Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ráduly Csongor
2 tétel
2017. október 11.
Rákóczi-utat alakítanak ki és szobrot állítanak a fejedelemnek Mezőpanitban
Szoboravatással kezdik a mezőpaniti II. Rákóczi Ferenc-emlékút kialakítását: a terv első „stációjaként” október 14-én, szombaton a fejedelem büsztjét helyezik a süttői mészkőből készített talapzatra a községháza elé.
Pogány Gábor Benő szolnoki képzőművész bronzba öntött alkotása ajándékként érkezik a Marosvásárhely közelében fekvő faluba. Az ígéretek szerint a két adományozó, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László országgyűlési képviselő, volt államtitkár is jelen lesz az avatóünnepségen. A szoborállítással járó további költségeket közadakozásból állják, míg az önkormányzat az épülete előtti kis parkban biztosított területtel járul hozzá.
Történelmi források alapján II. Rákóczi Ferenc 1707-ben haladt át Mezőpaniton, egyes feljegyzések szerint nagyjából ismert is az a hely, ahol az uralkodó és kísérete a székely falu határában megpihent. A fejedelem Radnótról jövet, Mezőbánd és Marosvásárhely között állt meg Paniton, mielőtt az április 5. és 21. közötti országgyűlésre ért volna. A vártemplomban a küldöttek teljhatalommal ruházták fel, történelmi döntésükkel pedig Erdély elszakadását jelezték a Habsburg-háztól.
„Valamikor a tanáraink minket is kivittek arra a helyre, ahol Rákóczi megpihent. Ezt a szokást szeretnénk ismét feleleveníteni, megtanítani a mezőpaniti gyermekeknek, hogy Erdély és a magyarság történelmének egy apró kis része a falunkhoz kötődik. Ezért második lépésként majd egy emlékhelyet is állítanánk a határban, majd egy Rákóczi-utat alakítanánk ki, a falu központjában utcát vagy teret neveznénk el a fejedelemről” – számolt be a Krónikának terveiről Bodó Előd Barna, a település új polgármestere.
A fiatal elöljáró hálával említi a faluból származó Barabási Endre küküllővári református lelkész, valamint Ráduly Csongor történelem szakos tanár nevét. Előbbi a Rákóczi-kultusz megteremtésének ötletével, utóbbi néhány fontos tanulmánnyal szolgált.
Ezekből kiderült, hogy a település másik határában, a Mezőmadaras felé vezető út mellett, 1708-ban az utolsó jelentősebb kuruc–labanc harc folyt.
A helyiek egy harmadik történelmi eseményt – vagy inkább legendát – is kiaknáznának: az öregek ugyanis tudni vélik, hogy szintén Paniton keresztül haladt át valaha Szent László is.
Sokáig egy róla elnevezett kút „igazolta” a király jelenlétét. A kút már rég nem létezik, de Bodó Előd Barna jó ötletnek tartja annak visszaállítását és egy további emlékhely kialakítását. Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)
2017. október 13.
Szobrot állítanak II. Rákóczi Ferencnek Mezőpanitban
Rendkívüli eseményre készülnek Mezőpanitban: október 14-én, szombaton 12 órakor felavatják II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem szobrát, Pogány Gábor Benő alkotását. Az eseményen részt vesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, L. Simon László országgyűlési képviselő, továbbá Bodó Előd Barna, a község polgármestere. A szobor a polgármesteri hivatal előtti téren kap helyet. II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be. A helyi hagyomány szerint a fejedelem és kísérete Mezőpanit határában pihent meg, mielőtt bevonult Marosvásárhelyre. Ráduly Csongor helyi történelemtanár kutatásai nyomán kiderült az is, hogy az utolsó jelentősebb erdélyi kuruc–labanc csata a szomszédos Mezőmadaras határán zajlott 1708-ban. Az utolsó erdélyi nagy fejedelemhez való helyi kötődések, a munkássága, a szabadságvágya, az erdélyi kultúra és vallásszabadság megőrzéséért tett jelentős hozzájárulása miatt Mezőpanit népe emléket állít e példamutató életű fejedelemnek. A félalakos, kezében jogart tartó fejedelmet ábrázoló szobor Pogány Gábor Benő magyarországi szobrászművész alkotása. Egyedi munka, bronzból készült, kimondottan Mezőpanitba, s csak egy létezik belőle. Talapzata süttői mészkő. A szobor a polgármesteri hivatal előtti parkban kap helyet. A szobor felállítását Barabási Endre, mezőpaniti születésű, jelenleg Küküllőváron szolgáló református lelkész kezdeményezte, akinek régi vágya, hogy szülőfalujában megvalósulhasson a szoborállítás. Bodó Előd Barna polgármester és Mezőpanit helyi tanácsa felkarolta az ügyet, és a Monográfia Alapítvánnyal, valamint önkéntesekkel közösen dolgoztak a megvalósításon. A szoborállítást a Nemzeti Kulturális Alap, Balog Zoltán miniszter és L. Simon László képviselő támogatták, a további költségeket helyi adományokból, felajánlásokból fedezték a mezőpanitiak. Terveik között szerepel egy emlékhely kialakítása is, ott, ahol a hagyomány szerint a fejedelem és kísérete pihenőt tartott a falu határában. Az iskolai oktatásban hangsúlyosabban emelnék be a fejedelem életét, munkásságát azzal, hogy vetélkedőket és ünnepségeket szerveznek. Hosszabb távú terv lenne a Rákóczi-út kialakítása, melynek egyik állomása Mezőpanit lesz. Népújság (Marosvásárhely)