Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pusztai Levente
1 tétel
2014. szeptember 23.
Ami az Erdőhegyi Napok tudósításából kimaradt
II. Évkönyv, példaértékű közösségépítés
z V. Erdőhegyi Napok helyszíni tudósításából helyszűke, de főként amiatt maradtak ki bizonyos gondolatok, mert azok elütnek a gazdag, vegyes nyelvezetű kulturális programnak a hangulatától.
Mivel az Erdőhegyi Általános Iskola a második tanévét éli önálló oktatási intézményként, tanévkezdés előtt második alkalommal adták ki magyarul-románul az iskola évkönyvét. Ebben idén az elmúlt tanév több mint 40 tevékenysége kapott helyet, de belefoglalták a diákok különféle versenyeken való részvételeinek az eseményeit, a véndiákok kerek évfordulós találkozásait is, mindazokat az események, amelyek év közben a Nyugati Jelenben is napvilágot láttak. A gyermekekről, unokákról, hozzátartozókról, az iskolásokról és az óvodásokról szóló eseményeket egyetlen kötetbe foglalva, a családokhoz eljuttatva, a helybeli magyarsághoz is közelebb viszik, családtaggá teszik az iskolát is. Tehát a kezdeményezésnek igen jelentős közösségformáló, összetartó ereje van.
Ugyancsak második alkalommal szervezték meg az Erdőhegyi Napok alkalmával megnyitott néprajzi kiállítást is. Az V. osztály tantermében nyitva tartott kiállítás anyagának egy részét már a tavaly is bemutatott darabok képezték, de új elemekkel is gazdagodott, amelyeket az év során gyűjtöttek össze. Az Erdőhegy – múltunk és jelenünk kiállítás tavalyi rendezvényén főként az emberekre, az idei kiállításon látható fotókon viszont az erdőhegyi épületekre, a diákoktól és felnőttektől kapott tárgyakra, használati eszközökre került a hangsúly. A tárgyakat a rendezvény után mindenki hazavitte, hogy jövőre újra kiállíthassák. A seregszemle egyik érdekes eleme volt a régi rádió, aminek a belsejét is kitakarította a gazdája, Pusztai Levente, vagy az a járóka, amiben még Sime Judit iskolaigazgató nagyapja állt kicsi korában, de a rokka, a kendertiló és -fésű, a sziták és kenyér-szakajtók társaságában a vajköpülő is felkeltette a látogatók érdeklődését. Ugyancsak Sime Judit hozta otthonról a dédnagyapja bejegyzéseit tartalmazó naplót. Amint elmondta, a családi ereklyéket a nyilvánosságnak is megmutatni, különlegesen melengető érzés, ami jobban összekovácsolja az erdőhegyi pedagógusokat, szülőket, hozzátartozókat és diákokat.
A kiállítást ezúttal is közösségi munkával hozták össze, az Erdőhegyi Napokon használt trikók feliratát is maguk készítették, a pedagógus férjek, illetve más családtagok is bekapcsolódtak a szervezőmunkába. A pedagógus férjek által főzött bográcsos pörköltet a zsűri díjazta – mondta el az Erdőhegyi Napok rendezvényén Sime Judit iskolaigazgató.
Visszagondolva az Erdőhegyi Általános Iskola önállósodásának a három évvel ezelőtti aggodalmaira, a külön út választásának a félelmeire, jóleső érzéssel hallgattuk az önállósodás óta virágzó közösségi élet, a közösen végzett munka fölötti öröm, elégtétel történeteit, megnyilvánulásait. Éppen ezért szeretnénk hangsúlyozni: részükről a legjobb döntés volt az önállósodás, a maguk útjának a követése, amelyen az anyanyelvű iskola köré csoportosuló erdőhegyi magyarság láthatóan megerősödött, megbecsüli, élvezi a közösségi munka örömeit, sikereit. Sikertörténetük példaértékű lehet nemcsak a magyar kisközösségek, hanem a partiumi és a bánsági szórványmagyarság kulturális autonómiájának a kiépítésben is.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)
II. Évkönyv, példaértékű közösségépítés
z V. Erdőhegyi Napok helyszíni tudósításából helyszűke, de főként amiatt maradtak ki bizonyos gondolatok, mert azok elütnek a gazdag, vegyes nyelvezetű kulturális programnak a hangulatától.
Mivel az Erdőhegyi Általános Iskola a második tanévét éli önálló oktatási intézményként, tanévkezdés előtt második alkalommal adták ki magyarul-románul az iskola évkönyvét. Ebben idén az elmúlt tanév több mint 40 tevékenysége kapott helyet, de belefoglalták a diákok különféle versenyeken való részvételeinek az eseményeit, a véndiákok kerek évfordulós találkozásait is, mindazokat az események, amelyek év közben a Nyugati Jelenben is napvilágot láttak. A gyermekekről, unokákról, hozzátartozókról, az iskolásokról és az óvodásokról szóló eseményeket egyetlen kötetbe foglalva, a családokhoz eljuttatva, a helybeli magyarsághoz is közelebb viszik, családtaggá teszik az iskolát is. Tehát a kezdeményezésnek igen jelentős közösségformáló, összetartó ereje van.
Ugyancsak második alkalommal szervezték meg az Erdőhegyi Napok alkalmával megnyitott néprajzi kiállítást is. Az V. osztály tantermében nyitva tartott kiállítás anyagának egy részét már a tavaly is bemutatott darabok képezték, de új elemekkel is gazdagodott, amelyeket az év során gyűjtöttek össze. Az Erdőhegy – múltunk és jelenünk kiállítás tavalyi rendezvényén főként az emberekre, az idei kiállításon látható fotókon viszont az erdőhegyi épületekre, a diákoktól és felnőttektől kapott tárgyakra, használati eszközökre került a hangsúly. A tárgyakat a rendezvény után mindenki hazavitte, hogy jövőre újra kiállíthassák. A seregszemle egyik érdekes eleme volt a régi rádió, aminek a belsejét is kitakarította a gazdája, Pusztai Levente, vagy az a járóka, amiben még Sime Judit iskolaigazgató nagyapja állt kicsi korában, de a rokka, a kendertiló és -fésű, a sziták és kenyér-szakajtók társaságában a vajköpülő is felkeltette a látogatók érdeklődését. Ugyancsak Sime Judit hozta otthonról a dédnagyapja bejegyzéseit tartalmazó naplót. Amint elmondta, a családi ereklyéket a nyilvánosságnak is megmutatni, különlegesen melengető érzés, ami jobban összekovácsolja az erdőhegyi pedagógusokat, szülőket, hozzátartozókat és diákokat.
A kiállítást ezúttal is közösségi munkával hozták össze, az Erdőhegyi Napokon használt trikók feliratát is maguk készítették, a pedagógus férjek, illetve más családtagok is bekapcsolódtak a szervezőmunkába. A pedagógus férjek által főzött bográcsos pörköltet a zsűri díjazta – mondta el az Erdőhegyi Napok rendezvényén Sime Judit iskolaigazgató.
Visszagondolva az Erdőhegyi Általános Iskola önállósodásának a három évvel ezelőtti aggodalmaira, a külön út választásának a félelmeire, jóleső érzéssel hallgattuk az önállósodás óta virágzó közösségi élet, a közösen végzett munka fölötti öröm, elégtétel történeteit, megnyilvánulásait. Éppen ezért szeretnénk hangsúlyozni: részükről a legjobb döntés volt az önállósodás, a maguk útjának a követése, amelyen az anyanyelvű iskola köré csoportosuló erdőhegyi magyarság láthatóan megerősödött, megbecsüli, élvezi a közösségi munka örömeit, sikereit. Sikertörténetük példaértékű lehet nemcsak a magyar kisközösségek, hanem a partiumi és a bánsági szórványmagyarság kulturális autonómiájának a kiépítésben is.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)