Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Rácz Péter
4 tétel
2013. április 18.
Könyvfesztivál: megéri a ráfizetés az erdélyieknek
Több mint 300 könyvújdonság és mintegy 400 magyar író várja a látogatókat a ma délután kezdődő 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Millenáris Park D és B épületében. A vásáron tíz erdélyi magyar könyvkiadó is részt vesz.
Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke lapunk megkeresésére elmondta: a céh által bérelt közös standon kilenc erdélyi kiadó kínálja könyveit, idén is ott lesznek például a Polis, a Művelődés, a Kriterion, a Pallas–Akadémia vagy a Mentor kiadványai.
A csíkszeredai BookArt Kiadó külön standot bérel, mindkét stand a Millenáris B épületének földszintjén kapott helyet. A BookArt egyébként több kísérő programot is szervezett a fesztiválra: a kiadó standjánál például Kenéz Ferenc, Markó Béla, Márton Evelin és Hajdú Farkas-Zoltán dedikálnak, pénteken az Országos Idegennyelvű Könyvtárban a svájci írókat bemutató sorozat három új kötetét ismertetik Klaus Merz szerző, valamint Ádám Péter, Nádori Lídia és Rácz Péter fordítók jelenlétében. A bemutató moderátora Hajdú Farkas-Zoltán, a kiadó főszerkesztője lesz, a kötetekből Venczel Vera színművésznő olvas fel. Pénteken és szombaton még három BookArt-kiadványt, egy Kenéz Ferenc-, egy Hajdú Farkas-Zoltán- és egy Ernst Jünger-kötetet ismertetnek.
Káli Király István kifejtette: a Romániai Magyar Könyves Céh standjánál nem szerveznek dedikálást, hiszen ezt inkább az ünnepi könyvhétre szokták időzíteni, az egyéb kísérő programok szervezéséről pedig azért mondtak le, mert azokat más helyszíneken, csak költségesen tudnák megoldani. A stand bére százezer forint, a céh elnöke szerint pedig már „a puszta ottlétük is csoda”, nem maradhatnak azonban le a fesztiválról, mert „aki nincs ott, az nem is létezik.” „Minden évben elmegyünk a könyvfesztiválra, hogy ezzel is tudatosítsuk a magyarországi könyvkiadókban és könyvterjesztőkben, hogy létezünk. Az ottlétünk mindig ráfizetéssel jár, az eladott könyvekből nem térülnek meg a költségek, a rendezvény reklámértéke viszont igen jelentős” – magyarázta.
Peter Weidhaas, a Frankfurti Könyvvásár egykori igazgatója az eseményről tegnap tartott sajtótájékoztatón egyébként a világ öt legjobb könyvfesztiválja közé sorolta a magyar fővárosban 1994 óta minden évben megrendezett könyvszakmai mustrát, gratulálva a budapesti rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) vezetésének. Felidézte, hogy az MKKE 1992-ben kereste meg a frankfurti könyvvásár vezetését, hogy segítséget kérjen egy budapesti nemzetközi rendezvény elindításához. Peter Weidhaas rámutatott arra, hogy a magyar irodalomnak a nyelvi elszigeteltségből kellett kitörnie éppúgy, mint más országoknak. Zentai Péter László, az MKKE igazgatója kiemelte, hogy a 20. rendezvény díszvendége Olaszország lesz, a díszvendégíró pedig Michel Houellebecq francia író, aki csütörtök délután veszi át Tarlós István főpolgármestertől a Budapest-nagydíjat. A Goncourt-díjas francia írót Bartis Attila író köszönti laudációval.
A fesztivált Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitja meg Áder János köztársasági elnök megbízásából. Kiemelte, hogy a rendezvényen több mint 300 program és mintegy 400 hazai író várja majd a látogatókat. A díszvendégországon túl mintegy 25 országból érkeznek vendégek. Az olasz díszvendégség programjairól Gina Giannotti, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója elmondta: mivel Magyarországon a klasszikus olasz kultúrát jól ismerik, ezért a kortárs olasz irodalmat mutatják be a közönségnek olyan írók részvételével, mint például Tullio Avoledo, Stefano Benni és Nanni Balestrini. A rendezvény idején kerekasztal-beszélgetéseket is szerveznek, az olasz és magyar résztvevők olyan témákat járnak körül, mint a könyvkiadás jövője vagy az olasz könyvpiac helyzete. A díszvendégség keretében lesz olasz–magyar irodalmi est is: Szőcs Géza költő, író és Tomaso Kemeny közösen olvassák fel majd verseiket. Karádi Éva, a Lettre folyóirat főszerkesztője az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljáról elmondta, hogy a rendezvényre 19 író érkezik, Magyarországot Bencsik Orsolya vajdasági író képviseli Akció van! című, az újvidéki Forum, a budapesti József Attila Kör és a Prae.hu közös kiadásában megjelent kötetével. A rendezvény vasárnap a Születésnapi Irodalmi Szalonnal zárul, ahol többek között a 85 éves Benkő Samut és a 75 éves Szilágyi Istvánt is köszöntik.
Varga László
Krónika (Kolozsvár).
Több mint 300 könyvújdonság és mintegy 400 magyar író várja a látogatókat a ma délután kezdődő 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Millenáris Park D és B épületében. A vásáron tíz erdélyi magyar könyvkiadó is részt vesz.
Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke lapunk megkeresésére elmondta: a céh által bérelt közös standon kilenc erdélyi kiadó kínálja könyveit, idén is ott lesznek például a Polis, a Művelődés, a Kriterion, a Pallas–Akadémia vagy a Mentor kiadványai.
A csíkszeredai BookArt Kiadó külön standot bérel, mindkét stand a Millenáris B épületének földszintjén kapott helyet. A BookArt egyébként több kísérő programot is szervezett a fesztiválra: a kiadó standjánál például Kenéz Ferenc, Markó Béla, Márton Evelin és Hajdú Farkas-Zoltán dedikálnak, pénteken az Országos Idegennyelvű Könyvtárban a svájci írókat bemutató sorozat három új kötetét ismertetik Klaus Merz szerző, valamint Ádám Péter, Nádori Lídia és Rácz Péter fordítók jelenlétében. A bemutató moderátora Hajdú Farkas-Zoltán, a kiadó főszerkesztője lesz, a kötetekből Venczel Vera színművésznő olvas fel. Pénteken és szombaton még három BookArt-kiadványt, egy Kenéz Ferenc-, egy Hajdú Farkas-Zoltán- és egy Ernst Jünger-kötetet ismertetnek.
Káli Király István kifejtette: a Romániai Magyar Könyves Céh standjánál nem szerveznek dedikálást, hiszen ezt inkább az ünnepi könyvhétre szokták időzíteni, az egyéb kísérő programok szervezéséről pedig azért mondtak le, mert azokat más helyszíneken, csak költségesen tudnák megoldani. A stand bére százezer forint, a céh elnöke szerint pedig már „a puszta ottlétük is csoda”, nem maradhatnak azonban le a fesztiválról, mert „aki nincs ott, az nem is létezik.” „Minden évben elmegyünk a könyvfesztiválra, hogy ezzel is tudatosítsuk a magyarországi könyvkiadókban és könyvterjesztőkben, hogy létezünk. Az ottlétünk mindig ráfizetéssel jár, az eladott könyvekből nem térülnek meg a költségek, a rendezvény reklámértéke viszont igen jelentős” – magyarázta.
Peter Weidhaas, a Frankfurti Könyvvásár egykori igazgatója az eseményről tegnap tartott sajtótájékoztatón egyébként a világ öt legjobb könyvfesztiválja közé sorolta a magyar fővárosban 1994 óta minden évben megrendezett könyvszakmai mustrát, gratulálva a budapesti rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) vezetésének. Felidézte, hogy az MKKE 1992-ben kereste meg a frankfurti könyvvásár vezetését, hogy segítséget kérjen egy budapesti nemzetközi rendezvény elindításához. Peter Weidhaas rámutatott arra, hogy a magyar irodalomnak a nyelvi elszigeteltségből kellett kitörnie éppúgy, mint más országoknak. Zentai Péter László, az MKKE igazgatója kiemelte, hogy a 20. rendezvény díszvendége Olaszország lesz, a díszvendégíró pedig Michel Houellebecq francia író, aki csütörtök délután veszi át Tarlós István főpolgármestertől a Budapest-nagydíjat. A Goncourt-díjas francia írót Bartis Attila író köszönti laudációval.
A fesztivált Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitja meg Áder János köztársasági elnök megbízásából. Kiemelte, hogy a rendezvényen több mint 300 program és mintegy 400 hazai író várja majd a látogatókat. A díszvendégországon túl mintegy 25 országból érkeznek vendégek. Az olasz díszvendégség programjairól Gina Giannotti, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója elmondta: mivel Magyarországon a klasszikus olasz kultúrát jól ismerik, ezért a kortárs olasz irodalmat mutatják be a közönségnek olyan írók részvételével, mint például Tullio Avoledo, Stefano Benni és Nanni Balestrini. A rendezvény idején kerekasztal-beszélgetéseket is szerveznek, az olasz és magyar résztvevők olyan témákat járnak körül, mint a könyvkiadás jövője vagy az olasz könyvpiac helyzete. A díszvendégség keretében lesz olasz–magyar irodalmi est is: Szőcs Géza költő, író és Tomaso Kemeny közösen olvassák fel majd verseiket. Karádi Éva, a Lettre folyóirat főszerkesztője az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljáról elmondta, hogy a rendezvényre 19 író érkezik, Magyarországot Bencsik Orsolya vajdasági író képviseli Akció van! című, az újvidéki Forum, a budapesti József Attila Kör és a Prae.hu közös kiadásában megjelent kötetével. A rendezvény vasárnap a Születésnapi Irodalmi Szalonnal zárul, ahol többek között a 85 éves Benkő Samut és a 75 éves Szilágyi Istvánt is köszöntik.
Varga László
Krónika (Kolozsvár).
2013. április 23.
Látogatói csúcs a könyves mustrán
Zárás előtt néhány órával látogatói csúcsot döntött a 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál: a csütörtökön kezdődött könyves mustrát vasárnap délutánig több mint 63 ezren keresték fel. A könyvfesztivál zárónapján átadták a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szakmai díjait.
Tavalyi teljesítménye alapján a Magvető Könyvkiadó lett az év kiadója. A hétvégén zajló rangos könyves bemutatón egyébként összesen tíz erdélyi kiadó képviseltette magát, kilencen a Romániai Magyar Könyves Céh által bérelt közös standon állítottak ki, míg a csíkszeredai Bookart Kiadó külön standot bérelt, és több könyvbemutatót is szervezett.
A Bookart Svájci írók sorozatában három új könyvet mutattak be, egy ötvenes évekből származó, reneszánszát élő útleírással és két versszerűen tömör, minimalista regénnyel ismerkedhettek meg a budapesti olvasók. Hajdú Farkas Zoltán, a csíkszeredai kiadó főszerkesztője és a sorozat szerkesztője az MTI-nek elmondta: Nicolas Bouvier Világunk járása című, kétkötetes útleírását Nyugat-Európában az utazóirodalom bibliájának tartják, mostanság fedezték fel újra. Az akkor 24 éves író 1953-ban utazott át egy barátjával Jugoszlávián, Görögországon, Törökországon, hogy elérjenek Iránba, majd Afganisztánba. A később Japánt és Srí Lankát is bejárt Bouvier-t a szerkesztő úgy jellemezte: nagy humanista, aki az emberben a legjobbat kereste. Egészen más Adelheit Duvanel Anyám kalapjára című regénye, amely magányos, kilátástalan életet élő hőseiről rövid, feszesen megírt látleletet ad – jellemezte a kötetet a szerkesztő. A harmadik könyv szerzőjét, Klaus Merzet pedig úgy mutatta be: talán az egész német nyelvű irodalom legnagyobb minimalistája, akinek a Jakob alszik című, mindössze 70 oldalas regényét óriási műnek tartják. Maga az alcím is – Voltaképpen egy regény – a mű rövidségével folytat párbeszédet. Hajdú Farkas Zoltán a tavalyi könyvfesztiválon szintén három kötettel indított Svájci írók sorozat fogadtatását firtató kérdésre azt válaszolta: a magyarországi vezető kulturális lapok nagyon jó kritikákat közöltek a korábbi könyvekről, a vártnál sokkal jobb a visszhangja. Elmesélte: a sorozat ötlete még 2010-ből származik, és egy társadalomtudományi modellnek, a „keleti Svájc” elképzelésnek állít emléket Erdély és Svájc, e két többnyelvű és többkultúrájú terület irodalmi összekapcsolásával. A szerkesztő elmondása szerint az volt a szándékuk a sorozattal, hogy olyan, világirodalmi értékű svájci írókat jelentessenek meg magyarul, akiket a magyar olvasó még nem ismer. Ezt az is indokolta, hogy bár van két-három svájci szerző, akinek a műveit Magyarországon kiadják, azok csak a Friedrich Dürrenmatthoz hasonló nagy nevek, akik már nem is svájciként, hanem inkább világhírű íróként ismertek. A sorozat jövőjéről szólva Hajdú Farkas Zoltán elmondta: Werner Morlanggal, a műveket kiválasztó svájci irodalomtudóssal eleve kilenckötetesre tervezték a sorozatot, és már az utolsó hármas is előkészület alatt áll. Ám terveik szerint megjelentetnek egy tizedik, kísérő kötetet is, amelyben a kilenc szerzőről írt tanulmányokat, velük készült interjúkat gyűjti majd össze. Ezzel egy időre lezárják a sorozatot, de, ahogy a szerkesztő mondta, jelentkezett olyan igény, hogy Gerhard Meiernek és Klaus Merznek újabb köteteit is adják ki. Így például a tervek szerint megjelentetik Meier Holtak szigete-tetralógiájának mind a négy kötetét, a tavaly kiadott első rész után következő másodiknak maga a sorozatszerkesztő lesz a fordítója. A három új kötetet pénteken mutatták be a könyvfesztivál keretében. A budapesti Svájci Államszövetség Nagykövetségével és a Pro Helvetia Alapítvánnyal közös rendezvényen részt vett az egyik szerző, Klaus Merz, a kötetek fordítói, Ádám Péter, Nádori Lídia és Rácz Péter, valamint Hajdú Farkas Zoltán. A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége egyébként Michel Houellebecq francia író volt, aki egy pódiumbeszélgetésen elmondta: nem tartja magát történetmesélőnek, könyvei mindig a figurákból indulnak ki. A botrányhősként beharangozott író – aki az idei Budapest Nagydíjat vehette át a fesztiválon – arra is kitért: nem a szexet és a halált, hanem sokkal inkább a szeretetet és a gyászt érzi művei fő témájának.
Krónika (Kolozsvár).
Zárás előtt néhány órával látogatói csúcsot döntött a 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál: a csütörtökön kezdődött könyves mustrát vasárnap délutánig több mint 63 ezren keresték fel. A könyvfesztivál zárónapján átadták a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szakmai díjait.
Tavalyi teljesítménye alapján a Magvető Könyvkiadó lett az év kiadója. A hétvégén zajló rangos könyves bemutatón egyébként összesen tíz erdélyi kiadó képviseltette magát, kilencen a Romániai Magyar Könyves Céh által bérelt közös standon állítottak ki, míg a csíkszeredai Bookart Kiadó külön standot bérelt, és több könyvbemutatót is szervezett.
A Bookart Svájci írók sorozatában három új könyvet mutattak be, egy ötvenes évekből származó, reneszánszát élő útleírással és két versszerűen tömör, minimalista regénnyel ismerkedhettek meg a budapesti olvasók. Hajdú Farkas Zoltán, a csíkszeredai kiadó főszerkesztője és a sorozat szerkesztője az MTI-nek elmondta: Nicolas Bouvier Világunk járása című, kétkötetes útleírását Nyugat-Európában az utazóirodalom bibliájának tartják, mostanság fedezték fel újra. Az akkor 24 éves író 1953-ban utazott át egy barátjával Jugoszlávián, Görögországon, Törökországon, hogy elérjenek Iránba, majd Afganisztánba. A később Japánt és Srí Lankát is bejárt Bouvier-t a szerkesztő úgy jellemezte: nagy humanista, aki az emberben a legjobbat kereste. Egészen más Adelheit Duvanel Anyám kalapjára című regénye, amely magányos, kilátástalan életet élő hőseiről rövid, feszesen megírt látleletet ad – jellemezte a kötetet a szerkesztő. A harmadik könyv szerzőjét, Klaus Merzet pedig úgy mutatta be: talán az egész német nyelvű irodalom legnagyobb minimalistája, akinek a Jakob alszik című, mindössze 70 oldalas regényét óriási műnek tartják. Maga az alcím is – Voltaképpen egy regény – a mű rövidségével folytat párbeszédet. Hajdú Farkas Zoltán a tavalyi könyvfesztiválon szintén három kötettel indított Svájci írók sorozat fogadtatását firtató kérdésre azt válaszolta: a magyarországi vezető kulturális lapok nagyon jó kritikákat közöltek a korábbi könyvekről, a vártnál sokkal jobb a visszhangja. Elmesélte: a sorozat ötlete még 2010-ből származik, és egy társadalomtudományi modellnek, a „keleti Svájc” elképzelésnek állít emléket Erdély és Svájc, e két többnyelvű és többkultúrájú terület irodalmi összekapcsolásával. A szerkesztő elmondása szerint az volt a szándékuk a sorozattal, hogy olyan, világirodalmi értékű svájci írókat jelentessenek meg magyarul, akiket a magyar olvasó még nem ismer. Ezt az is indokolta, hogy bár van két-három svájci szerző, akinek a műveit Magyarországon kiadják, azok csak a Friedrich Dürrenmatthoz hasonló nagy nevek, akik már nem is svájciként, hanem inkább világhírű íróként ismertek. A sorozat jövőjéről szólva Hajdú Farkas Zoltán elmondta: Werner Morlanggal, a műveket kiválasztó svájci irodalomtudóssal eleve kilenckötetesre tervezték a sorozatot, és már az utolsó hármas is előkészület alatt áll. Ám terveik szerint megjelentetnek egy tizedik, kísérő kötetet is, amelyben a kilenc szerzőről írt tanulmányokat, velük készült interjúkat gyűjti majd össze. Ezzel egy időre lezárják a sorozatot, de, ahogy a szerkesztő mondta, jelentkezett olyan igény, hogy Gerhard Meiernek és Klaus Merznek újabb köteteit is adják ki. Így például a tervek szerint megjelentetik Meier Holtak szigete-tetralógiájának mind a négy kötetét, a tavaly kiadott első rész után következő másodiknak maga a sorozatszerkesztő lesz a fordítója. A három új kötetet pénteken mutatták be a könyvfesztivál keretében. A budapesti Svájci Államszövetség Nagykövetségével és a Pro Helvetia Alapítvánnyal közös rendezvényen részt vett az egyik szerző, Klaus Merz, a kötetek fordítói, Ádám Péter, Nádori Lídia és Rácz Péter, valamint Hajdú Farkas Zoltán. A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége egyébként Michel Houellebecq francia író volt, aki egy pódiumbeszélgetésen elmondta: nem tartja magát történetmesélőnek, könyvei mindig a figurákból indulnak ki. A botrányhősként beharangozott író – aki az idei Budapest Nagydíjat vehette át a fesztiválon – arra is kitért: nem a szexet és a halált, hanem sokkal inkább a szeretetet és a gyászt érzi művei fő témájának.
Krónika (Kolozsvár).
2014. február 10.
„Tudnod kell, hogy mit akarsz!”
Aki a máréfalvi Pál Emilt ismeri, tudja róla, hogy semmi pénzért nem dicsekedne magával. Noszogatni kell, hogy azokról a dolgokról beszéljen, amelyek példaként szolgálhatnak mások számára is. Alázattal teszi a dolgát, miközben a tökéletességre törekszik, s legjobb tudása szerint csinálja azt, amihez éppen hozzáfog. Sokoldalú, nyitott, józan gondolkodású ember, az ősi tudás birtokában van. Zenész, festő, vállalkozó, család- és szülőföld-centrikus. Háza körül önfenntartó gazdaságot alakított ki, hiszen ebben látja a jövőt.
A tágas udvarról, ami tele van facsemetékkel, műtermébe invitál. A szoba falára ceruzával számos ötlet, gondolat van felfirkantva. Olyan dolgok, amelyeket még meg kell tennie, vagy amelyek már megvalósultak. A fal jegyzetfüzetként is szolgál, lassan nincs fehér folt, ahová írni lehet. Itt zajlik az alkotás, ide vonul vissza, amikor rendet akar teremteni fejében. Társaságában jól érzi magát az ember, pozitív kisugárzásával hatni tud beszélgetőtársára.
A háromgyerekes családapa Máréfalván született 1971-ben. Bár nem volt zenész a családban, édesapja úgy gondolta, mindhárom fiának szakmát kell adnia a kezébe. „Szép Gyula itt volt zenetanár Máréfalván, s apámmal kitalálták, hogy valamelyik gyerekből zenészt kell faragni. Ott laktunk az iskola szomszédságában, sokat járt át hozzánk, hogy kifülelje, melyik gyereknek van jobb hallása. Mindegyiknek volt, de talán nekem egy kicsivel több. Bátyám, Vilmos két évvel idősebb, ő elektrotechnikát végzett, Lajos öcsém négy évvel fiatalabb, ő matek-fizika tanár. Miközben itt jártam általános iskolába, hetente kétszer-háromszor bevittek a Pallóba hegedű szakra és zongora mellékszakra, illetve zeneelméletet tanultam. IX–X.-ben fémfeldolgozó szakra jártam, tizenegyben pedig faipari szakra. Mivel az iskolának akkoriban volt zenekara, mi inkább azzal foglalkoztunk, nem fektettünk különösebb hangsúlyt a tanulmányi eredményekre. Aztán addig muzsikáltunk, hogy sem a líceumot, sem a szakiskolát nem fejeztem be. Jöttünk-mentünk a zenekarral s a tánccsoporttal, felléptünk a Megéneklünk Románia fesztiválokon, nagy rivalizálás volt akkoriban az iskolák között, hogy kinek jobb a zenekara” – meséli Emil.
Kőfaragó lett Magyarországon
Az iskolai évek után három esztendőt a bútorgyárban dolgozott. Először a szerelőműhelyben, onnan pedig a lakkozóba került, s gyakorlatban is megismerkedett ezzel a szakmával. A kilencvenes évek elején Magyarországra ment szerencsét próbálni, egy hónapot kőfaragóinasként dolgozott egy cégnél, majd Pilisvörösvárra jelentkezett mint profi kőfaragó. „Három évet dolgoztam náluk, márványt, gránitot, mészkövet, sírkövet faragtam, a kandallófaragástól a dísztárgyak esztergálásáig mindent elvállaltam. Napi tizenöt-tizennyolc órát dolgoztam, és sok pénzt kerestem” – emlékszik vissza.
Aztán megelégelte a kemény munkát, és hazajött. Egy-két hónap pihenés után oldalára kötötte hegedűjét, és elkezdte járni a falvakat. Felkutatta a cigányokat, akiktől zenélni tanult. „Kalotaszentkirályon találkoztam András Misivel, s Rácz Péter barátommal együtt elcsalt a Hargita Néptáncegyütteshez. 1996-ban versenyvizsgáztunk, és fel is vettek. Én három és fél évet muzsikáltam, Péter barátom pedig három évet brácsázott az együttesben. Ez idő alatt a megspórolt pénzemből bátyámmal megvettük az asztalosipari munkagépeket. Tudtam, a muzsikálásból nem lehet megélni, de kicsit szórakozunk, s aztán megint dolgozunk, ha elfogy a pénzünk. A műhelyt beállítottuk asztalosmunkálatra, s amikor teljesen leszegényedtem a néptáncegyüttesnél, hazajöttem, és bátyámmal közösen elindítottuk a vállalkozást. Ahogy beindult a munka, szerződést kötöttünk egy német céggel, és mai napig nekik dolgozunk. Ennek lassan tizenöt éve. A műhely kinőtte magát, jelenleg 67 személy dolgozik nálunk, kerti bútorokat készítünk. Figyelünk arra, hogy legyen alapanyag, megrendelés, s a munkások megkapják fizetésüket.”
A takarítást a fejekben kellene kezdeni
Minden, amivel foglalkozik, természetközeli, vagy a természethez kötődik, mondja Emil. „A festményeim is az univerzum megszelídítéséről szólnak. Ha valamihez hozzáfogsz, tudnod kell, hogy mit akarsz, s látnod kell a végét is egy kicsit. Kétévente kipróbálok új dolgokat, de megmaradnak a régiek is. A horgászat vagy az íjászat is ilyen. Van íjászengedélyem, de járok a Deltába is, profi szinten, szakszerűen horgászom. A festészet két éve kezdődött” – mondja.
Emil szerint ha azt szeretnénk, hogy ebben a világban rend és tisztaság legyen, a fejekben kellene kezdeni a takarítást, kielemezni az őszinte véleményeket, cselekedeteket, történéseket. Úgy véli, hogy cselekedeteink csak kis részei az életünknek, hiszen ott vannak még a gondolataink.
A muzsikálás hobbi marad
Emilék bandájának Keleti Szél Szabadcsapat a neve, hamarosan egy hanglemezt szeretnének kiadni udvarhelyszéki népi muzsikával. Külföldre is eljárnak zenélni, tavaly például a pesti Fonóban is muzsikáltak. „Menedzselni kellene ezt is, mint minden mást, nyomulni kellene, reklámozni, de nem szabad erőltetni. Hat embert nem könnyű megutaztatni, megetetni, s reggel még ki is kell őket fizetni, tehát sokan az olcsóbb megoldást választják.”
Molnár Endrével, ismertebb nevén Monyóval egy közös albumon dolgoznak, a hanganyag java része elkészült, népzenei elemekkel fűszerezett improvizatív dzsesszt játszanak. Emil receptorai a szociális problémákra is érzékenyek, testvéreivel közösen minden jó ügyet támogatnak. Ezért hozták létre a Pál Testvérek Egyesületet is, ezen belül pedig a Pál Galériát. A művészetpártolás mellett munkaerőképzéssel is szeretnének foglalkozni, a népi mesterségek népszerűsítését is célul tűzték ki. „Vannak még bácsik, akik ismerik például a kerekes szakmát. Nekünk is meg kellene tanulnunk, hiszen ne higgyük azt, hogy mindig lesz gumikerék. Egyszer elfogy az üzemanyag is, s akkor neki kell fognunk dolgozni.”
„Sajnos semmi nincs rendben”
Emilt aggasztja a jövő. Úgy gondolja, hogy minél előbb tudatosítani kellene az emberekben az önellátó gazdaság fogalmát. A falvakkal körbevett város belepusztul a hipermarketek mocskába, a rossz minőségű ételek fogyasztásába. A városi, tömbházban lakó ember is elmehetne ősei földjére, és megtermelhetné magának az élelmet, hiszen az udvarhelyiek nyolcvan százaléka faluról származik.
„Sajnos semmi nincs rendben. Az uniós pénzeket arra kellene fordítani, hogy lehetőséget teremtsenek az embereknek, termeljenek meg maguknak mindent. Sokan azért mennek ki külföldre a mezőgazdaságban dolgozni, hogy összekuporgatott pénzükből itthon megvegyék a külföldről behozott, vegyszerezett termékeket. Itt kezdődnek a bajok. Látszik a rendszeren, hogy napról napra hogyan épül le, egyre több betegség van, a falvakban eluralkodott az alkoholizmus. Pedig Udvarhelyszékből egy kis paradicsomot lehetne varázsolni, de ahelyett ülünk bent a blokkban, hivatalokban, és nem foglalkozunk magunkkal, csak mások irányításával. És közben panaszkodunk, hogy milyen rossz az élet” – mondja.
Emilék másfél-két hektáron gazdálkodnak, a zöldséget, a húst ők maguk állítják elő. Tyúkot, kacsát, libát, pulykát, nyulat, fácánt, fürjet tartanak, vannak csüngőhasú malacaik, kecskéik. „Fontos, hogy mindig friss húst egyél, egész évben élnek körülötted az állatok, megadod a lehetőséget, hogy szépen fejlődjenek, és te szelektálod őket. Az erős, őshonos fajokat kell visszatelepíteni. A kenyeret is magunk sütjük a kemencében, máskor Imre barátom felesége süt, ami szintén házi. Itt van az oldalban a sok természetes gyógyszer, a gyógynövények, tavasszal szeretnék egy szárítót megépíteni, egy teaházat. Sok tennivalónk van még” – összegzett.
Nagyálmos Ildikó |
Székelyhon.ro,
Aki a máréfalvi Pál Emilt ismeri, tudja róla, hogy semmi pénzért nem dicsekedne magával. Noszogatni kell, hogy azokról a dolgokról beszéljen, amelyek példaként szolgálhatnak mások számára is. Alázattal teszi a dolgát, miközben a tökéletességre törekszik, s legjobb tudása szerint csinálja azt, amihez éppen hozzáfog. Sokoldalú, nyitott, józan gondolkodású ember, az ősi tudás birtokában van. Zenész, festő, vállalkozó, család- és szülőföld-centrikus. Háza körül önfenntartó gazdaságot alakított ki, hiszen ebben látja a jövőt.
A tágas udvarról, ami tele van facsemetékkel, műtermébe invitál. A szoba falára ceruzával számos ötlet, gondolat van felfirkantva. Olyan dolgok, amelyeket még meg kell tennie, vagy amelyek már megvalósultak. A fal jegyzetfüzetként is szolgál, lassan nincs fehér folt, ahová írni lehet. Itt zajlik az alkotás, ide vonul vissza, amikor rendet akar teremteni fejében. Társaságában jól érzi magát az ember, pozitív kisugárzásával hatni tud beszélgetőtársára.
A háromgyerekes családapa Máréfalván született 1971-ben. Bár nem volt zenész a családban, édesapja úgy gondolta, mindhárom fiának szakmát kell adnia a kezébe. „Szép Gyula itt volt zenetanár Máréfalván, s apámmal kitalálták, hogy valamelyik gyerekből zenészt kell faragni. Ott laktunk az iskola szomszédságában, sokat járt át hozzánk, hogy kifülelje, melyik gyereknek van jobb hallása. Mindegyiknek volt, de talán nekem egy kicsivel több. Bátyám, Vilmos két évvel idősebb, ő elektrotechnikát végzett, Lajos öcsém négy évvel fiatalabb, ő matek-fizika tanár. Miközben itt jártam általános iskolába, hetente kétszer-háromszor bevittek a Pallóba hegedű szakra és zongora mellékszakra, illetve zeneelméletet tanultam. IX–X.-ben fémfeldolgozó szakra jártam, tizenegyben pedig faipari szakra. Mivel az iskolának akkoriban volt zenekara, mi inkább azzal foglalkoztunk, nem fektettünk különösebb hangsúlyt a tanulmányi eredményekre. Aztán addig muzsikáltunk, hogy sem a líceumot, sem a szakiskolát nem fejeztem be. Jöttünk-mentünk a zenekarral s a tánccsoporttal, felléptünk a Megéneklünk Románia fesztiválokon, nagy rivalizálás volt akkoriban az iskolák között, hogy kinek jobb a zenekara” – meséli Emil.
Kőfaragó lett Magyarországon
Az iskolai évek után három esztendőt a bútorgyárban dolgozott. Először a szerelőműhelyben, onnan pedig a lakkozóba került, s gyakorlatban is megismerkedett ezzel a szakmával. A kilencvenes évek elején Magyarországra ment szerencsét próbálni, egy hónapot kőfaragóinasként dolgozott egy cégnél, majd Pilisvörösvárra jelentkezett mint profi kőfaragó. „Három évet dolgoztam náluk, márványt, gránitot, mészkövet, sírkövet faragtam, a kandallófaragástól a dísztárgyak esztergálásáig mindent elvállaltam. Napi tizenöt-tizennyolc órát dolgoztam, és sok pénzt kerestem” – emlékszik vissza.
Aztán megelégelte a kemény munkát, és hazajött. Egy-két hónap pihenés után oldalára kötötte hegedűjét, és elkezdte járni a falvakat. Felkutatta a cigányokat, akiktől zenélni tanult. „Kalotaszentkirályon találkoztam András Misivel, s Rácz Péter barátommal együtt elcsalt a Hargita Néptáncegyütteshez. 1996-ban versenyvizsgáztunk, és fel is vettek. Én három és fél évet muzsikáltam, Péter barátom pedig három évet brácsázott az együttesben. Ez idő alatt a megspórolt pénzemből bátyámmal megvettük az asztalosipari munkagépeket. Tudtam, a muzsikálásból nem lehet megélni, de kicsit szórakozunk, s aztán megint dolgozunk, ha elfogy a pénzünk. A műhelyt beállítottuk asztalosmunkálatra, s amikor teljesen leszegényedtem a néptáncegyüttesnél, hazajöttem, és bátyámmal közösen elindítottuk a vállalkozást. Ahogy beindult a munka, szerződést kötöttünk egy német céggel, és mai napig nekik dolgozunk. Ennek lassan tizenöt éve. A műhely kinőtte magát, jelenleg 67 személy dolgozik nálunk, kerti bútorokat készítünk. Figyelünk arra, hogy legyen alapanyag, megrendelés, s a munkások megkapják fizetésüket.”
A takarítást a fejekben kellene kezdeni
Minden, amivel foglalkozik, természetközeli, vagy a természethez kötődik, mondja Emil. „A festményeim is az univerzum megszelídítéséről szólnak. Ha valamihez hozzáfogsz, tudnod kell, hogy mit akarsz, s látnod kell a végét is egy kicsit. Kétévente kipróbálok új dolgokat, de megmaradnak a régiek is. A horgászat vagy az íjászat is ilyen. Van íjászengedélyem, de járok a Deltába is, profi szinten, szakszerűen horgászom. A festészet két éve kezdődött” – mondja.
Emil szerint ha azt szeretnénk, hogy ebben a világban rend és tisztaság legyen, a fejekben kellene kezdeni a takarítást, kielemezni az őszinte véleményeket, cselekedeteket, történéseket. Úgy véli, hogy cselekedeteink csak kis részei az életünknek, hiszen ott vannak még a gondolataink.
A muzsikálás hobbi marad
Emilék bandájának Keleti Szél Szabadcsapat a neve, hamarosan egy hanglemezt szeretnének kiadni udvarhelyszéki népi muzsikával. Külföldre is eljárnak zenélni, tavaly például a pesti Fonóban is muzsikáltak. „Menedzselni kellene ezt is, mint minden mást, nyomulni kellene, reklámozni, de nem szabad erőltetni. Hat embert nem könnyű megutaztatni, megetetni, s reggel még ki is kell őket fizetni, tehát sokan az olcsóbb megoldást választják.”
Molnár Endrével, ismertebb nevén Monyóval egy közös albumon dolgoznak, a hanganyag java része elkészült, népzenei elemekkel fűszerezett improvizatív dzsesszt játszanak. Emil receptorai a szociális problémákra is érzékenyek, testvéreivel közösen minden jó ügyet támogatnak. Ezért hozták létre a Pál Testvérek Egyesületet is, ezen belül pedig a Pál Galériát. A művészetpártolás mellett munkaerőképzéssel is szeretnének foglalkozni, a népi mesterségek népszerűsítését is célul tűzték ki. „Vannak még bácsik, akik ismerik például a kerekes szakmát. Nekünk is meg kellene tanulnunk, hiszen ne higgyük azt, hogy mindig lesz gumikerék. Egyszer elfogy az üzemanyag is, s akkor neki kell fognunk dolgozni.”
„Sajnos semmi nincs rendben”
Emilt aggasztja a jövő. Úgy gondolja, hogy minél előbb tudatosítani kellene az emberekben az önellátó gazdaság fogalmát. A falvakkal körbevett város belepusztul a hipermarketek mocskába, a rossz minőségű ételek fogyasztásába. A városi, tömbházban lakó ember is elmehetne ősei földjére, és megtermelhetné magának az élelmet, hiszen az udvarhelyiek nyolcvan százaléka faluról származik.
„Sajnos semmi nincs rendben. Az uniós pénzeket arra kellene fordítani, hogy lehetőséget teremtsenek az embereknek, termeljenek meg maguknak mindent. Sokan azért mennek ki külföldre a mezőgazdaságban dolgozni, hogy összekuporgatott pénzükből itthon megvegyék a külföldről behozott, vegyszerezett termékeket. Itt kezdődnek a bajok. Látszik a rendszeren, hogy napról napra hogyan épül le, egyre több betegség van, a falvakban eluralkodott az alkoholizmus. Pedig Udvarhelyszékből egy kis paradicsomot lehetne varázsolni, de ahelyett ülünk bent a blokkban, hivatalokban, és nem foglalkozunk magunkkal, csak mások irányításával. És közben panaszkodunk, hogy milyen rossz az élet” – mondja.
Emilék másfél-két hektáron gazdálkodnak, a zöldséget, a húst ők maguk állítják elő. Tyúkot, kacsát, libát, pulykát, nyulat, fácánt, fürjet tartanak, vannak csüngőhasú malacaik, kecskéik. „Fontos, hogy mindig friss húst egyél, egész évben élnek körülötted az állatok, megadod a lehetőséget, hogy szépen fejlődjenek, és te szelektálod őket. Az erős, őshonos fajokat kell visszatelepíteni. A kenyeret is magunk sütjük a kemencében, máskor Imre barátom felesége süt, ami szintén házi. Itt van az oldalban a sok természetes gyógyszer, a gyógynövények, tavasszal szeretnék egy szárítót megépíteni, egy teaházat. Sok tennivalónk van még” – összegzett.
Nagyálmos Ildikó |
Székelyhon.ro,
2014. november 18.
Hittudományi konferencia
Nagyvárad – Kálvini vonások a magyarok lelki arcán címmel csütörtöktől szombatig háromnapos konferencia zajlik a Partiumi Keresztény Egyetemen.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke tart nyitó istentiszteletet csütörtökön 12 órától, közreműködik Kristófi János orgonaművész, a Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara, vezényel Brugós Anikó karnagy. Könyvbemutató is lesz: Dr. Huszár Pál: Kálvin János élete, teológusi, reformátori és egyházszervezői munkássága (1509-1564) című könyvét Baksa Zsolt nagymuzsalyi református lelkipásztor ismerteti, a szöveget Rácz Péter egyetemi hallgató, zsinati munkatárs olvassa fel. A program során Kálvin-vándorkiállítást is bemutatnak, előadások hangzanak el. Péntek reggel Mátyás Attila evangélikus lelkész tart áhitatot, s a konferencia szekcióülésekkel folytatódik. A szombati nap szintén áhitattal kezdődik és előadásokkal folytatódik. Fél egytől Kálvin-bronzplakettet avatnak a Partiumi Keresztény Egyetem pantheonjában. Igét olvas Ráksi Lajos egyetemi lelkész, beszédet mond Tőkés László EP-képviselő. Fellép a Csillagocska néptáncegyüttes és zenekar, Márkus Zoltán vezetésével. Deák Árpád képzőművész alkotását dr. Eberhard Busch és dr. Gaál Botond leplezi le.
erdon.ro
Nagyvárad – Kálvini vonások a magyarok lelki arcán címmel csütörtöktől szombatig háromnapos konferencia zajlik a Partiumi Keresztény Egyetemen.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke tart nyitó istentiszteletet csütörtökön 12 órától, közreműködik Kristófi János orgonaművész, a Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara, vezényel Brugós Anikó karnagy. Könyvbemutató is lesz: Dr. Huszár Pál: Kálvin János élete, teológusi, reformátori és egyházszervezői munkássága (1509-1564) című könyvét Baksa Zsolt nagymuzsalyi református lelkipásztor ismerteti, a szöveget Rácz Péter egyetemi hallgató, zsinati munkatárs olvassa fel. A program során Kálvin-vándorkiállítást is bemutatnak, előadások hangzanak el. Péntek reggel Mátyás Attila evangélikus lelkész tart áhitatot, s a konferencia szekcióülésekkel folytatódik. A szombati nap szintén áhitattal kezdődik és előadásokkal folytatódik. Fél egytől Kálvin-bronzplakettet avatnak a Partiumi Keresztény Egyetem pantheonjában. Igét olvas Ráksi Lajos egyetemi lelkész, beszédet mond Tőkés László EP-képviselő. Fellép a Csillagocska néptáncegyüttes és zenekar, Márkus Zoltán vezetésével. Deák Árpád képzőművész alkotását dr. Eberhard Busch és dr. Gaál Botond leplezi le.
erdon.ro