Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pușcaș, Cristina
6 tétel
2012. szeptember 12.
Zsidó Történeti Múzeum lesz a zsinagógából
Az Amerikai Egyesült Államok közel 130 ezer dolláros támogatásából kezdődik el a Teleki (Városháza) utcai zsinagóga felújítása. Szerdán az Egyesült Államok romániai nagykövete is meglátogatta a helyszínt.
Nagyvárad vendége volt szerdán Mark H. Gitenstein, az Egyesült Államok romániai nagykövete, aki délelőtt ellátogatott a Teleki (Városháza) utcai zsinagógához is. Itt fogadta őt Koppelmann Felix, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke, Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere, Claudiu Pop és Cornel Popa, Bihar megye prefektusa, illetve megyei tanácselnöke, valamint több történelmi egyház képviselője. A helyszínen Koppelmann Felix hangsúlyozta: az Egyesült Államok nagylelkű támogatásának köszönhetően valósulhat meg a zsidó emlékhely az egykori zsinagógában. Ilie Bolojan kiemelte: az önkormányzat prioritásként kezeli építészeti örökségünkhöz tartozó templomok és zsinagógák felújítását és megőrzését. Mark H. Gitenstein beszédében hangsúlyozta, hogy a felújított épület nem pusztán holokauszt emlékmúzeum lesz, hanem egy olyan hely, ahol emlékezni lehet arra, mit jelentett és mit jelenthet a jövőben a zsidó kultúra Nagyvárad és a régió életében. Kifejtette: az amerikai kormány által most átnyújtott közel 130 ezer dollár nagyságrendben a harmadik azok közül az adományok közül, amelyet az amerikai kormány valaha külföldi kulturális célú támogatásként adott. Ezt követően átnyújtotta a 129.600 dollárról szóló csekket Felix Koppelmannak. Egyébiránt ez az összeg csak a felújítás egy részének költségét fedezi. A teljes felújításhoz és a Zsidó Történeti Múzeum kialakításához mint 700 ezer euróra volna szükség.
Kulturális segítség
Az amerikai nagykövet szerda délelőtt először a váradi, Kossuth utcai neológ zsinagógát látogatta meg Ilie Bolojan polgármester társaságában. Ennek a látogatásnak az apropóját azt adta, hogy a váradi önkormányzat határ menti együttműködési program keretében anyagi támogatást nyert a zsinagóga teljes felújítására. Ezt követően látogatott el a magas rangú vendég a Teleki/Városháza utcai zsinagógához, ahol már várták őt a város és a megye elöljárói, valamint a sajtó képviselői. A kis-zsinagógában Felix Koppelman, a váradi Zsidó Hitközség vezetője elmondta: ez az épület több mint nyolcvan évig zsinagógaként működött, és egyike volt a Nagyváradon működő huszonkilenc zsinagógának. „A zsidó közösség hatalmas ösztönző erő volt a váradi kulturális, tudományos gazdasági életben és megérdemli, hogy az általuk itt hagyott nyomokat megőrizzük és bekapcsoljuk ezeket az értékeket a vallási és muzeális kulturális körforgásba” – fogalmazott Koppelmann, kiemelve azt, hogy az Egyesült Államok értette meg talán a legjobban az isteni üzenetet, hiszen több mint száz éve a szabadságra és békére vágyó országok segítségére siet. Most kulturális segítséget nyújt a kulturális örökségvédelmi nagykövetségi alapból. E támogatásnak köszönhetően egy múzeum fog létrejönni, amely bemutatja a zsidó közösség tevékenységét és életét, emelte ki a hitközség vezetője.
Ilie Bolojan polgármester beszédében kifejezte örömét, hogy a váradi önkormányzat a határ menti együttműködési program keretében pályázati támogatást nyert a Kossuth/Independentei utcai neológ zsinagóga felújítására. Köszönetét fejezte ki az amerikai nagykövetnek, amiért elősegítette azt, hogy az amerikai támogatási összeg Nagyváradra és ne más romániai felújítási projektre érkezzen. Hangsúlyozta: az önkormányzat a kulturális örökséghez tartozó templomok és zsinagógák felújítását prioritásnak tekinti.
Erkölcsi kötelesség
Mark H. Gitenstein, az Egyesült Államok romániai nagykövete kifejtette: másodjára van Nagyváradon, de már első ittléte alakalmával feltűnt neki a város rendkívül gazdag zsidó kulturális öröksége. Ezt követően megemlítette, hogy a Felix Koppelmannal folytatott megbeszélések eredményeként valósul meg a mostani támogatás. A nagykövet kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben az amerikai kormány világszerte 700 kulturális projektre összesen 38 millió dollárt nyújtott támogatásként, és Romániában minden évben támogattak egy ilyen jellegű projektet. Hangsúlyozta: Romániában most először támogat az amerikai kormány zsidó kulturális érték felújítását. „Örülök, hogy ezt a pénzalapot arra használják fel, hogy egy épületet múzeummá változtassanak át, mely lehetővé teszi zsidók és nem zsidók számára is azt, hogy felidézzék az itteni zsidó kultúra rendkívüli gazdagságát.” Tudatta, hogy ez az emlékhely nem pusztán holokauszt emlékmúzeum lesz. „Nem csak az a fontos, hogy az itt lezajlott tragédiákra emlékezzünk, hanem arra is, hogy milyen gazdag volt az a kultúra, amit a két világháború közötti időszakban veszélybe sodródott.” Meggyőződésének adott hangot, hogy Románia újjászületés küszöbén áll, majd Elie Wieselt idézte aki szerint mindannyiunk erkölcsi kötelessége emlékezni a történtekre és azokra, akik meghaltak.
Kritika
Végezetül Gitenstein a következőket mondta: „Egy kritikai megjegyzést kell tegyek a tekintetben, hogy mi történik Romániában, és mi történt sok helyen a világban abban a pillanatban, amikor a jogállam veszélybe kerül. Az emberek akkor azért haltak meg, a zsidó kultúra azért került veszélybe, mert a jog uralma megszűnt, mert az 1940-es években a bírók, az ügyészek, és a bíróságok nem működtek hatékonyan. De Románia a helyes úton jár most, hogy ezeknek az intézményeknek a működése helyreállt.”
Beszéde után Gitenstein átnyújtotta Felix Koppelmannak a 129.600 dollárról szóló csekket. A rendezvény végén Cristian Puscas, a felújítás tervezőjének vezetésével a nagykövet és kísérete körbejárta a zsinagóga épületét. Egyébiránt a zsinagóga teljes felújítása és Zsidó Történeti Múzeummá való átalakítása több mint 700 ezer euróba kerül. A fennmaradó pénzösszeget az ingatlan kezelésével tizenöt évre megbízott Körösvidéki Múzeum egyéb pályázati forrásokból próbálja előteremteni.
Pap István
Erdon.ro
2015. február 12.
Magyar alpolgármestere lehet Nagyváradnak
Megegyezett egymással az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Bihar megyei szervezete a nagyváradi és megyei önkormányzatban kialakítandó többség érdekében történő koalícióról.
Ezt Cristian Puşcaş, a PNL nagyváradi szervezetének társelnöke erősítette meg a Bihon.ro hírportálnak. Ovidiu Mureşan, a megyeszékhely Szociáldemokrata Párti (PSD) alpolgármestere azt is elárulta a portálnak, hogy már a csütörtöki tanácsülésen napirendre tűzik a leváltását. Mint mondta, ő maga is látta az erre vonatkozó határozattervezetet.
A két alakulat közötti protokollum részletei egyelőre nem ismertek, egyik politikus sem tárta a nyilvánosság elé a már régóta tartó tárgyalások eredményét, de meg nem erősített információk szerint várhatóan Huszár István, a szövetség városi frakciójának vezetője váltja tisztségében a PSD-s politikust. Ezt maga Mureşan is megerősítette a hírportálnak.
Nagyváradnak a legutóbbi helyhatósági választások óta nincs magyar alpolgármestere, de a korábbi években megszokott helyzet – amikor a szövetség állandó partnere volt a többséggel rendelkező román pártnak – helyreállítása már az első kormánykoalíció felbomlását követően szóba került.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. december 23.
Cellát rendeznek be a vár alagsorában
Ellenállás és megtorlás Bihar megyében a címe annak annak az állandó jellegű kiállításnak, mely a kommunizmus elítéltjeinek kíván emléket állítani. Kedden ünnepélyes megnyitó volt.
Dumitru Sim, a polgármesteri hivatalnak a várt adminisztráló hivatalának vezetője elmondta: a jelenlegi kiállítás egy első lépés a Vármúzeum megalakításában, a félig rehabilitált alagsori helyiségeknek az eredeti projekt szerint lerakatnak kellene helyet adniuk, de mivel ezek hosszú időn keresztül börtöncellákként, átmeneti lágerként voltak használva, nem is lehetett volna jobb helyet találni a kommunizmus áldozatait bemutató tárlatnak.
Vigyük a hírét
Huszár István alpolgármester arról szólt: egy parlamenti felszólalást hallgatott, melyben arról volt szó, hogy nem engedhető meg a forradalom dossziéjának a lezárása és hogy nincs egy múzeum, mely emléket állítana a kommunizmus áldozatainak. Ennek alapján úgy tűnik, a felavatás híre nem jutott el oda, ahová kellett volna, pedig fontos lenne, hogy elvigyük a hírét, hiszen nagy jelentősége van annak, hogy Nagyvárad teret biztosított ennek a kiállításnak, s köszönet illeti azokat, akik ilyen irányú erőfeszítéseket tettek. Lucian Silaghi, a Bihar megyei Művelődési Igazgatóság vezetője kihangsúlyozta: a vár felújításáról mintát lehetne venni, nagy hozzáértéssel végezték el, s fontos, hogy a volt politikai foglyok egyesületének is itt lesz a székhelye, ez további tárlatok megszervezésének kedvez, hogy ne vesszen el azoknak az időknek az emléke. Nem tudni, véletlen-e vagy sem, hogy a volt politikai elítéltek napja pont az a nap, amikor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. Mindez egyúttal a reményre is utal, hiszen mostantól a fény lassan átveszi a hatalmat a sötétség fölött, közeledik a tavasz.
Cellák
Alin Mureşan, a Kommunizmus Bűncselekményeit Feltáró Intézet (IICCMER) igazgatója elmondta: boldog, hogy mindez pont szülővárosában, Nagyváradon vette kezdetét és hogy van helyi kezdeményező készség – a fővárosból nagyon nehéz lehet koordinálni egy helyi létesítményt. Ez csak egy első lépés, sok még a tennivaló, a belső berendezések terén is. Mint megjegyezte, az államnak kellene főszerepet vállalnia az ilyen jellegű múzeumok létesítésében. Cristina Puşcaş történész, újságíró, aki az IICCMER-rel közösen szervezte a kiállítást, arról szólt: ezt a tárlatot elismerésként szánták a volt politikai foglyok tiszteletére, hogy amíg a Jóisten életben tartja őket, örülhessenek neki. A helyszínt Dumitru Sim segítségével kapták meg, s a tárlat anyaga nagyon jól illik ebbe a környezetbe, mely sokak szerint meglepően hasonlít a Jilava-i börtönhöz. A tíz cella egyike az általános történelmi kontextust mutatja be, egy másik a politikai megtorlások Bihar megyei történelmi hátterét, a harmadik a várnak a szerepét mutatja be a megtorlások időszakában, a negyedik a Securitate intézményének van dedikálva, az ötödik a Nagyváradi Börtönnek, a többi pedig volt politikai foglyok arcképeiből áll. Az ünnepélyes megnyitón megjelentek között egyébként volt politikai foglyok is voltak, akik saját arcképüket is megtekinthették. A szervezők tervei közé tartozik, hogy az egyik cellát úgy rendezzék be, mint azok egyikét, ahová egykor a politikai foglyokat helyezték.
Két tárlat
A felszólalásokat követően a jelenlévők megtekintették a tíz kis alagsori helyiségben berendezett kiállítást. A már említett tárlat mellett egy hasonló témájú kiállítás is helyet kapott itt, ez utóbbinak a címe A szenvedés emléke, s a Jelenkori Történelem Kutatóközpontja a Hanns Seidel alapítvánnyal közösen hozta létre. A vár alagsorában lévő két tárlat az ünnepek után lesz ismét látogatható, a nyitva tartással kapcsolatos részletek még nincsenek megállapítva.
Neumann Andrea
erdon.ro
2016. december 14.
Vörös évtizedek Nagyváradon
Nagyvárad felújított várának épületében egyre nő az állandó kiállítások száma, melyek a Városi és Vártörténeti Múzeum termeiben, a hajdani fejedelmi palotában, illetve más épületrészekben kapnak hely. A tárlatok közül kettő is a kommunista éra Bihar megyei vonatkozásainak állít emléket.
A nagyváradi várban jelenleg két kiállítás őrzi a kommunista periódus emlékeit: egyrészt a jelenleg bővítés miatt zárva tartó, a kommunista terror áldozatainak emléket állító állandó tárlat, másrészt a kommunista vezérek látogatásairól szóló, vándorkiállítás, amely jövőre kibővül és egy másik terembe kerül állandó kiállításként.
A nagyváradi vár fejedelmi palotájának A szárnyában, a földszinten Vörös évtizedek Nagyváradon – Gheorghiu Dej és Ceauşescu látogatásai Biharban címmel nyílt kiállítás több mint 100 fotográfiából, amelyek Románia kommunista vezetőinek a Körös-parti városban tett látogatásait örökítik meg. Cristina Puşcaş, Az Ellenállás Emlékezete – 40 Vértanú Egyesület alelnöke, a kiállítás megálmodója és felelőse elárulta, hogy a 2017. január 31-ig megtekinthető tárlat anyagát egy szeptember végén meghirdetett , Ne dobd ki a múltat! Hozd el a múzeumba! című akció révén sikerült összegyűjteni A megnyitóra, november 22-re, az adakozók jóvoltából sikerült több termeti is megtölteni, nem csupán fényképekkel, hanem az adományozók által a múzeum gondjaira bízott személyes tárgyakkal (pártkiadványok, igazolványok, kitüntetések, uniformisok, rádiók, szódásüvegek, stb.) is.
A kiállított képek első csoportján Gheorghe Gheorghiu-Dej nagyváradi látogatásainak néhány momentuma látható, amelyeket a Román Nemzeti Levéltár Bihar Megyei Fiókjának állományából sikerült megszerezni, míg a többi képanyag a Ceauşescu házaspár nyolc nagyváradi vizitjének egyes állomásait mutatják be. A város különböző helyszínein örökítették meg az államfőt és feleségét, a képek különlegesse az, hogy a diktátor hivatalos fotográfusa, Nicolae Meseşan készítette őket, aki maga is jelen volt a novemberi megnyitón.
A jelenleg a földszinten helyet kapó, a kommunista évtizedeket megjelenítő kiállítás jövőre a második emeletre költözik, ahol Mindennapi élet a kommunizmusban címmel állandó kiállításként, családiasabb jelleggel, és még több használati tárggyal kibővülve várja majd a látogatókat. Ez természetesen azt jelenti, hogy továbbra is lehet adakozni, különös tekintettel uniformisokat várnak: „Nagyon szépen köszönjük mindenkinek az adományokat, és szeretnénk közölni, hogy továbbra is mindenféle tárgyi emléket szívesen fogadunk. Ezeket este nyolc óráig bármikor le lehet adni nálunk, a karácsonyi vásár ideje alatt minden nap itt vagyunk. Egy Haza Sólymai egyenruhának különösen örülnénk.” – mondta Cristina Puşcaş.
Szamos Mariann Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. április 19.
Ellenállás és elnyomás Biharban
A Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Országos Intézet (IICCMER) ügyvezető igazgatója, Radu Preda, valamint Alin Mureşan főigazgató is jelen voltak Nagyváradon annak a tematikus kiállításnak a megnyitóján, amely a vár K épületrészének alagsorában kapott helyet, s amely az Ellenállás és elnyomás Biharban címet viseli. A csütörtöki tárlatnyitón ugyancsak jelen volt Pásztor Sándor megyeitanács-elnök, Lucian Silaghi, a Romániai Politikai Fogvatartottak Bihar Megyei Egyesületének (AFDPR) vezetője, de ott volt a kiállítást megálmodó Maria Tîlvescu mérnök és Cristina Puşcaş a szervező 40 Mártír Egyesület alelnöke is.
A kiállítás célja, hogy a nagyközönség számára bemutasson néhány olyan tematikát, amelyet az idősebb generáció tagjai a saját bőrükön is megtapasztalhattak – hívta fel a figyelmet a 2015-ben indult projektet kezdeményező Cristina Puşcaş. Ennek megfelelően a kiállítás különböző szekciói olyan témákkal foglalkoznak, mint az elnyomás formái, a kommunisták erőszakos hatalomátvétele, a női börtönök, a bebörtönzött papok, a váradi várban működött láger, vagy a Bihar megyei kommunizmus-ellenes szerveződések története.
Az információs táblákból álló kiállítás tíz földalatti helyiségre terjed ki, sajátos elrendezéssel. A látogatót az elnyomás korát idéző sötét falak és merev fémlapok veszik körül, majd sorban felvillanó fénysugarak kalauzolják át a meghurcoltak történetén.
Mint Alin Mureşan megjegyezte, a közeljövőben szeretnék magyar nyelvre is lefordítani a tárlat anyagát. A kiállítás keddtől vasárnapig 9–17 óra között látogatható a vármúzeumban.
Sz. G. T. / Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. szeptember 8.
Ma is hatnak a kommunista bűnök
Mellőzve érzik magukat: több mint 200 volt politikai fogoly is jelen volt Félixfürdőn, a Volt Politikai Foglyok Romániai Szövetségének (AFDPR) XXIV. kongresszusán, és a legtöbben panaszkodnak. Ugyanakkor elnökük szerint „nem átadják a tisztségeket, hanem kihalnak belőlük”.
Kétezernél is kevesebb személy él ma már azok közül, akik saját bőrükön tapasztalták meg a kommunista diktatúra romániai változatának kegyetlenségét a börtönökben, politikai foglyokként. Lassan kihal a ma még valamelyest élő emlékezet, és a meghurcoltakkal együtt beláthatatlan távolságba került a valós és teljes igazságtétel – ami a rendszerváltás után is elmaradt, és a mai napig késik. Romániában is, akárcsak a többi volt kommunista országban. A meghurcoltak azonban még próbálnak összetartani: szövetségük Félixfürdőn, az egyik szállodában tartotta országos tanácskozását, és a helyszínen újabb infókat is megosztottak velünk arról, hol tart (illetve hol stagnál) a romániai elszámolás, a szembenézés a közelmúltbeli vészkorszakkal.
Módosítást akarnak
Tegnap zárult tehát a Volt Politikai Foglyok Romániai Szövetségének (AFDPR) XXIV. Kongresszusa, és a háromnapos tanácskozáson arról is határoztak, hogy több törvénymódosítást kezdeményeznek. Az AFDPR-nek 34 megyében van helyi szervezete, ezeknek a képviselői vettek részt a legfőbb döntéshozó és konzultációs fórumukon, mintegy 200 küldött volt itt, Félixen. Köztük például a néhai Corneliu Coposu rokonai, valamint egy olyan nő, akit 15 évesen ítéltek 20 éves börtönbüntetésre, ellenállási tevékenysége miatt. Octav Bjoza, a szervezet elnöke elmondta: az országban 37.737 olyan személy van még, aki a kommunizmusban elszenvedett meghurcoltatásokért jogosult életjáradékra, közülök 995 Bihar megyében. Gond azonban, hogy a közvetlen hozzátartozóik (többnyire a gyermekeik) sokszor nehezen juthatnak be a kedvezményezetti körbe. Ezért a tömörülés arról döntött: kezdeményezik, hogy a parlament módosítsa a vonatkozó, 1990/118-as számú jogszabályt, tételesen bevéve annak hatálya alá a meghurcoltak gyermekeit is. Továbbá változtattatnának a jogállásukkal kapcsolatos 2015/217-es számú törvényen is, mert az szerintük túlságosan interpretálható jelenleg.
Octav Bjoza egyébként kongresszusi záróbeszédében azt mondta, a kommunista bűnök sok vonatkozásban még ma is kísértenek az országban. Ugyanakkor többször panaszkodott a központi sajtóra, amely szerinte „Teljesen semmibe vesz minket, nem törődik velünk, nem, hogy ők nem keresnek, de ha mi megyünk, akkor is agyonhallgatnak. Amikor személyesen mentem be például az Adevărulhoz, akkor sem változott semmi”. További gondja a szervezetnek például, hogy ugyan a kommunista visszaélések egyes konkrétumairól szóló dokumentumaik archívumszerűen rendezve vannak, ám mégsem tudják archívumszerűen működtetni az egészet, mert az előírt tárolási körülményeket (nedvességszint, hőfok, stb.) már nem tudják biztosítani. Ezért olyan megoldást keresnek (egyelőre hiába), amely révén biztosan megmenekülnének a dokumentumok. Az elnök hozzátette: az AFDPR támogatja ugyanakkor az bukaresti ortodox gigakatedrális, a románok által is sokat bírált Nemzet Megváltása Katedrális építését, sőt, azt szeretné, hogy az épületben emlékhelyet kapjanak a kommunista diktatúra áldozatai. Belső szervezési ügyeikre térve Octav Bjoza ironikusan jegyezte meg, hogy náluk nem nagyon szokott tisztújítás lenni, mert az előrehaladott életkorok miatt „itt nem átadják a tisztségeket, hanem kihalnak belőlük”.
Bihar, a hóhér
Kivétel viszont az AFDPR Bihar megyei szervezete, amelynek élén viszonylag fiatal vezető van: Lucian Silaghi, aki a nagyváradi színház igazgatója is volt, jelenleg a műemlékvédelmi hivatalt vezeti. Ő a kongresszuson azt emelte ki: Váradon legalább igyekeznek méltó emléket állítani az áldozatoknak. Ennek egyik jeleként azt ajánlotta mindenki figyelmébe, hogy a váradi várban idén április óta külön múzeuma van a témakörnek. Váradon is volt ugyanis olyan tranzitláger, ahol a hatalomba berendezkedő kommunisták az elhurcolandó németeket, románokat, magyarokat gyűjtötték össze. Ez a vár mai E szárnyában működött. 2011-ben például a G épület falába rejtett feljegyzést is találtak az egyik elhurcolttól: a sárguló lapra rótt pár sorban bizonyos Andreas Dittrich emlékez(tet)ett arra, hogy itt dolgozott. „Ma 1947 augusztus 21. van, és 1947 március 20-a óta vagyok itt a lágerben. Német vagyok, és így állnak a dolgok itt ma. Andreas Dittrich, 42 éves” – áll a lapon. Az összegyűjtöttek többségét aztán jellemzően Târgu Jiuba, vagy Temesvárra vitték, kényszermunkatáborba, a német nemzetiségűek többségét viszont a Szovjetúnióba deportálták. Nagyváradon más épületekben is működtek fogdák, kínzókamrák, vallatószobák: a Securitate ingatlanában, illetve a börtönben is.
Bihar megye egyébként a román gulágok feltöltésében is az élen járók között volt a második világháború után, amikor a kommunisták megszerezték a hatalmat. Ekkor a náci kollaboránsok ellen való harcot ürügyként használva tízezrekkel igyekeztek leszámolni: lehetőleg mindenkivel, aki ellenállt volna az újabb önkényes hatalom kiépülésének, aki aktuális, vagy akár potenciális ellenséget jelentett a kommunistáknak, vagy akár csak úgymond túlságosan független volt. Megyénkből a lakosság 1,4%-át hurcolták el, ami az első tízben biztosított helyet Biharnak. A legfiatalabb áldozat 15 éves volt.
Táborok
Fürtös Róbert kutatása szerint már a háború vége után, azaz 1945 végéig, a legfontosabb táborok Zsilvásárhely, Slobozia, Ciurel (Bukarest közelében), Turnu Măgurele, Caracal, Felsőtömös (Timişul de Sus) voltak. Voltak megyék, ahol öt vagy három tábor is létezett: Arad megyében Borossebes (Sebiş), Pankota (Pâncota), Doroszlófalva (Drăuţi), Nagyhalmágy (Hălmagiu) és Arad, Brassó megyében Földvár (Feldioara), Barcaszentpéter (Sânpetru) és Brassó, Bihar megyében pedig Köröstárkány (Tărcaia), Belényes (Beiuş) és Nagyvárad. Gyakorlatilag minden megyében működött hosszabb-rövidebb időszakban internáló tábor, vagy legalább a csendőrség/rendőrség által felügyelt fogva tartási központ. A fogdák, börtönök és munkatelepek 1958-ban már adminisztratíve is két nagy csoportra tagolódtak: a „forradalmárok” fogva tartására szánt létesítmények (Nagyenyed, Szamosújvár, Fogaras, Galac, Zsiláva, Csíkszereda, Piteşti és Râmnicu Sărat) és a köztörvényes elítélteknek szánt helyek. Az 54 börtön, 37 munkatábor, 8 kiskorúak és 2 gyerekek befogadására szánt létesítmények mellett, a Börtönök Főigazgatóságának számos „termelő” jellegű egység volt alárendelve. És ne legyenek illúzióink: Sztálin halála után ugyan átmenetileg enyhültek a fogva tartás körülményei (katasztrofálisról nagyon rosszra), ám az 1960-as években ismét romlottak. És a kommunista rezsim a bukásáig, azaz 1989-ig folyamatosan figyelte, zaklatta, üldözte, büntette azokat, akik nem a szekerét tolták…
Brosúra az elnyomásról
A kongresszuson mutatta be és osztotta ki a jelenlévők között dr. Cristina Puşcaş kutató azt a kiadványt, amely az Ellenállás és elnyomás Bihar megyében címet viseli. A brosúra jellegű kiadvány külön-külön román, magyar és angol nyelven is megjelent, összesen azonban csak 500 példányban. Nyolcezer lejes uniós támogatásból adták ki, és adatokat tartalmaz a kommunista elnyomás Bihar megyei vonzatairól. Fő célja ugyanakkor a váradi várban idén megnyitott múzeum és emlékhely népszerűsítése. Ez a lapunkban már bemutatott létesítmény a vár K épületében van.
Szeghalmi Örs / erdon.ro