Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Prodana, Bombonica
2 tétel
2016. december 12.
Indulhat az újabb korrupciós per Dragnea ellen
Elutasította pénteken a legfelsőbb bíróság Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének kifogásait, és elrendelte a tárgyalás megkezdését abban a büntetőperben, amelyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják.
Dragnea és volt felesége, Bombonica Prodana ellen július 15-én emelt vádat a DNA hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra való felbujtás miatt. A DNA szerint Prodana a Teleorman megyei gyermekvédelmi hatóság középvezetőjeként – a hatóság szintén meggyanúsított igazgatójával, Floarea Alesuval együtt – elnézte, hogy két beosztottja hosszú időn keresztül nem jár be a munkahelyére, így azok háborítatlanul fölvették meg nem szolgált fizetésüket. A kérdéses időszakban – 2006 és 2012 között – Dragnea volt a megyei közgyűlés elnöke. A DNA szerint utasította a gyermekvédelmi hatóság vezetőit az államkasszának összesen 91 ezer lejes kárt okozó rendellenesség elkendőzésére.
Nem ez az első eset, amelyben Dragnea ellen eljárást indított a DNA: tavaly már alapfokú, egyéves felfüggesztett szabadságvesztésről szóló ítélet is született ellene a Traian Băsescu akkori államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson elkövetett csalások miatt. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) választási csalás megszervezése és befolyással üzérkedés vádjával állította bíróság elé a politikust. Mindemellett vádat emeltek további 74 személy, köztük Teleorman, Vrancea, Gorj és Olt megyei választási bizottságok elnökei és tagjai ellen.
Dragneát azzal vádolják, hogy kampányfőnökként csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében, ami az akkori államfő leváltását eredményezte volna. (Mivel a részvétel nem haladta meg az ötven százalékos érvényességi küszöböt, Băsescu visszatérhetett az elnöki hivatalba). A DNA szerint a Dragnea által irányított bűnszövetkezet tagjai az ügyészség szerint nem létező hívásokra küldtek ki mozgóurnákat, odahamisították a részvételi ívekre a külföldön tartózkodó román vendégmunkások aláírásait, kiskorúak és a polgári jogok gyakorlásától eltiltott személyek nevében adtak le szavazatokat.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)

2017. október 3.
Bilinccsel várták Liviu Dragneát a legfelsőbb bíróság épülete előtt
Mintegy tucatnyi tüntető fogadta kedden a legfelsőbb bírósághoz érkező Liviu Dragneát. A Szociáldemokrata Párt elnökének újrakezdődött az a pere, amelyben hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják.
A tüntetők a Belina-ügy miatti felháborodásuknak adtak hangot. „Igazságszolgáltatást, ne korrupciót!” – kiabálták, többen pedig bilincseket nyújtottak feléje. Többen a szemére hányták, hogy a „bőrét mentve” próbálja átalakítani a hazai igazságszolgáltatást.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 2016. július 15-én állította bíróság elé hivatali visszaélésre való felbujtás és csalás miatt Liviu Dragneát, aki a feltételezett bűncselekmények elkövetése idején a Teleorman Megyei Tanács elnöke volt.
Ugyanabban az ügyben Dragnea volt feleségét, Bombonica Prodanát, a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóság akkori magas beosztású hivatalnokát, valamint több más személyt is bíróság elé állított a vádhatóság.
A per már a végéhez közeledett, amikor a legfelsőbb bíróság elrendelte az újratárgyalását. Ennek oka, hogy időközben nyugdíjba ment az ügyben ítélkezni hivatott bírói testület egyik tagja.
Ez áll a vádiratban
A DNA szerint Dragnea közbenjárt annak érdekében, hogy a gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazzon két személyt – Adriana Botorogeanut és Anisa Niculina Stoicát –, akik valójában mindketten a Szociáldemokrata Párt Teleorman megyei szervezeténél dolgoztak. Adriana Botorogeanut 2005-ben alkalmazták mint az intézmény adminisztratív osztályának szakinspektorát, Anisa Niculina Stoicát pedig 2006-ban vették fel referensi munkakörre.
A vádhatóság szerint azonban a két szóban forgó alkalmazott soha nem jelent meg a munkahelyén, és a munkaköri leírásában szereplő feladatok közül egyet sem látott el, ehelyett mindketten a Teleorman megyei PSD-nél tevékenykedtek. Agerpres; HotNews; maszol.ro