"A 2000 című folyóirat közli Gheorghiu Dej Rákosi Mátyáshoz írt, 1955. nov. 12-én kelt levelét. A magyar Kiadói Főigazgatóság elküldte Bukarestbe Szabó Pál Nyugatalan élet című önéletrajzi művének III. kötetét azzal, hogy a könyvet adják ki a román-magyar egyezmény keretein belül. A levélben a román pártfőtitkár felhívta Rákosi figyelmét arra, hogy a könyvben /a megadott oldalon/ a román-magyar határ kérdésével kapcsolatban kiderül: a szerző erős nosztalgiát érez Erdély iránt. Az ilyen nézeteket tartalmazó könyv kiadása olyan benyomást kelthetne, mintha a két ország között "nézeteltérések lennének Erdély kérdésében. Pedig ezt a kérdést véglegesen eldöntöttük már, ami a békeszerződésben rögzítve van." "Mi határozottan visszautasítjuk a nacionalizmus és a sovinizmus bármely jelentkezését" - írja Dej. /2000 (Budapest), máj./ A szigorúan titkos levél publikálása mutatja, mi mindenre kiterjedt a román pártvezetők figyelme."

Alapvetően megíratlan a romániai magyar irodalom története, állapította meg Bogdán László, ezt jelzi a Látó /Marosvásárhely/ folyóiratban elinduló vita is. Ha valaki mégis megírná, el kellene döntenie, kik számítanak egyáltalán erdélyi írónak. Azok, akik itt éltek? Akik itt születtek? Akiknek témáiban visszakísértenek az itteni élmények? Szembe kellene nézni például Ignácz Rózsa terjedelmes életművével is. A szerző igen fiatalon, színésznőként került Magyarországra, írni kezdett, s első regényei, a Trianon után felnövő erdélyi nemzedék problémáival foglalkozó Anyanyelve magyar? (1937), a vándorszínészek sanyarú sorsát felmutató, a Rézpénz (1938) s egy sor igen érdekes, az erdélyi sors fonákságaira hajazó írást is tartalmazó novelláskönyv (Levelek Erdélyből, 1939) után harmincegy esztendős, amikor egyik legfontosabb regénye, a Született Moldovában megjelenik. Ebben a csángók sorsát, a moldvai magyarság sanyarú helyzetét mutatta be. - A Rákosi-rendszerben Ignácz Rózsát nem adták ki. Fiókban maradó regénye, az 1950-es évek első felében írt megdöbbentő, A vádlott az idei könyvhét egyik eseménye volt. /Bogdán László: Perújrafelvétel. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./

A múlt év folyamán végre megkezdték a csíkszentimrei Henter-kúria restaurálását, továbbá a Csíki Székely Múzeumnak a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 1 millió forintot hagyott jóvá a csíkszeredai Mikó-vár környéki tér (beleértve a falumúzeumot is) rendezéséhez. A csíkrákosi műemlék templom restaurálási, valamint a szentegyházi vashámor helyreállítási terveinek elkészítésére pályázatot nyújtottak be különböző alapítványokhoz. Mihály Zita muzeológus, a Csíki Műemlékvédő Egyesület elnöke elmondta, hogy a megyei tanács az idei költségvetésből tisztességes összeget különít el műemlékvédelemre. Ennek egy részét a Gál Sándor-emlékház helyreállítására fordítják. A szentegyházi vashámor helyreállításához a megyének is hozzá kell járulnia. A Henter-kúria restaurálását idén is folytatják. A Mikó-vár környékének rendezésével kapcsolatban a szabadtéri múzeum terve elkészült. /Elkészült a Mikó-vár környékének rendezési terve. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 9./

Egy Csoma Sándor-rajongó "idegen", a Nagyenyedtől a Himalájáig Kőrösi Csoma Sándorral című könyv /Bethlen Gábor Kiadó, Sopron/ francia szerzője Bernard Le Calloc'h. A Sorbonne-on jogot végzett és a közép-európai népek történelmét tanulmányozta, ezért kérte 1947-ben a francia külügyminisztériumot, hogy Magyarországra helyezzék. Diplomáciai pályáját Budapesten kezdte, de ezt megelőzően, míg meg nem szüntették, a gödöllői premontreiek francia nyelvű gimnáziumában tanított. Mint nyugati követségi titkárt, az ötvenes évek kommunistái nem nézték jó szemmel. "Gyanús" magyarbarátként ellenségnek számított. Figyelték, követték, zaklatták. 1949-ben, a Rákosi-korszakban idegennek magyar nőt venni feleségül kész kálvária volt. Öt év magyarországi tartózkodás után, 1953-ban, éppen Sztálin halála napján tért haza Párizsba magyar családjával. Rövid diplomáciai karrierje során megtanult magyarul, oroszul, szerb-horvátul, s részben finnül is. Tudományos munkássága eredményeként számtalan történelmi és földrajzi vonatkozású cikket, tanulmányt írt. Hat könyve jelent meg a témában. Kőrösi Csoma sorsa, tudós magatartása, példája élete fontos részévé vált. Eddig közel 300 cikket közölt és két könyvet írt róla magyar nyelven. A Francia Földrajzi Társaság választmányi tagja, a Francia Finnugor Társaság alelnöke és a Magyar Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagja. Le Calloc'h minden írást, könyvet, dokumentumot áttanulmányozott, ami Kőrösi Csoma Sándorról szólt. Szerkesztett is egy 4000 szócikket és fotókat tartalmazó Kőrösi Csoma-lexikont és összegyűjtött minden rá vonatkozó, vele kapcsolatos cikket, tanulmányt, relikviát. A Magyar Tudományos Akadémián is többször tartott előadást. Két földrajzi kutató expedíciót szervezett Közép-Ázsiában, járt a Himalájában és Ladakhban is. Élményeit, tapasztalatait nagy sikerű útikönyvben írta le. Újabban a magyarbarát kutatót más magyar nagyságok - Ujfalvy Károly finnugor szakértő, Munkácsy Mihály festőművész, gróf Pállfy Mária, Kinsky herceg feleségének az élete és múltja is foglalkoztatja. Idén a Kőrösi Csoma Sándor-napok előadó vendége volt. /Kicsoda Ön, Bernard Le Calloc'h? = Brassói Lapok (Brassó), 2000. máj. 5./

A csíkrákosi műemléktemplom helyreállítására a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2,5 millió forintot utalt át a Csíki Műemlékvédő Egyesület számlájára. A csíkmenasági, ugyancsak műemléktemplom restaurálásához a román Művelődési Minisztérium még tavaly 40 millió lejt utalt ki - idén 14 millióval megtoldta. Ugyanerre a célra a Magyar minisztériuma is felajánlott 700 000 forintot. /Csíki templomok restaurálása. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 13./

"Borbély Zsolt Attila reflektált Bauer Tamásnak a Népszabadságban megjelent A hazátlanság tartósítása című cikkére. "Ha egyszer végre összeállítja valaki a Szabad Demokraták Szövetsége nevű magyarországi politikai alakzat nemzetellenes ténykedésének leltárát, akkor bizton lehet egyik fő merítési forrása Bauer Tamás publicisztikai munkássága. A jó családból származó Bauer (az apja államvédelmis tiszt volt, akinek a Rákosi-korszakban elkövetett rémtetteivel kapcsolatban egyre több adat lát nyilvánosságot) cikkei igen gyakran foglalkoznak a par excellence nemzetpolitikai törekvések elvi-eszmei kritikájával. Említett írása minden lehető és lehetetlen érvet és látszatérvet megpróbál felhozni a státustörvény eszmei alapzatának kikezdésére. Úgy véli, e jogszabály alkotmányos zsákutca, mivel a határon túli magyar szervezetek: pártok, s a magyar alkotmány szerint pártok közhatalmat nem gyakorolhatnak." Bauer szerint "a státustörvény szakít a szabad identitásválasztás elvével, amely a magyar nemzetiségi törvény elvi alapja." Borbély ezt Bíró Gáspárra hivatkozva cáfolta, továbbá Surján Lászlónak a Népszabadság január 31-i számában megjelent cikkére hivatkozva. Utóbbi éppen azt fejtette ki, hogy a magyar igazolvány elnyeréséhez olyan kritériumokat kell teljesíteni, melyek éppenséggel a magyar identitás választásával kapcsolatosak. "Bauer szerint ki kell végre mondani, hogy a határon túli magyarság a trianoni utódállamok politikai nemzeteinek részét képezi, az integrálódás útját az egyes kisebbségi szervezetek kormánykoalíciós szerepvállalása jelöli ki", ez "egybeesik az SZDSZ Eörsi Mátyás által egyértelműen megfogalmazott szándékával, miszerint e párt "nem akarja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni"." /Borbély Zsolt Attila: Hazátlanság? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), február 13./"

"Az elkövetkező két évben a Reform Tömörülés (RT) célja az RMDSZ-en belüli politikai hatalom megszerzése - derül ki abból az emlékeztetőből, amely a platform elnökségének 2001. június 30-július 1. között Székelyudvarhelyen megtartott titkos ülésén készült, s amely a napokban került szerkesztőség birtokába, írta T. Sz. Z. /Tibori Szabó Zoltán/. A dokumentum szerint az RT kétéves reformprogramjának kiindulópontja az idei kongresszus volt, s egyetlen célja "a politikai hatalom megszerzése. Toró T. Tibor platform-elnök szerint "az RMDSZ egyszemélyes intézménnyé vált", s "e struktúra lényegéből fakadóan, a szövetségi elnöki pozíció megszerzése a legcélravezetőbb a belső reform megvalósításához". A célok elérése végett a platform Döntés-előkészítő Testületet (DET) hozott létre. Az első lépés Mátis Jenő szerint "Eckstein [Kovács Péter] kicsinálása. Papp Előd a kollektív bűnbocsátás híve, mindenki fehér lappal indul, s "az első botlásig" maximálisan megbíznak egymásban. Tamás Sándor szerint az RMDSZ-ben "minden tisztséget meg kell szerezni, amely potenciális kongresszusi küldötthellyel jár", s mivel "az SZKT-tagok küldöttek lehetnek, ezért kiemelt célszemélyként kell kezelni őket". Tamás úgy vélte, hogy az elnökjelöléssel fölösleges "Bálványosig várni", a személyeket nevesíteni kell. Szerinte két jelölt lehetséges: Birtalan Ákos és Toró T. Tibor. Borbély Zsolt Attila úgy látja, "az egyetlen, aki jelenleg Markót lenyomhatja, az Tőkés", Toró T. Tibornak pedig Tőkés László mellett kellene ügyvezető elnöki tisztséget betöltenie. Szilágyi Zsolt közölte: körvonalazódik "Tőkés László esetleges visszavonulása a püspöki pályáról, és határozottabb politika felé indulása". Tamás Sándor úgy vélekedett, hogy "Tőkés alkalmatlan jelöltnek is, elnöknek is". Az ülésen az RT-elnökség tagjai elosztották egymás között a teendőket. Borbély Zsolt Attila "összmagyar szervezkedéssel és szövetségi normarendszerrel", Szilágyi Zsolt "külüggyel, csángókkal, románokkal és zöldekkel", Tamás Sándor "tulajdonügyekkel és földkérdéssel", Papp Előd "önkormányzatokkal, a székely városállamokkal, oktatással, sporttal és ifjúsággal", Mátis Jenő "kis- és középvállalkozásokkal, magyarországi vállalkozói támogatási programokkal és a vállalkozói holdudvarral", Toró T. Tibor pedig "biztonságpolitikával, oktatással, művelődéssel és általános politikai vonatkozásokkal" foglalkozik. /T. Sz. Z.: A Reform Tömörülés egyetlen célja: a politikai hatalom megszerzése. A szövetségi elnöki posztért Tőkés László visszavonulna a püspöki pályáról? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21. - Ugyanezt az értesülését Tibori Szabó Zoltán a Népszabadságban Puccstörekvés az RMDSZ-en belül - kolozsvári tudósítónktól alcímmel közölte. = Népszabadság, aug. 21./ - A cikket átvette: A kolozsvári Szabadságban olvastuk. A Reform Tömörülés egyetlen célja: a politikai hatalom megszerzése. T. Sz. Z. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 22., továbbá Puccstörekvés az RMDSZ-en belül címmel a Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 22-i száma. Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság tudósítója kommentárt fűzött a Szabadságban ehhez az anyaghoz: elszomorította a Reform Tömörülés emlékeztetője. Szerinte a céljuk a politikai hatalom és vele együtt az anyagi források megszerzése. "Ennek érdekében pedig a legváltozatosabb (majdnem azt írtam, a legaljasabb) módszerektől sem riadnak vissza." A dokumentumból a bármi áron történő rombolásra való elszántság derül ki. Az MSZP-lap tudósítója szerint az anyag Rákosi Mátyás alapmondatára ("Aki nincs velünk, az ellenünk van!") és Kádár János elvére ("Aki nincs ellenünk, az velünk van!") van építve, Orbán Viktor így fogalmazott: "Aki nincs velünk, az nincs!" A "Reform Tömörülés ugyanazt az agresszív politikai stílust szeretné Erdélybe bevezetni, amelyet mentoraik, a Fidesz-politikusok honosítottak meg az utóbbi években Magyarországon." Szerinte "kiderül, hogy a nagy hatalom-megszerzési, személyiségkicsinálási és egyházkomisszárkodási stratégiák megvalósításához az ITD Hungary, illetve a Reform és a Participatio alapítványok útján Magyarországról átmosott más állami pénzek szolgálnak forrásként." Tibori bátran kiállt Markó Béla mellett. /Tibori Szabó Zoltán: Új elit, veszélyes régi eszközökkel. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./ A Népszabadság további cáfoló cikket is közölt /Tibori cikke mellett/: Tőkés László nem tud arról, hogy őt bárki is vissza szeretné vonultatni püspöki tisztségéből. Ő maga sem tervezi, hogy feladja hivatását. /A püspök nem vállal politikai beosztást. = Népszabadság, aug. 21./"

A történelem Trianon után nyolcvan év s a II. világháború után közel fél évszázad múltán most lehetőséget kínált, hogy a szétdaraboltság lelki sérüléseit valamennyire enyhítse, ez a magyar igazolvány. "Miközben ,,odaát" a hatalomra éhes ordasfalka ordít, acsarkodik ellene, olyan modorban is, amit még Rákosi Mátyás sem engedett meg magának. Ezek kavarják újfent a gyűlölködés feneketlen örvényeit. Kényelmetlenek vagyunk számukra, s van rá eset, hogy lelki fogva tartóink érzékenyebbek a dolgainkra, mint a nemzet egésze ellen támadó hol rafináltan okos, hol megtévesztett ostoba sereg. És még kényeskednek is egyesek, ha fél szájról elröppen egy kiprovokált hazaárulás szó, ami — bárhonnan nézvést, mondtuk már — tulajdonképpen nemzetárulás." – állapította meg Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: A feneketlen gyűlölet örvényei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 15./

A magyarországi választási kampánnyal kapcsolatban Makkay Józsefet megdöbbentette a főleg szocialista politikusok azon állítása, hogy Magyarországon még mindig félnek az emberek, mert a hatalmon levő kormány által úgymond megosztott ország "másik fele" nem érezheti biztonságban magát saját hazájában. Makkay ma sem érti, hogy a ioniliescuk, horngyulák, medgyesipéterek, kovácslászlók és sok-sok száz közép-kelet-európai, az elmúlt totalitárius rendszerekből átöröklött, továbbra is vezető funkcióban maradó sorstársaik miként tudnak demokráciáról, gyűlöletmentes világról szónokolni, amikor jól tudják: ha sokan bele is fáradtak üldözőik gyűlölésébe, az emlékezet tovább él. A volt kommunista utódállamok egykori pártaktivistái szociáldemokrata, szocialista bőrbe bújva a nyugati szociáldemokráciához mérik magukat, holott köztudott, hogy az igazi szociáldemokrácia képviselői politikai foglyokként sínylődtek a kommunista börtönökben, mivel elveiket nem voltak hajlandók feladni. A magukat utódaiknak tekintő mai elvtársak az egykori kommunista pártok egyenes leszármazottjai, ilyen minőségükben pedig nincs erkölcsi alapjuk egy emberibb világ illúziójával hitegetni a népet. A reformkommunisták a Rákosi-rendszert kiszolgálókhoz viszonyítva becsületesebb kommunisták, de csak kommunisták voltak. /Makkay József: A múlt elkezdődött? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./

"A magyar 56 Martin Roberts Európa története 1900-1973 kötetében fél oldalt kapott. A külföldi irodalomból hiányzik különlegessége, a (közép- és kelet-) európai történelem alakításában játszott úttörő szerepe. Mikor kezdődött a 20. század testében 56 erjedése? Lehet a az 1947-es párizsi békére, az ország orosz megszállására gondolni. Az igazi erjedést Sztálin 1953-as halála váltotta ki. Berlinben csak a szovjet tankok megjelenése tudja elhallgattatni a tömeget (1953), Poznanban lázadás tör ki. A nagyhatalmakat a szuezi válság köti le. 1956 meglepte a világot, s a Szabad Európa Rádió egymagában tehetetlennek bizonyult. Az állampárt, a budapesti kormány, Rákosi Mátyás és hívei 1945-49 óta Moszkván csüggtek, a Kremltől vártak mindent, s ezért teljesen kiszolgáltatták az országot az idegen diktatúrának. Módszeresen szétverték a történelmi osztályokat, felforgatták az ország százados emberi, közigazgatási életrendjét, megváltoztatták erőszakosan a tulajdonviszonyokat, és nem teremtettek igazságosabbat, politikai és köztörvényes perek sorozatában számoltak le ellenfeleikkel. Az osztályharc címén lefejezték a magyar értelmiség jelentős erőit is. Az Irodalmi Újság, a magyar írók legjobbjai is belefolytak az események alakításába. Az egyetemi ifjúság fogalmazta meg a követeléseket. A legvértelenebb magyar forradalom alapjaiban rendítette meg a kommunizmus legyőzhetetlenségébe vetett összeurópai hitet. /Sebestyén Mihály (a Teleki Téka igazgatója): A magyar ötvenhat. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./"

"Az 1949 januárjától a Rákosi-rendszer zsarnoksága helyett a szabadságot választó, Firenzében, majd Londonban megtelepedő Cs. Szabó László - aki 1972-es nyugalomba vonulásáig a világhírű angol rádió, a BBC magyar osztályának munkatársaként dolgozott - erdélyi származású. Nevében a Cs. betű Csíkcsekefalvát jelenti. Erdély különben is be nem gyógyuló sebe Cs. Szabó Lászlónak, írásai állandó visszatérő témája, gyermekkorának emlékeit vallomásos esszékötetekben, elbeszélésekben, de versekben is megírta. Cs. Szabó László Erdélyben című önvallomása könyv alakban 1940-ben jelent meg. /Bogdán László: A be nem gyógyuló seb. Cs. Szabó László és Erdély. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 7./ "

"Dr. Bús János alezredes, a Magyar Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárának igazgatója elmondta, hogy a második világháborúban elesettekkel kapcsolatos anyag Budapesten teljesnek mondható. Tudják, hogy Franciaországtól a Csendes-óceán partján fekvő Vlagyivosztokig, Svédországtól Dél- Ausztriáig hol vannak eltemetve magyar katonák, munkaszolgálatosok vagy hadifoglyok. A Magyar Királyi Honvédség második világháborús emberveszteségét 310-320 ezer főre becsülik. Ebben nincs benne azok száma, akik a hadifogságban veszítették életüket. A Rákosi-korszakban az elesett magyarok háborús bűnösnek számítottak. Egykor Budapesten, a rákoskeresztúri temetőben csaknem huszonötezer, az első, illetve a második világháborúban harcolt magyar honvéd földi maradványai nyugodtak. Ma csupán körülbelül harmincról tudják, hol van eltemetve. Jellemző, hogy az ötvenes években - fémgyűjtő akció keretében - a földből kihúzták a sírokat jelző vaskereszteket. - A magyar katonák földi maradványait a Szovjetunió érintett utódállamaiban hivatalosan is megőrzik. A Don menti sírokat - például - az orosz államadósság terhére újítják fel. Két központi magyar katonai temetőt alakítottak ki. Az elsőnek nevezettet Bolgyirevkában, a másodikat Rudkinó-Gremjacseben. Az előbbiben nyolcezerháromszáz, az utóbbiban csaknem húszezer magyar nyugszik. Bús János munkatársaival végzett eddigi kutatásainak eredményeit a Béke poraikra... című kétkötetes dokumentum-emlékkönyvben tették közzé. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó Irodájának internetes honlapján összesen százharmincezer, hadműveleti területen elesett katona, illetve munkaszolgálatos, valamint hadifogolytáborban elhunyt személy adatai olvashatók. Címe: www.hadifogoly.adatbanyaszat. hu. Sokan innen szereztek tudomást hozzátartozójuk sorsáról. (MTI-Press) /Kik és hogyan ápolják a katonasírokat? - Beszélgetés dr. Bús János hadtörténésszel. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 9./"

"Csurka István szerint a XX. század talán legnagyobb igazságtalansága történt a magyarsággal 1920-ban. A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) és a Magyar Út Körök Mozgalom elnöke a Trianoni békeszerződés aláírásának 83. évfordulója alkalmából tartott jún. 4-i budapesti megemlékezésen a Gesztenyés-kertben nemzeti színű zászlókat lengető hallgatóság előtt beszélt. Csurka István dicsérte a Horthy-korszak "visszaszerzés politikáját", s úgy vélte, hogy ha akkor a politikusoknak sikerült volna megteremteni "a népi, össznemzeti közakaratot, amely meg tudta volna védeni a magyarságot", akkor nem, vagy csak jóval nehezebben kerülhetett volna hatalomra a Rákosi- és a Kádár-rendszer. Mint mondta: az Orbán-kormány "halvány kezdeményezést tett" a kedvezménytörvénnyel a helyzet javítására, de ezt - Csurka István megfogalmazása szerint - szétrúgta "a piszkos MSZP- SZDSZ-hatalom". Bírálta az alapszerződéseket, s úgy vélte, hogy aki - mint például Orbán Viktor - Antall József néhai miniszterelnök és politikájának híve, "annak tudnia kell, hogy ezzel az európai és amerikai érdekek előtti szolgai meghajlást is támogatja". /Trianoni megemlékezés. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 6./"

Dec. 11-én tette közzé a Magyar Országos Választási Bizottság a dec. 5-i eredménytelen népszavazás hivatalos végeredményeit. A kettős állampolgárság kérdésében 1521143 igen, és 1428736 nem szavazat volt. Érvénytelenül voksolt 61093 választópolgár. Közben Erdélyben folytatódnak az elkeseredett hangú tiltakozások. Marosvásárhelyen az Magyar Polgári Szövetség /MPSZ/ bemutatott egy "feketelistát", amelyen ott szerepel Gyurcsány Ferenc, Hiller István, Kuncze Gábor, Fodor Gábor és Lendvai Ildikó neve. Szerintük a felsorolt politikusok a kettős állampolgárság kérdésében félrevezették a magyarországi szavazókat, ezért a szervezet bojkottálni fog valamennyi, a magyar kormánypártok népszerűségét Erdélyben helyreállítani próbáló kísérletet. MPSZ nyilatkozata szerint nem szabad túldramatizálni a magyarországi népszavazáson történteket. "A december 5-i referendum bizonyíték arra, hogy az erdélyi magyarok számára az autonómia az egyetlen megoldás, melynek segítségével itt Erdélyben megtarthatjuk az őseink által megőrzött és ránk hagyott magyarságtudatot. Ezért hát tegye félre szívéből mindenki a gyűlöletet, az elkeseredést és fogjunk össze, legyen mit továbbadjunk mi is utódainknak." Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnök leszögezte, joggal lehet haragudni a magyarországi politikai pártokra, a magyarországi közéletre, mert engedtek népszavazásra kerülni egy olyan fontos nemzetpolitikai kérdést, amelyről a magyarországi társadalom nem megfelelő, vagy gyökeresen ellentétes tájékoztatást kapott. Ezért a magyar politikumra lehet, a magyar nemzetre viszont nem lehet haragudni – mutatott rá. – Éppen a karácsonyi befogadás maradt el advent idején a vasárnapi sikertelen népszavazással – nyilatkozta Tőkés László református püspök. Véleménye szerint a voksolás óriási hullámokat vert fel a határon túli magyarság körében, amelynek tagjai ezekben a napokban mostohanemzetként néznek az anyaországra. "Én azonban nem dramatizálnám túlságosan ezt a helyzetet, a 84 év óta tartó szétfejlődés, valamint a nemzetietlen propaganda, amely Károlyi Mihálytól Rákosi Mátyáson keresztül Kádár János időszakáig tartott, mind megtette a maga hatását, viszont felhívnám a figyelmet arra, hogy olyan veszély fenyeget minket, hogy ellenségeink még inkább szembe akarnak állítani bennünket egymással." Úgy véli, óvakodni kell attól, hogy az erdélyi magyarság bármely provokáció áldozatává váljon, és még jobban szembe kerüljön az anyaországgal. /Markó: ne a nemzetre, a politikumra haragudjunk. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./ A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a szavazatok újraszámolását kéri azokban a szavazókörökben, ahol felmerül annak a gyanúja, hogy a kettős állampolgárság kérdésében leadott szavazatok összeszámolásánál az igen és a nem voksokat felcserélték – mondta Partubány Miklós, az MVSZ elnöke dec. 12-én vasárnap, a szervezet budapesti nagygyűlésén. Partubány szerint 1.139 szavazókörben tévesen számolták össze a szavazatokat az igen voksok rovására. /A magyarországi népszavazás hivatalos végeredménye. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

Magyarországi ,,kisúgók” Miskolcon, Orbán Viktor kocsija után szegődve, kamerájukkal elkapták azt a pillanatot, amikor a volt kormányfő éppen kinyitni készült csomagtartóját. A Volkswagen hátulján látható volt Nagy-Magyarország kontúrja, a közepén a H betűjellel. A bukaresti Jurnalul National február 17-i száma közölte, a paparazzók világhálóra vitték a felvételt. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy Magyarország volt kormányfője és a 2006-os választásokon ismét hatalomátvételre készülő miniszterelnök-jelölt irredenta, nacionalista, antiszemita, fasiszta, horthysta, kádárista, s minden egyéb. A bukaresti román lap a Népszavát emelte ki mint fő forrást: ,,Orbán kocsiját a revizionizmus szimbóluma díszíti.” A lap közölte Orbán Viktor válaszát is: ,,nem szégyen Magyarország régi nagyságáról tudni s az elmúlt századok kulturális értékeire büszkének lenni”. – A román embert nem botránkoztatja meg, ha nagy formátumú iskolai és hivatali falitérképeken Besszarábiát és a mai Romániát együvé ragasztva látja. A magyar irredenta veszélyt Bukarestben nem román titkosszolgálati eszközökkel ,,derítik ki”, hanem magyar médiumokból halásszák ki. Magánszorgalmú kutyák koslatnak Miskolcon, hogy a politikust megpróbálják bemocskolni, írta Sylvester Lajos. Valamikor Rákosi Mátyás panaszkodott a bukaresti elvtársaknak, hogy mennyivel könnyebb az ő dolguk, a románoknak nem kell nyolcmillió fasisztával szembenézniük. ,,Félre a múltba forduló, bezárkózó, nacionalista, enyhén klerikális rovátkákkal, amelyeket az ajtófélfára vésünk, most már máshoz kell mérni a dolgokat. Új kor, nyitott Magyarország, és ehhez új mértékegység illik” – mondta ugyanezekben a napokban Budapesten valaki. /Sylvester Lajos: A ,,kisúgók” dicsérete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 1./

A Krónika napilapban Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatban az A Hét hetilapban közölteket /Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy/, emellett Stefano Bottoni reagált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. /A Krónikának ez a száma nem jelent meg az interneten/ Az eddigiekhez képest új megvilágítás ad a vitának egy kortársnak és a vita szemtanújának, a tavaly elhunyt Izsák József irodalomtörténésznek a vallomása, melyet 1985-ben írt. a/ Földes László polgári származású kritikus és esszéíró már diákkorában hangadója volt a kommunista ifjúsági mozgalomnak. Hűséggel szolgálta korát így került Gaál Gábor bukása után az Utunk irodalmi hetilap főszerkesztői tisztébe. Hajszálra sem tért el a hatalom, a diktatúra előírásaitól. Jócskán túlteljesítette az elvárásokat, karrierizmusában osztozott nemzedéktársaival – mindent a hatalomban való részvételért – ez volt az ő jelszava is. Ebbeli mohósága idézte elő meghurcoltatását. Az ügy körül sok a legenda meg a torzítás. Izsák József felidézte a történteket. 1958-ban a Román Munkáspárt határozatban elítélte a revizionizmust, célozva az 1956-os magyarországi eseményekre. Földes László az Utunkban sietett támogatni a határozatot, példákkal bizonyítva, hogy a revizionizmus a romániai magyar irodalomban is felütötte a fejét. A támadás az Igaz Szó folyóirat és főszerkesztője, Hajdu Győző ellen irányult. Mindketten kiszolgálták a hatalmat, csak más iskolát jártak végig. Hajdu Győző a református kollégiumból indult hagyománynak tekintette a népi mozgalmat. Nem szerették egymást. Hajdu Földest kozmopolitának tekintette, Földes Hajdut narodnyiknak, népinek, aki a magyar nemzeti hagyományokat többre tartja a szocialista realizmusnál. Földes Utunkban közölt cikksorozatára válaszként Hajdu Győző egy leleplező beadványt készített a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részére, ebben leírta, hogy a Földes László Rákosi Mátyás menesztése után előtte és Sütő András előtt kijelentette, hogy Gheorghe Gheorghiu-Dejt is el kell mozdítani a párt éléről, mert ő is kiszolgálta a személyi kultuszt. Beadványát aláíratta Sütő Andrással is. Hajdu Győző behívatta Izsák Józsefet és elolvastatta vele beadványát, véleményét kérve. A szobában ott ült némán Sütő András is. Izsák József megpróbálta lebeszélni Hajdu Győzőt a beadvány elküldéséről, de hiába, nem hallgatott rá. A beadványt Kovács György író, központi bizottsági tag juttatta el az illetékesekhez. Ezután Kolozsváron pártgyűlést hívtak össze, ahol Földest leleplezték és kizárták a pártból. Marosvásárhelyen is összehívtak egy Földest leleplező gyűlést. A gyűlésen Hajdu Győző közölte, itt is van egy Földes-bérenc, mégpedig Izsák József. Izsák az ülésen nem válaszolt a vádaskodásra. Földes Lászlóval nagy tragédia nem történt, megmaradt főiskolai állásában, rövid ideig nem közölhetett. Utolérte a karrieristák végzete. Rehabilitálása után próbáltak mártírkoszorút vonni a feje köré. Valójában nem mártírja volt ő a hatalomnak, hanem pallosa. Nemsokára, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála előtt újból közölhetett, visszavették a pártba, a bukaresti A Hét főszerkesztő-helyettese lett. A Földes-ügy minden ódiuma Kovács Györgyre hullott, valósággal kiközösítették az irodalomból. Izsák többször kérte őt, írja meg az utókor számára a történteket. Kovács György Izsák Józsefnek Sütő András szerepéről elmondta, hogy Sütő András 1956 őszén megtagadta a magyar forradalmat „ellenforradalomként” elítélni, több írótársával együtt. Végül bizonyos szervek nyomására aláírta, de ezt az ellenállást a felettes szervek nem bocsátották meg. Kolozsváron 1956-ban Földes László is „ingadozott”. Példát kellett statuálni, állította Kovács György, egy írót fel kellett áldozni. Ki legyen az? Sütő vagy Földes? 1958-ban úgy döntöttek, hogy Sütő a nagyobb író, őt kell menteni, és felvonultatják éppen Földes ellen. – Végülis Földest nem érte végzetes csapás. /Izsák József: Földes László meghurcolásának történetéhez. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ b/ Stefano Bottoni a Krónika napilap kérésére reflektált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. A Földes-ügy szereplői mindannyian magyarok voltak, az akkori baloldal, a hatalmon levő értelmiség legismertebb alakjai. Bottoni a hozzászólások többségéből azt érzi, hogy az ügy résztvevőit még mindig összetartja egy képzeletbeli kötelék. Mai ködösítésre készteti őket. Bottoni döbbenettel olvasta, hogy Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője hozzászólását azzal zárta, „a múlt sokkal bonyolultabb, mint azt Sipos Géza véli” /A megszakított csendről, A Hét, márc. 3./ Bottoni megállapította, hogy K. Lengyel Zsolt, Bárdi Nándor és Vincze Gábor alapkutatásai nem épültek be az erdélyi értelmiség önismeretébe. A közelmúlt feltárásában Romániában óriási változások indultak el az utóbbi 8-10 évben. Van azonban egy terület, ahova a román történészek nemigen hatoltak be: az erdélyi magyar társadalom működési zónájába. Nem írtak arról, „hogy kik juttatták börtönbe magyar szekustiszteknek tett jelentéseikkel a Bolyai Tudományegyetem diákjait, tanárait 1956 után, vagy arról, miként hálózta be az állambiztonság szívélyes magyar emberekkel/ügynökökkel a magyar kulturális intézményeket.” /Stefano Bottoni: Akarják-e tudni? = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ c/ Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatos vitát. Stefano Bottoni Olaszországban élő történész a magyarországi Korall társadalomtörténeti folyóirat 2004 decemberi számában közölte A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmányát. Ennek akkor nem volt nagyobb visszhangja. Salamon Márton László összegzése kiegészíthető azzal, hogy az A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17-i száma újraközölte Bottoni tanulmányát azután indult meg a vita. A vitacikkek eddig az A Hét hasábjain láttak napvilágot, most adott hírt a vitáról a Krónika. Salamon Márton László szerint a vita két romániai magyar szereplőt hoz kínos helyzetbe, Gálfalvi Zsoltot, a Román Televízió igazgatótanácsának RMDSZ-es tagját, a Magyar Pen Klub elnökét és Sütő András írót. Sütő András „légből kapott és gyalázatosságában bíróságért kiáltó” állításnak nevezte Traumát oldó emlék címmel megjelent írásában Stefano Bottoni azon állítását, miszerint „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő”. Sütő András a feljelentő levelek kapcsán azzal védekezett, hogy Hajdu csak véleményeket kért az Igaz Szó Földes által elmarasztalt szerkesztőiről. Gálfavi Zsolt ugyanebben a számban csapdahelyzetekre hivatkozott. /Salamon Márton László: Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy. „Tündérország sötét oldala” = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./

Sokan reménykedtek abban, hogy az idei választások nyomán fordulat következik be a magyar politikai életben, s a Fidesz veszi át a kormányrudat. A határon túli magyarság jelentős többsége is erre számított. Vélemények hangzanak el azóta is, miért lett a kampány kimenetele az, ami. Mondják, hogy a Fidesz bedarálta a kisebb jobboldali pártokat. Koncz Attila például nem átallotta azt állítani, hogy a Fidesz „Rákosi legjobb tanítványaként szalámizta az MDF-et”. Úgy látszik, nem tudja, Rákosi módszerének a kommunista vezérlésű politikai rendőrség, az ÁVO és a szovjet politikai rendőrség, az akkor még NKVD is szerves része volt. Ezek szerint tehát a Magyar Demokrata Fórum (MDF) a Fidesz miatt jutott oda, ahova: 1992-ben a Fidesz zárta ki az MDF-ből Csurka Istvánt és társait; nem Szabó Iván és társai váltak ki az MDF-ből és hozták létre a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP), mert ez a Fidesz műve volt; tavaly nem Dávid Ibolya és társai zárták ki az MDF országgyűlési csoportjának majdnem a felét, köztük Lezsák Sándort, az MDF egyik alapítóját és vezéralakját, hanem a Fidesz. Ghiczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) egykori elnöke volt az, aki addig fészkelődött elnöki székében, mígnem szétverte saját pártját. És mi történt a Független Kisgazdapárt háza táján? Torgyán József, a párt elnöke volt az, aki 2002 előtt, kormányszövetségben a Fidesz-szel, bezáratta a párt székházának kapuját és nem engedte be a vezetőségi tagokat. Addig-addig, míg őt is kizárták a maradék pártból. A Magyar Szocialista Munkáspártból lett Magyar Szocialista Párt, bár tagadja, de megőrizte szülője módszerét. Ugyanezt alkalmazza Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) is. Goebbels mondta: a hazugságot addig kell ismételni, mígnem igazság lesz belőle. 1998-ban, miután a Fidesz került kormányra, az MSZP-SZDSZ megrémült, nyomban elindították a suttogó propagandától a nyílt támadásig terjedő hazugságfröcskölő gépezetüket. Szájról szájra terjesztették és terjesztik, hogy Orbán Viktor cigány, eredeti neve Orsós. „Csalnak, lopnak, hazudnak”, harsogták. Nyugaton terjesztették, hogy Orbán Viktor faj- és zsidógyűlölő. Horn Gyulával, az ’56-os pufajkással, Kovács Lászlóval, Kádár elvtárs sírig hű tanítványával az élen, a sajtószabadság „védelmében” tüntettek. Az „árokásó” Fidesz „kettészakította az országot” – Kádár idején bezzeg példátlan volt az egység: az ávósok, a III/III-as, a III/II-es ügynökök, a pártkáderek, a pufajkások és az értelmiségiek, a munkások meg a parasztok „egysége”, írta Asztalos Lajos. Orbán Viktor az autópályák építéséhez az apja bányáiból szállított dolomittal hatalmas vagyont harácsolt össze – nem úgy, mint „szegény” Gyurcsány. Keller László, a „nagy” MSZP-s vegy-ész „kiderítette”, felbecsülhetetlen kárt okozott, mert a dolomit az esővíztől „kénsavat fejlesztett”, ami „szétmarta” az utakat. Most, a választási kampány idején viszont arról zengett a kórus, hogy a Fidesz-kormány alatt „egyetlen km” autópálya sem épült. 2001 végén, 2002 elején a 23 millió románnal ijesztették a népet, 2004 novemberében 800 000 határon túli volt a mumus. Közben a költségvetési hiány eddig nem látott méreteket ért el, az államadósság pedig rekordmagasságot. /Asztalos Lajos: Választások, MDF-bedarálás és egyebek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./

Vetró András szobrászművész kézdivásárhelyi műtermében elkészült Rákossy Árpád jogászdoktor portrészobra, amely a tervek szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján kerül a felsőcsernátoni református templom előtti szobortérre. Rákossy Árpád a Rákosi Mátyás-féle magyarországi koncepciós perek első áldozatainak egyike volt, aki a kecskeméti bírói tanács elnökeként kezdeményezte két tanyasi ember bűnperének átsorolását az önvédelemből elkövetett gyilkosság kategóriájába, hogy az elkövetőket a halálos ítélet elől megvédhessék. A gyilkosság a háború utolsó évében történt, egy tanyasi gazda vasvillával agyonszúrta azt a részeg szovjet katonát, aki miután feleségét és lányát molesztálta, a gazdát az istállóba tuszkolta, hogy ott végezzen vele. A gyilkosságra négy év múltán derült fény. Rákossy Árpád első büntetéséből 1956 februárjában szabadult, felezéssel. Az 56-os forradalom és szabadságharcban való részvételéért újra bebörtönözték. Életét és a családjáét teljesen tönkretették. Gyermekei Magyarországon élnek, a kétszeres áldozat porait, utolsó kívánsága szerint, a felsőcsernátoni temetőben helyezték örök nyugalomra. Rákossy Árpád 1940-48 között Sepsiszentgyörgyön és 1945-ben rövid ideig Kézdivásárhelyen teljesített szolgálatot, felesége is kézdivásárhelyi volt. A szobrot Székelyudvarhelyen öntik bronzba. A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és a csernátoni Bod Péter Közművelődési Egyesület felhívással fordult a megye lakosságához, hogy a szobor elkészítéséhez szükséges összeget adományok révén teremthesse elő. Rákossy Árpád szobra a kisborosnyói ’56-os emlékkő és a sepsiszentgyörgyi emlékmű mellett a harmadik ’56-os emlékjel lesz, amelyet Háromszék megyében az 50. évfordulón elhelyeznek. /(sylvester): Elkészült Rákossy Árpád szobra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 16./

A tűrőképesség határát súrolta a hírhedt „négyesfogat” – Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József – törvénytipró gazdaságpolitikája. 1953-ban Rákosinak le kellett mondania miniszterelnöki tisztségéről, helyette a szovjet vezetés Nagy Imrét jelölte ki. Megalakult a Nagy Imre-kormány, a miniszterelnök parlamenti programbeszédében új gazdaság- és népbarát politikát hirdetett meg. A pártapparátusra és a hírhedt Államvédelmi Hatóságra (ÁVH) támaszkodó Rákosi rögtön elkezdte az aknamunkát. Közben Moszkvában is megfordult a széljárás, Rákosi szabad kezet kapott „az antimarxista” Nagy Imre félreállítására. A forradalom előzményei között volt az 1949-ben kivégzett kommunisták, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András, az úgynevezett Rajk-ügy elítéltjeinek, 1956. október 6-án történt újratemetése, amelyen az eseményen résztvevő mintegy húszezer ember ÁVH-ellenes jelszavakat skandált. Budapesten a Műszaki Egyetemen október 22-én tartott gyűlésükön fogalmazták meg azt a 16 pontot, amely a forradalom elfogadott programja lett. A cikk felvázolta a forradalom főbb eseményeit, a forradalom leverését, a megtorlást. 1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimesi Miklós újságírót, több társukat pedig börtönbüntetésre ítélték. Történt mindez annak ellenére, hogy Kádár János kezdetben ígéretet tett: senkit sem fognak bebörtönözni a forradalomban játszott szerepéért. A magyar forradalom mély hatást gyakorolt a romániai magyar, de nem csak a magyar közvéleményre. Október 24-én, Mátyás király szülőházában, Kolozsváron tartottak gyűlést a képzőművészetis hallgatók. A Szekuritáté már másnap megkezdte a letartóztatásokat. A temesvári egyetemi hallgatók 1956. október 30-i gyűlésükön, többek között, a szovjet csapatok Romániából való kivonását, a beszolgáltatások enyhítését, a munkások béremelését, és az egyetemi autonómia szavatolását követelték. Válaszként a Szekuritáté tömeges letartóztatásokat hajtott végre. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium néhány diákja kezdeményezésére létrejött a Székely Ifjak Társasága (SZIT). A SZIT tagjait letartóztatták, a kolozsvári katonai törvényszék pedig súlyos börtönévekre ítélte őket. Az 1956. november 4-én Brassóban létrehozott Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) volt a legnagyobb valamennyi erdélyi szervezkedés közül. Egy év múlva tömeges letartóztatásokkal, és hetvenhét EMISZ-es fiatal bebörtönzésével válaszolt a hatalom. Letartóztatták az érmihályfalvi Sass-féle csoportot, a mezőfelei Kacsó Tiborékat. A Partiumhoz kötődik a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a SZVISZ, amelynek több tagját súlyos börtönévekre ítélték. Letartóztatták az ún. Dobai-csoportot is. A Szoboszlay Aladár katolikus plébános köré tömörülő csoport a kommunista rendszer megdöntését célozva a többpártrendszer bevezetésének szükségességét és tervezetét vázolta fel. A Szoboszlay-perben ötvenhat elítéltnek közel 1300 évnyi börtönbüntetést, tizenegy halálos ítéletet osztottak ki, tíz kivégzést végrehajtottak. /Papp Annamária: Magyarország, Erdély – 1956. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

Késő délután, este forradalmi hangulatot idéz a budapesti Kossuth tér. Azután jön az éjszaka, pár tucat ember maradt. Nincs forradalom, nincs lázadás, egyszerű politikai tüntetések zajlanak csupán. Miféle demokrácia az, ahol magas rangú állami vezetők hazudnak, ahol a kormány által kibocsátott adatok valótlansága a Rákosi-korszak legsötétebb éveit tükrözi, ahol csorbul a sajtószabadság s ahol semmibe vesznek egy, a közelmúlt Európájának történelmében szinte példátlan tüntetéssorozatot? – kérdezte Szondy Zoltán. Tavasszal a magyar baloldal megnyerte a parlamenti választásokat. Utólag kiderült, hogy ezt a győzelmet hazugságokkal érték el. A magyar demokrácia gyengeségének legfőbb jele pedig az, hogy ezért csak az úgynevezett „jobboldali” emberek háborodtak fel. Gyurcsány kivár, a szocialisták kivárnak. Várják a telet. A hideg hazakergetheti a tüntetőket. /Szondy Zoltán: Budapesten várják a telet. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 12./

Sylvester Lajos Török Józseffel, a Volt Po­liti­kai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének el­nö­kével áttekintette az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki emlékjeleit. Az előző években elhelyezett emlékjelek: Kézdivásárhelyen, a református temetőben a Szoboszlay-per áldozatainak állítottak kopjafát, Torján ugyancsak kopjafa emlékeztet Ábrahám Árpád római katolikus pap mártírhalálára, Sepsibükszádon kopjafás kőtömb örökíti meg Ábrahám Árpád emlékét, és az egykori iskola – ma óvoda – is a kivégzett forradalmár nevét viseli. Az idei félszáz éves évfordulóra legelőször Kisbo­rosnyón emlékeztek kő­tömbös, kopjafás emlékállítással. Ez az első olyan emlékmű, amely a háromszéki származású, halálra ítélt és kivégzett forradalmárokról és a börtönben elpusztult emberek emlékére állítottak. Kisbo­rosnyó, a nem egészen négyszáz lelkes falu többnyire önerőből egy egész magyar történelmi emlékjel-parkot hozott létre. Damó Gyula nyugalmazott tanító és falusfelei a Kárpát-medence magyarsága egészének állított ,,emberségből példát, vitézségből normát”. A budapesti turulmadár-ellenes balliberálisokat kellene ebbe az apró falucskába invitálni, hogy a magyar történelem jelképeiről és jelképszemélyiségeiről valamit megtudjanak, írta Sylvester Lajos. 1956-ra emlékeztető térplasztikai alkotás készül, és emlékparkot építenek Sepsiszentgyörgyön. Az emlékmű Vargha Mihály szobrászművész díjnyertes pályázata alapján készül el. A harmadik emlékművet Vetró András tervei alapján Felsőcsernátonban fogják elhelyezni. A szervezők elsősorban a jogászok támogatására számítanak, a felsőcsernátoni, koncepciós perben kétszer elítélt Rákossy Árpád a Kárpát-medence legnevesebb, 1956-ért is szenvedő jogásza volt, aki először Rákosi Mátyás pribékjeinek karmai közé került, majd az 1956-ot megtorló kádáristák börtönébe. /Sylvester Lajos: 1956-os emlékjelek Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./

Székkutason ikerkopjafákat állítottak a Rákosi korszakban halálra ítélt és kivégzett két fiatal tanyasi férfiú emlékére. A kopjafákat nem valami közület, alapítvány vagy hivatal állította, hanem Rostás János, a két mártírral együtt halálra ítélt falusi ember, aki 1950-ben még fiatal legény volt. Büntetését életfogytiglanira mérsékelték, és tízévi fegyház után szabadult. Megjárta a szegedi Csillagbörtönt, Márianosztrát. A magyarországi Fehér Gárda-monstrumper kevésbé ismert. Megjelent egy vaskos kötet, amely a periratokat is tartalmazza. A Fehér Gárda az ‘50-es években az egész országot behálózó szervezkedés volt, amelynek az a különlegessége, hogy főleg falusi emberek kapcsolódtak be az ellenállási mozgalomba. A beszolgáltatások, padlásseprések, letartóztatások, az osztályharc brutalitása és igazságtalansága-embertelensége hajszolta az embereket a mozgalom felé, akik, az amerikaiak segítségében reménykedtek. A mozgalmat, még mielőtt tagjai valamit is cselekedhettek volna, a beépülő ávósok felgöngyölítették, a résztvevők többségét azonosították, és a hatósággal lekapcsoltatták. A két, Hódmezővásárhely környéki halálra ítélt a fő szervezők közé tartozott, a mozgalom első emberei voltak. A szervezkedésben részt vevők nem is ismerték egymást, csak azt a négy-öt főből álló szűkebb kört, akiket beszerveztek, s akik a maguk során újabb tagokat toboroztak. Jellemző a Fehér Gárda megnevezés is, amely a bolsevizmussal szembeszegülő oroszországi polgárháborúra utal. Rostás János szabadulása után Budapesten telepedett le, mert vidéken, lévén büntetett előéletű, sehol sem kapott munkát, a ‘90-es rendszerváltoztatás után kezdett hazajárni Székkutasra, ahonnan valamikor elhurcolták. Gazdálkodott, olajütő malmot létesített, amelyet egészsége megromlása miatt kellett eladnia. Elhatározta, hogy a két egykori mártírnak saját költségén állít emléket Székkutason. Rostás János a szegedi klinikán találta meg azokat a dokumentumokat, amelyek szerint a kivégzettek tetemét átadták az egyetemi klinikának, ahol a holttesteket feldarabolták, és kukákba rakva klinikai maradványként a megsemmisítő helyre szállították. Idén március 15-én volt az ikerkopjafák ünnepélyes avatása. Beszédet mondott Lázár János országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, Rostás János és a kopjafa készítője, a sepsiszentgyörgyi származású Balázs Antal /akit Kopjás Antinak hívnak/ is szólott az egybegyűltekhez. Rostás János elmondta, hogy Székkutas önkormányzatának javasolta: a jelenlegi Kun Béla és a Ságvári Endre utcanevek helyett a kommunizmus ellen fellépő és mártíriumot szenvedő két ellenálló kapjon utcanevet. A szocialista többségű tanács kezdetben egyetértett a javaslattal, de utólag egy férfi és egy nő aláírásgyűjtésbe kezdett az utcanevek megőrzése érdekében. Többek között arra hivatkoztak, hogy az utcanévváltoztatás ,,időbe és pénzbe” kerül. Amikor Lázár János polgármester felajánlotta, hogy a hivatal illetékes személyzetét az akció befejezéséig kirendeli a helyszínre, és hogy a személyi iratok kicserélésének költségeit magára vállalja az önkormányzat, a székkutasiaknak ezt a csoportját ezzel sem győzte meg. Így állt elő az a helyzet, hogy Székkutason két, virágkoszorúkkal körülbástyázott kopjafa őrködik a Rákosi-korszak két mártírjának emléke fölött, s ugyanott bolsevistákat idézik az utcanévtáblák. /Sylvester Lajos: Háromszéki kopják Székkutason (mártírok és gyilkosok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./

Dr. Berényi Károly települési képviselő, a határon túli magyar ügyek hódmezővásárhelyi tanácsnoka Szentegyházán az erdélyi magyarok önszerveződésének támogatására elkülönített költségvetési forrásból pénzösszegeket adott át erdélyi partnereiknek, Hódmezővásárhely itteni tiszteletbeli polgárainak. A támogatottak közül a lista élén a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület állt, amely felvállalta dr. Rákossy Árpád felsőcsernátoni származású ügyvéd emlékművének – a felsőcsernátoni Bod Péter Általános Iskola elé kerülő bronz mellszobor – felállítását. Hódmezővásárhely nagyvonalú gesztusával segít befejezni a Rákosi- és a Kádár-korszakban koncepciós perekben elítélt jogászdoktor szobrának elkészítését. A hódmezővásárhelyiek jelentős összeggel támogatták a szentegyházai Gyermekfilharmónia Alapítványt, egy évig biztosítva a Szentegyházi Hírlap című, információs-kulturális újság megjelenését és az alapítvány által vásárolt régi székely ház felújítását. A csekefalvi unitárius egyházközösség az unitárius parókia felújításhoz kapott támogatást, a Tarcsafalvi Egyesület a megrongálódott iskolaépületet javíttathatja ki, és támogatásban részesült a parajdi Áprily Lajos Emlékház egy Ki tud többet Áprily Lajosról? című verseny lebonyolítására. Ezek a támogatások olyan időszakban érkeztek Erdélybe, amikor a magyar politikai és gazdasági élet súlyos válságban van. A tizenhét éven át polgári vezetésű Hódmezővásárhelyt a jelenlegi kormányzat hátrányos megkülönböztetéssel sújtja, s olyan anyagi elvonásokkal ,,bünteti”, amelyek botrányosak és kormányzathoz méltatlanok. A kórház esetében az ,,ágyelvonások” a legdrasztikusabbak, 60 százalékon felüliek. Dr. Berényi Károly ismételten felhívta a figyelmet arra a lehetőségre, amelyet a határon túli magyaroknak mintegy jóvátételül ajánl fel a 2004. decemberi népszavazás lehangoló eredménytelensége miatt felelősséget érző alföldi város, Hódmezővásárhely lakossága. A Hódmezővásárhely Tiszteletbeli Polgára cím elnyerésére csupán egy bejelentkezési levelet kell elküldeni postai vagy elektronikus úton a jelentkezők személyes adataival és pontos lakcímével Hódmezővásárhelyre. /Sylvester Lajos: Hódmezővásárhelyiek jobbja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./

„Ugyanazt az elvet érvényesíti az RMDSZ, amit annak idején Rákosi Mátyásék vallottak: aki nincs velünk, az ellenünk” – jelentette ki a Krónikának Makkay József, az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztője a Communitas Alapítvány idei sajtópályázatának eredményét értékelvén. A 790 ezer lejes támogatási keret elosztási listája a napokban felkerült a Communitas honlapjára. Az RMDSZ tevékenységéhez kritikusan viszonyuló, anyagi nehézségekkel küzdő Erdélyi Napló sem az idén, sem tavaly, sem tavalyelőtt nem kapott támogatást abból a keretből, amelyet a román költségvetésből az alapítvány a magyar kisebbség kulturális programjaira oszt szét. Ezzel szemben Verestóy Attila szenátor többségi tulajdonában levő Erdélyi Riport hetilap tavaly húszezer, idén harmincezer lejt könyvelhetett el pályázatai nyomán. A lap főszerkesztője, Szűcs László maga is jelen volt a pénzosztó testületben. Elmondta, nem vett részt az általa képviselt lapokról szóló szavazásokon. A Communitas-forrásból bőségesen merítettek az RMDSZ-közeli napilapok. A Verestóy-tulajdonban levő Új Magyar Szónak, valamint a Népújságnak 15-15 ezer lejes támogatást ítélt meg a testület. A szövetséghez kritikusan viszonyuló Krónika pályázatait elutasították, a szintén kritikus Háromszéknek pedig be kellett érnie kétezer lejjel. Ambrus Attila, a MÚRE elnöke is problémásnak tartotta a Communitas pénzosztását. Elmondta, a szaktestületben fele-fele arányban vannak aktív újságírók és politikusok, így elkerülhetetlen, hogy a politikai szempontok is megjelenjenek a döntésekben. Kelemen Hunor, a szaktestület elnöke nem válaszolt a Kritika munkatársának telefonhívásaira. /Gazda Árpád: Pártpénzek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 8./

Az anyaországi rendszerváltozás nyomán megszűnt a monolitikus régi képzőművészeti szövetség egyeduralma, az új törvények lehetővé tették új művészeti egyesületek alakulását. Az utóbbi években azonban a támogatások összege fokozatos csökkent, ez idén a mélypontra süllyedt. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium nem írta ki a szokásos pályázatot, teljes egészében megszüntetve a körébe tartózó művészeti egyesületek támogatását. Mindezt a nyilvánosság megkerülésével, az érintettek tájékoztatásának mellőzésével tette. Amikor a több mint harminc szakmai egyesületet tömörítő, Butak András vezette Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége (MKITSZ), amelynek a kolozsvári székhelyű Barabás Miklós Céh is tagja, az ügyben felvilágosítást kért, a szakállamtitkár válasza kimerült a pénzhiány közlésében. A minisztérium kultúrátlanító intézkedése, a támogatások teljes megvonása következtében 2008-ban kétségessé válhat több kiállítás és tárlat. A megszűnő egyesületekkel sokrétű művészeti tér számolódik fel. A helyén nem lesz semmi. Ez lenne a minisztérium célja? – tette fel a kérdést Kováts Albert a magyarországi Műértő folyóirat legújabb számában. „Ez a jövő a legsötétebb múltat, azaz a Rákosi-korszakot idézi” – nyilatkozta a Magyar Nemzet május 30-i számában Stefanovits Péter Munkácsy-díjas. Az Ernst Múzeum megszüntetésével, „az értékek pusztításával” kapcsolatban pedig úgy vélte: „a nyilvánosság újabb lehetőségét veszítik el a művészek, hiszen olyan műhely szűnik meg, amely hét éven keresztül karakteres programot valósított meg. ” /N. J. : Kultúrtalanító kulturális minisztérium. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./

Hatvan éve van Bukarestben magyar napilap: 1947. szeptember 1-jén alapították meg a Romániai Magyar Szót. Ebben az időben eldőlt: a trianoni határokat nem fogják kiigazítani. A magyaroknak (a határok mindkét oldalán) el kellett fogadniuk, hogy a nemzet jelentős része kisebbségbe szorult. A hatvan év eseményei: kitelepítések, lázadások, börtön, diktatúra, beolvasztási kísérletek. Ezeket az eseményeket követi végig az ÚMSZ évfordulós sorozata, bemutatva a kor dokumentumait. A dokumentumok Varga Andrea történésznek köszönhetők. A Nagy Ferenc miniszterelnök vezetésével 1946. április 9-18-a között Moszkvában járt magyar kormánydelegáció Sztálinnal és Molotovval folytatott tárgyalása a párizsi béketárgyalásokat megelőző legfontosabb magyar külpolitikai kezdeményezése. A látogatás célja az volt, hogy a magyar kormány megszerezze a szovjet vezetők támogatását a magyar békecélokhoz. Azonban a moszkvai tárgyalások valójában a Magyar Kommunista Párt és a szovjet vezetés által közösen megrendezett politikai színjáték részét képezték. A kommunisták, a többi politikai párthoz hasonlóan, kizárólag belpolitikai ügyekkel voltak elfoglalva. Az MKP tudta, hogy a döntő szó a szovjetekké lesz. Az MKP 1946. január közepén offenzívát indított a választásokon nyertes Kisgazdapárt meggyengítésére, illetve a kommunista párt gazdasági és hatalmi pozíciójának megerősítésére. Követeléseiknek tömegmozgalmak szervezésével, majd pedig a Baloldali Blokk létrehozásával adtak nyomatékot. Rákosi Mátyás, az MKP vezetője tapogatózó tárgyalásokba kezdett Moszkvával annak kiderítésére, vajon a szovjet vezetők hajlandók lennének-e bizonyos magyar területi követelések támogatására. A szovjetek beleegyeztek abba, hogy a béke-előkészítéssel és a különböző gazdasági problémákkal kapcsolatos kérdések megbeszélésére magyar kormánydelegáció utazzon Moszkvába. Rákosi még a területi igények támogatására is ígéretet kapott, ezt azonban a szovjet vezetés nem vette komolyan. A magyar kormány, a Minisztertanács 1946. április 8-i rendkívüli ülésén értesült arról, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök vezetésével kormánydelegáció indul a szovjet fővárosba; ez azt jelenti, hogy a végleges engedély Moszkvából csak április 7-én vagy 8-án reggel érkezett meg. A delegáció útja –kormányszinten, illetve diplomáciai úton nem volt előkészítve. Gyöngyösi János külügyminiszter a béke-előkészítéssel kapcsolatban két fő problémát kívánt Moszkvában a szovjet vezetőkkel megbeszélni; az egyik, hogy a csehszlovák kormánynak a szlovákiai magyarokkal szembeni politikája miatt a területi kérdést lényegében Csehszlovákia veti fel, a másik pedig a magyar-román határ Magyarország javára történő módosításának kérdése. A szovjetek fényes fogadást rendeztek, mindent elkövettek, hogy a magyar politikusok úgy érezzék, két egyenrangú állam vezetőinek tárgyalásairól van szó. A szovjetek a magyar kormánydelegáció moszkvai tárgyalása idején biztosították a román kormányt, hogy a Szovjetunió védelmezni fogja a fennálló magyar-román határt. A magyar kormányküldöttség április 18-án történt hazaérkezése és a Külügyminiszterek Tanácsának május 7-i párizsi döntése közötti időszakban a magyar politikai életben reménykedő hangulat alakult ki a Romániával szembeni területi igények tekintetében. Nagy Ferenc, Gyöngyösi János külügyminiszter bizakodóan nyilatkoztak a kormánydelegáció útjának sikerességét és a Romániával szembeni területi igény érvényesítésének lehetőségét illetően. Rákosi nagy beszédet tartott Békéscsabán, kifejtette, hogy a magyar kormányküldöttség moszkvai útja a legteljesebb sikerrel járt, és kiemelte, hogy a delegáció a magyar békecélokhoz megnyerte a Szovjetunió jóindulatát. Mindezek után a Külügyminiszterek Tanácsa május 7-i ülésének határozata, amely szerint a békeszerződésben Magyarország és Románia között az 1939-ben fennállott határokat kell rögzíteni, hideg zuhanyként érte a magyar közvéleményt. Nagy Ferenc ezután azt hangoztatta, ez nem végleges döntés, a békeértekezleten lesz még lehetőség a kérdés újratárgyalására. A Szabadság közölte Gyöngyösi János külügyminiszter feljegyzését az 1946. április 10-i moszkvai tárgyalásról. Gyöngyösi külügyminiszter előadta a tervezetet: annyi románt csatolnának Magyarországhoz, amennyi magyar Erdély területén marad. Ez lenne a biztosítéka annak, hogy a két ország a maga nemzetiségi kisebbségét egyenjogúságban fogja részesíteni. Erdély nyugati határán 22000 km2 területet jelölnének ki, lakosainak száma kb. másfél millió. Ezen a területen kb. 900 000 román lenne és Erdélyben még mindig 180 000-rel több magyar, vagyis 1080 000. Ha ebben rendszerben sem tudna a két nemzet megegyezni, akkor lakosságcserével ezen területen az egész erdélyi magyarságot el lehetne helyezni. A tervet Sztálin érdeklődéssel hallgatta, majd közölte, hogy még megfontolják a dolgot, és hogy még találkozni fognak. /Isán István Csongor: Az RMSZ alapításának körülményei. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./

Lászlóffy Csaba író a hetvenéves kassai Gál Sándort költőt idézte fel, aki azon töprengett, mit kell (lehet még) tenni, hogy egy nemzet megmaradjon világháborús atrocitások s az erőszakos üldözés – a kitelepítések után. Sok minden változott; de a nagyhatalmi szó a döntő ma is. Az üzenet elveszett, mert „nem volt száj mely tovább adja / a meghallásra nem volt fül”. A neves felvidéki előd, Mécs László /1895-1978/ költői hangja optimista volt egykor: „A mélyből kezdje, ki magasba készül(...) nagy szemétől a halottnak / egyszer ragyogni kezd a katakomba”... Azután a diktatúra idején, a Rákosi-korszakban már így írt: „Nem tudják, mit cselekszenek!” Erre jött aztán a hetvenes évek végén Gál Sándor kiáltása: „uram hitetlenül hívlak a mélységből”, mert „alávettettünk nem szaporítod e népet de hagyod elveszni...” – és a költő sorolni kezdte közössége veszteségeit: „a kiszakítottakat / a kiszakadókat / a meg nem születetteket...” /Lászlóffy Csaba: A létezés esélye. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./

A Magyar Kisebbség idei 1–2-es számából (A pártállami diktatúra titoktalanításáról címmel jelent meg) közöl a lap újabb részleteket, ebben az ellentmondásos Petru Groza román miniszterelnök 1947-es magyarországi, budapesti látogatásáról volt szó. Az osztálytalálkozóra induló Grozát a kommunisták rövid pórázon tartották, megszabták neki, hogy miről beszélhet magyar partnereivel, és miről nem. Elkísérte útjára a Dej bizalmi emberének számító, jó KGB-s kapcsolatokkal rendelkező Emil Bodnaras is, aki végig jelen volt tárgyalásai során, és az útról részletes jelentést készített, amelyet a román kommunista párt vezetője, Gheorghe Gheorghiu-Dej kapott meg, és a szovjet elvtársak. A Háromszék Olti Ágoston tanulmányának /Osztálytalálkozó jeles meghívottakkal (Petru Groza 1947-es budapesti látogatása)/ részleteit közölte. A második világháború utáni vesztes státusába kellett a két országnak vitás kérdéseit megoldania. Magyarország – Romániával ellentétben, amelynek a két világháború közötti kapcsolatrendszert felhasználva sikerült rendeznie kapcsolatait a szomszéd államokkal ― nem tudta legyőzni szomszédai bizalmatlanságát. Erről számol be Rákosi Mátyás a Molotov szovjet külügyminiszterrel 1947. május 7-én folytatott moszkvai megbeszélésen: ,,Mind a mai napig nem sikerült jó és szilárd helyzetet teremtenünk a Duna-medencében. Jugoszlávia nem támogathat bennünket, mivel bármely, felénk irányuló lépését Csehszlovákia úgy értelmezné, mint Csehszlovákia elleni lépést. Ily módon zsákutcába kerültünk. P. Groza román miniszterelnök közelgő magyarországi látogatása, amelynek célja ― állítólag ― a román és a magyar kultúra hetére tervezett rendezvények megbeszélése, nem más, mint Tildy kacérkodása a románokkal. "A találkozó időpontja fontos volt a magyar kormány számára, a kormány napirendjén (1947. május 1.) éppen a csehszlovákiai magyarok áttelepítése szerepelt. A csehek ― Groza beszámolója szerint ― a látogatás előtt jegyzéket küldtek, amelyben kifejtették, hogy ,,szilárdan tartják magukat az álláspontjukhoz, vagyis hogy »kizavarni minden magyart Csehszlovákiából«. A román delegáció budapesti tárgyalásai során nem érintette a magyar―cseh kapcsolatokat. Groza az Ivan Zaharovics Szuszajkov tábornokkal, a SZEB romániai elnökhelyettesével 1947. május 7-én folytatott megbeszélésen kifejtette látogatása célját: elérni, hogy a magyarok önként elismerjék az erdélyi kérdés végleges lezárását (a békeszerződés keretei között). A román―magyar vámunió és a határok légiesítése tekintetében Groza rokonszenves nyilatkozatai ellenére a román békeelőkészítés anyagai között egyetlen olyan ellaborátum sem található, amely a vámunió vagy bármely regionális együttműködés tervét fontolóra vette volna. A Román Kommunista Párt az utazást megelőzően megtiltotta Grozának, hogy a témáról tárgyaljon. Groza ellentmondásos magyarságpolitikája és egyáltalán ellentmondásos személyisége még nincs részletekbe menően feltárva, de a román kormány külpolitikájáról megállapítható, hogy a látványos gesztusok ellenére (Groza-látogatás, Dinnyés Lajos miniszterelnök bukaresti útja) a román pártvezetés bizalmatlansága továbbra is fennmaradt az esetleges magyar revíziós követelések miatt, és ezért szomszédjától teljesen elzárkózott. A román kommunista vezetés a két ország barátsága előfeltételének tekintette, hogy a hivatalos Magyarország szüntesse meg érdeklődését az erdélyi magyarság iránt. /Bogdán László: Groza és elvtársai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./

Nagybaczoni Molnár Ferenc budapesti történész meglepetést szerzett Tábornokok földje, Erdővidék /Tortoma Könyvkiadó, Barót/ című könyvével. Erdővidék az írók, tudósok, lelkészek sokasága, Apáczai Csere János, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Gaál Mózes, Benkő József és társaik mellett a történelem során a magyar katonatisztek sokaságát állította az ország, a haza szolgálatába. Róluk a Trianon utáni Erdélyben politikai-ideológiai okok miatt nem sok szó eshetett, kivéve a ,,kicsi magyar világ” négy évét, de utólag erről sem volt tanácsos beszélni. Nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok-honvédelmi minisztert azért lehetett Romániában említeni, mert dr. Petru Groza a félelmetes hatalmú Rákosi Mátyásnál interveniált a méltányosabb és emberségesebb bánásmódért. (Nagybaczoni Molnár Ferenc könyvéből lehet megtudni, hogy a súlyos börtönbüntetésre ítélt katonatiszt fiát is Groza kérésére engedték szabadon Rákosi pribékjei.) Nagybaczoni Nagy Vilmos sokoldalú tehetség volt, jó tollú író, számon tartott festő is volt, s könyve, A végzetes esztendők (1986) a magyar történetírás ínséges esztendeiben revelációként hatott. Erdővidéken az élő emlékezet is megőrizte az 1940-es szülőföldi katonai bevonulás fantasztikus emlékét. Csupán Nagybaconból öt család, a Nagybaczoni (Telegdibaczoni) Nagy, a Sepsi-Nagybaconi Molnár, a Sepsibaczoni Toókos és a Telegdibaczoni Keresztes, továbbá valószínűsíthetően a Nagybaczoni Baló öt tábornokot (!) „állított ki”, három ezredest, két alezredest és két őrnagyot küldött a magyar honvédelem szolgálatába. Aki tud még Európában egy kistelepülésen belül ilyen főtiszti ,,katonatermésről”, az szóljon, írta Sylvester Lajos. A XX. században Háromszék négy magyar honvédelmi minisztert ,,adott”, s az sem véletlen, hogy a háromszéki nemesi családok címermezejében olyan sűrűséggel szerepel a kardot markoló páncélozott kar. /Sylvester Lajos: Katonanemzet – voltunk (Tábornokok földje, Erdővidék). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt kéri, hogy az állami tulajdonú vállalatok, az állami intézmények mondják le előfizetéseiket, és ne hirdessenek, reklámozzanak a Magyar Hírlapban február 9-én megjelent Betelt a pohár című publicisztika miatt – közölte Budai Bernadett kormányszóvivő. A napilap főszerkesztője mindezt ellehetetlenítési kísérletnek nevezte. A kormányszóvivő közleménye szerint Gyurcsány Ferenc arra utasítja Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy készítse elő a megfelelő sajtóetikai vagy jogi eljárást az írással kapcsolatban. Az említett publicisztikában Bayer Zsolt főmunkatárs ,,gyilkos állatoknak” nevezte a vasárnap hajnali veszprémi késelés elkövetőit.,,Ezek pedig nem emberek. Hanem állatok. És a vesztünkre törnek” – írja, megtoldva ezt egyebek között azzal, hogy ,,sajnos, a cigány etnikum rengeteg tagja felmondta az együttélést, és felmondta az emberséget”. Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője az MTI-nek nyilatkozva alkotmányellenesnek, a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát sértő, a Rákosi- és a Kádár-rendszert idéző ellehetetlenítési kísérletnek nevezte a kormányszóvivői közleményben foglaltakat. Közölte: ,,száz százalékig Bayer Zsolt mögött állunk, semmi kivetnivalót nem találunk abban, amit leírt”. Mint mondta, a lépés nem rendítheti meg a lap helyzetét, mivel eddig sem voltak ,,elkényeztetve” kormányzati hirdetésekkel, de a történtek legalább húszezerrel megemelik jelenlegi, 20–24 ezres eladott példányszámukat. Stefka István hozzátette: érthetetlennek tarja, hogy miközben Kondorosi Ferenc kormánybiztos zéró toleranciát hirdet a közúti bűncselekményekkel szemben, a kormányzó párt nem teszi ugyanezt az emberéletek kapcsán. /Gyurcsány jogi eljárást kér a Magyar Hírlap ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 11./