Dokumentumfilm készült Görgény váráról és kastélyáról
A település lakói és az uradalom között soha nem létezett az a fajta kapcsolat, amely például Marosvécsen vagy Gernyeszegen jellemző volt – hangzott el a Görgény vára és kastélya című dokumentumfilm marosvásárhelyi bemutatóján, amelyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) klubestjén tartottak a Művész moziban néhány stábtag jelenlétében.
Simonffy Katalin, a Román Televízió munkatársa, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára nem első alkalommal forgat filmet tanítványaival közösen kastélyokról, azok múltjáról és jelenéről, előrevetítve a jövőt is, hogy mi lehetne, ha nagyobb figyelemre, több pénzre számíthatnának ezek az értékek, az adott közösségek számára is gyarapodást jelenthetnének. Keresd, Bonchida, Marosvécs, Gernyeszeg, a nagybányai Pokol-kastély után tavaly nyár végén a görgényszentimrei Bornemisza-kastély és a fölötte magasodó Görgény vára került sorra. A filmet előbb Görgényszentimrén mutatták be, azt követően pedig Marosvásárhelyen.
A görgényszentimrei vadászkastély nagy múltra tekint vissza, dendorológiai parkja szintén ritka értéket képvisel. A 17. században, I. Rákóczi György idején épült kastély 1717-ben lett a Bornemisza család tulajdona, folyamatosan bővült, gyarapodott, majd a 19. században a kincstár tulajdonába került. Királyokat, királyi leszármazottakat, főhercegeket láttak vendégül itt, akik a híres görgényi vadászatokra érkeztek.
Ám, ahogy Kálmán Attila történész mondta, a falubeliekkel nem alakult ki szoros kapcsolat soha. A század végén megalakult az az erdészeti iskola, amely egyedülinek számított a Kárpát-medencében, illetve amely a román impériumváltás után is tovább működött, immár mint Románia egyetlen ilyen jellegű szakisolája.
A film készítői a múlt bemutatását követően a közelmúlt szereplői közül megszólították az iskola egykori igazgatóját, tanárait, vagy akik ott tanultak, illetve azokat a falubelieket, akik szívesen emlékeztek a parkra, a tanintézményre. Az épületegyüttes nem annyira főúri kastélyként él az emlékezetben, hanem iskolaként, ahová az ország minden részéből jöttek, és akik „a falubeli lányokkal beszélgettek, amit a helyi fiúk természetesen nem néztek jó szemmel” – ahogy egy idős asszony mesélte. „Kisgyerekként oda jártunk fogócskázni, kerékpározni, aztán később a tekepályát használtuk, sétálgattunk vasárnaponként, még egy-egy csók is elcsattant” – idézte egy idős férfi. A megkérdezettek zöme szívesen emékezett a parkban töltött szép időkre, a ritka fák alatti sétákra, a halastóra, ahol télen korcsolyázni lehetett.
Jelenleg, 2009-től a Maros Megyei Múzeum felügyelete alatt áll a kastély, a megyei önkormányzat jóvoltából elkezdődött a felújítás, egyelőre az állagmegőrzés történt meg, és az anyagi lehetőségek függvényében folytonosan dolgoznak rajta. Ahhoz, hogy újból teljes szépségében ragyoghasson, nyolc millió euróra lenne szükség. Múzeum, konferencia- és kutató központ, szálloda működhetne benne. „Ha a múlt kincseit megőrizzük, a jelen lakossága is gazdagságra talál” – hangzott el a filmbemutatón mintegy mottóként.
A bemutatón kisebb vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a közösség valóban nem foglalkozik-e a kastéllyal. Kerekes Ibolya, az Edélyi Kárpát Egyesület Maros megyei szervezetének egyik oszlopos tagja elmondta, hogy több mint tíz éve rendszeres túrákat szerveznek Görgénybe, ahol a Bornemisza-kastély, a dendrológiai park és Görgény vára a fő célpont. A múzeum részéről Pánczél Szilamér arról beszélt, hogy évek óta nyílt napokat tartanak, ahol intézményes keretek között ismertetik a kastély és a vár történetét, kiállításokat, gyerekeknek kézműves tevékenységet, előadásokat, tematikus sétákat szerveznek és ahol több ezren szoktak megfordulni ilyenkor, a helybeliek mellett Marosvásárhelyről, Szászrégenből, valamint távolabbi településekről is érkeznek az érdeklődők.
Simonffy Katalin elmondta, tudomása szerint eddig nem készült dokumentumfilm a görgényszentimrei kastélyról. Céljuk az volt, hogy „visszahozzák a köztudatba ezt az elfeledett ritka értékes kincset”, ahogy Sárosi István fiatal újságíró, a stáb egyik tagja mondta, hogy közel Marosvásárhelyhez van egy olyan kastély, ahol „Európa legnagyobb főúri családjai, királyok, hercegek jártak”.
A filmet iskolákban szeretnék bemutatni, illetve a világhálón keresztül mindenkinek elérhetővé tenni, akit érdekel az épített örökség. A film elkészítésében Barabási Ede, Borsos Tünde Krisztina, Demeter Katalin, Keresztes Péter, Sáji Szabolcs Róbert, Sárosi István, Simonffy Katalin vett részt, szakmai tanáccsal dr. Kálmán Attila és dr. Soós Zoltán szolgált.
Antal Erika
maszol.ro

Műemlékek közt Dél-Erdélyben – Magas Déva vára (1.)
Már hónapokkal ezelőtt terveztük ezt az utazást. Déva jó kiindulópontnak mutatkozott, s praktikus okokból kifolyólag azt terveztük, hogy itt lesz a bázis, ahonnan majd megközelítjük a célba vett dél-erdélyi helyszíneket. 
Úgy gondoltuk, hogy innen kiindulva megtekintünk néhány a Maros-mentén elhelyezkedő magyar vonatkozású emlékhelyet, majd úgy járunk-kelünk Hunyad és Szeben megyékben, majd másutt is, hogy valamelyest beletekintsünk az ott élő emberek életébe, de ugyanakkor információkat szerezzünk a magyar, a román és - esetleg - a szász közösségek múltjáról, ittlétük tárgyi emlékeiről és ezek őrzéséről. 
Mindezeken túl a természeti környezet is érdekelt, hiszen a Páring és a Retyezát hegységben egyaránt sok látnivaló kínálkozhat, ha időt szánunk a felkeresésükre és képesek vagyunk odafigyelni.  A terv megvolt ugyan, de az időzítést és a kirándulás hosszúságát sem határoztuk meg pontosan és előre. Úgy gondoltuk, hogy majd igyekszünk maximálisan kihasználni a rendelkezésünkre álló időt és mindent megtekintünk, ami belefér ebbe a három napba, de kapkodni és sietni azért nem fogunk, hiszen jártunk már ezen a vidéken korábban is, s ami kimarad, az majd sorra kerül legközelebb. 
A program eléggé képlékenyen működött, hiszen már az első napon - csütörtökön, február 2-án - változott, Déva és Vajdahunyad várát látogattuk meg, aztán másnap Marosillye, aztán a Retyezát meglátogatása, a Zsil-völgyének rövid szemléje, Őraljaboldogfalva felkeresése következett. Ezen a napon még lettek volna egyéb célkitűzéseink, de azokat ejtenünk kellett. A látottak-hallottak azonban kárpótoltak. Szombaton Sarmisegetusa Regia - és egy-két hozzá kapcsolódó dák vár - volt az úticél, aztán Marosszentimre református temploma és a keresdi Bethlen-kastély következett volna, de ekkor is egyszerűsítenünk kellett, s választanunk Marosszentimre és Keresd között. Időhiány miatt csak ez utóbbit tudtuk "abszolválni". Este fél kilenc óra tájt érkeztünk vissza Székelyudvarhelyre.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik vendégházában szálltunk meg, ahonnan pár percnyire található a várra feljáró sikló. Előbb azonban ejtsünk pár szót a vár történetéről.
A mai város fölé magasodó vulkanikus eredetű Várhegyen (371) már az ókori időkben - a dákok és a rómaiak korában bizonyítottan - erődítmény állott, amelyet IV. Béla magyar király a tatárjárás után újjáépíttetett. Itt zajlott le 1264-ben az a csata, amelyben a király hadvezére a szövetséges kunok élén vereséget szenvedett, az alkirály, IV. Béla fia, a későbbi V. István seregétől. 1302-től kezdődően a dévai vár az erdélyi alvajdák székhelye. 1333-ban Hunyad megye főispánjáé. 1453-ban Szilágyi Mihály birtokába jut, majd 1504-ig a Hunyadiaké lesz. 1526-ban Perényi Péter vajda tulajdona, három év múlva a Szapolyai Jánosé lesz, aki feleségének, Izabellának adja jegyajándékként (1539). 
Az itteni várbörtönben raboskodott és itt is halt meg a vallásalapító Dávid Ferenc (1520-1579) Erdély első unitárius püspöke. Itt tartották egy ideig fogságban Dobó Istvánt (1502-1572), Eger hős védőjét, aki rövid ideig az erdélyi vajda címét is betöltötte. 
1580 után bővítik és megerősítik. I. Rákóczi György idején épül a déli kerek bástya. 1657-ben a törökök elfoglalják, Apafi Mihály (1660-1690) visszaszerzi, ám az ő idejében többnyire börtönként funkcionál a vár. A Rákóczi-féle szabadságharc idején sikeresen kiállja a kurucok ostromát. 1717 és 1719 között Steinville tábornok végeztet osztrák megbízásra erődítési munkálatokat. Vauban-rendszerű várrá építteti át. 1733-től a Haller-család birtokolja, de ekkor már nem jelentenek veszélyt a törökök. A Horea-féle lázadás idején (1784) jut fontosabb szerep a várnak, hiszen menedéket biztosított a környék nemességének, majd ide szállították és itt végezték ki a véres magyarellenes pogromba torkolló felkelés vezetőit. Déva várát később elárverezték, új tulajdonosa, Pogány Franciska elhordatta, a mozdítható értékeket pedig elszállíttatta. Az 1848-49-es forradalom idején kisebb, helyi érdekű erődítményként osztrák császári kézben szolgált. A honvédek 1849. május 27-én foglalták el, Bem tábornok lőszerraktárt rendeztetett be a várban, amely aztán rejtélyes körülmények közepette augusztus 13-án felrobbant, több mint 100 fő halálát okozva. Öt nappal később Bem hadserege itt tette le a fegyvert. 
Ezt követően a város kezelésébe került a vár és környéke, amelynek már csak a Várhegy ormán található épületei maradtak fenn erősen romos állapotban. 2007 után Európai Uniós források bevonásával a Hunyad Megyei Tanács végeztetett igen komoly felújítási munkálatokat, kiépültek a csúcsig vezető gyalogos-sétányok, az északi oldalon pedig siklót helyeztek üzembe, amely kiválóan alkalmas arra is, hogy az odalátogatók felvételeket készítsenek a városról és annak környékéről, majd bejárják a felújított részeket. 
A tetőn levő zárt udvarban elhelyezkedő tömlöc, amelyben Dávid Ferenc meghalt azonban nem került felújításra, s nem is látogatható. Oda csak különleges alkalmakkor, kérésre lehet belépni. Ilyen ritka alkalmak a Magyar Unitárius Egyház által szerevezett megemlékezések (minden év november 15-én, Dávid Ferenc halála évfordulóján). 
Úgy tűnik, hogy a felújítást nagyjából szakszerűen elvégezték. Egyébként nincsenek itt olyan építészeti emlékek, díszítőmotívumok és bizonyos kultúrtörténeti korok stílusához köthető épületrészek, amelyek különösebb művészi és restaurátori szakértelmet igényelnének. Kellő odafigyeléssel, betartva az anyaghasználat és a technológia szabályait, elvégezhető volt a helyreállítási munka. A kőművesek és ácsok elég tisztességes munkát végeztek. Kissé zavaró, hogy helyenként a tégla- és kőburkolatok teljesen újszerűek, hasonlóképpen a faszerkezetek is, de idővel az ódon falakhoz vénülnek, s akkor eltűnnek majd ezek a különbségek. 
Külön említést érdemel, hogy a történelmi tények egy részének elhallgatása mellett, mégiscsak vannak magyar nyelvű tájékoztatók, s a kültéri feliratok és a nyomtatványok, illetve a használati utasítások szintjén is felbukkannak a magyar nyelvű szövegek. 
Nem túl népes ma a város magyarsága, a 70 ezres lakosságnak mindössze 7,5 %-át képezi (mintegy 5500 fő). Nem néztük meg ugyan a pontos statisztikákat, de biztos, hogy éves szinten igen jelentős az idelátogató magyar turisták aránya is, úgyhogy az ilyen irányú gesztusok teljesen természetesek. Nem volt kifejezetten turistaszezon látogatásunk idején, de azért egyéni és csoportos látogatók folyamatosan érkeztek, gyakran lehetett magyar szót hallani, több magyarországi rendszámú autót fedeztünk fel a vár alatti parkolóban. 
A gyenge ipari tevékenység mellett igen jelentősek megyeszerte a turizmusból származó bevételek, hiszen a várak és múzeumok látogatása mellett számos sportolásra alkalmas helyszínt is népszerűsítenek, amelyek a szolgáltatások minőségére is hatnak, hiszen szállást és étkezési lehetőséget is kell biztosítani a látogatóknak, ha itt kívánják őket pár napra tartani.
A vár könnyen megközelíthető a közelben elhaladó országútról. Úgyhogy tulajdonképpen kihagyhatatlan. Ajánlani merjük a Magna Curiában működö helyi múzeumot is (1882), amelyben ma a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat által létrehozott közgyűjtemény jogutódja, a Dák és Római Civilizáció Múzeuma működik (1938 óta) - lehet benne szelektálni és bizonyos kritikával szemlélni a kiállított anyagot, amelyet ott a látogató elé tárnak.  
Simó Márton
eloszekelyfold.com

Politikai, történelmi időutazás
A polgármester-jelöléstől a neolitikumig
Soós Zoltán múzeumigazgató tavaly a helyhatósági választásokkor Marosvásárhely polgármesterjelöltjeként a figyelem központjába került. A kampány ideje alatt, majd közvetlenül utána mondtak róla jót, rosszat. Aztán végül, miután lecsengett minden, és visszatért régi beosztásába, nem hallani róla. Megtörtük a csendet. A választás utáni időszakról, a múzeum terveiről beszélgettünk az igazgatóval. 
– Fölöttébb érdekes időszaka volt életednek a tavalyi választási kampány és a választás, mivel függetlenjelöltként próbáltad meg a szinte lehetetlent, hogy leváltsd a jelenlegi polgármestert. Miután elült a politikai vihar, visszatértél az „eredeti” szakmádhoz és állásodba, úgy, hogy a helyi tanácsban sem vállaltál feladatot. Teljesen visszavonultál a közélettől? 
– Egyáltalán nem, sőt továbbra is részt fogok venni a közösségépítésben, a Forgatag, a múzeumi rendezvények szervezésében, vagy akár a megye kulturális örökségvédelméért vállalt munkával. A kampányban megtanultam, hogy miként kell folytatni a közösségért vállalt munkát, harcot. Számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy megmutattuk a többségieknek: számolniuk kell velünk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy „leírjanak”. Ha egyesek úgy gondolják, hogy a marosvásárhelyi magyar közösség létszámcsökkenése ellenére visszaszorulóban van, téved. Az engem támogatók szavazataikkal igazolták, hogy van jövőjük a marosvásárhelyi magyaroknak. 
– Ennek ellenére a helyhatósági választásokat követően a mai napig pesszimista hangulat uralkodik: elvesztettük a választást, a helyi tanács pedig egyelőre szélmalomharcot vív a katolikus iskola ügyében... 
– Tudjuk jól, hogy olyan városvezetéssel van dolgunk, amellyel, csodák csodája, a sok korrupciós dosszié ellenére nem történik semmi. Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét korrupció gyanúja miatt felfüggesztették, ezzel szemben Dorin Florea több ügyben vádlott, és továbbra is polgármester. Ez is igazolja, hogy nem reális politikai viszonyok uralkodnak Marosvásárhelyen. Valóban egy jól meghatározott üzleti kör összefonódása tartja fenn ezt az állapotot, ahol semmi nem történik az akaratukon kívül, és a város fejlődése jó ideje stagnál. Logikus, hogy ha valaki ennyi terhet visel, nem tudja megfelelőképpen irányítani a várost. Tulajdonképpen nem is törődik vele, mert a holdudvarába tartozók már felélték a város vagyonát. Bízom abban, hogy sikerül ennek az állapotnak véget vetni. Ezért fogott össze Marosvásárhely magyarsága a helyhatósági választásokon. Az elkövetkezendő időszakban ezt az összefogást kell megerősíteni és meggyőzni minél több jóérzésű vásárhelyi románt, aki nem attól fél, hogy magyar lesz a polgármester, hanem aki azt akarja, hogy ennek a városnak legyen jövője, és hozzájárul ahhoz, hogy a jelenlegi állapotokat megváltoztassuk. 
– Öntsünk tiszta vizet a pohárba: a helyi tanácsban az RMDSZ-frakciót erősítetted, majd a helyhatósági választásokon függetlenként indultál. Most is az vagy? 
– A polgármesterjelölést el lehet vállalni függetlenként, de mindenképpen szükség van anyagi és humán háttértámogatásra. A kampányban is hangsúlyoztam, a függetlenség lényege egy gesztus volt a konkurens magyar politikai pártok felé, hiszen nem akartam pálcát törni senki fölött, ugyanakkor nyitás volt a román közösség felé is azzal az üzenettel, hogy nemcsak a magyar közösség gondjainak rendezését vállaltam fel, hanem a városnak szerettem volna más jövőképet ajánlani. Jelenleg az RMDSZ Maros megyei szervezetének kulturális alelnöke vagyok. Most lesznek a tisztújítások. Amennyiben arra kérnek, hogy tovább folytassam ezt a munkát, vállalom. A múzeumon keresztül több egyházközséget segíthettem műemlék templomaik felújításában. Ugyanakkor szeretnék továbbra is meghatározó szerepet vállalni a Forgatag, a mikházi fesztivál, a Múzeumok éjszakája, Maros-parti majális vagy akár a március 15-i rendezvények szervezésében. Ezeket a számunkra fontos eseményeket új, a fiatalok számára is vonzó tartalommal kell megtölteni, és úgy érzem, ebben jó úton járok. Ezek azért is fontosak, mert minél erősebben kell éreztetnünk jelenlétünket a városban. Nyilván, ha három év múlva lesz politikai támogatás, akkor újra vállalhatom a polgármesterjelölést. 
– Ha már visszatértünk a helyhatósági választásokhoz, meg kell említenem, hogy az ígéretek között volt a Bethlen Gábor-szobor felállítása is, amely nagy port kavart, az utóbbi időben viszont nem hallottunk semmit róla. 
– Tavaly októberben döntött a pályáztató művészi grémiuma, hogy Harmat István marosvásárhelyi születésű, jelenleg Baján élő szobrászművész készíti el a szobrot. Elértük, hogy a város tavalyi költségvetésében megjelent a szoborállítás költsége, és a helyszínt is elfogadta a tanács. A napokban találkoztam a tanács RMDSZ-frakciójával, és ismertettem velük a szoborállítás helyzetét. Előkészítés alatt áll a műszaki terv, aminek költségeit az önkormányzat kellene fedezze az idei költségvetésből. Ezt követően a polgármesteri hivatal szerződést kell kössön a művésszel, hogy meginduljanak a konkrét munkálatok. Sajnos, az eredeti ütemtervhez viszonyítva mintegy féléves csúszásban vagyunk, ami azt jelenti, hogy ha jó ütemben haladnak a munkálatok, valószínűleg 2018-ban lesz a szoboravató. 
– Nemcsak ezzel a szoborállítási tervvel, hanem számos történelmi, művelődési rendez-
vénnyel emlékeztünk a szabad királyi városi cím odaítélésének 400. évfordulójára. Ebben, de az elmúlt időszakban is a múzeum jelentős szerepet vállalt abban, hogy a város kulturális életét emelő, rangos kiállításon elevenítsük fel a város múltját és nem csak. Mire számíthatunk az idén? 
– Büszkén mondhatom – és ez nemcsak az én érdemem, hanem kollégáimé, illetve a Maros Megyei Tanácsé is –, hogy az elmúlt 10 év alatt a Maros Megyei Múzeum regionális intézménnyé nőtte ki magát, hiszen rangos országos kiállításoknak is a házigazdái lehettünk. Az első ilyen nagy kiállítás két évvel ezelőtt Románia ókori kincsei voltak, majd a Budapesti Szépművészeti Múzeum jóvoltából Dürer, Mantagna, Hogarth és más korabeli alkotók metszeteit mutathattuk be. Az idén, szintén a Szépművészeti Múzeum közreműködésével, a Zichy Jenő-féle gyűjteményt hozzuk el, Németalföldtől Rómáig címmel, ami XVI-XVIII. századi európai festők műveit vonultatja fel. S a mi közvetítésünkkel viszik majd el a tárlat anyagát Bukarestbe, a román Nemzeti Szépművészeti Múzeumba. Hosszú utat kellett bejárnunk ahhoz, hogy országos jelentőségű kiállításokat fogadhassunk, ki kellett alakítani az ehhez szükséges szakmai és műszaki hátteret. Ha így haladunk, elképzelhető, hogy négy év múlva akár világszenzációnak számító kiállítást is Marosvásárhelyre hozzunk. Ezért is jelentősebb rendezvényeinket továbbra is megszervezzük és fejlesztjük. A Múzeumok éjszakája már háromnaposra nőtte ki magát, egyre nagyobb a visszhangja a mikházi Római fesztiválnak is. Előkészületben a Marosvásárhely a XVI-XVII. században című kiállítás, amelyen azt mutatjuk be, hogy miként alakultak ki és működtek a középkori mezővárosok. Ugyanakkor a református egyházzal közösen szervezzük a reformáció 500. évfordulójára a kiállítást, ahol bemutatjuk, hogy mit jelent a reformáció az erdélyi magyar közösségnek, milyen hatása volt az irodalomra, az anyanyelvre, az oktatásra és a nemzettudat kialakítására. 
– Befejeződött a vár felújítása, amelyet megnyitott ugyan a polgármesteri hivatal, de még mindig üresek egyes helyiségek, és úgy tűnik, hogy nincs kihasználva mind a lehetőség, amelyet kínálhatna akár az idelátogató turistáknak. Más városokban a várakban, kastélyokban a kulturális terek mellett hangsúlyozottan jelen vannak a múltat idéző kiállítások is. Milyen állandó történelmi kiállítások lesznek a várban? 
– Jelenleg a megyei múzeum kezelésében van a központi épület, ahol berendezzük a reformációról és a város múltjáról szóló kiállítást. Az elkövetkezendő hetekben tárgyalunk a vár igazgatóságával és a polgármesteri hivatal képviselőivel arról, hogy miként hasznosítsuk a várat. Jeleztük, hogy ha a város visszaadja a múzeumnak a kapubástyát, ide a tulajdonunkban levő mintegy 800 korabeli fegyverből egy gazdag állandó kiállítást rendeznénk be. Van elképzelésünk a régészeti park hasznosításáról is. Azt tervezzük, hogy a volt kolostor épületében rekonstruálunk egy könyvmásoló műhelyt. De mindez attól függ, hogy mennyire érdeke a városvezetőségnek, hogy valódi tartalommal töltse meg a várat, vagy a már megszokott olcsó fesztiválok helyszíne lesz. 
– Tudomásom szerint tavaly a múzeum munkatársai jelentős régészeti ásatásokon, feltárásokon vettek részt, ennek is köszönhetően számos tudományos dolgozat született. Milyen újdonságokat tudhatunk meg a megye múltjáról? 
– Tavaly több helyszínen voltak régészeti feltárások. A marosvásárhelyi vár felújításakor több izgalmas leletanyag került elő, ezekből a már említett kiállításokon láthatnak néhányat az érdeklődők. Kiemelt helyszín volt a mikházi római vár kutatása is. Itt a római fürdőt és az erődbeli életet bemutató pavilon mellé az idén egy harmadikat tervezünk, ahol helytörténeti anyagot állítunk ki a falu életéről, a Ferenc-rendi kolostor könyvtáráról, a reneszánsz korról. A leglátványosabb eredmény a terelőút leletmentésekor született. Nagyernye határában előkerült egy V. századi gepida temető több mint 100 sírral, ahonnan több ezüstfibulát sikerült kiásnunk. Tófalva határában előkerült egy II. századi római falu, ahol a 11 épületmaradvány mellett feltártunk két hun lovas sírt is, ami ritkaságszámba megy, ugyanis Erdélyben nem telepedtek le a hunok, ők az alföldi legelőkig vonultak. Inkább katonai jelenlétről beszélhetünk Erdélyben, mivel a hunok ellenőrzés alatt tartották az itt élő germán (gepida) lakosságot, így talán a két lelet is összeköthető. Érdemes megemlíteni, hogy Jedd határában őskori (neolitikum, rézkor) kultúrához tartozó falu maradványaira bukkantunk. 
Nemcsak a földből előkerült leletanyaggal gazdagítottuk a múzeum gyűjteményét, hanem a megyei tanács támogatásának köszönhetően számos értékes műtárgyat is sikerült vásárolnunk a piacról. Egy marosvásárhelyi család eladta a volt városi Teleki-palota XVIII–XIX. századi főúri bútorait, fegyvergyűjteményünk 76 – köztük több egyedi – darabbal bővült, sikerült megvennünk ritkának számító, Erdélyből származó tárgyakat, mint az 1400-as évek elejéről való, gótikus, rézlemezből készült, arannyal borított cibórium, XVI. és XVII századi ón- és aranyozott ezüstkannákat, az alsóporumbáki hutából származó üvegedényeket, térképeket, XVIII. századi néprajzi jellegű kerámiát, amivel majd kiegészítjük az említett, középkori várost bemutató kiállításunkat. 
– Milyen régészeti ásatásokat tervez az idén a múzeum? 
– Folytatjuk a mikházi feltárást, visszatérünk a nyárádszentlászlói templomhoz, ahol 12. századvégi nemzetségi monostor alapjait tártuk fel. Ez azért jelentős, mert igazolható, hogy a székelység betelepedése előtt volt egy egyházi szervezet. A 11. század elején a magyar királyság konszolidált katonai jelenléte bizonyítható a határvédő várakkal, ez a feltárás viszont alátámasztja, hogy egyházi szervezet is létezett ebben a korban. A megyeszékhelyhez közeli Malomfalván (Morăreşti) találtunk egy VII–VIII. századi gepida, szláv jelenléthez köthető erődítményt, ami a XI. században is állt. A leletanyag segíthet abban, hogy jobban megértsük Erdély ez időszakbeli betagolódását a magyar királyságba.
– Nagyobb felújítási munkálatokat is végzett a múzeum. Tavaly sikerült megszépíteni a néprajzi részleg főtéri épületét, a Toldalagi-palotát. Terveztek újabb beruházási munkálatot? 
– Két nagy horderejű munkálatot sikerült befejezni. A néprajzi részleg épülete mellett a várban levő volt katonai sorozó is megújult. Mindkét helyen az idénre is maradtak simítási munkálatok. Az idén a Kultúrpalota külső felújítását tervezzük, ugyanakkor két EU-s pályázatot is készítettünk. Az egyik a természetrajzi múzeum épületének a rehabilitációját célozza. Ugyanakkor a görgényszentimrei kastélyt is szeretnénk helyreállítani. Mindkét pályázat túljutott az első szűrőn, folyamatban van a műszaki terv vizsgálata. Bízom benne, hogy legalább az egyik megkapja a támogatást. A görgényszentimrei kastély értékesítése hosszú távú terveink egyike. Sikerült felújítani a tetőszerkezetet, ami fontos, hiszen ezáltal megőrizhetjük az épületek jelenlegi állagát. Nagyon izgalmas épületegyüttes, 1640 körül építtette I. Rákóczi György vadászkastélyát a vár alatt. Ez teljes épségben áll, kibővítve a barokk korban felhúzott szárnnyal. Az idén befejezzük a kapuépület felújítását. Szerettük volna, hogy a munkálatok költségeit uniós alapokból fedezzük, de a terület tulajdonjogi vitája miatt, ami az erdészeti hivatal és a polgármesteri hivatal között folyik, nem tudtuk benyújtani a pályázatot. Ha ennek ellenére jó ütemben halad a felújítás, akkor négy éven belül a görgényi kastély régi fényében teljes kapacitással megnyithatja kapuit a látogatók előtt. Persze a hosszú távú tervezgetéssel óvatos vagyok, mert nem lehet tudni, mit hoz az ország politikai-gazdasági helyzete. Remélünk, és nem ülünk karba tett kézzel. 
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Belromán replikák
1918-as centenáriumi előzetes óromániai–erdélyi vitákkal, avagy hol kelt ki a románizmus tojása? Szilágyi Aladár írása.
Megállíthatatlanul közeleg a 2018-as esztendő, mely a románság ünnepi éve lészen. A türelmetlenebbje nem titkolja, szíve szerint a legszívesebben nélkülünk, értsd: egy magyartalanított országban ülne örömünnepet, a toleránsabbja természetesnek vélné, hogy… velük együtt örvendezzünk, a megértőbbek – ők vannak a legkevesebben – bírnak annyi empátiával, hogy legalább békén hagynak bennünket. Talán azt is sejtik: nekünk, romániai magyaroknak miért nem támad fenenagy ujjonghatnékunk anno domini 2018. december elsején…
Nem érdektelen vita kerekedett a román médiában – a centenárium közeledtével – a Kárpátokon inneniek és a Kárpátokon túliak között arról, hogy egyáltalán, kinek, kiknek a történelmi érdeme Nagy-Románia létrejötte. Az óromániaiak egyre gyakrabban dörgölik az erdélyiek orra alá: mi szabadítottunk fel benneteket, nekünk köszönhető, hogy megőrizhettétek az identitásotokat, bármely transzszilván jellegű törekvés hazaárulás a részetekről, és így tovább.
A minap került kezem ügyébe egy vajdahunyadi – tehát erdélyi – román kolléga replikája, mely azzal a sommás ítélettel fejeződik be, hogy „egy évszázados együttélés nem volt elegendő ahhoz, hogy regáti testvéreink levetkőzzék az irántunk, erdélyiek iránt tanúsított kisebbrendűségi komplexusukat. Még mindig úgy vélik, hogy ők szabadítottak fel bennünket a magyarok alól, az meg sem járja az eszüket, hogy Transzszilvánia, ez a politikailag meghódított tartomány, az a „szellemi tojás” volt, amelyből a román kultúra és a román nyelv kikelt. A románizmus tojása a magyarok és az osztrákok fészkében kelt ki.”
Ezeket az állításokat „történelmi lecke” követi, Néhány kényelmetlen történeti adat címmel. Melyben többek között elárulja tudatlan testvéreinek, hogy Erdély első fejedelme, János Zsigmond rendelte el, hogy az Ortodox Egyház a szlavón nyelv helyett térjen át a román nyelv használatára. Ugyancsak az ő uralma idején adtak ki Tordán 1568-ban – elsőként a világon – a vallásszabadságról szóló ediktumot, és két év elteltével, 1570-ben, Kolozsváron, Heltai Gáspár nyomtatta ki az első latin betűkkel nyomtatott román könyvet, Dávid Zsoltárait, Szegedi György fordításában. A kolléga nem feledkezik meg a Tordosi Mihály román református püspök irányításával, Geszti Ferenc dévai várkaptány költségén megjelentetett Szászvárosi Ószövetségről, mint ahogy arról sem, hogy Bethlen Gábor fejedelem cirill-betűs nyomdát működtetett Gyulafehérváron román ajkú alattvalói üdvére, és szorgalmazta az Újtestamentum román nyelvre fordítását. Utódja, I. Rákóczi György idejében jelenik meg románul a Heidelbergi Káté, illetve az ún. Rákóczi-Biblia, az első román Újtestamentum – fél évszázaddal megelőzve az első Bukarestben nyomtatott Újszövetséget. Rákóczi felesége, Lorántffy Zsuzsanna pedig Fogarason román egyházi iskolát alapít. Erdély utolsó fejedelme, Apafi Mihály újraindítja a törökök által szétvert gyulafehérvári nyomdát, mely több román könyv – köztük az első román nyelvű tankönyv, a Bucovna – műhelye lett. És így tovább…
Vajdahunyadi román kollégánknak – aki bevallottan nem túlzottan kedvel bennünket, magyarokat – befejezésül van még egy dobása óromániai testvérei irányába: a történelmi hűség kedvéért közli velük, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában élő 2,8 milliós románságnak 1918-ban, a nagy egymásra találás esztendejében 2043 iskolája volt, az anyaországként aposztrofált Román Királyság pedig 7 millió alattvalója számára ennél sokkal kevesebb iskolát működtetett!… erport.ro

Kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete
Kétnyelvű, román és magyar nyelvű turisztikai szórólapokból tallózok. A többnyelvűség az önkifejezés szabadságát nyújtja, de amikor ugyanazt fejezik ki más-más nyelven, az adatoknak, a mondanivalónak azonosaknak kellene lenniük. Már a város megnevezése is eltérő: Kolozsvár, Cluj-Napoca. Nem csoda hát, ha a magyar szöveg igyekszik a több mint száz évvel ezelőtti múltból meríteni, míg a román szöveg az elmúlt száz esztendő vonatkozásaiból, fenntartva magának – a város dák nevével sugallva - az elsőséget.
Az még „érthető”, hogy a magyar személyiségekről elnevezett egykori utcanevek teljességében megváltoztak: Bocskaiból Avram Iancu lett, Ferenc Józsefből Horea, vagy Deák Ferencből egyszerűen Hős. Az már kevésbé, hogy a magyar nevek elhallgatása következetesen megfigyelhető a román szövegismertetőben. A Farkas utcai (Mihail Kogălniceanu) református templom román nyelvű bemutatója ezért feltűnő módon rövidebbre sikeredett, miközben Báthory István, I. Rákóczi György és Apafi Mihály fejedelem, valamint Régeni Asztalos János szószék-készítő nevei elhallgattattak. Csak – „a román származása” miatt elfogadott, sőt „népszerűsített” – Corvin Mátyás neve kerül említésre. A szász személyiségekkel már nincs ilyen megkülönböztetés, mind Elias Nicolai, mind Benedict Mueck kőfaragók munkáját dicséri a szövegíró.
A Sétatér (román fordítása: Központi Park) magyar nyelvű leírása megemlíti Pákey Lajos és Kós Károly építészek neveit, a román megfeledkezik róluk. Az Agrobotanikai Kertet viszont Iuliu Prodan professzorról elnevezett parkként emlegeti, a híres Botanikus Kerttel pedig feltétlenül párosítja Alexandru Borza személyiségét, miközben megfeledkezik a füvészkertet alapító Mikó Imre nevéről. A Rönk-park és az Egyetemi Sportpark megnevezésénél és leírásánál már nincsenek lényegi eltérések. Annál nagyobb az „egyetértés” a Fellegvár ismertetésénél, ahol Ferencz József császár és Erzsébet királyné neve mindkét szövegben megtalálható. Említést tesznek továbbá az 1848-as forradalom áldozataira emlékeztető hatalmas keresztre, az időközben átkeresztelt Belvedere szállóról azonban megfeledkeznek. Amiként egy másik szórólapon a Hóját is süllyesztőbe szánják, meg sem említik a néprajzi múzeum szabadtéri részének a bemutatásánál.
A román leírást más nyelvvel társító szórólapok esetében már könnyebb és egyszerűbb a közös nevezőre jutás. A Házsongárdi-temetőt ismertető általános szöveg még elfogadható, románul és franciául egyaránt, a sírok válogatása azonban egyoldalú. A bemutatott sírok közül kettőn olvashatóak a nevek: Emil Isac és családja, valamint Pop Iulian, „Kolozsvár (azaz Cluj-Napoca) első polgármestere” sírkövén. Miközben a temetőben eltemetett híres személyiségeket ismertető válogatás három magyar és három román személyt és sírkövét mutatja be. Sok emberöltővel ezelőtt halt meg Apáczai Csere János, (gróf) Bánffy György, sőt Brassai Sámuel is. Annál frissebb Emil Racoviţă, Ion Agârbiceanu és Adrian Marino emlékezete.
A „béke” kedvéért az egyik szórólap a Tükör utcát (Szentegyház, Március 6., ma Iuliu Maniu – szerk. megj.) mutatja be, kivételesen megemlítve Alpár Ignác tervező kilétét. Innen idézek: „A két épület csaknem teljesen szimmetrikus, tükörkép hatását keltik, kivéve a keleti és nyugati homlokzatot.” Úgy látszik, a kolozsvári turisztikai szórólapok eltérő nyelvezete azt bizonyítja, hogy a keleti és nyugati mentalitás nem teszi lehetővé a tükörfordítást.
ÁBRÁM ZOLTÁN / Szabadság (Kolozsvár)

Székely haza
A régészet jövője
Nagy jövőt kell jósolnunk a székelyföldi régészetnek, abból ítélve amit Benkő Elek összefoglal a háromkötetes székely históriában. Érthető és tudományon kívüli okokból a népi építészetre alapozott nemesi udvarházak kétosztatú és háromosztatú, illetve későbbi változatainak feltárása még az elején tart, a belőlük kialakuló castellumoké még inkább, a kővárak feltárásáról nem is beszélve, bár utóbbi vonatkozásában már a Székely Nemzeti Múzeum régészei is komoly eredményeket mutattak fel, lásd munkatársai napi sajtóba is eljutó közleményeit.
Az adósságok és a lemaradás mindazonáltal számottevő, az újabban megnyíló lehetőségeket ki kell aknázni. Az ennek szentelt fejezetben szóba kerülnek a sepsiszentgyörgyi Köntés-kerti ásatások, a csíkszeredai Kőrösi Csoma Sándor utcai feltárások, a Székely Zoltán kutatta oltszemi Mikó-udvarház, a gyergyószárhegyi Lázár-kastély, részletesen a székelyudvarhelyi vár, több kolostorépület, a csíki Mikó-vár, melynek kezdeteiről ez áll: „Egy kora újkori székely szék irányításához és a vele kapcsolatos hatalmi reprezentációs igényhez kapcsolódik (…) építése. Létesítője nevével összhangban hídvégi Mikó Ferenc, akit – emlékirata szerint – Báthori Gábor fejedelem már 1611-ben csíki vicekapitánnyá nevezett ki, a csíkiak azonban, mivel ottani birtoka és rezidenciája nem volt, ellenségesen fogadtak. E helyzeten csak 1613-ban, második házassága után sikerült változtatnia, amikor felesége, Pókai Anna zsögödi/martonfalvi udvarházának várrá történő kiépítésébe fogott, miután Bethlen Gábor kinevezte Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkapitányává. A fejedelemhez fűződő bizalmi viszony hamarosan a környék kiemelkedő birtokosává tette Mikó Ferencet.”
Az 1616-os lustrában Zsögödön, továbbá Al- és Felcsík számos falujában már Mikó Ferenc az úr székely örökségek és jobbágyok hosszú sorának a megkaparintása után. Később utóda I. Rákóczi György fejedelmet itt láthatta vendégül (1635).
B. Kovács András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Helytállás és hitvallás – interjú Tőkés Lászlóval
A Fidesz–KDNP erdélyi európai parlamenti képviselője, volt királyhágómelléki református püspök szerint ugyanolyan elszántság kell a határon túli magyar közösségek autonómiaküzdelmében, mint amikor 1989-ben szinte esélytelenül fordult szembe temesvári gyülekezete a Ceauşescu-diktatúrával. A Figyelőnek adott exkluzív interjújában a magyar reformációról, az erdélyi ökumenizmusról, a román nemzeti kommunista titkosszolgálati szemlélet továbbéléséről, Brüsszelről és a székely lármafagyújtásról beszél.
– Ez év október 31-én pont ötszáz esztendeje tette közzé Luther Márton a vallást, a hitéletet megújító tételeit. Ezt követően Zwingli és Kálvin is elindította mozgalmát, amely Magyarországon szintén hamar fogadtatásra lelt, a reformációnak még külön erdélyi magyar ága is kialakult, az unitarianizmus. A tordai országgyűlés 1568-ban, a világon elsőként törvénybe foglalta a vallásszabadságot, a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius egyház, illetve a magyar, a székely és a szász közösség egyenjogúságát. Ön szerint mi a reformáció legnagyobb értéke a magyarság számára?
– A reformáció hozadékai közül a legfontosabbnak a magyar államiság folytonosságának a megteremtését tartom. Az ország háromfelé szakadásának idején Erdély lett a Szent István-i állam letéteményese. Első királyunk Krisztus nevében alapította meg a magyar államot. Fél évezreddel később, a reformáció szellemében alakult meg az Erdélyi Fejedelemség az unitárius II. János király (János Zsigmond fejedelem) vezetésével. Karakteresen magyar szellemiségben alakult tehát ki a Magyar Királyság utódállamának nevezhető Erdélyi Fejedelemség. Az ő uralkodása alatt tartott 1568-as tordai országgyűlés nemcsak Magyarország szempontjából, hanem nemzetközileg is komoly értékkel bír; a sajátlagosan magyar unitárius egyház megalapításával egyidejűleg a modern értelemben vett lelkiismereti és vallásszabadság előhírnöke lett Európában, megelőlegezve az ökumenikus keresztény törekvéseket.
– Ekkor Európa nyugati felében még dúlt a vallásháború.
– Igen, ezen időszakban irtották ki Franciaországban, Szent Bertalan éjszakáján a hugenottákat. Mi a vallásszabadság kihirdetésével előbbre jártunk. Emellett Erdély aranykorában, a XVII. században Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi György fejedelem folyamatos harcot vívott a török uralom alatt megingott magyar államiság érdekében, valamint a Habsburg-elnyomás ellenében. A magyar reformáció így nagymértékben hozzájárult a magyar szabadságharchoz, s erre a magyar katolikusok is büszkék lehetnek, hiszen ugyanebben a korban Pázmány Péter volt a katolikus egyház megújulásának a vezéralakja. Ők voltak az egyházi megújulásnak, a nemzet megerősödésének a zászlóvivői.
– Ezek a történelmi példák – illetve a magyar ökumenikus türelem – is közrejátszottak abban, hogy a román kommunizmus legsötétebb, magyarellenes időszakában Erdélyben a templom volt a legfontosabb hely, ahol az ember megélhette magyarságát. A másik felekezet istentiszteletein, miséin, rendezvényein is sokan részt vettek, hogy megerősödjenek magyarságukban.
– Valóban. Én Kálvin alapművét, az Institutiót (a keresztény vallás rendszere – a szerk.) tartottam a kezemben, Luther szellemében hirdettem az igét, amikor a múlt század 80-as éveinek utolsó harmadában felléptem a temesvári szószékre, hogy a gyülekezet megélhesse a nemcsak tiltakozó, hanem a hitvalló, valami mellett kiálló szellemiséget. Lelki motiváltságunkban szerepet játszott ez a protestáns szellemiség. Az erdélyi tolerancia Temesvár szellemére is kiterjedt, így tudtak kapcsolódni hozzánk a forradalom előtt zsidók és görögkeletiek, valamint görögkatolikusok is, a város valamennyi nációját képviselő emberek. Visszatérve a reformáció ötszázadik évfordulójára, hadd tegyem hozzá, milyen csodája a Jóistennek, hogy amiképpen a reformáció utáni Erdély volt a Habsburg- és a török uralom alatt sínylődő Magyarország segítségére, most az államiságában erős, független anyaország segít bennünket, határon túlra került magyarokat. Akkor a magyar államiság volt a tét, most a külhoni nemzetrészek puszta megmaradása. Ezért harcolunk ebben a protestáns, kurucos szellemben. Nem véletlen, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett emlékbizottság olyan nagy hangsúlyt fektet a reformáció emlékévének Kárpát-medencei megünneplésére.
– A protestáns lelkész bátorsága kellett ahhoz, hogy 1989-ben Temesváron kirobbanjon a romániai forradalom. Most erről, valamint az 1956-os magyar forradalomról tartott előadást az Egyesült Államokban, a reformátusok, kongregacionalisták által alapított Yale Egyetemen és a fairfieldi magyar közösségben.
– Vannak helyzetek, amikor meg kell vallanunk a hitünket, amikor nem szabad hallgatni. Ezt nevezi a teológiai terminológia status confessionisnak. Ilyen volt Luther Márton számára a wormsi birodalmi gyűlés, amikor kimondta a császár és a rendek előtt, hogy „itt állok, és másképp nem tehetek”. Ezt tettük Temesváron, s ez érhető tetten 56-ot tekintve is, amikor a magyarság egy emberként kelt fel a szovjet elnyomás ellen. Kimondta a nemet egy ateista, kommunista diktatúrával szemben. Ez volt az üzenetem a Yale Egyetem rendezvényén. Igyekeztem jó hírvivője lenni a magyarságnak az angolszász egyházi világban, és úgy vélem, ez sikerült.
– Romániában 1956-ban Temesváron és Bukarestben volt tüntetés, de az egész erdélyi magyarság körében nagy volt a szolidaritás, a diákok gyűléseket tartottak, szervezkedtek. Ezért a magyarországihoz mérhető terror vette kezdetét, melynek legalább százötven halottja volt, és több mint huszonötezer politikai indíttatású letartóztatásra került sor az 56-ot követő években.
– Sajnos sokan még mindig nem tudnak erről, pedig több könyv is született róla, köztük Tófalvi Zoltán újságíró-történész tízkötetes műve. A román kommunista diktatúra újabb ürügyként használta fel 56-ot az erdélyi magyarság szétzúzására. Előtte, az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején felszámolták a Magyar Népi Szövetséget, beolvasztották a kommunista pártba. A magyar közéleti személyiségeket börtönbe zárták, élükön Kurkó Gyárfással, valamint más baloldali értelmiségiekkel és Erdély híres római katolikus püspökével, Márton Áronnal. Ekkor kezdték el fokozatosan felszámolni az erdélyi magyar iskolarendszert is. Az 56-ot követő megtorlássorozat volt a kegyelemdöfés. Lefejezték a magyar közéletet, kultúrát, oktatást, az egyházakat. Az erdélyi magyarság ezt a veszteséget azóta sem tudta kiheverni. A leszámolás legszemléletesebb eseménye Kádár János pártfőtitkár 1957-es bukaresti és marosvásárhelyi látogatása volt, ahol teljesen kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román nacionálkommunistáknak. Ceauşescu hatalomra kerülésével még sötétebb évek következtek. Abból az időből hitvallásban és kiállásban Márton Áron katolikus vezető áll hozzám a legközelebb, aki felekezetre való tekintet nélkül védte a magyarság érdekeit, minden magyart, de a román görögkatolikusokért és a kollektíven megbélyegzett erdélyi németekért is kiállt. Nem véletlen, hogy Erdélyben a reformátusok, katolikusok, evangélikusok, unitáriusok vállvetve harcoltak a kommunizmus idején az elnyomás ellen, s a jogainkért való küzdelem a rendszerváltás után is folytatódott.
– Ahogy a kommunizmus idején elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatá-sáért, a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen vagy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megszüntetése miatt is együtt lépnek fel. Romániában nem szűnt meg a jogfosztásra való igyekezet, állandó elem a magyar autonómiatörekvéseket támadó magatartás, a magyar veszéllyel való riogatás. Önt pedig megfosztották attól a magas állami kitüntetéstől, amelyet 89-es forradalmi tevékenységéért kapott, mert szóba hozta Tusnádfürdőn, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyi, székelyföldi magyarságért, ahogyan azt Ausztria tette a dél-tiroliak esetében, s aminek az eredménye az észak-olaszországi régió jól működő autonómiája. Bíróságon támadta meg a kitüntetés visszavonását; tavaly novemberben elvesztette a pert, de az indoklást tizenegy hónapja nem küldték meg, pedig ez kellene a fellebbezéshez.
– Éppen most tettem panaszt a román Legfelsőbb Bírói Tanácsnál emiatt Kincses Előd ügyvéddel, aki már 1989-ben is engem védett. Még van egy jogorvoslati perem Bukarestben, mert az Antena 3 hírtelevízió egy három évvel ezelőtti adásában elvitatta a temesvári forradalomban vállalt szerepemet, és a műsorban többen – köztük volt securitatés (kommunista titkosszolgálati) főnökök – hazaárulónak és magyar kémnek neveztek. Tudomásul kell venni, hogy Romániában még mindig erős pozíciói vannak a volt titkosszolgálatnak, és ez az elmúlt 27 év történetét is átszövi. Ez a mentalitás máig meghatározó. Amikor megkaptam az állami kitüntetésemtől való megfosztásom indoklását, olvashattam a szakállas szekus érveket, hogy el akarom szakítani Erdélyt az országtól, hogy magyar irredenta és románellenes vagyok, aki veszélyezteti a társadalom békéjét. Lényegében tehát változó formában ugyan, de továbbra is érvényben van az a román nemzetstratégia, amely Trianon után Erdély elrománosítását, Ceauşescu diktátor szavaival élve homogenizálását tűzte ki célul.
Ez a nemzetstratégia átitatta az egész társadalmat, ezért bármikor be lehet dobni a magyar kártyát: a nemzetféltés a gazdasági nehézségeket is felülírja. A többségiek oldaláról ránk zúduló gyűlöletbeszédnek csak az őszinte román–magyar párbeszéd, a történelmi megbékélés tudna véget vetni.
– Ön több ízben szóvá tette a Szerbiában, a Timok völgyében élő románok (vlahok) helyzetét, mert őket a vajdasági románsággal ellentétben csak nemrég ismerték el kisebbségnek, nincs anyanyelvi iskolájuk, templomi szertartásuk. De szólt a bulgáriai vagy az ukrajnai románok érdekében is.
– Én az anyaország természetes védelmét kívánom a határon túli románoknak is, és ahányszor csak lehetőségem adódik, mindig kiállok a kárpátaljai vagy a bukovinai románok jogaiért is. Az ukrán oktatási törvény most éppúgy hátrányosan érinti őket, mint kárpátaljai nemzettestvéreinket. Nem mérek kettős mércével! Eddig az volt az érzésem, hogy a románoknak nem olyan fontos a 400 ezer fős ott élő közösség, mint nekünk a 150 ezres kárpátaljai magyarság. De most úgy tűnik, elindult valami, és közös pont lehet a magyar–román viszonyban. Mi megadjuk a tiszteletet a szomszédos nemzeteknek, de ezt fordítva is elvárjuk.
– A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az idén is megszervezi október 29-én este Székelyföld történelmi határainak a kivilágítását. Őrtüzeket gyújtanak az auto-nómiáért. Ön most is ott lesz? Ön szerint a katalán függetlenségi népszavazás miként hat a székelyföldi törekvésekre?
– Természetesen ott leszek. A katalóniai helyzet nem tesz jót nekünk, mert felerősíti azok hangerejét, akik az autonómiában eleve szeparatizmust látnak, és Skóciára vagy Katalóniára utalva rajtunk verik el a port, holott az erdélyi magyarság nincs abban a helyzetben, hogy összemérje magát ezekkel a példaesetekkel. Rendszeresen deklaráljuk, hogy nem akarunk függetlenséget, de úgy tesznek, mintha nem hallanák. Azt kellene észrevenniük, hogy mi vezetett el idáig Katalóniában, és mi miért jutottunk el odáig Erdélyben, hogy ilyen elkeseredett módon kiállunk az auto-nómia mellett. Azért, mert ez a megmaradásunk feltétele. Példaértékű ebben testvérszervezetünk, a Székely Nemzeti Tanács politikája, mert noha az EU-s nagypolitika viszonyrendszerében szinte eszköztelenek vagyunk, nem látunk más alternatívát, csak azt, hogy kivívjuk az önrendelkezésünket, számunkra ez létkérdés. És hasonló módon cselekszik az általam létrehozott Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is.
– Az EMNT, amely nemrég jelentette be, hogy mintegy 250 ezer honosítást, magyar állampolgársági ügyet segített elő, alig tíz napja Kolozsváron megerősítette szövetségét az SZNT-vel.
– Igen, együtt integrált autonómia-képviseletre törekszünk. Külön-külön nem megyünk semmire. Ilyen szempontból jól jön az önállósági törekvések összehangolásával foglalkozó magyar miniszterelnöki megbízott, Szili Katalin közvetítő szolgálata is, olyannyira, hogy az utóbbi időben még az RMDSZ-szel is asztalhoz ültünk. Ha nem sikerül a szövetség 90-es évek eleji indulásának a szellemében összefognunk, akkor autonómiatörekvéseink szétforgácsolódnak, politikailag súlytalanokká válnak. Mert nem lehetséges az, hogy kijön Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Brüsszelbe, később Izsák Balázs SZNT-elnök, majd Pásztor István, a VMSZ vezetője a Vajdaságból, utána pedig Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának irányítója, valamint Brenzovics László Kárpátaljáról, és ott vagyunk mi, az Európai Parlamentben tevékenykedő nemzetpolitikusok, s külön malomban őrlünk. Ha nem lépünk fel összehangoltan ebben a kedvezőtlen politikai és kisebbségjogi környezetben, nincs esélyünk. Ezért mindent meg kell próbálnunk, hogy változtassunk Brüsszel hozzáállásán. Itt van az Európai Bizottság (EB) által befogadott kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés, a Minority SafePack, amelyhez Európa-szerte gyűjteni kell az egymillió aláírást. És ott van még az SZNT-nek az európai nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezése, amely miatt perben áll az EB-vel. Az EP kisebbségi frakcióközi bizottságának a képviselőivel együtt át szeretnénk ültetni az unió jogrendjébe az Európa Tanács kisebbségvédelmi rendszerét.
– Mit fog mondani a székelyeknek vasárnap este, a lármafagyújtáskor?
– Ugyanazt, mint a Ceauşescu-diktatúra idején, 1989-ben Temesváron, amikor úgy tűnt, hogy semmi esélyünk nincs jogaink, szabadságunk kivívására, s mégis belevágtunk. A román nacionál-kommunista apparátus célja elhitetni: úgy sincs esélyünk, s a jelenlegi magyar kormányt megelőzők némelyike ugyanezt a kishitűséget táplálta. Ha állandóan Brüsszel egét kémleljük, és azt a szomorú következtetést vonjuk le, hogy egyetlenegy migráns emberi jogai jobban foglalkoztatják őket, mint egy több százezres őshonos nemzeti közösség sorsa, akkor én is szegre akaszthatnám a palástomat. Ha sok minden nem is kedvez nekünk, meg kell találnunk az áttörési pontot, ahogyan más európai kisebbségi nemzeti közösségek is kiharcolták a megmaradásukhoz szükséges autonómia valamelyik formáját. Politikai elszántságra van szükség, ezt vállalni kell.
NÉVJEGY
Kolozsváron született, 65 éves, nős, három felnőtt gyermeke van az első házasságából, két kiskorú a másodikból
1975-ben lelkipásztori diplomát szerzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben
1975 és 1984 között segédlelkész Brassóban, Désen
1984-ben az állami és egyházi hatóságokkal szembeni ellenállása, kritikai tevékenysége miatt kizárják a papság köréből, két évig munkanélküli
1986-tól temesvári lelkész, az egyházi állapotokat és a romániai falurombolást bíráló megnyilatkozásaiért a kommunista hatóságok zaklatják
1989-ben a hatóságok pert indítanak ellene, megfosztják szószékétől, a szilágysági Menyő faluba száműzik, a kilakoltatás ellenében hívei és a hozzájuk csatlakozó temesváriak megmozdulása robbantja ki a forradalmat
1989 decemberében, 1990 elején a Romániát vezető Nemzeti Megmentési Front tagja
1990 és 2009 között a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke
1990-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapító tagja, 2003-ig tiszteletbeli elnöke, 2012-ben kilép a szervezetből
1999-ben megalapítja a Partiumi Keresztény Egyetemet, azóta is tanácsi elnöke
2003-ban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alapító elnöke, többször újraválasztják
2004-től a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács alapító elnöke
2007-ben függetlenként, 2009-ben az RMDSZ–EMNT listavezetőjeként, 2014-től pedig a Fidesz–KDNP listájáról jut be az Európai Parlamentbe, amelynek 2010 júniusától 2012 februárjáig egyik alelnöke
Számos díjat, kitüntetést kapott, több külföldi egyetem díszdoktora, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje és a Magyar Becsület Rend birtokosa
Magyarul és több idegen nyelven megjelent könyvei ellenállási tevékenységét, nemzetpolitikai és egyházi írásait, elemzéseit foglalják össze Moszkovits János
Megjelent a Figyelő (Budapest) 2017/43. lapszámában. figyelo.hu

Dicsőszentmárton és környéke
Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
A megye délkeleti sarkába kalauzoljuk el olvasóinkat. Dicsőszentmárton a Kis-Küküllő régió „fővárosa”. Régi kereskedőváros volt, ahol évszázadokkal ezelőtt valószínűleg a kézműves és gazdálkodó szászok, a bortermelő magyarok (székelyek) és a pásztorkodó románok árui cseréltek gazdát, s a kereskedelmet a XIX. században betelepült zsidók tartották a kezükben. A város fejlődését a ma már csődbe jutott két vegyipari kombinátjának köszönhette, ahol gyakorlatilag a város lakosságának több mint fele dolgozott, vagy valamiképpen érintett volt. A kombinát bezárása után a város nehezen talált magára, egykori dicsőségét csak a főtéri nagy épületek őrzik, amelyek közül a jelentősebbek történetét leírtuk.
Küküllőkirályfalva az egyik legismertebb borfajtához, a királyleánykához kötődik, mert úgy tartja a fáma, hogy ezen a vidéken terem meg az a szőlő, amelyből itt tudják a legjobb bort készíteni. Akinek több ideje van barangolni a környéken, annak érdemes átruccanni Herepére is. Olyan az a falu, mintha legalább 200 évet utaznánk vissza az időben. S bár Küküllővár nem tartozik a megyéhez, érdemes megállni előtte, hiszen az Erdély múltjához kötődő egyik legjelentősebb történelmi épület.
Dicsőszentmárton
A Kis-Küküllő mente központi települése az egykori Kis-Küküllő vármegye székhelye volt. Nevét a „Dicsőséges Szent Márton” tiszteletére emelt templomáról kapta. Dicsőszentmárton turisztikai látványosságai közé tartozik XIII. századi, gótikus stílusú unitárius temploma, a helység egyetlen középkori műemléke, amelyet 1599-ben felújítottak. Megmaradt egy 1636-ban készített aranyozott ezüstpohár és egy ezüsttál 1678-ból, valamint az 1678-ban öntött harang. Ugyancsak a főtéren áll a görögkatolikus, a református, a római katolikus és az evangélikus templom.
A Pekry-kastély
1590-ben dicsőszentmártoni birtokot adományoz Báthory Zsigmond fejedelem Pekri Lajosnak. A család két, dicsői és magyarózdi ága 1700-ban birtokokat cserélt, ettől kezdve a dicsői kastély a nemesi ág tulajdonába került, és maradt is 250 éven át. Legjelentősebb tulajdonosa Pekri Sándor (1855-1928) volt, aki többek között a dicsőszentmártoni római katolikus egyház gondnoka, a Takarékpénztár igazgatója, az Olvasó- és Társaskör elnöke, a Tűzoltóegylet megalapítója, valamint a Kis-Küküllő vármegyei Országos Magyar Párt elnöke volt. A kastély földszintes épület, amelynek főhomlokzata középtengelyében egy, a hatalmas tető alatt valósággal roskadozó tetőt emeltek. A négy toszkán féloszloppal díszített árkádos bejárathoz egyszerű lépcsősor vezet. A félköríves záródású ajtónyílás kétoldalán nagyméretű, ugyancsak félköríves ablakok nyílnak, alattuk bábos mellvéd húzódik. A portikusz főpárkánya fölé attikafal készült, egykor itt lehetett elhelyezve a család címere. A portikusz aránytalanul nagy, barokkos tetőzetet kapott. A nyugati oldalon az épület tömbjéből kétemeletes saroktorony emelkedik ki. A hatszögű tornyok minden második oldalán egyenes záródású, dísztelen ablakokat alakítottak ki. Mindkét torony a portikusz tetőzetével harmonizáló, barokkos sisakot kapott. Az államosítás után a kastélyban vendéglő nyílt, ma is az működik benne.
Béldi-ház
A kúria a XIX. század második felében épült Béldi Gergely gróf lakásaként. Az államosítás után a helyi katonai bizottság székhelye lett, majd 1968-tól a Városi Múzeum működik benne.
A zsinagóga
Bár egykor a főtér képéhez tartozott, elejébe tömbházakat építettek, így a Pekry-kastéllyal szembeni tömbház alatti bejárón kell átmenni a zsinagógához, amely a XIX. század végén és a XX. század elején épült mór stílusban. Felirata szerint száz évig, 1902 és 2002 között a zsidó hitközség rendeltetése szerint használta, azóta a Kis-Küküllő Alapítvány béreli az épületet, és kulturális rendezvényeknek adnak helyet benne, Magyar Házként működik. A zsidók száma megfogyatkozott a városban, bár az 1930-as években több mint 500 zsidó személyt tartottak számon, mára tíznél is kevesebben vannak.
Ligeti György szülőháza
Dicsőszentmártonban született 1923. május 28-án Ligeti György világhírű zeneszerző (2006. június 12-én, 82 éves korában Bécsben hunyt el), akinek a szülőházán 2016-ban emléktáblát avattak. Ligeti György a kortárs komolyzene egyik legjelentősebb személyisége, a zenei Nobel-díjként is emlegetett Polar Music Prize kitüntetettje, a város post mortem díszpolgára. Ligeti György olyan művekkel lett világhírű, mint az Atmosfere, Lux Aeterna, Volumina, Requiem, Lontano, Ramification, String Quartet no. 2 vagy a Le grand macabre. Számos zeneművét filmekben is felhasználták, többek között a 2001: Űrodüsszeia, a Ragyogás, a Viharsziget című filmekben csendülnek fel a számos díjjal kitüntetett zeneszerző alkotásai. Ligeti György a kolozsvári konzervatóriumban, majd a budapesti zeneakadémián tanult, utána népzenekutatással foglalkozott. Romániában több száz erdélyi magyar népdalt gyűjtött. 1950-től a budapesti zeneművészeti főiskolán tanított. Az 1956-os forradalom leverése után menekülni kényszerült, a kölni rádió külső munkatársa lett. 1959-ben Bécsben telepedett le. Állandó résztvevője volt a darmstadti nyári mesterkurzusoknak, vendégtanárként oktatott a stockholmi zeneművészeti főiskolán. Tanított Berlinben és a kaliforniai Stanford Egyetemen is. 1973-ban Hamburgban telepedett le, ahol a helyi zeneművészeti főiskolán zeneszerzéstanári állást vállalt.
Ádámos – Küküllődombó, Sövényfalva, Küküllővár, Magyarherepe, Szásznagyvesszős, Kincses
A XV. században említik először, ekkor még Adamus néven. Az unitárius műemlék templom 1518-ban épült, festett kazettás mennyezetét 1526-ban készítették. 1618 és 1695 között tíz zsinat színhelye volt. 1659. március 30-án az unitárius papság itt tett hűségesküt Barcsay Ákos fejedelemnek. 1663. október 21-én itt választották püspökké Koncz Boldizsárt. A templom több tárgyát, például szentszékét és mennyezetfestményeit – a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára felvásárolta. Első ortodox temploma 1692-ben épült.
Magyarkirályfalva
Magyarkirályfalváról az első hivatalos dokumentumok 1332-ből maradtak fenn, ekkor a pápai tizedjegyzék királyi birtokként jegyezte fel, Villa Regis néven. 1412-ben a Szentléleki, Dicsőszentmártoni Sándor, Keszi és Tarnóczi Székely családoké, később pedig a Somkeréki Erdélyi, Gerendi, Bánffy és Szapolyai családok birtoka volt. 1492-ben Keszi Székely László Kyralfalwa birtokbeli részét elcserélte. 1502-ben Kyralfalwa egész birtoka Kizdi Jánosé, 1517-ben pedig Somkeréki Erdélyi Márton volt itt a birtokos. 1546-ban Tarnóczi Sebestyén testvéri szeretetből Susalit-Horváth Jánosné Romhányi Zsófiának ajándékozta Kyralffalwan azt a jobbágytelket, amelyen Tóháti Antal lakott. 1638-ban Kiralyfalva I. Rákóczi György birtoka volt. Magyarkirályfalva református gyülekezete körülbelül 1568-ban alakult. Az első írásos feljegyzések 1570-beliek a levéltárban.
Királyfalván érdemes felkeresni a két régi temetőt. A legrégibb a templom körüli magaslaton fekszik, itt nyugszik Ilyés Géza (1883-1950) történész-lelkipásztor, esperes is, aki ennek a magára hagyott vidéknek elkötelezett írástudója volt. A temetők fejfái, emlékfái néprajzi, faragászati szempontból is érdekesek. Értékes XVI–XVII. századi kegytárgyak találhatók a református egyház birtokában.
Küküllővár
Nem Maros megyében van ugyan, de aki Dicsőszentmárton környékén jár, keresse fel a Küküllővárat is. A Küküllő mocsaras árterületén fekvő településen épült a Mocsárvár, amely a tatárjáráskor elpusztult. Ennek a várnak az utódját 1321-ben említik először. Mátyás király 1462-ben Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta, az ő halála után, 1476-ban hűbérbe adta Ştefan cel Marénak, Moldva fejedelmének. 1507-ben Ştefan fiának, Bogdan vajdának a kezén volt a vár, de a soron következő vajda, Petru Rareş, I. Ferdinánd támogatójaként 1538-ban elvesztette, és az erdélyi országgyűlés határozata alapján 1565-ben lerombolták. 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem öccse, iktári Bethlen István építtette a ma álló, négyszögletes, sarkain hengeres saroktornyos kastélyt egy régi udvarház helyére. Több tulajdonos után 1758-ban Bethlen Gábor udvari kancellár vásárolta meg a birtokot a kincstártól. Tőle 1764-ben csere útján testvéréhez, Miklóshoz került, aki lépcsőházat emelt, a külső várfalat lebontatta, kápolnát, lóistállót és egy kaputornyot építtetett (1972-ben leomlott). Ezekre a munkálatokra emlékeztet az épület mögötti emléktábla az 1773-as évszámmal, hátán egy görbe lábú huszárral. 1884-ben a birtok gróf Haller Jenő birtokába került, aki kártyán nyerte el Bethlen Márktól. Az 1944-es harcokban a kastély falai megsérültek. Hasznát vették magtárként, irodaházként, majd a 70-es évektől a Zsidvei pezsgőgyár használta a várkastély tágas pincéit. Az örökösök visszakapták az épületet, és a Zsidvei gyár tulajdonosa megvásárolta a kastélyt, amelyet felújítottak. Sajnos a magyar történelmi és kulturális örökség nem látogatható. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Séta Szent László porai fölött
Bár a felújított belváros régi századokra utaló hangulata megkapó, a várat a kommunista évtizedekben épült tömbházak és az ortodox templom mögé rejtették. A váradi vár azonban még így is példátlan Romániában: gazdag, hamisítatlan tárlattal tanít a magyar történelemről. Mihálka Nándor történész-régész vezetésével jártuk körül az európai uniós pénzből felújított középkori vár épületeit, és bepillanthattunk a restauráló műhelyek titkaiba is.
Nagyváradon már a 11. században földvár állt. Szent László a század végén rendelte el a székesegyház és az azt védő falak felépítését. A vár kiszolgálta Bethlen Gábort, I. Rákóczi Györgyöt és fiát, az 1848-as szabadságharcot, de a világháborúk idején is kapott szerepet. A középkortól napjainkig terjedő magyar történelem tanúját, elszenvedőjét, mesélőjét és őrzőjét nem hagyták veszni a váradiak. Bár a felújítások még nem fejeződtek be, a műemlék mégis egyedi élményt nyújt a romániai magyar történelmi várak sorában: a falak alatt rejtőző régészeti leletekkel, üres és koholt díszlet helyett valódi történelmi tartalommal visz vissza az időben.
A Tiszántúl legerősebb vára
Mihálka Nándor történész-régész vezet körbe: a belső udvar fehéren feszülő falai, bent a vadonatúj padolás bizonyítja, hogy a belső vár teljesen fellélegzett és a jó akusztikának köszönhetően az udvart előszeretettel használják kulturális rendezvények lebonyolítására. A várfallal azonban akadna még teendő: a külső védőfal már korántsem nevezhető kolosszusnak, hiszen az évszázadok során feltöltődött földdel, a néhai bástyák, amelyek temérdek ágyúgolyót nyeltek el, szintén kipofozásra szorulnak. Sokat láttak már azok a kövek: az 1241-es tatárjáráskor az ellenség kővetői miatt a vár nagyrészt elpusztult, majd Vince püspök újjáépíttette.
1474-ben a törökök pusztították, 1514-ben Dózsa György vezére, Lőrinc pap ostromolta, majd a 16. század vége felé ismét helyreállíttatták, de a török újra ostrom alá vette.
Bethlen Gábor, fejedelemmé választása után, rögtön megkezdte a felújítást, amelyet I. Rákóczi György is folytatott. Az 1660-as török támadáskor viszont a vár elveszett. Mihálka Nándor felvilágosít: a hővízzel körülvett vár védelme korántsem nevezhető csekélynek. Ezért ha a védők élelemkészlete nem fogyott volna el, a vár sokáig kitartott volna.
A 17. század végén sok más erőddel együtt a nagyváradi vár is az osztrák hatalom keze alá került, s bár elkezdték az épületek kijavítását, a szegényes anyagi források miatt nehezen haladtak a munkálatok. Közben a szabadságharc hevében II. Rákóczi Ferenc elfoglalta a várost, de a várat nem sikerült bevennie, így az építkezések a 18. század elejétől folytatódtak. Később a napóleoni háborúk ideje alatt francia hadifoglyokat őriztek a falak között. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a vár lakói Glasser tábornok vezetésével a szabadságharc oldalára álltak, aztán 1848. december 31-től, országgyűlési határozat alapján katonai bázisként használták az épületegyüttest.
A szabadságharc leverését követően az osztrákok hatalmi pozíciójának újbóli megerősödése után a vár a korabeli Magyarország közepén gyakorlatilag már nem rendelkezett stratégiai szereppel.
Mihálka Nándor szerint ez már akkor fölöslegessé vált, amikor az osztrákok kiverték a törököt az országból. Addig azonban a magyar királyság területén a Tiszántúl legerősebb vára, egyik legfontosabb védelmi pontja volt.
Feléledt hagyaték
Még az 1880-as években felújították, a két világháború között pedig csendőriskola működött benne, a 20. században pedig hol átmeneti lágerként, hol valamilyen katonai létesítményként vagy raktárként használták. A műemlék állaga ezekben az években sokat romlott. Sokan valószínűsítik, hogy a Ceaşescu-rendszer idejében le akarták rombolni, bár erre utaló konkrét bizonyítékot máig nem találtak a történészek. Viszont a múlt század végén is végeztek minimális munkálatokat a vár körül, hogy legalább ne omoljon össze.
Nagyvárad ékességét a ma embere nem hagyta veszni: a város önkormányzata 2009-ben, illetve 2012-ben pályázott sikeresen a felújítására. A munkálatok 2015-ig tartottak, ez idő alatt 20 millió eurós keretet használtak fel az épületegyüttes helyreállítására, illetve ásatásokra, régészeti munkákra és a múzeum berendezésére. Az anyagi alap oroszlánrészét uniós forrásokból biztosították, Mihálka Nándor régész elmondása szerint a teljes összegből öt-öt százalékot a városi önkormányzat és a román kultuszminisztérium biztosított. A felújítási munkálatok jogát magyarországi cégek pályázták meg sikeresen: nyolc épületben 486 termet alakítottak ki, és kiépítették a teljes víz-, szennyvíz-, villany- és fűtéshálózatot is.
A múlt felett sétálva
A várban sokkal több potenciál van, mint ami egyelőre látszik” – hangsúlyozta a régész. Ugyanis az eddig feltárt romok és tárgyi leletek még korántsem képezik a teljes váradi történelmi örökséget, hiszen számos felásatlan rész maradt a falak között és alatt, ehhez azonban újabb anyagi támogatásra lenne szükség. A fel nem tárt részekre vonatkozó terv kész van. Már csak megfelelő pályázati lehetőséget kell hozzá találni. A belső udvar nem csak fesztiváloknak, vásároknak ad otthont a belső udvar: csupán idén mintegy 300 ezer látogató volt kíváncsi a felújított épületegyüttesre, amelyből 60 ezren a múzeumba is betértek. Kiderült, időnként román turisták is érdeklődnek a vár iránt. „Mi minden látogatónak örülünk, de azt hiszem, nem feltétlenül a román turistáknak kell eladnunk mindezt. Nyilván a váradi vár is Románia történelmét képezi majd, de ez egyelőre a mi történelmünk. Természetes, hogy elsősorban magyar turisták érkeznek” – fűzte hozzá Mihálka Nándor. Tizennyolc főállásbeli alkalmazott, köztük régészek, kurátorok serénykednek, hogy a hatalmas mennyiségű tárgyi lelet karbantartásával egy szelet múltat nyújthassanak a történelem kedvelőinek, akik a tárlatot magyar, román és angol nyelvű ismertetők mellett nézegethetik.
A teljes terület feltárására idő és pénzhiány miatt nem volt lehetősége a régészeknek, így kijelölt pontokban ástak, hiszen egy négy méter mély régészeti gödör feltárására legalább egy hónap szükséges. A tárlat ugyanakkor így is nagy élményt nyújt: szinte halljuk a koccanó kancsót, réztányért, és szinte látjuk, ahogy a középkori női hajzuhatagba besüllyed az aprócska hajtű.
Gyutacsvágó olló, kanál, ásó, bőrcipőfoszlányok, patkó, szuronyvég, törökkori pajzs, egy sarok tele ágyúgolyókkal – beleborzong az ember, amikor rátör a felismerés, hogy ugyanezeket a tárgyakat a középkori és újkori magyar ember rongyolta a magas kőfalak tövében.
Öt éven keresztül a nyugati udvartól a püspöki palotáig ástak, hogy a gótikus székesegyház romjait feltárják, és egyedi módon a múzeum részévé tegyék: a templom régi küszöbe, kőkoporsók, egykor odatemetett, a székesegyház melletti helyi kápolnát támogató család maradványaira bámulunk a felettük kiállított tárlat elemei közt sétálva. Jól látszik a templom Árpád-kori félköríve és a később köré épített gótikus sokszögzáródás. Egy 4–6 éves forma kisfiú megmaradt, a Szűz Mária kápolnával félig egybeolvadt csontváza néz fel a látogatóra egy családi sírboltból. Sikeres pályázás esetén a régészek és építészek új területek kiásása után lehetővé tennék, hogy egyenesen a romok között sétáljunk, átlépve a székesegyház küszöbét.
Négy koronás magyar fő nyughelye
Bethlen Gábor fejedelmi palotájának emeleti részét a törökkel folytatott csatározások során a 17. század végi ostromban szétlőtték, a megmaradt földszinti termeket azonban fel tudták újítani. Hangulatos reneszánsz kori falfestéstöredékek húzódnak a termek falain, homlokzatán. Erdély legszebb reneszánsz termében járunk, 1620-as évekbeli stukkók domborodnak ki a falakból, amelyek szökellő szarvast, unikornist és elefánt hátán nyargaló török vadászt is ábrázolnak. A sarokban ugyancsak 17. századi kandallólyuk árulkodik az egykor ott zsibongó életről. Mihálka Nándor elmondta, jövőre a fejedelmi termekbe is háromnyelvű feliratok kerülnek, sőt, lehetőségük szerint interaktív, fejhallgatón keresztül történő tárlatvezetést is terveznek a múzeumba, amely a fejedelmi palotából bontakozik ki a feltárt romok fölé. A vár szellemi nagyságát ugyanakkor az adja, hogy valószínűleg négy magyar koronás főt temettek el ott: Szent Lászlót, Luxemburgi Zsigmondot és feleségét, I. Máriát, illetve I. Károlyt (Károly Róbertet) és feleségét. Mindezek közül a legbiztosabbnak I. Mária ott nyugvó porait tekintik, illetve egyik legnagyobb szent királyunk földi maradványait, amelyeknek helyét jóformán centiméteres pontosságban meg tudják határozni. Hátborzongató érzés áthaladni a belső udvaron azzal a tudattal, hogy annak a közepén, lent a mélyben, a székesegyház fel nem tárt romjainak takarásában nyugszik a második legszentebb magyar uralkodó.
Mihálka Nándor lelkesen magyarázta, hogyan tervezik a sírok feltárása után az újításokat: úgy építenék körbe a feltárt nyughelyeket a romokkal együtt, üveggel lefedve és hatalmas vasbetonfödémmel körbe építve, hogy körbejárhatóak legyenek, de az ideális belső udvartól se fosszák meg a váradiakat. Az udvaron feltárt romokat ugyanakkor nem szabad sokáig szabad ég alatt hagyni, így a terv kivitelezése tovább bonyolódik. A régész 7–8 évre saccolta a tervek kibontakozását, mi pedig rögtön szurkolni is kezdtünk, hogy mielőbb Szent László porai fölé hajolhassunk.
A régészek munkája nem marad láthatatlan
A tárlat így is gazdag, azonban a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor a régész közölte, hogy az eddig talált leleteknek csupán egy százalékát állították ki. A magyarázatot egy valódi kincses teremben kaptuk meg: a restaurátorok műhelyében. Pezsdítő érzés látni a múzeumi élet mögötti valódi munkát: számos turista hajlamos azt hinni, hogy az ásatások után a régészeti, múzeumi munka leáll, a szakemberek pedig mehetnek vakációzni. Nagyváradon azonban, az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái.
Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért.
A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató.
Az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái
Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért. A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató. Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár)