Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Puskás Bernadett
1 tétel
2013. december 11.
Újjáéledő görög katolikus hitélet Nagyváradon
Hatvanöt év szünet után az elmúlt csütörtökön újraalakult a Nagyváradi Magyar Görög Katolikus Egyházközség – adta hírül honlapján a Nagyváradi Görög Katolikus Püspökség.
A nagyváradi görög katolikus szeminárium dísztermében tartott, a máriapócsi Hierotheosz Egyesület és a nagykárolyi Szent Teodóra Közösségi Központ szervezte ünnepségen hazai és magyarországi egyházi és világi elöljárók vettek részt. Tovább emelte az ünnepség fényét, hogy román és magyar nyelven zajlott, ami a kezdeti imádságban is megmutatkozott.
Virgil Bercea váradi görög katolikus megyéspüspök köszöntőbeszédében rámutatott, még szolgálata kezdetén célul tűzte ki magának a magyar görög katolikus egyházközség újraindítását, mely 1948-ig saját templommal rendelkezett a bihari megyeszékhelyen, melyet a kommunista hatalom ugyanúgy elkobzott, ahogy az ilegalitásba került görög katolikus egyház teljes vagyonát. Rámutatott, a gyülekezet csupán három hónappal ezelőtt kapta vissza az ortodoxoktól a szemináriumhoz tartozó templomát.
Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a görög katolikusok anyanyelvüktől függetlenül egyazon anyaszentegyházhoz tartoznak, a keleti rítushoz való ragaszkodás pedig nem egy régi hagyományba való görcsös kapaszkodás, a Krisztusba való gyökerezést fejezi ki. Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye általános helynöke egy kommunizmusbeli történetet mesélt el az egybegyűlteknek, amikor fiatal papként a nagy számban jelen lévő görög katolikus hívek kedvéért román nyelven mondta el a Miatyánkot, holott az utasítás szerint latin nyelven kellett volna zajlódjon a szertartás.
A magyar kormány részéről – mely a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alap révén támogatta a rendezvényt – Magdó János kolozsvári főkonzul, Dr. Szesztay Ádám, a Külügyminisztérium, illetve Fedor Tibor, az egyházügyi államtitkárság főosztályvezetője szólalt fel. Utóbbi megköszönte Virgil Bercea nagyváradi püspöknek a magyar görög katolikus irányába tanúsított nyitottságát, jóindulatát. Szabó Ödön parlamenti képviselő az RMDSZ-nek a különböző felekezetekkel, többek között a görög katolikusokkal ápolt jó viszonyára hívta fel a figyelmet.
A rendezvény folytatásaként Janka György, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola oktatója a bihari görög katolikusok történetét ismertette, Puskás Bernadett művészettörténész, a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézetének munkatársa pedig a hajdúdorogi egyházmegye ikonjairól beszélt. Az ünnepség a nyíregyházi görög katolikus papnövendékek Szent Damján kórusának adventi műsorával zárult.
A mintegy ötven lelkes nagyváradi magyar görög katolikus gyülekezet szertartásait a hónap második és utolsó vasárnapján tartják télen 16, míg nyáron 17 órától a szemináriumi kápolnában.
Krónika (Kolozsvár)