Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Puskás András Miklós
3 tétel
2010. augusztus 6.
Bűnvádi eljárás csíkszeredai székely gárdások ellen
Fasiszta, rasszista és xenofób szervezetben való részvétel gyanújával eljárást folytat a csíkszeredai ügyészség a Székely Gárda két alapító tagja, Csibi Barna és Szőcs Tibor, valamint Puskás András Miklós magánszemély ellen. Az érintettek április hatodikán kértek engedélyt a helyi önkormányzattól arra, hogy a hiper- és szupermarketek káros tevékenysége ellen tiltakozhassanak.
Az állítják: a városháza engedélyével tettek közzé a Nagyrét utca 16. szám előtt a „Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál!” feliratú plakátot. Florian Braic ügyész szerint ha a gyanúsítottakat bujtogatás és diszkrimináció vétségében bűnösnek találják, akkor három évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak. Ha bebizonyosodik a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezetben való részvétel gyanúja, a büntetési tétel elérheti a 15 évet.
„Nem láttam a figyelemfelkeltő akció engedélyeztetéséhez benyújtott kérést, ám meggyőződésem: a fiatalok nem írták bele azt, hogy zsidózó táblát készülnek felállítani. Ha így lett volna, nem kapták volna meg a jóváhagyásunkat” – nyilatkozta lapunknak Antal Attila csíkszeredai alpolgármester.
Az elöljáró szerint a különböző utcai megmozdulások kezdeményezői nem szokták részletesen leírni a városházára benyújtott kérvényeikben, milyen forgatókönyv szerint járnak majd el. „Nem örülünk, hogy ismét bevonták egy bohóckodásba a városházát” – mondta Antal Attila arra a kérdésünkre, miként kommentálja azt, hogy Csíkszeredában a nyílt utcán zsidóznak a fiatalok.

2010. október 2.
A „revizionista rendezvényeket” és Tőkés kijelentéseit kifogásolják román politikusok.
A revizionista rendezvények elleni fellépést kér a Hargita megyei prefektúrától Mircea Duşă szociáldemokrata képviselő. A honatya szerint a térségben az utóbbi időben megnőtt „a szélsőséges, nosztalgikus, revizionista, autonomista és románellenes rendezvények” száma, s a helyi hatóságok támogatják ezeket. A Konzervatív Párt Kovászna megyei szervezete és Cornel Popa liberális szenátor eközben Tőkés László autonómiapárti nyilatkozatait ítélte el. Utóbbi úgy vélte, az EP-elnöknek inkább projektekért kellene lobbiznia, mint „füstbombákkal dobálózni”.
A revizionista rendezvények elleni fellépést követel a Hargita megyei prefektúrától Mircea Duşa szociáldemokrata (PSD) képviselő. A honatya szerint a térségben az utóbbi időben nőtt „a szélsőséges, nosztalgikus, revizionista, autonomista és románellenes rendezvények” száma, s a helyi hatóságok nyilvánosan vagy hallgatólagosan támogatják ezeket.
A képviselő szerint megengedhetetlen, hogy Csíkszeredában Horthy Miklós emlékének adózzanak, és kétnyelvű útjelző táblákat helyezzenek ki, amelyen ráadásul a román felirat szerepel alul. Ezek a provokációk ártanak a román és magyar közösség együttélésének, vélte Duşa. Emlékeztetett, nem ez az első alkalom, amikor Hargita megyében megszegik a törvényt, a székely zászlónak a megyeházára és a megyei kórházra való kifüggesztésekor is ez történt, s ez ellen szintén fellépést kért a prefektustól.
Több mindent kifogásolnak
Mircea Duşa ugyanakkor a bírósághoz is fordult, azt kérve, hogy ne húzza-halassza Csibi Barna, Szőcs Tibor és Puskás András Miklós ügyét, a három fiatalt ugyanis diszkriminációra való bujtogatással vádolják, miután az egyik bevásárlóközpontra „Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál!” feliratú plakátot ragasztott ki.
A PSD-s honatya a szélsőséges rendezvények sorában a márciusi székely önkormányzati nagygyűlést, a magyar nyelvnek hivatalossá tételét szorgalmazó székelyföldi törekvéseket említette, valamint azt, hogy a egyes szervezetek még a március 15-i magyar ünnep hivatalossá tételét kérték Romániában.
A „szélsőséges és románellenes” cselekedetek elleni fellépést sürgeti a Konzervatív Párt (PC) Kovászna megyei szervezete is, mely kéri a honatyákat, hogy foglaljanak állást, és felszólítja a magyar ifjúsági szervezeteket: ne engedjék, hogy ilyesmire „buzdítsák őket”. A magyarellenességéről ismert párt képviselői Tőkés László hétfőn Nagyváradon elhangzott nyilatkozatára utaltak, miszerint akárcsak a Székelyföldnek, az Érmelléknek is területi autonómiát kellene biztosítani.
Lobbizásra szólít Popa
Tőkés László nyilatkozatát Cornel Popa nemzeti liberális párti szenátor sem hagyhatta szó nélkül, a Bihar megyei honatya arra kérte az EP-alelnököt, hogy társaihoz hasonlóan ő is lobbizzon a nagy projektek folytatása érdekében, és „ne dobáljon füstbombákat”. Bihar megyére utalva emlékeztette az egykori püspököt, hogy olyan térségben él, ahol egyértelmű az etnikumok közötti harmónia és kölcsönös megértés.
Cornel Popa kérte Tőkést, hogy próbálja meg a lakosság számára fontos, konkrét projekteket támogatni, például csatlakozzon az észak-erdélyi autópálya munkálatainak folytatása és a Biharpüspöki–Kolozsvár-vasútvonal villamosítása érdekében lobbizó EP-képviselőkhöz, hisz erkölcsi kötelessége uniós forrásokat vonzani az országba.
„Mi nem fordítjuk le a nevét Vasiléra, ahogy nincs szükség Jean Calvin nevének a lefordítására sem. Úgy vélem, kell lennie bennünk annyi tiszteletnek a nagy klasszikusok iránt, hogy nem kereszteljük át őket” – mondta Popa, az Erdélyi Magyar Ifjak által felszerelt magyar utcanévtáblákra utalva, melyeken a francia reformátor neve magyarul szerepel. Hozzátette, Bihar, Szilágy, Maros, Kolozs és Brassó megyei honatyák október 4-én a szenátusban találkoznak annak érdekében, hogy azonosítsák az említett két projekthez szükséges anyagi forrásokat. Krónika (Kolozsvár),

2011. március 17.
Vizsgálat Csibi Barna ellen
Diszkriminációra való felbujtás miatt a Hargita Megyei Törvényszék Ügyészsége hivatalból indít vizsgálatot Csibi Barna ellen, aki március 15-én Csíkszereda központjában ,,felakasztotta" Avram Iancut.
Csibi a múlt héten kért engedélyt Csíkszereda Polgármesteri Hivatalától egy március 15-i rendezvényre, amelynek célja ,,felhívni a csíkszeredai lakosság figyelmét az 1848—1849-es eseményekre". Akciójában az Avram Iancut ábrázoló szalmabábot ,,kötél általi halálra" ítélte egy ,,bíróság" ,,népirtás és emberség elleni bűntettek" miatt. Kedden Csibi Barna személyes blogján a következőket írta: ,,Isten legyen könyörületes a lelkéhez. Így járnak mindazok, akik a magyar és székely nemzet ellen vétenek."
Csibi Barna a Hargita Megyei Pénzügyi Igazgatóság alkalmazottja. Az intézményen belüli források szerint tegnap a hivatal fegyelmi bizottsága elé idézték. A bizottság keddi megnyilvánulásait elemzi, főként egy televíziós műsorban tett kijelentéseit. A műsorban Csibi a következőt nyilatkozta: ,,Figyelemfelkeltési és történelmi tájékoztatási akciót kezdeményeztem az erdélyi magyar szabadságharc kapcsán, felhívtam a figyelmet az Avram Iancu parancsára behozott mócok által a magyar lakosság ellen elkövetett mészárlásokra."
Alkotmányos joga kifejteni véleményét az 1848—49-es szabadságharcról — állította —, nem szegte meg a köztisztviselői kódexet, mivel a rendezvényt engedélyezték, és az munkaidőn kívül zajlott. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Tőkés László EP-alelnök elítélte Csibi Barna gesztusát. Az RMDSZ elnöke szerint ami történt, sajnálatos, és tisztelet hiányáról tanúskodik. Csibi Barna és további két csíkszeredai fiatal, Szőcs Tibor és Puskás András Miklós ellen egy másik bűnvádi eljárás is zajlik a Hargita Megyei Törvényszéken diszkriminációra való felbujtás, fasiszta, rasszista vagy xenofób jellegű szervezet alapításának vádjával. Nevezettek egy csíkszeredai szupermarket elé magyar feliratú hirdetőtáblát helyeztek el, amelyen ez állt: ,,Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál!"
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)