Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pribac, Cosmin
7 tétel
2012. október 6.
Rétvári Bence: „Arad a magyar megmaradás szimbóluma”
Kivételesen szép, meleg ősz eleji napot hozott október 6-a. Aradon, a Megbékélés parkjában sok száz ember gyűlt össze, hogy lerója kegyeletét az aradi vértanúk előtt a Szabadság-szobornál, mint minden évben 2004 óta.
„163 évvel ezelőtt, 1849. október 6. is szombati napra esett. Ebben az órában akkor már bevégeztetett a kivégző osztag, a hóhér és a kirendelt tanúk munkája; a minorita templomban elmondták az első gyászmisét. A városban a leírások szerint csönd, feszültség és értetlenség uralkodott. Az aradiak talán megérezték a történelem szelét, nem látták, de gyanították, a tizenhárom férfi lelke megtestesült a megfoghatatlanban: a szabadság szellemiségében” – a román és magyar nemzeti himnusz elhangzása után ezekkel a szavakkal indította tegnap Matekovits Mihály kora délután a monumentális Szabadság-szobornál tartott koszorúzási ünnepséget, majd bemondótársával, Ruja lldikóval konferálták be a szónokokat, később a koszorúzókat. Előbb azonban rövid történelmi áttekintő hangzott el, egyebek közt az, hogy 1949-ben, a magyar forradalom és szabadságharc százéves évfordulójának főrendezője az aradi várban állomásozott szovjet hadsereg volt, „lám, mi a szabadságot hoztuk” jelszóval.
„Hogy majd 2049-ben, a kétszáz éves évfordulón hogyan emlékeznek a mára, majd kiderül. Mi csak reménykedni tudunk: lesz, aki emlékezzen, lesznek koszorúzó diákjaink, könnyező öregjeink és emlékező nemzettársak.”
A bemondó aztán sorra köszöntötte a megjelent vendégeket: Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnököt, dr. Rétvári Bencét, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, Ujhelyi Istvánt, a Magyar Országgyűlés alelnökélt, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Magdó Jánost, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának főkonzulját, Both Ferenc ezredest, a bukaresti magyar nagykövetség katonai attaséját, Cosmin Pribac Arad megyei prefektust, Király András oktatásügyi államtitkárt, Gheorghe Falcă aradi polgármestert és Bognár Levente alpolgármestert, a megyei RMDSZ elnökét, Faragó Péter parlamenti képviselőt, Kreszta Traiant, a Magyarországi Román Kisebbségi Országos Önkormányzat elnökét.
A mikrofonhoz először lépett Gheorghe Falcă aradi polgármester elöljáróban elnézést kért öltözetéért, de, mint mondta, tíz perce érkezett meg Aradra hosszú útról, átöltözni sem volt ideje, de itt akart lenni a megemlékezésen, hogy éreztesse: egységesek vagyunk. „Közösen megértettük, mit jelent a történelem és a szabadság – együtt kell megtanulnunk, hogyan kell a szabadságot megtartani. Akkor lesz szabadságunk, ha a tőlünk jobbra vagy balra álló is szabad, és én azt akarom, hogy a mellettem álló megőrizze szabadságát”, mondta Arad polgármestere.
A szabadság egyébként vissza-visszatérő téma volt valamennyi szónok beszédében.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök történelmi tények sorolásával indította beszédét, majd így folytatta: a hősök tisztelete túlélt másfél évszázadot, túlélte a kommunista diktatúrát. „A lélek szárnyán élő gondolat elpusztíthatatlan” – szögezte le. Aztán arról beszélt: akiket itt kivégeztek, tudatosan választották az önkény elleni harcot, és vállalták következményeit. A szabadságnak nincs nemzetisége, a szabadságharc melletti kiállásban ott volt a mindent elsöprő vágy a szabadság iránt, és a hit, hogy minden nép számára eljön a szabadság ideje. A vértanúk példájából, amikor nyomdokaikba lépünk, hitet merítünk ahhoz, hangsúlyozta a szónok, hogy ma se tévesszük el a célt, eszméiket be kell építenünk a mába és holnapba. A XIX. és XX. század kihívásai csak részben különböznek egymástól, a gyökerek mélyről táplálkoznak – ma is szabadságot, testvériséget, egyenlőséget akarunk. Szabadságtörekvéseink nem mások ellen irányulnak, mert nincs szabad emberiség addig, amíg egyeseknek nincs szabadságuk.
Kelemen Hunor kiállt a hazai magyarság nyelvhasználata és érdekei mellett, hangsúlyozva: azt kívánjuk, hogy magunk alakíthassuk sorsunkat, magyarul végezhessük munkánkat.
Az RMDSZ országos elnöke azt is hangsúlyozta, hogy 2012-ben a legnagyobb ellenségünk a kishitűség, ezt kell legyőznünk, s hogy ügyünket sikerre tudjuk vinni, az egységet kell sikerre vinnünk. Beszédét azzal zárta: a 13 vértanú legyőzte a halált, mert bennünk él. Így legyen 10, 100 esztendő múlva is.
Dr. Rétvári Bence államtitkár költői kérdésekkel indított: ki emlékezik ma a vértanúkat kivégző hóhérokra, a halálos ítéletet meghozó bírákra, van-e olyan utód, aki virágot visz sírjukra? Ki akkor a győztes és a vesztes?
A vértanúk egy tiszta és szent eszmét követtek, ezért ők a győztesek.
Őket a szabadság és a hazaszeretet vezette, mondta a szónok, aztán némi keserűséggel hozzátette: ezek ma sokkal kevésbé fontosak. Aulich Lajos, Dessewffy Arisztid, Lahner György, Lázár Vilmos, Nagysándor József végszavait idézte, amelyekből a szabadság és hazaszeretet árad, majd így folytatta: sírjaik a nemzet védőfalai lettek, mind erősebbé tettek bennünket, és megmaradtunk magyaroknak úgy is, hogy országhatárok választanak el bennünket.
Végül – arra utalva, hogy a vértanúk közül sokan nem is voltak magyarok – így fejezte be beszédét: minden közösségben élnie kell egy önmagán túlmutató eszmének, értékközösség nélkül Európai Unió sem lehetne. Hangsúlyozta: az anyaországnak támogatást kell nyújtania a határon túli magyaroknak, s ebben nagyon fontos állomás volt a magyar állampolgárság megadása két évvel ezelőtt. A gyakorlat egyébként általános az Unióban, ma a 27 tagország közül 24-ben alkalmazzák, így válnak a határon kívüli nemzettársak politikai közösséggé.
Cosmin Pribac Arad megyei prefektus arról szólt: különleges eseményen vagyunk jelen, amelynek feladata egymáshoz közel hozni az embereket és hidat verni a két nemzet között. A Megbékélés tere egy ilyen hely, mondotta. A szabadság eszméje közös, folytatta, s ma elértük, hogy együtt lehetünk szabadok. Az utolsóként felszólaló Bognár Levente Arad megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester, miután október 6-nak aradi kötődéseit hangsúlyozta, berögződött tévhiteket próbált eloszlatni beszédében. Azt a badarságot például, amelyet egyes román szélsőségesek terjesztenek, hogy a 13 aradi vértanú románok ellen harcolt volna, vagy hogy 1848–49-ben 40 ezer román polgári áldozat volt. Történelmi dokumentumok tanúsága szerint az összes, Erdélyben a forradalom idején és következtében elpusztult személy száma – a katonákat is beleértve – sem közelíti meg ezt a gyűlölködésre és uszításra használt adatot. „Szeretnénk továbbra is együttműködni román polgártársainkkal a kölcsönös megértés és tisztelet jegyében” – zárta beszédét Bognár Levente.
A beszédek lezajlását követő koszorúzás során mintegy 75 koszorút helyeztek el a Szabadság-szobor talapzatánál – a hivatalos intézményeken (országos RMDSZ, magyar kormány, aradi prefektúra, Magyar Országgyűlés, Aradi Polgármesteri Hivatal, bukaresti magyar nagykövetség, kolozsvári főkonzulátus, Arad Megyei Tanács stb.) számos hazai és határon túli, mindenekelőtt anyaországi civilszervezet is elhelyezte a megemlékezés virágait, köztük volt amerikai (Minessotta), ausztriai (Salzburg), vajdasági (Csóka város). Megkülönböztetett tisztelet illeti Damjanich János és Knézic Károly vértanúk leszármazottait, akik 2012-ben Aradon adóztak dicső elődeik emlékének.
Jámbor Gyula
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2013. július 6.
Arad megye a 2011-es népszámlálási statisztikában
Csökkent a lakosság, több a városi
Az országos adatok közzététele után tegnap a prefektúrán – Cosmin Pribac prefektus jelenlétében – az Arad megyei adatokat ismertette Florica Grec, az Arad Megyei Statisztikai Hivatal igazgatója. A kimutatások tengeréből választottuk ki a szerintünk legfontosabbakat.
Stabil lakosság
2011. október 20-án – az Európai Unióba való belépés utáni első népszámlálás napján – Arad megye stabil lakossága 430 629 fő volt, ebből nő 223 121 (51,8%). Az előző, 2002-es népszámláláshoz képest a megye lakossága 31,2 ezer személlyel csökkent.
A megyeközpont, Arad város lakossága 159,1 ezer fő. A megye legnépesebb városai: Pécska (12,8 ezer), Szentanna (11,4 ezer) és Lippa (10,3 ezer). A legnagyobb lakosságú községek Vladimirescu (10 710), Világos (8103) és Vinga (6150), a legkisebbek Sistarovác (358 fő), Igneşti (679) és Menyháza (864).
Város, falu
A municípiumban és a városokban 238 600 személy lakik, az összlakosság 55,4%-a. Az utolsó előtti népszámláláshoz viszonyítva a városi lakosság száma 4,7%-kal nőtt a falusi lakosság rovására.
Kormegoszlás
2011. okt. 20-án a gyerekek (0–14 év) aránya az összlakosságban 15,5%, a fiataloké (15–24 év) 11,9%, a felnőtteké (25–64 év) 56,5%, az időseké (65 év és fölött) 16,1%.
A 85 éven felüliek aránya a lakosság 1,3%-át teszi ki.
Etnikum és anyanyelv
A népszámláláson az etnikum, az anyanyelv és a vallás jegyzékbe vétele a nyilatkozók szabad akarata szerint történt, azaz mindenki azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, amit jónak látott. Voltak olyan személyek, akik ebben a kérdésben nem nyilatkoztak, továbbá olyanok, akiket a népszámlálók (esetleg többszöri felkeresésre) nem találtak otthon, ezek adatait adminisztratív forrásokból jegyezték be.
Az etnikumra vonatkozó adatok 404,8 ezer személy tekintetében hozzáférhetőek (ami azt jelenti, hogy mintegy 26 ezren nem kerültek be ebbe a kategóriába).
340,7 ezer személy vallotta magát románnak (84,2%), 36 568 magyarnak (9,0%), 16,5 ezer romának (4,1%). Az ezer főt meghaladó kisebbségek: 4,5 ezer szlovák, 2,9 ezer német, 1,3 ezer ukrán. Vannak Arad megyében továbbá szerbek (849), bolgárok (549), olaszok (291), csehek (118), zsidók (116), törökök (48), oroszok-lipovánok (33), görögök (14), horvátok (10), tatárok (3), kínaiak (21), lengyelek (32), sőt, 19-en csángónak vallották magukat.
A 404,9 ezer, anyanyelvétszabad akarata szerint kinyilvánító személy közül 86,7% azt mondta, hogy gyermekkorában az első beszélt nyelv a családban a román volt, 9,1% esetében a magyar, 1,8%-nál a romani, 1,1%-nál a szlovák. A német nyelv ezer közül 6, az ukrán ezer közül 3 ember gyermekkori anyanyelve.
Más, a fentiektől különböző anyanyelveket a stabil lakosság 0,5%-a vallott magáénak.
Vallás
404,2 ezer ember nyilatkozott vallásáról. (26 469 személy esetében nincs információ.) 298 252 (73,8%) ortodox (közülük 682 személy szerb ortodox), 35 623 (8,8%) római katolikus, 28 922 (7,2%) pünkösdista, 14 700 (3,6%) baptista, 9811 (2,4 százalék) református, 1,1% görög katolikus, 1,1% hetednapos adventista vallásúnak mondotta magát. A fentiektől eltérő vallású 1,7%, vallás nélküli vagy ateista 562 személy, a lakosság 0,2%-a
A valamikor igen jelentős zsidó lakosságú Aradon mindössze 132 személy vallotta magát zsidó vallásúnak, náluk még a muzulmánok (146 fő) is többen vannak.
Házasok, elváltak, özvegyek
A megye lakosságának 46,7 százaléka házasságban él. Házasságban élt 100,0 ezer férfi és 101,1 ezer nő. Soha nem volt házas a lakosság 38%-a, az özvegyek aránya 10,3% a stabil lakosságban, az elváltak aránya pedig 5 százalék.
A népszámlálás adatai szerint 20,5 ezer ember él élettársi kapcsolatban.
Iskolázottság
A 10 éves és azon felüli lakosság 46,1%-nak alacsony az iskolai végzettsége (elemi vagy általános, illetve be nem fejezett tanulmányok), 40,2%-nak középfokú (középiskola, posztliceális iskola, szakiskola, technikum), 13,7 százalékának felsőfokú végzettsége van.
A népszámláláskor 3920 személyt találtak analfabétának.
Hosszabb időre külföldre távozottak
A külföldre hosszabb időre (legalább egy évre) távozott, a stabil lakosságba be nem számolt személyek száma 11,5 ezer, és nyilvánvalóan csak a külföldi emigránsok egy részét tartalmazza.
A statisztikai hivatal elnökének véleményes szerint is jelentős alul-regisztráció oka az volt, hogy a népszámlálás pillanatában a szóban forgó személyek nagy része családjával együtt külföldön tartózkodott, és nem is voltak olyan személyek, akik a megfelelő információt tudták volna róluk szolgáltatni.
Arad megye magyar lakosságát (36 568 fő) illetően még néhány információ.
A megyében 22 220 magyar Aradon és a városokban, 14 348 vidéken él.
A legtöbb a magyar Aradon (15 396), Pécskán (3316), Zimándon (1539), Kisiratoson (1429), Tőzmiskén (1331), Nagyszintyén (1226), Vingán (1211), Nagyzerinden (1152) Nagyiratoson (1070).
Az Arad megyei helyzetet ismerők észrevették: több ízben a községközpontokat említettük (ezekre szólnak az adatok), nem a magyarlakta helységeket.
Némiképp meglepő módon a 78 közigazgatási egység között mindössze két olyat sorol fel a népszámlálási statisztika Arad megyében (Dieci és Archiş), ahol senki sem vallotta magát magyarnak, 11-ben pedig a magyarok száma 3 alatti.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2013. október 7.
Az emlékezés virágait elhelyezték a Megbékélés Parkjában
Az elmúlt napok zord és hideg időjárása után napos október 6-ára virradtunk. A Megbékélés Parkjában sok száz ember összegyűlt, hogy lerója kegyeletét a 13 aradi vértanú előtt, és méltósággal ünnepeljen ezen a napon.
A megemlékezésre érkezett civileket leszámítva jelen voltak Arad megye és város elöljárói, Kelemen Hunor, az országos RMDSZ elnöke, Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnöke és felesége, dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere, Bognár Levente aradi alpolgármester, az Arad megyei RMDSZ elnöke, Cosmin Pribac Arad megye prefektusa, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Adrian Ţolea, Arad megye tanácsának alelnöke, Gheorghe Falcă aradi polgármester, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Király András tanügyi államtitkár, Traian Cresta, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke, a 13 vértanú leszármazottai, európai parlamenti, országgyűlési és parlamenti képviselők, önkormányzati vezetők.
Az ünnepi beszédek sorát Gheorghe Falcă polgármester nyitotta meg, akit Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felszólalása követett. Mindkét politikus beszédét időnként fel-feltörő taps szakította félbe. Miközben Falcă a nemzetiségek békés együttéléséről, a toleranciáról beszélt, Kelemen Hunor a MOGYE-ügyet is felhozta megemlékező szónoklatában.
„A legjobb meghatározás a mi számunkra a tolerancia megértésére azt jelenti, hogy tiszteljük egymás szabadságát. (…) Arad példaértékű lehet helybéliek, tartományok, vagy akár államok számára” – zárta beszédét Gheorghe Falcă polgármester.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szabadság égő szeretetét emelte ki, melynek elérése érdekében egy nép elutasítja az elnyomást, ki akar törni a rákényszerített igából.
Az 1848–49-es visszaemlékezéssel kezdte beszédét dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere: „Kevés olyan pont van a magyar történelemben, ami ennyire összefogná, ennyire összekötné azt a közösséget, amiben élünk. Kevés olyan hős van történelmünkben, mint az aradi 13 honvédtábornok, akik ennyire osztatlanul és ennyire méltóan, ennyire igaz módon birtokolják tiszteletünket és megbecsülésünket, rokonszenvünket és együttérzésünket.”
Az aradi hősökre emlékezve minden túlzás nélkül kijelentette, hogy katonaemberek voltak valahányan, méghozzá a legnagyobbak közül valók. Említette azt az elkésett jóakaratot, ami a testvérháború lezárása és a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatása után csak végzetesen későn, 1849. július 14-én következett be, csak ekkor tudott megegyezni a magyar kormány a románsággal.
„Örök tanulság: senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat szabadon, ha nem álmodhat szabadon, ha nem dönthet a sorsa felett szabadon. Nem élhetünk szabadon, ha nem fogunk össze, ha nem dolgozunk össze. Különösen igaz a világnak ezen a pontján” – fejtette ki dr. Hende Csaba, majd befejezésül hozzátette: „Tisztelettel hajtunk fejet az aradi magyarság előtt. Köszönjük mindazt, amit egymásért és a magyarság egészéért tettek. (…) Méltónak kell lennünk az aradi hősök életéhez és áldozatához”.
Arad Megye prefektusa, Cosmin Pribac is mikrofonhoz lépett, majd Bognár Levente alpolgármester beszéde után kezdetét vette a megemlékező koszorúzás.
A Szabadság-szobor talapzatánál az emlékezés koszorúit helyezték el a helyi, megyei és országos RMDSZ képviselői, önkormányzati képviselők, Magyarország képviseletében érkezett közéleti szereplők, az aradi vértanúk leszármazottai, valamint szervezetek, egyesületek, intézmények képviselői.
A napfényes megemlékezés „hátterében”, a román hősök emlékműve előtt a Noua Dreaptă képviselői kitartóan, csendben végig ülték az eseményt román nemzeti zászlókat lobogtatva.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2015. február 3.
A kormányhivatal szemét bántják a magyar szimbólumok?
A főgimnáziumba is belekötöttek
Két hivatalos átiratot tárt a sajtó elé Gheorghe Falcă aradi polgármester a Városházán hétfőn megtartott sajtóértekezleten: mindkét dokumentum középpontjában magyar nemzeti érzületet sértő utalások szerepelnek, mind a megyei prefektúra, mind a városi rendőrfelügyelőség részéről.
A Cosmin Pribac Arad megyei prefektus kézjegyével ellátott tavaly novemberi iratban a kormányhivatal arra kéri az önkormányzatot, a lehető legrövidebb időn belül tájékoztassa őket arról, hogy melyek azok a közterek, ahol a román zászló mellett (állandó jelleggel) más nemzetek zászlaja is felvonható. S bár ezt konkrétan nem említik, a polgármester szerint egyértelműen a Szabadság-szobornak is helyet adó Megbékélési parkról van szó.
A bemutatott másik, tavaly októberi dokumentumot – melyen Bala Ionuţ városi rendőr-főfelügyelő és Burtă Valentin, a közrendészeti osztály vezetőjének az aláírása szerepel – szintén a polgármesteri hivatalnak címezték. Ebben arra kérik az önkormányzatot, magyarázza meg, mit jelképez az a magyar nyelvű oklevél, mely bekeretezve függ Bognár Levente aradi alpolgármester irodájának bejáratánál, pontosabban a hivatal folyosójának falán. A rendőrök arra is kíváncsiak, milyen okból függesztették ki a táblát. A rendőrségi kutakodás előzménye, hogy az Új Jobboldal/Noua Dreaptă szélsőséges nacionalista szervezet aradi vezetője, Angel Popescu panaszt tett a prefektúrán az Arad Municípiumi Polgármesteri Hivatalon belül kifüggesztett magyar nyelvű „diplomára”. A pártvezér panaszából a prefektúra rendőrségi ügyet fabrikált, azok pedig értesítették az önkormányzatot.
Hogy miért éppen most tartotta fontosnak Falcă megosztani ezeket az információkat, nem tudni, tény, hogy nevetségesnek és abszurdumnak minősítette a prefektúra és a rendőrség hozzáállását. „Hogyan lehetséges ez, 2015-ben? Hova jutott a kormányhivatal? És a rendőrség? Ennél fontosabb dolguk nincs? Talán elfelejtették, hogy mindannyian az EU tagjai vagyunk? Látszik, hogy ezek az emberek nem jártak a gyulai Nicolae Bălcescu román tannyelvű iskolában, másképp láthatnák, hogy az intézményen belül csupán a román zászló van felvonva, mégsem zavarja az ottani magyarokat – mondta a polgármester, aki szerint maholnap arra is magyarázatot kell adni, hogy mit keresnek a Városháza folyosóin a település fejlődésében vitathatatlan érdemeket szerzett magyar polgármesterek képei.
Visszatérve a Bognár Levente alpolgármester irodája közelében található berámázott okiratra, Atzél Péter, az Arad szabad királyi város egykori polgármesterének adományozott díszpolgári címről van szó, mely alatt egyébként a román nyelvű fordítás is megtalálható.
Bognár alpolgármester a Nyugati Jelennek elmondta: érthetetlen, hogy a forradalom után 25 évvel újra előjönnek az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások. Ez már csak azért is elfogadhatatlan számára, mert egy olyan nemzet szimbólumának használatáról van szó, mely maga is tagja az Európai Uniónak. Az említett kordokumentum hozzátartozik a város történelméhez, nem érti, miért kellett ebbe a prefektúrának beleavatkoznia, sőt még a rendőrséget is értesítenie. Az alpolgármester, aki közigazgatási feladatai mellett köztudottan az RMDSZ Arad megyei vezetői tisztségét is betölti, lapunknak elmondta, felháborodva vette tudomásul, hogy hasonló ügyben értesítette a prefektúra a Csiky Gergely Főgimnáziumot is. Egészen pontosan a szeptemberi tanévnyitón a díszteremben felvont magyar zászló miatt kötöttek bele az iskolába. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindannyian egy olyan Európa tagjai vagyunk, melynek egyik alapelve a kultúrák, hagyományok kölcsönös tisztelete és elismerése” – nyilatkozta Bognár, aki szerint a szövetségnek kötelessége állást foglalnia a Csikyhez intézett értesítés kapcsán, hiszen az iskola fontos pillére a magyar identitástudat ápolásának és megőrzésének. „Ahogy az az RMDSZ 25. évfordulójának alkalmából Kolozsvárott elhangzott, nekünk kötelességünk megtartanunk megszerzett jogainkat, ugyanakkor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondásából kiindulva – mely szerint Magyarországon a kisebbségeknek joguk van nemzeti szimbólumaikat használni –, Romániában is ugyanolyan jogok illetnék meg a kisebbségeket, mint bárhol Európában. Szerintem egy kormánymegbízottnak nem ezzel kellene foglalkoznia.”.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)
2015. március 16.
Március 15. Aradon – „A magyarok szabadságát csakis a magyarok vívhatják ki”
Az elmúlt évek hagyományait tiszteletben tartva, a román és a magyar himnusszal, valamint az EU hivatalos himnuszának tartott Örömódával (Beethoven) kezdődött vasárnap délután fél ötkor az aradi Megbékélési parkban, a román és a magyar emlékmű közötti téren a március 15-i megemlékezés. A kellemes, kora tavaszi időben összegyűlt maroknyi magyarság a tőle megszokott civilizált formában tett eleget nemzeti kötelezettségeinek, a Szabadság-szobor mellett román és magyar hivatalosságok mondtak viszonylag rövid és visszafogott beszédeket.
Felszólalt Cosmin Pribac Arad megyei prefektus, dr. Donkó Szilvia konzul, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának munkatársa, Adrian Ţolea, az Arad Megyei Tanács alelnöke és Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ megyei elnöke.
A prefektus Victor Ponta román kormányfő üzenetét tolmácsolta, melyben a dialógus, az egymás iránti tisztelet és a kölcsönös megbecsülés jelentőségére hívják fel a „magyar szomszédok” figyelmét. Dr. Donkó Szilvia konzul Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak a köszöntését olvasta fel, mondván: a szabadság őrtüzét csak egy egész nemzet összefogásával sikerült évtizedeken át táplálni, a 167 évvel ezelőtti igazságok máig örök érvényűek. „Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csakis a magyarok vívhatják ki. Összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés.” Adrian Ţolea, a megyei önkormányzat alelnöke egyben a várost is képviselte, mivel Gheorghe Falcă aradi polgármester nem tartózkodott az országban. Mint megjegyezte, a két nemzet közös célja a nyugati értékek előtérbe helyezése, ilyen szempontból a jelentős történelmi múlttal rendelkező Arad város és megye a tolerancia, az egymás közötti tisztelet és békés együttélés legjobb példája. Az alelnök fontosnak tartotta megemlíteni az első aradi konzervatóriumot, illetve hogy Aradon épült az első magyar autógyár, vagy, hogy itt rendezték meg az első hivatalos focimérkőzést. Nem hagyta ki az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó küzdelmet sem, melyben szerinte a románok és magyarok együtt kell hogy dolgozzanak a siker érdekében.
Bognár Levente alpolgármester beszédében hangsúlyozta: a szabadságvágy, mely örök és elpusztíthatatlan, mindig erőt adott és Aradot is egyesítette 1848 márciusában, majd 141 év után, 1989 decemberében is. „Az egyetemes szabadság eszméje egyformán illet meg mindenkit, nemzeti hovatartozásától függetlenül. Ezért tartjuk 89-ben kivívott jogunknak, hogy március 15-én Aradon is, mint mindenütt, ahol magyarok élnek, megünnepeljük 1848 bátor fiait és hőseinket. Magyar közösségünk szabadságvágyának egyik megvalósulása, hogy itt ünnepelhetünk a szabadság szimbólumánál, mely a 13 vértanú tiszteletére 2004 óta ismét köztéren áll. Bár az 1989-es december végi reményteli napok minden elvárása még nem valósult meg számunkra, de az ünnepeinkhez és kulturális örökségeinkhez való jogunkat nem engedjünk megkérdőjelezni, soha senkinek. Szimbólumaink meghatározzák identitásunkat, melyhez egy haladó gondolkozású Európában minden nemzeti közösségnek joga van, és ez bennünket is megillet itt, a 21. században, ahol magyarként élünk több generáció óta. A Szabadság-szobor közösségünk kulturális öröksége, de Arad meghatározó emlékműve is, mint ahogy New Yorknak is szimbóluma az a szabadságszobor, melyet Párizs, a szabadság városa ajándékozott az újvilágnak 1885-ben. (…) Az örök törvényű szabadságot hirdeti mindkét világhírű műalkotás, és mindkettőt a szabadság iránti tisztelet hozta létre. Erre gondoljanak azok, akik kezet mertek emelni Zala György remekművére, itt, az aradi Megbékélési parkban” – mondta Bognár, aki szerint továbbra is várják a felelős hatóságoktól a szélsőséges elmék által vezérelt szoborgyalázók felelősségre vonását.
A beszédek után az Arad megyei magyarlakta települések önkormányzati képviselői, a magyar civilszervezetek, érdekképviseleti tömörületek, pártok, egyházi képviselők, iskolák és magyar intézmények vezetői koszorúk elhelyezése mellett hajtottak fejet a Szabadság-szobor előtt.
A rendezvényt szerencsére komolyabb magyarellenes incidensek nem zavarták meg, a csendőrök azonban kitiltották az egyik aradi székely zászlaját. D. Nagy Károly (a Jelen Ház munkatársa) ugyanis idén már negyedik alkalommal vonult volna ki a térre a magyar és a székely zászlóval, a hatóságok azonban az utóbbit nem engedték meglobogtatni.
Az ünnepi rendezvény előtt a téren a civilszervezetek találkozójával párhuzamosan az RMDSZ játékos foglalkozást szervezett, melynek keretében a legnagyobb népszerűségnek a kokárdakészítés örvendett. A koszorúzás végeztével az ünneplők átvonultak a nagyszínházba, ahol a Tihanyi Várszínpad előadásában az Éljen a magyar című előadást nézhették meg.
Sólya R. Emília
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2015. augusztus 4.
Megáldották a felújított máriaradnai bazilikát
A vallási és nemzetiségi egyetértés ünnepe
Amint azt előre jeleztük, tegnap nagyszabású ünnepségen, pontifikációs szentmisén áldották meg a felújított máriaradnai bazilikát és rendházat, illetve felavatták a térség legnagyobb egyházi múzeumát.
A kegytemplomban megtartott szertartáson a közel 100 pap és az általuk megívott 3-3 hívő, számos püspök és érsek, a meghívott világi elöljárók, illetve a sajtó képviselői voltak jelen, a hívek nagy tömege az eseményeket hatalmas kivetítőn a bazilika előtti téren követhette.
A templomban egybegyűlteket excellenciás Roos Márton megyés püspök köszöntötte, előbb németül, kiemelve: a mai napon a régióban élő hívek tekintete Máriaradna felé fordul, ahol mindnyájunk édesanyja, a Szűzanya több mint 300 éve gyűjti egybe a nagyvilágban szétszóródott gyermekeit. Nagy csodának számított, hogy 1767 pünkösdjén itt német, magyar, román, horvát, bolgár és örmény nyelven tartottak szentmisét az egybegyűlt híveknek. Mindnyájan innen merítettek további erőt, kitartást és bátorítást az élet megpróbáltatásaihoz. E testvéri egyetértésnek meg kell maradnia a jövőben is. Ezt erősítette meg II. János-Pál pápa, amikor 1992. augusztus 28-án a kegytemplomot Bazilika Minor rangra emelte. Ezt tovább erősítette szentatyánk, Ferenc Pápa is, amikor a hozzá küldött kérésünkre különleges megbízottként, Őeminenciája Joachim Meisner bíborost, kölni nyugalmazott érseket nevezte ki a mai ünnepség levezetésére. Eminenciás úrnak szívből köszönjük, amiért elfogadta a szentatya megbízatását, Isten hozta Máriaradnára. Ugyancsak nagy szeretettel üdvözölte a Németországból érkezett püspököket és főpapokat. Magyarul elmondott köszöntőjében köszöntötte a Magyarországról érkezett excellenciás püspök, illetve érsek urakat és paptestvéreket. Mindenekelőtt dr. Bábel Balázs kalocsai érseket és mitropolitát. Különös tisztelettel köszöntötte a szeged-csanádi, valamint a szabadkai püspök atyákat, a szatmári egyházmegye főpásztorát, továbbá dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érseket, a Szerbiából érkezett érsek és püspök urakat, a két testvér egyházmegyéből, a szeged-csanádi, valamint a nagybecskereki egyházmegyéből érkezett főpásztorokat, paptestvéreket és zarándokokat. Nagy tisztelettel köszöntötte Soltész Miklóst, a magyar kormány egyház-, nemzetiségi és társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárát. A megyés püspök románul elmondott köszöntőjében a szertartás fontosságának a kiemelését követően köszöntötte a megjelent görög katolikus és római katolikus püspököket, élükön Excellenciás Ioan Robu bukaresti érsekkel, SFR Francisco-Javier Lozano bukaresti nunciust, a jelen lévő ortodox püspököket, köztük dr. Timotei Seviciu aradi püspököt, a szerb ortodox egyház temesvári püspökét, a Román Államelnöki Hivatal titkárát. Köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek az Európai Uniós, illetve a németországi püspökségek támogatásával megvalósult felújítási projektben. A munkálatok előrehaladott állapotban vannak, de még nincsenek teljesen befejezve, azokat sürgősen be kell fejezni. Végszavában, nemzetiségtől függetlenül, köszöntötte az összes zarándokot, valamint a rádióhallgatókat és a tévénézőket, akik bekapcsolódhattak az ünnepélyes szertartásba.
Pontifikációs szentmise
A továbbiakban németül, románul és magyarul Excellenciás Böcskei László nagyváradi püspök olvasta fel a Szentatya megbízó levelét Őexcellenciája Joachim Meisner bíboroshoz, a máriaradnai ünnepség levezetésére.
A főcelebráns németül elmondott szentbeszédében az imádság és lelki feltöltődést jelentő máriaradnai kegyhely fontosságát ecsetelte, ahol a Szűzanya várja az imádságban segítséget kérő gyermekeit. Ebben az országban a kommunizmus idején az egyházakat különös módon üldözték, Máriaradna azonban akkor is sziget volt az ateizmus és a leértékelődés tengerében. Mert a hit általában a fény és a jövőkép keveredése. Mária és József is hittek abban, hogy a jeruzsálemi forgatagban háromnapi keresés után is megtalálják a gyermeküket, Jézust, aki a templomban volt. Ezért találkozunk mi is immár 300 éve Mária templomában.
Államfői üzenet
Ezt követően a Román Államelnöki Hivatal megbízottja, Sergiu Nostor olvasta fel Klaus Iohannis államfőnek az ünnepség résztvevőihez intézett üzenetét, amiben az államfő örömének adott hangot, amiért a sok nemzetiséget krisztusi szeretetben egyesítő katolikus egyház egyik fontos zarándokhelye Európai Uniós támogatással, a román állam tevékeny közreműködésével megújulhatott. Abban a reményében zárta levelét, hogy a megújult kegyhely még jobban elmélyíti a nemzetek közötti megbékélést és barátságot. Ezt kiválóan példázta a tény, hogy a több nemzetiségű, illetve vallású egyházi méltóságok mellett, a szertartáson politikusok is részt vettek, köztük Victor Opsachi vallásügyi államtitkár, Király András oktatásügyi államtitkár, Bognár Levente aradi alpolgármester, Arad megye prefeketusa, Cosmin Pribac Florentina Horgea alprefektus társaságában, Dorel Căprar, az SZDP aradi elnöke, illetve Cziszter Kálmán aradi tanácsos. Temes megyéből Molnár Zsolt parlamenti képviselő társaságában Halász Ferenc RMDSZ-megyei elnök, Marossy Zoltán alprefektus, dr. Nicolae Robu Temesvár polgármestere és Mitu Bojin, a Temes Megyei Tanács elnöke volt jelen.
Áldási szertartások
A szertartás során a szentírásból magyarul Molnár Zsolt parlamenti képviselő olvasott fel, a temesvári székesegyház kórusa, Kindl Walter karnagy vezényletével, Franz Metz orgonaművész közreműködésével az egyházi zene gyöngyszemeit megszólaltatva, nagyban emelte a szertartás ünnepélyességét. A szertartás során Őexellenciája Joachim Meisner élen járt az áldoztatásban, de utána, a bazilika előtti teraszon is ő mondott fohászt a felújításért, majd megszentelte, tömjénfüsttel illette az épületet, valamint a nagyszámú hívet. A tömeg ezt követően átvonult a volt rendház felújított épületének az udvarára, ahol megismételték a kegytemplom előtti megáldási szertartást. A volt rendházba 3 emeleten berendezett, a régió legnagyobb egyházi múzeuma is tegnap nyitotta meg kapuit. A tegnapi, máriaradnai bensőséges ünnepség a különböző felekezetű, nemzetiségű és politikai nézetű emberek közötti egyetértés emlékezetes napja is volt, aminek az eszméje bárcsak hosszú életű lenne.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 16.
A világ magyarjainak nemzeti ünnepén
Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre, annak történelmére s történetalkotó alakjaira”, jósolta meg 169 éve, két nappal a forradalom kitörése után az író Jókai Mór, a márciusi ifjak egyike. És igaza lett: március 15. a világon bárhol élő magyarok talán legnagyobb nemzeti, a szabadság és hazaszeretet ünnepe lett, amikor kegyelettel, nemzeti büszkeséggel emlékeznek meg a nagyszerű forradalom és szabadságharc kezdetéről, amely, bukása ellenére új korszakot indított Magyarország, de Európa történelmében is.
Tavaszias, bár felhős és hűvös időben a Megbékélés parkjában mintegy félezer ember volt jelen az idei aradi március 15-i ünnepségen.
A román, magyar és európai uniós himnusz elhangzása után Fekete Károly műsorközlő köszöntötte az ünnepségen megjelent tisztségviselőket: a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus konzulját, a megye prefektusát, megyei tanácsának elnökét, Arad polgármesterét és két alpolgármesterét, Arad RMDSZ-es parlamenti képviselőjét, az ünnepség résztvevőit.
Az elsőnek felszólaló Gheorghe Falcă polgármester románok és magyarok kölcsönös tiszteletéről és a barátság fontosságáról beszélt, Kecskés Tibor konzul
Felolvasta Orbán Victor magyar miniszterelnöknek a határon túli magyarokhoz, Cosmin Pribac prefektus Sorin Grindeanu román miniszterelnök hazai magyarokhoz március 15-e alkalmából intézett üzenetét.
Az ünnepi beszédet
Faragó Péter parlamenti képviselő, Arad Megyei RMDSZ-elnök tartotta. Első néhány mondatában a forradalom és szabadságharc hőseiről emlékezett meg, akik előtt ma is fejet hajtunk, majd így folytatta:
„Fejet hajtunk egy percre, de csak egy percre, hisz erre köteleznek bennünket a tetteik, az emlékük. De ezen túl kötelességünk emelt fővel élni, emelt fővel vállalni magyarságunkat, bárhol is élünk a világban.
Ehhez pedig különösen kemény nyakra van szükségünk itt Arad megyében, Erdélyben, hisz mindig voltak és vannak olyan erők, amelyek azt akarják, hogy leszegett fővel éljünk. És ne akarjunk semmit. Mert minek nekünk magyar iskola, magyar színház, magyar élet?
Hát mi elmondjuk miért: mert mi itt születtünk, ez a szülőföldünk, nem vagyunk messzi vidékről betelepítettek. És a gyulafehérvári nyilatkozat szellemében követeljük egyéni és közösségi jogainkat. Követeljük, hogy legalább a 100. évfordulón a románság teljesítse ígéreteit.
Sajnos, a többség hamar elfelejtette, mit ígért közel egy évszázaddal ezelőtt. És emellett elfelejtette 1848 vagy 1989 szellemiségét. Közel három évtizeddel a rendszerváltást követően még mindig a szabadságjogokért, magáért a jogállamiságért kell utcára vonulni szerte az országban.
Ahol nincs jogállam, ott nincs szabadság.
Nem szabad az olyan ország, ahol az erőszakszervezetek mindenek fölött álló hatalmukkal visszaélnek. Nem lehet szabad az olyan ország, ahol félreállítják azt, aki dolgozni, tenni akar a közösségért.
Nem lehet szabad az olyan ország, ahol börtönbüntetés fenyegeti azokat, akik kitűzik a magyar vagy a székely zászlót.”
Faragó Péter szólt arról, hogy „Az elmúlt években Romániában elfogadták és elismerték, hogy ez a nap fontos a közösségünk számára. Most pedig azt kérjük, hogy ismerjék el azt hivatalos ünnepként is. Ma reggel az RMDSZ törvényjavaslatot iktatott a képviselőházban, amelyben azt kezdeményezi, hogy legyen március 15-e hivatalos ünnep Romániában, és legyen munkaszüneti nap a romániai magyarok számára.”
Beszédének befejező részében az összefogás szükségességére hívta fel a figyelmet. „Mi, magyarok olyan kevesen vagyunk, hogy nem engedhetjük meg magunknak az ellenségeskedést.
Ahogyan a ’48-as forradalmárok hittek abban, hogy a magyarságnak jogai vannak, úgy nekünk is hinnünk kell abban.
Ahogyan ők, mi is szabadságra vágyunk.
Szabadon, egyenlőségben élhető, korlátozásoktól, fenyegetettségektől mentes életre.
Ahogyan ők bíztak, nekünk is bíznunk kell abban, hogy kitartással, türelemmel, összefogással megvalósítjuk céljainkat.”
Az ünnepség végén koszorúkat helyeztek el a Szabadság-szobor talapzatánál az összes jelenvolt hivatal vezetői, kulturális egyesületek, egyházak, számos községi tanács, RMDSZ-szervezet részéről. A Megbékélés parkjának román emlékművéhez a magyar főkonzulátus, a megyei RMDSZ, a prefektúra, a megyei és a municípiumi tanács, a Szabadság-szobor Egyesület, a tőzmiskei, nagyszintyei, nagyzerindi, iratosi, kisiratosi, nagyzerindi, peregi községi tanácsok helyeztek el koszorút.
Miniszterelnöki üzenetek
„Csak egy szívvel és egy akarattal”
Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a határon túli magyaroknak március 15-e alkalmából írt köszöntőjét Kecskés Tibor konzul olvasta fel.
„169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra” – fogalmazott Orbán Viktor.
„Hét esztendővel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. Az elmúlt években olyan erős és stabil anyaországot építettünk, amely segíteni tudja a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való boldogulását. Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel, összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e '48-as hőseink álmait, büszkén hirdetve: ’a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez’. Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés!" – zárul Orbán Viktor üzenete.
„A különbségek nem választanak el”
Sorin Mihai Grindeanu román miniszterelnöknek a hazai magyarokhoz intézett március 15-i üzenetét Arad megye prefektusa, Cosmin Pribac tolmácsolta.
Tisztelt magyar honfitársaim! megszólítással kezdődik az üzenet, amely első mondatában barátsággal köszönti a magyarokat ezen a napon, amely nemcsak Magyarország egyik nemzeti ünnepe, hanem az emlékezésnek és az egész világ magyar közösségei identitásának is az egyik legfontosabb ünnepe.
A miniszterelnök kifejti: „az európai egység a változatosságban
gondolatára támaszkodva őszintén hiszem, hogy a különbségek nem választanak el, nem tesznek ellenfelekké, hanem ellenkezőleg, hozzájárulnak a kölcsönös megismeréshez, egymás tiszteletéhez, a harmonikus együttéléshez (…) Hiszem, hogy ami összeköt mindnyájunkat, az a jobb élet és a kölcsönös tisztelet utáni vágy. Az általam vezetett kormány programjában jelentős vállalások szerepelnek a romániai nemzeti kisebbségek iránt, amelyek között a magyar megkülönböztetett helyet foglal el.”
A továbbiakban az üzenet arról szól: közös érdek azokat az embereket követni, akik az építés szellemét sugallják, és nem a széthúzásét, és reményét fejezi ki, hogy az 1848-as forradalom szép eszméje a békére, szabadságra és jó megértésre valóra válhat. „Tisztelettel a magyarok történelme, kulturális és szellemi öröksége iránt üdvözlöm Románia és a világ magyarjait e különleges nap alkalmából és a legjobb kívánságaimat tolmácsolom” – fejeződik be Sorin Grindeanu miniszterelnök üzenete.
Nyugati Jelen (Arad)