Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Póti Eduárd-János
10 tétel
2011. február 28.
EMNT-előadás Budapest ostromáról
Szatmár megye — Póti Eduárd történelemtanár február 26–án, szombaton a II. világháború egyik ritkán emlegetett harcáról, az 52 napig tartó budapesti ostromról beszélt hallgatóságának a szatmárnémeti Demokrácia Központban.
”Nem beszélünk érdemben a magyarság történelmének tragikus eseményeiről, csakis ezek hatásairól. Mivel ezeket nincs módunkban mélységeiben megérteni, sebek maradnak utánuk, melyek nem gyógyulnak, hanem időről időre felszakadnak és fájnak.” — vallja Póti Edurárd történész, aki a szombaton, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szatmárnémeti Demokrácia Központjában tartott előadása keretében tett egy lépést egyik nemzeti tragédiánk, az 1945-ös budapesti mészárlás emlékének feldolgozása felé. Kitűnő szónoki tehetséggel megtartott, lebilincselő, ugyanakkor a hallgatóságot mélységesen megrázó visszatekintőjében a magyarság történelmének egy, a marxista történetírás által ezidáig elhallgatott epizódját mutatta be: Budapest ostromát, illetve a magyar és német katonák vérfürdőbe torkolló kitörési kísérletét. Bevezetőjében arra a kérdésre kereste a választ, hogy elkerülhető lett volna-e Magyarország részvétele a második világháborúban?
Bár egy egyértelmű ”igen”-hez vagy ”nem”-hez nem jutott el, sikerült árnyalnia a korabeli politikai helyzetet, rávilágítva Magyarország Németországtól való gazdasági függésére, illetve a Trianont követő általános közhangulatra, a ”Nem, nem, soha!” szellemében felnőtt generáció határozott, az elszakított területek visszaszerzésére irányuló igényére. Igyekezett eloszlatni továbbá a Horthy Miklóst övező, őt meggyőződéses náciként láttató tévhiteket. A háború győztes hatalmai által kialakított kép cáfolására felidézte a kormányzó vonakodását a magyar haderő Hitler oldalán való hadba vetése kapcsán, valamint ellenállását a zsidók tömeges deportálásával szemben. Budapest ostromának előzményeiről szólva kifejtette: felmerült a főváros nyílt várossá való nyilvánításának lehetősége is (így nem vált volna hadszíntérré), azonban itt sejlett fel annak a halvány reménye is, hogy a város megvédése révén megállítható a szovjet csapatok előrenyomulása. Póti Edurárd arról is beszámolt, hogy a védők — látva egyre reménytelenebbé váló helyzetüket — már 1944 decemberében kérték Hitler engedélyét a kitörésre, azonban ezt nem kapták meg, holott akkor még lett volna esély a sikerre. Végül a harmadik engedély-kérés nyomán indult az akció, azonban ekkor már úgy körülzárták a várost, hogy a körülbelül 20 ezer katonából mindössze 760-nak sikerült a főhadtesthez való eljutás, a többit szabály szerűen lemészárolták az utcákon. A szombati előadás közönségének többször elszorult a torka a bemutató alatt, különösképpen a levetített haditudósítások láttán, valamint a szemtanúk felidézett beszámolói nyomán. A korabeli filmfelvételeken jól látszottak a rommá bombázott épületek, a felrobbantott hidak csonkjai, a hulla-hegyektől járhatatlan utcák. És ez még nem volt minden: a város elestét követően a ”felszabadító hadsereg” három napos szabad rablása, kegyetlenkedései talán a harcoknál is szörnyűbb emlékeket hagytak a túlélőkben.
A történész egy szemtanút idézve vázolta a helyzetet: ”…a nők hetven százaléka, a tizenkét évestől a kilenc hónapos terhesig megbecstelenítve, a borzalmaktól félőrült emberek a pincékbe zárkózva.”A Póti Eduárd előadását követően többen is hozzászóltak: további részletekkel szolgáltak az eseményeket illetően, például leszögezve, hogy az úgynevezett felszabadító hadsereg lényegében egy leitatott, feltüzelt csürhe volt —hozzátéve ugyanakkor, hogy az ostromot átélt budapestiek nem szívesen beszéltek később sem erről az időszakról. Mint kiderült, a hallgatóság körében volt valaki, aki védőként szolgált az ostrom alatt. Az idős férfi is hozzátette saját élményeit a visszatekintőhöz — elmesélte például, hogy úszta meg ”mindössze” az arca összevagdalásával a ”felszabadítókkal” történt találkozást a harcok után. Az EMNT által szervezett történelmi ismertető-sorozat ezzel nem ért véget, a következő, márciusra tervezett előadás 1945 tavaszának eseményeit mutatja majd be egészen a háború végéig, azaz Németország kapitulációjáig — tájékoztatott a Szatmári EMNT sajtóirodája.
erdon.ro

2011. augusztus 8.
Magyar őstörténeti ismertető
Szatmárnémetiben mutatta be hétvégén új könyvét Radics Géza Amerikában élő magyarságkutató, eleget téve a Szatmári Híd Egyesület meghívásának. Az Eredetünk és őshazánk című köteten kívül a szerző három, korábban megjelent könyvéből is hozott magával jó néhányat, és 100-100 darabot ajándékozott belőlük a város középiskoláinak. Partiumi előadás-sorozata alkalmával a szerző megfordult Máramarosszigeten, Nagybányán, Nagykárolyban és Zilahon is, ahol szintén megajándékozta a gimnáziumokat.
Mint elmondta, eddig összesen 250 ezer kötetet adományozott magyarországi és határon túli iskoláknak, melynek költségeit amerikai magyar szervezetek illetve, magánszemélyek állták.
„Az őstörténet a birtoklás tudatának a megalapozása” – vallja a kutató, aki szerint a magyarság zöme nem Ázsiából érkezett a Kárpát-medencébe Árpád vezérletével, hanem tulajdonképpen Mezopotámia északi részéről származik. A térségben körülbelül 10 ezer éve kezdődött népesedési robbanás következtében az emberek kirajzottak a szélrózsa minden irányába, állítja a kutató, aki úgy véli, ez az elmélet magyarázatot ad a sumér–magyar nyelvrokonságra is, valamint a magyarok feltételezett vándorlásaira.
Radics szerint nem ugyanaz a népcsoport vonult végig Ázsián, hanem a leletek rokonnépektől származnak, akikkel együtt éltünk valamikor a Közel-Keleten. A kutató állítja: a magyar nép ősei az Észak-Mezopotámiából útnak indult úgynevezett ősparasztok, akik körülbelül 8 ezer éve élnek a Kárpát-medencében. Elmondta: genetikai vizsgálatokkal igazolták, hogy a magyarságnak csak igen kis hányada származik Árpád népétől, mely – a hunokkal együtt – őstörök nyelven beszélt. Árpád és a veleérkezettek lényegében megszervezték a Kárpát-medence népeit, és megalapozták a magyar nagyhatalmat, maga a magyar nép azonban már itt élt a bejövetelükkor.
A kutató arról is beszélt, hogy az írásbeliség tulajdonképpen a Kárpát-medencében alakult ki, melyre bizonyíték a tatárlaki lelet, valamint a boszniai piramisok környékén talált írásos emlékek, melyeken a magyar rovásírás egyes jelei felismerhetők. „Történelmet úgy kell írni, hogy az ne csak az agynak mondjon valamit, hanem a szívnek is. Meg kell, hogy ragadja az embert már iskolásgyermek korában, hogy érdemes volt magyarnak születni.” – vallja Radics Géza.
Póti Eduárd, a szatmárnémeti református gimnázium történelemtanára szerint a diákok és az oktatók egyaránt érdeklődnek a magyar őstörténet iránt, az internetes források, illetve az ismeretterjesztő kiadványok azonban nem mindig közvetítenek hiteles információkat. Ezért fontosnak tartja, hogy minden iskolában legyenek olyan könyvek, melyeket a múltunkra kíváncsi tanulók forgathatnak.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

2011. november 28.
Kölcseysek nyerték a vetélkedőt
A gróf Széchenyi István születésének 220. évfordulója alkalmából második alkalommal megrendezett Széchenyi-vetélkedőn újabb történelmi ismeretekkel gazdagodtak a versenyzők.
A vetélkedő kérdéseit elsősorban a család, a gyermek– és ifjúkor témaköréből állították össze a szervezők, választ várva arra, hogy a környezet, a neveltetés mennyire hatott Széchenyire, milyen példák ösztönözték, hogy a nemzet elkötelezett napszámosa legyen, és a magyar reformmozgalom élére álljon. Ugyanakkor lehetőség adódott néhány tévhit eloszlatására is Széchenyivel kapcsolatban.
Öt csapat
A versenyre hat csapat nevezett be, végül öten jelentkeztek: a Szatmárnémeti Református Gimnázium (felkészítő tanár: Póti Eduárd), a Nagykárolyi Elméleti Líceum (felkészítő tanár: Donca Annamária), a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium (felkészítő tanár: Ács–Muhi Csilla), a Szatmárnémeti Élelmiszeripari Líceum (felkészítő tanár: Rédai Gabriella) és a Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Iskolaközpont (felkészítő tanár: Gnandt Zoltán). Minden csapat három tagból állt és harminc kérdésre kellett válaszolni. Nem volt nehéz a felkészülés, hiszen a helyes válaszok a legtöbb Széchenyi–életrajzban megtalálhatók (például Kunszabó Ferenc, Csorba László vagy Gergely László könyvében, Gazda István Széchenyi napjai című összeállításában). A zsűri (Sike Lajos újságíró, Enyedi István néprajzkutató és Szejke Ottília szaktanfelügyelő) pontozása alapján a következő sorrend alakult ki: 1. hely: Kölcsey Ferenc Főgimnázium, 2. hely: Református Gimnázium, 3. hely: Nagykárolyi Elméleti Líceum, 4. hely: Élelmiszeripari Líceum, 5. hely: Hám János Római Katolikus Iskolaközpont. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata: Dari Andrea, Dari Annamária és Licz Liza. A legjobbak ezúttal is többféle jutalomban részesültek, a díjakat a polgármester, a megyei tanács elnöke, a püspökség, a tanfelügyelőség és magánszemélyek ajánlották fel.
erdon.ma

2015. október 31.
Ünnepi istentisztelet és koszorúzás Bethlen Gábor szobránál Szatmárnémetiben
A reformáció emléknapján ünnepi istentiszteletet tartottak a Szamosnegyedi református templomban. Ennek keretében sor került a presbiterek fogadalomtételére, majd megkoszorúzták a templomkertben található Bethlen Gábor szobrot.
Szombat délelőtt Bogya Kis Ferenc lelkipásztor hirdetett igét a Szamosnegyedi református templomban, a reformáció emléknapja alkalmából. A választás lehetőségéről beszélt, amit Isten biztosít nekünk: hogy őt, vagy bálványokat imádjunk, hogy a Krisztus példabeszédében emlegetett keskeny vagy széles utat válasszuk – hogy csak néhányat említsünk a választási lehetőségek közül. Ezek között ott van a választás a templom, ima, Isten és a hitetlen világ között is. Ha a keskeny utat választjuk, nem tartunk a többséggel, de csak azon az úton találkozhatunk Krisztussal. Elmondta: Isten megteremtett egy alapot, rajtunk múlik, hogy mit építünk rá.
Az ünnepi istentisztelet keretében tettek fogadalmat azok, akik a következő hat évben az egyházközség presbiterei lesznek. Tatár Miklós a főgondnoki, Hajdú Sándor a gondnoki feladatokat látja majd el.
Az istentiszteletet követően a résztvevők a templomudvarban található Bethlen Gábor szoborhoz vonultak, ahol Póti Eduárd történelemtanár tartott rövid előadást. Emlékeztetett rá, hogy 425 éve annak, hogy anyanyelvünkön olvashatjuk a biblia igéit. Felelevenítette a magyar nyelvű bibliát megelőző időszakot, amikor a latin nyelvű misékből a hívek egy szót sem értettek – emiatt pedig voltak, akik félrevezették őket.
Beszédében megemlékezett Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről is, aki korának remek politikusa és diplomatája volt. A vallási háborúk korában birodalmában vallásszabadság volt. Egyetemet alapított Gyulafehérváron, pénzzel és könyvekkel támogatta a Szatmári Református Gimnáziumot. Hithű reformátusként többször is végigolvasta a bibliát.
A beszédet követően megkoszorúzták az erdélyi fejedelem szobrát, az ünnepség pedig nemzeti imánk eléneklésével zárult.
szatmar.ro
Erdély.ma

2016. június 4.
A szatmárnémeti nemzeti zsinatról tartottak előadást
A Szatmárnémeti Szent István Kör és a Szatmárnémeti-Németi Református Egyházközség, az idei Nemzeti Összetartozás Napjának előestéjén, történelmi előadással emlékezett meg a 370 éve tartott híres szatmárnémeti zsinatról.
Június 3-án, 17 órától Szatmár egyik legnépszerűbb hitmélyítő és kulturális műhelyében, a Németi gyülekezeti teremben tartott előadást Póti Eduárd történelemtanár. Sipos Miklós tiszteletbeli esperes, házigazda lelkipásztor köszöntő szavaiban a zsinat egyik erényét említette meg a sok közül, mégpedig a nők taníttatásának kezdetét. Szőcs Péter az alkalom főszervezője még felvezetőként elmondta, hogy a kerek évforduló és a Nemzeti Összetartozásunk Napja legfontosabb üzenete, hogy veszteségeinken összefogással és egyetemes értékeink számbavételével lehetünk úrrá.
Az előadó nagyon jól össze is kötötte a két eseményt. Az összefogás fontos eszme, de nemcsak elmélet, hanem életérzés, hozzáállás, amiért tennünk is kell. Póti a történelmi előzményekkel nagyon jól felvezette és megérttette az esemény lényegét. Elmondta, hogy a Református Egyház az első erdődi zsinat (1545) és a szatmárnémeti zsinat (1646) között vált felnőtté. Beszélt Tolnai Dali János újító lelkesedéséről és az ellenállásról, amit tapasztalnia kellett.
A Tolnai által vezetett magyar puritán mozgalommal összefüggő izgalmas kérdések eldöntésére tehát összeült az erdélyi, tiszán-túli és tiszán-inneni református egyházak egységes képviselete, a nagy nemzeti zsinat. Ezt maga I. Rákóczi György hívatta össze s a keménykezű egyházkormányzó, Geleji Katona István erdélyi püspök vezette. A zsinat konzervatív álláspontot foglalt el, az újítókat meg nem érdemelt szigorúsággal megbüntette s megerősítette a püspök-esperesi rendszert. Geleji a zsinat megbízásából egy 100 cikkből álló egyházi törvénykönyvet szerkesztett. Ekkor született meg tehát az első összetett egyházi alkotmány. A törvénykönyvben Geleji sem utasítja el teljesen a presbitérium gondolatát, sőt elismeri annak „sokszerű jeles hasznait s Krisztus és az apostolok rendelete és a régi egyház gyakorlata szerint" való voltát.
Csak a viszonyokat nem tartja még egyelőre kedvezőknek a felállítására, részben „a nép nyomorult és szolgai állapota és képességhiánya", részben a fejedelem és a világi urak ellenzése miatt. Az eszmék azonban idővel megvalósultak. Az összefogásnak és a toleranciának eredménye lett. Miért ne lehetne ma is így?
Póti Eduárd tanári pontossággal, történészi precizitással és prófétai hevülettel szólt az egyháztörténet, sőt a magyarság történelmének fontos mérföldkövéről. Az előadás után beszélgetés következett a témával kapcsolatosan. Jó a történelemből tanulni, eszméket gyakorlattá alakítani, felnőni végre és összefogással összetartozni!

2016. június 14.
A reformáció sasfészkében fejezte be zarándokútját a Refi-karaván
Felemelő esemény részese volt Erdőd református gyülekezete. Utolsó állomásához érkezett a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjainak imaheti zarándokútja, a reformáció bölcsője volt az utolsó célpontja a remek csapatnak.
Vasárnap délelőtt 11 órától az erdődi református templomban Rácz Ervin házigazda lelkipásztor hirdette Isten szavát: „Mi pedig az imádkozás és az igehirdetés szolgálatát végezzük." (ApCsel 6,4) Az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv az egyháztörténelemmel és velünk, mai keresztyénekkel folytatódik. Ha a Szentlélek vezetésére bízzuk magunkat, Isten általunk is tud nagy dolgokat tenni. Már az első keresztyének alapvető megnyilvánulása a diakónia, a szeretetszolgálat volt, jó lenne, ha mi is fel tudnánk ismerni: Isten nem mindent nekünk adott, csak nálunk tette le. Ezt a szolgálatot, az imádság és az igehirdetés gyakorlati megnyilvánulását Isten eszközeként tudjuk a leghitelesebben végezni. - mondta a lelkipásztor.
A Szatmárnémeti Református Gimnázium gyökerében kapcsolódik Erdődhöz, ugyanis Drágffy Gáspár főúrnak és Kopácsi István reformátornak, iskolaalapítónak köszönhetően a Bükk-aljai településen még lelkészképzést is tartanak, voltaképpen a környékbeli református oktatás Erdődön kezdődött.
Póti Eduárd a Református Gimnázium történelemtanára tartott előadást az erdődi zsinatokról. Akié a föld, azé a vallás elvén Kraszna- és Közép- Szolnok vármegye főispánja meggyőződésből vette át az új hitet és adta át az alattvalóinak. Az első erdődi zsinatot (1545) ő már nem éli meg, de feleségének, Báthori Annának köszönhetően mégis megtartják azt. Kopácsi István akkori erdődi lelkipásztor elnökletével 29 lelkipásztor állapította meg tizenkét pontban a reformált hitet, szentírási alapokra helyezve. A második erdődi zsinat (1555) már inkább egyházszervezeti dolgokkal foglalkozik. Erdőd nemcsak bölcsője, hanem sasfészke is a reformációnak, hiszen a zsinatok után több egyházi vezető is innen indul, - mondta Póti Eduárd, aki nemcsak történelmi előadást, hanem mai üzenetekkel teletűzdelt, mondhatni igehirdetést is tartott a gyülekezetnek.
Ezt követően Mátyás Erika zenetanárnő irányításával értékes, csodálatos, színvonalas, lélekemelő verses-zenés összeállítást adott elő a Refi csapata. Az életillatú előadásra talán a legmegfelelőbb válaszként egy pici gyermeket kereszteltek meg, Sulyok Dávid szülei, keresztszülei és nagyszülei örömében osztozott a gyülekezet.
Egyébként a refis diákok az elmúlt fél évben meglátogatták Szamár megye többi reformációs emlékhelyét: Szatmárnémeti-Németi, Batiz, Szárazberek, Óvári, Nagykároly. A program annyira vonzó volt, hogy csatlakozott a megnevezettekhez Milota, Pusztadaróc és Sándorhomok is, sőt a Refi Iskola Másként programját is ez a műsor nyitotta. Vasárnap zárult a karaván Erdődön. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Reformáció Emlékbizottságon keresztül támogatta a programot, melynek hozadéka a lelkiek és szellemiek mellett, a gimnázium zenekabinetjének a felszerelése is.

2016. november 14.
Egyháztörténeti továbbképzés és Drágffy-bál Erdődön
Drágffy Gáspár születésének ötszázadik évfordulója alkalmából, Erdőd református templomában, egyháztörténeti tanácskozással emlékeztek meg, nemcsak a reformációt pártoló volt főispánról, hanem a reformációról és az első Kárpát-medencei zsinatról, melyet éppen Erdődön szerveztek meg 1545-ben. Az esemény az ötödik alkalommal megrendezett Drágffy-bállal zárult.
A 16. században Erdődön valószínű lelkészképzés is folyt, szombaton pedig az erdődi református templomban egy kicsit teológiai tanteremmé változott, azon belül "egyháztörténet-laboratóriummá." Rácz Ervin házigazda lelkész köszöntése után Forró László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője hirdette Isten szavát az első hitvallás alapján: „Egyszer, amikor magában imádkozott, vele voltak a tanítványok, és megkérdezte őket: Kinek mond engem a sokaság? Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik. Akkor azt kérdezte tőlük: És ti kinek mondtok engem? Péter pedig így felelt: Az Isten Krisztusának." (Lk 9,18.20) Péter után sokan mások is megvallották hitüket, így tettek az erdődi atyák is, amikor megfogalmazták tizenkét tételüket.
Az igehirdetést követően a Bízz Band istendicsőítése, Vajas Gréta és Suhart Evelin zongorajátéka, Lukács Gabriella és Waldraf Balázs szavalata tette ünnepélyesebbé az alkalmat.
Dr. Buzogány Dezső a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyháztörténet-tanára a tanácskozás első előadásán az I. erdődi zsinat teológiájáról szólt. Mindenekelőtt tisztázta, hogy a reformáció nem más, mint az Ige hirdetése. A zsinat tizenkét pontja közül kettőt vizsgált meg tüzetesebben az előadó, az ötödiket, mely arról szól, hogy bár a jó cselekedetek nem vezetnek megigazuláshoz, mégis szükségesek, mégpedig három okból: Isten parancs, így az Ő dicsősége is, felebarátaink épüléséért, és saját hitünk bizonyságára. Az előadó a nyolcadik pontra tért még ki, mely a keresztyén szabadság négy fokozatát taglalja.
Thoroczkay Sándor történelemtanár a Drágffyiakról szólt, felvázolva a család történetét. Póti Eduárd a Szatmárnémeti Református Gimnázium történelemtanára reformáció gyermekkoráról beszélt. Stefan Berci baptista pásztor románul tartott rövid előadást méltatva a reformációt, Kereskényi Sándor irodalomtörténész a reformáció magyar kultúrára való hatásáról beszélt, szintén röviden. Az előadók a tanácskozás idejére kinyomtatott füzetben írnak részletesebben a megnevezett témáról.

Az est tovább része Erdőd város rendezvénytermében zajlott, ahol a Kása Melinda és Kása Zsolt által felkészített fiatalok és a Röpike Néptánccsoport lépett fel. Az Amulett Zenekar hozta a formáját, kitűnően szórakoztatott. Elismerés jár a maroknyi erdődi gyülekezetnek a szervezésért és köszönet a Reformáció Emlékbizottságának a támogatásért.

2017. március 30.
Magyar bástya Erdődön
Történelmi szempontból az egyik legpatinásabb, leghíresebb település Szatmár megyében Erdőd. Turisták tömege érkezik évente a Bükk-aljai városkába, iskolai csoportok, gyülekezetek, magánszemélyek kíváncsiak Petőfire és a gazdag egyházi múltra.
De sok esetben sajnos még mindig csalódniuk kell. Erdőd híres várában, ahol a múlt magyarul beszél, ma már senki nem szól Petőfi, legfeljebb Shakespeare nyelvén. A Magyarországról, vagy más országból érkező vendégek angolul, a többiek románul hallgatják a történelmi (meg)magyarázatot.
Így tehát, nem marad más, még mindig az egyházak azok, akik segíthetnek, hiszen még mindig magyarul hangzik a prédikáció a helyi római katolikus, református és neoprotestáns gyülekezetekben. A helyi református templom központi fekvésének köszönhetően, és hogy éppen előtte ékeskedik a Petőfi-Szendrey szoborcsoport, több ízben is kimentett már turistákat az informálatlanság kátyújából. Többen előre jelentkeznek, mások improvizálnak, de a költő házasságkötésének helyszíne vonzza az anyaországi testvéreket, és nemcsak.
Elmúlt hónapban két előre bejelentkező csoport is előbb a református templomba jött kiselőadást hallgatni: március első felében a Budapesti Kaffka Margit Iskola diákcsoportja, elmúlt héten pedig a szintén fővárosi Szent Margit Iskola szülői csoportja érkezett, utóbbi Póti Eduárd történelemtanár vezetésével.
Minden esetben (évente többtíz csoportnak) Rácz Ervin helyi református lelkipásztor tart tájékoztatót. Beszél természetesen Petőfi Sándorról és az Erdődi Várról, de arról is, hogy a történelmi egyházak is ősfészeknek, bölcsőnek tekintik Erdődöt. Bakócz Tamás révén olyan szülöttéről beszélhetünk a településnek, aki kis híján római pápa lett a 16. század elején, s ha az a volna nem lett volna…, de a „ha”-val kezdődő mondatoknak nem sok értelme van. A protestánsok szintén kiemelkedő fontosságúnak tartják a városkát, hiszen Kárpát-medence első magyar zsinatát 1545-ben ott tartják, 29 lelkész jelenlétével, Drágffy Gáspár főúr összehívásával, özvegye Báthori Anna védnöksége alatt és Kopácsi István elnökletével. A lelkész ugyanakkor biztatásul szól arról is, hogy az erdődi református gyülekezet 240 év elteltével lett ismét anyaegyházközség 2009-ben, ezzel is bizonyítva: van feltámadás.
Legutóbb is elhangzott a kérdés, de többször is felteszik: van-e itt jövője a magyarságnak? Minden esetben így szól a válasz, ha van hit, akkor van jövő, van remény. De csak akkor! Ha állandóan kesergünk, elégedetlenkedünk, nyavalygunk, akkor ne csodálkozzunk, ha gyermekeink elfutnak ettől és külföldre menekülnek: hiszen folyamatosan azt kommunikáljuk, hogy ez itt nem jó. Pedig soha a történelemben nem volt ennyi ennivalónk és ruhánk, mint most. Ha azonban van hitünk, akkor van jövőképünk és megelégedett szívünk, ami erőt ad a kitartásra és a fejlődésre is.
Az egyházak egyik kardinális szerepe ma is a magyarság megtartása. De ez csak Krisztusban lehetséges. Nélküle mellveregetős, száraz szlogeneket, kampánybeszédeket hallhatunk, vele azonban lesz erőnk akár több gyereket is vállalni, összetartani közösséget, bízni és remélni. Van tehát bástya Erdődön, ahol a lelki szemek előtt még mindig piros-fehér-zöld lobogót fúj a Szentlélek szele.

2017. május 3.
Tanácskozás és megemlékezés Rákóczi koráról
Április 28-án tudományos tanácskozásra és megemlékezésre került sor Szatmárnémetiben II. Rákóczi Ferenc Erdély fejedelme címmel. A rangos rendezvényen előadást tartott dr. Fleisz János nagyváradi történész is.
A rendezvény főszervezője a szatmárnémeti Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Rákóczi-szabadságharc egyike az olyan eseményeknek, amely egy táborba gyűjtötték a különböző társadalmi, vallási és etnikai kötődésű embereket, emiatt a szabadság szeretet mellett máig aktuális üzenete van: megfelelő vezető esetén létrejöhet a széles társadalmi összefogás a közös célokért.
Az Erdélyi Magyar Művelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében létrejött rendezvényen mintegy 12 tudományos előadás hangzott el. Mellette színvonalas művészeti eseményekre, bensőséges koszorúzásokra és baráti beszélgetésekre került sor.
Az előadások fő kérdései az egyes területeken végbemenő események, a kutatás nemzetközi, országos és helyi eredményei, lehetőségei, különböző szintű együttműködések kialakítása volt. Szatmárnémetiben a megyei múzeum dísztermében többek között Csatáry György és Zubanics László (Beregszász) Balogh Béla (Nagybánya), Czigány István és Mészáros Kálmán (Budapest), Kónya Péter (Eperjes), Molnár Sándor (Vaja), Gyulai Éva (Miskolc), illetve Keresztesi Csaba, Mandula Tibor, Póti Eduárd-János, Kereskényi Sándor (Szatmárnémeti) tartottak előadást. Dr. Fleisz János nagyváradi egyetemi tanár, az EMKE alelnöke Nagyvárad és környéke a Rákóczi-szabadságharc időszakában (1703–1711) című előadását mutatta be. Ebben értekezett Nagyvárad és Bihar helyzetéről a szabadságharcban, a helyi eseményekről, illetve a váradi vár elhúzódó ostromának menetéről és a város szituációjáról a szabadságharc után. Kitért arra a kettős helyzetre, hogy a váradi várat nem sikerült elfoglalni, a várost pedig hol egyik, hol a másik tábor pusztította, a váradiak szabadságszeretete mégis a fenntartotta Rákóczi szabadságharc kultuszát, hiszen például a 20. század elején a város főutcáját Rákóczi útnak nevezték el. Összességében, a Rákóczi-kutatást tovább fejlesztő, a kuruc-kor néhány alapvető kérdését új megvilágításba helyező tanulmányok, hangzott el.
Másnap, április 29-én, szombaton „Az élő Rákóczi” néven immár 28. alkalommal megrendezett majtényi megemlékezésre került sor. Külön színfoltja volt az idei rendezvénynek, hogy a Kárpát-medence egykori Rákóczi-birtokainak jelenlegi megye vezetői is részt vettek a megemlékezésen. A nagyszabású rendezvény sorozatot jövőre is megszervezik.
F. J. Nagyvárad / Reggeli Újság (Nagyvárad)

2017. május 15.
Élhető reformáció – A nagyokról Szatmárgörbeden
A reformáció nagyjai címmel az elmúlt hónapokban előadássorozatot hallhatott Szatmárgörbed református népe. Eme színvonalas epizód záróakkordjaként kolozsvári dékán, esperes és történelemtanár is érkezett a gyülekezetbe, hogy lelki és szellemi feltöltekezésben részesítsen.
Vasárnap délelőtt 11 órától Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese hirdette az Úr szavát János evangéliuma 21. részének első 14 verse alapján. A prédikátor bátorítva elmondta: Jézus tud a semmi élethelyzetekből is áldást kihozni, miképpen azt a tanítványok életében is tette. Ővele újra újat tudunk kezdeni. Ilyen újrakezdési lehetőséget kaptak az emberek ötszáz esztendővel ezelőtt Istentől a reformátorokon keresztül és ezt adhatja Ő ma nekünk is.
Kürti Tamás házigazda lelkipásztor, az eseménysorozat rendíthetetlenül lelkes szervezője köszöntött, majd átadta a szót Dr. Lukács Olgának, aki a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Teológiai karának dékánja. Az előadásban a református nagyasszonyokról: Lorántffy Zsuzsannáról, Bornemissza Annáról, Lónyai Annáról esetett szó. A nagy reformátor férfiak mellett nőkre is szükség volt, és ők is sokat tettek a reformációért, a misszióért, a gyülekezeti munkáért. Mitől lesz valaki nagyasszony? – tette fel a kérdést a dékánasszony. Akkor, hogyha kegyes és bölcs, és ezt minden szinten gyakorolja. Ez áldás lehet a „mikroklímánkra”, a mikroorganizmusunkra, azaz a családra és a makroorganizmusunkra, vagyis a gyülekezetre és nemzetünkre, népünkre.
Ezt követően Póti Eduárd történelemtanár vette át a szót, aki már kilencedik alkalommal, összesen mintegy ötszáz percen keresztül beszélt a reformáció ötszázadik évfordulóján. Attól a kérdéstől, hogy mi a reformáció, átvezette a gyülekezetet addig, hogy miként tudják azt a saját életükben hasznosítani. Az elődöktől van mit tanulnunk, éppen ezért fontos, hogy ne csak őseink legyenek, hanem hőseink is, akiknek a példájából erőt tudunk meríteni. – figyelmeztetett az előadó, aki hangsúlyozta továbbá: az igehirdetés nemcsak a szószéken, hanem életvitelünkben is meg kell, hogy nyilvánuljon!
Az igehirdetésben és az előadásokban is kitűnt, nem elérhetetlen a reformátorok életpéldája, hanem igenis élhető, azaz nemcsak a történelem hősei, hanem mi is lehetünk „nagy”-ok. Az istentiszteletet követően Józsefházán szeretetvendégségre került sor. Az eseménysorozatot a Reformáció Emlékbizottsága és a Communitas Alapítvány támogatta. szatmar.ro