Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. január 13.
Támogatják a szakoktatást
A jelenlegi nyolcadikosok számára a IX. osztályos helyek több mint felét, 55,56 százalékát szakképzésben hirdeti meg a megyei tanfelügyelőség a jövő tanévre. Tizenhat szakközépiskolai és huszonnégy hároméves szakiskolai osztályban tanítanak szakmát, harminckettőben az elméleti, felekezeti, művészeti és pedagógiai képzésre esik a hangsúly. A 2016/2017-es tanév beiskolázási tervét tegnap ismertette Kiss Imre megyei főtanfelügyelő.
Az elméleti oktatás tekintetében semmi nem változott a jelenlegi helyzethez képest, a líceumok ugyanannyi osztályt indíthatnak szeptemberben, mint tavaly. Az egyetlen pedagógiai osztály a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben kapott engedélyt. A sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium, amely tavaly külön minisztériumi jóváhagyással működtette a pedagógusképzést, idén ilyen szakot nem indíthat, de a Székely Mikó Kollégiummal és a Mikes Kelemen Elméleti Líceummal ellentétben, ahol három-három osztályba hirdetnek felvételit, a megyeközponti román középiskola négy osztályban kínálhat helyeket. Összesítve: huszonöt elméleti, három-három felekezeti és művészeti, egy pedagógiai és tizenhat szakoktatási osztály indításáról döntött a megyei tanfelügyelőség az érettségivel végződő középiskolai oktatás jövő tanévi beiskolázását tekintve. A hároméves szakiskolában huszonnégy IX. osztályban kínálnak fel helyeket a jelenlegi nyolcadikosok számára. A közmunkálatügyi szerelések, mechanika, fafeldolgozás, textil- és bőripari, élelmezés és turisztika szakra várnak több jelentkezőt, a középiskolai szakoktatásban többek között környezetvédelem, elektronika és automatizálás, erdőgazdálkodás is szerepel a kínálatban. Kiss Imre fontosnak tartja, hogy idén a korábbinál jóval több vállalkozó jelezte, fogadna szakiskolai diákokat gyakorlatra. Bár a törvény nem biztosít jelenleg semmiféle kedvezményt azoknak a vállalkozóknak, akik gyakorlati oktatásban részesítik a szakiskolásokat, szükségük van képzett munkaerőre, akiket ők tanítanak be, ezért vállalnak el tanoncokat – vélekedett a főtanfelügyelő. Az iskolák bővítették korábbi partnereik körét, és a megyei kereskedelmi és iparkamara is beszállt a gyakorlati oktatás népszerűsítésébe, így már most van annyi diákra felajánlás, ahány helyet hirdetnek a hároméves szakiskolai oktatásban – közölte az elöljáró. A cégek keresnek textilipari szakembereket, asztalosokat, autószerelőket, géplakatosokat, esztergályosokat, festőket, mázolókat, kőműveseket, szakácsokat, pincéreket, bolti elárusítókat, de nem minden esetben tudják vállalni a gyakorlati oktatást, mert az sok felelősséggel, utánajárással, bürokráciával jár. Ha viszont kapnának támogatást, különböző kedvezményeket erre a célra, talán bátrabban jelentkeznének diákok foglalkoztatására – véli a főtanfelügyelő. Az iskolák, a helyi társadalmi párbeszéd csoport és a megyei tanfelügyelőség közösen elkészített beiskolázási tervét a 2015 szeptemberében VIII. osztályba iratkozott 2017 diákra méretezték. Tudatában vannak annak, hogy a lemorzsolódás miatt néhány osztály nem valósul meg, de minden diáknak meg kell adni a lehetőséget, hogy az általános iskola után továbbtanuljon – állítja a főtanfelügyelő.
Készül a húsipari tanműhely
Akár kora tavasszal elindulhat a sepsiszentgyörgyi húsipari szakoktatás akkreditálásának kérvényezése, ha február végéig elkészül az a tanműhely, amelynek felszerelését a magyar kormány támogatja közel harmincmillió forinttal a 2015-ben meghirdetett, A külhoni magyar szakoktatás éve program nyertes pályázataként. A székelyföldi érdekeltségű, vagyis a jövendőbeli beiskolázás tekintetében Kovászna, Hargita és Maros megyére kiterjedő húsfeldolgozói képzés beindítását Kiss Imre, a megyeközponti Kós Károly Szakközépiskola korábbi igazgatója, jelenlegi főtanfelügyelő kezdeményezte, a pályázatban felajánlva az említett iskola műhelykomplexumának kihasználatlan felületét, amelyet Potápi Árpád, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára a tavaly májusi programindítón meglátogatott és megfelelőnek ítélt. Lapunk érdeklődésére Kiss Imre elmondta, a személyét érintő tisztségcsere némileg késleltette a tanműhely kiképzésének beindítását, de a pályázat érvényesítése folyamatban, ahogy lehet, azonnal beindítják az új szak akkreditálását, és mihamarabb, talán már a jövő tanévtől elindulhat az első székelyföldi hentesképzés.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. január 26.
Örökségünk mozgalom indul
A kezdeményezés célja, hogy egy dal segítségével megszólítsák a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bevonják őket egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a kezdeményezést beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: az Örökségünk című dal a magyar nyelv megőrzésére, a magyarság megtartására ösztönöz, miközben közösséget kovácsol, kiváló lehetőséget teremt arra, hogy erősítse a világ különböző pontjain élő magyarok kapcsolatát az anyaországgal és egymással – írta az MTI.
Az államtitkár felajánlotta, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Petőfi Sándor Program összesen 150 ösztöndíjasa is segít a dal népszerűsítésében. A kampány során arra ösztönzik a magyarokat határon innen és túl, hogy énekeljék el a dalt, készítsenek erről videofelvételt – lehetőleg otthonuk emblematikus helyein –, és töltsék fel a produkció honlapjára. A felvételeket a weboldalon és a közösségi médiában folyamatosan közlik.
Párhuzamosan felvételeket készítenek Csíksomlyón, Huszton és Londonban, és a felvételek felhasználásával egy újabb klipet állítanak össze a világ különböző pontjairól érkező anyagok, valamint a saját felvételek felhasználásával. Ezt a klipet várhatóan Pakson mutatják be szeptemberben – olvasható a kezdeményezésről szóló háttéranyagban.
Az Örökség című dal szerzője Gyulai István paksi zenész, dalszerző, a városi Csengey Dénes Kulturális Központ munkatársa. Vida Tünde, a mozgalom ötletgazdája arról beszélt, hogy szeretnék, ha minél több magyar emberhez el tudnának jutni a dallal az anyaországon belül és a határon túl. Eddig 22 ezren tekintették meg a dalt a Youtube.com oldalon – jegyezte meg. Az Örökségünk mozgalom fővédnöke Potápi Árpád János. Krónika (Kolozsvár)

2016. január 29.
Semjén: 750 millió a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programra
A kormány 750 millió forinttal támogatja a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programot - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes pénteken Budapesten.
Semjén Zsolt a tematikus év nyitókonferenciáján elmondta: a program célja, hogy gazdaságilag megerősödjön a magyarság a külhoni területeken. További célként jelölte meg, hogy emelkedjen a magyar munkavállalók száma és azon vállalkozóké, akik magyar munkavállalókat alkalmaznak, valamint, hogy minél nagyobb vagyon összpontosuljon magyar kézben.
A miniszterelnök-helyettes arra számít, az idei tematikus évre biztosított kormányzati támogatás sok más forintot is megmozgat majd, és elkezdi "pörgetni" a gazdasági életet a Kárpát-medencében.
A keret magában foglalja forrástérkép készítését, munkaerőpiaci kutatásokat, konzultációkat, képzéseket, valamint hitelt és vissza nem térítendő támogatásokat.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: ahhoz, hogy a magyar nemzet a szülőföldjén megmaradjon, fontos a kulturális támogatás, a közjogi kötelék az állampolgárság megadásával, de emellett az anyagi hátteret is biztosítani kell. Ezért az utóbbi egy évben kiemelt hangsúlyt fektettek a gazdasági támogatásra, ami a tematikus évek meghirdetésében is látható - mutatott rá, és felidézte, hogy előző évben a külhoni magyar szakképzést segítették.
A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra is: a kormány Délvidéken 50 milliárdot biztosít, részint hitel és vissza nem térítendő támogatás formájában, a gazdaság megerősítésére.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kiemelte: az a cél, hogy minél több magyar gyermek szülessen, és minél többen járjanak magyar intézményekbe. Csak rájuk fókuszálva, építve lehet a nemzetet fejleszteni - fogalmazott.
Elmondta: a program keretéből 525 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege, ebből 3-6 millió forintra pályázhatnak az egyes, 40 év alatti külhoni magyar vállalkozók. Számításai szerint mintegy 120 nyertes pályázó lesz.
Az a cél, hogy minden szempontból egy gazdasági egységként fogják fel a Kárpát-medencét, és a gazdaságpolitikai szemléletet erősítsék a nemzetpolitikában is - jelezte, és kitért arra is, hogy folytatják a szakképzés támogatását is.
Szeretnék felmérni azt is, milyen elképzeléseik vannak a külhoni magyar fiatal vállalkozóknak, mire van szükségük - jelezte.
A tanácskozáson, amelyen 187 fiatal magyar külhoni vállalkozó vett részt, a közreműködő tárcák és háttérintézmények elvi megállapodást írtak alá a program megvalósításáról. A program technikai lebonyolítását a Bethlen Gábor alapkezelő végzi. MTI

2016. január 30.
Potápi: az első fél évben megkapják a pénzt a külhoni fiatal vállalkozók
Még az első fél évben megkapják a pénzt a külhoni fiatal magyar vállalkozók program nyertesei – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Hozzátette: a program keretéből 525 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege, ebből 3–6 millió forintra pályázhatnak negyvenévesnél fiatalabb külhoni magyar vállalkozók. A pályázat feltételrendszere még kidolgozás alatt áll, várhatóan február végén–március elején jelenik meg, és áprilisra elbírálják – mondta.
Potápi Árpád János aláhúzta: a programmal szeretnék elérni, hogy minél több magyar vállalkozó és vállalkozás legyen a Kárpát-medencében és a szülőföldjén boldoguljon a magyarság.
Amint arról beszámoltunk, a budapesti kormány 750 millió forinttal támogatja a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programot – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes pénteken Budapesten. Székelyhon.ro

2016. február 2.
Örökségünk – sikerdal és mozgalom
Örökségünk mottóval mozgalom indítását jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár nemrég Budapesten. A kezdeményezés célja, hogy egy dal segítségével megszólítsák a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bevonják őket a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.
Potápi Árpád János elmondta: az Örökségünk című dal a magyar nyelv megőrzésére, a magyarság megtartására ösztönöz, miközben közösséget kovácsol, erősíti a világ különböző pontjain élő magyarok kapcsolatát az anyaországgal és egymással. Az államtitkár felajánlotta, hogy a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program százötven ösztöndíjasa is segít a dal népszerűsítésében. A kampány során arra ösztönzik a magyarokat határon innen és túl, hogy énekeljék el a dalt, készítsenek erről videofelvételt – lehetőleg otthonuk emblematikus helyein –, és töltsék fel a produkció honlapjára. A felvételeket a weboldalon és a közösségi médiában folyamatosan közlik. A nagy sikerű dal szerzője Gyulai István paksi zenész, a városi Csengey Dénes Kulturális Központ munkatársa. A dal Paks mellett, Cseresznyepusztán a határon túli magyar középiskolások táborában született 2013-ban. Vida Tünde paksi újságíró, a mozgalom ötletgazdája szeretné, ha minél több magyar emberhez el tudnának jutni a dallal az anyaországon belül és a határon túl. Eddig több mint huszonkétezren tekintették meg a a YouTube videómegosztón – közölte az ötletgazda. A paksi PistiEst zenekarral tavaly nyáron kisfilmet készítettek Pakson, valamint az atomváros három határon túli testvérvárosában: Kézdivásárhelyen, Galántán (Felvidéken) és Visken (Kárpátalján) mintegy háromszáz iskolás bevonásával.
A kézdivásárhelyi videoklip a Gábor Áron-szobornál készült 2015 júniusában a Molnár Józsiás-iskola tanulóival, akik tavaly október 23-án a paksi városi ünnepségen a PistiEst zenekarral együtt kaptak vastapsot, amikor a nagyközönség első alkalommal láthatta az Örökségünk-klipet.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. február 12.
Akkor lehetünk hűek Márton Áron emlékéhez, ha vállaljuk örökségét
Megkezdődtek a Márton Áron-emlékév rendezvényei pénteken Csíkszeredában, a római katolikus püspök felszentelésének a 77. évfordulóján. „Ha Márton Áron közöttünk lenne, szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük” – jelentette ki Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága a püspök születése 120. évfordulója alkalmából nyilvánította Márton Áron-emlékévvé a 2016-os évet, az ebből az alkalomból tartott rendezvények fővédnökségét Áder János köztársasági elnök és Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke vállalta.
A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban tartott péntek délutáni ünnepi rendezvényen Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a püspököt olyan emberként mutatta be, aki „nemcsak a gyulafehérvári püspökség, hanem az erdélyi magyarság és az egész magyar nemzet sorsát a vállára vette”. Tulajdonságai közül az alázatosságot és szókimondást emelte ki, megjegyezvén, hogy ha Márton Áron közöttünk lenne, ma sem hallgatna.
„Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük – jelentette ki az államtitkár. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről” – fogalmazott Potápi Árpád. „Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük – jelentette ki az államtitkár. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről” – fogalmazott Potápi Árpád.
„Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük – jelentette ki az államtitkár. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről” – fogalmazott Potápi Árpád.
MTI. Székelyhon.ro

2016. február 13.
Csíkszeredában megkezdődtek a Márton Áron-emlékév rendezvényei
MTI - Megkezdődtek a Márton Áron-emlékév rendezvényei pénteken Csíkszeredában, Márton Áron erdélyi római katolikus püspök felszentelésének a 77. évfordulóján.
A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága a püspök születése 120. évfordulója alkalmából nyilvánította Márton Áron-emlékévvé a 2016-os évet, az ebből az alkalomból tartott rendezvények fővédnökségét Áder János köztársasági elnök és Jakubinyi György, a Gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke vállalta.
A csíkszeredai Márton Áron főgimnáziumban tartott péntek délutáni ünnepi rendezvényen Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a püspököt olyan emberként mutatta be, aki "nemcsak a gyulafehérvári püspökség, hanem az erdélyi magyarság és az egész magyar nemzet sorsát a vállára vette". Tulajdonságai közül az alázatosságot és szókimondást emelte ki, megjegyezvén, hogy ha Márton Áron közöttünk lenne, ma sem hallgatna.
"Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük - jelentette ki az államtitkár – fogalmazott Potápi Árpád. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről".
Az államtitkár úgy vélekedett, hogy akkor lehetünk hűek Márton Áron emlékéhez, ha vállaljuk örökségét, "ha nem hallgatunk, hanem bátran felszólalunk, hitünk, és nemzetünk megtartása érdekében".
Az emlékév keretében megannyi rendezvényt tartanak Erdélyben. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke úgy vélekedett: "a 2016-os év legnagyobb kalákája lesz" az emlékév rendezvényeinek a megszervezése. Márton Áron püspökké szentelésének a 77. évfordulója alkalmából péntek délelőtt a csíksomlyói kegytemplomban tartottak ünnepi szent misét, melyet Jakubinyi György érsek celebrált.
Életfogytiglanra ítélték
A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért az akkori magyar hatóságok kiutasították Kolozsvárról, ám 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címet adományozta neki.
A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott. Püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal.
maszol.ro

2016. február 14.
Ülésezett a KMAT
Másfél éves szünet után ült össze a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsa (KMAT) 2016. február 12-én Budapesten, a Magyarság Házában.
A testület 2004. június 16-án alakult meg Nagyváradon, több határon túli magyar politikai és polgári szervezet társulásával. Az alapítók célja az volt, hogy olyan fórumot hozzanak létre, amely lehetővé teszi a Kárpát-medencei magyarság autonómiatörekvéseinek egységes képviseletét. Ezen kívül a testület célul tűzte ki a magyar nemzeti közösségek diszkriminációjának megszüntetését, a teljes egyenlőséghez szükséges nemzetközi segítség biztosítását, egy átfogó Kárpát-medencei autonómiarendszer kidolgozását, valamint a nemzeti önazonosság megőrzésének elősegítését. A KMAT legutóbbi ülésére 2014 júliusában, Bálványosfürdőn került sor. Időszerű vált tehát a Kárpát-medencében azóta történtek értékelése, az autonómia ügyének számbavétele a tagszervezetek beszámolója alapján, az európai, nemzetközi helyzet áttekintése az autonómiaküzdelem vonatkozásban – állt a tagszervezeteknek küldött meghívóban. Az ülés házigazdája a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága volt, Potápi Árpád János államtitkár csíkszeredai munkalátogatásáról küldött levélben köszöntette a tanácskozókat. A Szilágyi Péter helyettes államtitkár által felolvasott üzenetben a nemzetpolitikáért felelős államtitkár megerősítette: alkotmányos kötelezettségeinek eleget téve a magyar kormány minden rendű és rangú támogatást igyekszik megadni a határon túli magyar nemzetrészeknek, éljenek azok kisebbségben, szórványban vagy diaszpórában. Ebbe szervesen beleillik az a támogatás, amit a kormányzat az autonómiatörekvéseknek, illetve ezek összehangolásának és egységesítésének ad. Schöpflin György politológust, európai parlamenti képviselőt idézve fejezte ki sajnálkozását az államtitkár, hogy a fejlett európai országok nem hajlandó tudomásul venni: a nyugati, működő autonómiák és a Kelet-Közép-Európában óhajtottak között nincs semmilyen különbség. Ami ott elfogadott és üdvös, annak itt is létjogosultsága van. A magyar kormánynak és a határon túli magyar autonomistáknak együttesen kell demonstrálniuk a nemzeti közösségek önrendelkezési törekvéseinek természetes és legitim voltát – utalt rá a KMAT-nak írott üzenetében Potápi Árpád János.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezette le a KMAT-ülést, a testület elnökeként üdvözölte a házigazdákat, a meghívottakat és a tagszervezetek küldötteit, sajnálattal állapítva meg, hogy a Magyar Közösség Pártja és a Magyar Polgári Párt ugyanúgy nem vesz részt a tanácskozáson, mint a megfigyelői státussal rendelkező RMDSZ. A felvidékiek a választási kampány hajrájára hivatkozva mentették ki magukat, a két erdélyi párt vissza sem jelzett. Holott az autonómia ügyében elengedhetetlen a nemzeti összefogás – hangzott el az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón is a konklúzió, amit a média jó érzékkel szűrt le és közvetített a tegnapi nap folyamán.
Az ülés első felében megtörtént az autonómia ügyének számbavétele a Kárpát-medencében, a tagszervezetek megjelent képviselőinek beszámolói alapján. A Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében Sándor Krisztina ügyvezető elnök, az Erdélyi Magyar Néppárt nevében Toró T. Tibor alelnök szólt. A Vajdasági Magyar Szövetség részéről Bús Ottó intézőbizottsági elnök, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt részéről Csorba Béla elnök, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége részéről Csonka Áron elnök tartott beszámolót. Brenzovics László elnök a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Jakab Sándor elnök a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Ábrahám Borisz alelnök a Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség, Deák Ernő volt elnök pedig az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége képviseletében szolgált tájékoztatással. Szinte egybehangzónak tűnt a beszámolók nyomán az a vélekedés, hogy a legutóbbi KMAT-ülés óta nem történt érdemi előrelépés autonómiaügyben, esetenként még visszalépés is tapasztalható a nemzetközi helyzet és a különféle regionális vagy kontinentális válságok miatt.
Az ülésen meghívottként részt vett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, akit a határon túli magyar közösségek autonómiaügyeinek koordinálására kért fel Orbán Viktor kormányfő, s aki az örvendetesnek mondható konvergenciák leltározása és a sajnálatosan létező divergenciák áthidalása terén elértekről szólva emlékeztetett: neki a közvetítés és egyeztetés a feladata, nem a diktálás. A budapesti kormányzat nem gyámkodni, hanem segíteni akar az autonómiakérdésben, e tekintetben viszont mindent megtesz, amit megtehet.
Tőkés László – aki a magyar kormánypártok lillafüredi kihelyezett frakcióüléséről érkezett a KMAT-ülésre – elmondta: a kormányfő kifejtette ott, hogy eljött az ideje az improduktív belső konfliktusok lezárásának. Ez különösen fontos az autonómia ügyében – mutatott rá a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsának elnöke. Szerinte a határok fölötti nemzetegyesítés mellett a külhoni magyarság önrendelkezése az a politikai intézmény és érték, amelyen a nemzetpolitika nyugodhat, és ebben a kérdésben elengedhetetlen a nemzeti összefogás. Felül kell emelkedni a pártpolitikán, és egységet kell teremteni a sokféleségben. Önösszeszedésre is szükség van, mert egy helyben topogás észlelhető az autonómia ügyében. A KMAT folytatni kívánja a megkezdett munkát, és kellő elszántságra buzdítja a tagszervezeteket.
Izsák Balázs a közelgő székely szabadság napjára hívta fel a figyelmet. Ez a március 10-e arról is szól, hogy a demokratikusnak és jogállamnak mondott Romániában érvényesül-e az egyik alapvető emberi jog, a gyülekezésé – mutatott rá. A tervezett nagyszabású marosvásárhelyi demonstráció azt is bizonyítani hivatott, hogy nem lankad az autonómiamozgalom Erdélyben. Szintén meghívottként vett részt az ülésen Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, valamint Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója, aki bemutatta a magyar kormány által támogatott civil szervezetet és annak jogsegély-szolgáltató törekvéseit. Elmondta: sokféle együttműködési lehetőség van a KMAT és a KJI között, az egyik ilyen pászma az a kisebbségvédelmi monitoring-rendszer, amelynek létrehozásáról a 2014-es bálványosfürdői ülésen döntött tanács. A KMAT pénteki ülésén megválasztották a testület új titkárát Bedő Árpád személyében, megköszönve a visszavonult Mécs László jó évtizedes önzetlen munkáját. Döntés született arról, hogy ebben az évben két nagyszabású autonómiakonferenciát is szerveznek, egy Kárpát-medenceit és egy nemzetközit.
Budapest, 2016. február. 13.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. erdon.ma

2016. február 15.
Márton Áron sem hallgatna
Megkezdődtek a Márton Áron Emlékév rendezvényei Csíkszeredában Márton Áron erdélyi római katolikus püspök felszentelésének 77. évfordulóján.
A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága a püspök születése 120. évfordulója alkalmából nyilvánította Márton Áron Emlékévvé a 2016-os évet, a rendezvények fővédnökségét Áder János köztársasági elnök és Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke vállalta. A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban tartott rendezvényen Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a püspök tulajdonságai közül az alázatosságot és a szókimondást emelte ki, megjegyezve, ha Márton Áron közöttünk lenne, ma sem hallgatna: szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük. Az emlékév során számos rendezvényt tartanak Erdélyben. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. február 26.
Zöld fogas Potápi Árpád államtitkárnak
Két tanintézmény két műhelyét avatta fel tegnap délután Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős magyar államtitkár: előbb a Kolozsvári Református Kollégium keretében működő szakiskolában az asztalos-, másfél órával később pedig a Báthory-líceumban a könyvkötő műhelyt. Beszédében Potápi Árpád a szakiskola 2014-es megnyitása óta látható eredményekről beszélt, a jól felszerelt műhelyekről, a megfelelő oktatásról, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ott tanuló fiatalok elismert, megbecsült szakemberekké váljanak.
– A kinti Cluj-Napoca mellett mi itt bent Kolozsvárt is tudjuk építeni – hangoztatta az államtitkár. A két iskola tanműhelyeinek megvalósulását – amiről részletesen olvashattak a Szabadság tegnapi számában – a magyar kormány többmillió forinttal támogatta, hogy az erdélyi fiatalok szülőföldjükön érvényesülhessenek. Szabadság (Kolozsvár)

Miniszterelnökségi államtitkár: nemzeti érdek a Kárpát-medencei fiatal vállalkozók erősítése
Nemzeti érdeknek nevezte a Kárpát-medencei fiatal vállalkozói réteg megerősítését Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Bukarestben.
Hangsúlyozta, a magyar kormány támogatása azt szolgálja, hogy a fiatal vállalkozók példaképpé válhassanak környezetük és az egész magyarság számára.
Az államtitkár a Romániában jelen levő magyarországi üzletemberek érdekeit képviselő Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) és a bukaresti magyar nagykövetség által közösen szervezett gazdasági konferencián ismertette, áprilisban írják ki a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve keretében meghirdetett 525 millió forint értékű pályázatot. Ezen 40 évnél fiatalabb vállalkozók 3-6 millió forint vissza nem térítendő hitelre pályázhatnak - jegyezte meg.
Az MTI kérdésére elmondta, mintegy 100-120 vállalkozó kaphat támogatást, akik várhatóan már a nyáron hozzájutnak a pénzhez. Hangsúlyozta, azokat is támogatják, akik még nem indítottak vállalkozást, de van ötletük és üzleti tervük.
Az áprilisi kiírás előtt elkezdődik az a 14 helyszínes konzultáció, amelyen kapcsolatba lépnek a pályázat iránt érdeklődő fiatalokkal, hogy közvetlenül is hallják az információkat. Erdélyben a nagyobb városokban tartanak ilyen találkozókat.
Rámutatott: az elmúlt években a magyar kormány sokat tett közjogi értelemben a magyar nemzet újraegyesítéséért. Most egyre fontosabb a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulásának elősegítése, mert az egész Kárpát-medencében tetten érhető az elvándorlás.
Hozzátette: azért támogatják a fiatal vállalkozókat, hogy egyre erősebb magyar gazdasága legyen a Kárpát-medencének. Előadásában kifejtette: Erdélyben a gazdaság fejlett Temes, Kolozs megyében, Partiumban Nagyvárad vonzáskörzetében, valamint Dél-Erdélyben Brassó környékén, de ettől a fejlettségtől nagyon leszakadt például Kárpátalja, Vajdaság, de Székelyföld is.
A konferencián Diósi László, az RMÜE elnöke és az OTP Bank Románia vezérigazgatója Románia főbb gazdasági mutatóit ismertette. Megállapította, hogy az ország egyharmada gazdasági fejlettség szempontjából rendkívül leszakadt az általános növekedési ütemtől, ami azt mutatja, hogy az előző román kormányok nem tettek eleget azért, hogy ezekben a régiókban is elősegítsék a befektetéseket. Diósi a román gazdaságról megállapította, hogy természetesen növekszik, és fontosnak nevezte a makrogazdasági stabilitás hosszú távon való megőrzését.
Rámutatott: a befektetőknek általában a bürokrácia, a korrupció és a kiszámíthatatlan jogrendszer miatt vannak fenntartásaik Romániával szemben, ennek ellenére óriási befektetési lehetőségnek nevezte a román a piacot.
Pozitívumként állapította meg, hogy a magyar befektetői közösség az egyik legnagyobb Romániában, és a román-magyar kereskedelmi kapcsolatokban csak 2009-ben volt visszaesés a válság miatt, azóta töretlenül növekszenek. MTI

2016. március 1.
Potápi: 150 millió forint testvér települési programok támogatására
A kormány 150 millió forinttal támogatja testvér települési programok és együttműködések megvalósítását, a pályázatokat kedd éjféltől március 31-ig lehet benyújtani – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón.
A nemzetpolitikai államtitkár elmondta: a második alkalommal meghirdetett pályázat célja a magyarországi önkormányzatok, települések és külhoni magyar közösségek sokoldalú kapcsolatait ápolni, fejleszteni, a magyar nemzeti azonosságtudatot erősíteni a testvér-települési együttműködések támogatásával.
A felhívásra magyarországi települési önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot. Ebben be kell mutatni, hogy mely (legalább egy) határon túli településsel együttműködve kívánja a pályázó a megpályázott programot megvalósítani.
A pályázatokat március 1. és március 31. között lehet benyújtani a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer felületein. A felhívásra 2016. május 1. – 2017. április 30. között megvalósítandó programokkal lehet jelentkezni. A megpályázott tevékenységeket a programban/projektben részt vevő országok (Magyarország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria) valamelyikében kell megvalósítani
Támogatás lehet kérni meglévő együttműködések kölcsönös fejlesztésére magyarországi önkormányzatok és Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria önkormányzatai között, tapasztalatcserére, a tudás és a legjobb gyakorlatok átadására, a magyar történelemhez kapcsolódó események és a nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódó közösen megvalósítandó programok támogatására. Segítik továbbá a testvér-településeken működő oktatási és nevelési intézmények együttműködését, a kulturális örökség ápolását, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző tevékenységek megvalósítását, új testvér-települési kapcsolatok kiépítésére. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 500 ezer forinttól 2,5 millió forintig terjedhet. A támogatást az önkormányzatok egy összegben kapják meg. Potápi Árpád János értékelése szerint a tavalyi 100 millió forintot nagyon koncentráltan sikerült elkölteni.
Közölte: tavaly 163 pályázat érkezett, a beérkezett igény 345 682 871 forint volt. A sikeres pályázat legnagyobb része (55 százaléka) erdélyi kapcsolatokat erősít. További információk a www.bgazrt.hu honlapon találhatók. erdon.ro

2016. március 3.
Gazdaságilag is meg kell erősíteni a magyarságot a Kárpát-medencében
A szimbolikus jogszabályok után Magyarország gazdaságpoltikai eszközökkel is tenni akar a szülőföldön boldogulásért - mondta Potápi Árpád államtitkár a bukaresti RMÜE konferencián.
Romániában új növekedési ciklus vette kezdetét, és az elmúlt ciklusokat is figyelembe véve, rendkívül fontossá vált, hogy levonjuk a megfelelő tanulságokat. Következtetéseket kell megfogalmazni a prociklikus és anticiklikus gondolkodásmód alapján: ne adósodjunk el még jobban akkor, amikor már nem kéne, illetve próbáljuk meg a vállalkozásainkat úgy diverzifikálni, hogy abból hosszú távon is kiegyensúlyozott, saját, biztonságos növekedésünk lehessen - mondta Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója a Romániai Magyar Üzleti Egyesületáltal Magyarország Bukaresti Nagykövetségével, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozatával és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság bukaresti fiókjával közösen, Bukarestben szervezett üzletember találkozón.
Ha a román gazdaság teljesítményét európai viszonylatban vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy nagyon szép gazdasági növekedésünk volt az uniós átlaghoz viszonyítva - mutatott rá Diósi. Hozzátette: Románia gazdasága természetes módon növekedett ilyen ütemben, ami különösen biztató, hiszen szinte semmi nem történik, ami ezt elősegítené: nincsenek nagy beruházások, nem beszélhetünk az uniós pénzek jelentősebb beáramlásáról, és nagyobb külföldi tőkeberuházásokról sem - fogalmazott a vezérigazgató, aki elmondta, a román gazdaság növekedését jelenleg a belső kereslet növekedése, a fogyasztás fűti.
A vezérigazgató előadásában arra is kitért, hogy bár a megyék egy része szépen kiveszi a részét Románia gazdasági növekedéséből, az ország harmada rendkívüli mértékben leszakadt az általános növekedési tempótól, ezt a változást pedig az ingatlanárak is jól tükrözik. Diósi szerint ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az előző kormányok többsége nem sokat tett annak érdekében, hogy olyan fejlesztési programot dolgozzanak ki, amely a déli országrészben, Kovászna megyében, vagy az elmaradottabb területeken befektetőbarát környezetet hozzon létre.
Rámutatott, munkanélküliség tekintetében ugyan látszólag rendkívül jól állunk, hiszen EU-s összehasonlításban a 6,5%-os munkanélküliségi ráta alacsonynak számít, fontos ugyanakkor azt is figyelembe venni, hogy a munkaképes lakosság jelentős része külföldön vállal munkát, illetve nagyon sokan kiesnek a statisztikából. Elmondta, a foglalkoztatottság szerkezete sem mutat túl biztató képet, a lakosság mintegy 30%-a ugyanis mezőgazdaságból él Romániában, de döbbenetesek azok az adatok is, amelyek szerint az Európai Unióban működő kis családi gazdaságok harmada nálunk található.
Diósi kifejtette, bár önmagában jó hírnek számítana, hogy az elmúlt időszakban növekedtek a munkabérek, de ront az összképen, és rendkívül veszélyes helyzetet teremt, hogy a hazai termelékenység növekedése nem tart ütemet a munkabérek emelkedésével. "Ugyanezt láttuk 2007-ben is, amikor a bérek elaszabadultak, és a termelékenység mögöttük maradt. Akkor ennek nagyon rossz vége lett" - mondta a vezérigazgató.
Diósi szerint problémát jelent az is, hogy az állam nagyon gyengén veszi ki a szerepét a gazdaságépítésből, illetve, hogy a külső befektetők számára rendkívül fontos jogi biztonság is nagymértékű csorbát szenvedett az elmúlt időszakban. Elmondta, a külföldi befektetők körében a túlzott bürokrácia, a korrupció jelenléte, illetve a jogrendszer kiszámíthatatlansága is jelentős kérdőjeleket vet fel.
Pótápi Árpád: gazdaságilag is meg kell erősíteni a magyarságot a Kárpát-medencében
"Az elmúlt másfél évben radikális váltás következett be a magyar nemzetpolitikában. A szimbolikus jogszabályok meghozatala után ugyanis Magyarország egyre nagyobb figyelmet fordít a szülőföldön való boldogulás elősegítésére, amelyet immár gazdaságpolitikai eszközökkel is támogat. A cél az, hogy csökkentsük, vagy lehetőleg megállítsuk az elvándorlást, ami különböző mértékben, de azért mindenhol jellemző a magyarságra" - mondta Potápi Árpád János magyar államtitkár, aki előadásában Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának tevékenységéről is beszámolót tartott.
Az államtitkár előadásában kitért azokra a határon átnyúló határmenti programokra is, amelyek a magyarság 80%-ának teremtenek lehetőséget arra, hogy az uniós pénzek lehívásába magyar-magyar együttműködés keretén belül tudjanak bekapcsolódni. A kapcsolatrendszer fejlődésében gondot jelenthet ugyanakkor, hogy a közép-erdélyi, illetve a székelyföldi magyarság ezekbe a határmenti programokba nem bevonható - mutatott rá az államtitkár, hozzátette viszont, hogy keresik a módját annak, hogy a Budapesten kiírt pályázatok lehívásába ezeket a térségeket is be lehessen kapcsolni.
Potápi elmondta, a gazdaságélénkítés egyik stratégiai alapillérét továbbra is a szakképzés támogatásában látják, hiszen a Magyarország által felvállalt gazdasági motor szerepet nem tudják teljesíteni, ha a szakemberek mennyisége és minősége nem növekedik. "Az elmúlt években egyre többet beszélünk a duális szakképzés jelentőségéről és megerősítéséről. Magyarország 2016-ban is, akárcsak 2015-ben, 500 millió forintot (mintegy 1,61 millió eurót) fordít konkrét határon átnyúló fejlesztésekre, tanműhelyek felújítására, illetve eszközök beszerzésére" - mondta az államtitkár.
Olti Ágoston: megéri lehetőséget adni a fiatal vállalkozóknak
Olti Ágoston, az OTP Consulting Románia vezérigazgatója a vállalat Bukaresti Műszaki Egyetemmel partnerségben 2015-ben lebonyolított vállalkozásfejlesztési projekjéről számolt be, amely alapvetően a bukaresti és a délvidéki régióra korlátozódott. A projekt keretében 400 személyt, köztük 200 egyetemistát képeztek vállalkozói alapismeretekre. A résztvevőkből 40 új vállalkozó került ki, akik egyenként 10 ezer eurós támogatást kaptak egy üzleti terv verseny részeként új vállalkozás indítására.
A projekt részeként a 40 kezdő vállalkozás mellett 80 munkahely jött létre. A nyertes cégek között volt 7 informatikai vállalkozás, magas hegyvidéki turizmusban tevékenykedő cég, fogorvosi rendelő, de különböző kreatív szakmák képviselői is. Olti elmondása szerint, amikor a vállalkozásokat kiválogatták, elsősorban azt tartották szem előtt, hogy az üzleti ötlet életképes legyen, és egyedi.
A vezérigazgató kiemelte, a projekt egyik legsikeresebb részének azokat a rendezvényeket tartja, ahol a kezdő vállalkozások egymással találkozhattak, és egymás közt tanultak meg üzletelni. A projekt részeként ugyanis azon túl, hogy tanácsadással segítették a kezdő vállalkozókat, fontosnak tartották, hogy ne csak a POS DRU program keretén belül megnyert 10 ezer eurót adják, hanem hozzásegítsék a kezdő vállalkozásokat az új üzleti lehetőségekhez is.
Olti rámutatott, érdekes tapasztalat volt számukra is, hogy a vállalkozásaik az üzleti tervükben a támogatás jelentős részét fordították marketingköltségekre. "Eleinte szörnyülködtünk a reklámköltségek magas összegén, de később a vállalkozások online jelenléte és sikere is őket igazolta" - mondta. Hozzátette, sajnos a fiatalok még mindig félnek az EU-s forrásoktól és a bürokráciától, hiszen a tapasztaltabb vállalkozók és a média is gyakran nagyon negatív képet mutatnak a támogatásban rejlő lehetőségekről.
Tamás Péter: a magyarság még mindig kiaknázatlan üzleti lehetőség
Magyarnak lenni egy rendkívül jó üzleti lehetőség - hívta fel a figyelmet Tamás Péter, a temesvári székhelyű Tifel vállalat tulajdonosa, aki a romániai magyar üzleti vállalkozások elindulásának buktatóiról, illetve lehetőségeiről tartott előadást. Elmondta, a szórványban, vagy a nyugati országokban élő magyar közösségek nagyon gyakran nem vállalják fel az értékeiket, és nem ismerik fel az ebben rejlő potenciált. "Van bennük egy kis komfortizmus, miszerint egy magyar étterem például a románokat úgysem érdekli. Azt gondolom, ez egy hatalmas tévedés, és egy elszalasztott üzleti lehetőség" - mondta a vállalkozó.
Tamás rámutatott, azért is fontos lenne ezeknek az értékeknek a kiemelése, mert az infrastruktúra fejlődésével nem csupán a külföldről érkező, hanem a belföldi turisták száma is lényegesen növekedni fog. "Erre fel kell készülni. Székelyföldön például nagy előrelépések történtek ebben a tekintetben, egyre több a vendég. A szórványvidékekre azonban ez még talán nem jellemző" - fejtette ki. Hozzátette, nem feltétlen "magyarkodásra" van szükség, hanem egy olyan környezet kialakítására, amely a turizmus szempontjából célravezető lehet.
A networking nem más, mint a tudatos üzleti kapcsolatépítés megfűszerezve azzal, hogy bizalmi alapon, jutalékmentesen egymás kapcsolati hálóját megosztjuk, és ezen erősödünk - emelte ki előadásában Bács Ferenc, a BNI Észak-Kelet Magyarország regionális igazgatója. Rámutatott, az üzleti előrementelt gyakorlatilag nem a kapcsolatok mennyisége, hanem a minősége határozza meg. Bács Ferenc: a legolcsóbb marketing a névjegykártya
"Nagyon sokan arra koncentrálnak, hogy minél több névjegykártyát gyűjtsenek. Nem ismerik fel, hogy stratégiailag kell összekapcsolniuk magukat erős vállalkozásokkal. Stratégiai partnerségnek pedig azt lehet nevezni, amikor ugyanazt az ügyfélkört több partner más-más szolgáltatásokkal egészíti ki" - mondta Bács. Kiemelte, a kapcsolatok minőségi irányba való elmozdítása azért is nagyon fontos, mert rengeteg felesleges kiadástól kímélheti meg magát a vállalkozó.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozatának szerepéről beszélt előadásában Rák János Zoltán, a tagozat titkára. Elmondta, az 1999-ben létrehozott tagozat feladata a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítése Románia és Magyarország egész területén. Kiemelte, hogy 2012-től minden Magyarországon jegyzett vállalatnak kötelező regisztrálnia a kereskedelmi és iparkamara valamely tagozatához. "A vállalatoknak a regisztrációhoz körülbelül 5 ezer forintos díjat kell fizetniük. Eleinte nehezen fogadták ezt a kötelezettséget, később azonban felismerték, hogy ezért a díjért cserébe az MKIK olyan szolgáltatásokat nyújt, mint a pénzügyi, adózási és hitelezési tanácsadás, üzleti partnerkeresés, illetve pályázatfigyélés" - mondta a tagozat titkára.
Rák János jelentős előrelépésként számolt be arról, hogy a kötelező regisztrációnak is köszönhetően, most már össze tudnak állítani egy olyan adatbázist is, amelyben kategóriákra bontva a tagok meg tudják tekinteni a leendő partnerek vagy ügyfelek adatait. Emellett naprakész információkkal is tudnak szolgálni azokról a területekről, amelyek iránt a tagozat tagjai érdeklődést mutatnak.
Kicsid Attila. Transindex.ro

2016. március 8.
Potápi: sértő és provokatív Tőkés kitüntetésének visszavonása
Potápi Árpád János államtitkár sértőnek és provokatívnak nevezte Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonását, közölve azt is: Magyarországnak védelemben kell részesítenie a külhoni magyarokat.
A magyar kormányt hétfőn az Országgyűlésben Szávay István, a Jobbik képviselője interpellálta szóban az EP-képviselő érdemrendjének visszavonásával kapcsolatban. Az ellenzéki párt alelnöke arra kérdezett rá, kiáll-e a magyar kormány Tőkés László és kérése, a védhatalmi státus mellett, miután Klaus Johannis román államfő megfosztotta tőle a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség államtitkára kijelentette: Magyarország közvéleménye és a magyar kormány értetlenül áll az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke kitüntetésének visszavonása előtt. A nemzetpolitikai államtitkár leszögezte, Tőkésnek a romániai forradalomban és a rendszerváltás elindításában betöltött meghatározó szerepe elvitathatatlan, kitüntetésének megvonása pedig nemcsak személye, hanem az egész erdélyi magyarság és az egész magyar nemzet szempontjából sértő és provokatív.
„Határozottan kiállunk amellett, hogy Tőkésnek joga van elmondani álláspontját, ez a demokrácia alapvető értéke. Egyetértünk vele abban, hogy Magyarországnak védelemben kell részesítenie az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki és a diaszpóra magyarságát is, hiszen a mindenkori magyar kormányoknak alaptörvényben rögzített kötelessége, hogy felelősséget viseljenek a határon túli magyarok sorsáért" – jelentette ki válaszában Potápi.
Az államtitkár hozzátette, a magyar kormány kötelessége, hogy támogassa a külhoni magyarok egyéni és közösségi jogainak érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását. Mindemellett – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős illetékes – a magyar kormány minden eszközzel támogatja az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseit is.
„A Trianonban elszakított magyarság mellett állva, a többségi nemzetekkel együtt kell támogatást keresnünk a magyarság jogos és méltányos igényére, hogy ősei által megszerzett javaival szabadon élhessen, kultúráját és nyelvét a 21. századi Európának megfelelő módon gyakorolhassa, önmaga igazgatását megszervezze" – állapította meg Potápi Árpád. Felszólalásában az államtitkár elmondta azt is, a magyar kormány kiáll a „megfélemlített polgármesterek, tisztviselők, Antal Árpád, Mezei János, Ráduly Róbert és társaik mellett is". Krónika (Kolozsvár)

2016. március 9.
Semjén Zsolt szerint rendezett a nemzetpolitika
A nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes szerint rendezett állapotok vannak a külhoni magyarságot érintő kérdésekben, és a legfontosabb programok működnek.
Semjén Zsolt az Országgyűlés nemzetiösszetartozás-bizottsága előtti éves meghallgatásán kedden kiemelte: eddig 801 ezer állampolgársági kérelem érkezett, 750 ezren már letették az esküt, az állampolgárság megállapítását 60 ezren kérték. Jelezte, a kérelmek közül 28 ezret utasítottak el.
Az MTI tudósítása szerint kitért arra is, hogy bár a kérelmek száma természetszerűleg csökken, főként a kihelyezett konzuli napokon nyújtanak be igényt, de az egymillió új állampolgár elérhető, reális szám. Megerősítette: autonómia tekintetében nincs kettős mérce, az jár a magyarságnak. Közölte, felmérik a magyar többségű települések és egyházi intézmények helyzetét, emellett célként fogalmazta meg, hogy minél több gyermek szülessen, a diaszpórában a vegyes házasságokban minél több gyermek járjon magyar nyelvű óvodába, szerezzen szülőföldjén magyar intézményben diplomát, növekedjék a magyar nyelvű munkavállalókat alkalmazók aránya és a magyarság kezében összpontosuló vagyon.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kifejtette: a 22,3 milliárdos támogatási keretből a nemzetpolitikai államtitkárság fejezetében 5,8 milliárd, a Bethlen Gábor Alapkezelőnél 16,5 milliárd szerepelt, és közel 5 milliárdot a rendkívüli kormányzati intézkedések fejezetéből különítettek el a tavalyi évben. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott elmondta: Joggal Európában címmel áttekintést készítettek a különböző autonómiatörekvésekről és a szomszédos országok jogi szabályozásáról. A megbízott hasonló látleletet készítene a szórványmagyarságról is. Szávay István (Jobbik) szerint egész pályás letámadás zajlik az erdélyi magyarság ellen, úgy látta: a román–magyar kapcsolatok mélyponton vannak.
Semjén Zsolt közölte: a védhatalmi státus, amit Tőkés László korábbi felvetése szerint Magyarország Erdély felett vállalhatna, az ő javaslata, nem a magyar kormányé, de hasonlóra volt példa Ausztria és Dél-Tirol esetében. Szerinte joga van a politikusnak ilyen véleményt megfogalmazni, s a kitüntetés visszavonásának időzítését nehéz másként értelmezni, mint provokációként. „Jelenleg nyomás van a magyar kormányon, hogy a konzulok számát Romániában csökkentse, de ezt nem szeretnénk” – közölte Semjén. Krónika (Kolozsvár)

2016. március 21.
Visszaadja a Románia Csillaga érdemrendet Vizi E. Szilveszter
Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Johannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését.
Vizi E. Szilveszter (fotó) az MTI-nek hétfőn elmondta: döntéséről levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét. Ebben kifejezte meglepetését és mélységes csalódását, hogy Románia államfője visszavonta Tőkés Lászlótól, a Románia Csillaga kitüntetést.
Kitért Tőkés László romániai forradalomban játszott szerepére. Az államfő tette azt sugallja, Ceauseșcu szellemiségének valamiféle rehabilitációja jelenik meg Romániában – mutatott rá Vizi E. Szilveszter.
Az elnök jelezte azt is: kiváló kapcsolatokat ápolnak román kollégáikkal.
Vizi E. Szilveszter 2006-ban tudományos tevékenysége elismeréseként kapta a díjat Traian Băsescu akkori román elnöktől.
Hétfőn ugyanakkor Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikai államtitkára és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is tiltakoztak Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonása miatt.

Potápi: elfogadhatatlan Tőkés kitüntetésének visszavonása
MTI - Tiltakozását fejezte ki Magyarország nemzetpolitikai államtitkára hétfőn Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonása miatt, amely szerinte jól illeszkedik a magyar tisztviselők, képviselők elleni fellépések sorába.
Potápi Árpád János az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt 25-26 évben senki nem kérdőjelezte meg Tőkés László kiállását, és azt a bátor tettet, amelynek köszönhetően Temesvárott elindult a román forradalom és felszámolták az egyik legkegyetlenebb kommunista diktatúrát. „Ha ez nem lett volna, ma nem beszélhetnénk demokratikus Romániáról” – mutatott rá. Hozzátette: Klaus Johannis tette, azaz a kitüntetés visszavonása is történelmi tett, de negatív előjellel. Mindez jól illeszkedik abba a sorba, ami a román belpolitikában az elmúlt 1-1,5 évben zajlik. Románia politikai értelemben jelentősen visszalépett, folyamatos a magyar tisztviselők és önkormányzati vezetők meghurcolása, megvádolása, és olyan légkör alakult ki, amiben a magyar szereplők egyre kevésbé tudnak érvényesülni.
Kitért a magyar válaszra is, amellyel Tőkés László magyar becsületrendben részesült és megjegyezte: ezt az elismerést rajta kívül eddig csak Tamás Aladárné kapta meg.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke szerint a kitüntetés visszavonása túlmutat Tőkés László személyén, üzenet Magyarországnak és a magyar nemzetnek, egyúttal kísérlet a romániai forradalom relativizálására. A döntés jogtalan, méltatlan, szégyenteljes, jogilag megkérdőjelezhető és politikailag motivált – összegzett. Kiemelte: Tőkés László román forradalomban játszott szerepét a világon mindenütt elismerik. A román államfő ezzel „elveszítette a gerincét”, a magyarok nagyon bíztak benne, de semmilyen gesztust nem tett irányukba. Lomnici Zoltán felidézte petícióját is, amelyet az erdélyi magyarok jogairól nyújtott be és amelynek nyomán az Európai Parlament megkezdte a vizsgálatot. Megjegyezte: az első közmeghallgatás az ügyben április 5-én lesz.
Tőkés László 2009-ben kapta meg Traian Băsescu volt román elnöktől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát az 1989-es forradalom és a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. Klaus Johannis román elnök március 3-án vonta vissza az állami kitüntetést. Székelyhon.ro

2016. április 7.
Tárlatnyitó lesz az új székházban
Szerda délután sajtótájékoztatót tartottak a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnél. Több téma volt: egy emlékünnep előkészítése, a kórház-ügy, az új székház és egy kiállítás.
Csűry István püspök arról számolt be: a sajtótájékoztatót megelőzően tanácskozásra hívta a kilenc egyházmegye vezetőit, a téma pedig a jövő évi reformáció emlékünnep előkészítése volt. Ennek előzménye, hogy mint ismert, 2009. május 22-én Debrecenben zajlott egy nagy szabású Kárpát-medencei református találkozó, és azóta minden esztendőben különböző helyszíneken, mint az Egység Napjára emlékeznek a kálvinisták erre a dátumra. Ugyanakkor két évvel ezelőtt megalakult a Református Emlékbizottság is, Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével, mely testület tagja Balog Zoltán EMMI-miniszter (amúgy református lelkész) is, a határon túli püspökségeket pedig Kató Bélaerdélyi püspök képviseli. 2017-ben lesz ugyanis a reformáció kezdetének 500. évfordulója, és ennek kapcsán a KREK is több programot szervez, melynek csúcspontja Váradon lesz, egy Református Egység Fesztivál nevű rendezvény keretében a várban, 2017. május 20-én, melyet a szervezők reményei szerint „még az unokáink is emlegetni fognak”.
Egy másik témára áttérve az egyházfő arra hívta fel a figyelmet: amióta köztudott, hogy a KREK egy erdélyi magyar kórház építésébe fogna, lehetséges helyszínként több helyszín neve is felmerült a sajtóban, akár székelyföldi is. A helyzet tisztázása végett az ügyben érintett marosvásárhelyi és csíkszeredai szakembereket a KREK e héten péntekre Váradra hívta, a megbeszélésre 10 órától kerül sor a Kálvin utcai régi székhelyen.
Kiállítás
Forró László főjegyző arra hívta fel a figyelmet: mivel április 25-26-án Nagyváradon ülésezik majd a Generális Konvent, egy héttel előrehozták Győri László debreceni, Csokonai-díjas szobrászművész kiállításának a megnyitóját, mely így tulajdonképpen előrendezvénye lesz az új székház felszentelésének, mely a továbbiakban is helyet biztosít majd hasonló kulturális rendezvényeknek is. A tárlatnyitót tehát most vasárnap, április 10-án, 18 órakor tartják, majd ezt követően tíz napon keresztül lehet majd megtekinteni az alkotásokat az új székházban, a látogatási időpontokat a vernisszázson fogják közölni.
Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos arról beszélt: április 17-én, vasárnap 14.30-15 óra között a várad-újvárosi templomnál lesz a gyülekező, ezt zászlós átvonulásköveti a Sulyok István utca 9. szám alatti új székház udvarára, ahol igét hirdet Csűry István püspök. Az alkalmi beszédek és köszöntések után rövidfilmet vetítenek a KREK 95 éves történelméről, majd az egyházkerület esperesei felszentelik a székházat. Ezután következik a várad-réti Csillagocska Néptáncegyüttes műsora és a KREK kántorkórusának szolgálata. Az ünnepségre meghívták a magyarországi Pótápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárt, Mile Lajos kolozsvári főkonzult, Huszár István alpolgármestert és Szabó Ödön parlamenti képviselőt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2016. április 13.
Uniós felszólítás Romániának az egyházi ingatlanok ügyében
Csak azt szeretnénk elérni, hogy Románia tartsa be a saját és az Európai Unió jogszabályait – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a kommunizmus idején elkobzott romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról tartott keddi sajtótájékoztatón Budapesten.
Potápi Árpád János hangsúlyozta, a magyar kormány igyekszik segíteni a határon túli történelmi egyházakat, civil szervezeteket és magánszemélyeket abban, hogy beadványaik eljussanak az európai fórumokra, illetve ők maguk meg tudjanak jelenni ott. Emellett igyekeznek mozgósítani a magyar európai parlamenti képviselőket, hogy támogassák őket, és minden lehetséges fórumon emeljék fel a szavukat az érdekükben. „Ugyanakkor nem nekünk kellene minden segítséget megadni, hanem az utódállamoknak kellene betartaniuk a saját maguk által alkotott törvényeket, illetve a nemzetközi egyezményeket” – fogalmazott az államtitkár.
Szabadság (Kolozsvár)

Betartatnák Romániával az uniós szabályokat
Csak azt szeretnénk elérni, hogy Románia tartsa be a saját és az Európai Unió jogszabályait – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a kommunizmus idején elkobzott romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten.
Potápi Árpád János hangsúlyozta, a magyar kormány igyekszik segíteni a határon túli történelmi egyházakat, civil szervezeteket és magánszemélyeket abban, hogy beadványaik eljussanak az európai fórumokra, illetve ők maguk meg tudjanak jelenni ott.
Emellett igyekeznek mozgósítani a magyar európai parlamenti képviselőket, hogy támogassák őket, és minden lehetséges fórumon emeljék fel a szavukat az érdekükben. „Ugyanakkor nem nekünk kellene minden segítséget megadni, hanem az utódállamoknak kellene betartaniuk a saját maguk által alkotott törvényeket, illetve a nemzetközi egyezményeket” – idézte az MTI a nemzetpolitikáért felelős államtitkárt.
Potápi Árpád János hozzátette: április 5-én Brüsszelben Tőkés László, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője és Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője kezdeményezésére tartottak a „visszaszolgáltatás során felgyülemlett problémákról közmeghallgatást”, amelyen felszólalt Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is.
Lomnici Zoltán felidézte: Románia uniós csatlakozásának feltétele volt a jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok, így a magyar egyházi ingatlanok visszaadása is, a visszaigénylési kérelmeknek azonban csak a felét bírálta el, és a visszaigényelt ingatlanoknak alig több, mint egyharmada került újra egyházi tulajdonba.
Ez azért is súlyos gond – mondta –, mert a második világháború előtt, de a kommunista diktatúra idején és a rendszerváltoztatás után is meghatározó szerepük volt az egyházaknak Erdélyben a magyarság megmaradásában, és ez ma is így van.
Nemcsak az anyanyelvű vallásgyakorlásról van szó – tette hozzá – Lomnici, hanem egyházi fenntartású szeretetotthonokról, gyermekotthonokról is. Ezekben a gyermekotthonokban pedig nagyon sok roma fiatalról is gondoskodnak. A kétmilliós erdélyi cigányságnak ugyanis körülbelül negyede magyar ajkú.
Lomnici Zoltán az MTI-nek elmondta: hivatalos értesítést kapott arról, hogy Romániát felszólították, válaszoljon az EP illetékes bizottságához 2015 januárjában benyújtott petíciójában felvetett kérdésekre. A válaszadásnak határidőt nem szabtak, a többi között ennek sürgetésére kezdeményezték a közmeghallgatást. A román kormány válasza után az ügyet politikai vitára bocsátják majd Brüsszelben. Hozzátette: reményei szerint ugyanez történik majd a felvidéki egyházi ingatlanok ügyében is, ahol még vizsgálják petíciójának befogadhatóságát.
Krónika (Kolozsvár)

2016. április 21.
Semjén: minden jó, ami közelebb visz a külhoni magyarság autonómia törekvéseinek megvalósításához
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint minden jó, ami közelebb visz a határon túli magyar nemzetrészek autonómiájának megteremtéséhez és minden rossz, ami ettől eltávolít.
Semjén Zsolt a Joggal Európában című, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott autonómiatörekvéseket áttekintő könyvének bemutatóján csütörtökön, Budapesten azt mondta: a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet megmaradjon és a magyar emberek életminősége javuljon. Ennek feltétele, hogy minden nemzetrésze megmaradjon, a nemzetrészek megmaradása pedig az autonómia megvalósulásától függ - fejtette ki. Ha van autonómia megmaradunk, ha nincs, akkor ez kérdéses - fogalmazott a kormányfő helyettese.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: az autonómiatörekvések és -követelések nem függhetnek a környező országok, utódállamok politikai szituációjától és tetszésétől, ezek megvalósulásához ragaszkodni kell. Fontos ugyanakkor, hogy a külhoni nemzetrészek is akarják az autonómiát és ezért lépéseket is tegyenek.
Erről vitát kell kezdeményezni a többségi nemzetrészekkel, és meg kell értetni, hogy ezek a törekvések nem irányulnak a többségi nemzet ellen. A tapasztalatok azt mutatják, ahol megvalósult az autonómia, minden fél jól járt és ez lehet a garanciája a békés létnek.
Hozzátette: az autonómia koncepciókat nem Budapesten kell meghatározni, minden nemzetrésznek testre szabott módon magának kell kidolgoznia a saját koncepcióját, vagy koncepcióit, s azt a legitim magyar szervezeteknek kell képviselniük. Ehhez a magyar kormány minden segítséget meg fog adni - ígérte.
Kitért arra is, hogy Erdélyben a tömbmagyarság esetében a területi autonómia, a partiumi magyarság esetében a kulturális autonómia speciális formája, míg a csángók esetében a személyelvű autonómia lehet a megoldás. A különböző koncepciók ugyanakkor függnek az adott utódállam a történelmi és kulturális viszonyaitól, például a délvidéki, vajdasági autonómia koncepciót nem lehet egy az egyben átemelni Kárpátaljára.
Megjegyezte: a tömbterületeken Trianon óta most fordul elő először, hogy a magyarság "asszimilál" például vegyes házasságok révén a többségi nemzethez tartozókat. Szerbia és Ukrajna vonatkozásában a délvidéki és kárpátaljai részeken olyan vegyes házasságokból származók, akiknek már alig pislákolt a magyar identitása elkezdtek a magyarság ügyei felé fordulni. Ezt szeretnék tovább erősíteni, ezért például a kulturális támogatások összegét olyan mértékben emelték meg, amire korábban nem volt példa.
Semjén Zsolt kulcsfontosságúnak tartotta, hogy noha magyar belpolitika elég viharos, de nemzetpolitikai téren a három legfontosabb kérdésben - az állampolgárság, a szavazati jog és az autonómia szükségessége - teljes politikai és társadalmi konszenzus van.
A magyar államnak pedig offenzívát kell indítani az összes nemzetközi fórumon az autonómia törekvések érdekében, hiszen "ami másnak jár, nekünk is jár" - összegzett.
A könyvet áttekintve kiemelte, hogy az végig veszi a körülöttünk lévő nemzetrészeket és elemzi ott lévő helyzetet, lakossági arányokat, összetételt, és terminológiailag is tisztázza a fogalmakat
Kérdésre szólt arról is: a kisebbségi jogok szempontjából csalódás az Európai Unió. Nem gondolták, hogy a szervezetben meg lehet tenni azt, amit ma Szlovákiában, hogy a magyar orvos a magyar betegével elvileg nem beszélhetne magyar nyelven. Hozzátette: arra nem számíthatunk, hogy az unió az utódállamok felé ezt ki fogja kényszeríteni, de az unióban megvalósult autonómia formákat tudjuk követelni.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár arról beszélt, hogy a Kárpát-medencében a magyarság száma és aránya folyamatosan csökken, bár a fogyás mértéke eltérő ütemű. A tömbmagyarság arányaiban nem, de számában csökken a Kárpát-medencében, a szórványban viszont drasztikus a fogyás, van olyan hely, ahol a 75-80 százalékot is eléri. Az a cél, hogy minden lehetséges módon próbálják megállítani ez a folyamatot - rögzítette az államtitkár, aki szerint az elmúlt években a nemzet közjogi egyesítése mellett nagy lépéseket tettek, hogy gazdasági értelemben is egy térről beszéljenek.
A könyv közös munka eredménye, abban részt vettek a Kárpát-medencei külképviseletek, konzulátusok, és hozzájárult összeállításához a Nemzetpolitikai Kutatóintézet, a Bethlen Gábor alap is. Olyan kötetről van szó, amely hasznos segítség lehet a mindennapokban is. Új autonómia koncepciót nem tartalmaz, az eddigieket tárják az olvasók elé. Autonómiát ugyanakkor csak úgy lehet teremteni, ha az érintettek igénylik és mindent megtesznek ennek érdekében - hangsúlyozta.
Szili Katalin elmondta: egy év alatt állították össze a kötetet, amely az elmúlt 25 év autonómiatörekvéseit tekinti át, illetve azokat a jogi kereteket amelyeket Európai biztosít.
Kiemelte: Magyarország és a magyar nemzet európai keretek képzeli el az autonómia koncepciók megvalósítását. Nemcsak a tömbben, hanem a szórványban élők autonómia törekvéseivel is foglalkozni kívánnak - jelezte.
A kötetben arra is kitérnek, hogy maguk a közösségek milyen fogalmakat használnak, a koncepciók mit tartalmaznak. Közölte: következő lépésként a személyelvű autonómia feltételeit tekintik át, az ezzel összefüggő összegzést novemberben, a magyar szórvány napjára szeretnék az asztalra tenni.
Budapest(MTI)

2016. május 9.
Vincze Loránt: az erdélyi magyarok nem élnek jó időket
A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) május 6–8. között tartotta közgyűlését Stockholmban, amelyen húsz ország magyar szervezeteinek képviselői vettek részt. A nyugati diaszpóra mellett a Kárpát-medencei magyar szervezetek és az anyaország képviselői is jelen voltak. Az RMDSZ-t a tanácskozáson Vincze Loránt külügyi titkár képviselte. A találkozó alkalmat adott a Kárpát-medencei magyar kisebbségek és a nyugat-európai magyar diaszpóra közti párbeszédre, az együttműködés kereteinek megvitatására.
Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára az aktuális erdélyi helyzetről, a közeledő romániai választásokról és az európai kisebbségvédelem lehetőségeiről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A romániai magyarság helyzetéről elmondta: „Erdélyben nem élünk jó időket: nemhogy a jogaink bővítése, a közösségi jogok elfogadtatása nincsen terítéken, hanem 26 évvel a rendszerváltás után rá kellett ébrednünk arra, hogy a román nemzetállam a megszerzett jogokat és a közösség biztonságát veszélyezteti." Felsorolta a magyar közösséget ért jogfosztások és sérelmek egy részét, a nyelvi jogok hiányos alkalmazását, a MOGYE rendezetlen ügyét, a visszaszolgáltatás hiányosságait, a közösségi szimbólumok elleni támadásokat és a magyar vezetők ellen indított valóságos hajtóvadászatot.
„Nemcsak Erdélyben és a Kárpát-medencében vannak nehéz helyzetben a magyar közösségek, Európában sem biztató az őshonos kisebbségek helyzete" – váltott az európai kisebbségvédelem témakörére a FUEN alelnöke. Közölte: nem hisz abban, hogy a menekültkérdésből előnyt lehetne kovácsolni az őshonos kisebbségek javára, mert egyszerűen hiányzik az összefüggés: „amíg a bevándorlók esetében gyors integrációra volna szükség a befogadó társadalmakban, az őshonos közösségek létérdeke a megmaradás és az önálló intézményrendszer felépítése." Véleménye szerint, ha nem hasonlóak a problémák, a megoldás sem lehet közös.
Vincze Loránt úgy véli, hogy az Uniónak szavatolnia kell a megszerzett kisebbségi jogokat és bátorítania a bevált kisebbségvédelmi gyakorlatokat. „Nyilvánvaló, hogy nem kifejezetten uniós kompetencia a kisebbségvédelem, de ezt az érvelést nem fogadjuk el, ezen változtatni kell" – fogalmazott. Pontosan a hatáskörök tágabb értelmezésére és ezáltal egy európai kisebbségvédelmi rendszer felépítésére tett javaslatot az RMDSZ és partnerei a Minority SafePack-kel, amelyet a Bizottság elutasított ugyan, de a kezdeményezők fellebbezését heteken belül tárgyalni fogja az EU Törvényszéke. Végezetül, a közelgő romániai választásokkal kapcsolatban a külügyi titkár a nagyszámú hallgatóságnak elmondta: az RMDSZ megőrzi majd súlyát az önkormányzatokban, biztosítva a közösség helyi érdekképviseletét. Vincze Loránt reményét fejezte ki, hogy a Szövetség az őszi parlamenti választásokat követően erős parlamenti képviselettel rendelkezik majd. Egyúttal a közösségi szolidaritás jegyében arra kérte a nyugat-európai magyar szervezetek képviselőit, hogy tájékoztassák a diaszpórában élő erdélyi magyarokat a levélben történő választás lehetőségéről, az ehhez kapcsolódó regisztrációs folyamatról.
A NYEOMSZSZ részéről Deák Ernő elnök köszöntötte a meghívottakat. Előadást tartott Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója. A Kárpát-medencei magyar közösségek képviseletében az RMDSZ képviselője mellett felszólalt még Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja leköszönő elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke. A fórumot Szili Katalin miniszterelnöki megbízott moderálta. (rmdsz tájékoztató)
Transindex.ro

2016. május 12.
Határon túli kisebbségek helyzete: Szlovákia esetében javulás tapasztalható
határon túli magyarságot érintő problémák döntő többsége továbbra is fennáll, azonban Szlovákia és Szerbia vonatkozásában javulás tapasztalható. Erről tájékoztatta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Astrid Thorst, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosát.
A Miniszterelnökség (melyhez az államtitkárság is tartozik) közleménye szerint az államtitkár a hivatalában fogadta az EBESZ főbiztosát, ahol tájékoztatta őt a legutóbbi látogatása óta tapasztalt fejleményekről. Eszerint a határon túli magyarságot érintő problémák többsége továbbra is fennáll, Szlovákia és Szerbia esetében javulás tapasztalható, míg az erdélyi magyar kisebbség helyzete jelentős mértékben romlott.
Az államtitkár konkrétan megemlítette – a romlás kézzel fogható jeleiként – a nyelvi jogok, a szimbólumhasználat korlátozását, valamint az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciója területén tapasztalható visszaéléseket. Az ukrajnai magyarság helyzetével kapcsolatban Potápi Árpád János kiemelte, hogy jelentősen bonyolítja a helyzetet az országban elhúzódó politikai válság.
Astrid Thors biztosította a magyar kormány képviselőit arról, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a térségben élő kisebbségek helyzetét, és reményét fejezte ki azok helyzetének mielőbbi javulásával kapcsolatban.
(Felvidék.ma/Miniszterelnökség)
Felvidék.ma

2016. május 21.
Potápi Árpád választási mozgósításra biztatta egy marosvásárhelyi fórum résztvevőit
A június 5-én tartandó romániai önkormányzati választások előtti mozgósítás fontosságára hívta fel a figyelmet egy péntek esti marosvásárhelyi pódiumbeszélgetésen Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.
Annak a megszervezésére biztatta a beszélgetés résztvevőit, hogy mindenki hívja fel a rokonait, ismerőseit, és gondoskodjon róla, hogy ne maradjanak otthon a választásokon. Úgy vélte, Marosvásárhely többre hivatott, mint a jelenlegi szerepe Erdélyben. Nemzeti érdeknek nevezte, a város magyarságának a megtartását és megerősítését, ami szerinte úgy lehetséges, ha magyar érzelmű, elkötelezett ember kerül a város élére.
Potápi Árpád a magyar kormány nemzetpolitikájáról tartott előadást a marosvásárhelyi fórumon. Elmondta: a magyar nemzetpolitikában egyre fontosabb szerepet kap a határon túli magyarság gazdasági megerősítésének támogatása. „Ha a magyarok gazdaságilag nem tudnak megerősödni, vagy tengődnek, vagy továbbállnak" – érzékeltette a gazdasági segítség szükségességét.
Azt is megemlítette, hogy mérlegelik egy olyan program kidolgozását, amelyik a magyarországi családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) hasonlóan ösztönözné a határon túli magyar fiatalok gyermekvállalását. Soós Zoltán, a marosvásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje ötgyermekes apaként szólt hozzá a gyermekvállalás kérdéséhez. Úgy vélte, a nagy család nagy mértékben értékválasztás kérdése. Szerinte ma Marosvásárhelyen a magyarság súlyosan alulreprezentált az önkormányzatnak alárendelt intézményekben. Azért is szükség van a magyar városvezetésre, hogy a magyarok is lehetőségekhez jussanak. A magyar pártok függetlenként induló közös jelöltje hozzátette: jelentős fejlődést biztosíthatna az is a marosvásárhelyi magyar közösségnek, ha a város költségvetésének nagyobb hányadát fordíthatnák az általa fontosnak ítélt célokra.
Péter Ferenc, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei önkormányzati elnökjelöltje a vállalkozóbarát politika meghonosítását tartotta a legfontosabbnak, mert – mint fogalmazott – a gazdasági verseny vezethet el a bérek emelkedéséhez, és ahhoz is, hogy a fiataloknak ne kelljen elvándorolniuk a jobb megélhetésért.
MTI
Erdély.ma

Potápi: szülőföldjükön kellene érvényesüljenek a szakmunkások
A csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola három tanműhelyét korszerűsítették és szerelték fel modern szerszámgépekkel a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának 196 ezer lejes támogatásának köszönhetően. A tanműhelyek átadó ünnepségét szombaton tartották a szakiskola dísztermében.
A 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program keretében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének közvetítésével, a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában három tanműhely korszerűsítését támogatta, amelyre 14 millió forintot biztosítottak.
Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára az átadó ünnepségen felszólalásában elmondta, 2012 óta hirdetnek meg tematikus éveket, tavaly a külhoni magyar szakképzés évét hirdették meg. Erre a programra 500 millió forintot különítettek el, amelyből 345 millió forintot költöttek fejlesztésekre, 36 tanműhely felszerelésére, eszközbeszerzésre nemcsak Erdélyben, hanem többek között a Vajdaságban is. „Sokat dolgozunk azon, hogy erre a területre irányítsuk a figyelmet” – hangsúlyozta az államtitkár. Végezetül úgy fogalmazott, hogy a székely szakmunkások a munkaszeretetüknek köszönhetően mindenhol megállják a helyüket, de a legfőbb érték az lenne, ha idehaza tudnának érvényesülni, szakmájukból tudnák a családjukat fenntartani.
„Jó helyre került a támogatás, hiszen építőipari szakemberekre mindig szükség lesz” – vallotta Szén János, a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola igazgatója. A kőműves, a vízgázszerelő, azaz épületgépész, valamint az ács, asztalos és parkettázó szakmákat ezentúl korszerű eszközökkel felszerelt tanműhelyekben sajátíthatják el az iskola diákjai. „Az oktatás minőségének változását várjuk ezután. Az elmúlt év végén kaptuk meg a pénzt, és a gépek, szerszámok beszerzése hosszú folyamatot vett igénybe, most jutottunk el az átadáshoz” – mondta. Hozzátette: ezt a felszereltséget az új tanműhelyek számára képzelték el, de sajnálatukra elbukott az építkezés folytatását célzó, az önkormányzat által készített pályázat, és így kénytelenek voltak a régi műhelyeket feljavítani. Korábban ugyanis a kormányhoz pályázott a város azért, hogy az évekkel ezelőtt megkezdett, de abbamaradt építkezést a taplocai szakiskoláknál folytassák, és fejezzék be. „Úgy érezzük az elkezdett épületekre, azaz a tíz tantermet és laboratóriumokat magába foglaló iskolaépületre, a négy helyiséges műhelyépületre, valamint a tornateremre továbbra is szükségünk van. Szeretnénk, ha ezek is megvalósulnának” – sorolta az iskolaigazgató.
A magyarországi támogatásból többek között egyengető és vastagoló gyalugépet, porelszívó berendezést, csiszológépet, fúrógépet vásároltak. Ezen kívül kézi elektromos szerszámgépeket is vettek, továbbá szerszámkészleteket vásároltak, például a hegesztéshez szükséges gépeket, illetve beszereztek fürdőszobai berendezéseket is, amit a tanulók különböző tervek szerint össze tudnak rakni.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

A június 5-én tartandó romániai önkormányzati választások előtti mozgósítás fontosságára hívta fel a figyelmet egy péntek esti marosvásárhelyi pódiumbeszélgetésen Potápi Árpád, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.
Annak a megszervezésére biztatta a beszélgetés résztvevőit, hogy mindenki hívja fel a rokonait, ismerőseit, és gondoskodjon róla, hogy ne maradjanak otthon a választásokon. Úgy vélte, Marosvásárhely többre hivatott, mint a jelenlegi szerepe Erdélyben. Nemzeti érdeknek nevezte, a város magyarságának a megtartását és megerősítését, ami szerinte úgy lehetséges, ha magyar érzelmű, elkötelezett ember kerül a város élére.
Potápi Árpád a magyar kormány nemzetpolitikájáról tartott előadást a marosvásárhelyi fórumon. Elmondta: a magyar nemzetpolitikában egyre fontosabb szerepet kap a határon túli magyarság gazdasági megerősítésének támogatása. “Ha a magyarok gazdaságilag nem tudnak megerősödni, vagy tengődnek, vagy továbbállnak” – érzékeltette a gazdasági segítség szükségességét. Azt is megemlítette, hogy mérlegelik egy olyan program kidolgozását, amelyik a magyarországi családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) hasonlóan ösztönözné a határon túli magyar fiatalok gyermekvállalását.
Soós Zoltán, a marosvásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje ötgyermekes apaként szólt hozzá a gyermekvállalás kérdéséhez. Úgy vélte, a nagy család nagy mértékben értékválasztás kérdése. Szerinte ma Marosvásárhelyen a magyarság súlyosan alulreprezentált az önkormányzatnak alárendelt intézményekben. Azért is szükség van a magyar városvezetésre, hogy a magyarok is lehetőségekhez jussanak. A magyar pártok függetlenként induló közös jelöltje hozzátette: jelentős fejlődést biztosíthatna az is a marosvásárhelyi magyar közösségnek, ha a város költségvetésének nagyobb hányadát fordíthatnák az általa fontosnak ítélt célokra.
Péter Ferenc, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei önkormányzati elnökjelöltje a vállalkozóbarát politika meghonosítását tartotta a legfontosabbnak, mert – mint fogalmazott – a gazdasági verseny vezethet el a bérek emelkedéséhez, és ahhoz is, hogy a fiataloknak ne kelljen elvándorolniuk a jobb megélhetésért.
erdon.ro
A június 5-én tartandó romániai önkormányzati választások előtti mozgósítás fontosságára hívta fel a figyelmet egy péntek esti marosvásárhelyi pódiumbeszélgetésen Potápi Árpád, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.
Annak a megszervezésére biztatta a beszélgetés résztvevőit, hogy mindenki hívja fel a rokonait, ismerőseit, és gondoskodjon róla, hogy ne maradjanak otthon a választásokon. Úgy vélte, Marosvásárhely többre hivatott, mint a jelenlegi szerepe Erdélyben. Nemzeti érdeknek nevezte, a város magyarságának a megtartását és megerősítését, ami szerinte úgy lehetséges, ha magyar érzelmű, elkötelezett ember kerül a város élére.
Potápi Árpád a magyar kormány nemzetpolitikájáról tartott előadást a marosvásárhelyi fórumon. Elmondta: a magyar nemzetpolitikában egyre fontosabb szerepet kap a határon túli magyarság gazdasági megerősítésének támogatása. “Ha a magyarok gazdaságilag nem tudnak megerősödni, vagy tengődnek, vagy továbbállnak” – érzékeltette a gazdasági segítség szükségességét. Azt is megemlítette, hogy mérlegelik egy olyan program kidolgozását, amelyik a magyarországi családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) hasonlóan ösztönözné a határon túli magyar fiatalok gyermekvállalását.
Soós Zoltán, a marosvásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje ötgyermekes apaként szólt hozzá a gyermekvállalás kérdéséhez. Úgy vélte, a nagy család nagy mértékben értékválasztás kérdése. Szerinte ma Marosvásárhelyen a magyarság súlyosan alulreprezentált az önkormányzatnak alárendelt intézményekben. Azért is szükség van a magyar városvezetésre, hogy a magyarok is lehetőségekhez jussanak. A magyar pártok függetlenként induló közös jelöltje hozzátette: jelentős fejlődést biztosíthatna az is a marosvásárhelyi magyar közösségnek, ha a város költségvetésének nagyobb hányadát fordíthatnák az általa fontosnak ítélt célokra.
Péter Ferenc, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei önkormányzati elnökjelöltje a vállalkozóbarát politika meghonosítását tartotta a legfontosabbnak, mert – mint fogalmazott – a gazdasági verseny vezethet el a bérek emelkedéséhez, és ahhoz is, hogy a fiataloknak ne kelljen elvándorolniuk a jobb megélhetésért.
erdon.ro
2016. május 22.
Márton Áron-szobrot avattak Tusnádfürdőn
A tusnádfürdői Kisboldogasszony plébániatemplom kertjében vasárnap felavatták a nagy erdélyi püspök mellszobrát, kapcsolódva a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Márton Áron Emlékévhez.
Túri Török Tibor keszthelyi szobrászművész alkotása egy kőoszlopon helyezkedik el: a Márton Áron püspököt ábrázoló, magasfokon égetett kerámiából készült mellszobor hatvan centiméter magas. A Tusnádfürdőn vasárnap, az ünnepi szentmise után leleplezett szobor a tavaly augusztus 20-án Balatonalmádon felavatott Márton Áron-szobor mása, amelyet akkor Tusnádfürdő ajándékozott a Balaton-parti testvérvárosnak. „Akkor megígérte a művész úr, hogy a tusnádfürdőieknek is készít egy ilyen szobrot” – fogalmazott Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere a szoboravatási ünnepségen.
Az ünnepi eseményen részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Tóth László, a nemzetpolitikai államtitkárság területi főreferense, Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Potyó Ferenc általános helynök, Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet alelnöke, Ughy Attila, Budapest XVIII. kerület polgármestere, Szarvas Attila alpolgármester, Keszey János balatonalmádi polgármester, Csillag Péter Hargita megyei tanácsos és Túri Török Tibor, keszthelyi szobrászművész, a szobor alkotója is.
„Márton Áron megtanított bennünket arra, hogy higgyünk, hogy kezeljük helyén a dolgainkat, hogy értékeljük azt, amink van, és küzdjünk azért, amiben hiszünk” – hangsúlyozta Ughy Attila, aki pénzadományt is hozott a tusnádfürdői katolikus templomnak, hogy ezzel a templom fűtésének a megújításához járuljanak hozzá.
Potápi Árpád János ünnepi beszédében elmondta, a nemzetpolitikai államtitkárság azzal a céllal hirdette meg a Márton Áron Emlékévet, hogy széles körben megismertessék a püspök életútját. „Felkértük a fővédnöki szerepre Áder János köztársasági elnök urat és Jakubinyi György érsek urat, akik el is vállalták. Az év során azonban fokozatosan arra kellett rádöbbennünk, hogy nem egy elfelejtett hagyatékot porolunk le. Örömmel tapasztaltuk, hogy milyen sokan kívánnak csatlakozni a kezdeményezéshez, és szerveznek megemlékezést az emlékévhez kapcsolódóan.”
Péter Beáta

2016. május 24.
Nemzetpolitika a Kárpát- medencében
Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára arra biztatott minden marosvásárhelyi magyart, hogy menjen el szavazni június 5-én, mert csak magyar városvezető fogja gazdasági értelemben is segíteni a magyar közösséget.
Az eseményre, amelynek címe Közösségépítés és gazdaságfejlesztés a nemzetpolitikában – Nemzetpolitika a Kárpát-medencében – Hogyan tovább, Marosvásárhely? volt, pénteken délután a Vártemplom gótikus termében került sor. Részt vettek a magyar történelmi egyházak képviselői, Soós Zoltán, a vásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje, Péter Ferenc megyei tanácselnökjelölt, tanácsosjelöltek. Az eseményt a szervezők nevében Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának elnöke üdvözölte.
Az államtitkár ismertette a magyar nemzetpolitika intézményrendszerét, a támogatások struktúráját és a legfontosabb programokat. A Kőrösi Csoma Sándor-program célja a magyar önazonosság és a magyar nemzeti összetartozás megerősítése, a diaszpóra magyarsága magyar nyelvtudásának fejlesztése. Öt kontinens 24 országában működik. A Petőfi Sándor programot tavaly indították el, ez a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő program. A Mikes Kelemen-program célja a diaszpóra könyvtári örökségének szervezett módon történő összegyűjtése és gondozása. Beszélt a Kárpát-medencei testvértelepülési programról, amelynek célja a kapcsolatépítés, ismertette a kárpátaljai programokat, illetve elmondta, hogy kiemelt programjuk a Márton Áron-emlékév.
Véleménye szerint Marosvásárhelyen a magyarság megtartása és megerősítése csak úgy lehetséges, ha magyar polgármester és magyar megyei tanácselnök lesz, amelynek megvalósítására, megfelelő mozgósítással, jó esély van.
A találkozón Soós Zoltán kijelentette: Marosvásárhelyen a politikai összefogás megtörtént, most társadalmi összefogásra van szükség.Péter Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy a családcentrikus gondolkodás megteremtésében nagy szerep jut az egyházaknak, a munkahelyteremtésben pedig a vállalkozóknak.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

2016. június 6.
Semjén: a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program ösztöndíjasai az egész magyar nemzetet képviselik
A Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program ösztöndíjasai olyan "őrhelyre" mennek, ahol az egész magyar nemzetet képviselik - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az idei programok hétfői budapesti zárókonferenciáján.
Egyértelmű volt, hogy az emigráció magyarsága nagy figyelmet igényel - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes, és felidézte a Magyar Diaszpóra Tanács megalakítását. A Kőrösi Csoma Sándor-program eredetileg nem szerepelt a tervek között - jegyezte meg, hozzátéve: maguk sem gondolták, hogy ekkora sikere lesz.
Emlékeztetett: 2013-ban az ösztöndíjasok számát és a program költségvetését megduplázták.
Kitért arra, hogy az ösztöndíjasoknak jelentős szerepük van az állampolgárság felvételének segítésében is, az összmagyarság szempontjából ez a legfontosabb. Ugyanakkor az is fontos - tette hozzá -, hogy az utódállamok állampolgárságát is megtartsák az érintettek, külföldön, külföldről ugyanis így tudnak voksolni.
Semjén Zsolt beszélt arról, hogy a nyugati magyar szervezetek alapvetően emigráns szervezetek, ez azonban mára elvesztette eredeti jelentését. Fontos, hogy a gyökerükben emigráns szervezetek olyan magyar szervezetekké alakuljanak át, amelyek minden magyar "otthonai" lehetnek, azoké is, akik dolgozni vagy tanulni mentek ki.
Óva intette a jövőben kiutazókat attól, hogy a kinti szervezetek közötti vitákba belebonyolódjanak, mint mondta, minden véleményt meg kell hallgatni, de az egyetlen lehetséges álláspont, hogy "minden magyart egyformán szeretnek".
Nemcsak a magyar kormányt, államot, hanem a magyar nemzetet is képviselik - hangsúlyozta. Jelezte: munkájukat teljes konszenzus övezi.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár elmondta: a száz ösztöndíjas a Kőrösi Csoma Sándor-programban az Egyesült Államokba, Kanadába, Latin-Amerikába, Európába, Ausztráliába, Új-Zélandra és Dél-Afrikába utazott ki a diaszpóra magyarságához. Sok magyar közösségben nekik köszönhetően indult újra az élet - mutatott rá.
A Petőfi Sándor-program ötven ösztöndíjasa hasonló sikereket mondhat magáénak - tette hozzá az államtitkár.
Grezsa István kormánybiztos úgy fogalmazott: a magyar nemzetről egységben gondolkodnak, nemzettársaink közül éljen valaki bárhol a világban, magyarként tekintenek rá.

2016. június 8.
Fogy a magyar, fogynak a szavazók
Az erdélyi magyarság katasztrófát előrevetítő eredményt produkált a vasárnapi önkormányzati választásokon, a politikai szereplők mégis önmagukat dicsérik, nyugtatgatják, sőt ünneplik – eget verő a mellébeszélés és a handabandázás. A mindenkori hatalom által dédelgetett „politikai elemzők” szerint azonban minden a papírforma szerint történt, gond egy szál se.
A „győztes” RMDSZ, valamint a két romániai magyar párt négy év alatt összesen 107.394 szavazatot veszített, legalábbis ami a megyei pártlistákra leadott voksokat illeti. Íme, a konkrét számok.
Az RMDSZ megyei listái 81.486 szavazattal kaptak kevesebbet 2016-ban, mint 2012-ben, azaz 16,57 %-kal. Az EMNP 6.061 szavazattal szerzett kevesebbet, a veszteség 13,69 %-os. Az MPP még ennél is gyengébben teljesített: 19.847 szavazattal gyűjtött kevesebbet most, mint négy évvel ezelőtt. Ez több mint ötven százalékos csökkenés.
Ehhez képest az RMDSZ és „elemzői” azt sulykolják, hogy növelte a fölényét a párt az erdélyi magyar politikai versenyben a másik két szereplőhöz képest, mert nekik csak ez tűnik fontosnak. Tény, hogy a magyar lakosság létszáma összességében is egyre jobban csökken Romániában – az öt év múlva esedékes népszámlálás talán már egymillió magyart sem talál itt, a 2011-es cenzuskor még 1,25 millióan voltunk, negyedszázaddal ezelőtt pedig 1,7 millióan –, és a szavazók számának fogyása nyilván ennek is betudható. Ugyanakkor az, hogy a szavazásra jogosultaknak még a fele sem él ezzel a jogával, illetve nem magyar pártokra voksol, az igencsak sokat mondó. Egyszerre jelzi a népesség fogyását, a politikai osztályból való kiábrándulását, a közéleti szerepvállalás elutasítását – összességében a közöny terjedését.
Ehhez mérten ismételten antagonisztikusnak és propagandisztikusnak bizonyult Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek a magyar kormány nevében megfogalmazott és széltében-hosszában terjesztett álláspontja, aki úgymond „gratulációját fejezte ki a vasárnapi romániai önkormányzati választásokon induló magyaroknak az elért eredményekért.” Orbán Viktor kormányfő kereszténydemokrata helyettese ráadásul külön gratulált az RMDSZ-esek sikeréhez, merthogy „ Székelyföld két legnagyobb városában, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön nagy győzelmet arattak”. Ez azért kínos, mert egyrészt egyik kisvárosban sem forgott kockán egy pillanatig sem a magyar győzelem, másrészt Székelyföld legnagyobb-legnépesebb városa Marosvásárhely, ott pedig az RMDSZ kudarcot vallott, a másik két párttal karöltve. Ugyanakkor Székelyföld másik két „legnagyobb”’ városában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson az RMDSZ simán alulmaradt magyar vetélytársaival szemben.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János is gratulált a romániai helyhatósági választásokon elindult magyar jelöltek választási sikereihez, de legalább nem próbálta meg részrehajlón dicsérgetni az eddigi támogatóinak egyötödét elveszített RMDSZ-t. Neki azt mondták, hogy „stratégiai fontosságú helyeken erősödött a magyarság önkormányzati jelenléte”, ám csak Szatmárnémetit hozta fel példaként, ahol az erdélyi nagyvárosok közül egyedüliként lesz magyar nemzetiségű polgármester.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt tartott fontosnak hangsúlyozni, hogy az eredmények szerint pártja továbbra is Erdély vezető magyar politikai ereje. Amit viszont annak függvényében érdemes értékelni, hogy az egész régió vezető ereje a Nemzeti Liberális Párt, amely a legtöbb erdélyi nagyvárosban és megyében győzött, bár országos szinten és a népesség egytizede által lakott fővárosban a Szociáldemokrata Párt lett a nyerő.
A román baloldali nacionalizmus és jobboldali nacionalizmus szorításában a romániai magyarság számára egyedül az autonómia jelentheti az életbiztosítást, de ennek eddig nem igazán volt élharcosa „Erdély vezető magyar politikai ereje”, ami különösen aggasztó. Választások ide vagy oda.
R. Balogh Mihály
itthon.ma//szerintunk