Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Préda Jenő
2 tétel
2016. július 21.
Szoboravatásra készül Málnás község
Alig telt el néhány hét az önkormányzati választások óta, az újonnan megalakult községi tanács máris munkába kezdett. Maréknyi értelmiségivel és jóakaratú kalákázóval rendbe tették a községközpont piacosabb részeit, s elhatározták, hogy megünneplik Málnás település első említésének 650. jubileumát, mellszobrot állítanak a falu egykori református lelkészének, az egyház- és iskolaépítő Tőkés József Sepsi egyházmegyei esperesnek, ugyanakkor falunapot szerveznek, ezúttal a községközpontban.
Álomból valóság lesz
Hatszázötven esztendeje annak, hogy Nagy Lajos király egyik rendeletében megjelenik Málnás település neve – írja Balla Barna Márton helybeli református lelkész meghívó körlevelében. Százhatvan éve szentelték fel a falu újonnan épített református templomát, éppen 100 esztendővel ezelőtt született Málnáson Tőkés István Kolozsvári református teológiai tanár, püspökhelyettes, 65 éve hunyt el édesapja, Tőkés József lelkész-esperes, aki 42 éven át szolgálta a község székely-magyar közösségét, minden erejével törekedett az eklézsia és a falu gazdasági megerősítésére. Nem új az ünnepi elképzelés – tudtuk meg –, hiszen már több évvel ezelőtt megfogalmazódtak ez irányú törekvések, nevezetesen az, hogy mAradandó emléket, szobrot állítsanak egykori lelkészüknek a falu központjában, azon a helyen, ahol élt és dolgozott. A faluközösség hálája azért hangsúlyos, mert többen emlékeznek még az élők közül lelkészükre, aki az eklézsia erdőbirtokának egy részét azért áldozta fel, hogy felekezeti iskolát építtessen a málnási gyerekeknek a két világháború közötti időszakban, amelyben magyarul, anyanyelvükön sajátíthatták el a tudományt, amit csak így tudhattak alaposan magukévá tenni.
A jubileumi megemlékezés szombat délután veszi kezdetét a kultúrházban a megnyitóval és a helybeli iskolások ünnepi műsorával. Tőkés József mellszobrának leleplezésekor fellép a Málnáson élő id. Szilágyi Zsolt és a Vox Humana kamarakórus (vezényel ifj. Szilágyi Zsolt). Ezt követően a református templomban tudományos előadásokkal idézik fel a település múltját. A község régészeti és történelmi változásairól Székely Zsolt régész-történész, egyetemi tanár értekezik, a környék hasznosítható természeti kincseiről, fejlődési lehetőségeiről, az elkövetkező időszak gazdasági növekedését szolgáló tájképi-vendégforgalmi értékekről pedig e sorok írója.
– Az előadók egyben társszerzői is annak a Málnásról szóló tanulmánykötetnek, amely szintén a közös ünneplésünk része – hangsúlyozta Balla Barna lelkész –, s amelyet helyi erőből, kegyes adományokból sikerült kiadni a Sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó jóvoltából. Egyfajta írott és nyomtatott tanú, mAradandó üzenet az utánunk jövők számára. Vendégeinknek alkalmuk lesz megtekinteni a Duna TV Tőkés István életéről és munkásságáról készített kisfilmjét is. Nem szól más témáról a vasárnapi ökumenikus istentisztelet sem, amely után gazdag művészi műsort láthatnak vendégeink. Majálisozunk a focipályán, fellép a Fenyőcske táncegyüttes, lesz kórus-, könnyű- és mulatós zene is.
Megújult erővel
– Az önkormányzati választások óta megállás nélkül készülünk a hétvégi eseményre – mondta Szotyori Angéla, Málnás község új polgármestere.
– Kérem, mutatkozzon be lapunk olvasóinak.
– Szatmárnémetiben születtem. 26 éve telepedtem Málnásra, itt alapítottam családot. Negyedszázada általános asszisztensként dolgozom a helybeli családorvosi rendelőben. Ismerek mindenkit a faluban, igyekeztem lelkiismeretesen végezni, az ő érdekükben is, a munkámat. Az csak természetes, hogy tele vagyok, tele vagyunk új elképzelésekkel, tervekkel. A községi tanácsban egy személy kivételével mindenki új és kezdő. A kilenc tanácstagból hét az RMDSZ, kettő pedig az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben lett testületi tag. Három póttagunk is van. Én az RMDSZ megyei szervezetének támogatásával, de a Magyar Polgári Párt színeiben nyertem el a választók bizalmát, a polgármesteri széket. Zalánpataki várakozások
A napokban a községhez tartozó Zalánpatakon jártunk. Jelezték a helybeliek, hogy nagyon várják a polgármester asszonyt, szeretnék elmondani gondjaikat, elképzeléseiket. A leköszönő polgármester, Kasléder József köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek eddig elvégzett munkájában, megvalósításaiban. A mozogni tudók, a járművekkel rendelkezők már üzenik, kérik az új községgazdát, hogy próbálja megjavíttatni a Zalánpatak felé tartó rövidítő két meredekebb, nehezebben járható szakaszát.
Keserű szájízzel vettük tudomásul Zalánpatakon, hogy nincs kihasználva a sok munka és anyagi költség árán felújított Bugyogó feredő, s miként Préda Jenő bátyánk elmondta, a jó erős gázzal működő mofetta még annyira sem. Azt viszont öröm volt látni, hogy a Préda Barna alapította székely falumúzeum mellett újabb is született. A helybeli Timár család nemrég megvásárolt festői telkén néprajzi kiállítást hoztak létre, amely mellett a zsenge korú Timár Robi szándékszik saját farmját kiépíteni, bebizonyítani, hogy erővel, fiatalsággal, kitartással és sok-sok tenni akarással otthon, a faluban is meg lehet élni!
– Nem ismeretlenek számomra tennivalóink, ugyanis tagja voltam a községi tanácsnak – fejtette ki a polgármester asszony. – Hamarosan megkezdjük a falugyűléseket, eljutunk minden településre. Pályázni szeretnénk több falu- és vidékfejlesztési programra. Már voltam a megyeházán, biztatnak, segítenek nekünk. Ez ügyben az Alutus Régiótól is megkerestek, szándékunkban áll pályázni a Leader-programokban. Időközben nehézségek is adódtak, azokkal is foglalkozni kell. Például nálunk is bajt okozott az esőzések utáni árvíz, gondok vannak a kanálisrendszer működtetésével, azon is hamarosan javítani kell. Ami Zalánpatakot illeti, megkeresett Kálnoky gróf, és arra kért, hogy adjunk termelési engedélyt azoknak a zalánpatakiaknak, akik megfelelő minőségű bioélelmiszerrel tudják ellátni Károly herceg és a Kálnoky-vendégházak konyháit.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. november 1.
Főhajtás egykori tanítók előtt (Zalánpatak nem felejt)
Másfél évtizedes eredményes oktatói és nevelői, közösségépítő és közösségfejlesztő munkájuk elismeréseképpen Zalánpatak díszpolgára címet adományozott Málnás önkormányzata és Zalánpatak faluközössége a jelenleg Uzonban élő Ráduly József nyugalmazott tanítónak és Ráduly Irénke óvónőnek. Az elismerést Préda Barna Az én falum, Zalánpatak című könyvének október 26-i uzoni bemutatóján adták át a nyugdíjas pedagógus házaspárnak.
Péter Sándor, a zalánpataki „érzelmes monográfia” lektora Zalánpatakról azt mondta, nehéz oda eljutni, de még nehezebb onnan eljönni. A szinte járhatatlan útra utalt, és arra a vendégszeretetre, amellyel a kis település lakói fogadják a látogatót, de a falu értékei is ott marasztalják a vendéget. Kiemelte Zalánpatak egykori szerepét a környék kulturális életében, amelynek a hatvanas-hetvenes években a Ráduly tanító házaspár volt a mozgatója. Amikor máshol nem volt műkedvelő csoport, Zalánpatakon kettő-három is működött – mondta. Ráduly Irénke nyugdíjas óvónő felelevenítette, hogy amikor fiatal pedagógusként oda helyezték, azt gondolta, „a zalánpatakiak olyan maradiak lehetnek ott a világ végén. De nagyot csalódtam, mert amikor a zalánpataki emberek kimentek a faluból, mindig könyvet vásároltak. Rengeteget olvastak, tájékozottak voltak. Volt két-három családnál rádió, hallgattuk a híreket, esténként összegyűltünk, megbeszéltük a dolgainkat, énekeket tanultunk.” A zalánpataki évekre négy évtized távlatából is jól emlékszik Ráduly József. Elmondta, oroszt tanított Kökösben és Mikóújfaluban, és amikor Zalánpatakra helyezték, semmiképpen nem akarta elfogadni. Meggyőzték, és tizenhat évig tanított ott. Családot alapított, két fiuk született, egyikük, Ráduly István jelenleg Uzon polgármestere. „Amikor oda helyeztek, csak szekérrel és gyalog lehetett járni, nem volt villany se. Ha valaki súlyos beteg volt, át kellett menni gyalog Málnásfürdőre, és onnan telefonáltunk. Szekérrel vittük a beteget a falu végéig, mert a mentő csak odáig tudott jönni. Karácsony Zoli bácsi működtette az áramfejlesztőt, mozit is tartottunk, a filmeket a hátamon hordtam Málnásfürdőről, Mikóújfaluból, hogy az emberek művelődhessenek. A feleségemmel együtt színdarabokat tanítottunk be a gyermekeknek és a fiataloknak, de az idősek sem akartak kimaradni semmiből. Jártuk a környéket az előadásokkal, nagy fegyelem volt, jól ment a munka. Préda Jenő bácsiék zenéltek a műsorokon, szépen muzsikáltak. Néhai Gál Sámuel segített abban, hogy a zalánpataki gyermekek bentlakásba mehettek Málnásra ingyen. Egy szekér fát vittek télen, ennyi volt a fizetség. Ott elvégezték a nyolc osztályt, jól haladtak a gyermekek. Őszintén mondom, mindent megtettünk Zalánpatakért. Egyedül plébános nem voltam, egyéb minden.”
Farkas József, aki jelenleg is kiveszi a részét a zalánpataki közösségi munkából, egyfajta őre az unokája, Préda Barna által létrehozott helyi néprajzi múzeumnak. Az uzoni könyvbemutatón azt mondta: „Ráduly tanító bácsiék nemcsak oktattak, hanem neveltek is, sok kultúrmunkát elvégeztek, és mellette lent termeltek, disznót, juhot tartottak, soha semmilyen munkát panasszal nem csináltak.”
A pedagógus házaspárt méltatta a 89 éves Préda Jenő is, aki az egykor híres zalánpataki zenekar prímása volt, és az alkalomból tanítványával, Préda Barnával együtt muzsikával köszöntötték Zalánpatak frissen kitüntetett két díszpolgárát. Szotyori Angéla, Málnás község polgármestere is elismeréssel beszélt Ráduly Józsefről és feleségéről, Irénkéről, hangsúlyozva: sok olyan pedagógusra lenne szükség jelenleg is, amilyenek aktív korukban ők voltak. Az immár több helyszínen, így Uzonban is bemutatott zalánpataki monográfia nem csak falutörténet, egyfajta főhajtás is azok előtt, akiknek köszönhető, hogy Zalánpatak ma is él, lakói most is szorgos, becsületes emberek. A Ráduly házaspár Préda Barna könyvében is kiemelt szerepet kapott. A kulturális életről szóló fejezetben a szerző azt írja: „a település nemcsak üveggyáráról, hanem kulturális életéről is híres volt. Ez a hírnév az 1960-as években teljesedett ki Ráduly József tanító és felesége, Ráduly Irénke óvónő vezetésével.” A zalánpatakiak ragaszkodását múltjukhoz és a sok nehézséget átélt falu jelenéhez Préda Barna a könyv bevezetőjében fogalmazza meg igen találóan: „Legyen e könyv emlékül mindazokért, akik a történelem folyamán a kizsákmányolások, az azt követő zsarnokoskodások, a háborúk utáni borzalmas idők és a kommunizmus ellenére, valamint a Nyugat csábításának ellenállva itthon maradtak, és hozzájárultak ahhoz, hogy felépüljön, megmaradjon és fejlődjék Zalánpatak. Ha itthon nehezebb is a munka, ha a szerszámok nyele jobban feltöri is a tenyeret, de sokkal édesebb a kenyér, szebben énekelnek a madarak, és van-e a világon bármely katedrálisnak a tornyában olyan szépen hívogató harang, mint Zalánpatak kicsiny templomocskájának?” Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)