Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Prună, Raluca
21 tétel
2015. november 18.
Bizalom a szakértőknek (Beiktatták a Cioloş-kabinetet)
Nagy többséggel szavazta meg a parlament tegnap Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását, amelyben a miniszteri posztok többségét a pártoktól független – a magánszférából, európai intézményekből és a civil társadalomból érkező – szakértők töltik be. Este az új kormány huszonkét tagja letette a hivatali esküt Klaus Johannis előtt, az államfő beszédében arra figyelmeztetett, a jövő őszi parlamenti választásokig lehetősége van a romániai politikai osztálynak a megújulásra, és „nagyon jó volna”, ha ezt az esélyt kihasználnák.
A Cioloş-kabinet még el sem kezdte munkáját, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma máris nyílt levélben kéri a miniszterelnököt, hogy a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében kisebbségben élő román közösségek védelmét szolgálja. Parlamenti támogatás
A Cioloş-kormánynak és programjának a szükséges 274 helyett 389 törvényhozó szavazott bizalmat. A technokrata kormány beiktatását a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Liberális Párt (NLP), az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója is támogatta, a titkos voksoláson mégis 115 ellenszavazat gyűlt össze, kétszer annyi, mint ahány mandátummal a szakértői kormány ellen nyíltan állást foglaló kisebb pártok, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége és a Román Demokrata Párt rendelkezik. A parlamenti szavazáson nem vett részt Victor Ponta lemondott miniszterelnök, a nagy hiányzók közt tartják számon még a volt liberális pártvezért, Crin Antonescut. Liviu Dragnea, az SZDP elnöke arra figyelmeztette Cioloşt, hogy a szociáldemokraták addig támogatják kormányát, amíg megőrzi politikai semlegességét. Kijelentette: a Ponta-kormány megemelt fizetéseket és nyugdíjakat, kisebb adókat és az általa örököltnél kevesebb adósságot hagy utódjára. A NLP társelnöke, Alina Gorghiu kifejtette: azt várja a Cioloş-kormánytól, hogy vessen véget a közpénzek politikai célokra való felhasználásának, de nem kéri tőle, hogy az SZDP embereit az NLP embereire cserélje a közigazgatásban. Gorghiu szerint, azért volt szükség technokrata kormányra, mert az emberek csalódtak a politikusokban, és a választásokig hátra lévő évben a politikustársadalomnak meg kell újulnia. Az NLP partnerséget és szükség esetén „őszinte kritikát” ígért Cioloşnak. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is arra figyelmeztette a parlamentet, hogy a társadalmi elégedetlenség a képviseleti demokráciát veszélyezteti, és erre nem lehet más válasz, mint azoknak a korrekcióknak a meghozása, amelyeket az emberek joggal kérnek számon a politikusokon. Kijelentette: a Cioloş-kormánytól a hatályos törvények betartatását várja, beleértve a kisebbségvédelemre vonatkozókat, ugyanakkor olyan kormányzati intézkedéseket, amelyek révén a lakosság érezheti a gazdasági növekedés előnyeit. Az RMDSZ megszavazza a Cioloş-kabinet beiktatását, a további támogatásról pedig az egyes tervezetekről folytatandó egyeztetések alapján esetenként fognak dönteni – tette hozzá. Cioloş parlamenti beszédében kifejtette: kormánya a közigazgatás hatékonyságát akarja javítani, valamint visszaszerezni a társadalom bizalmát az állami intézmények számára, és megerősíteni a demokráciát. Azt ígérte, hogy a kabinet munkáját az átláthatóság, a felelősségvállalás, a párbeszédre való nyitottság fogja vezérelni. A technokrata miniszterelnök a jövő évi választások korrekt megszervezését, a társadalmi párbeszédet, a korrupció elleni harcot, a költségvetési egyensúly és gazdasági növekedés fenntartását és az emberi erőforrások menedzsmentjének javítását nevezte prioritásainak. Az új kormány
A Cioloş-kormánynak 22 tagja van, ezek a következők: Vasile Dâncu miniszterelnök-helyettes, fejlesztési és közigazgatási miniszter; Costin Grigore Borc miniszterelnök-helyettes, gazdasági, kereskedelmi és turisztikai miniszter; Lazăr Comănescu külügyminiszter; Petre Tobă belügyminiszter; Mihnea Ioan Motoc védelmi miniszter; Anca Dana Dragu Paliu pénzügyminiszter; Achim Irimescu földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter; Victor Vlad Grigorescu kis- és középvállalkozásokért és üzleti szféráért felelő miniszter; Adrian Curaj oktatásért és tudományos kutatásért felelős miniszter; Vlad Alexandrescu művelődésügyi miniszter; Aura Carmen Răducu európai alapokért felelős miniszter; Raluca Prună igazságügyi miniszter; Cristina Paşca Palmer környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter; Claudia Ana Moarcăş munkaügyi, családügyi, szociális védelemért és idősekért felelős miniszter; Marius-Raul Bostan informatikai miniszter; Patriciu Achimaş-Cadariu egészségügyi miniszter; Elisabeta Lipă ifjúsági és sportügyi miniszter; Marian Dan Costescu közlekedésügyi miniszter; Victoria-Violeta Alexandru társadalmi párbeszédért felelős miniszter; Dan Stoenescu határon túli románokkal való kapcsolattartással megbízott miniszter; Ciprian Bucur parlamenttel való kapcsolattartással megbízott miniszter; Ioan Dragoş Tudorache a miniszterelnöki kancellária vezetője. Esély a megújulásra
A miniszterelnök és a miniszterek esti eskületétele után tartott beszédében Klaus Johannis kiemelte, a román társadalom megváltozott, mások elvárásai is, mint huszonöt vagy akár tíz évvel ezelőtt, és a krízis oka éppen e társadalmi változásban keresendő. A parlamentben elhangzott beszédekre utalva kifejtette, sem kormányzati, sem parlamentáris, sem politikai jellegű krízisbe nem került az ország, hanem a választópolgárok bizalma rendült meg a politikai osztályban, és ez a legsúlyosabb formájú válság. Ezért felszólította a pártokat, az elkövetkező egy évben, míg a Cioloş-kormány vezeti az országot, lehetőségük lesz visszafordulni választóikhoz, és reményét fejezte ki, hogy ezt a rendkívüli alkalmat nem szalasztják el. Az új kormány tagjainak egyébként azért is gratulált, hogy a jelen körülmények között volt bátorságuk elvállalni a különböző tárcák irányítását. Románok kisebbségben
Miután október 3-án a Hargita megyei románok marosfői találkozóján a Székelyföldön számbeli kisebbségben élő románok egy memorandumot fogadtak el, melyben az ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását követelték, most ugyanezzel a kéréssel nyílt levélben fordultak Dacian Cioloş miniszterelnökhöz. A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azt kívánja, a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében élő román közösségek védelmét szolgálja. Egy saját költségvetéssel rendelkező kormányfőosztályt kérnek, amelyet a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt államtitkár vezet, és amelynek feladata a székelyföldi románság támogatása. Azt is kérik, hogy a központi költségvetésből biztosítsanak számukra finanszírozást kulturális és vallási projektekre. A fórum vezetői gazdasági-fejlesztési stratégia kidolgozását is sürgetik Kovászna és Hargita megye számára, rámutatva: csak új munkahelyek teremtésével és a meglevők megtartásával lehet megállítani a román fiatalok elvándorlását. Hangsúlyozzák, a térségben élő 400 ezer román nevében szólalnak fel 33 Kovászna, Hargita és Maros megyei román civil szervezet ernyőszervezeteként.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. december 21.
Nemzetközi színtérre vinnék az 1989-es forradalom ügyét
Az 1989-es forradalom dokumentumai titkosságának a feloldását kezdeményezték szombaton egy temesvári évfordulós konferencia résztvevői. A Justice 2.0 konferencián jelenlévők megszavazták: levélben fordulnak Klaus Johannishoz az ügyben, hiszen az államfő által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács hatáskörébe tartozik a dokumentumok titkosságának a feloldása. Raluca Prună igazságügyi miniszter is a nemzetközi nyomásgyakorlásban bízik.
Az 1989-es forradalom dokumentumai titkosságának a feloldását kezdeményezték szombaton egy temesvári évfordulós konferencia résztvevői. A Justice 2.0 konferencián Eugen Gherga, a forradalom egykori résztvevője, Temesvár díszpolgára sérelmezte, hogy még mindig titkosítottak azok a filmek és fotók, amelyeket az 1989-es forradalom napjaiban a Szekuritáté, a rendőrség és a katonaság készített.
A konferencia résztvevői megszavazták, hogy levélben fordulnak Klaus Johannis államfőhöz, kérvén a '89-es dokumentumok titkosságának a feloldását. A levelet Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának a vezetői, valamint a platformhoz egy hónapja csatlakozott Temesvár Társaság elnöke, Florian Mihalcea is aláírja.
A konferenciát követő sajtótájékoztatón Göran Lindbad, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának svéd elnöke elmondta, hogy a kommunizmus bűneit rejtő archívumok megnyitását a platformot alkotó 51 európai szervezet és kutatóintézet mindegyike támogatja. Neela Winklemanova, a platform cseh igazgatója rámutatott, hogy eddig nem folyamodtak hasonló kérésekkel az országokhoz, de korábbi kezdeményezéseiket több európai kormány is támogatta, és ezért reménykednek abban, hogy szavuk Romániában is meghallgatásra talál.
Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke hozzátette, Romániában az államfő által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) hatáskörébe tartozik a dokumentumok titkosságának a feloldása. Hozzátette, az akkor készült titkos dokumentumok közül eddig csak a hadsereg 1989-es operatív naplói váltak kutathatóvá. Úgy vélte, a pártoktól független, technokrata Cioloş-kormány idején van esély a titkosság feloldására. A civil aktivista elmondta, a temesvári Justice 2.0 konferencia címében a számok arra utalnak, hogy a romániai társadalom nem számíthat a hazai bíróságokra a kommunizmus bűneinek a felderítésében, így a problémát a második, nemzetközi szintre kell emelni.
„Az eltelt negyedszázad, valamint a legutóbbi hazai fejlemények is azt bizonyítják, hogy a kommunizmus átkos örökségeként reánk nehezedő romániai válság nemzetközi szövetségesek és segítség nélkül szintén nem oldható meg. Más szóval szólva, előbb vagy utóbb, végre igazságot kell tennünk a kommunista múlt ügyében. Ez egyként jelenti a kommunista korszak történetének és bűneinek a valóságnak megfelelő, hiteles feltárását, valamint a történelmi, erkölcsi igazságtételt, lehetőleg pedig az elkövetők megbüntetését és az áldozatok iránti jóvátételt, ezeknek rehabilitálását" – hívta fel a figyelmet Tőkés László EP-képviselő.
A konferencián az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának a vezetői elmondták: 11 európai állam képviselőiből munkacsoportot hoztak létre, amelyik a kommunizmus bűneiben illetékes nemzetközi bíróság létrehozását készíti elő. Sajnálkozva állapították meg, hogy a nyugat-európai országok kevéssé mutatkoznak érzékenynek a téma iránt. Tőkés arra emlékeztetett, hogy a Temesvár Társasággal közösen évekkel ezelőtt kezdeményezte: a Kommunizmus bűneit feltáró nemzetközi bíróság székhelye Temesváron legyen.
A forradalom dossziéjának titkosítása kapcsán Raluca Prună igazságügyi miniszter is megszólalt, rámutatva: meggyőződése, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntései nyomán a hazai igazságszolgáltatás egyformán kezeli majd a forradalom és a bányászjárás dokumentumait. A tárcavezető ezt azután jelentette ki, hogy pénteken találkozott Teodor Marieşsel, a 21 Decembrie 1989 Egyesület elnökével. Utóbbi elmondta, a miniszter időt kért, hogy tájékozódhasson az ügyészségen a forradalom dossziéjáról, a következő találkozóra január 5-én kerül sor.
Temesváron egyébként a hétvégén is tartottak a megemlékezések – vasárnap a szirénák is megszólaltak, emlékeztetve a 26 évvel ezelőtti eseményekre.
Krónika (Kolozsvár)

2016. január 7.
Prună részletes jelentést kért a forradalomról
Az igazságügy-miniszter részletes jelentést kért a legfőbb ügyészségtől az 1989-es forradalom dossziéjának kezeléséről annak nyomán, hogy a legfőbb ügyészség hatáskörébe tartozó katonai főügyészség október végén vádemelés nélkül lezárta az ügyet. Ezt Teodor Mărieș, az 1989 december 21. nevű forradalmárszervezet elnöke közölte kedden este azt követően, hogy Raluca Prună igazságügy-miniszterrel találkozott.
„Véleményem szerint az utóbbi tíz év legmotiváltabb igazságügy-miniszterével találkoztam. A miniszter asszony és mi is azt várjuk, hogy megkapja a legfőbb ügyészség jelentését. Azt hittük, csak arról az időszakról kért beszámolót, amikor az üggyel a katonai főügyészség foglalkozott, de most megtudtam, hogy teljes és átfogó jelentést kért. Valószínűleg ennek tudható be a hosszabb határidő, így valamikor a hónap közepén kell a válasznak megérkeznie" – mondta Mărieș.
A forradalmárszervezet vezetője szerint a miniszternek hatalmában áll jelentős intézkedéseket tenni az ügyben, és legtöbb egy hónap múlva „nagy meglepetésekre" lehet számítani.
A találkozó apropója az volt, hogy a legfelsőbb bíróság kedden kezdte tárgyalni az első beadványokat, amelyeket a forradalom áldozatainak hozzátartozói nyújtottak be a katonai ügyészség határozata ellen, a forradalom dossziéjának újranyitását követelve. Az ügyben közel kétszáz panaszt nyújtottak be.
Mărieș sérelmezte, hogy a legfőbb ügyészség egy olyan ügyészt, Claudiu Culeát delegálta az ügyészség álláspontjának képviseletére, aki részt vett a vádemelés elutasításáról szóló döntés meghozatalában, 1989-nem pedig katonatisztként, fegyveresen vett részt a temesvári események elfojtásában. Mărieș egyben egyértelmű állásfoglalást kért a témában Klaus Johannis államfőtől is, és közölte, hamarosan vele is találkozót kezdeményeznek.
A katonai ügyészség októberben azzal az indokkal zárta le a nyomozást, hogy egyebek mellett a feltételezett bűncselekmények egy része elévült, másik része meg sem történt. A legfőbb ügyészség által kiadott közlemény szerint eredetileg több mint 4500 büntetőjogi per indult a forradalomkor történt eseményekkel kapcsolatban. Végül a katonai ügyészségek 112 aktában összesen 275 személy ellen emeltek vádat.
Az ügyészek úgy értékelték, hogy 1989. december 16. és 22. között – amíg Ceaușescu hatalmon volt – a karhatalmi erők keményen megtorolták a Ceaușescu-ellenes felkelést, majd a volt kommunista vezető elmenekülése után hatalmi űr és káosz keletkezett. Így a katonaságot irányítók – magyarázzák az ügyészek – sokszor nem tudtak egymás parancsairól, ezért előfordult, hogy különböző katonai alakulatok egymásra nyitottak tüzet azt feltételezve, hogy a túlsó oldalon ellenforradalmi erők állnak, amelyek Ceaușescunak a hatalomba való visszatérését akarják.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

2016. január 13.
Bűnpártolás a börtönírók támogatása
Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a börtönben írt könyvek ügyében bűnpártolás vádjával. A vizsgálat azok ellen az egyetemi oktatók ellen folyik, akik az elítéltek dolgozatait vezették és jóváhagyták, illetve a kiadók és azok ellen, akik a szerzők szabadon engedését elrendelték. Az ügyészek által hivatalból indított eljárás indoklásában az áll: a tettet több, összehangoltan tevékenykedő személy követte el azzal a céllal, hogy azt a látszatot keltse, teljesülnek a feltételes szabadlábra helyezés törvényes feltételei. A valóságban ezek nem teljesültek, az elkövetett tettek célja pedig semmi egyéb nem volt, mint az elítéltek pártolása – mutat rá a vádhatóság. Az ügyészek szerint a korrupció miatt szabadságvesztésre ítélt személyek között olyanok is vannak, akiknek akár 300 nappal kevesebb időt kellett vagy kell letölteniük, mint amennyit a bíróság megállapított, mégpedig éppen a könyvkiadás miatt. Egy 2013-as rendelkezés ugyanis 30 nappal rövidíti meg azok börtönbüntetését, akik tudományos dolgozatokat tesznek közzé a rács mögül. „Ennek a kitételnek a kihasználására egész mechanizmus alakulhatott, amelyben egyetemi oktatók, kiadók képviselői és a börtöntanácsok tagjai is részt vettek. Összehangoltan cselekedtek annak érdekében, hogy az elítélt személyek tudományos dolgozatok szerzőiként tűnhessenek fel, és a bíróság által kiszabott szabadságvesztés letöltöttnek számítson” – mondják az ügyészek.
A vádirat szerint több egyetemi oktató adott hivatalos ajánlást, amelyekkel egyes dolgozatok állítólagos tudományos jelentőségét támasztották alá kizárólag azok címe alapján, anélkül, hogy bármilyen formában felvették volna a kapcsolatot a dolgozatok szerzőivel, és ismerték volna annak elképzelését a felvállalt témát illetően. Ezek az ajánlások általános jellegűek voltak, és olykor ugyanabban a formában használták fel őket több tudományos természetű dolgozathoz is. Más egyetemi oktatók beleegyeztek, hogy alátámasszák egyes dolgozatok jelentőségét, és belefoglalják őket nemzetközi tudományos konferenciák anyagába, holott a szerző által befektetett munka ideje egy órát tartott. A látszólag tudományos jellegű dolgozatokat az ügyészek szerint valakik megírhatták az elítéltek helyett. „Az állítólag a büntetés-végrehajtóban megírt dolgozatok olyan művekre is hivatkoznak, amelyekhez a szerzőnek semmilyen hozzáférése nem lehetett sem a börtönkönyvtárban, sem az interneten, a dolgozatok megírására szánt idő pedig nyilvánvalóan nem elég egy ilyen munkához (például 12 óra egy 180 oldalas dolgozathoz vagy 6 óra és 40 perc egy 212 oldalas munkához)” – tudatja az ügyészség.
Mi több, egyes kiadók képviselői úgy egyeztek bele a dolgozatok publikálásába, hogy egyáltalán nem vették figyelembe sem annak tudományos értékét, sem a könyvpiac érdekeit, a könyvek soha nem kerültek eladásra. Ezek az atipikus kiadói szerződések is azt bizonyítják, hogy a cél a bíróság által megállapított büntetések lerövidítése.
Gyanúsak a büntetés-végrehajtási intézetek országos igazgatóságának tisztviselői is, akiknek joguk volt feltételes szabadlábra helyezést javasolni, elfogadták az elítéltek állításait, és megadhatták nekik az említett kedvezményt anélkül, hogy annak megalapozottságáról meggyőződtek volna. Így fordulhat elő, hogy egyes elítéltek ugyanabban az időszakban, párhuzamosan négy tudományos dolgozatot is írtak, ami lehetetlen.
Az igazságügyi minisztérium év elején tette közzé a 2013 és 2015 között elítéltek által írt tudományos dolgozatok címeit. Ezalatt 188 fogva tartott személy több mint 400 könyvet írt és publikált. Dan Voiculescu, Dan Diaconescu, Ioan Niculae, George Copos, Gigi Becali és Cătălin Voicu is szerepel közöttük. Raluca Prună igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban kijelentette: cseppet sem kegyes intézkedéseket rendel el, ha kiderül, hogy törvénysértés történt, vagy a törvényeket hibásan alkalmazták ebben a kérdésben. Rámutatott: 2007-től 2010-ig a romániai börtönökben évente egy ilyen dolgozatot írtak, 2011-ben hármat, 2012-ben hatot, 2013-ban tizenegyet, 2014-ben 69-et, 2015-ben pedig 331-et. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. március 1.
Tarthatatlan állapotok uralkodnak a börtönökben
Haladékot kért a bukaresti kormány a börtönállapotok javítását célzó ütemterv kidolgozására az Emberi Jogok Európai Bíróságától (EJEB), hogy elkerüljön egy olyan elmarasztaló ítéletet, amely évi 80 millió eurós kártérítésre kötelezhetné az államot - közölte Raluca Pruna igazságügyi miniszter kedden, a képviselőházi szakbizottság ülésén.
Mivel már több mint ezer romániai elítélt fordult a strasbourgi bírósághoz azzal a panasszal, hogy embertelen, megalázó körülmények között tartották fogva, az EJEB tavaly ősszel figyelmeztette Bukarestet: egy modellként szolgáló úgynevezett pilot-ítéletet készül elfogadni a témában. Ez azt jelentené, hogy amennyiben Románia nem teremti meg a határozatban előírt minimális fogvatartási feltételeket a megszabott - legfeljebb másfél éves - határidőn belül, a strasbourgi bíróság automatikusan minden panaszosnak megítéli majd a pilot-ítéletben megszabott kártérítést.
A román igazságügyi miniszter emlékeztetett: Olaszország esetében született már hasonló pilot-ítélet, amely napi 8 eurós kártérítés kifizetésére kötelezte az olasz államot minden, embertelen körülmények között fogvatartott elítélt esetében. Mivel a romániai börtönökben büntetését töltő 28 ezer elítélt több mint 95 százalékának életkörülményei nem felelnek meg az EJEB által előírt szabványoknak, Romániát évi 80 millió eurónyi kártérítésre kötelezhetik, hiszen nem fér kétség hozzá, hogy az érintett börtönlakók túlnyomó többsége élni fog a lehetőséggel, ha évi csaknem háromezer euró "vigaszdíjat" kaphat szenvedéséért.
Románia nem vitatja, hogy börtöneiben tarthatatlan állapotok uralkodnak: a legégetőbb problémákat decemberben az ombudsman négyszáz oldalas jelentésben tárta a nyilvánosság elé. Bár az utóbbi években folyamatosan bővítették a férőhelyek számát, és némiképp csökkent a zsúfoltság, a romániai büntetésvégrehajtó intézetekben még mindig a szükségesnél 9000-rel kevesebb férőhely van, tekintettel arra, hogy az EJEB szerint minden elítélnek legalább 4 négyzetméternyi életteret kell biztosítani. A zsúfoltság mellett az ombudsman jelentése a higiéniai, egészségügyi és élelmezési hiányosságokra is rávilágított.
Pruna közölte: a tárca most kidolgozta a büntetésvégrehajtó intézetekre vonatkozó törvény két éve halogatott végrehajtási rendeletét, amelyet várhatóan két héten belül a kormány is elfogad, áprilisig pedig a börtönigazgatóság szintjén is véglegesítik a rendszer korszerűsítésének ütemtervét. A román szaktárca azt reméli: a határidőkhöz kötött reformtervek láttán a strasbourgi bíróság eláll attól a tervétől, hogy valamennyi romániai elítéltnek visszamenőleges kártérítést ítéljen meg a siralmas fogvatartási körülményekért. szatmar.ro

2016. március 9.
Csak a folyamatban lévő ügyekre érvényes, hogy a SRI alkotmányellenesen hallgat le
Nincs visszamenőleges hatálya, csak a folyamatban lévő peres ügyeket érinti a román alkotmánybíróságnak az a határozata, amely hatályon kívül helyezte a titkosszolgálati megfigyelések és lehallgatások jogalapjául szolgáló törvénycikkelyt – derült ki a testület szerdán közzétett indoklásából.
A február 16-i döntés szerint sérti a jogállamiságra és a polgárok jogbiztonságára vonatkozó alkotmányos előírást a büntetőeljárás azon rendelkezése, mely szerint a lehallgatásokat a bűnüldöző szerveken és a rendőrségen kívül „más, erre szakosodott állami szervek" is végezhetik. Az alkotmánybírák azt kifogásolták, hogy a jogalkotó nem nevezte meg, milyen szervekre utal.
A bíróságok a folyamatban lévő ügyeknél ezentúl nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak – vonta le a következtetést a Hotnews.ro hírportál.
Az alkotmánybírósági indoklás szerint minden jogszabályt alkotmányosnak kell „vélelmezni", amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője, így a két hete hozott határozat nem vonatkozik a jogerősen lezárt perekre. A taláros testület azonban nem zárta ki, hogy döntése ilyen esetekben is hivatkozási alapul szolgálhasson perújrafelvételi kérelmeknek.
Az alkotmányossági kifogást egy pénzmosásért és adócsalásért első fokon elítélt, 2006-ban letartóztatott török, iráni és kínai vádlottakból álló csoport ügyvédei emelték az ellenük folyó per fellebbviteli szakaszában. Az első médiakommentárok szerint az alkotmánybírósági döntés a korrupcióellenes harcot is érzékenyen érinti. Romániában ugyanis nemcsak a nemzetbiztonsági ügyekben végez megfigyeléseket a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hanem a korrupció, szervezett bűnözés, vagy akár adócsalás gyanújával indult büntetőeljárásokban is az SRI „szolgáltatásait" veszi igénybe az ügyészség.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) közölte: 130 speciálisan kiképzett rendőrre és műszaki fejlesztésekre lesz szüksége ahhoz, hogy ezentúl maga végezhesse a gyanúsítottak titkos megfigyelését. A DNA számításai szerint ehhez több mint tízmillió eurós költségvetés-kiegészítésre lesz szüksége.
Raluca Pruna igazságügyi miniszter már az alkotmánybírósági indoklás közzététele előtt jelezte: sürgősségi rendeletet készít elő, amellyel felhatalmazzák a rendőröket és ügyészeket, hogy az SRI infrastruktúráját használva végezzék a lehallgatásokat és megfigyeléseket, amíg sikerül a joghézagot felszámolni. A Gandul című portál korábban azt közölte: az SRI által 2014-ben végzett több mint 42 ezer megfigyelési eljárás közül 2410-et a legfőbb ügyészség vagy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kezdeményezett. MTI. Erdély.ma

2016. március 10.
Odalettek a bizonyítékok – Fordulat Rádulyék és Bekéék ügyében?
Tegnap közzétette az Alkotmánybíróság annak a február 16-ai döntésének az indoklását, miszerint sérti a jogállamiságra és a polgárok jogbiztonságára vonatkozó alkotmányos előírást a büntetőeljárás azon rendelkezése, hogy a megfigyeléseket és a lehallgatásokat a titkosszolgálatok is végezhetik.
A döntésnek nincs visszamenőleges hatálya olyan szempontból, hogy a már végleges bírósági ítéletet elért ügyekben nem használható fel perújrafelvételre, kivéve, ha már a per során hivatkoztak a titkosszolgálatok implikálódására.
Perújrafelvételi kérelmek jöhetnek
A taláros testület ugyanakkor nem zárta ki, hogy döntése abban az esetben is hivatkozási alapul szolgálhasson perújrafelvételi kérelmeknek, ha már véglegesen lezárt ügyről van szó. A folyamatban lévő peres ügyek esetében viszont törölni kell minden olyan bizonyítékot, amit a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vagy más titkosszolgálat megfigyeléseivel vagy lehallgatásaival szereztek. Az alkotmányossági kifogást egy pénzmosásért és adócsalásért első fokon elítélt, 2006-ban letartóztatott török, iráni és kínai vádlottakból álló csoport ügyvédei emelték az ellenük folyó per fellebbviteli szakaszában. Az Alkotmánybíróság döntése a Hivatalos Közlönyben való, feltehetően mai vagy pénteki megjelenése után azonnal érvénybe lép.
Az első médiakommentárok szerint az alkotmánybírósági döntés a korrupcióellenes harcot is érzékenyen érinti. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) közölte: 130 speciálisan kiképzett rendőrre és műszaki fejlesztésekre lesz szüksége ahhoz, hogy ezentúl maga végezhesse a gyanúsítottak megfigyelését. A DNA számításai szerint ehhez több mint tízmillió eurós költségvetés-kiegészítésre lesz szüksége. Raluca Prună igazságügyi miniszter már az alkotmánybírósági indoklás közzététele előtt jelezte: sürgősségi rendeletet készít elő, amellyel felhatalmazzák a rendőröket és ügyészeket, hogy az SRI infrastruktúráját használva végezzék a lehallgatásokat és megfigyeléseket, amíg sikerül a joghézagot felszámolni.
A magyar ügyek
Ezek után feltehetően új helyzet áll elő több, a magyarság számára fontos büntetőeljárásban is. Mint ismeretes, Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt, a két kézdivásárhelyi „petárdaterroristát” a SRI információi alapján vették őrizetbe. A SRI utólag hivatalosan is megerősítette, hogy régóta megfigyelés alatt tartotta őket – úgyhogy ezek a bizonyítékok most semmissé váltak (legalábbis így kellene lennie egy törvénytisztelő országban). Ugyanígy Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármester is bizonyítani tudja, hogy az ellene felhasznált adatokat a SRI gyűjtötte, ugyanis 2013. augusztus elején a saját kezével sapkázta meg azt a szekust, aki mind keccegtette a fényképezőgépét a magyarországi testvértelepülések képviselőivel való találkozóján.
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Dilemma a lehallgatások tiltása miatt
A jövőben az ügyészség, illetve az ügyészség alárendeltségébe tartozó rendőri szervek végezhetik a lehallgatásokat a nyomozások során, mert az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) lehallgatásait.
Ezt Raluca Prună igazságügy-miniszter jelentette be kedden este Temesváron. A tárcavezető közölte: kezdeményezi egy, a helyzetet rendező kormányrendelet elfogadását. Mint kifejtette, az alkotmánybírósági döntés nem az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt (DNA) hozza a legnehezebb helyzetbe, hanem a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztályt (DIICOT), illetve a többi ügyészséget. Mint kifejtette, már tárgyalt a helyzetről az ügyészségeket felügyelő hatósággal és a SRI-vel is, mivel jelenleg kizárólag a hírszerzés rendelkezik a szükséges infrastruktúrával.
A miniszter szerint mivel a szükséges felszerelés egymilliárd euróba kerül, ideiglenes megoldásként a lehallgatást végző hatóságok a SRI infrastruktúráját veszik majd igénybe. Hozzátette: a továbbiakban azt kell eldönteni, megkettőzik-e az infrastruktúrát, vagy biztosítják, hogy csakis a nyomozást végző szervek juthassanak hozzá a lehallgatást lehetővé tevő berendezésekhez.
Eközben szerdán Laura Codruța Kövesi, a DNA főügyésze úgy vélekedett, az ügyészségnek gépkocsikat és lehallgatást lehetővé tevő technikai berendezéseket kell beszereznie. A DNA vezetője szerint 130 rendőr és 10 millió eurós szükséges a lehallgatások biztosításához.
Mint arról beszámoltunk, az alkotmánybíróság februárban nyilvánította az alaptörvénnyel ellentétesnek a büntetőjogi perrendtartás azon cikkelyét, amely arra vonatkozik, milyen szervek folytathatnak lehallgatási tevékenységet. Az ítélet értelmében a büntetőjogi perrendtartás 142. cikkelyének első bekezdése nem felel meg az alkotmánynak. Ez úgy szól: „a megfigyelésre az ügyész ad utasítást vagy elrendelheti, hogy azt a nyomozó hatóság, vagy a rendőrség szakemberei, vagy más állami szakszervek hajtsák végre".
A taláros testület szerint a „más állami szervek" kitétel nem alkotmányos, mivel nem elég világos, nem pontosítja egyértelműen ugyanis, hogy mely állami szervről van szó. A taláros testület szerdán közölt indoklása szerint a SRI nem bűnügyi nyomozó szerv, így nem folytathat lehallgatásokat.
„Az alkotmánybíróság megállapította, hogy a bírált szövegrész ellentétes az alkotmány 1. cikkelyének 3. bekezdésével, miszerint Románia jogállam, ahol szavatoltak az állampolgárok alapvető szabadságjogai. Emellett a vizsgált szövegrész nem felel meg a jogszabályok egyértelműségére, pontosságára és kiszámíthatóságára vonatkozó követelményeknek, mivel nem teszi lehetővé a jogalanyok számára, hogy megállapítsák, melyek azok a szakosodott állami szervek, amelyek végrehajthatják a lehallgatásra vonatkozó rendeletet, amely a magánéletbe való kiemelt szintű beavatkozással jár" – áll az alkotmánybíróság ítéletében.
A taláros testülethez a bukaresti törvényszéken tárgyalt egyik per kapcsán fordultak. Szakértők szerint az ítélet nyomán minden olyan, lehallgatás útján szerzett bizonyíték, amelyet nem a törvényben konkrétan megnevezett állami szervek gyűjtöttek be, semmisnek tekinthető. A SRI egyébként legutóbbi, a 2014-es évre vonatkozó jelentésében arról számolt be, hogy 42 263 lehallgatásra vonatkozó rendeletnek tett eleget. Mint ismeretes, a korrupcióellenes küzdelem során a korrupcióellenes ügyészség az esetek jelentős részében a gyanúsítottak lehallgatása során gyűjtött bizonyítékok alapján emel vádat.

Odalettek a bizonyítékok
Fordulat Rádulyék és Bekéék ügyében?
Tegnap közzétette az Alkotmánybíróság annak a február 16-ai döntésének az indoklását, miszerint sérti a jogállamiságra és a polgárok jogbiztonságára vonatkozó alkotmányos előírást a büntetőeljárás azon rendelkezése, hogy a megfigyeléseket és a lehallgatásokat a titkosszolgálatok is végezhetik.
A döntésnek nincs visszamenőleges hatálya olyan szempontból, hogy a már végleges bírósági ítéletet elért ügyekben nem használható fel perújrafelvételre, kivéve, ha már a per során hivatkoztak a titkosszolgálatok implikálódására.
Perújrafelvételi kérelmek jöhetnek
A taláros testület ugyanakkor nem zárta ki, hogy döntése abban az esetben is hivatkozási alapul szolgálhasson perújrafelvételi kérelmeknek, ha már véglegesen lezárt ügyről van szó. A folyamatban lévő peres ügyek esetében viszont törölni kell minden olyan bizonyítékot, amit a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vagy más titkosszolgálat megfigyeléseivel vagy lehallgatásaival szereztek. Az alkotmányossági kifogást egy pénzmosásért és adócsalásért első fokon elítélt, 2006-ban letartóztatott török, iráni és kínai vádlottakból álló csoport ügyvédei emelték az ellenük folyó per fellebbviteli szakaszában. Az Alkotmánybíróság döntése a Hivatalos Közlönyben való, feltehetően mai vagy pénteki megjelenése után azonnal érvénybe lép.
Az első médiakommentárok szerint az alkotmánybírósági döntés a korrupcióellenes harcot is érzékenyen érinti. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) közölte: 130 speciálisan kiképzett rendőrre és műszaki fejlesztésekre lesz szüksége ahhoz, hogy ezentúl maga végezhesse a gyanúsítottak megfigyelését. A DNA számításai szerint ehhez több mint tízmillió eurós költségvetés-kiegészítésre lesz szüksége. Raluca Prună igazságügyi miniszter már az alkotmánybírósági indoklás közzététele előtt jelezte: sürgősségi rendeletet készít elő, amellyel felhatalmazzák a rendőröket és ügyészeket, hogy az SRI infrastruktúráját használva végezzék a lehallgatásokat és megfigyeléseket, amíg sikerül a joghézagot felszámolni.
A magyar ügyek
Ezek után feltehetően új helyzet áll elő több, a magyarság számára fontos büntetőeljárásban is. Mint ismeretes, Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt, a két kézdivásárhelyi „petárdaterroristát” a SRI információi alapján vették őrizetbe. A SRI utólag hivatalosan is megerősítette, hogy régóta megfigyelés alatt tartotta őket – úgyhogy ezek a bizonyítékok most semmissé váltak (legalábbis így kellene lennie egy törvénytisztelő országban). Ugyanígy Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármester is bizonyítani tudja, hogy az ellene felhasznált adatokat a SRI gyűjtötte, ugyanis 2013. augusztus elején a saját kezével sapkázta meg azt a szekust, aki mind keccegtette a fényképezőgépét a magyarországi testvértelepülések képviselőivel való találkozóján.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. március 15.
Vita a titkosszolgálatok hatásköréről
Tovább folytatódik a vita arról, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem rendelkezik-e túl nagy befolyással, és milyen mértékben biztosított a magánélethez való jog, miután a kormány felhatalmazta a SRI-t, hogy súlyos bűncselekmények esetén részt vegyen a nyomozásban.
A kormány pénteken fogadott el egy sürgősségi kormányrendeletet, amellyel úgy módosította a büntetőeljárást, hogy szétválasztotta a rendőrségi és titkosszolgálati lehallgatásokat. A szétválasztás azt jelenti, hogy a rendőrök és az ügyészek használhatják a titkosszolgálat felszerelését, a SRI dolgozói azonban már nem végezhetnek lehallgatásokat büntetőjogi eljárásokban. A módosítás azért vált szükségessé, mert a hírszerzés eddig végezhetett lehallgatásokat az ügyészek által indított büntetőeljárásokban is, aminek jogalapját hatálytalanította február közepén egy alkotmánybírósági döntés.
A Gândul.info liberális hírportál hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányrendelet az elfogadás előtti változatához képest tartalmaz egy kiegészítést, amely lehetővé teszi a titkosszolgálatnak, hogy terrorista és nemzetbiztonsági bűncselekmények esetén részt vegyen a büntetőeljárásban, lehallgatásokat és megfigyeléseket végezzen.
A Hotnews.ro hírportál úgy értelmezte a rendeletet, hogy a kormány szélesebb hatáskört biztosított a belföldi hírszerzésnek, mint amekkorával rendelkezett az alkotmánybírósági döntés előtt. A portál felsorolja, hogy a nemzetbiztonsági kockázatok közé tartoznak egyebek mellett az alkotmányos rend elleni cselekedetek, a kémkedés, az árulás, az állammal szembeni ellenséges cselekedetek.
Mircea Marian ismert jobbközép újságíró közösségi oldalán egy bejegyzésben a jogállamiság elleni példátlan támadásnak nevezte, hogy a SRI nemzetbiztonsági és terrorista bűncselekmények esetén is nyomozást végezhet. Az újságíró szerint ez az egykori hírhedt Securitate kommunista titkosszolgálat "feltámasztását" jelenti. Az újságíró szerint nem az alkotmánybíróság döntését kell bírálni, hanem a SRI-nek azt a vágyát, hogy minél nagyobb befolyásra tegyen szert.
Ion Cristoiu az Evenimentul Zilei című újságban bírálta a kormány rendeletét. Úgy vélte, ez a megoldás nem oszlatja el a kételyeket, hogy a titkosszolgálat nem fér hozzá a továbbiakban is a rendőrök és az ügyészek által végzett lehallgatások tartalmához. Szerinte az alkotmánybíróság döntését akkor tartották volna tiszteletben, ha az ügyészség a saját felszerelését használná a gyanúsítottak megfigyelésére.
Dacian Ciolos miniszterelnök és Raluca Pruna igazságügyi miniszter is állást foglalt a vitában. Úgy vélik, hogy a SRI-nek eddig is joga volt részt venni a súlyos bűncselekmények felderítésében, és hangsúlyozták, hogy a SRI a lehallgatásokat csakis bírói felügyelet alatt végezheti. Ciolos szerint alaptalan a sajtó azon értelmezése, amely szerint a rendelet feltámasztja az egykori Securitatét. Népújság (Marosvásárhely)

Vita a Román Hírszerző Szolgálat hatásköreiről
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) csakis a nemzetbiztonságot érintő, illetve terrorizmussal kapcsolatos ügyekben járhat el nyomozó hatóságként – szögezte le Dacian Cioloş miniszterelnök annak kapcsán, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosította a hírszerzés működését szabályozó törvényt, illetve a büntetőjogi perrendtartást, miután az alkotmánybíróság kimondta: ellentétes az alaptörvénnyel, hogy a bűnügyi nyomozások során a SRI végezte a lehallgatásokat.
„A SRI nem járhat el nyomozó hatóságként, kizárólag a nemzetbiztonsággal és a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben (a SRI működését szabályozó törvény szerint), és kizárólag bírói ellenőrzés mellett, egy ügyész jelenlétében. Minden egyéb alaptalan félremagyarázás" – szögezte le a miniszterelnök egy vasárnap esti Facebook-üzenetben azt követően, hogy egyes vélemények szerint a pénteken elfogadott kormányrendelet ismét létre hozta volna az egykori kommunista titkos rendőrség, a Szekuritáté bűnügyi nyomozásokért felelős VI. osztályát azáltal, hogy felhatalmazta a hírszerzést a nemzetbiztonsági ügyekben folytatott vizsgálatra.
Annak kapcsán, hogy a rendeletet nem bocsátották nyilvános vitára, Cioloş kifejtette: erre már nem volt idő, mivel egyes esetekben „védtelenül maradtak" volna, amennyiben a rendeletet nem teszik közzé a Hivatalos Közlönyben az alkotmánybírósági döntéssel egyidőben.
Alaptalannak nevezte hétfőn a bírálatokat Raluca Prună igazságügy-miniszter is, aki a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) tavalyi mérlegének ismertetésén leszögezte: nem lehet „amatőr” módon küzdeni a terrorizmus ellen. Közölte: a SRI csupán gyakorlatba ülteti a lehallgatási végzést, a nyomozás pedig az ügyészek dolga, ügyészi felkérés nélkül senki, így a rendőri szervek sem tehetnek semmit. Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke ugyanakkor a miniszter menesztésére szólította fel a kormányfőt, aki szerinte nem tartja tiszteletben az emberi jogokat.
Hétfőn Daniel Horodniceanu, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) főügyésze is rámutatott: a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben folytatott nyomozásokkal nem lesznek gondok. Közölte, a lehallgatásokat a különleges műveleti osztály révén, saját rendőri testülettel folytatják majd le.
Mint arról beszámoltunk, az alkotmánybíróság ítélete értelmében a SRI nem folytathat lehallgatásokat az egyszerű bűnügyi nyomozások során, mivel nem minősül hivatalos nyomozó szervnek. Ennek nyomán Eduard Hellvig, a SRI igazgatója arra panaszkodott, hogy a döntés nyomán veszélybe kerülhet a nemzetbiztonság. A kormány rekordgyorsasággal dolgozta ki és fogadta el pénteken a sürgősségi rendeletet, amely kimondja, hogy a lehallgatásokat csakis az ügyészség és az ügyészségeknek alárendelt rendőri szervek végezhetik, a SRI csupán az infrastruktúrát biztosítja.

2016. április 7.
Újabb hároméves megbízást kapott Laura Codruta Kövesi a román korrupcióellenes ügyészség élén
Újabb három évre Laura Codruta Kövesit nevezte ki a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) élére Klaus Iohannis – ezt maga az államfő közölte szerdán a román köztelevíziónak adott interjújában.
Az elnök hozzátette: nagyon elégedett a DNA tevékenységével és semmi kétsége nincs Kövesit illetően. A kinevezésről szóló elnöki rendelet várhatóan csütörtökön jelenik meg a hivatalos közlönyben.
A korrupcióellenes főügyész mandátumának meghosszabbítását javasló Raluca Pruna igazságügyi miniszter szerint a DNA működését leginkább az minősíti, hogy látványosan emelkedett a vádhatóságba vetett bizalom. A DNA-ban a legutóbbi közvélemény-kutatások alapján a felnőtt lakosság 61 százaléka bízik, messze meghaladva más közintézmények bizalmi indexét – mutatott rá a tárca vezetője.
Kövesi a múlt héten nyilvános meghallgatáson vett részt a bírák és ügyészek szakmai fórumaként működő Legfelső Bírói Tanács (CSM) ülésén. Rámutatott, hogy tavaly rekordszámú (1250) gyanúsítottat állított bíróság elé a DNA, és csaknem félmilliárd euró értékű vagyonelkobzást rendeltek el. A DNA 2015-ben hatszor több köztisztviselő ellen indított bűnvádi eljárást, mint a Kövesi 2013-as kinevezése előtti évben.
A törvény szerint egyazon személy kétszer kaphat hároméves főügyészi megbízást a DNAélén. Kövesi jelezte: második mandátuma idején szeretné növelni a bűnözésből származó vagyonok elkobzásának hatékonyságát. Javasolta, hogy a törvényhozók terjesszék ki a beismerő vallomáson alapuló vádalku lehetőségét több korrupciós bűncselekményre, példaként a megvesztegetés elfogadását, és a pénzmosást említette. Jelenleg a román jogrend nem ösztönzi a beismerő vallomást a hét évet meghaladó börtönbüntetéssel sújtható bűncselekményeknél.
Kövesi 2006 és 2012 között Románia legfőbb ügyésze volt. Traian Basescu volt államfő később elmondta: azért esett akkor a teljességgel ismeretlen erdélyi ügyészre a választása, mert az egykori válogatott kosárlabdázó Kövesiről küzdőszellemet feltételezett, egyetlen vádlottját sem mentette fel a bíróság, és az akkor még csak 33 éves jogásznak “semmi köze nem lehetett a legfőbb ügyészség elefántjaihoz”.
A DNA a román legfőbb ügyészség szervezeti autonómiával rendelkező alegysége, amely – a tízezer eurós csúszópénzt vagy 200 ezer eurós kárt meghaladó – korrupciós ügyekben illetékes, illetve minden olyan esetben, amelyben a gyanúsítottak köztisztviselők.
erdon.ro

2016. április 9.
Rasszista támadás érte a roma közösséget Bukarestben
Rasszista üzeneteket festettek ismeretlenek szombatra virradóra a roma világnap (április 8.) alkalmával felállított sátorra.
A fajgyűlölő feliratokról ("Halál a cigányokra!") fotókat is posztolt Facebookra Gelu Duminică ismert romajogi aktivista. Az Országos Roma Kulturális Központ által felállított sátorban különböző események zajlottak a világnap alkalmából.
A vandálok cselekedetét az Egyetem téren, a sátor mellett tartott közös sajtótájékoztatón ítélte el Raluca Prună igazságügyi miniszter, Adrian Curaj tanügyminiszter és Aura Răducu, az uniós alapokért felelős tárca vezetője. Jelen volt Klaus Johannis egyik tanácsosa is, aki szerint az államfőt „elborzasztották” a történtek.
„Ez a rasszizmus legerőszakosabb formája. Válaszlépésekre kötelezi az államot a tény, hogy egy uniós ország fővárosának központjában ilyen feliratok jelennek meg. Példásan meg kell büntetnie azokat, akik mindannyiunknak ártottak. A minisztérium nevében elnézést kérek a történtekért” – jelentette ki Raluca Prună.
A sajtótájékoztatón jelen volt Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke is, aki úgy fogalmazott: „lehet, hogy ezeket a feliratokat könnyen letöröljük a sátorról, de nagyon nehéz lesz letörölni a nyomait a roma közösség tagjainak lelkéből”. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában növekedőben van az intolerancia nem csak a romákkal, hanem a muzulmánokkal és a fogyatékkal élőkkel szemben is.
Rendőrségi források szerint fiataloknak egy körülbelül tízfős csoportja festette a feliratokat a sátorra. A tetteseket még keresik.
maszol.ro

2016. április 11.
Rasszista feliratokat festettek a nemzetközi roma nap bukaresti sátrára
Gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítás miatt nyomoz a bukaresti rendőrség, miután péntekről szombatra virradóan rasszista feliratokat festettek ismeretlen tettesek a nemzetközi roma nap alkalmából felállított sátorra az Egyetem téren.
Klaus Johannis államfő nagyon felháborodott a tetten, Raluca Prună igazságügyi miniszter pedig példás büntetéseket kért az elkövetőkre. (mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

2016. július 13.
Országossá vált a fogolyzendülés
Tíz börtönre terjedt ki szerdára a Romániában kedden kirobbant fogolylázadás. A rabok elsősorban az embertelen fogvatartási körülmények, a túlzsúfoltság ellen tiltakoznak, több helyen nem riadva vissza az erőszaktól sem – számol be Kiss Judit, Vadas Henrietta és Pinti Attila a kronika.ro-n. Raluca Prună igazságügyi miniszter szerdán a helyzetre reagálva megoldást ígért, viszont úgy nyilatkozott: a börtönökben uralkodó állapotok már több mint 20 éve súlyosnak tekinthetők. Biró Rozália, a szenátus emberjogi bizottságának elnöke a Krónikának elmondta, a jelenlegi börtönlázadás-sorozat sokévi halogatás és nemtörődömség eredménye.
Tíz börtönre terjedt ki szerdára a Romániában kedden kirobbant fogolylázadás. A rabok elsősorban az embertelen fogvatartási körülmények, a túlzsúfoltság ellen tiltakoznak, több helyen nem riadva vissza az erőszaktól sem. Mintegy nyolcszázan megtagadták az ételt.
Zendülés történt a Csíkszeredai börtönben is, ahol tizenöt fogvatartott barikádozta el magát szerdára virradóra az egyik cellában, így a büntetés-végrehajtási intézet alkalmazottai könnygázt vetettek be ellenük. A lármázva tiltakozó rabok a fogvatartási körülmények javítását, a cellák zsúfoltságának csökkentését, a tévénézési program „zárórájának" – 23 óra – meghosszabbítását követelték, illetve azt kérték, hogy a hőségben hosszabb ideig tartsák nyitva az ajtókat.
Alexandra Chițantól, a börtön szóvivőjétől megtudtuk, kedden este az egyik cellában a tizennyolc elítélt közül tizenöten megpróbáltak felgyújtani ruhadarabokat, majd eltorlaszolták a bejáratot, azzal fenyegetőzve, hogy lángba borítják az egész zárkát. A tiltakozókat megbilincselték és elvezették, a további rendbontásokat megelőzendő négy cellába osztották szét őket.
Szerdán a besztercei fegyintézetben is zavargás tört ki: a foglyok kiszabadultak a cellákból, az épület tetejére másztak, és üvegekkel dobálták az őröket. A botoşani-i börtönben is erőszakosan viselkedtek a rabok, feszegették a rácsokat, Iaşi-ban gyújtogattak, felmásztak az épület tetejére, hozzátartozóik a börtön kapujában tüntettek, más intézetekben nem hajlandók elfogadni az élelmet. Botoşani-ban a fegyintézet alkalmazottai a katasztrófavédelmi felügyelőség segítségét kérték, hogy lecsillapíthassák a kedélyeket. Vaslui-ban több tucat rab folytatott szerdán éhségsztrájkot, de csatlakoztak hozzájuk többek közt a giurgiui, Nagyváradi, brăilai, tulceai fegyházak lakói is.
Megoldást ígér az igazságügy-miniszter
Raluca Prună igazságügyi miniszter a helyzetre reagálva szerdán úgy nyilatkozott, a börtönökben uralkodó helyzet már több mint 20 éve súlyosnak tekinthető. „Pontosan tudom, mi a helyzet, sokszor beszéltem személyesen rabokkal. Senkinek, az egész társadalomnak nem tesznek jót a hasonló feszültségek. Megértem a foglyok türelmetlenségét, és biztosítom őket, hogy keressük a megoldást, hiszen ez az egész társadalom, a parlament és az én felelősségem is" – mondta a tárcavezető. Hozzátette, megfelelő, elfogadható meggoldásokra van szükség, nem pedig olyanokra, amelyek nyomás alatt születnek. „Ha 20 évet vártunk ezzel, várhatunk még két hónapot. Mindent megteszek, hogy a parlament őszi ülésszakán hangsúlyosan kerüljön előtérbe a kérdés" – mondta a tárcavezető.
Az Országos Börtönigazgatóság azt közölte, tiszteletben tartja a rabok szabad véleménynyilvánítási jogát, amíg a lázadások nem jelentenek veszélyt a fogva tartottak egészségére, testi épségére nézve, ha viszont megszegik a szabályokat, a büntetés-végrehajtási intézetek vezetőinek helyre kell állítaniuk a rendet. Közben Sorin Dumitraşcu, az Országos Börtönigazgatóság korábbi igazgatója a Hotnews.ro-nak azt mondta, szerinte egész biztosan folytatódnak a zendülések, és jelentős anyagi kárt okozhatnak a rabok a továbbiakban.
Emlékeztetett, a kormány már megszavazta, hogy 800 millió lejjel támogatja a börtönkörülmények javítását. A hírportál szerint két Bukaresti hírtelevíziónak az amnesztiát szorgalmazó médiakampánya is hozzájárult a tüntetés elterjedéséhez. Az egyik közülük az az Antena 3, amely a 2014-ben korrupció miatt jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélt Dan Voiculescu üzletember és egykori befolyásos politikus családja tulajdonában van.
Biró Rozália: a halogatás vezetett el idáig
Az igazságügyi tárca korábban azt közölte, július közepén közvitára bocsát egy tervezetet, amely amnesztia révén rendezné a börtönök túlzsúfoltságát. Az ötlet annak nyomán merült fel, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztaló ítélettel fenyegeti Romániát a fegyintézetek túlzsúfoltsága miatt. Június végén a büntetés-végrehajtási intézetekben tapasztalt körülményekről, a fogvatartási és az előzetes letartóztatási eljárások szabályosságairól egyeztetett a szenátus emberjogi bizottsága a nép ügyvédjével, Victor Ciorbeával.
Biró Rozália, a szenátus emberjogi bizottságának elnöke – aki korábban több ízben szót emelt a fegyintézetekben uralkodó embertelen körülmények ellen – szerdán a Krónikának elmondta, a jelenlegi börtönlázadás-sorozat sok évi halogatás és nemtörődömség eredménye, és régóta lépéseket kellett volna tenni az incidensek megelőzése érdekében. Hozzátette, többek között az igazságügyi minisztérium feladata lett volna javítani a helyzeten, azon a tényen, hogy a romániai börtönök telítettsége 151 százalékos, így viszont sérülnek a fogvatartottak emberi jogai, ugyanakkor jelen körülmények között nem meglepő, hogy a szorosan összezárt rabok körében lázadások törnek ki.
A szenátor bírálta az igazságügyi miniszter hozzáállását, szerinte az első lázadásokat követően azonnali intézkedésekre lett volna szükség, ám a tárcavezető szerinte nem vállalta a felelősséget. „A minisztérium amnesztiatervezete részben megoldást nyújthat a jelenlegi problémára, viszont nem támogatom az új börtönök építésének tervét, hiszen most ennél gyorsabb és hatékonyabb megoldásra van szükség" – szögezte le Biró Rozália.
Túlzsúfolt cellák
A hazai börtönökben több mint 30 ezer elítéltet tartanak fogva, a helyek száma pedig alig több mint 11 ezer. Miközben az uniós jogszabályok legkevesebb négy négyzetméteres területet írnak elő egy rab számára, kilenc-tíz embert is bezsúfolnak egy kilenc négyzetméteres zárkába. Romániában már évek óta beadványok özönével bombázzák a törvényhozókat és a médiát a rabok, embertelennek tartva a fogvatartási körülményeket.
A romániai börtönkörülményekről azután kapott lábra élénk közvita, hogy az elmúlt időszakban számos politikust, üzletembert, futballklubvezetőt sújtottak letöltendő szabadságvesztéssel. Több tucatnyi romániai rab fordul rendszeresen jogorvoslatért az Emberi Jogok Európai Bíróságához, amely 2014-ben például kétszázezer, 2013-ban 220 ezer euró kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot a börtönkörülmények miatt. Több civil szervezet az igazságügyi minisztériumnak küldött petícióban kezdeményezte is a legtöbb három évre, nem erőszakos cselekményekért elítélt rabok szabadlábra helyezését. Az amnesztiáról Victor Ciorbea ombudsman, korábbi miniszterelnök azt mondta, ezt a megoldást más országok is sikerrel alkalmazták – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

2016. július 15.
Folytatták tiltakozásukat a rabok a börtönökben
Bár csütörtökre csökkent a börtönökben lázadó rabok száma, még mindig nem csitultak el a zavargások az ország számos fegyintézetében.
A kedden kirobbant fogolyzendülésekkel az őrizetesek elsősorban az embertelen fogvatartási körülmények, a túlzsúfoltság ellen tiltakoznak, több helyen nem riadtak vissza az erőszaktól sem.
Csütörtökön országszerte tartottak még a tiltakozások, a fogvatartottak 20 börtönben is lázadtak, többek közt a iaşi-i, Nagyváradi, giurgiui, besztercei, dévai, Marosvásárhelyi, Nagyenyedi, botoşani-i és bacăui intézetben is éhségsztrájkot folytattak. Több helyszínen felmásztak a börtön épületének tetejére, matracokat, ruhákat próbáltak felgyújtani, azt skandálták, hogy Le az igázságügyi miniszterrel!, Le a kormánnyal!, Úgy kezelnek bennünket, mint a kutyákat!. A besztercei börtön egyik lakója fel akarta akasztani magát cellájában, az őrök mentették meg az életét, a helyszínre érkező mentők kórházba szállították. A botoşani-i fegyintézetben verekedés tört ki, öt rabot kórházba kellett szállítani.
Raluca Prună igazságügy-miniszter a helyzetről szólva csütörtökön azt mondta, elégedetlen az Országos Börtönigazgatóság működésével, viszont mivel krízishelyzet alakult ki, most nem kezdeményezi senkinek a menesztését. Mint szerdán közölte, igyekeznek javítani a börtönkörülményeken. „Megfelelő, elfogadható megoldásokra van szükség, nem pedig olyanokra, amelyek nyomás alatt születnek" – mondta a tárcavezető. Az Országos Börtönigazgatóság azt közölte, tiszteletben tartja a rabok szabad véleménynyilvánítási jogát, amíg a lázadások nem jelentenek veszélyt a fogvatartottak egészségére, testi épségére nézve, ha viszont megszegik a szabályokat, a büntetés-végrehajtási intézetek vezetőinek helyre kell állítaniuk a rendet.
A romániai börtönökben több mint 30 ezer elítéltet tartanak fogva, a helyek száma pedig alig több, mint 11 ezer. Miközben az uniós jogszabályok legkevesebb négy négyzetméteres területet írnak elő egy rab számára, a hazai börtönökben kilenc–tíz embert is bezsúfolnak egy kilenc négyzetméteres zárkába. Romániában már évek óta beadványok özönével bombázzák a törvényhozókat és a médiát a rabok, embertelennek tartva a fogvatartási körülményeket.
Több tucatnyi romániai rab fordul rendszeresen jogorvoslatért az Emberi Jogok Európai Bíróságához, amely 2014-ben például kétszázezer, 2013-ban 220 ezer euró kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot a börtönkörülmények miatt. Több civil szervezet az igazságügyi minisztériumnak küldött petícióban kezdeményezte a legtöbb három évre, nem erőszakos cselekményekért elítélt rabok szabadlábra helyezését. Az amnesztiáról Victor Ciorbea ombudsman, korábbi miniszterelnök azt mondta, ezt a megoldást más országok is sikerrel alkalmazták.
Kiss Judit |

2016. július 24.
Túlzsúfoltság, embertelen viszonyok a romániai börtönökben
Országszerte tizennégy börtönben lázadtak fel a rabok az embertelen körülmények miatt. A börtön az ugyan nem luxusszálloda, de a romániai fegyintézetekben valóban lehetetlen körülmények uralkodnak. A rabokban bűnhődniük kell cselekedeteikért, de minderre nem mehet rá az egészségünk, ugyanakkor biztosítani kell az emberi méltóságuk tiszteletben tartásához szükséges követelményeket is. Minderre a romániai börtönökben nincs lehetőség.
28 ezren 15-18 ezernyi helyre
A börtönlázadás a Bukaresti Rahova börtönben kezdődött, ahol az egyik tranzitállományban lévő rab felgyújtotta magát a cellájában. A tiltakozó akciók igen hamar kiterjedtek az egész országra. A iasi-i börtönben felgyújtották a matracokat, a rabok felmásztak a kerítésekre, majd Giurgiu, Vaslui, Nagyvárad, Csíkszereda következett. A Poarta Alba-i és a rahovai börtönben a rabok éhségsztrájkba kezdtek, Botosani-ban kimásztak az ablakokon, felmásztak a háztetőkre, műanyag palackokkal csaptak irgalmatlan zajt.
Az országos börtönigazgatóság vezérigazgatója, Gabriel Bejan kezdetben igyekezett titokban tartani a megmozdulásokat, miközben a „helyes tájékoztatás fontosságáról” beszélt, ám a sajtó résen volt. Állítólag a helyszínre siető tévériporterek újabb akciókra serkentették a rabokat, a híres rating, a műsornézettség növelésének céljából.
A vezérigazgató szavaira azonban rácáfolnak a Börtönök Országos Ügykezelőségének statisztikái. Ezeknek megfelelően a romániai börtönökben 28 ezer személy tölti büntetését, miközben a helyek száma mindössze 18 ezer. Vagyis – az illetékes szervek kimutatása szerint – a túlterheltség meghaladja a 150 százalékot.
80 millió eurós büntetés?
Az egészségügyi tárcavezető egyelőre tehetetlen. Hogy cselekvésképtelenségét leplezze, Raluca Prună ígéretet tett rá, hogy közvita tárgyává teszi a romániai börtönviszonyokat, amelyekről ősszel a parlamentben is tárgyalni fognak. Azt viszont elismerte, hogy a helyzet immár húsz éve megoldatlan. Szerinte egyébként a romániai börtönrendszer csupán 15 ezer hellyel rendelkezik.
Románia egyébként a börtönviszonyok miatt számos pert veszített és jelentős büntetéseket fizetett az Európai Emberjogi Bíróság ítéletei nyomán. Az ország csupán 2015-ben 460 ezer euró kártérítést kényszerült kifizetni, az igazságügyi tárcavezető, Raluca Prună pedig attól tart, hogy Romániát 80 millió eurós büntetésre ítéli az európai bíróság a börtönök túlzsúfoltsága és a katasztrofális börtönviszonyok miatt. Megtörténhet ugyanis, hogy az európai bíróság felfüggeszt minden Romániával kapcsolatos pert, és arra kötelezi az országot, hogy záros határidő alatt – egy évtől három évig terjedően – rendezze a helyzetet.
Az amnesztia, a megkegyelmezés nem segít
A civil társadalmi szervezetek nem hisznek a helyzet tartós rendezésében. Az APADOR-CH szerint a börtönviszonyok nem oldhatóak meg hosszú időre sem amnesztiával, sem megkegyelmezésekkel. A szervezet ügyvezető igazgatója, Nicoleta Andreescu úgy véli, az amnesztiákat követően rendszeresen megnövekszik a bűnözések száma, így a börtönök csakhamar ismét megtelnek. Ezekkel a módszerekkel egyébként az igazságügyi tárcavezető sem kívánna élni.
Ügyvédi körökben az a vélemény, hogy a börtönviszonyok javítása voltaképpen csupán adminisztráció kérdése. Ők viszont szükségesnek tartják a kollektív megkegyelmezést olyan esetekben, amikor az ily módon kiszabaduló rabok nem jelentenek társadalmi veszélyt. Kollektív kegyelemben részesülhetnek azok is, akik csupán első ízben követtek el apróbb bűncselekményeket, és akik büntetése mindössze néhány hónaptól egy-két évig terjed. Ilyen intézkedések nem ritkák a civilizált államokban, Romániában azonban tizenhat év óta nem volt ilyesmire példa.
Magánbörtönök
Az ügyvédek szerint a megkegyelmezés csupán a büntetés felfüggesztését jelenti. A megkegyelmezettnek, amennyiben három éven belül újabb bűncselekményt követne el, le kell töltenie az új büntetés mellett a régit is. Az ügyvédek jól tudják azonban, hogy a kollektív kegyelemmel a közvélemény nem ért egyet, mivel abban társadalmi veszélyt lát, és azt is elismerik, hogy ez a félelem nem teljesen alaptalan. A román parlamentben két évvel ezelőtt szóba került a kollektív megkegyelmezés, de a törvényt – éppen a közvélemény ellenkezésétől tartva – végül is lesöpörték az asztalról.
Ügyvédi körök szerint egyébként a helyzet új börtönök építésével, vagy volt kaszárnyákban történő berendezésével, a meglévők korszerűsítésével, felújításával megoldható lenne. Ebben az esetben már emberséges körülményeket lehetne biztosítani a raboknak.
Gheorghiţa Mateuţ, aki olyan fontos politikusok védőügyvéde volt, mint Adrian Năstase vagy Dan Voiculescu, annak a véleményének adott hangot, hogy a börtönviszonyokon magánbörtönök építésével lehetne hosszú távon javítani. Ezekben biztosítani lehetne az emberi méltóság tiszteletben tartásához szükséges körülményeket. Az ügyvéd biztos abban, hogy minden bizonnyal lennének hazai, illetve külföldi üzletemberek, akik nem idegenkednének az ilyen befektetésektől.
Bogdán Tibor

2016. augusztus 13.
Kifejlesztenék az „átláthatóság kultuszát”
A korrupció elleni harc nemcsak az állam, hanem minden egyes állampolgár felelőssége – hangoztatta Raluca Prună, a kormány igazságügyi minisztere pénteken, amikor bemutatta az ország 2016–2020-as időszakra szóló korrupcióellenes stratégiájának tervezetét.
A tárca 90 közintézmény, civil szervezet és vállalkozás bevonásával dolgozta ki a stratégiát, amelyet június közepén honlapján nyilvános közvitára bocsátott. A javaslatok nyomán kidolgozott tervezetét ismertette pénteki sajtóértekezletén a miniszter. Prună rámutatott: a következő négy évben az „átláthatóság kultuszát” akarják kifejleszteni a hivatalokban. A stratégia megvalósítása 100 millió euróba kerül, az összeget az állami költségvetésből és uniós támogatásból fedezik. Ez az összeg alig ötöde annak a félmilliárd eurónak, amit a korrupciós ügyek vádlottaitól foglaltak le egyetlen év alatt.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. november 2.
14 év alatt mindössze 16 személyt állítottak bíróság elé rasszizmus miatt Romániában Mindössze 16 személyt állítottak bíróság elé 2002 és 2015 között rasszizmus és idegengyűlölet miatt - közölte kedden Raluca Prună igazságügyi miniszter, hozzátéve, hogy ez nagyon kevés. "Nagyon kicsi ez a szám egy olyan országban, ahol, noha a parlamentben már nincsenek szélsőséges pártok (...), de vannak parlamenti pártok által támogatott mozgalmak, amelyek nem szélsőségesek ugyan, de a hagyományos értékek melletti kiállásuk szélsőségességhez vezet" - mondta az igazságügyi miniszter, példaként hozva fel, hogy egyesek a hagyományos értékekhez való ragaszkodásukkal próbálják alátámasztani, hogy nem akarják elismerni mindenki alapvető jogát a házassághoz. A szélsőséges magatartásról és gyűlöletkeltésről folyó vitán Raluca Prună bírálta a holokausztot tagadó megnyilvánulásokat is. Példaként említette azt az esetet, amikor 2012-ben egy szenátor nyilvánosan azt a kijelentést tette, hogy Romániában nem volt holokauszt, és az igazságszolgáltatás nem vonta felelősségre emiatt. A tárca vezetője hozzátette, soha nem lehet eleget beszélni ezekről a kérdésekről, mert egyetlen társadalom sem sziget, ahova ne érnének el a rasszizmus, a xenofóbia vagy a kirekesztés jelenségei. Cristian Pîrvulescu politikai elemző szerint Európa politikai térképét szemügyre véve Románia a nyugalom szigetének tűnhet, mert itt nem jellemző a Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában megjelent illiberalizmus, amelynek Törökország és Oroszország a hajtómotorja. Az elemző szerint az illiberalizmus fogalmát látszólag Orbán Viktor magyar miniszterelnök vezette be a köztudatba 2014-ben, valójában azonban Fareed Zakariától származik, aki The Rise of Iliberal Democracy címmel közölt cikket 1998-ban. "Az illiberalizmus összetéveszti a demokráciát a választásokkal. Eszerint minden demokratikus, ami a választások következménye. Tehát ha Vlagyimir Putyint megválasztották, akkor ő egy demokrata" - fogalmazott Pîrvulescu, Hitler hatalomra jutását hozva fel példaként, akit szintén a jogállamiság szabályai szerint választottak meg. "Ez ma is megtörténhet. Románia vajon más? Románia vajon egy sziget? Ha jól megvizsgáljuk az illiberalizmus feltételezte értékeket, akkor azt látjuk, hogy Romániában is vannak erősen illiberális mozgalmak, amelyek a közbeszéd szintjén megpróbálják megkérdőjelezni a demokrácia értékeit, a jogállamiságot, a szabadságjogokat" - mondta a politikai elemző. A vitára a Friedrich Ebert Stiftung Intézet szervezésében került sor, a résztvevők között volt Werner Hans Lauk, Németország romániai nagykövete, Andrei Muraru államfői tanácsos, valamint az Elie Wiesel Holokaszt-kutató Intézet igazgatója. (agerpres)
Transindex.ro
Transindex.ro
2017. május 26.
Nyilvános a lista
Az igazságügyi minisztérium tegnap közzétetteazoknak a személyeknek a listáját, akik meglátogatták a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívumát. A szenátus alelnökének, Laura-Iulia Scânteinek és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egykori vezetőjének, Horia Georgescunak a neve is szerepel a jegyzéken. A lista vegyes fogadtatásban részesült.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy a volt Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat – egyszerűbben megnevezve a büntetés-végrehajtó intézetek (börtönök), egykori, 1991–2006 között működött titkosszolgálatának – archívumát őrző épületben nem csak arra a 22 látogatásra került sor 2007-től kezdődően, amelyről listát tettek közzé. „Sokkal többször bejártak, van erről két jelentés is, amelyeknek titkosságát még nem oldottuk fel, de fel fogjuk oldani, és amelyekből további látogatásokról értesülhetnek” – nyilatkozta Toader. A tárcavezető hozzátette: mindenekelőtt meg kell határozni, a jelentések milyen titkosítási szinten vannak, hogy tudni lehessen, kinek a jogköre elrendelni a titkosítás feloldását. Toader szerint kár lenne megsemmisíteni az archívumot, mert „az a román igazságszolgáltatás szép vagy kevésbé szép történelméhez tartozik”. Az archívumhoz hozzáférők kapcsán két volt igazságügyi miniszter is megszólalt tegnap. Robert Cazanciuc a 2013-ban lezajlott látogatást illetően elmondta: erre azért volt szükség, mert az archívumot őrző Országos Börtönigazgatóság jelezte a szaktárcának, hogy meghibásodott az egyik világítótest a dokumentumokat tároló helyiség előterében. Raluca Prună, aki az előző kormányban vezette az igazságügyi tárcát, úgy vélte, az archívumba betekintést nyert személyek listája nem több nevek halmazánál, és csak az igazságszolgáltatás becsmérlőinek malmára hajtja a vizet.
Az irattárral kapcsolatosan az Evenimentul zilei napilap egy 2007-ben készült jelentést is közzétett, mely szerint a bizottság, amely a szolgálat felszámolása után az archívumot megvizsgálta, több rendellenességet is tapasztalt. Dan Andronic újságíró, a lap tulajdonosa szerint az irattár 2006-os leltározása során illetéktelen személyek ügyészeket és bírákat kompromitáló információkhoz jutottak, amelyek lehetővé tették egyes bírák zsarolását, az igazságszolgáltatás döntéseinek befolyásolását. A lapban megjelenteket követően jelentette be Tudorel Toader, hogy rövid időn belül feloldják az irattár titkosítását, de előtte még nyilvánosságra hozzák a – tegnap közölt – listát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 13.
A parlamenttel végeztetnék el Tudorel Toader munkáját – Márton Árpád képviselőt kérdeztük
A PSD-ALDE koalíció megelégelte, hogy Tudorel Toader egyre halogatja a büntetőtörvények módosítását, ezért hozták létre a parlamenti bizottságot, amely célja hivatalosan „az igazságügyi törvények szisztematizálása, egységesítése és stabilitásának biztosítása”. A testület tagjával, Márton Árpád RMDSZ-es képviselővel interjúztunk.
Elkezdte működését az a parlamenti bizottság, amelynek feladata összehangolni az igazságügyi törvénykönyveket az alkotmánybíróság határozataival. A testület céljairól Márton Árpáddal, a bizottság RMDSZ-es tagjával beszélgettünk.
Főbb állításai:
Létezik egy „kommunikációs probléma” az igazságügyi miniszter és a kormánypártok között; a bizottság azért jött létre, mert a PSD megelégelte, hogy Tudorel Toader egyre halogatja a büntetőtörvények módosítását.
Módosításra szükség van, mert nap mint nap a Ceauşescu-rezsim enyhébb időszakait idéző visszaélésekre adnak lehetőséget.
Nem titok előtte, hogy a Btk. módosítását a közvélemény jelentős része összeköti Liviu Dragnea büntetőügyével. Megoldása: olyan küszöböt kell megállapítani a hivatali visszaélés kapcsán, amely nem alkalmazható a PSD elnökére.
– Mi lesz a feladata „az igazságügyi törvények szisztematizálására, egységesítésére és stabilitásának biztosítására” létrejött bizottságnak, amely a megnevezése alapján mintha az igazságügyet szabályozó törvényeket is célba venné?
– Két külön dologról van szó. Az Igazságügyi Minisztérium már dolgozik azon a három törvénytervezeten, amely az igazságügy működését szabályozza. A parlamenti bizottság az alap törvénykönyvek – nevezetesen a büntető törvénykönyv, a büntető eljárási törvénykönyv, a polgári törvénykönyv és a polgári eljárási törvénykönyv – módosításával foglalkozik, ezen belül is elsősorban az alkotmánybíróság döntéseivel. Több mint 100 cikkelyt vagy bekezdést találtak alkotmányellenesnek ezekben a törvénykönyvekben, illetve az ezekkel szoros összefüggésben álló más jogszabályokban.
– Hogyan fog dolgozni a testület?
– Két alegysége van a bizottságnak: az egyik a polgári résszel, a másik a büntető résszel foglalkozik. Az utóbbi a törvénykönyvek mellett az azokat módosító 2016. évi 18. számú sürgősségi kormányrendelettel foglalkozik.
– Milyen anyagból dolgoznak, mi a kiindulópont?
– A büntető törvénykönyvvel kezdjük, illetve a nyolc lényegi alkotmánybírósági döntéssel, amely a Btk.-ra vonatkozik. Ennél sokkal több alkotmányellenes cikkelyt találtak az eljárási törvénykönyvben – ott vették semmibe az emberi jogokat a legmesszemenőbben, amint tudjuk, és a 18-as sürgősségi rendelet még rátett egy lapáttal.
– Milyen értelemben?
– Például a rendelet megjelenéséig az eljárás az volt, hogy az őrizetbe vétel pillanatában közölték az illetővel, egy általa értett nyelven, miért foganatosítják ellene az ominózus intézkedést. Ezt a bekezdést hatályon kívül helyezte a Raluca Prună miniszter asszony. Amikor tehát egyesek azt állítják, hogy a tervezett módosítások visszavinnék Romániát a Ceauşescu-rezsimbe, a válaszom az, hogy már ott vagyunk. Annyi emberijog-tiprás, amennyi az elmúlt öt évben történt, csak a Ceauşescu-rezsim enyhébb időszakaiban volt. Nem mondom persze, hogy az ötvenes években vagy közvetlenül ’89 előtt nem volt rosszabb.
– Konkrétan milyen módosításokra volna szükség ön szerint?
– Mondok egy példát. Amikor valakit lehallgatnak, a bíróság előtt csak románul mutatják be a magyar nyelven lehallgatott párbeszédet, annak is csak azt a részét, amelyre a vádnak szüksége van, és hiába kéri a teljes felvétel meghallgatását, nemzetbiztonságra okokra hivatkozva megtagadják. Ez ma a gyakorlat Romániában. Ez ’89 előtti módszer. Egy másik dolog, amit szerintem sürgősen módosítani kell, hogy a bíró megakadályozhatja bármiféle bizonyíték perben való használatát. Például ha valakit gyilkossággal vádolnak, de ő bizonyítani tudná, hogy külföldön tartózkodott, a bíró mondhatja azt, hogy ez a bizonyíték nem érdekli, és nyugodtan el tudja ítélni gyilkosságért. A legnagyobb gond viszont az, hogy Romániában kizárólag feljelentések alapján el lehet ítélni valakit, holott még a jelenlegi törvénykönyvek is azt mondják, hogy szükség van más bizonyítékra is.
– Ez már az igazságszolgáltatás működéséhez tartozik. Amivel mellesleg ez a bizottság nem foglalkozik, holott mint az előbbi példa is mutatja, ezek a kérdések szervesen összefüggnek.
– Így van. Itt elsősorban két törvényt, a bírák és ügyészek jogállásáról, valamint a bíróságok és ügyészségek működéséről szólót kellene módosítani. Mondok egy másik példát, ami sehol másutt nem fordul elő: az ügyész a bíró mellett ül a tárgyalóteremben. Az ügyész mindenütt a világon szemben ül a bíróval, az ügyvéd mellett. Nálunk az ügyész nem az ügyvéddel egyenrangú, hanem a bíróval. Egy ajtón jönnek be és mennek ki, és olykor még beülnek a tanácsterembe is megbeszélni a dolgok menetét. Ilyesmi talán csak Oroszországban fordulhat elő, nem beszélve természetesen a diktatúrákról.
– Visszatérek az előbbi kérdésre. Ha valakit el lehet ítélni kizárólag tanúvallomások vagy akár egyetlen tanúvallomás alapján, miközben a törvény ezt elvileg nem teszi lehetővé, önök hiába módosítják a Btk.-t.
– Nálunk minduntalan rá kell erősíteni a törvényre, illetve arra, hogy a törvényt be kell tartani. A kérdés másik oldala pedig, ami ellen mindenki berzenkedik, az ügyészek és a bírák felelősségre vonása. Van ilyen, de kimerül egy „naná”-ban, már ha a kivizsgálás egy éven belül lezajlik. Ha három év múlva derül ki, hogy a bíró vagy az ügyész visszaélt a hatalmával, akkor elévül. Ez az egyetlen terület, ahol az elévülései idő a cselekmény elkövetésétől számított egy év. Ha valaki az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése nyomán mondjuk hat év múlva jelezné, hogy az ügyében hiba vagy éppen bűncselekmény történt, akkor az érintett ügyész vagy bíró tette már öt éve elévült.
– És a bizottság mégsem az igazságszolgáltatás működésével foglalkozik.
– Valóban volt olyan szenátor, aki a teljes jogrendre ki akarta terjeszteni a bizottság működését, de abban maradtunk, hogy a munkát a büntető törvényekkel, illetve legelőször is a Btk.-val kezdjük. A bizottság keddi ülésén az igazságügyi miniszter azt szorgalmazta, hogy csak a nyolc alkotmányellenesnek nyilvánított cikkellyel foglalkozzunk, a törvény egészére nézve ő majd bemutatja saját, komplex tervezetét. Amit senki sem látott! Lényegében azt mondta, hogy ne nagyon foglalkozzunk az egésszel, majd ő elintézi. Mi azon az álláspontunk vagyunk, hogy el kell kezdeni a munkát. Az a döntés született, hogy jövő hétig minden frakció benyújtja a cikkelyszerű javaslatait a Btk.-val, illetve a nyolc alkotmányellenesnek nyilvánított szakasszal kapcsolatosan.
– Az RMDSZ-nek van már egy megfogalmazott álláspontja?
– Van, de ne akarja most felolvastatni velem a szövegszerű javaslatainkat.
– Nem akarom, kérnék viszont példákat.
– Az egyik a halmazatban és folytatólagosan elkövetett bűncselekmények szabályozása, ami lehetővé teszi jelenleg, hogy valakit például egyszerű lopásért huszonnyolc évre ítéljenek. A másik a kedvezőbb elbírálás elvének a szabályozása, ahol a megfogalmazás értelmezhető. Ezekről is benyújtjuk a konkrét javaslatainkat.
– Mikor lesz ebből új törvény, és egyszerre készül-e el a Btk.-t és a perrendtartást módosító tervezet?
– A bizottságnak 150 napja van, hogy benyújtsa a törvénytervezetet vagy tervezeteket, amely aztán bejárja a szokásos parlamenti utat. Szerintem jobb lenne egyszerre tárgyalni az egészet, de erről a testület a későbbiekben fog dönteni.
– Visszatérnék az igazságügyi miniszter álláspontjára. Megindokolta valamivel Tudorel Toader, miért kérte a parlamentet, hogy ne foglalkozzon a Btk. módosításával, és inkább hagyja a dolgot a szaktárcára?
– Ez egy 27 éves gyakorlat. Valahányszor megjelenik egy parlamenti kezdeményezés, a kormány rögtön elkezdi bizonygatni, hogy éppen dolgozik egy hasonló tervezeten, és a parlamentnek meg kellene várnia, amíg elkészül.
– De mintha ezúttal többről lenne szó. Nem érzékel egy politikai problémát is?
– De, van egy politikai és, hogy többet ne mondjak, kommunikációs probléma az igazságügyi miniszter és a kormánykoalíció között. A bizottsági ülésen ez kitüremkedett. Nem nagyon, de azért érzékelhető volt, hogy gyakorlatilag ez a bizottság is azért jött létre, mert a minisztérium nem lépett előre. Ha mégis megjelenik majd egy tervezettel, vagy esetleg a kormány sürgősségi rendelettel – ez a rossz szokása minden kabinetnek megvolt –, azt a parlament meg fogja vitatni. Mi azt szeretnénk, ha készülne egy jó és tartós jogszabály, amelyet az újraközlés után áttekinthető anyagként kezelhet bármely bíróság vagy állampolgár.
– Ha már a kommunikációs problémáknál tartunk. A híres-hírhedt 13-as sürgősségi rendelet óta valahányszor szóba kerül a büntető törvény módosítása, az is felmerül, hogy a parlament menteni akarja valakinek a bőrét. Ennek fényében nem tartaná ésszerűnek különválasztani a hivatali visszaélésről szóló vitát az összes többitől?
– Nem, és megmondom, hogy miért. Először is a hivatali visszaélésről szóló 297-es cikkelyre vonatkozó alkotmánybírósági döntés óriási zavart okozott az igazságszolgáltatásban, nagyon sok bíróság úgy értelmezte, hogy a cikkely már nincs hatályban. Másodszor, amikor valakin semmilyen más fogást nem találnak, akkor előrángatják a hivatali visszaélést, ami úgy van megfogalmazva, hogy nemigen kell rá bizonyíték. Több száz ilyen per van terítéken, például a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumé. Itt nem arról van szó, hogy mi történik Dragneával, hanem hogy mi van ezzel a bűncselekménnyel, amely elsősorban a volt kommunista államokban létezik, és a zavaros megfogalmazása révén politikai leszámolásokra alkalmas.
– Mégiscsak fontos, hogy mi történik Liviu Dragneával, ha felmerülhet, hogy a hivatali visszaélés tényállásának módosításával megúszhat egy bírósági eljárást.
– A megoldás egyszerű: olyan küszöböt kell megállapítani, hogy a törvénymódosítás Liviu Dragnea ügyét ne befolyásolja. Szőcs Levente / maszol.ro