A kolozsvári Szent Mihály plébániatemplomban papi osztálytársi találkozóra gyűlt össze az a hét pap, akit 37 évvel ezelőtt Márton Áron püspök szentelt pappá a gyulafehérvári székesegyházban, 1972-ben. A hálaadó szentmisén Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános – a hetek egyike –házigazdaként is megköszönte Istennek, hogy megtartotta őket ebben a nehéz hivatásban. Az ünnepi szónok, Jakab Gábor pápai káplán, kerekdombi plébános volt. A hetek között volt Rácz Károly-László budai kapucinus szerzetespap és Vizauer Ferenc, a zürichi magyar misszió vezetője. Vizauer elmondta, hogy a zürichi magyar római katolikus misszió 1200 Svájcban élő katolikus magyart tart nyilván, közülük mintegy nyolcszázan aktívan gyakorolják hitüket. /Fodor György: Papi évfolyam-találkozó Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 18./

In memoriam Rácz Károly László (1948–2014)
„Többé válni ennyit jelent: még jobban egyesülni” – ismételgette a rajongásig kedvelt Teilhard de Chardin gondolatát.
Amikor az ő elmenetelének híréről érkezett üzenet, nem tudtam elmúlásra, eltűnésre gondolni, csak a „többé” válásra. Rácz László atya szenvedélyesen vágyott erre az egyesülésre. Azok közül való volt, akik mélységesen meghajoltak a teremtett világ csodája előtt. Teológushallgatóként már hegyet mászott, tutajt épített, szeretett belebódulni a természet által is szólaló Teremtőbe. Látása egyre szélesebbre tágult, s ezzel belső szabadsága is nőtt, így nem volt könnyű számára az ember által kreált formákhoz igazodni. Gyönyörű világa volt, amelyikbe ajándék volt betekintést nyerni. Az egység tudatnövekedés általi nagyobbodásának lehetőségeiről, az analízis által elkábított modern gondolkodásról, a szintézis evolúciós szempontból teremtő szerepéről és persze az egyetemes fejlődés fizikai pólusán ragyogó krisztusi teljességről (is) folytatott hosszú eszmélődések többünk számára meghatározó látást adtak.
Mosolyogva mondogattuk, hogy Rácz László atya jelenlétében a tér és az idő „más jelentést kap”. Aztán rájöttünk, az igazi szeretet erőterében gyakori az ilyesmi… Utánozhatatlan humora felszabadítólag hatott másokra, de saját gondjain is segített felülemelkedni. A természeti környezetben bemutatott szentmisék, a jó hangulatú közös vacsorák, kirándulások, indiántalálkozók (mert azok is voltak) sokáig bennünk élnek.
Természetszeretete, belső szabadsága aztán mind jobban találkozott Szent Ferenc világával – a harmadrend tagjaként szeretettel öltötte magára a rendi ruhát. Akik igazán ismerték őt, megértették ennek a lelki kapcsolódásnak a külső megjelenülését. És akik igazán érezték nagyságát, szerették, segítették a – sportos szervezet ellenére – gyenge szívvel élő papot. Isten áldása kísérje őket minden időben! Úgy érzem, Rácz László atyától „nem illik” búcsúzni. Tanítványai, barátai nevében nem is ezt teszem, csupán hálás szeretettel „intek” a teremtő egyesülés Ómega Pontja felé, ahonnan egészen biztosan kedves mosoly érkezik vissza…
Ozsváth Judit
erdon.ro