Román világháború
Pánikhangulat a stúdiókban, világháborút sejtető címszavak. Mintha atombombát dobtak volna Bukarestre. Pedig csak egy futballmérkőzésről volt szó szeptember 6-án a román és a magyar válogatott között.
A román rendfenntartók a magyar szurkolók egy részét a belvárosba vezették, a magyar vonatot pedig az Északi pályaudvarra. Cornel Nistorescu újságíró szerint ez nagy hiba volt, hiszen feszültségekkel teli mérkőzés volt várható. Ezt aláhúzandó a magyar hivatalosságok időben felhívták román kollégáik figyelmét, hogy ne számítsanak alkoholmentes angyalokra Budapestről. Nistorescu a magyar rendfenntartók szervezését hozta fel példának. Évekkel ezelőtt a román szerelvényt Budapest határában megállították (a román szurkolók rengeteg füstbombát dobáltak mindenfelé), ahonnan autóbuszokkal szállították őket a stadionba. Nem a Váci utcára sétálni, de még a Keleti pályaudvarra sem. Egyenesen a stadionba, határozottan kizárva a kockázatokat, megelőzve minden konfliktust.
Bukarestben viszont más szelek fújnak. Miután a vonat kétórás késéssel begördült az állomásra, hurrogók csapata fogadta a 15 órán át utazó magyar szurkolókat, akiket a rendőrsorfal mögül lehazátlanoztak, és rondaságokat kiabáltak feléjük. Jól kezdődött... Az alkoholdúsított magyarok csípőből riposztoztak, a rendőrök pedig támadtak. A magyar szurkolók szerint a rendőri reakció aránytalan volt. Ezt nehéz megerősíteni, mert a román média – amely a hazátlanozókat és a román randalírozókat kihagyta a képből – nem szolgáltatott teljes képet a konfliktusról. Inkább tíz centiméterről filmezték a füstöt és a szurkolókra támadó fekete sisakosokat, miközben világháborút sejtető címszavak alatt riadóztak a Bukarestet támadó „magyar állatokról”, akiknél a 2000 éve itt élő románok sokkal civilizáltabbak. A csatornákból ömlött az átpolitizált sovinizmus, a háttérben pedig újra és újra leforgatták a füstteli képsorokat és a fekete ruhás rendőri akciót. Mintha atombombát dobtak volna Bukarestre, vagy kitört volna a háború. Dan Marinescu úszító hatású túlzásnak minősítette, ahogy a román hírtelevíziók Háború, valamint Bukarest lángra lobbant címmel tudósítottak a magyar szurkolók randalírozásáról, amely szerinte távolról sem volt annyira szokatlan vagy apokaliptikus, mint ahogy azt beállították. Ez persze nem menti a magyar ultrák viselkedését. De ha a bukaresti szervezők magyar mintára cselekedtek volna, nem ült volna ünnepet a rosszindulat. Ezt a helyzetet kritizálta Nistorescu, és erről mondta a sporttévé riportere, hogy „jaj nekünk, ahogy meg vagyunk szervezve”.
Ennél súlyosabb viszont az, ahogy a randalírozó magyarokat előszeretettel összemosták a magyar néppel. Hiába volt egy Grigore Cartianu vagy egy Sever Ioan Miu, akik óva intettek ettől – a józan hangok alig hallatszottak –, mégis ez történt szinte minden fronton. És ez a szomorú. „A magyarok barbárok, a románok civilizáltak” – hangzott az üzenet, mely beborította Romániát. A hangulatra jellemző volt Rare Mãnescunak, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnökének, a közlekedési miniszter férjének a felkiáltása (később törölte a Facebook-oldaláról): „Magyarország legyőzve! Magyarország megtaposva! Magyarország porrá zúzva! Magyarország nem létezik! Életem legszebb napja!” – a szöveg alatti képen pedig a budapesti Hősök terén masírozó román katonák voltak láthatók. Vagy Bogdan Diaconu szociáldemokrata politikus írása, aki Magyarországot a térség fertőző gócának, a náci szélsőségesség hazájának nevezte, mely ellen szerinte a tétlen Európának sürgősen fel kell lépnie (mintha Traian Bãsescut hallanám).
Kik ők? Civilizált románok? „A hiba a kapcsolásban van...” Akárcsak a Vlad Petreanuk vagy a Moise Guranok esetében, akik fenntartás nélkül dicsérték a román szurkolókat. A „remek” közönséget, mely egyhangúlag skandálta „Kifelé a magyarokkal az országból!”, kifütyülte Magyarország himnuszát és minden tájékoztatást, ami magyarul hangzott el a hangosbemondón. És nem néhány emberről van szó, hanem egy egész stadionról! Majd amikor ezek miatt a háromszéki Mikó Imre Jogvédő Szolgálat panaszt tett az UEFA-nál, a lépést az Adevãrul napilap a romániai magyarok „pofátlanságaként” értelmezte, amiért képesek voltak megsértődni. No comment.
Mindeközben a magyarországi politikusok és véleményformálók csendben maradtak. Felelősségérzetre valló attitűd, hiszen civilizált ország nem használ fel erkölcstelen politikai célokból egy futballmérkőzést. És szép, hogy a magyarok széles körben felvállalták gyengeségeiket, egyértelműen elhatárolódva a randalírozó ultrák cselekedeteitől, az etnikai alapon való ítélkezőktől. Összességében tehát elmondható, hogy a magyarok a futballpályán veszítettek, de a hozzáállás pályáján – az erőszakos szurkolókat leszámítva – nyertek. És ez az igazi győzelem! Melyet nem képmutató cselezéssel vívnak ki, hanem felelős hozzáállással. Ezzel lehet elérni, hogy legközelebb kevesebb randalírozó buzdítsa a válogatottat. A leendő csapatot, melyben talán már játszani fog egy Öcsi is. A második Puskás Öcsi.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)

Trianon: felmérik a magyar értékeket
Fontos faladatunk, hogy felmérjük a trianoni békediktátum által elszakított területek magyar értékeit – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön Jánoshalmán, a Hungarikumok, helyi értékek című rendezvényen.
Lezsák Sándor, a hungarikumok, helyi értéktárak megalkotásának kezdeményezője elmondta: egy kollégiumi rendszeren keresztül októberben Horvátországban kezdik meg a településeken még fellelhető magyar értékek felkutatását.
Lehetővé vált a folyamatos munka
Mintegy száz egyetemista és főiskolás a Lakiteleki Népfőiskola technikai irányításával méri fel házról házra járva a Drávaszög és Baranya magyarlakta településeinek helyi értékeit – ismertette. Ugyanezt előkészítették a Délvidéken, Kárpátalján, Csallóközben, a Szilágyságban és Gyergyóban is.
Reményét fejezte ki, hogy a környező országok politikai környezete lehetővé teszi a folyamatos munkát. Csángó kollégiumot is terveznek, amelynek egyik lépése a Bákói Népfőiskola kialakítása lesz. Emellett lesz ilyen kollégiumuk a gyimesi, a moldvai és a szórványcsángómagyaroknak is – fűzte hozzá a politikus.
Emlékeztetett arra, hogy „van már vagy húsz esztendeje”, amikor a Lakiteleki Népfőiskolán az első összejövetelt megrendezték a helyi értékek feltérképezése és az értéktárak felállítása ügyében. „A helyi teljesítményeket, melyek megjelennek falunapon és egyéb rendezvényeken”, nem szabad veszni hagyni, számba kell venni őket. Kiemelte, hogy a hungarikumok közé felvett Rubik-kocka vagy Puskás Öcsi hátrahúzós csele az ország teljesítményét, elismertségét növeli.
Meg kell őrizni a helyi értékeket
Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója hangsúlyozta: a helyi értékek feltárása, megőrzése fontos lépés ahhoz, hogy „önmagát fenntartó ember, önmagát eltartó közösség jöjjön létre”.
A szakmai igazgató szerint a hungarikumprogramokra azért van szükség, mert az 1945-től 1990-ig tartó időszak a helyi értékeket, emberi kvalitásokat nagyrészt tönkretette, s a rendszerváltáskor egy erkölcsében, tudatában szétzilált társadalom élt az országban. Újra kell építeni az értékrendünket, a helyi értékteremtés nem megy a helyi tudás nélkül – fogalmazott.
Bankó Ágnes, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés aljegyzője beszámolt arról, hogy a megyében megalapították a megyei értéktárbizottságot hat taggal. A több mint száz megyebeli település közül már bő harminc jelezte, hogy felállította a helyi értéktárbizottságot, amelyektől eddig 115 javaslat érkezett. A közgyűlés elnöke példaként említette, hogy a megyei értéktárba felvették Kossuth Lajos levelét, amelyben kiskunfélegyházi díszpolgárságát köszönte meg. MNO.hu

XX. Bánsági Magyar Napok
Makovecz-kiállítás nyílt az Új Ezredév Református Központban
A temesvári Új Ezredév Református Központban a 80 esztendeje született világhírű építész, Makovecz Imre életművét bemutató, „...összekötni az eget és a földet...” című kiállítás megnyitójával rajtolt május 7-én, csütörtökön a XX. Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat. A Makovecz Imre tervezte, sajnos még befejezetlen épületegyüttesben megrendezett nyitóeseményen részt vett Répás Zsuzsanna, a Magyar Művészeti Akadémia Nemzetközi és Határon Túli Főosztályának főosztályvezetője, Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész, a MMA külső tagja, Müller Csaba, a temesvári Makovecz-projekt főépítésze, valamint a temesvári építésztársadalom markáns képviselői.
A központ konferenciatermét zsúfolásig megtöltő közönséget, a jeles vendégeket Szász Enikő, az immár huszadik alkalommal megtartott rendezvénysorozat főszervezője köszöntötte. Répás Zsuzsanna MMA főosztályvezető rendezvénynyitó beszédében hangsúlyozta: mindig szívesen látogatja meg a szórványban élő magyar közösségeket, mert szerinte a tömbben, az anyaországban élő magyaroknak nagyon sok a tanulnivalójuk a szórványban élő magyaroktól. „Itt tudjuk megtanulni, hogyan kell megküzdeni a magyarságunkért, megbecsülni és ápolni értékeinket.” – mondta Répás Zsuzsanna, kiemelve: a XX. alkalommal megrendezésre kerülő Bánsági Magyar Napok jó alkalom arra, hogy megmutassuk önmagunknak és a velünk együtt élő más nemzetiségűeknek azokat az értékeket, amelyeket a magyarság alkotott.
Répás Zsuzsanna tolmácsolta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének köszöntő levelét, aki „értékmentő és értékteremtő eseménynek” nevezi a két évtizede évenként ismétlődő májusi fesztivált, a Bánsági Magyar Napokat. Fekete György nagyra értékeli, hogy a Temesvár lakosságának alig 5%-át jelentő magyar közösségnek évről évre sikerül megmutatnia a régiónak, az össznemzetnek és a nagyvilágnak nemzeti kultúránk regionális értékeit, megmutatni a bánsági régiót, amely ugyan földrajzilag és történelmileg egységet alkot, ám részei ma három országban találhatók. „A szervezők számba vették e térség magyar jelképeit, épületeket, házakat, templomokat, de színházat, irodalmat, képzőművészetet is. Olyan értékmentés és értékteremtés ez, amely megerősíti a magyarság öntudatát és identitástudatát, de nemcsak a térségben élőkét, hanem az összmagyarságét is!” – fogalmaz a temesváriaknak küldött üzenetében Fekete György MMA-elnök.
Az „...összekötni az eget és a földet...” című kiállítás megnyitója alkalmából Csernyus Lőrinc, a legendás építész közvetlen munkatársa tartott vetítettképes előadást Makovecz Imre életművéről és építészi pályafutásának fontosabb állomásairól. A tanítvány nagy-nagy szeretettel beszélt mestere építőművészetéről, amely Bartók Béla, Puskás Öcsi és Rubik Ernő mellett a négy leghíresebb XX. századi magyar közé emelte Makovecz Imrét. Az építész legfontosabb feladata „összekötni az eget és a földet”, ez volt Makovecz Imre hitvallása, ennek a feladatnak a megoldására törekedett építészeti eszközökkel. Makoveczről mondta egyik csodálója, hogy bármit tervezett, közösségi házat, családi házat, fürdőt vagy kutyaólat, akkor is templom lett belőle, mondta Csernyus Lőrinc. Az izgalmas előadás végén láthattuk Dárdai István csodálatos filmjét a krisztinavárosi templom egy elképzelt megépítéséről. A Feltámadás temploma Makovecz főműve lesz, ha valóban megépül.
A 30%-ban elkészült temesvári Makovecz-projekt, az Új Ezredév Református Központ építésének jelenlegi helyzetéről Gazda István lelkipásztor és Müller Csaba főépítész számoltak be az egybegyűlteknek, akik bejárhatták az organikus építészet temesvári gyöngyszemének elkészült épületszárnyait és megtekinthették „az összekötni az eget és a földet” című kiállítást. „Az Új Ezredév Református Központ tereit megtöltő kiállítással és az építész életművét bemutató előadással szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az épületegyüttes legnagyobb és legfontosabb eleme, a templom, források hiányában félbemaradt. Felépítése, befejezése halaszthatatlan ahhoz, hogy a kultúrközpont rendeltetésének megfelelően tudjon működni, elláthassa közösségépítő feladatát.” – nyilatkozta Szász Enikő, a Bánsági Magyar Napok főszervezője, aki elégedetten nyugtázta, hogy a Városháza képviselői, vezető temesvári építészek, építészhallgatók is szép számmal részt vettek az eseményen.
A látványos Makovecz-kiállítás a következő egy hónapban ingyenesen látogatható az Új Ezredév Református Központban.
Nyugati Jelen (Arad)

Nyomot hagyni az időben
A háromszéki ember számára fontos a kultúra, ezért olyan vezetőket választ, akik számára a kultúra prioritást jelent. Ezért is jár ma Sepsiszentgyörgy jó úton, hogy kulturális nagyhatalom legyen Erdélyben – mondja Lakatos Mihály, aki idén szeptemberig a sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központnak volt az igazgatója.
– 2011 szeptemberétől 2015 őszéig a sepsiszentgyörgyi Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője volt. 2011 őszén azt nyilatkozta, hogy kis pénzből nagy focit szeretne játszani. Sikerült Szentgyörgyöt kulturális nagyhatalommá varázsolni?
– Szögezzük le először is, hogy a Puskás Öcsi-féle szállóige mögött nagy életbölcsesség lapul. Azt azonban rendszerint szem elől tévesztik, hogy ebben a szállóigében nem a „nagy pénz” a kulcsfogalom, hanem az, amelyik meg sem jelenik benne: a tehetség. Tehetség híján nagy pénzért sem tud senki nagy focit produkálni. Puskás ezt nyugodtan kijelenthette, de őutána bizony már elég kevesen… De mielőtt még az a benyomás keletkezne, hogy szerénytelenül az intézetvezetés Puskás Öcsijének képzelem magam, gyorsan pontosítanék: 2011-ben is arra gondoltam, hogy ha van elegendő kreativitás és merészség az emberben, akkor szerényebb eszközökkel is képes maradandót vagy legalább emlékezeteset alkotni. Más szóval: bíztam magamban, ami nem elítélendő tulajdonság, ha vezetői beosztást vállal az ember. Az önbizalom egyik pillére az volt, hogy a rendezvényszervezést húsz évvel korábban kezdtem, így már voltak némi ismereteim e téren, a másik meg, hogy a munkámból kifolyólag már korábban igen jó kapcsolatom alakult ki mind az anyaországi, mind a határon túli (nemcsak erdélyi) kulturális élet számos meghatározó szereplőjével. E kapcsolatrendszerben aztán nem is kellett csalódnom. Mindazonáltal Sepsiszentgyörgyöt nem én varázsoltam kulturális nagyhatalommá, s ha ma mutat efféle jeleket, akkor azt önmagának köszönheti. Ez nem udvariaskodás, semmi okom rá, nem akarok indulni a polgármesteri székért. Ez egy vegytiszta képlet eredménye: a szentgyörgyi, a háromszéki emberek számára fontos a kultúra, ezért olyan vezetőket választottak, akik számára a kultúra prioritást jelent. Ettől kezdve az út ki volt kövezve. A kultúra szerencsés csillagzatát csak erősítette az, hogy a helyi kulturális intézmények élére olyan fiatal, ambiciózus vezetők kerültek, akik akartak, mertek és tudtak tenni a térség kultúrájáért. És ehhez ötleteik is voltak. Egyszer mondtam is viccesen Antal Árpádnak, hogy valamikor úgy fogják számon tartani ezt az időszakot, mint Sepsiszentgyörgy fénykorát. De azt hiszem, ez nem vicc. Ennek a pezsgő életnek az én intézményem, mint az anyaország képviselője, egy sajátos színfoltja volt. Előzetes terveimnek mintegy nyolcvan százalékát sikerült megvalósítani. S ha a hátrahagyott, de már többé-kevésbé előkészített programok is megvalósulnak, ez a mutató fennebb is kúszhat. De számomra nem is a mennyiségi mutatók számítanak, hanem az, hogy sikerült-e nyomot hagynunk az időben. Bármilyen jó is egy rendezvény, a következő héten jön egy másik, és gyorsan feledteti az előzőt. Ez természetes. Ám ha sikerül olyat alkotnunk, ami átível az időn és összeköt bennünket az utánunk következő generációkkal, az már valami. Az egy olyan üzenet, ami a jövőben is visszhangzik. A négy évnyi programkavalkádban van néhány, amit mérföldkőként tartok számon: pl. a Siculicidium 250. című képzőművészeti pályázatunk nyomán keletkezett tematikus tárlat, hagyományos és digitális műalkotásokkal. Ez megmarad, és ötven–száz év múlva is tudni fogja az utókor, hogy korunk művészei hogyan vélekedtek a Siculicidiumról. De ilyen a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázatunkra született egyfelvonásos színmű is, illetve az, hogy szívós munkával és némi anyagi támogatással sikerült áttörést elérnünk a Hamvas Béla-életmű tekintetében is: 2013 decemberében megjelent az első román nyelvű Hamvas-kötet, a Filosofia vinului. Amint az várható volt, a román értelmiség körében nagy sikert aratott a mű (külön öröm, hogy a Sepsiszentgyörgyön élő Hubbes László a fordítója!), és megnyitotta a kaput az életmű további darabjai számára is.
– A szentgyörgyi központ a bukaresti Balassi Intézet fiókjaként működik – hogyan kell elképzelni a két intézet közötti együttműködést?
– Az együttműködés a lehető legegyszerűbb módon történik: közös programokat tervezünk, „kölcsönadunk” egymásnak produkciókat (a költségek is megoszlanak így, és az előadók érdeke is az, hogy ha kiutaznak Romániába, minél több helyen tudjanak fellépni), minden úton-módon segítjük egymást. Az érdekek és a központi előírások is ezt diktálták számunkra. Az már csak ráadás, hogy Kósa Andrással emberileg is jó, baráti kapcsolatot ápoltunk. A munkamegosztás szerint a bukaresti intézet elsődleges célcsoportja a román nagyközönség és a román kulturális élet szereplői, míg a sepsiszentgyörgyi fiókintézeté az erdélyi magyar közösség és kultúrája. Ez természetesen nem jelent merev elhatárolást, ha lehetőség nyílt rá (márpedig nyílt), mindketten bekalandoztunk egymás „felségvizeire”. A bukaresti intézet számos programot bonyolított Erdélyben, mi román nyelvű Hamvas-művet jelentettünk meg, vagy román–magyar írótábort szerveztünk Árkoson. Sőt, kezdeményeztük, hogy közel fél évszázados kihagyás után kétkötetes román nyelvű antológiában juttassuk el a kortárs magyar irodalom értékeit a román olvasókhoz. Egy vers- és egy prózakötetről van szó. Az ehhez szükséges pénzt is elnyertük az NKA-tól, de a teljes körű megvalósításra már nem maradt időm. Bízom benne, hogy a bukarestiek valóra váltják ezt az álmomat… Úgy hiszem, a magyar–magyar kulturális kapcsolatokat is sikerült fejleszteni, hiszen számos olyan előadót hívtunk meg, aki korábban egyáltalán nem járt Erdélyben. Arra is hangsúlyt fektettem, hogy olyan műhelyek, alkotók is eljöjjenek, akik annak ellenére, hogy valódi értékeket alkottak, nem feltétlenül tartoztak a kánonalkotók preferáltjai közé, mint pl. a Hitel, a Kortárs, a Műút című folyóiratok, vagy Temesi Ferenc, Ács Margit, Hász Róbert, Ferdinándy György és mások. Úgy vélem, sikerült ezáltal némileg árnyalni pl. a kortárs magyar irodalomról kialakult összképet. De először járt a Székelyföldön az egri Gárdonyi Géza Színház vagy a Harlekin Bábszínház társulata is. A magyar nemzet története című, három éven át bonyolított előadássorozat folyamán pedig jeles kortárs történészek egész sora fordult meg a Székelyföld középiskoláiban, és e fellépéseknek feltehetőleg még lesz hasznos utóélete.
– Szentgyörgy is pályázik az Európai Kulturális Főváros címre – mennyiben növelheti az esélyeit az a tény, hogy a városban működik egy ilyen kulturális intézet?
– Az biztos, hogy az intézet létét nem fogják a negatívumok közé sorolni… Amiként az is biztos, hogy nem ez lesz a döntő tényező. Ez év elején fordítottam le Klaus Johannis Pas cu pas című könyvét, amiből az derült ki számomra, hogy a komoly munka, a vonzó programkínálat és a jó kapcsolatok együttesen segíthetnek hozzá egy várost a cím elnyeréséhez. Mindhárom tényező egyformán nyom a latban, és együtt kilencven százaléknyi esélyt biztosítanak a sikerre. A fennmaradó tízet jelenti a csillagok szerencsés együttállása… Szerencsére, egy ilyen munka eredményei nem mennek veszendőbe akkor sem, ha a végső siker elmarad. A kapcsolat a várossal élő volt a korábbi években is, a szervezők rendszeresen megkerestek bennünket, akkor is, ha ezek nem mindig materializálódtak konkrét programokban. Ám azt elmondhatom, hogy egyetlen olyan programunk sem volt a négy év alatt, mely során ne működtünk volna együtt valamely városi vagy megyei intézménnyel. Azt hiszem, ezt nevezik szerves kapcsolatnak…
– S ha már Szentgyörgy – mennyire volt szerencsés Szentgyörgyön létrehozni ezt az intézményt? Miért nem Vásárhely vagy Kolozsvár?
– Az, hogy Szentgyörgyre került, nem szerencse kérdése. A viccbeli négy pszichológus állítólag csak úgy tud becsavarni egy villanykörtét, ha a körte is akarja. Nos, a háromszékiek nagyon akarták ezt az intézményt, így lett az övék, és nem másé. Azt tapasztaltam, hogy a háromszékiek – és itt döntően a polgárosult, az effajta jó hagyományokat továbbéltető rétegről van szó – kultúraszerető, igényes és öntudatos emberek. Nem tudom, máshol előfordult-e már, hogy a közönség a szünetben faképnél hagyja egy budapesti társulat „szórakoztató” előadását csak azért, mert nem felel meg az igényszintjének…? Világos, hogy az évtizedek alatt a Tamási Áron Színház igényes előadásain, a Gyárfás Jenő Képtár, a Magma, a Székely Nemzeti Múzeum, újabban az Erdélyi Művészeti Központ stb. tárlatain nevelődött közönségnek bármit nem lehet „lenyomni a torkán”. És ez jó jel. Azt jelenti, hogy Szentgyörgynek felnőtt közönsége van. Ezek után nem lehet kérdés, hogy jó helyen van-e az intézet ebben a városban. Ami Vásárhelyt és Kolozsvárt illeti, ott nemcsak a rendezvények hatása, hanem maguk a rendezvények is gyakran „látszottak”. A helyi (városi, megyei) kulturális intézményektől eltérően mi mindig is Székelyföldben, Erdélyben gondolkodtunk. Fehér hollónak számít az a program, amelyet csak egy helyszínen mutattunk be. A magunk ereje szerint tehát bővítettük a Kárpát-medencei magyar kulturális teret, ha teljessé tenni nem is tudtuk. A Székelyföldön kívül voltak programjaink Brassóban, Nagyszebenben, Zilahon, de még Szilágycsehben is. Egy kétszemélyes intézmény esetében ez sem elhanyagolható teljesítmény.
– Négy év intézményvezetőként, de mégis a kultúra, az irodalom közelében: mennyire volt inspiráló saját alkotói énjére, sikerült-e Szentgyörgyön a prózának, a drámának is teret szentelni?
– Ez a munka a kreativitásról szól. Itt nincs rutin, nincs sorozatgyártás. Minden program, minden előadó más, mint az előző vagy a rákövetkező, egyéniséged más-más oldalát veszi igénybe, s neked rá kell hangolódnod, valamennyire bele kell ásnod magad minden témába, legyen az irodalom, sport, gasztronómia vagy építészet. Nem ültetheted ki a vendégedet a közönség elé, azzal, hogy mondja el, mit csinál, mert te nem értesz hozzá. Előtanulmányokat kell folytatni, szövegeket kell írni, kérdéssorokat összeállítani, úgy, hogy a színvonal se szenvedjen csorbát. Aztán le kell vezetni a műsort. Igen gyakran én láttam el a moderátori, műsorvezetői szerepkört is, de nem ritkán egész műsorok forgató- és szövegkönyvét magam írtam meg. És ez – hadd mondjam „pestiesen” – „leszívja az energiáidat”. Talán ennek is tudható be, hogy a négy év alatt mindössze három-négy vers, néhány műfordítás és nyolc-tíz tanulmány született a tollamból.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Jubileumi Festum Varadinum lesz
Április 17-24. közt rendezik meg a XXV. Festum Varadinum ünnepségsorozatot. Több mint 70 program lesz az idén, melyeken ingyenesen lehet részt venni- mondták kedden a sajtótájékoztatón.
Koncsek Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott: a gazdag program azt mutatja, van mit mondanunk egymásnak, a kavalkádban pedig nemcsak elfér egymás mellett, hanem ki is egészíti egymást az egyházak, a civilek, az iskolák, a művészek és a szakemberek szava, illetve tudása. Szerinte az elmúlt 25 év alatt a Festum Varadinumot éppen az tartotta és tartja életben, hogy az egymáshoz közeledés felhívására az összmagyar közösség jelenléte válaszol.
Huszár István alpolgármester hangsúlyozta: az idei kínálat összeállításának fő szempontja a meglevő értékes, évtizedes hagyományokkal rendelkező programok, a történelmi egyházak rendezvényei mellett a helyszínek bővítése, több intézmény és civil szervezet bevonása volt azzal a szándékkal, hogy Várad közösségének minden tagja megtalálhassa benne a korosztályának, érdeklődési körének megfelelő művészeti ágat. Hozzátette: bízik abban, hogy a várbeli kiállítások látogatói hozzájárulnak ahhoz, hogy a középkori erődítményt ősökhöz méltó módon sikerüljön élettel megtölteni a következő héten.
Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy a Váradon féltve őrzött, hosszú évek óta elzárva tartott rézkarcok is megtekinthetőek lesznek, illetve hogy Szent László városába Szent István városának üzenetét hozzák a székesfehérvári önkormányzat képviselői és a váradi civil egyesületekkel közreműködő szervezetek, valamint az, hogy a Berettyóújfaluval folytatott testvérvárosi kapcsolat erősödik a Budapest Főváros Levéltára kiállítása kapcsán is.
Néhány a sok közül
Április 17-én, vasárnap 14 órától interaktív kiállítás nyílik magyar-zsidó focistákról a neológ zsinagógában. A Futballmágusok és labdazsonglőrök itthon és a nagyvilágban, Magyar-zsidó labdarúgók, edzők és az elit futball című interaktív tárlat (egy focipályát alakítanak ki élethű nagyságú kartonjátékosokkal) a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és az MTK Budapest tulajdona, és a magyar sporttörténet, a magyar labdarúgás romantikus, izgalmas és kiemelkedően eredményes, ám tragikus korszakát és személyiségeit tárja a közönség elé. Olyan zsidó embereknek állít emléket, akik egykor a futball csúcsút képviselték, és ugyanúgy vitték a magyar foci hírét a nagyvilágba, mint később Puskás Öcsi. Tizenegy játékos- köztük minden idők egyik legsikeresebb magyar trénere, Guttmann Béla, valamint a többek közt a milánói Internél is játszó, és edzősködő Weisz Árpád-, továbbá egy edző, a Real Madridot első bajnoki címéhez vezető Hertzka Lipót alakja elevenedik meg.
Április 18-án, hétfőn 15 órától Ybl Miklós épületi bemutató makett- és tablókiállítás nyílik a vár L épületében (északi kazamata), ugyanis Budapest Főváros Levéltára és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karával és a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központtal együttműködésben az Építéstudományi Kar hallgatói által alkotott makettek bemutatásával emlékezett meg a nagymester születésének 200. évfordulójáról, a tárlatot pedig a mesterképzésben résztvevő fiatal építészek virtuális Ybl-épület modelljei, a belváros „Ybl-térképe”, a bemutatott épületekre vonatkozó részletes leírások teszik teljessé.16.30 órától pedig Madarassy István-kiállítás nyílik a római katolikus püspöki palotában, mely tárlat Berettyóújfaluból vándorol át Váradra. Az európai hírű művész, a ravennai Dante Biennálé aranyérmese, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, akinek kis- és nagyplasztikái, domborművei főként a szakrális ikonográfiából merítkeznek.
Fehérvári kapcsolat
Április 20-án és 21-én több olyan eseményre is sor kerül, melyek a Székesfehérvárral való kapcsolatot hivatottak erősíteni. Így szerdán 15 órától a Székesfehérvári Művészek Társaságának kiállítása nyílik meg a Tibor Ernő Galériában. Csütörtökön 10 órától dr. Cser-Palkovics András polgármester mond köszöntőt a városházán, 11.30-tól Civilek a Nagy Háború emléke ápolásában nyílik kiállítás a vár I épületében (katonai adminisztráció), 12.30-tól Az én váram az én hazám című kárpát-medencei gyermekrajz-pályázat bemutatója és díjkiosztása zajlik a vár L épületében (északi kazamata), 15-től Hősök arcképcsarnoka címmel nyílik tárlat a B épületben (fejedelmi palota), 16 órától pedig Mutasd be Szent László királyunk életét és Székesfehérvár nevezetességeit címmel szerveznek helytörténeti vetélkedőt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. 17 órától Magyar királyok kortárs érmeken címmel nyílik tárlat a vár B épületében (fejedelmi palota), majd 18 órától a Vox Mirabilis kamarakórus lép fel a Székesegyházban.
A pénteki Festum-programok közül kiemelendő a Nonkonformizmus és művészi szabadság- Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola pályaképe című kiállítás megnyitása a Darvas-LaRoche Házban, 15 órakor. Április 23-án pedig kiemelt figyelmet érdemel Rúzsa Magdi koncertje a Bémer téren 20 órától.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kultúrán át vezető út a nyelvismerethez
Magyarné Pápai Sarolta erdélyi származású hungarológus a magyar nyelv és kultúra külföldi népszerűsítéséről, elhivatottságáról, munkájáról beszélt a Krónikának.
– Erdélyből indultál külföldre a magyar nyelv és kultúra népszerűsítése felé: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztél angol–magyar szakon, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen hungarológia szakon. Hogyan vezetett az utad oda, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Magyar Nyelvi Képzésekért és Oktatásért Felelős Főosztálya munkatársaként, magyar lektorként több európai országban népszerűsítsd, tanítsd nyelvünket, kultúránkat?
– A magyarságomat és a kultúra szeretetét szüleimnek és nagyszüleimnek köszönhetem. Zilahi lány vagyok, aki a város legrégebbi magyar utcájának, a Kraszna utcának a hangulatát, lakóinak emberségét és büszkeségét szívta magába. Itt töltöttem nagyszüleimnél a vakációkat, itt értettem meg, mit üzen nekem az Ady-gimnázium, miért csodálatos Fadrusz János Wesselényi-szobra, milyen összetartó erő lakozik azokban az emberekben, akik büszkék a kultúrájukra. Gyerekkoromat Aradon töltöttem, ahol a szüleim rendszeresen vittek klasszikus zenei koncertekre, színházbérletünk volt a hozzánk érkező erdélyi társulatok előadásaira, múzeumokba jártunk minden utazásunk alkalmával, zongorázni tanultam – szóval a kultúra személyiségemnek szerves részévé vált. Tanári vénámat pedig nagymamáimtól örököltem. Kezdetben angol nyelvet tanítottam, majd a hungarológia szak elvégzése után egyértelművé vált számomra, hogy a magyar nyelv és kultúra megismertetése és terjesztése az én utam.
– Macedóniai, bolgár vagy olasz tanítványaidat az angol nyelven keresztül vezetted, vezeted a magyar kultúra felé, vagy közvetlenebb utakat keresel?
– Az angol közvetítőnyelvként segítség, de a tanításban nem mindig veszem hasznát, mert a hallgatóim kevésbé beszélik, így legtöbbször magyarul tanítom a magyart, amit igen hatékonynak tartok. Kultúránk megismertetését pedig leginkább magyar rendezvények szervezésével oldom meg: ilyen a magyar kultúra hete, magyar táncesték, magyar filmhét, gasztronómiai napok, képzőművészeti kiállítások, kortárstánc-előadások, komolyzenei koncertek és még sorolhatnám. Azt gondolom, hogy a kulturális élmények maradandó nyomot hagynak minden emberben. Igyekszem mindig olyan művészeket meghívni, akik nemcsak tehetségükkel és alkotásaikkal kápráztatják el a közönséget, hanem emberként is példát mutatnak mindenki számára.
– Biztosan találkoztál már olyan külföldiekkel, akik nem sokat tudnak nyelvünkről és kultúránkról, elsőként te tanítottad őket magyarul, te ismertetted meg velük a magyar kultúra elemeit. A közvélekedés szerint a magyar hangzása, nyelvtana miatt is rendkívül nehezen sajátítható el. Mi a tapasztalatod, tanítványaid megriadnak ezektől a nehézségektől? Milyen eszközökkel próbálod megkönnyíteni a folyamatot?
– Az a tapasztalatom, hogy minden országban máshogy tekintenek a nyelvünkre, kultúránkra. Ez részben attól is függ, hogy milyen az adott nép viszonya Magyarországhoz. Az olaszoknak például az Aranycsapat és Puskás Öcsi jut eszükbe rólunk, a macedónok szerint mi nagyon „cisto" ( = tiszta) ország vagyunk, a bolgárok pedig leginkább a bátorságunkat méltatják. A nyelvvel kapcsolatosan mindenhol ugyanaz az előítélet uralkodik: nagyon nehéz. Ezért, ha az adott egyetemen a magyar nem kötelező nyelvként szerepel a tantervben, akkor csak erős motivációval lehet eredményeket elérni: magyar elődök, szerelem, barátok, utazási élmények „segítségével".
Az ilyen hallgatókból ugyan kevés akad, de őket élvezet tanítani. Az alapot kapják meg tőlem, utána pedig ösztöndíjjal lehetőségük nyílik továbbtanulni Magyarország különböző egyetemein. Például egyik tanítványom, akinek a nagymamája vajdasági magyar, angol–német szakon végzett a szkopjei egyetemen, de végül a magyar nyelv hozta meg számára a boldogságot, és teremtett számára munkalehetőséget. Egy török hallgatóm Afrikába költözött, hogy az ottani gyerekeket tanítsa. Addig nem is akart a pedagógusi szakmáról hallani, amíg velem nem találkozott; aztán eljárt az óráimra, és valami megváltozott benne. Számomra a magyar nyelv tanítása a legfontosabb, élvezem minden percét, és mindent megteszek azért, hogy a tanítványaim megértsék és megérezzék, ennek a nyelvnek az elsajátításával milyen kincs kerül a birtokukba.
– Számos országban laktál már, és amiként te a magyar kultúrát odavitted, úgy más kultúrákba, szokásrendekbe belekóstoltál. Ha lehet röviden jellemezni, mit mondanál például a bolgárokról (most éppen Sumenben élsz), a macedónokról? Kialakult benned egy összegző „fantomkép" róluk?
– Mindig izgalommal költözöm ki néhány évre egy számomra ismeretlen országba. Alig várom, hogy megismerjem az ottani emberek gondolkodását, világnézetét, kultúráját és nyelvét. Ez is a munkám varázsa, hisz minden ország alakít rajtam is, kicsit más emberré válok, és ezért nagyon hálás vagyok. A macedónok például rugalmasságra tanítottak. Ők egy nagyon fiatal ország lakói, akik nemzeti öntudatukat most alakítják ki, és mindenre büszkék, amivel ezt bizonyíthatják. Nagyon izgalmas multikulturális közeg az övék, ahol a macedón, albán, török, aromán és roma kisebbség békében él együtt. Mediterrán nép, szeretnek élni, a család és barátok mindennél fontosabbak számukra, a munkánál is. Ráérnek elüldögélni egy kávé mellett akár órákig is, ha a szeretteik körében lehetnek, ilyenkor megfeledkeznek az idő múlásáról. A bolgárok mindenhova pontosan érkeznek, „csendesebb" nép, érzelmileg is zárkózottabbak és nyugodtabbak, de szeretnek ők is mulatni, és lehet számítani rájuk.
– Amellett, hogy nyelvtanárként és a magyar kultúra „követeként" dolgozol, számos más területen kipróbáltad már magadat, hiszen voltál már angol nyelvű színtársulat vezetője és rendezője, szerveztél színházi fesztiválokat, de tanítottál hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalokat is. Mi a közös ezekben a munkákban, ami miatt vonzanak, vonzottak téged?
– Talán „a másság" közös mindegyikben. Mindig olyasmi vonzott, ami eltért a megszokottól, és ami kihívást jelentett számomra. Persze a siker szintén fontos volt. Aztán, ahogy teltek az évek és gyűltek a tapasztalataim, tudatosult bennem, hogy a másság megértése, elfogadása és ennek a közvetítése egyik életfeladatom. Most a lektori munkám erre is lehetőséget ad, ami külön öröm számomra.
– Bár régóta Magyarországon élsz, és onnan vezetnek hosszabb utaid külföldre, erdélyiként ismerteted meg a magyar kultúrát külföldiekkel. Szoktál nekik mesélni Erdélyről is?
– Igen. A hepehupás vén Szilágyság szívem és lelkem része, erdélyi származásom pedig mindig büszkeséggel tölt el. Bárhol élek a világban, sok helyen érzem magam otthon, mégis egyedül Erdély bizseregteti meg a szívemet, a zsigereimben érzem, hogy oda tartozom. Ezért már bemutatkozáskor, az első két mondat után mindenki számára kiderül, hogy én honnan jöttem, és miért is vagyok büszke magyarságomra.
– Bulgáriában például megesett, hogy nem sikerült pályázaton támogatást kapni különféle, a magyar kultúrát népszerűsítő rendezvényekhez, ezért egyéni finanszírozással szerveztél programokat (mézeskalácssütés, húsvétitojás-festés). Ez azt jelenti, hogy ennyire szívügyednek, küldetésnek tekinted a munkádat? És ha küldetésnek, akkor hogyan fogalmaznád meg a lényegét?
– A munkámat hivatásomnak tekintem, ezért mindent megteszek azért, hogy ne az anyagiak határozzák meg sikerességét. Természetesen egy rendezvény pályázati finanszírozása jelentősen megkönnyíti annak megszervezését, de mégis mindig azok a programok a sikeresebbek, amelyek szerény körülmények között, és inkább a helyi közösségekkel összefogva szerveződnek. Abban hiszek, hogy az emberek tulajdonképpen mindenhol jók és boldogok szeretnének lenni, a közös nyelv pedig a szeretet. Én ezt a személyiségemmel, az erdélyiségemmel, a magyar nyelv tanításával közvetítem, bárhol élek a világon.
Magyarné Pápai Sarolta
Magyarné Pápai Sarolta Zilahon született, gyerekkora nagy részét ott töltötte. Tanulmányait Aradon, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végezte. A szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett diplomát angol nyelv és irodalom szakon, később hungarológia szakon is. Kezdetben angolt tanított, a SceneHouse angol nyelvű színtársulatot mendzselte, kortárs angol és amerikai szerzők műveit állította színpadra, közben népművelőként is dolgozott Magyarországon. Tíz éve dolgozik a magyar nyelv oktatójaként, lektorként, ez vált hivatásává. A Balassi Intézet vendégoktatójaként a szkopjei Szent Cirill és Metód Egyetemen tanított 4 évig, ahol több magyar kulturális rendezvényt is szervezett. Oktatói tevékenységét 2015 óta a Sumeni Egyetemen, Bulgáriában folytatja.
Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár)

Újratervezett Festum Varadinum
Idén május 7-21. között zajlik a XXVI. Festum Varadinum ünnepségsorozat, melynek keretében közel 150 program várja majd az érdeklődőket különféle helyszíneken. Számos újdonság lesz.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a témában rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón több újdonságra hívta fel figyelmet. Jelezte: arra való tekintettel is, hogy idén Szent László-év van, illetve a reformáció 500. évfordulóját is ünnepeljük, két hétig fog tartani a XXVI. Festum Varadinum, sőt, ha az elő- és utórendezvényeket is beszámítjuk, akkor közel három hétig. Bevonták a programokba a Szigligeti Színházat is, amely hat előadást fog kínálni. Külön Varadinum A és Varadinum B fesztivál bérleteket adnak ki, melyek öt-öt fellépés megtekintésére jogosítanak fel.
Ugyanakkor erőteljesebben nyitottak a fiatalabb generáció irányába, abban az értelemben, hogy olyan alternatív magyar zenét játszó együtteseket is meghívtak, mint például a Margaret Island, a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, az Elefánt, az AK26, a Soulwave, a Skafunderz vagy a Wellhello.
Hangsúlyozottan számítanak a történelmi magyar egyházak közreműködésére. A május 14-i római katolikus egyházmegyei zarándoknapon közel 30 egyházi és világi méltóság lesz jelen. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros celebrálja, több évszázad elteltével ha csak egy nap erejéig is, de hazatér a Győrben őrzött koponyaereklye, a körmenet pedig ezúttal a Székesegyháztól a várig, az egyházmegye bölcsőjébe vándorol. Rá egy hétre pedig, május 20-án, a reformátusok ünneplik az Egységnapot a várban, mely programokat a debreceni Csokonai Színház Bánk bán című operakoncertre koronázza meg.
Szintén újdonság, hogy megemlékeznek Debrecen és Nagyvárad 25 éves múltra visszatekintő testvérvárosi kapcsolatáról, körülbelül 15 eseménnyel.
Új köntös
Koncsek-Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány Kuratóriumának az elnöke felidézte, hogy 4 éve a Festum Varadinum új köntöst kapott, azóta más arculatot mutat, és az idén is folytatódik ez a trend, vagyis nem csupán a történelmi magyar egyházak és a civil szervezetek által kínált programokra alapoznak, hanem bárkinek az ajánlatát szívesen fogadják.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója azt mondta: a sokszínűség jegyében örömmel fogadták a felkérést, hiszen a színházi rész harmonikusan kapcsolódik a kínálathoz, nincs kárára más eseményeknek. Május 14-én 19 órától az egri GG Tánc és az Inversedance együttműködésében a Traviata című táncszínházi átiratot lehet megtekinteni. Május 17-én 20 órától a békéscsabai Jókai Színház társulata szerepel Örkény Macskajátékával. Ennek külön érdekessége, hogy a közelmúltban elhunyt Csíky Ibolya játszott benne, helyette most a lánya, Vindis Andrea lép fel. Május 19-én 19 órától a szatmárnémeti Északi Színház mutatja be W. Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabját. Május 21-én 16.30 órától az egri Gárdonyi Géza Színház szerepel Páskándi Géza Vendégségben című művével kivételesen a bábszínházban (a többi produkció helyszíne ugyanis a kőszínház), 19 órától pedig a debreceni Csokonai Színház lép fel Yasmina Reza Művészet című alkotásával. Május 27-én 19 órától Udvaros Dorottya koncertezik (Majdnem Valaki). A rendezvényekre a jövő keddtől beszerezhető fesztiválbérleteket bocsátanak ki a szabad árusításban kapható jegyek mellett. A Varadinum A 50 lejbe, a Varadinum B 60 lejbe kerül, a különbség, hogy utóbbi a Vendégség helyett az Udvaros Dorottya-koncert megtekintésére jogosít fel.
Visszatér a Varadinum programjai közé a Mindenki majálisa, május 7-én, a tavalyelőtti régi helyszínen, vagyis a vársáncban. Április 30-ig, naponta 10-16 óra között a 0771/375.902-es telefonszámon jelentkeznek azok, akiknek ötleteik vannak. Ahogy eddig is, jelen lesznek az iskolák, lesz gulyásfőzőverseny, az ez évi együttesek a Soulwave, a Wellhello, a Desperado, Szikora Robi és az R-GO.
Koncertek
Szabó Ödön egyéb koncerteket is beharangozott. Azt tervezik például, hogy május 13-án élő koncertet ad a Bémer téren Kefir, a Hip Hop Boyz, Kozsó, a Magashegyi Underground és a Beatrice. A Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel és a Bukaresti Balassi Magyar Kulturális Intézettel együttműködve idén is ingyenesen lehet megnézni magyar filmeket a Lotus mozitermében, összesen nyolcat, hétfőtől-csütörtökig 17.30 órától, meghívóval. Emellett a várszínpadon is lesznek koncertek. Május 18-án 10 órától felavatják a Körösvidéki Múzeum új székhelyét a debreceni Déri Múzeumnak egy néprajzi, etno-grafikai kiállításával. Nem marad el a történész konferencia sem (az előző három év előadásait román nyelven is megjelentetik), és megpróbálják elhozni Váradra a Puskás Öcsi kiállítást. Lesznek még könyvbemutatók, kiállítások is, mindenki megtalálhatja tehát azt a tartalmas programot, mely érdekli őt.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

György-Mózes Árpád: Igenis lesz székely önrendelkezés
Az Alfahír portál munkatársa György-Mózes Árpáddal, a Székelyföldért Társaság elnökével arról beszélgetett, miért van szükség székely önrendelkezésre, miért nem sikerült még kiharcolni, és miért fog mégis sikerülni.
Kezdjük az alapokkal: miért van szüksége a Székelyföldnek autonómiára, hiszen a román álláspont szerint a „kisebbségi kérdést példásan megoldották.
Ceaușescu a kisebbségi kérdést úgy próbálta megoldani, hogy igyekezett tőlük megszabadulni. Székelyföld elrománosításának legitimizálására ott volt az „elmagyarosodott románok” elmélet, a szászokat, zsidókat eladta, a falurombolással meg akár befejezettnek is tekinthette volna a művét, ha a nagyhatalmi konstelláció nem alakul úgy, hogy ő és társai szükségtelenné váltak. A Ceaușescu korszakbeli fizikai falurombolást Székelyföldön követte a gazdasági-társadalmi „falurombolás”, aminek a célja szintén az, hogy a Románia területén élő magyarságot számszerűen minimalizálják. Ez a politika ’90 után a demokrácia leple alatt is folytatódott. Hatalmas állami támogatásokat adtak és adnak az erdélyi ortodox templomok, kolostorok építésére, állítólag a mai napig veszélyességi pótlékot kapnak a Székelyföldön szolgáló román rendőrök. A régió infrastruktúráját évtizedek óta tudatosan elhanyagolják, így az ipar nem szívesen települ ide, munkahelyek alig születnek, itt a legalacsonyabbak a fizetések. Mindezek ellenére mégis képes lenne a régió arra, hogy eltartsa magát, ez kiderül azokból a statisztikákból, amit a román állam ad ki, miszerint a székelyföldi megyék többet adnak a központi költségvetésbe még a románok szerint is, mint amennyit visszakapnak. A hatalom arra számít, hogy a székelyek egyszer majd csak belefáradnak a szegénységbe, a létbizonytalanságba, és egyszerűen elköltöznek innen. Az elvándorlás sajnos már ma is aggasztó méreteket ölt. Amit annak idején diktatórikus, erőszakos módszerekkel elkezdtek az ma finomabb, demokratikusnak álcázott módokon folytatódik, miközben a román lobbi nyugaton a példaértékű kisebbségi jogokkal dicsekszik.
– Erre mondhatják azt Bukarestben, hogy ezek csak gazdasági kérdések, politikai nyomásgyakorlás nincs.
– De sajnos az is van. A közigazgatási reform ártatlannak tűnő álarca mögött is felfedezhető a nyilvánvaló magyarellenes szándék. A román kormány elképzelései szerint a Székelyföldet három újonnan létrehozott régió között darabolnák fel, méghozzá úgy, hogy a magyarság aránya egyikben sem haladná meg a 30%-ot. Ez a terv lassan másfél évtizede ott van a román politika asztalán, és még mindig nem mondtak le a megvalósításáról. 2003 őszén ezt a veszélyt is érzékelve alakultak meg a települési székely tanácsok, majd ezekből a Székely Nemzeti Tanács.
– Ennek már lassan 14 éve. Székely autonómia azonban a mai napig nincs.
– Ennek a fő oka, hogy az európai székely lobbihálózat nem tudott igazán kiépülni, így mostanáig csak részsikereket tudtunk elérni. A mindenkori román hatalommal csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk tárgyalni, ezért most az a fő cél, hogy az európai nyilvánosság és az uniós döntéshozók figyelmét ráirányítsuk a kérdésre. Ehhez azonban az autonómiamozgalomnak állandó képviselettel jelen kellene lennie legalább Strasbourgban és Brüsszelben. Jelen kellene lenni már a minket érintő döntések előkészítési szakaszában is. És, ami legalább ennyire fontos: ellensúlyozni kellene a rendkívül hatékony román lobbit. Ehhez azonban mindenekelőtt pénzre van szükség – és sajnos ebből van a legkevesebb. Éppen ezért hozta létre az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesülete és a Székelyföldért Társaság 2015-ben a Székelyföldi Autonómia Alapot, amelynek az a célja, hogy civil összefogással minél szélesebb anyagi alapot tudjunk teremteni az önrendelkezésért folytatott küzdelemnek. Heti 5-6 napon 8-10 órát dolgozó emberek szabadidejükben nem tudják kellő hatékonysággal felvállalni ezt a küldetést, főállású munkatársakra, szakértők hadára volna szükség ehhez a harchoz. Jelenleg a forráshiány az autonómiaküzdelem legfontosabb kerékkötője. Itt is érvényesül Puskás Öcsi igazsága: „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”.
– Román részről sokszor hangsúlyozzák, de Magyarországon is gyakran elhangzik: az RMDSZ az elmúlt 27 évben többször volt kormányon, és ellenzékből is számos kormányzattal ápolt jó viszonyt. Ha a magyarok érdekvédelmi szervezete ilyen jól fekszik Bukarestben, akkor miért panaszkodnak az erdélyi magyarok?
– Nemrégiben elkészítettem a Székely Nemzeti Tanács 10 éves kronológiáját felhasználva többek között a korabeli sajtóanyagokat. Döbbenettel láttam, hogy 2003 októberében, az SZNT megalakulásakor minden román pártot megelőzve az RMDSZ ítélte el először a szervezetet. Ugyanakkor kénytelenek voltak az autonómiát legalább a kampányjelszavak szintjén a zászlójukra tűzni. Tulajdonképpen ez is az autonómiamozgalom sikere, hiszen sikerült tematizálni az erdélyi magyar közéletet, sikerült elérni, hogy a választók nyomást gyakoroljanak a hegemón magyar pártra, így arra kényszerítve őket, hogy legalább szavakban az önrendelkezés mellé álljanak.
– Aztán a választások után Bukarestben is képviselik az ügyet?
– Az előbb említett kényszerhelyzet indíthatta az RMDSZ-t arra, hogy megalkossa a saját autonómia koncepcióját. Még véletlenül sem akartak egy platformra kerülni az SZNT-vel, nehogy el kelljen ismerni a szervezet létjogosultságát, így nem vették át az ő alaposan kidolgozott statútumukat – inkább szinte szó szerint lefordították a dél-tiroli önrendelkezést megalapozó jogszabályt. Ami persze jól működő európai példa, de valóban életképes autonómiát csak a helyi sajátosságok figyelembe vételével lehet kialakítani.
– 2009-ben Tusnádfürdőn Băsescu a ledöbbent hallgatóság szemébe mondta: márpedig székely autonómia soha nem lesz! Sokan az erdélyi magyarság és a magyar önrendelkezés támogatói közül is úgy vélik: reménytelen küzdelem ez. Lesz valaha autonóm Székelyföld?
– A politikában gyakran mondják, hogy „soha” – pedig valójában éppen a politika az a terület, hol nem létezik az, hogy „soha”. Martin Luther King 1963-ban azt mondta: „van egy álmom”, egy olyan Amerika, ahol nincs faji megkülönböztetés. Akkor nagyon sokan fantasztának tartották, azt pedig álmában nem gondolta volna senki, hogy fél évszázaddal később fekete elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Lehet, hogy hat hónapba, lehet, hogy hatvan évben kerül, de igenis lesz székely önrendelkezés. alfahir.hu; itthon.ma/szerintunk

Mindent a hazáért, 1956
Ha október vége, november eleje, akkor a magyarság az 1956-os forradalomra és szabadságharcra is emlékezik.
Arra az eseményre, amelynek szikrája 1956 nyarán, júniusának végén pattant ki a lengyelországi Poznanban (hetven-egynéhány halott, többszáz sebesült, hatszáz letartóztatott), de Magyarországon vált azzá, aminek ma is tekintjük: a kommunista diktatúra elleni harc 1989 előtti legjelentősebb európai megmozdulásává. Amiről Albert Camus híres francia író 1957-ben azt írta: „A leigázott, bilincsbe vert Magyaroszág többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az utóbbi húsz esztendőben”.
Egy diktatorikus rendszer bukásának sok oka volt, az egyik, nem lényegtelen a magyarok 1956-os harca.
Aradon, az RMDSZ székházában szombaton délután nyílt meg az 1956-os forradalomra emlékező kiállítás. 17 nagyméretű tablón az akkori – október végi, november eleji – események képekben és szövegekben összefoglalt lényege. Annak, aki sokat tud, olvasmányai, tanulmányai révén erről a két-három hősies, halált megvető, önfeláldozásokkal teli hétről (immáron egyre kevesebben), talán nem mond földrengető újdonságokat – de hát itt vannak az újabb, fiatalabb nemzedékek, akiket eligazíthat egy általuk csak felületesen ismert, de a történelem szempontjából lényeges eseményben.
A magam számára egy mongoloid arcú (bizonyára közép-ázsiai) fiatal, „dávájgitárt” szorongató) szovjet katona Budapesten készült portréja volt a legmegdöbbentőbb. Talán ő volt – lehetett volna! – az, aki megkérdezte: hol a csatorna? A Szuezi-csatorna: a szegény szovjet kiskatonák közül ugyanis sokan azt hitték, hogy az imperialisták által megtámadott (egyiptomi) Szuezi-csatorna védelmére vonulnak. Azt fel sem tudták volna fogni, hogy a „nagy Szovjetunióval” szövetséges, baráti, testvéri stb. ország népe ellen vezénylik ki őket...
A tárlatot Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, parlamenti képviselő nyitotta meg, kiemelve: ez a székházban megnyílt (a Puskás Öcsiről megemlékező után) a második kiállítás. Tóth Péter szavalóművész (ma este a Bábszínházban ismét láthatjuk-hallhatjuk – ne szalasszák el!) néhány, szabadság témájú-verset adott elő, majd J. Péterszabó Ilona, az In Memoriam 1956-os aradi egyesület elnöke beszélt röviden a magyar forradalom helyi vonatkozásairól, hogy aztán a szavalóművész emlékezetes produkciója zárja a sikeres délutánt.
Annyit még említsünk meg: a kiállítás a székesfehérvári Hondvédség és Társadalom Baráti Kör és vezetője, Görög István ny. katonatiszt jóvoltából (és a szállítást Nagyváradról lebonyolító Kranowszky Nagy Andrea) került Aradra, ahol tíz napig még megtekinthető. Ne szalasszák el az alkalmat! Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)