Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Prohászka Ottokár
20 tétel
1997. december 25.
Szabó Ferenc jezsuita atya 1992-ig a Vatikáni Rádió munkatársa volt, 1992-ben hazatelepült Magyarországra, azóta a Távlatok egyházi folyóirat főszerkesztője. Csíksomlyón a Jakab Antal Tanulmányi Házban előadást tartott Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök életéről és munkásságáról. Elmondta, hogy Prohászka halálának 70. évfordulója alkalmából több megemlékezést tartottak. Szabó Ferenc létrehozott egy kutatócsoportot, mert ez a szellemi örökség még nincs kellően kiaknázva. Prohászka megelőzte korát, olyan eszméket hirdetett, amelyek azután a II. vatikáni zsinat dokumentumaiban szerepelt. /Hargita Népe alapján: A Hét (Bukarest), dec. 25./
2004. április 7.
Kolozsvár vendége volt ápr. 2–5. között dr. Szabó Ferenc jezsuita tudós, az összmagyarság egyik kiemelkedő személyisége, a Magyarországon megjelenő Távlatok című világnézeti, lelkiségi, kulturális folyóirat főszerkesztője. Szabó Ferenc 1956 novemberében kénytelen volt elhagyni hazáját. Leuvenben (Belgium) filozófiai és teológiai licenciátust szerzett. 1962-ben szentelték pappá Brüsszelben, majd 1964–66 között Párizsban teológiai doktorátust szerzett. 1967–1992 között a Vatikáni Rádió magyar tagozatának szerkesztője, majd vezetője. Nagyszámú könyvet és tanulmányt írt, fordított, szerkesztett és adott ki, de a szellemtörténeti, filozófiai, teológiai és irodalmi témák feldolgozása mellett költeményekkel és műfordítással is jelentkezett. Kolozsvári látogatása során a jezsuiták Manréza Lelkigyakorlatos Központjában Dienes Valéria, Prohászka Ottokár püspöki, Henri Bergson és Teilhard de Chardin keresztény gondolkodóról – akiknek kutatója – tartott színvonalas előadásokat. Felkereste a Vasárnap katolikus hetilap székhelyét is, ahol találkozott Jakab Gábor főszerkesztővel, Bodó Márta felelős szerkesztővel és az újság több munkatárssal. /Fodor György: Szabó Ferenc jezsuita tudós Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./
2007. február 19.
Balázs György plébános nyugdíjasként évek óta jelen van Kászonjakabfalva életében. A korábbi években Jakabfalvának állandó papja nem volt. Most papja, tanítója és óvónője is van a falunak. A valamikori vitális település lakossága megcsappant, háromszáz lélek lakja, jóllehet a múlt század elején legalább 1300-an voltak. A jakabfalviak szétszóródtak, megtelepedtek a nagyvárosokban. Híres emberek még kerültek ki innen, mindenekelőtt dr. Pataki József történész, akinek a helyi iskola vette fel a nevét és dr. Kovács Irén Gabriella, akinek neve a helyi óvoda bejáratánál olvasható. Gabriella testvérről ma is kevesen tudnak. 1919-ben született a faluban. A család Trianon után Bukarestben keresett megélhetést. Akkor jutottak el a román fővárosba a Prohászka Ottokár alapította Missziós Társulatból kivált Szociális Testvérek, akiknek fő céljuk volt, hogy a világ minden részére eljutva Krisztus szellemében segítsenek az embereken karitatív, szociális, vallás-erkölcsi és kulturális munkájukkal. Kovács Irén csatlakozott hozzájuk, kikerült Belgiumba, majd a rendtagokkal Buffalóban telepedett meg. A Gabriella nevet a Szociális Testvérek rendjében kapta. 1969-ben doktorált, és ugyanabban az évben sikerült hazalátogatnia szülőfalujába. Később az UNESCO keretében tartott előadásokat, majd folytatja tevékenységét a Puerto Ricó-i Szent János Egyetemen. Ott hunyt 1987-ben. Nagy tudású, kilenc nyelvet beszélő, szerény nő volt, aki mindig áldozatot hozott embertársaiért. Szülőfalujához nagyon ragaszkodott, segítette falusfeleit. /Ferencz Imre: Jakabfalvi hangulatok. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 19./
2007. április 19.
Európai parlamenti képviselők meghívására látogatott Brüsszelbe Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, aki jelenleg több mint száz népes családot segít az általa vezetett Szent Ferenc Alapítványon keresztül, 40 iskolaházat működtetnek és több mint hétszáz gyereket gondoznak a 14, dévai és más erdélyi településeken levő gyermekotthonukban. Böjte atya uniós képviselőkkel találkozott, majd részt vett a Szent Ferenc Alapítvány részére szervezett jótékonysági koncerten. Gál Kinga és Olajos Péter EP-képviselők, a szerzetes brüsszeli meghívói szerint Csaba testvér karizmatikus egyénisége meghódította a brüsszeli parlamenti képviselőket, s egyúttal megnyerte őket az árva gyerekek segítése-gondozása ügyének. Böjte Csaba elmondta: „A gyerekek felmenői között egész Európa vértérképe megvan. Mi próbálunk minden gyereket, aki hozzánk bekerül megtanítani románul is, magyarul is, és azt szeretnénk, hogy hát ennek az új Európának állampolgárai legyenek. ” Az elmúlt évi személyi jövedelemadók egy százalékának átutalásakor a Szent Ferenc Alapítvány ötödik lett a legnagyobb támogatottságnak örvendő civil szervezetek listáján. Összesen 11 ezer magyarországi adófizető rendelkezett úgy, hogy adója 1 százalékát a dévai Szent Ferenc Alapítvány számára utalják át. Az így befolyt összegből április 21-én kezdik el építeni az alapítvány első anyaországi otthonát Csobánkán. „Magyarország prímásával, dr. Erdő Péter bíboros úrral egyeztetve és a kedves Szociális Missziótársulat főnöknője, Simon Anna Gabriella jóságából, akik átengedték 100 évre a csobánkai hajdani hadi árvaházat, melyet nemrég kaptak vissza kiüresítve az államtól, szeretnénk létrehozni szentéletű Prohászka Ottokárról elnevezett élet házát” – tájékoztatott Csaba testvér. /Bakó Zoltán: Brüsszelt is „megnyerte” Böjte Csaba. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./
2007. június 23.
Prohászka Ottokár édesapja, Prohászka Domokos Morvaországból származott; édesanyja, Filberger Anna Mária nyitrai születésű. Prohászka Ottokár Nyitrán született, a nyitrai piarista, majd a kalocsai jezsuita gimnáziumban tanult, 1873 őszén felvették az esztergomi kisszemináriumba; teológiai tanulmányait Rómában végezte. Hazatérte után számos papi tisztséget töltött be, teológiai tanár, 1905-től haláláig, 1927-ig székesfehérvári püspök. A Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja, 1926-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé lépett. A Katolikus Néppárt egyik alapítója, a magyar keresztény-szocialista mozgalom vezéregyénisége, a Magyar Sion társszerkesztője, az Esztergom politikai lap munkatársa, 1920–1922 között parlamenti képviselő. Prohászka Ottokár pálya- és harcostársa Giesswein Sándor (1856–1923) prelátus. Majláth Gusztáv és Prohászka Ottokár püspökök Kanter Károly hitoktatóval 1908-ban létrehozták a Regnum Marianum Egyesületet. A regnumos atyák a szegényekkel, a fiatalokkal, a pasztoráció által el nem ért rétegekkel foglalkoztak, de vezettek cserkészcsapatokat és Mária-kongregációkat is. XIII. Leó 1891. május 15-én bocsátotta ki a “Rerum novarum…” kezdetű enciklikáját. Ennek szellemiségét a távolabb látó Prohászka Ottokár és Giesswein Sándor karolta fel leghamarabb. Így lett Prohászka Ottokár a XX. század magyar katolicizmusának egyik legnagyobb alakja. Sok vitát kiváltó munkájával szintézist alkotott a tradicionális kereszténység és kora kultúrája között. Központi szerepe volt a hazai katolicizmus megújhodásában, a keresztény-szocializmus, a patronázsmunka elindításában, a politikai katolicizmus szervezésében. Az első világháború legkorábbi és legkitartóbb ellenzői közé tartozott. Prohászka Ottokár életművét, utóéletét értékelő szakírók úgy tekintik őt, mint aki Pázmány Péter után a legnagyobb hatást gyakorolta a magyar lelkiségre. Sírfelirata: Magyarország apostola és tanítómestere. /Réhon József: Halálának 80. évfordulójára emlékezünk. Magyarország apostola és tanítómestere. Prohászka Ottokár (1858–1927). = Nyugati Jelen (Arad), jún. 23./
2010. december 18.
Levél Budapestről
Teleki Pál emlékezete
Vedd példának őt. Hogyha vért / szomjaznak fenn az istenek: / a népedé helyett / nyujtsd némán nékik fel a magadét. // Mert olyan a kor, mint midőn Zeusz / bitorolta még a Fiu helyét, / itta a bort és zabálta a húst. / Midőn tivornya-hely volt még az ég. // Barbár idő. De ilyenkor terem / Sárkányölőt a föld és Tűzlopót. / Barbár idők. De hősök s áldozók / ilyenkor győzhetnek a végzeten. // Ilyen volt ő is, aki most kimult. / Nem összeroppant, de fölmagasult. // Rom, rom és rom. S úgy érleli magát / rommá a ház, a város, a világ,/ ahogy gyümölccsé érik a virág. // Hazám: jövendőnk, Déva vára vagy? / Elég a vér, hogy megkösse falad? / Szorong a sziv; bár hajnalod hasad! // Népünk jövője? Szó, te semmi rongy! / Az beszél ma, ki semmit se felel. / És nemzetét ma az emeli fel, / ki hangtalan lerogy. // Fölfelé futva példát igy mutat, / ki jobbra-balra nem lel már utat. (1941. április 4.) * Illyés Gyula: Áldozat
2001. április 3-án a Teleki Pál Emlékbizottság, amelynek fővédnöke Göncz Árpád és Mádl Ferenc, ügyvezető elnöke Csicsery Rónay István, az 1945 után meghurcolt, majd emigrációba kényszerített egykori kisgazda politikus, egyebek közt Szabad György személyes, illetve Áder János képviselő jelenlétében ünnepélyesen lerakta az egykori miniszterelnök készülő szobrának alapkövét a Várban, a turulemlékmű és a Sándor-palota közelében. Jelen voltak a lengyel nagykövetség, a Teleki Pál segítségével megalakított Magyar Cserkészszövetség, a Magyarok Világszövetsége és az EÖtvös József Collegium képviselői. A szobor felállítását megakadályozta a Demszky Gábor-féle városvezetés. Végül a Teleki- szobrot Balatonbogláron állították fel, 2004. április 3-án.
Az Eötvös József Collegium Baráti Köre és a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma a kollégium épületének centenáriumi ünnepségsorozata keretében 2010. október 26-án felavatta Teleki Pál tudós-államférfi, a kollégium kurátora szobrát. (Eötvös József Collegium, Budapest, XI. ker. Ménesi út 11.) Szoboravató beszédet mondott dr. Bertényi Iván történész professzor, a Baráti Kör elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Alapítvány Kuratóriuma elnöke. Közreműködött Szvorák Katalin népdalénekes és Szabó András előadóművész, a Baráti Kör tagjai, s részlet hangzott el Teleki Pál miniszterelnöki rádióbeszédéből (1939).
Bertényi Iván beszédében elmondta: amikor meghalt Eötvös Loránd, az Eötvös József Collegium kurátora 1919-ben, az utóda Teleki Pál miniszterelnök lett, haláláig ő volt a kurátor. Az Eötvös József Collegium igazgatójának, Bartoniek Gézának sok munkája volt. Teleki Pálnak gondja volt a collegiumra. Amikor Bartoniek Géza megírta neki, hogy a diákoknak nagyon szegény a konyhája, Teleki Pál a birtokán rendezett vadászaton lőtt összes vadat társzekereken elküldte a nélkülöző diákoknak. Gróf Teleki Pál miniszterelnök főcserkész is volt. Az Eötvös Collegiumban kommunista röplapozás történt. Kiderült, hogy a tettesek képviselők, vezetők gyermekei voltak. Teleki Pál közbelépett, nem engedte, hogy eljárás induljon a fiatalok ellen.
Teleki az öngyilkossága előtti napon meggyónt. Mélyen hívő katolikus volt, tudta, hogy az öngyilkosság megbocsáthatatlan bűn. Teleki az üdvösségét feláldozta nemzetéért.
Lezsák Sándor beszéde megrendítően szép volt: "Merjünk megszólalni, merjük megfontolt és hiteles szavainkat, gondolatainkat, a kétharmados történelmi felhatalmazást tettekre váltani! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Ne engedjünk az ármánykodó kísértésnek, álljunk ellen a gonoszoknak, hazaárulóknak, a hazugságnak, a politikai bűnözők tudatos rágalmazásának, szégyenteljes akadémiai dolgozatokat védelmező hamisítóknak! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Legyen bátorságunk példázattá emelni rendíthetetlen keresztény hitét, nemzeti elkötelezettségét, erkölcsét. Legyen erőnk és bátorságunk, hogy a nemzet önismeretében méltó helyre emelkedjen gróf Teleki Pál, a miniszterelnök, az akadémikus, a nemzetnevelő főcserkész.
Több évtizednyi történelemhamisítást és rágalmazást követően merjünk a nemzet nagyjairól beszélni, merjük őket példának és iránytűnek tekinteni, és ne csak a tudatunkban, de a városok és falvak közterein is merjünk számukra emlékművet emelni!
Legyen bátorságunk szólni és cselekedni a történelmi hazáért, a mártírok véréből születő jövendőről, merjünk beszélni Isten szolgájáról, Mindszenty bíborosról, mint nemzeti – és nem csupán katolikus – példaképről! Merjünk beszélni gróf Teleki Pál munkásságáról, életútjáról, aki nemzedékével együtt a Lenin-fiúk által megkínzott, Trianonban megcsonkított ország megmaradása érdekében rendkívüli erőfeszítésre volt képes! Merjük idézni Prohászka Ottokár püspök intelmeit, szociális tanításait! Legyen bátorságunk újra és újra a nemzeti jövendő szolgálatába állítani a két világháború közötti népi írók gondolatait!
Merjünk emlékezni és beszélni, mert vakmerő – a nemzetre nézve káros következményekkel járó – gyávaság lesz, ha elszalasztanánk a korszakváltó történelmi esélyünket!
Igen, végzetes és vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem leszünk képesek az országleltárral párhuzamosan hiteles történelmi leltárt is készíteni, ha nem leszünk képesek a fiatal kutatóknak, történészeknek lehetőséget biztosítani az elmúlt évszázad történéseinek tudományos elemzésére, feltárására. Vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem mondjuk, nem képviseljük azt, ami közjó, ami nemzeti érték és minőség.
Igazunk és lehetőségünk tudatában merjünk szobrot állítani Tóth Ilonkának, Wass Albertnek, és még mennyi történelmi adósságunk van! Merjünk Budapesten, köztéren szobrot állítani gróf Teleki Pálnak! Merjünk előtte egyenes derékkal megállni és lengyel barátainkkal együtt főhajtással megköszönni, hogy a barna és a vörös ordas eszmék világot hipnotizáló erőterében tízezrek életét mentette meg, és millióknak ad a jövőben is keresztény és magyar példázatot.
Az iskola és a közélet megújhodásával, a nemzeti reneszánsz reményével merjünk magyarok és európaiak lenni gróf Teleki Pál életének, sorsának példázatával is, akiről Illyés Gyula 1941-ben a ma is érvényes versmondatában így írt: ‘Fölfelé futva példát így mutat, ki jobbra-balra nem lel már utat.’"
Szabó András elszavalta Illyés Gyula Áldozat és Vas István Teleki Pál emlékezete című versét. Vas István 1956-ban írta ezt a verset, de 1990-ig nem jelenhetett meg. Végül felavatták a szobrot, Rieger Tibor szobrászművész alkotását. A fővárosból 2004-ben törvénysértően kitiltott, a befogadó Balatonbogláron fölállított szobor Rieger Tibor szobrászművész alkotása, a Balatonbogláron fölállított szobor kicsinyített mását avatták fel az Eötvös Collegiumban. Megjelent a 85 éves Török Bálint közíró is. Török Bálint kitűnő cikkeire, tanulmányaira a rendszerváltozás után figyeltem fel.
Az ünnepség után megnyílt az Eötvös József Collegiumban az Agyagfalvától Zsombolyáig – Magyar nyelvű hírlapok, folyóiratok és könyvek Romániában 1918-1945 között című kiállítás, melyet Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat szerkesztője nyitott meg. Régóta szerettem volna beszélgetni Szabó Zsolttal, most mód nyílt rá. Nagy késéssel olvasható a Művelődés az interneten, mondtam neki, pedig értékes folyóirat. Nem kaptak rá pénzt, mondta. Kérdeztem, továbbra is gyűjti-e a kolozsvári Egyetemi Könyvtár az erdélyi, legalább a kolozsvári magyar lapokat? Megtudtam, hogy ott is van kötelespéldány-rendelet, de a legtöbb kiadó nem tesz ennek eleget, így nagyon sok újság példányai hiányosak a könyvtárban. Szomorúan hallottam tőle azt is, hogy a legkeményebb ötvenes években a megijedt magyar írók, újságírók bementek a könyvtárba és zsilettel kivágták régi, a magyarság értékei mellett kiálló cikkeiket, annyira féltek a megtorlástól.
Szabó András kitűnő verseket szavalt. Nagyon szép volt Vas István Teleki Pál emlékezete című verse, melyet a "Szobor vagyok, de fáj minden tagom!" Fehér könyv a Teleki szoborról (Occidental Press, Budapest, 2002) című könyvben talált. Ez a könyv dokumentumokat tartalmaz arról, hogyan akartak Budapesten szobrot állítani Teleki Pálnak.
Udvardy Frigyes, Népújság (Marosvásárhely)
2011. május 6.
Sziget a szárazföldön – gondolatok a Posticumról, fennállásának 10. évfordulójára készülve
Nagyvárad – A 90-es évek második felében jártam először a Posticumban. A falak még nem álltak, de az épület már létezett megálmodójának elképzeléseiben.
Az alig megkezdett építkezésen végigvezetve Rencsik Imre a várandós anyák izgalommal teli örömével és féltő aggodalmával mesélte hol lesz a születendőben levő új intézmény díszterme, kápolnája, recepciója… Majd hosszas vajúdás után megszületett a várva-várt jövevény, 2000. május 21-én ünnepélyes keretek között megkeresztelték és elkezdte önálló életét. Lassan kinőtte gyermekbetegségeit, kamaszodó tinédzserkorba lépett és immár új korszak elé néz, amely feltehetően – mint minden hasonló korú kamasz esetében – az önazonosság tudatosabb keresésének időszaka lesz. A szüntelenül változó külső körülmények, a belső érési folyamat és az időközben felhalmozódó tapasztalat arra késztet, hogy mindig újrafogalmazzuk önmagunkat, hiszen – H. Haag német teológus szavaival élve – „csak aki változik, marad hű önmagához”. A jövőben a Posticumnak is minden bizonnyal változnia kell. A tizedik születésnap azonban még a visszatekintés és az ünneplés ideje. Ezen alkalomra készülődve három olyan alapvető vonást érdemes megemlíteni, amely az elmúlt évtizedek során mindig jellemezte a házat, és amelyeket a jövőben sem adhat fel, ha a napjainkban szinte minden intézményt próbára tevő gyors változások közepette továbbra is hű akar maradni önmagához, eredeti küldetéséhez.
Otthon
A házba betérők első benyomása – a bejárat melletti vendégkönyvben olvasható bejegyzések tanúsága szerint – az otthonosság érzése. Nem intézmény, nem szervezet, hanem meghittséget, családias hangulatot sugárzó otthon. A ház építészetileg is ezt hivatott sugallni, és az itt dolgozók is szívesebben definiálják magukat közösségként, mintsem alkalmazottakként. A Posticum azonban a szó tágabb értelmében is otthon kíván lenni. Napjainkra megszámlálhatatlanul sokan váltak lelkileg, szellemileg hontalanná, hajléktalanná. A nagy ideológia rendszerek bukása, a történelmi egyházak és a hagyományos közösségek (család, iskola) megtartó erejének megcsappanása óta sokan érzik magukat – különösen a fiatalok körében – otthontalannak. A házaikat, otthonaikat elveszítő emberekről az állami, egyházi, karitatív szervezetek igyekeznek gondoskodni átmeneti szállások, melegedők építésével. A lelkileg otthontalanná váltak előtt elsősorban szekták, fundamentalista, fanatikus csoportok tárják ki kapuikat, de alig akad olyan hely, ahol az elbizonytalanodott, élete értelmét kereső, kutató ember számára teremtenék meg a lehetőséget egzisztenciális kérdéseinek megválaszolásához. A Posticum ilyen szellemi értelemben vett „átmeneti szálló” (is) szeretne lenni, ahol senkire nem kényszerítenek semmiféle ideológiát, hitet, meggyőződést, olyan hely, ahol nem csak szabad, hanem kívánatos is kérdéseket felvetni, kételkedni – de csak az igazság szenvedélyes keresése, és nem pusztán a kételkedés okozta negatív öröm kedvéért. Ezért itt hajlékra találhatnak mindazok, akik merik vállalni a kérdezés kockázatát, a kételkedéssel járó bizonytalanságot, annak veszélyét, hogy a társadalom megszokott keretei között nem lelnek otthonra.
Személyesség
A mondottakból következik egy másik sajátos jegy, amely mindig is jellemezte a házat és annak rendezvényeit: a személyesség. Az alapítók és programszervezők kezdettől fogva tudták, hogy nem fognak (és nem is állt szándékukban) tömegeket megmozgatni. Egyéni kezdeményezések eredményeként és nagyon sok barát, szimpatizáns ötlete, személyes erőfeszítése révén született meg a ház. A különböző programok túlnyomó többsége mind a mai napig egyéni kötődések, személyes kapcsolatok révén alakul ki. Nem tömegrendezvények szervezése a cél, hanem olyan személyes találkozások lehetőségének a megteremtése, ahol a közös együttlét öröme és varázsa képes az egyént megszólítani, maradandó nyomokat hagyni benne és személyes felelősségvállalásra, elköteleződésre sarkallni. A tömegben való elmerülés és az arctalanná válás a jelentéktelenség-, haszontalanság-, fölöslegesség-érzés veszélyével jár, ami gyakran – mintegy ördögi körként – arra ösztönzi az embert, hogy a személyes elköteleződés és felelősségvállalás terhét magáról rezignáltan lerázza, megbújjon a tömegben és elmeneküljön személyes életfeladatának megvalósítása elől. A Posticum tudatosan igyekszik e tendencia ellen hatni, ezért a személyes megszólítottság döntő szerepet játszik az életében és (olykor kimondatlanul) elvárásként fogalmazódik meg úgy a meghívott előadók, mint pedig a programokon résztvevők felé.
Teljesség
Az élet ellehetetlenülésének nagy versében Ady már száz évvel ezelőtt megfogalmazta: „Minden Egész eltörött / Minden láng csak részekben lobban”. Az emberlét minden töredékessége, olykor megtörtsége és összetörtsége dacára is, magában hordozza a teljesség utáni vágyat. Sem az emberről, sem a Posticumról alkotott kép nem lenne teljes, ha figyelmen kívül hagynák ezt a mindnyájunkban ott szunnyadó teljességigényt. A ház által felkínált lelkigondozás erre a „mélyből forrásozó lelkiségre” (A. Grün) összpontosít. Nem a keresztény lelkigondozásban mindmáig túlzottan hangsúlyozott tökéletességeszményből indul ki, amelynek az elvárásaihoz képest mindig alulmarad az ember, hanem az egyéni adottságok, képességek fel- és megismerésén keresztül igyekszik a lét teljességére vezető utat szabaddá tenni, a transzcendenciára nyíló kaput, a „hátsó ajtót” nyitva tartani. V. E. Frankl, a logoterápia megalapítója a Time magazin kérdésére, vajon a jelenlegi trend elvezet-e a vallástól, azt válaszolta, „a trend a vallástól nem vezet el, de annál inkább azoktól a felekezetektől, amelyek látszólag mást sem tesznek, mint egymás ellen harcolnak, és megpróbálják elorozni egymás híveit”. A további kérdésre pedig, mely azt firtatta, ez az jelenti-e, hogy előbb-utóbb egy univerzális vallás jön-e a létre azt válaszolta: „ellenkezőleg, nem univerzális, hanem perszonális (mélységesen személyes) vallásosság felé haladunk, olyan vallás felé, amelyből kiindulva mindenki megtalálhatja saját, legszemélyesebb nyelvét, ha Istenhez fordul”. A Posticum az ilyen fajta Isten-ember közti találkozásnak a szolgálatában szeretne állni, tudatában lévén annak a spirituális szükségletnek, amit Prohászka Ottokár, Ady kortársa, így fogalmazott meg: „új érzésekből fakadó énekeket nem lehet régi kották nótáira szedni”.
Sziget a szárazföldön
Sziget a szárazföldön – írta a Posticumról egyik vendége. E találó megfogalmazással szívesen azonosul a ház. Nem szándéka az elszigetelődés, ugyanakkor a „kontinenssel”, a mindenkori közgondolkodással, társadalmi szerveződésekkel, politikai célkitűzésekkel sem kíván összeolvadni. Olyan hely szeretne lenni, ahova vissza lehet vonulni a kontinenshez és a transzcendenciához fűződő viszonyunkat nyugodt körülmények között átgondolni, újragondolni és megtalálni a változáshoz, a változtatáshoz szükséges energiákat. Most azonban, tizedik születésnapjára készülve, egyszerűen ünnepelni szeretne, amire május 21–23. között ezúton is mindenkit szeretettel hív és vár.
Bruncsák István
erdon.ro
2011. június 14.
Értékeket képviselni, a hitről tanúságot tenni
Mária által Jézushoz – volt a pünkösdi búcsú jelszava. Idén is százezrek igyekeztek ezt az utat
bejárni, megtalálni a somlyói Szűzanya révén Jézus Krisztust.
Spányi Antal, az ünnepi szentmise szónoka arra figyelmeztetett: felelősek vagyunk sorsunkért,
jelenünkért, jövőnkért.
Pontos adatok nincsenek, de idén is zarándokok százezrei vonultak a csíksomlyói Szűzanya elé, hogy erőt és bátorítást merítsenek a kegyhely és a búcsú szelleméből.
A zarándokok egy része a múlt hét folyamán már megérkezett Csíksomlyóra és a környező településekre, pénteken a távolról, gyalogosan indult keresztalják többsége is célhoz ért. Kellett is a péntek este és az éjszaka, hogy ázott ruháikat megszárítsák, maguk is kipihenjék az egész napos, esőben való gyaloglás fáradalmait. Szombaton délelőtt fegyelemben, áhítatban vonultak a keresztalják a két Somlyó közötti nyeregben levő Hármashalomoltárhoz.
Imával, énekkel vonult a kordon is a papsággal, a kisbazilikajelvénnyel és a labarummal, ahogy eleink ránk hagyományozták. Az ünnepi szentmise elején Orbán Szabolcs OFM, a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke köszöntötte a zarándokokat. „A zarándoklat lényege, hogy leküzdjük azokat az akadályokat, amelyek távol tartanak Istentől – mondta –, és Mária által eljussunk Jézushoz.” Jakubinyi György érsek hangsúlyozta, ahogy a gyermek számára édesanyja szíve jelenti az otthont, úgy Mária gyermekeiként mindannyian hazajöttünk.
Spányi Antal székesfehérvári püspök, az ünnepi szónok figyelmeztetett: van mit megköszönnünk, és van miért könyörögnünk.
„Fájdalommal, aggodalommal, szorongással látjuk, hogyan vesznek el, relativizálódnak öröknek hitt erkölcsi értékeink” – mondta a szónok. Ugyanakkor őseink hitét állította példának: ők Istennél találták meg a megtartó erőt. Márton Áron, Mindszenty bíboros, Prohászka Ottokár hitét és kitartását idézte fel, kifejtve: felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért. Spányi Antal az új magyar alkotmányról szólva hangsúlyozta: a magyar nép nem kíván beleszólni más népek életébe, de tudja, mit akar, és nem szorul arra, hogy más népek kényszerítsék rá akaratukat. „Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat” – fogalmazott a szónok. A családvédelem és a gyermekvállalás fontosságáról szólva hangsúlyozta: „Ápolni kell a családi kötelékeket, örömmel kell fogadni a gyermeket, védeni kell az életet a fogantatástól a természetes halálig. (…) Adja az Úr, hogy növekedjen a gyermekeket örömmel vállaló, szeretetben felnövekvő családok száma.” A mindannyiunkra váró feladatokat pedig így foglalta össze: „Értékeket kell képviselni és érte kiállni, a hitről tanúságot tenni, a családot szeretni, a tiszta örömet megélni és megbecsülni, nagyvonalúan gondolkodni, erősnek lenni és eszmékhez igazodni, hivatásnak élni, elfogadni Isten hívását, összefogni, egyé lenni.”
Az időjárás idén sem kímélte a búcsús szentmise résztvevőit, majd a hazafelé igyekvőket: a lezúduló eső több ízben is alaposan eláztatta a zarándokokat. Több résztvevő következtetése szerint csak reménykedni lehet abban, hogy egyre többen vannak azok, akik hitüket megélni jönnek el Mária lábához, nem pedig magyarságukat, politikai meggyőződésüket fitogtatni, vagy egyenesen politikai tőkét kovácsolni a zarándoklatból.
Ünneplők az ezeréves határnál
Az előző évekhez viszonyítva kétszer többen, azaz mintegy húszezren vettek részt Gyimesbükkön vasárnap a pünkösdi istentiszteleten az ezeréves határt jelző őrház mellett. Vasárnap a kontumáci kápolnában tartott istentisztelet után a zarándokok leereszkedtek a dombról és átvonultak az osztrák–magyar monarchia idejéről fennmaradt 30-as őrházhoz, amely 1918-ig a Romániával való keleti határt jelezte. Az őrház előtt néhány éve felavatott magyar hősök emlékművénél, az öt fakeresztnél, amelyek a trianoni diktátummal a Magyarországtól elszakított történelmi részeket jelképezik, virágokat helyeztek el a jelenlévők, köztük a magyarországi hatóságok képviselői: Hende Csaba honvédelmi miniszter, Lezsák Sándor és Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnökei. A magyar honvédelmi miniszter beszédet tartott Gyimesbükk polgármesterével, Gîrdea Vilmossal együtt, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszokat.
Ezt követően a zarándokok átvonultak a síneken, és az őrház mellett várták a Magyarország által 1930-ban megvásárolt, Svédországban gyártott Nogab 017-es mozdony húzta székely gőzöst. Délután a két különvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz elhagyta a gyimesbükki állomást a Magyarországról érkezett 1600 zarándokkal.
Takács Éva
Hargita Népe (Csíkszereda)
2011. június 15.
445. csíksomlyói templombúcsú
Mária által, Jézushoz, nemzetünkért
Ha lehet, az idei csíksomlyói Mária búcsúra az eddigieknél is többen készülődtek, mivel a Kárpát-medencei magyarságot átölelő, azt mozgósító két feltámadási jelvény vonulását megduplázták, beiktattak két közbeeső ágat is. 
Pünkösdszombat hajnalán, amikor az arad-belvárosi katolikus egyházközség zarándokcsoportja a helyszínre érkezett, a kegytemplomhoz vezető főutcán nagy transzparensek hirdették az idei búcsú mottóját: „Mária által, Jézushoz!” Az árusokat, a kürtőskalácssütőket, a mindenféle lacikonyha személyzetét már talpon találtuk. Az első kereszt-alják már pénteken este megérkeztek, éjszaka virrasztást tartottak a kegytemplomban, szombaton 5.30 órától a templom előtti udvarban felállított sátrak alatt 15 helyen gyóntattak, majd a Szent János kápolna előtt áldoztattak. A kegytemplomban zajló szentmisék alatt a Szűzanyának az oltár mögötti szobrához csak egyórás sorállással lehetett eljutni. A felkoszorúzott feszületek után, helységnévvel vonuló kereszt-aljákat a templom előtti és melletti téren helyezték el, a főpapság vezetésével induló hivatalos kordon vonulásáig. Amikor is végeláthatatlan, tömött sorokban, énekelve, egyházi lobogók, nemzeti zászlók alatt vonultak a Hármashalom-oltárhoz. Az oltárnál hangosbeszélőn köszöntötték a Kárpát-medence vidékeiről, sőt Finnországból, Németországból és Ausztráliából is érkező zarándokokat, a Budapestről indult két különvonat utasait, köztük Harrach Péter és Semjén Zsolt politikusokat. Köszöntötték a kordonnal érkező egyházi méltóságokat, nm. és ft. Spányi Antal székesfehérvári megyés püspököt, a szentmise egyetlen meghívott szónokát, nm. és ft. dr. Jakubinyi Györgyöt, az Erdélyi Egyházmegye érsekét, nm. és ft. Tamás József püspököt, dr. Orbán Szabolcsot, az Erdélyi Ferences Rend főnökét, valamint a többi egyházi és világi méltóságokat. Kihangosítva, folyamatos könyörgések hangzottak el a Szűzanyához nemzetünk, a székelység elvándorolt gyermekeinek a hazavezérléséért, az itthoni megtartásáért.
Köszöntők
Az erdélyi ferencesek nevében dr. Orbán Szabolcs rendfőnök köszöntötte a helyszínre érkezett zarándokokat. Mindnyájuknak a belső akadályok leküzdéséhez szükséges, elegendő lelki erőt kívánt, hogy Mária tisztelete által mindnyájan eljuthassanak Jézushoz.
Nm. és ft. Tamás József püspök megköszönte nm. és ft. Spányi Antal székesfehérvári megyés püspöknek, amiért elvállalta a szónoki szolgálatot. Azt kell kérnünk édesanyánktól a somlyói Szűzanyától, hogy a gyermekeit az összefogásra, a megbocsátásra, a magyar nemzet egységének a helyreállítására ösztönözze.
Útravaló
Nm. és ft. Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök leplezetlen meghatottságának adott hangot e szent helyen, ahova Szent István városának, a testvérváros Székesfehérvárnak hozta el a köszöntését. Arra helyre, ahol Máriát már a XV. században tisztelték, átimádkozták e hely minden talpalatnyi földjét. Idejöttünk, hogy összefogódzva imádkozzunk, együtt álljunk az Úr elé, közösen kérjük Mária oltalmát, közbenjáró imáját. A Szentlélek vezetett ide bennünket, erőt adott, hogy vállalni tudjuk az út fáradalmait, ezért van, mit megköszönnünk, de bőven van miért könyörögnünk is. Szívünkben sokakat kellett idehoznunk, hogy megéljük a szeretet és a hit közösségét a magyarság legnagyobb kegyhelyén, Máriánál. Hogy anyai szeretetét érezve tekintsünk Jézusra ebből a világból, amelyből bűneink következtében sok fájdalmat is kell tapasztalnunk, sok szenvedéssel is kell találkoznunk.
Fájdalommal látjuk, hogyan vesznek el ősi, öröknek, megingathatatlannak gondolt értékeink, hogyan kérdőjeleződnek meg erkölcsi normáink, hogy relativizálódnak alapvető emberi értékeink, hogyan bomlanak fel közösségeink, hogy kerül veszélybe a férfi és a nő felbonthatatlan közössége, a házasság. Amelyben teherré válik a gyermek, Isten áldása. A pillanat csábítása olykor elfelejteti az élet igaz, örök értékeit, amelyek miatt hiába próbál magának újabb jogokat kiharcolni, lelki szegénysége, nyomora megmarad, ami újabb tragédiákba taszítja. E világból fel kell emelnünk tekintetünket Istenhez, Máriával együtt Jézusra kell tekintenünk. Őseink Istennél keresték, találták meg a megtartó erőt, a megújulás lendületét, a kitartás erejét. Szent István Máriának ajánlotta fel népét és országát, amit az ő erős hite tartott meg ezer évig.
Mi ma a magyar keresztény feladata?
Nekünk feladatunk, küldetésünk van, amihez erőt, bátorságot, kitartást kell találnunk, itt. Nem fogadhatjuk el a hangzatos, de hamis elveket, a féligazságokat, a hazugságok világát. Tudnunk kell: mi annak az egyháznak vagyunk a tagjai, amelyiknek évente rengeteg vértanúja van, nekünk méltóknak kell lennünk e nemzet nagy, példamutató egyéniségeihez, mint Márton Áron püspök, Mindszenthy József bíboros, Prohászka Ottokár, Magyarország apostola, boldog Bogdánffy Szilárd vértanú, valamint a boldogok sorába kerülők. Testvéri szeretet kell tanulnunk, hogy felelősséget vállalhassunk egymásért, a nemzetért, az egyházért, a hitért, a családért. Nem vagyunk mi senkinek ellenségei, de magunknak is akarjuk, ami másnak jár. Nem kívánunk mi beleszólni más népek életébe, de mi is tudjuk, mit akarunk, nem szorulunk rá, hogy mások kioktassanak, ránk kényszerítsék a gondolataikat, az akaratukat. Így mertük megalkotni az új alkotmányunkat, amelyet mertünk a Himnusz és Isten nevével kezdeni. Ki mertük mondani a házasság Istentől vett törvényét, az élet védelmét. Nem szabad félnünk, tiszta a szándékunk, nemes, jó az akarat, vágyaink egyeznek az evangélium tanításával, az Istentől kapott kinyilatkoztatással, az erkölcsi élet törvényeivel. Örömmel, Istentől kapott áldásként kell fogadnunk a gyermeket, védeni kell az életet a fogantatástól a természetes halálig. Adja az úr, hogy növekedjen a gyermekvállaló, szeretetben felnevelő családok száma. Őriznünk kel a gyökereinket, a nemzeti identitásunkat, amelyekre joggal lehet büszke minden magyar. Mi, akik annyi mindennel ajándékoztuk meg a világot, annyi vért ontottunk más népek védelmében, annyi értékünket áldoztuk fel más népek értékeiért, hogy azokat most, turistákként csodálhassuk. Ezért fontos, mit, hogyan tanítunk a gyermekeinknek, mit hogyan ültetünk a szívükbe, milyen szellemi, lelki kincset visznek magukkal az életbe. Fel kell ismernünk: felelősek vagyunk a sorsunkért, a jelenért és a jövőért egyaránt. Nincs ideje a siránkozásnak, a sajnálkozásnak, a tehetetlenségnek. Lehetőségek nyíltak előttünk, amelyekkel élnünk kötelesség. Közülünk nem gondolhat senki csak magára, hanem áldozat árán is meg kell mutatnunk, mire vagyunk képesek a nemzetért, az ország felemelkedéséért, a keresztény értékek őrzéséért, egyházunkért. Meg kell ismernünk az áldozatvállalásban rejlő erőt, az örömöt. A ma lehetősége, az összefogás ereje képes lehet új irányba állítani sorsunkat. Ha csak önmagunkra gondolunk, az pusztulásba sodorhat mindnyájunkat. Mindezért kell a gyermeket, az életet megbecsülni, a hivatásnak élni, eggyé lennünk, hogy közösségünket, nemzetünket Isten áldása kísérhesse. Adja meg Isten nekünk a megújuláshoz szükséges hitet és erőt, örömet mindnyájunknak, hogy Mária oltalma alatt Isten áldása legyen mindnyájunkon, egész nemzetünkön, jelenünkön és jövőnkön, ámen – fejezte be szentbeszédét nm. és ft. Spányi Antal püspök. Akinek a mondanivalójával szinte egy időben szakadt a búcsúsokra az isteni áldás, a kiadós eső. A hatalmas tömeg azonban meg sem mozdult, beidegződött mozdulatokkal kerültek elő az esőkabátok, az esernyők. Közben élvezték a fennkölt beszédhez párosuló isteni áldást, amely mindnyájukat végigmosva, megtisztítva bűnös hajlamoktól és örökségtől, együtt zengték el a hegyet-völgyet betöltő nemzeti imánkat, testben, lélekben felkészülve az oly áhított megújulásra. Mindezt a tévéképernyők előtt nem lehet érzékelni, ehhez pénzt, fáradságot nem kímélve, a nemzet legnagyobb gyóntatószékéhez, a megújulás ígéretével kell a somlyói Szűzanyához zarándokolni. Mária által, Jézushoz, nemzetünk feltámadásáért.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2012. március 14.
Körömfaladék
1848-ban nem így volt…
Ne gondolja, hogy mindössze pár nap választ el a századik születésnapomtól – láttam jobb időket is, uram. No, annyira népszerű azért nem voltam, hogy az MTA-n is autogramot kérjenek tőlem, de azért akadt egy-két színhely, ahol azonnal kikapcsolták a készüléket, ha beszélni kezdtem. Friss a kiflije? Istenem, milyen rég nem ettem friss kiflit. Köszönöm, de mint látja, kávéra sem jut már nekem. Ha megtisztelne. Maga igazi úriember, nem volt véletlenül ott 1990 nyarán Segesváron, amikor Gyalu, vagyis Gelu Pateanu azt mondta volt, hogy az ő egyetlen megbízója: a lelkiismerete?...
Meglepődik? Talán nem is tudja, ki volt Gyalu? Mikes Leveleskönyvének románra fordítója? Ó, uram, elregélem.
Az a lelkiismeret, amely arra késztette, hogy súlyos vádak terhe alatt merjen, akarjon és szeressen magyarbarát lenni. Miért éppen magyarbarát? Összerázta a sors a magyarokkal. Ez nem azt jelenti, hogy másnak nem ugyanolyan barátja. De ott izzik benne, hogy akit a legjobban ütöttek, amellé szeret állni. Néha rogyadozó térddel, de makacsul összeszorított fogakkal. Kívülről tudom, kedves uram: – Többször voltam itt, többször mertem szót emelni. Ma már nem ezt teszem, hanem vadul fogok üvölteni, mert olyan dolgokba is ütközöm, amelyeket nem lehet meg nem történtté tenni, nem lehet mindenféle szelíd mosolyokkal elkendőzni.
És még azt is mondta, hogy Petőfi nemcsak a március 15-i szózattal lepte meg az emberiséget, hanem bevésett valamit a világ öntudatába: a világszabadságot! Gyalu ennek a gyönyörű elvnek a nevében kérte az embereket, hogy legyenek türelmesek, ameddig lehet és muszáj türelmesnek lenni. És aki a hídfő másik oldalán áll, az legyen megértő, és óvakodjék a szélsőséges gondolkodástól.
Honnan tudom ezt, uram? Sokat tudok. Rendszerint megvernek érte. Ha arannyá válna minden pof, amit a tudásomért kaptam, a Rotschildok hozzám járnának kölcsönért. Kezdő tanár koromban egy falusi bodegában énekelni kezdtem, hogy ezernyolcszáznegyvennyolcban nem így volt. Azonnal rám csapott a milicista, hogy ácsi, a többit majd az őrsön. Kapatos állapotomban huzakodtam; ütve-rúgva terelgetett. Jegyzőkönyvet vett föl, hosszan pirkált, izzadt derekasan, látszott, nem kenyere az írás, jó órába telt, míg az elejét (ma úgy mondanók, a preambulumát, szép kis szitokszó, ugye) összehozta, végre jött a lényeg: ha 1848-ban nem úgy volt, akkor hát hogy is volt 1848-ban?!
Na, ekkor kaptam csak igazán nagy ruhát. A bunkó majdnem az egész nótát leírta, mire tudatosodott valahogy a faggyúhájas kobakjában, amiről szól.
Nem sokat koptattam a katedrát, kedves uram. Tudja, ki volt Ecsedi Kovács Gyula? Elmondom fejből magának. A segesvári síkon 1899. július 31-én a Petőfi Társaság nagyszabású ünnepet rendezett, a szabadságharcban ötven évvel azelőtt oly különös módon eltűnt nagy költő, Petőfi Sándor emlékére. A rendezőség fényes programot állított össze, amelyben az akkori Magyarország legjelentősebb nevei szerepeltek. Jókai Mór írta az egykori barát és költőtárs emlékét felidéző ünnepi köszöntést, amelynek előadását az ország legkitűnőbb drámai színészére, Ecsedi Kovács Gyulára, a Petőfi Társaság tagjára bízta a rendezőség. Belefogott a szárnyaló óda érzelmektől átfűtött szavalatába, teljes és valódi átéléssel tolmácsolta a jelen lévő Jókai gondolatait. Az óda felénél túl járva egyszer csak megcsuklott hangja, majd szava elállt, s mindenki legnagyobb megdöbbenésére a nagy színész hirtelen összeesett. Már haldokolt, amikor leemelték az ünnepi emelvényről, s percek múlva befejezte földi pályafutását. Egykori példaképéhez, Egressy Gáborhoz hasonlóan őt is előadás közben érte a halál, akárcsak Prohászka Ottokárt, a lánglelkű püspököt az egyetemi templom szószékén.
Na, mit szól ehhez? A Köllő Miklós Petőfi-szobrához, amely ma Kiskunfélegyháza főterét díszíti? És a segesvári Ladea-szoborhoz? Elvitték, mert ledőlt előtte a várfal. (Kár, hogy nem ütötte agyon, akire gondolok.) Hát az utolsó vacsoráról Székelykeresztúron? Az öreg tanúról, Petőfi vén körtefájáról... Sírjáról a timafalvi temetőben? Hát a Zeyk Domokos emlékművét Héjjasfalván: ismeri? Az Ispánkút. Mond magának valamit? A turulmadaras emlékmű és a többi szobor a múzeumparkban? Haller Lujza neve?
Netán ön is odavaló? Ó, bocsánat. Akkor nem erőltetem. Uram, tartozom egy őszinte vallomással. Ezek idekinn mind surmók, egytől egyig. Az itteni első verést ugyancsak március idusán inkasszáltam, mivel akkor még nem tudtam, mi hol van Budapesten. Megkínál egy cigarettával? Ja. Kösz. Na szóval. Elsütöm én a kedvenc poénomat: 1848-ban nem így volt. Ismeri a részleteket? Akkor még az öregisten legény volt, ja. Ettől gurult be annak idején a milicista is. Van még szó benne Szent Péterről, aki egy szál ingben s gatyában kísérgeti, na kit, ki nem mondom: a bálba. De én akkor, friss repatriáltként (mit csodálkozik, Páskándi Géza is így mondta!) nemcsak azt nem sejtettem, hol vagyok (tök berúgva, az sem mellékes mint szempont), de azt sem, hogy ennek a nótának miféle helyi konnotációi forognak a nép között, kedves uram... Hogy a gatya zöld-fehér, és a borzalmasan alpári nóta hirtelen átcsap a “Hallod-e, te kőrösi lány”-ba, csakhogy dózsás identitással, akit a huszárok helyett a fradisták tesznek boldoggá kilencszer is. Kedves uram, egy újpesti kocsmában ilyet dalolni (bár csak az első szakasz végéig jutottam el) – kész őrület. Szerencsére a kórteremben volt tévé, onnan néztem az ünneplést ország- és Erdély-szerte... A bordáim is valamelyest behegedtek, de mély lélegzetet azóta sem tudok venni.
Itt, ebben a kis vecsési “székely lebujban” nem nagyon tudok mit mondani önnek, uram. Dsida Jenő írta: aki még nem volt magyar, nem tudja, mi a fájdalom. Hát én voltam már magyar, kedves uram. És azt is megértem, amit Ady a maga sajátos módján így fejez ki: aki egyszer a magyarba rúgott, szinte kedve támad újabb rúgásra...
Istenem, valami rosszat találtam mondani? Kérem, ne nézzen ilyen komor szemekkel. És szóljon a barátainak, hogy ne bántsanak.
Úgy ismerem a várost, mint a tenyeremet. Jó estét, uraim! Beszélek románul. Isten hozta önöket Budapesten, a végtelen lehetőségek városában! Bárhová szívesen elkalauzolom önöket, ügyintézést is vállalok, rendelkezzenek velem. Bună seara tuturor! Vorbesc româneste, domnilor. Va pot călăuzi oriunde doriţi dumneavoastră. Ofer consultanţă pentru orice domeniu. Bine aţi venit la Budapesta, oraşul tuturor posibilităţilor!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2013. június 28.
Az űrlap alja
Ady és a szabadkőművesek románca
Izgalmas, szellemi értelemben pedig nagyon gazdagon rétegzett könyvet írt Raffay Ernő történész Szabadkőműves béklyóban címmel Ady Endre és a hazai szabadkőművesség kapcsolatáról. A kötetben nemcsak Ady pályájának és személyiségének ellentmondásossága sejlik fel, de az a céltudatosság is, amellyel a magyar nemzetállam lebontására törekedtek a szabadkőművesek. E kötet 1905-ig követi Ady és a szabadkőművesség kapcsolatát, de már készül a folytatása. A szerzővel, Raffay Ernővel Sinkovics Ferenc, a Magyar Hírlap munkatársa beszélgetett.
– Ebből a könyvből botrány lesz.
– Felkészültem rá, bár természetesen nem a botránykeltés szándékával írtam. Hosszú ideje kutatom a magyarországi szabadkőművesség történetét, s így jutottam el Ady Endréhez is, akit egyébként gyerekkorom óta csodálok mint költőt.
– E csodálathoz képest ez egy eléggé kemény hangú, kíméletlenül realista, szinte mítoszromboló kötet. Mégis hogyan talált egymásra Ady és a magyarországi szabadkőművesség?
– A hazai szabadkőművesség átfogó és fő célkitűzése a társadalom átalakítása volt. Ennek jegyében behatoltak, pontosabban be kellett hatolniuk a kultúra területére is. Pofonegyszerűen ment az egész. Tessék megnézni, a 19. század végén a belügyminisztériumi kimutatás szerint 7400 szabadkőműves tevékenykedett Magyarországon. Ha végigböngésszük a listájukat, akkor csak két fizikai munkást találunk közöttük, a többiek orvosok, mérnökök, református lelkészek – rabbi és katolikus pap elvétve akad közöttük –, valamint írók, művészek, bankárok. Legalább kétszáz olyan író és publicista nevét tudnám nagy hirtelen felsorolni, aki szabadkőműves volt. Csak úgy, kapásból: Veigelsberg Hugó (Ignotus), Bölöni György, Schöpflin Aladár, Kunfi Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Szini Gyula, Nagy Endre és így tovább. Magától értetődik, hogy ők írásaikban is a szabadkőművesség eszmevilágát hirdették, hol direkt, hol alig felismerhető, de azért nagyon hatásos módon. Jászi Oszkár a Martinovics páholy főmestereként nyíltan ki is mondta 1911-ben, hogy mindenáron magához akarja csalogatni a magyar radikális baloldali kultúra legjelesebbjeit.
– Nagy Endrét kevésbé ismeri a ma embere. Ki volt ő voltaképpen?
– A politikai kabaré szülőatyja s egyben Ady barátja. Nagy Endre testvérbátyja, Grósz Menyhért orvos a nagyváradi László király páholy főmestere volt. Nagy rávette Adyt, hogy írjon bökverseket a politikai kabaré számára. És Ady írt is! Darabját tíz-húsz koronáért, ami nagy pénz volt akkor.
– Ne szaladjunk annyira előre, inkább vizsgáljuk meg Ady és a szabadkőművesek első találkozását!
– Adyt kezdetben senki sem tekintette kiugró irodalmi tehetségnek. Pontosan 1900. január 1-jén került a nagyváradi Szabadság című napilaphoz mint publicista. Ez a Szabadelvű Párt hivatalos városi és megyei lapja volt, tehát kormánypárti újság. A következő esztendőben Ady váltott, s május végén átment a Nagyváradi Naplóhoz, amely viszont kőkemény ellenzéki napilapnak számított. Közben írt a Nagyváradi Friss Újságnak is, igaz, ez már a bulvár világa, de itt jelent meg 1901-ben Ady egyik leghíresebb cikke, az egyházellenes Egy kis séta, amelyből komoly botrány kerekedett. A Szabadságnál és a Nagyváradi Naplónál találkozott azokkal a nála idősebb újságírókkal, szerkesztőkkel, akik lelkesen segítették eszmélését. Persze mindannyian szabadkőművesek. Itt elsősorban Várady Zsigmondra gondolok, aki a László király páholy főmestere s egyben Ady legfőbb mentora volt, vagy Laszki Árminra, a Szabadság főszerkesztőjére, aki pedig a páholy egyik alapító tagjának számított.
– Hogyan állt ekkor Ady a költészettel?
– Alig valahogy. Leghíresebb verse ekkoriban Az én menyasszonyom című költeménye, amelyet egyébként élete mind a négy vagy öt menyasszonyának is dedikált úgymond, de mindegyiknek más és más címmel.
Ezekben az időkben még nem írt komoly politikai vagy magyarságverseket, sőt amikor Léda asszonnyal kiment Párizsba, ott is csupán tizenkét költeménye született a csaknem egy év alatt. Ady ekkor még nem hajtotta be a fejét a szabadkőműves kalodába, bár testvére, Lajos, aki szintén szabadkőműves volt Budapesten, azt írta, hogy „Bandit már kiszemelte magának a nagyváradi páholy, de párizsi utazása miatt nem kerítettek sort a felvételére”.
Tett egy kisebb kitérőt 1905-ben, ekkor a darabontkormány sajtóosztályán dolgozott, politikai vezércikkeket írt havi 300 korona fizetségért. Soha másutt nem keresett ennyit. A darabontkormányhoz is egy szabadkőműves eszme, az általános és titkos választójog eszméje miatt sodródott, a kormány szerette volna bevezetni, de nem sikerült.
– Mikortól azonosult Ady a szabadkőművesség eszméivel?
– Kezdetben elég kialakulatlan volt a személyisége, ahogy már említettem, Nagyváradon érték az első komolyabb hatások mentorai részéről. Aztán 1905 és 1912 között tökéletesedett ez a tudás, de akkor már Jászi Oszkár és báró Hatvany Lajos keze alatt formálódott Ady Endre. Radikalizmusa kiteljesedett, Széll Kálmánt például egyszerűen csak hülyének nevezte ekkor írt cikkeiben, Prohászka Ottokárt pedig csuhás gazembernek. A katolikus egyház amúgy is folyamatosan a célkeresztjében volt mint olyan intézmény, amely „butaságban tartja a népet”. Különféle, szabadkőművesek által alapított jószolgálati egyesületek írattak vele cikkeket a Budapesti Naplóba, majd a szocdem Révész Béla bevitte őt a Népszavához, itt 1907-től jelentek meg politikai versei. Később az 1908-ban indult Nyugatban, majd az 1910-től megjelenő Világ című napilapban is. Ezeket az újságokat a szabadkőművesek pénzelték és tartották fenn. A Nyugat például azért kapta ezt a nevet, mert a francia szabadkőművesség s az általa elért eredmények utat mutató csillagként ragyogtak a hazai páholyok előtt.
– Térjünk a lényegre! A pénzsóvárság vitte Adyt a szabadkőművesekhez?
– Ady a magyar dzsentri legrosszabb költekező hagyományaival rendelkezett. Folyton pénzzavarban volt. Szállodákban lakott, étkezett, ivott, és persze a nők is sok pénzbe kerültek. Mindezt tudták róla a szerkesztőségek, és sokszor dupla honoráriumot adtak neki. Ezzel magukhoz láncolták a baloldali lapok, vagyis a Világ, a Népszava és a Nyugat.
– Tehát valójában megvették?
– Volt itt még valami. Ady betegesen nagyképű, öntelt figura volt, ezt többen leírták róla. Azt gondolta, ő a világtörténelem egyik legnagyobb költője. A szabadkőművesek lapjaiban egymás után jelentek meg a zsenialitásáról szóló ódák. Felismerték, hogy erre is szüksége van, ez is kell neki, egy sorban a pénzzel. Be kell vallani, a korabeli magyar írók, mondjuk úgy, Ady saját fajtája – Herczeg Ferenctől kezdve Móricz Zsigmondon át Tóth Béláig – zagyva, erotomán, züllött embernek tartották őt. Nem is segítették, nem is támogatták. Ady tehát egyszerűen rá volt szorulva a szabadkőművesekre.
– Ilyen egyszerűen elfogadta ezt a béklyót?
– Dehogy! Többször is megpróbált kitörni. Például 1907-ben, majd 1908-ban is fura vákuumba került. 1907-ben megírta a Zikcene, zakcene satöbbi című költeményét, amelyre akkor Hatvany Lajosék azt mondták, tipikusan antiszemita vers.
Ha nehezen is, de idővel elcsitult ez a botrány, ám jött 1908-ban A duk-duk affér című prózája, amelyben támogatóira és barátaira támadt. Senkik állnak körülötte, senkik próbálják utánozni, írta. Rosszulesett ez azoknak, akik a kórházi, szanatóriumi számláit is fizették. De zűrök voltak a magánéletében is, megtudta, hogy Léda megcsalja, igaz, Ady viszont amikor elment esténként Lédától és a férjétől, rendszerint még betért valamelyik bordélyba. Háromszor kapott vérbajt, ezt Czeizel Endre említi A magyar költőgéniuszok sorsa című könyvében.
Az 1912-es évben csábítja Jászi Oszkár a Martinovics páholyba a költőt, és ő be is lép, mint afféle utolsó menedékbe. Elsősorban Ady neve kellett a Martinovicsnak. Harmadik kitörési kísérlete Csinszka felbukkanásához kapcsolódik, vele akart mindent új alapokra helyezni. Hatvany ekkor már azt mondta Adyról, hogy költészetében óriási, emberileg viszont gyarló.
– Gyarló? Nem inkább nyughatatlan és kiszolgáltatott egyszerre?
– Ady ekkor már azt hitte, mindent megtehet. Fröcsög és vagdalkozik. A kötetben különben összeállítottam Ady „gyűlöletszótárát” is. Politikai versei amúgy jól megírtak és jól szavalhatók, de a tartalmuk arról tanúskodik, hogy a költő félreértette a magyarországi helyzetet. Erre mondta Szekfű Gyula, hogy Ady egy politikai analfabéta. Folyton a forradalmat várta és sürgette, ilyen értelmű verseket írt például a rendkívül harcos és agresszív Galilei körnek. Úgy gondolta, a galileisták, a szabadkőművesek és a szocdemek alkotják meg majd az új Magyarországot. Radikális, liberális és marxista eszmék egyvelege uralta a gondolatait.
– Ön az elején azt mondta, rajongott Ady költeményeiért.
– Igen. Feleségül vette Boncza Bertát, de folytatta züllött életét. Ő írta le, hogy Csucsán egy román cselédlánytól született egy kisfia is, őt majd Octavian Goga román költő neveli fel, aki megvette a csucsai birtokot, később román miniszterelnök lett. Amikor Ady megírta Óh, fajtám vére című költeményét, visszatérni látszott magyarságához.
Istenes verseiből pedig úgy tetszik, egy züllött lélek kereste a megtisztulást, az Úrhoz vezető utat. Istenes költeményei világszínvonalra emelték Adyt, ez nem lehet kétséges.
Magyar Hírlap/Történelemportál.hu
Raffay Ernő legújabb könyve már megtalálható a nagyváradi Illyés Gyula és a Hobby Libri könyvesboltban.
Raffay Ernőí. Szabadkőműves béklyóban. Ady Endre és a szabadkőművesség I. (1899-1905) /KárpátiaStúdió – Nagy Magyarország Könyvek Kiadó, Budapest/
(Átvéve Sinkovics Ferenc: Ady és a szabadkőművesek románca című cikke - Magyar Hírlap, 2013. jún. 13.)
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2013. július 8.
Vasvári Pál emlékét éltetik tovább Körösfőn
Tizenkilencedik alkalommal szervezett Vasvári Pál-emléknapokat a Körösfői Rákóczi Kultúregylet és a Rákóczi Szövetség Kalotaszegi helyi szervezete a hétvégén, amelyre minden évben szívesen járnak vissza a magyarországi, Vasvári Pál szellemiségét magukénak valló szervezetek képviselői, akárcsak a helyi és környékbeli lakosság. A kétnapos rendezvénysorozat szerves része a Rákóczi Szabadcsapat útvonalának követése, a szabadságharcos halálának helyszínén – a Vasvári Havason – való megemlékezés, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) és a Nyírvasvári önkormányzat által szervezett biciklis teljesítmény- és emléktúra, a magyarországi és helyi résztvevők gálaműsora, a szombat esti fáklyás felvonulás, valamint a vasárnapi ünnepi istentiszteletet követő díjkiosztás és a koszorúzási ünnepség a templomdomb alatti Vasvári-kopjafánál.
Az előző évekhez hasonlóan szombaton Vasvári Pál nyomában jártak a Körösfőre érkezett vendégek – fiatalok, idősebbek egyaránt –, amelynek végállomásánál, a Vasvári Havason emlékeztek meg a szabadságharcos őrnagyról, aki az ottani csatában vesztette életét. Ugyancsak a Vasvári Pál-emléknapok jól megszokott programpontja az EKE és a Nyírvasvári önkormányzat által szervezett biciklitúra, amelynek résztvevőit szombaton délután a körösfői Vasvári-emlékoszlopnál fogadják évről évre.
Két keréken Vasvári nyomában
Tóth Zoltán nyírvasvári polgármestertől megtudtuk, hogy harmadik alkalommal szerveztek biciklis emléktúrát, de először fordult elő, hogy két nap alatt tekerték le a távot. – Már februárban meghirdetjük a Vasvári kerékpáros körversenyt, amely március 15-én zajlik, és amelynek díjazottjai részt vehetnek ezen a teljesítmény- és emléktúrán – beszélt az előkészületekről a polgármester. A helyi versenyzők hét korcsoportban indulhatnak a nyírvasvári versenyen, a 16–45 év közötti korosztály legjobbjaival pedig Körösfőre indulnak. – A 245 kilométeres távot most két napra osztottuk, tartottunk egy éjszakai pihenőt Krasznán, majd a tíztagú bicikliscsapattal onnan indultunk tovább két körösfői és három krasznai túrázóval kiegészülve – mondta a polgármester.
Nemcsak a biciklitúrának, hanem az esti gálaműsornak és tábortűzzel záródó fáklyás menetnek is hagyománya van a körösfői Vasvári Pál-emléknapokon. Szombaton a helyi művelődési házban a Sárospataki Táncművészeti Iskola diákjainak műsorát tekinthette meg a szép számban összegyűlt közönség, utána pedig a helyi Budai Evelin, valamint Péntek Zsuzsa és zenekarának fellépése kínált könnyed hétvégi kikapcsolódást. De még mindig nem ért véget a programsorozat, hiszen a malomdombra való fáklyás felvonulás, tábortűz és bál zárta a napot.
Alternatív történelemóra az emlékszobában
Vasárnap reggel alternatív történelemóra helyszíne volt a Vasvári Pál Emlékház, amely évente kíváncsi látogatók tucatjait vonzza ilyenkor. Ez most sem történt másképp, és Péntek László, a Rákóczi Kultúregylet elnöke fáradhatatlanul mesélte Vasvári Pál történetét kicsiknek-nagyoknak. – Idén az emlékszoba gyűjteménye kiegészült egy 1926-os eredeti fényképpel, amely Prohászka Ottokár püspököt ábrázolja, amint felavatja Vasvári Pál emléktábláját a budapesti Nemzeti Múzeum lépcsőjén, valamint a Rákóczi Szabadcsapat beköttetett jegyzékével – mesélte a büszke elnök, majd bemutatta a Vasvári Pál halálának körülményeit ábrázoló makettet, amely mesterien kidolgozott ólomkatonáival különösen a gyermekek fantáziavilágát indítja be.
Ugyancsak az emlékszobában tett látogatáskor derült fény a Kultúregylet elnökének régóta dédelgetett álmára: jó lenne, ha Budapesten egész alakos szobor őrizné Vasvári Pál emlékét. – Az ideális helyszín a Magyar Nemzeti Múzeum kertje lenne, de egyelőre még csak addig jutottunk, hogy ki kell jelölni a szobor számára legalkalmasabb helyszínt – mondta Péntek.
A körösfői református templom ünnepi istentiszteletét követően a Vasvári-kopjafánál folytatódott a tiszteletadás. Antal János helyi polgármester beszédében hangsúlyozta: hivatásos forradalmárnak nem lehet születni. – Hivatásos forradalmárrá csak az válhat, aki végigjárta a társadalmi tapasztalás és az osztályok harcának iskoláját. Vasvári Pál kijárta ezt az iskolát, ezért válhatott a nép felszabadulásáért küzdő hivatásos forradalmárok ragyogó mintaképévé – hangzott a méltatás. – Megvan minden okunk rá, hogy büszkék legyünk népünk azon fiaira, akik hangosan kimondták és tettre váltották a jelszót, hogy a magyarnak a haladásban élen járó népek között van a helye – zárta beszédét az elöljáró.
Miniatűr kopjafa elismerésül
Évről évre Vasvári-díjjal ismerik el azok munkáját, akik a Vasvári-kultusz megteremtéséért, a szabadságharcos emlékének ápolásáért fáradoznak, amelyet a templomdomb alatti kopjafa tövében adnak át. A kopjafa kicsinyített mását és oklevelet idén Péntek Tihamér Sándor az RMDSZ Körösfő községi szervezetének titkára, Szomor Ferenc a Rákóczi Szövetség Szigetvári Szervezetének alapító tagja, valamint Lévai István Zoltán Budapest XVIII. kerületének alpolgármestere nevében Bauer Ferenc, a Vasvári Pál Polgári Egyesület alapító tagja vette át. Koszorúval tisztelegtek a forradalmár emléke előtt a tiszavasvári, a nyírvasvári, a hetényi, a pestszentimrei és a körösfői önkormányzat, a Kolozs megyei, a kalotaszentkirályi, a körösfői RMDSZ, a Kolozs Megyei Tanács, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány, a tiszavasvári Vasvári Pál Társaság, a Sárospataki Táncművészeti Iskola, a körösfői református egyházközség, a Magyarok Világszövetsége és a tiszavasvári Rákóczi Szövetség, a nyírvasvári Vasváriak Vasváriért Egyesület, a pestszentimrei Vasvári Pál Polgári Egyesület, valamint a körösfői Rákóczi Kultúregylet képviselői.
– Idén is nagyon örültem annak, hogy a biciklitúrások a hosszú út ellenére épen-egészségesen célba értek, örültem, hogy a csata helyszínén, a tónál minden rendben ment és annak is, hogy a vendégek jól érezték magukat. Ha összeszámolom, akkor 30-40 magyarországi település képviselőit sikerült összegyűjteni a rendezvényre: önkormányzati vezetőket, kulturális szervezeteknek a vezetőit és régi barátainkat – értékelte a rendezvényt Péntek László.
A helyiek kis létszámát illetően a kultúregylet elnöke politikai jellegű nézetkülönbségekre hivatkozott, bár ezt a hozzáállást nem tartotta helyesnek. – Sajnos ilyenkor látható még inkább, hogy két pártra szakadt a falu, hiszen az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői nem jöttek el a rendezvényre, hiába hívtuk meg a tanácsosokat személyesen is. De ez nem riaszt el bennünket, mert mindig is hangsúlyoztam, hogy ha tíz embernek is, de megszervezzük az emléknapokat – magyarázta Péntek, akitől azt is megtudtuk, hogy a helyi önkormányzat 5000 lejjel, a Budapesti Rákóczi Szövetség pedig 100 ezer forinttal támogatta az emléknapokat, amely egy nemzetközi tábor zárórendezvénye is volt.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. április 17.
Az életfogytig tartó név
Húsvétra készülve a történelmi egyházak néhány legendás püspökére emlékezünk: Ravasz László református, Ordass Lajos evangélikus püspökre és Mindszenty József katolikus bíborosra. Azoknak igyekszünk méltó emléket állítani, akik esetenként mártíromságukkal is példát mutattak hitből, elszántságból, nemzetszeretetből.
– Ritka történelmi név viselője. Milyen családi kapcsolat fűzi a hajdani püspökhöz, Ravasz Lászlóhoz?
– Ravasz Ákos Lászlónak hívnak, kevesen viselik ma már e vezeték- és keresztnevet. Hivatalosan unokaöccse vagyok a Bánffyhunyadon született püspöknek, egy érdekes családalapításnak köszönhetően kötődéseim ennél mégis jóval szorosabbak. Úgy alakult, hogy két Ravasz fiú elvett két Gönczi lányt, László és Árpád nagyapám így kétszeres unokatestvérek voltak, ami bibliai értelemben testvéri kapcsolatot jelent. Így is szerették egymást. E bensőséges köteléket a következő generációk is táplálták. Árpád évtizedekig a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium igazgatója és tanára volt, 1919-ben az újjáalakuló cserkészmozgalom elnöki tisztségét is betöltötte. A református egyházban is adtak a szavára. Nagyapám nagyon sokat tett, hogy Ravasz László 1920 után Erdélyből Budapestre települjön, és a Dunamelléki Egyházkerület püspökévé válasszák. E családi kapocs természetesen nem érdekszövetség volt, Árpád és László nagyon szoros lelki kapcsolatban is álltak egymással.
– Nagybátyja a két világháború közötti időszak vallási és politikai életének markáns alakja volt. Érte valami hátrányos megkülönböztetés e rokoni szál miatt?
– Ravasz László emléke végigkísérte az életemet. A szocializmusban nőttem fel, így e név árnyékként vetült rám. Már kisgyerekként szembesültem személyének üldözöttségével: Rádfalván, az eldugott ormánsági faluban, úttörőtáborokban, kórházban és munkahelyeimen is az első kérdés mindig a rokonságunkat firtatta. Belsőleg lázadtam, nehezen fogadtam el, hogy lénye ennyire átszője életemet, és harcoltam a meghatározó örökséggel. Az iskolai továbbtanulásnál e név különösen hátrányt jelentett, az ideológiai pályák bezárultak előttem. 1962-ben, az érettségi után a Filmművészeti Főiskolára jelentkeztem. A nyomtatvány leadásakor a titkárságon udvariasan bemutatkoztam. A titkárnő kijött utánam, és még egyszer megkérdezte a nevemet. A hallottakon elgondolkozott, s azt tanácsolta, hogy végezzek el egy egyetemet, s akkor nagyobb eséllyel pályázhatok az áhított tanintézménybe. Megfogadtam az intelmet, így kerültem a Műegyetemre, ahol vegyészmérnök lettem.
– Mégis a filmezés lett végül a hivatása.
– Már az első egyetemi évben színházakban dolgoztam esténként, munkakönyves díszlettologatóként lépkedtem a világot jelentő deszkákon. Később a filmgyárban kaptam feladatokat, majd a televízióban dolgoztam. Itt fordulópont következett be életemben: mivel nem láttam magam előtt perspektívát, 1970-ben a feleségemmel disszidáltunk. Egyéves vegyészmérnöki munka után sikerrel jelentkeztem a Müncheni Filmművészeti Főiskolára, ahol rendezői szakon végeztem. Főiskolás éveim alatt egy amerikai Fulbright-ösztöndíjjal – Németországból elsőként – a hollywoodi Amerikai Filmintézetben tanulhattam. Évtizedekig író-rendező-szerkesztőként és producerként dolgoztam a televíziós és filmszakmában. 1991 szeptemberében, épp a születésnapomon Indonéziában, Lombok szigetén forgatás közben repülőbaleset ért. Mindannyian túléltük a katasztrófát, de három év leforgatott munkája a tűz martaléka lett. A filmezést ezután abbahagytam, és diplomáciai pályára léptem. De nem sokáig bírtam kamera nélkül, így amikor begyógyultak a sebek, ismét visszatértem a filmhez. Alkotásaimmal a magyarság javát szolgáltam, mert a név kötelez.
– Milyen volt Ravasz László mint pater familias?
– Erről legtöbbet unokái tudnának mesélni, hiszen gyakran voltak nála. Feltűnt, milyen természetességgel, talán egy kis tiszteletlenséggel beszélnek vele a fiatalabbak. De nem vette zokon, mert olyan nagyformátumú ember volt, hogy a kicsinységekre nem igazán adott. Valószínűleg az unokáiban is megvolt az említett védekezés a híres egyéniséggel szemben. Noha rendkívül szerény, sokszor alázatos kép is él bennem róla, számomra mégis tekintélyt parancsoló, minden helyzetben jelen lévő felsőbb lény, úgynevezett Über Father volt.
– Milyen személyes emlékek kötik a nagybácsihoz?
– Nagyon szerettem. Ő keresztelt meg a Torockó téri templomban. Miután kitiltották Budapestről, Leányfalun találkoztunk gyakrabban. Szemben lakott Móricz Zsigmonddal, nagyon tisztelték egymást. Fiatalkoromban gyakran kijártam hozzá, s csodáltam, talán ki is használtam rendkívüli tudását. Igen nagy műveltsége volt, például többek között ő értette meg velem Kafka világát. Most is látom magam előtt, ahogy az Átváltozás bogármotívumáról beszél. Emigrálásunk előtt ismét meglátogattam Laci bácsit, áldását kérve. Ekkor már a 88. évében járt, öreg prófétaként beszélt velem. Keveset kérdezett, de mindent megértett.
– Hogyan látja Ravasz László munkásságát?
– Az életműve alig felmérhető. Széles látókörű ember volt, ismeretsége az egész világra kiterjedt. Figyelemre méltó életutat járt be, 24 éves korában már püspökhelyettesnek választották, tanított a kolozsvári református teológián is, filozófusként is nevet szerzett magának, később a Magyar Tudományos Akadémia alelnökeként tevékenykedett. Horthy Miklós lelki gondozójaként a magyar politika egészére is rálátott. Ebben a légritka térben nagyon nehéz volt megmaradni feddhetetlen keresztyénnek: az igazságszeretet a vérében volt, szolgálta az egyházat, de a politika is megérintette. Az erősen katolikus Magyarországon akkoriban református kormányzó uralkodott: e felemás világban a püspök mindenek előtt egyházpolitikus volt. Befolyásával segíthette a református egyházat, erősíthette az iskolarendszert, gyülekezetalapítás, templomépítés fűződik a nevéhez. Sok pénz sorsa fölött dönthetett, de mindig tisztakezű maradt, nem lehetett megvásárolni. Nagyon nyitott ember volt, mindig kész az újra. Ő volt az első rádiós igehirdető, az éteren keresztül szálló prédikációi igen népszerűek voltak. Az egész ország hallgatta, s talán – nemcsak Magyarországon, hanem Európában, s más kontinenseken is – ennek is köszönhette ismertségét és népszerűségét. Az utókorra megmaradtak ugyan vallomásai, emlékezései, de az igazi Ravasz László-portré megrajzolása még várat magára.
– A zsidósághoz fűződő viszonya viszont ellentmondásos.
– Különös egyénisége a zsidósághoz fűződő viszonyában is tükröződik. Az első zsidótörvény nagy kommentátora volt, erre az erdélyi zsidóbevándorlásról szóló, sokszor emlegetett „lavór és a tinta” vagy a „kád és a tinta” hasonlataiból következtethetünk. Noha az első jogszabályt megszavazta, később erős kétségei támadtak: eljutott a nemzeti dráma felismeréséhez. Szenes Sándor Befejezetlen múlt című könyvében is említi – családi elbeszélésből is tudjuk –, milyen krízisben, testi betegségben élte át a német megszállást és a zsidók deportálását. A Jó Pásztor Bizottság alapítójaként zsidómentő munkájával segítette a rászorultakat. A családban gyakran szóba kerültek 1938-as szavai: ha Magyarország mégis háborúba lépne a Szovjetunióval, elkerülhetetlen lesz hazánk orosz megszállása. Profetikus ember volt, s ezt valamilyen módon a zsidóság is érezte és tudta. Noha szenvedélyesen, kettős érzéssel álltak e névhez, nem követelték a fejét, nem került börtönbe. Budapestről kitiltották, igét sem hirdethetett, de Rákosi meghagyta korlátozott szabadságát.
– A zsidóság ma is így tekint vissza egykori szerepére?
– Néhány közvetlen emlékemmel tudok válaszolni. Egyszer, még a nyolcvanas évek közepén az Országos Rabbiképző Intézetbe kaptam meghívást. A terem végében foglaltam helyet, s amikor Scheiber Sándor professzor valahogy megtudta, hogy egy Ravasz-rokon van a teremben, széles gesztussal, hangos szóval hívott maga mellé. Jóllehet számos nobilitás vett részt a találkozón, a többiek csodálkozására a professzor mégis velem beszélgetett a legtöbbet. A dialógusok általában úgy kezdődnek: Ravasz László és a zsidótörvények, s az első törvény megszavazása miatt természetesen felvetődik a szemrehányás. Egy másik példa: 1972 decemberében mint filmfőiskolás nyertem egy pályázatot, s választhattam, hogy hova menjek tudósítani a német külpolitikai magazin számára. Izrael volt a legmesszebb, így a közel-keleti országba küldettem ki magam. Az első négy ember, akivel Izraelben találkoztam, tudott magyarul. Éjszaka érkeztem, a szállodaportás hosszasan tanulmányozta az útlevelemet, rám nézett, s megkérdezte, tudok-e még magyarul, mert ő is szép hazánkból származik. Másnap délig további három emberrel akadtam össze, akik szintén beszélték nyelvünket. Asszisztensem a német televíziótól, Noemi ben Natan szintén érdeklődött magyar tudásom felől, az újságárusnál szintén hallották, hogy magyarul beszélünk. Rövid beszélgetések után kiderült, hogy mind ismerték a Ravasz László nevet. Újdonsült ismerőseim mind Erdélyből települtek ki.
Ravasz Ákos
Ravasz Ákos filmrendező, Ravasz László református püspök unokaöccse az erdélyi Ravasz család leszármazottja. Budapesten, a műszaki egyetemen szerzett diplomát. 1970-ben feleségével a Német Szövetségi Köztársaságba emigrált, s ott filmművészeti tanulmányokat folytatott. Számos dokumentumfilm: Kereszt és korona, Küldetés Eviánba, Elysium társalkotója és producere, német közszolgálati televíziók állandó munkatársa. Évtizedekig a müncheni magyar református gyülekezet főgondnoki teendőit látta el.
– Milyen kapcsolatokat ápolt a társegyházakkal?
– Pozíciójának megfelelően a katolikus egyházból elsősorban Serédi Jusztiniánnal és Prohászka püspökkel volt jó viszonyban. Természetesen később Mindszenty Józseffel is, Ordass Lajos püspökhöz is bensőséges kapcsolat fűzte. Gyerekként emlékszem az 1956-os beszédeikre: a forradalom napjaiban először Mindszenty szólalt meg, majd Ravasz László beszélt a rádióban. Nagy volt a mondanivalójuk közötti különbség, a református főpap kevésbé az aktuális politikából, inkább a bibliai igazságokból indult ki.
– 1956 után hagyták dolgozni, vagy a billog rajta maradt?
– Pasaréten, a Torockó téri református templom közelében laktam, ahol nagybátyám, Joó Sándor szolgált lelkészként. Épp nála voltam, amikor egy Pobeda autó kanyarodott a templom elé, és Ravasz László szállt ki belőle. Istentiszteletet tartott, ugyanis visszaválasztották a zsinat lelkészi elnökének, illetve dunamelléki püspöknek. A kommunizmus Janus-arcát mutatja, hogy nagybátyámat 1957 tavaszáig hagyták dolgozni, Joó Sándort viszont bebörtönözték. A nagy tehetségű igehirdetőnek egyetlen bűne volt: beengedte a püspököt az Isten házába prédikálni. Sokszor gondolok is Ravasz Lászlóra, a vele szembeni ifjúkori lázadásom már a múlté, megbékéltem, és büszke vagyok nevére, a „terhes” örökségre.
Ordass Lajos, a megvesztegethetetlen
Boleratzky Loránd ügyvéd, egyetemi magántanárt szoros szakmai és emberi szálak fűzték Ordass Lajoshoz (portrénkon), a mártír evangélikus püspökhöz.
– Melyek az első emlékei a püspökről?
– Jogi tanulmányaimat a Miskolci Evangélikus Jogakadémián végeztem, ahol megválasztottak az ifjúsági Luther Szövetség elnökének. Az ország egyetemein működő Luther Szövetségek elnökei évente összejöttek tanácskozásra, így találkoztunk 1940-ben Szegeden. Kapcsolatunk finnországi és németországi ösztöndíjam előtt vált szorosabbá, sokat beszélgettünk, tanácsokkal látott el. Később Miskolcon tanítottam, így csak a börtönbüntetése után találkoztunk ismét. Mint jogász is kapcsolatba kerültem vele, 1956-ban az ő egyházkerületében ügyésszé választottak. Első feladatomnak azt tekintettem, hogy a kommunizmus alatt mellőzött evangélikus lelkészek számára megadjuk a jóvátételt. Tegeződtünk, azonban Ordass távolságtartó ember volt. Sokszor engem kért meg, hogy segítsek látogatói fogadásában.
– Miből élt a püspök?
– Ordass püspök családja is megszenvedte az üldöztetést. Négy gyermeke volt, a fiának teológushallgatóként a történtek nyomán abba kellett hagynia tanulmányait. Hogy eltarthassa népes családját, a börtön után fizikai munkát is vállalt, bérelt egy kis gyümölcsöst, abban dolgozott. Felesége kesztyűket, sálakat kötött, de így is szűkösen éltek. Külföldről is komoly támogatások érkeztek, gyakran az én címemre is jött nagyobb összeg. Noha Ordass sem volt bővében a javaknak, mindig nagyon önzetlen volt: figyelte, ki veszítette el az állását, s a támogatások nagy részének megvolt a helye. Csekély összegben állapították meg a nyugdíját, de külföldi barátai segítették. Rengeteget írt, nagyon sok külföldi munkához juttatott hozzá. Irodalomtörténeti jelentőségű, hogy Hallgrímur Pétursson híres 17. századi izlandi költő Passió-énekeit izlandi nyelvből magyarra fordította.
– Ordass Lajos perét a Mindszenty-per főpróbájának tartották. Mi volt az ellene felhozott vád?
– A püspök 1947-ben több hónapot töltött Amerikában, és barátja, Franklin Clark Fry püspök egy öt éven keresztül folyósítandó, évi 500 ezer dolláros támogatást ígért az evangélikus egyháznak. A büntetőügyet azért indították a püspök ellen, mivel az ügyészség téves álláspontja szerint az ügyletet be kellett volna jelentenie a Nemzeti Banknak, hogy az adományokat követelésként tarthassák nyilván. Ordass a bíróság előtt kifejtette: hibás a kiindulópont, ez az összeg ajándék volt, aminek folyósítását a mecénás bármikor visszavonhatta. Az eljárás során a püspök levelezését is felhasználták, egy szón a „commitmenten” lovagoltak, amit a Nemzeti Bank tolmácsa kötelezettségvállalásnak jelölt meg, míg Ordass a szó másodlagos értelmére, a „közlésre” hivatkozott. Alpár András, a valutaügyészség vezetője is meg volt győződve a püspök ártatlanságáról, de az ügyben utasításra cselekedett, amit nem is rejtett véka alá.
– A püspök kálváriája az 1956-os forradalom után folytatódott.
– Az 1957-es tárgyaláson Ordass egy négytagú bizottsággal vett részt, állami részről négy kollaboráns evangélikus vezetőt – köztük Vető Lajos püspököt és Pálfy Miklós teológiai dékánt – vonultattak fel. Azzal az irreális követeléssel álltak elő, hogy helyezzen vissza hivatalába tizenöt, a forradalom alatt elmozdított evangélikus vezetőt. Ezt Ordass teljesen elfogadhatatlannak tartotta, mivel az evangélikus egyházban csak a grémium, a közösség jogosult a döntésre. Ekkor az egyház élére miniszteri biztost neveztek ki. Ezt követően fél éven át folyt a főpap ellehetetlenítése, állandó gyűléseket tartottak ellene, és azt akarták elérni, hogy az egyház lelkészei belülről buktassák meg püspöküket. Megvonták a lelkészektől az állami segélyt, de így sem értek célt, végül 1958 júniusában a forradalom alatt megválasztott vezetők állami jóváhagyására vonatkozó törvényerejű rendelet alapján mozdították el a főpapot. Ez a jogszabály nem vonatkozhatott volna rá, mivel őt közvetlenül a forradalom előtt rehabilitálták. A rehabilitációs határozat tartalmazta, hogy működése megszakítás nélkülinek tekintendő, és az 1948-ban hozott börtönbüntetése törvénytelen volt. Egy másik vád szerint a forradalom után Ordass másfél órán keresztül tárgyalt Mindszentyvel. Ez sem volt így igaz, a látogatás részéről egyszerűen egy gesztus volt paptársa felé.
– Mire taníthat bennünket Ordass Lajos életszentsége?
– Olyan ember volt, aki minden helyzetben hű maradt az evangéliumhoz. Beiktatási beszédében két dolgot említett: vigyázni fog a jogrendre, és figyel az egyházi iskolák fennmaradására. Ezzel kapcsolatban olyan határozott kijelentései voltak, mint: „Arasszal méri a mérföldeket, és futó pillanatok gyűszűjével az idők végtelen folyamát az, aki csak a mai feltételekből kiindulva gondolja azt, hogy a felekezeti iskolák mellőzhetők és megszüntethetők.” Mély hitét bizonyítják az ítélet kihirdetése után mondottak: „Elítéltetésem ténye olyan lett számomra, mint a fátyol, amely eltakarja előlem Isten akaratát, és érthetetlenné teszi azt. De Istentől zúgolódás nélkül elfogadom, mert azt az egyet jól tudom, hogy még elítéltetésem esetén is csak az ő áldott akarata teljesül.”
Mindszenty gyűrűje Afrikába
Egy világot rejt az ország, jellemzik gyakran a Dél-Afrikai Köztársaság polgárai hazájukat, utalva a táj és a társadalom sokszínűségére. Sokaknak e földről a labdarúgó-világbajnokság, az idősebbeknek pedig az apartheid jut eszébe. Pedig az országot Afrika leggazdagabb államaként tartják számon a világban, amely ezernyi napi gonddal küzd, s polgárai megtapasztalhatják, hogy a demokrácia megléte nem biztosítja automatikusan mindenki számára a jólétet. Egy magyar televíziós stábbal KwaZulu-Natal tartomány fővárosában, Afrika legnagyobb kikötőjében Durbanben forgattunk 2001-ben. A hét mozgalmasan telt: filmeztünk a Hluhluwe–Umfolozi Nemzeti Parkban, megismerkedtünk az egykor szebb napokat látott zulu falvak színes, turistacsalogató életével, bepillanthattunk a magyar emigráció hétköznapjaiba is. A fárasztó hét végét a pihenésnek szenteltük. Vasárnap lévén, a durbani katedrálist kerestük fel. A templom valóságos kis sziget a metropolis indiai negyedében, nem messze a déli félteke legnagyobb mecsetjétől. A mise előtt betértünk a sekrestyébe, kérve az illetékes engedélyét a forgatáshoz. Magas, szikár, idős atya fogadott, kedvesen megengedte, hogy a kamera számára ideális kórusról kövessük a misét, amelynek kezdetére a templom zsúfolásig megtelt.
Gyűrűcsere-történet A szertartás hangulata erősen elütött a barokk egyházban megszokottól. A tradicionális dallamokat a hívők széles gesztusokkal adták elő, s a szinte táncoló tömeg azt sejtette, hogy Durbanben a helyi kultikus gyökerek szelídültek a kereszténységbe. A misét a sekrestyében bennünket fogadó kedves, idős pap mondta bíborosi öltözetben: Denis Hurley érsek. A 85 éves főpap nagy tiszteletnek örvendett, a fehér hívek nagy tudásáért, közvetlen személyiségéért kedvelték, a fekete lakosság pedig mint az apartheid egyik legmarkánsabb ellenfelére tekintett fel rá. A mise végeztével az érsek szívesen válaszolt kérdéseinkre, s jó vendéglátóként személyesen mutatta meg a templomot. Útközben magyarázott, beszélt a hitéletről, elmondta, hogy a II. vatikáni zsinat változásai nyomán zulu és angol nyelven misézik. Említette szerteágazó munkáját, a hitoktatás nehézségeit és az egyre erősödő szociális gondokat. Büszkén mesélte, hogy 13 éve működik beteggondozási alapítványuk, amelynek munkájába bevonják a rászorulók családtagjait is, ezen kezdeményezéssel a nehéz sorsú lakosság életkörülményein kívánnak javítani. Véleménye szerint a katolikus egyháznak, az egyszerű plébániáktól a főpapokig, a forrongó társadalomban egyfajta békemissziót is be kell töltenie.
Mielőtt elköszöntünk, az érsek megjegyezte, hogy nagyon szereti a magyarokat. Szavait csupán udvarias gesztusnak tekintettük, de ő folytatta mondandóját, s Mindszenty József hercegprímáshoz fűződő barátságáról is említést tett. Elmesélte: az ujján látható gyűrű a hercegprímásé volt. A televíziósok tamáskodó mosolyára lehúzta ujjáról a gyűrűt, s megnézhettük a belevésett írást, amely bizonyította eredetét: Card. Josephus Mindszenty.
„Amikor Mindszenty bíboros Durbanben meglátogatta az itt élő magyar közösséget, észrevettem, hogy azt a gyűrűt hordja, amit a II. vatikáni zsinat után VI. Pál pápától kapott, noha nem volt ott a zsinaton. Láttam, hogy a gyűrűt még nem igazíttatta az ujjára, ezt ugyanis minden püspöknek magának kellett elvégeztetnie. Az időhiányra hivatkozott, felajánlottam, hogy próbálja fel az enyémet, s kiderült, hogy mindkettőnknek a másik gyűrűmérete az ideális, így aztán cseréltünk. Azóta is büszkén viselem e bátor, szent ember ajándékát.”
Eben gubaIfy Géza balatonfenyvesi plébános 1973 novemberében, Mindszenty József látogatása idején Dél-Afrikában a Caritas munkáját segítette. A főpásztor látogatására így emlékezik. „A hercegprímást a dél-afrikai katolikus püspöki konferencia hívta meg Dél-Afrikába. Az ország vezetői szívélyesen fogadták mint a kommunizmus nagy ellenfelét. Vorster miniszterelnök szinte futott a főpap elé, s Mindszenty körútját is megkülönböztetett figyelem kísérte. Az országban élő magyarok is nagy ovációval várták, magyar zászlók lobogtak, magyar népviseletbe öltözött leányok köszöntötték a jeles vendéget. A repülőtéri rögtönzött sajtótájékoztatón az egyik újságíró feltette a kérdést, mi a különbség a barna és a vörös diktatúra között. Mindszenty elgondolkodott, s noha az amerikai követségen töltött évek alatt kiválóan megtanult angolul, mégis Harangozó Ferenchez, egykori zalaegerszegi káplánjához, munkatársához fordult, hogy fordítsa a következőket: „A két diktatúra olyan, mint mikor az eben gubát cserélnek.”
A durbani látogatás különösen becses volt számára. Egyrészt Hurley bíborossal jó barátságban volt – ezt mutatja a gyűrűcsere is – másrészt a vendéglátó különleges meglepetést is tartogatott számára. A javarészt zulu hívekből álló székesegyházi énekkar megtanulta a magyar himnuszt, így kedveskedett a főpapnak. „Három évvel később, egyetemista koromban egy szemeszternyi időt újból Dél-Afrikában töltöttem, s Durbanben felkerestem a kedves vendéglátót. Elbeszélgettünk, s újból megköszöntem a nemes gesztust.”
A Dél-Afrikában forgatott filmet több televízió is műsorára tűzte, sikere nyomán a következő évben ismét a sokszínű országban forgathattunk. Durbanben laktunk, a vasárnapot ismét a katedrálisban kezdtük. Mise után felkerestük Hurley érseket, s átadtuk neki az előző évben forgatott film kazettáját. Nem sokkal azt követően értesültünk Denis Hurley, a 20. század második felének legjelentősebb dél-afrikai egyházi vezetőjének haláláról. 2004. február 28-án temették el a durbani katedrális Miasszonyunk-kápolnájában. Ujján Mindszenty gyűrűje van, mint ahogy az utolsó hercegprímást Hurley gyűrűjével helyezték örök nyugalomra 1991-ben Esztergomban.
Csermák Zoltán. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. június 3.
Trianon bekövetkeztének okai
Dr. Raffay Ernő: „Nekünk nem jogokat akarnak adni, hanem el akarnak tüntetni bennünket!”
Az 1920. június 4-i diktátum évfordulója apropóján tettünk fel kérdéseket dr. Raffay Ernő budapesti történésznek, akinek Trianon előzményei és annak következményei az egyik kutatási területe. A jeles tudós sokszor okozott fejtörést megállapításaival az ún. „baráti szomszédos országok” történészeinek, politikusainak a témában, hiszen – amint látjuk – a történelmet lehet utólag megképzelni és megírni, ám a tények kegyetlenek – nem olyan tapintatosak, mint mondjuk az 1990 utáni alapszerződések.
– Miben különbözik megannyi más európai békekötéstől a trianoni?
– Legfontosabb különbség az aránytalansága. Ha megvizsgáljuk a 19–20. század 1920 előtti békekötéseit, azt látjuk, hogy egyetlen, katonailag vesztes országot sem csonkítottak meg olyan nagy arányban, mint a Magyar Királyság területét. Elvették az országterület 71,3%-át, a népesség kétharmadát. 1815-ben, amikor végleg leverték a napóleoni Francia Császárságot, területének elenyésző részét vették el, azaz méltányos békeszerződést kötöttek a nagy vesztessel. A 18–19. század orosz–török háborúi után a két keleti nagyhatalom egyike sem akarta túlságosan megalázni a másikat, gondolván a következő évtizedekre. Az 1870–1871. évi porosz–francia háború után a német győztes ugyan Versailles-ban kiáltotta ki a Német Császárságot (1871. január 18-án), ami porig alázta a francia nemzettudat két tartópillérét (gloire és grandeur), területcsonkításbéli aránytalanságot nem követtek el. Mindössze a két, német többségű tartományt, Elzászt és Lotharingiát csatolták el (igazságosan!) Franciaországtól. Ezt az összecsapást megelőzte az 1866. évi porosz–osztrák háború, amelyben a poroszok legyőzték Ausztriát, amivel ugyan eldöntötték, hogy a német egység megvalósítását a Porosz Királyság végzi el, valamint kiszorították az egykori Német Nemzet Szent Római Birodalmából a Habsburg-dinasztia vezette Ausztriai Császárságot – a poroszok, okosan, a jövőre gondolva, mégsem csonkították meg Ausztriát. Így aztán 1867 (Habsburg–magyar kiegyezés) és 1879 októbere (Németország és az Osztrák–Magyar Birodalom katonai szövetsége) után létre is hozták az összesen 1 millió 251 ezer km² nagyságú Középponti Hatalmak nevű katonai szövetségi rendszert. Nos, e hatalmas katonai szövetség léte, illetve az 1894–1907 között létrehozott antant ellentétei alakították ki azt az alaphelyzetet, amelyben egyes európai nagyhatalmi vezetők azt gondolták, egy jövendő nagy háború után úgy tudják majd örökre biztosítani a békét, ha a leendő veszteseket porig alázva, elveszik tőlük az életlehetőségeiket. Éppen ezt tették az egész Habsburg Birodalommal, benne a Magyar Királysággal 1920-ban.

A békediktátum külső okai
– Milyen okai voltak a trianoni „békeszerződésnek”?
– Trianonnak külső és belső okai vannak. A külső okcsoport két területből áll: a nagyhatalmi okcsoport és a szomszédos országok okcsoportja. A nagyhatalmi okcsoport abból a történelmi igazságból indul ki, hogy a történelem formálói szinte mindig a nagyhatalmak. A Magyar Királyság (325 ezer km²) területének szétdarabolása előtt, az Osztrák–Magyar Birodalom (676 ezer km²) részeként Európa (Oroszország utáni) második legnagyobb területű, több mint 50 milliós népességű nagyhatalma volt. Az akkori európai nagyhatalmak pedig 1879 és 1907 között két nagy katonai tömbbe szervezkedtek alapvető érdekeik szerint; a kisebb országok vagy az egyik, vagy a másik nagyhatalmi-katonai tömbhöz csatlakoztak (pl. Románia 1883-ban a Középponti Hatalmakhoz). A Magyar Királyság 1879-től a Német Birodalom katonai–politikai szövetségese volt, s amikor a nagy háború az antant (Anglia, Franciaország, Egyesült Államok) győzelmével végződött, a győztesek közül főleg Franciaország azt akarta elérni, hogy Németországnak soha többé ne lehessen nagyhatalmi szövetségese: emiatt szétzúzták a Monarchiát, s mindenekelőtt az etnikailag és katonailag egységesebb Magyar Királyságot. Elsősorban emiatt támogatták a román és szerb területelvevő szándékokat, Csehországot pedig amiatt is, hogy ellensúly legyen Ausztriával szemben, az esetleges Anschluss-szal szemben. Magyarország e nagyhatalmi játszma első s legnagyobb vesztese. Megjegyzem, Németország 1919. évi megalázása vezetett a második világháború kirobbanásához is.
– Nézzük a szomszédos országok szerepét…
– Általában ezt ismerjük a legrészletesebben. A velünk keverten élő, illetve egyes szomszéd népek már a 18. század végétől rendszeresen, visszatérően, általában fegyveresen is fölléptek a magyar állam és a magyarok ellen. E támadások okai között a Habsburg-ház magyarságot gyöngítő tevékenysége, valamint a török háborúk magyar létszámot kisebbítő hatása is benne található. 1914 előtt csehek, románok, szerbek és szlovákok tényleges terveket dolgoztak ki a magyar terület megcsonkítására, elvételére. Részletezés nélkül: a román politikusok általában a Tisza folyóig képzelték Románia határainak kiterjesztését; a csehek a Győrtől, Balassagyarmattól, Salgótarjántól, Miskolctól délre húzódó vonalig; a szerbek a Pécstől, Bajától, Szegedtől északra, Temesvártól keletre húzódó vonalig akarták kitolni határaikat. Ehhez képest (viccesen szólva) a trianoni határaink sokkal jobbak lettek! Ezeket a területeket természetesen a monarchiabéli magyar nagyhatalomtól csak európai háborúval lehetett elvenni, tehát a szomszéd népek vezetői érdekeltek voltak a világháború kirobbantásában. Politikájukat 1914 előtt az antanthatalmak érdekei mentén, azokhoz igazítva alakították. (Napjainkban pedig, a megszerzett, s a mai napig megszállásuk alatt tartott magyar területek megtartása érdekében ezek az országok a NATO kiszolgálói, kivéve a szerbeket, akik alapvetően oroszbarátok, viszont éppen a területük megtartása céljából lavíroznak a NATO és Oroszország között.)
Jobb határokat is elérhettünk volna
– Nem mehetünk el amellett, hogy Trianonnak belső okai is voltak.
– Így van, a magyarok is követtek el súlyos hibákat, amelyek belülről megosztották, tehát gyöngítették a társadalmat. A belső okok közül elsősorban a magyarok kicsiny, a nem-magyarok nagy számát, valamint a bonyolult etnikai és vallásfelekezetbeli helyzetet emelem ki. 1867-ben, a kiegyezés évében az összlakosságnak csak 44,4%-a volt magyar, s ez az arány 1910-ben „följavult” 54,5%-ra. Azonban – mivel a liberális magyar kormányok nem tiltották az idegen elemek bevándorlását – a magyar etnikum aránya csak az 1910-ben már 911 ezer zsidóval ment ötven százalék fölé. Ezek egy része keresztény vallásfelekezetre váltott, azonban mivel zsidó nemzetiség nem szerepelt a népszámlálások kérdőívein, ők magyarnak vallották magukat. Ez persze komoly előnyöket jelentett, s a magyar liberális fölfogás hívei nem gondolták, hogy a bevándoroltak soraiból kerülnek majd ki a kereszténység elleni harc, a szabadkőművesség, a szociáldemokraták és a későbbi kommunisták radikálisai. 1914 előtt a magyar értelmiség legjobbjai (gróf Tisza István, Herczeg Ferenc, Bangha Béla, Prohászka Ottokár stb.) azt vették észre, hogy a budapesti sajtóban (kivétel nélkül) minden nap gyalázzák a kereszténységet, sőt, a szót, hogy ’magyar’, szitokszóként használják a sajtó liberális és szocialista részében. Amikor aztán eljött a háború, a baloldal e két irányzatához tartozó személyek elkezdték a hadsereg és a hátország föllazítását, ami oda vezetett, hogy 1918. október végétől három kormány is (Károlyi-, Berinkey- és a népbiztosok tanácsa) ezekből az (jórészt zsidó nemzetiségű) emberekből alakult meg. Felelősségük az ország szétdarabolásában vitathatatlan: nélkülük valószínűleg jobb (de mindenképpen csonka) határokat érhettünk volna el.
– Mi váltotta ki a második belső okot, a társadalom teljes körű politikai szétdarabolását?
– A hazai liberalizmus gyakorlatilag parttalanná vált 1914-re. Ez azt jelenti, hogy a kormányok elkövették azt a hibát, hogy a nemzet nyilvánvaló ellenségeit szabadon engedték működni. Ilyen csoport volt például a szabadkőműves Martinovics-páholyban tiltott módon megalakult Országos Polgári Radikális Párt (Jászi, Ady stb.), amely majd 1918-ban a szociáldemokrata párttal és Károlyi Mihály Függetlenségi Pártjával kormánykoalíciót alkot. A politikai élet szétverését jelentette akkoriban a képviselőházi obstrukció: ez azt jelenti, hogy az ellenzék, széttördelve a törvényhozás normális menetét, nem engedte időben meghozni az államot-nemzetet védő legfontosabb törvényeket (pl. a véderőtörvényt). Ez Magyarország és a birodalom belső és külső, katonai meggyöngítését jelentette.
A szabadkőművesség szerepe
– Trianon bekövetkeztében ilyen nagy szerepe volt a szabadkőművességnek?
– A hazai szabadkőműves szervezet szabad, ám titkos működésének engedélyezése a harmadik belső ok. A szabadkőművesség radikális páholyai ugyanis a haladás, modernizáció, szabadság stb. jelszavainak bevetésével gyökeresen át akarták alakítani a hagyományos Magyarországot, jelszavaik ismételgetése mögött azonban a legnyersebb hatalomátvételi szándék húzódott meg. A kérdésre, hogy a magyarországi szabadkőművesek szét akarták-e darabolni Magyarországot, válaszom: nem szétdarabolni akarták, hanem szabadkőműves többségű képviselőházzal s kormánnyal az egész ország fölött át akarták venni a főhatalmat. Szabadkőműves országot akartak megalakítani, kihasználva a katonai összeomlást. Amikor 1920. május 18-án a már horthysta kormány belügyminisztere, Dömötör Mihály föloszlatta e szervezetet, rájuk hárította az ország összeomlását. A szabadkőműves Károlyi-, majd Berinkey-kormány ugyanis visszavonta a hadsereget, ahelyett, hogy a benyomuló román, szerb és cseh katonaság elleni védelemre adott volna parancsot. Károlyi hibája kettős: szabadjára engedte a radikális szabadkőműveseket, valamint elmulasztotta az ország megvédését.
– Ezek szerint kijelenthető, hogy tudatosság és céltudatosság sújtotta a magyar államot és nemzetet?
– Igen, a legnagyobb mértékben, hiszen a nagyhatalmak készültek a revánsra, illetve Anglia a valóban szédületes német gazdasági fejlődés erőszakos megállítására; valamint a magyarok három szomszédja előzetes, térkép-rajzolás mellett komoly katonai fejlesztéssel készült Magyarország szétdarabolására. Az eredmény lehangoló lett. 1919-ben, amikor a békekonferencián megmutatták az antanthaderő főparancsnokának, a francia Foch marsallnak a Németországgal aláírandó békeszerződés tervezetét, a tábornok ezt mondta: Uraim, ez nem békeszerződés, hanem fegyverszünet húsz évre. Nos, 20 és fél év múlva Hitler és Sztálin megtámadta Lengyelországot. A többit tudjuk. Magyarországot pedig rákényszerítették az egyébként helyes és eredményes (négyszeres területi revízió!) revíziós kül- és biztonságpolitikára. Íme, mit tesz egy rossz békeszerződés! A trianoni békeparancsot (három, Pozsony melletti magyar falu elvételével súlyosbítva) megerősítette az 1947. évi párizsi békeszerződés 1. §-a (ez van most érvényben határainkra nézve). Eszerint Magyarország határai (tehát a jelenlegi magyar–román határvonal is) az 1938. január 1-jei állapot szerint állíttatnak vissza. 1938. január 1-jén pedig az 1920. évi szerződés határvonalai voltak érvényben, hiszen az első területi revízió, az I. bécsi döntés 1938. november elején lépett érvénybe.
Amerika hadszíntere leszünk
– Mit rombolhatott e diktátum a magyarság életén 95 év alatt?
– 1920 óta a trianoni utódállamok politikája a magyarok megsemmisítésére irányul. Lásd például az 1923-as, az 1938-as és a jelenlegi román alkotmány 1. §-át: cél a homogén nemzetállam kialakítása. Az összes többi „eredmény” mind e szándékoknak köszönhető: rombolják a magyar nemzettudatot, tönkreteszik a magyar iskolarendszert, az autonómiáról még beszélni sem lehet, stb., stb. Személyes véleményem szerint 2015-ben is változatlanul léteznek az 1920-as helyzet negatívumai, tehát a helyes magyar külpolitikának a terület-revízióra kell törekednie. Annál is inkább, mivel az összes nemzetközi szerződés de facto és de iure megengedi az európai határok békés tárgyalások utáni megváltoztatását.
– Lehet-e várni enyhülést környezetünkben? Honnan, hogyan?
– Az enyhülést várni a román, szlovák, szerb stb. államhatalomtól önmegtévesztés, illúzió. Vegyük észre a történelmi tények ezreit: nekünk nem jogokat akarnak adni, hanem el akarnak tüntetni bennünket. Ami pedig az európai helyzetet illeti, a NATO bővítése Kelet-Európában nem más, mint a nyugati nagyhatalmak, mindenekelőtt az USA hadszíntér-kibővítő tevékenysége, hogy a leendő oroszellenes háború Kelet- és Közép-Európát, ennek népeit sújtsa, ne a Nyugatot. Csodálkozom, hogy Bukarestben mintha nem látnák, hogy egy esetleges orosz–amerikai erőpróba közben a román fővárosból mindössze egy füstölgő kráter maradna… Isten óvjon ettől! Az Európai Unió pedig nem más, mint a nyugati termelőtőke piackiterjesztése a huszonegy millió románra, a negyvenmillió lengyelre, a tízmillió magyarra stb. Modernizálást alig, kizsákmányolást minden mennyiségben kaptunk, románok, lengyelek, magyarok stb. egyaránt. Megítélésem szerint a román érdek nem az egységes román nemzetállam, hanem a román–magyar békés tárgyalások után kialakított új államszerkezet (például: autonómia, de más is elképzelhető!) lenne. Egyszóval a helyzet rossz, de nem reménytelen. Egy nemzet jövője, bármelyik nemzetre gondolunk, az érdekek helyes fölismerésétől függ.
---
Raffay Ernő (sz.: 1948) történész, politikus, 1990-től 1993-ig országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. Egyetemi tanár, alapította és vezette a Balkanisztikai Kutatócsoportot, 1989–90-ben az Erdélyi Szövetség társelnöke, 1993–94 a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Művei közül: Erdély 1918–1919, Trianon titkai (1989–1992 között hét kiadás), A vajdaságoktól a birodalomig – az újkori Románia története, Magyar tragédia, Harcoló szabadkőművesség - Küzdelem a katolikus egyház ellen, Politizáló szabadkőművesség – Jászi Oszkár és a Martinovics-páholy államellenes tevékenysége, Szabadkőműves béklyóban – Ady Endre és a szabadkőművesek I–II., A gróf emigrált, az író otthon maradt – Wass Albert igazsága; Balkáni birodalom – Nagy-Románia megteremtése.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 10.
Zászlót szentelt a Hazajáró Honismereti és Turistaegylet
Várják az új tagokat
Bár a Duna TV Hazajáró című honismereti és turisztikai műsorának szerkesztői és a rajongók kezdeményezésére aHazajáró Honismereti és Turistaegylet idén április 3-án alakult meg Budapesten, az első Kárpát-medencét is átfogó eseményére július 31-e és augusztus 1-e között a Pilis hegységben levő Csobánkán került sor, amikor a Böjte Csaba testvér által támogatott Prohászka Ottokár Élet Házának udvarán tartott rendezvényen felszentelték az egylet zászlaját, és a kezdeményezők mellett jelen levő Kárpát- medencei tagok, érdeklődők arról döntöttek, hogy mozgalommá bővítik ki a tavaszi kezdeményezést.
Az alapítók, Erdélyi Rudolf, Farkas Zoltán, dr. Gyimesi Kende, Jakab Sándor, Kenyeres Oszkár, Molnár Roland, Moys Zoltán, Schödl Dávid, Thuma Róbert, dr. Tihanyi István és Vándor Attila közös meghívására július 31-én, pénteken a csobánkai gyerekotthonba érkeztek azok, akik a Hazajáró műsor szerkesztőit barangolásuk útján segítették, együttműködtek a stábbal annak érdekében, hogy sikeres legyen a Kárpát-medence szépségeit, kulturális örökségét és természetvédelmi értékeit népszerűsítő műsor. Az egybegyűltek pénteken ismerkedő szabad programon vettek részt, majd dr. Thuma Róbert elnök vezetésével vasárnap a település melletti Oszoly csúcsra kirándultak. A zászlószentelési ünnepség 10 órakor kezdődött. Többek között felszólalt Bartha József holtmarosi lelkipásztor, a Czegei Wass Alapítvány elnöke, aki az összefogás jelentőségéről beszélt. A Kárpát- medence magyarjainak egységét, a sokakat összefűző baráti köteléket említette beszédében Moys Zoltán, a turisztikai magazinműsor rendezője, forgatókönyvírója, az egylet egyik alapítója. Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor, a Hazajáró "túrázói", a Magyar Televízió Rt. műsorigazgatója a 127 adást megért műsorról beszélgettek. Jó hír, hogy az állami televízió képviselője azt ígérte, 260 adásig finanszírozzák a barangolást. A hivatalos felszólalásokat követően az otthon udvarán "spontán ötletbörze volt", ahol a jelenlevők elmondták véleményüket arról, hogyan lehet a mozgalmat fellendíteni. Többek között elhangzott az is (Székely László – Marosvásárhely), hogy évente az "elszakadt" régiókban is lehetne találkozókat szervezni, ahol alkalmat teremtenének arra, hogy a természetjárásban otthonosan mozgók kicseréljék tapasztalataikat, egymásnak ajánljanak barangolásra alkalmas helyeket.
Délután ökumenikus istentisztelet keretében a zászlót Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szentelte meg, majd a jelenlevők az összetartozás jelképeként hársfákat ültettek.
Erdélyből nemcsak Marosszékről, hanem többek között Csíkszékről, Máramarosból, a Zsil völgyéből is voltak résztvevők. Megyénkből Bartha Józsefen kívül Suba Gyöngyvér Nyárádszeredából, Varga Sándor Szovátáról és Székely (Indián) László Marosvásárhelyről voltak jelen.
Székely László a Népújságnak elmondta: a Hazajáró Honismereti és Turistaegylet mozgalmának célja, többek között, hogy a tagok minél több, a műsorban látott helyeket bejárjanak, megismerjék a Kárpát-medence történelmi, természeti és kulturális értékeit, emlékhelyeit és az ott élő emberek mindennapjait. A www.hazajaroegylet.hu honlapon megtalálható az egyesület célkitűzése, alapszabályzata és az az elérhetőség, ahol online is lehet regisztrálni, beiratkozni. Nemcsak magánszemélyek, hanem intézmények, más egyesületek jelentkezését is várják. A tagsági díj magánszemélyeknek évi 3000 Ft, amelyet a bejegyzést követően a megadott számlaszámra kell átutalni. Eddig közel ezren csatlakoztak az egylethez, köztük az a mintegy 300 résztvevő is, aki elment Csobánkára. A Semsey Andor Mecénáskör felajánlotta azt is, hogy az általuk Székelyvéckén fenntartott kisebb házban legyen "hazajáró pont".
A honlapon a tagok által javasolt helyszínek leírását, térképét, fényképét lehet majd elérni, ugyanakkor 2015 őszétől indul a Hazajáró jelvényszerző mozgalom, amely arra ösztönzi majd a benevezőket, hogy a látogassák meg a Hazajáró című honismereti és turisztikai magazinműsorban bemutatott helyszíneket, s egy később kidolgozandó szabályzatnak megfelelően a "hű-séges" turistákat négy fokozatban – bronz, ezüst, arany és gyémánt – és két kategóriában – természeti és kulturális – tüntetik majd ki. Várják a mozgalomhoz csatlakozókat!
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)
2017. február 18.
Potápi: sorsközösség-vállalásra kötelez Szent László öröksége
A Kárpát-medencei magyarság megerősítésére és a közép-európai országok szoros együttműködésén alapuló sorsközösség vállalására kötelez ma Szent László öröksége – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken Győrben, a Szent László-év központi megnyitóján, a városházán.
Potápi Árpád János az MTI beszámolója szerint kiemelte: a nemzetpolitikai célokkal összhangban soha nem látott mértékű támogatást tudott adni a kormány 2010 óta a Kárpát-medencei magyaroknak. Sorra hirdette meg a pályázatokat, többet ezek közül emelt összeggel. A következő hónapokban külhoni óvodafejlesztési programot hirdetnek meg és folytatódik a testvértelepülési pályázat is – sorolta.
Hozzátette: a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a szlovénok, a horvátok, a szerbek és a magyarok egymásra utaltságát még hangsúlyosabbá teszi a keresztény Európa megőrzése és az annak érdekében kifejtett munka. Szent László alakja olyan szimbólum, amelyet a közép-európaiság és a visegrádi országok tekintetében is használhatunk, mert ha rajta akarunk maradni a kontinens térképén évszázadok múlva is, akkor ezeket a barátságokat ápolni kell – mondta. 
Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke beszédében hangsúlyozta, Szent László uralkodásának és életművének azon értékei, amelyekre büszkék vagyunk, ma is aktuálisak. Meggyőződése szerint nem divatjamúlt kereszténynek lenni és keresztény nemzeti vezetésről beszélni, mert a keresztény értékrend szerinti munkálkodás hívők és nem hívők számára is jót teremt. Hangsúlyozta: Szent László reményei szerint arra lelkesít mindenkit, hogy a keresztény értékeket megerősítse. Beszélt arról is, hogy a lovagkirály szent király volt, arra törekedett, hogy népének békét, szabadságot és elismerést szerezzen. Uralkodása a magyarság történelmében vízválasztó volt, mert biztos alapokra helyezte a keresztény országot. A vallás erkölcsi értékét nemcsak a magánéletben, hanem a közigazgatásban és az ország építésében is megtartotta, őrizte.
Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere hangsúlyozta: Szent László ma arra figyelmeztet, hogy nemcsak fontos és értékes alakjai vagyunk az európai keresztény kultúrának, hanem sok esetben védelmezői is. Szent László korokon átívelő példakép, akinek rendíthetetlensége és az igaz ügy érdekében végzett szolgálata észrevehetetlenül hitet és erőt ad nekünk – tette hozzá. Kitért arra: a város számára különösen fontos a lovagkirály tisztelete és szellemi, erkölcsi hagyatékának tovább örökítése, hiszen a megyeszékhely őrzi a Szent Korona és a Szent Jobb utáni harmadik legértékesebb ereklyét, a Szent László-hermát, amelyet minden évben körmenetben visznek végig a belvárosban. A király tiszteletét ünnepi közgyűlési üléssel, lovagi napokkal és a Szent László-díj átadásával is őrzik.
A nyitóünnepség előtt Veres András szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony-bazilikában, ahol homíliájában Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspök szavai nyomán hangsúlyozta: a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor a társadalom eszméjét keresztelik meg. Szent László életével és munkásságával ezt tette, mert egész lényét áthatotta a Krisztus-hit – mondta.
A szentmisét követően Szent László életrajzát kórusok énekelték el, Értünk támadt fényes csillag, virág ország gyökerén címmel. Az énekeket az Ének Szent László életéről című könyv alapján állította össze Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész. Az ünnepség végén megnyitották Móser Zoltán fotóművész kiállítását. A Kárpát-medence Szent László-freskóiról készített fényképsorozatot az emlékév során országszerte és a határon túl is bemutatják.
Az eseményen részt vett mások mellett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. A nemzetpolitikáért felelős államtitkárság a múlt év végén jelentette be, hogy Árpád-házi Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából emlékévet hirdet az idei évre, hogy széles körben megismertesse a lovagkirály életét és művét.
Amint arról beszámoltunk, Nagyvárad lesz a Szent László-év egyik kiemelt helyszíne. A nagyváradi Szent László Egyesület előadás-sorozattal és kulturális fesztivállal tiszteleg a lovagkirály előtt az uralkodóról szóló idei tematikus évben.
Krónika (Kolozsvár)
2017. április 21.
Himnusz Szent László királyról – Regis regum civis ave (1192 körül)
Idén ünnepeljük Szent László királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóját. A kettős évforduló kapcsán a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága Szent László-emlékévvé nyilvánította az idei esztendőt. A lovagkirályra emlékezünk Málnási Ferenc kolozsvári ny. magyartanár alábbi kis tanulmányával, amelyben a Szent László királyról írt latin nyelvű himnuszt és két magyar fordítását hasonlítja össze.
Regis regum civis, ave, regum gemma, Ladislae, regni consors gloriae. Regem regum es agressus, sis defensor indefessus, et athleta patriae.
Salve, salus Hungarorum, rex, coheres angelorum, vas caelestis gloriae, ab aeterno vas electum, vas insigne, vas eflectum vendicans iustitiae.
Hungarorum gens, congaude, nova novi regis laude pulsans tintinnabula, felix, ave, Varadinum, cuius augens fama signum resonet per saecula.
Tibi, Christe, concors hymnum canit orbi, qui per lignum ad te trahis omnia, scala factus ascensorum et corona confessorum tibi laus et gloria. Amen.
Áve, égi király híve, királyoknak gyöngye, éke, László, mennynek sorsosa! Ég királyát hűn követted, országunkat védelmezted, légy hazánknak bajnoka.
Menedéke magyaroknak, Örök-társa angyaloknak, Égi kegynek eszköze: Üdvözlégy, ó, kiváltságos, híres-neves, igazságos jó ítélet hírnöke.
Vigadozzál, magyar nemzet, harsonáljad, énekeljed, új királyunk új dalod. Boldog Várad, szálljon híred, Növekedjék dicsőséged, Visszhangozzák századok.
Krisztus, földről himnusz szárnyal hozzád, aki keresztfáddal magadhoz vonsz népeket. Szentek útja te vagy égbe, hitvallóknak dicsősége, Néked áldás, tisztelet. Ámen. (Ford. Csanád Béla)
Kit királyok ura véd fent. üdv, királyok gyöngye néked – László, mennyek lakosa! Követted az ég királyát: védelmünk most is állnád, országunk hős harcosa!
Üdv, magyarok üdvös hőse, angyalok társörököse, égi keggyel telt edény! Kit öröktől kijelöltek hírneves, kiváló, hősnek az igazság mezején.
Jó magyar nép örvendezzél, új királynak új dalt zengjél, rázzon csengőt a kezed! Üdvöz légy, te boldog Várad, visszhangozza sok-sok század mind növekvő híredet!
Himnuszt zengnek, Krisztus, Néked, a föld színén élő népek, mindent vonz a feszület. Égbe hágók lajtorjája, hitvallóknak koronája, hír, dicsőség a Tied.
(Ford. Tóth István)
A Himnusz lírai alkotás, négy szakasz, 6–6 sor. Összefüggő szöveg, I. Szent László királyunk magasztalása, a magyar nemzet, boldog Várad dicsérete, Krisztus dicsőítése, imádása teremti meg a szövegösszefüggést.
A szövegmondatok tartalmi-logikai kapcsolatban, alá- és mellérendelő viszonyban sorakoznak. Birtokos személyjeles szavak közelítik az olvasót a szöveghez: híve, gyöngye, éke, sorsosa, bajnoka, hírnöke, dalod, híred, dicsőséged… Egyes szám második és harmadik személyű igék fogalmazzák a himnusz szövegét: követted, védelmezted, vigadozzál, harsonáljad, énekeljed, szálljon, növekedjék, szárnyal…
Jelentéstani elemként a rokon értelmű szavakat említhetjük: gyöngye, éke, harsonáljad, énekeljed, visszhangozzék, áldás, tisztelet… Felsorolás nyomatékosítja, erősíti a vers mondanivalóját: híve, gyöngye, éke, sorsosa, bajnoka, menedéke, örök-társa, eszköze, hírnöke. Ezek egyben a vers kulcsszavai is. Az első sor egyben a költemény címe is, témamegnevező, utal a szövegre. A költemény 1192 körül keletkezhetett… Valóságos világkép, I. Szent István királyunkról, történelmi személyről szóló szöveg, de elképzelt világkép is kibontakozik a szövegből, amelyhez az olvasó társít(hat)ja a saját véleményét. A költemény nyelve latin eredeti magyar fordításban, a magyar szöveg mai, írott, szavalva szóbeli, érzelemkifejező, szépirodalmi alkotás. Stílusa is szépirodalmi, a himnusznak megfelelően csak jóhangzású szavak sorakoznak a költeményben, a a b c c b rímelésű sorokban. A költemény szavainak elsődleges jelentésére már a szerző ráépítette a szövegösszefüggésből adódó, érzelmi-hangulati többletjelentést. A cselekvő igék szerepe a dicséret, a méltatás, a dicsőítés, a magasztalás, s a melléknévvel párosított főnevek szerepe is ugyanez: királyoknak gyöngye, éke, mennynek sorsosa, hazánknak bajnoka, menedéke magyaroknak, örök társa angyaloknak, égi kegynek eszköze, jó ítélet hírnöke… A boldog Várad jelzős szerkezetet is a városalapítónak köszönheti a város, s I. Szent István királyunkért Krisztushoz száll köszönetünk, Neki küldjük tiszteletünket. Szemléleti és hangulati metaforák színezik a himnuszt: I. Szent István királyunk királyoknak gyöngye, éke, mennynek sorsosa, menedéke magyaroknak, örök-társa angyaloknak, égi kegynek eszköze, jó ítélet hírnöke…, Krisztus urunk szentek útja te vagy égbe, hitvallóknak dicsősége. A költeménybe válogatott szavak felkiáltó és felszólító mondatokba sorakozva teljesítik a himnuszra jellemző stílus követelményeit. A névszói állítmányok nominális stílusú szöveget alakítanak ki. Miben volt I. Szent László királyunk varázsereje? Talán Prohászka Ottokár fogalmazta meg legkifejezőbben: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté… A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.” Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. július 25.
Horthy Miklóst nem kell rehabilitálni
Folyamatos közéleti vita tárgyát képezi Horthy Miklós személye. A sokak által bűnösnek tartott kormányzó munkásságáról nincs egyetértés a történész szakmában. Raffay Ernő magyarországi történészt, nyugalmazott egyetemi tanárt Horthy Miklós megítéléséről kérdeztük.
– Nemcsak a Ceauşescu-rendszer Romániájában, hanem a kádári Magyarországon is a máig ható Horthy-kép rögzült sok ember gondolkodásában. A közbeszédben gyakran visszaköszön a „fasiszta-Horthy” jelző. Miért kezelte Horthy Miklóst közellenségként a kommunista történetírás?
– Magyarországon a közbeszédben ma is él, nem is kevés ember tudatában a negatív Horthy-kép. Ennek több oka van. Az 1945 után a választásokat elveszítő, azonban a szovjet megszálló hatóságok segítségével, erőszakkal hatalomra került – 1919-es gyökerű, önmagát kommunistának maszkírozó – baloldal a Horthy nevével fémjelzett korszakot megsemmisítendő ellenségének látta. Nem véletlenül, ugyanis 1920–1944 között a szó szoros értelmében üldözték a (csekély létszámú) hazai kommunistát. Sallait és Fürstöt, a két terroristát kivégezték, Rákosit és Vass Zoltánt fejenként 16 év börtönre ítélték. A Horthy-korszakban nemcsak belügyi, hanem szellemi irtóháború is zajlott az osztályharcos kommunizmus ellen. Ennek megfelelően a szovjet Vörös Hadsereg megszállásától (1944–1945) a Moszkvából hazajött (s szinte mindegyik szovjet titkosszolgálatnak dolgozó) kommunisták megkezdték a polgári- és nemzeti erők megsemmisítését és kivonását a (politikai) életből.
Az egész magyar politikai, oktatási- és sajtórendszert úgy alakították át, hogy az gyalázta a Horthy-korszakot. Ez 45 éven keresztül zajlott, és a baloldali (liberális és szocialista) körökben még most is folytatódik. Horthyról kizárólag elfogult, hazugságoktól és ügyes ferdítésektől sem mentes képet alkotnak ma is az állami egyetemeken és a Magyar Tudományos Akadémián.
– A Tanácsköztársaság bukását követően, a Horthy Miklós által vezetett magyar kormány az Antant támogatását élvezte. Az új hatalom mennyire törekedett a jogállamiság kialakítására, illetve az új kormányzó milyen mértékben hunyt szemet az önbíráskodás felett?
– Az 1919-es kommunista rombolás után – megtetézve a román, cseh és szerb megszállás rablásaival (pl. csak a román hadsereg mintegy 30 ezer vagon rabolt holmit vitt ki az országból) – stabilizálni kellett az országot. Elsőként a politikai stabilizációt, majd a gazdaságit (20-as évek), közben pedig (mivel nemcsak a háborút, hanem a békét is elveszítették a magyarok, jórészt a kommunisták és Károlyiék tevékenységének köszönhetően) a lelki stabilizációt kellett végrehajtani. Tény, hogy először volt a vörösterror, s erre adott válasz volt a magyar nemzeti erők visszavágása. Ez utóbbi nem terror volt, hanem a nemzet egészségesen maradt tagjainak/szervezeteinek jogos visszavágása (lásd Prohászka Ottokár püspök álláspontját). Tehát: nem kell vörösterrort bevezetni, és akkor nem lesz „fehérterror”. Horthy szerepe itt kimondottan pozitív: miután ténylegesen kezébe került a hatalom, leállította a durvább üldözéseket, éppen a mielőbbi normalizáció érdekében.
– A két világháború közötti Magyarország trianoni poraiból éledt újjá. Mai szemmel nézve mennyire nevezhető ez a két évtized gazdasági és szociális sikertörténetnek?
– A politikai megerősödés után (amit jórészt gróf Bethlen István hozott létre) a Magyar Királyság európai demokrácia lett, a szó liberális értelmében. Azzal a kivétellel, hogy az országban nem működhetett olyan politikai párt, amely az osztályharcra uszított. Ráadásul Bethlen a 20-as évek közepén jó kompromisszumot kötött a szociáldemokratákkal. A gazdasági konszolidáció a 20-as évek második felére stabilizálta a kapitalista gazdaság működését (a régi iparágak elérték az 1913-as termelékenységi szintet, új pénzt s új iparágakat hoztak létre: elektronikai ipar, vegyipar stb.). A Horthy-korszak teljesen új szociálpolitikát vezetett be: a dolgozók juttatásait az angol szociálpolitika sarkpontjaihoz mérték, de úgy, hogy a különféle juttatások százalékai nagyobbak voltak, mint Angliában. 1927–28-ban létrehozták az OTI-t (Országos Társadalombiztosítási Intézet), amely koordinálta a teljes szociálpolitikát. Az 1927/XXI. törvénycikk a kötelező betegségi- és balesetbiztosítási törvény az ipar és kereskedelem, a közlekedés dolgozóira, a háztartási alkalmazottakra és a különböző hivatalok (közjegyzői, ügyvédi irodák), az orvosi rendelők és a szerkesztőségek munkatárasaira vonatkozott. Eszerint az igényjogosultságot a monarchiabeli 20 hétről 52 hétre (!) emelték, úgy, hogy a táppénz a fizetés 55–75 százalékára nőtt (Angliában ez 18–32 között mozgott). Baleset esetén a dolgozó 60–66 százalékot kapott (Angliában 31–56-ot). 1928-ban az öregségi-, rokkantsági, özvegységi- és árvasági biztosításról szóló törvény hasonló szemlélettel kezelte a dolgozókat. 1920–1930 között országos lakásépítési program indult (nagyon sokan menekültek, természetesen lakás és pénz nélkül a megszállt területekről Magyarországra): 10 év alatt mintegy 290 ezer új ház és lakás épült; ez mintegy 25 százalékos növekedést jelentett. A Horthy-korszakban a százezer lakosra jutó orvosok száma majdnem a duplájára, a kórházi ágyak száma 329-ről 467-re nőtt. Sokáig elmaradt azonban a mezőgazdasági munkások és a munkanélküliek biztosítása, a hitbizományi birtokok felülvizsgálata – tény, hogy a 30-as években ezekre nézve is történtek változtatások. Tehát: a horthysta kormányok komoly szociálpolitikai intézkedéseket hoztak – természetesen olyan arányban, ahogyan egy kirabolt és megcsonkított ország anyagi helyzete engedte.
– A Horthy-korszak egyik fő vezérfonalává vált Trianonban a magyarsággal elkövetett történelmi igazságtalanság jóvátétele, a revíziós politika. Mennyire volt ebben partner a magyar társadalom, a magyar pártok?
- A korszak mindegyik kormányának legfontosabb külpolitikai célja a területi revízió volt: visszavenni azt, ami a miénk. Megszállás alatt lévő magyar népcsoportok területi autonómiája eszébe sem jutott senkinek. Megítélésem szerint most is csak ez volna helyes álláspont. A magyar társadalom és az összes politikai párt egyetértett ezzel: senki nem mondott olyan vicceset – a politikai öngyilkosságot kockáztatva –, hogy mondjuk Kassa vagy Marosvásárhely környéke vívja ki a területi autonómiát: ez ugyanis az akkori felfogás szerint a megszálló ország határait stabilizálta volna. Az akkori magyarok pontosan tudták, hogy – a nagyhatalmi erőviszonyokat kihasználva – nagyobb az esélye a revíziónak, mint a megszálló akármelyik kormánytól, parlamenttől kivívott autonómiának. A Horthy-korszak magyar embere (mind Budapesten, mind Kolozsváron) egyetlen, egységes magyar etnikai és politikai nemzetben gondolkodott.
– Egyes történészek szerint a bécsi döntéssel visszaszerzett utódállamokban levő magyar területek elsősorban a német szövetségesnek köszönhetőek. Horthy mennyire volt Hitler megbízható szövetségese?
– Magyarországon háromféle történész létezik: szocialista (kommunista), liberális és konzervatív. Az első két irányzat (szocialista és liberális) történészei szerint Horthyék Hitlertől kapták vissza a területeket 1938–1941 között. Ez nem felel meg a valóságnak: a magyar kormányok kiváló diplomáciai tevékenységgel, helyenként katonai fenyegetéssel érték el a négyszeres határmódosítást. A részletes bizonyító tények leírására itt nincs tér, ám való igaz, hogy a történelem által akkor felkínált lehetőségeket a magyar kormányok ügyes politizálással és brutális haderőfejlesztéssel ki tudták használni. (Hasonló nagy lehetőségek adódtak volna 1999–2009 között, amikor egyetlen magyar kormány sem ismerte fel az adott lehetőségeket, pedig három utódállamból kettő fölbomlott.) Ami Horthy személyét illeti: 1920 után a Magyar Királyság harapófogóba került: Leninékkel ideológiai különbség, a szomszédos megszálló országokkal területi gondok, s az őket támogató nyugati hatalmakkal pedig ezek támogatása miatt nem lehetett politikai szövetséget kötni. Maradt az egyre erősebb Németország – ott meg az volt a baj, hogy Hitler a román olaj miatt inkább Romániát, mint Magyarországot támogatta. A magyar vezetés a II. bécsi döntés előtt éppen a Románia elleni katonai fenyegetéssel győzte meg Hitlert az erdélyi kérdés rendezéséről.
– A Horthy-korszak sokat vitatott része a kormányzó és a magyar zsidóság viszonya. A kormányzó idején jelentek meg a zsidótörvények, illetve hozzá köthető a vidéki zsidóság egy részének a deportálása. A háború után Horthyt nem állították bíróság elé. Nem volt ellene terhelő bizonyíték, vagy ebben más okok is közrejátszottak?
- – Szerintem Horthy, mint minden normális ember, nem szerette a Tanácsköztársaság gyilkosait, akik között aránytalanul sok volt a zsidó (az első népbiztosok közül 89,5 százalék zsidó, egy részük korábban szabadkőműves). Bethlen gróf tanácsára azonban az ország gazdasági konszolidációjához felhasználta a zsidó kézben lévő nagytőkét. Emiatt eltörölték a numerus clausust, s teret engedtek a hazai zsidó nagytőke további tevékenységének. A háború végén mind az amerikaiak, mind Sztálinék tudták, hogy Horthy nem bűnös, emiatt nem állították bíróság elé. Horthy 1944 kora nyarától sok hazai zsidót mentett meg annak ellenére, hogy politikai, sőt katonai hatóköre csökkent. E megmentett emberek és leszármazottaik 1945 után mind a mai napig sajnos gyalázzák a kormányzót.
– Magyarországon folyamatos viták vannak a szoborállítások ügyében. Miközben Horthynak vagy a hozzá hasonló jobboldali politikusoknak nem lehet szobrot állítani, az ország tele van kommunista múltú emberek szobraival. Mennyire jellemzi ez a kettős mérce a mai magyar történetírást?
– Ma sok magyar azt gondolja, ne bántsuk az egykori áldozatok itt élő leszármazottait, tehát ne állítsunk szobrot Horthynak sem. Aki ugyanis nem akar vagy nem mer szobrot állítani, az kimondatlanul is elfogadja a kormányzó bűnösségét. Ez helytelen álláspont, mivel Horthy a 20. század három legnagyobb magyarjának egyike. A megoldás az lehetne, hogy Horthy szobrot kapna az Országgyűlés előtti téren. Természetesen lovas szobrot. (Egyes Horthyt gúnyoló szegény kollégáimnál néha nem tudom eldönteni, Horthyt utálják-e jobban vagy a lovát.) Ez nem a kormányzó, hanem a szoborállítók számára jelentene megtiszteltetést. A magyarországi történetírás szellemileg katasztrofális helyzetben van: az MTA történészei között kizárólag liberális és szocialista (volt kommunista) történészek vannak. Amíg ők vannak ott (és az állami egyetemeken), addig Horthy megítélése változatlan marad.
– Lehet-e rehabilitálni Horthy Miklóst a maga eredményeivel és bűneivel együtt?
– Ez komoly és fontos kérdés. Nem is rehabilitálni kellene – hiszen őt semmilyen bíróság nem ítélte el, – hanem értelmes politikai, előtte szakmai vitával tisztázni kellene a történelmi szerepét. Sajnos ameddig a magyar történetírás ilyen tragikusan nemzetellenes kezekben van, erre nem sok az esély.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. szeptember 27.
Árpád-házi Szent László kultuszáról tartottak előadást
A hit és a haza bajnoka
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete az EMNT Arad Megyei Szervezetének a társszervezésével a Szent királyok nemzetsége rendezvénysorozat keretén belül Csillagok közt támadt új csillag címmel előadást tartott a Jelen Ház nagytermében hétfőn este Szent László magyar király életéről és kultuszáról. Az esemény házigazdája Murvai Miklós, a meghívott előadó Olasz Angéla Kölcsey-díjas nyugalmazott tanár volt. A videóvetítéssel egybekötött előadás sok érdeklődőt vonzott a terembe.
Bevezetőbeszéde után, Murvai Miklós Prohászka Ottokár római katolikus püspök Szent Lászlóról írt tanulmányáról folytatta értekezését: „(...) László uralkodásáig a kereszténység olyan volt, mint egy földbe ültetett fa. István könnyeivel, az apostolok, illetve a hittérítők szenteltvízzel, a vértanúk pedig vérrel locsolták. Meg is fogant ez a fa. De sajnos nem tudott meggyökerezni e csemete, mert nem tudta magába szívni a földnek a színét, a jellegét. Ezen elemek hiányában nem is tudott magyarrá válni. Prohászka szerint egy nemzet csak akkor válhat kereszténnyé, ha az eszményei is kereszténnyé vállnak. Ezért a magyar életformába gyökerező eszményképeket kellett kereszténnyé tenni. Ezt végezte el Szent László. (...) Az az érdekes, hogy Szent László nem tanított, nem volt apostol, ellenben ő harcolt és győzött a kereszténységért. László szent harcos volt, és megjelenése a csatában Isten kegyelmének a záloga és a győzelem biztosítása volt” – mondta Murvai Miklós. Ezt követően Tóthpál Eszter, a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója felolvasta Arany János Szent László című versét.
A vers felolvasása után Olasz Angéla meghívott előadó vette át a szót. A történelmi tények felsorolása mellett kiemelte a királyról szóló legendák és mondák fontosságát, azt is hozzátéve, hogy egyetlen királyunkat és szentünket sem magasztalták és dicsőítették annyira, mint Szent Lászlót. „Fontos megeleveníteni a történelmi tények mellett a legendákat és mondákat is, amelyek által a szent király, kinek személyében tükröződik a nomád harcos és az európai lovagideál máig fennmaradt a nép ajkán. Mert a XI. század végén, a Szent Istvánt követő nehéz időkben sikerült a hit és a haza bajnokává válnia, megerősítenie mindazt, amit első szent királyunk alapított” – mesélte az előadó. Ezt követte a számos legendák és mondák bemutatása, amely képvetítéssel egybevonva emlékeztette az aradi közönséget a szent királyra. Minden egyes történetet egy freskó vagy egy festmény kísért a vetítővásznon.
A magas színvonalú esemény a rendezvénysorozat III. részeként, a Szent László-emlékév keretén belül került megrendezésre a magyar keresztény államot megszilárdító szent királyról.
Ferenczi Arnold / Nyugati Jelen (Arad)
2017. november 6.
Székelyföld nem eladó (Fórum Kézdivásárhelyen)
Székelyföld jelenéről és jövőjéről szervezett telt házas fórumot a Kézdiszéki Székely Tanács kézdivásárhelyi, illetve kézdiszéki magyar pártokkal és civil szervezetekkel – az RMDSZ-szel, az EMNP-vel, az MPP-vel, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületével és a Történelmi Vitézi Renddel – együttműködve szombaton Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház Színháztermében.
A háromórás rendezvény nyitányaként három közismert kuruc nóta hangzott el tárogatón Fórika Balázs kántor előadásában. A ceremóniamester szerepében Kónya Zita angoltanár, a Siculus Rádió főszerkesztője köszöntötte a mintegy kétszázötven résztvevőt, külön üdvözölve Gyergyó-, Udvarhely- és Csíkszék küldötteit, a környékbeli települések polgármestereit, önkormányzati képviselőit, Kézdi-Orbaiszék római katolikus plébánosait. A fórumot Fekete Miklós ny. zenetanár, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke, a rendezvény megálmodója és főszervezője nyitotta meg. Közölte: rövid, alig négy hónapos elnöki megbízatása alatt kétszer is végigjárta Kézdiszék településeit, és megdöbbenve tapasztalta, hogy a székely nép az önfeladás szélére sodródott. Ezért is választotta a meghívó mottójának Kossuth Lajos szavait: „Eltiport nemzet újjászülethet, de öngyilkos nemzetnek nincs feltámadás.”
Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármesternek a fórum résztvevőihez intézett üzenetét Kónya Zita tolmácsolta. Az első előadó Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus volt, aki az irodalmi műveltség és autonómia témában Tamási, Nyirő, Reményik, Wass Albert – avagy a székely fiatalok irodalmi műveltsége címmel tartotta meg előadását, majd Sántha Attila költő, nyelvkutató Kulyak, odor, pereszlen – honnan jövünk mi, székelyek? című, a székely nyelvjárásról szóló értekezése hangzott el. A szünet után Czirják Árpád pápai prelátus, ny. aranymisés kolozsvári plébános lépett a pulpitushoz, és megtartotta Székelyföld nem eladó! Lenni vagy nem lenni, az itt a kérdés! című előadását. A díszmeghívott felidézte azt az időszakot, amelyet Kézdivásárhelyen töltött. Negyvenkilenc évvel ezelőtt, 1968-ban érkezett a városba, ahol két évig segédlelkészként, majd egy év megszakítással plébánosként tevékenykedett 1984-ig, amikor Kolozsvárra helyezték át. Felidézte: amikor 1983-ban a temetőben felállították a kettős kopjafát, az akkori állambiztonsági szervek rászálltak, maga a megyei parancsnok jött el Kézdivásárhelyre, és megkérdezte, hogy milyen nevek szerepelnek a kopjafán (a hét vezér nevét véste rá az emlékmű készítője). Czirják Árpád válasza az volt, hogy hősi halottak, akik a kantai temetőben nyugszanak. Akkor a parancsnok ezt el is hitte – elevenítette fel az akkori eseményeket a pápai prelátus –, de később alaposabban tájékozódott, berendelte az akkori kézdivásárhelyi plébánost a megyeközpontba, és parancsba adta, hogy tüntesse el a kopjafát. Czirják Árpádnak kétnaponta kellett jelentkeznie a megyei Securitatén, de nem tudták megtörni, az volt a válasza: „nem azért tették oda, hogy onnan elvigyék, vigyék el önök, de ne tessék elfelejteni, hogy Háromszék nem alkuszik”. A végeredmény az lett, hogy a kopjafa a helyén maradt. Az előadó arra hívta fel a figyelmet, hogy városainkban, falvainkban járva egyre több ingatlanon látható az Ez a ház eladó felirat. Ha ez így folytatódik, előbb-utóbb idegenek tulajdonába kerülnek az ingatlanok, és akkor Székelyföld véglegesen gazdát cserél. „Székelyföld fennmaradásáért harcolunk, és egy székely zászlót nem merünk kitenni, a sokat emlegetett székely virtusból már csak ennyire futja” – kongatta meg a vészharangot. „A katalánok kikiáltották függetlenségüket, a skótok a szétválásért küzdenek, és a mi politikusaink az autonómia követelésébe maholnap belefulladnak” – jegyezte meg. A pápai prelátus Háromszék nagyjait – a dálnoki Dózsa Györgytől a torjai Apor Péterig – sorakoztatta fel követendő példaként a mai nemzedék számára. Felelevenítette az RMDSZ politikusainak a kolozsvári Szent Mihály-templomban tett esküjét is: „Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, küzdjek fennmaradásáért, amelynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés. Isten engem úgy segéljen!” „Azt vártuk és azt várta minden erdélyi magyar ezek után, hogy a belső önrendelkezés, az autonómia követelésével lép a román politika színpadára az RMDSZ, de válasz helyett a marosvásárhelyi véres március után magyarázkodás következett, hogy ne borzoljuk a kedélyeket, később, majd alkalmas időben tűzik a politika napirendjére ezt a kényes kérdést. (...) Később a mérleg nyelvéről szólt a fáma. Részt vesz az RMDSZ a kormányban, vagy távol marad. Részvétel vagy távolmaradás szinte egyre ment. A kisebbségi jogok kivívásában érdemleges változás nem történt, be kellett érni apró, jelentéktelen engedményekkel. Az RMDSZ megkésve vette be programjába az autonómiát. Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői hallathatták volna a hangjukat, de legtöbbször ők is a háttérben beérték egy-egy fejcsóválással” – ecsetelte az előadó. Nyomatékosította: ő maga nem az RMDSZ ellensége, hiszen tagja a szövetségnek, hanem az RMDSZ kritikusa, és ugyanolyan kritikusa a Magyar Polgári Pártnak és a Székely Nemzeti Tanácsnak is. „Nagy formátumú politikusokra van szükségünk, akik kilépnek árnyékukból, és nem csupán szélmalomharcot folytatnak a román parlamentben és Budapesten kilincselnek, hanem olyanokra, akik rendszeresen járják a nyugati fórumokat, kitűnő angolnyelv-tudással elpanaszolják az erdélyi, székelyföldi magyarság nyomorúságát, világgá kiáltják, hogy a legnagyobb európai kisebbséggel a román politika mit művel el” – javasolta a pápai prelátus. Leszögezte azt is: nem ért egyet azzal az egyházvezetéssel, amely szerint „a pap ne politizáljon, végezze egyházi teendőit”. Erre ellenpéldaként Márton Áron és Prohászka Ottokár püspököket hozta fel. Végezetül arra kérte a teremben levőket, hogy ismételjenek meg utána hangosan két fontos mondatot: „Székelyföld idegenek számára nem eladó! Háromszék nem alkuszik!”
Az előadás után több hozzászólás is elhangzott. Borsos Géza gyergyószéki küldött bejelentette, hogy a XVIII. Székely fórumot november 11-én 10 órai kezdettel Gyergyócsomafalván a Borsos Miklós Művelődési Házban szervezik meg, ahol a meghívott előadó ugyancsak Czirják Árpád pápai prelátus lesz. A fórumon fellépett a Cantus kamarakórus, a Református Kollégium versmondói, Fekete Dániel, Jánosi Zsolt és énekese, Babos Abigél, valamint a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. A rendezvény himnuszaink közös eléneklésével ért véget. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)