Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. április 25.
Kisebbségek
Ha Putyin néhányszor még bal lábbal kell fel és ráförmed Európára, az EU-t alkotó „nemzetállamok” egymás után adják meg az autonómiát nemzeti kisebbségeiknek? Cinikus és nyílván sarkított megjegyzés, valóságalapja viszont megkérdőjelezhetetlen.
Az ukrajnai válság nyomán ugyanis múlt héten az Európai Tanács olyan határozatot fogadott el, melyben a nemzeti kisebbségek kollektív jogait – beleértve a területi autonómiát – karolja fel. Nem kötelező érvényű dokumentum, csupán ajánlat. Mégis jelentős fordulat a kisebbségekhez tartozó személyek egyéni jogainak biztosítására alapuló eddigi gyakorlathoz képest. Bukarestben, Poszonyban és egyéb jelentős kisebbségekkel rendelkező merev „nemzetállamok” fővárosaiban komoly ingerültséget okozott. Ilyen jelentős fordulat több, mint 20 éve nem történt, amikor 1992-ben szintén az Európa Tanács elfogadta a Koppenhágai Nyilatkozatot, amely azóta kötelezővé vált minden tagországban, s előírja a kisebbségi nyelvhasználat jogát, ott, ahol az adott kisebbség aránya meghaladja a 20%-t.
A koppenhágai fordulatot az akkoriban dúló jugoszláv háború váltotta ki, két évtized helyben toporgása után a kollektív jogokat felkaroló minapi határozat szintén súlyos nemzetközi politikai válság, az ukrajnai puskaporos helyzet idézte elő. Amelynek megoldása egyre inkább a kollektív jogokra épülő föderalizáció az ország ukrán-, illetve orosz nyelvű részei között. Ha Putyin tovább feszíti a húrt, Európa kénytelen lesz szembenézni azzal a kérdéssel, amit két világégés óta úgy kerül, mint a forró kását.
Mert probléma bőven van az EU-ban is, a gazdag Katalónia például elszakadni szándékszik a malomkőnek tekintett Spanyolországtól. Hasonlóképpen a Velence fővárosú Veneto tartomány elszakadna Olaszországtól, szintén gazdasági megfontolásokból. Skóciában szeptemberben függetlenségi népszavazást tartanak London jóváhagyásával. Számos egyéb nemzeti kisebbség – köztük a magyar a legnépesebbek közé tartozik – kollektív jogokért küzd, immár évtizedek óta.
Mindezekre Európának megoldást kell találnia. Lejárt a struccpolitika ideje.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

2014. május 13.
Külföldi sajtó Magyarországról – Francia, német, szlovák, román és orosz média
A francia Le Figaro a magyar kormányfő és Brüsszel viszonyáról, a román Adevarul és az orosz Pervij Kanal a külhoni magyarok autonómiájával kapcsolatban közölt kommentárt, a felvidéki Szabad Újság a következő kormányzati ciklusról írt, míg a német Deutschlandradio Kultur a holokauszt emlékévvel kapcsolatban adott tudósítást kedden.
A magyar Orbán kettős játéka „Brüsszel diktátumával" szemben címmel közölt budapesti tudósítást a Le Figaro. A francia konzervatív lap szerint nem kérdés, hogy a Fidesz fog győzni az európai parlamenti választásokon Magyarországon induló nyolc párt közül, a második hely viszont még nem dőlt el a Jobbik és az MSZP között. A cikkszerző Helene Bienvenu úgy véli, hogy „egyetlen dolog biztos": a Fidesz a nemzeti érdekek védelmének kártyáját játssza ki Brüsszelben. Orbán táborának stratégiája az uniós csatlakozásban csalódottak számára is választ próbál kínálni, miközben a miniszterelnök a múlt héten Berlinben a WDR német regionális közszolgálati műsorszóró társaság Europa Forum című konferenciáján történelmi sikerként értékelte a 2004-es bővítést. A tudósító hangsúlyozta: Orbán „finom kettős játékot folytat: a körülményektől függően Európa-barát vagy szuverenista". Miközben első kormánya idején ő készítette elő Magyarország uniós csatlakozását, majd 2011-ben szintén az ő kormányzása idején töltötte be Magyarország az Európai Tanács elnöki posztját, a nemzeti ünnepek alkalmával Budapesten tartott beszédeiben „Brüsszel diktátumáról" és a „birodalom bürokratáiról" beszél. És miközben „nem leszünk gyarmat" felirat alatt több tízezer híve vonul az utcákon, ellenséges megnyilvánulásai ellenére a végrehajtó hatalom mindig meghajlott Brüsszel figyelmeztetései előtt – írta a Le Figaro.
A Deutschlandradio Kultur német országos közszolgálati rádió a holokauszt-emlékévvel kapcsolatban közölt összeállítást. A mulasztás pótlása – a fasiszta múlt feldolgozása Magyarországon című anyagban a szerkesztő, Keno Verseck a holokauszt-emlékévvel kapcsolatban kiemelte, hogy a kormány nagyszabású megemlékezés-sorozatot tervezett, de viták alakultak ki.
A német rádió szerint „idilli" az a kép, hogy az ország „nagyon jól áll a holokauszttal való szembenézésben". Valójában viszont Magyarországon továbbra is széles körben elterjedt nézet, hogy mindenekelőtt a megszállók szervezték a magyar zsidók deportálását, és csak lassan kerülnek a köztudatba a „fájdalmas valóság" elemei, mint például az, hogy a magyar állam „a legnagyobb igyekezettel teljesítette Eichmann kívánságait" – jelentette ki a szerkesztő. Szerinte kormánypárti politikusok megnyilatkozásai a holokausztról „gyakran súrolják a botrányosság határát".
Orbán Viktor harmadik kormányfői eskütétele kapcsán közölt jegyzetet a Szabad Újság felvidéki magyar hétközi lap kedden, amelyben a cikk írója a következő kormányzati ciklus kilátásait elemzi. A régi-új kormányfő már negyedszázada a magyar politikai élet első vonalának állandó szereplője, s bár pályájának íve korántsem volt töretlen, a közélet élvonalában eltöltött negyedszázad vitathatatlan politikusi teljesítmény – szögezi le a magyar nyelvű lap kommentárírója.
A Szabad Újság cikkírója a következő kormányzati ciklus kilátásai kapcsán kiemeli: a magyar politikában továbbra sincs konszenzus a Fidesz által átalakított közjogi rendszerről, s így a kormánypárt „mindkét oldalról rendszerkritikus ellenzékkel szemben lesz kénytelen politizálni." Ez pedig felveti a kérdést, hogy a kormányzat a következő négy évben „kísérletet tesz-e az általa életre hívott rendszer konszolidációjára, vagy megelégszik annak további stabilizálásával." Megjegyzi: az újraválasztott kormányfő felszólalása inkább az utóbbi eshetőséget valószínűsíti.
A román Adevarul című liberális lap jegyzetírója az ukrajnai oroszok szakadár törekvéseit azzal állítja párhuzamba, hogy Orbán Viktor az Országgyűlésben elmondott beszédében a külhoni magyarok magyar állampolgársághoz és autonómiához való jogáról beszélt. A „Tartsuk szemmel Oroszországot, de figyeljünk Magyarországra" című írásban Ion M. Ionita úgy vélekedett: Ukrajna szétesése megmutatta, hogyan lehet klasszikus katonai invázió nélkül szétverni egy országot. Megjegyezte: az orosz módszert igény szerint exportálni is lehet a „használati utasítással" együtt.
A szerző szerint az ukrajnai helyzet „felébresztette a reményt" Orbán Viktorban, hogy a magyar kisebbség is autonómiát kaphat, ebben a hitében pedig megerősítette a Putyinnal ápolt nagyszerű kapcsolata. Ionita hangsúlyozta: a kárpát-medencei magyarok autonómiája Orbán Viktor politikájának vezérfonalává vált, ez pedig közvetlenül érinti Romániát.
A magyar kormányfő szombati parlamenti beszédét kedden a Pervij Kanal orosz állami televíziós csatorna úgy kommentálta, hogy elvileg lehetséges, hogy Nyugat-Ukrajnában is tartanak népszavazásokat az önrendelkezésről, Orbán Viktor már autonómiát követelt a szomszédos országokban élő – elsősorban a kárpátaljai – magyaroknak.
Az orosz tévé híradójában hozzátették, hogy a kárpátaljai magyarság képviselői március végén felszólították a kijevi vezetést, hogy biztosítson védelmet számukra a politikai válság közepette. „Most Budapest hasonló követelésekkel lép fel". Megjegyezték, hogy Kijev egyelőre egyáltalán nem reagált Orbán Viktor kijelentésére, sem a magyar közösség követeléseire.
MTI. Erdély.ma

Amerikai nagyüzem Bukarestben – Băsescu udvari bolondnak nevezte Rogozint
Egymásnak adják a kilincset Bukarestben magas rangú amerikai tisztviselők az ukrajnai válságra való tekintettel. A Cotroceni-palota tájékoztatása szerint Traian Băsescu államfő hétfőn hivatalában fogadta Avril D. Hainest, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatóhelyettesét: a találkozón a térség helyzetéről és a két fél biztonsági szolgálatainak kiváló együttműködéséről volt szó.
A Mediafax értesülése szerint jövő héten Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke érkezik Bukarestbe, hogy az ukrán válság fejleményeiről tárgyaljon az elnökkel és Victor Ponta kormányfővel.
Băsescu hétfőn az Adevărul napilap online kiadásának adott interjúban megerősítette, hogy az amerikai alelnök a közeljövőben Romániába érkezik, de biztonsági okokra hivatkozva nem kívánta a látogatás időpontját elárulni.
A Hotnews.ro úgy tudja: Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter is az országba látogat június első harmadában. A portál szerint a magas rangú amerikai tisztségviselők látogatásai az ukrán válsággal állnak összefüggésben, és az Egyesült Államok szolidaritását hivatottak bizonyítani európai szövetségeseikkel szemben az Oroszország irányából érkező „fokozódó fenyegetés" közepette.
Băsescu egyébként hétfőn arra kérte az Ukrajnában élő románokat, legyenek lojálisak az ukrán államhoz, ha pedig népszavazáson kérnék Romániához való csatlakozásukat, azt Bukarest nem ismerné el. „Egy ilyen referendum ellentétes lenne az ukrán alkotmánnyal. Ugyanígy nem ismernénk el ilyesmit Románia területén sem, ha valakiben felmerülne egy hasonló referendum megszervezése" – szögezte le az Adevărul által interneten közvetített interjúban az elnök, emlékeztetve: Bukarest a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok vasárnapi népszavazásait sem ismeri el.
Szerinte Oroszország „területrablási" szándékkal hivatkozik a kisebbségek védelmére, hogy politikai ellenőrzése alá helyezze a volt Szovjetunió térségét. Băsescu úgy vélte, ennek ellenszere a kisebbségi jogok biztosítása. Úgy vélekedett: Ukrajna és a volt Jugoszlávia hibát követett el, amikor „nem adták meg idejében" a kisebbségi jogokat, miközben szerinte Románia lehetővé teszi a területén élő kisebbségeknek, hogy megőrizzék kultúrájukat, identitásukat, elismeri jogukat az anyanyelvű oktatáshoz, finanszírozza sajtójukat, televízió-műsoraikat, és biztosítja politikai képviseletüket a bukaresti parlamentben.
Közben hétfőn folytatódott a diplomáciában szokatlan hangvételű csörte a magas rangú román és orosz politikusok között. Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes ismét a Twitter közösségi fórumon üzent a román államfőnek, azt firtatva: vajon hány pohár italt gurított le Băsescu, mielőtt lezárta Románia légterét különgépe előtt.
Rogozin reagált Victor Ponta kijelentésére is, miszerint nem sok hiányzott ahhoz, hogy a szakadár Transznisztriából Moszkvába igyekvő orosz politikus gépét a román légierő kísérje ki az ország légteréből.
Az orosz államfő Dnyeszter melléki különmegbízottja a moszkvai külügyminisztérium figyelmébe ajánlotta Ponta nyilatkozatát, ennek nyomán Alekszej Puskov, az állami Duma nemzetközi bizottságának elnöke azzal fenyegetőzött, hogy az orosz hivatalosságokkal szemben „ellenséges magatartást" tanúsító országok válaszlépésekre számíthatnak Moszkva részéről.
A román kormányfő hétfőn provokátornak, az államfő pedig a király (Vlagyimir Putyin orosz elnök – szerk. megj.) udvari bolondjának nevezte Dmitrij Rogozint.
Utóbbi a Kommerszant című orosz napilapban bírálta Chişinăut, mondván, a moldovai politikusok az uniós csatlakozást választották, holott figyelmeztették őket, hogy a Dnyeszter menti terület leszakadhat a Moldovai Köztársaságról. Az orosz miniszterelnök-helyettes meggyőződése, hogy Moldova uniós társult tagságát a NATO-csatlakozás követi.
Rogozin azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben Chişinău aláírja az uniós megállapodást, azon lesz, hogy Oroszország felülvizsgálja gazdasági kapcsolatait a Moldovai Köztársasággal, amelynek költségvetését – mint mondta – az Oroszországban nagy számban dolgozó moldovai bevándorlók töltik meg.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

2014. május 15.
Bukarest, Kijev, Varsó célkeresztjében Orbán Viktor
Bukarest után Kijevben, sőt a Budapesttel jó viszonyt ápoló Varsóban is kiverte a biztosítékot Orbán Viktor miniszterelnöknek a határon túli magyarok autonómiatörekvését támogató nyilatkozata.
Az ukrán külügyminisztériumot aggasztják azok a kijelentések, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök tett a határon túli magyar kisebbség autonómiájának és kettős állampolgárságának szükségességéről, ezért bekérették a külügyminisztériumba Magyarország kijevi nagykövetét – jelentette ki az Interfax-Ukrajina hírügynökség jelentése szerint Jevhen Perebijnisz külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.
Perebijnisz hangoztatta, hogy a magyar miniszterelnök által tett kijelentések ellentétesek az ukrán jogszabályokkal. „Ezek a kijelentések mint olyan megnyilvánulások, amelyek nem segítik az ukrajnai válság eszkalálódásának megállítását és a helyzet stabilizálását, aggodalmat keltenek bennünk” – fogalmazott a szóvivő.
Az ukrán külügyi tárca felszólította magyar partnereit, „megfontoltan” álljanak hozzá az olyan érzékeny kérdésekhez, mint a nemzetiségpolitika. A szóvivő szerint ugyanakkor kedvezően fogadta az ukrán fél a magyar külügyminisztérium március 28-ai közleményét, amelyben a magyar tárca elítélte a Jobbik e témában elhangzott „provokatív” nyilatkozatait.
A magyar Külügyminisztérium az MTI-nek megerősítette, hogy az ukrán külügyi tárca behívatta a kijevi magyar nagykövetet. „A magyar pozíció világos, és a nagykövet ezt elmondta” – tette hozzá Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője.
Orbán Viktor szombaton a parlamentben miniszterelnökké történt újraválasztása alkalmából elhangzott beszédében kitért a külhoni magyarok önrendelkezési törekvéseire is. Kijelentette: a Kárpát-medencében élő magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, a közösségi jogok és az autonómia. A kormányfő hangsúlyozta, mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösség helyzete.
Kijev szerdán már enyhített álláspontján: Danilo Lubkinszkij ukrán külügyminiszter-helyettes úgy vélte, nem sérti hazája szuverenitását Orbánnak a határon túli magyar kisebbség autonómiájáról tett kijelentése.
„A mi álláspontunk is határozott és változatlan. Védjük az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeket, különös gondoskodással, figyelemmel viszonyulunk az országunkban élő magyar kisebbséghez” – jelentette ki a diplomata, hangsúlyozva, biztos abban, hogy a Magyar kormány határozottan támogatja Ukrajnát.
Viktor Baloha kárpátaljai független parlamenti képviselő, az Egységes Központ nevű párt vezetője a RusNews.ua hírportálnak úgy vélekedett, a kárpátaljai magyarok számára biztosított a kulturális autonómia. Ennek alátámasztására megemlítette az ungvári egyetem magyar szakát, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, továbbá azt, hogy Beregszászban regionális nyelv a magyar. Szerinte a kárpátaljai magyar kisebbség kulturális és vallási jogai nagyobb tiszteletben vannak, mint az ukrán nemzetiségűeké voltak Viktor Janukovics volt államfő elnöksége alatt.
Ismeretes, a román államfő a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta: bár a magyar kormányfő hosszú ideje feszegeti az önrendelkezés témáját, szerinte senki sem veszi komolyan. „Nem látok ezekben a nyilatkozatokban kockázatot Románia szempontjából. Azonkívül, hogy elmondja a véleményét a televízióban és a rádióban, nem tehet mást” – jelentette ki Traian Băsescu.
Aki amúgy kettős mércével mér, kedden este ugyanis elmondta: ha Kijevnek sikerül megállapodnia az orosz kisebbség képviselőivel a nyelvük, kultúrájuk és hagyományaik megőrzését szolgáló jogokról, Románia azonos jogokat fog követelni az Ukrajnában élő román közösség számára is. Băsescu hozzátette: elfogadhatatlannak tartaná, ha az oroszok kivételezett státusra tartanának igényt Ukrajna kisebbségei között.
Marius Paşcan demokrata-liberális (PDL) szenátor korábban úgy vélekedett, Magyarország „arrogáns” miniszterelnöke büntetést érdemel az Európai Unióban, mivel kijelentésével etnikai konfliktust szít a térségben.
Eközben a magyar álláspont nem tetszik Varsónak sem. Ukrajnával foglalkozó keddi sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel miniszterelnök „nem szerencsésnek” minősítette Orbán kijelentését. Tusk közölte, hamarosan találkozik Orbánnal a Pozsonyban rendezendő globális biztonsági konferencián, ahol ezt a véleményét nyíltan is el fogja mondani, ha el is rontja a hangulatot.
„Ma, amikor tanúi vagyunk Ukrajna szétbontásának, az ország szétszakítására irányuló kísérletnek, egy ilyen kijelentés aggodalmat kelthet” – közölte a lengyel kormányfő. Hozzátette: megérti Orbán Viktor Magyarország határain kívül élő honfitársai iránti aggodalmát, de egyidejűleg arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy „ne támogassuk a szakadárok Oroszország által támogatott akcióit, amelyek egyértelmű célja az ukrán állam szétbontása”.
Tusk álláspontja azért is furcsa, mivel Budapest és Varsó – a történelmi lengyel–magyar barátság jegyében – hagyományosan jó kapcsolatot ápol egymással. A magyar miniszterelnök múlt heti varsói vizitje volt az első külföldi látogatása újabb választási győzelmét követően, a 2010-ben szintén a lengyel fővárosba vezetett Orbán Viktor első külföldi útja.
Erőltetett párhuzamok a román és a horvát médiában
A napokban az Adevărul jegyzetírója Orbán Viktor autonómiakijelentésével állította párhuzamba az ukrajnai orosz szakadárok törekvéseit. A Tartsuk szemmel Oroszországot, de figyeljünk Magyarországra című írásban Ion M. Ioniţă úgy vélekedett: Ukrajna szétesése megmutatta, hogyan lehet klasszikus katonai invázió nélkül szétverni egy országot.
Megjegyezte: az orosz módszert igény szerint exportálni is lehet a „használati utasítással” együtt. Szerinte az ukrajnai helyzet „felébresztette a reményt” Orbánban, hogy a magyar kisebbség is autonómiát kaphat, ebben a hitében pedig megerősítette a Vlagyimir Putyinnal ápolt „nagyszerű” kapcsolata. Ioniţă hangsúlyozta: a Kárpát-medencei magyarok autonómiája Orbán politikájának vezérfonalává vált, ez pedig közvetlenül érinti Romániát.
A horvát Jutarnji list cikkében egyenesen Putyinhoz hasonlította a magyar kormányfőt. A lap szerint sokkoló volt a magyar miniszterelnök bejelentése, mely szerint támogatják a magyarok területei autonómiáját. Azt írták: ez a törekvés fogja meghatározni Orbán harmadik ciklusát, és feszültséget okozhat a szomszédos államokkal való viszonyban.

2014. május 16.
Ami mindig aktuális
Autonómia, önrendelkezés – csak ennyit kellett mondania Orbán Viktornak a határon túli magyarokkal kapcsolatosan, és Kijevtől Bukarestig, Varsótól Zágrábig mindenki felhorkant. Merthogy az ukrajnai helyzet miatt ezek a szavak félreérthetők, és egyébként sem időszerűek.
Kezdjük ott, hogy ami Ukrajnában zajlik, nem nevezhető éppenséggel békés autonómiatörekvésnek. Mocskos kavarások miatt emberek halnak meg minden egyes nap. Könnyű kijelenteni, hogy igen, mert a szélsőséges ukránok nem tudnak kijönni a galamblelkű oroszokkal, csakhogy a történet sokkal összetettebb. Ukrán és ukrán, orosz és orosz között is véres nézeteltérések dúlnak, és akkor a szomszédos országok bekavarásairól még nem is beszéltünk. Mindennek a súlyos geopolitikai érdekháborúnak nem sok köze kellene legyen a mi területi autonómiánkhoz, már csak azért sem, mert mi történetesen békés úton akarjuk kivívni, nem vérrel és vassal. Nem fantázia, hanem rosszindulat kell ahhoz, hogy összemossa valaki a közel egy évszázada intézményesen szívatott határon túli magyarok ügyét és a komolytalan referendumokkal megfejelt fegyveres lázadást.
A romániai magyarok ígéretet kaptak különböző jogokra, csak ezek éppen 96 éve nem időszerűek. Az 1918-as gyulafehérvári ígéreteket kitehetjük az ablakba, mert annyit érnek. Minden olyan ország, amely retteg a valóságtól, mindig is ezt fogja játszani: a kisebbségek jogai maximálisan tiszteletben vannak tartva, több nem jár, pont. Fegyveres konfliktust generálni azonban nemcsak felelőtlenség, hanem egyenesen bűn. Az oroszok segítségéről álmodozni pedig teljesen felesleges, mert Putyin számára a kisebbségek ügye csak hivatkozási alap. Elég megnézni, hogy Oroszországban miként viszonyulnak a nemzeti kisebbségekhez, hát nem irigylésre méltó. Ámbár az kétségtelen, hogy enyhén szólva zaccos az alsógatya Bukarestben, amióta Moszkva napi rendszerességgel üzen valamit.
Túl a színjátékokon, a vérontásokon és a szarkeveréseken egyedül Budapest őszinte támogatására számíthatunk. A határon túli magyarok autonómiaigényéről és önrendelkezéséről beszélni mindaddig időszerű marad, amíg kielégítő megoldás nem születik. Ez ilyen egyszerű.
Szüszer-Nagy Róbert. Székelyhon.ro

2014. május 18.
F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van?
A kettős állampolgárságról tartott kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen sziporkázott egy történész, egy szociológus és egy sor politológus.
- az az antinacionalista beszédmód és az az alkotmányos patriotizmus, amit a magyarországi mainstream baloldal a nyolcvanas-kilencvenes években útként kijelölt magának, az eleve kulturális és nyelvi alapon szerveződő kisebbségi közösségek számára eredendően idegen és egy más entitást képvisel - attól, hogy 2010-ben létrejön a honosítási törvény, a magyarországi társadalomnak a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdésékben alkotott véleménye nem változott meg - a 2004-es, kettős állampolgárság-ellenes kampánnyal, a modernizációs retorika és a jóléti sovinizmus összecsúsztatása révén lényegében a bal-liberális értelmiség nyitotta meg az utat a szélsőjobb narratívák kibontakozása előtt - az kisebbségi magyar elitek kilencven éve nem voltak ilyen legitimációs válságban - az RMDSZ-nek nem sikerült a román nemzetépítéssel szemben doktrínát megalkotnia - gyakorlatilag az RMDSZ-ből és az RMDSZ körül eltűnt az etnikai identitás tőkésítése, az azt szervező réteg; hiányoznak azok a hajszálerek, amelyek a szakmát összekötnék egy intézményi rendszerrel - a Fidesz folyamatos erdélyi térfoglalása és a magyar állampolgárság kiterjesztése eljuttatott oda, hogy gyakorlatilag a kisebbségi elitek, mint önálló politikai entitás, nem jelennek meg a magyar kormányzati politikában, funkciótlanná váltak: nem részesei ennek a dolgok, a magyar állam a fejük fölött építette ki a politikáját.
Ezek voltak a legfontosabb megállapításai Kiss Tamás szociológusnak a Magyar Kisebbség nemzetpolitikával és a kettős állampolgárság kérdésével foglalkozó új számában megjelent írásában. Az írást röviden méltató Bárdi Nándor történész még Korhecz Tamás állítását emelte ki: a kettős állampolgárság megadása révén a kisebbségvédelem helyett a magyar pártpolitikai küzdelmek kihelyezése történt a kisebbségi magyar közösségekbe, és a kisebbségvédelmet, a kisebbségi társadalomépítést nem pótolhatja a kettős állampolgárság kérdése.
Az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) keretében, a Sapientia EMTE épületében pénteken, Állampolgárság téma a Magyar Kisebbség új számában címmel megszervezett kerekasztal-beszélgetést Bárdi Nándor történész moderálta. Meghívottjai Bakk Miklós, Bodó Barna, Kántor Zoltán, Salat Levente és Toró Tibor politológusok, valamint Kiss Tamás szociológus voltak.

Az alábbiakban kivonatolva közöljük a beszélgetés során elhangzott lényeges megállapítások egy részét: Bakk Miklós
- a nacionalizmus-elméletek mentén a román-magyar történelmet újra kell gondolni, és azt is, hogy hogyan játszik a magyar és a román politika a határon-túliság kérdésével és, hogyan teszi át ezt taktikai regiszterbe
- a magyar politikában a leszakadt részek kérdésében a meghatározó az, hogy az akkor következett be, amikor a magyar nemzetépítés éppen csúcsra volt járatva. Éppen ezért a magyar nemzetpolitika a mai napig nem tud differenciáltan tekinteni erre, hanem ennek az egységeszménynek az újraértelmezését próbálja megvalósítani .
- a román államépítés és a határon túli románok viszonya ettől különböző, ugyanis az akkor még nem országrészek közösségei nagyon különbözőképpen kapcsolódtak be a nemzetépítésbe. Így a bukovinai és az erdélyi kicsit másképp valósult meg, a moldáv pedig egy alternatív nemzetépítés volt, sőt vannak olyan román tömbök, amelyek soha nem voltak részei a román nemzetépítésnek (pl. a Timok völgye)
- ha a kettőt szembeállítjuk, akkor azt látjuk, hogy az utóbbi nemzetépítési koncepció jóval nagyobb politikai és taktikai mozgásteret ad a kisebbségi közösségeknek
Kántor Zoltán
- nem egyetlen nemzetkoncepció van, hanem egy homályos nemzetkoncepció, amire az emberek hivatkoznak, (azt gondolnánk, hogy a politikusok többsége alapos olvasottság után tesz így, de ez nem így van). A nemzetépítés olyan, mint a La Sagrada Familia templom, épül, de nem tudjuk, hogy milyen lesz, nem látjuk a végpontját a folyamatnak, folyamatosan változik, alakul
- az egyének véleménye nagyon sokat számít: 500-600 ezernél tart a kettős állampolgárságot felvevők száma, de meg lesz az egymillió is. Persze van, akinek a magyar állampolgárság igénylése túl sok, van aki feleslegesnek érzi és van olyan is, aki protesztből nem teszi meg ezt.
Kiss Tamás
- egy olyan nyelvet próbál keresni, amelyen elmondhatóak olyan jelenségek, amelyekről nehéz beszélni, mert rájuk van telepedve egy „máz, kulimász”. Ilyen például a kettős állampolgárság kérdése, de az RMDSZ klientúraépítése is.
- a kettős állampolgárság megadásával nem zárult le semmi, a kategorizációs küzdelem folyik tovább
Salat Levente
- kérdés az, hogy a szakembereket, akik a kérdéssel hivatásukból adódóan foglalkoznak, mentesíti-e valami az alól a felelősség alul, hogy próbáljanak értékelni, állást foglalni a várható következményeket illetően
Kitérő
Salat feltette a kérdést, hogy van-e esély arra, hogy a politikai döntésekről, opciókról tudományos igényű megállapításokat tegyünk és, hogy van-e tudományos alapja annak, hogy a nagy horderejű politikai döntéseket illetően nyíltan állást foglaljanak és ítélkezzenek azok helyességéről. Két példával árnyalta a kérdést.
1. Pólya György pályafüggőség modellje: adott egy urna, benne egy piros és egy fehér golyó. Két játékos, egy-egy urnával, amelyekben csak piros és a másikban csak fehér golyó van. A játék: szerre kivesznek egyet és visszatesznek egy ugyanolyant. Mi lesz ennek a kimenetele? Azt gondolhatnánk, hogy fele-fele arány lesz a végén, de nem, az esetek nagy többségében ez 90 %-os eltolódást fog mutatni ide vagy oda. Ez egy olyan kumulatív logika a kétesélyes kérdések esetében, ami azt mutatja, hogy nem lehet tudni, hogy merre fog hangsúlyosan eltolódni az esélyek közül a végeredmény. 2. Egy elmélet szerint sündisznó és róka típusú elemzők vannak. A sündisznó típusú nagy rendszerekbe, összefüggésekben lát, míg a róka kis és ellentmondó részletekbe. Az érdekes tapasztalat ezekkel az, hogy a rókának nagyobb az esélye, hogy megjósolja a rövidebb távú politikát. Salat szerint ő sündisznó típusú kutató és a kettős állampolgárság kérdéskörében csak olyan információk állnak a rendelkezésére, amelyek a rókáknak játszanak a kezére.
- szerinte a kettős állampolgárság története röviden: a Fidesz és Orbán Viktor úgy dicsőült meg, hogy a történet kezdetén nagyon határozottan ellenezte az állampolgárság kiterjesztését, majd 2004-ben a „nagyon szerencsétlen” népszavazást követő politikai hisztériában - nem utolsó sorban választói megfontolásból -, felállt a kettős állampolgárságot követelő hullám tetejére. Majd amikor megnyerte a 2010-es választást, abban a helyzetben találta magát, hogy nem maradt más választása: annak ellenére, hogy nem tudhatta, mi lesz belőle, tovább kellett menjen a vállalással. Ettől a pillanattól kezdve létrejött egy olyan helyzet, ahol a szereplők sodródnak ezzel a jelenséggel, létrehozták ezt a Pólya logikájához hasonló eseményt, attól függetlenül, hogy mit gondolnak erről az egészről.
- szerinte azt képzelhetnénk, hogy az RMDSZ-nek volt elképzelése arról, hogy mi lesz ennek a következménye. Habár Kiss Tamás a szövegében utal rá, hogy az RMDSZ-ben volt egy törésvonal ennek az értékelésével kapcsolatban, Salat úgy véli, hogy a nagy törésvonal nem Markó Béla, illetve Antal Árpád és Tamás Sándor között van (eredetileg Antal-Tamás formában hangzott el, a szövegben először tévesen Antal Attila neve szerepelt, javítottuk - szerk. megj.) Szerinte annak vagyunk a szemtanúi, ahogy az RMDSZ-nek, annak ellenére, hogy látja, hogy rossz vége is lehet a dolognak, nincs ereje szembefordulni az áramlattal és ő is felül erre a vonatra.
- Salat úgy véli, hogy ezzel ellentétben az EMNP, meg a holdudvarához tartozó szervezetek részéről azt látjuk, hogy amellett, hogy közvetlen haszonélvezői az eseményeknek, szerintük az autonómia és a kettős állampolgárság kérdése nem összeegyezhetetlen. Azonban arra, hogy miért, nincs válaszuk vagy érvük.
- Salat beszélt Borbély Zsolt Attilának a kötetben megjelent szövegéről is, amelyben az egyik elképzelés az, hogy meg kell győzni a románokat arról, hogy legyen autonómia, de akár rá is lehet kényszeríteni őket az autonómia megadására. Salat szerint ez rég ott lebeg a nyilvánosság előtt és szerinte annak, aki ezt képviseli, ezt előbb-utóbb fel kell vállalnia. Ez a kérdés szerinte azért érdekes, mert nem világos, hogy ezt akkor is beszabad-e vagy érdemes-e vállalni, ha már nem egy vonatról van szó, hanem "arról a bombázóról, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott ül."
- Salat ugyanakkor kijelentette, hogy ez nem a végkövetkeztetés, ugyanis nem tudja, hogy mire lehet számítani a kérdésben
Bárdi Nándor
- Bárdi elmondta, hogy ő, mint történész, a nemzetiesítést egy társadalomtörténeti jelenségként gondolja el. Szerinte Magyarországról nézve a kérdés úgy tevődik fel, hogy egy nemzetiesítési folyamat mikor torzul el.
Két példa
Bárdi két példával illusztrálta, hogy mit ért ez alatt. Szerinte a „Fölszállott a páva” hihetetlen sikere a politikai támogatásra gyakorolt szakmai szűrőnek is köszönhető, valamint annak, hogy mindezek mellett valamire építkezett (táncház-mozgalom).
Ezzel szemben a „Szeretünk Magyarország” program ott bukott el Bárdi szerint, hogy nem ment át szakmai szűrőn és éppen ezért nem épült a valóságra. A kormány által meghirdetett program nem tudott versenyezni a falu hagyományos ünnepeivel, és hiába lehetett pályázni rá 250 000 forintnyi összeget, a program összeomlott, vagy nem lett belőle semmi vagy egy giccsé vált
szerinte az a kérdés, hogy egy döntéshez van-e olyan szakpolitikai háttér, ahol kontrollálható? Bárdi szerint Magyarországon sokszor mindent felülír a pártpolitikai megfontolás.
- Magyarország megértésére a plebejus nemzet fogalmat hozta fel, amelyet a Kádár-korszak felfogásával illusztrált: az életszínvonal a nemzeti érdek és a feszültség elkerülése a cél. Ezenkívül a Kádár-rendszer lényegéhez tartozik a jóléti sovinizmus is.
- szerinte ki kell mondania azt, hogy történészként úgy látja, hogy a kettős állampolgárság esetében a párhuzamos nemzetépítések felszámolásáról van szó, amihez az is hozzájárul, hogy a négy nagy magyar kisebbségi közösségben a helyi nemzetépítő elitek nem tudták a maguk önálló politikai közösségét intézményesíteni
- szerinte történelmi perspektívából nézve teljesen világos, hogy Magyarországról szemlélve a jelenségeket a népességáramlás a Kárpát-medence közepébe folyik. Bárdi szerint ezért 1918-ban azt gondolták, hogy még ötven év és mindenki magyar identitású lesz, az alapján, hogy mi történt 1880-1918 között. Akkor az a vélemény uralkodott, hogy az iparosítás ezt meg fogja oldani. Tudjuk, hogy teljesen más történt és végül a szocialista iparosítás révén fordult a kocka. Bárdi szerint a politikusok 2010-ben megnyitották a kapukat, azt üzenve, hogy a magyar elitek most vannak szinkronban és ezáltal „a nyűglődés helyett van egy kapu”, amit ki lehet használni. - ha túl sokat foglalkozunk a következményekkel, akkor elsiklunk az egyik lényeges kérdés fölött: „Miért van az, hogy a lövétei bácsika Zsoltikát, Viktort emleget? Miért van ez a megszólíttatási igény?” - Bárdi elmondta, hogy ő úgy gondolja, hogy azt a diszkrepanciát, hogy a külhoni magyarok a 2004-es népszavazás után nagyon kritikusak voltak a magyarországiakkal szemben, az emberek úgy dolgozzák fel, hogy úgy kezelik, mintha személyesen Orbán Viktortól kapták volna meg ezeket a jogokat, ő lenne személyesen az, aki ilyen értelemben emancipálta őket.
- Bárdi szerint ezzel az a probléma, hogy a romániai magyar kisebbségi elit ehhez képest nem sokat tesz a megszólításért, a kisebbségi hálózatok üzemeltetéséért. „És ez azért megkerülhetetlen kérdés, mert létfontosságú az otthon maradó közösség megerősítése.”
- Bárdi kérdése az volt, hogy a székely vezetők az autonomista retorika közben vajon hányszor ültek le megbeszélni a dolgaikat? Bárdi egy kérdést felvetve illusztrálta ezt: "vajon miért nem áll a marosvásárhelyi reptéren egy busz, ami elvinné az embereket Csíkszeredába, amikor tudjuk, hogy hasonlókból áll össze egy kisebbségi hálózat?". Transindex.ro

2014. május 20.
Túlreagálók
Enyhén szólva is túlreagálta az ukrán kormány Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentését, miszerint a határon túli magyaroknak joguk van a kettős állampolgársághoz és az autonómiához.
A magyar nagykövet bekéretése még akkor is túlzás volt, ha elfogadjuk: az ukránok most az átlagosnál is érzékenyebbek az ország területén élő nemzetiségekkel kapcsolatos kijelentésekre, hiszen hathatós moszkvai támogatással újabb, zömükben oroszlakta régiók készülnek arra, hogy kiszakadjanak Ukrajnából.
A magyar kormányfő szavaiból a legkevésbé sem lehet kihámozni olyasmit, hogy Kárpátalja elszakadását bátorította volna. Csupán arról beszélt, hogy amennyiben Ukrajna valóban magáénak vallja a demokratikus, jogállami értékeket, akkor minden egyes polgára számára biztosítania kell a demokratikus szabadságjogokat, illetve a kisebbségek számára az anyanyelv szabad használatát és az anyanyelvű oktatást is magukban foglaló jogokat.
Kijev reakciója olyan volt, mint amikor a grundon a nagyobbak által helybenhagyott kisfiú a nála jó néhány évvel kisebb játszótársain próbál elégtételt venni az őt ért sérelmekért. Oroszország túlságosan nagy falat, hát gyorsan találtak egy kisebb országot, amelyet „móresre” lehet tanítani. Tette ezt egyébként azon kormány, amelynek első dolga a kisebbségi nyelvhasználatot elviekben lehetővé tevő jogszabály eltörlése volt, és amelyikben egy szélsőjobb eszméket valló párt is helyet kapott.
Most egyes román hangadók is rárepültek a témára, megpróbálva úgy beállítani Orbán nyilatkozatait, mintha Putyinnal karöltve próbálná destabilizálni Ukrajnát, hogy visszaszerezze Kárpátalját. A magyar önrendelkezési követeléseket hamisan az ország területi egysége elleni támadásként láttatni akaró abszurd, hagymázas víziók odáig fajulnak, hogy egyes forgatókönyvek már arról szólnak: Magyarország és Oroszország be akarja keríteni Romániát.
Holott az ukrajnai helyzet épp arra világít rá, hogy ha a kisebbségek számára biztosítják az önrendelkezést, akár területi és részleges pénzügyi autonómia formájában is, akkor minden bizonnyal jobban érzik magukat az adott országban, és ürügyet is nehezebben találnak az esetleges elszakadási törekvésekre.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

2014. május 21.
Terepszemlén
Bukarest valóságos ünnepként éli meg, hogy az Egyesült Államok alelnöke, Joe Biden kétnapos látogatásra a fővárosba érkezett, s a megtiszteltetéstől kissé megkukulva szóba sem hozzák, hogy a világhatalom első embere, Barack Obama elnök fontosabbnak tartotta, hogy két házzal arrébb, Lengyelországban tegye tiszteletét.
Az ukrajnai válság kirobbanása óta szemmel láthatóan megnőtt a kelet-európai államok ázsiója, bár mára már az is világossá vált, olyan erős gazdasági érdekek kötik mind az USA-t, mind az Európai Uniót Ukrajnához, hogy egyáltalán nem érdekli őket az ott élő ukránok, oroszok, gagauzok véleménye, s bár folyamatosan szolidaritásukról és együttérzésükről biztosítják a lakosságot, a népszavazásokat nem ismerik el, a népakaratot félresöprik, s minden baj forrásaként az orosz terjeszkedő politikát, Putyin birodalmi vágyait jelölik meg. Nem akarják látni, hogy Ukrajnát vezetői kivéreztették, a narancsos forradalommal hatalomra került garnitúra is nyakig süllyedt a korrupcióban, hogy a Majdant nemcsak a jobb, tisztább országot kívánó emberek népesítették be, hanem a legszélsőségesebb nacionalisták is, kiknek első dolguk az volt, hogy a kisebbségek számára kidolgozott új nyelvtörvényt sutba vágják, hogy az orosz ajkú lakosság és más kisebbségek is megrettentek az új vezetéstől, és azt sem, hogy az USA, valamint az unió közbenjárása valójában a jogos indulatokat igyekszik elfojtani. Az európai és amerikai politikacsinálóknak az a fontos, hogy a második világháború után kijelölt határokon erő segítségével senki ne változtasson. Közben úgy tűnik, a Krímről mégis lemondtak, s Putyint gazdasági szankciókkal kívánják respektusra bírni. Ezt leplezendő most azt hangoztatják: legfontosabb, hogy az Észak-Atlanti Szövetség megerősödve kerüljön ki ebből a válságból.
Tehát az ukrajnai csetepaté egyebek közt jó alkalom arra, hogy a kissé aluszékonnyá vált NATO-t felpezsdítsék, s arra kötelezzék az ernyője alatt viszonylagos biztonságban élő kisállamokat, hogy növeljék hadi kiadásaikat, korszerűsítsék megmaradt haderejüket, még akkor is, ha azt a tanügyre, egészségügyre vagy a falvak korszerűsítésére szánt pénz bánja.
A hírek szerint Biden alelnök ma találkozik Băsescu elnökkel, Victor Ponta miniszterelnökkel s más nagyágyúkkal. Mint az szokásos, a fontos dolgokról zárt ajtók mögött beszélnek majd, s nekünk csak annyit kötnek az orrunkra, amennyit jónak látnak. A bukaresti sajtó tudni véli, hogy az ukrajnai helyzet elemzése mellett az ország energetikai biztonságáról és a korrupció visszaszorításáról tárgyalnak. No meg arról, hogy a NATO hamarosan újabb biztonságvédelmi felszereléseket telepít Romániába. Fegyvereket.
Joe Bidennel nem a béke angyala szállt le Bukarestben.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. május 23.
Kisebbségi gondok megoldása
Ukrajnában már a zavargások legelején is mutatkoztak biztató jelek a kisebbségek gondjainak meg nem oldására. Megszüntettek egy kedvezőbb nyelvtörvényt, megtiltva a kisebbségi nyelvek regionális nyelvként való elismerését. Ezzel vívhatták ki Európa és Amerika szimpátiáját is.
Ez annyira eurokonform és demokratikus, hogy az unió főkorifeusai egyáltalán nem szóltak bele és nem tiltakoztak. Mindig azt hajtogatják, hogy az ilyesmiben nem illetékesek. Természetesen semmiben nem illetékesek, ami a nemzeti kisebbségek jogait érinti. Most például a Székely Nemzeti Tanács nemzetiségi régiókról szóló polgári kezdeményezésével nem értenek egyet, szintén illetékesség hiánya miatt. Ezért pereli az SZNT az uniót. Viszont belépett ellene Szlovákia, Görögország és Románia is. Magyarország meg mellette. Ukrajnában, természetesen, szó sem lehet olyan elavult megoldások alkalmazásáról, mint például autonómia jóváhagyása a más nemzetiségűeknek: oroszoknak, fehéroroszoknak, bolgároknak, románoknak, magyaroknak. Ilyesmit még említeni sem szabad. Be is kérették a kijevi magyar nagykövetet, mert Orbán Viktor meg merte ismételni, hogy támogatják a kettős állampolgárságot és az autonómiát a külhoni magyarok számára. Az ukrán külügyi szóvivő azt mondta, hogy ezek ellentétesek az ukrán jogszabályokkal. Pontosan úgy van ott is, mint nálunk, csak itt az ilyesmi az alkotmánnyal ellentétes. A magyar miniszterelnöknek legalább a jó barát lengyel nép miniszterelnökével, Tuskkal meg kellett volna egyeznie, hogy az ne szúrja hátba – Te is, fiam, (Bru)tusk? – azzal a szöveggel: „figyelnünk kell, hogy akarva-akaratlanul a magyar miniszterelnök szavai ne hangozzanak az oroszpártiak szeparatista törekvéseinek jóváhagyásaként”. Ezek után fel sem merem vetni, hogy Ukrajna akár szövetségi állam is lehetne. Az autonómia önrendelkezést jelent. Mondhat viszont itt bárki bármit, a román politikusoknak Orbán Viktor szavai románra ferdítve igenis elszakadást jelentenek. Mivel ily módon nem lehet megoldani Ukrajna gondjait, Amerikának és az uniónak egyebet kell kitalálnia. A történelem folyamán sok jó megoldás született konfliktuskezelésre, történelmi viták végleges megoldására, amelyeket akár most is lehetne alkalmazni. Népeket csatoltak ide, oda. Kitelepítettek, betelepítettek, elűztek, kiirtottak. Volt, ahol csak félmunkát végeztek, és egy-egy népnek az írmagját meghagyták, s ez később visszaütött. Mindebből tanulva az ukránok is bevezethetnék és alkalmazhatnák ezeket a jól bevált módszereket. A hőbörgő oroszokat ki lehetne telepíteni Szibériába, ahogy az oroszok tették például a krími tatárokkal. A második világháborút követő kitelepítések, lakosságcserék szintén jó megoldások voltak a nemzetiségi kérdés rendezésére. Akkor például Csehszlovákia alkalmazta sikeresen. Egy szlovákért cserébe küldtek tíz magyart Magyarországnak. A németek kitelepítése vagy orosz fogságba küldése is jól sikerült. Orosz fogságból sokan nem jöttek vissza. Azokkal többé már nem volt gond. Most is lehetne alkalmazni. Az oroszokat az orosz, a magyarokat a magyar, a románokat a román határon kellene átkergetni. De át is lehetne telepíteni az oroszokat Kárpátaljára a magyarok és a románok helyébe. Ez utóbbiakat meg a donyecki és harkovi tájakra az oroszok helyett. Aztán az oroszokat el lehetne adni Oroszországnak is, miként Ceauşescu eladta a németeket és a zsidókat. Csak abban kellene megegyezni, hogy egy oroszért hány köbméter gázt adjon Putyin az ukránoknak, mert azoknak úgy sincs pénzük gázt venni. Ukrajna annyi gázt kapna, hogy akár exportálhatna is nyugatra. A NATO fontolóra vehetné a szeparatisták megbombázását. Ilyen is volt már Jugoszlávia esetében, csak akkor a szeparatista albánokat segítették, hogy külön válhassanak. Nagyon pontosan tudnak célozni. A jugoszláv háborúban is csak véletlenül találták el a belgrádi kínai nagykövetséget. Hát, lelkem, Istenem, a nyulat bokrostul lövik. Azóta precízebben lehetne jobb belátásra bírni az oroszokat, és mindjárt elmenne kedvük a népszavazgatásoktól. Lehet, hogy a többségiek eszét megjárná a végleges megoldás (Endlösung) alkalmazása is a kisebbségek esetében, csak ezt nem merik mondani, mert Hitlert azért az egész világ elítélte. Kuti János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. június 2.
Sipos Zoltán AZ OROSZ SZÁL Vér nélkül nem lehet: magyar nemzeti radikálisok Erdélyben II. Az erőszak legitim eszköz a központi irányítás nélkül szerveződő Hatvannégy Vármegyések számára, akik nem félnek attól, hogy elveszítik támogatóikat.
Nincs olyan, hogy egy akció túlságosan radikális. Sőt, utólag általában nincsenek megelégedve, sokszor hangzik el, hogy keményebben is kiállhattak volna. „Maximalisták vagyunk” – jegyzi meg Szőcs Zoltán. Cikksorozatunk második részében bemutatjuk a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szervezetét.
Az egészen kis csoportokat leszámítva jelenleg három-négy fontosabb magyar radikális szervezet is működik Romániában. Bár mindegyik kapcsolódik ilyen vagy olyan formában valamelyik magyarországi szélsőséges szervezethez, ezek nem a magyarországi szervezetek kicsinyített másai.
A legfeltűnőbb különbség a nyilvános diskurzusban érhető tetten: míg Magyarországon főként az euroatlanti szervezetekkel kapcsolatos szkepticizmus, az antiszemitizmus és a cigányság problematikája foglalkoztatja a nemzeti radikálisokat, addig Erdélyben inkább a kisebbségi lét különféle problémáit, Székelyföld autonómiáját tematizálják.
Foglalkoznak még szimbólumhasználattal (a székely zászló használata állandóan szálka a román hatóságok szemében), nyelvi jogokkal. Ezen kívül tüntetéseken, megemlékezéseken vesznek részt, koszorúznak. Ezek a témák egyébként a mainstream erdélyi magyar pártokra is jellemzőek. A radikális szervezetek annyiban képviselnek mást, hogy azok sokszor nem ismerik el a trianoni határokat, és esetenként az erőszakra mint a cél eléréséhez szükséges, legitim eszközre tekintenek.
Jelen sorozat az említett négy szervezet vezéregyéniségeivel való háttérbeszélgetéseken alapul. Bár tisztában vagyunk vele, hogy ezen szervezetek között óriási különbségek vannak, az anyag egységes keretét az képezi, hogy a beszélgetések során főleg a szervezeti felépítésre, célkitűzésekre, finanszírozásra és más szervezetekkel való együttműködésekre kérdeztünk rá.
Az erdélyi HVIM 2003-ban alakult, jelenleg 14 erdélyi településen létezik HVIM csoport. Ezek egy részének azonban minimális a tevékenysége – úgy tudjuk, jelenleg Kézdivásárhelyen és Kolozsváron van számottevő HVIM-sejt, emellett Erdővidéken, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön van folyamatos aktivitás.
Szőcs Zoltán, az erdélyi Vármegye elnöke szerint az erdélyi sejtekben összesen 350 személy aktivál. A legfontosabb különbség a HVIM és a többi, nemzeti oldalon álló erdélyi szervezet között, hogy a HVIM nem ismeri el a trianoni határokat. Székelyföld autonómiáját nem célként, hanem a Szent Korona Országa visszaállításának egy lépéseként fogják fel.
„Vér nélkül nem lehet”
És míg a mainstream Székelyföld autonómiáját csakis békés eszközökkel kívánja kivívni, Szőcs Zoltán szerint „a tettek mezejére kell lépni, fizikailag ki kell harcolni mindent, vér nélkül nem lehet”. A szervezet felépítése kevéssé központosított, nagyjából önállóan akciózó sejtekből áll. Szőccsel ugyan konzultálnak a helyi szervezetek, mielőtt egy döntést meghoznának, azonban az erdélyi elnök sosem ad konkrét utasítást semmire.
„Eddig sosem volt olyan, hogy amit egy tagszervezet akar, azt ne csinálná meg. Rálátok dolgokra, kikérik a véleményem, de úgysem rendelkezem azzal a terepismerettel, mint a helyiek, így a helyi vezetőkre van bízva a döntés” – így Szőcs.
Az elnök szerint a sejtek vezetői „természetes kiválasztással” kerülnek pozícióba, aszerint, hogy ki mennyit dolgozik. A tagok nem szavaznak tehát személyükről, ugyanakkor állítása szerint Budapestnek sincs beleszólása ebbe (egy másik interjúalanyunk viszont azt állította, a vezetőket Budapestről nevezik ki).
Maximalisták A budapesti „központtal” is nagyjából hasonló a helyzet: néha kérnek tanácsot ugyan, hiszen ők „jóval tapasztaltabbak”, azonban az erdélyieknek senki nem mondja meg, hogy mit csináljanak. „Nem félünk, hogy elveszítjük a támogatást, szponzorációt”.
Elnökként Szőcs nem emlékszik arra, hogy valamikor leállított volna egy akciót azért, mert túl radikálisnak ítélte. Sőt, utólag általában nincsenek megelégedve egy-egy fellépéssel, sokszor hangzik el, hogy keményebben is kiállhattak volna. „Maximalisták vagyunk” – jegyzi meg az elnök.
Szőcs úgy látja, az erdélyi HVIM a szervezés időszakát éli. Egyre többen vannak jelen a rendezvényeiken, és bár a sejtek a maguk útját járják, ezek az utak „sokszor keresztezik egymást” más szervezetekkel.
Orosz kapcsolat
Bár őket „békésebbnek” tartják, azért jó kapcsolatot ápolnak az EMI-vel, egymás rendezvényeit támogatják, sőt, Kézdivásárhelyen össze is dolgoznak. A HVIM a Jobbikkal is szoros kapcsolatban áll, annak ellenére, hogy a HVIM elutasítja a politikai eszközöket.
Az erdélyi HVIM tavaly télen a Moldovai Köztársaságban járt tapasztalatcserén: a Mişcarea Naţional Democrată (MND) nevű, moldáv oroszpárti szervezettel találkoztak. Az MND egyébként viszonozta is a látogatást: a Magyar Szigeten vakációztak, az elnökük interjút is adott a Barikádnak.
A találkozónak idén is lesz folytatása, alakul a testvérszervezeti viszony. Szőcs szerint ezúttal egy oroszországi szervezet is jelen lesz a megbeszéléseken. „Kíváncsiak arra, hogyan építettük fel ezt a szervezetet, akarnak tőlünk tanulni” – mondta, hozzátéve: „az EU a székelységnek jót nem hozott. Putyin előtt le a kalappal, az oroszokra számíthatunk”.
„A szervezés időszakát éljük. Kapcsolatokat építünk, ápolunk, és majd ha kell, lépünk is” – így Szőcs.
Egyébként nemrég posztoltak a HVIM Erdély Facebook-oldalára egy, „Hazafias kiállás Oroszország mellett” című közleményt. Az orosz szerveren működő Deres TV-n publikált anyag szerint „Erdélyi hazafiak juttatak el szerkesztőségünkbe két képet, és egy rövid üzenetet. A nyugati liberális eszmékkel szemben, az igazság jegyében, kiállunk a szabadságukért harcoló orosz emberek mellet! Igenis kijelentjük, hogy Kárpátalja nem Ukrajna, Székelyföld nem Románia! Szabadságharcosokká kell válnunk és harcolnunk kell a függetlenségünkért, Kelet lándzsahegyeként!” A közlemény mellett két fotó is található, maszkos, fegyveres férfiak állnak körül egy Székelyföld függetlenségét kérő bannert. Két oldalt az orosz és a székely zászló látható.
Marosvásárhelyen „a tettek mezejére léptek”
Az elnök az erdélyi HVIM sikeres akciójának nevezte a március 10-i autonómia-tüntetést Marosvásárhelyen. A több ezer fős, békés tüntetésen a radikálisok dulakodni kezdtek a csendőrökkel, miközben azt skandálták: „Székelyföld nem Románia!” és „Idegenek, menjetek haza!”.
(Képaláírás: HVIM-esek csapnak össze a csendőrökkel Marosvásárhelyen, 2014 március 10-én. A szervezet kilenc tagja összesen mintegy 1,5 millió forintnyi büntetést kapott.)
A tüntetés után néhány nappal a Terrorizmus és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyosztály (DIICOT) vizsgálatot indított a Jobbik több aktivistája ellen „alkotmányos rend felforgatása” gyanújával. A Belügyminisztérium akkor kiadott közleménye szerint nemzetbiztonság és közrend veszélyeztetése miatt kitiltottak az országból több, Magyar Gárdához, Betyársereghez, Jobbikhoz és HVIM-hez köthető magyar állampolgárt.
Azóta a kitiltottak neveit is ismerjük: ők Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője, Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője (a HVIM volt vezetője), Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöke, valamint Mikola Béla, az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakaszának vezetője, aki egyébként évek óta Marosvásárhelyen él.
Nem ez az első eset, amikor magyarországi radikálist tiltanak ki az országból: például 2013. októberében a román hatóságok a határról visszafordították Toroczkai László HVIM-elnököt.
Egyre több a névtelen támogató
A HVIM egyébként nem utolsósorban azért vállalja a konfrontációt, mert ettől remélik, hogy Székelyföld autonómiája napirenden marad. „Ha nem lettünk volna, a román médiában egy 10-15 másodperces tudósítással elintézték volna. Így egész Románia erről beszélt” – ecsetelte.
A HVIM-nek Erdélyben nincsen jogi személyisége, ellenben Szőcs Zoltán az elnöke a Szent László Serege Egyesületnek. Ez az egyesület gyűjti például a 2%-os felajánlásokat, hogy aztán ebből a pénzből a HVIM-mel közös rendezvényeket szervezzen. Ez az egyesület békésebb rendezvényeket, például gyermektáborokat is szervez.
A HVIM-nek egyébként egyre több támogatója van – állítja Szőcs. Ők helyi vállalkozók, magánszemélyek, akik politikai okok miatt nem vállalják fel az identitásukat.
Székely Szigetből családi nap
A HVIM a Magyar Sziget mintájára 2009 óta szervez saját nyári tábort, a Székely Szigetet. A rendezvény néhány évig a Kézdivásárhely és Nyergestető között található Katrosában, a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ ügykezelésébe tartozó, katrosai Erdős Vidéki Iskola (EVITA) táborban lett megszervezve. Az oktatási központ igazgatója azonban 2013-ban közölte, az országos botrány miatt nem tudja felvállalni a tábort.
Tavaly így a Székely Sziget – Családi Nap 2013 néven a kézdivásárhelyi sportcsarnokban lett megszervezve az éves rendezvény, ahol többek között Zagyva György Gyula tartott előadást „Nemzeti ellenállás” címmel.
Szőcs egyébként tömegrendezvény helyett nyugodtabb, családiasabb táborként képzeli el a Székely Szigetet ezúttal Erdővidéken, Baróton. Nem lesznek koncertek, ehelyett tábortűz, gitár várja a látogatókat. A korábbi kiadásokon ugyanis sokan voltak, akik kizárólag a buli kedvéért látogattak el a táborba. „Sokan csak a zenekarok miatt jöttek, leitták magukat, nem tanultak semmit” – így Szőcs.
Egy elszámolási vita után egyébként 2010-ben kivált a Székely Sziget egyik szervezője, és megalapította a Székely Félszigetet. A Székely Pajzs Egyesület által szervezett rendezvénynek nem lett folytatása.
A belépés nem egyszerű
A HVIM iránt érdeklődő fiatalok mintegy 60 százaléka bírja ki az egyéves próbaidőt. Szőcs szerint a jelentkezőket a helyi sejt elnökéhez irányítják, aki egy évig figyeli a jelöltet. Mindenkinek kell valamilyen sportot űzni, ugyanakkor megvizsgálják, ki miben jó, milyen szerepben lehet használni a mozgalomban.
„Van, aki fizikailag erős, viszont nem tud beszélni. Mások inkább írni tudnak. Mindenki számára megtaláljuk a megfelelő szerepet, azonban a legfontosabb az, hogy ennek belülről kell jönnie. Enélkül nem lehet” – így az elnök.
(A cikksorozat eredetileg az Atlatszo.hu-n jelent meg. A cikksorozat következő részében a a Jobbik erdélyi tagszervezetei mellett bemutatjuk a Székely Gárdát is.) Transindex.ro

2014. július 23.
Csibi Barnán keresztül járatnák le az önrendelkezést
A szélsőséges megnyilvánulásai – többek között az 1848-49-es forradalom idején számos erdélyi magyar civil meggyilkolásáért felelős Avram Iancu jelképes felakasztása – miatt hírhedt egykori csíkszeredai adóellenőr, Csibi Barna személyén keresztül próbálja összemosni a Székelyföld autonómiájáért zajló küzdelmet és a délkelet-ukrajnai eseményeket a Rise Project című, magát tényfeltáró portálként jellemző román orgánum.
A portál szerint Csibi jelenleg zömmel Kárpátalján tartózkodik, ahol az ottani magyar közösség autonómiájáért küzd.
A Rise Project a maláj utasszállító gép lezuhanását követően kereste meg Csibit, aki Skype-interjút adott a portálnak. Csibi ebben arról beszél: egyedül Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatja a valós önrendelkezési törekvéseket, erre példaként Donyeck és Luhanszk esetét hozta fel, ahol a szakadárok önálló népköztársaságokat kiáltottak ki, Putyin pedig a Nyugattal ellentétben támogatja őket, mivel fenntartja: ugyanaz a helyzet állt elő, mint Koszovóban.
Az ennek kapcsán feltett kérdésre úgy válaszolt: Oroszország „stratégiai okokból” a Székelyföld önrendelkezését is támogatja, hiszen a székelyek ugyanúgy önrendelkezést akarnak, mint a donyeckiek. Szerinte az orosz média jóvoltából az orosz közvélemény jól tájékozott a székely önrendelkezési törekvések, és az azok ellen irányuló román hatósági akciók tekintetében.
„Oroszország szövetségeseket keres a Székelyföldön” – állította Csibi, aki szerint akár már nagyon rövid időn belül létrejöhet az önálló Székelyföld.
A Rise Project „tájékozottságát” jól mutatja, hogy egy másik, Csibiről szóló anyagban arról írnak: az általa megalakítani kívánt Székely Gárda mintájául szolgáló Magyar Gárda szellemi vezetői között ott van Wass Albert és Horthy Miklós egykori kormányzó is.
Balogh Levente, Székelyhon.ro

2014. július 25.
Ha jön Orbán
Idén is sok magyarországi politikus neve szerepel a műsorokban. Közülük többen már meg is érkeztek, és holnapra Orbán Viktort is várják.
Pedig Băsescu tavaly azt üzente, hogy az volt az utolsó év, amikor „a teljes (magyarországi) politikai elit pofátlanul lófrálhatott Hargita és Kovászna megyében. Ami sok, az sok, és többé nem fordulhat elő”. Ha most mégis beengedik őket Romániába, azt jelenti, időközben megtanultak rendesen viselkedni, és megígérték Băsescunak, hogy nem fognak pofátlankodni, miként tavaly. Ugyanakkor elnökünk azt is kilátásba helyezte, hogy megvizsgálják Tőkés László EP-képviselő „román állampolgári” viselkedését. A vizsgálatok jó eredménnyel járhattak, mert ő is szerepel a holnapi tusványosi előadók között.
Egy finom fenyítés viszont most is elhangzott a hargitai prefektus részéről, de ő csak a törvények betartására szólította fel a hargitai fenyves erdő aljában tanyázó táborok szervezőit. Ha áthágják a törvényeket – szóla keresetlen szavakkal –, akkor ő keresettel fordul az illetékes állami szervekhez. Az előadók és a hozzászólók bizonyosan egyeztettek az illetékes román állami szervekkel arról, hová mehetnek és mit beszélhetnek, miként az nálunk régen szokásos volt, és még ma is ildomos – Észak-Koreában. Nem tudni, hogy a vendégek és a vendéglátók a saját maguk által megírt és az államelnöki hivatal által cenzúrázott beszédeket mondják el, olvassák fel, vagy a cenzorok által írottakat lesznek kénytelenek elszavalni. Vajon ellenkező esetben a hozzászólókat helyben lefogják, és a csíkszeredai vagy feketehalmi börtönbe kísérik? Ha meg az előre gyártott és kezükbe adott szöveget olvassák fel, akkor Tőkés László olyasmiket fog hangoztatni, hogy a kisebbségi ügy belügy, és Magyarországnak, a magyar politikusoknak, valamint az Európai Uniónak semmi köze a romániai kisebbségekhez. Különben is, Románia példásan megoldotta a nemzeti kisebbségek gondjait, különös tekintettel a magyarokra. Szóba sem jöhet az, ami tavaly szóba került, hogy Magyarország védhatalmi státust gyakorolhatna az erdélyi magyarság felett. Aztán azt is kérné, nehogy autonómiát adjanak nekünk, mert Európában ez elfogadhatatlan, elavult létformája a kisebbségeknek, amely akadályozza, hogy egyesült erővel, nemzetiségtől függetlenül dolgozzunk drága hazánk, Románia felvirágoztatásán. Orbán Viktornak követelnie kellene: a román alkotmányt akként módosítsák, hogy az elnököt ne csak két mandátumra, hanem többre lehessen megválasztani. Esetleg korlátlan számúra. Majd ezután javasolnia kell – miként 2009-ben a tusványosi táborban –, hogy az idei államfőválasztáson a pecsétet, természetesen, Băsescura üsse mindenki. Megemlítheti, hogy semmi köze az itt élő magyarokhoz, és semmiképp nem támogatja az itteniek autonómiatörekvését. Ezenkívül el kell ismernie, hogy nem ismeri el Székelyföld létezését.
Amennyiben nem hajlandó felvállalni, hogy mindezt elmondja, a légköri viszonyokra hivatkozva nem szabad engedni, hogy repülőgéppel vagy helikopterrel beléphessen Románia légterébe. Ha mégis láthatóan jó idő lenne, azzal az ürüggyel lehet megtéríteni, hogy Băsescu nyilvános megnyilvánulásai miatt – mivel nagyon bírálja Putyint – most az ukrajnai orosz szeparatisták igen haragszanak Romániára, és azzal fenyegetőznek, hogy minden, Románia légterébe betérő repülőalkalmatosságot úgy lelőnek, mint a maláj utasszállítót.
Ha ezek ellenére mégis megpróbálkozna más járművel erre járni, egyszerűen persona non gratának kell nyilvánítani, és meg kell téríteni a határtól.
Kuti János,
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. július 28.
Orbán Viktor új államrendet hirdetett Tusványoson
A magyar kormányfő szerint az új államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Orbán Viktor erről szombaton Tusnádfürdőn beszélt, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén. A miniszterelnök e kijelentése váltotta ki a baloldali ellenzéki pártok bírálatát, míg a Jobbik azt kifogásolta, hogy a magyarság ügye hiányzott a beszédből.
A liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell – foglalt állást a kormányfő, aki szerint a korábbi liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont, nem védte meg az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az "adósrabszolgaságtól". A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell – fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve, hogy ilyen értelemben a Magyarországon épített új állam egy nem liberális állam.
A kormányfő egyúttal azon álláspontjának is hangot adott, miszerint a jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait, ebben a pillanatban sikertelenségre van ítélve, amin változtatni kell. A kormányfő beszédében bírálta azokat a "fizetett politikai aktivistákat", akik civileknek tüntetve fel magukat, külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni Magyarországon.
A Jobbik szerint a magyarság ügyéről kellett volna szólnia Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédének. Novák Előd, a párt alelnöke azt mondta: a munkaalapú állammal egyetértenek, viszont attól tartanak, hogy Orbán Viktor ezalatt mást ért. Hozzátette: olyan rendszerre van szükség, ami sikerre tudja vinni Magyarországot, ez pedig nem a liberalizmus, annak az ideje szerintük is lejárt.
Az MSZP elnöke szerint az az állam, amely nem a szabadság köré szerveződik, előbb vagy utóbb kilép a demokrácia keretei közül. Tóbiás József a kormányfő beszédére reagálva közölte: szélesebb, erősebb, külső és belső kontrollokkal működő demokráciára van szükség. Az ellenzéki pártelnök úgy értékelte, hogy a miniszterelnök tusnádfürdői beszédével kilépett az európai és a magyar polgári demokráciák értékrendszeréből.
Az LMP szerint nem Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelésével van vitatkoznivalójuk, hanem a következtetésekkel. Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke rámutatott: fő vitájuk abban van, hogy az LMP szerint a liberális demokráciának nem a közmunkaalapú társadalom vagy a "rabszolgatartás" az alternatívája, hanem a részvételi demokrácia. Az ellenzéki politikus a szembenézést is hiányolta a kormányfő előadásából.
Az Együtt-PM szerint megdöbbentő beszédet mondott a miniszterelnök, aki "Putyint majmolja". A szövetség álláspontja szerint "Orbán Viktor miniszterelnök mai beszédével azonban nem a liberális demokráciának áldozott le, hanem magának a demokráciának". Véleményük szerint az állam már nem minden magyar állama, nem mindenkit képvisel, csak a kedvezményezettek szűk körét.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök lényegében azt hirdette meg, hogy a szabadságra épülő demokráciával szemben "egy fasiszta, szabadságot lebontó államszervezés" a követendő példa. Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt elnökségi tagja úgy fogalmazott: a miniszterelnök "sajnos vagy elmeháborodott, és/vagy hazaáruló".
A liberálisok szerint a kormányfő beszédében új államrendet hirdetett, megtámadta mindazt, ami a demokrácia alapja. Az ellenzéki párt értékelése szerint Orbán Viktor hivatalosan is bejelentette, hogy "vége hazánkban a demokráciának", azt a munkaalapú állam váltja fel.
Népújság (Marosvásárhely)

Tisztelet, diplomácia
Miközben Orbán Viktor Tusnádfürdőn fölvázolta, hogyan látja leküzdhetőnek a gazdasági válság következményeit, a magyar–román viszonyt érintő kérdésben is fontos, diplomatikusan csomagolt, de kemény bírálatot fogalmazott meg Bukaresttel szemben, amikor arról beszélt: miközben a magyar vezetők tisztelettel beszéltek a román népről és vezetőiről, román részről ez nem mindig volt így.
Egyébként azt majd csak az utókor tudja eldönteni, helyes következtetés volt-e a válságot a jóléti, liberális állam korának végeként értelmezni, és az illiberális, munkaalapú állam korát meghirdetni. Mindenesetre legalább megpróbált valamilyen koherens rendszert fölvázolni.
Bár a balliberális ellenzék már fasizmust és putyinizmust kiált, azért érdemes megjegyezni: az illiberális nem antiliberális, a kifejezés úgy értelmezhető, hogy az állam megpróbálja elejét venni annak, hogy mindenben, bármilyen korlátozás nélkül a tőke érdekei diktáljanak a polgárok rovására. Az alapvető emberi szabadságjogok korlátozása természetesen elfogadhatatlan lenne, de nehéz elhinni, hogy ettől egy EU-tagállamban tartani kellene.
Ami a magyar–román viszonyt illeti: Magyarország a legmagasabb, kormányfői és kormányfő-helyettesi szinten bírálta Romániát. Bár Cristian Diaconescu volt román külügyminiszter Orbán nyilatkozata kapcsán úgy vélte, a magyar politikusok voltak azok, akik nem adták meg a kellő tiszteletet a románoknak, elég csak Titus Corlăţean román külügyminiszter nyilatkozatát felidézni, amelyben a trianoni diktátumot üdvözölte. Mivel ismert tény, hogy a magyarok a diktátumot nemzeti tragédiának tekintik, annak méltatása semmiképp sem a magyarok iránti tisztelet jele, inkább a primitív és ostoba provokáció kategóriájába sorolnánk.
Semjén Zsolt kormányfőhelyettes is bírálólag szólt Romániáról, amikor megjegyezte: az EU-ban nincs precedens arra, hogy egy nemzeti közösséget korlátozzanak szimbólumai használatában. A probléma gyökerét tehát konstatálták, de a vitás kérdések rendezéséig még sok van, és nem a magyar félen múlik, hogy a felek végre megpróbáljanak olyan megoldást találni, amely mind a romániai magyar közösség, mind Magyarország, mind Románia számára elfogadható.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Az Együtt-PM az EB-hez fordul Orbán tusványosi beszéde miatt
Az Együtt-PM Szövetség az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn mondott beszéde miatt, segítséget kérve a független civil szervezetek „üldöztetése”, így „Magyarország putyinizálódása miatt”.
Karácsony Gergely és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM Szövetség társelnökei az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményükben az írták: a szövetség „nem fogja hagyni, hogy Orbán Viktor putyini bábállamot csináljon” Magyarországból.
„Minden eszközzel, minden eddiginél keményebben fogunk küzdeni, hogy felépítsük a rendszert elutasító ellenállást, megdöntsük az Orbán-uralmat, és helyreállítsuk a jogállamot Magyarországon” – fogalmaztak.
Az Együtt-PM szerint Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn mondott beszédével „valami eltört”, mert a kormányfő most mondta ki először nyilvánosan, hogy „fel kívánja számolni a magyar demokráciát, és helyette egy oligarchikus államszervezet kialakítását tűzi ki célul, melynek példája a putyini Oroszország”.
Székelyhon.ro

2014. július 30.
Liberális jajveszékelés
Mintha legalábbis katonai diktatúrát vezettek volna be Magyarországon, oly hévvel esett neki a magyarországi balliberális oldal Orbán Viktornak Tusnádfürdőn elmondott beszéde miatt.
Temetik a demokráciát, a jogállamot, az ország putyinizálódásáról beszélnek, az egyik baloldali pártocska, az Együtt PM Brüsszelnek kíván árulkodni, a másik, Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója azzal riogat, hogy Orbán kivezeti Magyarországot az Európai Unióból, még tán a legvisszafogottabb az LMP, amely szerint nem a magyar miniszterelnök helyzetértékelésével van baj, sokkal inkább a következtetésekkel.
S miután a szolgálatos jajveszékelők megadták a hangot, ráállították a nehéztüzérséget a magyar miniszterelnökre: Romániától Szlovákián át Németországig jajveszékel a liberális média, ki az Európai Néppártból tiltaná ki a Fideszt, ki amiatt prüszköl, hogy meddig kell még elviselnie Brüsszelnek Orbánt. Hogy mit is mondott Orbán Viktor Tusványoson, miről szólt beszéde voltaképpen, az mindinkább háttérbe szorul, szavait összemossák, és csak azokra a megjegyzésekre összpontosítanak – például a török, kínai, orosz, indiai gazdaságra tett utalásokra –, amelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy azonmód Putyinhoz hasonlítsák.
Pedig talán nem volna fölösleges az álszent sírás-rívás helyett alaposan elemezni Orbán szavait. Akárcsak az előző években tette Tusnádfürdőn, a magyar miniszterelnök ezúttal is előadást tartott arról, hogy az ő értelmezésében milyen átalakuláson megy át a világ, milyen értékek mentén szerveződnek az államok, hol lehet Magyarország helye e mozgásban. Mondandójának központi eleme pedig nem a demokrácia tagadása, hanem a liberális államszervezési eszmék kritikája volt – azt a mondatát például nem nagyon idézik, melyben leszögezi: egy demokrácia nem szükségképpen liberális. És ha számba vesszük Európa országainak jelenlegi állapotát – a pénzügyi krízis után elhúzódó gazdasági, szociális válságot, az államok eladósodását, a fiatalok körében csúcsértékre hágó munkanélküliségi arányt, az egyre súlyosabb demográfiai problémákat –, aligha szállhatunk vitába azzal a diagnózissal, miszerint elveszíthetik versenyképességüket azok a liberális demokráciák, amelyek nem lesznek képesek megújulni.
Persze, lehetne arról vitatkozni, hogy mindezekre a problémákra megoldást nyújthat-e egy nem liberális természetű munkaalapú társadalom, amilyenről Orbán beszélt. Lehetne arról kérdezni a magyar miniszterelnököt, miben is állna ez pontosan, hogyan épülne föl, kinek hol a helye benne, lehetne más vízióval előállni – de nem, ezekről nem kíván szólni, ilyesmire nem képes a bírálók hangos tábora. Talán mert nem is az ország, a nemzet sorsa érdekli őket? Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. július 31.
A bármi történhet jövőképe
Amióta újságírói kérdésre válaszolva 1997-ben Orbán Viktor azt mondta, hogy esetleges jövőbeli közméltósági státusától függetlenül mindig jelen lesz Tusványoson, nem telt el év, hogy a tusnádi katlanban elmondott, többségükben emlékezetesnek nyilvánítható beszédei ne keltettek volna erőteljes reakcióhullámokat. Nyilván inkább így, hiszen önmagát minősíti az a politikusi megszólalás, amely másnap már a kutyát sem érdekli. Nem volt másként ezúttal sem. Az illiberális állam- és gazdaságberendezkedés vízióját felvázoló, de talán inkább a liberalizmus működésképtelen elemeit egyértelműen szalonképtelenné nyilvánító beszéd „putyinizálása” önmagában címkézés. Arról árulkodik, hogy elkövetőit a legkisebb elemző késztetés sem vezérelte, igyekezetük megrekedt szavak és fogalmak környezetükből való kiragadásánál.
Érvényes ez „a jövőben bármi megtörténhet” első látásra valóban civilnek tűnő megállapításra is. Ha a gazdasági sarokszámok „törvényen” kívül helyezése kétségkívül hiba is lenne – bár mindenhatóságuk oszlopát erősen megrogyasztotta a pénzügyi világlufi 2008-as kipukkadása –, ez a bármi mégsem tekinthető üres szólamnak alakuló, helyezkedő, önmagát kereső világunkban. Aminek értelmezése terjedhet a riasztó tanácstalanságtól a legmerészebb álmokat is befogadó jövőképig. Csak világnézet, optimizmus, hit kérdése, melyik irányból közelítünk hozzá.
A romániai magyarság tekintetében ugyanis kénytelen-kelletlen eljutottunk néhány olyan felismeréshez, amelyek alapvetően meghatározhatják a jövőnket. A Babeş–Bolyai után a MOGYE ügyében egyre inkább járhatatlannak tűnik az RMDSZ által folyamatosan kátyúzott út, ezért aztán ma már nemcsak hangmentesen zárt szobákban hangzik el a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés rendszerének újragombolása anyaországi segítséggel. A többség által minden bizonnyal hasonlóképpen üdvözlendő lépés lenne az is, ha magyar szolgáltatók is megjelennének a közeljövőben liberalizálandó hazai egészségügyi piacon. Azaz itt az ideje, hogy gyakorlati biztonságnövelő intézkedések is társuljanak a diplomáciai erőfeszítésekhez.
Talán ennek jelentőségét vélik érteni az RMDSZ azon, Tusványoson jelenlevő székelyföldi vezetői is, akikre most kígyót-békát kiabálnak, és halaszthatatlan megfegyelmezésüket követelik a gyógyíthatatlanul liberális véleménymondók. Akik magyarországi társaikhoz hasonlóan már-már „jószolgálatot” tesznek azzal, hogy képzett cserkész módjára igyekeznek átsegíteni a túloldalra – vagy ezen az oldalon tartani? – gyengébben látó polgártársaikat.
Azok akarata ellenére. És bármi áron.
Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. augusztus 1.
Irányadó hatalmak
Ha valaki Orbán Viktor tusványosi beszédét követően autokráciát, putyinizmust, sőt, akár fasizmust emleget, javaslom, a miheztartás végett egyszer olvassa el a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetőjének, George Maior igazgatónak a napokbeli interjúját. Már eleve furcsának tűnhet, hogy egy hírszerző szolgálat vezetője kiáll a nyilvánosság elé, s aktuálpolitikai kérdésekben megnyilatkozik, fel is merülhet a kérdés, hogy egy nyugat-európai fejlett demokráciában hogyan reagálná le ezt a közvélemény és a kormányzat, de Románia, mint tudjuk, igencsak sajátos országa ennek az uniónak. Van viszont egy határ, amelyet ebben a sajátos, furcsa országban sem szabadna áthágjanak az érintettek. Az Európai Unióban teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy állami hivatal vezetője – mert a SRI végeredményben egy, költségvetésből, azaz mindannyiunk adójából finanszírozott, végrehajtó jellegű állami intézmény, amely a polgárok szolgálatában kellene legyen – szabjon meg politikai irányvonalakat egy ország számára. Egy „titkosszolga” nem mondhatja meg, hogy egy adott ország polgárai hogyan, milyen államigazgatási formában, milyen berendezkedésben képzelhetik el az életüket, ezt egyes egyedül az illető ország polgárai dönthetik el közvetlenül vagy akár közvetett formában, demokratikus módon. Ez volna az elv: a gyakorlatban George Maior kendőzés nélkül kijelenti: azon vannak, hogy „ne lehessen kierőszakolni területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak (Magyarországnak) ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul”.
Érdemes megfigyelni, mi minden érhető tetten ebben a, talán túlkapásnak, kommunikációs bakinak is minősíthető nyilatkozatban. A SRI igazgatója jogot formál arra, hogy elemezze, milyen politikát folytat Magyarország, hogy mit jelent a területi autonómia, s hogy ez javallott-e az itteni polgárok számára. A válasz szerinte nyilván: nem. A Maior kijelentéseire reagáló magyar nyilatkozatok, beleértve az RMDSZ nagy öregjeit, Borbély Lászlót és Verestóy Attilát, nagyon is helyesen mutatnak rá, hogy demokráciában a titkosszolgálat vezetőjének nem lehet dolga a különböző politikai törekvések minősítése, civilizált országokban a titkosszolgálatok nem szólhatnak bele a politikai döntésekbe. El tudom képzelni azonban, hogy Maior fejében meg sem fordult, hogy ő most ezzel politikai döntésekbe szól bele. Ő a román (nemzet)államra való veszélyként fogja fel az autonomista törekvéseket, olyan veszélyként, amelyek ellen a titkosszolgálat közbe kell lépjen s meg kell védje tőlük Romániát.
Azt már csak hab a tortán, hogy Maior immár politológussá válva mindezt azzal indokolja, hogy szerinte nincsen már helye „a 19. századi nacionalizmuson alapuló nemzeti büszkeség” újjáélesztésének – s ezért védi a SRI a román nemzetállamot.
Látni kell azonban azt is, hogy az autonómiára és a magyar nemzetpolitikára utaló rész az Adevărul elektronikus változatának adott videointerjújában csak egy lábjegyzet. A SRI-igazgató sokkal mélyebb értelemben vett stratégiai kérdésekben fogalmazott meg előtte véleményt és mutatott irányt: az igazságszolgáltatás függetlenségéről, a politikum milyenségéről, az ország energiapolitikájáról, a Németországgal való stratégiai viszonyról, az Oroszországgal való párbeszédről úgy tettek fel neki kérdéseket és ő úgy válaszolt rájuk, mintha ő volna az államelnök vagy legalább a miniszterelnök.
Amíg Orbán Viktor miniszterelnökként Tusnádfürdőn alapjában egy politológiai jellegű előadást tartott a jelenkori társadalmak kihívásairól és értékeiről, addig Bukarestben a titkosszolgálat vezetője szabta meg, hogy merre haladhat az ország, s hogyan élhetnek polgárai. S még Romániát tartja a nemzetközi közösség egy liberális demokráciának
Rédai Attila, Székelyhon.ro

2014. augusztus 6.
A szankciók és az orosz kisebbségek
A hidegháború vége óta nem látott mértékben durvult el – az ukrán válság és a maláj gép lelövése miatt – Oroszország és az Európai Unió, illetve az Egyesült Államok viszonya.
Az EU-nagykövetek ugyanis komoly szankciókról döntöttek: a nyugati hitelfelvétel tilalma finanszírozási problémákat okozhat, de mélyebb sebet üthet az orosz gazdaságon az olajipari technológiák nyugati exportjának leállítása is. Az orosz energiaipar most olyan fázisba jutott, hogy lépnie kellene, tengeri fúrásokba kezdeni vagy a földgáz cseppfolyósításának irányába elmozdulni. Az oroszoknak erre nincs saját technológiájuk, ezért szükségük van a nyugatira, a műszaki tudásra, más országból pedig – például Kínából – nem tudják beszerezni. Az orosz válaszlépések is körvonalazódnak, a moszkvai fogyasztóvédelem beperelte a McDonald’s gyorsétteremláncot, a lengyel zöldségek importját pedig a minőségbiztosítási tanúsítványokkal kapcsolatos problémák miatt augusztustól megtiltották.
A nagy kérdés, persze, hogy betartják-e a nagy nyugati, főként német és francia cégek a tilalmat, hiszen csak a hadiipar esetében több tízmilliárd eurós beruházásokról van szó. Az augusztus 1-je előtt megkötött szerződésekre a szankciók nem vonatkoznak, a berlini kormány ennek ellenére visszavonta egy nagy német cég engedélyét, amely már megkezdte Nyizsnij Novgorod térségében egy modern lövészeti központ építését. Ez a felszín, kérdéses, hogy a látványos és durva szankciók elérik-e a kívánt hatást, és egyáltalán mi lenne az? Oroszország jobb belátásra térítése? A Nyugat a kilencvenes évek eleje, a Szovjetunió, a sátán birodalma gyors, „mesebeli” szétesése után nem számolt azzal, hogy a volt szovjet tagállamokba hozzávetőleg 30 millió orosz rekedt! Vagy több? A népszámlálási adatok nyilván torzítanak és pontatlanok, de ettől a tény még tény marad. Az erősödő putyini Oroszországnak lépnie kellett, Európa legnagyobb számú kisebbsége némely volt tagországban igen mostoha körülmények között él. A hihetetlen nyomor mellett éppen ez áll az ukrán polgárháború hátterében: a kijevi „forradalom” után felálló új ukrán kormány éppen a nyelvtörvénnyel kezdte tevékenységét, mintha ki akarták volna provokálni mindazt, ami azóta történt, s még történni fog.
Mert, ami beindult, nehéz megállítani, s ezzel eljutottunk a mai európai kisebbségvédelem gyenge pontjához, a közösségi jogokhoz, amelyekkel a liberális jogfelfogás nem nagyon tud mit kezdeni. Gazdasági szankciókat hozni mindenesetre könnyebb, ám ezek nemhogy megoldanák, inkább elmélyítik a válságot.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. augusztus 7.
A nyergestetői csoda
Azért azt sajnálhatjuk, hogy nincs Romániában olyan hangos és agilis baloldal, az emberi jogokért, a demokráciáért, a jogállamiságért olyan eszeveszettül aggódó társaság, mint Magyarországon.
Pedig csudajó dolgunk lenne, egyszeriben minden gondunk megoldódna, nem kellene mindenféle eszközzel jogsértéseink ellen harcolnunk, mint most. A világsajtó csak rólunk cikkezne, és ha valamilyen csoda folytán valamely román párt kilátásba helyezné jogaink csorbulását, Európa és a világ nagyurai azonnal aggódva ráncolnák homlokukat, mindenféle szankciókkal fenyegetnék a bukaresti kormányt, nem kellene nekünk Strasbourgtól Brüsszelig felszólalnunk, Luxemburgban pereskednünk. Csak hát nincs nálunk ilyen hangos és agilis balliberális tábor, a demokráciáért, a jogállamiságért, a szólásszabadságért eszeveszettül aggódó társaság – így aztán csend van és rend és liberális demokrácia. Senkinek nem sérti a fülét, hogy az ország – amúgy baloldali – miniszterelnöke azzal indította a hivatalosan még el sem kezdődött elnökválasztási kampányt, hogy a hivatalosan még nem is jelölt Klaus Iohannis orra alá dörgölte: ő bizony román és ortodox. Értsd: nem holmi tisztátalan, lutheránus vallású szász ivadék, aki gyanús származása folytán tán még idegen érdeket is szolgálhat. De az sem ütötte ki a biztosítékot – sem itthon, sem a putyinizálódásra oly módfelett érzékennyé vált nyugati elit köreiben –, hogy a titkosszolgálat vezetője nyíltan beismerte: az intézmény beavatkozik a politikai életbe, feladatának tekinti a területi autonómia megakadályozását. Mit nekünk hatalmi ágak szétválasztása, jogállamiság! Nagyúri flanc, örüljünk, hogy adólejeinkből ily éberen őrködik fölöttünk, liberális demokráciánk és tiszteletben tartott kisebbségi jogaink fölött a titkosszolgálat.
Persze, ha lenne is nálunk ily hangos és agilis tábor, akkor sem tehetné szóvá ezen csekélységeket – hisz elfedi mindezt a kiváló együttműködés, mely lám, a Victoria-palotában is mindennap megvalósul, és a békés együttélés szelleme, amely valósággal belengi e tájat. Legutóbb éppen a Nyergestetőre szállt alá, és ímhol csodák történtek: együtt valának mindannyian, románok és magyarok egy akarattal, nyelveken szólt a miniszterelnök – magyarul is köszöntötte a résztvevőket –, a székely zászló pedig ott loboghatott szabadon. Mint minden magára valamit is adó liberális demokráciában. Ahol azért beperelik ám a lobogókat kitűző önkormányzatokat, és leszedetik a jelképeket, mert mindennek van határa. A liberális demokráciának is.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. augusztus 11.
Miért félnénk a győzelemtől?
Tusványos idén is hozta önmagát. Az Olt és a magas fenyők társaságában zajlott rendezvény a politikától a pénzkultúrán át a színészetig széles témaválasztékkal fogadta az érdeklődőket.
A nyári tábort szimbolizáló rövidnadrágos politika nagyszerű lehetőséget biztosított a kötetlen beszélgetésekre és a problematikus kérdések megvitatására. Persze ez nem mindig hozott áttörést, de akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, kivétel nélkül élvezték a résztvevők bizalmát, megbecsülését. A hetedik alkalommal jelen lévő Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a találkozó kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy „önmagunk előtt elszámoljunk”.
A Tusványosra jellemző baráti légkört méltatta Dinu Zamfirescu is, aki javasolta, hogy a helyszín ölelje fel a magyar–román, a magyar–magyar, és román–román párbeszédet egyaránt. A bukaresti Horea Rusu Alapítvány alelnökének konstruktív gondolata nem új, és a megvalósítása eddig sem a szervezőkön múlott.
A magyar–román párbeszéd vonatkozásában most is ott tartunk, hogy néhány kivételtől eltekintve a román politikum elzárkózik a párbeszédtől. A sovinizmus otthon van Romániában, ezért a hangadók számára eretnek a nyitott gondolat, és vörös posztó a magyar igény. A román vezetők és véleményformálók ma sem értik, hogy az általuk preferált és népszerűsített „magyargyűlölő, tehát jó román” hagyomány mérgező és ártalmas az országnak (ennek egyik áldozata az a tíz éve Tusnádra költözött vonatjegyárusnő, aki a magyar városka állomásán még csak nem is köszön magyarul).
Sabin Gherman kolozsvári újságíró a ’89 előtti időket idézve „egy magyarra” hivatkozva azt állította, hogy Ceauşescu-diktatúra idején a szegénység nem tett különbséget az etnikumok között. Ez a szemlélet is alapvetően téves, hiszen az etnikai alapú diszkrimináció a kommunista rendszer alatt is virult (persze lehettek kivételek, mondjuk a besúgók).
Erről szól a történelem és a személyes tapasztalatok, a napvilágra került szekus iratok és a téma nemzetközileg elismert kutatói egyaránt, akik Románia kapcsán nacionalista kommunizmusról beszélnek. Az igazságban érdekelt román honfitársainknak mindenképpen az volna az érdekük, hogy az önáltatást kerülendő, ne a számukra kedves értelmezésekkel írassák a történelmüket. Mint ahogy a megbélyegzett, többletterhet cipelő magyaroknak is, hogy a harag és megszokás csábításainak ellenállva felnőjenek elhivatásukhoz.
Vörös utca
A tusnádfürdői szabadegyetem sikerességét jelzi, hogy a résztvevők száma minden eddigi csúcsot megdöntött. Albert Tibor polgármester szerint amíg az első tábor programja két ívpapír volt, addig az idén ez hatvan oldalt és huszonöt előadósátrat tett ki. A nagy érdeklődés mutatja, hogy a magyar, román és külföldi politikusok vagy szakemberek – angol, katalán, olasz, finn – részvételével zajló találkozóra komoly igény van.
Az összképhez azonban a hiány is hozzátartozik. A bukaresti RMDSZ-vezetők szokásuk szerint idén is elkerülték a népi párbeszéd nyári központját. Nem szép gesztus. Hasonlóan jártak el magyarországi barátaik is, a Bajnai–Gyurcsány-vonal képviselői. Távolmaradásukat nem lehet ellenzékiséggel vagy „orbánozással” indokolni. Nonszensz. Az ellenzéki Schiffer András, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője például a saját tapasztalatára hivatkozva mondta, hogy a balliberális sajtó állításaival ellentétben Tusványoson hihetetlenül nyitott volt a közönség minden gondolatra.
Hozzáteszem, akik nem értettek vele egyet, azok is barátilag tekintettek rá, amiért eljött, és magával hozta gondolatait, melyeket közvetlenül megosztott az erdélyiekkel. Jelzésértékű nyilatkozat egy olyan ellenzékitől, aki maga is elhatárolódott Gyurcsányéktól. Nem csoda, hogy őbenne is az elhivatását komolyan vevő személyt tisztelhetjük, akárcsak a szövetség néhány jelen lévő erdélyi képviselőjében – mint Antal Árpád, Tamás Sándor, Borboly Csaba vagy Ráduly Róbert.
Bízzunk benne, hogy a „minden a hatalom” filozófia mentén kormányzó bukaresti magyar vezetés ráébred, hogy hibás úton jár. És felismerik, hogy nemcsak a filozófiájuk súlytalan, hanem a kis lépésekről szóló stratégiájuk is. Az önkritika nagy lépésekkel való elkerülése oda vezetett, hogy már a román nacionalizmust kiszolgáló politikájukat méltató románok is nyíltan prostituáltaknak nevezik őket. Mi értelme hát a látszatok erőltetésének, a hasznos munkát is maga alá temető könnyelműség további promoválásának? Szégyent hoztak a magyarságra, ezért a párt radikális megújulásra szorul. Ezt várja el a felelősségérzet és a jóérzés.
Ha pedig Erdélyben még nem is, de Magyarországon már megtörtént a váltás. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Nyugat-mímelő érdekkörök csődbe viszik a népet és az országot, a „minden a hatalom” előtt hódoló balliberális opportunizmus megbukott. Ezért kerültek 2014-ben ismét padlóra az RMDSZ – erdélyi magyarok ellen úszító – budapesti barátai. Ha nem így lett volna, akkor ma Magyarország romokban heverne. De hála Istennek a magyarok az utolsó utáni pillanatban felismerték a veszélyt. Az ország levetette a nyakára kötött hurkot, és megpróbálja behozni óriási veszteségeit.
A felelősök tükörbenézése azonban elmaradt. Ehelyett félrevezető trükkökkel ágálnak a csődvonatot nehéz küzdelmek árán megfordító kormány ellen. Sokak szerint ez oda vezethető vissza, hogy mindig is a posztkolonialisták helytartója tisztségre pályáztak. Ezért uralkodik rajtuk a frusztráltság és felettük a programszerű rettegésre, társadalmi feszültségkeltésre utasító ukáz.
De mi más várható azoktól, akik a szúnyogot megszűrik, és a tevét elnyelik? Akik éveken át komótosan elemezgettek, miközben az ország a szakadékba rohant, majd mikor a helyzet javulni kezdett, ortodox hozzáértőkként gyűltek vissza a Júdás-kupiba, hogy klienseik gyönyörűségére világriogató kórusba szerveződjenek. Nem csoda, ha az ilyenek – legyenek Budapesten, Kolozsváron vagy Bukarestben – elkerülik Tusványost. A maguk képe szerint sajátítják ki a demokrácia fogalmát, amit aztán erkölcsi fogalomként népszerűsítenek, a liberalizmust pedig fontosabbnak tartják a szabadságnál.
Ha nem az emberek megtévesztéséről volna szó, akkor szellemi tevékenységük kabarétéma is lehetne. Tudományuk ugyanis kimerül annak felismerésében, hogy a keresztény értékeket becsülő munkatársadalom nácizmushoz vezet, a magyar miniszterelnök pedig összemosható „Putyin cárral”. Elavult nemzetállamiságról papolnak, miközben ugyanúgy összekeverik a nemzet szolgálatát a nacionalizmussal, mint nyugati és bukaresti klienseik az erényt a prostitúcióval.
Ez a könnyelműség Szodoma és Gomora (egyik neve: a „nyitott” társadalom), a szabadosság őshazájának szellemét hivatott legitimizálni. Mert a szodomizmus egyik alappillére a szabadosságot szabadságként értelmező liberalizmus. Ebből csinálnak ma politikát az önjelölt világmegváltók. Nekünk, „2010 utáni” magyaroknak – akárcsak az európaiaknak – erre nincs szükségünk. Mert sudár fenyveserdőt szeretnénk a gyermekeinkre hagyni, nem álszent magyarázatokkal fedett kopasz dombot.
Közvetíteni az emberit
Ennél ezerszer több figyelmet érdemel David Campanale-nak, a BBC újságírójának üzenete. Campanale nagyra értékeli azt az „emberit”, ami a ’89-es rendszerváltás után az itteni magyarok közt fogadta. Állítása szerint Angliában ez már akkor eltűnőfélben volt. Ezért arra buzdít minket, Kelet-Közép-Európa polgárait, hogy az eddigieken változtatva közvetítsük mi az emberi, keresztény értékeket az értékvesztett Nyugatnak.
Szép üzenet. De az elhíváshoz fel kell nőni. És tudatosítani magunkban az ágyas-szellemiség feladásának imperatívuszát, a közösségeinket szodomizáló folyamat megfordításának szükségességét. Mert a portáinkat senki sem sepri ki helyettünk. Az igaz élet úgysem onnan érkezik, ahol a fenntarthatatlan mesterséges fenntartása zajlik, és a tolerancia jegyében megbélyegzik a másságot. Váltsunk hát, mert nincs miért féljünk. Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)

2014. szeptember 15.
Félreértelmezett nemzetállam
Nemrég jelent meg a Népszabadságban egy elemzés Markó Béla tollából, melyben az RMDSZ volt elnöke bírálja a „tusványosi” nemzetállamot, és figyelmen kívül hagyja a magyar miniszterelnök keresztény szemléletű javaslatát.
Több mint egy hónappal a magyar kormányfő tusványosi beszéde után befolyásos nyugati és nyugat-baráti körökben továbbra is az üzenet hiteltelenítésén munkálkodnak. Egyesek ellenzéki forrásokra hagyatkozva ítélkeznek, mások nem értik vagy manipulatív módon értelmezik Orbán Viktor üzenetét. A Süddeutsche Zeitung például azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy számára a sikerek fontosabbak az emberi jogoknál. A Die Zeit szerint „nem szeretne több külföldit megtűrni az országában”. A balliberális ellenzék pedig azt hangoztatja, hogy nemet mondott a szabadságra, és bejelentette, Magyarországon vége a demokráciának.
Hasonló színvonalú vélemények jelentek meg az RMDSZ-közeli Maszol.ro hírportálon is, ahol Ágoston Hugó szerint Orbán bevallottan zsarnok, Magyarországon pedig győzött az elnyomó állam. A sor folytatható, a hagyományosan „magyarbarát” román sajtót természetesen említeni sem érdemes. A globalizmus elsőségét hirdető kritikusok többsége az európai alapértékek, a demokrácia és a szabadság védelmezőjeként lép fel.
Csakhogy Orbán Viktor is demokráciában és szabadságban gondolkodik, s az emberi alapértékeket promoválja. De akkor miért ez az olthatatlan vágy a vádaskodásra és a rágalmazásra, van-e valamilyen különbség a két szemlélet között?
Elvileg nincs. Mert az európai alapértékek egyben emberi alapértékek is. Csakhogy a gyakorlat mást mutat. Mégpedig azt, hogy a befolyásos pozíciókkal rendelkező transzatlanti szélsőbal politikai alapon kisajátította magának az „európai alapértékek” kifejezést. Ezért igencsak zavarja őket, ha valaki nem az ő szemléletük szerint értelmezi a világot.1 Ők az emberiség önjelölt megmentői, akik szalonképes kiválóságokként birtokolják a spanyolviaszt, összekeverik a nemzetit a nacionalistával, a tekintélyt a diktatúrával, a szabadságot a szabadossággal és magukat Istennel. Nem tűrik a keresztény szellemiséget a hatalomban, Orbánt pedig az állítólag vallásos nacionalizmust promováló Putyin diktátorhoz hasonlítják.
Szerintük a magyar miniszterelnök eltér a személyes jogok, a tolerancia, a kozmopolitizmus és az internacionalizmus korszerű nyugati értékeitől, vagy ellentétesen viszonyul hozzájuk. Ezért a tusványosi beszéd nyomán többen is felszólították az Európai Bizottságot, hogy azonnal foganatosítson intézkedéseket Magyarország ellen, az Európai Néppárt pedig zárja ki soraiból a Fideszt.
Marx istenítése, keresztényellenesség
Ebbe a képbe illeszkedik Markó Béla elemzése is, mely A nemzetállam: rémálom címen látott nemrég napvilágot.2 Az elemzésben az RMDSZ korábbi vezetője a nemzetállam hiteltelenítésére tesz kísérletet. Elképzelésének alátámasztásához a 89-es idők szellemiségét használja fel, melyet azonban a saját elképzelésének megfelelően értelmez: „1989 végén (…) semmilyen nemzetállamban nem akartunk élni. Világosan tudtuk, hogy nem elég a kommunista államot felszámolni, a nemzetállamot is meg kell szüntetni. Mára az egyik talán sikerült, a másik még nem egészen.”
Erre csak azt tudom mondani, hogy amióta én a ’89-es véres eseményeket Temesváron személyesen átéltem, most hallok először olyat, hogy ’89 végén nem akartunk volna nemzetállamban élni. Igaz, a dákoromán származás elmélete is valamivel később (több mint másfél évezreddel...) született. Markó összekeverhette ’89 végét a 90-es évekkel, vagy a nemzetállamot a románistenítő propagandával. Bárhogy is van, félrevezető összemosni a demagógiát vagy ’89 szellemiségét a nemzetállam fogalmával.
Egy nemzetállamot lehet működtetni akár darwini fajelmélet alapon is. Nem beszélve „Marx isten” tudományos elveiről, az önistenítő dogmatikákról vagy a keresztény normatívákról. A lényeg nem a keret, hanem a tartalom, vagy annak hiánya. Markó azonban továbbmegy és kifejti, hogy szerinte a magyarság jogai „csakis egy decentralizált, állampolgárainak és helyi közösségeinek minél nagyobb szabadságot biztosító rendszerben érvényesíthetők igazán. (...) Persze ezt nem csupán a romániai nacionálkommunizmus tapasztalata mondatja velem, hiszen a nemzetállami rémálom – igenis, Európának ebben a részében a nemzetállam: rémálom – egyáltalán nem köthető egyetlen ideológiához.”
Valóban, a román helyzet sürgős decentralizációt igényel. Reálisat, nem a Dragnea-féle változatot. Amíg a mosdóba menéshez is Bukaresttől kell engedélyt kérni, valami nagyon nem jól van. Ráadásul a központosított hatalomért való reszketés hisztérikus rohamokban tör elő, valahányszor egy magyar igény – pl. az autonómia – terítékre kerül. Kifelé meg azt halljuk, hogy a kisebbségek jogai Romániában modellértékűek...
Traian Băsescu államfőtől legalább öt alkalommal hallottam ezt az elmúlt hetekben. A magyarság képviselői pedig hallgatnak. Eszerint a részükről is minden rendben. De akkor miért nem tisztázzák ezt le nyilvánosan a magyar választók előtt? És miért volna probléma a jogok érvényesítése? És nem lehet civilizált párbeszédet folytatni a magyar igényekről anélkül, hogy gyűlöletlángba borulna a román média? Remélem, hamarosan választ kapunk ezekre a kérdésekre.
Addig is maradjunk a szállóigénél: „Romániában nincs diszkrimináció. Mint ahogy korrupció sincs.” A magyarság jogainak kivívásához első- és másodsorban helytálló képviselőkre van szükség. Nem olyanokra, akik igazság helyett a „minden a hatalom” elvét követik, tükörbe nézés helyett a rendszert hibáztatják, négyévente ígérgetnek egy sort, aztán visszatérnek kényelmes érdekeik homályába és hiába keresi őket a magyar szavazópolgár a gátakon, mert ott bizony nincsenek. Az ilyenek irányításában legyen bármilyen a rendszer, nem várható egészséges fellendülés.
Összességében tehát nem a román nemzetállam a rémálom, hanem az azzal visszaélő románok, meg a magyar képviselők, akik szavazóiktól távol, a hatalomittas bojárok nótája szerint táncolnak. És akik felelőtlen tevékenységének köszönhetően a kiszolgáltatott magyarság elsivárosodik. Ennek megoldása pedig a jelen kérdése, nem a jövőjé.
Veszélyben Európa
A nemzeti berendezkedés bűnbakként való beállítása torz értelmezésekhez vezet. Mint ahogy az is, ha humánkérdésekben különválasztjuk a Nyugatot „Európának ebben a részében”-től, azt sejtetve, hogy a Nyugat nem csak technikailag jobb, hanem emberileg is, és a megoldás majd onnan fog érkezni. Az elmúlt tíz évet tekintve valóban megköszönhetjük a nyugatnak, hogy a vadimizmus nem vadult el errefelé (de több évtized távlatából el kell ismerni, hogy Trianont is a Nyugatnak „köszönhetjük”).
Ennél viszont többre van szükség egy egészéges kultúrkörnyezethez. Való igaz, hogy a Nyugat gazdagabb, és jobban csillog. De ha az emberi alapértékek felől közelítjük meg az elmúlt évszázadot, ott bizony jól szervezett monstrumtenyészdékre bukkanunk. A kommunizmust ugyanis nyugatról exportálták „Európának ebbe a részébe”. És Hitler is Nyugaton élt. A rasszizmus meg a hatvanas évek család- és tekintélymegvető mozgalmai is ott alakultak ki, a csalódásba torkolló amerikai és európai álommal együtt.
Nem kell hát csodálkozni, ha Szodoma és Gomora kultúrája is ott szökkent szárba, megfertőzve Európát és a hadviselések nyomán demokratizált világot (nem mintha a befogadók ezért nem lennének felelősek!). Komoly szakembereikkel szöges ellentétben a Nyugat szélsőséges papjai ma sem vállalnak felelősséget semmiért.
A megújulás szükségességét kizárólag másokra értik, ők pedig a szabadosság (modern nyelven: szabadság) zászlaja alatt erőltetik mindenkire tudománycsúfoló ideológiáikat, öncélúan értelmezve a történelmet, és elavultnak bélyegezve a nemzetállamot meg a kereszténységet.3 Szemükben az igazság előtti alázat naivitás, és a „fejlődés” égisze alatt csak azt tolerálják, ami kontroll alatt van. Tipikus vitrinfigurák. Védik az európai értékeket, miközben ők hozzák a legnagyobb veszélyt Európára. Szívükben a civilizált jelszó: Heil Imperium!
Ezzel a keresztényellenes szellemiséggel harmonizál Markó Béla szemlélete. Különben nem valószínű, hogy beállt volna a globális kérdések megoldását és a liberális szabadosságot mindenek fölé helyezők kórusába (Tavares-jelentés támogatása, Gyurcsány–Bajnai-barátság, nemzetfóbia, Kempinski), ahol részrehajló magyarázatokkal riogatnak egy olyan szemlélettel szemben, mely a demokrácia jegyében a nemzeti érdekek védelmét tekinti prioritásnak és az európai alapértékekkel összhangban a kereszténységet, a szabadságot és az emberi jogok értékeit a jövendő pilléreinek.
A magyar út
Orbán Viktor miniszterelnök kizár minden ideológiába öltöztetett áltudást, mivel azok feleslegesen degradálják a rendszert. Ezért Tusványoson a „mindent szabad, ami a másik szabadságát nem sérti” liberális szervezőelv helyett az időtálló bibliai törvényt, az „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd másokkal”-t javasolta. Ezzel verte ki a biztosítékot a szalonképes álszentek táborában. Holott ez egy keresztény-konform, praktikus javaslat. Az meg külön üdvözlendő, hogy vele rezonál a magyar kormány eddigi munkája.
Ha csak a legújabbakat említjük: elindult a Sorsok Háza projekt és a zsidó szervezetekkel való baráti együttműködés, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter pedig felkérte Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatóját, hogy több évtizedes közösségszervező tapasztalatait felhasználva adjon tanácsokat a miniszterelnökségnek.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint 2010 óta ez a kormány volt a térség legerősebb bástyája a jobboldali szélsőségességgel szemben, s az Európai Unióban a legkitartóbb erőfeszítéseket tette a roma kisebbség megsegítésére. Ezekről szólnak a tények és a visszajelzések. De nem azoktól, akikről Louis Kovacs a The Washington Postban azt írja, hogy mások szemében a szálkát is, a magukéban a gerendát sem látják meg. Az ilyenek megfeledkeznek róla, hogy „Magyarország sikeresen megvédte új alkotmányát a megalapozatlan és bizarr bírálatokkal szemben”, Orbán miniszterelnök pedig „egyszer sem dicsérte a diktatórikus rezsimeket” (Luca Volontè olasz kereszténydemokrata politikus). Lehet hát nyugodtan nemzetállamban gondolkodni. Aki ezt elveti, akaratlanul is helyt ad a torz értelmezéseknek.
Ezektől óvott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, mikor arra figyelmeztetett, hogy a román alkotmánnyal kapcsolatos tévhitek makacsul visszatérnek a közbeszédbe – többek közt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke által. Ezen tévhitek szerint a jelenlegi román alkotmányos keretek közt lehetetlen a területi autonómia (megint a „nemzetállam”...). Izsák szerint a Székelyföld autonómiája nem ellentétes Románia alkotmányával.
Az igazi problémát tehát a félrevezetések és tévhitek, a román visszaélések és a gátakról hiányzó magyar képviselők jelentik. A romániai magyar politika kétségtelenül megújulásra szorul. Meddő megnyilvánulások, kereszténymegvető cinizmus, balliberális utódnevelés és nemzetállamokkal való szórakozások helyett az egészséges alapértékeket promoválva kellene dolgozni a gátakon. Minél előbb, annál jobb. Erdélyi magyaroknak, Romániának és Európának egyaránt.
Jegyzetek: 1 Ez a gyakorlat igen veszélyes az Unióra nézve. Mert a nyugati véleményformálók is könnyen tévednek. Marxnak, Hitlernek és Ceauşescunak is tapsoltak, miközben azok kisajátították maguknak az igazságot. Aztán jött a meglepetés.
2 Markó Béla tavaly ősszel is írt egy elemzést, a szintén balliberális HVG-be. Ebben a Rui Tavares-jelentés elfogadása mellett állt ki.
3 Nem csoda, hogy olyan botrányos háttéréletű nő, mint Corina Creţu, magas pozícióba kerülhetett az Európai Bizottságban.
Lőrinczi Loránd
Kiegészítés: Az említett elemzés: Markó Béla: A nemzetállam: rémálom, Népszabadság, 2014 augusztus 29.

2014. szeptember 22.
Össztűz az RMDSZ autonómiatervezetére
Román politikusok és elemzők szinte kivétel nélkül bírálták és elutasították az RMDSZ által csütörtökön közvitára bocsátott, a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezetet. Beigazolódott tehát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jóslata, miszerint heves, olykor hisztérikus viták fogják övezni a statútumot.
Victor Ponta kormányfő, az RMDSZ-szel koalícióban lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken leszögezte, nem támogatja a Hargita, Kovászna és Maros megyei településeket magába foglaló, többségében magyarok lakta autonóm régió kialakítását, a kezdeményezést pedig a novemberi államfőválasztáson induló Kelemen kampányfogásának nevezte.
A miniszterelnök az Adevărul napilap online kiadásának adott interjúban elmondta: a kezdeményezők is tudják, hogy sem a PSD, sem a többi román párt nem támogatja a statútumot. „Nem szabad elindulni olyan lejtőn, amely viszályt, széthúzást eredményez. Támogatom a decentralizációt, azt, hogy a helyi választottak több hatáskört kapjanak, de van egy határ, amit egyetlen román párt sem lép túl" – jelentette ki Ponta, aki a székely autonómiával szembeni érvként sorakoztatta fel Nagyszeben német nemzetiségű polgármesterének hasonlóképpen elutasító álláspontját is.
Klaus Johannis, az ellenzéki román jobboldal államfőjelöltje még a törvénytervezet közzététele előtt egyértelművé tette, nem ért egyet azzal, hogy etnikai alapon húzzák meg valamely régió határait. Johannis hozzátette, az országnak szüksége van a régiók kialakítására, ám ezt szerinte közigazgatási, az érintett entitások gazdasági fejlődését szolgáló szempontok alapján kell végrehajtani.
Mircea Geoană PSD-s szenátor, volt külügyminiszter úgy nyilatkozott, „méltánytalan, irreális és elfogadhatatlan" az RMDSZ célja, az autonómia hangoztatásával pedig elszigetelődését kockáztatja az alakulat a román és a nemzetközi politikai színtéren egyaránt.
Ciprian Dobre Maros megyei tanácselnök primitívnek, kabaréba illőnek, Horia Grama, a román kormánypárt Kovászna megyei elnöke pedig alkotmányellenesnek nevezte a dokumentumot, amelyet meggyőződésük szerint nem fog elfogadni a bukaresti parlament.
Dorin Florea, a statútumban a székely autonóm régió központjának javasolt Marosvásárhely demokrata polgármestere azzal vádolta az RMDSZ vezetőit, hogy az elmúlt húsz évben csak gyűlöletet szítottak románok és magyarok között, és a szerinte alkotmány- és Európa-ellenes tervezettel is ezt folytatják.
Párttársa, Vasile Blaga, a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke kijelentette: a kezdeményezés szélsőséges nézőpontot tükröz, és ugyanannyi önrendelkezés jár a székelyföldi megyéknek, mint a Kárpátokon túli régióknak. Monica Macovei volt igazságügy-miniszter – aki korábban úgy vélekedett: az RMDSZ Oroszország érdekeit szolgálja a magyar önrendelkezés erőltetésével – ugyancsak az államfőválasztási kampánynak tudta be a törvénytervezet közzétételét, amely szerinte politikai válságot gerjeszthet Romániában.
Az ország szétszabdalásával kísérletező, szeparatista akciónak nevezte a tervezetet a nemrég a PSD-ből éppen az RMDSZ-szel való közös kormányzás miatti tiltakozásként kilépett Bogdan Diaconu parlamenti képviselő. Az Egyesült Románia néven pártot alapított, szélsőségesen magyarellenes politikus az európai szeparatista mozgalmakat, Orbán Viktor magyar kormányfőt és Vlagyimir Putyin orosz elnököt láttatta a kezdeményezés mögött, amely miatt szerinte be kellene tiltani az RMDSZ-t.
Még a mértéktartó, higgadt elemzők is kitámadták az RMDSZ-t a statútum miatt, amelynek közzétételét a bukaresti média a skóciai elszakadási törekvésekkel, a függetlenségről rendezett népszavazással hozta összefüggésbe.
Ion Cristoiu, az Evenimentul Zilei napilap publicistája szerint az autonómia tematizálásával a magyar alakulat szavazatokra vadászik, és egyetlen célja a hatalmon maradás. Alexandru Cumpănaşu politikai elemző provokációnak nevezte a törvénytervezetet, amelynek kidolgozásával az RMDSZ szerinte bevonult a szélsőséges pártok sorába.
Nem aratott osztatlan sikert a dokumentum az erdélyi magyar politikusok körében sem. Tőkés László európai parlamenti képviselő és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke pénteken közös nyilatkozatában azzal vádolta az RMDSZ-t és elnökét, hogy a háromszintű autonómiaprogram világos megjelenítése helyett annak törvényi kerete megteremtését egy távoli és kétséges új alkotmány elfogadásához köti. Ezáltal szerintük az alakulat veszélybe sodorja az autonómia körüli közösségi konszenzust és az autonómiamozgalomban való cselekvő részvétel szándékát.
Kiss Előd-Gergely, Rostás Szabolcs

2014. október 13.
A hétvége hírei
Moldovával való egyesülésért tüntettek
Háromezren vonultak fel tegnap Bukarestben, kérték Moldova Köztársaság egyesülését Romániával. A szervezők felszólították az államelnök-jelölteket, hogy ezt a kérdést is vegyék be célkitűzéseik közé.
A tüntetés résztvevői nemzetiszínű zászlókat lobogtattak és Nagyrománia újjászületésére célzó jelszavakat skandáltak, köztük olyanokat is, melyekkel Oroszországnak üzentek, például: „ne feledd, Besszarábia nem a tied”. A tüntetésen felolvastak egy kiáltványt is, melyet elküldenek az államelnöknek, a kormánynak és a parlamentnek, illetve a novemberi elnökválasztáson megméretkező 14 jelöltnek. A szervezők azt is kijelentették, hogy felkérik Moldova Köztársaság
Berényi: ne riogassanak az autonómiával
Nem kell állandóan riogatni az autonómiával, az ugyanis nem jelenti Szlovákia határainak megváltoztatását – idézte Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökének kijelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szombaton. A felvidéki magyar párt elnöke erről a szlovák hírügynökség internetes portáljának, a teraz.sk-nak – a Szlovákiában novemberben tartandó helyhatósági választások kapcsán – adott videointerjúban beszélt. „Még egyszer megismétlem, és ha kell, még százszor is elmondom, hogy elismerjük Szlovákia területi egységét” – válaszolt Berényi József az MKP autonómiatörekvéseit firtató kérdésre. A politikus ezzel arra utalt, hogy Szlovákiában a közvélemény gyakran az ország egy területi egységének kiválásával azonosítja az autonómia létrehozásának fogalmát. Ennek megfigyelők szerint részben az az oka, hogy a szlovák politikai szóhasználatban gyakori a két fogalom szándékos vagy véletlen összemosása.
Visszavonják az orosz csapatokat
Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására visszavonják az orosz katonai egységeket az Ukrajnával határos délnyugat-oroszországi Rosztovi területről – jelentette az Eho Moszkvi rádió vasárnap. Előzőleg, szombaton Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter arról tett jelentést az államfőnek, aki egyben az orosz fegyveres erők főparancsnoka is, hogy befejeződött a Déli Katonai Körzetben nyáron elkezdett hadgyakorlat. Az államfő utasítása nyomán mintegy 17 600 katona tér vissza állandó állomáshelyére. Az ukrajnai válság, valamint a délkelet-ukrajnai szakadárok és az ukrán hatalom fegyveres konfliktusának kiéleződése idején Moszkvában először április 24-én jelentették be, hogy a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban hadgyakorlat kezdődött. A NATO tisztségviselőinek becslése szerint Moszkva mintegy 40 ezer katonát vezényelt az ukrán határhoz. Alig egy hónap elteltével, május 20-án az orosz védelmi tárca arról tájékoztatott, hogy az orosz katonai egységek parancsot kaptak: térjenek vissza állandó állomáshelyükre az ukrán határ közeléből, mintegy 20 ezer katona azonban az Ukrajnával szomszédos délnyugat-oroszországi területen maradt. Kijev és a nyugati államok azzal vádolják Moszkvát, hogy fegyverekkel támogatja a délkelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, és augusztusban katonákat is küldött segítségükre. A Kreml tagadta a vádakat.
Fél éven belül lesz ebola elleni oltóanyag?
Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag az ebolavírus ellen – jelentette a Lenta.ru orosz hírportál tegnap. Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter ezt a Rosszija 1 állami televízió szombat esti adásának nyilatkozta. Azt mondta, hogy vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak. Az egyiket, amely inaktivált vírustörzsből készült, már klinikai kipróbálásnak vetették alá. A másik kettő úgynevezett genetikailag módosított vakcina. Szkvorcova szerint azért kell körülbelül fél év az oltóanyag kidolgozására, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak esetleges káros hatását. Az orosz egészségügyi miniszter közölte, hogy Oroszország lakosságának nem kell tartania az ebolavírus elterjedésétől. Elmondta azt is, hogy a veszélyes fertőző betegségnek az országban való megjelenése ellen május óta tesznek lépéseket, július óta járványvédelmi intézkedéseket vezettek be.
Farkas Réka

2014. október 27.
Antal Árpád: nemzetbiztonsági kockázat Romániában magyarnak lenni
Az amerikaiak által kezdeményezett román-magyar etnikumközi párbeszédek tartalmáról, annak kulisszatitkairól, folytatásáról beszélt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hétfőn.
A háromszéki és a sepsiszentgyörgyi RMDSZ vezetői bemutatták mindazt az anyagot, amelyet megfogalmaztak, valamint amelyet a korábban szervezett találkozón tárgyaltak az Egyesült Államokban bejegyzett Project on Ethnic Relations (PER) jogvédő szervezet vezetőivel. Tamás Sándor elárulta, hogy ezek alkalmával az amerikaiak kétkedtek abban, hogy azok a magyar kisebbséget érintő problémák, amelyet a meghívott romániai magyar politikusok felvázoltak, valóban széles körű társadalmi réteg igényeit tükrözik. Kitért arra is, hogy az Allen Kassoff, a PER visszavonult vezetője részvételével néhány hete szervezett beszélgetés is egy lépés volt az irányban, hogy bebizonyítsák ennek ellenkezőjét.
A magyar kisebbséget érintő problémák románok és amerikaiak előtt
Antal Árpád elmondta, egy előkészítő megbeszélés, továbbá két találkozó is lezajlott az amerikai PER vezetőivel tavasszal. Ezeken az eseményeken Hargita, Kovászna és Maros megyéből érkeztek magyar politikusok, valamint – egy kivételével – a román parlamenti pártok képviselői is jelen voltak. A polgármester elárulta, hogy az amerikaiak kezdeményezték ezeket a találkozókat, ők is keresték, illetve hívták meg az általuk kiválasztott politikusokat. Az első találkozón magyar kisebbség problémáit abból az érvényben levő kijelentésből kiindulva mutatták be, miszerint Székelyföld nem létezik, majd ezt történelmi eseményekkel, tényekkel cáfolták.
Kihangsúlyozták azt is, hogy bár a román-magyarok együttműködése mindkét fél számára jelent előnyöket, mégis 1993-ban, a Neptun-ügy alkalmával is amerikai, azaz külső szervezésre volt szükség, hogy egyfajta párbeszéd létrejöjjön a két közösség közt. Ezzel kapcsolatban Antal kifejtette, az azt követő időszakban igen, de gyakorlatilag 2007 óta nincsenek nagy közös projektek, hozzáfűzve, hogy tapasztalataik alapján a kisebbségi jogok szélesítését illetően azóta nem is történtek előrelépések. „Székelyföld gazdasági bojkott alatt állt, hiszen nincs autópálya, amely érintené, nincsenek nagy állami intézmények, a nagy vállalkozások Bukarestben fizetik az adót, továbbá az igazságszolgáltatást is folyamatosan arra használják, hogy a kisebbségi jogokat visszaszorítsák, példaként felhozva a zászlópereket” – fejtette ki a városvezető.
„Nemzetbiztonsági kockázat Romániában magyarnak lenni”
„Romániában aki magyarnak születik nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen minden magyar úgy ébred fel, hogy ő valamilyen negatív hatással van az országra. Így tekint a román állam minden magyarra, akikre csak akkor van szükség, ha olimpiai érmet szereznek a román zászló alatt” – jelentette ki Antal Árpád, aki hozzátette, az amerikai vezetőknek elmondták a székelység csupán annyit akar, amelyhez hasonlót az Európai Unió területén már megvalósítottak, ezeket pedig az amerikaiaknak is felsorolták.
A találkozókon hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Székelyföld zászlóját sosem a román helyére, hanem mellé tűzték ki, ugyanakkor beszéltek arról is, hogy milyen jogokat biztosítanának a románság számára a régióban: a románokat érintő kérdések eldöntésében szabad kezet kapnának, valamint teljes körű kulturális autonómia. Antal Árpád arra is kitért, hogy a Pénzügyminisztérium adatai alapján országos átlag fölött fizet be a Hargita, Kovászna és Maros megye a költségvetésbe. Így ezek nem eltartott megyékként vannak nyilvántartva, a jelenlegi regionális felosztás azonban hátrányt jelent a régiónak – magyarázta a városvezető.
Jegyzőkönyv „kiigazítás” és határidő a kisebbségi kérdések megoldására
A második találkozó egyik témája az elsőn készült jegyzőkönyv volt, ehhez fűztek hozzá megjegyzéseket. Antal Árpád elárulta, abban úgy jelent meg, hogy Románia pozitív modellnek számít a kisebbségi kérdések kezelését illetően, ezzel azonban nem értettek egyet. A PER vezetői az első megbeszélésen ugyanakkor nevetségesnek, és két héten belül megoldódó problémának látták a székely zászlók használatát érintő problémákat, így ezt érintve elmondták: nem oldódott meg, a perek folytatódnak, bár a polgármester hozzátette, nem érkezett komoly érv arra, hogy miért nem tűzhetik ki a lobogót.
Az Székely Nemzeti Tanács, továbbá az RMDSZ által elkészített autonómia statútumról is beszéltek, ugyanakkor a magyar politikusok ismét hangsúlyozták, hogy nem szeparatizmust szeretnének megvalósítani Székelyföldön. Moldova példájával élve pedig bemutatták, mi a különbség a szakadár és autonóm mozgalmak között. Határidőt is megszabtak a romániai magyar kisebbségi problémák megoldásának, Antal megjegyezte, 2018-ban lesz száz éve, hogy Erdély Romániához került, illetve száz éve annak, hogy az ígéreteket nem tartották be. „Ez határidő is egyben, amin belül ezeket a problémákat meg kell oldani, mert száz év hosszú idő, ez idő alatt pedig négy nemzet élete volt nehéz ebben az országban” – tette hozzá a városvezető.
Több érdekcsoport számára is fontos a régió
A geopolitikai helyzetet értelmezve Antal kifejtette, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke odafigyel és támogatja az erdélyi magyarság akaratát, ugyanakkor beszélt Vlagyimir Putyin oroszországi kormányfőről is. Mint magyarázta Putyin Kelet-Közép európai befolyását próbálja erősíteni, míg a terület jelen pillanatban geopolitikai szempontból több érdekcsoport által is fontos régiónak tekinthető. Oroszország külpolitikájában a kisebbségi jogokra hivatkozva próbálja átszervezni a világot, Székelyföldtől pedig akkor lehet távol tartani, ha az itt élők megkapják, amit akarnak, mivel akkor nem tudják felhasználni terveikhez a román-magyar konfliktust – zárta gondolatmenetét Antal Árpád.
Tamás Sándor arról beszélt, hogy a következő találkozó előreláthatólag februárban lesz, ugyanakkor javasolták, hogy ezt Sepsiszentgyörgyön szervezzék meg, valamint nyilvános fórum megtartását is kezdeményeznék, utóbbit az Európai Unión belüli regionális nyelvhasználat kérdésében. Mint magyarázta ezt úgy képzelik, hogy az adott országok képviselői bemutatnák, ebben a kérdésben milyen jogszabály van érvényben, és gyakorlatban hogyan működnek azok megvalósításai.
Bencze Melinda

2014. október 28.
Az autonómia nem alku tárgya (Román-magyar egyeztetések Pojánán)
A Brassó-Pojánán amerikai közvetítéssel lezajlott román–magyar tárgyalások kulisszatitkaiba avatta be a sajtót Antal Árpád és Tamás Sándor, akik az RMDSZ képviselőetében voltak jelen a megbeszéléseken. Antal Árpád bemutatta a román és amerikai résztvevőknek készített, a székelyföldi magyarság helyzetéről szóló képes jelentéseket, de beszéltek ezek fogadtatásáról és arról is, hogy közölték: 2018, Erdély Romániához csatolásának százéves évfordulója a határidő, amíg rendezni kell az erdélyi magyarság jogos igényeinek teljesítését.
Október elején második alkalommal ültek tárgyalóasztalhoz Brassó-Pojánán a román pártok képviselői az RMDSZ küldöttségével, akár 1993-ban, ezúttal is az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) megbízottjai közvetítettek, a tárgyaláson jelen voltak az amerikai külügy és a bukaresti követség képviselői is – mondta el Tamás Sándor. A megbeszéléseknek eddig két fordulója zajlott le, ezeket egy korábbi egyeztetés előzte meg, és az amerikaiak állították össze a meghívottak listáját. Az RMDSZ részéről mind a három székelyföldi megyéből volt résztvevő, a román parlamenti pártok (Dan Diaconescu pártja kivételével) magas szinten képviselőtették magukat. A politikusokon kívül megjelent néhány szakértő, újságíró, közéleti személyiség is, őket szintén az amerikaiak hívták meg. Az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke kiemelte, azért tartották fontosnak az ott bemutatott anyagok nyilvánosságra hozatalát, mert „az elmúlt huszonöt évben kiderült: a nyilvánosság a mi ügyeinket segíti”.
Antal Árpád és munkatársai két bemutatót készítettek a találkozókra, az első igen élesen kezdődik: egy képpel, amelyen az áll románul: Székelyföld nem létezik. A Neptun utáni időszak egyik hozadékaként tálalta ezt, majd román történelmi adatokkal igazolta, hogy bizony a székelység több száz éve itt él, harcolt korábban is jogaiért. Az 1993-as hasonló tárgyalásokat (Neptun-paktum) követő időszakot úgy jellemezte, bevonták a magyarság képviselőetét a hatalomba, de ennek az is célja volt, hogy ilyen formában tartsák ellenőrzés alatt. 2007-ig Románia NATO- és EU-csatlakozása volt a román–magyar közös cél, ezek megvalósulása óta ilyen nincsen, és azóta a magyarság jogai sem bővültek – idézte fel. Felsorolta Székelyföld gondjait: a gazdasági bojkottot, az igazságszolgáltatás kisebbségellenes ítéleteit, a székely zászló körüli cirkuszokat, azt, hogy igen kicsi a magyar bírák, ügyészek, rendőrök, csendőrök aránya. Azt éreztetik velünk, aki magyarnak születik, az első pillanattól nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Képekkel illusztrálva mutatta be, mit akar a székelyföldi magyarság: a magyar is hivatalos nyelv legyen a régióban, pénzügyi és területi autonómiát, külön fejlesztési régiót a három megyének, decentralizációt, etnikai arányosságot mindenhol, az altalajkincsek kezelési jogát stb. Ismertette azt is, milyen jogokat biztosítanának a románoknak. Bemutatták a térség anyagi lehetőségeit, hogy nem igaz az, hogy eltartott lenne a három megye, s a veszteségeket, melyeket a Központi Régióba sorolás okozott. A kisebbség csak úgy tudja megvédeni magát a többség döntéseivel szemben, ha erre eszközei vannak, esetünkben ez az eszköz az autonómia – hangsúlyozták.
Az első találkozót követően minden résztvevő megkapta az amerikaiak által készített jelentést, amely sok szempontból részrehajló volt, a román álláspont hangsúlyosabban szerepelt benne – mondta el Antal Árpád. Éppen ezért a következő bemutatóanyag még élesebb lett, és számos elmaszatolt részt egyértelműsített. Központi témája az RMDSZ autonómiastatútuma volt, melyet rövid idővel azelőtt mutatott be a szövetség, s melyet eljuttattak az európai kancelláriákra és az Egyesült Államok vezetőinek is. Ez alkalommal mindenekelőtt azt igyekeztek tisztázni, hogy az autonómia nem jelent elszakadást, a székelyek nem szakadárok, ám arra is kitértek, hogy Románia nem tekinthető pozitív modellnek a kisebbségi kérdés rendezésében. Statisztikai adatokkal bizonyították, hogy a magyarok fogynak ugyan, de kisebb arányban, mint a románság: ahol többségben élnek, s számos kérdésben döntési joguk van, ott alacsonyabb a népességcsökkenés, szórványban pedig jóval nagyobb. Pozitív és negatív modelleket is vázoltak: Koszovó, Novorosszia vagy akár Katalónia a negatív példa, ahol a többség jogoktól fosztja meg a kisebbséget, arrogánsan viszonyul, ott előbb-utóbb elszabadul a pokol, ahol nyitott, megoldást keres a problémákra – lásd Skócia –, ott nem akar elszakadni a kisebbség sem. Kitértek arra is, hogy Vlagyimir Putyin befolyását erősítené az instabilitás, a megoldatlan konfliktusok neki kedveznek. Szerintük a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútuma a maximalista követelés, az RMDSZ-é pedig a kompromisszumos megoldást tartalmazza, ha nem fogadja el a román többség, akkor a radikálisokkal találja majd szembe magát.
A bemutatóanyag ismertetése után, a tárgyalások azzal a felvetéssel folytatódtak, hogy miként látja a román fél, mit lehet megoldani a következő négy évben. Voltak megértőbb és elzárkózóbb vélemények, ám a konkrét javaslatokat a februárban esedékes következő fordulóra fogalmazzák meg. Antal Árpád egyértelműsítette elvárásukat: legyen egy konkrét ütemterv, amely pont és dátumszerűen tartalmazza, mikorra, mit valósítanak meg, a részt vevő három-négy párt kössön egyezséget, hogy nem használják kampánycélokra a magyar ügyet, bármelyikük kerül hatalomra, a vállaltakat betartja. Az RMDSZ-es politikusok azt is hangsúlyozták: az RMDSZ autonómiastatútuma nem alku tárgya, annak teljes mértékű elfogadásához ragaszkodnak.

2014. december 2.
Kassof: az én ötletem volt a brassópojánai román-magyar találkozók megszervezése
A Neptun és a Neptun 2 megnevezések mind történelmileg, mind földrajzilag pontatlanok - figyelmeztet a PER egykori elnöke.
Az idén Brassópojánán lezajlott, és a sajtóban és a politikában egyaránt vihart kavaró román-magyar párbeszéd kapcsán kérdeztük a Project on Ethnic Relations (PER) egykori vezetőjét, Allen Kassofot, aki a kilencvenes években, Neptun-találkozók néven elhíresült párbeszédsorozat kezdeményezője volt, illetve a mostani találkozókon is fontos szerepet vállalt.
Kassof a megnevezésről: A Neptun és a Neptun 2 téves megnevezések. Számos találkozóra került sor az eredeti PER-párbeszédek kapcsán, ezek közül csupán kettő zajlott Neptunon, és azok sem a legfontosabb találkozók voltak. További találkozók voltak Bukarestben, Budapesten, Svájcban, és az Egyesült Államokban. Az idei találkozókra pedig Brassópojánán került sor. Ezért a Neptun vagy Neptun 2 megnevezés, a Neptungate-ről nem is beszélve, mind történelmileg, mind földrajzilag pontatlan.
Az ukrajnai háború jelentős változásokhoz vezetett a Kelet-Európán belüli geopolitikai helyzetet illetően. Téves-e közvetlen kapcsolatot feltételezni a Románia stratégiai helyzetéből adódó amerikai érdekek; a magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyin irányába tett baráti gesztusai; illetve a romániai magyarok problémái iránt tanúsított fokozódó nemzetközi érdeklődés közt?
– Az új interetnikai párbeszéd megszervezése tulajdonképpen a régióban tapasztalt fejlemények előtt kezdődött, egy teljesen önálló kezdeményezésként. Egészen pontosan 2013 februárjában keresett meg egy Brüsszelben, az Európai Bizottságnál ösztöndíjas romániai diák, aki egy disszertációt írt az EU szerepéről az 1990-es évek interetnikai problémáinak a megoldásában. Ő követte a Project on Ethnic Relations (PER) romániai tevékenységét, de le akart ellenőrizni néhány részletet. Mivel amúgy is Európában tartózkodtam, 2013 márciusában találkoztunk egy egész napos beszélgetésre. Akkor vetette fel, hogy talán szeretnék ismét Romániába látogatni annyi év távollét után, hogy megismerjem a jelenlegi helyzetet.
Végül 2014 januárjában, majd márciusában ismét megtettem ezt, amikor számos kormányzó illetve ellenzéki romániai politikai szereplővel, illetve RMDSZ-es vezetőkkel találkoztam. Többjüket ismertem már a kilencvenes évekből. Mivel azoknak az éveknek az emléke kezdett megkopni, javasoltam egy szeminárium megszervezését, amelyen az eredeti résztvevők felidézhetik tapasztalataikat és megoszthatják azokat a vezetők fiatalabb nemzedékével, illetve hogy felmérjük, érdemes-e újranyitni ezt a sikeres etnikumközi párbeszédet.
Bár a régióban azóta lezajlott külső események többletsúlyt adtak az etnikai kérdéseknek, de az eredeti hangsúly a romániai fejleményeken volt. Nem dolgozom az amerikai kormánynak, nem képviselem azt, és magánszemélyként veszek részt a kerekasztalokon, az eredeti PER tiszteletbeli elnöki minőségében.
Kié volt a találkozók ötlete, és ki a tulajdonképpeni szervezője ezeknek? Több verziót is hallottunk már erre, Viorel Hrebenciuctól a mára megszűnt PER-en át a romániai Friends of PER-ig. Ezzel együtt a találkozókon résztvevők megjegyezték: kétségtelen, hogy az “amerikaiak” (a régi PER tagjai) voltak a házigazdák, és ők vezették a beszélgetést.
– A találkozók ötlete az enyém volt. Jonathan Rickert és én állítottam össze a két brassópojánai találkozó menetrendjét, míg Larry Watts raportőrként volt jelen. A szervezési háttérmunkát – az utaztatást, helyszínt – a Friends of the Project on Ethnic Relations (FPER) romániai civil szervezet biztosította, ők állták a költségeket.
Mi volt a meghívás kritériuma ezekre a találkozókra?
– Megpróbáltuk a kormányon lévő és ellenzéki pártok minél szélesebb spektrumát bevonni, beleértve természetesen az RMDSZ-t, illetve az elnöki hivatalt. Értelemszerű, hogy az etnikai kapcsolatokról szóló érdemi párbeszédnek minél több nézőpontot kell felsorakoztatnia, mivel az előrelépés a politikai konszenzus valamilyen szintű megteremtésén múlik.
Ki képviselte az Egyesült Államokat? Voltak más nagykövetségről is megfigyelők?
– Az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének egy politikai megbízottja és az ő asszisztense vettek részt megfigyelőként az első találkozón. Más nagykövetség nem képviseltette magát. A második találkozón nem volt jelen nagykövetségi megfigyelő.
Hány találkozóra került sor eddig, és hol?
– Két találkozó volt Brassópojánán, az első júniusban, a második októberben.
Ha információim helytállóak, Larry Watts főtanácsadó volt a bukaresti PER-irodában az első Neptun-találkozókor. Ezt követően azonban távozott a PER-től, helyét Dan Pavel vette át. Mi az oka Watts mostani felbukkanásának?
– Dr. Watts mind a PER főtanácsadójaként, mind a PER bukaresti irodájának vezetőjeként komoly szerepet játszott a PER eredeti romániai párbeszédsorozatában. Ezáltal helyettesíthetetlen intézményi emlékezet birtokosa, elemzői képességeiről és a romániai etnikumközi kapcsolatok terén felhalmozott ismereteiről nem is beszélve. Az eredeti párbeszédsorozatnak három amerikai főszereplője volt: Watts, jómagam, illetve Livia Plaks, aki akkor a PER második legfontosabb beosztását töltötte be. Ő lett az utódom a PER elnöki tisztségében, miután 2005-ben visszavonultam, de 2012-ben váratlanul életét vesztette, röviddel azután, hogy a PER bezárt. Így Watts-szal ketten maradtunk a túlélő amerikai szereplői, akik emlékszünk az akkori erőfeszítésekre.
Tisztában van azzal, hogy romániai körökben Larry Watts meglehetősen ellentmondásos személyiségnek számít? Egy egyszerű Google-kereséssel is számos vele kapcsolatos vádra bukkanhatunk: állítólagos román és amerikai titkosszolgálati kapcsolatok, a Ceausescu-rezsimhez köthető múltja, kapcsolata Iliescuval, barátkozgatás romániai szélsőséges nacionalistákkal stb.
– A PER-ben betöltött szerepe mellett Watts a román kormány szaktanácsadója volt a NATO-csatlakozás felkészülési időszakában, és ebben a minőségében természetesen számos kapcsolata volt védelmi és biztonsági vezetőkkel. A szélsőséges nacionalistákkal vagy a Ceausescu-rezsimmel kapcsolatos vádakra nem is érdemes reagálni.
Ha folytatódnak a találkozók, ki lesz a moderátor? És ki fogja felvállalni a szervezést?
– Én folytatom a moderátori munkát, ha ez a résztvevőknek is megfelel. Jelenleg vizsgáljuk a szervezés legmegfelelőbb módját.
A találkozókat követően minden bizonnyal kialakított egy képet arról, hogy mi történik most Romániában a kisebbségeket illetően. Kiemelne néhány hasonlóságot vagy különbséget a kilencvenes évekhez képest?
– Amikor a kilencvenes években a PER elkezdte a munkáját, a román politikusok és az RMDSZ vezetői közt annyira hűvös volt a viszony, hogy alig álltak szóba egymással. A PER-nek hónapokig tartó munkába telt, hogy meggyőzzük őket arról, hogy egyáltalán egy asztalhoz üljenek egy komoly beszélgetésre. A legelső találkozón a magyarok azzal vádolták a románokat, hogy megpróbálják megsemmisíteni a kulturális örökségüket, míg a románok szeparatizmussal vádolták a magyarokat. Hosszas erőfeszítések és számos beszélgetés után a felek kezdték megérteni, hogy alkalmazkodniuk kell, ha egy békés közös jövőt szeretnének. Részben az akkori PER-párbeszédeknek köszönhetően a magyar vezetők már régóta beléptek a romániai politika főáramába, mint elismert koalíciós partnerek vagy ellenzéki szereplők, és ez komoly lehetőségeket biztosított számukra, hogy közösségük nézeteit és érdekeit képviseljék és eszerint cselekedjenek.
A magyaroknak és a románoknak egyaránt dicséretére válik, hogy a két oldal képes valódi kölcsönös tisztelettel beszélni ellentmondásos témákról is, akkor is, ha nem értenek egyet – mint ahogy ez az idei két találkozón is egyértelmű volt. Ez a képesség talán egyedinek számít a régióban. Természetesen ez önmagában nem oldja meg a problémákat és az nézeteltéréseket – ehhez intenzív és folyamatos párbeszédre és tárgyalásokra van szükség –, de elengedhetetlen feltétele a megoldásnak. Ebben a pillanatban túl korai megmondani, hogy az elnökválasztás eredményeit követően milyen irányba tartanak az etnikumközi kapcsolatok, de az világos, hogy az eredményes párbeszéd fenntartásához folyamatos erőfeszítésekre van szükség, ilyen vagy olyan formában.
Sipos Zoltán
Transindex.ro

2014. december 23.
"Romániában nem voltak rendszerellenes erők, amelyek átvehették volna a hatalmat"
Romániában csak egy emberségesebb kommunizmusban reménykedtek az emberek Nicolae Ceausescu diktatúrája idején, és nem voltak olyan rendszerellenes erők, amelyek készen álltak volna arra, hogy átvegyék a hatalmat – mutatott rá Mircea Dinescu költő, az 1989-es romániai forradalom egyik meghatározó alakja, aki a kommunista diktatúra megdöntésének 25. évfordulója alkalmából nyilatkozott a magyar közmédiának.
Dinescu szerint Ceausescu Romániájában a kommunizmus örök életűnek tűnt, az emberek nem bíztak radikális változásban, csak azt várták, hogy meghaljon a diktátor.
"Abban reménykedtünk, hogy nálunk is elkezdődik a peresztrojka, a glasznoszty, mint Oroszországban. Egy lazább rendszerre, egy vidámabb barakkra vágytunk, azt gondoltuk, hogy Ion Iliescu (a kommunista pártvezetés egyik kegyvesztett tagja, a későbbi államfő) lesz a következő pártfőtitkár, aki engedékenyebb lesz, talán a cenzúra sem lesz olyan szigorú, hiszen ő egy színházba járó, tanultabb ember" – emlékezett vissza a költő.
Mint mondta, akkor senki sem hitte, hogy a kommunizmust Romániában a kapitalizmus váltja majd fel, olyan fogyasztói társadalom, amelyet a pártaktivisták és a "szekusok" – a hírhedt Securitate, a kommunista politikai rendőrség tagjai – hoznak létre.
"Ők voltak az egyedüliek, akiknek pénzük is volt hozzá. Ugyanez történt Magyarországon is, Csehországban, Lengyelországban és Oroszországban, ahol az új oligarchia a régi állami vezetés második vonalából alakult ki. Ők azok a volt vállalatvezetők, a fiatal pártaktivisták, az iskolázottabb fiúk, akiket a kommunizmus idején képeztek ki arra, hogyan működik a kapitalizmus, mert diplomaták voltak, vagy kémek, mint például Putyin Németországban. És ők tudták, hogy hogyan működik az a rendszer, hazatértek a saját országukba, és gyakorlatba ültették a posztkommunista kapitalizmust" – magyarázta Dinescu.
Úgy vélekedett, Ceausescu számára végzetes volt, hogy a (Tőkés László elhurcolása ellen tiltakozó megmozdulásból rendszerellenes lázadássá terebélyesedett) temesvári népfelkelést megpróbálta vérbe fojtani, hogy a tüntetők közé lövetett.
Kifejtette: a Szabad Európa Rádióban az egész ország hallhatta a temesvári véres megtorlás idején készült, döbbenetes hatású hangfelvételt, amelyen lövöldözés és kiabálás hallatszik. Ebben a feszült hangulatban elég volt egy petárda ahhoz, hogy a Ceausescu által (a temesvári "zavargások" elítélése érdekében) összehívott nagygyűlésen a tömeg a diktátor ellen forduljon, és az egész országban kitörjön a Ceausescu-ellenes lázadás – mutatott rá Dinescu.
Arra a kérdésre, hogy hogyan került a forradalom élvonalába, Dinescu felidézte, hogy december 22-én délben a házi őrizetét felügyelő szekusok eltűntek a lakása elől, kiment az utcára, ahol Domokos Gézával, a Kriterion könyvkiadó igazgatójával találkozott, aki később a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első elnöke lett. Ő hívta fel a tüntetők figyelmét Dinescura, akinek a nevét sokan ismerték a Szabad Európa Rádióból, de nem tudták, hogy néz ki. A tömeg hatalmas lelkesedéssel fogadta, és amikor a Román Televízióhoz értek, ismert ellenállóként ő lehetett az, aki élő adásban az egész országnak tudtára adta, hogy a diktátor megszökött.
Arra a kérdésre, hogy forradalom vagy államcsíny történt-e 1989-ben Romániában, Dinescu kifejtette: a forradalom hitelességét azok az értelmiségiek kérdőjelezték meg, akik a diktatúra idején mélyen hallgattak, de Ceausescu bukása után hirtelen bátor kommunistaellenes forradalmárként jelentek meg a közvélemény előtt.
"Ez népfelkelés volt, ez világos! Csakhogy nekünk nem volt Charta 77-esünk, mint a cseheknek, nem voltak szabad szakszervezeteink, mint a lengyeleknek, vagy olyan életképes, ellenálló értelmiségünk, mint a magyaroknak (…) Nálunk nem volt, aki átvegye a vezetést Ceausescu bukása után, ezért jött a kommunista vezetőség második vonala, és ragadta magához a hatalmat. Ez történt: egy népfelkelés – mert ugye milliók vonultak akkor utcára –, majd jöttek az ügyes fiúk, akik csendben rátették a kezüket a hatalomra" – összegezte Mircea Dinescu.
Az 1950-ben született Mircea Dinescu 21 éves volt, amikor megjelent első verseskötete, amiért megkapta az írószövetség debütdíját. A ’80-as években egy irodalmi folyóirat szerkesztője volt. 1989 márciusában a francia Libération közölt egy diplomáciai postával nyugatra csempészett interjút vele, amelyben nyíltan bírálta a Ceausescu-rezsimet. A Szabad Európa Rádióban ismertetett interjú miatt elveszítette állását és házi őrizetbe helyezték. 1989. december 22-én ő jelentette be a Román Televízióban, hogy a diktátor elmenekült.
(A Mircea Dinescuval készült interjút december 22- én, tegnap este sugározta a Duna televízió a romániai forradalomról szóló műsorban.)

2015. február 2.
Románia és az ukrán válság
Bár az ukrajnai válság kialakulásának elején a bukaresti külügyminisztériumi állásfoglalásokban rendre szerepelt az Ukrajnában élő román közösségek jogainak védelme, ez mára szinte teljesen eltűnt a hivatalos kommunikációból – állapítja meg a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet alább olvasható, lapunkhoz csütörtökön eljuttatott aktuális elemzése. Az alcímek szerkesztőségünktől származnak.
Románia külpolitikájára erőteljesen rányomja bélyegét az ország stratégiai partnersége az Egyesült Államokkal, ennek megfelelően a román álláspont ellenzi az Oroszország elleni szankciók bármilyen szintű könnyítését és az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok kereteinek megváltoztatását. Az Ukrajnában élő román kisebbség jogainak védelme a konfliktus kezdetén még szerepelt a külügyminisztérumi állásfoglalásokban, mára azonban ez szinte teljesen eltűnt.
Az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese, Victoria Nuland legutóbb január közepén járt Romániában, ahol egyetlen nap alatt találkozott a román állam legfontosabb vezetőivel, köztük Klaus Johannis államfővel, Victor Ponta miniszterelnökkel és Bogdan Aurescu külügyminiszterrel is. A felek a román–amerikai stratégiai partnerség jegyében folytattak egyeztetéseket, kiemelten tárgyalva a 2015-ös év prioritásait és főbb cselekvési irányait.
A külügyminisztérium tájékoztatása nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy a román külügyminiszer és Victoria Nuland találkozóján a két ország kapcsolatainak „kivételes jellege” is a tárgyalások témáját képezte, a román fél pedig kifejezte óhaját a stratégiai partnerség kiterjesztésére és az együttműködés formáinak elmélyítésére vonatkozóan. A tárgyalásokon Victoria Nuland Romániának a régióban betöltött pozitív szerepét emelte ki és nyitottnak mutatkozott a stratégiai partnerség új területekre való kiterjesztésében.
Barátságtalan bukaresti gesztusok
Természetesen nem csupán az Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai kapcsolat határozza meg Románia álláspontját az ukrán válság kapcsán, hanem az Oroszországhoz fűződő viszony is. Az elmúlt években a román állam több magas rangú vezetője is kifejezetten barátságtalan megjegyzésekkel és gesztusokkal reagált egyes orosz állami vezetők nyilatkozataira, az is előfordult, hogy az akkor hivatalban lévő román államfő, Traian Băsescu nyíltan a „Luhanszkot és Donyecket elfoglaló terroristák partnerének” nevezte az Orosz Föderációt.
Az Oroszországgal szembeni, sokszor keményvonalasnak nevezhető román külpolitika ugyanakkor kényszerhelyzetben van, hiszen a fekete-tengeri kijárattal rendelkező országot közvetlenül érintik Oroszország lépései. Traian Băsescu államfő több esetben hangot adott abbéli nézetének, hogy Vlagyimir Putyin célja tulajdonképpen befagyott konfliktusok előidézése a Fekete-tenger övezetében.
Az egyik ilyen, már hosszú ideje befagyott konfliktus Transznisztriában, azaz a Moldovai Köztársaság többségében orosz ajkúak által lakott, kvázi szakadár övezetében van. Mivel a román politika egy elvesztett területként, a „második román államként” tekint a többségében román ajkúak által lakott Moldovai Köztáraságra, itt közvetlenül ütközik az orosz és a román érdek.
Románia energetikai helyzete a másik olyan terület, amely a román külpolitikát meghatározza az ukrán válságban elfoglalt pozíciója tekintetében: bár az orosz Gazprom 2014 végére összességében 30 százalékkal csökkentette a Romániának szánt gázszállítások volumenét, ez nem rázza meg különösen a román energiaellátást. Ennek oka, hogy a 12,5 milliárd köbméteres belső földgázfogyasztásból 11 milliárd köbmétert belső termelésből fedez az ország, csupán a különbözetet importálja Oroszországból, ezért akkor sem kellene komolyabb problémákkal szembenéznie a román energetikai rendszernek, ha a Gazprom teljesen leállítaná a szállításokat.
Románia tehát megteheti, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók egyik legerőteljesebb támogatójaként lépjen fel az Európai Unióban, nemzeti érdekei pedig szintén azt diktálják, hogy a geopolitikai felértékelődéséből származó előnyöket maximálisan megpróbálja kihasználni az Egyesült Államokkal folytatott stratégiai partnerség keretében.
Román félelem a szeparatizmustól
Érdekes azonban, hogy bár az ukrajnai válság kialakulásának elején a külügyminisztériumi állásfoglalásokban rendre szerepelt az Ukrajnában élő román közösségek jogainak védelme, ez mára szinte teljesen eltűnt a hivatalos kommunikációból, sőt a román média is alig foglalkozik a témával. A román hivatalos álláspont szerint Ukrajnában a román a harmadik legnépesebb közösség az ukrán és az orosz után, amennyiben „mesterségesen nem osztották volna meg a közösséget”.
A hivatalos adatok szerint ugyanis 151 ezer román nemzetiségű él az országban, ugyanakkor 258 ezren moldovainak vallották magukat, ezért a román értelmezésben 410 ezer román él Ukrajnában. A legnépesebb közösség a Romániával határos Csernyivci megyében él, itt 180 ezren román anyanyelvűnek számítanak, míg Kárpátalján csupán 32 ezer főt számlál a közösség.
Odesszában 724-en vallották magukat románnak, ám 123 ezren moldovainak, így a román hivatalos értelmezésben jelentős román anyanyelvű közösség él a nagyvárosban. Bár nincsenek megbízható információk az Ukrajnában élő románok és moldovaiak román állampolgársága kapcsán, a médiában keringő információk szerint a kárpátaljai románok 70 százalékának van román útlevele.
Míg tavaly februárban a román külügyminiszter kijelentette, Románia „elvárja, hogy az Ukrajnában élő román közösséget ne érjék ellenséges megnyilvánulások”, továbbá kifejezte aggodalmát a nyelvtörvény eltörlése miatt, hangsúlyozva, hogy reményei szerint az eltörölt törvényt hamarosan olyan szabályozás váltja fel, amely megfelel a nemzetközi szabványoknak, köztük a kisebbségvédelmi keretegyezménynek és európai nyelvi chartának, az ezt követő időszakban egyre ritkábban lettek a hasonló megnyilvánulások.
Sőt 2014 májusában Titus Corlăţean külügyminiszter egy kolozsvári választási rendezvényen már egyenesen arról beszélt, hogy „ami országunk keleti határainál oly drámaian történik, az ötletet, késztetést adhat az efféle szeparatista modellek terjedésére, olyan dolgokra, amelyek az ország határainak a megkérdőjelezését jelentik. Ezt nagyon komolyan mondom. Ezért Romániának erős államnak kell lennie”.
Ezzel párhuzamosan Traian Băsescu államfő is számos alkalommal hangsúlyozta a kisebbségi jogok, kiemelten a nyelvhasználat biztosításának fontosságát Ukrajnában, egyszerre azonban látványosan ez is abbamaradt. Az államfő közvetlenül Vlagyimir Putyin Transznisztriára vonatkozó, egyik tavaly áprilisi kijelentésére válaszul arról beszélt, hogy „elfogadhatatlan a nemzetközileg elismert határok megkérdőjelezése.
A kívülről generált revizionista mozgalmak közvetlenül veszélyeztetik az államok területi egységét és szuverenitását, és nem szolgálhatnak megoldásként a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelmére. Az államszervezésről, a föderális és autonomista modellek bevezetéséről szóló viták, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek állampolgárságuk szerinti állammal szembeni felforgató tevékenységekre való felbujtása közvetlen beavatkozást jelent a szuverén államok belügyeibe”.
Lekerült napirendről a kisebbségi kérdés
Legutóbb január 7-én beszélt egymással a román és az ukrán külügyminiszter telefonon a román fél kezdeményezésére. Bogdan Aurescu ekkor teljes támogatásáról biztosította Pavlo Klimkint Ukrajna területi épsége, szuverenitása és függetlensége tekintetében, továbbá kifejezte határozott álláspontját az EU Oroszország elleni szankcióinak fenntartására vonatkozóan is.
A román diplomácia vezetője bukaresti látogatásra hívta ukrán kollégáját, ugyanakkor felajánlotta Románia segítségét az országban szükséges reformok, az EU–Ukrajna társulási megállapodás alkalmazása – amelyet Románia elsőként ratifikált – tekintetében. Emellett tájékoztatta a kijevi külügyért arról, hogy Románia már ratifikálta az ukrán–román határra vonatkozó kishatár-egyezményt, és reményét fejezte ki, hogy ukrán részről is hamarosan megtörténik a ratifikáció.
A külügyminisztériumi tájékoztató végén egyetlen mondat található: „a két tárcavezető tárgyalt továbbá az ukrajnai román kisebbséget érintő kérdésekről is”.

2015. február 3.
Geoană Romániája
Mircea Geoană egykori pártvezér, külügyminiszter, sőt öt percig képzeletbeli államfő az SZDP-ből való kiűzetése után azt lépte meg, azt cselekedte, amire várni lehetett tőle és sorstársaitól: új szervezetet alapít, mely kezdeményeiben egyelőre A Mi Romániánk Platform nevet viseli, de ez csak időleges, hiszen gyorsan párt lesz belőle. Semmi akadálya ennek, itt is az alakít pártot, aki csak akar, s akinek legalább négy-öt cimborája akad, kikből kitelik a párt vezetősége. Tagság majd csak kerül, s ahogyan a romániai politikai moralitást ismerjük, lesz majd elégséges „átigazoló” parlamenti képviselő, szenátor is.
Persze, ez nem lesz elég ahhoz, hogy már most, frissiben megelőzzék eddigi édes, fölnevelő pártjukat, de talán elégséges a Ponta-uralom megszüntetéséhez. Mármint az ország kormányrúdjánál. Mert a lázadó szocdemek célja voltaképpen nem más, mint Ponta és társasága megbuktatása.
Amiért nem is lenne különösebben nagy kár, de azért mégis mosolyogtató, hogy erre Geoană csapata a jobboldallal összefogva készül. Hiába, a sértett ember bosszúvágya nem ismer határokat, s ha az még egy túlméretezett énképpel is társul, akkor pártirtó erővé válhat. Geoană esetében mindez igaz, az nem igaz viszont, amit ígér, mármint, hogy ő fogja megteremteni az igazi szociáldemokrata pártot. Mert olyan soha nem volt, nincs és nem is lesz Romániában.
Ezek a mostani gyülekezetek a legnagyobb jóindulattal is csak reformkommunista, posztkommunista csimbókoknak nevezhetőek, de közelebb járnánk az igazsághoz, ha nemes egyszerűséggel kimondanánk: zűrzavaros doktrínájú nacionalista érdekcsoportok, kiket sokkal inkább jellemez a hatalom- és a szerzésvágy, mint a társadalmi szolgálat gerjedelme. Aztán az is eléggé pikáns, hogy a nagy moszkoviták fiaiból, unokáiból most hogyan lesz elszánt brüsszelista, washingtonista, eladdig, hogy kiátkoznák e civilizált emberek közül azt, aki Vlagyimir Putyinnal egyáltalán szóba áll.
O, tempora, o, mores! – sóhajthatnánk a bölcs latinokkal, elcsodálkozván az emberek, a világ, az erkölcsök nagy színeváltozásán.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)