Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Prezsmer Boglárka
19 tétel
2000. május 23.
Máj. 21-én Kolozsváron az Állami Magyar Színház adott otthont a végzős főiskolások búcsúztatásának. Felcsendült a Gaudeamus Igitur és az Elmegyek, elmegyek... Salat Lehel színművész, a harmadévesek osztályvezetője, sok sikert kívánt fiatal (immár) kollégáinak. A ballagók: Fodor Edina, Fodor Réka, Laczkó V. Róbert, László Kata, Némethy Zsuzsa, Szilágyi Szabolcs, Szotyori József és Varga Csilla színésznövendékek, valamint Köllő Katalin, Prezsmer Boglárka és Imreh István teatrológusok. Osztályvezető tanár: Csíky András. /Nánó Csaba: Elballagtak a színésznövendékek és a teatrológusok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./
2005. november 29.
A Vitéz lélek, az Ősvigasztalás és A csoda című előadások után a Tamási Áron Színház /Sepsiszentgyörgy/ Tamási-sorozatának negyedik darabja a Boldog nyárfalevél következik, bemutatója november 29-én lesz, Török Viola végzős rendezőszakos hallgató munkájaként. Ahogyan Tamási is hitt a világot egyensúlyban tartó szent erők ősi elrendeződésében, a havadi emberek életében is egyszerre van jelen a fékeveszettség, az őrület, a kegyelem és a szeretet. /Prezsmer Boglárka: Boldog nyárfalevél. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 29./
2007. szeptember 27.
A harmincéves erdélyi táncházmozgalmat ünneplik Csíkszeredában szeptember 29-én. A háromnapos, jelképes születésnapon mindenkit szívesen látnak, aki 1977 és 2007 között táncházat szervezett, táncot, éneket tanított, muzsikált, jelezte Panek Kati színművész, népdalénekes. A csíkszeredai Barozda-koncerttel kezdődik szeptember 27-én az erdélyi táncház 30. születésnapját ünneplő rendezvénysorozat. Közel száz önkéntes segített a táncházasok felkutatásában. Több mint 350-en vannak az erdélyi táncházas-levelezőlistán, és közel 2300 táncházas nevét lehet olvasni a www.erdelyitanchaz.ro című honlapon. Panek Kati régi álma ez a számvetés: vajon mekkorára terebélyesedett a facsemete, amit az 1970-es évek végén ültettek el? Hány erdélyi táncházas lehet? A táncházban nem számít, kinek mi a foglalkozása, van köztünk író és színész, orvos és vállalkozó, politikus és püspök. Összetartoznak a népzenében és -táncban. Erőt adott a munkához a számtalan vallomáslevél. Legtöbben nem csupán neveket küldtek, de életükről is beszámoltak. /Prezsmer Boglárka: Táncházas Woodstock-álom. = Krónika (Kolozsvár), szept. 27./
2014. május 20.
Afrikában az Osonó Színházműhely – Interjú Fazakas Misivel
Amint arról már olvashattak, afrikai Nemzetközi Színházi Fesztiválon vesz részt a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. A marokkói fesztiválturné Oujda-i állomásán bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás után, Prezsmer Boglárka az Osonó társulatvezető-rendezőjét, Fazakas Misit az első benyomásokról kérdezte.
– Az előadásra való készülés már akkor megtörtént, amikor átléptük a határt. Rögtön érik az embert hatások: meglepően kedvesek és kommunikatívak a határőrök, a rendőrök, egyáltalán mindenki. Szép másfajta táj, másfajta kultúra, ez kiderült az első pár kilométer után. Mindezen túl, számomra óriási élmény volt, hogy itt Marokkóban rengeteg egyetemista eljött az előadásunkra, és hogy megértették azt, megmozgatta, beindította őket. Elkezdték őket foglalkoztatni a bemutatott kérdések. Szakmailag valóban nagy sikert éltünk meg, de számunkra példaértékű az érdeklődés és a hozzáállás volt, ahogyan megkerestek bennünket az egyetemisták előadás után. Nem volt tervezve közönségtalálkozó, de megjelentek közel százan és azt mondták, hogy nekik kérdéseik vannak és üljünk le, beszélgessünk. Majdnem két órán át jártuk körbe a témákat. Kérdéseket fogalmaztunk meg és kíváncsiak voltunk egymás véleményére. Annak ellenére, hogy teljesen más kulturális és vallási hátterekkel rendelkezünk, sikerült nagyon intenzív, nyitott kommunikációt, találkozást létrehoznunk. Ez nagyon fontos számunkra. Ez a fajta nyitottság, érdeklődés volt leginkább hatással rám. Már sok országban játszottunk, de ilyennel még nem találkoztam, fantasztikus élmény volt. Ez feltöltött bennünket, és elkezdte lebontani az otthonról hozott előítéleteinket. Szabadság (Kolozsvár)

2014. augusztus 29.
PulzArt: összművészeti események a játék évében
Elkészült a sepsiszentgyörgyi PulzArt összművészeti fesztivál programja, melybe idén egy nulladik napot is beékeltek a szervezők, így ötnaposra bővült a rendezvény. A művészeti találkozó színes, érdekes eseményekkel, Skype-on lebonyolított előadással és zenei ínyencségekkel várja az érdeklődőket.
Végleges a szeptember második hetében tartandó PulzArt kortárs összművészeti fesztivál programja – tájékoztattak a szervezők, kiemelve, hogy idén a játék éve van Sepsiszentgyörgyön, így a meghívott előadások, produkciók többsége a színházhoz, a játékhoz kötődik, de természetesen az irodalom, a képzőművészet és a zene területéről is érkeznek meghatározó alkotók.
Nulladik nap Feldmár Andrással
A fesztivál ettől az évtől nulladik nappal bővült, így az események szeptember 10-én, szerdán délután kezdődnek egy érdekes programponttal. A nap „meghívottja” Feldmár András Kanadában élő, magyar származású ismert matematikus, pszichológus, pszichoterapeuta, aki Az elme játéka – játék az elmével címmel tartja meg előadását skype-os élő kapcsolásban. A beszélgetés moderátora Kovács Réka Rozália családterapeuta lesz.
Szintén a nulladik napon nyílik meg a sepsiszentgyörgyi fényképész, Henning János és a rádiós műsorvezető, Kiss Bence Ő is én című fotókiállítása, valamint az M Studio Mozgásszínház Kampf című előadása is ezen a napon lesz látható. Az estét a kortárs román irodalom kiemelkedő alkotójának estje zárja: Mircea Cărtărescuval Adrian Lăcătuş író, irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató beszélget a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A PulzArt első napján, 11-én a dokumentumszínház és a felülvizsgált hazaszeretet lesz a főtéma: bemutatkozik a Játéktér című színházi folyóirat, majd a Bestiarum Siculorum szerzőjével, György Attila csíkszeredai íróval tartanak közönségtalálkozót. Az irodalmi és színházi események mellett a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben megnyílik Csutak Magda sepsiszentgyörgyi származású, Ausztriában élő képzőművész tárlata.
A fiatal román színházi generáció kivételes tehetsége Gianina Cărbunariu, akinek egy dokumentum-színházi előadása látható a PulzArt első napján. Ki táplál bennünket, mivel és milyen áron? – teszi fel a kérdést a De Vânzare / For Sale / Eladó című előadásban, amely egy nemzetközi projekt része volt. Szintén ezen a napon adja elő a Tamási Áron Színház új előadását. Porogi Dorka fiatal rendező a magyar kortárs színházi alkotó, Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabját viszi színre – a PulzArt közönsége a bemutató utáni első előadást nézheti meg.
Szeptember 12-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakos diákjai mutatkoznak be a fesztivál közönsége előtt, majd író-olvasó találkozóra kerül sor Kukorelly Endre budapesti íróval, akit Bogdán László író kérdez. Pénteken este világhírű előadást játszanak Sepsiszentgyörgyön: a Nagy József nevével fémjelzett Jel Színház a több mint ötszáz alkalommal előadott Woyzeck című produkcióját hozza el.
Georg Büchner darabjának címszereplője a szakadatlanul megalázott kisember, ebben a feldolgozásban a világhírű töredékes szöveg képekké, képek folyamatává, akciókká alakul. Rendhagyó módon nem a hónap végén, hanem a PulzArt ideje alatt tartják meg a Tein Teátrum kilencedik előadását: a felolvasó-színházi produkció meghívottja Mucsi Zoltán „Kapa” magyarországi színművész lesz.
Szeptember 13-án délután Cári Tibor és Baczó Tünde Antonymus Venetus című szabadtéri táncszínházi performanszát lehet megtekinteni az Erzsébet parkban, majd Mátyás László kolozsvári festőművész kiállításának megnyitójára kerül sor a Tein Teaházban. Szintén ezen a napon mutatkozik be a budapesti Bárka Színház az Odüsszeusz szemeteslapáton című előadásával, amelyben az ismert eposz történéseit háztartási eszközök segítségével meséli el három rendkívüli színész.
A magyar kortárs tánc is része az összművészeti fesztiválnak: az őstehetségnek tartott Fehér Ferenc két produkcióval lép fel a PulzArton. Szombaton este Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő íróval találkozhat a közönség a Lábas Házban, aki második regényéről, a Fejtől s lábtól című könyvéről Tamás Dénessel beszélget. A napot a Cári Tibor zeneszerző által vezetett Theatre Fleas Orchestra (Színházi Bolhák Zenekara) koncertje zárja a Tamási Áron Színházban, ahol a zenekar nemcsak a hangzásra, de a látványra is hangsúlyt fektet majd.
Érzelmek és színház
Szeptember 14-e, vasárnap a PulzArt zárónapja, amelyen az Osonó Színházműhely tart színház-pedagógiai foglalkozást felnőtteknek Prezsmer Boglárka vezetésével Fazakas Misi Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása kapcsán. A fesztivál vendége lesz vasárnap Doina Ruşti bukaresti író, akivel Mihai Ignat beszélget.
Szólótánc, amely tulajdonképpen duett egy bábuval – műfajilag így határozzák meg Fehér Ferenc Morgan and Freeman című előadását, amelyből kiderül, egy felnőtthöz is pont annyira hozzá tud nőni egy báb, mint ahogy a gyerek ragaszkodik kis figuráihoz. Az előadásra a Tamási Áron Színház új stúdiótermében kerül sor, míg a nagyterem színpadán színház és cirkusz, akrobatamutatványok és érzelmek keverednek a Baccalŕ Clown Pss Pss című előadásában.
A PulzArt záróeseménye a zene és irodalom erős kötelékét felmutató W. H. formáció, amely Shakespeare-szonetteket és -dalokat ad elő aktuális zenei környezetbe helyezve, előadásukban zenetörténeti utalások sora keveredik többek között a kortárs improvizatív zenével, a free jazzel vagy a hiphoppal.
Bús Ildikó , Krónika (Kolozsvár)

2014. szeptember 26.
Kádárképzés is indul
Amatőr színjátszó csoportoknak és színjátszással foglalkozó csoportvezetőknek kíván szakmai segítséget nyújtani a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola a mostani tanévben induló tanfolyamokkal, de a hagyományápoló irányvonalat folytatva újabb népi mesterség, a kádárképzést is elindítja.
Az amatőr színjátszókkal és rendezőkkel Fazakas Mihály színész, rendező, színházpedagógus; Prezsmer Boglárka dramaturg, dráma-, és színházpedagógus, illetve Fehérvári Péter színművész, koreográfus foglalkozik, a kádár mesterséget a haralyi Szőke Tibor Barnától tanulhatják meg a mester falujában, ahol megismerhetik a fenyőfa edények elkészítésének folyamatát, és együtt készíthetnek dézsát, kútvedret, kádat vagy csebret. A tanfolyamokról érdeklődni és jelentkezni a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában lehet, a Szabadság tér 9. szám alatt naponta 8 és 18 óra között október 10-ig, illetve a 0267 351 560-as telefonszámon. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. november 24.
Közelebb kerülni egymáshoz (Színházi tükör)
Fazakas Misi színész, rendező, drámapedagógus, az Osonó Színházműhely vezetője. Az utóbbi tizenöt évben meghatározó személyisége a sepsiszentgyörgyi diákszínjátszásnak, generációkat oltott be a színház, a művészet szeretetével, a színházi szakma fiatalabb alkotói közül sokan őt tartják első tanítómesterüknek.
A szenvedélyes munka, amit végez, régen kinőtte az amatőr színjátszás vagy akár az iskolai drámapedagógia határait, az Osonó Színházműhely az elmúlt évek alatt tizennyolc országban tartott előadásokat, workshopokat, szakmai tréningeket. A nyugat-európai országok mellett Távol-Keleten és Afrikában is több alkalommal dolgozott a társulat, legutóbb november 16-án lépett fel Marokkóban a Berkane-i Nemzetközi Színházi Fesztivál díszvendégeként. – Vegyük sorba pályád fontosabb állomásait. Mikor kezdett foglalkoztatni a színház? – A nyolcvanas évek közepén. Másodikos koromban egy reggel úgy ébredtem, hogy érdekel a színház, és megkértem anyukámat, beszéljen Rozsnyai Júlia színésznővel – aki rokonunk volt –, hogy vigyen el engem egy színházi próbára. A Mielőtt a kakas megszólal című csehszlovák drámát próbálták Balogh András rendezésében, nekem pedig annyira megtetszett a színház világa, hogy azután minden próbán ott voltam a bemutatóig. Egyetlenegyszer hiányoztam a négy hét alatt, Király Jóska bácsi állítólag azt mondta azon a próbán, hogy ő nem tud koncentrálni, annyira megszokta a gyermeket a nézőtéren. Így kezdődött a színházzal való kapcsolatom. Később előadásokra is kezdtem járni, némelyiket többször is megnéztem. Amikor 1989-ben Tompa Miklós a Fekete macska című Asztalos István-darabhoz gyermekszereplőt keresett, egyöntetűen rám gondolt a társulat. Ez volt az első szerepem. A rendszerváltás után, kilencedik osztályos koromban Salamon András, a Mikes Kelemen Líceum magyartanára és Győry András megalapította az iskola színjátszó csoportját, amiből az Osonó, később pedig az Osonó Színházműhely lett, én pedig a líceum alatt végig tagja voltam ennek a társulatnak. A 90-es évek elején nagy lendület volt bennünk: diáktanácsot alapítottunk, sulirádiót működtettünk, kosárlabda-maratont szerveztünk, magyarországi diákszínjátszó táborokba jártunk, ahol felfedeztük, hogy mozgásszínház is létezik, és ennek hatására mi is olyan színházat akartunk létrehozni, ami más, mint a kőszínházak. Tizenegyedikes voltam, amikor Salek bácsi abbahagyta a társulat vezetését, ettől kezdve Márkó Eszter és én vettük át az irányítást. Az alapító tagok között több, mára ismertté vált színházi ember volt, például Prezsmer Bogi, Mátray Laci, Kosztándi Zsolt csíkszeredai színész… Húszan-harmincan voltunk, pezsgett az élet, szinte azt mondhatnám, hogy már csak ezért is érdemes volt iskolába járni. Egyértelművé vált számomra, hogy a színire felvételizem, attól függetlenül, hogy matek–fizika osztályban végeztem, amit a mai napig fontosnak tartok. – Az Osonó kezdeti évei egybeesnek Nemes Levente első igazgatói éveivel, akiről mindig nagy elismeréssel szoktál beszélni. Látsz összefüggést a színházban zajló folyamatok és az Osonó alakulása között?
– Egyértelműen. Meggyőződésem, hogy Nemes Levente igazgatásával kezdődött az a folyamat Sepsiszentgyörgyön, melynek végén Székelyföld kulturális fővárosa lettünk, egy olyan fontos kulturális központ az országban, melyet Bukarest is elismer. Levente hívta ide Bocsárdit és a figurásokat, az ő nevéhez köthető az a koncepcióváltás, melynek értelmében egyedül a minőség szempontjainak kell alárendelni egy társulat, egy színházi intézmény tevékenységét. Ez mindannyiunk gondolkodásmódjára hatással volt. Én személyesen is sokat köszönhetek Leventének, például azt, hogy egy évig művészeti titkár is voltam a színházban abban az időszakban, amikor ő igazgató, Bocsárdi pedig művészeti vezető volt. Sokat tanultam mindkettőjüktől, mestereimnek tekintem őket.
– Hét évig voltál tagja a szentgyörgyi társulatnak, ezalatt a színészi munkád mellett televíziós műsorvezetőként is dolgoztál, műhelyfoglalkozásokat tartottál amatőr színészeknek, a Háromszék Táncegyüttes táncosainak, drámatagozatot alapítottál a művészeti líceumban stb. Több munkakörben kipróbáltad magad, míg végül a fő irányvonal az Osonó és a drámaosztály maradt. Miért ezt az utat választottad?
– Valójában minden a színházhoz kapcsolódott. A színházon belül pedig a próbafolyamat, a keresgélés, az út, amelyen közösen halad egy társulat a kész előadás felé, mindig jobban érdekelt, mint maga az előadás, a taps, a siker. Ez már a pályám legelején így volt. Tulajdonképpen az előadás is eszköz csupán, mely körüljár egy problémát, kérdéseket fogalmaz meg, segít, hogy közelebb kerüljünk fontos témákhoz, ezáltal a nézőkhöz és önmagunkhoz. Úgy éreztem, hogy a kőszínházi keret, a rendszer, ahogyan egy színházi intézmény működik, nem mindig támogatja ezt a fajta elmélyült munkát, keresgélést, némely rendezők pedig olykor valósággal ellene dolgoztak az igényességnek. Amikor felmondtam a színháznál, még nem tudtam pontosan, mi az, amit keresek, de valami olyan színházi formának a megtalálása érdekelt, amely szakítani tud a kőszínházi keretek által megszabott lehetőségekkel, és a nézőkkel való viszonyt is szerettem volna átértelmezni a saját magam számára. Tulajdonképpen a társulatunkkal ma is ezen az úton próbálunk haladni.
– Itthon és külföldön is egyre népszerűbb, sikeresebb az Osonó. Szerinted mi a titka ennek a sikernek? – Az isteni gondviselés alakította végig az életemet, én mindig csak arra törekszem, hogy nyitott legyek a világ változásaira, kihívásaira úgy, hogy közben az értékrendemet tudjam megőrizni, érvényesíteni. Soha nem hoztunk olyanfajta döntéseket az Osonóban, hogy akkor most holnaptól elkezdünk turnézni, utazni a világban; mindig csak a következő lépésre figyeltünk, arra, hogy megpróbáljuk kihasználni az éppen adandó lehetőséget. A meghirdetett határidőkig megírtunk egy-egy pályázatot, ha meghívtak valahová, igyekeztünk eleget tenni a meghívásnak. A kommunizmus többek között azt a rossz beidegződést oltotta belénk, hogy a tétlenség, a megszokotthoz való ragaszkodás, a felelősség elhárítása jelenti a biztonságot, pedig valójában csak a munka, a bátorság, a kreativitás és rugalmasság hozhat valódi eredményeket az életünkben. Minél többet megtapasztalunk a világból, annál inkább rájövünk arra, hogy csak a kitartó munkának van gyümölcse; dumával, okoskodással, ítélkezéssel nem lehet előrehaladni. Amit most az Osonó megél, abban az elmúlt tíz év megfeszített munkája is benne van: a szinte egy évig tartó próbafolyamat, a hosszú éjszakákon át írt pályázatok, sok-sok ingyen vállalt, önkéntesen végzett munka és az, hogy önerőből, a csapatból, tehát egymásból építkezünk.
– Rég nem diákszínház már az Osonó, mégis minden projektben részt vesznek diákok… – Az Osonó független színház, amelynek állandó társulati tagjai felnőttek: Mucha Oszkár, Daragics Berni, Bernát Szilárd és én. De ahogyan te is megemlítetted, fontos számunkra, hogy minden projektünkbe vonjunk be diákokat. Meggyőződésem, hogy ha elviszünk egy fiatalt egypár hetes turnéra, annyit bővülhet, annyit módosulhat a világlátása, annyit tanulhat az ott látottakból, az előadások utáni közönségtalálkozókból, beszélgetésekből, amennyit a román tanügyi rendszerben biztosan nem tanulna ennyi idő alatt. Én éppen ezt tartom az egyik legnagyobb problémának, hogy abból a három-négy alappillérből, ami a mai világban való jó eligazodást jelentené, sajnos, egyiket sem tanítja az iskola. Rugalmasnak lenni, nyitottnak lenni, kreatívnak lenni és kezdeményezni… Ha ezeket a képességeket birtokolnánk, a munkahely elvesztésétől kezdve bármilyen nehéz helyzetben feltalálnánk magunkat. Nem félnénk attól, hogy a világ állandó mozgásban van és változik, hanem örülnénk az így kínálkozó lehetőségeknek. Mindig van megoldás, csak hinnünk kell benne. Hogyha elölről, hátulról, jobbról és balról falakba ütközünk, felfelé kell elindulnunk…
– Mi a célod az Osonóval, melyek a hosszú távú terveid?
– Pina Bausch szavaival élve, meg kellene keresnünk, hogyan tudnánk közelebb kerülni egymáshoz. Ez a cél folyamatosan: közösségben alkotni, élni, és létrehozni olyan eseményeket, amelyek megmozgatják az embereket, amelyek megpróbálnak segíteni, impulzust adni. Ebben az értelemben is nagyon fontosak számunkra a nemzetközi projektjeink, és az, hogy időről időre más nemzetiségű tagjai is vannak a társulatnak. Sokat beszélgetünk a nézőkkel, és azt érzem, hogy tényleg szükségük van a segítségre, mert nagyon nagy terhek, nagyon nagy sebek vannak, és mindezzel egyedül maradtak. Akkora öröm, amikor azt érezzük, hogy egy-egy előadás enyhíteni tud ezeken a terheken… Persze, nem tudjuk megoldani az előadásaink által felvetett társadalmi, szociális problémákat, de azzal, hogy lehetőséget teremtünk a párbeszédre, lehetőséget teremtünk megtenni az első lépéseket a gyógyulás útján. Igyekszem szolgálattá tenni a színházcsinálást, túllépve a sikerek, díjak, turnék örömén, csak a lényegre figyelni. Létrehozhatunk bármilyen nagyszerű előadást, ha nem tudjuk megszólítani a nézőt, ha nem tudjuk megérinteni a lelkét, értelmetlen a fáradozásunk. Nagyon sok fiatal pusztán virtuális közösségekben él, nem tudja, milyen, amikor másokkal valódi közösségben, felelősségünk teljes tudatában építünk, alkotunk, átélünk valamit. Ez a fajta elidegenedés, egoizmus a mai világ egyik legnagyobb veszélye, ezért a mai színház egyik legfontosabb feladata az én értelmezésemben az, hogy megtanítson egymás felé fordulni, egymás szemébe nézni, majd elindítson a kommunikáció és a befelé figyelés útján. Ez a célunk, mert úgy érzem, ez az egyetlenegy esélyünk embernek maradni. – Együtt éltek, dolgoztok a társulatban, a munka tölti ki a teljes életedet. Nem vonz a polgári lét, család, gyerek…?
– Azt szoktam mondani, ha valaki a családalapítás iránt érez elhivatottságot, akkor azt feltétlenül meg kell lépnie, és biztatni, segíteni kell őt, hisz attól kezdve nagyon jelen kell lennie benne, mert a család is egy kihívás, teljes embert igénylő hivatás. Volt olyan időszak, amikor engem is vonzott, de az utóbbi években annyira átalakult a belső világom, hogy ez a kérdés nem foglalkoztat. Ebben a pillanatban semmi nem vonz, ami polgári. Persze, nagyon szeretem magam megosztani másokkal, örömmel találkozom, örömmel beszélgetek... Nem tudom, mi fog történni hosszú távon, de egyelőre nagyon jól érzem magam ebben a helyzetben – feltölt, energiát ad… Ebben látom értelmét az életemnek.
Kérdezett: NAGY B. SÁNDOR

2015. január 4.
Osonó évértékelő – 2014 számokban
Az önfenntartó társulatként működő Osonó 2014-ben 242 eseményt hozott létre és 164 ezer lejből gazdálkodott. Ennek az összegnek a 42 százalékát uniós projektekből, nyolc százalékát magyarországi pályázatokból nyerte a csapat. A külföldi előadások bevételei 35 százalékot tettek ki a költségvetésből, a maradék 15 százalék a Sepsiszentgyörgy Önkormányzata (6%), a Communitas Alapítvány (4%), a Kovászna Megye Tanácsa (2,5%) és a MOL (2,5%) által biztosított összegből jött össze.
2014-ben 1 bemutatót és összesen 104 előadást játszott a társulat, 67 közönségtalálkozóra került sor, valamint 46 műhelyfoglalkozást szervezett fiataloknak és felnőtteknek. Mindezek mellett 20 kulturális tevékenységre és 5 drámatáborra is sor került az Osonó szervezésében. Az eseményeken mintegy tizenötezer ember vett részt, amelyből kilencezer külföldön.
A társulat, amelynek állandó tagjai az országos átlag munkaidővel megegyező időtartamot dolgoznak önkéntesként, jól együttműködött a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa csapatával, többször szervezett kiszállást falvakba és két szórvány turnén is részt vett, de a tevékenység nagy része külföldön zajlott, mivel a finanszírozás 85 százaléka nem romániai „eredetű”. Az év egyik kiemelkedő kísérlet volt a különböző társadalmi csoportokat megcélzó, a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa által meghirdetett A játék éve programsorozatban futó, Prezsmer Boglárka által vezetett színház-pedagógiai tevékenység. Ebbe irányított módon különböző életkorú, foglalkozású és társadalmi réteghez tartozó csoportok vonódtak be, és az előadás után tartott foglalkozások „közelebb hozták” őket a színházhoz.
A társulat jelenleg a január 16-án kezdődő öthetes európai turnén dolgozik, amely során 8 országban, 25 alkalommal lesz látható az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás. A turné alkalmával, először fog fellépni az Osonó Angliában és Hollandiában.
Közlemény
Erdély.ma

2015. január 31.
Vásárhelyi Játéktér
Az alkalmazott színházról
Alkalmazott színház – avagy színházi nevelés, színházpedagógia, playback-színház, csecsemőszínház, tantermi színház, lakásszínház. Alkalmazott színház – ez a tematikája a Játéktér címet viselő erdélyi magyar színházi folyóirat legutóbbi számának, amelyet szerda este Marosvásárhelyen is bemutattak. A Játéktér 2014. téli lapszámának beszélgetésekben gazdag, különleges és érdekes ismertetőjére az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház konferenciatermében termében került sor, telt házas közönség előtt.
A résztvevőket a folyóirat szerkesztői nevében Ungvári Zrínyi Ildikó, a lap tanulmány-, esszé- és interjúrovatának szerkesztője üdvözölte, és elmondta: a szóban forgó lapszámban olyan írások is olvashatók, amelyek a magyarországi színházi fórumokon nem feltétlenül kapnak helyet. A tematika az alkalmazott színház, illetve annak vetületei, valamint a fentebb felsorolt műfajok. A téli lapszámról, a folyóirat múltjáról, a jövőbeli tervekről, a szerkesztőség munkájáról, a lap online felületéről Ungvári Zrínyi Ildikó, valamint szerkesztőtársai, Zsigmond Andrea könyvrecenziókért felelős szerkesztő és László Beáta Lídia segédszerkesztő beszélt. Mint elmondták, szerkesztőség szinte összes tagja teatrológia szakot végzett, a folyóirat honlapja pedig 2012 őszén jött létre. A nyomtatott verzió megjelenését követően, kis késéssel kerülnek föl rá a cikkek – a színház efemer jellege miatt elsőként a kritikák, hogy lépést tarthassanak az előadásokkal. Azokat az írásokat is feltöltik, amelyek a nyomtatott lapszámban nem jelennek meg, e munkát elsősorban a szerkesztőség fiatal tagjai végzik. A Hamlet.ro megszűnése után a Játéktér folytatja a munkát, partnerük a Transindex.ro, amely átveszi az anyagok nagy részét.
Ami a téli lapszám anyagát illeti, az érdeklődők többek között interjút olvashatnak Barabás Olga rendezővel a csecsemőszínházról, beszélgetést Pálffy Tibor Hobó színművésszel, illetve Gergely László pszichopedagógussal a pszichodrámáról és annak színházi vonatkozásairól; Prezsmer Boglárka arról írt tanulmányt, hogy Erdélyben miért nincs színházi nevelés; Kocsis Tünde a bibliodrámáról értekezik, Szijártó Zsolt pedig arról a Rimini Protokoll című produkcióról írt tanulmányt, amelyben összemosódik a rendező, a dramaturg, a színművész szerepköre, és mindnyájan aktorokká válnak. Mint elhangzott, a Játéktér igyekszik egy olyan színházi nyelvet kialakítani, amellyel a mai előadások elemezhetőek, Szijártó pedig élen jár ebben, noha nem is színházi szakember, hanem színházat szerető antropológus. A lap másik céljaként a színházi emberek közötti kapcsolatteremtés megteremtését, illetve e kapcsolatteremtés fontosságát hangsúlyozták a szerkesztők, akik a korábbi lapszámok tartalmát is ismertették (ezek anyagai a www.jatekter.ro című honlapon megtalálhatók – a szerk.) és bevallották, néha olyan területekre is elmerészkednek, amelyeken nem érzik kimondottan otthon magukat, de szeretnek úttörő jellegű témákat felvetni, megtárgyalni, problémafelvetőek lenni. Olyan szerzőket is szívesen megszólaltatnak, akik nem feltétlenül színházi emberek, de tevékenységük során kapcsolatba kerülnek a színházzal, a színjátszással. Ami a terveket illeti, a továbbiakban megjelenő lapszámok a következő kérdésköröket boncolgatják: a test köré csoportosuló tematikák, nők a színházban, színészmesterség-dramaturgia- teatrológia. A szerkesztőség nyitott bármilyen javaslatra, mint elhangzott, várják színművészek, rendezők írásait.
A lapszámbemutatót beszélgetés, számos felszólalás is színesítette. A szervezők kérésére a közönség sorai között ülő Bonczidai Dezső bábszínész mesélt a csecsemőszínházról, amely kísérleti színházi forma, kötetlen előadás, leginkább olyan, mint egy játszóház, amelynek keretében igencsak szabadnak érezhetik magukat a gyerekek és a színészek egyaránt. Az Ariel Színház már a 28. ilyen jellegű előadásánál tart, a gyerekek nagyon szeretik, hamar megszokják a kialakított teret, és mindenre a felfedezés örömével reagálnak. Ugyancsak a közönség sorai között ült Lazsádi Csilla, a BBTE marosvásárhelyi, Pszichológia és Neveléstudományok Karának óraadó tanára, aki egy olyan, színházi szakemberek és pszichoterapeuták által angol nyelven szerzett, rituális színházról szóló könyvről írt recenziót, amely az alkalmazott színháznak nagyon sok példáját mutatja meg. Mindezzel kapcsolatosan elmondta, a cél a színház, a pedagógia és a pszichológia közelítése, hiszen a drámapedagógia és a pszichodráma egyaránt terápiás folyamat: az egyiknél a megírt drámák, mítoszok szereplőinek segítségével jutnak el önmagukhoz, a másiknál pedig egymás életét játsszák el a résztvevők. Mindez a kifejezési eszközöket, lehetőségeket is bővíti, hiszen sok gyerek csak azért marad önmagába zártan, mert nem értjük a nyelvet, amelyen kommunikálni lehetne vele. És a gyerekek nagyon érzik a dráma nyelvét – hallottuk az igencsak érdekes szerda esti lapszámbemutatón. A folyóirat Marosvásárhelyen a Gutenberg könyvesboltban kapható, illetve a www.jatekter.ro címen megrendelhető.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. október 31.
Erdély: haza, otthon és család (Bemutató a Háromszék Táncegyüttesnél)
Folklórszínházi produkcióval lép közönség elé november 6-án a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, amelyben két organikus világ, Erdély és az erdélyiség, valamint a házasságkötés és a személyes átváltozás szövődik egymásba. Az Erdély-menyegző című produkció rendező-koreográfusa Mihályi Gábor érdemes művész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője.
A meghívott alkotó első alkalommal rendez Erdélyben, de jól ismeri az erdélyi hivatásos táncegyütteseket, azokat az irányokat, amelyeket követnek, ezért vállalta a Háromszék Táncegyüttes felkérését. Foglalkoztatta, hogy az erdélyiséget és a hagyományos menyegzői szertartást mint a közös emlékezet részét hogyan lehet végigvinni egy előadásban úgy, hogy nem révednek misztikus, valóságos vagy elképzelt aranykorokba, hanem azt próbálják elhitetni a nézőkkel, hogy ez ma itt megteremtődik. Erről Mihályi Gábor az együttes tegnapi sajtótájékoztatóján beszélt, kiemelve, hogy olyan alkotói csapattal dolgozott, akikkel már korábban is együttműködött, akik jól ismerik a Háromszék Táncegyüttest, és a jelen produkcióban egyenlő társként vettek részt. A forgatókönyv és a dramaturgiai elemek Prezsmer Boglárkát dicsérik, a rendezésben Orza Călin volt a társalkotó, zenei szerkesztő Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója, jelmez Furik Rita. A vendégalkotó szerint „a sepsiszentgyörgyi társulat rendelkezik azzal a sokszínű előadói képességgel, amely szükséges a témából eredő sokrétű művészi feladathoz, adottak táncosképességeik, de mindazok a színészi, emberi tulajdonságok is, amelyek a produkciót segítik”. Hol a menyegzőnek bújnak elő a legjellemzőbb pillanatai, hol Erdély ezeréves történetének mozzanatai, ehhez az univerzális világhoz igazodik a zene, amely döntően népzene, de megjelenik a historizáló hangzás is egy négytagú madrigálkórus előadásában. A rendező hangsúlyozza: fontos szerepe van a háttéranimációnak, hisz ez nem verbális színház, hanem szimbólumokra, asszociációkra és mozdulatokra épül, és ennek a témának a gazdagsága és bonyolultsága miatt szükséges, hogy ne terhelje meg a mozdulatokat az erdélyiség kifejezése.
Orza Călin elmondta, az alkotócsapatnak nem szándéka végigvonultatni egy paraszti menyegző minden momentumán, sem Erdély ezeréves történetét górcső alá venni, de szándéka megidézni az erdélyiséget, a paraszti lét ünnepét, a nemesi udvarok hangulatát. Nem volt könnyű dolguk, mert a kiforrott női tánckarral ellentétben a férfikarnak sok az új, még tapasztalatlan tagja, de hangsúlyozták, senkit nem kíméltek, a kezdőkre is ráruháztak nehéz feladatokat, mert szerintük ezt megköveteli a művésszé érlelés folyamata.
Deák Gyula együttesigazgató úgy véli, sokszínűsége révén az Erdély-menyegző továbblépést jelent eddigi művészi tevékenységükben, amelyről Mihályi Gábor azt mondta, „ízig vérig XXI. századi előadás, használva a színház, a táncszínház minden olyan kellékét és eszközét, amely szükséges a nézőknek a beleélésre és megértésre”.
Fekete Réka

2015. november 19.
Pozsonyi Hontalanítás
Népzene- és néptáncünnep Ifjú Szívekkel
November 20–22. között 27. alkalommal rendezik meg a népzene- és néptánctalálkozót Sepsiszentgyörgyön, melynek kiemelt meghívottja a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház lesz. A társulat első alkalommal lép színpadra Erdélyben.
Az eddigi találkozókon kialakult szokásrendhez híven a meghívottak között ezúttal is fellépnek a hagyományőrzők és adatközlők, akik idén a mezőségi Nagysármásról, Csabaújfaluból és Mezőszovátról, a felcsíki Csíkszentdomokosról, valamint a sepsiszentgyörgyi Őrkőről érkeznek. A rendezvény holnap 19 órától az Ifjú Szívek Táncszínház Hontalanítás című előadásával kezdődik a Háromszék Táncstúdióban. Szombaton 17.30-tól ugyancsak ott mutatják be a Benkő Éva – Prezsmer Boglárka szerzőpáros Népi gyermekjátékok című könyvét, amelynek zenei szerkesztője Benedek Árpád. A könyvet Lévai Péter, a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa méltatja. A kiadványhoz játéktár, CD- és DVD-melléklet is tartozik, megvásárolható a helyszínen. A program 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében a gálaműsorral folytatódik, melynek első részében az Ifjú Szívek Táncszínház Felföldi levelek c. előadásából láthat részleteket a közönség, majd az idén elhunyt Jaskó István „Pitti” kiváló táncosról, valamint Maneszes Márton prímásról emlékeznek meg a meghívott hagyományőrzők közreműködésével. A gálát táncház követi.
Vasárnap 10 órától a színház előcsarnokában kézműves-foglalkozásokra várják a gyermekeket, 12 órától gálaműsor következik számukra a nagyteremben, amelyen nyolc háromszéki gyermek néptáncegyüttes mutatkozik be. A gyermeknapot 13.30-tól a színház előcsarnokában táncház zárja.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

2015. november 24.
Népi játékok könyve
A játék az élet természetes velejárója, a valóság utánzata, a felnőtté válás folyamatának, a képességek kibontásának legjobb eszköze – fogalmaznak a szombaton a XXVII. Népzene- és Néptánctalálkozón bemutatott, hangzó és DVD-képanyaggal ellátott Népi játékok című könyv szerzői. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület oktatási segédjegyzet-sorozatának harmadik kiadványa két sepsiszentgyörgyi szerző, Benkő Éva és Prezsmer Boglárka közös munkája, zenei szerkesztő Benedek Árpád. Manapság játékként árusítják a kereskedelemben a különböző elektronikus szerkezeteket, amelyekkel a gyermek egyedül is eltölti az időt, virtuális szereplőket kíván legyőzni, és ha nem sikerül, frusztrálttá válik; ezzel ellentétben a közösségben megélt játék a valóság leképezése, nincs benne semmi hamis, és nyugtat – foglalta össze a könyvbemutatón a két, egymástól lényegesen eltérő játékvilág jellemzőit Lévai Péter, a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke hiánypótlónak nevezte a kiadványt, és ismertette: a néptáncról és a népzenéről szóló összefoglalók után ez a harmadik oktatási segédjegyzet, amit az egyesület adott ki.
Benkő Éva, a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és Játszóház alapító munkatársa, kézműves-szakoktató, játszóházi óvodapedagógus a kötet születéséről azt mondta: a pedagógusoknak tartott képzéseken és oktatási intézményekben azt tapasztalta, hogy gyakran szerves egységükből kiragadva, nem odaillően használják a népi gyermekjátékokat. Ezért gondolta, hogy érdemes szakszerű leírást adni a pedagógusok kezébe mindarról, amit a játékok nyújthatnak a gyermekeknek. Ehhez Prezsmer Boglárka színház- és drámapedagógus segítségét kérte, aki a gazdag könyvészet feldolgozásában és a kötet szerkesztésében is részt vállalt.
Az oktatási munkakönyv első felében a szerzők ismertetik a népi játékok helyét a neveléstörténetben, kifejtik azok személyiségfejlesztő hatását, részletesen mutatják be a népi ünnepeket, jeles napokat és a hozzájuk kötődő szokásokat, a különböző vidékeken használt rigmusokat. Részletezik a népi játékok pedagógiai alkalmazását a játék kiválasztásától a szöveg és a dallam tanításán át a mozgás és a szabályok ismertetéséig. Melyik korosztállyal mit jó játszani, hogyan kell készülni előadásra, milyen az aprók táncháza – ezekről is írnak. A könyv második felében gazdag játéktárat nyújtanak a szülők, pedagógusok kezébe, konkrétan leírják a játékok menetét mondókák, kottával ellátott énekszövegek kíséretében. A szöveg- és dallamgyűjtemény zenei anyagát Benedek Árpád, a nagyváradi Csillagocska Református Zeneóvoda zenepedagógusa állította össze, és szintén ő dolgozta át a kottákat gyermekhangnemre.
A népi játékok oktatását segíti a kötet két melléklete: a csatolt CD a könyvben szereplő játékok dalanyagát tartalmazza, a DVD-n tizenkét népi játék képanyaga látható, amelyet a Százlábacska Néptáncegyüttes nyári táborában rögzítettek.
A Népi játékok könyv–CD–DVD hármasának megjelenését a román kormány etnikumközi hivatala támogatta, miáltal több mint félezer példányt juttatnak el ingyenesen oktatási intézményekbe, szakmai partnerként együttműködött a Kovászna Megyei Művelődési Központ. A kötet megvásárolható utóbbi székházában, illetve a Romániai Magyar Néptánc Egyesületnél (a Míves Ház mellett).

2016. március 22.
Játszani jó!
Játszani jó! – vallották azok a szamosújvári és környékbeli pedagógusok, akik pénteken délután izgalommal várták Benkő Éva és Prezsmer Boglárka Népi játékok című könyvének bemutatóját a Téka Alapítvány Lengyel Mária termében. Benkő Éva neve ismerős volt számunkra, hisz a tavaly szervezett IV. Játék és Népi Hagyomány nevet viselő játéktalálkozónkon ő véleményezte a produkciókat.
A Sepsiszentgyörgyről érkezett meghívottakat Egri Hajnal, a művelődési központ vezetője köszöntötte, majd a hangulatos együttlét első felében megismerkedhettünk a könyv megírásának történetével, illetve ennek szerkezetével. Az elméleti megalapozás után 80 erdélyi játék leírását olvashatjuk, illetve audio és videó melléklet is emeli az oktatási segédjegyzet értékét. Szabadság (Kolozsvár)

2016. június 13.
Még van mit gyűjtenünk
„Amíg magyarul énekelünk és táncolunk”
Csinta Samu A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című dokumentumregényét csütörtökön mutatták be a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A szerzővel Prezsmer Boglárka beszélgetett.
Csinta, a budapesti Hagyományok Háza igazgatója elmondta, Kelemen László felkérésére írta meg könyvét a mindenkori táncházasok szeretett Zoli bácsijáról. A szakma és mondhatni az összmagyar társadalom ezzel tisztelgett az 1926. március 26-án Válaszúton született néprajzkutató és népzenegyűjtő előtt.
A múltbéli fotókkal gazdagon illusztrált kötet főszereplője az egyszerű emberekkel közvetlen és barátságos, azonban az újságírókkal szemben tartózkodó és zárkózott egyéniség. Éppen ezért nem volt könnyű a bizalmába férkőzni, pedig ennek érdekében a szerző ideiglenesen még a Zoli bácsi Válaszúton található otthonába is beköltözött. Együtt kelt, feküdt és étkezett a házigazdával, de még így is három napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy oszolni kezdjen a kettőjüket sorompóként elválasztó feszültség. Végül azonban lélekben, szavakban és gondolatokban egyaránt sikerült közel kerülnie hozzá.
Kallós Zoltán messzi földön híres az emlékezőtehetségéről, melynek kivételes voltáról, nála tartózkodása alatt a sepsiszentgyörgyi vendég is meggyőződhetett. Nehézség nélkül képes elénekelni például egy tizenhat szakaszból álló nótát, de mint kiderült, észben tartja adatközlői ügyes-bajos dolgait is, és nyolcadíziglen visszavezeti a családfájukat.
A könyv bemutatása meggyőzte a hallgatóságot, hogy érdemes kézbe venni, mert a benne rögzített, Zoli bácsival és Zoli bácsiról folytatott beszélgetések elolvasása során egy különleges élmény részeseivé válunk. Megismerhetjük ugyanis egy nemzetét féltő és szerető, s annak megmaradásáért, értékeinek, nyelvének, kultúrájának megmentéséért nemcsak áldozatokra, hanem csodákra is képes erdélyi magyar értelmiségi fájdalmasan szép életét, valamint annak gyümölcseit. Hiszen Kallós Zoltán sok ezer népdalt, balladát, tárgyat és viseletet gyűjtött össze a születése óta eltelt kilencven esztendő alatt, és mentett át az általa Válaszúton létrehozott múzeumba. Ezen túlmenően pedig egy olyan magyar nyelvű iskolát és kollégiumot létesített, melyben a Mezőségen szórványban élő, s így kiveszőfélben lévő magyarság megismerheti, magába szívhatja és megszeretheti édes anyanyelvét.
Minderről a könyv írója a következőképen vélekedett: „az, amit maga mögött hagyott, és amit még mindig épít a munkatársaival együtt, nos, ez olyan fajta örökkévalóság, amire milliók közül egy, ha képes.” Dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, Magyarország volt művelődési és közoktatási minisztere pedig így fogalmazott a könyv előszavában: „Mert mi a történelem, a múlt ismeretének, megismertetésének a célja, értelme? Nem más, mint a példa felmutatása, biztatás a példa követésére. Biztatás arra, hogy még mindig van mit gyűjtenünk, és népünk művészetének, költészetének megtalált kincseit és sorsát ismertté tennünk, és ezért áldozatot is vállalnunk, a Te példádból tanulva.”
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. július 8.
Sikeres Osonó-évad
115 előadás, két nemzetközi díj
Az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj idei nemzeti győztese, az Osonó Színházműhely a 2015–2016-os évadban egy bemutatót tartott, és a három műsoron lévő előadását összesen 115 alkalommal játszotta 13 ország 41 településén mintegy 6600 néző számára – ezek a sarokszámai az önfenntartó társulat Kolozsváron véget ért évadának. A társulat ebben az évben vált Regisztrált Tehetségponttá.
A színházműhely az előadások után 103 interaktív közönségtalálkozót szervezett, három nemzetközi fesztiválon képviselte Romániát és Kelet-Európát, de a turnék mellett többször szervezett kiszállást erdélyi falvakba és szórványtelepülésekre is.
A társulat tevékenységének nagy része külföldön zajlott, mivel a finanszírozás 95 százaléka nem romániai „eredetű”. A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány főtámogatásával működő társulat, a színházi munkán túl 107 oktatási és szociális eseményt hozott létre, amelyek több ezer embert mozgattak meg. A 2015. évi tevékenységet az Európai Parlament és az Aachen-i Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány közösen díjazta, így a 330 jelentkező pályázat közül az Osonó független színházműhely lett az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj idei nemzeti győztese. A díjat azon szervezetek számára ítélik oda, amelyek a legaktívabb módon segítik a különböző hátterű, kultúrájú és etnikumú fiatalok párbeszédét, egymáshoz való közeledését.
Az Osonó Színházműhely – thaiföldi, marokkói, Budapesti és olaszországi színházak után – egy Sepsiszentgyörgyi társulattal is készített koprodukciót: az Andrei Mureșanu Színházzal közösen, Catinca Drăgănescu rendezésében Székely Csaba Bányavakság című művét mutatta be. A nagy sikernek örvendő előadást a következő évadban is megtekinthetik a nézők.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen, az Osonó folytatta a tavaly elkezdett színjátékos képzést. A társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár –, valamint Prezsmer Boglárka színházpedagógus vezetésével egy többállomásos, pedagógusok és színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzés- és műhelyfoglalkozás-sorozatra került sor. A projekt, új résztvevők bevonásával, a következő évadban is folytatódni fog.
Az egy éve bemutatott, Fazakas Misi által rendezett Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című román-magyar nyelvű előadást 70 alkalommal játszotta a társulat. A fórumszínházi produkció fontos eleme az Osonó osztálytermi projektjének, amelyre a tapasztalat szerint nagy szükség van, így a következő évadban is több belföldi és külföldi középiskolában fog fellépni a társulat a román és magyar fiatalok személyes történetein alapuló előadással.
A közel 450 alkalommal bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás díjat szerzett a franciaországi Saint-louisban megrendezett nemzetközi színházi fesztiválon. A dokumentarista előadásnak számos meghívása van, így a következő évadban is műsoron tartja a társulat, több erdélyi és európai helyszínt érintve a turnék által.
Erdély András

2016. szeptember 1.
Színházi tábor
Nemcsak abban segített a hét elején zárult zabolai színházi tábor a résztvevő pedagógusoknak, hogy színjátszóköri vezetőként gyarapíthassák eszköztárukat, hanem abban is, hogy önmagukat jobban megismerjék és feltöltődve kezdjék az új tanévet – derül ki a jelenlévők beszámolóiból.
A Sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a Művészeti és Népiskolával közösen szervezte meg a színjátszócsoportok vezetőinek szakmai táborát, ez volt az egy éve tartó képzés negyedik állomása. A Háromszéki és távolabbi résztvevők számára a színházi gyakorlatokban való elmélyülés, a keresés és a kísérletezés újabb impulzusokat adott az általuk vezetett színjátszó csapatok szakmai tevékenységének átgondolására és hatékonyságára – véli Fazakas Misi, aki Prezsmer Boglárkával és Mucha Oszkárral közösen irányította az önismereti és személyiségfejlesztő gyakorlatokat, drámajátékokat, beszédkészség-fejlesztő feladatokat és a színházi alapképzést.(fekete)

2016. október 14.
A viseletnek varázsereje van (12. erdélyi hivatásos táncegyüttesek találkozója)
Sepsiszentgyörgy főterén még soha annyian nem táncoltak mezőségi legényest és párost, mint tegnap kora délután, s tán a néptáncnak sem volt még olyan ünnepe Háromszék szívében, amit úgy harangoztak volna be, hogy öt napon keresztül a város különböző pontjain a kabátok alól meglepetésszerűen előkerültek a hangszerek, váratlanul előléptek a táncosok, és röpke bemutatóval hirdették: Sepsiszentgyörgy a házigazdája az erdélyi hivatásos táncegyüttesek tizenkettedik alkalommal megszervezett vándortalálkozójának. A vasárnapig tartó rendezvény tegnap az említett villámcsődülettel, viselet- és jelmezkiállítással, valamint két előadással rajtolt.
Az öt hivatásos együttes mellé helyi amatőr néptánccsoportokból is csatlakoztak a rövid utcai fellépés idejére, a kőszínpad pedig szűkösnek bizonyult a sok zenész számára. A találkozót Deák Gyula, a házigazda Háromszék Táncegyüttes igazgatója nyitotta meg a Tamási Áron Színház előcsarnokában berendezett viseletkiállítás színpompás környezetében, hangsúlyozva a rendezvény újdonságát: kísérőprogramokkal kedveskednek a vendégegyütteseknek, amelyeken helyi művészi alakulatok mutatkoznak be.
„Ismerek más nyelveket is, de ezen beszélek a legfolyékonyabban” – vallja a szamosújvári Székely Melinda viseletkészítő, aki úgy tartja, a színek, a minták kanyarulatai, a szabásvonalak ott folydogálnak a vére lüktetésében. A kiállítás egy másik alkotója szerint „a szépen elkészített ruhának, viseletnek varázsereje van”. A nagyváradi Miklós-Papp Zsuzsanna – aki párjával, Miklós Jánossal készít egyedi tervezésű ruhákat – indulására emlékeztetett: „Kiskoromban még nem tudtam, mire lesz jó, hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel iszom kultúránk forráscseppjeit, és mire anya lettem, eljött életemnek az a szakasza is, amikor a sok szép kézimunkának, gyönyörűen kidolgozott viseletdaraboknak, hímzéseknek és nagymamámtól, édesanyámtól örökölt tudásnak, tehetségnek ki lehetett, ki kellett bontakoznia.” Az alsóboldogfalvi Mátéfi Zita az első székely ruhát szükségmegoldásból varrta saját magának – ismertette Prezsmer Boglárka, a találkozó programjainak moderátora. Zita jelenleg is csak eredeti, természetes és minőségi anyagokból dolgozik, a díszítéseket, hímzéseket is ő készíti, a csipkét az édesanyja horgolja. Ruháit Japántól Amerikáig ismerik. A Nagyvárad Táncegyüttes munkatársa, Cristina Breteanu egy alkotással vett részt a kiállításon, a Furik Rita tervezte ruhadarabokat Simó Júlia készítette.
Az előadások sorozatát a Háromszék Táncegyüttes nyitotta a Mihályi Gábor rendezte Erdély-menyegző folklórszínházi produkcióval, este a hatvanéves születésnapját ünneplő Maros Művészegyüttes mutatta be a Most múlik című táncjátékot Könczei Árpád rendezésében. A nyitónap táncházzal és folkkocsmával zárult.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. április 12.
I. Rügy szakmai napot rendeztek pedagógusoknak
Új módszerekkel ismerkedtek
Április 1-jén Kézdivásárhelyen az Értékpont Pedagógiai Műhely és a Bóbita Egyesület szervezésében rendezték meg a Rügy szakmai napot céhes városbeli, sepsiszentgyörgyi, erdővidéki és Hargita megyei pedagógusok, továbbá más szakterületekről érkezett meghívottak részvételével.
Orbán Imola szervező lapunknak elmondta, a szakmai nap célja az volt, hogy a résztvevők a tapasztalati és élmény-tanulás módszereibe betekintést nyerjenek, emellett műhelygyakorlatok révén megismerjék a legújabb módszereket. „A visszajelzések egyértelműen pozitívak, a résztvevők jelezték, végre azt kapták, amire szükségük volt: erős élmény, cselekvésre ösztönző erő, azonnal alkalmazható módszerek sokasága”.
A szervezők ablakot kívántak nyitni azon módszerekre, amelyek a pedagógiai munkát, a nevelő–fejlesztő, segítő tevékenységeket gazdagítják, kiegészítik. „Évek óta dolgozom pedagógusokkal, gyermekcsoportokkal és egy jó csapattal. Képzéseinken több száz oktató vett már részt, folyamatosan vannak felkéréseink és mégis, néha az az érzésem, hogy elakadnak az információk, nem elég erős a kapcsolatunk az iskolákkal. Szeretnénk egy párbeszédet kezdeményezni minél több intézménnyel, hogy képzéseinkbe, valamint az osztályközösségek számára szervezett tréningjeinkbe betekintést nyerjenek, kedvet kapjanak hozzá.”
A szakmai nap szervezésére rövid idő állt a rendelkezésre, a meghirdetett helyek hamar beteltek, és az 55 résztvevő az egésznapos tevékenység alatt négy egymást követő műhelyen vehetett részt. „Azok a pedagógusok, akik munkájuk során szívesen dolgoznak a művészet adta lehetőségekkel, vagy már rég vágynak egy önfeltáró, művészetterápiás képzésre, belekóstolhattak a módszereinkbe jómagam és László Ágnes vezetésével. A művészetterápiás műhelyünk az első képzés beharangozója is, amelyet június végén rendezünk”. A tapasztalati tanulás és a megváltozott pedagógus szerep a legnagyobb gombóc, ezért a résztevők a facilitálás módszereit is megismerhették gyakorlat közelben.
A továbbiakban Prezsmer Boglárka és Benkő Éva A népi játék és drámajáték című könyv bemutatása után drámapedagógiai foglalkozást tartottak, László Ágnes klinikai szakpszichológus terápiás prevenciós program-bemutatót, Horváth Kovács Ádám és Rácz Renáta az Outward Bound Románia részééről kalandpedagógiai foglalkozást, de volt meseterápia-foglalkozás Csavar Mátis Katalinnal és múzeumpedagógia is Dimény Erikával.
„Emellett Deszke Enikő, Demeter Csilla és Szekeres Márta kézdivásárhelyi pedagógus barátaim tartottak három műhelyt érdekes témákban, de volt nyereményjáték is, majd Bartalis Beáta, a Bod Péter tanítóképző diákja, a Bóbita Egyesület animátora tábori táncunkkal mozgatta meg a nagy csapatot. A rügyezést követheti a kibontakozás, színes élményekben tapasztalatokban gazdag tanórák és foglalkozások, majd újabb képzések és események sorozata. Köszönet a támogatóinknak, partnereinknek!”, summázott Orbán Imola.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. április 29.
Mesék és drámák (Gyermekszínjátszó találkozó)
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg az országos gyermekszínjátszó találkozót a héten Sepsiszentgyörgyön, s bár a vakáció miatt a szokásosnál jóval kevesebben voltak a színpadon és a teremben is, a bemutatott produkciók színvonalából, a rendezvény hangulatából ez semmit sem von le.
Az első napon – csütörtökön – a kisebbek, az I–IV. osztályosok léptek fel, összesen nyolc csapat, és ezek közül csak az egyik érkezett más megyéből: a már évek óta visszajáró régeni Petru Maior Líceumé, akik dicsérettel tértek haza; a Kerek tallér népmesét játszották el. Ugyancsak dicséretet kapott a székelyszáldobosi iskola A főtt borsó történetével, valamint a házigazda Váradi József-iskola Az ördög három arany hajszáláért. Harmadik díjjal a csernátoni Végh Antal-iskola gyermekszínjátszóit jutalmazták Kacor király megelevenítéséért, második helyezést két kézdivásárhelyi iskola, a Molnár Józsiás és a Nagy Mózes csapatai értek el, előbbi a Költői verseny a négyszögletű kerek erdőben, utóbbi A tizenkét csóka produkcióval. Az első díjat a baróti Gyermekek Palotája nyerte el A tök és a csikó meséjének színrevitelével. A díjkiosztás előtt, amíg a zsűri izzadt, a Kicsi óriások tehetségkutató győztese, Zöldi Lara hatodikos sepsiszentgyörgyi diák énekelt társainak, Benkő Éva pedig mesével és játékkal foglalta le a gyermekeket. A második nap – pénteken – az V–VIII. osztályos csapatoké volt a színpad, ezek közül csak a lemhényi Bem József-iskola képviselte Háromszéket, és ezért részvételi díjat kapott A szegény ember három fogával. Dicséretre érdemesítették a régeni Petru Maior Líceum gimnazistáit Vadas László Pótvizsga című darabjának előadásáért, harmadik díjat azonban nem osztottak. Második helyen az etédi Jósika Miklós-iskola diákjai végeztek Arany János Ágnes asszony című balladájával, első a kőrispataki általános iskola Hová lettél kamaszkor? című produkciója (fotó) lett. Érdekesség, hogy mindkét Hargita megyei faluban ugyanaz a pedagógus, Kiss-Márton Rozália tanárnő a színjátszók vezetője. A rangsorolást héttagú zsűri végezte: Prezsmer Boglárka dramaturg, Nagy-Lázár József bábszínész, Ambrus Ágnes tanárnő, Szőcs Imola és Bokros Attila tanfelügyelő, valamint Berde Éva tanítónő (csütörtökön), illetve Incze Melinda tanárnő (pénteken). A díjkiosztás mellett hagyományosan szakmai kiértékelést is tartottak, és ennek van is keletje, a visszatérő csapatokon, irányítóikon látszik, hogy jobban felkészültek – közölte a találkozót szervező Péter Kinga tanítónő, aki azt is elmondta: jó volt szétválasztani a különböző korcsoportokat, mert egész más a hangulat: a kicsik még mesevilágban élnek, ahol minden lehetséges, a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését, a nagyobbak pedig már igazi drámákat adnak elő, esetenként megrázó hitelességgel.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)