Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pozsár Ibolya
7 tétel
2011. október 7.
Magyar civilszervezetek fóruma
Egy irányba húzni a szórványmagyarság szekerét
Az Aradi Magyar Napok egyik rendezvényeként, kedden este a Jelen Ház kávézójában tartották meg az Arad megyei civilszervezetek fórumát, amelyiken Bognár Levente, RMDSZ megyei elnök köszöntötte a 12 szervezet képviselőjét. 
Értékelőjében sikeresnek tekintette az Aradi Állami Színházban megtartott néptáncgálát, amelyiken maga új arcokat, együtteseket is felfedezett. Mivel a kultúra támogatására létrejött civilszervezetek nagyjából ugyanarra a közegre fejtik ki hatásukat, a programok egymásra szervezésének az elkerüléséért össze kell állítani a jövő évi magyar rendezvényeknek a programját. Azt is meg kellene vitatni, hogy a megyebeli civilszervezetek a jelenlegiek mellett, milyen új irányba indulhatnának el, hogy minél több magyart bevonhassanak a rendezvényeikbe. A nyilvántartásban ugyanis 22 civilszervezet szerepel, amelyeknek a tevékenységét, a rájuk vonatkozó összes tudnivalót egy közös adatbázisba kellene foglalni az információáramlás megkönnyítése érdekében.
Az elnök utóbbi állítását Jámbor Ilona, az In Memoriam `56 Egyesület elnöke is alátámasztotta. Dr. Túsz Ferenc, az Aradi Kulturális Autonómia Tanács elnöke a civilszervezeteknek küldött felhívásokra történő gyér visszajelzést, a részükről tapasztalható kevés mozgást kifogásolta. Megköszönte Nagy Istvánnak, amiért oroszlánrészt vállalt a Tanács alapszabályzatának a kidolgozásában. Legnagyobb gondnak az utánpótlás kérdését tekinti, mivel nem érti, miként lehetséges, hogy az anyanyelvű oktatásban a magyar vagy magyar származású gyermekeknek csupán a fele vesz részt.
Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke a kérdésre válaszolva kijelentette: a megyebeli, továbbtanuló diákoknak a 70%-a a Csiky Gergely Főgimnáziumban folytatja a tanulmányait. Annak kellene utána járni, hogy az erdőhegyi végzősök miért a kisjenői román nyelvű líceumba iratkoztak?
Dancu Angéla, a pécskai Búzavirág Egyesület alelnöke cáfolta az olyan híresztelést, miszerint a pécskai végzősök többsége románul tanulna tovább.
Dr. Túsz Ferenc újabb hozzászólásában a jövő tavaszra tervezett 42. Magyar bál sikere érdekében szeretné bevonni a civilszervezeteket is.
Almási Vince, a kisiratosi Pro Ki Dor Egyesület képviseletében elmondta: a helybeli napközi beindításához nem hagytak jóvá számukra pedagógus állást, ezért az ott dolgozó óvónőt az Egyesület alkalmazta. Arra kérte az oktatásra szakosodott civilszervezetek vezetőit, hogy az iskoláik fenntartása érdekében ne vigyék el egymástól a gyermekeket, inkább olyan szórványtelepülésekről pótolják a hiányt, ahol amúgy sincs anyanyelvű oktatás.
Bognár Levente a Kisszentmiklósról a Csiki Gergely Főgimnáziumba ingázó gyermekek utazási nehézségeire hívta a fel a figyelmet.
Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke a Kölcsey Diákszínpad sikeres kisiratosi fellépéséről, a hétvégi táncház mozgalom szükségességéről beszélt. Jövőre új, érdekes előadássorozatot kívánnak beindítani, de tudni szeretnék, milyen témakör érdekelné a hallgatóságot. Szerinte, aki a magyar napilapot nem olvassa, az teljesen kimarad a magyar közéletből.
Szabó Mihály RMDSZ ügyvezető elnök megemlítette: amíg a Communitas Alapítványtól nyert pályázat jóvoltából volt pénz táncoktatásra, az működött.
Hadnagy Éva elmondta: a Csiky Gergely Főgimnáziumban kedd délutánonként táncoktatás folyik gyermekek számára, de táncházat is lehetne szervezni.
Albert László AMISZ-elnök az általuk szervezett koncertekről, a megyei ifjúságot megcélzó programokról, majd a szociális téren kifejtett munkájukról beszélt. Mivel jövőre 20 éves az AMISZ, az ifjúsági találkozók megszervezése mellett az évfordulóra külön programmal készülnek.
Bognár Levente a civilszervezeteket a majálisok közös programjaiba is szeretné bevonni. Hadnagy Éva szerint sok olyan érettségizett magyar fiatal van, aki az egyetemi tandíjat munkával kénytelen előteremteni.
Faragó Péter parlamenti képviselő a népszámlálás eredményességének a növelésébe a civilszervezeteket is szeretné bevonni, mivel a mostani népszámlálás sikerének óriási jelentősége van a magyarság következő évtizedében, hiszen a létszám szerint igényelhetjük a különböző támogatásokat.
Nagy István, a pécskai Kálmány Lajos Egyesület elnöke, tanárként kijelentette: az újságban azt olvasta, népszámláló biztosi teendőkre keresik a magyar pedagógusokat, miközben sem magát, sem az ismeretségi körébe tartozó pedagógusokat nem kereste meg senki. A továbbiakban válaszolt a civilszervezetek képviselői által felvetett kérdésekre, kijelentve: a Kulturális Autonómia Tanács az RMDSZ-nek az egyik szaktestülete. Mivel maga nem RMDSZ-tag, a Tanácshoz való tartozást sem érzi magára nézve kötelezőnek. Az oktatási stratégia a rendszerváltás óta készül, eredmény nélkül. A maga részéről megígéri, hogy a következő Klébelsberg-napon oktatási fórumot szerveznek.
Pozsár Ibolya, a Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója hozzászólásában a gazdasági érdeknek a közművelődési, szociális érdekkel való összekapcsolását szorgalmazta. Almási Vince a megyei civilszervezetek által szerkesztett, az összes adataikat tartalmazó füzet kiadását szorgalmazta. Miután ismertető hangzott el a Katalin Egyesület munkájáról is, végső értékelőjében Bognár Levente hangsúlyozta: politikai felfogástól függetlenül, mindenkit a magyar érdek szolgálatára kér, magyarokként ne gyengítsük, hanem inkább fokozzuk egymás munkájának a hatékonyságát. Vagyis, mindnyájan egy irányba húzzuk azt a bizonyos szekeret.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),
2013. augusztus 28.
Magyar–magyar gazdatalálkozó Aradon
Ülésezett az AMMGE operatív tanácsa
Hétfőn az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában 17 órakor kezdődött az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete operatív tanácsának az ülése, ahol Kocsik József elnök, az Aradi Agrárkamara kezdeményező bizottságának tagja üdvözölte a résztvevőket.
Ezt követően Pozsár Ibolya ügyvezető igazgató a kamarai kezdeményező bizottság által a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumba küldött levélre érkezett választ ismertette. A Viorel Morărescu vezérigazgató által jegyzett válaszlevélből kiderül: a kamarai vezetőtanács megválasztásának költségeit kizárólag a farmerek adományaiból vagy más civilszervezetek felajánlásaiból lehet fedezni, az elszámolást viszont a törvénynek megfelelően kell lebonyolítani. Tekintettel a megyék adottságainak sokszínűségére, a megyei kezdeményező bizottságoknak többségi szavazattal jogukban áll dönteni az ottani kamarai választások lebonyolítását, a választási listák összeállítását illetően; mivel már háromszor elhalasztották a választások időpontját, a Minisztérium ezt nem teheti meg újra, mert ezzel a kormányhatározat elveszítené a sürgősségi jellegét – áll nagyvonalakban a vezérigazgató válaszlevelében.
Az operatív tanácstagok megvitatták a levél tartalmát és az a vélemény alakult ki, hogy a jelzett választásokat halasztás nélkül meg kell szervezni, az AMMGE tagokat alaposan fel kell világosítani, megmozgatni, hogy a magyar gazdák arányának, társadalmi súlyának megfelelő képviselethez juthassanak a megalakuló Aradi Agrárkamara vezetőtanácsában.
A továbbiakban Kocsik József elnök ismertette annak a meghívónak a szövegét, amiben magát elvárják a Budapesten sorra kerülő 76. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás alkalmával, szeptember 20-án sorra kerülő Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának munkálataira. Az operatív tanácsülés záró részében megvitatták a szeptember 12–15. között sorra kerülő AGROMALIM mezőgazdasági kiállítás és vásár keretében szeptember 14-én, szombaton 10–16 óra között tervezett magyar–magyar gazdatalálkozó szervezési kérdéseit.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 15.
Aradi intézményvezetők is részt vettek
Magyar–román üzletember találkozó Békéscsabán
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar–Román Tagozata, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében került sor november 12-én Békéscsabán, a Phaedra Rendezvényközpontban a Magyar–Román Külgazdasági Konferenciára és Üzletember Találkozóra.
A konferenciára szóló meghívók a magyarországi és romániai magyar vállalkozókat, az őket képviselő intézményeket, bankokat, az országok adóhivatalainak képviselőit, a határon átnyúló pályázati rendszereket működtető hivatalokat célozta meg.
Az Arad megyei vállalkozókat, egyesületeket képviselő intézmények nevében jelen volt Nicolae Groşan, a CDA képviseletében, az Aradi Munkáltatók Szövetségének nevében Marcel Marinescu és Ioan Marin Crişan, az Aradi Kereskedelmi Kamara Expo kiállítási központja képviseletében Cimi Enache, míg az Aradi CEDIMMAR, valamint a hozzátartozó vállalkozók képviseletében dr. Túsz Ferenc és Pozsár Ibolya.
A konferencia és üzletember-találkozó lebonyolításának módja a fehér asztal melletti szolid eleganciát és az információ átadásának hatékony módját ötvözte.
A találkozó moderátora, dr. Orosz Tivadar, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar–Román Tagozatának elnöke volt, ő köszöntötte a résztvevő vállalkozókat és intézmények képviselőit, valamint a konferencia meghívott előadóit.
Előadások hangzottak el a következő személyek részéről: Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar–Román Tagozatának főtitkára; Alexandru Victor Micula, Románia Budapesti nagykövete; Skapinyez Péter, a Magyar Nemzeti Kereskedőház képviselője; Hidvégi Csaba, program menedzser a VÁTI Nonprofit KFT képviselője; Fandly Máriusz, a Bihar Megyei Közpénzek Igazgatóságának vezérigazgató helyettese; Éder András György, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Az elhangzott előadások és az azokat követő kérdések, valamint a hozzájuk tartozó válaszok után a résztvevők, a megterített asztaloknál fogyasztották el az ebédet, amely közben alkalmuk adódott egymással beszélgetni. Ebéd után került sor az üzletember-találkozóra, amikorra már a jelenlévő vállalkozók és intézmények képviselői tudták, hogy kivel és miről szeretnének beszélgetni, információt cserélni vagy kapni.
A rendezvény résztvevői elégedetten térhettek haza az új információk és megszerzett kapcsolatok birtokában – tudtuk meg Pozsár Ibolyától, az Aradi Vállalkozói Központ igazgatójától, a találkozó résztvevőjétől. 
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 8.
Megbeszélés-sorozat indult az AMMGE szervezésében
2017. március 3-án, pénteken délután az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének Püspökség utcai irodájában sor került egy megbeszélés-sorozat első találkozójára.
A megbeszélés-sorozat indító okának az országos kongresszusára készülődő RMDSZ programjának módosítására vonatkozó felkérését tekinthetjük, vonatkozóan a mezőgazdaságra és a területfejlesztésre. Ehhez kapcsolódott a jogi, illetve természetes személyként tevékenykedő gazdálkodók gondjainak, problémáinak, kérdéseinek a megbeszélési lehetősége – ami e találkozókon tűnik megvalósíthatónak.
A péntek délutáni találkozón a gazdaegyesület vezetősége bemutatta a résztvevőknek a Magyar Földművelésügyi Minisztérium által nyújtott támogatási pénzből alkalmazott fiatal falugazdászt, Nagy Zsoltot, aki friss agrármérnöki végzettséggel, maga is gazdálkodik a családi föld szeretetéhez és megműveléséhez kapcsolódó hagyományt folytatva.
Gál Tamás Mihály, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság, Szaktanácsadó részlegének vezető munkatársa fontos, a szerződéskötésekhez kapcsolódó témával indította a vitafórumot, majd más támogatási formákhoz kapcsolódó kérdések, valamint a törvény értelmezésére és annak lehetséges változtatására vonatkozó kérdések is megvitatásra kerültek. Az egybegyűlteket Kocsik József AMMGE-elnök is tájékoztatta a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a közvetítésével adódó gazdasági lehetőségekről.
Az érdeklődő, résztvevő gazdálkodók – ha nem is túl sokan – véleményekkel és érvekkel felvértezve képviseltették a mezőgazdaságban tevékenykedőket.
A megbeszélés-sorozat folytatódik, a várható egyeztetett időpontokat a Nyugati Jelenben közölni fogjuk.
Pozsár Ibolya, az AMMGE ügyvezető igazgatója
Nyugati Jelen (Arad)
2017. május 23.
MKT, mérleg és tervek
Be kell vonni a civileket a döntéshozatalba
Egy héttel az RMDSZ országos kongresszusa, egy nappal a FUEN-értekezlet befejezése után került sor szombaton az Arad Megyei Küldöttek Tanácsának értekezletére. Az időpont nem lényegtelen, hiszen az RMDSZ zilahi kongresszusa határozottan kiállt a hazai magyarság jogai mellett, és jövőjét illetően jó néhány fontos határozatot hozott.
Az Aradi Bábszínház épületében megtartott összejövetelen a színpad két oldalán br. Wesselényi Miklós portréja alatt a kongresszus jelszavául is választottNem hátrálunk meg! felirat volt olvasható, s az aradi összejövetel is ennek jegyében zajlott. Manapság odáig jutottunk, hogy nincs hova hátrálnunk, hisz most, az erdélyi magyarság Romániához való (a mi szempontunkból kényszerű), majdnem száz évvel ezelőtti csatlakozása után nemigen van választási lehetőség: vagy feladjuk nemzeti identitásunkat, vagy harcolunk annak megőrzéséért.
Egy jó héttel ezelőtt, zilahi kongresszusán, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – mint korábban is, egyöntetűen, de ezúttal még retorikájában is határozottabban és egyértelműbben – a megmaradás mellett foglalt állást. A számában egyre csökkenő hazai magyarságnak aligha lehet más választása – ha csak önszántából le nem mond identitásáról –, mint megpróbálni annak megőrzését.
Hadnagy Dénes Arad megyei MKT-elnök elsőként Székely Istvánt, az RMDSZ országos elnökségének ügyvezető alelnökét kérte fel szólásra.
Rövid, lényegre törő beszédében Székely azt emelte ki: a magyarság érdekvédelmi szervezete az újratervezés időszakát éli, miután világos, hogy még nagyon sok a rá váró teendő. A következő időszakban, például, rendkívül fontos a nyelvi jogok kérdése, minthogy az erre vonatkozó törvények ezer sebből véreznek. Az érdekvédelmi szervezetnek törekvése a tagság és a civilek viszonyának újragondolása, az, hogy a döntéshozásban a civilek tapasztalataival számolni kell – mindez pedig a civilszervezetek súlyának növelését feltételezi. Látható a politikától való elfordulás tendenciája, ezért a Szövetség számára különösen fontos a lakossághoz (nyilván a magyarokról van szó – szerk.) való visszatalálás. Székely István azt is kiemelte: ne csak a nyugdíjaskorúakra, hanem a fiatalokra is koncentráljunk, hiszen nekik – a hölgyekkel együtt – kell egy számu(n)kra elfogadható országot felépíteni.
Beszédét követően a megyei MTK-elnök belejentette az ülés 14 napirendi pontját, majd a beszámolókra került sor.
Faragó Péter, az RMDSZ aradi szervezetének elnöke, parlameneti képvislő beszédét így indította: „Lassan 100 éve, hogy az erdélyi, az Arad megyei magyar közösség megéli mindennapjaiban Wesselényi Miklós szavait, gondolatait. Az elmúlt egy évszázad alatt sok generációnak kellett kisebbségben megőriznie identitását, kultúráját, magyarságát. És amit az előző nemzedékek megtehettek, meg is tették, mert bizony sem a királyi Románia, sem a kommunista államforma nem volt kíméletes hozzánk.
Az 1989. decemberi események után sokan azt gondolták, hogy egy nyugati típusú demokrácia, valamint az Európai Unióba való integráció megoldja közösségünk minden gondját-baját. 27 évvel a rendszerváltás után biztosan kijelenthetjük, hogy nem így történt”. (...) A többség minden alkalmat megragad, hogy elmondja: Románia mintaállam a kisebbségek jogait illetően. Miközben ez messze nem igaz, hisz ott, ahol magyar iskolákat záratnak be, ott, ahol visszaállamosítanak egyházi ingatlanokat, ahol magyar politikai vezetőket megfélemlítenek, jogtalanul meghurcolnak, ott, ahol nincs közösségi önrendelkezés, ott semmiképp nem beszélhetünk mintaállamról. „Én ebben láttam a legnagyobb veszélyt az elmúlt években, hogy nem habzó szájú politikusok ontják ránk szidalmaikat, hanem az erőszakszervezeteken keresztül próbálják a közösséget megfélemlíteni, vezetőit elhallgattatni.” Csak a módszer finomodott, a cél ugyanaz, mint ami eddig is volt: az identitását feladó, beolvadó, elfogyó magyar közösség!
Továbbá: „Mindössze 9 százalékos magyarsággal (Arad megyében – szerk.), két megyei és két városi tanácsossal és aradi alpolgármesterrel, öt polgármesterünkkel csak mi tudjuk, hány kilincset kell lenyomnyi, hány órát kell végigtárgyalni, alkudozni, taktikázni, hogy meglegyen a pénz kultúránk, hagyományaink megőrzésére, településfejlesztésre, magyar színházunkra, egyházainknak, minden iskolának, ahol magyarul is oktatnak, hogy csak a legfontosabbakat soroljam.”
„A jövő évi centenárium nem ugyanazt jelenti nekünk, mint a román többségnek. Hogy nekik mit jelent, és hogy úgy istenigazából mit tudnak felmutatni az elmúlt 100 évből, az számomra kérdéses. Az viszont biztos, hogy számunkra a be nem tartott ígéreteket jelenti. És ezt el is kell mondanunk, hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozatból semmit nem tartottak be, hogy elvárjuk azok betartását Romániától. Mert a magyar–román viszony, a többség–kisebbség viszonya csak akkor fog rendeződni, ha szabadon használhatjuk anyanyelvünket, ha zavartalan lesz az oktatásunk az óvodától az egyetemig, ha jogaink és javaink biztonságban lesznek, ha a kulturális vagy igény szerint a területi önrendelkezés jogával élhetünk!”
A megyei RMDSZ-elnök beszámolóját követően számos más szakbizottsági beszámoló is elhangzott – némelyik, nagyon röviden: az Etikai és Fegyelmi Bizottságnak (elnök Bátkai Sándor) vagy a Szabályzatfelügyelő Bizottságnak (elnök Cziszter Kálmán) például nem volt miről beszélnie, általánosságokon kívül, hiszen az elemzett elmúlt időszakban egyetlen észrevétel, reklamáció sem érkezett a szabályok megsértéséről, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság (elnök Pozsár Ibolya) jelentése is csupán a folyó pénzügyek ismertetésére vonatkozott, de semmilyen rendellenességről sem tudott beszámolni.
Az MKT-ülés (miután a vitában, többek között, Erdélyi István, Király András oktatásügyi államtitkár, volt megyei RMDSZ-elnök, Bognár Levente Arad városi alpolgármester, volt megyei RMDSZ-elnök, Czernák Ferenc felszólalásait is meghallgatta) a második fő „blokkra”, a választásokra tért át. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnökévé elsöprő szavazattöbbbséggel Faragó Pétert válaszották újra, kijelölték az MKT vezetőtestületét is, amely júniusban választja meg szaktestületeit és vezetőit.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 9.
Régiós magyar gazdaszervezetek munkaülése
Aradon járt a NAK főigazgatója, Kocsy Béla
Tegnap a Jelen Ház vendéglőjében tartotta munkaülését a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a Bánságban, Arad megyében, illetve a Partiumban működő gazdaszervezeteinek a vezetősége.
Az egybegyűlteket házigazdaként Kocsik József AMMGE-elnök köszöntötte, kiemelve Kocsy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatójának a nevét.
A továbbiakban Kocsy Béla méltatta a Partiumban és Bánságban tevékenykedő gazdaszervezetek munkáját, egyben megnyitotta a regionális ülést. Azon Arad megyét Kocsik József AMMGE-elnök és Pozsár Ibolya igazgató, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületét dr. CsŐsz János elnök és Benkő Zsolt igazgató, míg a Partiumi Magyar Gazdák Egyesületét Csomortányi István elnök képviselte. Beszámolójában Kocsy Béla vázolta a NAK eddigi munkáját, illetve mindazokat a lehetőségeket, amelyekben a jelzett régió gazdaszervezetei is részt vehetnek. Vagyis élvezhetik az anyaországi gazdák számára nyújtott összes lehetőséget, kivéve azokat, amelyeket a román törvények nem tesznek lehetővé. Utóbbiaknak a tisztázása végett hívták meg az ülésre Monica Nadiut, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatóját is, aki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének közvetítésével tartja a kapcsolatot a Román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium és a NAK között.
A megbeszélések eredményeként megegyeztek, hogy a kisrégióból egy megbízott részt vesz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara folyó év december 20-án sorra kerülő alakuló országos küldöttgyűlésén. Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 12.
Üléseztek a partiumi és bánsági magyar gazdaszervezetek
Az elmúlt pénteken, december 8-án került sor a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának (KEF) Partium-Arad-Bánság Regionális ülésére, melyen azok a gazdaegyesületek képviseltethették magukat, melyek közvetlenül tagjai a KEF-nek, vagy tagszervezetei KEF-tag ernyőszervezeteknek. Az ülést, melynek az aradi Jelen-ház adott otthont, házigazdai minőségében Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnökének köszöntője nyitotta meg. Az ülésen Arad megyét Kocsik József AMMGE-elnök és Pozsár Ibolya igazgató, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületét dr. CsŐsz János elnök és Benkő Zsolt igazgató, míg az Érmelléki Gazdák Egyesületét Csomortányi István ügyvezető képviselte.
A továbbiakban Kocsy Béla, a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) külkapcsolati igazgatója méltatta a Partiumban és Bánságban tevékenykedő gazdaszervezetek munkáját. Beszámolójában vázolta a NAK eddigi munkáját, illetve mindazokat a lehetőségeket, amelyek a régió gazdaszervezetei számára is elérhetőek. Kiemelte, hogy a NAK részéről fontos lépés a kamarai tagság pártolói tagságként való kiterjesztése a Kárpát-medence külhoni gazdáira is. Az ezzel járó előnyök körének tisztázása még zajlik, mindenütt a helyi törvényi keretektől függ ezek gyakorlatba ültethetősége.
Az ülésre kapott meghívásnak eleget tett Monica Nadiu, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatója is, aki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének közvetítésével tartja a kapcsolatot a Román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium és a NAK között.
Csomortányi István arra vonatkozó javaslatának továbbítását kérte, hogy a jövő évben Magyarországon üzembe helyezendő jégeső-elhárítási rendszer határ menti kiterjesztésének lehetőségét is vizsgálják meg, hiszen a rendszer kiépítése a határ partiumi oldalán – akárcsak 40km szélességben is – a térség gazdáinak többségét megvédhetné, illetve az anyaországi rendszer részeként annak költségei jóval alacsonyabbak lennének, mint egy önálló rendszeréi. Továbbá arra vonatkozóan is javaslatot tett, hogy a magyarországi kamara segítségével működő kárenyhítési és biztosítási rendszert szintén terjesszék ki a határon túlra, hiszen a magyar állam részvétele egy ilyen rendszerben kellő garanciát jelent ahhoz, hogy a gazdák anyagilag is hozzájáruljanak egy kárenyhítési alap létrehozásához. Ez komoly segítség lenne úgy a téli fagykárok, mint a nyári aszálykárok enyhítésében. Az Érmelléki Gazdák Egyesülete / Reggeli Újság (Nagyvárad)