Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Răcilă, Vali
2 tétel
2017. április 5.
Kultúra fiataloknak is (Szent György Napok)
Közel száz program várja a közönséget az idei városnapok első részében, a kulturális héten, és jelentős részük a fiataloknak szól, illetve feléjük is nyit témájában, műfajában, tálalásban, még a jegyárakban is. Az idén ugyanis fél áron válthatnak színházi belépőt a diákok, egyetemisták és a nyugdíjasok, de sietniük kell, mert csak a helyek 20 százalékára adnak kedvezményt. A városnapok honlapja – www.szentgyorgynapok.ro – tegnaptól működik, és nem csak a kínálat tanulmányozására alkalmas, hanem az online jegyvásárlást is lehetővé teszi. A legdrágább teljes árú belépő 40, a legolcsóbb 10 lej, a bábszínházba gyermekeknek és felnőtteknek 7 lejes egységárat szabtak.
Ebben az évben a legkisebbek számára is van előadás: a nagyváradi Lilliput Bábszínház 0–3 éveseknek készített Kezeslábas műsorát az erős és aktív helybeli kismamaközösségnek hívták meg; ugyanez a társulat Az égig érő fa meséjével a nagyobb gyermekekhez is szól. Két népmese-feldolgozással – Az élet és a halál vize, Angyalbárányok – érkezik a felvidéki Écsi Gyöngyi, a debreceni Vojtina Bábszínház pedig egy kortárs népmesét hoz a 8 éven felülieknek és szüleiknek, Tessék engem megmenteni címmel. A kolozsvári Puck Bábszínház nonverbális képzőművészeti és zenei kalandozására magyar és román családok egyszerre is mehetnek, román nyelvű mesejátékkal a brassói Arlechino Bábszínház érkezik – közölte a gyermekprogramokat szervező Péter Orsolya, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház művészeti vezetője. Azt is elmondta: mivel idén a kulturális hét a tavaszi vakáció idejére esik, szervezett csoportokra nem számítanak, a szülőknek, nagyszülőknek kell elkísérniük gyermekeiket, egész családok számára kínálnak közös szórakozást április 23-tól 27-ig (vasárnaptól csütörtökig) délelőtt és délután.
A nagyobbak, a fiatalok és szüleik számára főként őket foglalkoztató témájú előadásokat hívtak meg, kevesebb kőszínházat és több független hazai társulatot. A Szent György Napokat szervező Knopp Ildikó, a városimázs iroda munkatársa csak néhányat emelt ki közülük: a temesvári Csíky Gergely Színház által játszott Hair musicalt, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Dogs and Drugs (Kutyák és drogok) előadását, kolozsvári és bukaresti alkotóműhelyek produkcióit a szülői ellenőrzésről és a fiatalok jövőképéről. A zenei kínálatból a Queen Classics nyitókoncertjén kívül egy orgona- és kürthangversenyt, Szabó Tibor Meseautó című sanzonestjét, a látványelemekkel gazdagított Cinematic Bones Ft. Bocskor Bíborka-koncertet, a székesfehérvári Blahalouisiana együttest, valamint a szerdától péntekig működő blueskocsmát említette, ahol Vali Răcilă dzsesszzenész is fellép.
Az irodalom iránt érdeklődők sem maradnak szárazon: bár e téren is elsősorban a fiatalokat kívánják megmozdítani, ismert szerzőkkel is találkozhatnak az olvasni szeretők. Többek között Kemény István, Németh Gábor, valamint a magyar fordításban is olvasható Simona Popescu és Cristian Tudorescu lesz a város vendége, de a Pulzart fesztiválokról ismerős interdiszciplináris rendezvényeket, könyvbemutatókat is tartanak.
És persze a mozi sem marad ki, ha már megvan: április 22-én este országos premier helyszíne lesz, a Kojot magyar filmdráma romániai bemutatója után közönségtalálkozóra is sor kerül; a filmet vasárnap és hétfőn is meg lehet nézni. És a moziban is lesz gyermekprogram: a Székelyföldi legendárium rajzfilmsorozat zenéjét szerző Evilági együttes lemezbemutatóján a három legújabb fejezetet is megnézhetik a meserajongók.
Új színekkel vagy inkább hangokkal gazdagodik a Szent György téri Közösségi színpad is, ahol ezúttal is elsősorban a helybelieké a főszerep, de a rétegzenekarok mellett a fogyatékkal élők is fellépnek, és utcabál is lesz. Pénteken hagyományosan a diákegyütteseké a Sugás Áruház előtti pódium, a napot az Ismerős Arcok együttes zárja. A szombat esti utcabál előtt – amelyen DJ Vanothek és MC Anastasia keveri a zenét – a Kistehén lép fel, vasárnap az Outsider Fest Headliner keretében a fogyatékkal élő amatőr és hivatásos zenekaroknak lehet tapsolni, végül pedig a magyarországi Zuboly együttesnek.
Mindez csak ízelítő, a teljes program ennél sokkal gazdagabb, kiállítások, táncbemutatók, egyebek is vannak még, és a múzeumkert programját még csak ezután véglegesítik – hangsúlyozta Knopp Ildikó. A vásári hétvégén gyermekváros is lesz, a Bodok Szálloda előtti parkolóban, de csak kíméletesebb eszközökkel, nagy játékgépeket az idén sem fogadnak a városünnepen.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 28.
Temesvár Napja a jövő héten
Pongrácz P. Máriát a város díszpolgárává avatják
1999-ben a temesvári önkormányzat határozatot szavazott meg, amely augusztus 3-át lépteti elő Temesvár Napjává. Nyolcvan esztendővel korábban, 1919 augusztus 3-án vonultak be a román csapatok Temesvárra, ahol az átmeneti szerb uralom után bevezették a román közigazgatást. Augusztus 3-án, csütörtökön koszorúzásokkal, megemlékezésekkel, a helyi tanács ünnepi gyűlésével, kulturális és sportrendezvényekkel emlékeznek meg a temesvári román közigazgatás bevezetésének 98. évfordulójáról.
Augusztus 3-án 9 órakor koszorúzási ünnepség lesz Virgil Economu ezredes szobránál, majd 10 órakor a Dóm téren a Bánság Romániához való csatolásának 98. évfordulójáról emlékeznek meg. 13 órakor kerül sor a városi tanács ünnepi ülésére, amelynek keretében a város díszpolgárává avatják Pongrácz P. Mária írót, valamint dr. ing, Tiberiu Dimitrie Babeut és Constantin Lupaşcut. Este 8 órától Vanotek, Antonia, The Motans és Carla’s Dreams-koncert lesz az Opera téren. Éjfélkor tűzijátékkal ér véget az ünnepi program. Augusztus 4-én, pénteken a sportrendezvényeken lesz a hangsúly, majd este 8 órától kezdődik a Temesvári Blues Fesztivál, ahol Vali Răcilă, „Sir Blues”, a Bega Blues Band & meghívottjai és a The Gamblers lépnek színpadra. Augusztus 5-én, szombaton este 8 órától Phaser- és The Weekend Band-koncert, Lorenzo Cristian-bűvészmutatványok, majd befejezésül Loredana-koncert lesz az Opera előtt felállított szabadtéri színpadon.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)