Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Püski István
2 tétel
2016. június 3.
Könyvbemutató Déván
Kalandos sorsok és a magyar történelem másképpen
Különleges élményben részesültek azok a dévai magyarok, akik ellátogattak a Téglás iskolába a hétvégén szervezett könyvbemutatókra. Kún-Gazda Kinga tanárnő ugyanis két különleges sorsú személyiséget hívott meg, akiknek élete már eleve kaland, könyveik, pedig további csemege.
Püski István az édesapja, Püski Sándor által 1939-ben alapított híres kiadót mutatta be. A kiadót a magyar lélek megerősítése céljából alapították, különösképpen nemzeti érzelmű művek kiadására, legyen szó szépirodalomról, tudományos művekről vagy történelmi témájú könyvekről. A kiadót 1950-ben államosították, alapítóját pedig meghurcolták, börtönbe is zárták a kommunistákra oly jellemző mondvacsinált ügyek alapján. Püski Sándort azonban nem sikerült megtörni, 1970-ben kivándorolt az USA-ban, ahol New Yorkban újraindította a kiadót és magyar könyvesboltot nyitott a magyar emigráció számára. Vállalkozása óriási sikernek örvendett, 1980-ban Püskiék New York-i könyvesboltja a világ legnagyobb magyar könyvesboltjává vált, ahol nemcsak a saját kiadó által kiadott műveket lehetett megszerezni, hanem számos, akkoriban Magyarországon és a környező országokban ideológiai okok miatt betiltott művet is. A család és a kiadó 1990-ben települt vissza Budapestre, azóta ott folytatják nemzeterősítő tevékenységüket.
Cey-Bert Róbert Gyula élete is kalandos volt. Még kamaszként disszidált 1956-ban a szabadságharcban való részvétele nyomán, Genfben és a párizsi Sorbonne egyetemeken diplomázott, nagysikerű gasztronómiai író lett, majd a nyolcvanas években a távol-keletre sodorta a sors. Több évet élt Japánban, Hong-Kongban és Szingapúrban, keresztül-kasul járta be Kelet-Ázsiát, főleg Körösi-Csoma Sándor nyomdokain haladva. Fél évig buddhista szerzetes, keleti táltos tanítványai is voltak, akiktől elmondása szerint többet tanult, mint a sorbonne-i professzoraitól. Cey-Bert (eredetileg Czeibert) Róbert Gyula a kilencvenes évek derekán települt vissza Magyarországra, de azóta is minden évben 3-4 hónapot tölt Ázsia eldugott vidékein. Feltöltődni és ihletődni jár oda, ott írja meg magyar történelmi témájú regényeit.
A távol-keletiek azért olyan erősek, mert ismerik saját történelmüket, hamisításoktól mentes valós történelmüket, abból merítenek erőt, hangsúlyozta a világot beutazó Cey-Bert. Annak példáján kezdett el írni magyar történelemi témájú regényeket, mert a magyarság hasonló megerősítését tervezi. Könyveit természetesen a Püski Kiadó adja ki.
Cey-Bert szerint a hivatalos magyar történelem, ahogyan széles tömegek ismerik, tele van hamisításokkal, könyveiben ezeket igyekszik kiküszöbölni. Műveit azért írja regény formájában, s nem tudományos történelemkönyvként, mert utóbbiakat csakis a szűk szakma olvassa, míg előbbiek a széles olvasóközönségnek szólnak.
Déván négy könyvét mutatta be: az Attila, Koppány és A pozsonyi csata a magyarság őstörténetéről szólnak. Cey-Bert szerint a magyarok a hunok leszármazottjai, Attila király dicső ősünk, bármennyire is tagadná ezt a hivatalos magyar történetírás. A magyarok inkább a türk népekkel rokonok, mintsem a finn-ugorokkal, az utóbbi ideológiai szempontból az 1848–49-es forradalom leverése után Bécsben felépített hamisítvány.
A pozsonyi csata című könyvében a 907-ben, néhány évvel a Honfoglalás után, még Árpád vezér irányítása alatt történt dicső csatát mutatja be, amelyben a magyarok legyőzték szinte egész Nyugat-Európa egyesített seregeit, s amely akár a teljes magyar történelem legdicsőségesebb diadalának tekinthető, különben a magyar nemzet egyszerűen nem létezne a Kárpát-medencében. Koppány című művében szintén más megközelítésből mutatja be a történelem másik korszakos epizódját.
Végül az 1526: a végzetes mohácsi úttévesztés című művében a középkori történelmet dolgozza fel, a belföldi és főleg külföldi (nyugati) belviszályokat, mulasztásokat és önző érdekeket kidomborítva, melyek végül a dicső Magyar Királyság összeomlásához vezettek Mohács után. Magyarország nem Mohácsnál veszett el, hiszen az oszmánok kivonultak, s az ország egysége megmaradt, hanem az azt követő 15 évnyi belviszályokban, melyeknek a törökök csak az ország egyharmadának elfoglalásával tudtak véget vetni.
A könyveket a Püski Kiadótól lehet megrendelni.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 22.
REGÉNYEKBE SZŐTT TÖRTÉNELEM – A HAZÁÉRT, NEMZETÉRT ÉS A SZABADSÁGÉRT
Püski István kiadótulajdonos kíséretében ismét Erdélybe látogat Cey-Bert Róbert Gyula, 56-os forradalmár, szabadságharcos, író, gasztronómus.
Ez alkalomból a maradék hazát védő vitézeknek emléket állító Végvári oroszlánok, valamint a Habsburg ellenes szabadságharc két vezéregyénisége, Bocskai István és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem előtt tisztelgő, Nincs más út csak a szabadságcímű regényei kerülnek bemutatásra.
A „Végvári Oroszlánok” címet viselő regényét magába foglaló kötet, az általa írt Magyar – Török Trilógia második könyveként jelent meg 2016 – ban, a nemzeti ügyet önzetlenül szolgáló Püski kiadónál. Cselekménye a végvári harcok kegyetlen világába nyújt betekintést. Elolvasván megismerhetjük annak rettenhetetlen, a hazáért életüket kockáztató bajvívó hősöseit, illetve átélhetjük velük „a rajtaütések fortélyosan végrehajtott mozgalmas történeteit.” Ugyanakkor kiderül, hogy „a véres rajtaütések kíméletlen oroszlánküzdelmében a magyar és a török vitézek lelkéből idővel kiégett a gyűlölet salakja, jobban megismerték egymást, megtanulták tisztelni egymás vitézségét.”
A Nincs más út csak a szabadság, a már említett trilógia harmadik köteteként látott nyomdafestéket és érdekfeszítő módon tárja elénk Bocskai István, valamint Bethlen Gábor győztes szabadságharcának fordulatokban gazdag, fájdalmasan szép történetét. Dr. Csámpai Ottó, a Nagyszombati Egyetem docense szavaival élve pedig arra is rádöbbent, hogy „a nemzetnek, mint sorsközösségnek a lényegi tartalma nem más, mint közös célok, közös érdekek megvalósítására való törekvés.”
Bedő Zoltán / Erdély.ma