Unitárius fiatalok találkoztak Kissolymosban
A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) az elmúlt hétvégén Kissolymosban szervezte meg a 40. Unitárius Ifjúsági Konferenciát.
A rendezvényen az ODFIE helyi egyleteinek képviseletében, illetve a központi szervezőcsapat tagjaiként 200 fiatal vett részt. Istentiszteletek, áhítatok, előadások, valamint szórakoztató programrészek váltották egymást péntektől vasárnapig.
Mint a konferencia lapunkhoz eljuttatott zárónyilatkozatából kiderül, az 1928–1939 között, majd az 1991 óta évente megszervezett unitárius ifjúsági konferenciák elsősorban egy-egy megadott téma feldolgozását célozzák, többnyire olyan területekről, amelyek az ifjúság életében fontos szereppel bírnak. Az idei rendezvény az 1928-as Unitárius Ifjúsági Konferenciát idézte fel részletekben, mind előadásokban, mind a hangulat szintjén.
A rendezvény megnyitóján Szabó László szindi unitárius lelkész tartott ifjúsági istentiszteletet, ezt követte egy előadás VisszatekintŐK címmel, melyen az egykori ODFIE vezetői szólaltak meg, visszaidézve a régi konfereciák történeteit. A szombati nap Kádár Magor előadásával kezdődött, amelyben az egyetemi docens arra kereste a választ, hogy mitől kezd el egy közösség működni?.
Ezt követően Lukács Csaba a külföldi munkavállalás veszélyeiről beszélt a fiataloknak. Ezzel párhuzamosan Ferenczi Enikő Párkapcsolati iránytű című előadásában mesélt a fiataloknak arról, hogy egy párkapcsolatban hogyan kell udvarolni. Szombat délután Rácz Norbert Kolozsvári unitárius lelkész mutatta be az egyház és az ifjúság kapcsolatának szerepét a Mit vár tőlem az unitárius egyház? című előadásában. A vasárnap délelőtti záróistentiszteletet Bíró Attila árkosi unitárius lelkész tartotta. Ezt követően a rendezvény jubileuma alkalmából kopjafát avattak, a ceremónia keretében Szabó Zsolt teológiai hallgató tartott alkalmi egyházi beszédet.
Krónika (Kolozsvár)

Hetedhét országra szóló ünnep kezdődött Kolozsváron
Hétszáz éves város Kolozsvár, hét éves a Kolozsvári Magyar Napok: a mágikus szám jegyében kezdődött meg az erdélyi magyarok egyik legnagyobb kulturális és közösségi rendezvénysorozata. A Szent Mihály templomban vasárnap ökumenikus szertartással kezdték meg az ünnepet, a gótikus épület bejáratánál pedig hivatalosan is megnyitották a Márton Áron püspök emlékét idéző szabadtéri kiállítást.
Ünnep kezdődik Kolozsváron, közösségünk ünnepe, de a találkozásoké is – mondta Rácz Norbert unitárius lelkész a Szent Mihály templomban, a Kovács Sándor főesperes által celebrált szentmisét követő ökumenikus megnyitón. Rácz Norbert arra kérte a zajos vigasság elé néző Kolozsváriakat: néha azért üljenek le az ódon falak árnyékába, és csendben hallgassák meg „a kövek szavát” is.
Bibza Gábor a református egyház képviseletében mondott beszédet. A lelkipásztor arra figyelmeztetett: a Kolozsvári Magyar Napok nemcsak a közösség élni akarását fejezi ki, hanem azt is, hogy „van holnapunk”, hisz ilyenkor derül ki, hogy nem is vagyunk olyan kevesen, akik magyarként szándékozunk élni a kincses városban.
Fehér Attila evangélikus-lutheránus lelkész a mágikus hetes számra hívta fel a figyelmet, amelynek jegyében az idei Magyar Napok zajlanak: Kolozsvár 700 éve kapta meg a városi rangot, a KMN 7 éves, a 7-es szakrális szám is: az isteni 3-as és a stabilitást kifejező földi 4-es összege. Hét nap alatt teremtette Isten a világot, 7 hangból áll az alaphangsor, az ősmagyarok hét törzsbe szerveződtek és hét vezér hozta őket a Kárpát-medenceébe. A magyar mesevilágban és nyelvben is számos utalás van a 7-es szám mágikus erejére: a titok, ha nagy, akkor hétpecsétes, a varázscsizma hétmérföldes, a Nap hétágra süt, a sárkánynak hét feje volt, és hetedhét országra szóló ünnep kezdődik most Kolozsváron.
A Szent Mihály templom előtt Márton Áron életét és harcait bemutató, magyar és román nyelvű pannókat állítottak fel a KMN idejére. Örömmel konstatáltuk, hogy a román járókelők is megállnak, és nagy érdeklődéssel olvassák a 120 éve született püspök történetét, akinek boldoggá avatásáért az ökumenikus megnyitón is közösen imádkoztak a hívek. Ami azért sem meglepő, mert Márton Áron a saját korában felbecsülhetetlen hatást gyakorolt az öt felekezet (katolikus, református, unitárius, evangélikus és izraelita) között megosztott erdélyi magyarság lelki egységére.
T. Koós Imola
maszol.ro

Pávás, napos, életfás vallomások
B. Kőrösi Ibolya-emlékkiállítás az Unitárius Egyház tanácstermében
Egy művész akkor hal meg igazán, ha elfelejtik. Ha munkái szétszóródnak, avatatlan kezekbe kerülnek, jobb esetben poros fiókok mélyén, padláson, pincében várnak a véletlen felfedezésre, az esetleges feltámadásra.
B. Kőrosi Ibolyát ilyen veszély nem fenyegeti. Művészi értékük, kelendőségük folytán munkái részben szétszóródtak ugyan a nagyvilágban, de jó kezekbe kerültek: igényes otthonok megbecsült ékeiként tartják számon őket. Alkotójuk a textilművészet egyik, kevesek által alkalmazott, különleges ágának, a Jáva szigetéről származó batiknak hódolt előszeretettel. Tette pedig ezt az ötvenes, hatvanas években, akkor, amikor az effajta technika nálunk újdonságnak számított, s csak kevesen merészkedtek a batikpipával és forró viasszal való rajzolás és utólagos festés viszontagságos területére. A sajátos módszer ugyanis rendkívül biztos kezet és alkotó fantáziát, kombinációs készséget, szín- és formaérzéket igényelt.
S a felejtés veszélye már csak azért sem fenyegeti-fenyegetheti a 2015-ben, 88. életévében elhunyt művészt, hiszen hasonló vizeken evező fia és munkásságának csodálója, Balázs László hozzáértéssel, szeretettel élteti édesanyja emlékét.
Most éppen a hagyatékban megmaradt munkákból – kendők, sálak, drapériák, ruhák, festmények – Rácz Norbert Zsolt lelkész támogatásával rendezett nagy sikernek örvendő emlékkiállítást az Unitárius Egyház Brassai utca 6. szám alatti tanácstermében.
A megnyitón többek között Kántor Lajos akadémikus, a Kolozsvár Társaság elnöke elevenítette fel a művésszel kapcsolatos emlékeit, szólt B. Kőrösi Ibolya család- és emberszeretetéről, nyíltságáról, hangsúlyozta munkássága művészi értékeit, egyediségét, amit a rendezvényen bemutatott kötet is illusztrál.
A kiállított munkák két nagy csoportba oszthatók: a tárgyi népművészetből, az eredeti, ősi, népi motívumokból táplálkozó alkotásokra, valamint közvetlenül a természetből ihletődöttekre. Utóbbiak szintén csoportosíthatók az elsődleges élményt feldolgozó, valósághű florális illetve zoomorf ihletettségű alkotásokra, s ezek absztrahált változataira valamint az elvonatkoztatás végső stádiumaként értékelhető, geometrikus alakzatokba foglalt sajátosan dekoratív megnyilatkozásokra.
Minden igazi művész önmagát adja munkáiban. Körösi Ibolya alkotásainak változatossága, tematikai gazdagsága, sajátos szín- és formavariációi, még a mértani szigort is könnyedséggel, játékosan vidám felcsillanásokkal enyhítő megnyilatkozásai komplex művészi egyéniségre, sziporkázó, jó kedélyű, életvidám alkatra utalnak. Talán legszembeötlőbb példája ennek a Lacika rajza (borítóképünkün – részlet) című munka. Amelyben a művésznek sikerült teljes mértékben azonosulnia kisfiával, átvennie a gyermeki alkotásokra jellemző, sajátos szemléletmódot, lelkiséget, létrehozva ezáltal egy sziporkázó színvilágú, megkapóan eredeti, magas művészi szinten megvalósított, magával ragadó festői kompozíciót.
A tárlat másik látványosan jellemző darabja a Pávák tánca. Kőrösi Ibolya egészen korai munkájáról van szó.
Németh Júlia / Szabadság (Kolozsvár)

Rög alól bejárni a kerek világot
Alig harminchat év adatott meg neki, de rövid életében többet ért el, mint mások akár egy matuzsálemi kor alatt. A méltatlanul elfeledett Balázs Ferenc unitárius lelkész és népművelő halálának 80 éves évfordulóján a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban szerveztek emlékkonferenciát.
Egy újságoldalon lehetetlen összegezni Balázs Ferenc rövid életének összes megvalósítását. Templomot épített, orgonát vásárolt, iskolát és lelkészi lakást bővített Mészkőn, vidékfejlesztő szövetkezetet alapított, dalárdát és színjátszó csoportot irányított, dán mintára népfőiskolát szervezett, verset és prózát írt, dalokat szerzett – mégis alig beszélünk Balázs Ferenc unitárius lelkészről, akinek, ha a betegség nem rabolja el egészen fiatalon életét, valószínűleg egészen más fényben állna életműve. De még e rövid időszakban is annyi mindent tett, amire másnak talán több élet sem lenne elég.
Gépészmérnöknek készült, de egy fiatalkori tüdőfertőzés gyógyítására az orvos falusi levegőt ajánlott Balázs Ferencnek. Így terelődött figyelme a falu felé, ahol akkor az értelmiségi számára csak a gazdatiszti és a papi állás kínálkozott. „Jobb a falu szolgája lenni, mint a grófé” – írja később, s e meggondolással iratkozott be az unitárius teológiára. Bár nem volt egészséges – tüdőbaj kínozta szinte gyerekkora óta –, kerékpárral és vonaton járta a világot.
Saját bevallása szerint Amerikában eszmélt rá „élete nyitjára”:  „egy nagyszabású világszemlélet körvonalai bontakoztak ki előttem, amelynek lényege szerint e világfolyamat, amelynek részei vagyunk, cél irányában halad.
Arra is feleletet találtam, hogy mi az a cél, amely a létezés minden mozzanatának értelmet ad. Az adatok, amelyeket fölsorakoztattam, arról győztek meg, hogy e világ minden darabja a fejlődése kezdeti fokán olyan tevékenységet fejt ki a saját természetének megfelelően, amelyik az egész világ roppant egybefüggésébe beleillik” – írja a Bejárom a kerek világot című 1929-ben megjelent kötetében.
Népfőiskola és szövetkezet
Hihetetlenül izgalmas életút állt Balázs Ferenc mögött, és utazásainak minden találkozásából ihletett merített. „Világkörüli útján a szövetkezeti mozgalmat párhuzamosan tanulmányozta a népfőiskolai szervezőmunkával” – mesélte lapunknak Hunyadi Attila Gábor történész, a konferencia egyik előadója, aki Bardocz Sándor szerkesztővel együtt tavaly kisfilmet is készített Balázs Ferenc emlékére. Az unitárius lelkész Japánban például találkozott Toyohiko Kagawa japán keresztény misszionáriussal, aki az oszakai munkástelepeken és a falvakban szervezett népfőiskolákat. Indiában találkozott Rabindranáth Tagore Nobel-díjas polihisztorral, valamint Mohandász Mahatma Gandhival, India politikai és spirituális vezetőjével. „Tagore népfőiskoláját Balázs Ferenc magasabb rendűnek tartotta a szinte kizárólag csak politikai szabotázsokkal foglalkozó Gandhi-féle akciónál” – mutat rá Hunyadi Attila. Tagore népiskolája mára India egyik legjelentősebb egyetemévé nőtte ki magát, egykoron pedig nemcsak irodalmi és általános műveltséget nyújtott a diákoknak, hanem kézműves ismereteket is elsajátíthattak az oda érkező fiatalok. Dániában tartózkodó felesége is hasznos tanácsokkal látta el a hazatért mészkői lelkészt: a dán népfőiskolai rendszerről számolt be neki, amely már akkoriban a legkiforrottabb volt. De a tapasztalatok alapján a dán szövetkezeti rendszer is követhetőnek bizonyult.
Balázs Ferenc egyik fontos megvalósítása a tejszövetkezet létrehozása volt, amely közvetlenül a tordai termelőktől szállította szekérrel a friss árut a vásárlókhoz. Az aranyosszéki Vidékfejlesztő Szövetkezet a világ első szövetkezeti formában bejegyzett vidékfejlesztő egyesülete volt, amely saját üzletet nyitott Tordán, ahol a tájegység termékeit lehetett értékesíteni.
Hunyadi Attila szerint talán egyetlen hibát lehet felróni Balázs Ferencnek: nem vette figyelembe, hogy a szövetkezetek csak úgy eredményesek, ha tágabb hálózatba illeszkednek, elszigetelten működésképtelenek. Tulajdonképpen a mészkői lelkész a szervezés gyerekbetegségeivel küszködött, és ha tovább élt volna, ezeket az ő személyisége is kinőtte volna – tette hozzá a történész. De a szövetkezeti koncepció túlélte megálmodóját, sikeresnek és életképesnek bizonyult az egész világon. „Balázs Ferencet világkörüli útjának hazatérése után egyetlen gondolat foglalkoztatta: magyarul kell moderneknek lennünk. Ő maga Kőrösi Csoma Sándor, a legendás nyelvész sírjánál úgy fogalmaz, hogy a székelység legnagyobb fia az eredetet kutatta, ő pedig a jövőt építi. De a múlt és a jövő szimbiózisa az igazi útja a megmaradásnak és haladásnak” – zárta az emlékkonferencián tartott előadását Hunyadi.
Az amerikai–dán kapcsolat
Az amerikai–dán kapcsolat Felesége, az amerikai–dán származású Christine Frederiksen, mindvégig kitartott férje mellett. „Mindenki rólad kérdez és az esküvőnk időpontjáról. Azt válaszolom nekik, hogy jössz már, és minden meglesz a maga idejében” – írja 1929-ben Keresz­túrról keltezett levelében menyasszonyának. A szerelemben pontosan annyira elkötelezett és kitartó volt, mint bármi másban, amibe belefogott. Rendkívüli dolgokon mentek keresztül együtt, de külön-külön is. A dán családból Chicagóban született Christine egyik nagybátyja művésztelepet vezetett Új-Mexikó államban, itt töltött néhány hetet a két fiatal, és itt erősödött meg a szerelmük is. Egyébként Balázs Ferenc Kalifornia állam több mint ötven településén szervezett magyar nóta- és népdalestet, ahol csellón és énekkel működött közre – tudtuk meg Hunyadi Attila történésztől. Balázs Ferencnek 1932-ben született Enikő nevű lánya az Amerikai Egyesült Államokban él. Élete folyamán sokféle tisztséget betöltött, jelentős tevékenységet fejtett ki egyebek mellett a környezetvédelem terén is. A konferenciára eljött Balázs Ferenc lányának két unokája, illetve az egykori mészkői lelkész ükunokája is.
Emlékkonferencia Kolozsváron
A május 26-án a Magyar Unitárius Egyház székhelyének Dávid Ferenc-imatermében szervezett Balázs Ferenc-emlékkonferencia és ünnepi megemlékezés előadói Rácz Norbert lelkész, Vallasek Júlia irodalomtörténész, Hunyadi Attila Gábor történész, Lakatos Sándor lelkész, Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező, Gwyn Reid testvérgyülekezeti képviselő, Keszeg Vilmos néprajzkutató voltak. Elnökölt: dr. Rezi Elek teológiai tanár. Május 27-én Mészkőn ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg Balázs Ferencről, majd az egykori mészkői lelkész sírjánál kopjafát avattak.
Helye az irodalomban
„Balázs Ferenc apostoli élete minden bizonnyal az idők homályába vész, ha rendkívüli irodalmi munkássága nem maradt volna fenn a számunkra” – írja Gondolatok Erdély nem kötött parancsra működő iskolájáról című munkájában Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező. 1923-ban Tamási Áronnal, Kemény Jánossal, Kacsó Sándorral és másokkal kiadja a Tizenegyek antológiáját, amelyben az erdélyiségről és a székely mitológiáról írott tanulmánya a csoport, s egyben az új nemzedék eszmei és művészi hitvallása. Az unitárius lelkész 1932-től részt vett a marosvécsi helikoni találkozókon. Az erdélyi magyar irodalomról tartott előadást, később az íróközösség az ő javaslatára kezdett foglalkozni egy népművelő könyvsorozat kiadásával. Ám bármekkora volt is a korabeli elismerés, a későbbi nemzedékek diákjai már alig hallottak a Zöld árvíz vagy a Rög alatt írójáról és műveiről. „Rendkívül inspiratív egyénisége volt a formálódó erdélyi magyar irodalomnak, a Tizenegyek antológiájának, vagyis az első generációs szervezett jelentkezésnek volt egyfajta termékeny alakítója” – nyilatkozta lapunknak Vallasek Júlia irodalomtörténész. A transzszilvanista vonulatot követte ő is, de ez másodlagos volt pályáján. Olyankor írt, amikor betegsége miatt pihenésre kényszerült. „Költőként, prózaíróként tartjuk számon, olyan különleges prózaíróként, akinél nagyon nehéz a műfajokat behatárolni, verseinél pedig az avantgárd ihletet kell kiemelni” – mondta a mészkői lelkész irodalmi munkásságáról az irodalomtörténész, aki szerint Balázs Ferencnek teljes joggal megvolt a helye a helikoni találkozók asztalánál, hiszen gyakorlatias szervezőötletekkel, újító javaslatokkal állt elő.
Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901. október 24-én. Az Unitárius Kollégiumban érettségizett, teológiát végzett, majd egyházi ösztöndíjjal Angliában és az Egyesült Államokban tanult. Járt Japánban, Szingapúrban, Burmában, Irakban, Konstantinápolyban, Indiában, eljutott Kőrösi Csoma Sándor sírjához. 1930-ban Torda közelében, Mészkőn vállalt lelkészi állást. Itt kötött házasságot az amerikai egyetemen megismert Christine Frederiksennel. Balázs Ferenc az Aranyos menti faluban eltöltött hét esztendő alatt próbálta meg álmait megvalósítani. 1937. május 22-én hunyt el, korai halálát tüdőbetegség okozta. Művei: Mesefolyam (1922), Bejárom a kerek világot (útirajz, 1929), Ifjúsági daloskönyv (1931), Kis hittan (1932), Aranyosszéki tervek (röpirat, 1933), Közérthető evangélium (1935), Rög alatt (emlékirat, 1936), Zöld árvíz (regény, 1936), Új ember vallása (1937).
Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Holnaptól Nyitott Kapuk a Kolozsvári Unitáriusoknál
A Kolozsváron tevékenykedő unitárius egyházközségek, oktatási intézmények, valamint civil szervezetek közreműködésével, idén is megszervezik a Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál nevű rendezvénysorozatot, amely az unitarizmushoz közel áll, de egyetemesen elfogadott tárgyi és szellemi értékek bemutatását célozza meg. Az idei, június 7–12. között zajló rendezvénysorozat az 500 éves protestáns reformáció jegyében zajlik, ami azt jelenti, hogy a tevékenységeinek központi része ezen Európát meghatározó szellemi irányzat értékei köré csoportosul. Természetesen, a korábban megjelölt témák mellett alkalom adódik a szórakozásra, ismerkedésre, valamint a felkínált kulturális programok élvezésére. A rendezvény részletes programterve olvasható a nyitott-kapuk.blogspot.ro oldalon is.
Szerda, június 7.
15 órakor kezdődik a Vadrózsák népdalvetélkedő. 18 órakor megnyitják az idei rendezvénysorozatot. A köszöntő beszédek után a KDFIE előadja Kis Herceg című előadását a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. 20 órakor szeretetvendégség lesz a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
Csütörtök, június 8.
12 és 18 között zajlanak a nyitott templom programjai. 17 és 20 óra között gyermekfoglalkozásokra várják a kisebbeket az Unitárius Óvodában (kőfestés, filcfűzés, arcfestés, aszfaltrajzok stb.). 17 órakor Balázs Mihály Hitújítás és egyházalapítás között, Tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről című kötetét Molnár Lehel egyházi levéltáros mutatja be a János Zsigmond Unitárius Kollégium, Dávid Ferenc Imatermében. Ugyanekkor városséta is indul a Korzó Egyesület vezetésével A király (ál)ruhái – Mátyás kultusz Kolozsváron tematikával. Gyülekező és indulás Mátyás király szülőháza előtt. 17.30 órakor nyilt napot szerveznek az unitárius bölcsődében. 19.30 órakor menyitják a Biblia és reformáció című kiállítást az unitárius templomban. A találkozót zenés program egészíti ki. 20.30 órakor borkostolót szerveznek az 1568 Bistroban. A helyek korlátozott száma miatt, előzetes bejelentkezés szükséges. Jelentkezni atdacz@yahoo.com (Dácz Tibor) elektronikus postacímen, vagy a 0740974060 (Rácz Norbert Zsolt) telefonszámon lehet. A belépő személyenként 20 lejbe kerül.
Péntek, június 9.
12 és 18 óra között lesznek a nyitott templom programjai. 13 órakor Kolozsvár unitárius szemmel városnéző séta kezdődik Korodi Alpár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium történelemtanára vezetésével. Találkozás az Óvárban, a Ferences templom előtt. 17 és 20 óra között gyermekfoglalkozások lesznek az Unitárius Óvodában (kőfestés, filcfűzés, arcfestés, aszfaltrajzok stb.). 17 órakor Popa Márta Egyszerű és érdekes fizikakísérletek című kötetét Karácsony János egyetemi adjunktus mutatja be a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. 18 órakor pedig Fehér János A bölöni unitárius templomvár című kötetét Kovács András művészettörténész, akadémikus mutatja be. 19 órakor Quo vadis ecclesia? című kerekasztal beszlégetés kezdődik a mai reformáció lehetőségeiről a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében (Brassai Sámuel utca, 6. szám). A beszélgetésen különböző felekezetű lelkészek osztájk meg véleményüket a keresztény egyház jelenével és jövőjével kapcsolatosan.
Szombat, június 10.
14 órakor szervzik a Szabad Szeminárium a Szentírásról tevékenység záró találkozóját a belvárosi unitárius templom udvarán (rossz idő esetén a belvárosi tanácsteremben, Brassai Sámuel utca, 6. szám). 16 órakor Szabad Sajtó? címmel kerekasztal beszélgetés kezdődik, ahol kényes témákról beszélgetnek az erdélyi média néhány képviselőjével. 18 órakor a Concordia vonsonégyes koncertezik a belvárosi unitárius templomban, ezúttal Mozart darabokat adnak elő. 19 órakor Egy másfajta reformáció / O altfel de reformă című beszélgetés kezdődik Sabin Ghermannal a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében.
Vasárnap, június 11.
11 órakor istentisztelet kezdődik a belvárosi unitárius templomban, utána közös ebéd az iskola udvarán, vagy a tornateremben. 11 órakor vasárnapi iskola keretében a kisebbek megnézhetik a Váróterem Projekt A szökevény szeplők című előadását. 18 órakor pikniket szerveznek az iskola udvarán, ahol a hangos színpadi éneklés helyett most egy nagy, közös gitározást szerveznek. 20 órakor Biciklitúra filmvetítés kezdődik.
Hétfő, június 12.
18 órakor Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncert kezdődik az unitárius templomban Erdőkön mezőkön járó... címmel, amely századok magyar zenéjét dolgozza fel európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból. Közös régizene koncertjeik izgalmas utazást jelentenek mindkettőjük számára. Szabadság (Kolozsvár)

Közösségformálás nyitott lélekkel a kolozsvári unitáriusoknál
A közösség megtartó erejére összpontosít, bárkit barátsággal, nyitott lélekkel vár a kolozsvári unitáriusok hatnapos, a reformáció 500 éves évfordulója jegyében szervezett rendezvénysorozata. A hétfőig tartó Nyitott kapuk kulturális, szórakoztató programokat kínál felnőttnek, gyereknek egyaránt.
„Nyitott szívvel, lélekkel teremtünk ezekben a napokban olyan közös időt, amikor oda tudunk figyelni egymásra, Isten jelenlétéről, emberszeretetről teszünk tanúbizonyságot. Jó, ha nyitva vannak a kapuink, természetesen lélekben is, ha meg tudjuk mutatni értékeinket, amelyeket unitárius közösségeink teremtettek. A mindennapokban sokszor elmegyünk egymás mellett, nem figyelünk egymásra, ezek az alkalmak pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy megnyíljunk a tudás, a szeretet és egymás felé” – fogalmazott Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a szerda délután kezdődött, hétfőig tartó Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál elnevezésű rendezvénysorozat megnyitóján.
Az ötödik alkalommal megszervezett, kulturális programokat, könyvbemutatókat, koncerteket, kerekasztal-beszélgetéseket, filmvetítést, istentiszteletet, szeretetvendégségeket és gyerekeknek szóló eseményeket kínáló, a közösségformálásra összpontosító rendezvény a Kolozsváron tevékenykedő unitárius egyházközségek, oktatási intézmények, valamint civil szervezetek közreműködésével zajlik.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZSUK) dísztermében tartott megnyitón elhangzott, a szervezők az unitarizmushoz közel álló, de egyetemesen elfogadott tárgyi és szellemi értékek bemutatását célozzák, a mindenki számára nyitott program pedig az 500 éves protestáns reformáció jegyében zajlik, a tevékenységek központi része ezen Európát meghatározó szellemi irányzat értékei köré csoportosul.
„Sok tekintetben fragmentálódott világban élünk, ahol mindenki bevonul a saját külön kis katakombájába és egyre kevesebb a közös pontunk. A Nyitott kapuk találkozási pontokat keres és kínál, közösséget formál, és bárki számára nyitva állnak a kapuink: barátsággal, tartalmas tevékenységekkel várunk gyerekeket, felnőtteket egyaránt" – fogalmazott Rácz Norbert főszervező, a Kolozsvári Belvárosi Egyházközség lelkésze.
A nyitóünnepségen az iskola több kisdiákcsoportja fellépett, a fénypont pedig a Kolozsvári Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet lelkes csapatának előadása volt. A gimnazisták Rácz Mária lelkész vezetésével Antoine de Saint Exupéry A kis herceg című klasszikusát vitték színpadra, a fő szerepet viszont nem kortársuk játszotta: a távoli bolygóról érkezett, az örök gyermekit jelképező kis herceg figuráját a hat éves Rácz István alakította meggyőző és megható módon, a nem mindennapi produkciót óriási vastapssal jutalmazta a közönség.
A hatnapos programsorozat keretében csütörtökön bemutatták Balázs Mihály Hitújítás és egyházalapítás között – tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről című kötetét, megnyitották a Biblia és reformáció című kiállítást az unitárius templomban. A tíz pannóból álló tárlat a Szentírás 16. századi központi szerepét mutatja be, kiemelve a magyarországi eseményeket és a Vizsolyi Biblia fontosságát.
Pénteken Kolozsvár unitárius szemmel címmel tartanak városnéző sétát Korodi Alpár, a JZSUK történelemtanára vezetésével. A gazdag kínálatot felvonultató programban többek közt Quo vadis ecclesia? címmal tartanak beszélgetést a mai reformáció lehetőségeiről, lesz bábszínházi előadás a Váróterem Projekt jóvoltából, vasárnap pedig Biciklitúra filmvetítésre várják a közönséget: a Krakkóig 52 emberrel című film a JZSUK diákcsapatának évente megrendezett biciklitúrájáról szól. A rendezvényt Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekesnek, előadóművésznek és Andrejszki Juditnak, a régizene emblematikus alakjának koncertje zárja hétfőn a belvárosi unitárius templomban. Az Erdőkön mezőkön járó című est alcíme: századok magyar zenéje európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból. A Nyitott kapuk részletes programja itt és az esemény Facebook-oldalán található.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

Reformátorok gyülekezete (Unitárius Ifjúsági Konferencia)
A hétvégén Vargyason Légy te is reformátor címmel tartott 41. Unitárius Ifjúsági Konferencia nem csak témájában szólt a reformációról, de ténylegesen is az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) megújulását indította el. Az unitárius ifjúság színe-virága – harminchat településről mintegy kétszázan érkeztek – műhelymunkák során fejtette ki véleményét az egyletről, az oktatási rendszerről, a lelkészségről és az istentiszteletről, javaslatokat fogalmazott meg, hogy azok modernebbé, közérthetőbbé váljanak. Ezentúl más módon szervezik az ODFIE legjelentősebb eseményeit is, azt remélik, sokszínűségük által többekhez eljuthatnak majd.
A pénteki tábornyitást Tőkés-Bencze Zsuzsanna gyergyószentmiklósi lelkész ifjúsági istentisztelete jelentette. A tényleges munka szombat délelőtt vette kezdetét, amikor a fiatalok Rácz Norbert kolozsvári, Molnár Imola nagyváradi és Tófalvi Tamás székelyszentmihályi lelkész, illetve Gergely Noémi volt ODFIE-alelnök vezetésével csoportokba szerveződve gondolkodtak, keresték a megoldást a felsorolt területek megreformálására. Fülöp Júlia ODFIE-elnök úgy nyilatkozott, a műhelymunkák célja az volt, hogy az egyletesek maguk mondják el, mit is jelent számukra napjainkban a reformáció: akarják-e, képesek-e megfogalmazni mindazt, amiről úgy gondolják, újdonságot hoz életükbe, előbbre visz, és megoldást jelentene néhány általuk meghaladottnak érzett kérdés megközelítésére. Mózes Andrea főszervező eredményesnek mondta munkájukat, kérdésfelvetéseikre sok használható ötlet érkezett. Az istentiszteletet megújító javaslatok közt szerepelt, hogy a bibliai textust ne a lelkész, hanem valamelyik egyháztag olvassa fel, a prédikáció pedig ne nyúljon el, mindössze tizenöt-harminc perces legyen, s üdvözlendő lenne az is, hogy a csendes imára, az elmélyülésre több időt adnának a lelkészek. A lelkipásztoroktól azt várnák el, lélekgondozói munkát is végezzenek, viselkedjenek hitelesen a hétköznapokban is, és szervezzenek több olyan tevékenységet, amelyek által szélesebb köröket – a legfiatalabbaktól a legidősebbekig – lehet megszólítani. Az iskola vonzóbbá válna számukra, ha a tanárok nemcsak információátadókként dolgoznának, hanem interaktívvá tennék az órákat, s figyelembe vennék a diákok érdeklődését, tantárgyak iránti fogékonyságát, azaz több óra legyen abból, amit szeretnek, amit szívesen tanulnak. Az egylettől azt várnák el, hogy rendezvényeinek időtartama hosszabb legyen. Az ODFIE néhány népszerű programjának megújulásáról is döntöttek. Mai formájában megszűnik a színjátszó-találkozó és a szavaló- és népdalverseny, de helyüket átveszi a tizenegy művészeti ágat összefogó ARTZ. Az összművészeti találkozó keretében szavalók, színjátszók, kreatív írók, slam poetryt művelők, népdalénekesek, néptáncosok, fotósok, grafikusok, festők, zenészek és kézművesek adnak találkát egymásnak – úgy vélik, így sokkal többen megmutathatják tehetségüket, s többeket sarkallhatnak teremtő munkára.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Szabadságot álmodtak maguk és nemzetük számára”
Az emberáldozat aktualitását emelték ki a kolozsvári megemlékezésen
Alig százan vettek részt az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és a Kolozsvár Társaság által szervezett, a magyarországi 1956-os magyar forradalom megemlékező eseményein a sétatéri 1956-os emlékműnél, illetve a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten. A szónokok az emberáldozat mai aktualitását emelték ki. Elhangzott: ahogy az 1956-os forradalmárok hűek maradtak a szabadsághoz és önmagukhoz, úgy nekünk is hűek kell maradnunk önmagunkhoz, anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz. Ugyanakkor meg kell őriznünk mindazt, amit Isten ránk bízott, és tovább kell adni értékeinket a következő generációnak. Az eseményen közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula énekkara, vezényelt Ördög Ödön karnagy-tanár. Este hat órától gálahangversenyt tartottak a Kolozsvári Magyar Operában, majd Mátyás király szülőháza előtti térről fáklyás menettel emlékeztek az 1956-os magyar forradalom áldozataira.
– Hatvanegy év telt el azóta, hogy a magyar nemzet egy csodálatos forradalmat követő szabadságharcban megpróbálta megdönteni a kommunista diktatúra embertelen rendszerét és kiharcolni függetlenségét. Tisztelet, főhajtás és hála ’56 mártírjainak és mindazoknak, akik előkészítették és végigharcolták ezt az egyenlőtlen küzdelmet. Azóta a szabadságszerető emberek a világ minden táján ezen a napon emlékeznek a magyar nép eme bátor tettére. Mi is így tettük ezt éveken keresztül. Előbb csak titokban a legszűkebb baráti körben, úgy 25 éve már bátrabban, de még távolról sem úgy, ahogyan azt szerettük volna. 2009 októbere óta azonban már nyíltan, itt a Sétatéren Szakács Béla remek emlékművénél több százan összegyűlve. Ezen a hatvanegyedik évfordulón vessünk pár pillantást jelenlegi helyzetünkre is. Az áhított, várva várt XXI. századi határok légiesítése, az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás kétségtelen elhozta a számunkra sokáig elképzelhetetlen majdnem szabad utazást, az eszmék és a tőke szabad áramlását, de a Kánaánt sajnos még nem. Egyelőre olyan bizarr, eszement világban élünk, amelyről nagyon nehéz lenne megmondani, hogy kinek, vagy kiknek kedvez – mondta Buchwald Péter, a Kolozsvár Társaság jelenlegi elnöke, aki arra kérte a jelenlevőket, hogy egy perces néma csenddel áldozzanak a civil szervezet idén elhunyt elnöke, Kántor Lajos emlékének.
– Az 1956-os magyar forradalmat győzedelmes vereségként szokták emlegetni. Meggyőződésem, hogy ez a magyar forradalom, a prágai tavasz és a lengyel szolidaritási mozgalom mind hozzájárult a kommunista diktatúrák megdőléséhez. A romániai kommunista hatalom arra használta fel ezt a forradalmat, hogy meggyőzze a szovjeteket az erdélyi magyarság irredentizmusáról, és ennek tulajdonítható több magyar nemzetiségű kommunista vezető eltávolítása. Az 1959-es kolozsvári egyetemegyesítés is ennek a hozadéka. Nekünk ma más eszközökkel kell a közösség jogaiért harcolnunk, de elődeinktől helytállást tanulhatunk – közölte Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő.
– Harcolni kell a szabadságért akkor is, amikor egy fél világot uraló nagyhatalommal kell megküzdeni érte. ’56-ban hőstettet hajtottak végre, hiszen egy nép saját lelkiismerete tisztaságának, önazonosságának, méltóságának megőrzése érdekében fogtak fegyvert. 1956-nak hősei voltak, akik mertek nagyot álmodni, szabadságot álmodni maguk és nemzetük számára. S bár a szabadságot ott, akkor nem vívhatták ki, sikerült helyreállítaniuk a magyar nemzet megtépázott méltóságát. Ez a méltóság pedig minden időkben, minden körülmények között alapfeltétele a szabadságnak. Egy méltóságától megfosztott, megtört embertől vagy nemzettől nem várhatunk progressziót, motivációt és innovációt. Egy ilyen nemzetnek a szelleme halálra van ítélve. Egy ilyen tömegnek közös céljai, közös kultúrája, közös holnapja sem lehet, az ilyen tömeg tagjai nem segítik egymást, nem közreműködőek, mert a magánérdek vezérli őket. Az ilyen tömegekre épülnek a diktatúrák. Akkor, amikor a szabadságunkból el akarnak venni, jogainkat csorbítani akarják, ennek a méltóságnak a birtokában sokkal könnyebben mondhatjuk ki azt a szót, hogy „elég” – vélekedett Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke a sétatéri emlékmű szimbolikájáról értekezett, majd kifejtette: Az ’56-osok bíztak, áldozatkészek voltak és hittek. – Ők számunkra példaképként szolgálnak a történelem forgatagában! Ma, itt és most mi összegyűltünk és igenis a szabad lelket ünnepeljük – mondta a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.
A sétatéri 56-os emlékmű megkoszorúzása után a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentisztelettel folytatódott a megemlékezés. Rácz Norbert belvárosi unitárius lelkész szerint a legfontosabb az, hogy soha ne éljünk olyan elnyomásban, mint 1956-ban. – Bármennyire is erős a zsarnokság, a szabadság ott él az emberek szívében és győzedelmeskedni fog – összegzett az unitárius lelkész. – Isten akaratából születtünk magyarnak. Isten azt akarja, hogy szeressük magyarságunkat. Ne tékozoljuk el szent örökségünket, a kereszténységet, teljesítsük kötelességünket, adjunk példát, legyünk becsületesek és vállaljuk az áldozatot – hirdette Kovács Sándor római katolikus főesperes. Dobri András református lelkipásztor igehirdetésében azt fejtegette: tisztségünk és küldetésünk megőrizni azt, ami ránk van bízva: anyanyelvünket, kultúránkat, szabadságunkat, bibliánkat, templomainkat, családunk lelki békéjét. Az őrhelyen állunk, őrizzük meg azt, amit Isten adott, és erről az áldott, szent örökségünkről soha ne mondjunk le – buzdított a főesperes. Kerékgyártó Imola evangélikus lelkész imájában arra összpontosított, hogy Isten ránk bízta a hősökre való emlékezést, akiknek bátorsága, kiállása ma is példa számunkra.
– A szabad emberek és nemzetek emlékezetében 1956. október 23-a örökké élni fog. Az1956-os forradalom hőseinek áldozata nem volt hiábavaló: ők elpusztultak ugyan, de senki se győzte le őket. Ahogy az 1956-os hősök, úgy nekünk is hűnek kell maradnunk önmagunkhoz és a szabadsághoz – összegzett Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület részéről Isten áldását és békéjét kérte az emlékezőkre. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Refo1000: mi szükséges ahhoz, hogy legyen jövője az egyháznak
Soha nem ér véget a reformáció, kell a befogadó egyház
A protestantizmusnak már maga a megszületése korszakalkotó változás akkor is, ha a gyökerekhez való visszatérés törekvéséből teremtődött. Tekintsünk egy 19. században épült templomra, és vegyünk szemügyre egy tegnap felavatottat. Amilyen természetes, hogy a kettő között nagy különbséggel látszik az eltelt több mint száz év, a „belső” újítás, változás már nehezebb. Sokan nem is akarnak változtatni, attól tartanak, a megmaradt híveket is elveszítik. Mások úgy vélik, gyökeresen meg kell változnia a protestantizmusnak, hogy templomai ne váljanak pusztán üres műemlék épületekké. A reformáció óta eltelt 500 esztendő belopózott a templomokba, nem zárhattuk ki. Erdélyben száz évvel ezelőtt az egyháznak azért is meg kellett változnia, hogy kovásza legyen a kisebbségbe szakadtaknak. Ma már előfordul, hogy nem templomban, hanem egy kertben celebrálnak esketést. Lelkészeket kérdeztünk, kell-e változás az egyházban a megmaradáshoz.
Templomban nem tapsolunk – pedig Erdélyben a körülmények sokszor kényszerítenek műsorokat a templomokba, ahol nagyon tapsolna a közönség. Néhány éve Zsobokon találkoztam a jelenséggel: taps helyett a hívek a padot kopogtatva fejezték ki tetszésüket, aztán néhány hónapja már Kolozsváron is, egy templomban tartott iskolai ünnepségen. Gyerekkorunkban az istentisztelet keretén belül a hívek nem „beszélgettek” Istennel, de ma már van egy csendes perc, amikor ki-ki tetszése szerint megszólíthatja az Urat. Csak néhány apróság az utóbbi évtizedekben észlelhető változások közül. Nem egyszerű megtalálni az arany középutat a hagyományok átmentése és az újítás, modernitás között – mindkettő megtartó, közösségformáló erejű, és bármelyiknek a kategorikus megtagadása romboló hatást gyakorolhat az egyházi közösségekre is.
Most, a reformáció 500. évfordulóján időszerűbb, mint valaha a kérdés: miben kellene változniuk a protestáns egyházaknak, hogyan kellene változtatniuk a hitgyakorlatukon ahhoz, hogy a következő 500 évet is megéljék, az egyre inkább szekularizálódó világban tudják érdemben megszólítani az embereket, érthető és érvényes üzenetet tudjanak megfogalmazni, hogy ne ürüljenek ki a templomok? És mindezt úgy, hogy lehetőleg a gyökerektől se távolodjanak el lényegesen.
Kell-e, szabad-e mindenáron ragaszkodni a hittudománynak a gyakorlat milyenségét is nagyban meghatározó elméleti téziseihez? Egyáltalán elképzelhető-e – lassúbb vagy látványosabb – megújulás az egyházon belül, kiszakadás nélkül? Magyar nyelvterületen, ezen belül kisebbségi helyzetben megférhet-e többféle, egymástól akár jelentősen különböző irányvonal egyazon egyházon belül? Ma, amikor a szekularizáció már-már lecsengett, az ateizmus tény, a közérthetően tálalt tudomány már-már vallás, most mindenekfelett időszerű lenne-e emlékeztetnünk magunkat a vallási türelemre nemcsak a többi egyház irányába, hanem a saját egyházunkon belül megmutatkozó különbözőségek irányába is?
Négy lelkészt kérdeztünk meg: Bibza Gábort, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperesét, Kerékgyártó Imola kolozsvári evangélikus lelkészt, Rácz Norbertet, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség lelkészét és Pádár Zoltán magyarországi református lelkészt. Ugyanakkor erről szól A mai 95 tétel című dokumentum is. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Rácz Norbert: a reformáció soha nem ér véget
Rácz Norbert Kolozsvár belvárosi unitárius gyülekezetének lelkésze. Nem félnek a formabontóbb megoldásoktól, nyitott kapukkal, játékosan megmutatkozni a városnak, így átadni a bibliai üzenetet. Rácz Norbert akár a dombtetőn is esket, és úgy véli, a jó prédikáció nem axiomatikus igazságokat mond ki, hanem inkább gondolatébresztő kell hogy legyen.
Luther „slágereket” énekelt, mi meg Luther énekeit énekeljük
– A reformáció egyik sajátossága, hogy nem egy lezárható folyamat. Ez sosem ér véget úgy, hogy akkor borítékoltuk és eltettük. Maga az időszak, a 16-17. század, amely elvezetett a protestáns felekezetek megszületéséhez, az nyilván lejárt, de a reformáció mint eszmerendszer nem egy lezárható folyamat, hanem az egy olyan eszmei munka, meghívás, hogy a különböző közösségek és egyházak folyamatosan kétfelé vizsgálják meg magukat. Az egyik megvizsgálás a hagyománnyal, a szentírással, alapigazságokkal szembesíti a mindenkori jelenben élő embert, a másik pedig a jelen, a környező világ, amelyben él, és lényegében ezt a két dimenziót, ezt a két oldalt az életnek kell valamilyen szinten összhangba hoznia, a mindenkori jelennek. Láthatjuk tehát, hogy vannak olyan alapvető igazságok, amelyek nem változhatnak, mert abban a pillanatban elveszítené az adott közösség a saját arcélét. Például az istenben való hit, vagy a szentírás fontossága vagy keresztény közösségben a keresztény múlt, mint egy hagyomány, amihez tartozunk – ez képezi a hittani vasmagját minden egyes keresztény közösségnek. Viszont vannak olyan kihívások a mindenkori jelenben, amelyek arra buzdítják a keresztény gyülekezetet, hogy átgondolja a saját életformáját. Mondok egy példát. Luther Márton annakidején amikor a reformációt elindította, akkor a korában énekelt dalok dallamára írt keresztény protestáns szöveget. Azokra a dalokra ma azt mondanánk, hogy slágerek. Ez már-már közhelyes megállapítássá vált, sokszor mondtuk, hogy Luther a nép énekeit énekelte, mi meg Luther énekeit énekeljük. Miközben a zenei világ körülöttünk teljesen megváltozott. A megkérdőjelezhetetlen nagy értéket képviselő énekeskönyvi, egyházi éneklés ki kell egészüljön valami fajta párbeszéddel a jelennel.
Egyházunk egyik előadótanácsosa kezdeményezésére zenéhez értő unitárius papok Daltutajok gyűjtőnév alatt írtak dalokat, dvd is lett ebből az anyagból. Így mai hangzású, szövegükben is maibb jellegű egyházi énekek születtek, amelyeket ifjúsági körökben, de nemcsak ifjúsági tevékenységeken lehet énekelni. Próbáljuk más felekezetek zenei kínálatából is megtalálni azokat, amelyek teológiailag a mi meglátásainkkal is találnak, és most már bő kínálatot nyújt a világi zene, amely tartalmában nagyon sokszor egészen spirituális jellegű szövegeket produkál, és mi nem félünk attól, hogy ezeket a szövegeket és dalokat istentiszteleti környezetbe helyezzük.
Megélni a vallásosságot úgy, hogy az rezonáljon a most élő emberrel
A gyülekezet ne csak vasárnapi közösség legyen
– Az alapelképzelésünk itt a belvárosban, hogy a gyülekezet nemcsak egy vasárnapi közösség kell legyen, hanem az egyháznak a társadalom egészében van szerepe. Minden korosztály és érdeklődési kör számára kívánunk nyújtani valamit, amitől otthon érezze magát. Egy családban megtalálhatjuk azt az alapegységet, ami összekapcsolja a családtagokat még akkor is, hogy ha az érdeklődési körök, az életszakaszok, munkahelyi helyzetek, a pszichológiai állapota az adott személyeknek változó. Mi úgy képzeljük el ezt az egyházközséget, mint egy kibővített családot, akként szeretnénk élni, azaz a különböző életkorú, érdeklődésű, igényű emberek különféle igényeire, problémáira kívánunk választ adni. Éppen ezelőtt egy órával ért véget az idősek számára szervezett tornatevékenység, amikor itt a tanácsteremben 20-30 idős személy tornászik. Bár nem tartozik feltétlenül a klasszikus egyházi jellegű rendezvényekhez, az egészség megőrzésénél kevés vallásosabb téma van, az élettisztelet az egészség megőrzésével is összefüggésben van. Ez a tevékenység jó lehet arra, hogy ezt az ember tettel megélje.
Folyamatosan próbálunk kísérletezni
– Istentiszteleti jellegében is változik az egyház, megannyi forma van a mi egyházközségünkben és itt Kolozsváron az egyetemistáknál, folyamatosan próbálunk jó értelemben vett módon kísérletezni. Nem azt jelenti, hogy jó dolgunkban már nem tudjuk, mit csináljunk és kezdünk ilyen-olyan elemeket beemelni, hanem pontosan arról szól ez kísérletezés, hogy hogyan lehet megélni a vallásosságot úgy, hogy az rezonáljon a most élő emberrel. Van aki kedveli a templomi környezetet, egy klasszikus vasárnap délelőtti istentiszteletnek a hangulatát, szerkezetét, stílusát szereti, van viszont, akinek ez már nem mond sokat, aki másképp közelít a vallásos élményhez, nyilván vallási igénye neki is van, mindenkinek van, ez egy egyetemes igény. Az ahogyan válaszolunk erre az igényre, korról korszakra változik. Segítséget nyújtunk a szegények, idősek, rászorulók felé, hajléktalanokat ebédeltetünk, a Gondviselés Segélyszervezettel házi betegellátást végző alkalmazottat foglalkoztatunk, két ifjúsági csoportunk van, a harmadik pedig a visszajáró, már-már végzős egyetemistáké. Házassági felkészítőt tartunk, kiállításokat, koncerteket, előadásokat, gyermek- és családi programokat szervezünk, az a lényeg, hogy minél gazdagabb kínálatunk legyen, ami az ember érdeklődését kielégíti, problémáit, élethelyzetét valamilyen szinten javítja. És közben az egész, ahogy a szőlőszemek a gerezdet alkotják, úgy formálja azt, mit egyházközségnek nevezünk.
Pezsgő, galambok, papi áldás
– Az idei az első esztendő, amikor több esketési szertartást végeztem templomon kívül, mint a templomban. Nem vagyok ellene annak, hogy ne a templomban végezzem a szertartást, de valahogy meg kell találni a módját, hogy az első pohár pezsgő és a galamberegetés között a pap ne csak az a személy legyen, aki a hoppmester mellett a kicsit komolyabb szöveget mondja, hanem annak azért meglegyen a maga vallási szertartás jellege is, amit a templom eleve megteremt. Volt, amikor úgy éreztem, hogy ez az egész nem pont arról szól, hogy itt házasságkötési szertartás zajlik, hanem éppen elkoccintották az első pohár pezsgőt, utána a ceremóniamester mondja, hogy na most akkor jön az egyházi megáldás, utána a galambok, a fotó s az előétel. Tehát úgy ebben az egész menüben ott vagyunk mi is valamilyen szinten. Egy házasságkötés nemcsak az eszem-iszomról és meghatódottságról szól, ennek van egy vallási dimenziója, ami nemcsak érzelem, nemcsak Chopin muzsika és kaja meg ellopott menyasszony, hanem ugyanakkor ott van egy nagyon kemény hűségfogadalom, amit azért az ember talán végig kellene gondoljon legalább, amikor elmondja. De nem zárkózom el tőle, volt már hegytetőn is, eskettünk, kereszteltünk vendéglőben, házban, dombon, udvaron, utcán.
– Van-e abban szabadsága a lelkészeknek, hogy „mai” nyelvezetben prédikáljanak?
– Egy falusi környezetben vagy kisvárosban az ember nagyon pontosan tudja, hogy kikhez beszél, pl. Kolozsváron viszont a gyülekezet nagyon tág skálán mozog, a fiataloktól a nagyon idősekig, a kétkezi munkásoktól a csúcsértelmiségekig mindenféle ember van itt, és az szinte lehetetlen, hogy egy beszédben az ember mindenkihez szóljon. Ez a kunszt, hogy úgy fogalmazódjon meg az a prédikáció, hogy lehetőleg minél több személyt megszólítson, mindenki kapjon a maga számára gondolkodni valót. A prédikáció nem egy diktum, legalábbis a mi értelmezésünkben az nem azt jelenti, hogy megszólal egyfajta isteni kinyilatkoztatás úgy ahogy van, és attól függetlenül, hogy a pap mit mond, az igaz. A prédikáció inkább meghívás egy értelmezésre. A pap vázol egy gondolatsort, ami arra invitálja a hallgatót, hogy gondolkozzon el rajta, egyetért, nem ért egyet, vitatja, de még ha a papnak egyetlen szavával sem ért egyet, ő kapott valamit, esetleg megerősödött abban, amit az adott témában igaznak tart, és ez már hozzájárult ahhoz, hogy ő fejlődjön. A lelkészen múlik, hogy megtalálja azt a nyelvezetet, amivel a mondanivalóját el tudja juttatni a gyülekezethez.
A bibliai ódon hangzású Károli-féle „kánaáni” nyelv, amikor a pap felmegy a szószékre és Mezopotámiát és Ahasvérust emleget, és vala és nem vala – ehhez képest a lelkésznek van arra nézve szabadsága, hogy a bibliai üzenetet mai nyelven fogalmazza meg a hallgatóság számára. A kilencvenes években elkészült az új fordítású biblia, ezt 2-3 éve újra átfésülték és átdolgozták. Ez némileg szakít a Károli-féle vonallal, de a szöveg adott, az ókori szöveget nyilván az ember csiszolja, a nyelvezetet próbálja a maihoz közelíteni, de a tartalmat nem lehet megváltoztatni, mert akkor az már nem lenne ugyanaz. Ha jól emlékszem Luthernek van ez a gyönyörű mondása, hogy a szentírás olyan, mint a tokba behelyezett kard. Amikor az ember elkezdi olvasni és magyarázni, akkor kiveszi az ember a kardot a tokból, és akkor válik annak a kardnak értelme. Ez a prédikációnak a lényege. Ott van ez az ókori szöveg a maga stiláris helyzetével, a maga különböző műfaji egyediségével, a jellemzően közel-keleti képies beszéddel, és ott van ezzel szemben a prédikáció, ami egy mai dolog, és az a szerepe, hogy azt a textust, nem föltétlenül a képet, hanem a mondanivalót kibontsa ma és alkalmazza a mostani helyzetre, ez már a lelkész vágott dohányától függ. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Jubileumi unitárius zarándoklat Déva várában
Szellemi megújulás örök értékek alapján
Mint minden év novemberében, szombaton több száz erdélyi magyar unitárius zarándokolt el magas Déva várába, hogy lerója kegyeletét Dávid Ferenc egyházalapító sírjánál. Erdély minden részéről érkeztek, Kolozsvárról, Torockóról, Brassóból, a Zsil-völgyéből és természetesen Székelyföldről. Szellemi feltöltődésért jöttek, erőt meríteni a nagy reformátor tanaiból, meríteni abból a történelmi örökségből, melyet e várfalak őriznek. És az Erdély sorsát is lényegesen megváltoztató egyetemes reformációt ünnepelni.
A szombati ünnepség a kettős jubileum jegyében zajlott, ez volt ugyanis 20. modernkori zarándoklat, a reformáció 500. évfordulóján.
Új bor új tömlőben
A tizenhatodik század elején érési folyamat teljesedett be Európában, a hit szabad megélésének óhaja, az Istennel való közvetlen kapcsolat eszméje ért be. A hitbéli reformáció eszmeáradata futótűzként terjedt el a kontinensen, noha a kommunikációs eszközök meglehetősen kezdetlegesek voltak. Az új bor azonban kiforrt, az új szellemiség kibontakozott, már nem lehetett megállítani.
Új borhoz pedig új tömlő kell – erre építette ünnepi igehirdetését Rácz Mária kolozsvári lelkész asszony. Az új tömlő meg is lett, akár a nagy reformátorok elképzelése ellenére is. Az isteni akarat rendelte el, az új vallási szemlélet nem tudott kibontakozni az akkori egyház kereteiben. Új felekezetek keletkeztek. Új, rugalmas tömlők az új bor tárolására. A bor ugyanis átveszi az edény alakját, olyan, mint a lélek az emberben. A különféle protestáns egyházak is a reformáció különféle irányzatainak alakját vették fel. Mint a magyar unitárius egyház Erdélyben, amely Dávid Ferenc tanainak biztosít keretet.
A megújulás azonban nem lezárt dolog, hanem egy állandó folyamat. Néha gyorsabb, néha lassabb ütemű, de mindig is jelen van, mindig is szükség van rá. Mindkét vonatkozásban, szellemi és formai szempontból egyaránt. A lelket, a hitet ugyanúgy kell feltölteni szellemi frissességgel, mint annak keretét, az egyházat – erről szól a reformáció szellemisége.
Mindezt megfontolt óvatossággal, bölcsességgel kell megvalósítani, a régiből is meg kell tartani a jót. Az új bor is a régi eljárással készül. A keresztény hit is örök értékekből, örök igazságokból áll, ezek jelentik az alapot, amire építeni, újítani kell. A szertartást többi részét a szónok asszony férje, Rácz Norbert szintén kolozsvári lelkész végezte.
Erdély szellemiségének üzenete
Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke örömét fejezte a zarándokok nagy száma kapcsán, ami nagyszerű bizonyíték, hogy Erdély legkisebb magyar nemzeti egyházában is milyen sokan zarándokolnak el Dévára, a tiszta forráshoz, az egyházalapító sírjához, hogy bölcsességgel és szellemi erővel töltődjenek fel.
A reformációnak köszönhetően manapság már természetes az, ami korábban nem volt. Mindenekelőtt a lelkiismeret szabadsága és a kölcsönös tolerancia, üzente az unitárius zarándokoknak Rátoni Csaba dévai református lelkipásztor. A reformáció minden protestáns egyház közös ünnepe, a vallási tolerancia pedig Erdély jellegzetessége, a világon először a tordai országgyűlés nyilvánította ki azt 1568-ban. Olyan közös örökség, amelyre valamennyi felekezet híve büszke.
Kettős kisebbségből sem vagyunk kevesebbek, mint mások, üzente házigazdaként Koppándi Zoltán, a dévai unitárius gyülekezet lelkipásztora. Itt, a szórványban is erős a hit összetartó ereje, Déva vára biztos pont, a történelmi gyökerek és ugyanakkor a megújulás helye, az isteni gondviselés jelképe.
Dávid Ferenc öröksége nemcsak az unitárius magyaroknak fontos, hanem Déva számára is, üzente az egybegyűlteknek Răzvan Mareş alpolgármester, azt ígérvén, hogy a városvezetés igyekszik a jövőben még méltóbb körülményeket biztosítani a zarándoklatnak, konkrétan a belső udvar felújítását. A 2008 és 2016 közötti nagy renoválás nem érintette a belső udvart, az továbbra is zárva van a látogatók számára, csak az unitárius zarándoklat alkalmával nyitják meg.
Az ünnepi felszólalások után a kolozsvári teológia ifjú unitárius hallgatói rövid, de roppant érdekes várjátékot adtak elő, majd fáklyákkal és virágokkal a zarándokok és a szervező Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet képviselői lerótták kegyeletüket az egyházalapító emlékművénél. A várbéli ünnepség után a zarándokok a dévai templomhoz vonultak, ahol a kis létszámú, ámde roppant lelkes dévai unitárius gyülekezet meleg teával és aprósüteményekkel fogadta a vendégeket. A fiatalokat az azzal szemben lévő Melite református házban várta hasonló fogadtatás, a két erdélyi magyar protestáns felekezet testvérisége megtestesítőjeként. Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)