Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Radányi Rozália
1 tétel
2015. október 21.
Párizsban élő író Kézdivásárhelyen
Az október 31-éig zajló Hagyományőrző Napok meghívottjaként hétfő este a Budapesten született, 1997 óta Párizsban élő Svitel Anna, a Sorbonne Egyetem kutatóházának munkatársa mutatta be 896. Utazás egy szám körül című, idén a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent első regényét, melyben a 20. századi Magyarország egy-egy eleven képét festi meg. Egy belső és egy külső szereplő sorsán keresztül két szemszögből ad ízelítőt egy magyar család sorsából.
A szerző első alkalommal látogatott Kézdivásárhelyre, a várost az autonómiaharc és a székely öntudatosság fellegvárának nevezte, ezért is döntött úgy, hogy Erdélyben itt mutatja be könyvét. A tízmilliós lakosú Párizsban mintegy nyolcszáz magyar él Erdélyből, főleg Szatmár megyéből. Mint mondta, azért írta meg a könyvét, mert a saját bőrén tapasztalta, hogy 1997 és 2012 között a francia fővárosban szinte soha semmit nem lehetett hallani sem tévében, sem az írott sajtóban Magyarországról (hogy Székelyföldet ne is említse), a franciáknak fogalmuk nincs erről a térségről. 2012-ben fordulat állt be, de akkor a magyarságról negatív, a valóságnak nem megfelelő képet festettek, ami a Párizsban élő magyarokat nagyon bántotta. Ezért döntötte el, hogy olyan könyvet ír, amely megfelel a valóságnak, és a hétköznapi emberek szemszögéből mutatja be történelmünket a trianoni békediktátumot követően. Hangsúlyozta: könyvét nem a magyar, hanem a külhoni olvasóknak szánta, egy trilógia első kötete ez, amelyet a kiadó francia, olasz és angol nyelven is megjelentet. Könyve címét is megmagyarázta: a magyarság életében nagyon fontos évszám, a honfoglalás éve, de egyben misztikus szám is.
A kötetből részleteket olvasott fel Sebestyén Rita és Radányi Rozália. Sebestyén Rita két saját versét is elszavalta. A családias hangulatú író-olvasó találkozó kötetlen beszélgetéssel és dedikálással zárult, Svitel Anna a magával hozott tíz példányt ajándékba adta a megjelenteknek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)