Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pozsonyi Ádám
3 tétel
2010. január 22.
Magyar kultúra?
A politikai magamutogatás, felsőbbrendűségi érzés, a „nekünk mindent szabad, ti meg mindent lenyeltek” elve alapján élő (pontosabban: működő, mert ez már egy embertelen, emberellenes politikai gépezet) választott vezetőink a napokban újra megmutatják, számukra semmi sem számít, csakis saját népszerűségük, hatalmuk növelése. Most éppen a magyar kultúra napját használják ki alantas céljaik elérésére.
De nem is a magyar kultúra napját, mert ők már Magyar Kultúra Ünnepéről, Magyar Kultúra Hetéről (természetesen csak így, nagybetűsen) beszélnek. Hogy rendezvényeik, azoknak szellemi, kulturális üzenete semmi kapcsolatban nincs a magyar kultúra napját jelentő Himnusszal, annak üzenetével, az mindenki számára egyértelmű. A bihari, nagyváradi egypártrendszerű, diktatórikus, a húsz évvel ezelőtti időket továbbéltető, magyarnak és érdekvédőnek hazudott politika, mint mindig, most is a civil szervezeteket használja fel a maga hasznára. A „civilek” meg nem tehetnek (tehetnének, de ahhoz tisztesség is kellene) mást, mindenben kiszolgálják a pénzt adó pártjuk igényeit. Kiszolgálják, mert kiszolgáltatottak. Biharban, Váradon már régen meghaltak, pontosabban pártérdekeket szolgálnak (a kettő végül is ugyanaz) a „civil” szervezetek. Most azt kellene mondjam, akinek nem inge, ne vegye magára, de sajnos ez az ing nagyon ritka.
Elképesztő, hogy mit meg nem engednek maguknak egyesek. Van képük egyeseknek az RMDSZ születésnapjával összekötni ezt a napot. Székelyhídon pedig a magyar kultúra napján a következő fellépők közvetítik a magyar kultúrát: Cynthia és Ianc Sebastian, Control Dance Club, Open Stage – Székelyland humortársulat, Tini Dance Center, B 612. Nem ismerem az említett társulatokat, személyeket, de nem hiszem, hogy az év 365 napjából éppen a magyar kultúra napján kellene megmutatniuk tehetségüket, anglomán nyugatmajmolásukat. De nem is róluk szól ez a történet, hanem a pártról, amelyik „civil” segítséggel ilyen rendezvényeket szervez erre a napra.
Nagyváradon is kitesz magáért az RMDSZ, ide Aczél Endrét hívták, hogy közvetítse a nagyváradiak számára a magyar kultúrát. Aczél Endre bemutatandó könyve, amely saját élettörténetéről, pályájáról szól, a balliberális irodalom egyik teljesen értéktelen (de azért jó drága) alkotása. Megismerhetjük belőle a Galíciából bevándorló Aczélok sorsát, a kommunizmusban Saigonban, Pekingben, Londonban élő, majd a módszerváltás után a Magyar Televízió munkatársát, aki máig az Aczélok szellemi örökségének, a balliberális eszmének közvetítője. Aztán olvashatunk egy jó adag kritikát Orbán Viktorról, a nemzeti oldalról meg mindenről, ami szerinte magyarkodás.
Jellemző, hogy Aczél elvtársat egy itteni elvtárs, a Lakatos elvtárs hívja Váradra. Annak idején Lakatos Péter semmi kivetnivalót nem talált Gyurcsány őszödi beszédében. De idehívta már Kunczét is, most meg Aczélnak szervezi a könyvbemutatót a nagyváradi városháza dísztermében. Meddig lehet ezt még folytatni, magyar testvéreim? Meddig alázhat meg bennünket az RMDSZ néhány embere? Meddig alázhatja meg az RMDSZ jóérzésű tagjait, magyarjait az RMDSZ vezetéséből megélő néhány akarnok? Mikor vesszük észre, hogy ez a vezetésű párt nem használ, de ÁRT!
Belső-Magyarországon nem csak kormányváltásra, de rendszerváltásra készülnek magyar testvéreink, mi, itt Nagyváradon, Erdélyben, mikor harcoljuk ki a rendszerváltást? De ha jó az nekünk, hogy Lakatos-félék terjesszék a magyar kultúrát, hogy Nagyváradon Aczélok, Demszkyk, Kunczék, Gyurcsányok stb. mondják meg nekünk, hogy ki tartozik a magyar nemzethez, ki nem, akkor maradjon úgy.
Itt az ideje, hogy mi is tevőlegesen részesei legyünk a határok feletti magyar rendszerváltásnak. Pozsonyi Ádám újságíró nagy vihart kavart írásából idézek: „Mondjuk ki nyíltan, a magyar szellemi élet idegen irányítás alatt van már jó ideje, de ennyire a maradék magyar gondolat még a XX. század legsötétebb éveiben sem volt kigyomlálva a közgondolkodásból, mint napjainkban. Mivel politikai és szellemi elitünk idegen, úgy kell cselekednünk, mint hős elődeink a végvári harcok, vagy mint a trianoni ország-csonkítás idején. Alakítsunk kis házi kommandókat. Három-négy fős csoportokban fésüljük át a könyvtárakat és lopkodjuk ki, majd semmisítsük meg a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait. Ha a kicsempészés nem megoldható, tépjünk a lapokba, firkáljuk össze, szellemi mérgezésre tegyük alkalmatlanná a futtatott senkiházik mocskait, mit hazaáruló médiánk minden szinten propagál. Ne becsüljük le ezt a feladatot. A világ sorsa szellemi síkon dől el, s nem mindegy, hogy – egyre csökkenő létszámú – fiatalságunk mivel mérgezi lelkületét. Mit ad át a következő (megszülető) generációnak.”
Nemzeti felemelkedésünk, megmaradásunk érdekében a feladatunk világos: minden eszközzel harcolni a balliberális szennyirodalom, a határok feletti magyarellenes politika ellen, mert nem csak Belső-Magyarország, de az egész magyar nemzet – Budapesttől Nagyváradig, Kassától Szabadkáig – rendszerváltást akar!
Nagy József Barna. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. december 3.
Könyvvásár a nemzettudat jegyében
Második alkalommal bonyolították le a Partiumi Nemzetközi Könyvvásárt. A három napos nagyszabású eseménynek a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adott otthont. Bábelőadások, könyvbemutatók, zenei produkciók is tarkították az eseménysort.
Először 2013-ban tartották meg a nemzetközi könyvvásárt, és az idén november 27–29. között szervezte meg újra ezt az eseményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Egyesület és a Szent László Egyesület. Nagy József Barna, az esemény egyik fő szervezője elöljáróban kiemelte: „Az volt a célunk, hogy ne egy szokványos könyvvásárt szervezzünk, hanem próbáljunk egy olyan nemzeti jelleget adni a három napnak, ami a váradiakban növeli az itthon érzetet, a nemzettudatot. Ez abban nyilvánul meg, hogy olyan szerzőket, előadókat hívtunk meg, akik erősítik ezt az emberekben”. A változatosságra nem lehetett panasz, hiszen a három nap alatt magán a könyvvásáron kívül adventi vásár, kézműves termékek vására is helyet kapott a programban, ugyanakkor bábelőadások, könyvbemutatók, zenei produkciók, előadások, kézműves-foglalkozások tarkították az eseménysort.
Megnyitó
A nemzetközi könyvvásárt Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke nyitotta meg hivatalosan pénteken egy órakor, a Mily nagy ragyogás látszik című bábelőadás előtt. A politikus a jobbára gyerekekből álló közönséghez szólva elmondta, hogy mindig a világosság felé kell haladni, és a keresztény ember számára Jézus a legnagyobb fény, ezért őt kell követni. „Ez a mai nap legyen a kiindulópontja a karácsony felé vezető útnak” – zárta szavait a politikus, majd kezdetét vette a kicsik által várva várt bábelőadás. Vincze László bábművész a betlehemi történetet mutatta be a bábok és saját sugárzó egyéniségének segítségével a jelenlévő gyerekeknek. A sok humorral fűszerezett evangéliumi történet lekötötte a kicsik figyelmét, akik az előadás után kézműves-foglakozásokon vehettek részt.
Könyvbemutatók
A könyvvásár programjának fontos részét képezték a könyvbemutatók: az eseménysorozaton négy szerző mutatkozott be a váradi közönségnek. Elsőként pénteken délután Bökös Borbálával, a PKE oktatójával beszélgetett Lakatos Attila történész a szerző Sárkányos Rend című regénytrilógiájáról, valamint annak most megjelent második, Pokoljárók című kötetéről. Bökös Borbála a beszélgetés során vallott írói munkamódszeréről és alkotói koncepciójáról, a történelmi regény szerepéről a magyar- és a világirodalomban, illetve magának a regénytrilógiának a keletkezéstörténetéről is elárult érdekes részleteket. Másnap, szombaton délután három szerzővel is találkozhatott a váradi közönség. Délután öt órától Szentesi Zöldi László író, újságíró mutatta be Isztambuli vendégség című kötetét, mely a török konyha érdekességeit fedi fel érdekes receptek és történetek segítségével. Az általa említett számos gasztrotörténeti érdekesség közül csak azt emelném ki, hogy Magyarországon a disznóhúsfogyasztás a törökök miatt terjedt el máig is jellemző mértékben: a török hódoltság idején – mivel az oszmánok a disznót tisztátalan állatnak tartották – nem adóztatták meg azokat, akik disznót tenyésztettek, ami miatt a magyar gazdák átálltak a disznótenyésztésre.
Aktuálpolitika
Egy kis aktuálpolitikát is becsempészett előadásába Szentesi Zöldi László, amikor kifejtette, hogy Erdogan török elnök megkísérli visszatéríteni a világi Törökországot a hagyományos iszlám világ felé. „Ez a mostani, iszlamizálódás felé tartó fordulat a török társadalom nagy próbája” – fogalmazott az előadó, aki ugyanakkor leszögezte, hogy Törökország kulcsfontosságú a világpolitikában, ezért nagyon fontos az, hogy abban az országban rend legyen. „Ha az iszlamista fordulat lezajlik Törökországban, akkor az EU-nak sokkal hamarabb megpecsételődik a sorsa” – vetítette előre az előadó. Ezt az előadást követően Pozsonyi Ádám író olvasott fel írásaiból, majd beszélgetett el Szentesi Zöldi Lászlóval, végezetül pedig Domonkos László mutatott be két kötetet, illetve a Trianoni Szemle idei évkönyvét.
Test, szellem és lélek egysége
A könyvvásár kétségkívül legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye Papp Lajos szívsebész előadása volt: zsúfolásig megtelt szombaton kora délután a váradi PKE díszterme. Előadása első felében az egészségmegőrzésről és az egészséget veszélyeztető különböző koncepciókról értekezett Papp Lajos. Elmondta, hogy jelenleg mintegy 1,5 milliárd fehér ember él a Földön. A fehér emberek nagy gondban vannak, mert a jólétükben az egészségüket rombolják főként a helytelen táplálkozással, ugyanakkor szellemüket és lelküket is tönkreteszik. Test, szellem és lélek hármasságának egységét hangsúlyozta az előadó, aki felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell őrizni a Teremtő Isten törvényeit. „Amit a Teremtő teremtett, az egészséges, amit az ember manipulál, az nem feltétlenül rossz, csak ha rossz szándékú emberek visszaélnek vele” – fogalmazott Papp Lajos, példaként említve a génmanipulált élelmiszerek, valamint a különböző gyógyszerek – főként a koleszterincsökkentő készítmények – ártalmas voltát. „Egyvalamit ne felejtsünk el: józanul gondolkozni” – hangsúlyozta Papp Lajos, aki ebben az összefüggésben kiemelte, hogy minden természetes alapanyagból készült, készített élelem egészséges, ellentétben a különféle műételekkel (példaként említette a margarint), mint ahogy az emberi test fiziológiai funkciói is (például az izzadás) hozzájárulnak az ember egészsége megőrzéséhez.
Ősgén és ősnyelv
Előadása második részében a magyar nyelv szépségére és a Kárpát-medencébe való születés kegyelmére hívta fel a figyelmet. Különböző tudományos kutatásokra hivatkozva szóba hozta az ősgén és az ősnyelv fogalmát is anélkül azonban, hogy tisztázta volna, mit is takarnak pontosan ezek a fogalmak, mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetben található meg a legnagyobb mértékben az ősgén, illetve a magyar nyelv őrizte meg a legnagyobb mértékben az ún. ősnyelv ősgyökeit.
Pap István
erdon.ro
2016. július 18.
Lélekrombolás
„Akik a hablatyot nyomják politikai szinten, azok uralják a kultúrát is.” (Pozsonyi Ádám)
Annak érdekében, hogy a balliberális eszmerendszer segítségével maga alá gyűrje a népeket, a világuralmi terveket szövögető pénzügyi-gazdasági túlhatalom megkezdte a történelmileg kialakult kultúrközösségek felszámolását Európában. Előbb nekiesett a nemzet vezető erejét megtestesítő nemesség megsemmisítésének, a „felvilágosodás" óta pedig a keresztény hit és az egyház szétverésének fogott hozzá, majd a hagyományőrző falusi parasztság kisemmizésének, valamint a tanulásra, művelődésre fogékony városi polgárság ellehetetlenítésének állt neki. De legnagyobb kártétele az összetartó, sokgyermekes családok szétzüllesztése volt, végül pedig eljutott odáig, hogy a homoszexuális párok pátyolgatásával magának a családnak a fogalmát is megkérdőjelezte.
A mostani – az Egyesült Államok által irányított – migránsáradattal pedig megkezdődött a legnagyobb és legszínesebb kultúrközösségeknek: az európai nemzetállamoknak egy jellegtelen, gyökértelen, kulturálatlan és önazonosság nélküli, piszkosszürke katyvasszá való összekeverése. Ez valójában nem más, mint Európa multikulturalizmusának a megszüntetése.
Megbélyegzés véleménydiktatúrával
A kultúrközösségek szétrobbantása után a pusztító erők most már az egyes emberek lelkének a megrontására törtek, hiszen a lélek szépsége, tisztasága a kulturáltság lelke. Ezt szüntelen félrevezetéssel, a szavak és kifejezések értelmének a kiforgatásával, az őszinteség és egyenesség „politikailag korrekt" (PC) tiltásával és megbélyegzésével, azaz véleménydiktatúrával valósították meg. Félrevezetni azonban csak kulturálatlan tömegeket (a csőcseléket) lehet. Ezért a kulturáltság szétzüllesztésére az anyagiasságot helyezi előtérbe, a tudás és a hit iránti őszinte vágyat kihasználva pedig az áltudományokat és álvallásokat terjeszti.
A kulturálatlan ember könnyen feladja nyelvét, nemzetiségét, hazáját és közösségi szabadságjogait is, a megtévesztő politika pedig éppen a közösségi szabadságjogok helyébe helyezi a nehezen megvédhető egyéni szabadságjogokat, mert az egyedeire bomlasztott tömeggel már könnyebben lehet elbánni. Az egyéni szabadságjogok hangoztatásával tehát nem az egyént és az egyéniséget kívánja erősíteni, hanem ellenkezőleg, a közösség és az egyéniség elsorvasztásával egyneműsíteni (homogenizálni) igyekszik, és ezáltal álközösségeket (közösség helyett közönséget) hoz létre. Így hát az erős, kulturált, érzékeny közösségi emberből kultúrák közötti és alatti, eltömegesedett, sehová sem kötődő, csak magával törődő, érzéketlen, önző, hazátlan és ezért magára mAradt, gyenge és kiszolgáltatott világpolgár lesz.
Az álkultúrát terjesztik nagy erőkkel a nemzetközi nagyvállalatok, melyek számára gazdasági érdek a nemzeti kultúrák felszámolása, amelyek útjában állnak tömegfogyasztásra szánt egyhangú sorozattermékeiknek. Cinkosuk a nemzetközi finánctőke, mely sok pénzzel olyan politikusokat juttat hatalomhoz, akik azt sem tudják, mi az, hogy kultúra, így hát a gazdasági és társadalmi gondok megoldására is képtelenek. Emiatt – már csak saját hatalmon mAradásuk érdekében is – terjesztik az álkultúrát, mégpedig a tömeg-szórakoztatóipar segítségével. Az emberek szabad időtöltése kínálja ugyanis a politika számára a legjobb, legcsábítóbb befolyásolási lehetőséget.
A balliberális oldalon álló szórakoztatóipar kínálata a „kikapcsolódás" örve alatt elvonja figyelmünket, és olyan területek felé tereli érdeklődésünket, melyek távol állnak a döntő emberi, közösségi, gazdasági és politikai gondoktól, és így nem is segítheti azok megoldását. A gondtalanság illúzióját kelti, mákony, mely gátolja, hogy szembekerüljünk a társadalom és a lét nehézségeivel és bajaival, akadályozza, hogy szembenézzünk önmagunkkal, életünkkel és korunkkal. Ha netán mégis megtennénk, a kérdésekre közhelyszerű típusválaszokat ad, vagy álmegoldásokat kínál, és elcsábít a tetszetős, de hamis megoldások útvesztőjébe.
Mesterségesen irányított közvélemény
A kulturálatlanság térhódítása kineveli a politikai színjáték tapsoló közönségét is. Ez a színjáték tartalmatlanságát, felületességét rendszerint látványos külsőségekkel, túlméretezett megoldásokkal, csillogó formalizmussal leplezi, és harsogó hangulatkeltéssel, jelszavas izgatásokkal takarja. Ez a politika a szórakoztatóiparral karöltve a tömegbutításnak tökéletes eszközeit fejlesztette ki, rossz példát nyújt és rossz irányba befolyásolja életünket. A balliberális tömegtájékoztatás eszközei is a félretájékoztatás, a világhatalmi érdekek szolgálatába szegődtek. Így ahelyett, hogy segítenének bennünket, csak megzavarnak, bolondítanak, és közben a lejtőre vezetnek. Az emberi lélek és méltóság ezáltal megalázást szenved, az igazság pedig háttérbe szorul, s helyette a meggyőzés bűvészete kerül előtérbe.
Emiatt helytelen, hamis képünk alakul ki a világról, amely így egyre áttekinthetetlenebbé, és félelmetesebbé válik számunkra, melyben ellenségek vesznek körül. Ezért vannak, akik kegyetlen bandákba és erőszakszervezetekbe tömörülnek, melyek a „felsőbbrendűség" tévhitét és az erőszak dicsőítését terjesztik. Ebben fölhasználják a szórakoztatóipar, főképpen a filmipar nyújtotta lehetőségeket is, mely a durvaságot, kegyetlenséget népszerűsítő filmekkel fokozza a társadalmi érzéketlenséget, hogy megakadályozzák a közösségi összefogást a társadalmi jogtalanságok és igazságtalanságok ellen.
A közvélemény mesterségesen irányított helyeslése az igazság látszatát, az erőszak dicsőítése az erő káprázatát, az egyneműség pedig a közösség illúzióját kelti. Az eredeti, erős, eleven közösség azonban mégis hiányzik, és az egyén csak saját magának él. A tömeg-szórakoztatóipar irányítói mindent elkövetnek, hogy az alkotómunkát, az erkölcsöt, a hazát és a vallást ellényegtelenítsék, s az élet céljának és értelmének a kikapcsolódást, a szórakozást és az élvezetek halmozását tegyék. Az álkultúrát tehát nemcsak a diktatúrák sematizmusa terjeszti, hanem a demokráciák liberalizmusa is, amit a tőkés társadalom szemfényvesztése: a tudományok fejlődése, az életszínvonal növelése és a sok diploma még takar, de a szórakoztatóipar kínálatának silánysága már jelez.
Az iránytévesztett és megriadt ember azt követi a leginkább, aki a legerőszakosabban ellentmondó. A népbutítás kelepcéjébe került ember ezáltal könnyen a politikai kalandorok, önkényuralomra törő bűnözők és szélhámosok prédájává válik, akik hatalmukat és gazdagságukat mindenekelőtt a kulturális sajátosságok és igények szétzúzásával kívánják biztosítani. Az ízléstelenség és sekélyesség térhódítása a tömegszórakoztatási piacon ily módon a demokráciát is létében veszélyezteti.
A lélekromboló álkultúra végeredményben a társadalmi érintkezés, a közlés üresjárata, mely sem a személyiség fejlődését, sem a társadalom haladását nem szolgálja, hanem ellenkezőleg: a lét lényeges gondjainak megoldatlanságát okozza. Így bármennyire is meggyőzőnek, szemkápráztatónak, a hagyományos értékrend felborításával pedig újnak, forradalminak is tűnik, nem előre visz, hanem hátra.
Nemcsak önérdek az értékek tisztelete
A kulturálatlan, szabad időtöltés és az álkultúra tehát nem ártalmatlan kedvtelés, hanem csak hóbort, bolondéria. Az érzetek felfokozása, az érzéki öngerjesztés és az élvhajhászás még nem szerelem, és nem művészet, hiszen hiányzik belőle az eszmeiség. A kábítószeres látomások, hallucinációk sem a képzelet szárnyalásai, hanem csak rémálmok, és az indulatok felkorbácsolása sem érzelmi gazdagság, hanem csak a józan ész kirekesztése. Ha azonban az ember az értelmét és tudatát kikapcsolja, az egyben az ösztöneinek elfajulását is okozza, és így az emberből nem ösztönös lény lesz, hanem őrült. Az a lelkiállapot pedig, amelybe ily módon kerül az ember, nem lelkesültség, hanem megszállottság.
Vegyük észre, hogy a pusztító erők hamis értékrendjükkel, ferdeségeikkel és mértéktelenségeikkel elsősorban a lelkünket támadják meg, önös jellegükkel az érzékenységünket és érzelemvilágunkat rombolják, féktelenségükkel az akaratunkat és önfegyelmünket bomlasztják, művészietlenségükkel a képzelőtehetségünket rontják, kicsapongásainkkal a szervezetünket, az egészségünket is pusztítják. Vagyis valójában a személyiségünk egészét: a testünket, a lelkünket és a szellemünket is egyaránt károsítják, egyéniségünket pedig sorvasztják, illetve a maguk képére alakítják át.
Mindennek súlyos kihatásai vannak az emberi kapcsolatokra, a társadalmi és a családi életre, sőt magára a társadalmi haladásra is. Tehát az, hogy mivel töltjük az időnket, és mivel szórakozunk, nem teljesen magánügy, hanem közösségi ügy is, vagyis az értékek tisztelete nemcsak önérdek, hanem egyszersmind családi, nemzeti és össztársadalmi érdek is. Az olyan kulturális kezdeményezéseknek, mint például a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő, óriási lélekmentő és nemzetmegtartó ereje van.
Ahogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében mondotta, amire Tímár Sándor néptáncoktató, majd Erdélyben Kallós Zoltán néprajzkutató is ráerősített: „a táncházmozgalom elindításával az alvó nemzeti lelket ébresztettük fel".
Becsüljük meg magunkat. Isten segítségével őrizzük meg lelkünket és értékeinket (melyek közül legfontosabb az anyanyelv), mert viszontagságos történelmünknek hihetetlen szenvedésein mentettük át, és óvott meg minket.
Veér Győző
A szerző szovátai orvos
Krónika (Kolozsvár)