Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Ráday Gedeon
2 tétel
2013. november 16.
Horthy Miklós: Emlékirataim
Horthy Miklós, Magyarország elfeledésre ítélt kormányzója életének utolsó évtizedében – távol a dokumentálódás minden lehetőségétől – megírta emlékeit, amelyet 1990-ben Magyarországon is kiadtak. Izgalmas olvasmány.
Most, szobrának annyira vitatott avatásakor elővettem könyvtáramból, és újra elolvastam. A mellette és ellene való tüntetést követően a romániai magyar és a magyarországi médiában több egymásnak ellentmondó vélekedés hangzott el, melyek többnyire tájékozatlanságról, a történelmi tények felületes és közvetett ismeretéről árulkodnak.
Éppen ezért valamennyi állásfoglalás, amely az objektivitás igényével hangzik el, a bizonytalanságot jeleníti meg, s azt is, hogy ellentmondásos, megosztó történelmi személyiség volt. Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója 1909 és 1914 között – ahogy ő maga írja vallomásainak első fejezete címeként – Ferenc József Őfelsége szárnysegédje volt a bécsi udvarban. Emlékezésein végigvonul a mélységes tisztelet példaképe, a kétfejű Monarchia uralkodója iránt. Ez akár nem tetszhet nekünk, akik ismerjük a magyar szabadságharc leverése utáni kegyetlen leszámolást, de Horthy számára a kiegyezés utáni korszak addig nem ismert iparosodását, fejlődését, nyugalmát és viszonylagos jólétét jelenti a 19. század vége és a 20. század első évtizede. És az igazság kedvéért tegyük hozzá, mindez az egyre követelőzőbb cseh, román és szerb elszakadó szervezkedés és bojkott, Ferenc Ferdinánd trónörökös magyarellenes ernyője alatt.
Az első világháború elvesztése a Központi Hatalmak részéről magával rántotta a Monarchia iránt elkötelezett Magyarországot is, s a lesben álló nemzetiségeket francia–angol jóváhagyással történő szabad területrablásra késztette. Meg is indultak minden irányból, úgymond, a wilsoni elvek alapján. A Károlyi-kormány tehetetlensége, majd Kun (Kohn) Béla bolsevik köztársasága a még meglévő katonai erőket is lefegyverezte és általános lett a káosz. A vörös terror halált és rettegést hozott. „A terror a mi kormányunk legerősebb fegyvere” – hirdette pöffeszkedve Szamuelly Tibor, a Rögtönítélő Bizottság elnöke.
Horthy Miklós ebben a zűrzavarban, 1918 novemberében Kenderesre vonult vissza, hogy életének további éveit gazdálkodással töltse családi birtokán. Közben Károlyi Gyula gróf vezetésével az Aradon megalakult ellenkormány, majd Szegeden a minisztertanács úgy döntött, hogy az ellentengernagy Horthy Miklóst kérik fel a nemzeti hadsereg megszervezésére. 1919. november 16-án vonult be Horthy csapatai élén Budapestre.
Emlékiratainak egyik fejezete (Magyarország kormányzójává választanak) kezdő mondatát érdemes idéznem: „Bekövetkezett az, amit mindig el akartam kerülni: belesodródtam a politikába.” A következőkben elismeri, hogy különösen a kommunisták és a zsidók ellen fordultak elő erőszakosságok (Prónay tiszti különítménye ugyanazt tette, mint a vörösök rémuralmuk alatt). Nagyon hamar rendet teremtett Horthy kormánya. A Tanácsköztársaság megszűnt, visszaállt a királyság, és Horthyt a nemzetgyűlés 131 szavazattal a 141-ből Magyarország kormányzójává választotta. Újból idézek: „Megköszöntem az irántam való nagy bizalmat, közöltem azonban, hogy a felajánlott méltóságot nem fogadhatom el...” Azzal indokolta, hogy mint tiszt Őfelségének tett esküt, és most az Alkotmányra és a Nemzetgyűlésre kell esküt tennie. Nincs ebben ellentmondás? Végül, bizonyos megkötésekkel, elfogadta a közakaratot. Úgy vélem, magatartása, amennyiben kormányzóként egyetlen döntést sem hozott önhatalmúan, tiszteletre méltó.
Állításom indokolására újra idézek: „1922 augusztusában politikusok és más vezető személyiségek jelentek meg nálam a gödöllői kastélyban...”, majd idézi Ráday Gedeon gróf képviselő szavait: „A magyarság többsége azt kívánja, ami ezeréves állandó vágyának leginkább megfelel, hogy Szent István koronája és magyar dinasztia alatt élhessen. Fogadja el Főméltóságod a koronát...” Horthy válaszában többek között így érvel: „Ha a korona után nyúlnék, nem lennék többé sem önzetlen, sem tisztességes... Én tehát semmilyen körülmények között, még egyhangú népszavazás esetén sem fogadnám el soha a királyi méltóságot.”
Miközben kormánya több szociális jellegű reformot hozott, több ízben kinyilvánította: „Legfőbb törekvésem arra irányult, hogy békés eszközökkel érhessük el a trianoni szerződés revízióját.” Ennek minden külföldi rokonszenv mellett (a feldarabolt Magyarország iránt) nem látszott a lehetősége, sőt, a kisantant nemzetei (cseh-szlovákok, románok, szerbek) ugrásra készen szövetkeztek Magyarország ellen, amelyet nemcsak kifosztottak, hanem még jóvátétel fizetésére is köteleztek. A Gömbös Gyula vezette kormány 1932 szeptemberében aztán határozott irányt vett a két nagyhatalom, a német Reich és a sztálini Szovjetunió nyomása között, egyre inkább a revízió realitásával kecsegtető hitleri Németország irányába. Gömbös politikája Horthyt is gyanakvásra és óvatosságra késztette, a lakosság pedig a megnövekedett német befolyást nem nézte jó szemmel. Gömbös 1936-ban bekövetkezett halála után a jellegtelen Darányi-kormány idején látogatott el először Horthy Hitlerhez. Érdemes újra idézni. Hitler kérdezi Horthytól: „Mit tenne Főméltóságod, ha hatalmában állna, hogy Németország politikai irányát meghatározza?” Horthy válasza: „...mindent elkövetnék, hogy Németország és Anglia között minél szorosabb barátságot hozzak létre”. Amint az ismert, maga Hitler is ezt akarta (pl. a Mein Kampfban le is írja), mert legfontosabb ellenségének a bolsevista Szovjetuniót tekintette.
Horthy azonban soha nem rokonszenvezett Hitlerrel, sokkal inkább Mussolinival, akinek közbenjárására a két (1938 és 1940) bécsi döntés végül megvalósította a részleges határrevíziót. De már a világháború előszele egyre viharosabban kerekedett Európa fölé. Hitler „étvágya” és hatalmi gőgje nem ismert határt. A két európai demokrácia, Franciaország és Anglia tűrte-tűrte a Harmadik Birodalom gyarapodását, de Lengyelország megtámadását már – tekintélyvesztésük nélkül –, mint garanciát vállalt államok, nem tűrhették. Előbb kényszerszövetség a Szovjetunióval, majd Lengyelország együttes feldarabolása után Hitler 1944. június 22-én megindította csapatait a Szovjetunió ellen. Ezt megelőzően azonban Horthy újból kellemetlen helyzetbe került a német követelések miatt. Ugyanis Jugoszlávia nem kötött szövetséget Hitlerrel, tehát először a Balkánt kellett biztos háttérnek tudni. Jugoszláviával Magyarország barátsági szerződésben állt néhány hónapja. De a német csapatok csak Magyarországon keresztül támadhatták meg a makacskodó déli szomszédot. Ehhez át kellett vonulniuk Magyarországon. Teleki Pál miniszterelnök ezt öngyilkosságával sem akadályozhatta meg. Horthynak címzett utolsó levelében írja: „gazemberekkel szövetkeztünk”. Halála hősies elszántság volt, de már vonultak is át az országon a német csapatok. Következett Bácska magyar megszállása, Horthy szerint az ottani magyarság megvédéséért a partizánakciókkal szemben. Következett Bárdossy László miniszterelnök hadüzenete a Szovjetuniónak, és ezzel az a lavina indult el, amelyben már nem volt többé megállás. Egészen Horthy sikertelen kiugrási kísérletéig 1944 októberében és Szálasy „nemzetvezető” rémuralmáig. Horthyt, aki már két gyermekét vesztette el, a Gestapo Miklós fiának életével zsarolta, majd családjának német „védelem” alá helyezése következett. Horthy nem volt háborús bűnös. A német háborús bűnösök nürnbergi tárgyalásán mindössze a magyarországi megbízott Veesenmeyerről hallgatták ki tanúként. Tito ugyan kikérte „háborús bűnösként” a bácskai megtorlások miatt, de törvény elé állítására a győztes hatalmak nem találtak indokot. Legnagyobb bűneként a zsidók deportálását említik. Tudnunk kell azonban, hogy bár hoztak korlátozó intézkedéseket a zsidók ellen korábban is, de összegyűjtésük csak 1944. március 19. után, akkor kezdődött, amikor a németek megszállták Magyarországot, orvul és teljesen önhatalmúan intézkedtek, letartóztatva a politikusok színe-javát. Viszont Horthy akadályozta meg, amíg tehette, a budapesti zsidók deportálását. Konzervatív politikus volt, de soha nem volt antiszemita. Hatalmát nem mindig gyakorolhatta meggyőződése szerint, nevezhetik gyengekezűnek, de sorsa drámai volt, hazáját forrón szerette, s csak hamvait hozhatták haza tisztelői. Számomra legalábbis ezt tényszerűsítik emlékiratai.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Horthy Miklós, Magyarország elfeledésre ítélt kormányzója életének utolsó évtizedében – távol a dokumentálódás minden lehetőségétől – megírta emlékeit, amelyet 1990-ben Magyarországon is kiadtak. Izgalmas olvasmány.
Most, szobrának annyira vitatott avatásakor elővettem könyvtáramból, és újra elolvastam. A mellette és ellene való tüntetést követően a romániai magyar és a magyarországi médiában több egymásnak ellentmondó vélekedés hangzott el, melyek többnyire tájékozatlanságról, a történelmi tények felületes és közvetett ismeretéről árulkodnak.
Éppen ezért valamennyi állásfoglalás, amely az objektivitás igényével hangzik el, a bizonytalanságot jeleníti meg, s azt is, hogy ellentmondásos, megosztó történelmi személyiség volt. Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója 1909 és 1914 között – ahogy ő maga írja vallomásainak első fejezete címeként – Ferenc József Őfelsége szárnysegédje volt a bécsi udvarban. Emlékezésein végigvonul a mélységes tisztelet példaképe, a kétfejű Monarchia uralkodója iránt. Ez akár nem tetszhet nekünk, akik ismerjük a magyar szabadságharc leverése utáni kegyetlen leszámolást, de Horthy számára a kiegyezés utáni korszak addig nem ismert iparosodását, fejlődését, nyugalmát és viszonylagos jólétét jelenti a 19. század vége és a 20. század első évtizede. És az igazság kedvéért tegyük hozzá, mindez az egyre követelőzőbb cseh, román és szerb elszakadó szervezkedés és bojkott, Ferenc Ferdinánd trónörökös magyarellenes ernyője alatt.
Az első világháború elvesztése a Központi Hatalmak részéről magával rántotta a Monarchia iránt elkötelezett Magyarországot is, s a lesben álló nemzetiségeket francia–angol jóváhagyással történő szabad területrablásra késztette. Meg is indultak minden irányból, úgymond, a wilsoni elvek alapján. A Károlyi-kormány tehetetlensége, majd Kun (Kohn) Béla bolsevik köztársasága a még meglévő katonai erőket is lefegyverezte és általános lett a káosz. A vörös terror halált és rettegést hozott. „A terror a mi kormányunk legerősebb fegyvere” – hirdette pöffeszkedve Szamuelly Tibor, a Rögtönítélő Bizottság elnöke.
Horthy Miklós ebben a zűrzavarban, 1918 novemberében Kenderesre vonult vissza, hogy életének további éveit gazdálkodással töltse családi birtokán. Közben Károlyi Gyula gróf vezetésével az Aradon megalakult ellenkormány, majd Szegeden a minisztertanács úgy döntött, hogy az ellentengernagy Horthy Miklóst kérik fel a nemzeti hadsereg megszervezésére. 1919. november 16-án vonult be Horthy csapatai élén Budapestre.
Emlékiratainak egyik fejezete (Magyarország kormányzójává választanak) kezdő mondatát érdemes idéznem: „Bekövetkezett az, amit mindig el akartam kerülni: belesodródtam a politikába.” A következőkben elismeri, hogy különösen a kommunisták és a zsidók ellen fordultak elő erőszakosságok (Prónay tiszti különítménye ugyanazt tette, mint a vörösök rémuralmuk alatt). Nagyon hamar rendet teremtett Horthy kormánya. A Tanácsköztársaság megszűnt, visszaállt a királyság, és Horthyt a nemzetgyűlés 131 szavazattal a 141-ből Magyarország kormányzójává választotta. Újból idézek: „Megköszöntem az irántam való nagy bizalmat, közöltem azonban, hogy a felajánlott méltóságot nem fogadhatom el...” Azzal indokolta, hogy mint tiszt Őfelségének tett esküt, és most az Alkotmányra és a Nemzetgyűlésre kell esküt tennie. Nincs ebben ellentmondás? Végül, bizonyos megkötésekkel, elfogadta a közakaratot. Úgy vélem, magatartása, amennyiben kormányzóként egyetlen döntést sem hozott önhatalmúan, tiszteletre méltó.
Állításom indokolására újra idézek: „1922 augusztusában politikusok és más vezető személyiségek jelentek meg nálam a gödöllői kastélyban...”, majd idézi Ráday Gedeon gróf képviselő szavait: „A magyarság többsége azt kívánja, ami ezeréves állandó vágyának leginkább megfelel, hogy Szent István koronája és magyar dinasztia alatt élhessen. Fogadja el Főméltóságod a koronát...” Horthy válaszában többek között így érvel: „Ha a korona után nyúlnék, nem lennék többé sem önzetlen, sem tisztességes... Én tehát semmilyen körülmények között, még egyhangú népszavazás esetén sem fogadnám el soha a királyi méltóságot.”
Miközben kormánya több szociális jellegű reformot hozott, több ízben kinyilvánította: „Legfőbb törekvésem arra irányult, hogy békés eszközökkel érhessük el a trianoni szerződés revízióját.” Ennek minden külföldi rokonszenv mellett (a feldarabolt Magyarország iránt) nem látszott a lehetősége, sőt, a kisantant nemzetei (cseh-szlovákok, románok, szerbek) ugrásra készen szövetkeztek Magyarország ellen, amelyet nemcsak kifosztottak, hanem még jóvátétel fizetésére is köteleztek. A Gömbös Gyula vezette kormány 1932 szeptemberében aztán határozott irányt vett a két nagyhatalom, a német Reich és a sztálini Szovjetunió nyomása között, egyre inkább a revízió realitásával kecsegtető hitleri Németország irányába. Gömbös politikája Horthyt is gyanakvásra és óvatosságra késztette, a lakosság pedig a megnövekedett német befolyást nem nézte jó szemmel. Gömbös 1936-ban bekövetkezett halála után a jellegtelen Darányi-kormány idején látogatott el először Horthy Hitlerhez. Érdemes újra idézni. Hitler kérdezi Horthytól: „Mit tenne Főméltóságod, ha hatalmában állna, hogy Németország politikai irányát meghatározza?” Horthy válasza: „...mindent elkövetnék, hogy Németország és Anglia között minél szorosabb barátságot hozzak létre”. Amint az ismert, maga Hitler is ezt akarta (pl. a Mein Kampfban le is írja), mert legfontosabb ellenségének a bolsevista Szovjetuniót tekintette.
Horthy azonban soha nem rokonszenvezett Hitlerrel, sokkal inkább Mussolinival, akinek közbenjárására a két (1938 és 1940) bécsi döntés végül megvalósította a részleges határrevíziót. De már a világháború előszele egyre viharosabban kerekedett Európa fölé. Hitler „étvágya” és hatalmi gőgje nem ismert határt. A két európai demokrácia, Franciaország és Anglia tűrte-tűrte a Harmadik Birodalom gyarapodását, de Lengyelország megtámadását már – tekintélyvesztésük nélkül –, mint garanciát vállalt államok, nem tűrhették. Előbb kényszerszövetség a Szovjetunióval, majd Lengyelország együttes feldarabolása után Hitler 1944. június 22-én megindította csapatait a Szovjetunió ellen. Ezt megelőzően azonban Horthy újból kellemetlen helyzetbe került a német követelések miatt. Ugyanis Jugoszlávia nem kötött szövetséget Hitlerrel, tehát először a Balkánt kellett biztos háttérnek tudni. Jugoszláviával Magyarország barátsági szerződésben állt néhány hónapja. De a német csapatok csak Magyarországon keresztül támadhatták meg a makacskodó déli szomszédot. Ehhez át kellett vonulniuk Magyarországon. Teleki Pál miniszterelnök ezt öngyilkosságával sem akadályozhatta meg. Horthynak címzett utolsó levelében írja: „gazemberekkel szövetkeztünk”. Halála hősies elszántság volt, de már vonultak is át az országon a német csapatok. Következett Bácska magyar megszállása, Horthy szerint az ottani magyarság megvédéséért a partizánakciókkal szemben. Következett Bárdossy László miniszterelnök hadüzenete a Szovjetuniónak, és ezzel az a lavina indult el, amelyben már nem volt többé megállás. Egészen Horthy sikertelen kiugrási kísérletéig 1944 októberében és Szálasy „nemzetvezető” rémuralmáig. Horthyt, aki már két gyermekét vesztette el, a Gestapo Miklós fiának életével zsarolta, majd családjának német „védelem” alá helyezése következett. Horthy nem volt háborús bűnös. A német háborús bűnösök nürnbergi tárgyalásán mindössze a magyarországi megbízott Veesenmeyerről hallgatták ki tanúként. Tito ugyan kikérte „háborús bűnösként” a bácskai megtorlások miatt, de törvény elé állítására a győztes hatalmak nem találtak indokot. Legnagyobb bűneként a zsidók deportálását említik. Tudnunk kell azonban, hogy bár hoztak korlátozó intézkedéseket a zsidók ellen korábban is, de összegyűjtésük csak 1944. március 19. után, akkor kezdődött, amikor a németek megszállták Magyarországot, orvul és teljesen önhatalmúan intézkedtek, letartóztatva a politikusok színe-javát. Viszont Horthy akadályozta meg, amíg tehette, a budapesti zsidók deportálását. Konzervatív politikus volt, de soha nem volt antiszemita. Hatalmát nem mindig gyakorolhatta meggyőződése szerint, nevezhetik gyengekezűnek, de sorsa drámai volt, hazáját forrón szerette, s csak hamvait hozhatták haza tisztelői. Számomra legalábbis ezt tényszerűsítik emlékiratai.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 20.
Jubileumi közgyűlés a Vármegyeháza barokk termében
„Megmaradásunk erős bástyái a református gyülekezetek”
Újjáéledésének 125. évfordulóját ünnepelte október 17-én, szombaton a temesvári református egyházközség. A jubileumi közgyűlésre a református gyülekezet újraalakulásának történelmi helyszínén, a Vármegyeháza barokk termében került sor. A hálaadás során igét hirdetett Wágner Erik, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előadótanácsosa. A rendezvény meghívott vendégei között volt Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, nt. Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor.
A megjelenteket ft. Fazakas Csaba temesvári esperes köszöntötte, aki felidézte Gróf Ráday Gedeon főgondnok 125 esztendővel ezelőtt elhangzott szavait: „A temesvári reformátusok újraalakulási vágya szállt a magasba, sok szívből tört fel az akarjuk kiáltás!”, ami azt jelentette, hogy közel 200 esztendő tetszhalotti állapot után újraéledhetett a protestantizmus kálvini vonala Temesváron.
Pataki Károly egyházmegyei főgondnok köszöntője során hangsúlyozta: 125 éve különvált egymástól a temesvári evangélikus-lutheránus és a református egyházközség, de a hangsúlyt most nem a különválásra kell helyeznünk.
Wágner Erik, a KREK előadótanácsosa a Szentírásból idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy keresztény ember számára a legfontosabb a közösség, a gyülekezet, a templom, az imaház jelentősége csak másodlagos lehet. „Ebben a teremben hosszú kényszerszünet után, 125 évvel ezelőtt újjáalakult a református gyülekezet, de temploma még 12 évig nem volt. 1898-ban hívták meg Szabolcska Mihály költő lelkipásztort Temesvárra, aki a szívén hordozta a templomépítés ügyét és 1902-ben épült meg a református imaház és bérpalota. A legfontosabb tehát a közösség, egymással és a teremtő atyával, aki segít minden akadályt legyőzni” – hangsúlyozta Wágner Erik előadótanácsos.
A temesvári református eklézsia újjászületéséről Szekernyés János helytörténész tartott előadást, akit Temesvár reformátussága című könyvéért Pro Ecclesia díjjal tüntetett ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az érdekes visszapillantásból megtudtuk: 125 esztendővel ezelőtt kb. 1100 tagja volt az újjáalakult magyar református gyülekezetnek, amely azóta megmaradásunk erős bástyája lett.
A jubileumi közgyűlést Halász Ferenc RMDSZ-elnök, nt. Kovács zsombor evangélikus lelkipásztor, ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, valamint az 1929 létrejött újkissodai gyülekezet lelkipásztora, nt. Bálint Sándor, az 1994-ben létrejött vöröscsárdai gyülekezet lelkipásztora, nt. Kovácsné Pap Ibolya és az 1999-ben létrejött Új Ezredév gyülekezet lelkipásztora, nt. Gazda István köszöntötték. A református gyülekezet újjászületése óta eltelt 125 év a testi és lelki építkezés időszaka volt, amely bebizonyította: a reformátusság nélkül elképzelhetetlen a magyar élet a bánsági végeken. Az 1902-ben, a templomavatás évében létrejött belvárosi református gyülekezet nevében ft. Fazakas Csaba esperes zárszavában örömét fejezte ki, hogy megmaradásunk immár négy bástyája, a négy temesvári református gyülekezet ilyen szövetségben vett részt ezen a jubileumi közgyűlésen.
A jubileumi rendezvény színvonalát a kovászna-belvárosi gyülekezet férfikarának, az Új Ezredév kórus és a negyed évszázados fennállását ünneplő Szabolcska Mihály kórus szolgálata emelte.
A közgyűlés résztvevői ezután a Protestáns Zene Estje című zenés istentiszteleten vettek részt az evangélikus-lutheránus templomban.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Megmaradásunk erős bástyái a református gyülekezetek”
Újjáéledésének 125. évfordulóját ünnepelte október 17-én, szombaton a temesvári református egyházközség. A jubileumi közgyűlésre a református gyülekezet újraalakulásának történelmi helyszínén, a Vármegyeháza barokk termében került sor. A hálaadás során igét hirdetett Wágner Erik, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előadótanácsosa. A rendezvény meghívott vendégei között volt Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, nt. Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor.
A megjelenteket ft. Fazakas Csaba temesvári esperes köszöntötte, aki felidézte Gróf Ráday Gedeon főgondnok 125 esztendővel ezelőtt elhangzott szavait: „A temesvári reformátusok újraalakulási vágya szállt a magasba, sok szívből tört fel az akarjuk kiáltás!”, ami azt jelentette, hogy közel 200 esztendő tetszhalotti állapot után újraéledhetett a protestantizmus kálvini vonala Temesváron.
Pataki Károly egyházmegyei főgondnok köszöntője során hangsúlyozta: 125 éve különvált egymástól a temesvári evangélikus-lutheránus és a református egyházközség, de a hangsúlyt most nem a különválásra kell helyeznünk.
Wágner Erik, a KREK előadótanácsosa a Szentírásból idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy keresztény ember számára a legfontosabb a közösség, a gyülekezet, a templom, az imaház jelentősége csak másodlagos lehet. „Ebben a teremben hosszú kényszerszünet után, 125 évvel ezelőtt újjáalakult a református gyülekezet, de temploma még 12 évig nem volt. 1898-ban hívták meg Szabolcska Mihály költő lelkipásztort Temesvárra, aki a szívén hordozta a templomépítés ügyét és 1902-ben épült meg a református imaház és bérpalota. A legfontosabb tehát a közösség, egymással és a teremtő atyával, aki segít minden akadályt legyőzni” – hangsúlyozta Wágner Erik előadótanácsos.
A temesvári református eklézsia újjászületéséről Szekernyés János helytörténész tartott előadást, akit Temesvár reformátussága című könyvéért Pro Ecclesia díjjal tüntetett ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az érdekes visszapillantásból megtudtuk: 125 esztendővel ezelőtt kb. 1100 tagja volt az újjáalakult magyar református gyülekezetnek, amely azóta megmaradásunk erős bástyája lett.
A jubileumi közgyűlést Halász Ferenc RMDSZ-elnök, nt. Kovács zsombor evangélikus lelkipásztor, ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, valamint az 1929 létrejött újkissodai gyülekezet lelkipásztora, nt. Bálint Sándor, az 1994-ben létrejött vöröscsárdai gyülekezet lelkipásztora, nt. Kovácsné Pap Ibolya és az 1999-ben létrejött Új Ezredév gyülekezet lelkipásztora, nt. Gazda István köszöntötték. A református gyülekezet újjászületése óta eltelt 125 év a testi és lelki építkezés időszaka volt, amely bebizonyította: a reformátusság nélkül elképzelhetetlen a magyar élet a bánsági végeken. Az 1902-ben, a templomavatás évében létrejött belvárosi református gyülekezet nevében ft. Fazakas Csaba esperes zárszavában örömét fejezte ki, hogy megmaradásunk immár négy bástyája, a négy temesvári református gyülekezet ilyen szövetségben vett részt ezen a jubileumi közgyűlésen.
A jubileumi rendezvény színvonalát a kovászna-belvárosi gyülekezet férfikarának, az Új Ezredév kórus és a negyed évszázados fennállását ünneplő Szabolcska Mihály kórus szolgálata emelte.
A közgyűlés résztvevői ezután a Protestáns Zene Estje című zenés istentiszteleten vettek részt az evangélikus-lutheránus templomban.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)