Több mint kétezer gyermek szülei dolgoznak külföldön
Hargita megyében a tanintézetekbe járó gyermekek 4,4 százalékának dolgoznak külföldön a szülei, az esetek mintegy 15 százalékában mindkét szülő határon túl keresi a kenyeret. Az itthon maradt gyermekek iskolai teljesítménye gyakran romlik, előfordul, hogy rossz társaságba csapódnak vagy különböző lelki problémák jelentkeznek náluk.
A Hargita megyei tanfelügyelőség adatai szerint a jelenlegi tanévben Hargita megyében összesen 2380 óvodás, elemista, felsős, középiskolás és szakiskolás gyermek szülei dolgoznak külföldön. A legtöbb érintett az elemisták között van, 660 elemi iskolás  gyermek szülője vállalt külföldön munkát. 338 óvodást, 627 felső tagozatost, 653 középiskolást, 102 szakiskolást érint még a jelenség. Ők összesen a megyebeli diáklétszám 4,4 százalékát teszik ki. Többségüknek az apja dolgozik külföldön, az esetek 57,9 százalékában ő az, aki külföldön keresi a betevőt. Nem ritka azonban az sem, hogy az anya vállal munkát külföldön, az esetek 26,9 százalékában van ez így. Kisebb arányban, 15,1 százalékban az is előfordul, hogy mindkét szülő határon túl dolgozik.
A szülők Angliában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában, Hollandiában, Kanadában, Belgiumban, Svédországban, Magyarországon, Egyiptomban, Cipruson, Írországban, Finnországban, Norvégiában, Portugáliában, Irakban, Csehországban dolgoznak.
Az itthon maradt gyermekekre legtöbb esetben a nagyszülők vigyáznak, de van, akit nagynénjénél, nagybátyjánál, a szülők barátainál helyeztek el. Olyan eset is akadt, amikor a nagyobb testvér vigyázott a kisebbre. Az is előfordult, hogy a gyermek egyedül maradt otthon, így végül gondozásba vették, gyermekotthonba került.
A legtöbb érintett gyermek Balánbányán van, a Geo Bogza Általános Iskolának 108, a Liviu Rebreanu Szakközépiskolának 81 ilyen diákja van. Sok gyermek szülei dolgoznak még külföldön Parajdról, Maroshévízről, Gyergyóremetéről, Csíkszeredából, Gyergyóditróból, Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Zetelakáról.
Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője pénteken sajtótájékoztatón kifejtette, idén nőtt azon gyermekek száma, akik szülei külföldön dolgoznak. Lucica Erdei tanfelügyelővel közösen ismertette, felmérték a helyzet, munkacsoportot hoztak létre és intézkedési tervet dolgoztak ki az egyedül maradt gyermekek támogatására. Az akcióterv indoklásában rámutatnak, az itthon maradt gyermek elhagyásként élheti meg a vele a történteket, ez bizonytalanság-érzethez, depresszív állapothoz, agresszív vagy indifferens magatartáshoz vezethet, csökkenhet a gyermek koncentrálóképessége, elveszítheti érdeklődését a tanulás iránt, romolhat iskolai teljesítménye, elszigetelheti magát a többiektől, nem talál motivációt. Kialakulhatnak magatartási zavarok, rossz társaságba keveredhet, ami nyomán fokozódhat az iskolaelhagyás veszélye is. Úgy látják, a külföldön dolgozó szülők gyermekeinek speciális igénye van az érzelmi támogatásra, egyéni megközelítésre van szükség esetükben és tanácsokkal kell őket segíteni.
A külföldön dolgozó szülők gyermekeinek megsegítésére tervezett intézkedések keretében tanév végéig a megyebeli tanintézetekben többek között tanácsadást nyújtanak az érintett gyermekeknek és azoknak is, akik gondjaira őket bízták. Különböző, a közösségi érzést erősítő iskola utáni tevékenységekbe vonják be az érintett iskolásokat.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Őszintén a román-magyar együttélésről
Ki nem mondott dolgoktól és hangosan kikiabált igazságoktól volt „fülledt” a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground terme. A Double Bind című előadás után a román-magyar együttélésről szervezett beszélgetést a MagyaRománia/MaghiaRomânia társaság.
„Magyar vagyok, itt születtem, ez az én városom. Bukarestben szeretem a románokat, ott kedvesek, viccesek, ott otthon vannak. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” „Román vagyok, itt születtem, ez az én városom. Budapesten szeretem a magyarokat, ott kedvesek hozzám, ott otthon vannak, és én is otthon vagyok náluk. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” Ilyen és hasonló mondatok hangzottak el a Double Bind című előadásban, amelyet a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós Társulat színészei adtak elő.
Alina Nelega rendező, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója már rég szeretett volna írni egy darabot Marosvásárhelyről, de úgy érezte, a város kultúrájának fele ismeretlen számára, pedig itt él. Így jött az ötlet, hogy felkérje Kincses Réka rendezőt egy közös projektre. Rendkívül közvetlen előadásnak lehetnek tanúi a nézők, helyenként sokkoló, egy-két esetben talán túlzó jelenetek tárulnak elénk, amelyet mindenki természetesen a saját szubjektivitásának tükrében értelmez. Az alkotóknak volt bátorságuk kimondani, a nézők elé tárni például olyan jeleneteket, amikor a Székelyföldről Vásárhelyre költözött lány kimondja, hogy utálja a románokat, a bukaresti, szintén Vásárhelyt választó lány pedig azt, hogy utálja a magyarokat. Botoşani-ból, Szebenből és Bukarestből is ebbe a városba jött tanulni, dolgozni, élni az előadásban szereplő több színész, akik saját tapasztalataikat osztották meg a színpadon.
Egyikük meg akart tanulni magyarul, mert úgy gondolta, ha a város fele magyarul beszél, neki is kell tudnia legalább alapszinten. Mindkét fél részéről elutasításban részesült, természetesen a magyarok felháborodtak, hogy ők márpedig el nem utasítanának egy ilyen kérést. Őszinte vallomások hangzottak el a két rendező részéről is az előadásban. „Réka, te csak a magyarokról írsz” – jegyezte meg Alina Nelega a darabban, akit Elena Purea alakított. „Te pedig azt hiszed, hogy tudod mi zajlik a magyarok fejében” – vágott vissza a Berekméri Katus által játszott Kincses Réka.
A számos különbség láttán, egy dolog nyilvánvalóan átjött a nézőknek: bár óvodásként veszekedünk azon, hogy Marosvásárhely az enyém vagy a tied, valahol mindkettőnknek ez az otthona. Ezzel indult a beszélgetés, amelynek moderátora Mircea Sorin Rusu színikritikus és fordító volt, aki a marosvásárhelyi Gutenberg könyvesboltban talált egy budapesti kiadású könyvet, ennek segítségével románként magyarul tanul.
Az első reakció a közönségből az volt, hogy „fájdalmas”. Fájdalmas volt ezt végignézni – mondta az egyik néző, és erre a gondolatra épült szinte minden hozzászólás. Sokan megköszönték az alkotóknak az előadást, és javasolták, hogy vigyék ennek hírét. Vigyék Bukarestbe, nyílt térre, és hívják meg a parlamenti képviselőket is két ülés között – ötletelt valaki. Abban is egyetértett minden jelenlevő, hogy szükség lenne román nyelvű kiadványokra, amelyekből megtanulhatnak magyarul a román anyanyelvűek is. Mindenekfelett pedig szükség lenne megbocsájtásra. Sok minden elhangzott, voltak, akik magukban tartották gondolataikat. Aki azonban részt vett az előadáson, majd a beszélgetésen, mély benyomással távozott a Nemzeti Színház Underground terméből.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

Aggasztó helyzet a kisvárosi iskolák előkészítőiben
Maros megyében az összesítések alapján idén 5863 gyerek kezdi el az iskolát, ebből 1953 magyar. Az induló 303 előkészítő osztályból 110 magyar.
Az egyre fogyatkozó gyereklétszámról és azokról a körzetekről, ahol egyre inkább veszélybe kerül a magyar nyelvű elemi oktatás, Fejes Réka tanfelügyelőt kérdeztük.
A valóság az, hogy a gyerekek összeírásakor az iskolák több osztályt terveznek indítani, viszont korántsem biztos, hogy a kicsik mind az adott iskolában kezdik a tanévet. Ennek több oka van: lehet, hogy a szülő időközben meggondolja magát és más tanintézetet választ, s az sem kizárt, hogy a pszichológiai teszt során azt tanácsolják, még egy évet várjanak – mutatott rá a jelenségre Fejes Réka, a magyar nyelvű elemi oktatásért felelős tanfelügyelő.
„Ami a a magyar tagozatot illeti, nekünk a tavaly megyeszerte 116 előkészítő osztály volt betervezve, amiből végül 110 indult. Az idén annyit tervezünk indítani, amennyit tavaly is sikerült, tehát 110-et” – tudtuk meg a szaktanfelügyelőtől. Idén is volt arra eset, hogy a kövesdombi Liviu Rebreanu Általános Iskolában a felbecsült gyereklétszámra hivatkozva négy osztályt kértek, de mivel biztosak abban, hogy nem lenne meg a négy osztályra elegendő gyereklétszám, a tanfelügyelőség csak hármat hagyott jóvá.
Ha idén nem sikerül a 110 tervezett előkészítőt elindítani, az Fejes Réka szerint azzal magyarázható, hogy városi iskolák esetében nem indíthatnak osztályokat minimális létszámmal, azaz 12 gyerekkel (legkevesebb 20 gyerek szükséges), de jól ismert tény, hogy működnek osztályok 30 gyerekkel is. Vidéki iskolák esetében eltekintenek a fenti kritériumoktól, és ha egy adott településen összegyűl 12-15 gyerek, az már egy osztályra való csoportot jelent.
Vannak olyan körzetek, ahol szemmel láthatóan csökken a gyereklétszám, és nem tudnak annyi osztályt indítani, mint néhány éve. Ilyen körzet Szászrégen, ahol valamikor négy iskolában egy-egy új osztály indult, tavaly már háromra csökkent a számuk, és idén egyelőre csak két osztály indítását hagyták jóvá. Természetesen ebben közrejátszik a nagyváros vonzó hatása is, viszont ez a vidéki, kisvárosi magyar nyelvű oktatást sodorja veszélybe, mutatott rá a tanfelügyelő. Nemcsak Régenben, hanem Dicsőszentmártonban és Marosludason is elkeserítő a helyzet, hiszen mindkét településen nemrég még két előkészítő indult, idén viszont már csak egy-egy. Jó hír, hogy Nyárádszeredában és Szovátán még nincsenek ilyen nagy gondok. A többi megyei általános iskoláról Fejes Réka elmondta, nagyjából mind terveztek előkészítő osztályt, viszont ahol még a minimális gyereklészám sincs meg, ott szimultán osztályok indulnak.
Telefonon kerestük meg a marosludasi Ioan Vlăduţiu Gimnázium tanítóját, Hereşanu Ildikót. Az iskolában eddig is csak magyar nyelvű elemi oktatás zajlott, felső tagozaton a gyerekek az 1-es számú iskolában folytatták. Hereşanu Ildikó jelenleg a tanintézet utolsó magyar pedagógusa. A címzetes tanító három éve vette át az akkori másodikosokat, és már akkor tudta: el van döntve az, hogy miután az ő diákjai végeznek, többet nem indítanak magyar osztályt. A tanítónő elmondta: bár úgy néz ki, az állása nincs veszélyben, mégis elkeserítőnek tartja, hogy ősztől más településre kell ingázzon tanítani. A probléma gyökerei itt is a csökkenő gyereklétszámban keresendők, és ez a jelenség most már egyre korábban mutatkozik meg, példa erre az, hogy az óvodai csoportokat összevonták a napközisekkel. „Városszinten nincs annyi gyerek, hogy mindenhol megmaradjon a magyar tagozat” – mutatott rá a tanítónő. Emiatt Marosludason csak az 1-es számú iskolában indul előkészítő osztály, ahova a környező falvak (Magyarózd, Magyarbükkös, Kutyfalva) gyerekei közül is sokan is bejárnak majd. Egy másik aggodalomra okot adó tény, hogy a 12 gyereket számláló negyedik osztályból négyen román osztályban kezdik az ötödiket.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Kuruttyolók az Európa Általános Iskolában
Szombaton délelőtt "kuruttyo-lók" zaja verte fel az Európa Általános Iskola épületének csendjét. Öt iskola (a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola, a Gernyeszegi Általános Iskola, a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Ált. Iskola, a Dacia Ált. Iskola, az Európa Ált. Iskola) elemi osztályosai mérték össze tudásukat a XVII. Kurutty általános műveltségi vetélkedő megyei szakaszán.
Egy újabb izgalmas játék résztvevői lehettek a csapatok. Ez alkalommal Csipike erdejében "kirándultak". Meglátogatták az Erdőt, és vendégeskedtek Csipikénél. Elbeszélgettek barátairól, közben elkísérték napi teendői során. Felidézték az erdő lakóinak a nevét, valamint Csipike kedvenc nótáit. Megfigyelték Csipike kedvenc növényeit, egy kicsit számoltak és elmélkedtek a fákról. Egy-egy idegen nyelvű jelenettel kedveskedtek Csipikének, végül meghallgatták álmodozásait a híres emberekről.
Nagy volt a lelkesedés, az izgalom, a munkaláz. Alig lehetett lecsendesíteni a csapatmunkába belelendült kis nebulókat. És nagy volt az izgalom a közönség részéről is. Hisz a játék szele magával ragadott kísérő szülőt, felkészítő pedagógust egyaránt. Pár hét óta mindannyian ennek a csapatmunkának a hevében élnek. Sokrétű, körültekintő, alapos felkészülést, felkészítést igényelt ez a verseny, hisz művészetekről, anyanyelvről, matematikáról, növény- és állatvilágról, gyakorlati ismeretekről, idegen nyelven, híres emberekről kellett "kuruttyolni".
Szoros volt a küzdelem. Végül a verseny eredménye ekképp alakult:
I. díj: Szemfülesek csapat, Dacia Ált. Iskola, ők fogják képviselni megyénket a vetélkedő országos szakaszán; II. díj: Szitakötő csapat; III. díj: Csöppike csapat.
Sok sikert kívánok a továbbjutóknak! Örülök, hogy újra együtt kuruttyolhattunk!
Vajda Gyöngyi tanítónő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi patt
Dokumentarista színház a román–magyar viszonyról Marosvásárhelyen román és magyar színészek közreműködésével? Ebből még jó kis verekedés lehet – gondoltam, amikor először olvastam Kincses Réka és Alina Nelega közös, Double Bind című készülő projektjéről.
Aztán arra gondoltam, hogy ennek valószínűleg csak akkor van értelme, ha kíméletlenül őszinte lesz, akkor viszont az előbbi félig-meddig vicces felvetés mégsem tűnik olyan lehetetlennek. Az immár kész produkciót vasárnap a Kolozsvári Rádió koncerttermében is bemutatták, és a verekedés valóban nem maradt el, jóllehet nem a közönség soraiban, hanem a színpadon, „in vitro" körülmények között – mégis meglepően hitelesen – zajlott le, a show részeként.
A Double Bind tényleg kíméletlenül őszinte, a szereplők mindent kimondanak egymásról – románokról és magyarokról egyaránt –, amit a való életben is hallani szoktunk, de érdekes módon a nézőnek nem szorul el a torka vagy ökölbe a keze a hallottaktól, ellenkezőleg. Nevet – olykor kínjában, olykor őszintén. Mert tényleg nevetségesek vagyunk.
Az előadás az előadásban felépítésű produkció rövid jeleneteket mutat be a projektben résztvevők saját történeteiből, illetve a másoktól hallott történetekből, olykor pedig betekintést enged a kulisszák mögé. Ilyenkor azt látjuk, hogyan oláhozzák és bozgorozzák egymást maguk a szereplők, mert szerintük „kizárólag a másik fél problémáival foglalkozik a készülő előadás".
Előjönnek persze a kötelező történetek arról, hogy a kommunizmusban hogyan nyomták el, és állították félre a magyarokat, akármilyen jó szakemberek is voltak, és előkerülnek az ezekből a tapasztalatokból mai napig táplálkozó frusztrációk. „Nincs hazám, elvettétek a városomat is, nem akarlak látni benneteket, zavar, hogy itt vagytok" – üvölti az egyik magyar szereplő egy ponton, de a románok is elnyomottként jelennek meg a fele magyar, fele román város kórtörténetében.
Két teljesen más kultúra feszül egymásnak, hiszen ahogy az előadásban is elhangzik: a román lakásoknak más a szaga. A magyaroknak is. Az ismeretlennel szembeni félelem szüli a gyűlölködést, így a szereplők megoldással nem is kecsegtető dilemma áldozatai. Double bind. Mexikói patt. Vagy mi...
Ha megtanuljuk a másik nyelvét, a lelkünk egy részét is odaadjuk neki – hangzik el az előadásban. De hiába akar a Bukarestből Marosvásárhelyre költözött lány – aki attól szenved, hogy a nagyképű magyarok koszos cigányként, műveletlen balkániként tekintenek rá – megtanulni magyarul, ha egyszerűen nem létezik olyan románok számára készült tankönyv, amely ezt lehetővé tenné. Miért akar megtanulni egy román Romániában magyarul? – teszi fel a kérdést a román könyvesbolt vezetője, arra hivatkozva, hogy az ország hivatalos nyelve az övék.
A magyar könyvesbolt üzletvezetője sem tud segíteni, és mivel annyira szokatlan a helyzet, akarva-akaratlanul ő is megbántja a fiatal román lányt. Persze előkerül a kisebbségi helyzetből komolyan profitáló, köpönyegforgató magyar politikus, a nacionalista román, aki nem is akarja ismerni a magyarokat, akik szerinte így is túl sok lehetőséget kapnak az országban, a dühtől és frusztrációtól elvakult székely jogharcos, aki elvakultságában egy kicsit sem jobb a román nacionalista figuránál, és még sorolhatnánk.
A végkövetkeztetés a szokásos: a románok szerint a magyarok nem léteznek Erdélyben, a magyarok pedig a románokat nem hajlandók észrevenni. Más-más kocsmákba, szórakozóhelyekre járnak, máshogy nevezik az utcákat, és mert nem ismerik egymást, marad a gyűlölet. És még valami közös bennük: ugyanolyan szánalmasan nevetségesek.
Double Bind – a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat és a Liviu Rebreanu Társulat közös előadása, 2014. Írta és rendezte: Kincses Réka és Alina Nelega. Szereplők: Claudiu Banciu, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Berekméri Katalin, Andrei Chiran, Csíki Szabolcs, Cristian Iorga, Laura Mihalache, Pál Emőke, Elena Purea, Monica Ristea.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Ortodox pünkösdöt ünnepeltetnek a magyar diákokkal
A Maros megyei tanfelügyelőség utasítása ellenére egyes iskolaigazgatók az ortodox pünkösdöt ünnepeltették meg több vásárhelyi tanintézet magyar nemzetiségű tanulójával és pedagógusával.
A diszkriminatív és cinikus intézkedést több katolikus és református tanár is jelezte, olyan, akit az iskola vezetősége arra kötelezett, hogy pünkösd hétfőjét ne május 25-én, hanem június elsején ünnepelje. A névtelenségbe burkolózó pedagógusok mellett Kerekes Szilárd, a Liviu Rebreanu Általános Iskola történelemtanára és egyben az Iskola a Dombon Egyesület elnöke közleményben szóvá is tette, hogy a gyermeke iskolájában, a Bernády György Általános Iskolában valamint az Elektromaros szakközépiskolában csak az ortodox ünnep számít szabadnapnak. A legtöbb etnikailag és felekezetileg vegyes iskolában mindenki a saját pünkösdjét ünnepelhette, míg a Művészeti Gimnázium vezetősége mindkét hétfőt szabaddá tette.
Kérdésünkre, hogy egyes iskolaigazgatók miért nem tartják tiszteletben az etnikai és vallási kisebbségek jogait, Ştefan Someşan főtanfelügyelő meglepettnek bizonyult, hisz egyetlen ilyen visszás helyzet sem jutott tudomására. Mint mondta, ő maga szólította fel az iskolaigazgatókat, hogy a magyar tagozatnak egy héttel korábban adják ki a szabadnapot. „Nem jön, hogy higgyem, hogy gondok lettek volna, hisz megmondtuk: az egy helyett senkinek nem jár két szabadnap, de azt az egyet akkor vehesse ki, amikor ünnepel. Elsősorban a diákok érdekeit tartottuk szem előtt, így elvétve előfordulhatott olyan eset, hogy egyik-másik, román tagozaton is leadó tanárnak be kellett mennie dolgozni május 25-én. De nem hinném, hogy ha megkért volna egy éppen lyukasórán lévő román kollégát, az ne ugrott volna be helyette” – próbálta tisztázni a helyzetet a főtanfelügyelő. Someşan fülébe azok az esetek sem jutottak el, amikor magyar tanárok által oktatott teljes magyar osztályokat kényszerítettek május 25-én iskolába az igazgatók, azért, hogy az iskola „egységesen, június elsején ünnepelje a pünkösdöt”.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Nagyenyed: magyar kultúra-bemutatás
Nem érdekelte a román lakosságot
A második alkalommal megszervezett, magyar kultúra kollokviuma egy négynapos rendezvénysorozat közepére illeszkedett az enyedi Liviu Rebreanu Kultúrközpont szervezésében, május végén. A program keretében grafikai kiállítást láthattak az érdeklődők, továbbá huszonegyedik századi versösszeállítást hallgathattak 20 enyedi költő műveinek kétnyelvű (román–francia) tolmácsolásában, majd a Liviu Rebreanu kulturális napok keretében új kötet bemutatására került sor.
A rendezvény keretében, a magyar kultúra bemutatása során a központi Inter-Art Galériában kollégiumi diákok műveiből állítottak össze egy kiállítást. Később a Liviu Rebreanu Kultúrközpontban került sor egy érdekes fotókiállításra, valamint egy sajtótörténeti előadásra. A közönség ezúttal egynyelvű volt, bár román honfitársaink, barátaink néhányan tavaly eljöttek, az idén azonban már nem tisztelték meg jelenlétükkel az együttélő magyarság kulturális képviselőit. Pedig kétnyelvűség, fordítások és lefordított írott szövegek is rendelkezésre álltak. A polgármester, ha rövid ideig is, de megjelent, és beszédet mondott a Kultúrközpontban.
Kiállítás az Inter-Art Galériában
Ioan Hădărig, a Liviu Rebreanu Kultúrközpont Igazgatója nyitotta meg a kiállítást, és a kollégiumi tanulók sikeres munkáin kívül megemlítette Brâncuşi európai szinten is elismert tevékenységét, akinek művészetét nem becsülik eléggé hazai tájakon. Megemlékezett Székely Mihály festőművészről is, aki szerénységével és alkotásaival valóságos iskolát nyitott az enyedi tájfestészetben. Jelenleg Spontán álmok címen azok a X. A osztályos tanulók állították ki grafikai műveiket, akik az áprilisi Műemlék vetélkedőn diadalt arattak, és már Brüsszelt is megjárták. Szőcs Ildikó igazgató véleménye szerint a művészi munkálkodásban a szülők sok mindent láthattak amiről eddig nem is tudtak csemetéikkel kapcsolatban.
bakó
Szabadság (Kolozsvár)

Kisdiákok nyárköszöntője
Búzavirág fesztivál a Maros Művészegyüttesnél
Több mint kétszáz székely ruhás gyermek táncolt, énekelt, játszott szerda délután a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében. A marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola magyar tanítói közössége hat éve szervez nyárköszöntő néptáncműsort a tanintézet alsó tagozatos gyerekeivel. Ha pünkösd tájára időzítik az előadás-sorozatot, a Pünkösdi rózsa nevet viseli, ha közvetlenül a tanévzárás előtt kerítenek rá sort – mint ezúttal is –, Búzavirág fesztiválnak nevezik.
– Hogy született a lassan hagyományossá vált rendezvény ötlete? – kérdeztük Jánosy Zsuzsanna tanítónőt.
– Az iskolánkban zeneórán vagy a választott tantárgynak szentelt órán hivatásos táncosok irányításával zajlik néptáncoktatás. A foglalkozások célja megismertetni a diákokkal hagyományainkat, illetve teret adni a mozgásnak, játéknak. A gyerekek nagyon szeretik ezeket a vidám együttléteket. Arra gondoltunk, hogy olyan sok néptáncot kedvelő tanulónk van, hogy nem egy, de akár két előadást is színpadra lehetne állítani a részvételükkel. Így indult az egész – mondta Jánosy Zsuzsanna.
A művészegyüttes termét délutántól estig töltötték be a tiszta hangok, a színpadon tíz osztály összesen 250 diákja gyönyörködtette a telt házas publikumot. A népi gyermekjátékoktól a polgári eredetű táncokig, illetve a teljes táncrendig igen gazdag, változatos volt a kínálat, akik nem táncoltak, énekeltek, furulyaszóval örvendeztették meg az egybegyűlteket. A műsorvezetői szerepet Mezei Xénia és Pop Ilona Eszter tanítónők töltötték be. A kipirult arcok, csillogó szemek egyértelműen azt üzenték: a táncban, dalban születő ünnep nemcsak közösség megtartóerővel bír, de saját szépségükre is ráébreszti a gyerekeket.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Írószövetségi díjat kapott Szilágyi Júlia és Jancsik Pál
Két magyar szerzőt is kitüntettek tegnap délben, a Román Írószövetség kolozsvári fiókjának ünnepségén: Szilágyi Júlia Kacsó Sándor-díjat vehetett át a Korunk–Komp-Press gondozásában megjelent Álmatlan könyv című memoárkötetéért, Jancsik Pál pedig Dsida Jenő-díjban részesült a Polisnál napvilágot látott Ahol otthon vagy e tájon című, válogatott verseket és műfordításokat tartalmazó munkájáért.
A tavaly megjelent kiadványok közül szakemberekből álló zsűri választotta ki az elismerésre érdemeseket, tagja volt ennek Horea Poenar, Ştefan Borbély, Ion Cristofor, Alex Goldiş és Ştefan Melancu mellett Király László, Balázs Imre József és Karácsonyi Zsolt is. A 2014-es év verseskötetéért járó Lucian Blaga-díjat George Vulturescu érdemelte ki (Negură şi caligrafie, Eikon Kiadó, Kolozsvár), próza kategóriában pedig Radu Mareş győzedelmeskedett, Sindromul Robinson című művéért (Polirom, Iaşi) ítélték neki a Liviu Rebreanu-díjat.
Szabadság (Kolozsvár)

Ezekben a középiskolákban nem teltek be a helyek
Kedden tette közzé a tanügyminisztérium, melyik középiskolába jutottak be a sikeresen vizsgázó nyolcadikosok. A kilencedik osztályos helyekről számítógépes elosztással döntöttek, a végzősök a jelentkezési lapon tüntethették fel, melyik iskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat.
Az elosztás a képességvizsgán elért eredmények (75 százalékban), a négy évi átlag (25 százalék) és a rendelkezésre álló helyek alapján történik. A felvételit nem kötötték minimális médiához abból a meggondolásból, hogy jelenleg Romániában tíz osztály kötelező. Eszerint azok számára is jut hely, akik nem érték el az átmenő jegyet a képességvizsgán. Itt olvashat egy elemzést arról, hogyan teljesítettek idén a képességvizsgán a nyolcadikosok.
Az elosztás második szakasza július 23-án zajlik, addig jelezhetik a szülők, ha elégedetlenek a kiosztott helyekkel, vagy ha gyermekük nem jutott be a megjelölt iskolába. A harmadik újraelosztásra szeptember 3-4. között kerül sor.
Még maradtak helyek
A tanügyminisztérium adatai szerint Hargita megyében a következő középiskolákban nem teltek be eddig a helyek: a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola, a balánbányai Liviu Rebreanu Szakközépiskola, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola, a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola, a borszéki Zimmethausen, a gyergyóhollói, a korondi szakközépiskolák, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Szakközépiskola, a zetelaki Dr. P. Boros Fortunat Elméleti Líceum, a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum, a székelykeresztúri Orbán Balázs Elméleti Líceum.
Kovászna megye: a kovásznai Körösi Csoma Sándor Líceum, a baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola, a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola.
Maros megye: a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium, a marosvásárhelyi Ion Vlasiu Szakközépiskola, a szászrégeni Lucian Blaga Szakközépiskola, a marosludasi 1-es számú szakközépiskola, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceum, a nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum.
maszol.ro

Szeptember végi színházszemle
Kezdődik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium!
Hamarosan kezdetét veszi az egyik legjelentősebb erdélyi magyar színházi fesztivál, a Nemzetiségi Színházi Kollokvium, amelynek keretében több marosvásárhelyi produkciót – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu Társulata, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemhez tartozó Stúdió Színház, illetve a Spectrum Színház előadásait – is láthat az érdeklődő közönség.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által szervezett rangos szemlére ez év szeptember 24-e és október 4-e között kerül sor. A tizenegyedik alkalommal megszervezett fesztiválon huszonhárom előadást (nyolc nagytermi, tizenhárom stúdióelőadást és két kávéházi, kocsmai környezetben történő színházi projektet) tekinthet meg a színházkedvelő közönség.
Mint azt a szemle szervezőinek sajtóközleménye tudatja, a fesztiválon idén Románia magyar, német és jiddis nyelvű állami színházai mellett több független színházi produkció is jelen lesz, közöttük elsőként két román nyelvű társulat magyar közösséghez kötődő munkája is. A hazai színjátszás egyik legnagyobb múltú rendezvénye. Segítségükkel azt próbálja meg körüljárni, hogy mit is jelent ma az a sajátos közép-kelet-európai létezés, ami mindannyiunk- nak osztályrészül jutott? Mit jelent kisebbségi közösségbe születni, büszke többséginek vagy kitaszítottnak lenni, együtt élni egy városban az Idegennel, vasfüggönnyel elválasztva lenni, családi vagy történelmi tragédiák árnyékát, egyéni sorsot hordozni – vagy csak úgy létezni, emberként, szemben az örökké rejtőzködő Másikkal?
A rendezvény, mely a román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, valamint a Művelődési Minisztérium, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és a Román Színházi Szövetség támogatásával jön létre, a Hargita Megyei Kulturális Központtal partnerségben, szeptember 24-én 18:00 órától rajtol Gyergyószentmiklóson. Nyitódarabja a nagyváradi Szigligeti Színház díjnyertes előadása, az Anca Bradu rendezte A mi osztályunk című előadás. Tadeusz S³obodzianek kortárs lengyel szerző szövege egy kelet-lengyelországi kisvárosba röpít el sokszor groteszk vagy tragikus, de mindvégig mélyen emberi helyzetei által. Lakói mit sem sejtenek azokról a viharokról, amelyek nemsokára egymás ellen fordítanak lengyelt és zsidót, torzítják nácivá vagy szovjetté, közönyössé vagy álszentté az egykor ártatlan gyermekarcokat. Bocsárdi László új előadása, a sepsiszentgyörgyi Vízkereszt, Victor Ioan Frunza csíkszeredai Éjjeli menedékhelye, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két kiemelkedő produkciója – a Radu Afrim rendezte Az ördög próbája, és a román-magyar együttélés kérdéseit feszegető Double Bind – mellett a fesztivál két ősbemutatót is vendégül lát: Hatházi András Manka című darabját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a szerző rendezésében, valamint a marosvásárhelyi Székely Csaba A homokszörny című szövegét a házigazda Figura Stúdió Színház előadásában, Nagy Botond rendező eredeti színpadi víziójában.
A fesztivál, mely másfél évtizede Székelyföld és Erdély egyik legfontosabb kulturális eseménye, idén külföldi előadást is vendégül lát: a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Zoltán újratemetve című előadása Vidnyánszky Attila rendezésében egy vasfüggönnyel kettészakított falu történetét meséli el – egy főutca két oldaláét, amit két külön országba sorolt valamiféle kiszámíthatatlan történelmi szándék. A rendezvényt tizenegy, előadásban gazdag nap után október 4-én zárja a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Koldusoperája. John Gay művének kortárs átiratát a neves szerb rendező, Kokan Mladenoviæ és Góli Kornélia átiratában láthatja a fesztivál közönsége.
Megkezdődött az előzetes tárgyalás Ponta büntetőperében
A legfelső bíróságon megkezdődött az előzetes tárgyalás hétfőn a Victor Ponta kormányfőt is érintő büntetőperben, akit okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával küldött bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség. Az előzetes szakaszban a bíróság zárt ülésen dönt a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedésekről, a vádirat törvényességét ellenőrzi formai szempontból és megvizsgálja, hogy szabályos volt-e a bűnvádi eljárás. Ez legfeljebb két hónapig tarthat, utána kezdődik a tárgyalás érdemi szakasza, amely nyilvános lesz.
Népújság (Marosvásárhely)

Fesztiválok és tanévnyitó
Zajlik az élet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Hamarosan elkezdődik a 2015/2016-os tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. De a nyári szünet alatt és az őszi időszakban sem lankadt a tevékenység a Köteles Sámuel utcai intézetben: mint azt az egyetem közleményében olvashatjuk – és mi is írtunk róla –, a héten a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon szerepelt a Stúdió Színház előadása, a Liselotte és a május. Hamarosan pedig az Astra filmfesztiválon vetítik Kós Anna Transylvanian (Love)Stories című filmjét.
Gyergyószentmiklóson szeptember 24. és október 4. között zajlik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium tizenegyedik kiadása, melyre a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának Harsányi Zsolt által rendezett előadása, a Liselotte és a május is meghívást kapott. A fesztiválközönség szeptember 28-án, hétfőn láthatta az előadást, Gecse Ramónával és Galló Ernővel a címszerepben. A dinamikus, helyzetkomikumokban gazdag vígjáték az egyetem Akadémiai Műhely programjának része, melynek célja, hogy teret nyújtson a színházi kísérletezésnek, merész színházi nyelvek kipróbálásának az egyetemen oktató művészek előadásában.
Október 5-én veszi kezdetét és október 11-ig tart Nagyszebenben Románia egyik legjelentősebb filmes seregszemléje, az Astra Nemzetközi Filmfesztivál. A kortárs dokumentumfilmeket felvonultató, neves filmszemle az egyik legrégebbi az országban: első alkalommal több mint húsz évvel ezelőtt szervezték meg, sikere mindmáig töretlen. Az idei kiadás keretében marosvásárhelyi produkciót is láthatnak a fesztivál vendégei: október 8-án, csütörtökön 19.30 órától vetítik a Transzszilván (láv)sztorik című dokumentumfilmet, amelynek rendezője Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Karának dékánja, operatőre Schneider Tibor, az intézmény audiovizuális kommunikáció-multimédia szakának oktatója. A film a vegyes házasságban élők szemszögéből mutatja be az erdélyi román-magyar együttélés különböző helyzeteit, a marosvásárhelyi 1990. márciusi események után huszonöt évvel. (Az Astra filmfesztivál egy marosvásárhelyi színházi produkciót is vendégül lát: a Kincses Réka és Alina Nelega által szerzett és rendezett, ugyancsak a román–magyar együttélésről szóló Double Bind című előadást, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulatainak közös produkcióját. A tizenegy román és magyar színész által játszott előadás október 5-én, hétfőn 18 órakor nyitja a filmes seregszemlét – a szerk.)
A Művészeti Egyetem 2015/2016-os tanévnyitó ünnepségére pedig ugyancsak október 5-én, hétfőn délelőtt 10 órakor kerül sor a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Márton Áron díjat kapott Szombatfalvi József lelkész
Székelykeresztúrnak, Balánbányának és Madéfalvának ítélt oda támogatást tartalékalapjából Hargita Megye Tanácsa, illetve Márton Áron-díjjal tüntették ki nt. Szombatfalvi József nyugalmazott unitárius lelkészt. A megyei tanács októberi soros ülését szerdán Székelykeresztúron a Molnár István Múzeumban tartották.
Hargita Megye Tanácsa Márton Áron-díjjal tüntette ki nt. Szombatfalvi József unitárius lelkészt. Az éremmel, emléklappal és pénzutalvánnyal járó díjjal a lelkész kimagasló egyházi, kulturális és közéleti tevékenységét jutalmazta a megyei tanács. Borboly Csaba megyei tanácselnök köszöntötte a nyugalomba vonult esperest, ez követően laudációját Berei István unitárius lelkész olvasta fel.
Szombatfalvi József a város elismert polgára, munkássága olyan eredményeket hozott Keresztúron és térségében, amelyekre méltán lehet emlékezni, mondta köszöntőjében Borboly Csaba. Munkája több területen kiemelkedő, legyen szó szervezésről, sportról vagy szőlőtermesztésről. Az egyházi tevékenységen kívül további közéleti szerepeket vállalt, amelyek tetten érhetők a hagyományápolásban, a kulturális programokon és szociális tevékenységeken keresztül, tette hozzá az elöljáró. Mint mondta, bízik benne, hogy az elkövetkező években is további eredmények fogják kísérni a nyugalmazott lelkész munkásságát.
A negyven éven át Csehétfalván, Tarcsafalván és Székelykeresztúron szolgáló lelkész nevéhez templomjavítás, lelkészi lakás felújítása, segédlelkészi lakások építése, gyülekezeti ház és szociális otthon építése, kántortanítói ház és elemi iskola épületének felújítása, ökumenikus tábor szervezése, a Gondviselés Segélyszervezet alapítása és közéleti szerepvállalás kapcsolódik, hangzott el munkásságának méltatásában.
Támogatás a településeknek
A költségvetés-módosítás jóváhagyása révén nőtt a megyei tanács tartalékalapja. Ebből összesen 524 ezer lejt különítettek el Székelykeresztúrnak: 460 ezer lej a kórház tetőszerkezetének javítására, ezenkívül 64 ezer lejt kap egy óvoda a mosdójának feljavításához. Százezer lejt utaltak ki Balánbányának a Liviu Rebreanu Iskolaközpontnak modernizálásra, illetve 150 ezer lej Madéfalva községnek egy napközi otthon munkálataira. Jóváhagyták a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetőtanácsának összetételét: Czimbalmos Attila, Polgár Csaba, Ferencz Tihamér, Danguly Ervin, Lázár Zoltán, illetve a Borboly Hargita Megye Tanácsa képviseletébe Bende Sándor tanácsost, a Gyergyó Területi RMDSZ elnökét jelölte.
Székelyhon.ro

Idén is osztoztunk az ünnep örömén
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ez év decemberében is sikerrel megszervezte a már hagyománnyá vált adománygyűjtést. Az adakozó kedvű nézőknek és a társulatok tagjainak köszönhetően idén is több köbméter adomány gyűlt össze a rászorulóknak.
A Tompa Miklós Társulat az Osszuk meg az ünnep örömét! elnevezésű kampány keretében tartós élelmiszerrel, tisztálkodási és tisztítószerrel, a támogatók jóvoltából pedig élelmiszercsomagokkal ajándékozta meg a Pál atya ferences szerzetes által vezetett Szent Erzsébet Egyesület gyermekeit.
A Liviu Rebreanu Társulat a Színezz ki egy csillagot (Coloreaza o stea) adománygyűjtő akcióval iskolai felszereléseket, könyveket és játékokat gyűjtött a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság gondozásában élő gyermekek számára.
Az adományok átadására a színházban került sor, a december 25-én tartott karácsonyi koncerten. Gáspárik Attila vezérigazgató szerint ezekkel a kampányokkal a színház a rászorulókra szeretné felhívni a figyelmet és egyben gyakorolni a szolidaritást. "Meg szeretnénk mutatni, hogy nem csak a színpadon érdekelnek minket a környezetünk problémái, és nem csak elméleti megoldásokat próbálunk sugallni. Egy nemzeti színháznak társadalmi feladatai is vannak, és a művészek nem közömbösek ez iránt."
A karácsonyi csomagok összeállításában támogatóink voltak az ELDI Pékség és az aprozar.net. Az adománygyűjtésben partnerünk volt a Merkúr üzletlánc. Továbbá köszönjük mindenkinek, aki részt vett az akcióban és a népszerűsítésében; többek között a Marosvásárhelyi Rádiónak, a Népújságnak, az Erdélyi Magyar Televíziónak, a Krónikának, a maszol.ro-nak és a vasarhely.ro-nak.
Színházunk igyekszik segítő együttérzéssel fordulni a szociálisan, egészségileg vagy bármi más módon hátrányos helyzetűek felé. A rászorulók az évad során folyamatosan válthatnak egylejes jelképes áron jegyet az előadásokra, a színház munkatársai igény esetén, egyeztetés szerint segítik a mozgásukban korlátozott nézők bejutását a régi tervezésű és még nem teljesen akadálymentesített épületbe, a társulatok művészei felkérésre játékos fellépést, Mikulás-járást vállalnak gyermekotthonokban, családi típusú házakban, alapítványoknál.
(A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház sajtóirodája)
Népújság (Marosvásárhely)

Az első 70 év
Mint arról tegnapi lapszámunkban olvashattak, sajtótájékoztatót tartott hétfőn délelőtt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, illetve a Tompa Miklós Társulat vezetősége, amelyen beszámoltak a március 10- én tartandó, legújabb premierről – Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát adják elő Mohácsi János rendezésében –, illetve arról a rendezvénysorozatról, amely Az első 70 év (1946-2016) címmel a marosvásárhelyi intézményes színház fennállásának 70. évfordulója előtt tiszteleg.
Utóbbiról Gáspárik Attila, az intézmény vezérigazgatója és Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója számolt be. – Nem varázsszám a hetvenedik évforduló, de nem is tartunk nagy ünnepséget. A program ennek ellenére is gazdag, számos rendezvényre, előadásra várjuk a közönséget. Lesznek olyan rendezvények, amelyeken megünnepeljük a múltat, de leginkább arra koncentrálunk, hogy ez a színház hogy néz ki ma és hogy fog kinézni holnap. Arra, hogy hogyan adjuk majd át az utánunk jövőknek. Többek között öt mikrokiállítást készítettünk a hetven évet meghatározó személyiségek tárgyaiból. Kis, személyes tárlatok ezek, de lesznek vetítések is, a régi előadásokról több mint 20 óra archív anyagot kaptunk a bukaresti TV magyar adásától, ezúton is köszönjük nekik. A műszakról sem feledkezünk meg, róluk is megemlékezünk. Nem csak nyugalmazott színészeket hívtunk meg, hanem a műszak nyugdíjas részét is, ők is a mi családunkhoz tartoznak – remek érzékük van a színházhoz. Régi adósságot törlesztettünk azzal, hogy a katolikus és református temetőben nyugvó elődeink sírhelyeit felmértük és a bejárathoz egy-egy kopjafát állítunk, amelyekre feltüntetjük az ott nyugvó, színházhoz kapcsolódó elődeink nevét, ráadásul kialakítunk egy olyan emlékhelyet is, ahol majd koszorúzni lehet. Az eseménysorozat hét napja alatt hét előadást játszunk bukaresti, magyarországi és erdélyi kritikusok előtt – ez nagyon fontos a számunkra, hiszen ők azok, akik megmondják nekünk, hogy hol állunk, hol tart ma a marosvásárhelyi színjátszás. Jó néha külső tükörben megnézni magunkat és ez a külső tükör a későbbi döntéseinket is befolyásolni fogja. Az igazgatók találkozóján itt lesz többek között Gálfalvi Zsolt és Tóth Tamás is, róluk kevesebben tudják, hogy a marosvásárhelyi Nemzeti igazgatói is voltak egykoron. A kopjafaavatásra a hozzátartozókat, a március 12-én este kezdődő Éjszaka a színházban című programra pedig elsősorban a fiatalokat várjuk, ennek keretében igen sok előadásra, beszélgetésre, kvízversenyre kerül sor a Múzeumok éjszakája nyomán. A programsorozat reggel hat óráig tart, lesznek ágyak, ahol aludni lehet, például az igazgatói szobában: akit oda sorsolunk, az mesét is kap – hallottuk a hétfői sajtótájékoztatón.
Az első 70 év című ünnepségsorozat programját az alábbiakban olvashatják.
Március 10., csütörtök: 17.00 – Volt színházigazgatók 5 órai teája (előcsarnok). 18.00 – Tárgyak 70. Kiállítás a 70 éves marosvásárhelyi intézményes színház meghatározó személyiségeinek személyes tárgyaiból (Kőszegi Margit, Borovszky Oszkár, Kovács György, Tarr László, Csorba András, Szabó Duci, Ferenczy István, Lohinszky Loránd) – megnyitó (előcsarnok). 19.00 – Molnár Ferenc: Az üvegcipő (rendező: Mohácsi János, Nagyterem). Ünnepi bemutató a marosvásárhelyi intézményes színház alapításának 70. évfordulója alkalmából.
Március 11., péntek: 11.00 – Hangok 70. Színházi előadások hangfelvételeinek lejátszása a Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalag-tárának gyűjteményéből – megnyitó (Előcsarnok). 11.30 – Színházmozi – Barta Lajos: Szerelem (1973), rendező: Harag György (Nagyterem). A vetítés után az előadásban szereplő Farkas Ibolya színésznővel és Kovács Leventével, a rendező egykori asszisztensével Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója beszélget. 19.30 – Rendezés (írta és rendezte: Bartis Attila) – dráma, Kisterem.
Március 12., szombat: 11.00-19.00 – A kiállítások látogathatóak (tárlatvezetések előjegyzés alapján), előcsarnok. 11:00 – Kulissza 70 (megnyitó). A kellékes című riportfilm vetítése. A vetítést követően beszélgetés Abódi Ferenc volt színpadmesterrel és Abódi Anna volt jegyszedőnővel. 18.00 – Most 70 (megnyitó) – fotókiállítás a Tompa Miklós Társulat színművészeiről (előcsarnok). A. P. Csehov: Sirály (rendező: Keresztes Attila) – színjáték, nagytermi stúdiótér. 22.00- 06.00 – Éjszaka a színházban.
Március 13., vasárnap: 11.00-19.00 – A kiállítások látogathatóak (tárlat- vezetések előjegyzés alapján), Előcsarnok. 13.00 – kopjafaavatás és kegyeleti séta. Az intézmény kötelékében elhunyt, Marosvásárhelyen nyugvó művészek emlékére. A megemlékezés a református temetőben kezdődik 13.00 órától, 14.00 órakor folytatódik a katolikus temetőben, majd a 15.00 órakor a zsidó temetőben zárul. 17.00-18.40 – Színházmozi – Sütő András: Vidám sirató egy bolyongó porszemért (részlet, 1977), rendező: Harag György (Nagyterem). Bartis Attila: A nyugalom (rendező: Radu Afrim) – dráma, Kisterem.
Március 14., hétfő: 11.00-19.00 – A kiállítások látogathatóak (tárlatvezetések előjegyzés alapján), előcsarnok. Moliere: Tartuffe (rendező: Keresztes Attila) – színmű, nagyszínpadi stúdiótér.
Március 15., kedd: 11.00-19.00 – A kiállítások látogathatóak (tárlatvezetések előjegyzés alapján), előcsarnok. 16.00-17.00 – Színházmozi – A.P. Csehov: A medve (tévéjáték). 18.00 – Double Bind (írta és rendezte: Alina Nelega és Kincses Réka) – dokumentarista színház, nagyszínpadi stúdiótér. 19.30 – F. M. Dosztojevszkij – Richard Crane: Karamazovok (rendező: Albu István) – dráma, Kisterem.
Március 16., szerda: 11.00-19.00 – A kiállítások látogathatóak (tárlatvezetések előjegyzés alapján), előcsarnok. A.P. Csehov: Három nővér (rendező: Harsányi Zsolt), kisterem. A Liviu Rebreanu Társulat előadása (román nyelvű, magyarul feliratozott előadás).
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Kincses Elemér rendezőt köszöntötték
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román és magyar tagozata, a Liviu Rebreanu Társulat és a Tompa Miklós Társulat közös produkcióval köszöntötte a 70 éves Kincses Elemér rendezőt.
Az előadást megelőzően bemutatták Kincses Elemér Soha című regényét a Pallas Akadémia könyvkiadó gondozásában. A regényt korábban a Mentor Könyvkiadó is kiadta. A mostani abban különbözik a 2007-ben megjelenttől, hogy fejezetekre osztották, illetve egy hangoskönyvet is csatoltak hozzá. A hangfelvétel a Marosvásárhelyi Rádióban készült, a szerző saját maga olvasta fel regényét, fejezetekre osztva. A könyvet és annak szerzőjét Kozma Mária író, a Pallas Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője méltatta, közösségi tükörnek nevezve a regényt, amelyet Kincses Elemér tart az olvasó elé.
A könyvbemutatón a szerző felolvasott egy részt a kötetből, egy régi gyerekkori élményét mesélte el, budapesti útját 1955-ből, amikor rokonlátogatásra érkezett a három testvér és édesapjuk. A kor szokását elevenítette fel, pénz hiányában fűszert és alsóneműt vittek, és abból próbáltak némi bevételre szert tenni. „Őrölt borsot és tetrabugyit vittünk. Tetrabugyi volt vagy száz” – idézte fel a ma már mulatságosnak tűnő emlékeket a könyvében a szerző, aki azt is elárulta, hogy szégyellték az édesanyjuk tanácsát megfogadni, és fodrászüzletekben kínálni az olcsó árut. Inkább a család összes tagját ellátták fehér női alsóneművel.
A könyvbemutatót követően a Liviu Rebreanu Társulat és a Tompa Miklós Társulat közös produkciójával köszöntötték a 70 éves színházi rendezőt. A Soha/Niciodată című ünnepi előadás a rendező pályafutása során színre vitt darabok kiemelt jeleneteiből állt össze.
Antal Erika. Székelyhon.ro

„El kell ezt tolni legalább százig”
A hetven éves marosvásárhelyi intézményesített magyar színház múltját felidézők vasárnap a református és a katolikus temetőben kopjafát avattak az ott nyugvó művészek emlékére, a zsidó temetőben pedig Harag György emléke előtt tisztelegtek. Előző este előadások hangzottak el, darabot főzött Székely Csaba drámaíró, táncolt Bartis Attila regényíró, mesét olvasott Gáspárik Attila főigazgató, s lehetett tanulni és játszani Csehov Sirályában. Simon Judit Arkagyina szerepére vállalkozott, de hajnal felé az álmosság legyőzte az exhibicionizmusát, cserébe interjút kért KERESZTES ATTILA rendezőtől, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatójától.
- Hol tart most a marosvásárhelyi magyar színház?
- Mint minden színháznak, ennek is voltak hullámvölgyei, de nem tisztem megítélni, hogyan alakult az elmúlt 70 év, majd a színháztörténészek megírják. Én négy éve vagyok a társulatnál, látom a fejlődést és nagyon büszke vagyok rájuk. Történelmi pillanatnak értékelem azt, mind Alina Nelega, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója, mint jómagam megtehetjük, hogy saját színházcsináló ízlésünket és terveinket érvényesítsük. A vezérigazgató úgy irányítja a Nemzeti Színházat, hogy
két külön világú, jellegű, ízlésű társulat és repertoár fut egymás mellett,
sőt számos közös produkció is létrejön. Ez eddig nem így volt, valahogy mindig dekázták a dolgokat, ha valaki elszaladt, visszahúzták, ha valamelyik elsüllyedt, a másik is követte. A volt igazgatók találkozóján csak panaszokat, „jaj, milyen nehéz volt” kezdetű mondatokat hallottunk. Nekem nem nehéz. Voltam olyan színházban is művészeti igazgató, ahol egy évadban költhettünk annyit, mint itt egy nagy produkcióra. Én ott sem panaszkodtam, tudjuk, színházat lehet csinálni, csak akarni kell. Természetesen a minisztérium által támogatott teátrumok jobb helyzetben vannak mind infrastruktúra, mind költségvetés szempontjából.
- Ha jól értem, nem ért egyet azzal a felvetéssel, ami többek között néhány volt igazgató részéről, de más fórumokon is elhangzott, hogy önálló intézménnyé váljon a Tompa Miklós Társulat, és egyben megszűntetni a nemzeti színház státust. A felvetők szerint célszerűbb lenne, hogy két, a megye vagy a város fenntartásában működő önálló magyar és román színház jöjjön létre.
- Nem, mert én tudom, hogy működnek a város vagy a megye által fenntartott színházi intézmények. Nagyon gyatrán, mert ott annyi a színház költségvetése, amennyi megmarad a többitől.
A színház ma nálunk nem élvez prioritást, nem annyira fontos, mint egy futballcsapat.
Nem annyira fontosak a színészek. Mi abban a jó helyzetben vagyunk Marosvásárhelyen, hogy a minisztériumhoz tartozunk, így hatványozottan nagyobb költségvetésből gazdálkodhatunk, mint a megyék vagy városok által fenntartott színházak.
Másrészt, ebben a pillanatban egy intézményen belül gyakorlatilag két színház működik. Ez megfelel nekünk, hiszen nem kell kompromisszumot kötni, azt csinálunk, amit akarunk, akár külön, akár együtt, ugyanis számos közös projektünk is van. Arról nem is beszélve, hogy az esetleges különválást mindenképpen a magyar fél, teszem azt a Tompa Miklós Színház sínylené meg.
A repertoárt tekintve, nagyon színes a Tompa Miklós Társulat kínálata. Magyar és világirodalmi klasszikusok, magyar és külföldi kortárs szerzők szerepelnek a plakátokon. Következik a művészeti igazgatóknak szánt klasszikus kérdés: mennyire szereti a közönség az előadásaikat, mennyire töltik meg estéről-estére a nézőtereket, illetve ön törekszik-e arra, hogy a műsorterv, az előadások minden ízlést kielégítsenek?
Azt nem gondolom, hogy minden ízlést ki kellene elégíteni, mert képtelenség. Bárki megpróbálná, hamar belebukna, káosz teremtődne a nézők és a társulat tudatában. Ellenben a darab és az alkotók, a rendező megválasztásánál nagyon fontos, hogy tudomásul vegyük: repertoár-, vagy ha úgy tetszik, népszínház vagyunk. Ezért szilveszterkor nem fogok Beckett drámát műsorra tűzni, de január 10-én már bemutatom. Már nem az lényeg, hogy mi a címe az előadásnak, hanem az, kik az alkotók, milyen igényességgel készül, hogyan állnak hozzá a színészek. A színházban nagyon fontos, hogy a színészek mit gondolnak a színművészetről, mert a legmélyebb filozófiai hátterű darabot is el lehet rontani, ha nincs, aki eljátssza. Nem szabad alábecsülni a színpadi aktust, figyelni kell az emberi lélekre. Én úgy vélem, egy művészeti vezetőnek elsősorban az a dolga, hogy lelkileg közel kerüljön a társulathoz, mert akkor a legkönnyedebb vígjáték is igényesen játszható.
- Könnyű önnek – mondhatnánk. Mohácsi János, a jeles budapesti rendező Molnár Ferenc darabot állított színpadra, ő az, aki akárcsak ön, drámai előadást alkotott a nagyoperett Csárdáskirálynőből.
-  A társulat úgy épül, úgy lesz művészileg egyre értékesebb, hogy értékes emberek vetnek fel fontos problémákat különböző drámai anyag kapcsán. Én nem csak azért hívom meg ide Mohácsit, Radu Afrimot, a jobbnál jobb rendezőket, hogy jó előadások legyenek, hanem azért is, hogy a színészeim jól és értelmesen dolgozzanak.
A bukástól sem kell kétségbe esni, annak is kell lennie.
A színházban nem minden előadás sikerül, de nem mindegy, mit célzunk meg, nem mindegy, mi és miért nem sikerül.
- A bukásról csak annyit, hogy a Radu Afrim rendezte Nyugalom című előadás a három legfontosabb UNITER-díj várományosa.
- Igen, mert jó kísérlet volt. Az Ördög próbájával kezdtük az együttműködést, az ebben nyújtott alakításáért Berekméri Katalin lett UNITER-díjas. Kialakult valamiféle kapcsolat a társulat és rendező között, ami után eggyel feljebb léptünk Bartis Attila regényének a színpadi változatával, amit a legjobb előadásnak, legjobb rendezőnek és legjobb női főszereplőnek járó díjra jelöltek. Ez jól megérdemelt elismerés, hiszen kemény munka eredménye. Büszkék vagyunk magunkra.
- Milyen lesz a 71. év, azaz hogyan tovább?
- Dolgozunk, el kell ezt tolni legalább százig. Megyünk tovább az értelmes kísérletek útján, próbálunk újra és újra megújulni. erdelyiriport.ro

Nem minden iskola ünnepel pünkösd másodnapján
Május 16-án, pünkösd másodnapján a legtöbb magyar óvodás és iskolás otthon töltheti az ünnepnapot. Vannak azonban kivételek, ugyanis nem minden iskola vezetőtanácsa tartotta fontosnak, hogy a magyar oktatók és diákok vallási jogait tiszteletben tartsa, szabaddá tegye a hétfői napot. Ezzel közvetett módon arra kötelezik őket, hogy néhány héttel később, az ortodoxok pünkösdjét ünnepeljék.
Pünkösd másodnapja hivatalos ünnep, így az előírásoknak megfelelően a munkavállalók vallási hovatartozásuk függvényében kivehetik idén május 16-át vagy a június 20-át. Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre közölte: a román és magyar tagozatos tanintézetekben a vezetőtanács dönt arról, melyik tagozat mikor szabad. Hozzátette, általánosan bevett szokás, hogy mindkét hétfői napot minden diák számára szabadnak nyilvánítják.
Az általunk megkérdezett marosvásárhelyi iskolák nagy többségében valóban mindkét pünkösd másodnapját szabadnak nyilvánították, de az egyiket be kell pótolni. Hétfőn a Tudor Vladimirescu, a Liviu Rebreanu, az Alexandru Ioan Cuza, a Bernády György Általános Iskola magyar diákjai otthon ünnepelhetik a pünkösdöt. Az Elektromaros Szakiskola aligazgatója, Selyem Zoltán elmondta, ők is úgy döntöttek, hogy minden diáknak megadják mindkét hétfőt, majd az egyiket be kell pótolni.
Kivételt képez azonban a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Gimnázium, ahol az óvodások és a 9–12. osztályos diákok hétfőn is iskolába mennek. Szilágyi András aligazgató szerint a tanintézet vezetőtanácsa döntött így, részben azért, mert a tizenkettedikesek két hét múlva végeznek, s szükségük van minden napra, hogy befejezzék a tananyagot.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Anyanyelvünk ünneplőben
Gondolkodva, játékosan a helynevekről
A helyi közösséggel való szolidaritás, a kölcsönös bátorítás jegyében tartották meg Marosvásárhelyen az elmúlt hét végén A magyar nyelv napjait, amely három fontos eseményt foglalt magában: a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos döntőjét, a Nyelvőrzés Sütő András Díjának átadását és az erdélyi magyar helységnevekről szóló szakmai konferenciát.
Székely ruhába öltözött kisiskolások sorfala fogadta pénteken délután a Kultúrpalota előcsarnokában a hármas eseményre érkező kis- és nagyobb diákokat, akik Erdély szinte minden vidékét képviselték, az őket kísérő pedagógusokat, a meghívottakat, a konferencia előadóit. A nagyteremben a műsorvezető Molnár Hajnal bátorította a résztvevőket anyanyelvünk szépségnek és gazdagságának felfedezésére, tudatos megőrzésére, védelmére.
A költészet nyelvén Kilyén Ilka színművésznő vallott anyanyelvünkről. Nem véletlenül volt a meghívott, hiszen ebben az évben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége neki ítélte a Nyelvőrzés Sütő András Díját.
Kilyén Ilka sokat tett azért, "hogy minden ellenkező törekvés dacára éljen és visszhangozzék a szép szó…, hogy élő valóságában találkozzunk azzal a gyönyörű nyelvvel, amelynek szolgálatára oly sokan felesküdtünk, és amelynek a rontására oly hihetetlen és érthetetlen irigységgel törnek mások" – hangsúlyozta laudációjában Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője. A díjat vastaps közepette Ördög Gyárfás Lajos, a szövetség ügyvezető elnöke adta át.
Marosvásárhely lakóitól függ, hogy anyanyelvünkre milyen évek, idők következnek a vendéglátó városban – hangzott el dr. Péntek János, a Babes- Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszorának köszöntőjében. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke elmondta: nyelvi ügyekben közösségünk legnagyobb gondja a magyar nyelvnek a demográfiai, asszimilációs és migrációs apadás miatti térvesztése egy olyan időszakban, amikor sok provokáció éri: a nyelvhasználat korlátozása, tiltása, a nyelvi alapon történő hátrányos megkülönböztetés. Ezért nemcsak ősszel és tavasszal kellene ünnepelni, hanem minden napot anyanyelvünk napjának kellene éreznünk. A civil bátorságot kell a fiatalokban látnunk és erősítenünk ahogy önmagunkban is" – zárta nyitóbeszédét Péntek professzor.
A következőkben Borsos Károly László minisztériumi tanácsos tolmácsolta kollégái üdvözletét az oktatási minisztériumból.
Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le, de velük együtt érdemes újratanulni a magyart annak minden szépségével és gazdagságával. A megmaradást szolgálja továbbá, hogy jól kell tudni az ország nyelvét is. Beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy az újabb módszertanok, kiírások, törvény-kiegészítések tömkelege borítja el az oktatásvezetőket. Követésük szinte lehetetlen, ezért segítséget kért a pedagógusoktól és szülőktől, hogy jelezzék idejében azokat az eseteket, amikor a magyar nyelvű oktatást hátrányos megkülönböztetés éri.
A megyei tanfelügyelőség részéről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, a helyhatóság részéről Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket.
A magyar nyelv használatával kapcsolatos mindennapi kihívásra akkor születik megnyugtató válasz, ha második hivatalos nyelvként országosan vagy legalábbis regionálisan hivatalossá válik. Mindannyiunk felelőssége, hogy a hétközna-pokban milyen intenzitással használjuk – jelentette ki az alpolgármester.
Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok főszerkesztőjének, a szövetség vezetőségi tagjának szavai után a Művészeti Líceum valamint a Kővirág együttes műsora zárta az ünnepélyes megnyitót.
Miközben a részt vevő diákok városnézésen és egyéb alternatív tevékenységeken vettek részt, a Kultúrpalota kistermében három előadás hangzott el a helynevek témakörében.
A konferencia vendége, dr. Hoffmann István professzor, aki a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékét vezeti,Levédiától Dunaújvárosig. A magyar településnevek változástörténete címmel tartott előadást e nevek történetéről, osztályozásáról, jellegzetességeiről, fontosságáról és változásairól.
Különösen a helybeliek, de a vendégek számára is tanulságos, színes előadásban számolt be Spielmann Mihály történész Marosvásárhely mostohán kezelt helyneveiről, amelyek az impériumváltásoknak megfelelően változtak a város története során.
Amint Csomortáni Magdolna előadásából kiderült, a székelyföldi településnevek esetében a névadás hasonlóan történt, mint a magyar nyelvterület más részein, előfordulnak a személynevekből alakult településnevek, katolikus vidéken a templom védőszentjének nevét kapta a helység is. Az előadások lejártával a résztvevők megkoszorúzták Aranka György szobrát.
Szombaton tartották a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőt, amelyen a helynevekkel kapcsolatos meggondolkoztató, töprengésre, véleményalkotásra késztető, játékos feladatokon keresztül bizonyították a negyedikes, az általános iskolák felső tagozatára járó és a középiskolás diákok, hogy mennyire árnyaltan ismerik anyanyelvünket, hogyan tudnak a napi iskolás tananyagtól elrugaszkodva kreatívak lenni, s mennyire jártasak a helynevek világában.
Az értékelő tanárok szerint szinte minden szempontból felkészült volt a 90 résztvevő. Zsigmond Emese, aki a megnyitón szóvá tette, hogy a diákok egy része a műsor alatt sem tudott elszakadni a mobiltelefonjától, a díjkiosztó ünnepségen örömmel jelentette be, hogy a Bolyai János városában szervezett háromnapos együttléten a párhuzamosok találkoztak, sikerült megtörni őket, és összegyűjteni gyermeket és felnőttet a vetélkedő élményközösségében. Elgondolkodtató írásos dokumentumok születtek az árvákról, a katonákról, a felnőttek társadalmáról, a vetélkedőről, tanítónőjükről és arról is, hogy a magyar szülőnek miért kell magyar tagozatra íratnia a gyermekét – tette hozzá. Ezt követően köszönetet mondott a szervezőknek, a Fejes Réka vezette tanítói közösségnek és a Kiss Tünde tanfelügyelő vezette magyartanárok közösségének, akik a gazdag, színvonalas, megható program során pontos, szép szervezéssel olyan mércét állítottak fel, "amit nem lehet felülmúlni".
Mind a 16 részt vevő negyedik osztályos csapat díjat, dicséretet kapott. Első helyen a marosvásárhelyi Művészeti Líceum IV. B osztályának csapata végzett. Második helyezést a Gyulakutai Általános Iskola negyedikes kisdiákjai értek el, a Dr. Bernády György Általános Iskola IV. E osztályának tanulói dicséretet kaptak.
Az általános iskolák felső tagozatára járó diákok teljesítményét Demeter Ignác magyartanár, zsűrielnök értékelte. Első helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata végzett. Marosvásárhelyről az Európa Általános Iskola csapata kapott dicséretet, a Liviu Rebreanu Általános Iskola csapata pedig különdíjban részesült.
A középiskolások teljesítményéről Iszlai Enikő magyartanár számolt be. Az első díjat a Bolyai Farkas Elméleti Líceum csapata nyerte, második a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata lett, harmadik helyezést a Bolyai líceum másik csapata ért el.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Ördög Gyárfás Lajos ügyvezető elnök mondott köszönetet a versenyzőknek, a kiváló házigazdáknak, a diákokat felkészítő pedagógusoknak, a forgatókönyv összeállítóinak és levezetőinek.
A tartalmas, szép három napot, amelybe egy gernyeszegi kirándulás és a Maros Művészegyüttes előadásán való részvétel is belefért, a Művészeti Líceum diákjainak műsora nyitotta és zárta.
A háromnapos rendezvényt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Napsugár gyermeklap, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Marosvásárhelyi Református Kollégium szervezte. Társszervezők a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Bukaresti helyszínnel indul az Inter-Art vándorkiállítás
Húsz év Inter-Art címmel nyílik kiállítás ma, június 29-én, a bukaresti Országos Könyvtárban a nagyenyedi Inter-Art Alapítvány húszéves évfordulója alkalmából.
A nyolcvan országból származó művész 130 munkáját tartalmazó kiállítás az Inter-Art Alapítvány, a Román Kulturális Intézet, a bukaresti Országos Könyvtár, az enyedi polgármesteri hivatal, illetve helyi tanács, valamint az enyedi Liviu Rebreanu Kulturális Központ szervezésében jött létre, olvasható a Román Kulturális Központ közleményében.
A festményeket, grafikákat, fotókat, és szobrokat felsorakoztató tárlatot az alapítvány húszéves működésének összegzéseképpen állították össze, bemutatva az alapítvány gyűjteményét.
Szabadság (Kolozsvár)

Dragománnal kezdenek ősszel Kolozsváron
Sokszínű évadot tudhat maga mögött a Kolozsvári Állami Magyar Színház, hiszen a 2015/2016-os idényben bemutatóval, valamint számos nagy sikerű előadás felújításával rukkoltak elő – tudatta közleményében a teátrum.
A nagyteremben William Shakespeare Julius Caesar és Békés Pál A kétbalkezes varázsló című művét, valamint a Pour Toujours című, klasszikus és kortárs rekviemekből inspirálódott, szöveg nélküli előadást mutatta be a társulat. A stúdióteremben a Kafka regényéből készült Amerikát, August Strindberg A pelikánját, valamint a Szilágyi Domokos hosszúverséből készült Öregek könyvét vitték színre.
Az évad során felújították és a következő színházi idényben is műsoron mArad a sétatéri teátrum művészeti vezetője, Visky András által írt Caravaggio Terminal, Strindberg Julie kisasszonya, Henrik Ibsen Hedda Gabler című műve, valamint két „filmes” előadás, az Ingmar Bergman filmjéből készült – de róla is szóló – Suttogások és sikolyok, illetve a Dogme 95 nevű dán avantgárd filmes mozgalom első alkotásának számító Thomas Vinterberg-film, a Születésnap.
Az évadban a színház székhelyén játszott 173 saját előadáson, valamint a meghívott produkciókon és koncerteken összesen 24 585 néző vett részt, a turnékon és fesztiválszerepléseken pedig további 1800 néző előtt játszott a társulat, összesen tehát 26 385-en látták a Kolozsvári színház előadásait a 2015/2016-os évadban. A társulat ebben az évadban is számos fesztiválon és turnén vendégszerepelt: a Bukaresti Országos Színházi Fesztiválon, a szintén Bukaresti Nottara Színház által szervezett Fest(in) pe Bulevard fesztiválon, a szabadkai Desiré Central Station Fesztiválon, a Kortárs Drámafesztivál időközi eseményeként Budapesten, a Jurányi Házban, a Sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon, a hagyományos előadáscsere keretében a Vígszínházban, valamint az évad zárásaként a Magyar Színházak kisvárdai Fesztiválján, ahol egyébként a 25 éve a teátrum élén álló Tompa Gábor igazgatót külön köszöntötték.
A 2015/2016-os évadot új bemutató előkészítésével zárja a színház. A társulat az oroszországi származású, jelenleg Amerikában élő Jurij Kordonszkij rendező vezetésével Makszim Gorkij Éjjeli menedékhelyét próbálja. A bemutatót a tervek szerint október elején tartják a nagyszínpadon berendezett stúdiótérben.
A következő, 224. évadot a színház – immár hagyományosan – a Kolozsvári Magyar Napokon kezdi augusztusban. Az augusztusi előadásokra jegyek már vásárolhatók online a Biletmaster.ro weboldalon.Az új évad első bemutatójaként az elsősorban filmrendezőként ismertté vált Szász János viszi színre Dragomán György Kalucsni című drámáját októberben. November 24–december 4. között pedig a kétévente megrendezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadására kerül sor, melynek témája ebben az évben az idegen lesz.
Magyar produkciók Bukarestben
A Kolozsvári Állami Magyar Színház három, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház pedig két előadással szerepel az október 21–30. között Bukarestben megrendezendő Országos Színházi Fesztiválon. Az elmúlt évad Kolozsvári bemutatói közül a Silviu Purcărete által rendezett Julius Caesar, a Felix Alexa rendezésében színre vitt A pelikán, valamint a Dominique Serrand által rendezett Pour Toujours (Mindörökké) című előadások lesznek láthatóak a romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén.
A fesztiválra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház hatodik egymást követő alkalommal kapott meghívást. Ezúttal a Tompa Miklós Társulat által színre vitt Samuel Beckett-darab, A játszma vége és a Liviu Rebreanu Társulat által bemutatott Vivaldi şi anotimpurile (Vivaldi és az évszakok) című előadás utazik Bukarestbe Vásárhelyről. Az Országos Színházi Fesztiválon szerepel ugyanakkor a Kolozsvári román színház A mi osztályunk (Clasa Noastră) című elődása is, amelyet Bocsárdi László, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója vitt színre.
Krónika (Kolozsvár)

Magyar Bukarest 18. (Hencz Hilda)
1921. március 19-én a katolikus és református püspök letette a hűségesküt a román államnak, azonban a Románia és Vatikán viszonyát szabályozó konkordátumot csak 1927-ben írták alá.
Valóban elérkezett az idő, hogy az erdélyi magyarok is elfogadják a trianoni szerződés aláírásával kialakult helyzetet. A jelt Kós Károly neves műépítész, a magyar kultúra egyik legnagyobb személyisége, a transzilvanizmus zászlóvivője adta meg, aki társszerzője volt az 1921. január 22-én megjelenő Kiáltó szónak. A röpirat jelentette a magyarság aktív részvételén alapuló új kulturális és politikai program kiindulópontját.
Bár a Bukaresti Hírlap megemlíti, a röpiratnak úgy tűnik, nem volt nagy visszhangja a megzavarodott Bukaresti magyarság körében. Kós felhívta a figyelmet, hogy mennyire fontos kimozdulni a passzivitásból, a kulturális megmAradásért harcolni: ,,...szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. (...) Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akarónak, a kötelességtudóknak, a látni akaróknak, az előrenézőknek. (...) Az Élet nem vár, az Élet rohan.” A magyarok akkor lesznek lojálisak a román államhoz, írta Kós, „ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi nemzeti kultúránk, ősi szokásaink, faji öntudatunk, szociális érzéseink, gazdasági fejlődésünk szempontjából ezeresztendős múltunk tanulságaképpen nélkülözhetetlennek tudunk”.
A röpiratot elkobozták, és a román cenzort, aki engedélyezte megjelenését, elbocsátották. Még 1921-ben megalakul az erdélyi Magyar Szövetség, amelynek célkitűzése a kisebbségi jogok betartásának felügyelete volt, és amelynek Kós Károly lett a titkára. A szövetséget egy időre betiltották. A félelem legyőzése és a passzivitásból való kimozdulás létfontosságúvá vált. Az adott feltételek mellett azonban nem mindig sikerült megtalálni a legjobb megoldást. Szász István, a református egyház papja, jó tíz évvel később írta egy cikkében, hogy a Bukaresti magyarok képviselői jóhiszeműen, a közösség érdekében cselekedtek. Szemtanúja volt az eseményeknek, és részt vett a két Bukaresti magyar szövetség fúziójánál is. 1921. május 8-án történt az egyesülés, az új szövetség neve Szent Istvánnal Egyesült Magyar Társulat lett. Szabó István mestert választották meg elnöknek, a katolikus tanító Tokay Gyula lett a titkár. Szász István nem volt benne a vezetőségben, csak később lett a társulat titkára. A tagok száma 1434, közülük 897-en a katolikus szövetségből jöttek, 537-en pedig a Magyar Társaságból, amely már korábban egyesült a betegsegélyző és temetkezési egylettel és a művelődési egyesülettel.
A Magyar Társulat jelentős, 12 millió lejre becsült ingó és ingatlan vagyonnal és 40 ezer lej készpénzzel rendelkezett. A Szent István Egyesület vagyona jóval kisebb volt: 30 ezer lej készpénz és 400 ezer lej kötvényekben. Az új vezetőség első feladata elég kényes volt: bizonyítania kellett minden egyes tagja román állampolgárságát, hogy a társulatot elismerjék jogi személyként, és feloldják a Zalomit utcai székhely lefoglalását.
Az 1925-ben megjelent (a gyűjteményekben csak ez az egyetlen évszám található) Jogi személyként elismert társaságok és alapítványok évkönyvében megtalálható a Magyar Társulat is, pontatlan, Societatea de ajutor mutual Sf. Ştefan Şi Ungară – unite (Egyesült Szent István és Magyar Önsegélyző Társulat) megnevezéssel. Feltüntették a vezetőtanács tagjainak (elrománosított) nevét, foglalkozását, lakcímét és nemzetiségét is („mind románok”). Ez a lista kisebb mértékben eltér a magyar lapokban megjelent névsortól; mindenesetre egy pap sem szerepelt, a legtöbb tag kisiparos volt. A szabályzat szerint papok nem lehettek még csak egyszerű tagok sem, ami leszűkítette a kulturális tevékenységek körét, a társulat gyakorlatilag halálesetek vagy betegségek esetén működő önsegélyző egyletté alakult át. Bárki beléphetett a magyarok verejtékével és pénzével felépített társaságba, nemzetiségre, politikai hozzátartozásra vagy vallásra való tekintet nélkül. Habár történeti szempontból a Magyar Társulat a Bukaresti magyarság folytonosságának jelképe mArad, gyakorlatilag kirakatszervezetté vált anélkül, hogy bármilyen szerepet játszott volna a magyarok társadalmi-kulturális életében. A tagdíjak beszedésén túl semmi sem történik már ott, panaszolta Nagy Sándor, aki szerint az egyesítéssel és működési szabályzatával a társulat feladta régi énjét. Az egyesítést rossz házassághoz hasonlította; a szervezet, amelyet alapításától jórészt református papok vezettek, most a katolikusok befolyása alá került, akkor, amikor a román katolikus hatóságok fő célja mindenekelőtt a hívők elrománosítása volt. 1929-ben, amikor Nagy Sándor egy magyar egyetemi diákszálló megalapításához a Magyar Társulat támogatását kérte, visszautasították. Az új társulat nem érzett semmilyen felelősséget a Bukarestben rekedt hadiözvegyek és hadiárvák százaiért, sem az Erdélyből újonnan érkező, kétségbeesetten munkát kereső magyarok, köztük 13–14 éves hadiárvák tömegeiért, akik a szegény sorsú magyarok sorait szaporították. 1929-ben, a díszterem bérleti szerződésének lejártával, a társulat használni kívánta azt, és komoly összegeket fektetett felújításába. Egy év múlva azonban ismét kénytelen volt bérbe adni a Lido filmszínháznak. Az udvaron található vendéglőt is bérbe adták a Luther sörgyárnak (a jelenleg bontás alatt álló Griviţa gyár elődje), amely aztán felújította.
A Bukaresti kulturális élet, és ezen belül a román–magyar kapcsolatok némiképp eltérő módon alakultak. 1921-ben, amikor Octavian Goga költő-miniszter megnyugtató válaszokat adott a magyar sajtó számára, egy hasonlóan optimista interjú jelent meg a Nemzeti Színház igazgatójával, Victor Eftimiuval. Megtudhattuk, hogy a színház repertoárjában két magyar darab, Lengyel Menyhért és Madách Imre műve is szerepel, és a színház előcsarnokában leleplezték Madách Imre szobrát. Ez igazán merész lépés volt, ugyanis két év múlva, 1924-ben Kolozsváron irredentizmus vádjával betiltották Az ember tragédiáját. Egy másik forrásból arról értesültünk, hogy a Bulandra Társulat a Mária Királyné Színházban Molnár Ferenc darabját játszotta. Valamivel később, 1926-ban négy Bukaresti színházban is műsoron voltak magyar szerzők művei, a kedvenc Molnár Ferenc volt. Rendkívüli esemény volt 1925-ben, hogy Nicolae Iorga meghívta a Kolozsvári Magyar Színházat egy Bukaresti turnéra. A három előadást többek közt Victor Eftimiu, Mihail Sadoveanu és Petru Groza is megnézte. Nem vettek részt azonban a Magyar Párt tagjai, de távol mAradtak a román hivatalosságok is; a parasztpártiak pedig a magyarokra támadtak. Nicolae Iorga-, Móricz Zsigmond-, Lengyel Menyhért-, I. L. Caragiale- és Moliére-darabokat adtak elő.
A művészetek útján könnyebb volt a közeledés románok és magyarok közt. A legérdekesebb Bartók Béla esete. A román népzene iránt tanúsított érdeklődésének köszönhetően a zeneszerző román körökben is nagyon népszerű volt. Gyűjtéseit még 1909-ben kezdte, és az eredményesség érdekében románul is megtanult. 1924-ben fesztivált szerveztek a tiszteletére; George Enescuval közösen lépett fel, és országos turnén vett részt a Károly király művelődési alapítvány égisze alatt. Románbarát magatartása miatt kivívta a szélsőséges nacionalista magyarországi magyarok haragját, elbocsátották a Budapesti zeneakadémiáról is. Nem kímélték a román nacionalisták sem, horthysta ügynöknek titulálták. Kodály Zoltánt, Bartókkal ellentétben a románok ellenségének tartották. Az 1923-ban Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 50. évfordulóján bemutatott Psalmus Hungaricus a bibliai Dávid 55. zsoltárának modern változata. A zsoltár szövegét Kecskeméti Vég Mihály írta át 1560 körül, és egy 1620-as vallásos énekkönyvben jelent meg. Az oratórium 1934-es, Radu Urlăţeanu vezényelte Temesvári és Aradi előadása nagy vihart kavart, ugyanis a zsoltár szövegét a trianoni Magyarország aktuális politikai helyzetének nézőpontjából értelmezték: egy elhagyott és elárult ország, amely Isten segítségét kéri. A román sajtó nyílt politikai vádakkal tűzdelt, habzó szájú kampánya miatt Urlăţeanu 1935-ben öngyilkos lett. A román hatóságok már 1923-ban elrendelték az 55. zsoltár visszavonását a református zsoltárkönyvekből. A zsoltár csak az 1999-es kiadásban került vissza a zsoltárkönyvbe, a Béza Tódor (Théodore de Bèze) szövegváltozatában, egy 1562-es genfi dallammal. Voltak formális művelődési események is, például 1931-ben a Cartea Românească Kiadónál megnyitották a Budapesti magyar művészek kiállítását Nicolae herceg patronátusa alatt; a királyi ház egyetlen képet sem vásárolt, maga a herceg is külföldön tartózkodott a megnyitó idején.
Az 1930-as gazdasági válság idején egyetlen figyelemre méltó kezdeményezése volt a Bukaresti magyarságnak: egy magyar nyelvű színház megalapítása, de a nagy költségek miatt ez az intézmény nagyon hamar csődbe ment. Nem tudjuk, ki kezdeményezte, és volt-e köze a közelgő parlamenti választásokhoz. 1930 májusában a Bukaresti Magyar Újság reklámkampányba kezdett a magyar színház megalapításáért, melynek vezetője Kovács Imre lett.
A kultuszminisztériumban főigazgatói tisztséget ellátó Liviu Rebreanu szkeptikus volt a kezdeményezést illetően, és szkeptikusak voltak a Magyar Párt vezetői is, de a magyarság lelkesen támogatta. Az előadásokat 1930 tavaszán kezdték volna el a Sărindari utcai Alhambra Színházban. A működési engedély jóváhagyását azonban túl sokáig húzták-halasztották, egyre több feltételt szabtak, egyebek mellett, hogy a társulat színészei román állampolgárok legyenek, és hogy az előadott darabok ne sértsék a románok érzéseit. Az első előadást végül a Magyar Társulat dísztermében tartották meg valamikor december vége felé. A magyarság színe-java ott volt, a bevétel 29 ezer lejre rúgott. Ezután azonban a bevételek drasztikusan csökkentek, hétezer, majd ötezer lejre, két hónappal később pedig már a színház csődjéről beszéltek. A bukás oka az volt, hogy a színházigazgatónak nem sikerült megfelelő termet bérelnie, az úri közönségnek a Zalomit utcai terem túl szegényes volt, a szegények számára pedig a jegy túl drága. Az Erdélyből érkező színészeknek még öltözőjük sem volt, a folyosón öltöztek, de elképesztően magas honoráriumot igényeltek; egy énekespáros havi 28 ezer lejt kért. Másfelől a Magyar Társulat minden előadásnál 1500 lej terembért kért, a bevétel legfeljebb azt fedezte, a honoráriumokra már nem futotta. Mégsem mondtak le végleg a színház ötletéről; e célból egy egyesületet is létrehoztak, amely rövid idő alatt 32 ezer lejt gyűjtött össze, egy megfelelőbb termet béreltek, a Posta mögötti Tesleanu Termet. A Pax Klubba tömörülő magyar zsidók is jelentős összeggel támogatták az újrakezdést. A jegyek ára eléggé magas volt, a páholyban 195 és 280 lej között; az olcsóbb helyekért 20 és 100 lej közötti összeget kellett fizetni. Az első előadást 1931. március 8-án Petru Groza is megnézte. Hamarosan ismét jelentkeztek a pénzügyi gondok, és április 19-én a Liedertafel Teremben megtartották az operaáriákból és magyar népzenéből álló búcsúelőadást. A jegy ára 60 és 150 lej között váltakozott. A színészeknek fellépőruháikat is zálogházba kellett adniuk, hogy ki tudják fizetni adósságaikat.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A megismerés koncentrikus körei
A román nyelv nem megfelelő módszertanú oktatása a kisebbségek, esetünkben a magyar diákok körében évről-évre visszatér a lehangoló vizsgaeredmények idején. A téma egyik elkötelezett szakértője és szószólója Balázs Lajos Csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi docens, aki tanári pályáját a hatvanas években romántanárként kezdte. Szilágyi Aladár és Szűcs László interjúja.
Épp öt éve, 2011-ben beszélgettünk Önnel erről a témáról. Úgy látjuk, az idei román nyelv és irodalmi vizsgaeredmények, mind a nyolcadikosok, mind az érettségizők esetében azt mutatják, hogy nem változott pozitív irányba a helyzet. Kérjük, foglalja össze, hogyan látja: mi történt, mi nem történt az elmúlt öt esztendő alatt?
Én inkább az elmúlt tíz évről beszélnék. Mert pontosan 2006-ban, Kovásznán szerveztek egy konferenciát, Maria Got minisztériumi vezérinspektor irányításával. Ezen az országos értekezleten részt vett minden megye román nyelv- és irodalomoktatásért felelős tanfelügyelője, illetve főtanfelügyelő-helyettese. Komoly rendezvénynek tűnt, mert a tematikája az volt – ezt érdekes és fontos megjegyezni –, hogy Învăţarea limbii române după standarde europene, tehát: A román nyelv oktatása az európai szabványok szerint. Meglepett, hogy én is meghívást kaptam, méghozzá előadóként erre az értekezletre, hiszen az alig létrehozott Sapientia alig-alig ment át a tű fokán, és – legalább is akkoriban – még egy nem jó szemmel nézett intézmény volt. Be is neveztem azon nyomban, egy olyan című szöveggel, hogy Învăţarea limbii române în şcolile maghiare – o problemă controversată, azaz: A román nyelv tanítása a magyar iskolákban – egy ellentmondásos probléma. A témajavaslatomra visszaválaszoltak, hogy nagyon köszönik, és éppen vitaindítónak szánják az előadásomat, azzal a kiigazítással, hogy în şcolile maghiarehelyett, în şcolile minoritare, vagyis magyar helyett kisebbségi iskolák kifejezés szerepeljen. Ebbe nem mentem bele, az előadásomat is azzal indítottam, hogy én nem beszélhetek a más nemzetiségi iskolákban folyó román nyelvoktatásról, csak a magyar tanintézmények ez irányú tevékenységéről.
- Nemde, az ön fejtegetésének volt egy jól megalapozott elméleti kiinduló pontja is?
- Eszmefuttatásomban abból indultam ki, hogy minden nyelv, lett légyen az írásbeli vagy szóbeli formában, illetve minden jel, minden szimbólum – én majdhogynem egyenlőségi jelet teszek a „nyelv” és a „szimbólumrendszer” között – egy szuverén, autonóm entitás. Úgy, ahogyan a szimbólumainkat is tiltják, levetetik, letagadják, ugyanúgy a mi magyar nyelvünket – akár a többi nemzetiség nyelvét is –, mint szuverén entitást semmibe veszik. Létezik valahol az a latinul megfogalmazott elv, mely szerint létezik a „prima inter pares”, első az egyenlők között. Jó, jó, amikor demokráciáról beszélünk, akkor nem teszünk különbséget: minden nyelv egyenlő, de amikor a gyakorlatra kerül sor – a gyakorlat az oktatás –, akkor már vannak „első nyelvek az egyenlőek között”. Sajnos, ez európai gyakorlat. Ezt csinálták a franciák a németekkel, a németek a franciákkal Elzász-Lotaringiában, és sajnos, a magyarok is az első világháború előtt. Liviu Rebreanu Ion című regényében van egy ilyen helyzet, amikor magyar tanfelügyelő érkezik a román iskolába, ott bizony, elhangzik a felszólítás, hogy „beszéljetek magyarul”. Ez történik ma nálunk, de Szerbiában, Szlovákiában is, mindenütt, ahol feltevődik az államnyelv oktatása kisebbségi iskolákban. Egy nagyon kemény leltárt készítettem. Előbb az elvi problémákat vezettem fel, felvetettem azt a kérdést: miért nem lehet azt megérteni, elfogadni, hogy minden nyelv egy szuverén entitás? Aztán rátértem arra, hogy azért, mert – sajnos, ez általános európai gyakorlat – a nyelvoktatás állampolitikai ügy. A nyelvet nem annak és nem arra használják, amit szolgálnia kellene: a kommunikációra, hanem a nemzeti elnyomás, a diszkrimináció eszköze, amely bármely kisebbség hosszú távú hátrányos helyzetben tartását szolgálja. Ennek az eszköze, és távolról sem annak, amiről beszélünk, hogy működő, eleven eszköze legyen a népek, a nemzetiségek közötti kommunikációnak.
Bizonyára sem ezeket az érveit, sem a további következtetéseit nem fogadta mindenki nagy elismeréssel…
Akkor százalékosan bemutattam, milyen a román tanterv, milyenek a magyar iskolák számára kiadott román tankönyvek, és hogyan van az, hogy a vizsgáztatást, tehát az ismeretellenőrzést országosan egységes normák, elvárások szerint vezetik le? Megmondom, nagy nemtetszéssel – ez szelíd szó –, igen durván fogadták. Életemben nem kerültem ilyen helyzetbe: egy szálloda konferenciatermében voltunk, közvetlen mellettem, előttem, mögöttem úgy hurrogtak, mint egy rossz futballmeccsen. Megfagyott a levegő körülöttem, majd elkezdődtek a hozzászólások… Elsőnek a főtanfelügyelő asszony emelkedett szólásra. Rájöttem, hogy már volt egy mérkőzésem ővele, a ma Márton Áron nevét viselő középiskolában csaptunk össze. Én 1990-ben, abban a líceumban tanítottam, kiszállt Bukarestből egy minisztériumi brigád, és már az első nap nagyon keményen összementem ezzel a bizonyos Maria Got-tal. Három nap elteltével tartottak egy kiértékelőt, és a helyi inspektor elkövette azt a hibát, hogy megkérdezze: a tanárok közül kinek van észrevétele az ellenőrzéssel kapcsolatosan. Én abban a pillanatban felnyújtottam a kezem, és elmondtam minden kifogásomat a minisztériumi kontrollal kapcsolatosan. Például azt, hogy bennünket, helyi tanárokat kitiltottak azokból az osztályokból, ahol ellenőrzést tartottak.
Több dolgot kifogásoltam, s amikor befejeztem a hozzászólásomat, ez a hölgy felpattant, otthagyott csapot-papot, vette a kabátját, és egyedül rohant vissza Bukarestbe. Amikor ismét találkoztunk, nem akart emlékezni rám, de én emlékeztettem őt. Visszatérve a kovásznai vitaindítóm utáni hozzászólásokhoz, az egyik minisztériumi kolléga kifejtette: nem érti Balázs Lajos hozzáállását a kérdéshez. Ők Bukarestben laknak, egy lépcsőházban néhány magyar családdal. Húsvétkor is, karácsonykor is koccintanak egymással, boldog ünnepeket kívánnak egymásnak. Az utána következő felszólaló valamelyik erdélyi városból volt, ő is majdnem ugyanezt szajkózta. Végül egy Kolozsvári professzorasszony a Babeş-Bolyairól, Alina Pamfil kijelentette: végre egy ilyen nehéz, problematikus, kényes kérdésről először hallhatunk előadást! Rendkívül fontos téma, ennek kellene meghatároznia a konferencia egész menetét! – vonta le a következtetést. Utána egy Iaşi-i professzorasszony szólalt fel. Kijelentette, hogy ő ugyan hallott erről a problémáról, de eddig nem nagyon értette: mi a baj? Most értette meg, az előadásomból. És kéri, adjam oda neki a szövegem másolatát. Már láttam Maria Got asszonynak a színe változását, aki gyorsan elrendelte a… kávészünetet. Nem mondom, hogy nem tapsoltak meg, de többen hurrogtak le, a tapsolók a kisebbségiek voltak. Amikor mentünk kifele a teremből, néhányan lefele nyújtott karral megkeresték a kezemet, és megszorították, mások meg néztek rám, mint a lőtt medvére… Odajött Matekovits Mihály, a Tanügyminisztérium kisebbségi főosztályának akkori vezérigazgatója: „Most azt mondtad el, amiről mi, egymás között sokszor beszélgettünk, de mások előtt soha nem mertünk kimondani.”
- ilyenre sikeredett a „második felvonás” a kávészünet után?
- Az én vitaindító előadásom témájától idegen, attól mindenben eltérő felszólalások következtek, imilyen-amolyan siránkozások hangzottak el. Az én vitaindítómról senki nem beszélt többet. Másnap a Kovászna megyei román napilap iszonyatosan megtámadott, a magyar lap viszont nagyon feldicsért. A román újság azzal fenyegetett, hogy össze fogják hívni a román tanárok szervezetét (egyébként megtudtam, hogy olyan nincs is…), panaszt emelnek a minisztériumban ellenem, és tiltakozó nyilatkozatot tesznek közzé. Tény, hogy tettek is, hiszen a román lapok öklömnyi betűkkel, kiemelten hozták másnap a nevemet, és mindent rám hordtak, amit „szokás” ilyenkor ellenünk, és utána a Marosvásárhelyi Rádióban háromszor is beolvasták ugyanezt a szöveget, nagyon elmarasztaló tálalásban. Szerkesztő urak, ne vegyék hivalkodásnak, de ez volt az első nyilvános, éles felvetése a kérdésnek! Ezt megelőzően és ezt követően is nagyon sok cikket, hozzászólást írtam a román nyelv oktatásáról a magyar iskolákban, volt egy olyan tervem, hogy összegyűjtöm és könyv alakban is kiadom, Hiábavaló cikkek és beszédek címmel. Azt az ominózus hozzászólásomat viszont tett követte. Azóta is számos konferenciára meghívnak, beszélnek róla, de olyan kidolgozott tervet, mint a miénk, még nem láttam egyetlen egyet sem.
- Engedelmével, hadd idézzünk fel egy furcsa epizódot, ami 2007-ben történt: Traian Băsescu, Románia akkori elnöke, Székelyföldön jártában tett egy rá jellemző kijelentést: „azt tapasztaltam, hogy Székelyföldön a magyar gyerekek énekelve tanulják az angolt és sírva a románt.” Önök éppen akkoriban kezdték összeállítani azt a bizonyos, azóta sokat emlegetett tanterv-tervezetet. Kérem, vázolja fel, hogyan is készült el ez a javaslat, és egyáltalán: mi volt az utóélete. Tudomásunk szerint Pásztor Gabriella akkori RMDSZ-es államtitkár próbált meg érdemben lépéseket tenni ebbe az irányba…
- Egyedül ő tett. Gabriella még a főnökét, az oktatási tárca vezetőjét is megtámadta. Számon kérte, milyen tanügyminiszter az, aki azt állítja, hogy „învăţarea limbii române se poate face numai într-un singur fel.” Tehát csak egyféleképpen lehet a román nyelvet tanulni, nincs helye semmilyen más módszernek, metódusnak, csak annak, amit ők kidolgoztak, az megváltoztathatatlan.
- Az Önök elképzelése szerint hogyan kellene kinéznie egy olyan tantervnek, amely alapján hatékonyan lehetne a nem román anyanyelvű diákokat az állam nyelvére oktatni?
- A szempont, amit a tanterv kidolgozásakor követtem, az az volt, hogy mindennek a megismerése több irányból történhet – akár a világ legmagasabb csúcsának a meghódítását is több ösvény szolgálja. Az egész tanterv-felépítésben próbáltam kimunkálni a megismerés koncentrikus köreinek rendszerét. A nyelvtanban is úgy tanuljuk, hogy az ötödik osztályban a főnévről egy kicsikét, a hatodikban többecskét, a hetedikben még többet, és az utolsó osztályban jutunk el a szintaxis és morfológia kapcsolatainak megismeréséig, illetve a kommunikációban való érvényesítéséig. Ez volt az alapelv, amiből kiindultam. És megszólítottam Lajos Katalin kolleganőmet és Tódor Erika Máriát szintén, de a gondolatvitel koordinálását magam vállaltam fel. Úgy készítettük el a tantervet, hogy horizontálisan fogalmaztuk meg az alaptematikákat. Nagyjából fel is sorolnám: Lumea mea, Az én világom. Amikor bemutattam, azt mondtam a tanügyminiszternek, hogy
ne irodalmi szövegek töltsék meg a tankönyvet, hanem didaktikai szövegek.
Miben különbözzön az eddigiekhez képest? Ne irodalomra, hanem a megismerést követő köznapi szövegekre kell építeni ezen a szinten, és azzal párhuzamosan lexikológiai és grammatikai problémákat fölvetni. Az ötödikes Lumea mea tematikán belül vertikálisan:Familia, Casa – A család, A ház – minden, ami funkcionális és nem funkcionális, de meg kell nevezni, mert neve van. Lumea animalelor domestice şi sălbatice, A háziállatok és a vadállatok bemutatásánál már bejönnek a környezetvédelem elementáris elemei. Viaţa de toate zilele, Sărbători, Şcoala, La cumpărături, azaz A hétköznapi élet, Az ünnepek, Az iskola, Bevásárláson – megannyi élettér, pragmatikus szituáció, megannyi beszédhelyzet, ami elengedhetetlen a mindennapi kommunikáció gyakorlatában. Igen fontos a Lumea numerelor, A számok világa, mert a gyermekeink elementáris aritmetikai műveleteket nem tudnak románul. Arta românească: arta populară, olăritul, ţesutul, cusutul, portul, arta lemnului. A román művészet, a népművészet, a népi mesterségek minden ágának megismerését célozza. Înţelepciunea populară – A népi bölcsesség –, erre eddig is nagyon nagy hangsúlyt fektettem, középiskolás szinten is. Elárulom, hogy gyakorló középiskolai tanárként nem nagyon követtem a tantervet, azt tanítottam meg, ami az érettségire szigorúan kötelező volt, s azon túl inkább közmondásokat és találós kérdéseket. Nem véletlenül, hiszen mivel mind a két műfaj telített metaforával, rengeteg beszélgetésre ad lehetőséget. George Pruteanu úr, egykori román tanár, nem túlzottan magyarbarát hajdani parlamenti képviselő, egyszer betoppant az én órámra, s a végén kijelentette: ilyet ő még Bukarestben sem látott… Minden egyes témában azt követtem, hogy az egyszerűtől az összetett felé haladjunk. Külön, gyakorlatias témakör a hivatalos intézményekkel való kapcsolattartás, a szolgáltatásoktól a rendőrségig, az útlevélosztályig, az utazás alkalmával, a turisztika intézményeknél folytatott potenciális, virtuális beszélgetések. Ezek voltak az alapvető témák.
- Egy híján tíz esztendő telt el az Önök tanterv-tervezetének megszületése óta. Milyen volt ennek a gyökeres reformjavaslatnak az utóélete?
- 2007-ben bemutattam Kolozsváron, Markó Béla jelenlétében, egy, az RMDSZ által szervezett kerekasztal alkalmával, ott volt Péntek János is, Szilágyi N. Sándor is, akik nem találtak kifogásolni valót a tervezetben. Inkább azt nehezményezték, hogy ama bizonyos kovásznai fellépésem alkalmával – mert híre ment! – túl kemény voltam… És a minisztériumban Pásztor Gabriella államtitkár asszony elfogadta, és továbbította. Ugyanakkor elküldtem a szaklap, a Tribuna Învăţământului szerkesztőségének is, lássuk: hogyan reagál rá egy román közeg, hogyan fogadja a tanterv-javaslatunkat? Bukarestben, az egyetem román tanszékén is bemutattam, nekik sem volt szakmai, módszertani kifogásuk ellene. Inkább a nacionalista, nemzeti ideológiát „fuvarozó” olvasmányokat hiányolták a tantervből. Talán megértették, hogy ezzel a koncepcióval éppen azt akartam kizárni, hogy a mi gyerekeink „középkori” emberekkel, középkori helyzetekben, regionális, elavult nyelven beszéljenek. Listát készítettem – például – a hatodikos tankönyvben olvasható ósdi szavakból. A harminchárom kifejezésből maguk a román tanárok ötöt, ha meg tudtak magyarázni. S ezek a szavak mind szerepelnek az év végi ismeretfelmérő teszteken!
A román tanulók számára is hány és hány esetben kell lábjegyzeteket beiktatni,
mert ezek nélkül ők sem értik meg. És közben minden felmérőn elvárják, hogy ezeket az általam kifogásolt szavakat „helyettesítsétek szinonimákkal”! Hát hogyan lehet egy szinonimát találni arra, aminek nem értjük az elsődleges jelentését sem? Az illetékesek átnézték a tervezetet, adtak egy oklevelet, azt sem tagadom, hogy honoráriumot is kaptam érte. Közben Pásztor Gabriellát lecserélték, Király Andrást nevezték ki a helyébe. Utána csend, néma csend…
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro, 2016. aug. 11.
Kivirágzik-e a falra hányt borsó?
A román nyelv nem megfelelő módszertanú oktatása a kisebbségek, esetünkben a magyar diákok körében, évről-évre visszatér a lehangoló vizsgaeredmények idején. A téma egyik elkötelezett szakértője és szószólója Balázs Lajos Csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi docens, aki tanári pályáját a hatvanas években romántanárként kezdte. Szilágyi Aladár és Szűcs László interjújának második része.
Eddig sem rejtette, most sem rejti véka alá a véleményét azokkal szemben, akik érdemben tehetnének valamit a román nyelv hatékonyabb oktatása, a gyakorlati nyelvhasználat, a pragmatikus kommunikáció jobbítása érdekében…
Király András államtitkár urat a minap megszólították a Marosvásárhelyi Rádióban, az idei érettségi vizsgaeredményekkel kapcsolatosan. Kijelentette, hogy… „örvendeni kell ezeknek az eredményeknek is”. Örvendeni annak, hogy több ezer gyermek megbukik, hátrányba kerül, aztán valamennyi közülük a pótvizsgákon még átmegy, de ők is már startból hátrányba kerülnek a többiekhez képest? Mindenki tudja és látja, hogy ösztöndíj, egyetemi-, munkahelyhez jutás, stb. terén, hátrányt szenvednek. Arról nem is szólva, hogy az idén – akár az előző években – románból buktak legtöbben a képességvizsgán is.
- Ahhoz mi szól, tanár úr, hogy Király András szerint 2025-re érettségiig bezárólag minden szinten megoldódik a kisebbségi román oktatás kérdése?
- Nem hiszek ebben a kijelentésben, mert nem váltotta valóra az ígéreteit. Szégyellem mondani, de félrevezeti a közvéleményt. Négy éve már a rádióban, a televízióban és a sajtóban nyilatkozza, hogy ősztől új tankönyvek, új tanterv fogja várni a diákokat az iskolában. Hol vannak? A minisztériumban azóta is csend van. Én továbbra is kalapáltam a dolgot, nyílt leveleket írtam a parlamenti képviselőkhöz. Tudomásomra jutott, hogy egy szaktanárokból álló bizottság keményen dolgozik egy tantervváltozaton. Higgyék el nekem, én abból egy betű, nem sok, annyit sem láttam. De azoknak a tanároknak a nevével sem találkoztam: ennek nyoma kellene legyen valahol. Hol van? Én fél esztendő alatt kimunkáltam a tervezetünket, öt esztendeje szó van róla, idézik, de sehol, semmi nem történik.
2011-ben elkészült az új oktatási törvény. Annak a 46/2-es paragrafusában kimondják, hogy „saját program szerint, saját tanterv szerint kell oktatni a kisebbségek számára a román nyelvet”. Viszont ugyanaz a törvény a 45/11-es paragrafusban mindezt megelőzően expressis verbis kimondja: „nem kötelező a román tanárok számára ismerni a kisebbségi nyelvet”.
- Végül is ezt a törvényt mennyire alkalmazzák, mennyire nem?
- Oda térnék vissza: a román nyelv oktatása ne legyen a nacionalista ideológia „fuvarozója”, továbbá, hogy vegyék figyelembe: mindenik nyelv egy szuverén egység, míg a harmadik alapvető elvárás, hogy a román nyelvet tanító tanárnak ismernie kell a diákok anyanyelvét. Én 36 évet értem meg az általános oktatásban, és azután rálátásom lett megyei, országos viszonylatban is a dolgokra. ’89 előtt erőltetve helyeztek a Székelyföldre sok-sok román anyanyelvű tanárt. Olyanokat, akik nem tudtak kommunikálni a gyermekekkel. És akkor abból az lett, hogy „copiii ăştia sunt tâmpiţi”, ezek a gyerekek idióták.
A gyermekek nem értették a tanárt, a tanár nem értette a gyermekeket.
Borzasztóan terhelő lehet megtanulni magyarul… Nem azt mondom, hogy az irodalmi nyelvet a maga teljességében, de valamelyest mégiscsak ismerniük kellene azoknak a diákoknak az anyanyelvét, akikkel foglalkozik. De nem, az oktatási törvény expressis verbis kimondja, hogy nem kötelező. Visszatérve a székelyföldi Băsescu látogatását követő helyzetre, probléma kerekedett akörül is, hogy egyáltalán minek nevezzük ezt a nyelvet, hogy „limba română”? Legyen „a doua limbă”, a „második nyelv”? – Romániában!? Itt jön be a „prima inter pares”… Legyen „limbă străină”? Mi az, hogy a román nyelv „idegen nyelv? És akkor kitaláltuk – s ezt egyébként megbeszéltem Péntek Jánosékkal is –, amikor jöttek egy bonyolultabb megnevezéssel, hogy a román legyen a „környezeti nyelv”,„limba de mediu”. Nos, vegyük a mi sajátos erdélyi helyzetünket: az, ami „környezeti nyelv”, teszem azt, nálunk, a Székelyföldön, az egyáltalán nem a román. Itt a környezeti nyelv a magyar, mert abban élünk. A szórványban viszont fordított a helyzet: ott a román a környezeti nyelv, mert a románság alkotja a többséget. S a szórványban élő magyar gyermekek annak a hatására könnyebben tanulhatnak románul. Ezek alapján lehetne differenciálni, a tankönyvet eszerint írni, szerkeszteni. És akkor válasszanak, hogy hangsúlyosabban magyar anyanyelvűeknek szóljon-e, vagy a másik változatban olyanokhoz, akik kétnyelvűségben, kétnyelvű környezetben élnek. Ez a helyet régióról régióra változik Erdélyben, azért nem érthettem egyet a fenti általánosító jelöléssel és megnevezéssel. A választás lehetőségét meg kell adni. Úgy, ahogy a többi tantárgyból tantervváltozatokat, tankönyvváltozatokat kínálnak, a tanár négy vagy ötféle fizika könyvből vagy kémia könyvből választhat, ugyanúgy, miért ne lehetne kétféle román tankönyvből tanítani és tanulni?
Ön eddig is alkalmazott sajátos módszereket. Véleménye szerint, a jelenlegi körülmények között, attól függetlenül, hogy mennyi realitása van annak az ideális állapotnak, hogy mindezt teljes mértékben bevezetik, mennyire van a pedagógusoknak lehetőségük, mindazoknak, akiknek van hozzá empátiája, ambíciója, hogy kialakítson egy, akár sajátos, egyéni stratégiát is a román nyelv oktatása terén?
Itt jön be a tanár egyénisége és személyisége. Törődik vagy nem törődik a tanítványaival, mindegy neki, hogy átmennek vagy nem mennek át a vizsgán, mindegy, hogy eredményt ér el, vagy sem.
A tanárok megszokták a kudarcot.
A román nyelv, mint tantárgy nehezebb lett, csúnyább, visszataszítóbb minden másnál. Ahhoz, hogy úgy tanítson valaki, ahogyan én tanítottam – zárójelben mondom: sok diákom annak idején bevallotta, hogy a magyar vizsgától félnek, de a romántól nem –, ki kell munkálni egy egyéni koncepciót. Említettem a közmondásokat. A közmondásokból negyven bújt meg a jobbzsebemben, egy-egy borítékban. Azok közül, az órákon, mindig valaki tételt húzott, mindig valaki vizsgázott. Megadtam az értékelési szempontokat. A másik zsebemben meg negyven olyan cédulát rejtettem el, melyek mindegyike előírta, hogy a szerencsés felelő nyolc kortárs irodalmi szóval alkosson mondatokat. A következő órán fordítva történt, keresztezték a borítékokat. Éppen ez a művelet zajlott, amikor Pruteanu, a tévés nyelvőrként is elhíresült személyiség belépett hozzám… Igen, mindent elő kell készíteni. A hivatalos anyagot, persze, „vinni kell”, de azon rengeteg ballaszt van. ’89 után, nem is tudom, melyik évben, uniós program szerint, – erre rímelt rá a beszélgetésünk elején általam emlegetett „după standarde europene” – szerveztek Sinaián egy konferenciát tankönyvkészítőknek, illetve tankönyvelbírálóknak. Én elmentem arra. Egy angol úr vezette, ő többek között azt mondta, hogy a tankönyvben egy-egy irodalmi szöveg terjedelme nem lehet több két oldalnál, gyér sorokba szedve. Bár átmentem az egyetemre, azért folyamatosan foglalkoztam az 5-8. osztályos szinttel, hiszen öt unokámat tanítottam végig, párhuzamosan. Ha ezt az angol előadó által emlegetett elvárást összehasonlítom a nálunk meghonosodott gyakorlattal… Hadd adjak egy példát: a hatodik osztályban van egy ilyen olvasmány, hogy Iapa lui Vodă, A vajda kancája, Mihail Sadoveanu elbeszélése, hat oldal! Sadoveanu tollából ered, képzelhetik, milyen szókinccsel! Hogy mit kínlódtak vele az unokáim, és mit kínlódtam én magam, hiszen a feleltetéskor a tanárok pont úgy kérik, ahogy a tankönyvben van. Aztán bevontak engem a tankönyveket elbíráló bizottságba. Bukarestbe jártam többször tankönyvet elbírálni. És azt mondta nekem az egyik minisztériumbeli illetékes, hogy „limba română este o limbă canonizată”, a román nyelv kanonizált, ezért nem lehet másképpen tanítani. Csak egyféleképpen.
És csak azokat a szövegeket lehet használni, amik már benne vannak a tankönyvekben. Azt mondtam neki, tudja-e hogy, éppen egy hónappal ezelőtt Budapesten (a helyszín nem volt „jó példa”…) tanácskozott a Nemzetközi Bibliatársaság? És a tanácskozás témája a következő volt: a Biblia szövegének a korszerűsítése. Nem tudott erre replikát mondani. Egyebeket is felhoztam, például azt, hogy beszereztem francia tankönyveket, amiket idegeneknek, tehát nem francia anyanyelvűeknek szerkesztettek. Mutatóban benne vannak a nagy klasszikus írók szövegeinek rövid kivonatai. Tehát d’après Balzac, tehát Balzac után, vagy d’après Victor Hugo, nem Balzac vagy Victor Hugo eredeti, a francia nyelvvel éppen barátkozó számára bonyolult prózája. Nem, akármennyit példálózunk, akármivel hozakodunk elő, román barátaink képtelenek elfogadni ezeket az érveket. Isten bocsássa meg a vétkemet, de nem tudom megérteni Király András tanügyi államtitkár hozzáállását sem, ehhez a súlyos és máig megoldatlan problémához. Egyről a kettőre – amióta ott van – nem tudott jutni. Se tankönyvek, se tervezet. Ugyan sokat beszélnek róla, egyre-másra konferenciáznak Kolozsváron, Váradon, Szeredában, Bukarestben, de csak beszélnek, érdemben nem tesznek érte semmit.
- Tehát összefoglalólag elmondhatjuk, hogy az utóbbi 5-10 évben nem történt semmi javulás?
- Alig-alig. Nincs javulás, bár éppenséggel történhetett valami ezeken a bizonyos konferenciákon vagy micsodákon, de azt föl kellene mutatni, valamit konkrétan le kellene tenni az asztalra. Áruljam el, hogy bizonyos körök milyen átverésekhez folyamodnak? Azt írják a borítólapon, hogy Limba română pentru şcolile minorităţilor, (Román nyelv kisebbségi iskoláknak) vagy éppen azt, hogy pentru şcolile maghiare. Belélapoz az emberfia, és meghökken: szinte szóról szóra ugyanaz van benne, mint a román tanulók számára összeállított tankönyvekben! A borítólap nem egyéb, mint egy figyelmet keltő reklám, de a valóságban ugyanaz van benne, mint bármelyik, román gyerekeknek szánt tankönyvben. Igaz, amiről beszélek, az egy öt évvel ezelőtti állapot, de nincs tudomásom arról, hogy változott volna a helyzet: hátul szószedet van, az olvasmányok végén, és abba oda van írva, hogy mondjuk, a ‘sapka’, vagy a ‘könyv’ milyen nemű. Pedig a szuverén magyar nyelv nem használja a nemeket… És a szerzőkről nem beszélve, mert azt is kalap alatt, vagy hogyan intézik. A tankönyvírás igen jó biznisz, úgy a tankönyvekért sokat fizetnek, még craiovaiak is vannak közöttük!
- Craiovaiak, akik a magyaroknak írnak tankönyvet?
- Igen, akik a magyaroknak írnak, holott lehet, erre se jártak mifelénk, Erdélyben. Hát ilyen dolgok történtek az utóbbi tíz esztendőben. S hogy ezzel szemben valamiféle gyökeres változás következett volna be? Arról én nem tudok. Ahelyett, hogy megtanítanók azt, hogy… – Mondok néhány banális, de beszédes példát, ami a román nyelvben specifikus, de a magyar nyelvben nem, mert nálunk a hangsúly mindig egy helyen van, a szó elején, a románban pedig mozgó és jelentéshordozó: veselă vagy veselă, az előbbi jelentése: edény, az utóbbié vidám. Duduie vagy duduie, az előbbi duruzsolás, dübörgés, az utóbbi pedig kisasszony jelentésű. 1989 előtti anekdota: egy Kovászna megyei atyafinak fel kellett szólalnia a Bukaresti pártkongresszuson, minden elő volt készítve, őelvtársságának minden szava, minden mondata is. Egy „strukturálisan” előírt, kötelező fogadalommal kezdte: „Noi, cei din Covasna putem mult…” Ennek hallatán az egész terem felélénkült, a mi atyánkfia vigyázkodott jobbra meg balra, nem értette, mi van, hiszen otthon a romántanárnak is megmutatta. Nem tudta elképzelni, mit kacagnak rajta, föl nem fogta, hogy a putem azt jelenti, hogy bűzlünk, és neki azt kellett volna mondania, hogy putem, azaz, képesek vagyunk valamire…
- Tanár úr, Önnek volt egy frappáns metaforája. Valósággá válhat az, amit egy alkalommal emlegetett, hogy „egyszer még a falra hányt borsó is kivirágzik”?
- Jaaaj… hát ezt honnan tudja maga?
- Újságíró volnék…
- Ez egyféle pedagógiai hitvallásom. Három példám, pontosabban két példaképem, illetve egy példabeszédem van: az egyik Kőműves Kelemen, a másik Mikes Kelemen, a harmadik pedig annak a reménye, hogy „a falra hányt borsó is egyszer kivirágzik”.
- Szóval, tényleg „kivirágzik”?
- Hááát… hogy is mondjam… Imitt-amott virágozhat, mert létezniük kell olyanoknak is, különb pedagógusoknak meg tanároknak, mint én vagyok. Nem a magam személye a fontos, hanem az, hogy ki mertem állni ezzel az üggyel, és azóta is kalapálom. Sajnos, benne van a pakliban az is, hogy nem azt, és nem úgy csinálják, amit jobban lehetne. Sok ilyen, a románhoz hasonló hibát látok a magyar nyelv és irodalom oktatásában is. Az közszájon forgó, hogy a gyerekeink, fiataljaink nagyrészt nem tudnak olvasni, hogy baj van a szövegértéssel. De csakugyan, az egyetemen is megtapasztalom, hogy hallgatóink – tisztelet a kivételnek – mennyire nem tudnak magyarul, az anyanyelvükön sem. Például, hogy – ami a néprajztudományhoz is elengedhetetlen – mennyire nincsenek földrajzi ismereteik, mennyire hiányzik a szókincsükből a földrajzi nevek tudása, ismerete.
erdelyiriport.ro

Balánbányán megmenekült a magyar oktatás a beolvasztástól
Hosszas vajúdás után a helyi tanács végre rábólintott, hogy Balánbányán egyazon intézmény keretében történjék a magyar nyelvű oktatás. A döntés ára az alpolgármesteri szék volt.
A diáklétszám csökkenése miatt 2013-ban összevonták a Balánbányai 1-es számú Általános Iskolát a Geo Bogza Általános Iskolával, ezzel megszűnt a „magyarként elfogadott” iskola. A RMDSZ többször is tiltakozott a döntés ellen, a szövetség azt szerette volna, ha a magyar oktatás egy intézmény keretében történik.
A helyi tanácsban gazdasági és nemzeti érdekek mentén folyt a vita, bár korábban a román és a magyar fél is nyilatkozott arról, hogy nem magyar–román konfliktus húzódik az ügy hátterében. Az öttagú RMDSZ-frakciónak szövetségesekre volt szüksége, hogy a Geo Bogzáról leválasszák a magyar osztályokat. A szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok kivételével a többi tanácsossal sikerült a szövetségnek megállapodást kötnie – a megállapodás ára az alpolgármesteri szék volt.
„Román tanácsos kollégákkal együtt sikerült elérnünk, hogy a Liviu Rebreanu Iskolaközpontban 1-es számú iskola megnevezés alatt létrejöjjön az az alintézmény, amely a magyar diákságot tömöríti. Ennek egyik ára az volt, hogy lemondtam az alpolgármesteri tisztségről egy román nemzetiségű tanácsos javára. Az óvodai és a középiskolai magyar oktatás korábban is az iskolacsoporton belül működött. Így óvodáskortól középiskolás korig ugyanabba az intézménybe járhatnak a magyar diákok, és a korábbi 1-es iskola épületét használhatják, amely egyben a helyi magyar civil élet központja is” – nyilatkozta a Maszolnak Orbán Loránd Levente, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke.
A döntésnek elsősorban gyakorlati hozadékai vannak, ugyanis eddig az óvodások és a középiskolások a Liviu Rebreanu iskola, míg az általános iskolások a Geo Bogza tanulói voltak. Orbán elmondása szerint a két intézménnyel nehéz volt együttműködni, mivel a magyar vonatkozású események szervezésénél mindkét iskolával kellett egyeztetni, és ez sokszor akadályt jelentett.
Balánbányán mintegy 150 magyar anyanyelvű diák tanul, az alintézménybe tartozó 0–8. osztályos évfolyamokon 85 diák kezdi meg tanulmányait ősztől.
Kovács Boglárka
maszol.ro

Szinte minden oktatási intézményt feljelentettek
Hiába állapította meg a diszkriminációt az ezzel foglalkozó országos tanács, a Marosvásárhelyi iskolák kétnyelvűsége ügyében a helyzet csak ott javult, ahol a szülők közbeléptek. A magyar nyelvhasználat helyzete a város tanintézeteiben tovább romlott, mutatott rá a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO).
Az intézmények általános kommunikációja, oklevelei, faliújságjai, továbbá a magyar gyerekekkel, szülőkkel történő írásbeli tájékoztatás is kizárólag románul zajlik a legtöbb intézményben, mint ahogy a folyosókon, közös területeken található feliratok között is hiába keresnénk a magyart – állapították meg a CEMO képviselői. Jogi lépéseket is tett a szervezet ezzel kapcsolatban – számoltak be minderről a szervezet képviselői a pénteki sajtótájékoztatón.
2001 óta törvény szabályozza a közigazgatásban és közintézményekben történő kétnyelvű kommunikációt. Az iskolák is közintézmények, ugyanis a helyi polgármesteri hivatalok fennhatósága alá tartoznak, ezért nem is kellett volna a civil kezdeményezéseket megvárni azzal, hogy kikerüljenek a kétnyelvű homlokzati táblák, de mivel gazdátlan területnek számít Romániában a kétnyelvű iskolai feliratok ügye, ezért szükség volt a civil lépésekre – mondta el a sajtótájékoztatón Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke.
A szervezet Kétnyelvűség az Oktatásban programja 2009-ben indult, első lépésként felmérték a város területén található 45 jogi személyiséggel rendelkező intézményt, amelyek, kettő kivételével, kéttannyelvű vegyes iskolák, ahol közösen tanulnak magyar és román diákok. A magyar közösség nyelvi jogainak alkalmazását vizsgálva kiderült: szinte mindenhol hiányoznak a magyar feliratok, tájékoztatások, információk, a legtöbb helyen az adminisztrációs személyzet sem beszél magyarul – számolt be a sajtónak Szigeti Enikő.
Nyelvi jogi diszkrimináció miatt 2009-ben a szervezet feljelentette a Dacia Általános Iskolát, az Európa Általános Iskolát, a Liviu Rebreanu Általános Iskolát, illetve az akkori 2-es Számú – ma Bernády György – Általános Iskolát az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD). 2013 szeptemberében pedig a teljes Marosvásárhelyi iskolai hálózat ellen eljárást kezdeményezett a CEMO.
A CNCD vizsgálóbizottsága meg is állapította a diszkriminációt, de előrelépés csak ott történt, ahol a szülők beavatkoztak, és kezdeményezték a kétnyelvűséget – tette hozzá a szervezet vezetője.
Az elmúlt évben a CEMO kétnyelvű feliratok adományozását tervezte az iskolák részére. Tavaly nyáron az Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola egyik diákjának szülője kezdeményezésére az Egyesülés lakótelepi iskolába is vittek kétnyelvű táblákat az igazgató beleegyezésével. Ezután azonban a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága felszólította az intézményeket, hogy ne fogadják el az adományba kapott kétnyelvű feliratokat, mert szerintük azok etnikai feszültséget keltenek a diákok között, így a CEMO nem folytathatta az adományozást, az addig kikerült táblákat pedig eltávolították – mesélte Barabás Miklós, a szervezet Kétnyelvűség az oktatásban program felelőse.
Idén a CEMO feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, azaz minden olyan tanintézményt feljelentettek külön-külön, ahol hiányzik a kétnyelvűség. Ez összesen 31 intézményt érint, ezek között számos összevont iskola és óvoda található. Az eljárások folyamatban vannak, hogy bebizonyítsák a felelősséget a kétnyelvűség terén, az ügy biztosan eljut majd a legfelsőbb bíróságig. Vannak olyan iskolák, amelyek erős ellenállást mutatnak a kétnyelvű feliratok kihelyezésében – mondta Szigeti Enikő. „A közérdekű információhoz való jog előírja, hogy mindenkinek jogában áll a saját anyanyelvén tájékoztatást kapni, ez az alapvető joga sérül a magyar diákoknak” – tette hozzá.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro

Újabb öt évre kap kinevezést Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház élére
Gáspárik Attila újabb öt évig vezeti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, miután sikeresen pályázott a teátrum vezérigazgatói posztjára.
Gáspárik Attila 2011 óta vezeti a román kulturális minisztérium által fenntartott marosvásárhelyi színházat, amely Liviu Rebreanu román író, valamint Tompa Miklós, a Székely Színház alapítójának nevét viselő két társulattal működik.
Gáspárik első ötéves mandátuma a nyáron járt le, ezt követően ideiglenes megbízást kapott, az év végén megszervezett versenyvizsga eredményét pedig most tették közzé. Az Agerpres hírügynökség pénteki tudósítása szerint Gáspárikot szerdán nevezte ki Corina Suteu volt kulturális miniszter. Gáspárik pályázatát egy szakmai bizottság bírálta el.
Korábban a román országos audiovizuális tanácsban dolgozó, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektori tisztségét betöltő Gáspárik Attila az MTI-nek elmondta: a vizsgabizottság értékelte az elmúlt öt évben elért eredményeket, hiszen 29 ezerről 65 ezerre növelték a nézőszámot, úgy hogy a magyar társulat előadásait kétszer, a román társulatét háromszor többen látogatják, mint öt évvel ezelőtt.
„Nincs objektív mérce, hogy most éppen hol tart a színházunk, de a fesztiválszereplések és a közönségszám alapján azt látom, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mind a romániai, mind a magyarországi színházi élet elitjébe tartozik, hiszen előadásainkat mindkét ország legjelentősebb fesztiváljaira meghívják” – mondta a vezérigazgató.
Kifejtette: a mintegy 130 ezer lakosú Marosvásárhelyen nagyon nehéz tovább növelni a nézőszámot, ezért mindenekelőtt stabilizálni szeretnék azt. Az elmúlt öt évben nagy hangsúlyt fektettek a fiatal közönségre, rendkívül sikeres volt a középiskolás önkénteseknek szóló programjuk. A következő öt évben a felnőtt közönség nevelésére akarnak több figyelmet fordítani, hiszen a kortárs színházi nyelvezet megértése nem mindig egyszerű.
„A marosvásárhelyi színház a kulturális élet komplex és aktív résztvevője kíván maradni, a társművészetek irányába akar még jobban nyitni, hogy inspirálják a zeneszerzést, a képzőművészetet és segítsék elő irodalmi szövegek születését” – mondta Gáspárik Attila.
Az MTI kérdésére közölte: a jelenlegi csapattal akarja továbbvinni a munkát. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a román társulat magyar kortárs írók darabjait, a magyar társulat román írókét tűzze műsorára.
„A román és a magyar kultúra képviselőjeként a színház szeretne minél több nemzetközi fesztiválon részt venni” – emelte ki, és közölte, hogy a román társulat idén a debreceni Deszka Fesztiválra, a magyar társulat pedig Csehországba, Plzenbe készül A nyugalom című előadással.
MTI
Székelyhon.ro

„Nyitott intézménnyé válunk” Gáspárik Attila maradt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója
Gáspárik Attila ismét sikeresen pályázott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára. Az újabb öt évig tartó mandátum alatt az eddigi sikeres koncepciót szeretné folytatni mind a Tompa Miklós, mint a Liviu Rebreanu nevét viselő társulatok eseté- ben – tudtuk meg a régi-új vezérigazgatótól, akinek első ötéves mandátuma a tavaly nyáron járt le, ezt követően ideiglenes megbízást kapott, az év végén megszervezett versenyvizsga eredményét pedig nemrég tették közzé.
Amint azt azAgerpres hírügynökség tudósítása közli, Gáspárik Attila pályázatát szakmai bizottság bírálta el.Akorábban a román országos audiovizuális tanácsban dolgozó, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektori tisztségét betöltő Gáspárik Attila az MTI-nek elmondta: a vizsgabizottság értékelte az elmúlt öt évben elért eredményeket, hiszen 29 ezerről 65 ezerre növelték a nézőszámot, úgy, hogy a magyar társulat előadásait kétszer, a román társulatét háromszor többen látogatják, mint öt évvel ezelőtt. Mi arról érdeklődtünk, hogy mit tart az elmúlt öt esztendő legjelentősebb eredményeinek, illetve mik a tervei, mit szeretne megvalósítani a soron következő mandátum alatt? – Nagy eredménynek tartom, hogy egy igen erőteljes művészi-művészeti profil körvonalazódik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét tagozatának esetében. Immár két önálló, különálló színházról beszélhetünk, amelyek mégis ugyanoda tartoznak. Sikerült a színház hírét messzi helyekre is elvinni, elismertségét itthon is megerősíteni. Sok nézőnk visszatért, és mellettük kialakult egy új közönség is. Nagyon sok fiatal vesz részt az előadásainkon, és a szakmai térről érkező visszajelzések is pozitívak – jelzi ezt többek között a rengeteg fesztiválmeghívás. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a romániai és a magyarországi színházi élet elitjéhez tartozik. Ami a jövőt illeti, stabilizálni kívánjuk a helyzetet, a nézőszámot, és szeretnénk nemcsak színházként, hanem annál sokrétűbb kulturális és nevelő intézményként is működni – olyan intézményként, amely nyitott a társművészetekre – a zenére, az irodalomra, a képzőművészetre, a táncra –, ahol tárlatnyitókat, könyvbemutatókat is szerveznek. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a román társulat magyar kortárs írók darabjait, a magyar társulat román írókét tűzze műsorára. Többet szeretnénk foglalkozni a felnőtt nézőinkkel, be kívánjuk vezetni őket a kortárs színházművészet rejtelmeibe. Vannak előadásaink – például a Retromadár vagy A játszma vége –, amelyek csak akkor élvezhetők igazán, ha a néző beavatást nyert az új színházi formákba. Ezen produkciók esetében már nem elég, ha valaki csak szórakozni kíván, a nézőnek tudnia kell, hogy mire figyeljen. Ennek érdekében (is) szeretnénk színházi akadémiát létrehozni – egy szabadegyetem jellegű kezdeményezést, amelynek keretében az érdeklődő nézők kérdéseire válaszolnánk –, el attól, hogy hogyan kell felöltözni, a széksorok között közlekedni, a hazai és külföldi színházi előadások vetítéséig, azok megvitatásáig – természetesen mindezért nem kérünk belépti vagy részvételi díjat. Az önkéntesmozgalmunkat is bővíteni kívánjuk, szeretnénk idősebb önkénteseket is a csapatunkba fogadni, illetve technikai önkénteseket is várunk: olyan fiatalokat, akiket érdekel a technika világa, akik szívesen kipróbálnák magukat hangosítóként vagy világosítóként. További, de az előbbiekkel összefüggő tervünk, hogy egy igazán nyitott intézménnyé válunk, olyan színházzá, ahol mindig történik valami. Szeretnénk elsősorban Marosvásárhely színháza lenni, de úgy, hogy ezt mind Budapesten, mind Bukarestben megjegyezzék. Ebben segít minket a közönségünk, amelynek nagyon köszönünk mindent, hiszen publikum nélkül a színházat még elképzelni is lehetetlen
Káli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Románra fordított magyar művek a román kultúra napján
A Studium–Prospero Alapítvány harmadik alkalommal szervezett felolvasómaratont a román kultúra napja tiszteletére. Az idén a 12 óra alatt hatvanan olvastak fel, vagyis kevesebben, mint a legutóbbi alkalommal, – igaz fele annyi idő alatt, – tette hozzá Kali István szervező.
A román nemzetiségűek mellett számos magyar is jelentkezett a Zanza kávézóban szervezett január 15-i felolvasómaratonra. A feltétel az volt, hogy marosvásárhelyi, vagy Marosvásárhelyhez kötődő szerzők műveiből olvassanak fel, illetve azoktól a román íróktól, akiknek valamilyen évfordulóját ünneplik az idén, illetve a teljes magyar irodalom román nyelvre átültetett alkotásaiból.
A felolvasók – újságírók, színészek, orvosok, tanárok, gimnazisták és egyetemisták, irodalmárok – közül a román szerzők közül legtöbben Eminescu-műveket olvastak fel, illetve Ion Creangă, Alexandru Cistelecan, Lucian Boia, Laurențiu Blaga, Petru Istrate, Romeo Soare, Romulus Guga, vagy a néhány éve fiatalon elhunyt, rádiós újságíró Sorina Bota írásaiból hangzottak el részletek.
A román nyelvre lefordított magyar irodalomból Jókai MórAranyember című regényéből, Ady Endre Minden titkok könyve című kötetéből, Petőfi Sándor verseiből, Fodor Sándor Csipike, az óriás törpe című meseregényéből, Dragomán György Máglya című regényéből olvastak fel, valamint Marius Tabacu fordításában Bodor Ádám Sinistra körzet című regényéből hangzott el részlet, ahogyan Bartis Attila Nyugalom című művéből Anamaria Pop fordítotásában, vagy az Adela Sălăgianu által fordított Székely János Soó Péter bánata című művéből. A magyar írók közül Márai Sándor bizonyult a legnépszerűbbnek A gyertyák csonkig égnek kötetével.
A vasárnapi felolvasás délben 12 órakor kezdődött és éjfélkor ért véget, eltérően az eddigiektől, amelyek 24 órát tartottak. Délután kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának művészeti vezetői és színészei, illetve újságírók, magyar színészek, közéleti személyiségek beszélgettek a kortárs művészetekről és színházról, illetve közéleti témákról.
A szervezők elégedettek a rendezvénnyel, amelyet több ezren követtek élőben az interneten. Máris készülnek a január 22-i, magyar kultúra napi felolvasómaratonra, ahol hasonlóképpen Marosvásárhelyi szerzők műveit, illetve évfordulós magyar írók, költők alkotásaiból várják, hogy felolvassanak a jelentkezők. Az olvasást ez alkalommal is élőben lehet követni az esemény Facebook-oldalán.
Antal Erika
maszol.ro

Előkészületek és fotógyűjtés Marosvásárhelyen
Színházi világnapi rendezvénysorozat
Március Marosvásárhelyen többszörösen is a színház hava. A Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által 1961-ben elfogadott határozat alapján március 27-e lett a színházi világnap. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.
 Ugyancsak márciusban ünnepli a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két társulata a születésnapját: a Tompa Miklós Társulat 71 évet, a Liviu Rebreanu Társulat 55 évet tölt. 
 Ennek alkalmából a színház világnapján március 27-én képzőművészeti és fotókiállítás megnyitójára kerül sor, melynek anyagát elsősorban különleges archívumi fotók képezik, de a nagyközönségtől is gyűjtene régi fotókat a színház – áll a marosvásárhelyi Nemzeti közleményében.
 A tárlat kivitelezői várnak:
 – minden olyan régi fényképet, melyen a társulatnak egykor otthont adó, azaz színházként is működő Kultúrpalota, valamint a Nemzeti Színház új épülete látható
 – egykori színészekről, illetve a jelenlegi társulat színészeiről készült régebbi fényképeket
 – egykori előadásokról készült (tiltott! J)  fotókat.
 Az adományozókat – mint ahogy a közönség minden tagját – szeretettel várják az ünnepélyes megnyitóra, továbbá a színházi világnap összes eseményére, az alábbi műsorrend szerint.
 Március 27., hétfő: 16 óra – nagytermi előcsarnok – képzőművészeti- és fotókiállítás a színház világnapja alkalmából / kiállításmegnyitó / és a világnapi üzenet felolvasása.
 17 óra – Kisterem – Ophelio Barbaro búcsúzik / A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Fiatal Írok Szövetsége irodalmi szimpóziuma Kovács András Ferenc teátrumi verseiről / A belépés díjtalan.
 20 óra – Kisterem – Kovács András Ferenc: Theatrum Mundi / költői est / Az előadás időtartama: 1 óra 50 perc (egy szünettel).
 22 óra – a Nemzeti Színház belső terei – A színház éjszakája / rendhagyó eseménysorozat.
 A kiállításhoz felajánlott fotókat be lehet adni a színház titkárságára vagy levéltárába, de szükség esetén a szervezők a pr.office@nemzetiszinhaz.ro e-mail-címen, a 0365 806 862-es telefonszámon vagy a társulat Facebook oldalán: www.facebook.com/tompamiklos történő értesítés alapján a helyszínre mennek értük. 
A fotókat a tulajdonosok szkennelés után visszakapják, a kiállításon újranyomtatott változatban fognak szerepelni a képek.
Népújság (Marosvásárhely)

Száz magyar előkészítő osztály Marosszéken
Csütörtökön zárult az előkészítő osztályokba való beiratkozások első szakasza, és már elkezdődött az összesítés meg a helyleosztás.
Március 24–30. között tartják az előkészítő osztályokba való iratkozás második szakaszát. Fotó: Pál Árpád. Az előkészítőbe való beiratkozás során elsőbbséget élveznek az adott körzethez tartozó gyerekek, ezt követően a fennmaradó helyekre az iskolák felvehetnek más diákokat is – magyarázta lapunknak Fejes Réka, a Maros megyei magyar kisiskolás osztályokért felelős szaktanfelügyelő. Azt is megtudtuk, Maros megyében száz magyar előkészítő osztály indulhat ősztől. Az iratkozás második szakaszát március 24–30. között tartják, amikor az első szakaszból kimaradt gyermekeket is beírathatják szüleik azokba az osztályokba, ahol nem teltek be a helyek. „Maros megyében összesen száz magyar előkészítő osztály van betervezve ősztől, és valószínű, hogy el is indulnak ezek, akárcsak az elmúlt tanévben” – mondta el a magyar szaktanfelügyelő. A megye legtöbb általános iskolájában egy-egy magyar előkészítő indul szeptembertől, kivéve a Bernády György Általános Iskolát és a Liviu Rebreanu Általános Iskolát, ahol kettő indul ősztől. Az utóbbiban viszont az elmúlt tanévben hármat indítottak, tehát csökkent a magyar előkészítő osztályok száma a kövesdombi iskolában – tette hozzá Fejes Réka. A felvett gyermekek névjegyzékét és az üresen maradt helyek számát március 22–23-án teszik közzé a tanintézetekben és a tanfelügyelőség honlapján. A beiskolázott gyerekek végleges névsorát április 6-án függesztik ki. Április 7–13. között rendezik az addig megoldatlan helyzeteket. Újabb határozattervezet a beiskolázási tervről A marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok csütörtökön egy újabb határozattervezet nyújtottak be az iskolahálózattal kapcsolatban. Mint Csiki Zsolt frakcióelnök a csütörtöki rendkívüli ülést követően elmondta, az iskolahálózatra vonatkozó tervezetet, amelyben a Római Katolikus Teológiai Gimnázium is szerepel, az összes RMDSZ-es tanácsos aláírta. A határozattervezet összeállításakor figyelembe vették a prefektúra javaslatait, és remélik, hogy a tervezet felkerül a márciusi soros tanácsülés napirendjére, így már március 30-án szavazni tudnak róla.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro