Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Puskás Balázs József
2 tétel
2016. május 27.
Üdvözölte az első aradi ifjúsági kórustalálkozót az RMDSZ polgármesterjelöltje
Hagyományteremtő szándékkal, első ízben szervezte meg május 25-én, szerdán az Aradi Gyermek- és Ifjúsági Kórustalálkozót az aradi Kölcsey Egyesület. Megyeszerte 11 iskolából jelentkeztek kórusok, összesen 111-en léptek fel a belvárosi Páduai Szent Antal tiszteletére felszentelt római katolikus plébániatemplomban.
A rendezvényen jelen volt, és a kezdeményezéshez gratulált Bognár Levente alpolgármester, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség aradi polgármesterjelöltje. Beszédében kiemelte, hogy a kisebbségben, sok helyütt szórványban élő magyar közösségeknek az anyanyelvű oktatás mellett a zenei anyanyelv is a megmaradás egyik kapaszkodója. „Külön örömmel tölt el bennünket, hogy a minorita templom ad helyet ennek a rendezvénynek, hiszen ez nemcsak a katolikus hívek lelki támasza, hanem az egész az aradi magyarság szellemi központja, amelyet elődeink nemcsak Isten dicsőségére, hanem a tizenhárom vértanú emlékére is emeltek” – fejtette ki Bognár Levente.
A kora estébe nyúló kórustalálkozón szerepeltek az aradi Csiky Gergely Főgimnázium énekkarai, az ágyai pedagógusok kórusa, az erdőhegyi Általános Iskola Fáy Szeréna Kórusa, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola kórusa, a nagyzeréndi Tabajdy Károly Általános Iskola kórusa, a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola kórusa, valamint Vadászról Szabó Viktória, Szabó Hunor, Puskás Balázs József és Szalók Antónia Mária egyéni fellépők.
Nyugati Jelen (Arad)

I. Iskolakórus-találkozó Aradon
Reméljük, szép hagyomány indult
Szerdán az arad-belvárosi katolikus templomban szervezte meg az I. Iskolakórus-találkozót az Aradi Kölcsey Egyesület.
A rendezvény nagyszámú résztvevőjét Bognár Levente alpolgármester köszöntötte, majd Hadnagy Dénes, az Egyesület alelnöke, ötletgazda fejtette ki gondolatait a kórustalálkozóval kapcsolatban.
Fekete Károly programvezető bevezetőjét követően az első fellépőt, a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola kórusát kérte az előtérbe, ahol Dénes Erzsébet betanításával adta elő Csak a szeretet, illetve a Dicsérem, áldom szüntelen kezdetű énekeket, gitáron kísért Köteles Nikolett.
Ezt követően a kisiratosi Godó Mihály Általános Iskola 22 tagú kórusa Almási Gábor dirigálásával, illetve gitárkíséretével Kodály Zoltán gyűjtéséből előadták az Elmegyek, elmegyek, továbbá az Erdő mellett estvéledtem kezdetű népdalokat. Előadásukat Három magyar tánc: Apor Lázár táncza – Heiducken Dantz – Ungarecha énekeikkel zárták.
Utánuk a Csiky Gergely Főgimnázium Kispacsirták nevű elemis kórusa Khell Jolán betanításával népdalokat, gyermekdalokat énekelt.
Ugyancsak a Csiky Gergely Főgimnáziumból, de a nagydiákok kórusa Szabó Csilla vezényletével Kodály Zoltán gyűjtéséből adták elő A juhász, a Kis kece lányom és az Árgyélus kismadár című népdalokat, majd Quodlibet – német kánon; Tüzeld Uram Jézus – Berta Schmidt – G. Elbert, héber dallam; végül Ecsedy Aladár: Szent lélek jövel című művével zárták színvonalas műsorukat.
A továbbiakban Anghel Orsolya – Kiss Bence – Balogh Zita népdalcsokrot adtak elő szintetizátoron és furulyán, Szabó Csilla zenetanár vezényletével.
Utánuk az Erdőhegyi Általános Iskola Fáy Szeréna Kórusa, ft. Papp József vezényletével, Pusztai Matild és Sime Judit betanításával körösközi nótacsokrot adott elő.
Ezt követően a simonyifalvi és nagyzerindi gitárosok és furulyások Kasza Rozália és Deák Andrea vezetésével adták elő a Soha, soha nem hagy el; A bárány vére megtisztít; Tudd, van egy gyertya a szívünkben, valamint Az Istené legyen minden című zeneszámokat.
Utánuk a Simonyi Imre Általános Iskola és a Vadász Általános Iskola diákjai, Szabó Viktória és Szabó Hunor, Deák Andrea Csilla betanításával adták elő az Itt vagyok most jó Uram és a Találkozni jöttem Veled Istenem című énekeket.
A Vadászi Általános Iskola diákja, Puskás Balázs József, Mészáros István betanításával zongorán adta elő: Bach: AMB – 3; Bartók: 3–5; Beethoven: G-Dúr sonatina című műveit.
Utánuk a vadászi iskola diákja, Szalók Antónia Mária, Mészáros István betanításával, zongorán adta elő Bartók 1–6; Bach: Musette 5–17 és Tobias Hasslinger: Sonatina című művét.
A vadásziak bemutatkozását Puskás Balázs és Szalók Antónia zongorán előadott Naykapar 1–2 négykezese zárta.
Ezt követően az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola Pedagógus Kórusa, Kis Anikó vezetésével Brun: Ó terjeszd ki Jézusom; Daniel Iverson – Cserny András, Isten élő lelke; Hrabanus Maurus – Martin Luther – Esterházy Pál: Jövel teremtő Szentlélek; Mozart: Jubilate Deo és Dona nobis pacem című műveit adták elő, nagy tetszést keltve a latin nyelvű szövegekkel.
Az I. Iskolakórus találkozó az összes fellépő közös énekével zárult, melynek során Horváth Tünde vezényletével, Csermák Regina orgonakíséretével az előadás csattanójaként mintegy 100 tagú kórus előadásában felcsendült a Hymnus; valamint a Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat zenemű.
A házigazdák nevében p. Blénesi Róbert mondott köszönetet a fellépőknek, a szervező, a Kölcsey Egyesület vezetősége minden fellépett kórusnak vagy személynek részvételi oklevelet, illetve egy-egy tábla csokoládét adományozott. Zárásként minden résztvevőt a Minorita Palota szociális étkezdéjében feltálalt szeretetvendégségre hívtak.
Reméljük, a szerda esti magasztos Iskolakórus-találkozó egy újabb, szép magyar hagyománynak volt az első rendezvénye.
Balta János