról a sok magyarországi magyarról, aki semmivel sem járul hozzá a közös kasszához, vagy azokról a Magyarországon élő nem magyarokról, akik viszont igen, és nem is kevéssel.
Bárdi Nándor elemzéséből kiderül, hogy a szétszakított nemzetrészekben sokféle megoldást kipróbáltak identitásuk meghatározására, a politikai elit irányultságának beállítására. A Trianon óta eltelt közel száz év arra világított rá, hogy azok a megoldások, amelyek nem kötődtek ilyen vagy olyan módon Budapesthez, mint a magyar nemzet politikai értelemben vett központjához, hosszú távon és igazán nem tudtak működni. Igaz, kísérletezni ezekkel igazából csak a rendszerváltozás után volt lehetséges, s még nem sikerült megtalálni a helyes utat, amely egyrészt kötődik a nemzet fő irányához, ugyanakkor kiszolgálja a helyi közösségek igényeit. Ma Romániában megfigyelhetjük: az itteni többséggel megkötött, sokszor gazdasági alapú alkuk, amelyekért cserébe némi beleszólást engednek a bukaresti politikába, korántsem elégséges eszközök a magyar identitás megőrzése, a magyarlakta vidékeken az életszínvonal emelése érdekében. Ennél többre van szükség.
Trianon óta példátlan, történelmi lehetőség, hogy a politikai magyar nemzet részeként Székelyföldről beleszóljunk a magyar politika alakulásába. Hogy élnünk kell vele, nem kérdés. De ez még nem a teljes megoldás: amikor saját egyéni képviselőt vagy képviselőket küldünk majd az Országgyűlésbe, akkor valóban kiteljesedik a politikai nemzetegyesítés.
Rédai Attila
Székelyhon.ro,

Székely, szabadság
Ebben a csodálatos, hegyes-völgyes, tengeri kijárattal is rendelkező, drága – és állítólag szabad – országban, amelyben élünk, valahogy ismét elkezdett a történelem kereke visszafelé pörögni. Hisz akkora a szabadság ebben az országban, hogy lám, mindenki meg szeretné szabni a székelyeknek, hogy mit csináljanak, s legfőképpen: mit ne. Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea nem akart „székely Majdant”, ezért minden eszközzel azon is volt, hogy akadályokat gördítsen a március 10-ei megemlékező ünnepséget követő felvonulás útjába, majd miután ezt mégsem tudta teljesen megakadályozni, sommásan kijelentette: a székelyek szerinte üljenek otthon. A város helyi rendőrségének parancsnoka, Valentin Bretfelean szakmai helyett politikai nyilatkozatokkal hergeli a kedélyeket, például szerinte a székelyeknek nincs is mi ellen tiltakozniuk, hisz a régiósítás tervét elvetették, ezért nem indokolt a felvonulás. Mert egy rendőrtiszt (vagy polgármester) dolga eldönteni, hogy országának polgárai, legyenek azok székelyek vagy sem, mi iránt érezhetnek elégedetlenséget, mi ellen emelhetik fel hangjukat és mi ellen nem – mintha újra 1989-et írnánk.
Ez lehetett a benyomása Tánczos Barna RMDSZ-szenátornak is a Digi 24 élő adásában, amikor a volt elnöki tanácsossal, Adriana Săftoiuval volt kénytelen parttalan vitába bonyolódni a marosvásárhelyi orvosi egyetemen elképzelt magyar főtanszék, s általában Székelyföld önrendelkezése ügyében. A drága (ex)tanácsos asszony szerint sokkal jobb volt akkor, az ő idejében, amikor Marosvásárhelyen középiskolába járt, s nem voltak olyan szeparációs törekvések, mint most: ez persze az az időszak volt, amikor a csíkszeredai gimnáziumban is mindössze egyetlen szakon, a biológia-kémián zajlott csak már magyarul az oktatás, s az is valószínűleg csak azért, hogy az akkor még magyarul is zajló marosvásárhelyi orvosképzéshez biztosítsa a diákutánpótlást. Săftoiu eszmefuttatása olyannyira jellemző volt a Ceaușescu-érára, hogy Tánczos Barna is élő adásban meg kellett ezt jegyezze. Valójában egyes jelenkori diskurzusok elmaradottabb gondolkodásmódot tükröznek, mint a kommunizmusban kialakult status quo: miközben még Ceaușescu is belátta a magyar nyelvű orvosképzés szükségességét, épp a MOGYE mostani rektora, Leonard Azamfirei dörgölte az orrunk alá nemrég, hogy szerinte a szakmában nincsen helye a magyar nyelvnek, elég, ha azt otthon és a könyvtárban használjuk.
Csoda-e, ha újabban a saját létét veszélyben érző székelység „radikalizálódásáról” lehet beszélni? El lehet-e ítélni mindezek tükrében azt a polgárt, aki úgy érzi, kulturális-nemzeti értelemben (is) egyre nyomasztóbb a helyzete, s még azt sem engedik meg neki, hogy búját-baját egy rendes tüntetésen, tiltakozó megmozduláson az utcán világgá kiáltsa? Ha a járdára szorítják vissza az utcai megmozdulást is? El lehet ítélni, meg lehet-e szólni az akasztott embert azért, mert kapálózik?
A székely azért szerencsére akaratos, makacs nép: ha nem engedték meg neki az utcai felvonulást, a járdán vonult, de vonult. A március 10-ei marosvásárhelyi események számomra erről szóltak: nem a vármegyés balhézásról, a jobbikos kampányolásról, a szervezők pánikhangulatáról, hanem arról a több ezer egyszerű székely polgárról, köztük – s ez nagyon fontos – sok marosvásárhelyi székely-magyar emberről, akik büszkén, mosollyal az arcukon, boldogan hurcolták keresztül a városon a kétszázötven méteres székely lobogót. Nem a balhézásért, nem kisebb adókért, több szociális juttatásért, nem a megélhetésért: egyszerűen az életért, azért, hogy a székely-magyar ember Székelyföldön, benne Marosvásárhelyen továbbra is otthon érezze magát. Hogy gyerekeink, unokáink is elmondhassák majd a Színház téren vagy Bernády Kultúrpalotája előtt: itthon vagyunk, s itthon is maradunk.
Rédai Attila |
Székelyhon.ro,

Szolgálnak és védnek, de nem minket
Sok víz le fog még folyni az Olton, amíg én képes leszek megérteni, hogy egyesekben miért nem képes a becsület egyetlen szikrája sem megvillanni.
Azok közé tartozom, aki vallják: Hargita megye rendőrparancsnokának a március 15-ei rettenetes tragédiát követően, ami két beosztottjának és egy ártatlan járókelőnek oltotta ki az életét, le kellett volna mondania. De továbbmennék. Radu Sandu Moldovannak nem feltétlenül emiatt a baleset miatt kellett volna lemondania. Radu Sandu Moldovannak azért kellett volna már rég távoznia, mert egyszerűen alkalmatlan a feladatára, s ez már több alkalommal is bebizonyosodott.
Hargita megyében siralmas a közbiztonság és a közlekedésbiztonság. A vezetési morál az egyik legagresszívebb az országban, talán csak a szomszédos Kovászna megyében rosszabb a helyzet. Ezt a kijelentésemet nem statisztikára, hanem személyes benyomásaimra alapozom: hányszor akarnak leszorítani az útról az agresszív előzésekbe bonyolódott székely atyafiak, hány alkalommal kerülök halálközeli helyzetbe mondjuk egy Csíkszereda és Marosvásárhely közötti utamon. Egy alkalommal megkíséreltem megszámolni: a Tudor lakótelepi szerkesztőségi székhely és a Kőrösi Csoma Sándor utcában található néhányszáz méteres útszakaszon közlekedve hány szabálysértéssel találkozok. Tíz után abbahagytam: elsőbbséget nem adó autós a körforgalomban, jelzés elmulasztása a körforgalomból való kihajtásnál, a körforgalomban való megállás, a buszmegállóban való parkolás, a gyalogátjárónál a gyalogosoknak járó elsőbbség megadásának elmulasztása... Ez mind röpke két-három perc alatt történik Csíkszereda közútjain, minden nap, minden órában, s ezért leginkább a rend őrei, azaz a rendőrök a felelősek, akik az évek folyamán mulasztásaik sorozatával „elérték” a jelenlegi állapotokat, ahol már gyakorlatilag a szabálytalanság a norma, a szabályok betartása kirívó. De ugyanez a helyzet a közbiztonsággal, s erre a kérdésre most azért nem térek ki részletesen, mert ezt egy előző írásomban, ugyanebben a rovatban már megtettem, felsorolva néhány nagy port felkavart, azóta is megoldatlan ügyet: a Madezit-rablás, a Merkúrban történt fegyveres rablás, az eltűnt Andreea esete, egy udvarhelyi borzalmas nemi erőszak, az agyagfalvi Sala-gyilkosság, egy évtizede felderítetlen, sokkoló tinédzsergyilkosság Gyergyóban. De hogy ne csak ezekkel példálózzak: a lakóhelyemmel majdnem szomszédos vegyesüzletet az elmúlt két évben kétszer rabolták ki, a tettes mindkét esetben ismeretlen.
A közlekedésbiztonság, illetve a közbiztonság betartására és betartatására teljesen alkalmatlan rendőrség vezetője a helyi közösség legitim képviselőjének távozásra felszólító üzenetére arrogánsan reagált: néhány nap elteltével egy névtelen közleményben, gyakorlatilag ismeretlen testületek köpenye mögé bújva tulajdonképpen politikai cselszövéssel vádolta Csíkszereda polgármesterét. Ez számomra két dolgot tett világossá: a rendőrkapitány magából indult ki, amikor a polgármester akcióját politikai tulajdonságokkal akarta felruházni, mert feltehetően saját pozícióját politikainak tekinti. S ez itt a második probléma, ami a rendőrkapitány távozását, mint lehetőséget sem engedi felmerülni. Hisz ha Hargita megye rendőrkapitányának lenni politikai pozíció, akkor már érthető, hogy a rendőrség miért nem a közbiztonság és a közlekedésbiztonság javításával van ezen a vidéken elfoglalva. Minden jel arra mutat, hogy a Hargita megyei rendőrség ma is ugyanúgy Bukarest kinyújtott, fegyveres keze Székelyföldön, mint a megyei milícia volt 1989 előtt. Nem hiába tekintenek áldozatként ma is az egyenruhások azon volt milicistákra, akiket a népharag pusztított el 1989 decemberében. Jól véssük hát észbe, ha rendőrt látunk 2014-ben ma Székelyföldön, kiket szolgál és véd. Mert úgy érzem, hogy székelyföldi, magyar nemzetiségű, átlagos állampolgárként én nem tartozom közéjük.
Rédai Attila. Székelyhon.ro

Beszélgetve a rendőrséggel
Újabb felhördülést okozott a csíkszeredai rendőrség: a városi önkormányzattal folytatott levelezés megkésve érkezett válaszait fogadta szemöldök-felvonva a közvélemény, s nemcsak a helyi. Az országos magyar nyelvű nyilvánosságnál a biztosítékot az a passzus ütötte ki, amely arról szól, hogy miért csak román nyelvű a rendőrség honlapja, holott a megye magyar lakosságának számaránya bőven indokolttá tenné azt is, hogy magyarul is tájékozódhasson a polgár a rend őreinek dolgairól. A városi rendőrség parancsnoka erre a témakörre azt válaszolta köznyelvre lefordítva, hogy a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó törvények, szabályozások rájuk nem vonatkoznak, mivel ők nem minősülnek a helyi közigazgatási hatóságok alárendeltségébe tartozó „közszolgálatnak”.
A válasz, attól függetlenül, hogy cinikusnak volt-e szánva vagy sem, és minden jogos felháborodás ellenére, igaz. De a kutya épp itt van elásva.
Mert ez az a válasz, amely rámutat arra, hogy jelenleg a rendőrség pusztán berendezkedése folytán sem a helyi közösséget szolgálja, hanem egy bukaresti, központi intézményt. Mert ugyan lehet igaza valakinek a törvény betűje szerint, ha a lényeget ezzel kikerüli. Mit számít, hogy mit ír elő kötelezővé egy más helyzetre vonatkozó törvény, amikor a lényeg az volna, hogy Hargita megye 85 százalékban magyar nemzetiségű polgárai megfelelően, anyanyelvükön el legyenek látva az őket érintő információkkal? Miért ne lehetne magyar nyelven őket tájékoztatni annak ellenére, hogy ez a rendőrség számára törvény által nincs kötelezve, de tiltva sem?
Hogy ez ma Csíkszeredában nemzetiségi, nyelvi kérdés, az csak a helyi sajátosság, a probléma veleje az, hogy ma a rendőrség és a rendőrök Bukarestnek felelnek, s nem a település vagy a megye vezetőjének. Pedig az országban van már egy másik, szintén Bukaresthez tartózó fegyveres testület, amelyik a közrenddel foglalkozik: a csendőrség. Velük párhuzamosan működik tulajdonképpen ez a papíron polgári, de valójában ugyanolyan katonai jellegű szervezet, amely a helyi, választott polgári vezetőknek közvetlenül nem felelve, egy párhuzamos hierarchikus rendszerben dönt, jár el a helyi közösséget a lehető legfájóbban érintő dolgokban úgy, hogy ha tagjai rosszul végzik munkájukat, helyben nem is tartoznak elszámolással.
Azt mondja a csíkszeredai városi kapitány válaszában, hogy a március 15-ei, ominózus, rendőr által okozott, három halálos áldozattal járó csíkszeredai baleset kérdésében „elindították a belső vizsgálatot”, ami után „a rendőröknek oktatást tartottak az említett eset bemutatásával”, s hogy „hetente közúti ellenőrzéseket végeznek a rendőrségi alkalmazottak között”. Ennyi idő elteltével, nyilván, jobb szeretnénk, ha a belső vizsgálat következtetéseivel szolgálnának, rámutatva a felelősség kérdésére, de az ügyről csak annyit tudunk meg, hogy az ügyészség foglalkozik vele. Ez viszont a köz számára sötét verem, hisz a legfontosabb részletkérdés az volna ebben az ügyben, hogy alkohol befolyása alatt állt-e a rendőr, aki a balesetet okozta, kioltva egy civil életet is, vagy sem? Pedig feltettük (mi, azaz a Csíki Hírlap és a Székelyhon szerkesztősége) a kérdést hivatalosan, írásban is, méghozzá kétszer: először formailag kaptunk ugyan egy választ, ami arra hivatkozva hárította el a tájékoztatást, hogy még nem érkezett meg hozzájuk a laboratóriumi eredmény. A május 15-én másodszor feltett kérdésünkre viszont csütörtökig még formai válasz sem érkezett.
A városi rendőrség – parancsnoka, Fekete Kászoni Titusz révén – a csíkszeredai önkormányzati képviselőknek legalább válaszolt. Ezt lehet értékelni a jóindulat jeleként, biztató előjelként, hogy mégiscsak van párbeszéd a közösség képviselői s a rend őrei között. Ahhoz azonban, hogy valódi válaszokat kapjunk, alighanem az egész berendezkedés kell megváltozzon, hogy ne csak beszélő, hanem függőségi viszony legyen a rendőrkapitányság és az önkormányzat között. Ennek az útja azonban továbbra is Bukaresten keresztül vezet, ahol viszont ülnek jó néhányan, akiknek ez nem hogy nem érdekük: megvalósulása maga volna a katasztrófa.
Rédai Attila. Székelyhon.ro

Teljesítőképesség a nemzetpolitika tükrében: Rogán–Schiffer párbaj
A Tusványos első napjának egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadása volt az, amelyiken Rogán Antal, a Fidesz-, illetve Schiffer András, a Lehet Más a Politika országgyűlési frakcióvezetője ütköztették nézeteiket.
A frakcióvezetői „összecsapás” ígérete megtöltötte a Lőrincz Csaba sátort, s az ellenzéki politikus több alkalommal is tapsot arathatott le a hallgatóság egy adott részétől rokonszenvesnek tartott mondandójáért. Magyarország jobban teljesít – a sokat hangoztatott kormányzati szlogent választották a szervezők az előadás címéül, de kitoldották egy felkiáltójellel, illetve egy kérdőjellel is, érzékeltetve az mondatról szóló kormánypárti és ellenzéki álláspontot. Ahogy Stumpf István, a Heti Válasz újságírója moderátorként is fogalmazott: jobb oldalán ültek azok, akik messzemenően egyetértenek az állítással, azaz Rogán Antal, Seszták Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tárcavezetője, míg balján az állítást kétségbevonó Schiffer. A székelyföldi helyszín adta a beszélgetés első megközelítését, a nemzetpolitikáról esett szó kormányoldali és ellenzéki szempontból. Schiffer András elmondta: egy ökológiai párt, mint az övék, saját identitásuk részének tekinti, hogy kiáll a helyi közösségek önrendelkezési jogaiért. Az LMP ugyanakkor a különböző határon túli autonómiatörekvésekkel kapcsolatban „bátrabb előremenetelt” várt volna a magyar kormánytól.
„Persze, rettenetesen fontos, hogy történt egy lélektani fordulat 2010 után, úgy tűnik, hogy bizonyos marginális csoportokat leszámítva ma van egy széles konszenzus Magyarországon a különböző politikai erők között, fontos, hogy a nemzetpolitika ne legyen napi pártpolitikai csatározásnak az áldozata” – fogalmazott Schiffer. A frakcióvezető ugyanakkor rámutatott: az is fontos volna, hogy a Kárpát-medencei magyar szervezetekkel való kapcsolattartásban, a szervezetek támogatásában egyenlő mércét alkalmazna a mindenkori magyar hatalom.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetését az idei választásokat követően elvállaló Seszták Miklós bevallása szerint legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy valóban nemzeti legyen az a fejlesztés, amit a tárca irányít, ne álljanak meg Magyarország határain belül. „De talán ezt kipipálhatjuk: 2010-től ebben jobban teljesítünk” – állapította meg a miniszter.
„Én még emlékszem 2004. december 5-ére, meg azt azt megelőző kampányra. Emlékszem arra is, amit egészen felháborítónak tartottam akkor, hogy egy erdélyi magyar nyomdában rendelte meg az akkori magyar kormánypárt, az MSZP azokat a szórólapokat, amelyekkel a kettős állampolgárság ellen buzdítottak” – mutatott rá Rogán Antal. Kiemelte: ehhez képest 2010-re oda jutottak el, hogy a kettős állampolgárságról szóló országgyűlési döntés alkalmával a magyar társadalomban már nem volt ellenállás. „Gyurcsány Ferenc egyedül maradt azon véleményével, hogy nem szabad megadni az állampolgárságot a határon túli magyaroknak, s ezt nagyon fontos változás a magyar politikai életben. Egyébként a nemzeti gondolkodásra nem születni kell, azt meg is lehet tanulni” – fejtette ki a kormánypárti politikus.
Ezek után Magyarország energetikai biztonságától az országnak az Európai Bizottság elnökének megválasztásával kapcsolatban gyakorolt álláspontjáig, az atomenergiától a közfoglalkoztatásig aktuálpolitikai témák széles tárházát vonultatták fel a beszélgetőpartnerek, nem egyszer a hallgatóság számára csemegét jelentő érvelési párbaj mellett. Schiffer András statisztikai özönnel támadott, bizonyítandó, hogy Magyarország egyáltalán nem teljesít olyan jól, mint amint ezt a kormány állítja. Az ellenzéki politikus számtengerére Seszták Miklós egyetlen adattal válaszolt: Fidesz-kétharmad. Ez a miniszter szerint annak a bizonyítéka, hogy a választópolgárok egyetértenek a kormánnyal abban, hogy igenis jó irányba haladnak a dolgok Magyarországon.
Rédai Attila, Székelyhon.ro

Úton az autonómia felé: nemzetpolitikai kerekasztal a Tusványoson
ikor valósul meg már végre az autonómia? Erre a kérdésre sokan szeretnék tudni a választ. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese szerint megvalósulásának négy feltétele közül három már megvalósult.
Létezik már a magyar nemzeti konszenzus ebben a témában, kézzelfogható az érintett nemzetrészek elkötelezettsége kidolgozott autonómiakoncepciók formájában. Az a feltétel is megvalósult Semjén Zsolt felfogásában, hogy világpolitikai szinten evidencia kell legyen az autonómiák létjogosultsága. Az autonómia megvalósulásához szükség van azonban a többségi társadalmak fogadókészségére is. „Ebben a vonatkozásban jelenleg valahol a zsigeri elutasítás és a megfontolás közötti stádiumban vagyunk, de ha mi eléggé eltökéltek vagyunk, az autonómia meg fog valósulni” – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.
A Tusványos nemzetpolitikai kerekasztalának szánt, A rész és az egész címet viselő beszélgetésen Semjén Zsolt emlékeztetett: az elmúlt négy-öt évben hihetetlen nagyot haladt előre az autonómia ügye. Óriási előrelépés volt a magyar nemzetpolitikai konszenzus kialakulása a külhoni magyarság ügyében. Az, hogy Magyarország felelősséget visel az összes nemzettársért, ennek a szellemében születnek az Országgyűlésben a törvények, 21 milliárd forintos anyagi támogatást nyújt az ország a külhoni magyar szervezeteknek és programoknak. A nemzet közjogi értelemben vett egyesítése területén letette már az esküt a hatszázezredik külhoni magyar állampolgár, miközben 650 ezer kérést iktattak, s a miniszterelnök-helyettes szerint ebben a kormányzati ciklusban meg fog történni az egymilliomodik eskütétel is. Az egész magyar politikai közösség egyetért abban, hogy a külhoni magyarokat megilleti az autonómia: a tömbmagyarságban a területi, a szórványban élőknél a kulturális.
„Magyarország soha nem követelt olyant, amire nem volna precedens az unióban. Az autonómia nem extrém követelés, hanem emberi jog a közösség szintjén. Ha mi elfogadnánk azt, hogy létezik olyan jog, ami másnak jár, de nekünk nem, azt fogadnánk el, hogy alávalóbbak vagyunk másnál” – vázolta Semjén, hozzátéve: Magyarországnak hasonló szerepet kell vállalni a világ magyarjaival szemben, mint amit Izrael tesz a világ zsidóságával, amikor kiáll értük. „Ha Izraelnek szabad, nekünk is szabad” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
A kerekasztalon a különböző nemzetrészek képviselői Kárpátaljáról, a Vajdaságból, a Felvidékről, Muravidékről felvázolták aktuális helyzetüket, felsorolták sikereiket, kudarcaikat.
Az erdélyi nemzetrész képviseletében Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kifejtette: Romániában az főhatalom célja Trianon óta, hogy a magyar közösséget megtörje, meggyengítse, az egyéneket kiemelje és asszimilálja, érvényesítse a román nemzetállami érdekeket. Ezek a célok soha nem változtak, legfeljebb korszakonként különbözött, hogy milyen eszközöket vetett be ezek elérésére, mutatott rá a politikus. „Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy ebbe a főhatalomba beépülve lehet a magyar érdekeket érvényesíteni. Önmagában ez a beépülés nem ördögtől való, de az eredmény minősíti a munkát” – vázolta Toró. A néppáti politikus szerint az RMDSZ hiába volt az elmúlt tizenhat évben szinte töretlenül a román főhatalom része, a magyar nemzetpolitika vonatkozásában nem sikerült áttörést elérni. A közelgő romániai államelnök-választásokról Toró elmondta: amennyiben úgy látják, hogy az RMDSZ nem tud ebből az alkalomból a nemzetpolitika szempontjából fontos szerepnek megfelelni, megfontolják egy saját jelölt indítását.
Rédai Attila, Székelyhon.ro

Irányadó hatalmak
Ha valaki Orbán Viktor tusványosi beszédét követően autokráciát, putyinizmust, sőt, akár fasizmust emleget, javaslom, a miheztartás végett egyszer olvassa el a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetőjének, George Maior igazgatónak a napokbeli interjúját. Már eleve furcsának tűnhet, hogy egy hírszerző szolgálat vezetője kiáll a nyilvánosság elé, s aktuálpolitikai kérdésekben megnyilatkozik, fel is merülhet a kérdés, hogy egy nyugat-európai fejlett demokráciában hogyan reagálná le ezt a közvélemény és a kormányzat, de Románia, mint tudjuk, igencsak sajátos országa ennek az uniónak. Van viszont egy határ, amelyet ebben a sajátos, furcsa országban sem szabadna áthágjanak az érintettek. Az Európai Unióban teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy állami hivatal vezetője – mert a SRI végeredményben egy, költségvetésből, azaz mindannyiunk adójából finanszírozott, végrehajtó jellegű állami intézmény, amely a polgárok szolgálatában kellene legyen – szabjon meg politikai irányvonalakat egy ország számára. Egy „titkosszolga” nem mondhatja meg, hogy egy adott ország polgárai hogyan, milyen államigazgatási formában, milyen berendezkedésben képzelhetik el az életüket, ezt egyes egyedül az illető ország polgárai dönthetik el közvetlenül vagy akár közvetett formában, demokratikus módon. Ez volna az elv: a gyakorlatban George Maior kendőzés nélkül kijelenti: azon vannak, hogy „ne lehessen kierőszakolni területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak (Magyarországnak) ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul”.
Érdemes megfigyelni, mi minden érhető tetten ebben a, talán túlkapásnak, kommunikációs bakinak is minősíthető nyilatkozatban. A SRI igazgatója jogot formál arra, hogy elemezze, milyen politikát folytat Magyarország, hogy mit jelent a területi autonómia, s hogy ez javallott-e az itteni polgárok számára. A válasz szerinte nyilván: nem. A Maior kijelentéseire reagáló magyar nyilatkozatok, beleértve az RMDSZ nagy öregjeit, Borbély Lászlót és Verestóy Attilát, nagyon is helyesen mutatnak rá, hogy demokráciában a titkosszolgálat vezetőjének nem lehet dolga a különböző politikai törekvések minősítése, civilizált országokban a titkosszolgálatok nem szólhatnak bele a politikai döntésekbe. El tudom képzelni azonban, hogy Maior fejében meg sem fordult, hogy ő most ezzel politikai döntésekbe szól bele. Ő a román (nemzet)államra való veszélyként fogja fel az autonomista törekvéseket, olyan veszélyként, amelyek ellen a titkosszolgálat közbe kell lépjen s meg kell védje tőlük Romániát.
Azt már csak hab a tortán, hogy Maior immár politológussá válva mindezt azzal indokolja, hogy szerinte nincsen már helye „a 19. századi nacionalizmuson alapuló nemzeti büszkeség” újjáélesztésének – s ezért védi a SRI a román nemzetállamot.
Látni kell azonban azt is, hogy az autonómiára és a magyar nemzetpolitikára utaló rész az Adevărul elektronikus változatának adott videointerjújában csak egy lábjegyzet. A SRI-igazgató sokkal mélyebb értelemben vett stratégiai kérdésekben fogalmazott meg előtte véleményt és mutatott irányt: az igazságszolgáltatás függetlenségéről, a politikum milyenségéről, az ország energiapolitikájáról, a Németországgal való stratégiai viszonyról, az Oroszországgal való párbeszédről úgy tettek fel neki kérdéseket és ő úgy válaszolt rájuk, mintha ő volna az államelnök vagy legalább a miniszterelnök.
Amíg Orbán Viktor miniszterelnökként Tusnádfürdőn alapjában egy politológiai jellegű előadást tartott a jelenkori társadalmak kihívásairól és értékeiről, addig Bukarestben a titkosszolgálat vezetője szabta meg, hogy merre haladhat az ország, s hogyan élhetnek polgárai. S még Romániát tartja a nemzetközi közösség egy liberális demokráciának
Rédai Attila, Székelyhon.ro

Kastélyból négycsillagos szálló (Helyi történelemből feltarisznyázva távozik a vendég)
Kastélyszálló nyílt a vargyasi Daniel család olaszteleki ágának egykori rezidenciáján. Öt év munka után a lepattant állapotból felújított épület és parkosított kert várja a vendégeket. Az ingatlant 2009-ben vásárolta meg a Rácz házaspár, a Bukarestben dolgozó csíkszeredai Attila és felesége, a fővárosban egyetemet végzett sepsiszentgyörgyi Lilla. Álmuk valóra vált: két hónapja megnyitották a kastélyszállót. A gazdasági tevékenység mellett kulturális célokat is szolgál az épület és kertje, különböző rendezvényeknek biztosít helyszínt.
Építőtelep volt
Az Olaszteleken áthaladó észlelhette, hogy az egyre romló állapotú kastély körül öt éve mozdult valami: emberek járkáltak, mértek, ástak, dolgoztak, aztán nagyobb munkába kezdtek. Műemlékről lévén szó, előbb régészeti, művészettörténeti kutatási, feltárási, restaurálási munkát végeztek, s csak azután következhetett a tulajdonképpeni épületrestaurálás.
A tulajdonosok a vásárlás után megnyitották a kapukat a nagyközönség előtt az olaszteleki falunapon, jelezve a szándékot, hogy felújítás után gazdasági tevékenységet szeretnének folytatni, s párhuzamosan a kulturális élet felé is nyitnak. Öt év után megtörtént az átadás és a kastélyszálló hivatalos megnyitója. Ismét a falutalálkozó alkalmával szervezték meg a rendezvényt, és megerősítették abbeli szándékukat, hogy nyitottak a művelődési eseményekre. Keresik a partnerséget a helyi közösségekkel, kistermelőkkel, népi mesterekkel, vendégforgalmi szolgáltatókkal. A megnyitás óta megfordult vendégek értékelték, hogy falubeli kovácshoz, kürtőskalácssütőhöz látogathattak el.
A kastélyban
Az érkezőt a felújított kastély látványa fogadja. Előtte kőből rakott kerítésoszlopok. Kovácsoltvas kerítés készül Nagy György helybeli díszkovács műhelyében. A kapu hamarosan meglesz, aztán következnek a kerítéselemek. A hátsó behajtóban több kiskocsi: vendégek is vannak. A földszinti kőtornácból az utolsó ajtón belépve a recepció fogad. Boltív alatt könyvespolc: Erdővidéket, Háromszéket, látványosságait, turisztikai lehetőségeit népszerűsítő kiadványok kaphatók. A szálláshely elfoglalásához más ajtón kell bemenni. A benyitót érdekes látvány fogadja: az ajtó előtt földbe süllyesztett történelem. Üvegpadló alatt homokágyban kiképzett, megvilágított tározó, abban kőfaragványok, ajtó- és ablakkeretrészek, díszes csempedarabok – a feltárás során talált elemek, melyeket így értékesítettek. A látvány már sejteti, nem mindennapi helyre érkezett a vendég. Több évszázados, ódon tölgyfa lépcsőkön az emeletre feljutva egy folyosón át jutunk el az ebédlőbe. A tágas térben épp reggeliznek a vendégek. Néhol falfestmények tarkítják a teret. A terem rendezvények, konferenciák lebonyolítására is alkalmas. Már tartottak itt keresztelőt, s jelentkeztek kisebb lakodalom, konfirmáció utáni lakoma tartására, érdekes módon nemcsak távolról, hanem Székelyföldről is – meséli Lilla, aki Attilával felváltva kalauzol végig az épületen. Közben az anya az öt év alatt harmadik, egy hónapos kislányukra vigyáz, az apa a vendégeket fogadja. Más közösségi terek is használhatóak. A könyvtárszoba feltöltése még folyik, de már használható. Alant boltíves borpince, hangulatos lakomák helyszíne, ha például éppenséggel vaddisznópörköltet főznek bográcsban, ott feltálalható.
A feltárás során a fő meglepetést a falkutatás hozta, 17. századi szekkó technikával készített falfestményrészletek kerültek elő. Valamikor itt hatalmas bálterem volt, s falai a Facebook internetes közösségi oldal 17. századi megfelelői lehettek – véli Lilla –: a Daniel család szociális, politikai emelkedésének fontosabb mozzanatait festették a terem falára, hogy a bálozó közönség láthassa, kivel áll szemben. Nyolc majdnem teljes falfestményrészletet tártak fel és restauráltak. Hátravan még annak megfejtése, hogy pontosan milyen jeleneteket ábrázolnak a festmények. Megszemélyesített szobák
Az egykori bálterem utólagos feldarabolásával a falfestmények több terembe oszlottak szét. Az ebédlőn kívül a folyosón, a bárban és szobákban is láthatóak képek.
A pince fölötti emeleti sarokszobában jól kivehetőek a jelenetek. A Daniel család egyik tagja által vezetett erdélyi követség átadja a török portának járó adót a szultánnak Konstantinápolyban. A festményen feltüntették a pénzt őrző veretes ládát és erszényeket, az adóként szállított sólymot és az ajándékba vitt díszes paripát. A soktornyos várost ábrázoló szekkóról a helyiséget Kon­stantinápoly-szobának nevezték el. Lakója magával viheti a festmény mondanivalójának történetét, nem mindennapi élménnyel térhet haza.
A többi fenti helyiség közvetlenül kapcsolódik a Danielekhez. A legnagyobb építkezést végrehajtó Daniel Mihály és neje, Henter Judit nevét viseli egy-egy szoba. Továbbá az a terem, amelynek külső falán a családi hattyús címert tartalmazó méretes kőfaragvány díszeleg, a Hattyús szoba nevet kapta, a vendégek Nászutas lakosztályként is számon tartják.
A földszinten másik négy szoba. Az egykori boltíves kapubejáratot még a 18. században befalazták, oda másodlagosan reneszánsz faragott ajtókeretet helyeztek, szemöldökén a Daniel-címerrel és az 1649-es évszámmal. Két oldalán a Daniel Gábor és felesége, Rauber Mária emlékét őrző kőlap. A szoba a Kapubehajtó-szoba nevet kapta. Másiknak a neve Erdővidéki lak, mely kőfalmaradványával a Vargyas-szorost idézi meg, a fürdőszoba zöld kőburkolatával az erdőkre utal. Megőrizték az ajtók korabeli kovácsoltvas elemeit, és újakat is készíttettek. A szemlélő nem is tudja megkülönböztetni, melyik a korabeli és melyik az új. Szintén lent található az Olaszteleki szállás nevű szoba. A megnevezés abból adódik, hogy a legelső, még szállásként említett épületrészben kapott helyet. A Rejtélyek szobája neve onnan származik, hogy két épületszárny között befalazott, elzárt kamrára bukkantak, s rejtély, miért hagyták úgy. Ebből alakították ki a vendégszoba fürdőjét. Kastélyban nem is lehet elképzelni hagyományos szállókban megszokott egyenszobákat. Megvan mindeniknek a maga egyedisége, de ami mégis közös, az a bútorzat. Nem lévén információ egyik kor bútorzatáról sem, nem vásároltak össze régi, össze nem illő darabokat, hanem a kastély felújítása során kimentett több évszázados cserefa gerendákat használták alapanyagnak. Azokat szabták méretre, és ötvözték rézlemezzel, csiszolt kőlappal vagy asztal esetén síküveggel, meghagyva a régies hangulatot. Ahol szükség volt a szerkezet megerősítésére, a vasat régi fagerendával álcázták. Szálló és azon túl
A szállót Rácz G. Attila egyéni vállalkozása működteti. Egyelőre nyolcfős csapattal dolgoznak, de előreláthatólag bővül a munkatársak köre, amint állandósulnak a vendégek. Kiegészítő tevékenységeket, szolgáltatásokat nyújtanak, programokat szerveznek, ezeket többnyire partnerekkel oldják meg. A nyolc szobában tizenhat vendéget, pótágyazva huszonkettőt tudnak elszállásolni. Folyamatosan arra törekednek, hogy még szebbé, kényelmesebbé varázsolják a kastélyt – mesélik a tulajdonosok.
Mindezeken túl, mint már az eltelt öt év alatt is, kulturális rendezvényeknek biztosítanak teret. Három nagyobb rendezvény állandósult. Az olaszteleki falutalálkozók alkalmával művelődési események zajlanak a telken, s a baróti a Kájoni Consort által szervezett erdővidéki régizene-találkozónak is helyet adnak. A Webkastély című vetélkedő alkalmával összeállt egy Danielek apródjai nevű csapat, mely a kastélyt népszerűsítette. Ezeket a tevékenységeket már az ingatlan megvásárlásakor létrehozott Daniel Kastély Egyesület karolta fel.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erőre van szükség
Most, hogy alábbhagyott picit a román elnökválasztás eredménye körüli lelkendezés, s a dolgok nagyjából visszatértek Romániához mérten normális kerékvágásukba, nézzük meg higgadtabban, milyen helyzetbe kerültünk. A szavazás másnapján-harmadnapján sokan voltak azon magyarok, akik elítélő szavakkal illették a székelyföldi és erdélyi magyarság relatív távolmaradását az urnáktól. Én most azt mondom, nem volt igazuk: nem baj az, hogy a magyarság nem mutatott épp akkora érdeklődést a szavazás iránt, mint a románok, ismételten jelét adva egy politikai törésvonalnak.
A magyarság tekintélyes része azért elment szavazni, s elsöprő hányaduk Klaus Johannisra voksolt. Egy fecske azonban nem csinál nyarat, s egyetlen elnökválasztás nem fogja átformálni azt a Romániát, amelyben a magyar nemzeti közösség egyre kevésbé érzi otthon magát, s egyre alacsonyabb mértékben tudnak a magyarok hű, vagy ha úgy tetszik, lojális állampolgárai lenni az országnak.
Mert mi történt az ominózus elnökválasztás óta eltelt alig három hétben az úgynevezett magyar ügyekben? Soroljuk, a teljesség igénye nélkül: újraállamosították a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumot, elvették az épületet a református egyháztól, s jogerősen elítélték a restitúciós bizottság tagjait, akik annak idején odaítélték az épületet az egyháznak. Markó Attila képviselő, a bizottság tagja ráadásul most parlamenti mentelmi jogát is elvesztette egy másik restitúciós ügyben, amelyhez bevallása szerint tulajdonképpen köze sem volt, s akármikor rács mögé kerülhet. Vasile Liviu Oprea Maros megyei prefektus a visszaszolgáltatott, több mint kilencezer hektárnyi egykori Bánffy-erdőről szóló bírósági ítéletet szeretné mondvacsinált okokra hivatkozva megsemmisíttetni, perújrafelvételi kérelmében gyakorlatilag a kollektív bűnösség érvrendszerének felhasználásával a magyarságot, mint „a grófok leszármazottjait” kockázati tényezőnek nevezi a szászrégeni, amúgy színromán bíróság pártatlanságát illetően. A perújrafelvételhez szükséges tizenötezer lejes illetéket egyébként mindannyiunk adólejeiből a Közigazgatási- és Belügyminisztérium fedezi, amely ezek szerint egyetért a prefektus által felhozott szempontokkal, a magyarságot veszélyforrásként fogadja el, de a tőlük is beszedett adót ellenük felhasználja. Oprea Kovászna megyei kollégája, Marius Popică nem látott semmilyen magyarellenes megnyilvánulást az Új Jobboldal szélsőséges szervezet december 1-jei háromszéki felvonulása alkalmából, ahol pedig dokumentáltan elhangzottak a szokásos magyarellenes rigmusok. A szenátusban hallgatólagosan elfogadtak egy olyan törvényt, amelyet éppen Klaus Johannis liberális pártja nyújtott be, s amely gyakorlatilag bűncselekménnyé nyilvánítaná a romántól eltérő nemzeti szimbólumok használatát. Ha ez a törvény életbe lép, azt kívánjuk majd, hogy tényleg reklámzászlónak minősüljön a székely lobogó, mint ahogy a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség által kiállított ominózus jegyzőkönyvben szerepelt.
Mintha az elnökválasztás óta még jobban megerősödött volna a román államapparátus magyarellenes igyekezete. A megválasztott elnök pedig nyilvánosan a nemzetiségi kérdésben semmilyen állást nem foglal azon kívül, hogy váltig hangoztatja, ő „német etnikumú románnak” tartja magát.
Amikor az RMDSZ felső vezető testülete, a Szövetségi Állandó Tanács az elnökválasztást követően úgy döntött, hogy kilép a kormánykoalícióból, Kelemen Hunor elnök azt mondta: megértették választóik üzenetét, s felfogták, hogy a kormányzás nem prioritás, az elkövetkezendő időben a közösségépítésre fognak nagyobb hangsúlyt helyezni. Ez a kijelentés a legnagyobb romániai magyar politikai szervezeten belüli, sokak által remélt paradigmaváltást készítheti elő: nem az a fontos, hogy Bukarestből könyöradományokat járjunk ki, pár száz méteres aszfaltcsíkokra kolduljunk össze pénzeket, beszállva egy erkölcstelen politikai cserekereskedelembe. Arra van szükség, hogy az erdélyi magyarságot a bukaresti hatalom magyarellenes érdekeivel nyíltan szembefordulva, belülről erősítsük, elkerülve a „magyar származású románság” felé vezető asszimilációt, megállítva vagy legalább lassítva a történelem beolvasztó kerekét. Mert mi magyar nemzetiségű, magyar tudatú, sok esetben magyar állampolgárságú polgárai akarunk lenni Romániának, megmaradva nagyszámú, kultúráját megélő, önerőből gyarapodó, független közösségként. S ha nem megy ez szép szóval, menni fog erővel. De ahhoz erőre van szükség.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

A MOGYE-ről a Dunán
A MOGYE magyar oktatói szólalnak meg abban a filmben, amelyet a székelyudvarhelyi Székelyföld Stúdió készített, s amelyet csütörtök délután vetít a Duna Televízió.
Időhúzás zajlik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának létrehozása ügyében. Így látják azok a magyar nyelvű oktatók, akik négy éve részesei a román többségű szenátussal vívott állóháborúnak. Az RMDSZ javaslatára kidolgozott, 2011-től hatályos oktatási törvény előírása szerint a multikulturális egyetemeken létre kell hozni az önálló magyar oktatási struktúrákat. A törvényi kötelezettség, az oktatási miniszterek közbenjárása, a perek sora ellenére a román vezetés eltökélt: a MOGYE szenátusa, az egyetemi autonómiára hivatkozva, elutasítja az önálló magyar tagozat megteremtését.
Időközben az egyetem etnikai aránya felborult, a magyar oktatók utánpótlása egyre nagyobb problémát jelent, az anyanyelvű képzés nem teljes körű. Egyértelmű, hogy a MOGYE magyar oktatását súlyos kór sújtja, kérdés, hogy túléli-e a válságot. A Székelyföldi Stúdió kórképet állított fel az intézményről, és számba vette a lehetséges kezelési módokat is. A Kórkép című filmet a Duna Televízió csütörtökön 16 órától tűzte műsorára. A film az adást követően megtekinthető a www.dunastudio.ro honlapon
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Nemzeti érdek SRI-szemszögből
Amennyire nagy „játékos-elnök” volt Traian Băsescu, pont annyira akcióban próbált lenni a legfontosabb román titkosszolgálat élén kinevezettje, a héten végre lemondott George Maior.
Hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) feje jócskán túllépte hatáskörét, nem újdonság. Jómagam épp ebben a rovatban kifogásoltam tavaly nyáron azt a Maior-interjút, amiben a „titkosszolga” állást foglalt olyan kérdésekben, amelyek nem rá tartoznak: a területi autonómia ügyében, amelyet „19. századi magyar nemzetpolitikai törekvésnek” bélyegzett, s kifejtette, azon lesznek, hogy ezt meggátolják. De az ország „nemzeti érdekét” megfogalmazva szót ejtett az igazságszolgáltatás függetlenségéről, az ország energiapolitikájáról, a Németországgal való viszonyról, az oroszokkal való párbeszédről is – úgy nézett ki abban a pillanatban, mintha elnökjelöltségét készítette volna elő, főleg, hogy meg is lebegtette esetleges lemondásának lehetőségét az elnökválasztás kontextusában. Túlkapását akkor még az RMDSZ nagy öregjei, Borbély László és Verestóy Attila is elítélték, pedig egyikük sem „vádolható” túl autonómiapárti állásponttal. Az elnökválasztás előtt aztán hirtelen mint miniszterelnök-jelölt bukkant fel George Maior neve, méghozzá az államelnökjelölt Victor Ponta rövid listáján, igaz, nem az első helyen. Klaus Johannis székfoglalása után ezért is volt furcsa, hogy az új elnök látszólag nem akart személycserét a SRI élén: közvetetten néhány napja még erre tett utalást.
Aztán kipattant a botrány a SRI és az Alkotmánybíróság között, s hirtelen minden megváltozott. George Maior élesen bírálta az Alkotmánybíróságnak azon döntését, amellyel elutasították a bírói mandátum nélküli megfigyelések lehetőségét. Ez már a jelek szerint túl sok volt Johannisnak, ő is észrevette, hogy nyolcéves SRI-igazgatói mandátuma ellenére Maior kevésbé „szakmai”, mint szeretné. Nemcsak beleszól az ország bel- és külpolitikájába, minősíti Románia polgárai egy részének politikai törekvéseit, azzal, hogy véleményt mondott az Alkotmánybíróság döntéséről, a demokratikus berendezkedés egyik alapszabálya ellen vétett súlyosan: a hatalmi ágak szétválasztásáról van szó.
Több mint ironikus, hogy a nyáron még az igazságszolgáltatás függetlenségéről papoló Maior éppen az igazságszolgáltatás feletti nyomásgyakorlás miatt veszi kalapját. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a legnagyobb román titkosszolgálat feje mennyire opportunista volt.
Az sem segített valószínűleg Maiornak, hogy elárulta: beépített ügynököket tartanak a különböző sajtóorgánumok szerkesztőségeiben. Ez persze jó ideje már nem titok: az egykor mérvadónak számító Robert Turcescu televíziós újságíró maga ismerte be, hogy ő is egy ilyen beépített ügynök volt. Maior arra hivatkozott, hogy nincs több sajtóbeli ügynökük, mint a nyugat-európai demokráciákban működő titkosszolgálatoknak. De vajon mi az ilyen ügynökök feladata Európa azon táján? Vajon az-e, hogy kulcspozíciókat szerezzenek a kiadóknál, szerkesztőségekben, s jelentősen befolyásolják a sajtótermékek irányultságát, a médiumok politikáját? Vajon hogy jutott oda a romániai sajtó az elmúlt években, hogy igazi harcos kutyából ilyen vagy olyan politikai és gazdasági érdekek kiszolgálójává váljon, s az újságírói legyen az egyik legjobban lenézett szakma? S mennyi közük van ehhez a saját „nemzeti” érdekeiket védő „titkos” szolgálatoknak?
Ne feledjük, ha a sajtó nem látja el hivatását, az a társadalom egészségének igencsak árt. Az ilyen jellegű titkosszolgálati beavatkozás a sajtó dolgaiba nemcsak káros, egyenesen mérgező. Ezért csak csatlakozni tudok a román közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatójának felszólításához. Stelian Tănase szerdán nyílt levélben fordult Florin Codlea ideiglenes SRI-vezetőhöz, hogy hívja vissza az ügynököket az intézményből. A vezérigazgató mellett kilenc médiaegyesület is kéri a hírszerzést, hogy vonja ki „munkatársaikat” a médiából. Azt is javasolják a parlamentnek, foglalják bele a nemzetbiztonsági törvényekbe, hogy a hírszerzés többé nem szervezhet be médiában dolgozókat.
Nekem úgy tűnik, inkább ez volna a nemzeti érdek, nem az autonómiatörekvések gátolása. Nem igaz, kedves SRI?
Rédai Attila |
Székelyhon.ro

Népregulázástól a lényeg
Az arrogáns, hatalomvágytól fűtött és attól talán kissé meg is ittasodott Victor Ponta miniszterelnöknek sok rossz tulajdonsága mellett van egy jó is: tud figyelni. És amikor tavaly ősszel csúfos vereséget szenvedett az elnökválasztáson Klaus Johannistól, csak ennyit mondott: a népnek mindig igaza van.
Ezt mondta nagy vonalakban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is március 15-én Sepsiszentgyörgyön, miután beszéde közben kifütyülték, s erről faggatták az újságírók: joguk van hozzá, véleménynyilvánítási szabadság van. Az RMDSZ egyes másodvonalas vezetői azonban – megjegyzendő, hogy általában Facebook-bejegyzésekben – elítélték a füttykoncertet, a fütyülőket. Lelkük rajta. Reakciójuk azonban sok mindent elárul a szervezetben uralkodó állapotokról.
Először is: nem figyelnek. Nem elég, hogy nem figyelnek a köz vagy a köz egy részének véleményére, nem figyelnek saját főnökükre: Kelemen reakciója saját kifütyülésére megfelelő és elegendő is lett volna a helyzet kezelésére. De nem, ez számukra nem volt elég: meg akarták dorgálni az embereket, rájuk akartak koppintani a tanulópálcával, hogy megszabják, hol szerintük az illendőség határa. Miközben az elégedetlenkedők nem tettek egyebet, mint amit Kelemen is mondott róluk: hangot adtak a véleményüknek. Nagy bűn ez egy „demokráciában” ugyebár. Egy olyan közegben, ahol önmagát a közösség egyedüli legitim szervezetének tartó RMDSZ nemsokára megtartandó kongresszusán egyetlen jelölt újraválasztásáról szavazhatnak a „küldöttek”.
Nem csoda, hogy sokaknál, akik látják, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet, kiütötte a biztosítékot a másodvonalas RMDSZ-főnökök és mások népregulázási kísérlete.
De a legnagyobb baj az egész históriában az, hogy közben megint elsikkadunk a lényeg felett. Mert sokkal fontosabb volna arról beszélni, hogy huszonöt évvel a véres marosvásárhelyi március után hol is tart jelenleg az erdélyi, székelyföldi magyarság. Hogy az RMDSZ a jubileumi évforduló dacára nem Marosvásárhelyre tervezte központi ünnepségét, hanem Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába: mintha meg akarná jelölni, mi maradt még nekünk. A szimbolikus térfoglalás hiánya jelzi Marosvásárhelyen, hogy az RMDSZ elveszettnek hiszi a csatát Székelyföld fővárosában: a székely szabadság napján tapasztalható jogfosztásra a szemük se rebben, Kelemen Hunor nem az egész közösség, hanem egy szerencsétlen nyilatkozatában csupán a Székely Nemzeti Tanács, Izsák Balázs problémájának tartotta, hogy Marosvásárhelyen a hatóság korlátozza a gyülekezési- és véleménynyilvánítási szabadságot (még jó, hogy aztán árnyalt, s eszementnek nevezte Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert ezért). Miközben a románok az ellenünk elért győzelmükre emlékeztető nemzeti ünnepüket Marosvásárhelyen, a majdnem teljesen üres főtéren hangos és drága rendezvényeken ünnepelhetnék (ha volnának elég mazochisták kiállni a decemberi fagyos szélbe), a magyar ünnepek a postaréti sírok feletti emlékmű mellé korlátozódnak vagy kiszorulnak még a városból is. S bár a Néppárt helyi szervezete próbálja visszacsempészni az ünnepet a központba, a Petőfi-szobornál tartott megemlékezésével, egyelőre csak a közösség súlyos megosztottságára tudtak ezzel rávilágítani: miközben a nemzeti ünnep központi témája az összefogás volt, a vásárhelyi magyar szervezetek külön-külön ülik meg a nemzeti ünnepet, s külön emlékeznek meg a fekete márciusról.
De a legsúlyosabb, hogy a közösséget látszólag mindez gyakorlatilag hidegen hagyja. Nagyobb közérdeklődésre tart számot Székelyföldön a felsoroltaknál a morbid kék hír vagy az ingyen termékbevezetésre kitalált hazafias médiahekk. Szerencsére azért remény is van: vannak már, akik, ha már nem szavazhatnak az RMDSZ kongresszusán, kifütyülik Kelemen Hunort: hol lenne rá máshol alkalmuk, mint a nemzeti ünnepen? S vannak, akik minden népregulázási kísérlet dacára még mindig merik szidni a politikusokat. Még ha csak a Székelyhonon is.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Bűnügyi eljárás Dorin Florea ellen
Bűnügyi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Marosvásárhely polgármestere, az önkormányzat gazdasági igazgatója, jogásza, jegyzője és a képviselő-testület 19 tagja ellen egy helyi sportklub közpénzből való támogatása ügyében.
Bekérette és kihallgatta csütörtökön délelőtt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Marosvásárhely polgármesterét, Dorin Floreát. A város vezetője csütörtökön késve érkezett a tanácsülésre, és igen felindultan mondta, hogy nem lelte örömét abban, hogy délelőttjét a DNA-n töltötte. „Annak ellenére, hogy igen korrekt volt a kihallgatás, mélységesen felháborít, hogy miket írtak a feljelentésben. Jól tudják, hogy a politikai vezetőik utasítására megválasztott Ionela Ciotlăuș jelentette fel a városházát, hogy törvénytelenül adunk közpénzekből támogatást a marosvásárhelyi sportkluboknak. Aljas rágalmazás az egész, s remélem, hogy ebből mindenki tanult, s legközelebb, amikor a pártvezérek utasítják önöket, mint a volt alpolgármester ügyében, akkor kétszer is meggondolják, mit tesznek, mielőtt rossz döntést hoznak. Ciotlăuș együtt dolgozott velünk, önökkel, majd csúnyán besározott minket, alaptalanul vádaskodott” – mondta a városvezető, aki arról biztosította a marosvásárhelyieket, hogy ezentúl is odafigyelnek jelzéseikre, és kellő módon kezelik a sportegyesületek, klubok támogatását.
Értesüléseink szerint az elmúlt napokban az önkormányzati képviselőket is kihallgatták a korrupcióellenes ügyosztályon ugyanebben az ügyben. Karácsony Erdei Etel és Peti András nem kívánt arról nyilatkozni, hogy tanúként vagy vádlottként hallgatták-e ki őket a sportkluboknak megszavazott támogatásokat vizsgáló bizottság tagjai, mindössze annyit közöltek, hogy az erre vonatkozó kérdéseket a sajtó a DNA illetékeseinek kell feltegye.
Mint korábban beszámoltunk róla, a DNA ügyészei már tavaly nyáron meglátogatták a marosvásárhelyi városházát, ahonnan dokumentumokat kértek ki, főként az elmúlt évek sporttámogatásokra vonatkozó határozatait és a tanácsülések jegyzőkönyveit.
A DNA csütörtök délutáni közleménye szerint a polgármester, a jegyző és 19 képviselő-testületi tag ellen az ügyben a bűnügyi eljárást elindították. Az intézmény szerint megalapozott a gyanú, miszerint Dorin Florea Marosvásárhely polgármestereként és fő hitelutaványozóként hibásan látta el szolgálati kötelezettségeit, amikor 2013 júliusában négymillió lejes támogatási összeg odaítélését terjesztette elő az FCM Marosvásárhely sportegyesület számára, az adóhátralékokat felhalmozó sportegyesület ugyanis nem részesülhetett volna ilyen támogatásban. Dorin Florea és Kiss Imola gazdasági igazgató ellen hivatali visszaélés jogcímén indult bűnügyi eljárás, Virgil Măceșanu jogász, Maria Cioban jegyző, illetve a DNA által törvénytelennek ítélt tanácsi határozatot megszavazó Benedek István, Gombos Géza Csaba, Peti András, Józsa Tibor, Karácsony Erdei Etel, Bakos Levente Attila, Törzsök Sándor László, Kikeli Pál István, Soós Zoltán, Haller Béla, Ioana Dana Roman, Dumitru Matei, Ion Claudiu Puiac, Ioan Fărcaș, Cosmin Lucian Gujan Herman, Cristina Someșan, Aurelian Olimpiu Sabău Pop, Lucian Mircea Loghin, Gheorge Urcan önkormányzati képviselők ellen pedig hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt indul eljárás. A DNA megjegyzi: az ügyben még egy személy ellen zajlik bűnügyi eljárás, de az ő nevét nem hozták nyilvánosságra.
Rédai Attila, Simon Virág
Székelyhon.ro