Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Prisăcariu, Cătălin
1 tétel
2010. május 14.
ANI: rövidül a sajtó póráza
Bírálatok kereszttüzébe került tegnap a parlament az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó törvény módosítása miatt. Az intézmény vezetője, Cătălin Macovei szerint a törvényhozók az új jogszabállyal „több, mint jelentősen” megcsonkították az ANI hatáskörét.
Az igazgatót – mint fogalmazott – elsősorban az lepte meg, hogy az ügynökséget legyengítő törvénymódosító javaslatok többsége a kormánypártoktól (PD-L és RMDSZ) származott. „Az egyetlen magyarázatom erre az, hogy a honatyák csak a saját érdekeiket tartották szem előtt” – jelentette ki Monica Macovei. Csalódást jelentett az új ANI-törvény a bukaresti amerikai nagykövetnek is.
„A szenátus olyan módosításokat is bevezetett a jogszabályba, amelyeket az Alkotmánybíróság nem is írt elő” – állapította meg a diplomata. Az Activewatch médiafigyelő ügynökség szerint a törvénymódosítás után a sajtó már nem töltheti be a „demokrácia házőrző kutyája” szerepet. Éppen ezért az ügynökség – más civil szervezetekkel közösen megfogalmazott – nyílt levélben kérte fel tegnap az államfőt, küldje vissza a parlamentbe a jogszabályt.
„Az újságírók nem lesznek képesek hatékonyan és teljes körűen tájékoztatni a nyilvánosságot a politikusok lehetséges visszaéléseiről, az érdekkonfliktusaikról, a korrupciós ügyeikről” – nyilatkozta Mircea Toma, a Activewatch elnöke a levelet bemutató tegnapi sajtótájékoztatón. Példaként emelte ki, hogy az új törvény szerint a honatyáknak már csak arról kell számot adniuk nyilvános vagyonnyilatkozatukban, hogy hány ingatlan van a birtokukban.
„Nem érünk el semmit azzal, ha megtudjuk, hogy egy politikusnak három háza van. Hisz nem mindegy, hogy három kis vityillóról beszélünk egy falucskában, vagy három villáról Bukarest központjában” – jelentette ki Toma. A Traian Băsescu államfőnek szánt levél ismertetésén részt vett oknyomozó újságírók – Liviu Avram, az Adevărul főmunkatársa, Cătălin Prisăcariu, a Kamikaze című élclap főszerkesztője – kivétel nélkül egyetértettek abban: az új törvény hozzájárulhat ahhoz is, hogy a jövőben a jelenleginél is nagyobb nyomásnak legyen kitéve, hisz ez lesz az egyetlen intézmény, amelynek – a titkosított vagyonnyilatkozatok birtokában – tudomása lesz a köztisztségviselők valós anyagi helyzetéről.
Mint ismert, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó új törvényt szerdán szavazta meg a szenátus. A jogszabály módosítására egy korábbi alkotmánybírósági döntés miatt volt szükség.
Fleischer Hilda
Új Magyar Szó (Bukarest)