Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2008. március 1.
Catalin Marian Predoiu párton kívüli ügyvéd az új igazságügyi miniszter, február 29-én letette az esküt. Az igazságügyi tárca már tavaly december elején megürült Tudor Chiuariu lemondása következtében. A kormányfő több személyt is javasolt saját pártjából a tisztség betöltésére, de Traian Basescu államfő nem értett egyet kinevezésükkel. /Ferencz Csaba: Letette az esküt az új igazságügyi miniszter. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 1./
2008. március 7.
Megfelel az Európai Unió követelményeinek jelenlegi formájában az a törvény, amely a képviselők, bírák és ügyészek tisztségbeli összeférhetetlenségét és vagyonát ellenőrizni hivatott román országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozza – jelentette ki Catalin Predoiu frissen kinevezett igazságügyi miniszter. /Predoiu elégedett az ANI hatáskörével. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./
2008. április 7.
Nem tartja magát a románok első számú ellenségének, és elutasítja az ellene még az Európai Parlamentben is folytatott lejáratási kampányt Tőkés László europarlamenti képviselő. Április 6-án, vasárnap tartott sajtótájékoztatón bejelentette, nyílt levélben felkérte Traian Basescu államelnököt, Calin Popescu Tariceanu kormányfőt és Catalin Predoiu igazságügyi minisztert, hogy sürgősen lépjenek közbe annak érdekében, hogy megszüntessék az állam bizonyos intézményeinek a református egyház tevékenységébe való beavatkozását. Tőkés kifogásolta, hogy az ügyészség és a szatmárnémeti munkafelügyelőség visszahelyezte a gencsi parókiára a lelkészi közösségből négy évvel ezelőtt sikkasztás miatt kizárt Báthory Gyula volt gencsi református papot. Ez az ügy a református egyházra tartozott, a gencsi református egyházkerületre, és nem az említett intézményekre. Tőkés szerint a Szatmár megyei törvényszék döntése alkotmányellenes, megszegte az egyházi autonómiát. Tőkés azt is nehezményezte, hogy folytatódik a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályája kapcsán ellene és három kollégája ellen irányuló eljárás, bár a legfelsőbb bíróság elutasította Florin Puscas ortodox pap vádjait és úgy döntött, nem indít eljárást Tőkés és társai ellen. Ennek ellenére Tőkés Lászlót április 14-re beidézte a bukaresti bíróság. Harmadsorban Tőkés azt is nehezményezte, hogy Rares Niculescu EP-képviselő rágalmazó körlevélben kommentálta Tőkés Lászlónak a március 15-i erdélyi magyarellenes megmozdulások kapcsán Brüsszelben elhangzott ismertetőjét. /Tőkés: Nem vagyok a románok fő ellensége! = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./
2008. április 8.
Tőkés László református püspök bejelentette, nyílt levélben felkérte Traian Basescu államelnököt, Calin Popescu Tariceanu kormányfőt és Catalin Predoiu igazságügyi minisztert, hogy sürgősen lépjenek közbe annak érdekében, hogy megszüntessék az állam bizonyos intézményeinek a református egyház tevékenységébe való beavatkozást. Tőkés Báthory Gyula gencsi református lelkész ügye kapcsán küldte el a leveleket. Tőkés szerint a Szatmár megyei törvényszék áthágta az alkotmány előírásait, amely biztosítja az egyházaknak az autonómiát. /Báthory Gyula felfüggesztése. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 8./
2008. július 24.
„Vegyes képet” mutat a romániai igazságszolgáltatás – állapította meg az Európai Bizottság, amely félévenként közzé tett hagyományos jelentésében elmarasztalta a parlamentet, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot (CSM), a kormányt és a bírókat. Brüsszel szerint a hatóságok helyi szinten látható eredményeket értek el a megvesztegetés jelenségének kiirtása tekintetében, de a korrupció megfékezésére kevés intézkedés született. Az EB a nagykorrupciós ügyek esetében hiányolja a bírósági ítéleteket. A kormányt azért marasztalták el, mert nem szorgalmazza elég elszántsággal a büntetőtörvénykönyv és a büntető-perrendtartási törvénykönyv új változatának a parlament általi elfogadását. Catalin Predoiu igazságügyi miniszter „kiegyensúlyozottnak és realistának” nevezte a jelentést. Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő szerint az EB értékelése tárgyilagos, de ugyanakkor szigorú. /(borbély): Nem alkalmaznak védzáradékot, de Brüsszel továbbra is figyel. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./
2008. július 25.
Az Európai Bizottság (EB) igazságügyi reformjáról szóló jelentést elemezte július 24-én a Legfelső Bírói Tanács (CSM), az ülésen vett részt Traian Basescu államfő is. Catalin Predoiu igazságügyi miniszter szerint az államfő dinamizmusra ösztönözte a tanácsot, és leszögezte: minél hamarabb meg kell oldani a romániai igazságszolgáltatásban felmerülő problémákat. /Basescu dinamizmusra ösztönözte a CSM-t. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./
2008. december 4.
A Cotidianul bukaresti kap szerint az új választási rendszer áldozatai között van Catalin Predoiu igazságügy-miniszter, egy kiváló szakember, akit egy, a szavazatokat gátlástalanul vásárló „alvilági alak” vert meg. Ugyanez a lap nagy hibának tartja Markó Béláék részéről, hogy megnyerhetetlen körzetben indították Eckstein-Kovács Péter szenátort, aki így szintén mandátum nélkül maradt. Azonban a Cotidianul nem tudja: Eckstein jogi szaktudása nem nyomott annyit a latban, mint az a szörnyű bűne, hogy többször bírálta az RMDSZ csúcsvezetését. Az Adevarul a szavazatok visszaosztása utáni szenzációkról ír: képviselő lett egy liberális alak, aki jelenleg éppen vizsgálati fogságban ül, s az RMDSZ részéről bejutott Kötő József, aki 34 voksot kapott Afrikából és Ázsiából. /Szondy Zoltán: Pórul járt kincskeresők. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 4./
2008. december 23.
Kényelmes többséggel iktatta be december 22-én a parlament két háza az Emil Boc miniszterelnök által vezetett kormányt. A beiktatási voksoláson a kormány támogatottsága majdnem a 75 százalékot is elérte, a minimális szükséges szavazatszámhoz képest száz vokssal kapott többet a Boc-kabinet. Az új kormányfő kijelentette, hogy a kemény intézkedésektől sem rettennek majd vissza. A közigazgatásban drasztikus kiadáscsökkentést hajtanak végre. A kormány a jelek szerint több olyan intézkedést nem tud betartani, amit a nagykoalíció tagjai a választási kampányban felelőtlenül megígértek. A pedagógusok 50 százalékos fizetésemelése ködbe vész, akárcsak a fokozott nehézségű munkakörülmények között dolgozók nyugdíjának és a gyermeknevelési segély megemelése. A nagykoalíció a törvényhozói testületben 70 százalékos többségre számíthat. A november végi parlamenti választásokat követően összesen 471 képviselői és szenátori mandátumot osztottak ki, Boc kormánya 324 támogató voksot kapott. A kabinet ellen 115 törvényhozó szavazott, hat voks pedig érvénytelen volt. Összesen 445 képviselő és szenátor adta le voksát a parlament két házának együttes ülésén. Az új kormány tagjai december 22-én letették az esküt Traian Basescu államfő előtt, Emil Boc miniszterelnök bejelentette, hogy december 23-án megtartják az első kormányülést. A kormányprogram szerint az új kormány 20 százalékkal csökkenti az állami közigazgatás kiadásait. Búcsút vehetnek magas béreiktől azok a luxus közalkalmazottak, akik havonta 30-40 ezer eurót is kerestek különböző ügynökségekben – hangoztatta. Calin Popescu Tariceanu leköszönő kormányfő, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke „homályosnak és tartalmatlannak” nevezte a kormányprogramot. A szintén ellenzéki RMDSZ nevében Markó Béla bejelentette: nem szavazhatnak bizalmat olyan kabinetnek, amelynek programjából hiányzik a kisebbségi kérdés. Megállapította, hogy a dokumentum egy egész fejezetet szán a határon túl élő románoknak. Szerinte a romániai nemzeti kisebbségek ügyének is hasonló fontosságot kellett volna tulajdonítani a kormányprogramban. A pártsemleges személynek szánt igazságügyi miniszteri posztot végül Catalin Predoiu tölti be, akit az új kormány a Tariceanu-kabinetből örököl át. Emil Boc saját kormányát válságellenes kabinetnek nevezte. /B. T. : Bizalmat szavazott a parlament a kormánynak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./ A kormányváltással mintegy ezer magyar tisztségviselő sorsa vált bizonytalanná. Ha az egyik kisebbségi képviselő nem figyelmeztet az 1989-es forradalom 19. évfordulójára, talán csak az estébe nyúló szavazás végén lett volna megemlékezés. Markó Béla, az RMDSZ elnöke felszólalásában kiemelte, mindenki tagadja az etnikai problémák fennállását, tehát a magyarok jelenléte nem segíthet olyan probléma megoldásában, amely nem létezik, másfél millió magyar jelenléte pedig nem megszokott dolog. /Mihály László: Áldás a „pártnászra”. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./
2009. február 13.
Visszaesés jellemzi a román igazságszolgáltatási rendszert és a korrupció elleni harcot – áll az Európai Bizottság (EB) közzétett jelentésében. A testület nehezményezte, hogy az ország törvényhozása megpróbálta gyengíteni a Korrupcióellenes Ügyészséget /DNA-t/. A jelentés előrelépésként értékeli a DNA vizsgálatait, megnevezve azt, hogy végre működőképes a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), és hogy a Legfelső Bírói Tanács (CSM) több felelősséget vállalt az igazságügy reformjában. Az EB azt ajánlja a román hatóságoknak, hogy gyorsítsák fel a reformot és a korrupcióellenes küzdelmet. Erre ígéretet tett Catalin Predoiu igazságügy-miniszter. /L. I. : Brüsszel szerint Románia visszaeső. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./
2009. február 24.
Olaszországban a különböző bűncselekmények elkövetésével vádolt, valamint a jogerősen elítélt román állampolgárok száma meghaladja a 2700-at – közölte Catalin Predoiu román igazságügyi miniszter. A tárcavezető szerint ugyanakkor a román rendőrség által körözött személyek 40 százaléka Olaszországban tartózkodik, ezeknek a kézre kerítése és kiadatása nehézkesen halad. /Több mint 2700 román vádlott és elítélt. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 24./
2009. február 26.
A kormány február 25-i ülésén elfogadta a büntető, valamint a polgári perrendtartási törvénykönyvet. Catalin Predoiu igazságügyi tárcavezető szerint ezzel Románia az uniós csatlakozásakor tett vállalásának tett eleget. A képviselőház jogi bizottságának demokrata-liberális elnöke, Daniel Buda elmondta, a kormánykoalícióban megállapodás született arról, hogy legkésőbb május 15-ig mind a négy törvénykönyvet elfogadják, miután kidolgozásuk tíz évet vett igénybe. A jogi bizottságban Cseke Attila RMDSZ-es szenátor fontosnak nevezte azt, hogy a dokumentumok elfogadásánál ne kerüljék meg a parlamentet. /B. T. : Vitára kész törvénykönyvek. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./
2009. szeptember 22.
A Legfelsőbb Semmítőszék és Törvényszék bírái úgy döntöttek, hogy folytatják a tiltakozó akciókat. Az igazságszolgáltatási alkalmazottak már negyedik hete tartanak tiltakozó akciókat. Catalin Predoiu igazságügyi miniszter kijelentette, a bírák és ügyészek tüntetése a közpénz elherdálását jelenti, minden törvényes alapot nélkülöz. /Lebénított igazságszolgáltatás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 22./
2011. szeptember 19.
Az EMNP bejegyzésének törlését kérik
Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének törlését kéri a Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség Hargita megyei szervezete.
Nyilvánosan kérték Románia főügyészét, Laura Codruta Kövesit és Catalin Predoiu igazságügyi minisztert, fellebbezze meg a bukaresti táblabíróság határozatát, mely jóváhagyta az új alakulat bejegyzését és működését. A Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség Hargita megyei elnöke, Claudiu Sere kijelentette: az új magyar párt kezdeményezője Tőkés László és Toró T. Tibor, akik autonómiát szeretnének Székelyföldnek, területi szeparatizmust, és Románia alkotmánya tiltja az ilyen politikai alakulatok létrejöttét.
Marosvásárhelyi Rádió. Erdély.ma

2011. december 27.
Románia: mit hozott 2011?
Némi sikert idén Romániában csak a külpolitika hozott: Traian Băsescu államfő Washingtonban találkozott Barack Obama elnökkel, illetve 1989 után első ízben látogatott Romániába izraeli kormányfő, Benjamin Netanyahu személyében.
Mozgalmas, eseménydús esztendőt zárunk. Az év „főszereplője” természetesen Romániában is az egész világot sújtó gazdasági-pénzügyi válság volt.
Jó hír, rossz hír
Januárban Románia valutaalapi képviselője, Mihai Tănăsescu közölte: az ország 3,7 milliárd eurós hitelt venne fel a nemzetközi testülettől. Még ugyanebben a hónapban az államfő magára vállalta a schengeni csatlakozási kudarcért a politikai felelősséget.
Februárban a közvéleményt mindenekelőtt az államfőnek az a szándéka foglalkoztatta, hogy új kormányfőt állítson a kabinet élére. Băsescu szerint ugyanis új kormányzási stílusra van szükség, a kabinet iránti megrendült bizalom helyreállítása érdekében. A sajtó szerint az új kormányfő Mugur Isărescu, Călin Georgescu, Florin Georgescu, Cătălin Predoiu és Lucian Croitoru közül kerülhet ki.
Szintén februárban indult be a vámosok és határrendőrök letartóztatásának sorozata a szereti román–ukrán határátkelőnél. Rövid idő alatt több száz személyt vettek őrizetbe, akiket buszokkal és helikopterekkel szállítottak Bukarestbe.
Márciusban a kormány elfogadta és a parlament elé terjesztette a Munkatörvénykönyvet, amely nagyarányú tiltakozáshullámot váltott ki. A kormány azt is elhatározta, hogy 5200 fővel csökkenti a pénzügyi tárca állományát, és felszámolja a Pénzügyi Gárdát, valamint a Vámhatóságot, amelyek hatásköreit az adóhivatal veszi át.
Áprilisban ritka dolog történt: a lakosság jó hírt kapott. Ennek megfelelően az ország technikai értelemben kilábalt a recesszióból. Az örömbe üröm is vegyült: a központi jegybank illetékesei szerint mindennek pozitív kihatásai csak két év múlva mutatkoznak meg, és akkor sem a teljes ország szintjén.
És következett az elmaradhatatlan rossz hír is: az Eurostat bejelentette, kételkedik a Románia által hivatalosan közölt gazdasági-pénzügyi adatok valóságában. De nem hiányzott a botrány sem: lemondásra kényszerült Ioan Nelu Botiş munkaügyi tárcavezető, miután kiderült, hogy az általa vezetett minisztérium jogtalan előnyökhöz, 500 ezer eurós szerződéshez juttatta feleségét.
Májust az ország területi-közigazgatási átszervezésével kapcsolatos vita uralta. Ezt elsősorban az államfő szorgalmazta.
Június viszonylag eseménytelenül telt el, nem úgy viszont július, amikor a bukaresti hatóságok a romániai igazságszolgáltatás helyzetét elemző brüsszeli jelentést várták feszült figyelemmel. Ettől ugyanis jelentős mértékben függött Románia schengeni tagsága. A dokumentum szerzői ez alkalommal is megállapították: a román illetékeseknek még komoly erőfeszítéseket kell tenniük a korrupció megfékezéséért.
De kudarcot hozott az ország legnagyobb kőolajipari vállalata, a Petrom privatizálására tett erőfeszítés is. Az eladásra felkínált 9,84 százalékos részvénycsomag iránt igencsak mérsékelt volt az érdeklődés.
Külpolitika: az egyedüli sikerforrás
Némi sikert csak a külpolitika hozott: júliusban 1989 után első ízben látogatott Romániába izraeli miniszterelnök Benjamin Netanyahu személyében. A felek ekkor megállapodtak abban, hogy novemberben Jeruzsálemben megtartják az első román–izraeli együttes kormányülést.
Augusztusban Emil Boc kormányfő látogatott Kínába, tolmácsolva a román fél abbeli szándékát, hogy fejleszti a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat. Bocot fogadta Hu Jintao kínai államfő is. A román miniszterelnök masszív kínai beruházásokat ígért, amelyekből – mindeddig – nem lett semmi. Szeptember a schengeni csatlakozás elhalasztása körüli botrány jegyében telt el. Az EU belügyminiszteri és igazságügyi tanácsa félbeszakította és a jövő évre halasztotta a kérdés megtárgyalását. A Románia és Bulgária felzárkózását ellenző országok között Hollandia volt a legkeményebb – a román vámhatóságok ezért több kamionnyi „fertőzésgyanús” holland tulipánt tartóztattak fel néhány napra a román határnál.
Szeptember fő eseményét Traian Băsescu román és Barack Obama amerikai elnök utolsó pillanatig titokban tartott, 25 perces washingtoni találkozása jelentette; Traian Băsescu arról tájékoztatta az ország közvéleményét, hogy „nemzetbiztonsági szempontból rendkívüli fontosságú dokumentumot” írtak alá.
A kormánykoalíció ugyanakkor új tárca, az Európai Ügyek Minisztériuma létrehozásáról döntött.
Balsikerű népszámlálás
Október a nehézkesen és rosszul szervezett népszámlálásról lett emlékezetes, amelyre egyebek között a személyi szám megadása körüli vita nyomta rá a jegyét. Ugyanekkor a brüsszeli EU-csúcsról hazatérő államfő nyomatékosan figyelmeztetett „a rendkívül óvatos” jövő évi költségvetés szükségességére, mivel „a deficit finanszírozása igen költséges”.
Miután az euróárfolyama 4,36 lej fölé ugrott, és úgy tűnt, a központi jegybank szabad utat enged az árfolyamnak, Traian Băsescu keményen bírálta az óriási profitra szert tevő bankokat, amelyek azt tesznek Romániában, amit csak akarnak, így például szándékukban áll finanszírozás nélkül hagyni a román gazdaságot.
Az ország helyzetének súlyosságára utalt az is, hogy az Európai Bizottság lefelé, 3,7 százalékról 2,1 százalékra módosította Románia gazdasági gyarapodásának várható ütemét. A Pénzügyi Tanács ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelése a pénzügyi felelősségről szóló törvény legkevesebb öt kitételét sértené.
Végül decemberben megszületett a jövő évi költségvetés, amely – amint az várható volt – ismét megszigorító jellegű.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. február 6.
Ismertette javasolt kormányának összetételét a román miniszterelnök-jelölt
Mihai Razvan Ungureanu kijelölt román miniszterelnök szerdán ismertette javasolt kormányának összetételét, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi miniszterei is szerepelnek.
Az Ungureanu által ismertetett miniszteri listán az RMDSZ-es miniszterek, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettes mellett a független honatyákat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) nevű párt két minisztere is rajta van, akárcsak Catalin Predoiu igazságügyi és Leonard Orban európai ügyekért felelős miniszter. A román kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) kicserélte tárcavezetőit.
Ungureanu a román külföldi hírszerző szolgálat vezetője, akit hétfőn nevezett ki Traian Basescu államfő miniszterelnök-jelöltnek. A tervek szerint csütörtökön szavaz a parlament az új kormány hivatalba iktatásáról.
erdon.ro

2012. február 7.
Emil Boc leköszönt
Predoiu az ideiglenes kormányfő
Emil Boc miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy úgy döntött, visszaadja kormánya mandátumát.
”Azért adtam vissza a mandátumot, mert nem ragaszkodom a hatalomhoz, számomra kevésbé fontos, hogy még néhány hónapig, a novemberi választásokig funkcióban maradjak. Azért döntöttem a kormány mandátumának visszaadásáról, hogy feloldjam az országban tapasztalható politikai és szociális feszültségét, de azért is, hogy a románok ne veszítsék el, amit megnyertek: az ország politikai stabilitását” – mondotta Boc.
Az elnöki hivatal közleményben tudatta, hogy Traian Basescu államfő tudomásul vette Emil Boc miniszterelnök lemondását, és az új kormány megalakulásáig Catalin Predoiu igazságügy-minisztert bízza meg a kormány irányításával.
A döntés szokatlannak számít, hisz korábban az átmeneti kormányzást az új kormány hivatalba lépéséig a távozó miniszterelnök látta el. Az ideiglenesség időszaka a 2009-es kormányválság idején 71 napig tartott. Ekkor a bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott első Boc-kormány után Emil Boc vezette az ideiglenes kabinetet is.
Catalin Predoiu egyébként a Boc-kormány politikailag nem elkötelezett tagja.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a Romániával kötött megállapodás Emil Boc kormányfő lemondása után is folytatódik, nyilatkozta a Reutersnek Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője.
”Nem látok okot arra, hogy ez bármilyen módon befolyásolhatná a megállapodást. Arra számítunk, hogy a megállapodás folytatódik” – nyilatkozta Franks.
Valószínűleg nincs veszélyben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU által Románia számára jóváhagyott támogatási program a kormány lemondása után sem – vélekedtek a kabinet lemondásának hétfői bejelentése után londoni felzárkózó piaci elemzők.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének szakértői kommentárjukban annak a véleményüknek adtak hangot, hogy bárki lesz is Románia következő miniszterelnöke, illetve bármilyen összetételű kormány élén áll majd, nem várható jelentősebb visszalépés a reformfolyamatban, nem számítva olyan intézkedéseket, amelyek “normálisnak tekinthetők” egy választási évben.
A JP Morgan elemzői közölték, hogy egyébként is a romániai reformok lassulását és “a választásokhoz kötődő kormányzati kiadások” növekedését várták az idén, és továbbra is ez a várakozásuk.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Emil Boc kormányfő lemondása után elmondta, a szövetségnek az az álláspontja, hogy az ekképpen kialakult politikai helyzetre nem jelent megoldást egy technokrata kormányfő.
A szövetség elnöke ismételten hangsúlyozta, az RMDSZ nem zárkózik el az előrehozott választások lehetőségétől, viszont ezt csak akkor látja megvalósíthatónak, ha létrejön egy megegyezés a koalíción belül, ezt támogatja az államelnök is, valamint az ellenzéki pártokkal is konstruktív párbeszédet folytatnak erről a kérdésről. Mára Kelemen összehívta az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsát.
Az ideiglenes miniszterelnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy megtartsa a Boc-kormány minisztereit. Szerinte minden tisztségviselő, ha jóhiszeműen és szakértelemmel áll a feladatához, tagja maradhat a Predoiu-kormánynak. A legfontosabb teendő az ország gazdasági-politikai stabilitásának megőrzése.
Tisztségbe lépése után a kormányfő megbeszélést folytatott a miniszterekkel.
Tegnap délután Traian Basescu találkozott a parlamenti pártok vezetőivel. A PDL és az UNPR a technokrata kormányfőt és politikusi kormányt akar, az RMDSZ kitart a Kelemen Hunor által ismertetett szándék mellett. Az ellenzék lemondásra szólította az elnököt és előrehozott választásokat sürgetett. Basescu határozottan kijelentette: nem egyezik bele az előrehozott választásokba, mert veszélyeztetnék az ország stabilitását.
Ion Iliescu, a PSD tiszteletbeli elnöke nyugalomra intett, azt állítva, az államelnök menesztése az új parlament feladata lesz, választások előtt lemondatni az elnököt nem szabályszerű.
A bukaresti Egyetem téren a tegnap is folytatódott a tiltakozók tüntetése, a kormányfő lemondása kevésnek bizonyult, továbbra is követelik az előrehozott választásokat és az államelnök távozását.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. február 9.
Bemutatta kormányát Mihai Răzvan Ungureanu
Bemutatta kormányát szerda délelőtt Mihai Răzvan Ungureanu. Az RMDSZ miniszterei a helyükön maradtak, Markó Béla továbbra is a miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölti be. Az új kabinet programja egyebek között tartalmazza a kormány vállalását a kisebbségi törvény minél sürgősebb elfogadásáról. Az Ungureanu-kormányban a korábbi PDL-s miniszterek egyike sem kapott helyet. Az új kormányról és a kormányprogramról csütörtökön bizalmi szavazással dönt a parlament, miután a miniszterjelölteket szerdán hallgatják meg a szakbizottságokban.
Az új kabinet programja egyebek között tartalmazza a kormány vállalását a kisebbségi törvény minél sürgősebb elfogadására, de külön fejezetet szentel a interetnikus kapcsolatok javítására – nyilatkozta a bejelentést követően Borbély László.
Az RMDSZ egyébként kedd este bejelentette: csak bizonyos feltételekkel hajlandó támogatni az új kabinetet. Kelemen Hunor szövetségi elnök ezen feltételek között említette a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar fakultása helyzetének megoldását, a levéltári törvény illetve a visszaszolgáltatási bizottság helyzetének rendezését valamint az erdélyi autópálya építésének a folytatását is.
Ritli László egészségügyi miniszter szerint ugyanakkor az új kormányprogram tartalmazza az egészségügyi reform folytatásának kötelezettségét is, de nem rendelkezik az egészségügyi törvénycsomag elfogadását.
Az Ungureanu-kormányban egyébként a korábbi PDL-s miniszterek egyike sem kapott helyet.
Az új kormányról és a kormányprogramról csütörtökön 11 órakor bizalmi szavazással dönt a parlament. A képviselőház és a szenátus együttes plenáris ülésen megvitatja az új kabinet névsorát és a kormányprogramot, majd többségi szavazással dönt.
Ha a parlament nem támogatja az új kormányt, az államfő újabb javaslatot tesz. Előrehozott választásokat akkor lehet kiírni, ha a törvényhozás két kormányalakítási kísérletet leszavaz.
Az Ungureanu-kormány összetétele
- Mihai Răzvan Ungureanu – miniszterelnök
- Markó Béla – miniszterelnök helyettes
- Cătălin Predoiu (független) – Igazságügyi Minisztérium
- Leonard Orban (független) – Európai Ügyek Minisztériuma
- Kelemen Hunor (RMDSZ)– Kulturális Minisztérium
- Borbély László (RMDSZ) – Környezetvédelmi Minisztérium
- Ritli László (RMDSZ) – Egészségügyi Minisztérium
- Lucian Bode (PDL) – Gazdasági Minisztérium
- Gabriel Berca (PDL) – Belügyminisztérium
- Cristian Petrescu (PDL) – Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium
- Alexandru Nazare (PDL) – Szállítási Minisztérium
- Stelian Fuia (PDL) – Mezőgazdasági Minisztérium
- Cătălin Baba (PDL) – Oktatási Minisztérium
- Răzvan Mustea (PDL) – Kommunikációs Minisztérium
- Claudia Boghicevici (PDL) – Munkaügyi Minisztérium
- Bogdan Drăgoi (PDL) – Pénzügyminisztérium
- Cristian Diaconescu (UNPR) – Külügyminisztérium
- Gabriel Oprea (UNPR) – Védelmi Minisztérium
Programban a kisebbségi törvény
Az Ungureanu-kormány programja már szerdán nyilvánosságra is került. A program jórészt az előző kabinet programjának elemeiből áll. Miután az RMDSZ még kedden azt a feltételt szabta a kabinet támogatásához, hogy kössenek koalíciós megállapodást, amelyben rögzítik a prioritásokat – különös tekintettel a kisebbségi ügyekre –, a programban szerepel a kisebbségi törvény ügye is.
Eszerint a kormány támogatja a jogszabály mihamarabbi elfogadását, és kiemelt témakörként kezeli az etnikumközi kapcsolatok fejlesztését – közölte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
A kormány egyúttal a lakossági jövedelmeket is növelné a gazdasági lehetőségekhez mérten. Ezt vagy közvetlen béremelés, vagy a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentése, valamint a nyugdíjak indexálása révén érnék el. Emellett támogatnák azon cégeket, amelyek hatévesnél fiatalabb gyereket nevelő nőt alkalmaznak, bátorítanák a kismamák részmunkaidős foglalkoztatását, és a hátrányos helyzetű régiókban élők életminőségét is javítanák. A kormány értékesítené a különböző cégekben meglévő kisebbségi részvénycsomagokat is. A kabinet a gazdasági és pénzügyi folyamatok függvényében fenntartja a 2015-ös euróövezeti csatlakozási céldátumot.
A közlekedés terén magán- és állami források bevonásával valósítaná meg a Marosvásárhely-Jászvásár autópályát, és, kifizetné a vasúttársaság adósságait. Mandátuma alatt 200 kilométernyi autósztrádát adna át, újabb 100 kilométeren kezdené el a munkálatokat, magánkézbe adná a CFR áruszállító részlegének több mint felét, illetve a Tarom légitársaság részvényeinek 20 százalékát. Az igazságügy terén folytatnák a korrupció elleni harcot, és visszaszorítanák a bűnözést.
Az egészségügy terén folytatnák a reformokat. Ennek részeként áprilisig felszabadítanák a befagyasztott állásokat, és kísérleti jelleggel bevezetnék a teljesítmény alapú bérezést. Emellett csökkentenék a kórházban töltött időt, és a gyógyszerár-támogatási rendszert is átdolgoznák.
Krónika (Kolozsvár)

2012. március 13.
Magyar kar, angolosan
Kormányhattározattal rögzítik ma a magyar oktatás szervezeti kereteit a MOGYE-n
Egy magyar és angol nyelvű orvosi és gyógyszerészeti kar létrehozásáról szól az a kormányhatározat, amelyet a kabinet várhatóan ma fogad el, miután tegnap délután megszületett az egyezség a kormány tagjai között arról: mi lesz a tartalma a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tervezett magyar karra vonatkozó kormányhatározatnak. Az egyezség azon a tegnap délutáni, szűk körű tanácskozáson született meg, amelyet a Victoria-palotában tartottak Mihai-Răzvan Ungureanu miniszterelnök, Markó Béla kormányfőhelyettes, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, illetve Cătălin Predoiu igazságügyi, Cătălin Baba oktatásügyi és Bogdan Drăgoi pénzügyi tárcavezető részvételével. „Megegyeztünk annak a határozatnak a szövegéről, amelyet a keddi kormányülésen napirendre veszünk” – fogalmazott az Agerpres hírügynökségnek Kelemen Hunor.
Márton: itt ülünk a frakcióteremben
A tegnapi nap folyamán azonban egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy végül megszületik az egyezség. Adott pillanatban esni látszott az alku, olyannyira, hogy az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciói a parlamenti munka időszakos bojkottját is kilátásba helyezték. A honatyák azt követően vonultak ki az ülésteremből, hogy a Demokrata Liberális Párt (PDL) több vezető politikusa megkérdőjelezte a reggeli koalíciós ülésen született megállapodást. A koalíciós ülés után Markó Béla miniszterelnök-helyettes nyilatkozott arról, hogy a kormányhatározat szövege elkészült, és a dokumentum alapján létrejövő új kar magába foglalja majd az általános orvosi képzést magyarul és angolul, valamint a gyógyszerészeti képzést magyarul.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház előtti téren mintegy négyszázan követelték „a törvény betartását”
„Egy darabig úgy tűnt, hogy a kormányfővel közösen sikerült megtalálni azt a jogi megoldást, amellyel rendezni lehet a magyar főtanszékek helyzetét a MOGYE-n. Ám végül az ügy elbizonytalanodott. Most itt ülünk a frakcióteremben, s várjuk a fejleményeket” – mondta délután az ÚMSZ-nek Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese. A jogász-képviselő nem szolgált részletekkel arról, milyen jogi megoldás születhet a MOGYE helyzetére. Kérdésünkre elismerte, hogy a magyar fakultások létrehozása akadályokba ütközhet, mert az újonnan létrehozott karok nem teljesítenék az akkreditációs feltételeket. Márton Árpád szerint ugyanakkor nem áll meg a lábán a MOGYE rektorának, Constantin Copotoiunak az az ellenvetése, hogy a főtanszékek létrehozása is akkreditációs akadályokba ütközik, például a magyar diákokra nem jutna elegendő számú tanár. „A magyar diákok nem csak anyanyelvükön tanulnak a MOGYE-n, hanem románul is. Tehát a román nemzetiségű tanárokkal számolva teljesülnek az akkreditációs feltételek” – mondta a képviselő.
Utcai nyomásgyakorlás Marosvásárhelyen
A koalíciós alakulatok megegyezését tegnap a román diákok harmadik utcai megmozdulása is nehezítette, ugyanis a nagy médianyilvánosságot kapott akciójukkal nyomást gyakoroltak a nagyobik kormánypártra. A marosvásárhelyi Nemzeti Színház előtti téren mintegy négyszázan követelték „a törvény betartását” „Mindent elvettek tőlünk, még a tanulás jogát is” – tudatta a hangosbemondón keresztül a városközpont összes járókelőjével a tüntetés szervezője.
Tegnap ismét tüntettek Marosvásárhely főterén az orvosi egyetem román diákjai, akik szeparatizmussal vádolják magyar társaikat
A buszmegállóban várakozók döbbenten figyelték a történteket. „Szóltak, hogy jöjjek ki ide, de nem tudom, mi történik itt. Tüntetés van? Ki tüntet ki ellen?” – kérdezett vissza egy magyarul beszélő román nemzetiségű tornatanár, aki elmondása szerint az iskolaigazgató utasítására ment ki a térre, hogy felügyelje a tanítványait. Miután az ÚMSZ-től kapott tájékoztatást arról, hogy mi történik, szétnézett, és öt perc múlva azzal távozott, hogy ennek ő nem lesz résztvevője, ő a sportszerűséget szereti. Bizalmatlansági indítványt tervez az USL
Az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetői bizalmatlansági indítvány benyújtását helyezték kilátásba, amennyiben a kormány sürgősségi határozattal létrehozza a magyar főtanszéket a MOGYE-n. Crin Antonescu liberális pártelnök frontális támadást indított Cătălin Baba tárcavezető ellen, aki szerinte „az RMDSZ aljas eszköze” és ahelyett, hogy megvédené a MOGYE autonómiáját, zsarolja az egyetem vezetőségét.

2014. január 28.
.
Brüsszeli aggodalmak az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően
A hét közepén látott napvilágot az Európai Bizottság igazságszolgáltatásra vonatkozó országjelentése. A dokumentum szerint az utóbbi évben folytatódtak a romániai reformok, azonban komoly aggodalomra adnak okot az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető támadások, illetve a politikusoknak a korrupcióellenes küzdelemmel szembeni ellenállása.
Az EB szóvivője, Mark Gray szerint Brüsszelt főként a büntető törvénykönyv módosítására tett decemberi kísérlet aggasztja, amellyel a román parlament megnehezítette a korrupt politikusok büntetőjogi felelősségre vonását, ami megkérdőjelezi a korrupció visszaszorításának és felszámolásának a sikerét.
A jelentés elemzi a Románia által az Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (MCV) két fő területén véghezvitt előrehaladásokat: az igazságszolgáltatás reformját és a korrupció elleni harcot. Kiemeli, hogy az Európai Bizottság MCV keretében készített legutóbbi jelentésének megjelenése óta eltelt időben Románia számos területen tett előrelépést. Az időnként nehéz körülmények ellenére, az igazságszolgáltatási rendszer kulcsfontosságú intézményeinek és az integritásért felelős intézmények mérlege pozitív maradt. Románia folytatta a régen várt és rendkívül fontos törvénymódosítások elfogadását, az igazságszolgáltatási intézmények és az igazságügyi tárca közötti együttműködés hozzájárul a menedzsmentproblémák megoldásához.
Biztosítani kell az igazságszolgáltatás függetlenségét!
Mark Grey szerint a képviselőház által 2013 decemberében a büntető törvénykönyvhöz hozott módosítások "aggodalmakat szültek azzal kapcsolatban, hogy Románia képes-e felszámolni a korrupciót és támogatni az integritást", még akkor is, ha az Alkotmánybíróság, alkotmányellenesnek minősítve a módosítást, bebizonyította, hogy az ellenőrzési rendszer működik.
Az Európai Bizottság azt javasolja Romániának, hogy a parlamenti képviselők etikai kódexébe vezessen be olyan előírásokat, amelyek biztosítják az igazságszolgáltatás függetlenségét. A hatóságoknak ugyanakkor biztosítaniuk kell magukat arról, hogy az összeférhetetlenségre, érdekellentétre és tisztességtelen vagyonokra vonatkozó törvényes előírások alól senki sem mentesülhet, a korrupcióellenes törvények mindenkire egyenlő módon kell vonatkozzanak.
Értelmezések – pártállás szerint
Ahogy ilyenkor szokás, mindenkinek van véleménye az országjelentésről, és mindenki pártállásának, illetve hatalmi helyzetének megfelelően értelmezi a dokumentumot.
Victor Ponta miniszterelnök például úgy véli, Romániának a schengeni csatlakozásra való felkészültségét igazolja az Európai Bizottság igazságügyi ország-jelentése. Ezzel szemben Catalin Predoiu volt igazságügy-miniszter, a Demokrata Liberális Párt államfőjelöltje úgy nyilatkozott, hogy Brüsszel jelentése szerint a Szociálliberális Szövetség a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyezteti Romániában.
"A korrupció elleni harc akadályokba ütközik"
Nemcsak a politikusok, de az érintett intézmények sem akarnak lemaradni a sorból.
A Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA), de a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium (MDRAP) is nyilatkozatot adott ki, amelyben azt állítják, hogy a brüsszeli országjelentés a korrupció elleni küzdelem példaképeinek nevezi ezeket az intézményeket.
A DNA közleménye szerint ez az intézmény az egyik legfontosabb jele annak, ahogyan Románia teljesíti az MCV által vázolt célokat. A DNA szerint a brüsszeli dokumentum hangsúlyozza: a DNA a korrupcióellenes harcot a legmagasabb szintre emelte, bizonyos nehéz körülmények ellenére bizonyította a romániai igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságát mind a nyomozások, mind az ítéletek esetében.
Az európai szakértők értékelik a DNA ügyészeinek igyekezetét, amellyel intézményük hírnevét szeretnék öregbíteni.
Felhívják ugyanakkor arra is a figyelmet, hogy "a korrupcióellenes harc akadályokba ütközik", a példák egyikének a Btk. tavaly év végi átláthatatlan és elfuserált módosítását említve.
Az MDRAP szerint a legfontosabb a megelőzés
Az MDRAP kommünikéje felhívja a figyelmet, hogy az országjelentés a megelőző intézkedések fontosságát emeli ki, hangsúlyozva a köztisztviselők felkészítését a minisztérium által koordinált korrupcióellenes projektek esetében. "Az MCV-jelentésben első alkalommal esik szó kormányprojektekről, és követendő példának állít be néhány oktatási, egészségügyi, igazságügyi, regionális fejlesztési és közigazgatási programot, amelyet a tárca a nemkormányzati szervezetekkel és az európai intézményekkel közösen indított el és folytat az elkövetkezendőkben".
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes szerint az országjelentés pozitívan véleményezte a 2012- 2015-ös országos korrupcióellenes stratégiát (SNA), illetve azt, hogy egyre nagyobb számban csatlakoznak a projekthez a helyhatóságok. Jelenleg 2.532 hatóság vesz részt az SNA-projekt kivitelezésében.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

2014. február 24.
Kiszorítósdi szociálliberális módra
A Szociál-Liberális Szövetség bomlásának eredményeként a liberálisok kiszorultak a hatalomból, Victor Ponta szociáldemokratái nélkülük is kormányozni tudnak. Boda József elemző szerint legalább az ellenzék erős lesz. Cseke Péter Tamás arról írt, mi vezetett ide.
A sajtósoknak lassan meg kell tanulniuk, hogy USL helyett USD-kormányt írjanak a Ponta-kabinet szinonimájaként. Az egyetlen betű cseréje azonban nagy váltást, a liberálisok ellenzékbe vonulását jelenti. Bár erről az Erdélyi Riport lapzártájáig nem született hivatalos döntés, az államfő eltávolítására 2012-ben létrejött, majd a választásokon hetven százalékos támogatottságú Szociál-Liberális Szövetség (USL) gyakorlatilag felbomlott. Helyette a fele plusz egy mandátumos többséggel rendelkező Szociáldemokrata Szövetség (USD) maradt hatalmon Romániában. Ez utóbbi koalíció az USL eddigi alakulataiból áll, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nélkül.
Antonescu végig gyanakvó volt Az USL felbomlása hosszú folyamat eredménye. 2013 nyarán kezdődött, amikor a PNL elnöke, Crin Antonescu rájöhetett arra, hogy nem ő lesz a pártszövetség államfőjelöltje az idei novemberi elnökválasztáson, annak ellenére, hogy ezt a pártszövetség alapító okiratában is rögzítették. Bár Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ezt folyamatosan tagadta, az USL legerősebb pártjában erősödtek azok a hangok, amelyek szerint Traian Băsescu mandátuma után a PSD-nek saját emberét kell költöztetnie a Cotroceni-palotába. Erre az igényre ráerősítettek a felmérések, amelyek szerint Ponta népszerűségben konstans módon megelőzi Antonescut. A PNL elnöke gyanakvóvá, idegessé vált, s megindultak részéről azok a támadások, amelyek belülről feszíteni kezdték az USL-t. Belekötött a kormányfő és az államfő „békés egymás mellett élési szerződésébe”, a Ponta és Băsescu közötti alkuba a főügyészek kinevezésével kapcsolatban, ellenezte a szociáldemokraták által javasolt Verespatak-törvényt, kifogásolta a decentralizációs tervezet előírásait, végül az ellenzék mellé állt az amnesztiatörvény és a Btk. módosítása kérdésében. Közben fokozatosan eltávolodott, majd megszabadult az első fokon börtönre ítélt Dan Voiculescu üzletember-médiamágnás Konzervatív Pártjától, amely a PNL szövetségese volt az USL megalakulásakor.
Az RMDSZ már nem támogatja az alkotmánymódosítást
Az alkotmánybíróság a hatályos alaptörvénybe ütközőnek minősítette a parlamenti különbizottság által kidolgozott alkotmánymódosító tervezet 26 pontját, közöttük a magyarságnak fontos változtatásokat, amelyeket az RMDSZ javasolt. A normakontroll során a testület megállapította, hogy a kisebbségi jelképhasználatra, a kulturális autonómia elvére és a hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe (alrégiókba) szerveződésére vonatkozó módosítási javaslatok túlmutatnak az alkotmánymódosítás határain, ezért elfogadásukkal a parlament sértené az alaptörvényt. A döntést azzal indokolták, hogy a javaslatok ellentmondanak az alaptörvény első cikkelyével, mely szerint Románia egységes nemzetállam. A döntést kommentálva Kelemen Hunor szövetségi elnök közölte, az RMDSZ ilyen körülmények között nem támogatja az alaptörvény módosítását. Fenntartja: 2014-ben sem lesz alkotmánymódosítás. „Nem látom, hogyan lehetne olyan kérdéseket ma a parlamenti bizottságban rendezni, amelyeket az alkotmánybíróság kifogásolt” – jelentette ki.
Új szövetség A szakítást az a döntés gyorsíthatta fel, hogy a PSD és a PNL külön induljon a közelgő EP-választásokon. Pedig ez már nem ígért újabb feszültséget, hiszen a döntést konszenzussal hozták meg a felek, s Victor Ponta ígéretet tett Antonescunak arra, hogy az USL ismét meg fogja őt erősíteni az államfőjelölti minőségében. Ez azonban már nem történt meg. A PNL elnöke váratlan húzással megvonta a bizalmat a fontosabb minisztereitől. Előbb Radu Stroe belügyminisztert mondatta le, majd Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter és Andrei Gerea gazdasági tárcavezetőnek kellett leköszönnie. Mindannyiukat azzal vádolta, hogy jó ideje nem a liberálisokat, hanem a szociáldemokratákat képviselik a kabinetben. „Szeretnénk végre igazán kormányon lenni” – indokolta a döntését. Ezzel egy időben a PSD az USL két kis pártjával, a Konzervatív Párttal (PC) és Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) közösen létrehozta a Szociáldemokrata Szövetséget (USD). Victor Ponta közölte, hogy az USD az EP-választásokon közös jelölteket indít, s döntöttek is a sorrendjükről.
Johannis, a válóok A valódi törést az USL-ben a PNL miniszterjelöltjeinek bejelentése hozta. Crin Antonescu ugyanis váratlanul Klaus Johannist javasolta belügyminiszternek Radu Stroe helyére, és közölte pártjának azon igényét, hogy a nagyszebeni polgármester kormányfőhelyettes is legyen. Ezt a posztot a liberálisok részéről korábban Daniel Chiţoiu töltötte be a Ponta-kabinetben. A PNL igényével csak az volt a bökkenő, hogy jogi értelemben kormányátalakítást is jelent, azaz a parlamentnek is bele kell egyeznie, hogy ezentúl ne a pénzügyi tárca vezetője, hanem a belügyminiszter legyen a kormányfő egyik helyettese. Még ez sem lett volna gond, azonban Ponta váratlanul közölte: ha már úgyis a parlamenthez kell fordulni Klaus Johannis miatt, ejtsenek meg egy szélesebb kormányátalakítást, és a PC is kapjon egy miniszterelnök-helyettesi posztot. Ez az elképzelés a PNL ellenkezésén megbukott.
Crin Antonescu kimondta: nem tűri, hogy „egy zsebpártot” a liberálisokkal egy szintre emeljenek a kormányban.
Ráadásul az USD feloszlatását és teljesíthetetlen gazdasági intézkedéseket kért Pontától, amire nemleges választ kapott. Ultimátum ultimátumot követett, legutóbb Crin Antonescu a miniszterelnöknek azt üzente: döntse el, hogy USD-kormányt vagy USL-kormány akar. Február 24-ig adott határidőt Victor Pontának arra, hogy egyezzen bele a PNL által javasolt kormányátalakításba. „Ha Ponta az illegitim USD-kormány mellett döntött, követelni fogjuk a lemondását” – jelentette ki Antonescu. A választ még a határidő lejárta előtt megkapta: a kormányfő nem mond le, az USD-t nem oszlatják fel, s a liberálisok által üresen hagyott miniszteri posztokra kinevezett ideiglenes tárcavezetők a törvény által előírt 45 napig tisztségben maradnak. „Hátha addig a liberálisok meggondolják magukat” – mondta Victor Ponta, aki szerint nyilvánvaló, hogy Antonescu ellenzékből szeretne államfői mandátumhoz jutni.
Kelemen: Nem tárgyalunk kormányra lépésről
A RMDSZ nem tárgyalt az esetleges kormányra lépésről Victor Pontával – jelentette ki Kelemen Hunor kolozsvári sajtótájékoztatóján. A politikus újságírói kérdésre elmondta, fel sem vetődött a szövetség kormányra lépésének a kérdése, ez a Szövetségi Állandó Tanács szombati ülésén sem volt napirenden. Az elnök cáfolta a román sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint a kormányra lépésről tárgyalnak. Kelemen Hunor hangsúlyozta, Romániában a Szociálliberális Szövetség (USL) kormányoz, még ha a szövetséget alkotó pártok „veszekednek is egymással”. A koalíciót alkotó pártok „családi viszályaiba” az RMDSZ nem kíván beleszólni.
„Jót tesz az erős ellenzék”Boda József politikai elemző is úgy látja, hogy a szociáldemokratákat és a liberálisokat elsősorban a közelgő elnökválasztás távolította el egymástól. Szerinte mindkét félnek érdeke az USL szakadása, miután az alkotmánybírósági normakontroll során kiderült (lásd keretes írásunkat), hogy lehetetlen az alaptörvény módosítása. Emiatt a következő államfő hatásköre sem változik – megőrzi például döntő szerepét a kormányfő kinevezésében – és ez jelentősen megnöveli a novemberi elnökválasztás tétjét. „Az új államfőnek ugyanakkora hatalma lesz, mint most Băsescunak. Most már a PSD tényleg nem engedheti meg magának, hogy az ország legerősebb pártjaként átengedje másnak az elnöki széket” – mondta az elemző, utalva arra, hogy az USL államfőjelöltje hivatalosan még mindig Antonescu. Az új helyzetben a liberális pártelnök a jobboldal jelöltje lesz Boda szerint novemberben, és a második fordulóba kerülve begyűjtheti a többi jobboldali jelölt – Cătălin Predoiu és Mihai Răzvan Ungureanu – szavazóinak támogatását is. „Tehát erős ellenfele lesz a baloldal jelöltjének” – magyarázta Boda. Az elemző meglátása: az USL szakadásával a pártszövetség összes eddigi nagy célkitűzése megbukik, az alkotmány módosítása mellett a decentralizáció és a választójogi reform is. Pontának azonban az lesz a legnagyobb gondja, hogyan fogja a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget biztosítani? „Ez a többség most nagyon törékeny lesz, ha az RMDSZ nem lép kormányra. Márpedig Kelemen Hunorék nem fognak kormányra lépni, legfeljebb egyes kérdésekben a parlamentből támogatják majd Pontáékat, és nem írnak alá bizalmatlansági indítványt” – jósolja Boda. Az elemző örvendetes fejleménynek nevezte, hogy a hetven százalékos támogatottságú pártszövetség felbomlásával végre erős ellenzéke lesz a kormánynak. Emlékeztetett arra, hogy az USL hatalmával visszaélve Európa szélére sodorta az országot, feszegetve a jogállamiság határait.
„Jól fog most egy erős fék az országban. Pontának ugyanis néha elképesztő totalitárius hajlamai vannak” – fogalmazott Boda József.
A liberálisok nélküli kormánynak valóban erős ellenzéke lesz. Az USD-nek a Képviselőházban a kisebbségek frakciójával együtt 206 szavazata van, az ellenzéknek (PNL, Demokrata Liberális Párt, Dan Diaconescu Néppárt és RMDSZ) 198. A szenátusban az USD már kisebbségben van: 84 szavazat 86 ellenében. Ez azt jelenti, hogy az immár harmadik Ponta-kormányt bizalmatlansági indítvánnyal nem lehet megbuktatni.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

2014. július 22.
Antonescu alkonya és Johannis nimbusza
A liberális párt politikai értelemben kivégezte tegnap Crin Antonescut, aki két hónappal ezelőtt még teljhatalmú elnöke volt a PNL-nek.
Antonescunak az EP-választás utáni becsületbeli lemondása mögött vélhetően rejlett titkos számítás. Antonescu abban reménykedhetett, hogy a Johannisszal való „feladatmegosztással” nagyobb esélye lenne bevenni a Cotroceni-palotát, de a felmérések áthúzták számításait. Pártja megrémült a hihetetlennek tűnő hat százalékától, hiszen a liberálisok közül még Tăriceanu is jobb eredményt érne el, mint Antonescu az elnökválasztáson. Ez utóbbinak a mostani pontról szinte lehetetlen lesz visszatérnie a román belpolitika frontvonalába, hacsak Johannisról nem derül ki, hogy alkalmatlan a nagypolitikára, és nem alakul ki körülötte olyan váratlan válság- és vákuumhelyzet, ami mentőövet jelenthet Antonescunak. Nagy valószínűség szerint Johannis lesz a jobboldal közös államelnökjelöltje. Minden észérv emellett szól, nehéz ugyanis annyira meghamisítani egy közvélemény-kutatást, hogy egy befutónak vélt jelöltet öt százalékra taksáljanak. Ekkora tévedés ugyanis egy közvélemény-kutató intézet végét jelentené. A PNL megrendelésére készült felmérés ugyanis a demokrata párti Cătălin Predoiu támogatottságát ekkorára mérte. Ez annyira nem meglepő, hiszen szabad szemmel is látható, hogy a volt igazságügyi miniszter nem rendelkezik kellő karizmával ahhoz, hogy megnyerjen egy olyan küzdelmet, mint az elnökválasztás.
BORBÉLY TAMÁS, Szabadság (Kolozsvár)

2014. július 24.
Harc a hatalomért
Miközben a román alattvaló életét újabb és újabb árvizek nehezítik – az elmúlt napokban az ország bizonyos területeire hihetetlen mennyiségű csapadék hullott –, a Dâmboviţa-parti politizálás centrumában, már a közelgő elnökválasztás miatt is, a megszokott korrupciós botrányokon túl a hatalmi harc áll.
Noha két esztendeje a szocialista-liberális koalíció földrengésszerű győzelmet aratott, s kétharmados többséget szerzett a felduzzasztott létszámú parlamentben, nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket, felbomlott, a liberálisok kiváltak, s átállva az Európai Parlamentben a néppárti frakcióba, egyesültek a demokrata-liberális párttal! A Victor Pontának látványosan hátat fordító és először szenátusi, majd pártelnöki tisztségéről is lemondó Crin Antonescu széteső, szétaprózódó, válságba jutó jobboldalt hagyva maga után letett arról is, hogy államfőnek jelöltesse magát, igaz, utóbb visszatáncolt, s miután „kitalálta” és előtérbe tolta az ország reménységét, Klaus Iohannist, úgy döntött, mégis indul az elnökválasztásokon. Párttársai ezzel nem értettek egyet, s egy belső szavazáson Klaus Iohannis győzött, így most hivatalosan is ő a liberális párt elnökjelöltje, az egyesülő demokrata–liberális párt jelöltjével, Cătălin Predoiuval is meg kell még mérkőznie, de nem kétséges, hogy több szavazatot kap, és ő lehet végül a jobboldal államfőjelöltje. Legyőzheti-e Victor Pontát? A jelenlegi miniszterelnök hivatalosan még nem jelöltette magát, de több mint bizonyos, hogy ő lehet majd Iohannis ellenfele. A közvélemény-kutatások szerint, ha ma lennének a választások, győzne is, csakhogy nem ma lesznek. S a közvélemény-kutatásokból az is kiderül, hogy a román szavazók mintegy 20–20 százaléka elkötelezett „ideológiailag” a baloldal vagy a jobboldal mellett, hatvan százaléknak, a nagy többségnek nem ez számít. S van is némi igazuk, hiszen a romániai jobb- és baloldalnak semmi köze sem jobb sem baloldalhoz. (A vörös bárók, mint elkötelezett baloldaliak?) S mindkét oldalt behálózta a korrupció. Két szempont döntheti el a választásokat: protesztszavazat lesz-e 2014-ben? Ha lesz – eddig mindég volt –, akkor a német származású szebeni polgármester lesz Románia új államfője. Ha a szociáldemokratáknak mégiscsak sikerül – dacára Ponta csökkenő népszerűségének – motiválnia klientúráját, akkor Victor Ponta lehet az államfő, és bebetonozhatja pártja hatalmát. Ennek következményeit el lehet képzelni!
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. augusztus 6.
A román ortodox egyház elhatárolódott a román pártoktól és az államelnök-választási kampánytól
Elhatárolódott az elnökválasztási kampánytól a román ortodox egyház, amely felkérte a politikusokat, ne használják fel kampánycélokra az egyházat és a hit kérdéseit – írta kedden a média.
Az államelnök-választási kampányban a jelöltek vallásáról és etnikai hovatartozásáról alakult ki vita az elmúlt napokban. Mégpedig azután, hogy Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a legesélyesebbnek tartott lehetséges ellenjelöltjére, az evangélikus vallású, szász nemzetiségű Klaus Johannisra utalva a múlt héten kijelentette: semmi gondja azzal, ha egy elnökjelölt nem román és nem ortodox vallású, de azt sem szeretné, hogy valaki a saját hazájában azzal vádolja vagy hibaként tüntesse fel, hogy ő román és ortodox. "Így születtem, így fogok meghalni, büszke vagyok erre, és azt hiszem, tiszteletet érdemlek ezért" – jelentette ki a román Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje.
Ezt követően Ponta számos bírálatot kapott a jobboldal politikusaitól. Petre Roman, Románia volt miniszterelnöke, aki jelenleg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, kijelentette: Ponta részéről "roppant csúnya és erkölcstelen volt", hogy szóba hozta Johannis vallását és etnikai hovatartozását. Roman úgy vélte, a hagyományok szerint éppen a szociáldemokratáknak kellene küzdeniük az előítéletek lebontásáért, elsősorban a vallási jellegű előítéletek megszüntetéséért.
Catalin Predoiu, a Demokrata Liberális Párt (PDL) államelnök-jelöltje úgy vélte, hogy a kormányfőnek ez a megnyilatkozása "elmaradott szemléletét" igazolja. Predoiu szerint Ponta kijelentése a hátrányos megkülönböztetés határát súrolta, és úgy vélte, "veszélyes vita" bontakoztathat ki a román társadalomban, amely toleráns, ráadásul az emberi jogok – mint Predoiu fogalmazott – biztosítva vannak Romániában.
Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök, a PDL első alelnöke szerint Ponta elérte a célját, hiszen nyilatkozatával Johannis vallásáról indított vitát, de "mérgezett győzelemnek" nevezte, amit Ponta és "korlátolt" tanácsadói elértek, mert nem lesznek képesek megállítani a román ortodox egyháznak a kampányba való bevonását.
Cristian Diaconescu, a Traian Basescu államelnök védnöksége alatt álló Népi Mozgalom Pártja (PMP) államelnök-jelöltje szintén veszélyesnek nevezte a vallási alapon való megkülönböztetést. Leszögezte: a protestánsok, az ortodoxok és a katolikusok egyaránt keresztények.
A román ortodox egyház ezt követően állásfoglalást adott ki. Kifejtette, hogy a jelöltek politikai meggyőződésétől, etnikai származásától, vallási meggyőződésétől függetlenül az ortodox klérusnak nem szabad pártokat és jelölteket támogatnia, ezt ugyanis tiltja a román ortodox egyház zsinatának döntése, és a hívek is elítélik.
Az egyház felhívta a politikusok figyelmét, hogy a választási kampányban kerüljék a vallási indíttatású vitákat. Leszögezte, hogy az ortodox egyház egyetlen pártot és politikust sem támogat még burkoltan sem. Romániában a lakosság 86 százaléka ortodox vallású.

2014. augusztus 12.
Johannist indítják az államfőválasztáson
Klaus Johannist, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) elnökét indítja jelöltként az államfőválasztáson a két legnagyobb ellenzéki párt – az NLP és a jobbközép Demokrata Liberális Párt (DLP) – összefogásával létrejött Keresztény–liberális Szövetség (KLSZ).
A tegnap bejelentett döntést a két, fúzióra készülő párt közvélemény-kutatásokra alapozva hozta meg. A felmérések megerősítették, hogy Johannisnak nagyobb esélye van legyőzni a szociáldemokrata Victor Ponta kormányfőt, mint a DLP által javasolt Cătălin Predoiu volt igazságügyi miniszternek. Vasile Blaga, a DLP elnöke közölte, hogy Predoiu lesz a jobboldali összefogás miniszterelnök-jelöltje. Johannis szerint egy évtizednyi botrány és konfliktus után a románoknak azt kell eldönteniük, hogy a képmutatás és korrupció évtizedét óhajtják-e, vagy szívesebben élnének egy, az állampolgárait tisztelő, nyugati elkötelezettségű jogállamban. „Kevesebb lármát és több komolyságot akarok az államfői feladatok ellátásában” – szögezte le Johannis. Elmondta: feltett szándéka, hogy államfővé választása esetén megváltoztassa a politikai játékszabályokat Romániában, ugyanakkor folytonosságot ígért a nyugati irányultságú román külpolitikában és az igazságszolgáltatás függetlenségének garantálásában. „Nagyszeben polgármestereként bebizonyítottam, hogy botrány nélkül is lehet politizálni, lehet konszenzust építeni, munkahelyeket teremteni, befektetőket vonzani és fejlődni, igenis, lehetséges a szolidaritás és tolerancia a különbözőségben. És ha Nagyszebenben lehet, akkor Románia egészében is lehet” – jelentette ki Klaus Johannis, aki 2013-ban a Romániai Német Demokrata Fórum éléről igazolt át a Nemzeti Liberális Pártba. Kiemelte: először történik meg, hogy jelentős politikai erőt képviselő román pártszövetség etnikai kisebbséghez tartozó politikust jelöl a legmagasabb állami tisztségre. Úgy vélte, az államfői posztra való jelölése a román demokrácia érettségét bizonyítja és azt, hogy Románia „egy liberális társadalommá, polgári nemzetté” kezd válni.
Romániában november 2-án rendeznek elnökválasztást. Amennyiben senki sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, november 16-án második fordulót tartanak az első két helyen végzett jelölt részvételével. A közvélemény-kutatások szerint most Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő a legesélyesebb, hogy Románia következő elnöke legyen. A felmérések júliusban 53–47 arányú győzelmet jósoltak Pontának, amennyiben Johannisszal kerül szembe a második fordulóban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. november 3.
Maradt a papírforma: Ponta és Johannis a második fordulóban
Alacsonyabb részvétel a magyarok lakta megyékben
A felmérések beigazolódtak az államfőjelöltek sorrendjét illetően: a legtöbben Victor Pontára szavaztak, második Klaus Johannis, a harmadik legtöbb szavazatot állítólag Calin Popescu Tariceanu érte el, meglepetésként, hiszen Elena Udrea illetve Monica Macovei szerepelt harmadikként az előzetes felmérésekben.
A különböző exit-poll adatok szerint a szavazatok a következőképpen oszlanak meg:
CSCI: Victor Ponta - 40%, Klaus Johannis 31- %, Monica Macovei - 5 %, Călin Popescu Tăriceanu - 6 %, Elena Udrea - 5 %; Kelemen Hunor 4%;
CSOP: Victor Ponta - 38,2%, Klaus Iohannis - 32,1%, Monica Macovei - 6%, Călin Popescu Tăriceanu - 6%, Elena Udrea - 6%; Kelemen Hunor 4,3;
IRES: Victor Ponta - 41,5%, Klaus Iohannis - 31,2%, Călin Popescu Tăriceanu - 5,3%, Elena Udrea - 5,1%, Monica Macovei - 4,5%, Kelemen Hunor 3,5%;
Sociopol: Victor Ponta - 40%, Klaus Iohannis - 31%, Călin Popescu Tăriceanu - 6%, Elena Udrea - 5% Monica Macovei - 4%, Kelemen Hunor 4%.
A részvételi eredmények azt mutatják, hogy kevesebben vettek részt a mostani államfőválasztáson, mint 2009-ben, ezen belül is a többségében magyarok lakta megyékben a szavazási kedv az országos átlag alatt maradt. (A Központi Választási Iroda (BEC) közlése szerint este 7-kor a részvételi arány 48,89 százalék volt. 2009-ben a választók 49,97 százaléka adta le a voksát 19 óráig. Továbbra is a déli megyék vezetnek, ami a jelenlétet illeti, a legtöbben Olt és Teleorman megyében mentek el szavazni. Az erdélyi megyékben a részvétel ezúttal is alacsonyabb.)
Külföldről több rendellenességet jeleztek a szavazás során: hosszú sorok alakultak ki a folyamat lassúsága miatt, spanyolországi tartományokból pedig olyan hírek érkeztek, miszerint lefizették a szavazókat, ajándékokkal megpróbálták megvesztegetni őket. Emiatt az „Egyesülve Megmentjük Csoportosulás” Bukarestben a külügyminisztérium előtt tiltakozást készült szervezni a külföldön élő román szavazókkal való szolidaritásból. Több politikus – Monica Macovei és Catalin Predoiu – kérte, hogy mondjon le a kormány a szavazás rossz megszervezése miatt, lévén, hogy a kabinetet terheli a felelősség a külképviselőetek működéséért.
Kelemen Hunor jónak értékeli eredményét
Jónak ítélte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azokat az eredményeket, amelyeket a vasárnapi államfőválasztás exit poll felmérései jeleztek számára. Kelemen Hunor támogatottságát 3,5 és 4,3 százalék között mérték a közvélemény-kutatók. A politikus az urnazárás utáni sajtótájékoztatóján úgy értékelte, hogy sikerült eljuttatni az RMDSZ üzenetét a választókhoz. Megjegyezte: olyan településeken is kapott szavazatot, ahol nem élnek magyarok, ez azt jelenti, hogy hiteles programmal állt a társadalom elé. Elmondta, a kampány lezárul, véget ér, de a munkát folytatni kell, éppen ezért a program ismertetése, népszerűsítése is folytatódik a következő időszakban.
Az RMDSZ az elkövetkező napokban dönt arról, hogy mit tanácsol választóinak a két hét múlva tartandó második fordulóra - tette hozzá a szervezet elnöke. „Bármelyik exit poll felmérés azt jelzi, hogy megerősödött a szövetség és a választók közötti kötelék” - jelentette ki. Úgy vélte, hogy a szavazók a szövetség erejét, hátterét biztosítják a munka folytatásához. Kelemen Hunor az MTI kérdésére úgy vélte, a székelyföldi megyékben azért maradt az országos átlag alatt a választói aktivitás, mert az elnökválasztást nem tartották egy időben a parlamenti voksolással. „2009-hez képest jelentős változás nem történt, imitt-amott sikerült jobban mozgósítani” - jelentette ki. A politikus nagy tévedésnek nevezte, hogy 2003-ban ötévesre hosszabbították az elnöki mandátumot, és ezzel eltolódott a parlamenti választások és az államfőválasztás időpontja. Hozzátette, ez a körülmény nemcsak azért rossz, mert megnehezíti az RMDSZ számára a mozgósítást, hanem azért is, mert állandó kampányban tartja az országot.
Számolják a szavazatokat: nőtt a részvételi arány a 21 órai adatok szerint
Az urnazárás időpontjában mért adatok szerint a szavazásra jogosultak 52,31%-a élt vasárnap szavazati jogával, a Központi Választási Iroda (BEC) adatai szerint. 9.563.768 személy szavazott, ebből 8.524.042 személy szerepel az állandó választási jegyzéken. A BEC éjjel 2 órakor jelenti be az első részleges eredményeket, az éjfélig összesített választási irodai adatok alapján. 2009-ben 21 órakor 53,52%-os volt a részvételi arány. Vidéken a szavazásra jogosultak 56,30%-a, városon 51,50%-a szavazott.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. január 26.
Választási reformot akar az államfő
Egy új választási rendszer előkészítéséről is konzultálni akar Klaus Johannis államfő a parlamenti pártokkal, miután sikerült pártközi megállapodást elfogadtatnia a védelmi költségvetés növeléséről – derült ki az elnök egy televíziós interjújából.
Johannis karcsúbb és "haté-konyabb" parlamentet szeretne, de – mint mondta – nem ő akarja megmondani, hogyan válasszák meg azt, hanem a pártokat akarja a konzultációsorozattal közös nevezőre segíteni.
Románia 2008-ban vezetett be egy sajátos, egyéni választókerületes rendszert, amely többletmandátumokkal próbálta az arányos politikai képviseletet is biztosítani. A kompenzációs módszer látványos kudarchoz vezetett 2012-ben, amikor emiatt csaknem 600-ra emelkedett a korábban 470 tagú törvényhozás létszáma.
Az országban 2016 nyarán rendeznek önkormányzati, őszén pedig parlamenti választást: az új választási törvényeket legalább egy évvel a voksolás előtt hatályba akarják léptetni.
Az államfő megerősítette, hogy szívesebben dolgozna egy saját pártja által alakított kormánnyal, mint Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök kabinetjével, ám rámutatott: a kormányt csak a parlament válthatja le.
Kifejtette: a 2012-es parlamenti voksoláson győztes Szociál-liberális Szövetség (USL) már nem létezik, és így természetes, hogy a parlamentben új többségek alakuljanak ki. Johannis úgy vélte, Ponta kormánya mögül már a választások előtt elfogyhat a parlamenti többség. Johannis megerősítette, hogy a PNL kormányfőjelöltjét, Catalin Predoiu volt igazságügyi minisztert bízná meg kormányalakítással. Predoiu és csapata már hetek óta dolgozik egy új kormányprogramon.
Arról, hogy a jelek szerint korábbi választási ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel is jól együtt tud működni, Johannis azt mondta: nem ő nevezte ki ezt a kormányt, és ő nem is válthatja le, így természetes, hogy intézményes szinten megpróbál együttműködni vele.
Megjegyezte: a kormányfőnek és az elnöknek nem az a feladata, hogy televíziós szócsatákkal, botrányokkal "szórakoztassa a választókat", ugyanakkor rámutatott: nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy erős Romániát eredményező programját ezzel a kormánnyal valósítsa meg.

2015. február 3.
A korrupció rákfenéje
Mindenkinek, még a nyomozó hatóságoknak is ajánlatos kellő fenntartásokkal kezelni Elena Udrea leleplezésnek szánt vádjait, ezzel együtt ha csak a fele is igaz az ellenzéki politikus állításainak, az katasztrofális képet fest a román államapparátus működéséről.
A Traian Băsescu volt államfő bizalmasának, egyfajta alternatív hírszerző szolgálatának számító Udrea először is saját magát leplezte le azzal, hogy az ellene indult bűnvádi eljárás hatására – korábbi amnéziája dacára – hirtelen emlékezni kezdett, előzetesben lévő dúsgazdag exférje kiket vesztegetett meg.
A korrupcióellenes ügyészségtől már tudjuk, hogy magas rangú politikusokat, a volt feleség révén most már azt is, hogy állítólag a titkosszolgálat második emberének közvetítésével egy, a kormányfőhöz közel álló szenátornak, médiamogulnak is jutott a kenőpénzből. Az egykori gazdasági és fejlesztési miniszter kései kitárulkozása kísértetiesen hasonlít arra, amikor egy hosszú időn keresztül zavartalanul ténykedő maffiahálózat, szervezett bűnbanda tagjai hirtelen hajba kapnak egymással, egyesek pedig utánam az özönvíz felkiáltással sorra kezdik „feldobni” a társakat.
Elképzelhető, mekkora rémület vette hatalmába most a valaha Udrea holdudvarába tartozó, kicsit is sebezhető közszereplőket, és az sem tűnik véletlennek, hogy a SRI igazgatója a botrány kirobbanása előtt mindössze néhány nappal látta elérkezettnek a pillanatot a távozásra.
Egy nemzet számára tragédiát jelent, ha vezetőit az ügyészségről bilincsben látja távozni. Az igazságszolgáltatás által alkalmazott kemoterápiát azonban nem szabad abbahagyni, amíg még észlelhető a korrupció rákos daganata – állapította meg a napokban az ügyészségi hadjárat kapcsán Cătălin Predoiu volt igazságügy-miniszter.
Napról napra világosabb, hogy a korrupció rákfenéje áttéttel a teljes hazai társadalmat megmételyezte, élen a politikai osztállyal, a gyógyulási folyamat során pedig elengedhetetlen kellékké vált a bilincs kattanása. A várt megtisztulás azonban csak akkor következhet be, ha a korrupcióellenes küzdelem közepette senki nem bizonyul érinthetetlennek.
Rostás Szabolcs

2015. június 9.
Nem lesz ügyészségi vizsgálat Ponta ellen
A képviselőház keddi ülésén elutasította az államügyész kérését, hogy Victor Ponta mentelmi jogát feloldva tegye lehetővé a miniszterelnök elleni teljes körű ügyészségi vizsgálat lefolytatását.
231 képviselő szavazott a mentelmi jog megvonása és a vizsgálat megindítása ellen, míg 120-an támogatták azt.
Az alsóház azt követően szavazott, hogy a korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást kezdeményezett okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával Ponta ellen korábbi ügyvédi tevékenysége miatt. A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette három alkalommal, amikor volt megbízóját, Dan Sova szenátort miniszteri tisztségekbe jelölte. Ez utóbbi gyanú kivizsgálásához kérte az ügyészség a parlament hozzájárulását.
Ponta a voksolás előtt kifejtette, hogy Sova miniszteri kinevezése politikai döntés volt, és azt nem vizsgálhatja felül az ügyészség. Szerinte a kinevezés szabályosan történt. Újfent politikai indíttatású eljárásnak nevezte az ügyészség vizsgálatát, és arra kérte a képviselőket, hogy tegyék félre a politikai rokonszenveiket, és csak pénteken voksoljanak párthovatartozásuk szerint, amikor a román parlament az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványról szavaz.
A Ponta-kormány megbuktatására irányuló indítvány beterjesztéséről az ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) döntött, még a Ponta elleni ügyészségi eljárás előtt. Ugyanakkor a kormányfő szerint az ügyészségi eljárás kezdeményezésének időpontja nem véletlenül esik egybe az ellenzék kormánybuktatási kísérletével.
A képviselőház keddi döntését élesen bírálta Klaus Iohannis román elnök, aki sajnálattal vette tudomásul, hogy a román parlament „Ponta védőpajzsává vált". Iohannis szerint a kormánykoalíciót alkotó képviselők döntése felelőtlen, hiszen az igazságszolgáltatás akadályoztatásával tönkreteszik a parlament intézményét, és rontják Románia külföldi megítélését pusztán azért, hogy megmentsék egyetlen személy politikai karrierjét.
Az ellenzéki Catalin Predoiu, akit egy korábbi politikai alku eredményeként a miniszterelnöki poszt várományosának tekintenek a PNL részéről, úgy értelmezte a képviselőház keddi döntését, hogy elkezdődött „a független román igazságszolgáltatás megsemmisítése", és a továbbiakban várható, hogy a Ponta által vezetett koalíció megpróbálja korlátozni az ügyészek eljárási lehetőségeit különböző büntetőjogi törvénymódosítások révén.
Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége keddi közleményében leszögezte: nem kommentálnak egyedi eseteket, de általános elvként az az álláspontjuk, hogy kormányzati tisztségviselők ellen megfogalmazott bármely törvénysértési gyanút teljes egészében ki kell vizsgálni. MTI
Erdély.ma,

2015. október 3.
Kelemen és Tőkés a legnépszerűbb húsz között
Az INSCOP legfrissebb közvélemény-kutatása – szeptember 10. és 15. között készült 1085 személy megkérdezésével, hibalehetősége plusz-mínusz három százalék – szerint a romániai politikusok népszerűségi rangsorát továbbra is az államfő vezeti, popularitása azonban csökkenőben: most már a válaszadóknak csak az 58,6 százaléka bízik Klaus Johannisban.
A második hely birtokosa sem változott, Mugur Isărescu jegybanki vezető népszerűsége kevéssel ugyan, de meghaladja a negyven százalékot. Közel harminc százalékon áll George Maior, a húsz százalékot meghaladja még Victor Ponta és Mihai Răzvan Ungureanu. Tíz százalék fölötti közkedveltségnek örvend Călin Popescu Tăriceanu, Alina Gorghiu, Liviu Dragnea, Cătălin Predoiu, Mircea Geoana, Traian Băsescu, Sorin Oprescu, Vasile Blaga és Monica Macovei, de Ion Iliescu már csak 9,3 százalékon áll. Elena Udrea népszerűsége alig haladja meg az öt százalékot, a sort Kelemen Hunor folytatja 4,1 százalékos indexszel, őt Tőkés László követi 3,2 százalékkal. (Adevărul)
FELÉLEDT AZ EREKLYEMÚZEUM. Újra állandó kiállításon tekinthetőek meg az Arad megyei múzeumban az egykori Ereklyemúzeum tárgyai. Az Ereklyemúzeum egy 1867-es felhívás nyomán, országos gyűjtés eredményeként jött létre Aradon. Az 1893. március 15-én megnyitott múzeum gyűjteménye a szabadságharc vértanú tábornokainak személyes tárgyai mellett több mint 17 ezer, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idejéből származó tárgyi emléket és dokumentumot tartalmaz. A budapesti Nemzeti Múzeum valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 1848–49-es gyűjteménye után az aradit tekintik a korszak legjelentősebb gyűjteményének. A kiállítás túlélte a román közigazgatás bevezetését és a második világháborút, csak 1956 után kezdték fokozatosan ritkítani, mígnem 1974-ben, Nicolae Ceauşescu személyi kultuszának megerősödésekor a raktárak mélyére száműzték. Az Ereklyemúzeum anyagát az aradi múzeum szakemberei 2009-ben és 2010-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeummal és a Budapesti Hadtörténeti Intézettel és Múzeummal európai uniós támogatással katalogizálták, restaurálták és foglalták gyűjteménybe. A csütörtökön megnyílt kiállításhoz a múzeum egyelőre nem tud magyar nyelvű tárlatvezetést biztosítani. (MTI)
A BBTE A LEGJOBB ROMÁNIAI EGYETEM. Új egyetemi világrangsort állított fel a londoni Times Higher Education, amelyben a világ legjobb 600 egyeteme közé sorolták a Babeş–Bolyai Tudományegyetemet. A The Times Higher Education World University Rankings 2015–2016 800-as rangsorába még három romániai felsőoktatási intézmény került be: a jászvásári Alexandru Ioan Cuză Egyetem, a Bukaresti Egyetem és a Temesvári Nyugati Tudományegyetem. A világrangsor összeállítása során 13 kritériumot vettek figyelembe, és ezek közül a legfontosabbakat öt főbb mutató köré csoportosították: az oktatási tevékenység minősége, tudományos kutatás, idézettség, nemzetközi perspektívák, az üzleti környezettel való kapcsolatok. A tekintélyes lista első helyezettje egyébként a Kaliforniai Műszaki Egyetem, majd sorban az oxfordi, stanfordi, cambridge-i, massachusettsi és a harvardi egyetem következik. (Főtér)

2016. június 6.
Alacsony részvétel, nagy fordulatok (Önkormányzati választások)
18 265 000 polgárt vártak tegnap az ország területén berendezett 18 ezer szavazókörzetbe, de ennél sokkal kevesebben mentek el, az országos átlag alig 48,43 százalék, jóval kevesebb a 2012-es 56 százaléknál. A legnagyobb arányban a déli megyék falvainak lakossága szavazott, a legkisebb érdeklődést Bukarestben mérték, ott a választók alig 33,3 százaléka tartotta érdemesnek a megjelenést.
A szavazókedv Giurgiu megyében volt a legmagasabb, ott a felnőtt lakosság 63,24 százaléka élt választási jogával. Ugyancsak 60 százalék fölötti részvételt jegyeztek Teleorman és Olt megyében, hátulról a második Temes megye 40,77 és Iaşi megye 42,33 százalékkal. A 45 ezer önkormányzati tisztségre 108 párt, kisebbségi szervezet és pártszövetség több mint negyedmillió jelöltet állított. A három magyar politikai szervezet – RMDSZ, EMNP, MPP – színeiben csaknem 12 ezer jelölt indult, de a magyarlakta vidékeken átlag alatti részvételt jegyeztek az urnáknál. Az idei választás újdonsága, hogy a szavazókörzetekben először beszkennelték a voksolásra jelentkezők személyazonossági iratát, majd az újonnan beüzemelt informatikai rendszer a személyi szám alapján helyben ellenőrizte, hogy jogosult-e az illető voksolni, a megfelelő szavazókörnél jelentkezett-e, és nem szavazott-e már másutt. Az új módszer a várakozások ellenére olajozottan működött, de szabálysértések és törvényszegések is akadtak bőven. Rendellenességek A választások első komolyabb rendellenességét Maros megyéből jelezték, ahol a prefektusi hivatal a törvényben előírtnál több mint ötvenezerrel kevesebb szavazócédulát rendelt. Az Agerpres hírügynökség szerint Lucian Goga prefektus „tévedése” annak tudható be, hogy a választói névjegyzékben csak 426 ezer név szerepel, míg a megyei választási bizottság 484 ezer voksolásra jogosult személyről tud. Szombaton állítólag további szavazólapokat nyomtattak, amelyeket azonban nem osztottak ki, fegyveresek őrizték őket. A három magyar párt által támogatott független magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán szerint fennáll a gyanú, hogy a hiányzó szavazólapokat csalásra akarják felhasználni, ennek ellensúlyozásaként minél magasabb részvételre buzdították a választókat. Az eset miatt a Nemzeti Liberális Párt (NLP) is a prefektus lemondását követelte. Szatmárnémetiben tömegesen készítettek ideiglenes lakcímeket a választás napján. Ezekkel – pótlistán – bárki szavazhatott, aki igazolta, hogy az adott szavazókörzethez tartozik. Az RMDSZ szatmári sajtóreferense szerint a lakosság-nyilvántartó hivatal vezetősége többszöri megkeresésükre sem közölte, hogy pontosan hány ideiglenes lakcím készült tegnap, de a helybeliek jelzései szerint délután is nagy sor volt a hivatalban. Ez azért különös, mert Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben is nagy eséllyel indultak a magyar jelöltek a román polgármesterek leváltására. Csíkszeredában Borboly Csaba megyeitanács-elnök és felesége pótlistán szavazott, mert nem szerepelt annak a szavazókörzetnek a listáján, ahol voksolni szokott. Székelyudvarhelyen estefelé kétszáz roma verődött össze a többnyire romák által lakott Budvár negyedben, de nem derült ki, hogy miért; a rendőrség közbelépésére szétoszlottak. Szentegyházán parajdi szavazólapok keveredtek a helyiek közé, Marosvásárhely egyik körzetében pedig Fehér megyei szavazólapokat találtak. A Iaşi megyei Mosna községben két szavazókörzetben is nulla volt a részvételi arány, a jegyzékben szereplő 3700 választópolgár egyike sem ment el szavazni. Mindannyian moldovaiak, és azonos a lakcímük is: a községi rendőrfőnök tulajdonában levő tömbházlakásba vannak bejelentve. Egy Buzău megyei község hét szavazókörzetében négy órára leállították a szavazást, Dolj, Olt, Teleorman, Giurgiu megyében több százan szavaztak pótlistán. Országszinten 494 kihágásra vagy törvényszegésre vonatkozó panaszt tettek le, ez nagyjából fele a négy évvel ezelőtti számnak, és a kivizsgálások során 40 százalékuk megalapozatlannak bizonyult – de 78 panasz nyomán 57 személy ellen bűnvádi kivizsgálást indítanak. 92 bírságot róttak ki választási szabálysértések miatt, összértékük 42 610 lej. Ki miért szavazott
Azokra szavaztam, akikben megbízom, de a humán erőforrások nagyobb regenerálódására számítottam – jelentette ki Dacian Cioloş kormányfő, aki feleségével együtt Zilahon szavazott a reggeli órákban. Klaus Iohannis államfő szokatlanul későn, 18.30-kor jelent meg a lakcíme szerinti választókörzetben, állítólag műszaki okok miatt nem tudott korábban menni. Kijövet azt nyilatkozta, hogy először választ Bukarestben, amely már saját városa is, ezért egy modern, európai fővárosra szavazott. Felesége, Carmen Iohannis már a déli órákban leadta szavazatát Nagyszebenben. A magyar emberek biztonságára szavaztam – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki szülőfalujában, Csíkkarcfalván szavazott tegnap „arra az erős érdekképviseletre, amely a tömbmagyarságban, a szórványban és a vegyes környezetben élő magyarok számára ugyanazt jelenti: biztonságot és a közösség szolgálatát”. Markó Béla volt RMDSZ-elnök is az erős önkormányzatokra szavazott, „és egyben arra, hogy Romániában folytatódjon a decentralizáció, vagyis annak a folyamata, hogy minden fontos döntés a helyi közösségek kezébe kerüljön”. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter a megújulásra voksolt: szerinte a fiataloknak is dönteniük kell jövőjüket illetően. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke Nagyváradon szavazott, majd azt nyilatkozta: a rendszerváltozásnak része kell hogy legyen a választás szabadsága, és reméli, hogy szavazatával hozzájárul a rendszerváltozás folytatásához.
Biró Zsolt MPP-elnök Marossárpatakon élt a választás szabadságával, elsősorban a magyar érdekérvényesítés, illetve pártja megerősödésének reményében, hogy képviselni tudják az önkormányzatok szintjén azt a programot, amellyel a választók elé álltak. Éjféli mérleg
Az urnazáráskor nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások szerint Bukarestben a Szociáldemokrata Párt (SZDP) jelöltje, Gabriela Firea kényelmesen, a leadott szavazatok bő 42 százalékával megnyerte a küzdelmet, utána Dan Nicuşor, a Mentsük meg Bukarestet Szövetség (MBSZ) jelöltje közel 30 százalékot kapott, az NLP jelöltje, Cătălin Predoiu 12–13 százalékkal a harmadik lett. A hat kerületből ötöt szintén SZDP-s politikusok nyertek el, az első kerületben azonban – meglepetésre – a francia Clotilde Armand (MBSZ) győzött. Kolozsváron Emil Boc 69 százalékkal nyert, a második helyen – 12 százalékkal – az RMDSZ jelöltje, Horváth Anna végzett. A helyi RMDSZ-listára 15,4 százalék szavazott, három százalékkal több, mint négy évvel ezelőtt.
Több városban korrupciós eljárás alatt levő elöljárókat választottak vissza: a craiovai Lia Olguţa Vasilescu, a nagybányai Cătălin Cherecheş, a bukaresti Marian Vanghelie és a brassói Gheorghe Scripcaru is újrázik. Nagyszebennek újra szász polgármestere lesz: a Német Demokrata Fórum jelöltje, Astrid Cora Fodor lazán megelőzte kihívóit.
Csíkszeredában az RMDSZ-es Ráduly Róbertet újraválasztották, Székelyudvarhelyen az EMNT–MPP szövetség jelöltje, Gálfi Árpád rávert az RMDSZ-es Arros Orsolyára és a független (volt RMDSZ-es) Bunta Leventére, Szentegyházán is MPP-s polgármester lesz. Az RMDSZ-nek 54 polgármestere van indulásból (mert nem volt ellenjelöltjük), de Kovács Péter ügyvezető elnök kétszázra számít; éjfél előtt már százötven biztos befutó volt. A magyarság számára legszorosabb verseny Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen és Szászrégenben volt, utóbbit Nagy András 250 szavazattal elvesztette. A két nagyvárosból 1 órakor még nem volt eredmény.
Demeter J. Ildikó