Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Princ Szintia
1 tétel
2016. február 2.
Hangulatos mulatság Zimándújfalun
Szombaton 20 órától a zimándújfalui kultúrotthonban a Borostyán Egyesület hagyományos farsangi bált szervezett, ahol a 130-140 vendégnek 30 jelmezes mutatkozott be a kétévesektől kezdve a felnőttekig. A gyermekek különféle tündérek, balett-táncos, szörnyella, de frász, hó-angyal, boszorkány, varázsló, macska, manóka, aranyhaj, cigánylány, bohóc, Messi, a futballista, autóversenyző, dinók, kakas, Zorró, Batman, Superman, pókember, sárkány, kalóz, vámpír, jelmezben vonultak fel. A felnőttek közül fehér playboy, nyuszi, két playboy, muszik, halálfej, és két csoport mutatkozott be.
Az egyik csoport 9 felnőttje a zimándújfalui öregotthon pszichiátriai osztályának első napját mutatta be, ahol viagrás kezeléstől megfiatalodtak a betegek, a végén a gangnam style zenére táncoltak. A második csoport 13 fiatalja a 70-80-as évek rock’n roll stílusát mutatta be, Fenyő Miklós zenéjére táncolva. A két produkció igen feldobta a hangulatot.
Éjfél után kisorsolták a több mint 60 tombolanyereményt, köztük az I. díjat, a hőszigetelt ételhordó készletet Gali Anita, a II. díjat, az éjjeli lámpát Balog Adrienn, míg a III. díjat, a tortadíszítő készletet Princ Szintia vihette haza.
Éjjel 1 óra után az utcán szervezték meg a hagyományos a bábuégetést, melynek során körbetáncolták az égő szalmabábut, a tél jelképét. Egész éjjel büfé szolgálta a vendégeket, akiknek a szervezők több mint 200 farsangi fánkkal kedveskedtek. A Kvint zenekar zenéjére 3 óráig jó hangulatban mulattak, amiért köszönet jár a szervezőknek, a közreműködőknek egyaránt – tudtuk meg Zsámbok Máriától, a szombati mulatság egyik szervezőjétől.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)