Dr. Rákossy Árpád /Felsőcsernáton, 1902 – Kecskemét, 1972/ kálváriáját a Budapesten élő, ikafalvi származású Fetés András történész levéltári kutatásiavl tárta fel. Dr. Rákossy Árpád családja Magyarországon telepedett le. Észak-Erdély visszatérése után, 1940-ben dr. Rákossy Árpádot Sepsiszentgyörgyre helyezték járásbírónak, ott dolgozott 1944 szeptemberéig. 1948-ig Sepsiszentgyörgyön élt, akkor a román hatóságok kitelepítették. Rákossy Kecskeméten telepedett le, bíró lett. Dr. Rákossy Árpád elnöklete alatt a kecskeméti bíróság felmentette id. Kovács Balázst, aki 1945-ben önvédelemből vasvillával agyonszúrt egy rátámadó részeg szovjet katonát. Az ítélethirdetés utáni napon az ÁVH letartóztatta és halálra ítéltette /más bíróságon/ id. Kovács Balázst. A felmentető ítélet megállítása miatt 1950. november 20-án az ÁVH letartóztatta dr. Rákossy Árpádot, majd súlyos kínzások után népellenes bűntett matt hat évi börtönre ítélte. Az ávósok Rákossy Árpád fogait kiverték, a hátába késsel keresztet metszettek, végük kínvallatással kikényszerített vallomást írattak alá vele. A börtönben ilyen felirat állt: Ne csak őrizd, hanem gyűlöld is! Rákossy 1956 februárjában szabadult, Kecskeméten élt. A forradalom alatt tagja lett a munkástanácsnak. Ezért vádat emeltek ellene, 1958-ban újra letartóztatták és négy évre ítélték. 1990-ben, halála után, rehabilitálták. /Sylvester Lajos: Egy koncepciós per stációi. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 22., okt. 30./

A Budapesten élő háromszéki, ikafalvi származású Fetés András tényfeltáró munkájának és közbenjárásának köszönhetően a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület és a Magyarok Székelyföldi Társaságának felterjesztésére a felső­cser­nátoni származású, 1951-ben és 1957-ben koncepciós perben elítélt kecskeméti jogászdoktort, néhai Rákossy Árpádot a Politikai Elítéltek Szövetsége a Szabad Magyarországért Érdemérem Nemzeti Színű Szalaggal tün­tette ki. A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, a Magyarok Székelyföldi Társasága, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Háromszéki Szervezete és a cser­­ná­toni Bod Péter Közművelődési Egyesület az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára dr. Rákossy Árpád emléke előtti tisztelgésként portrészobor megalkotására és ennek ünnepélyes felavatására készül Cser­nátonban. /Sylvester Lajos: Rákossy Árpád jogászdoktor ­kitüntetése (1956 emlékezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 21./

2006-ban két magyar győzelemre emlékezünk, a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára és a nándorfehérvári győzelem félezer és ötvenéves harangszavára. A magyarságtól ezt a győzelmet senki sem tudja elvitatni. Azok sem, akik kijelentették, miszerint unják a Kárpát-medence és a világ magyarságát egybeharangozó déli harangszót. Természetesen unják ők Nagy Imrének, a mártír-miniszterelnökének az utolsó szó jogán elmondott kívánságát is, amelyet a Háromszék nem véletlenül emelt új esztendei falinaptára mottójául: ,,E szenvedélyekből és gyűlöletből szőtt perben életemet kell adni eszméimért. Szívesen adom (…) Bizonyos vagyok benne, hogy a történelem el fogja ítélni gyilkosaimat. Csak egy dologtól borzadnék: ha gyilkosaim rehabilitálnának.” Úgy tűnik, hogy 2006-ban nemzeti szimbólumainkat is védenünk kell, meg kell védelmeznünk bizonyos szavainkat is, mint amilyen népünk-nemzetünk neve, írta Sylvester Lajos. Védelemre szorul a lyukas- vagy az Árpád-sávos zászló, az olyan szimbólumok, mint a turul, a szimbólumemberek, mint Wass Albert vagy Teleki Pál. Háromszékre hazabeszélve, védelmünkre szorulnak a felsőcsernátoni Rákossy Árpádok, akiket a Rákosi-diktatúrában és a Kádár-féle koncepciós perben ítéltek súlyos börtönös esztendőkre. /Sylvester Lajos: Újévi harangszó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 31./

Háromszék lakói  lélekben azonosnak érzik magukat a magyar nemzettel. Amikor szükség volt rá, a legjobb fiai szegődtek a nemzet szolgálatába. A legnagyobbakat említve Dózsa Györgyre, Mikes Kelemenre, Kőrösi Csoma Sándorra, Gábor Áronra gondolhatunk.     A nagy elődök példájának akadt követője a kommunista vészkorszakban is, az eddig csak szűk körben ismert, és majdnem elfelejtett, csernátoni születésű dr. Rákossy Árpád személyében. Amikor a bírók elhagyták a pályát, utolsónak maradt a vártán. Székelyföldről Magyarországra került, jogi diplomát szerzett. A Kecskeméti Megyei Bíróság Büntetőtanácsának elnökeként ítélkeznie kellett Kovács Balázs kecskemét-bugacmonostori lakos ügyében, aki negyvenötben önvédelemből leszúrta a tanyájára behatoló részeg orosz katonát. Ítélete esküjéhez és lelkiismeretéhez méltóan igazságos volt. Kovács Balázst felmentette, akit az ÁVH azonnal letartóztatott, és kivégeztetett. A bírói kar megfélemlítése céljából letartóztatták dr. Rákossy Árpádot és a perben érintett négy jogásztársát, s 1951-ben elítélték őket. Az ÁVH kényszervallatásnak vetette alá őket, dr. Rákossy Árpádot, és hat évre ítélték.  Az ítélettel járó hátrányos következmények alól sohasem mentesítették, a Legfelsőbb Bíróság csak 1990-ben rehabilitálta. Rákossy    1956 tavaszán szabadult, a kecskeméti Konzervgyárban érte a forradalom, beválasztották a munkástanácsba. 1957-ben újra letartóztatták és két évre ítélték. 1972-ben halt meg. Hamvait szülőfaluja, Csernáton temetőjében helyezték örök nyugalomra. Az 1945–56 közötti Politikai Elítéltek Közössége dr. Rákossy Árpádot 2004-ben A Szabad Magyarországért Érdemkereszttel tüntette ki. Szülőfaluja portrészobrot szeretne állítani emlékére.  Szükség lenne az összefogásra, a szoborállításra történő adakozásra. /Fetés András, Budapest: Felhívás egy új szoborért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./

A Rákosi-érában és az 1956-os forradalomban való részvétel miatt másodszor is börtönbüntetésre ítélt jogászdoktornak, a fel­sőcsernátoni dr. Rákossy Árpádnak szobrot állító igyekezet többször is elakadt, most újra van remény. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke, dr. Bodóczky László, a sepsiszentgyörgyi származású Péter Zoltán kecskeméti vállalkozó közvetítésével lebonyolított megkeresés nyomán újabb adatokat közölt dr. Rákossy Árpád 1951. és 1958. évi elítélésével kapcsolatosan. Ugyanő közölte dr. Zinner Tibor Megfogyva és megtörve című, 2006-ban megjelent könyvének dr. Rákossy Árpádra vonatkozó oldalait. Kezdeményezés történt az ítélet semmissé nyilvánítása érdekében. Az eljárás a Legfelsőbb Bíróságon folyamatban van. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság emléktábla állítását tervezi dr. Rákossy Árpád és több bíró kollégája emlékére, akik részben társai voltak az első, 1951-es ügyben, valamint az 1956-os forradalomban vezető szerepet vállaló bírók emlékére. A Chicagóban élő, felsőcsernátoni származású Demeter (Dezső) Edit dollár adományt juttatott el a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület folyószámlájára a szoborállítás tervének kivitelezésére. Az összeg a chicagói Szabad Magyar Református Egyháztól származik. Dr. Rákossy Árpád életútját és bírói ténykedését, példaértékű emberségét szülőföldjén nem ismerik. Ez nem csoda, hisz az ifjú Rákossy Árpád 1919-ben menekült Debrecenbe, majd Budapestre, ahol a megszálló román csapatok ,,utolérték” és letartóztatták, szabadulása után Budapesten telepedett le. Nélkülözések között a szegedi egyetemen két jogi diplomát szerzett.   Dr. Rákossy Árpád 1940-ben, a második bécsi döntés után a sepsiszentgyörgyi megyei bíróságra kapott kinevezést. A román átállás után Kézdivá­sárhelyre költözött, itt a szovjet hadsereg parancsnokától főszolgabírói megbízatást kapott, ezt a tisztet három hónapig látta el, majd a lakosság újabb három hónapra megválasztotta.  1945 nyarán visszaköltözött Sepsiszentgyörgyre. 1948-ban a román hatóságok sok társával együtt kiutasították szülőföldjéről (illetve az országból) azzal az ürüggyel, hogy az 1940-es bécsi döntés után magyar ejtőernyős tisztségviselőként érkezett Háromszékre, holott ő a szülőföldjére tért vissza. Rövidesen a kecskeméti bíróság élére került, és itt 1951-ben először azért ítélték el, mert a bírói tanács elnökeként kezdeményezte egy tanyasi gazda és szomszédja felmentését a háborús bűn elkövetésének vádja alól, bizonyítottnak látván azt, hogy a Kovács Balázs nevű vádlott önvédelemből szúrta le a tanyáján őt bántalmazó és megalázó részeg orosz katonát, aki feleségére és lányára szemet vetve őt akarta kivégezni.  Dr. Rákossy Árpádot és több társát az ÁVO letartóztatta. Kovács Balázst kivégezték, társát, aki segített neki a tetemet eltüntetni, tizenöt évi börtönbüntetésre ítélték. Rákossy és társainak koncepciós elítélése egyben a magyar jogászok általános megfélemlítésének, az állásukból való eltávolításának a pere is volt. (Több mint ezer jogászt ítéltek el vagy kényszerítettek arra, hogy állását elhagyja.) Dr. Rákossy Árpád 1956 februárjában szabadult. 1956-os forradalomban való részvétele miatt újabb pert akasztottak a nyakába. Cser­nátonnak, ahová hamvait végakarata szerint hazahozták, emlékeznie kell, munkásságát és emberi tartását Sepsiszentgyörgynek és Kézdivásár­helynek, Székelyföld egészének méltányolnia kell, írta Sylvester Lajos. Az Ikafalváról Budapestre áttelepedett Fetés András sokat tett     Dr. Rákossy Árpád emlékének megőrzéséért.   /Sylvester Lajos: Rákossy Árpád jogászdoktor szobortalapzatára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 9./

Vetró B. András szobrász kézdivásárhelyi műtermében dr. Rákossy Árpád, egyszer koncepciós perben, másodszor 1956-os ,,politikai bűnbeesés” miatt elítélt kétszeres jogászdoktor portrészobra készül.  A szobrászművész több alkotása áll már köztereken.  Többszöri felhívás ellenére egyetlen jogász, bíró, ügyvéd sem ajánlott fel egy árva garast sem a Rákossy-szoborra. 1956 felől nézvést a magyarság majdnem mártírsorsú férfiembere, aki az igazság és a magyarság szolgálatáért feláldozta életét, akinek a hátába a márianosztrai börtönben krisztusi keresztet hasítottak.  Vannak viszont – nem jogászok -, akik úgy vélik: ,,miért magyarkodott annyit!?” Többek között egy Chicagóban élő felsőcsernátoni, egy kézdivásárhelyi nyugdíjas tanító adományozott a szoborra. – Rákossy Árpád az 1956-os forradalomban való részvételéért elítélt jogászok legjelesebbike. 1941-1947 között Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is ,,szolgált”. /(S. L.): Vetró. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 29./

Vetró András szobrászművész kézdivásárhelyi műtermében elkészült Rákossy Árpád jogászdoktor portrészobra, amely a tervek szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján kerül a felsőcsernátoni református templom előtti szobortérre. Rákossy Árpád a Rákosi Mátyás-féle magyarországi koncepciós perek első áldozatainak egyike volt, aki a kecskeméti bírói tanács elnökeként kezdeményezte két tanyasi ember bűnperének átsorolását az önvédelemből elkövetett gyilkosság kategóriájába, hogy az elkövetőket a halálos ítélet elől megvédhessék. A gyilkosság a háború utolsó évében történt, egy tanyasi gazda vasvillával agyonszúrta azt a részeg szovjet katonát, aki miután feleségét és lányát molesztálta, a gazdát az istállóba tuszkolta, hogy ott végezzen vele. A gyilkosságra négy év múltán derült fény. Rákossy Árpád első büntetéséből 1956 februárjában szabadult, felezéssel. Az 56-os forradalom és szabadságharcban való részvételéért újra bebörtönözték. Életét és a családjáét teljesen tönkretették. Gyermekei Magyarországon élnek, a kétszeres áldozat porait, utolsó kívánsága szerint, a felsőcsernátoni temetőben helyezték örök nyugalomra. Rákossy Árpád 1940-48 között Sepsiszentgyörgyön és 1945-ben rövid ideig Kézdivásárhelyen teljesített szolgálatot, felesége is kézdivásárhelyi volt. A szobrot Székelyudvarhelyen öntik bronzba. A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és a csernátoni Bod Péter Közművelődési Egyesület felhívással fordult a megye lakosságához, hogy a szobor elkészítéséhez szükséges összeget adományok révén teremthesse elő. Rákossy Árpád szobra a kisborosnyói ’56-os emlékkő és a sepsiszentgyörgyi emlékmű mellett a harmadik ’56-os emlékjel lesz, amelyet Háromszék megyében az 50. évfordulón elhelyeznek. /(sylvester): Elkészült Rákossy Árpád szobra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./

Sylvester Lajos Török Józseffel, a Volt Po­liti­kai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének el­nö­kével áttekintette az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki emlékjeleit. Az előző években elhelyezett emlékjelek: Kézdivásárhelyen, a református temetőben a Szoboszlay-per áldozatainak állítottak kopjafát, Torján ugyancsak kopjafa emlékeztet Ábrahám Árpád római katolikus pap mártírhalálára, Sepsibükszádon kopjafás kőtömb örökíti meg Ábrahám Árpád emlékét, és az egykori iskola – ma óvoda – is a kivégzett forradalmár nevét viseli. Az idei félszáz éves évfordulóra legelőször Kisbo­rosnyón emlékeztek kő­tömbös, kopjafás emlékállítással. Ez az első olyan emlékmű, amely a háromszéki származású, halálra ítélt és kivégzett forradalmárokról és a börtönben elpusztult emberek emlékére állítottak. Kisbo­rosnyó, a nem egészen négyszáz lelkes falu többnyire önerőből egy egész magyar történelmi emlékjel-parkot hozott létre. Damó Gyula nyugalmazott tanító és falusfelei a Kárpát-medence magyarsága egészének állított ,,emberségből példát, vitézségből normát”. A budapesti turulmadár-ellenes balliberálisokat kellene ebbe az apró falucskába invitálni, hogy a magyar történelem jelképeiről és jelképszemélyiségeiről valamit megtudjanak, írta Sylvester Lajos. 1956-ra emlékeztető térplasztikai alkotás készül, és emlékparkot építenek Sepsiszentgyörgyön. Az emlékmű Vargha Mihály szobrászművész díjnyertes pályázata alapján készül el. A harmadik emlékművet Vetró András tervei alapján Felsőcsernátonban fogják elhelyezni. A szervezők elsősorban a jogászok támogatására számítanak, a felsőcsernátoni, koncepciós perben kétszer elítélt Rákossy Árpád a Kárpát-medence legnevesebb, 1956-ért is szenvedő jogásza volt, aki először Rákosi Mátyás pribékjeinek karmai közé került, majd az 1956-ot megtorló kádáristák börtönébe. /Sylvester Lajos: 1956-os emlékjelek Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./

Nemrég Alsó- és Felsőcsernátonban terepszemlével társított megbeszélést tartott a Dr. Rákossy Árpád Emlékbizottság. A testület Bölöni Dávid csernátoni polgármester és többek javaslatára úgy döntött, hogy a Rákossy-portrészobor a felsőcsernátoni Bod Péter Általános Iskola bejáratához állíttassék fel. A Rákossy-portrészobor Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész munkája. A szoboravatást 2007. augusztus 17-20. között, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának programjához illesztve tartják. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján Sólyom László köztársasági elnök által magas állami kitüntetésben részesített Rákossy Árpád életútját, kétszeri bebörtönzésének politikai hátterét Székelyföldön és Erdélyben alig ismerik, pedig Felsőcsernáton szülötte, hamvai – kívánsága szerint – ennek temetőjében pihennek, és 1940-1948 között Sepsiszentgyörgyön, rövid ideig Kézdivásárhelyen a törvénykezésben és a közigazgatásban tevékenykedett. Sólyom László köztársasági elnök a felsőcsernátoni ünneplőkhöz címzett üzenetében írta: „Rákossy Árpád a diktatúrával szembeni ellenállás, majd később a forradalom hőse lett. Az általa vezetett bírói tanács nem volt hajlandó olyan ítéletet hozni, mint amilyent a politikai vezetés elvárt tőle. A kívánt ítélet ellenkezett volna a joggal és a bírói hivatás alapvető szabályaival. Rákossy Árpád nyilván tisztában volt a következményekkel. Annak tudatában hozta meg a felmentő ítéletet, hogy ezzel egyúttal kimondott egy másik, drámai verdiktet is: tudta, hogy saját életét töri ketté. Vállalta azonban az áldozatot. Bíróból vádlott, majd elítélt lett: hat év börtön lett a büntetése. ” Rákossy Árpád kétszeres jogászdoktort Kecskeméten előbb Rákosi diktatúrája ítélte el, majd 1957-ben a forradalomban való részvételéért sújtották újabb elzárással. /Sylvester Lajos: Egy ügyvéd a gáton (Dr. Rákossy Árpád emlékezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 6./

Dr. Berényi Károly települési képviselő, a határon túli magyar ügyek hódmezővásárhelyi tanácsnoka Szentegyházán az erdélyi magyarok önszerveződésének támogatására elkülönített költségvetési forrásból pénzösszegeket adott át erdélyi partnereiknek, Hódmezővásárhely itteni tiszteletbeli polgárainak. A támogatottak közül a lista élén a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület állt, amely felvállalta dr. Rákossy Árpád felsőcsernátoni származású ügyvéd emlékművének – a felsőcsernátoni Bod Péter Általános Iskola elé kerülő bronz mellszobor – felállítását. Hódmezővásárhely nagyvonalú gesztusával segít befejezni a Rákosi- és a Kádár-korszakban koncepciós perekben elítélt jogászdoktor szobrának elkészítését. A hódmezővásárhelyiek jelentős összeggel támogatták a szentegyházai Gyermekfilharmónia Alapítványt, egy évig biztosítva a Szentegyházi Hírlap című, információs-kulturális újság megjelenését és az alapítvány által vásárolt régi székely ház felújítását. A csekefalvi unitárius egyházközösség az unitárius parókia felújításhoz kapott támogatást, a Tarcsafalvi Egyesület a megrongálódott iskolaépületet javíttathatja ki, és támogatásban részesült a parajdi Áprily Lajos Emlékház egy Ki tud többet Áprily Lajosról? című verseny lebonyolítására. Ezek a támogatások olyan időszakban érkeztek Erdélybe, amikor a magyar politikai és gazdasági élet súlyos válságban van. A tizenhét éven át polgári vezetésű Hódmezővásárhelyt a jelenlegi kormányzat hátrányos megkülönböztetéssel sújtja, s olyan anyagi elvonásokkal ,,bünteti”, amelyek botrányosak és kormányzathoz méltatlanok. A kórház esetében az ,,ágyelvonások” a legdrasztikusabbak, 60 százalékon felüliek. Dr. Berényi Károly ismételten felhívta a figyelmet arra a lehetőségre, amelyet a határon túli magyaroknak mintegy jóvátételül ajánl fel a 2004. decemberi népszavazás lehangoló eredménytelensége miatt felelősséget érző alföldi város, Hódmezővásárhely lakossága. A Hódmezővásárhely Tiszteletbeli Polgára cím elnyerésére csupán egy bejelentkezési levelet kell elküldeni postai vagy elektronikus úton a jelentkezők személyes adataival és pontos lakcímével Hódmezővásárhelyre. /Sylvester Lajos: Hódmezővásárhelyiek jobbja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./

A Kosztándi művész házaspár albuma után a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó a napokban jelentette meg Műterem sorozatának legújabb kötetét, melyben Banner Zoltán művészettörténész Vetró B. András kézdivásárhelyi szobrász munkásságát mutatja be. Az album most jelent meg, mondta Vetró B. András, de kiállítással egybekötött bemutatására október végén kerül sor Csíkszeredában, december első felében pedig a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. Vetró B. András most Magyarországra megy, Nagyatádon, Kézdivásárhely egyik testvérvárosában vesz részt egy alkotótáborban. Vetró B. András elkészítette Rákossy Árpád bronz mellszobát, melynek avatására a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója alkalmával, augusztus 18-án Felsőcsernátonban lesz. Július 22-én pedig a márkosfalvi iskola névadó ünnepségén másik alkotását, a település legnagyobb szülöttének, Barabás Miklós festőművésznek a domborművét leplezik le. /Iochom István: A művész és alkotásai (Villáminterjú Vetró B. András szobrásszal). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 7./

A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója alkalmából augusztus 17-én Felsőcsernátonban a Bod Péter Általános Iskola előtti téren ünnepélyes keretek között avatták fel a falu jeles szülötte, a magyarországi koncepciós perekben kétszer is börtönbüntetésre ítélt dr. Rákossy Árpád (1902–1972) jogászdoktor bronzba öntött portrészobrát, Vetró András alkotását. A szobrot talapzatát Rozin Sándor mikóújfalusi kőfaragó készítette. Az avatóünnepélyen megjelent dr. Lomnici Zoltán, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke, Mádi Jenő, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének elnöke, Tárnok Gyöngyi konzul asszony, a csíkszeredai magyar főkonzulátus képviselője, Cselényi László, a Duna Televízió elnöke, Rákossy Árpád gyermekei és még sokan mások. Bölöni Dávid, a község polgármestere dr. Rákossy Árpád példaértékű életét méltatva kiemelte, a szülőfalu lakói méltán lehetnek büszkék arra, hogy itt ringatták bölcsőjét. Fetés András ikafalvi születésű budapesti tanár, dr. Rákossy Árpád életét, munkásságát, kálváriáját ismertette, és érdemeit méltatta. Őt követően Sylvester Lajos, a Háromszék napilap főmunkatársa, a szoborállítás egyik fő kezdeményezője és Tamás Sándor parlamenti képviselő. Fetés András és Sylvester Lajos leplezte le a mellszobrot. Felolvasták dr. Sólyom László köztársasági elnök erre az alkalomra küldött üzenetét. A szoboravatást követően a jelenlevők a Bod Péter Általános Iskola egyik osztálytermében berendezett dr. Rákossy Árpád-emlékkiállítást tekintették meg. /Iochom István: Csernáton főhajtása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 18./

Augusztus derekán, a dr. Rákossy Árpád, a Rákosi és Kádár-korszakban is koncepciós perekben elítélt ‘56-os ügyvédáldozat portrészobrának avatásán az ünnepségre szóló meghívást elfogadta dr. Lomnici Zoltán, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke, és Felsőcsernátonba érkezett Fónay Jenő, a halálra ítélt, majd közkegyelemmel szabadult szabadságharcos, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének alapító elnöke, valamint Mádi Jenő, a POFOSZ jelenlegi elnöke, az ugyancsak koncepciós perben elítélt repülőgép- majd, szabadulása után autóbusz-tervező mérnök. A szoboravatáson természetesen részt vettek a Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki tagjai is. /Sylvester Lajos: Volt politikai foglyok háromszéki találkozója (‘56 emlékezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

A diktatúrával bátran szembeszegülő, elveihez, becsületéhez és hazájához hű ember képe sejlik fel az Egy ügyvéd a gáton című kötetből, amelyet Sylvester Lajos szerkesztett. A kiadvány több, mint egyszerű tisztelgés a csernátoni születésű dr. Rákossy Árpád bíró emlékének. A kiadvány felidézi a Rákossy-szobor felállításának ötletétől az adománygyűjtés stációit az ünnepélyes felavatásig. Az írások többségét a sajtóban megjelent cikkek teszik ki. A szobor a felsőcsernátoni Bod Péter Általános Iskola elé került. Felelevenedik a füzetben a diktatúra koncepciós pereinek gépezete, a rossz sorsban is becsületéhez és igazságszeretetéhez ragaszkodó, közemberből hőssé lett arc, de megjelennek azok a nehézségek is, amelyek a szobor felállítása előtt tornyosultak. /Farcádi Botond: A tisztelet teljessége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 19./ Dr. Rákossy Árpádot 1951-ben elítélték el Magyarországon, az ÁVH kényszervallatásnak vetette alá, és hat évre ítélték. Rákossy Árpád 1956 tavaszán szabadult, a kecskeméti Konzervgyárban érte a forradalom, beválasztották a munkástanácsba. 1957-ben újra letartóztatták és két évre ítélték. 1972-ben halt meg. Hamvait szülőfaluja, Csernáton temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Fetés András tanár a háború után Háromszékről származott Budapestre. Fetés András ötlete, hogy a rákosszentmihályiakkal – Csíkszentmihály testvértelepülésével – karöltve a nyergestetői Székely Termopüléhez kopjafát állítanának, és hagyományt kellene teremteni, hogy a csíksomlyói búcsún részt vevő sokaságból a búcsú másnapján, ki-ki tetszés szerint, látogasson el Gyimesbükkbe vagy a Nyergestetőre. Fetés András azt kérte Sylvester Lajostól, hogy tollforgató emberként felkarolja javaslatát. Fetés András hozta napvilágra dr. Rákossy Árpád feledésbe merült élettörténetét, s neki köszönhető, hogy a múlt évben szobrot állítottak neki szülőfalujában, Csernátonban, az avatást részvételükkel vagy üzenetükkel a legnagyobb magyar méltóságok is megtiszteltek. A Székely Termopüle, Nyergestető székelymagyar kegyhely lehet majd, ahol a tisztást megtölti a kopjafa és keresztekből álló erdő. Nyergestetőn 1897-ben, a magyar millenniumi évében állították Bukarestben élő csíkkozmási székely honfiak és honleányok adományaiból az 5,40 méter magas emlékoszlopot. A száztíz évvel ezelőtt állított obeliszk egy Fetés Andráshoz hasonlatos férfiú, Ábrahám István kezdeményezése volt. /Sylvester Lajos: A Székely Termopülé. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

Október 25-én, székelyföldi látogatásának harmadik napján Sólyom László köztársasági elnök kijelentette: maga is és a magyar állam is támogatja az erdélyi, a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Kifejtette: magától értetődik, hogy Európában a kisebbségeknek joguk van az autonómiához, annak különböző – személyi, kulturális vagy területi – formáihoz. Sólyom cáfolta, hogy székelyföldi látogatása romániai magyar választási célokat szolgálna. Leszögezte: az erdélyi magyar politikusokkal – Markó Béla RMDSZ-elnökkel, Tőkés László püspökkel, illetve a SZNT tagjaival – folytatott megbeszélései kizárólag tájékozódási célokat szolgáltak. Hangsúlyozta: örülne, ha az erdélyi magyarság átlagon felüli számarányban járulna az urnákhoz. A magyar államfő október 25-én Sepsiszentgyörgyön tanácskozott az SZNT vezetőivel és Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével. Ezt követően Eresztevényben megkoszorúzta Gábor Áron síremlékét, Felsőcsernátonban Rákossy Árpád volt bíró szobrát, s felkereste a felsőcsernátoni Néprajzi és Ipartörténeti Múzeumot, sétát tett Kézdivásárhely főterén, ahol számos helyi lakossal is elbeszélgetett, megkoszorúzta a székely hősök és áldozatok emlékművét, majd Gelencére hajttatott, ahol megtekintette az 1245-ben épült, nemrég restaurált római katolikus templomot. Koszorút helyezett el az ezeréves határ közelében, a Bákó megyei Ojtoztól néhány kilométerre, a Sósmezőn álló, első világháborúban elesett magyar, román és német katonák emlékművénél. Ezt követően Kovászna megye önkormányzati vezetőivel tárgyalt. Délután a Nyerges-tetőn, a szoros védelmében 1849-ben elesett székely hősök emlékművénél és tömegsírjánál helyezett el koszorút, meglátogatta a Csíkszentmártonban levő gyermekközpontot és leányanya otthont. Este Csíkszeredában Sólyom László részt vett a művelődési házban az erdélyi magyar hivatásos néptánc-együttesek gálaelőadásán, amelyen a Háromszék, a Nagyvárad, a székelykeresztúri Pipacsok, a Maros néptánc-együttesek és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes produkcióiban gyönyörködhetett. Az előadás után az elnök beszédet mondott. Rámutatott: nagy öröm számára, hogy Székelyföldre látogathatott, és megismerhette a térség nevezetességeit és embereit. Kijelentette: útja során Hargita és Kovászna megye mellett, Brassó, Bákó és Maros megyébe is ellátogatott, hogy ezzel is jelezze: a történelmi Székelyföldet kívánta felkeresni. Az államfő és kísérete este Gyergyószentmiklósra utazott, ahol Sólyom László tárgyalást folytatott a térség településeinek polgármestereivel. Október 26-án, vasárnap az államfő megtekintette a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templomot, a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt, az abban működő alkotóközpontot, és megkoszorúzta a madéfalvi veszedelem emlékművét. A koszorúzást követően Sólyom László beszédet intézett az ünneplő székelyekhez. Kijelentette, három napja járja a Székelyföldet, mindenütt találkozott azoknak az áldozatoknak az emlékével, amelyeket a székelyek hoztak a szabadságért. „Azért is jöttem Erdélybe, hogy tanúságot tegyek a magyar nép egységéről” – mondta. Kifejtette, nagy öröm volt számára, hogy Csíkszeredában a román televízió és a világ nyilvánossága előtt elmondhatta: a magyar nemzet egységet alkot, azonos a nyelve, a történelme, az öntudata, és azonos a jövője is. Rámutatott: látogatását nemcsak Erdélyben, de Magyarországon is figyelemmel kísérik, és ott is belátják, hogy aki Erdélybe jön, nem múzeumba jön, hanem egy élő, hatalmas nemzetrészt látogathat meg. Kevés nép van így szétszóródva, és mégis ennyire egy legyen a nyelve, állapította meg. „Nagyon remélem, hogy Székelyföld ezt a megbonthatatlan egységet, amit ezer éven keresztül meg tudott őrizni, továbbra is megtartja” – fejtette ki. Hozzátette: a román állam számára az volt az üzenete, hogy tekintsék értéknek az itt létező magyar világot, és ne akarják fellazítani. A magyar államfő délután Gyimesközéplokra utazott, ahol a helyi polgármesterrel és a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vezetőivel folytatott megbeszélést. Délután felkereste a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceumot, a gyimesközéploki csángó értékmegőrző tábort, és a Rákóczi-vár romjainak közelében, az ezeréves határon álló, nemrég felújított vasúti őrházat. Sólyom László csángó gyermekekkel és szülőkkel találkozott, s a helyi elöljárókkal is elbeszélgetett. Kovászna megyei látogatása során az államelnököt a hivatalos kísérete mellett Tamás Sándor megyei tanácselnök kísérte végig, a Hargita megyei látogatás helyszínein pedig Borboly Csaba megyei tanácselnök kalauzolta. /Tibori Szabó Zoltán: ”Azért jöttem, hogy tanúságot tegyek a magyar nép egységéről” Sólyom Lászlónak természetes az erdélyi, a székelyföldi autonómia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./ Székelyföldi látogatása az ’56-os évforduló jegyében zajlik, mondta a magyar köztársasági elnök. Sólyom kifejtette: szívmelegítő érzés volt olyan székelyföldi falvakon átutazni, amelyek nevét, és amelyek szülötteit egész Magyarország ismeri. A köztársasági elnök ideutazását nagy érdeklődés fogadták Gyergyószentmiklóson, őt megelőzően utoljára 1940-ben járt Gyergyóban magyar közjogi méltóság, amikor Horthy Miklós a honvédség élén végigvonult Székelyföldön. /Székelyföld Sólyom-szemmel. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ „Látogatásomnak legfontosabb célja az 1956-os forradalomnak a megünneplése. Tegnap is mondtam, a forradalom nemzeti egységet teremtett a magyarok között, és egységet az akkori, szabadságra vágyó más népekkel is. Ezért hangsúlyozom mindig, mennyi román résztvevője volt az akkori eseményeknek, sőt nagyon sok román áldozata is volt” – mondta. „Látogatásom másik célja az itteni magyarságnak szól. A magyar alkotmánynak és az én személyes meggyőződésemnek is az az alapja, hogy a magyar nemzet kulturális egységet képez. A kulturális nemzet fogalmát igyekszem mindenhol elfogadtatni Európában” – nyilatkozta Sólyom. Romániában „külön magyar világ” létezik, érték Románia számára, mint ahogy Magyarországnak is az ottani román, szlovák és más nemzetiségű világ– fejtette ki. Csíkszerdában az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége és a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért szervezet vezetői várták az államfőt. „Szívmelengető élmény találkozni székelyföldi nagycsaládosokkal, hiszen ők igazán tudják: ahhoz, hogy a magyarság fennmaradjon, az kell, hogy szülessenek magyar gyerekek” – mondta a vendég. Meglátogatta a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai fiókintézményét is, ahol dicsérően nyilatkozott az intézményről, annak kiadványairól, az akkreditációs folyamat előrehaladásáról. Később Tőkés László EP-képviselővel tanácskozott zárt ajtók mögött. Sólyom László jelenlétében Baróton október 25-én két emlékművet is avattak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseinek, egyszersmind a Nagy Imre-perben, a Szoboszlai-perben, valamint az érmihályfalvi perben halálra ítéltek kivégzésének 50. évfordulójára emlékeztek. A baróti iskola udvarán a világon egyedülálló emlékművet lepleztek le, mely az 1968. évi prágai tavasz vérbe fojtását követő szovjet megszállás elleni tiltakozásaként önmagát felgyújtó cseh egyetemista, Jan Palachnak (1948–1969), a Magyarország szovjet megszállása elleni kiállásaként önmagát lángba borító budapesti Bauer Sándor (1952–1969), valamint a diktatúra miatt a brassói pártszékház előtt magát felgyújtó Moyses Márton volt egyetemi hallgató (1941–1970) arcképét és emlékét őrzi. „Nagyon nagy szó, hogy a mai fiatalok ezt megismerhetik, és az is nagyon nagy szó, hogy ők már szabadon élhetnek és gondolkodhatnak” – mondta Barót főtere szomszédságában felállított 1956-feliratú emlékmű avatóján Sólyom László, majd megkoszorúzta az Élthes Barna szobrász alkotta emlékmű talapzatát. A gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban Kassay Péter, a kulturális és művészeti központ igazgatója házigazdaként köszöntötte Sólyom Lászlót, és az alkotóközpont tevékenységét ismertette. /Sólyom: külön magyar világ Romániában. = Krónika (Kolozsvár), okt. 27./

Frigyre lépni a szülőfölddel – Újévi harangszó 
A mai naptól elkezdjük sorozatban közölni Sylvester Lajos Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvét. A szerző a kötetben 67 – 2005. és 2010. között született – a székely-magyar közélet közel- és távolabbi múltra reflektáló írását válogatta össze.
Helyi hagyománynak is mondhatnám, hogy Erdélyben, egy helyi lapban – a Háromszékről van szó – már csupán nevem miatt is én jegyzem a lap szilveszteri számának vezércikkét.
Így volt ez az idén is. 
Az óévnek újévre váltása mélyen és magasan szimbolikus töltetű, soha nem volt azonos, mondjuk a munkahelyi műszakváltással, az egész decemberi hónap a váltás, a változások jelképeibe öltöztetett ünnepségsorozat, amely szilveszter éjszakáján tetőz, ekkor emelkedik a családi, rokoni, baráti köröket összefogó magasságba.
Nálunk, Erdélyben – de mindenhol a világon, ahol szórványban, emigrációban, kisebbségben élnek emberek – szilveszter éjszakájának a varázsát megsokszorozza az emberek virtuális egymásra találása, az üzenetváltások, jókívánságok cseréje, az egy nemzethez tartozók lelki azonosságának kifejezése, a más nációkkal történő barátságos viszony ápolásának koccintásos, jókívánságos alkalma.
Hosszú évek során úgy tapasztaltam, hogy a magyarság esetében a nemzeti, vagy nemzeti jellegű szimbólumok devalválódásának vagyunk tanúi és szenvedő alanyai. Ezért döntöttem úgy, hogy a lap élére kerülő idei szilveszteri jegyzetem a szimbólumokról szóljon.
Megszületett az írás. Íme, itt van, a maga teljességében:
Újévi harangszó
A forradalom és szabadságharc félszázadik évfordulójához egy másik is társul: 550 évvel ezelőtt a nándorfehérvári győzelemre emlékeztetett a keresztény világ harangszava. Bennünket nem nyugtalanít, hogy gondos történészek azt is kiolvasták régi feljegyzésekből, hogy a pápa őszentsége nem is ennek a győzelemnek a hírére adta ki az Imabullát, hanem Konstantinápoly visszafoglalására szólította fel a keresztény világot. A hiteles történelmi hír az, hogy a nándorfehérvári győzelem rákondult a pápai felhívásra, s a (magyar) világ azóta is úgy tudja – és ez a lényeg –, hogy győztünk, a pogányság kárpát-medencei invázióját sikerült elodázni jó néhány évig. 
2006-ban két magyar győzelemre emlékezünk, a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára és a nándorfehérvári győzelem félezer és ötvenéves harangszavára. A magyarságtól ezt a győzelmet senki sem tudja elvitatni. Az önnön kebeléből kiforduló némely, magát magyarnak mondó csoportosulás tagjai sem, akik néhány évvel ezelőtt még rákongatták saját repedt hangú véleményüket arra, miszerint ők unják a Kárpát-medence és a világ magyarságát egybeharangozó déli harangszót. Természetesen unják ők Nagy Imrének, a Magyar Köztársaság mártír-miniszterelnökének az utolsó szó jogán elmondott kívánságát is, amelyet lapunk, a Háromszék nem véletlenül emelt új esztendei falinaptára mottójául: „E szenvedélyekből és gyűlöletből szőtt perben életemet kell adni eszméimért. Szívesen adom (…) Bizonyos vagyok benne, hogy a történelem el fogja ítélni gyilkosaimat. Csak egy dologtól borzadnék: ha gyilkosaim rehabilitálnának.” 
Vajon elegen vagyunk-e, akik beleborzongunk a gondolatba, hogy vannak, akik a magyar forradalom és szabadságharc félszázadik évfordulóján megpróbálnak beleöltözni abba a gúnyába, amelyet, képletesen szólva, politikai felmenőik vagy akár ő maguk azért téptek-tépettek le bírósági ítéletekkel, hóhérkézre juttatásokkal a magyar forradalom és szabadságharc cselekvő és szószóló embereiről, hogy szíve-verésüket megállíttassák? 
Úgy tűnik, hogy 2006-ban, ebben a két évfordulós esztendőben (1456 és 1956) nemzeti szimbólumainkat is védenünk kell a privatizálók vagy az ezeket elkótyavetyélők mohósága elől. Meg kell védelmeznünk bizonyos szavainkat is, mint amilyen népünk-nemzetünk neve, a magyar idióma, amely bizonyos, magukat magyarnak mondó körökben szitok- vagy átokszóvá degradálódott. Védelemre szorul a nemzet szavunk is, amelyet egyesek elavultnak, vidékinek, az európai peremvidék szavává minősítenek. Védelemre szorul a lyukas- vagy az Árpád-sávos zászló, az olyan szimbólumok, mint a turul, a szimbólumemberek, mint gróf Czegei Wass Albert vagy Teleki Pál, akik az egykori magyarhon szívéből, Budapestről száműzettek vidékre. Védelmeznünk kell a Magyar Himnuszt, amelyet maradinak, konzervatívnak, nacionalistának is minősítenek a mindenféle másság agitátorai. 
Védelmünkre és rehabilitációra szorulnak mindazok, akiknek az utolsó szó joga sem adatott meg. Háromszékre hazabeszélve, védelmünkre szorulnak a felsőcsernátoni Rákossy Árpádok, akiket a Rákosi- (micsoda groteszk névjáték!) diktatúrában és a Kádár-féle koncepciós perben ítéltek súlyos börtönös esztendőkre. 
2006 ne legyen a történelem privatizálásának az esztendeje, szóljon azokért a nándorfehérvári győzelem harangja, és emlékeztesse azokat arra a magyar függetlenséget és szabadságot fiadzó két győzelemre, akik ezt valóban diadalra juttatták. 
Budakeszin ebben az évben Himnusz-emlékművet avatnak. Nekünk, háromszékieknek van némi közünk – és volt beleszólásunk – abba, hogy a Himnusz-emlékmű harangszava ne tizen- és néhány, hanem 64 vármegyére szabott, és a világ magyarságának egésze számára hallható legyen, mert bennünket számos alkalommal megverhettek, leverhettek, kisemmizhettek anyagi és szellemi vagyonunkból, de szabadságharcaink igéit soha nem tudták kiverni szánkból. 
Eddig a vezércikk, amely már járta megjelenés előtti szerkesztőségi útját, amikor rákondult egy előbb rémhírnek vélt információ: a Magyar Köztársaság elnöke, dr. Sólyom László jogászprofesszor nem a megszokott időben és a megszokott körülmények között mond évértékelő és évköszöntő beszédet. 
Jegyzetemet újraolvastam, és hagytam, hogy az járja a maga szilveszteri útját. Szilveszter éjszakáját családi, baráti körben töltöttük. Ezt megelőzően fiúnk, menyünk egy másik kontinensről hívott, ők is háromszékiek, csíkiak, no meg egy angol család társaságában ünnepelték, több ezer mérföldnyi távolságot is legyőzve, a mienkhez képest nyolcórányi „késéssel” a Szilvesztert.
Nekünk, erdélyi magyaroknak nem csak két himnuszt rendelt az Istenünk, hanem időbéli kettősséget is. Mi már több évtizede ezen az éjszakán kétszer bontunk pezsgőt, „román” és „magyar” idő szerint. Így történt ez a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben is, amikor, ha nem volt elérhető tévéközvetítés, vagy nem volt állami méltóságot viselő személy által elmondott beszéd, akkor valamelyik, a nemzet érzelmeit, akaratát és kívánságait reprezentáló személyiség, színész szavait hallgattuk rádión.
Idei szilveszterezésünknek nem volt éjszakai kulminációja. Sutára, lapsora sikeredett. Melankóliával, némi szomorúsággal néztünk magunkba és egymásra. Valaki megjegyezte: az idén a mi városunkban „magyar Szilveszter” órájában alig pukkan petárda, alig szikrázik csillagszóró az égre.
Egy zömében magyarlakta városban is a „másik szilveszter” – a „revelion” – volt fényekben villódzóbb, ünnepélyesebb, sajátos akusztikájával markánsabb.
Valaki a társaságunkban meg is jegyezte: ennyivel szegényebbek lehetünk, mi magyarok, már a tűzijátékra sem futja?
Lélekben talán nem is vagyunk szegényebbek, de kicsit szomorúbbak voltunk, kicsit setesutára sikeredett ez az éjszaka.
Másnap, valamelyik napszakban – mindegy volt, melyikben – végignéztem a köztársasági elnök úr, dr Sólyom László jogászprofesszor beszédét, akiről ugyancsak a Háromszék című lapban, amikor annak alkalma volt, ilyen címen írtam vezércikket: Sólyom – hadd szárnyaljon.
Mostani beszédének minden szavával egyetértek, üzenetét is vallom, és értem. Sőt, sajnálom, hogy szerény írásomban az idei Bartók-évfordulót nem említettem. A déli- és minden napszakban felhangzó harangszavak mellé társul az ő nemzetet, kultúrát integráló neve, személyisége is.
Értem én a puritánság igényét – az idei azonban azért túl miesnapira, munkanapira sikeredett. A földrajzi helyzetüktől függetlenül lélekben egy nemzethez tartozók legbensőségesebb, a leginkább reményt sugalló és reményt keltő ünnepét nem kell vezérszólam nélkül, a több szólamra éneklő kórust dirigens nélkül hagyni. „Nem csak kenyérrel él az ember.”
Úgy tudom az államelnöknek nem szíve-, hanem alkotmányos joga eldönteni, hogy mikor és miként vesz részt a nemzethez tartozók egészének lelkébe fogódzó ünnepi pillanatban.
De kell lennie egy, a nemzet egészét jelképező művésznek, a Nemzet Színészének, a Nemzet Énekesének, vagy valaki hozzájuk mérhetőnek és hasonlónak, aki a magyar Szilveszter éjszakáján, a nemzet nevében a nemzet egészének színe előtt bíztat mindig egy reményteljesebb esztendőre.
Kell akár a feddő, de mindenképp kell a bátorító, a reményt keltő ünnepi szó, a „lesz még egyszer ünnep a világon” hangulatának a szilveszteri felszikráztatása. 
2006. január 6.
Sylvester Lajos 
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből
Erdély.ma

Frigyre lépni a szülőfölddel – Háromszéki honfoglalás
Mi, erdélyi, különösen a székelyföldi magyarok 1990 után a találkozók évtizedeit éljük, nemrég szóltam arról, hogy ötévenként vagy évenként találkoznak az érettségi vizsgák izgalmait, a felnőtté válás kihívásait együtt átélők, találkoznak a főiskolák és egyetemek végzősei, van, amikor összejönnek az egy évjárathoz tartozó falubéliek, s tulajdonképpen a térségünket nyáron át behálózó falunapok is ezekre a találkozókra épülnek, ebből nőttek ki, ezekből halmozódtak össze.
Két évvel ezelőtt egy, a kalandok elől sem kitérő, sőt ezeket gyakran kiprovokáló háromszéki vezető ember, dr. Demeter János megyei tanácselnök valahol a mondákkal beültetett Maksa és Eresztevény, a Besenyői tó fölötti Óriáspince-tetőn járt, s amint ezt több alkalommal is elmesélte és nyilatkozatokba foglalta, megtetszett vala neki erről a szakrális hegyről a pazar kilátás, és megfogalmazódott benne az ötlet, hogy valamiképp alkalmat kellene teremteni arra, hogy az itt élőkkel és az innen messzi földre származottakkal megosztathassa azt a látványélményt, amelyet az Óriáspince-tető a véle szövetségre lépő és a vállára kényelmes sétával felhágó kíváncsiaknak nyújt.
A népmesék és mondák stiláris elemei a maguk természetességével épülnek be jegyzetembe. Maga a Pincetető is népmesei elem, pince szavunk a mélységek, a kút, a meder irányába mozdítják el az értelmezést és fantáziát, a pince szóval társított fogalom a magasságok felé emeli a látványt, a látomást. Észrevették ezt már évezredekkel ezelőtt is a Háromszéken élők, másképp nem erre a kenyér formájú hegyre hordták volna össze kunhalmaikat, amelyek közül egy, talán mutatóban, megmaradt.
Tudtak erről a csodás kilátóról honfoglaló és hazát teremtő székely-magyar eleink is, akik mondákkal és mesékkel beültették ezt a hegyet, megrakták az Óriáspincét mindenféle kinccsel, s rálelt ennek a kenyér alakú hegynek a titokzatos varázsára Jókai Mór és Orbán Balázs is, aki közül az előbbi már egyféle székely mitológiát is teremtve ide helyezte a Bálványosvár című regényének színhelyét, a székely rabonbánok nemzetgyűlését, amelyen azt kellett eldönteni, hogy a kunok harcias nemzetségét beengedjék-e erre a földre, vagy harcba szálljanak vélük?
Jókainak nem volt érzelmileg sem idegen ez a cipóalakú hegy, ennek a válláról, vagy a homlokáról be lehet látni Szentivánlaborfalvára, Laborfalvi Róza Benke névre hallgató családjának származás szerinti falujába. Olyan közel van ide ez alsó-háromszéki falu, hogy az az érzése a hegy hátára felsétáló gavallérnak, hogy innen a csokor virágot be lehetne dobni a hegy lábától egy kicsit arrébb egymásba fogózkodó falvakba.
Orbán Balázs, a legnagyobb székely nemcsak megcsodálta, hanem meg is örökítette ezt a hegytetőt, mondáit szorgosan összegyűjtötte és monumentális művének díszítésére, a mindenkori magyarok épülésére használta fel.
Nincs szándékomban a nagy megfigyelők sorába beállni, de Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla egyik háromszéki lírai fotóalbumának, a Felső-Háromszéknek előszavazása közben sejlett föl bennem, hogy Petőfi utolsó, Szendrey Júliához címzett levelét, amelyben Háromszék szépséges voltáról ír az a tájélmény is ihlethette, amely a medence laposára benyúló hegyek hátáról-homlokáról látható, s amely a Kárpát-kanyar koszorú hegyeivel kerített medencét, kisebb léptékben ugyan, de a Kárpát által körbeölelt lapály egészéhez teszi hasonlatossá. Háromszék medencealjának, ennek a síkságnak, rónának a pereme, a karéja kőből van rakva, akárcsak a Magyar Alföldé. Amit a Kézdiszentlélek feletti Perkőról látható panorámáról mondtam, azt a látványt most áttelepíthetem a Pincetetőre, ahonnan ez a Két Nemere és a Nagysándor csúcs felől alányúló hegy, a Perkő is látszik, de ha az Óriáspince-tetőről átnézek a Zágon és Papolc közti Láhó homlokára, ugyanez a látvány fogad: Háromszék a Kárpát-medence, a miniatürizált történelmi Magyarország kicsinyített mása.
És ha mostani látomásainkat visszavetítjük régmúlt időkbe, amelyekről Jókai, Orbán Balázs és annyian mások írtak, akkor elképzelhetjük azt, amit augusztus 20-ra virradó éjszaka a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának záró mozzanataként látni is fogunk. Láng- és füstjelzéssel, lármafa-híradással innen a Pincetetőről hírt adhatnak egymásnak a háromszéki emberek. Fényjelzés küldhető a tetőről a Bodoki hegyre, amely a Nagymurgó és a Nagycsomád déli homlokáról visszaverődik az Olt völgyébe, fénycsóva világít át majd a Baróti hegységre, amelyről Erdővidék falvai láthatják majd a lángot és értelmezhetik az üzenetet.
És a falvak, városok mindenikéből égő gyertyaként lármafa tüzek fénye villan vissza majd a Pincetetőre. Háromszék egészét bevilágító lármafás jelzés lesz ez.
Az augusztus 20-án meggyújtott lármafák nem ellenség érkezését üzenik, hanem a nagyvilágba szétszóródott magyarok hazaérkezését köszöntik, akik erre a háromnapos rendezvénysorozatra jönnek, s előbb az igazi vagy a választott szülőfalu, a város rendezvénykínálataiból részesülnek, és maguk is alkotói lesznek ezeknek. Mert az első nap, augusztus 17 Háromszék falvainak a napja. Egy nagy falutalálkozó-sorozat, amely átfogja az egész megyét, s amelyen helyet kapnak a Háromszéken vendégeskedő testvértelepülések is. Az én szülőhelyemen például szobrot avatunk a kommunizmus éveiben koncepciós perben kétszer is elítélt felsőcsernátoni Rákossy Árpád jogászdoktornak, Alsócsernátonban millenniumi zászlóavatásra és a két Csernátonban egész napot betöltő rendezvény kavalkádra kerül sor. A második nap, augusztus 18-án nagyobb tájegységek, nagyjából a régi székely székek központjának találkozóit és rendezvényeit ejtik meg Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Barót központtal.
S a harmadik nap, augusztus 19-én következik a Háromszék hegy-mellkasához ölelt nagyrendezvény az Óriáspince-tetőn.
Ahhoz hasonlatos ez, mint ami aratás, betakarítás alkalmával történik: előbb kévét kötnek a búzából, mereklyét raknak a sarjúból, majd felkalangyázzák a gabonát, buglyába rakják a szénafüvet, sarjút, s aztán asztagba, kazalba rakják a termést. A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója a szervezőkkel és a résztvevőkkel egyeztetett szándékok szerint a szülőföldhöz tartozás érzésének erősítése, szétszóratásunk nem kívánatos következményeinek mérséklésére lesz alkalmas, a családi és baráti találkozások, a szakmai, kulturális, ifjúsági, női és mindenféle civilszervezet és szövetség, hitbéli gyülekezetek találkozólánca lesz ez, s annak a Bod Péter alkotta életelvnek a jegyében öleli át Székelyföld déli térségét, amely így hangzik: „Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni nagy vétek”.
A mi hazánk, s a mi belső anyaországunk, autonómiánk alapja és záloga a Székelyföld. Nem csak a nagyvilágba szétszóródott háromszéki kortársainkat szólítjuk haza, hanem a históriai idők feledésében ködlő eleink szellemét is ideidézzük. Ez alkalomra Háromszéki Olvasókönyv címmel antológia jelent meg.
A háromnapos rendezvényt követően, augusztus 20-án a hazalátogatók és vendéglátóik a másik háromszéki látóhegyen, a Kézdiszentlélek fölötti Perkőn a Szent István napi búcsún vehetnek részt.
Árpád fejedelem évében élünk, a háromszéki új honfoglalás is ennek a jegyében is zajlik.
2007. június 29.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből
Erdély.ma,