Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Raae, Paul
1 tétel
2017. október 23.
„Felejthetetlen, egyetlen, drága kicsi lányom, Erikám”
Talán Márai Sándor verssora – Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” – fejezi ki legtömörebben az 1956-os forradalom és szabadságharc lényegét. Megdöbbentő adat, hogy a forradalomban elesettek 44 százaléka fiatalabb volt 25 évnél. Ismerjük-e őket eléggé?
A forradalom áldozatai és résztvevői között több marosvásárhelyi vagy erdélyi is volt. Dudás József marosvásárhelyi, Szabó János (Szabó bácsi) Krassó-Szörény vármegyei származású, a legendás hírű magyar-örmény Pongrácz Gergely szamosújvári. Történészek állapították meg: a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el.
Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A hírhedt Szoboszlay-perben az eljárás során 57 személyt állítottak bíróság elé, akik közül tízet kivégeztek, Szoboszlay Aladárt, báró Huszár Józsefet, Alexandru Fîntînarut, Lukács Istvánt, Orbán Istvánt, Tamás Imrét, Tamás Dezsőt, Kónya István Bélát, Ábrahám Árpádot, Orbán Károlyt. Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizette a legnagyobb véráldozatot: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron Orbán Károly földbirtokost, Kónya István Béla ügyvédet és báró Huszár Józsefet végezték ki.
Egy jellegzetes kép
Évről évre, amikor a magyar forradalomra emlékezünk, felbukkan egy jellegzetes kép – pufajkás (vattával bélelt kabát, szerk. megj.) fiatal lány néz a fotósra, a fekete-fehér képről nem derül ki, hogy vörös hajú, vállán dobtáras orosz géppisztoly, tekintete nyugodt, se nem hősieskedő, se közömbös, egyszerűen csak néz a lencsébe azzal a tudattal, hogy neki most dolga van a világban. A kép 1956 november 13-án jelent meg a Billed Bladet című dán folyóirat címlapján.
Sem az olvasók, sem a fotós nem tudta: a kislány akkor már halott volt.
A kép bejárta a világot. Jó esetben annyit tudtak róla, hogy Erikának hívják, 15 éves, és a – megjelenésekor már elfojtott – forradalom ügye mellé állt. Abban az időben sok hasonló kép járta be a világot, utcai harcokról, forradalmárokról, halottakról, orosz tankokról és a csodálatos pesti srácokról.
A híressé vált képet dán újságírók készítették. Paul Raae és fotósa, Vagn Hansen 1956 őszén mindenféle engedély nélkül, hatalmas szerencsével jutottak be Magyarországra. Kis Volkswagenükkel egy vöröskeresztes konvojhoz csatlakoztak, így szinte az elsők között értek Budapestre. A dánokat megdöbbentette, amit láttak. Fotóztak áldozatokat, forradalmárokat, fiatalokat és öregeket is. Ott voltak az Üllői úton, a Kilián laktanya környékén és a Köztársaság téren. Eközben találkoztak Erikával is.
„Véletlenül sikerült egy olyan képet csinálnom, amely bejárta a világot és a forradalom jelképévé vált. Megláttam egy komoly tekintetű, szép lányt zubbonyban, orosz géppisztollyal a vállán, akit rávettem, hogy néhány képet készíthessek róla” – mondta el később a fotós, Vagn Hansen. Valamelyest beszélgetni is tudtak, mert Erika egy kicsit tudott dánul. A 40-es évek végén három hónapot Dániában töltött. A Red Barnet nevű egyesület segítségével jutott el a messzi országba, amely szegény sorsú gyerekeket karolt fel a háború után.
Henning Schultz szintén 15 éves volt, amikor Erika képe a Billed Bladet címlapján megjelent. Mély hatást gyakorolt rá a dán magazin. Gyakran eljátszott a gondolattal, hogy Magyarországra jön és megkeresi a lányt, akinek akkor még senki sem tudta a nevét, és akit maguk közt csak úgy hívtak: a címlaplány. Ötven év telt el így, de végül csakugyan nekiállt a kutatásnak az ekkor már nyugdíjas földrajztudós. És akkor sok minden kiderült.
Kommunista anya, halott apa
A mártírlány 1941-ben született Budapesten. Édesanyja Blumenfeld Noémi (1911–1990), édesapja Szeles (Schlesinger) Sándor (1898–1944) volt, aki vagy koncentrációs táborban, vagy a gettóban halt meg. Érdekes, hogy gépírónő édesanya Romániában, az olténiai Brezoi (Vâlcea megye) településen született. Hogy miként került Magyarországra, arról ma már nem tudni. Egy idősebb testvére, Endre viszont már Gyulafalván, a mai Kommandó település részén, Háromszéken, a mai Kovászna megyében született.
Az anya szinte betegesen kommunista volt, Sztálin halálhíréről értesülve zokogásban tört ki, hisztériás rohamot kapott és elájult.
Mindezek ellenére a 15 éves lány, Szeles Erika Kornélia a forradalom kitörésekor a felkelők oldalára állt. Meggyőződése és egy idősebb barátja vitte a felkelők közé. 1956. november 1. környékén készíthette róla a híres képet a dán fotóriporter. November 1. után a barátok, akik tudtak az orosz egységek Magyarországra való betöréséről, aggódtak Erika biztonságáért, és meggyőzték, hogy még túl fiatal a harchoz. Beleegyezett, hogy letegye a fegyvert, és november 4-e után önkéntes ápolónővérként csatlakozott a Vöröskereszthez.
Egy orosz katona embertelensége
Egy volt szomszéd később, már a nyolcvanas években elmesélte: november 7-én megjelent Erika egy fiúval a budapesti VIII. kerületi, Bezerédi utca 11. szám alatti, II. emeleti 2-es számú lakásban. Akkor is egy dobtáras géppisztoly volt nála. Ott táraztak, pakolták bele a lőszert. Mesélte, hogy ő vöröskeresztes, és a sérülteket, a forradalmárok között megsebesülteket menti. Az anyukája ordított, sírt és könyörgött neki, hogy ne menjen el, mintha tudta, érezte volna, hogy meg fogják ölni. A Blaha Lujza tér környékén egy utcai felkelő csapat tagjaként egy megsebesült társához rohant segítséget nyújtani, amikor egy szovjet géppisztolyból halálos lövés érte.
A már említett szomszéd mesélte el a dán földrajztudósnak: majdnem egy egész tár lőszer volt benne, a nyaka környékén érte a sorozat. Keresztbe sorozták, pedig még a vöröskeresztes ruha is rajta volt. Lehet, hogy az orosz kiskatonát még ki is tüntették azért, mert a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának napján, november 7-én megölt egy magyar „ellenforradalmárt”. Aki mellesleg 15 éves volt...
Édesanyja a forradalom után néhány évvel beleőrült a férje és lánya elvesztése miatt érzett fájdalomba.
Henning Schultz a Vagn Hansen által készített tizenkét 56-os fényképének szignált papírkópiáját a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A kutatás nem volt eredménytelen. Schultz talált egy 1981-es dán cikket, amelyben egy ott élő 56-os menekült, Árki József elmondta, hogy a 15 éves lány vele együtt járt szakácsiskolába. Henning Schultz visszaemlékezései alapján egy portál újságírója végül kiderítette Erika vezetéknevét. Majd a temetőben megtalálta a 15 évesen hős lány sírját is.
Hansenen kívül több külföldi fotós is készített képet a kislányról valószínűleg ugyanazon a napon, mint Hansen, Erika ugyanis ugyanazt a ruhát viseli azokon a fényképeken is.
Az azonosítás megtörténte után sokan okoskodtak: szabad volt-e egy 15 éves lányt a felkelők közé fogadni, szabad volt-e fegyvert adni a kezébe, szabad volt-e a harcok közelébe engedni. Mindez csak okoskodás. Különleges idők voltak, különleges emberekkel. Amikor mindenki a lelkiismerete szerint cselekedett. Erika is.
Bakó Zoltán
[A cikk mellett fényképek láthatók, az egyiken Szeles Erika sírfelirata:
„Felejthetetlen, egyetlen, drága kicsi lányom, Erikám – 1941. I. 6. – 1956. XI. 7.] liget.ro